Hablaty új élete 34. fejezet

* Hablaty *

Nem mentem messze Hibbanttól. Átrepültünk a sziget másik oldalán lévő hegy barlangjaihoz és ott húztuk meg magunkat néhány napra. Innen nem messze van Gothi háza, ha annyira unnám magam elmennék hozzá és beszélgetnék vele. Mikor itt voltam akkor is sokat tettem azt, hogy felmentem Gothihoz és beszélgetünk most is ejthetnék egyet. Gothit ha megkérem arra, hogy nem mondja el senkinek, hogy itt voltam azt meg is teszi - nem mintha tudna beszélni - megbízható ember.
Szerencsére a barlang amit találtunk senki se ismerte a faluban, így nem kellett attól tartanunk, hogy valaki ránk talál. A barlang tele volt gallyakkal így legalább nem kell kimennem azt szedni, csak korán halászni.
- Pajti, itt meghúzzuk magunkat néhány napra rendben. - mondtam és oda fordultam hozzá.
Rám nézett és elkezdett méregetni.

- Én vagyok az pajti, nyugi. - mondtam neki.

- Tudom várod a magyarázatot amit meg is fogsz kapni. - folytattam. - Csak vár egy kicsit.
Leültem az egyik kiálló kőre, hogy összeszedjem a gondolataimat. Ez a tevékenység jó néhány percbe került. Végül is egy sárkánynak kellett magyarázkodnom, aki bár igaz a legintelligensebb az összes sárkány közül, így nem kell sokáig vacillálnom evvel.
- Akit láttunk az előbb az az öcsém volt. - kezdtem.

De szegény még most se értette a hasonlóságokat köztünk.
- Azért hasonlít rám ennyire, mert az iker testvérem. - mondtam.
 Rám nézett és látszott rajta, hogy ez neki még mindig magas. Talán mégis nehéz lesz neki is elmagyarázni.
- Na jó. Ez olyan mintha egy másik ugyan olyan éjfúriával találkoznál, mint te. Hasonlít rád, de mégse olyan, mint te. Neked és neki is megvan a saját személyisége. Így már valamennyire érted? - kérdeztem tőle.
Bólogatás szerűséget produkált.
 - Ezt veszem egy nagyjából - nak. - mondtam neki.
Kimentem a barlang elé ahonnan rá lehetett látni az egész falura.

Belegondolva nagyon jó lenne újra itthon lenni, de most inkább anyával lennék. Hiszen ő az egész életemből hiányzott. Vele töltök némi időt és majd azok után haza, remélhetőleg anyával. Fogatlan kijött utánam és érdeklődve nézte a falut.

Gondolom ő se ilyenre emlékszik. Míg el nem mentünk 2x látta a falut, de akkor se ilyennek. Megváltozott amire nem számítottam, de végtére is örülök neki. Van egy - két dolog amin még változtatni kell és lehet, hogy mire haza jövök meg lesz vagy ha nem akkor majd tudok segíteni változtatni.

Apát, Klaust és Bélhangost láttam átvonulni a falun. Ha jól láttam a műhely felé igyekeztek. Apa lelassított majd megállt és körbe nézett. 

Csak nem érezte meg, hogy őket figyelem, habár ki tudja. Ha Astrid 2 perccel később kiakadt, mert bámultam a medencében akkor apa is megérezhette azt vagy esetleg a jelenlétemet. Én a másodikra tippelnék. 

Mázlimra a hegy felé nem nézett, mert ha igen akkor lehet, hogy kiszúrt volna engem. Hisz már annyiszor kiszúrt portyák alatt, hogy nem a műhelyhez rohanok, hanem másfele és így simán kiszúrt volna a helyen egy barlang előtt mellettem egy éjfúriával.
Fogatlan tüsszentett egyet mögöttem.
 - Mi az, pajti csak nem megfáztál a sok hótól? - kérdeztem tőle.
Kicsit meglepődött majd morcosan nézett rám.
 - Jó ne néz rám így én csak kérdeztem, hogy mi van. - morogtam neki.

Kis idő múlva kíváncsian nézett rám ebből rájöttem, hogy arra kíváncsi, hogy meddig maradunk a szigeten.

- Tudom mire gondolsz pajti és a válaszom rá az az, hogy holnap elindulunk vissza, de még nem megyünk vissza pár napig távol leszünk a barlangtól. - mondtam.

Ránéztem és mintha csak kérdezte volna, hogy miért.

- Néhány nap távolság onnan jót tesz nekünk is és úgyis legalább egy évet ott fogunk tölteni ezt garantálom neked. - mondtam.

Ebben úgy mondd igazat adott nekem, hisz tudta, hogy elég sok időt fogunk anyával tölteni a barlangban. Jól tudja, hogy Hibbant és az anyám fontos nekem, de most még anyával lennék és csak azután jönnék vissza Hibbantra. Az meg tudja, hogy innen ki fontos nekem nagyon, mert ismeri. már. Ha jól tudom csak őt rajtam kívül. Vagy is csak Astridot ismeri a faluból, Klaust csak látta és ennyi senki más. Takonypóc meg szinte neki egy hang volt az éjszakában.

Tovább figyeltem a faluban az életet mind addig míg Fogatlan minden magyarázat nélkül morogni nem kezdet.

 Oda fordultam hozzá.

- Már megint mi van? - kérdeztem. 

Feltűnt, hogy csak egy irányba morog és figyel arra fordultam amerre nézett és Gothit láttam meg közeledni.

 - Fogatlan nyugi nem fog bántani és elárulni se minket, mivel nem tud beszélni se. - erre kijelentésre egy ütést éreztem a fejemen. 

Ránéztem Gothira aki odaért hozzánk és az utolsó kijelentést hallotta. És azért kaptam az ütést a fejemre a botjával. Erre Fogatlan elkezdett morogni rá, mire Gothi a botjával elkezdett Fogatlan felé hadonászni és fura hangokat kiadni.
 Fogatlant még nem láttam meghunyászkodni senkivel se szembe, de Gothitól ki nem tart. Így érthető, hogy Fogatlan is össze húzza magát. Megszeppenve kullogott vissza mögém és feküdt le. Én is ilyen lettem mikor Gothi ezt csinálta velem is. Megszeppentem egy jó időre úgy, hogy kedvem se volt már megszólalni.
Miután végzett Fogatlan halálra rémisztésével és hozzám fordult. Rám nézett és valamit rajzolni kezdett a földre. Thor szerelmére adok hálát, hogy annyi időt töltöttem vele és megtanultam a " nyelvét " .
~ Jó újra látni Hablaty, de úgy sejtem nem maradsz még itt. ~ volt az első írása fordítása.
- Még nem Gothi, még meg kell találnom az utam, ahogy egyszer régen mondtad. - mondtam.
Megint rajzolni vagy írni kezdet a földre
~ De azt nem találtad már meg azzal, hogy megtudtad, hogy Odin örököse vagy? ~ fordítva.
- Nem teljesen attól, hogy tudom ki vagyok még nem tudom azt, hogy mit kell tennem. - magyaráztam neki.
~ Van még más is igaz? ~ jött az újabb rajz.
Gothi az mindent tud, de ezt most nem tudhatja meg.
- Nincs, csak annyi, hogy keresem az utamat. - füllentettem.
Furcsán kezdett el méregetni, mire csak egy gondolat jár a fejembe: ~ Tudja, tudja, hogy ne tudná ő mindent tud. ~
~ Akkor nincs más csak annyi, hogy vigyázz magadra. ~ írta a porba.
- Persze, mint eddig. Ha megkérhetlek nem szólnál senkinek, hogy láttál? - mondtam ki fapofával, de teljesen mást gondoltam magamban: ~ Nem még se tudja, köszönöm Odin!!!!! ~
Meghajolt előttem, mintha csak azt jelezné, hogy természetesen nem szólok senkinek. Nyújtotta a kezét, hogy megöleljen már indultam volna, hogy viszonozzam a gesztust mikor jó néhány rettenetes rém hangját hallottam meg, félre álltam, hogy engem ne támadjanak le, de Gothi nem volt ennyire szerencsés. Csak akkor vette észere a kis sárkányokat amikor már majd nem oda értek hozzá. Az összes sárkány rátapadt, mint Fogatlan a halra.
 Elkezdtek dorombolni Gothin. Szerencsétlen még a botját is eldobta a kis sárkányoktól. Az utóbbi időben nem igazán büszkélkedhetem kitörő örömre, de ez önkéntelenül is mosolyt csalt az arcomra, mint reggel Astrid Takonypócos kiabálása.

Gothi nagy nehezen felvette a botját intett nekem és elindult a háza felé. Abban biztos vagyok, hogy ezt sose fogom elfelejteni. Ezek a kis  sárkányok valami fenomenálisak az egyszer biztos. Oda mentem Fogatlanhoz és leültem mellé, felnézett rám még mindig megszeppenve.

- Várj. - mondtam neki. - Jusson hallótávolságon kívülre. - mutattam Gothira.

Bólintott. Együtt figyeltük, ahogy Gothi egyre távolodik, mikor már elég messze volt Fogatlan rám nézett és várt.

- Megijedtél tőle igaz? - kérdeztem tőle.

Vívódva, de bólintott.

- Nincs ezzel semmi baj Fogatlan, velem is sokszor csinálta ezt. Képzeld el én milyen állapotba lehettem egy ilyen után, ha rád ilyen hatással volt.- mondtam.

Néhány pillanat múlva mosolyogva nézett rám. 

 Gondolom elképzelte milyen voltam én egy ilyen akármi után.
- Elképzelted mi? - kérdeztem mosolyogva tőle.
Bólintott, majd " nevetni " kezdett.
 - Jól hallom, hogy kinevetsz? - kérdezem tőle.
Ismét bólintott.
Kiugrott a hátam mögül, mire én hanyatt estem ő meg újra " nevetni " kezd rajtam.
- Gyere csak ide te hálatlan túl méretezett gekkó. - álltam fel. Fogatlan felkészült a fogócskára.
 Erről eszembe jutott amikor ugyan ezt eljátszotta amikor a nyerget akartam rárakni először, de jó néhány környi futás után hagyta magát.
- Gyere ide. - mondtam, elkezdett erre méregetni. - Nyugi nem foglak bántani. Már megszoktam, hogy te is kinevetsz. - morogtam.
A morgásom után öröm telien futott oda hozzám.
 - Gyere ezt most levesszük rólad egy kicsit. - mondtam miközben a nyereggel babráltam.Ahogy megszabadult tőle megrázta magát. - Rég nem volt már rajtad semmi, igaz? - bólintott. - Gyere.

Odajött ahol álltam és várt, hogy mit szeretnék. Oda álltam mellé és elkezdtem vakarni a hátát és egyéb helyeket amiket szeret.
- Jól esik mi? - kérdeztem tőle. - Rég kaptál már ilyet igaz?
Végül is újra Hibbanton vagyunk és ezt is itt kapta tőlem először. Jó néhány percen keresztül csak vakartam a hátát amit valljuk be nagyon is élvezett.
- Ha jól emlékszem van valami a szütyőmben amivel csinálhatok valamit ami szeretsz. - motyogtam miközben kerestem valami fémes dolgot a szütyőmben. - Megvan! - vettem ki egy kalapácsot belőle. Leültem az egyik szikla mögé a sziklára ráraktam a kalapácsot és próbáltam fényt vetni a földre. Jó néhány rossz próbálkozásomat Fogatlan is figyelte, de mikor sikerül kergetni kezdte a fénypontot.

Végre tényleg örültem annak amit csinálok, Fogatlan ezt mindig eltudja érni.
- Na jó pajti ennyi elég lesz mára, majd mások is játszunk. - mondtam neki miközben elraktam a kalapácsot.
Leültem a szirtre és figyeltem a falu - most már - sárkányokkal teli új életét. Apám lépet ki a műhelyből és ami teljesen megdöbbentett egy sárkányhoz lépet és nem is akár milyen sárkányhoz, hanem egy dörgődobhoz. Felült rá és elrepült a házunkhoz. Ezt eméssze meg valaki: Az apa aki gyűlölte a sárkányokat és egy fél év elteltével egy sárkány hátán megy haza. Most emészd meg. Ez fog eltartani egy darabig.
Figyeltem tovább a történéseket, mint például: az ikrek verekedése, Takonypóc nagyzol, Halvér olvas valamit, az emberek megállnak és beszélgetnek vagy éppen valamelyik kis sárkány szidják
Vicces egy évvel ezelőtt még mindenki ölte a sárkányokat most meg velük élnek, sőt még a Nagy terembe is beengedik őket. Különös dolog a sors és a változás is. Ami különös volt, hogy Astridot reggel óta nem láttam. A hegyről látni lehetett, ahogy a nap egyre lejeb és lejeb halad az égen. Alkonyodni kezdet, ami valljuk be, hogy a legszomorúbb időszak egy bizonyos tekintetben... hisz egy újabb nap vége és az éjszaka visszatérte. A világ sötétben a legkiszámíthatatlanabb.
Megvártam még a naplementét és csak azután szóltam Fogatlannak.
- Gyere pajti, feküdjünk le holnap korán indulunk északnak. - mondtam össze szedve a dolgainkat.
Miután végeztem együtt mentünk be Fogatlannal a barlangba. Gyújtattam néhány gallyból Fogatlannal tűzet, hogy némi meleg legyen estére nekem is. Leterítettem a nyerget és arra feküdtem rá. Néhány perc múlva már aludtam is Fogatlannal az oldalamon.


* Hibbant *

Az egész falut különös érzés járta át. Olyan érzésük támad, hogy egy MOST MÁR fontos személy aki elhagyta a falut figyeli valamennyiüket. Ami igaz is volt, de ők nem tudták. Vagyis csak egy ember, de az is csak sejtette a reggel történtek után. Hisz jól tudta vagy látta, hogy elrepült Észak felé és még egy darabig ott marad valamiért. De valahogy mégis érezte a közelségét a testvérének, mint mindenki más is a faluban csak ők nem annyira, mint Klaus. Így mindenki folytatta a mindennapi dolgát. Klauson kívül még 2 emberben volt elég erős az érzés, hogy Hablaty tényleg ott van és figyeli őket, de még se marad. És ezek nem voltak mások, mint az apja és a lány akit szeretett és aki viszont szerette.
Astrid mindennél jobban érezte a fiú közelségét, de nem akarta elhinni. Tudta, hogy ha a fiú vissza tért volna akkor már találkoztak volna vagy megkereste volna azért, hogy megmagyarázza a dolgokat, de az se történt meg. És ebbe beleszomorodott a házból se volt kedve kijönni, a szobájában kuksolt egész nap.
Ahogy közeledett a naplemente úgy tértek az emberek is nyugovóra. Az érzésük, hogy figyelik őket lassan múlni látszott.

Köszi, hogy olvassátok :D