Hablaty új élete 32. fejezet

* Hablaty *

Vettem egy mély levegőt és belekezdtem.
- Hallottál már arról, hogy valaki Odin leszármazottja legyen? Vagy Odin örököse? - kérdeztem egy kissé feszülten.
- Nem. Miért? - kérdezett vissza anya.
- Hát... - vakartam meg a tarkóm. - Én... Odin ö..örököse vagyok. - nyögtem ki nehézkesen.
Néhány percig néma csend volt. Nem tudtam mit mondjak ezek után inkább megvárom, hogy anya kérdezzen tőlem. A mélázásból anya rántott ki.
- És ez mit is jelent pontosan? - kérdezte.
- Valami olyasmit mondtak nekem, hogy csak Odin leszármazottjai képesek éjfúriát szelídíteni. - mondtam és csak most gondoltam bele, hogy még hányszor fogom újra és újra elmesélni ezt, akárkinek.
Anyára néztem aki a lehető - vagyis amit eddigi életemben láttam - legkomolyabb arcot vágta. Az arcomat fürkészte és várta a folytatást. Egy csöppet meg is ijesztett vele.
 Nem tudtam, hogy hogyan folytassam ezt az egészet ezért inkább a gondolataimba merültem és össze szedtem azokat. Nem tudom mennyi idő telhetett el néma csöndben, de ismét anya rángatott vissza a valóságba.
- És ennek az egésznek mi a lényege? - szegezte nekem a kérdést.
Tényleg ennek az egésznek mi a lényege. Erre nem is tértünk ki akkor.
- Hát... igazából magam se tudom. Az a személy aki ezt elmondta nekem nem nagyon tért ki a részletekre, mert sietett valahova, de azért néhány fontos dolgot elmondott.  - mondtam el az igazságot.
- Mint például? - kérdezte.
- Inkább elmondom azt amit nekem is mondtak és a legelejéről kezdem, rendben? - kérdeztem.
- Igen.
Mély levegőt vettem és belekezdetem.
- Talán 2 - 3 hete lehettem már távol Hibbanttól. Elég messze voltunk már a szigettől és csak bandukoltunk össze - vissza a szigetek között. Egy teljesen lakatlan szigetre érkeztünk ahol senki se volt - még sárkányok se. Találtunk egy barlangot ahol meghúztuk magunkat estére és reggelre meg elleptek a sárkányok - részben olyanok amilyeneket még életemben nem láttam - aztán megjelent egy lány és mesélt egy olyan személyről aki arra képes, mint én. Ő is képes éjfúriákat szelídíteni és ebből én azt tudom lekövetkeztetni, hogy ő is Odin leszármazottja, mint én. Aztán ő is meg mi tovább álltunk arról a szigetről. Néhány nap elteltével találkoztam a másik lánnyal aki Odin leszármazottja és elmondta ezt az egész hajcihőt. - álltam meg egy pillanatra. - Ez az egész annyit jelent, hogy Odin leszármazottjai képesek egyedül CSAK éjfúriát szelídíteni. De persze a többi sárkányfajhoz is ért és végül a világ legjobb kardforgatójának kell lennie. Habár ez a kardforgatós dolog nem tudom nálam hogy fog össze jönni, de majd megoldódik valahogyan. - mondtam.
- Ezt, hogy érted? - kérdezte anya meglepetten.
- Hogy lehetnék jó kardforgató, ha még egy kardot se bírok el. Otthon is szenvedtem egy sort mire egy karddal vagy bármivel eljutottam az élezőhöz a műhelyben. Vagy egy könnyebb kardot kellene készíteni vagy nekem kellene terveznem egyet magamnak. De ez még egy ici - picit messze van. - magyaráztam.
- Ezt már értem, de azt nem, hogy miért csak Odin leszármazottja képes éjfúriát szelídíteni. - mondta anya.
- Ez egyszerű. Annyi az egész nyitja, hogy Odin teremte az éjfúriákat és így jó, hogy csak azok tudják megszelídíteni az éjfúriákat akinek egy csepp köze van Odinhoz. Így, hogy Odin megteremtette az első éjfúriákat ők lettek az elkövetkezendő sárkányfajok vezérei. Tehát az alfa sárkányfaj. Az igazi és az eredeti alfa faj. Így már érthető miért mondtam korábban azt amit mondtam. - mondtam ki.
- Az eredeti alfa faj az éjfúria volt. - emelte rám lassan a tekintetét anya.
 - Igen. - mondtam már reflex szerűen ki.
- Egy valamit nem értek most már miért nem ők azok? - jött a legjobb kérdés.
- Azért mert 2 évszázaddal később elszöktek és Odin olyan sorsot adott nekik ahol az emberek rettegnek tőlük és ezért ölik őket. Menekülniük kellet és közben megcsappant a létszámuk. Ezért található csak néhány darab szerte szét a világban. - fejeztem be.
- Ezért lettek megpecsételve az éjfúriák  " a villám és a halál istentelen ivadéka " címmel? - kérdezte.
- Igen. - vágtam rá. - És míg menekültek " megszületett " a többi sárkány faj és a legelső újonnan " megszületett " lett az alfa faj. Jelen esetbe a Gnúvad.
- Most már értem ezt az egészet. És biztos vagyok benne, hogy éhes vagy.
- Most, hogy mondod, tudnék enni.
- Helyes akkor gyere. Etetési idő van.
Elindultunk ki a barlangból és még mielőtt kiérhetünk volna gyalog sárkányra szálltunk. Mivel nem tudtam merre vagyok csak anyát követtem. Már egy ideje repültünk és egyre távolabb kerültünk a fészektől. Kis idő elteltével hangokat hallottam magam mögül ezért hátra néztem. A barlangból minden sárkány ott volt, de nem értettem miért. Vissza néztem anyára aki immáron megállt.
- Nem arról volt szó, hogy eszünk? - szegeztem neki a kérdést.
Csak vállat vont, majd a vízre nézett követtem a pillantását és a gnúvadat láttam, ahogy kiemelkedik a vízből. Halak lepték el az egész eget, majd a sárkányok lecsaptak. Még életemben nem láttam ehhez fogható dolgot, de nagyon tetszett. Fogatlan kérdőn nézett rám, bólintottam, hogy mehet. El is indult, hogy egyen. Hát persze, hogy első dolga az evés az én drága sárkányomnak.
Az etetés után egy kis szigeten szálltunk le amit hó borított. Ott elővettem a térképemet és megmutattam anyának az eddigi helyeket amiket felfedeztem. Felnéztem, hogy mit szól a teljesítményemhez, de nem láttam, végül is megláttam épp rajzolt valamit nekem... azt hiszem.
- Tessék. - mondta végül.
Alaposan szemügyre vettem a hóba rajzolt alakot é felfedeztem benne a gnúvadat. Fogatlan jelent meg a szájában egy jégcsappal és rajzolni kezdett ő is a hóba Felhőugró köré. Kicsit húztam a számat, hogy épp ilyen bolondos sárkányom van, de mit tehetnék Fogatlan az csak Fogatlan és ő úgy tökéletes ahogy van. Nagy pechére a jégcsap a nyelvéhez ragadt. Egy jó darabig szenvedett vele mire sikerült leszednie a nyelvéről. Ezek után gondolom kétszer meggondolja, hogy jégcsappal fog rajzolgatni. Miután sikeresen leszedte a nyelvéről a jégcsapot Fogatlan felszálltunk és egy olyan helyre mentünk ahol már jó pár sárkány gyülekezett. Leszálltunk egy szirtre és vártunk valamire. Lentről szél támadt és inden sárkány rásiklót a felfelé áramló levegőre mi is követtük a példájukat. Fogatlanra pillantottam és nem lepet meg az, hogy neki még ez is tetszik - habár nem tudom, hogy neki mi NEM tetszik.

Tetszett az az érzés ebben az egészben, hogy szabad vagyok, mint egy... egy sárkány. Most már tudom mit érezhetnek a sárkányok amikor repülnek. Igaz elég sokat repültem már Fogatlanon, de az nem ugyan olyan, mint ez. Ez az érzés teljesen más volt, mint az. Most mintha szabadnak éreztem volna magam. Sokkal szabadabbnak, mint amikor a nyeregben ülők. Ez a szabadság érzés teljesen más volt, mint az. És nagyon tetszett ez az új érzés.

Anyára pillantottam aki mosolygott gondolom az arcomra kiülő boldogságot látta és azért mosolygott. Ilyen boldogságot csak akkor éreztem amikor Astriddal voltam az utolsó otthon töltött estémen. Vajon mi lehet most otthon, hogyan boldogulnak a sárkányokkal. Ebbe bele gondolni is rossz volt így inkább abba is hagytam. Továbbra is anyát néztem és ő elindult egy másik sárkány felé Felhőugró szárnyán, majd folytatta ezt míg el nem ért így hozzánk. Mikor oda ért hozzánk Fogatlan szárnyán végig sétált majd megborzolta a hajam és tovább ment a saját sárkányához.

 Elváltunk a sárkányoktól és folytattuk az úgymond " mutassuk be a környéket Hablatynak " körúttat. A többi sárkánytól elválva anya szólalt meg legelőször.

- Tudod Hablaty amikor ide fent vagyok nem érzem a hideget csak az, hogy idefent az ember annyira...

- Szabad. - fejeztem be helyette hiszen tudtam, hogy ezt akarja mondani. 

 Rá néztem és elmosolyodtam.

  - Itt az ember átélheti milyen sárkánynak lenni Hablaty. - mondta anya.

Nem tudom mit láthatott meg Fogatlan, de hirtelen kirepült alólam én meg zuhanni kezdtem. Szerencsémre Fogatlannak feltűnt, hogy nem vagyok a hátán és még időben a szárnyai közé zárt úgy csapódtunk bele a
hóba. Ehhez mit szóljon az ember a nyugis repülés vége majdnem élet vesztéssel végződött számomra Fogatlannak hála. És akkor ne legyek rá dühös - nem mintha tudnék.

- Fogatlan ez mi volt? - kérdeztem tőle. Erre csak morcosan nézett rám.

 - Tehát te játszod a durcást amikor nekem tört ki majdnem a nyakam. Igazam van? - kérdeztem tőle erre elkezdett utánozni vagy mit csinálni. Erre az utóbbi időben nagyon rászokott. 

 Időközben anya is megérkezett és hallgatott minket, majd odajött hozzám.

- Nem esett bajod? - kérdezte.

- Nem mondanám, de nyif - nyaf uraság egy csöppet megsértődött. - mondtam Fogatlanra mutatva. Ő meg erre a farkával kigáncsol. Mit mondhatnék erre.

Fogatlanra néztem  és ő tüsszentet egyet.

 Anya megvizsgált gyorsan, hogy tényleg nem esett - e bajom. És amikor a szemembe nézett megváltoztak az arcvonásai. Elszomorodott egy kicsit. A kezét az arcomra tette és beszélni kezdett.

 - Te mindig is rám hasonlítottál és nem voltam ott melletted amikor szükséged lett volna rám. Úgy sajnálom Hablaty, de remélem meg tudsz nekem bocsájtani és lehetnék újra az édesanyád. - mondta.

Most már tudom mi hiányzott nekem egész életemben: az anyám érintése. Válasz helyett csak az érintésébe simultam. És elmosolyodtam.

 Vele újra kezdhetem az életem akár itt is vagy bárhol hisz mindig mellettem lesz. 

- Szívesen tovább adom neked azt amit 15 év alatt a sárkányokról tanultam. Figyelj csak. - mondta és oda lépett Fogatlanhoz.

A nyakán egy mélyedéshez nyúlt és onnantól elkezdtek megnőni a hátán a tüskék. Az arckifejezéséből itélve Fogatlan erről a képességéről nem is tudott.

 Elindult hozzám, hogy megmutassa neki mije van.

- Te tudtad, hogy ilyet is tudsz? - kérdeztem tőle mikor oda ért hozzám.

 - Ez jól jön majd az éles kanyaroknál. - szólt nekünk anya. - Minden sárkánynak meg van a maga titka és te ezeket meg tudhatod. És a segítségeddel más színben állíthatjuk be a sárkányokat az emberek előtt. 

Fogatlan örömé néztem még nagyon örült az új képességének. Csak ezután válaszoltam.

- Az nagyon jó lenne, de én még keresgélek. Keresem a saját utamat amit élnem kell és amit senki se úgy irányítja ahogy neki tetszik. - mondtam. - Nem tudom meddig, de még maradok. Még nem mehetek el és azt se tudom merre induljak, de amíg itt vagyok segítek amiben csak tudok. Annyiban biztos vagyok, hogy sokáig maradok még itt. 

- Megértelek és köszönöm. - azzal megölelt.

 Lassan öletem vissza. Nekem tényleg ennyi hiányzott az éltemből. Már mint egy anya. Egy anyára lett volna szükségem semmi másra.

* Hibbant *

A falu minden lakója már a kikötőben vagy annak a környékén volt. Ismeretlen hajók közeledtek a sziget felé. Egy valaki ismerte fel a hajókat és az nem volt más, mint Klaus. Lassan az apjához sétált és megszólalt.

- Apa én tudom kik jönnek.

- Kik azok fiam? - jött az ideges kérdés a törzsfőtől.

- A Déli - Lápszirt szigetről jöttek. - mondta a fiú lassan.
A sziget nevét hallva a törzsfő elcsodálkozott és kérdőn nézett a fiára, majd a közeledő hajókra.
 - Gondolom tudod kik jönnek? - kérdezte az apjától Klaus.
Pléhpofa lassan bólintott. Nem tudott mit mondani és egyre csak a közeledő hajókat bámulta. Sose hitte volna, hogy ez valaha is megtörténik. Egy fontos ember az életéből vissza tér, bár kis időre, de vissza jön. Még most se hitte el a törzsfő, hogy ez igaz.
- Ez biztos? - kérdezte a fiától.
- Egészen biztos. Elég sokáig voltam azon a szigeten felismerem a hajóikat. - válaszolta magabiztosan a fiú.
- Rendben. - válaszolta a törzsfő.
Bélhangossal és a fiával az oldalán elindult, hogy köszöntse a hajóval érkezőket. Csak most gondolt bele, hogy 18 éve látta utoljára a testvérét. 18 éve hagyta el a szigetet és azóta senki se tudta mi történt vele vagy azokkal vele mentek, de most valahogy mégis örül annak, hogy vissza jött - még kis időre is. Valahol mélyen belül érezte, hogy ehhez a dologhoz Hablatynak is köze van. Épp, hogy leértek a kikötőbe az első hajó ki is kötött ott. A hajóról egy nagy darab viking szállt le, majd sorra követték öt. Pléhpofa elindult az " idegen " felé megálltak egymással szembe, majd kezet ráztak. A falu felnőttjei tudták ki tért vissza, de a fiatalok értetlenül nézték a jövevényeket.
- Odin köszöntsön itthon fivérem. - köszöntötte a férfit a törzsfő.
Astridék és a többi gyerek csak meredt maga elé a meglepettségtől.
 Legelőször Astrid tért magához a ledöbbenésből. Nem akart hinni a fülének. Soha semmit nem tudod Hablaty családjáról, max. csak annyit, hogy amióta Hibbant - sziget áll a felmenői voltak a törzs vezetői, de ezen kívül semmit. Astridot a  mélázásból a törzsfő szavai rángatták vissza a valóságba.
- Még is mi szél hozott erre titeket, John? - kérdezte Pléhpofa.
- Hallottuk, hogy békét kötőtettek a sárkányokkal. És úgy gondoltam eljövünk egy pár napra Hibbantra. - felelte a kérdezett.
- Honnan hallottad ezt? Csak nem Kalmár Johann mondta? - kérdezte.
- Nem. A fiad mondta. Hablaty. - mondta a férfi.
Astrid a név hallatára ledermedt, és még jobban fülelni kezdet.
- Hablaty? Ott járt nálatok? - kérdezte a törzsfő.
- Igen, de nem maradt tovább 2 napnál. - válaszolt a férfi.
- Miért volt ott? - tette föl a következő kérdést a törzsfő.
- Ha jól emlékszem új műfarkat készített a sárkányának. Te engedted el egyedül öt a világba? - kérdezte a férfi.
Csend állt be. Végül Astrid erőt vett magán odament és megszólalt.
- Elszökött. - közölte a lány.
- Elszökött? De miért? - szegezte a kérdést a férfi Asztridnak.
- Valaki egyszer meglátta, hogy van egy sárkánya és nem akarta, hogy Fogatlannak baja essen így elment. És még azt is mondta, hogy ő nem ide tartozik. - mondta a lány és próbált erőt venni magán nehogy el sírja magát. Astrid megfordult és elindult vissza a többiekhez. Időközben ők is magukhoz tértek és így elindultak a Nagy teremhez. Ott leültek a szokásos asztalukhoz és beszélgetni kezdtek. Annyira belemerültek a beszélgetésbe, hogy nem tűnt fel nekik, hogy az emberek és a vendégek közben beértek a Nagy terembe. Csak akkor néztek fel amikor Klaus egy ismeretlen lánnyal ült le hozzájuk.
- Sziasztok. - köszönt Klaus.
- Sziasztok. - köszöntek vissza a többiek.
Astrid a lányt kezdte elfürkészni. a lány végül megszólalt.
- Sziasztok. Én Syrile (Szíril) Haddock vagyok. - mondta a lány.
- Haddock! - szaladt ki Astrid száján. Mindenki rá szegezte a tekintetét. - Most mi van? - kérdezte kissé ingerülten.
- Renben. - szólalt meg végül Klaus. - A bekiabálós örült - itt Astrid szúrós szemekkel nézet a fiúra - Astrid. Az ikrek Kőfej és Fafej, Takonypóc és végül Halvér. - mutatta be sorban az ott ülőket.
- Mondd csak Syrile meddig maratok itt? - kérdezte a lánytól Astrid.
- Hát nem tudom. Én még a saját szigetünkön kívül nem voltam sehol, de itt nagyon tetszik. Teljesen más itt minden, mint otthon.
- Nálatok az emberek békében élnek a sárkányokkal? - kérdezte a lánytól.
- Igen, mindig is béke volt ott az emberek és a sárkányok között. Én úgy tudom, hogy apa és még néhány ember azért ment el Hibbantról, mert gyűlölték nézni ahogy megölnek egy sárkányt. Így inkább elmentek új életet kezdeni ami sikerült is.
- Ez hihetetlen.
- Syril tudsz valamit Hablatyról? - kérdezte Klaus.
- Amióta elment tőlünk semmit. Gondolom még mindig az útját keresni.
- Milyen utat? - kérdezte Astrid.
- Azt ami Odin örökösének van megírva. - mondta ez a lány úgy mintha csak annyit mondana, hogy kint sárkányok vannak.
- Hogy minek a micsodájának van megírva? - kérdezték mind egyszerre.
- Odin örököse. Ti nem hallottatok még róla? - kérdezte a lány.
- Nem. - válaszoltak.
- Én is csak annyit hallottam Thyratól, hogy találkozott Odin másik leszármazottjával, az az Hablattyal...
- De mégis mit jelent az, hogy valaki Odin örököse? - vágott közbe Astrid.
- Én csak annyit tudok, hogy a legjobb kardforgatónak kell lennie...
- Hablaty még egy kardot se bír el akkor, hogy? - vágott közbe Takonypóc.
- ... és csak ők tudnak éjfúriát szelídíteni. - fejezte be a lány úgy, mintha az előbbi mondatott meg se hallotta volna.
- Eddig értem, de Takonypócnak igaza van nem bír el egy fegyvert se.
- Ha magától képes volt csinálni egy teljesen új műfarkat a sárkányának akkor csak van annyi esze, hogy kardot készít magának. - mondta a lány.
- Ez igaz. - mondta Astrid miközben felállt.
- Hova mész? - kérdezte tőle Takonypóc.
- Viharbogár már vár rám. Ilyenkor szoktunk repülni. Tehát csak holnap találkozunk. Sziasztok. - mondta és kiment a teremből.
Elindult a házuk felé, de egy halk kiáltást hallott a háta mögül megfordult és Syrile - t látta.
- Mit szeretnél? - kérdezte a lánytól.
- Tudom, hogy fontos neked Hablaty. Ahogy neki te. - mondta ki egyszerűen a lány.
- Ezt mégis honnan veszed? - nevetett idegesen fel Astrid.
 - Láttam amikor a neve hallatán ledermedtél vagy épp elszomorodtál bent. Amikor nálunk volt még mielőtt elment volna szomorú lett. És akkor rád gondolt. Amúgy meg Klaus mesélt, hogy ő mindig törődött veled csak te nem tudtál róla. Ha vissza jön...
- Már ha valaha vissza jön? - nyögött közbe Astrid.
- Vissza fog jönni csak miattad. Nem ismerem olyan jól, mint Klaus, de ebben biztos vagyok. - mondta mosolyogva Syrile Astridnak.
- Hát... azt hiszem... Köszönöm. -  mondta ki végül Astrid és rá mosolygott a lányra.
 - Nincs mit. - indult vissza. - Ó és jó repülést. - szól még vissza a Nagy terem ajtajából.
Astrid csak dermedten állt ott meg néhány percig. Majd elindult a sárkányáért.