Hablaty új élete 22. fejezet.

* Hablaty *

Johannal való találkozásunk óta 3 nap telt el és minden rendben van. Eddig legalább is. Fogatlannak kell egy új műfarok és ahhoz egy olyan szigetet kéne találnunk ahol emberek is vannak, de eddig még nem nagyon találtunk. Hibbantra meg nem akarok vissza menni. Lehet, hogy apám békét kötött a sárkányokkal, de nekem még egy - két dolgot ki kell derítenem magamról. Legalább is azt, hogy mit jelent Odin örökösének lenni. Még mindig nem tudom elhinni, hogy én a leggyatrább viking  Odin, a legfőbb isten leszármazottja vagyok. Ez egyáltalán lehetséges. A nagyja amit Thyra mondott az igaz, hisz megszelídítettem egy éjfúriát, de az, hogy jól fogok valaha is bánni a karddal szerintem az felejtős. Nem vagyok rá képes nem azért, mert akarok, hanem azért, mert nem bírnék el egy kardot. Otthon is mindig amikor besegítettem Bélhangosnak - szóval mindig - kín szenvedés volt mire eljutottam az élezőhöz a karddal. De ki tudja ezt az életem még sok meglepetést rejt számomra biztosan. Amióta Fogatlan az életembe lépet minden megváltozott és még fog is. Csak egy dolog fáj, hogy Hibbant is változni fog és én nem leszek ott, hogy amiben kell segíteni tudjak, nem vagyok ott és még egy ideig nem is leszek. A legrosszabb viszont az, hogy távol vagyok Astridtól. Na jó ezt a dolgot most hanyagoljuk.
- Pajti tudom, hogy nem fogsz annak örülni amit most mondok, de egy olyan szigetet kell keresnünk ahol emberek is vannak. - mondtam mire ingerülten morgott. - Tudtam, hogy nem fogysz ennek örülni, de muszáj. Új műfarok kell neked, ha még sokáig így élünk és ez már megy tönkre. Keresünk egyet, rendben? - kérdeztem vonakodva, de bele egyezett.
Jobbra fordultunk és kis idő múlva találtunk egy alkalmas szigetet. A falutól messze szálltam le, nem akartam, hogy meglássák Fogatlant. Nem ismerek egy szigetet se amelyik békében él a sárkányokkal és miért pont azt fognánk ki csak úgy. Akkora mázlink nincs.
- Na jó Fogatlan te most itt maradsz, rendben? Én most elmegyek, de amint tudok vissza jövök. - mondtam és elindultam, de Fogatlan követett. - Nem Fogatlan te maradsz. Nem jöhetsz. neked veszélyes lehet. - mondtam.
 Bánatosan nézett rám, de nem tehettem mást muszáj volt itt hagynom, ha ez egy ellenséges sziget  és meglátják öt akkor meg is ölhetik vagy megkínoznák azt meg én nem akarom. Nem akarom bajba sodorni.
- Maradj itt nemsokára jövök. - mondtam neki és elindultam.
Visszanéztem rá ő meg mérgesen nézett rám.
 Az erdőből kiérve észre vettem a falut. Elég nagy volt a szigethez képest. Az első dolog ami feltűnt azok a sárkányok voltak. Az egész hely tele volt sárkányokkal. Mégis sikerült kifognunk egy békés szigetet ilyen se fordult még elő, legalább is velem. A legelső ember aki meg látott - feltételezésem szerint a törzsfő lehetett - oda jött hozzám.
- Fiam, hogy kerültél erre a szigetre? - kérdezte.
- Szerencsét próbálok a sárkányommal. - mondtam.
- Sárkánnyal? De egy sincs melletted. - közölte velem, mintha nem tudnám.
- Igen nincs, mert azt hittem, hogy ez egy ellenséges sziget ahol a sárkányokat... izé... ölik, de nem az. Tévedtem. Az erdőben van. - mondtam
- Tévedni emberi dolog fiam, de miért jársz erre? Sose látunk itt. - mondta.
 Ha nem mondod nem fogom tudni ember.
- Mint már mondtam szerencsét próbálok a sárkányommal aki az erdőben vár rám. - mondtam.
- Á most már értem. - mondta.
~ Leesett örülök neki. - gondoltam magamban. Na jó ilyenekre nem kéne gondolnom, de ha ez az igazság akkor mit tegyek.
- Még is hol vagyok? - kérdeztem.
- A Déli - Lápszirt szigeten. Én a törzsfő vagyok, John. - mondta. - És te ki vagy? - kérdezte.
A feltételezésem igaz volt tényleg a törzsfő volt.
- Hablaty Haddock vagyok Hibbant - szigetéről. - mondtam.
- De azon a szigeten ölik a sárkányokat mégis, hogy lehet sárkányod? - kérdezte meglepetten.
- Úgy, hogy most már nem öljük őket és békében élünk velük. - mondtam.
- Értem ez viszont jó hír. - mondta.
Ha már rá találtam erre a szigetre akkor eg kis ideig maradok is annyi idő alatt Fogatlan új műfarkát megcsinálhatnám. És még valamit.
- Uram...
- Hívj csak Johnnak. vágott közbe.
- Rendben. John maradhatnánk a sárkányommal néhány napig a szigeten. Új műfarok kéne neki és eltart néhány napig míg készen lesz.
- Hogy ne maradj csak nyugodtan és csináld meg. De miért kell a sárkányodnak műfarok? - kérdezte.
- Lelőve találtam az erdőben és így tudtam neki vissza adni a szabadságát. - mondtam, talán nem a teljes igazság volt, de részben igen.
- Akkor csináld csak.
- Köszönöm. Holnap reggel kezdeném el, de addig is körbe néznék a kovács műhelyben ha nem lenne baj. - mondtam.
- Nyugodtan, gyere megmutatom, hogy hol találod meg. - húzott magával.
Az emberek nem bámultak meg annyira, mint ahogy reméltem volna. Na jó most már kezdek abban hinni, hogy tényleg az vagyok akinek Thyra mondott. Itt is a falu közepén helyezkedett el a kovács műhely. Egyszer jártam körbe és nagyjából megjegyeztem mi hol van. Jó, hogy otthon a műhelyben dolgoztam így legalább nem kell másra bíznom Fogatlan műfarkát. Bélhangos nagyon megtanított mindenre, szerencsére.
Ahogy kimentem a törzsfőbe botlottam volt még egy dolog amit megszeretem volna kérdezni tőle.
- Nem lenne gond, ha holnap magammal hoznám a sárkányomat? - kérdeztem.
- Dehogy lenne baj. Mindig örülünk az új sárkányok társaságának. - mondta.
- Rendben még egyszer köszönöm, de most már mennem kell. Viszlát holnap. - indultam el.
- Viszlát! -kiáltott utánam.
Amilyen gyorsan csak tudtam vissza mentem Fogatlanhoz. Az erdőt fürkészte a másik irányból. Meghallhatta, hogy valaki felé közeledik. mert morogva fordul felém.
 De amint meglátott megnyugodott és oda rohant hozzám. Annyira örült nekem, hogy fel is döntött úgy nyalogatta az arcom.
 Kellet ez nekem hát nem. Nagy nehezen levakartam magamról Fogatlant, majd beszélni kezdtem hozzá.
- Holnap te is bejössz velem a faluba. - mondtam.

Erre a kijelentésre furcsán nézet rám.
- Nyugi nem ellenséges szigeten vagyunk most az egyszer. De legalább nyugodtam meg tudom csinálni neked az új műfarkat és utána mehetünk tovább. - mondtam neki, ezek után már jobban figyelt rám. - Holnap elkezdem az új műfarkadat és ahogy kész mehetünk is tovább, de közben mást is fogok csinálni.
Morgott ami körülbelül annyit jelenthetett, hogy mit és kinek.
- Ha a morgásod kérdés volt arra itt a válasz. Astridnak születésnapja lesz nem sokára és arra gondoltam csinálok neki valamilyen ajándékot, majd Johannal elküldöm neki. - mondtam.
Bólintott és arrébb ment.
- Komolyan beleegyeztél a tervembe? - kérdeztem és megint bólintott. -  Hát jó, köszönöm, hogy bele mentél az ötletembe. Te mihaszna hüllő. - mondtam neki erre a farkával kigáncsolt.


* Hibbant *

Amióta a sárkányok vissza tértek a fiókákkal minden megváltozott a szigeten. A legtöbb ember a fiókákra figyel nehogy kárt tegyenek a faluban. Astridéknak az ikrekre kell figyelniük nehogy azok ketten tegyenek kárt a szigetben. Eddig is bajt kevertek, de sárkányháton még mire képesek. Bele se lehet gondolni, hogy miket csinálnak. Astrid a legtöbb időt még így is a medencében tölti a sárkányaival. Közeledett a születés napja aminek most az egyszer nem nagyon örült, hisz nem volt vele az akit szeretett. Szomorú születés nap áll előtte. Most az egyszer örült volna annak, ha azt a napot mindenki elfelejti, de tudta, hogy ez sose fog meg történni. Azt a napot egyedül szerette volna tölteni a sárkányaival. Ők értették meg egyedül, ők mindig vele voltak. Érezte, hogy szerelme már nagyon messze jár tőle, de mégis nagyon várta, hogy vissza jöjjön már hozzá. Ez a távolság fáj Astridnak és biztos volt abban, hogy a fiúnak is fáj. Bárhol is van szenved távol a lánytól. Astrid ebbe próbált bele kapaszkodni. Volt egy másik dolog ami közeledett még Astrid szülinapján kívül. Ez az Olvadás - feszt volt ami két nap múlva lesz. Edzenie kellene rá, de semmi kedve nincs hozzá. tudta, hogy a Jorgerson családdal szembe senkinek sincs esélye, hisz azok már elég régóta a cím védők. A Feszt nem csak a versenyről szólt a lány szerint volt benne valami ami sokkal fontosabb volt a nyerésnél. De az ő véleményére ez idő tájban senki se kíváncsi. A lány ebbe beletörődött és elkezdet gyakorolni. Szekercét elég jól sőt inkább ő hajította a legjobban azt már nem kellett gyakorolnia. Egész Hibbanton ő a legjobb harcos az újoncok közül. Elég erős, de sose tudja legyőzni Takonypócot, de igazából nem is nagyon akarja. Ez nem az ő feladta, hanem Hablatyé. Hisz ha nincs Takonypóc akkor Hablaty nem megy el és most is itt lenne, a másik meg egész életében piszkálta a fiút a kinézette miatt. Senki se tehet arról, hogy milyennek teremtette Odin. De a fiú a levelében meg is írta, hogy nem tartozik ide. Astrid mégis örült volna annak ha ott lett volna vele. Segített volna neki mindenben. Elég régóta tisztában volt a a fiú iránti érzéseivel, de ezek nem teljesedhetek be, mert elment.
A faluban mindenki a két nap múlva megrendezendő Olvadás- feszt-re készülődött. nagy volt a sürgés - forgás a faluban. Egy dolog volt az akadály. Nem tudták, hogy hol rendezzék meg a versenyt. Az este erről lesz tanácskozás a Nagy teremben. Sokan a régi arénára gondoltak az volt az egyetlen elég nagy hely. És ideje lenne már felhasználni valamire. Már elég rég üresen áll.

Hablayt új élete 21. fejezet

* Hibbant *

A szigetre most, hogy az ünnepek elmúltak szomorú hangulat ült. A sárkányok még mindig nem tértek vissza. A falu hangulata is rosszabb lett, hogy a sárkányok nem voltak a szigeten. A kis gyerekek a hóból építetek sárkányokat.
 Ők volta a legszomorúbbak. Nekik már felnőtt korukban nem kell mind azt végig élniük, mint a legtöbb embernek. Ez a lehangoltság mindenkiben ott volt, de főként a kicsikben és Astridékban. A kis csapat nagyon hiányolta a sárkányaikat. Már hozzá szoktak ahhoz, hogy a napot legtöbbször - vagyis mindig - sárkány háton töltik. De most, hogy a sárkányok nincsenek itt újra " hétköznapi " életük volt - már amennyire egy vikingé az lehet. Astrid érezte magát a legkényelmetlenebbül most, hogy nem volt itt vele a sárkánya a szerelme közelségét se annyira érezte. Pedig szüksége lett volna rá most. Nem csak lelkileg hanem úgy is, hogy mellette van és támogatja. Arra gondolt, hogy ha a fiú itt lenne akkor már rég vissza hozta volna valamilyen módon a sárkányokat, hogy a sziget ne legyen ennyire bús. Meg tett volna mindent a lány boldogsággá ért. Astrid régóta tisztában volt azzal, hogy a fiú mit érzet iránta, ő is tudta mit érez a fiú iránt csak félt bevallani. Emlékezett arra, hogy gyerekkorukban az egész csapat együtt játszott, de ahogy egyre nőttek a fiút úgy közösítetek ki. Mindig is nagyon sajnálta a fiút amit ahogy bántak vele. Senki érdemelte volna meg azt, mint amit a fiú élt meg. Igen a fiú más volt, mint az     " átlagos " vikingek, de akkor se ilyen életet kellett volna élni, hogy a végén elmegy... talán örökre.
Nem volt egy hagyományos kinézetű viking, - a testvére se az, de öt mégis befogadta a törzs - de Hablatyot nem. Furcsák az emberek.
Teltek - múltak a hetek, de a sárkányoknak nyoma se volt. A légkör egyre rosszabb lett. Két nap volt hátra még a téli ünnepekből. Ahogy teltek a napok az emberek úgy kételkedtek abban, hogy a sárkányok vissza térnek, de néhányan még reménykedtek. Köztük Astrid is. Viharbogár tudta, hogy a gazdájának nagy szüksége van rá, mert ha nem lenne rá szüksége annak idején - még a béke kötés előtt - nem kereste volna meg. A sárkány érezte, hogy a lánynak szüksége van rá és ezt Astrid tudta a szíve mélyén. Az ünnepek utolsó napjának alkonyán valami furcsa dolog tűnt fel az égbolton. Astrid vette észre legelőször és ismerte fel benne a sárkányokat. Lassan az emberekben is tudatosodott az, hogy mi történt. Ahogy földet értek a sárkányok a gazdáikat kereseték. Astrid rögtön a sárkánya nyakába ugrott sose örült még neki ennyire. Csak akkor vette észre a bébi sárkányokat amikor elengedte a sárkányát.
 Nagyon megörült a fiókáknak már értette, hogy miért voltak a sárkányok ennyi ideig távol. Rögtön bele is szeretett a sárkánya kicsinyeibe. Végre volt valami aminek az egész törzzsel egyaránt tudott örülni. A sárkányok vissza tértek. Újra érezheti szerelme közelségét.


* Hablaty *

Az első egyedül töltött Snogletogom nem volt valami kellemes, de még is jó volt. Fogatlan nagyon jól megértet. Mintha tudta volna, hogy az a néhány nap nagyon fontos nekem. Már néhány hellyel kiegészítettem a térképemet amit Hibbantról hoztam magammal. Ahogy a Soggletog véget ért tovább álltunk. Két napos repülés után újból Johannal találkoztunk. Már nem annyira ijedt meg Fogatlan látványától, mint legelőször
- Hablaty úrfi, öröm újra látni. - mondta.
- Megmondtam Johann, hogy majd még felfoglak keresni elég sokszor. - válaszoltam.
- Miben tudok segíteni? - kérdezte.
Úgy látszik tudta, hogy valamit kérni szeretem volna tőle.
- Ha nem lenne túl nagy kérés vigyáznál a kosaramra. Nem tudom minden hova magammal vinni és Fogatlan se tudja mindig cipelni. - kértem.
- Hát persze, ez a legkevesebb. - válaszolta.
Leszedtem a kosarat Fogatlanról és oda adtam Johannak.
- Biztos helyre rakd. - kértem tőle.
- Meglesz Hablaty úrfi. - mondta.
- Johann mi volt Hibbanton amikor ott kikötöttél. Apám békét kötött a sárkányokkal? - kérdeztem.
- Igen és mit is mondjak nagyon meglepő dolog volt látni az embereket sárkányokkal. Olyan meglepő, mint téged egy éjfúriával látni. - hadarta el az egészet egy szusszal.
Apám tényleg megtette azt amit kértem tőle végre béke van Hibbanton, de még így se mehetek vissza. Most már tudom, hogy ott minden rendben van. Majd mindenről ami ott történ vagy valami hasonló értesülök Johanntól vagy hasonló.
- Johann azt tudod, hogy ezt nm mondhatod el más szigeteken? - kérdeztem tőle.
- Apád már elmagyarázta a dolgokat és megesküdtem rá, hogy nem mondom el soha. - mondta.
- Rendben. Nem lenne gond ha maradnánk egy kicsi Fogatlan nagyon kimerült, már két napja nem aludt és már nem bírta tovább? - kérdeztem újra.
- Ez természetes, maradjatok nyugodtan amíg jól esik. - mondta.
- Köszönöm. - köszöntem meg.
Oda mentem alvó barátomhoz és megsimogattam. Szerencsére nem ébred föl, nagyon ki lehetett merülve.
 Leültem mellé, hogy én is pihenjek egy kicsit. Lassan már hozzá szoktam ahhoz, hogy Fogatlannak dőlve alszok. Ha ez így megy tovább életem végéig így fogok aludni. Habár nem is annyira rossz. Fogatlan közelsége megnyugtat.
Néhány óra alvás után Fogatlan bűzös száj szagára ébredtem.
- Köszönöm ezt az élményben dús ébresztőt, pajti. - mondtam neki.
Nevetéshez hasonló hangot adott ki.
 - És még ki is nevetsz, ehhez már nem is tudok mit mondani. Kedves vagy mondhatom. - mondtam neki.
Tovább nevetett. Johann jelent meg.
- Johann van néhány halad a szárnyas gyíkomnak? - kérdeztem.
Fogatlan reagálása elképesztő volt.
 Nem tudtam eldönteni, hogy most inkább éhes vagy haragszik rám, de tuti, hogy éhes volt. Ha a végét hallotta volna már a bűzös szája hatása alatt lennék.
- Van még lent a raktérben. Ó és a kosaradat a kabinomba tetem az elég biztos hely lesz? - kérdezte.
- Megfelelő és még egyszer köszönöm. - mondtam.
- Szóra sem érdemes Hablaty úrfi. - mondta, majd eltűnt a hajó aljába vezető lépcsőn.
Néhány perc múlva néhány hallal jelent meg. Míg Fogatlan lakmározott én Johannal beszéltem.
- Nem tudnál adni egy szütyőt amibe a fontos dolgaimat hordani tudnám? - kérdeztem tőle.
- De úgy is van néhány felesleges ami senkinek se kell már. - mondta és újra eltűnt.
Újabb idő elteltével Hibbant címeres szütyővel jelent meg.
- Köszönöm. - mondtam és bepakoltam a dolgaim. - Mi megyünk, nem akarok még neked is baj okozni. - szólaltam meg ahogy láttam, hogy egy sziget felé közeledünk.
- Minden jót és remélem ismét találkozunk Hablaty úrfi. - szólt.
- És is remélem és még egyszer köszönöm azokat amiket tettél. - mondtam és Fogatlannal felemelkedtünk a hajóról. - Viszlát Johann.
Ahogy a hajótól eltávolodtunk az ég teteje felé vettük az irány amilyen gyorsan csak lehetett.
 Újra útra keltünk az ismeretlen felé.

Hablaty új élete 20. fejezet

* Habalaty *

Thyra ahogy figyeltem érdeklődve hallgatta a történetet. A történet végéhez közeledve Astridra gondoltam. Arra, hogy ott hagytam, hogy elhagytam, magára hagytam.


Nem tűnt fel, de elhallgattam és a gondolataimba merültem. Thyra hangja zökkentett ki.
- Úgy tűnik mégis van valaki aki miatt vissza mennél. Egy lány akit szeretsz? - kérdezte.
- Igen, de nem akarom öt is bajba keverni, ha vissza megyek. - mondtam. - Ha apám nem kötött békét a sárkányokkal akkor ő is bajba kerülhet. Elég ha én kerülök bajba.
- Értem. - bökte ki.
- Azt meg tudod nekem mondani, hogy hogyan vagy képes éjfúriát szelídíteni? - kérdeztem.
- Úgy, ahogyan te is képes voltál. - mondta.
- Mi? - szaladt ki a számon a kérdés.
- Nem is tudod, hogy Odin örököse vagy? Ez fura. - mondta.
Na jól van én ezt nem értem. Mi az, hogy Odin örököse vagyok. És egyáltalán az mit jelent.
- És ez pontosan mit is jelent? - kérdeztem.
- Azt, hogy csak Odin leszármazottai képesek éjfúriát szelídíteni. De a többi sárkány faj is hallgat rád. - mondta. - Ja és persze a legjobb kard forgatónak kell lened.
- Még mindig nem értem, mindegy. És pontosan miért csak Odin leszármazottai képesek rá? - kérdeztem. - Az oké, hogy Odin volt a világ legjobb kard forgatója, de a többi nem igazán.
- Igen az igaz, hogy Odin a legjobb kard forgató volt és emellett ő teremtette az éjfúriákat is. A legelső sárkány faj az éjfúria volt. Az igazi alfa faj. De most már nem azok.
- De miért nem azok már? - kérdeztem.
- Mert elszöktek 2 évszázaddal később és Odin az emberek között " a villám és a halál istentelen ivadékának " nevezte el. Az emberek évezredekig üldözték és ölték őket. Ez idő alatt jött létre a többi sárkány faj és a legelső ami " megszületett " lett az alfa faj. - mondta.
- Hát most már legalább valamennyit értek az egészből. - mondtam. - Az mit jelent, hogy a legjobb kard forgatónak kell lennem? - kérdeztem.
- Hogy a világon létező összes kard forgatónál jobbnak kell lenned. - mondta.
- Még egy kardot se birok el nem, hogy forgatni vagy bánni tudnék vele. - motyogtam.
- Majd fogsz tudni, ne félj. Muszáj leszel megtanulni a karddal bánni más harci fegyverrel nem is nagyon tudnál báni vagy harcolni. - mondta.
Még ez is. Egy kardot is kell majd szereznem vagy inkább csinálok magamnak. Bélhangos mellett megtanultam kardot készíteni. Azzal jobban járnék, ha csinálnák magamnak.
- Mi történt vele? - kérdezte Thyra Fogatlan műfarkára mutatva.
- Hát, ugye azt mondtam, hogy sérülten találtam az erdőben. Én lőttem le, de akkor még olyan akartam lenni, mint az apám vagy, mint az összes többi viking. De aztán összebarátkoztam vele és itt vagyunk. De ezt lefogjuk egymás között rendezni. - mondtam.
- Hát rendben. Mi megyünk - mondta.
- Ilyenkor? - kérdeztem vissza.
- Igen, így is késésben vagyunk. De remélem, hogy találkozunk még. - mondta. - Viszlát.
- Én is remélem. - mondtam. - Viszlát! - kiáltottam utána.
Igaz Thyra is furcsa volt, mint Skyler, de rajta legalább látszott, hogy viking. Skyleren nem annyira. Remélem mindkettőjüknek igaza lesz és még találkozunk. Számomra az volt a furcsa, hogy erről az egész Odin leszármazottos cuccról nem hallottam egészen idáig. De most már tudom. És abban is végképp biztos vagyok, hogy Fogatlannál jobb barátom sose lesz. Oda mentem hozzá és megsimogattam. Fenézett rám, majd megnyalta az arcomat.
 Leültem mellé és próbáltam elaludni. Elég sokáig nem jött álom a szememre azon agyaltam amit Thyra mondott. Én a világ legszerencsétlenebb vikingje Odin leszármazottja. Ez valami tévedés lehet. Vagy valami hasonló. Velem semmi jó nem történt. Leszámítva Fogatlan barátsága és Astrid. Talán még is igaz. Majd kiderül.


* Hibbant *

Elérkezett a Snoggletog első napja. A falubeliek szorgosan dolgozott, hogy feltudják díszíteni a fát és a falut. A főnök körbe járt és figyelte az emberek készülődését. Astrid a pajzsokat szegezte fel a sárkányával a fára. A fa az eddigieknél is magasabb volt.
 A főnök Bélhangossal kezdet el beszélni.
- Apáink mit szólnának ehhez Bélhangos, az emberek a sárkányokkal töltik a téli ünnepeket. - szólt a főnök.
- Biztosan azt hinnék megörültünk. - felelte a kovács.
- Biztosan. - hagyta rá a kovácsra majd az emberekhez fordult. - Nagyon szép, mindenki ki tett az idén magáért. Teljen mindenkinek békében az ünnepe. - mondta.
Astrid annak ellenére, hogy nem várta annyira az ünnepeket mégis boldog volt. Igaz fájt neki, hogy nincs ott az akit szeret, de boldog volt, mert az ünnepek itt voltak már és a sárkányával fogja tölteni. Így közel érezheti magához a fiút. Mosolyogva simogatta a sárkányát.
 Ilyen rövid idő nagyon megszerette a sárkányát. Már érti, hogy a fiú miért ment minden nap a kiképzés után a sárkányához. A sárkány megértette öt. A lány szívéhez nőtt a sárkány. De még ez a boldogság is véget ér. Az emberek különös hangot hallottak. A sárkányokra ez a hang valamiféleképp hatott. Egytől egyig a magasba emelkedtek. Minden sárkány elment a szigetről. Az egész falu le volt sújtva. Astrid végképp. Azokat akiket mindennél jobban szeretett elmentek. Először a fiú utána meg a sárkánya. Szomorúan kullogott a falu lakóival a Nagy terembe. Bent a barátaihoz ment és a falnak támaszkodva várta a fejleményeket.
Az egész teremből panaszkodásokat lehetett hallani. Az emberek elkeseredtek, hogy a sárkányok elmentek. Míg mindenki panaszkodott a törzsfő jelent meg a terem közepén álló emelvényen.
- Ide figyeljetek a sárkányaink elmentek, de ez az ünnep fontos számunkra és hinnünk kell abban. hogy vissza fognak jönni. - harsogta.
- De elrontották az ünnepet! - kiabálta be valaki.
- Dehogy rontották el. Generációkon keresztül boldogan ünnepeltünk sárkányok nélkül. Miért ne tehetnénk ezt most is. Vikingek vagyunk.
A banda megunta ezt az egészet és elindultak haza felé. Út közben beszélgetek.
- Ez annyira lehangoló volt. - mondta Fafej.
- Ja, jött valami jó, de el is ment. - mondta Kőfej.
- Azt terveztem, hogy Viharbogárral töltöm az ünnepeket, de így nem fog menni. - panaszolta Astrid.
- Hal neked nem is hiányzik Bütyök? - kérdezte a fiútól Fafej.
Erre mindenki a fiúra nézett kíváncsian.
- De annyira hiányzik. - mondta. - Jó éjt. - és elrohant.
Ezt egy kicsit furcsállták, de nem foglalkoztak vele. Jó néhány percig álltak némán az utcán. Astrid szólalt meg legelőször.
- Mi lenne, ha új szokásokkal állnánk elő? - kérdezte a barátaitól.
- Nem is tudom Astrid. - mondta Takonypóc.
- Most miért legalább lenne valami jó az idei ünnepen. - mondta a lány.
- Astridnak igaza van, de azt inkább holnap beszéljük meg. - szólalt meg Klaus.

Másnap reggel Astrid az embereket kínálta valamivel.
- Jak likőrt. Jak likőrt tessék. - kiáltozta.
A főtéren találta meg a barátait.
- Kértek jak likőrt? - kérdezte tőlük miközben öntött a korsókba.
 - Inkább nem. - válaszolták egyszerre az ikrek.
- Ne legyetek már ilyen pipogyák. Én kérek egyet. - mondta Takonypóc.
A lány lelkesen átadta a fiúnak a korsót.
- Mi ez az íncsiklandó illat? - kérdezte Halvér oda érve.
- Jak likőr kérsz? - kérdezte a lány.
- Nem, ismeretlen okokból meggondoltam magam. - mondta a fiú.
A lány nem értette az egészet, de nem is nagyon izgatta.
- Hát ti tudjátok. Megyek szétosztani még egy kis boldogságot. - mondta és elrohant.
Néhány óra múlva az emberek egy gronkelt láttak elrepülni a fejük fölött. Astrid Halvér kiabálását hallotta.
- Hé ne menj el, Bütyök. Mi lesz az ajándékokkal? - kiáltozta a sárkány után.
A csapat felment a fiúhoz.
- Nem hiszem el, hogy elment. - mondogatta a fiú.
- Te nem hiszed el, mit vártál, hogy boldog lesz amiért itt tartod? - kérdezte Astrid.
- Biztos voltam benne, hogy itt akar maradni. - mondta a fiú.
- Srácok ezt nézzétek meg. - szóltak az ikrek.
Míg Astrid Halvérrel vitatkozott ők a szalmában kutattak. Jó pár követ láttak meg a szalmában.
 - Mi olyan érdekes Bütyök vissza öklendezett kavicsain? - kérdezte Hal.
- Az, hogy ezek nem kavicsok hanem tojások. - mondta  Astrid.
- De fiú sárkányok nem raknak tojást. - vágott vissza a fiú.
- Itt derül ki, hogy a fiú sárkányod igazából lány sárkány. - szólalt meg Kőfej.
- Ez meg magyaráz néhány dolgot. - mondta végül a fiú.
Astridnak egy újabb ötlete támadt. Felvett egy tojást és beszélni kezdet.
- Az emberek hiányolják a sárkányaikat, mi lenne ha a tojásokat oda adnánk nekik? - kérdezte a lány a barátaitól.
- Ez egy nagyon jó ötlet Astrid. - mondta Takonypóc.
Mindenki felvett egy tojást és egy szalagot kötött rá. Elindultak és minden házba beraktak egy tojást. A falu főterén találkoztak.
- Most ugye tudjátok, hogy milyen jó dolgot tettünk? - kérdezte a lány.
- Aha. - válaszolta Halvér.
- Az emberek meg fognak lepődni. - mondta a lány.
a legközelebbi ház hozzájuk felrobbant és valami neki ütközött Halvérnek. Egy bébi sárkány volt. Míg a többiek a sárkány nézték Astrid teljesen lefagyott. És halkan meg szólalt.
- A tojások felrobbannak. - mondta.
A többi házba betett tojással is ez történt.
- A tojások felrobbannak! - kiáltotta Astrid.
 A faluban kitört a káosz. Az emberek össze - vissza futkostak. Egy tojás eltalálta a fát ami lángra lobbant.

Végül a törzs lenyugodott valamennyire és az égő fát bámulták. Nem sokára a törzsfő is megjelent.
- Odin szerelmére mi folyik itt? - kérdezte.
A legutolsó tojás is felrobbant Astrid csak ennyit tudod mondani.
- A tojások felrobbannak. - mondta és zavartan elmosolyodott.
 A törzsfő haragudott a " gyerekekre " és azzal büntette őket, hogy nekik kellet a házakat helyre hozni. A falu történetében még sose volt ilyen rossz Snoggletog ezt mindenki tudta.

Hablaty új élete 19. fejezet

* Hibbant *

Míg a főnök a fiával elvonult beszélni.
 Addig a falubeliek folytatták az ünnepekre való készülődést. Astrid a medencében magába roskadva sírt. Nem akarta elhinni a történteket. 3 év elteltével vissza tér a főnök fiatalabbik fia, de az idősebbik elment és magára hagyva a lányt. Astrid fájdalmát semmi se tudta volna enyhíteni. Tudta, hogy egyszer szembe kell néznie a szerelme testvérével, de még nem volt rá felkészülve. Ha csak a testvérének az arcára néz össze tör és azt lány nem akar. Addig tartja magát amíg bírja aztán már feladja. Ezt az állapotot se bírja már tovább. Amióta a fiú elment szűnni nem múló félelem van a lányban, ha valami történne a fiúval az nem élné túl a lány se.
Míg Astrid a medencében sírt a főnök kisebbik fiával beszélt.
- Fiam beszélnünk kell. Fontos dologról. - mondta kedvtelenül a főnök.
- Miről van szó apa? Mi történt amíg nem voltam itt? - kérdezte aggódva a fiú az apjától.
- Hablatyról van szó. - mondta nehéz szívvel a fiának.
- Mi történt vele apa? - kérdezte feszülten az apjától.
- Hát... tudod ő elment...
- Meghalt.? - bökte ki a fiú hirtelen.
A főnök nem akart hinni a fülének amit a kisebbik fia mondott. Rá nézett a fiára aki csak maga elé meredt és nem szólt semmit.
- Mi, dehogy is Klaus, dehogy halt meg. Ő csak elment világot látni. És egy ideig nem fog vissza jönni. - mondta a fiúnak.
- Odinnak hála, de még is, hogy ment el? Te engedted el? - kérdezte az apját.
- Nem. Elszökött egy sárkánnyal. Igazából neki köszönhető a béke a sárkányokkal. Büszkék lehetünk rá. Többet ért el, mint bármelyikünk. - mondta a fiának.
A fiú ebből keveset értett meg, de látta az apján, hogy most tényleg büszke a testvérére. Egy dolgot viszont teljesen nem értett. Még is milyen sárkánnyal mehetett el az iker testvére.
- Apa még is milyen sárkánnyal ment el? Milyen sárkány fogadta el Hablatyot olyannak amilyen? - kérdezte meg végül.
- Egy éjfúriával ment el. Nem tudom hogyan, de neki sikerült és ezért büszkének kell lenünk rá. - mondta a törzsfő a fiának.
A fiú nem akart hinni annak amit hallott az apjától. Egészen eddig csak ő fogadta el olyannak a testvérét amilyen volt, az iránta érzett büszkeség és tisztelete erősebb lett. Már várta, hogy újra láthassa az ikertestvérét. Csak azt nem tudta, hogy az nem olyan hamar lesz az a pillanat amikor újra találkozik vele.

A még mindig a medencében síró Astrid sárkányai érkezésére lett figyelmes. A sárkányok tudták, hogy a gazdájuknak valami baja van csak azt nem érették, hogy mi lehet az. És próbáltak neki bármilyen módon örömet szerezni. A lány megörült a sárkányainak, de ez az öröm se tartott sokáig. Újra beférkőztek a fejébe rossz érzések a szerelme állapotáról és ezek nagyon fájtak neki. A lány néhány órának tűnő perc múlva össze szedte magát felült a sárkányára és elment megkeresni a barátait. Odinhoz fohászkodott. hogy még nem találkozzon a fiú testvérével. Ha ránézne ott helyben össze esne a megtörtségtől. És azt nem akarta, hogy a falu gyengének lássa öt. Az hinnék, hogy nem lenne való harcba Hibbant egyik legjobb harcosa. Inkább csöndben szenved.

A faluban nagy volt a nyüzsgés mindenki az ünnepekre készült. Ahogy az ünnep közeledett mindenki annál inkább örült, de az emberek is nagyon mélyen szomorúak voltak. Elszomorodtak akár hányszor a fiúra gondoltak. Tudták, hogy a törzsfő szenved emiatt, de mégis erősnek mutatja magát a népe előtt. Most, hogy a másik fia hazatért talán a a kedve is jobb lesz. De még a főnöknek is nehéz feldolgoznia az első szülőt fia    " elvesztését ". A fiú elment megkeresni a barátait. Különös érzés volt számára az, hogy békében élnek a sárkányokkal, de nagyon tetszett neki az otthona így. Örült, hogy itt van csak arra nem számított, hogy a testvére nem lesz itt. A barátait a falutól nem messze találta meg. Amikor azok meglátták a feléjük közeledő fiút a sárkányokról leugorva rohantak köszönteni.
- Klaus végre haza jöttél. Ez nagyszerű. - mondták mind egyszerre.
- Én is örülök nektek. - mondta körbe nézve a fiú. - Egy valaki hiányzik. Hol van Astrid? - kérdezte a csapatól.
- Már napok óta nem áll szóba senkivel és órákra eltűnik az erdőben. Senki se tudja mi lehet a baja. - mondta neki Halvér.
- Oké. És mi történt itt ennyi idő alatt? - kérdezte a fiú.
- Semmi különös, csak annyi, hogy nem rég fejeződött be a sárkányölő kiképzés és a szigeten békét kötöttünk a sárkányokkal. De igazából az elmúlt évek unalmasak voltak. - mondta Takonypóc.
- Azt tudjátok, hogy miért ment el Hablaty? - kérdezte a fiú.
Mindenki kérdőn nézet a fiúra.
- Mi van azt hittétek, hogy nem fogom megtudni, hogy elment? Mert ha igen rosszul hittétek. - mondta.
- Astrid szerint azért, mert...
- Mert nem ide tartozott és mindenki piszkálta azért amilyen. - fejezte be a lány.
Amikor a lány a magasból meglátta szerelme testvérét vissza akart fordulni, de olyan érzése támadt, hogy most ott kell lennie. Ezért oda ment és próbált nem rá nézni a fiúra.
- És az igaz, hogy egy éjfúriával ment el? - nézett köbe a fiú társain.
Astrid várt, hogy valaki más válaszoljon, de senki se tette így ő válaszolt.
- Igen az. - mondta, de kerülte a fiú tekintetét. -  Láttam. Fogatlan minden áron megvédené Hablatyot.
- Fogatlan? - kérdezték mind egyszerre.
- Igen így hívják a sárkányt. De az tuti, hogy nem fogatlan. Szóval furcsa egy név. - mondta a lány.
- Néhány napja egy fekete sárkány húzott el a hajónk fölött. Nem lehet, hogy ők voltak? - kérdezte a fiú.
Astrid csak arra tudott gondolni, hogy a fiú néhány napja még valahol a közelben volt. A fiú Astridra nézett, aki nem nézett vissza rá csak a sárkányát simogatta.
- És valaki tudja, hogy a sárkány miért lett a barátja? Astrid? - kérdezte a fiú.
- Ezt már én se tudom. Utolsó nap amikor még itt volt követtem a kiképzés után, hogy kiderítsem mitől lett jó. És akkor láttam meg a sárkányt is. Ennyit tudok. - mondta, a teljes igazságot nem akarta elmondani senkinek. Az csak rá és Hablatyra tartozott.
- Milyen volt a harcos kiképző? - kérdezte meg hirtelen Fafej a fiút.
- Jó volt, megtanultam mindent amit csak lehetett. most én vagyok az egyik legjobb kardforgató. - mondta.
Astrid látta a szeme sarkából, hogy a fiú a kardjáért nyúl megszólalt.
- Azt ne vedd elő, megvadulnak tőle. Nem szeretik a fegyvereket. - mondta a lány. Majd felült a sárkányra. - Én most megyek majd este találkozunk. Sziasztok. - mondta és elrepült a sárkányával.
A többiek csodálkozva néztek utána, de folyatták a beszélgetést. Astrid ezek után egy kis magányra vágyott, nem akart senkivel se beszélni. Visszament a medencébe és elgondolkozott a történteken.


* Hablaty *

Az elmúlt napok eléggé unalmasak voltak. Nem történt semmi. Közeledtek a téli ünnepek. Ezek lesznek az elsők amit nem fogok Hibbanton tölteni, de talán most jó lesz, mert senki se tud engem hibáztatni valamiért. Egyedül az fáj, hogy Astridot megbántottam és persze az, hogy apámat is pont most hagytam ott. Pont akkor amikor a legnagyobb szüksége lenne rám - ezt fura kimondani, de igaz. A jég beálltával én is segítettem neki amiben tudtam, de ez már nem lesz így. Az ünnepek közeledtek és én úgy távolodtam otthonról Kelet felé. Arra amerre még egy hibbanti se járt.
Az egyik nap egy hibbanti hajót láttunk Fogatlannal. Egy hajó se hagyta el a kikötőt még akkor se amikor ott voltam még. Ezt egy kicsit különösnek tartottam. Néhány perc múlva rájöttem, hogy ez az a hajó ami 3 éve elvitte az öcsémet az egyik szigetre harcos kiképzésre. És arra gondoltam, hogy talán most tér haza. Mi lesz, ha meg tudja, hogy nem vagyok otthon. Mindig is ő állt hozzám a legközelebb és ő is állt ki mellettem mindenki előtt. Hogy fogja ezt viselni. Fogatlan morgott egyet azt jelezve, hogy gyorsabban menjünk.
- Nem lesz bej pajti, túl magasan vagyunk. Nem fognak észre venni. - mondtam neki. - Lassan le kéne szállnunk egy sziget. Kezd esteledni és még egy barlangot is kell keresnünk. - szóltam hozzá újra.
Bólintott. A vizet kezdtem el fürkészni, hátha megláttok egy szigetet. Kis idő elteltével találtunk is egyet. Ereszkedni kezdünk oda. Ahogy leszálltunk leszedtem Fogatlanról a kosarat, hogy kitudjon nyújtózni. Leraktam a kosarat és visszanéztem rá és már a fűben hemperget.
 Ha valaki így látná nem hinné el róla, hogy a villám és a halál istentelen ivadéka, hanem egy túl méretezett szárnyas macska. Amióta Skyler mesél arról a Thyra nevű lányról aki képes Éjfúriát szelídíteni várom vele a találkozást. Többet fogok tudni majd az én kelekótya sárkányomról. A hempergés után odajött hozzám és dörgölőzni kezdett.
 Azt jelezte, hogy éhes, de az a kérdés, hogy ő mikor nem éhes.
- Nyugi kapsz majd enni, csak előbb keresünk egy barlangot. Rendben? - kérdeztem tőle.
Ezeket halva elkezdet keresgélni. Már beesteledett, de semmit se találtunk. Fogatlan elkeseredve nézett rám.
 Oda tartottam neki a kezem, hogy tudja nem haragszom rá, hogy nem talált semmit. Ez egyszer úgy is meg eset volna velünk A fejét hozzá érintette a kezemhez.
- Fogatlan nincs semmi baj. Ma a parton alszunk. - mondtam neki.
Lassan a part felé indultunk én mentem elöl Fogatlan szomorúan kullogott mögöttem. Hátra fordultam és megvártam.
- Ha amiatt aggódsz, hogy nem kapsz enni ne folytasd, mert fogsz kapni. Mindig adok neked ezt te is tudod. - mondtam neki.
Ennek egy kicsit meg örült. Valamivel lelkesebben jött mögöttem. A parttól nem messze hirtelen elém ugrott és morogni kezdett.
 Sejtettem, hogy valamit érezhet és meg akar védeni. Így akart figyelmeztetni, hogy van itt valami. Néhány perc múlva egy másik sárkány ugrott ki az egyik bokorból és Fogatlanra támadt. Nem tudtam mit tenni. Jobban megnéztem a sárkányt és egy másik éjfúriát ismertem fel benne. A sárkányokat néztem, de nem bántották egymást csak morogva köröztek. Zajt hallottam az egyik bokorból, megfordultam és egy lány nézet vissza rám. Nem tudtam mit mondani, végül valami kinyögtem.
- Te vagy az a lány aki képes megszelídíteni az éjfúriákat? - kérdeztem.
- Igen, de honnan hallottál rólam? - kérdezett vissza.
- Egy Skyler nevű lány mondta miután meglátta a sárkányom. - mondtam Fogatlanra mutatva.
A lány csak most nézet oda a sárkányokra.
- Villám. - szólt, a sárkány oda ment hozzá és leült mellé. - Még sose láttam másik éjfúriát. Az hittem, hogy az enyém az utolsó élő éjfúria. De úgy tűnik még se. Szabad? - kérdezte.
- Ez nem tőlem függ, hanem tőle. - mondtam.
Fogatlanra néztem aki izgatott lett a lány közeledésétől.
 Még sose láttam ilyennek. De legalább már nem volt az a méregzsák, mint az előbb. A lány egy halat vett elő és úgy ment Fogatlanhoz. Amint meglátta a halat a szája szélét kezdte elnyalogatni.
Nagyon éhes lehetett már. A lány oda adta neki a halat. Nem morgott rá, elég hamar elfogatta a lányt.
- Bocsánat még be se mutatkoztam. Thyra vagyok. És ő itt Villám. - mondta.
- Engem Hablatynak hívnak ő meg Fogatlan. - mondtam.
- Fogatlan? - kérdezett vissza.
- Azért mert amikor először etettem meg a fogai vissza voltak húzódva és ez meg maradt bennem. Ezért lett ez a a neve. - mondtam.
- Értem. Melyik szigetről jöttetek? - kérdezte.
- Hibbant. - mondtam röviden.
Biztos voltam benne, hogy hallott az otthonomról.
- Ott nem ölik a sárkányokat? - kérdezte felém fordulva.
- De, de ez egy hosszú történet. - mondtam kellemetlenül.
- Időnk van. - mondta és leült.
- Rendben. - mondtam miközben én is leültem, majd bele kezdtem a mesémbe.

Hablyat új élete 18. fejezet

* Hablaty *

A különös kifejezés helyet inkább furcsát kellene mondanom. Jó néhány sárkány meredt vissza rám és ez egy csöppet kiborított. Én a sárkányokra néztem.

Különös volt így látni a sárkányokat. Kis idő elteltével egy lány jelent meg. Furcsa látni, hogy nem csak én fogadtam el barátnak a sárkányokat. Ezt csak onnan sejtettem, hogy lányt számomra ismeretlen fajtájú követte közvetlenül. Fogatlan elém állt és a jövevényekre morgott. A lány megállt a sárkánnyal, Fogatlanra, majd rá nézett végül megszólalt.
- Hogyan sikerült megszenítened egy éjfúriát? - kérdezte.
- Ez egy hosszú történet, de nem számít mi most inkább megyünk. - mondtam a lánynak, majd Fogatlannak szóltam. - Gyere pajti menünk kell. - mondtam miközben vissza mentem a barlangba összepakolni a cuccunkat.
A lány nem adta fel egy könnyen a barlangba is utánunk jött. És tovább folytatta.
- Ha akarod mond el. - mondta.
Megfordultam és a lányra néztem. Kint nem nagyon néztem meg, de most igen.
 Nem olyan volt, mint Astrid. Más volt, mint ő, más volt, mint egy viking. Teljesen más volt. A haja ki volt engedve és mintha 2 tincse más színű lett volna. Egy átlagos viking nem így néz ki. De mégis teljesen megbízhatónak tartottam.
- Nem akarok egy idegent a történetemmel untatni. - mondtam és folytattam a pakolást.
- Bocsánat még be se mutatkoztam. - mondta. - Skyler vagyok, Skyler Strome. És te ki vagy? Még sose láttalak erre. - mondta.
- Jól mondod, még sose voltam erre, de tovább kell menünk. És Hablaty Haddock vagyok. -mondtam, majd Fogatlanra néztem. - Ő meg itt a sárkányom, Fogatlan.
- Elég fura a neve, de mindegy. Az én sárkányomat Égugrónak hívják. - mondta a sárkányra mutatva.
 Még az életemben nem láttam ilyen sárkányt. Iszonyatosan fura látvány volt a sárkány a lánnyal. Akkor én milyen lehetek Fogatlannal. Senki se látott még éjfúriát, én nekem meg egy olyan sárkányom van.
- Ez mégis milyen sárkány? - böktem ki a kérdést.
Na jó ezt talán nem így kellett volna. Skyler - re néztem, ő csak ezen mosolygott.
- Égugró egy Viharszelő. Még sose láttál ilyen sárkányt? - kérdezte.
- Ami azt illeti nem. Ahol éltem ott nem nagyon voltunk jobban a sárkányokkal. Öltük őket, de aztán Fogatlan belépet az életembe és minden meg változott. Remélem az otthonom is megváltozott. Már békében élnek a sárkányokkal. - mondtam kissé letörten.
Amíg ezt mondtam egy személyre gondoltam, és az nem volt más, mint Astrid. Még csak 5 nap telt el, hogy elhagytam Hibbantot, de már annyira hiányzik, mintha 5 éve nem láttam volna. Ez a pár nap is szó szerint fájdalmat okoz. Mi lesz ha soha nem térek vissza, soha többé nem látom öt. Az már több lenne egy kis fájdalomnál.
- Értem, de ha már béke van a sárkányokkal akkor miért nem mész vissza? - kérdezett újra Skyler
- Ez egy kicsit bonyolult lenne elmagyarázni. - mondtam. - És amúgy se érdekelne téged 5 perces ismeretség után az egész életem.
- Miért ne érdekelne? Attól, hogy alig ismerlek tudok még segíteni bármiben. Ahhoz nagyon jól, hogy másoknak segítsek. - mondta mosolyogva.
- Hát rendben. - nyögtem ki végül. - Egész életemben sárkányt akartam ölni, míg egy nap lenem lőttem Fogatlant. Megkötözve találtam meg. Már készültem, hogy megölöm, de rá néztem és megváltozott a véleményem. Ellengetem és rám támadt, de nem bántott. Aztán eltűnt. Megtaláltam következő nap és össze barátkoztam vele. Készítettem neki egy műfarkat, mert az ostobaságom miatt már nem volt képes egyedül repülni. Mind ezek alatt egy sárkányölő kiképzés is volt a szigeten amire muszáj volt elmennem. Sok időt töltöttem vele és végül bajba keveredtem emiatt. Hogy neki ne legyen semmi baja inkább elhagytam az otthonom és most a világot járjuk. És közben legyőztünk egy ellenséges sárkány, ami miatt a sárkányok portyáztak nálunk. Ha apám nem teremtett békét a két fél között engem árulónak tartanak és amint vissza megyek elfognak Fogatlant meg megölnék. Ha meg béke van akkor majd egyszer csak vissza térek, de az még nem most fog megtörténni. - fejeztem be végül.
- És nincs semmi ami miatt vissza mennél? - kérdezte.
- De van. Csak ezt a személy se akarom bajba sodorni. Elég az, ha én így jártam. - mondtam. - De most már tényleg menünk kell. Sajnálom.
- Rendben. Tudod egy dolgot nem értek. Egy olyan ember van aki képes volt megszelídíteni az éjfúriát, de az nem te vagy. Thyrának hívják és ott bukkan fel ahol akar és talán te is találkozol vele. És remélem mi  még találkozunk. - mondta és elment.
Leültem és elgondolkoztam azon amit mondott. Van egy olyan ember aki képes éjfúriát szelídíteni. Akkor talán segíteni is tudna nekem. Remélem igaza lesz Skyler-nek és találkozok evvel a lánnyal. Hamarosan.

* Hibbant *

Időközben Hibbantra hó ült.
 Megérkezett a tél és a téli ünnepek is közeledtek. Ez lesz Hibbant történetének első olyan téli ünnepe amit az emberek a sárkányokkal töltenek. Béke lesz végre a szigeten. Rettegés nélkül, hogy az ünnepek alatt a sárkányok rajtuk ütnek és a falu elpusztul. Az egész falu kitörő örömmel várta a közeledő ünnepeket egy - két ember kivételével. Az egyik a törzsfő volt. Az ünnepeket egy dolog miatt nem várta egyik fia se volt itt. Igaz most öröme is volt hisz a sárkányokkal már hetek óta békében éltek és a legtöbb embernek már volt saját sárkánya. A kiképzésen részt vett fiatalok már meg is ülték a sajátjaikat. Azt sose hitte volna a törzsfő, hogy megéli azt a napot amikor a sárkányok nem támadják a szigetet. Ebben az egyben lelte örömét.
A másik személy aki szomorkodót az Astrid volt. Igaz ott volt már neki a két sárkánya Viharbogár és Vakmerő, de még így is szomorú volt.


A sárkányinak mindig örült és mindig örömet vittek a szívébe, de sose eleget. A fiú hiánya akit szeretett felemésztette. Fáj neki, hogy nem lesz itt a falujuk egyik legszebb ünnepén. De azt tudta, hogy a fiú sárkánya mindent meg tesz azért, hogy ne legyen semmi baja a fiúnak. Tudta, hogy az élete árán is megvédené a fiút, ha arról lenne szó. A lány naponta többször is körbe repüli a sárkányával a sziget környékét hátha meglátja a fiút. De eddig még nem történt semmi.
De a mai nap még is történt valami csak nem az amire számított. Egy hajó futott be a kikötőbe. A sziget hajója volt az. Az egész falu ott volt. A lány csak a faluból levezető pallóról figyelte a történteket.
amint a hajó kikötött egy fiú szállt le róla és körbe nézett. Astrid felismerte a fiút, de tudta, hogy nem az akit szeret és ezért oda se ment. Nem akart még több rossz emléket felidézni, ha a másik fiúval találkozik. A medencébe ment a sárkányával.
Eközben a törzsfő örömmel köszöntötte otthon másod szülőt fiát.
 - Jó itthon látni fiam. - köszöntötte.
- Én is örülök ennek apa. - mondta a fiú. - A testvérem hol van? - kérdezte.
Az eddig mosolygó törzsfő arcára ráfagyott a mosolya kérdés hallatán. Nem tudta mit mondjon neki. Rég óta nem látta a testvérét és talán már nem is fogja többé.

Hablaty új élete 17. fejezet

* Hibbant *

Másnap reggel Astrid arra ébredt, hogy valami fekszik mellette. Arra fordult és meglátta maga mellett a kis sárkányt. Ezen egy pillanatra elmosolyodott. Örült, hogy a kis sárkány ennyire keresi a társaságát és annak is, hogy ott van. De mégis nagyon aggódott, hogy mi lesz ha meglátják vele a sárkányt. Felkelt és az ablak alatti asztalhoz indult. A levelet kezdte el keresni. Néhány perc múlva meg is találta, vissza ment a sárkányhoz és leült mellé. Egész idő alatt a fiú járt az eszében.Azt szerette volna, ha itt van vele és nem egyedül kellene csinálnia ezt végig.Tudta, hogy jót akar neki ezzel a levéllel, de egyszerűen nem volt szíve kinyitni. Ha újra elolvassa a másik levelet, tudta, hogy még a mostaninál is jobban megszakad a szíve és ezt nem akarta. Nem akart még jobban szenvedni, ez épp elég volt. Próbálta tartani, de már nem bírta tovább. A fiú hiánya és az, hogy nem tudja mi történt vele feszültebbé és érzékenyebbé tette. Ha nem kap hírt a fiú állapotáról érezte, hogy egyszerűen összefog roppanni. Mégis szétnyitotta a levelet és próbálta nem újra elolvasni a fiú búcsú szavait. Amilyen gyorsan csak tudta levette a másik és azt kezdte el olvasni.
Néhány dolgot nem értett, de próbálta meg tenni a többit. Ezt mindennél jobban szerette volna megtenni a fiúnak.  És persze azt is, hogy boldog lesz, de az a fiú nélkül ez nem fog menni. Részben talán az lesz, de nélküle sosem teljesen a boldogsága. Odalépett a kis sárkányhoz és megsimogatta, majd megszólalt.
- Kis pajtás vissza kéne menned a medencéhez. - mondta a sárkánynak. A sárkány értetlenül nézett rá. - Ne nézz rám így ennek most így kell lennie, de hamar meg fog változni. És akkor itt maradhatsz velem. Ezt megígérem. - mondta a kis sárkánynak.
A sárkány oda dörgölőzött hozzá.
- Jó kis sárkány vagy, de most már tényleg menj. Szia drágám, majd megyek ahogy ígértem. - mondta mosolyogva.
Kilépet a házból és a Nagy terem felé indult, csak most vette észre az előző napi változást.
Nem akart hinni a szemének. Az előbb küldött el egy sárkányt aki nagyon szereti őt miközben itt mindenki az új sárkányával foglalkozott. Ezt teljességgel nem akarta el hinni. Rájött, hogy bízósan a béke kötés tegnap akkor történt amikor ő nem volt ott és így lemaradt róla. Tovább indult, hogy reggelizni tudjon, de nem hagyta nyugodni az amit tett. Bent a Nagy teremben leült a szokott helyére, a bandához. Társalogni egyáltalán nem volt kedve, de mégis bekapcsolódott a beszélgetésbe, mert érdekelte a téma.
- Olyan nagyszerű, hogy békét kötöttünk a sárkányokkal. - mondta izgatottan Halvér.
- Miért lenne jó, így bármikor támadhatnak. - szólalt meg Takonypóc.
- De nem fognak már. - szólt közbe Astrid is.
Mindenki furcsán nézett rá.
- Amúgy sose portyáztak, mert rettegtek ők is valamitől. - mondta a lány.
- Te ennyi mindent, honnan tudsz Astrid? - kérdezte Kőfej.
- Láttam és Hablaty azt az ízét ment legyőzni. - mondta, de a végét már kissé szomorúan.
- Szerintetek él még? - kérdezte Fafej.
- Biztosan, az éjfúria az élete árán is megvédené öt. Láttam, hogy nem hagyná, hogy bármi baja essen. Szóval biztosan él még. - mondta és abban reménykedett, hogy amit mondd az igaz is.
- Amúgy mikor jön meg Kalmár Johann hajója? - kérdezte Fafej.
- Hogy tértünk át a sárkányokról Johann érkezésére? - kérdezte Astrid.
- Nem tudom, de most tényleg mikor jön meg? -kérdezte újra.
- Nem sokára befútt a hajója, de amúgy is a kürtöt úgy is megfúja Kübli, ha itt van. - mondta Halvér.
Astrid elmerült egy kicsit a gondolataiban. Kőfej bökésére azonban kizökkentette. Kérdőn nézett a lányra.
- Mi van itt van Johann nem jössz? - kérdezte tőle Kőfej.
- Ja, de kösz. - mondta és elindult a hajóhoz.
Amikor kiért a kikötőbe a hajó még nem volt bent. Ahogy a hajó beért mindenki izgatott lett. Majd Johann hangját hallották meg.
- Hibbant csodálatos szigete. A kedvenc szigetem minden sziget közül. - mondta.
Az emberek felözönlöttek a hajóra és alkudoztak a tengerjáróval. Astrid nem talált semmit. Amikor Johann felé nézett a törzsfőt látta meg vele beszélni. Óvatosan a közelükbe ment, hogy halljon valamit.
- Egy üzenetet hoztam neked Pléhpofa. - mondta
- Még is kitől? - kérdezett vissza egy csepp kíváncsiság nélkül a főnök és nevetni kezdet.
- A fiadtól. - szólt Johann, a főnök abba hagyta a nevetést és figyelni kezdett, ahogy Astrid is.
- Mit üzent Johann, mond. - szólt rá a főnök.
- Azt, hogy jól van, de még nem tér vissza. - mondta.
A főnök is annyira megkönnyebbült e hír hallatán, mint Astrid. A lány ugrálni tudott volna örömében. Végre tudta, hogy a fiú jól van és nem esett semmi baja. Johann hangja ütötte meg újra a fülét.
- Tudod Plépofa elég különös volt a fiadat egy sárkány hátán látni. Nem mellesleg egy Éjfúria hátán. Az meg végképp meglepett, hogy itt béke van az emberek és a sárkányok között. - mondta az utazó. - Még is, hogy sikerült elérni ezt? - kérdezte végül.
A lány többre már nem volt kíváncsi, leugrott a hajóról és a sárkányokhoz indult. A falun áthaladva magához vett néhány halat és azokat elvitte az új barátainak. Amikor a medencébe ért a két sárkány odarohant hozzá. Örültek, hogy a lány tényleg eljött. Astrid oda adta nekik a halat és leült a földre. Néhány perc múlva újra felállt és körbe nézett a medencében. Sose volt ideje körül nézni a napokban és egészen addig amíg a fiút nem követte idáig nem is tudta, hogy ez a hely létezik. A látvány az tetszett neki nagyon. A tó partján elindult és nézelődött. A szem megakadt a földön valamin, közelebb ment és egy rajzott látott meg.
 Tudta, hogy ezt a fiú rajzolta. Az sose tudta viszont, hogy rajzolni tud, de most már tudja és nagyon tetszik neki a rajz. Ezt sose fogja hagyni elveszni, ez a rajz túl fontos lett neki. Soha senkinek se fogja hagyni, hogy a fiú emlékét elvegyék tőle. Azt nem élné túl.

A faluban ezalatt mindenki elcserélte azt a dolgot Johannal amit szeretett volna. A hajó ezek után tovább indult a következő szigetre. Az emberek mindig kitörő örömmel fogadják a tengerjáró kalandort a szigetükön.


* Hablaty *

Egész éjjel forgolódtam. Astridon járt az eszem. azon tűnődtem, hogy mi lehet vele. Biztosan nagyon dühös rám és megértem. Egy szó nélkül ott hagytam őt és mindenkit. Ha előbb történnek meg ezek a dolgok akkor talán erre nem került volna sor. De ezt senki se látta előre. Biztosan oka van annak, hogy Odin erre a sorsra ítélt engem. Valami nagy dolgot kell majd tennem vagy hasonló.De igazából ezt senki se tudhatja. Talán Astrid megfogadja azt amit írtam neki és valaki mással boldog lesz és elfelejt engem. Egyszer megcsókolt, de az nem jelent semmit. Az csak egy köszönöm csók volt és semmi több. Habár kitudja. Astridon nehezen lehet kiigazodni. Talán ezért is tetszik annyira, mert ennyire kiszámíthatatlan.
Fogatlan és Üzenőszél - végre eszembe jutott egy jó név a kis sárkánynak - már rég húzták a lobőrt vagyis jobban mondva sárkánybőrt. Jó nekik, hogy így tudnak aludni és semmi nem fészkeli be magát az agyukba. A holnapi napot vagy inkább a mai napot - nem tudom - és talán a következőt is itt töltjük. Egy szigeten néhány napot töltünk az elég lesz, hogy ne legyünk annyira feltűnőek. Az alvó barátomra tekintettem ha tudnám benne mi játszódik le. Hogy minek tart. Ezeken gondolkozva aludtam el.
Reggel, talán egy büdös száj szagára ébredtem. Felnéztem és a drága sárkányomat láttam magam előtt. Nagyon úgy látszott, hogy tetszik neki, hogy a büdös száj szagára ébredtem.
- Fogatlan, mit csinálsz. - mondtam neki.
Rám nézet, majd kifutott a barlangból. Felálltam és utána mentem. Ahogy kiléptem a barlangból különös dolog tárult a szemem elé...

FOLYTATJUK...

folytatás csak pénteken lesz

remélem tetszeni fog ez a rész annak ellenére, 

hogy egy kicsit rövid lett

köszi, hogy eddig olvastátok és remélem még fogjátok is 

Hablaty új élete 16. fejezet

* Hibbant *

Az emberek nem értettek semmit ebből az egészből. De a szívük legmélyén tudták, hogy megfog változni a világuk ettől a perctől fogva. Tudták, hogy ezt egy olyan fiúnak köszönhetik aki talán az élete árán is megmentette őket és akit talán soha többé nem is látnak viszont. Mindenki fohászkodott Odinhoz, hogy a fiúnak semmi baja ne legyen. Astrid mindenkinél jobban bízott abban, hogy a fiúnak nincs semmi baja és egyszer vissza tér.

Másnap reggel a törzsfő szomorúan, de végezte főnöki munkáját. Ahol tudott segíteni ott feltétel nélkül segített. A kovács műhelybe tartott amikor megszólították.
- Pléhpofa most mi lesz? - kérdezte az asszony.
- Nem tudom, Ack asszony. De most az a legfontosabb, hogy minél előbb békét kössünk a sárkányokkal. Segíteni fognak mindenben. - mondta a törzsfő.
- Rendben.
Az asszony tovább állt és a főnök bement a műhelybe. Ott a kovácshoz kezdet el beszélni.
- Most mit csináljak Bélhangos. Egyik fiam sincs itt. Az egyiket én küldtem el. A másik... a másik elment, mert nem tartozik ide. Mi lesz ha soha többé nem látjuk? - kérdezte kovácstól.
- Pléhpofa bízz abban, hogy egyszer vissza jön és minden a helyére kerül. De addig is elkelne itt némi  sietség. - mondta a kovács miközben körbe mutatott a műhelybe.
- Köszönöm Bélhangos és ne aggódj küldök majd valakit, hogy segítsen be. - mondta a végét már nevetve.

Astrid ma is elment a medencéhez, hogy újra találkozón a kis sárkánnyal. Épp, hogy átlépet a medence bejáratán a kis sárkány oda repült hozzá és öröm énekével köszöntötte. A lány örült hogy a sárkány ennyire örül annak, hogy látja, csak a sárkány énekére nem számított. A kis sárkány a vállára szállt és ott folyatta az énekét. A lány elindult oda ahol tegnap is ült, amit leült a kis sárkány az ölébe mászott és álomra hajtotta a fejét. Órákon keresztül bámulta ahogyan a sárkány békésen alszik az ölébe. Nem tudta elhinni, hogy néhány napja az összes létező sárkány leakarta mészárolni, és most. Most meg egy sárkánnyal az ölében ül órákig egy helyben és a sárkány figyeli egyfolytában. Most már értette, hogy a fiú miért jött ki minden nap kiképzés után a sárkányához. Annak ellenére, hogy a kis sárkány egyfolytában alszik a lány érezte, hogy megérti a bánatát és együtt érzett vele.
Astrid miközben a kis sárkányt figyelte egyszer csak olyan érzése támadt, mintha figyelnék. Felnézett és szembe találta magát azzal a siklósárkánnyal akit annyiszor megtámadott az arénában. A sárkány érdeklődéssel nézte a lány ölében alvó kis sárkányt, majd a lányra nézet kíváncsian. A lány tekintette sokáig időzött a sárkányon, de gy idő múlva észre vette, hogy kezd alkonyodni. Újból a siklóra nézett, majd az ölében alvó kis sárkányra. Felemelte és ismét oldalra rakta.
- Holnap ismét eljövök és hozok valamit neked, kis pajtás. Rendben. - mondta az ásító kis sárkánynak.
Lassan felállt és a másik sárkányra nézet, majd beszélni kezdet hozzá.
- Nézd én sajnálom, hogy annyiszor rád támadtam, de akkor még ne láttam tisztán semmit. De most már minden jobb és azt szeretném, ha új lappal indulnánk. Mit szólsz hozzá? - kérdezte a sárkánytól.
Kissé kellemetlenül érezte magát, hogy egy sárkányhoz beszél, de ezt látta Hablatytól. A fiú is beszélt a sárkányához, pedig tudta, hogy nem kap válasz. A sárkány néhány perc múlva felállt és a lány felé indult. Astridban a vér is megállt annyira megijedt, hogy a sárkány felé indult. Amikor a lányhoz ért az a legmeglepőbb dolgot tette. Öröm telien megnyalta a lány arcát.
- Azt hiszem ezt vehetem egy igennek. - mondta nevetve, boldog volt, hogy azok után a sárkány elfogadta. - Ha akarsz te is gyere el holnap és neked is hozok valamit. Mit szól? Eljössz? -  kérdezte a lány bizakodva a sárkánytól.
A sárkány széttárta szárnyai és sűrűn bólogatott. A lány ennek nagyon örült, szerzett egy újabb barátot a sárkányok közül. Az égre nézett és rohanni kezdett a kijárat felé, de onnan meg vissza kiabált a két sárkánynak.
- Holnap jövök! - mondta és már rohant is a falu felé.
A falutól nem messze lassítani kezdett és a gondolataiba merült. Tudta, hogy lassan ki kell nyitnia azt a levelet amit még a fiú hagyott neki a sárkányokkal kapcsolatban.Tudta, hogy az a nap egyszer elfog jönni, de nem sejtette, hogy ilyen hamar. De viszont örült annak, hogy láthatja a fiú írását még.
Amit a faluba ért haza rohant. Nem tűnt fel neki, hogy a faluban valami teljesen megváltozott.

Pedig nagyon is meg változott valami...



* Hablaty *

Arra ébredtem, hogy valami közvetlenül mellettem fekszik, de nem Fogatlan volt az. Abban teljesen biztos voltam. Fogatlan nem volt ennyire kicsi. Felültem, oldalra néztem és egy kis jövevényt láttam. Ugyan az a rettenetes rém volt, mint amelyeket még néhány napja megsajnáltam.  Úgy tűnt megkedvelt és megkeresett minket. Felkeltem és kiindultam a barlangból. Kifelé menet megdörzsöltem a szemem. Arra gondoltam, hogy mi lehat most Hibbanton. Mi lehet apámmal, Astriddal, a sárkányokkal. Békét kötöttek már velük vagy sem. A partra indultam megint, hogy fogjak halakat magunknak. Most valamivel többet kell fognom a kis jövevénynek is pluszba, de legalább nem csak Fogatlan lesz az úti társam. Már csak egy nevet kell adni neki és kész. Mikor már elegendő hallat fogtam vissza mentem a barlangba a sárkányokért. Amikor vissza értem a barlangba Fogatlan és a kis sárkány is ébren volt. A sárkány Fogatlan fején ült.
 Amikor Fogatlan meglátott egyből odarohant hozzám. A kis sárkány leeset a fejéről bár morogva, de oda jött hozzánk. Megsimogattam mind kettőt, a kis sárkányhoz szólam.
- Úgy látom kis haver elég sokat repültél, hogy megtalálj minket. Igaz? - kérdeztem tőle. Bólintott. - És velünk is akarsz maradni. Mi? - ismét bólintott. - Hát ez nem csak tőlem függ. Fogatlan? - néztem barátomra. Bólintott. - Hát akkor maradhatsz. Gyertek együnk. - mondtam és kiindultam újra a barlangból.
Evés után vissza mentem a barlangba és összepakoltam a cuccaimat. A kosarat felerősítettem Fogatlanra és elindultunk Keletre. Messziről láttam Hibbantot kissé megnyugtatott, hogy még ilyen távolról is látom, hogy minden rendben van ott. Hibbanttól tovább szállva egy ismerős hajót láttam meg. Kalmár Johann - é volt az. Szóltam Fogatlannak, hogy arra menjünk. Hátra néztem a kis pajtással kicsit le volt maradva.
- Pajti várj. - szóltam Fogatlannak.
Bevártuk a kis sárkányt. Na jó most már tényleg kell neki egy név, de semmi se jut az eszembe. Amikor oda ért hozzánk kicsit lihegett.
- Na gyere ide pajtás pihenj egyet. - mondtam.
Oda repült hozzám és beraktam a kosárba, hogy piheni tudjon.
- Pajti a hajóra. - mondtam Fogatlannak, morgott egyet. - Nyugi nem fog bántani. Barát. És nem maradunk ott sokáig, csak mondok neki valamit. Rendben.
Erre már bólintott. Elindult a hajó felé.
- Lassan Fogatlan, azért nem kell, hogy rá hozd a frászt. - mondtam neki.
Lassan ereszkedtünk a hajó felé. De Johann így is halálra rémült.
- Ó, Odinra, miért sújtanak ily módon az istenek Miért pont sárkány vége velem. - mondogatta amikor meglátta Fogatlant.
Fogatlan kérdőn nézet rám.
- Kicsit fura. - mondtam neki lejeb ereszkedtünk, majd végül a hajón szálltunk le.
Leszálltam Fogatlanról és Johannhoz mentem.
- Johann. - szólítottam meg.
Felnézett és nyomban mosoly terült szét az arcán. Fura mosoly. Habár maga Johann is fura, így érthető.
- Hablaty úrfi, jó újra látni, de mért vagy távol Hibbant csodálatos szigetétől. Ráadásul egy sárkánnyal. - mondta Fogatlanra nézve.
- Ez egy elég hosszú történet. - mondtam a tarkómat vakarva. - De nem fog bántani. Ne félj tőle.
- Időnk az van. válaszolta.
- Attól függ merre mész. - mondtam.
- Hibbantra.
- Akkor nincs elég időnk. Tovább kell mennem.
- Miért? - kérdezte értetlenül.
- Majd egyszer elmondom. Meg tennél nekem egy dolgot Johann? - kérdeztem
- Hát persze.
- Mondd meg apámnak, hogy jól vagyok és majd vissza megyek... valamikor. - mondtam. - Johann kérlek ezt ad át apámnak.
- Rendben, de miért? - kérdezte ismét.
- Csak tedd meg és kész. Fontos lenne.
- Rendben Hablaty úrfi, meg teszem. - mondta.
- Köszönöm. - mondtam Fogatlan felé indulva. - Indulhatunk pajti. Majd többször meg kereslek még Johann.
Felültem Fogatlanra, de Johann még mondott valamit.
- Ez a sárkány a legendás Éjfúria? Amelyik sárkány még senki se látta? - kérdezte.
- Igen, de nem annyira legendás. Csak egy átlagos fekete sárkány.
- Értem.
- Ahogy mondtam, majd még kereslek Johann. És még egyszer köszönöm. Fogatlan mehetünk. - mondtam a sárkányomra. - Viszlát Johann. Nem sokára.
- Viszlát Habalaty úrfi. - mondta. - Minden jót.
Felszálltunk És tovább indultunk. Néhány méter múlva Fogatlanhoz szóltam.
- Na mit szólsz pajti. Legendásnak tartanak. Tetszik? - kérdeztem, bólintott, majd folytattam. - Hogy tetszene ez a név : Fogatlan, a Legendás Éjfúria. Na, pajti ez, hogy hangzik. - erre csak a fejét rázta. - Akkor az felejtős lesz. Igaz? Te csak mindig az egyetlen Fogatlan leszel a legjobb barátom. Mi? - kérdeztem tőle. Szaporán bólogatott.
Tovább repültünk és a gondolataimba merültem. Kis idő elteltével mindig Astridnál kötöttem ki és azon gondolkoztam, hogy most vajon mit csinálhat. Mi lehet most Hibbanton. Johann már oda ért és át adta az üzenetem apámnak. A gondolataimból a kosárból kihallatszó hangok ráztak ki. A kis pajtás mozgolódni kezdett. Felemelte a kosár fedelét óvatosan és oda mászott hozzám. Megsimogattam, de az utat figyeltem, hátha ráakadunk egy szigetre ahova leszállhatunk. Nem sokára meg is láttam egy kisebb szigetet és le is szálltunk egy barlang előtt. Az már nem kell keresni. Szedtem száraz ágakat a tűznek, nem sokára befog sötétedni szerencse, hogy találtunk egy helyet.