Hablaty új élete 66. fejezet

Néhány perc vagy óra múlva felébredtem. Abban biztos vagyok, hogy a földdel találkoztam amikor összeestem, de most meg az ágyamban fekszek és valaki a csupasz hátamat simogatja. Tuti, hogy Astrid, mert az érintését megismerem bárhol. Viszont szerencsétlen féltékeny lehet a padlóra, mert azzal többet találkoztam, mint vele. Szívás. Lassan megfordultam és a meglepett Astridra néztem.
- Mi történt? - kérdeztem és felültem.
- Már napok óta lázas voltál és ma reggelre már túl magas lett, ezért estél össze. - mondta.
Felakartam állni, de Astrid nem hagyta és én se hagytam magam. Végül ő győzött.
- Jól vagyok már. - mondtam.
- Nem vagy jól. - mondta.
- De....
- Tüdőgyulladásod van akkor, hogy lehetnél jól? - kérdezte.
- Már megint? - kérdeztem.
- Mi az, hogy már megint? - kérdezte.
- Már volt egyszer bő éve. - mondtam.
- De miért volt akkor és most is? - kérdezte.
- Hát mindkettő azért, mert elég sok időt töltöttem kint a szakadó esőben. - mondtam.
- De miért? - kérdezte.
- Az elsőnél napokig repültünk Thyrával az esőben nem tudom már mit kerestünk, de az egészből csak nekem lett bajom, mert az egész az után volt, hogy megkaptam a műlábam és még gyenge voltam. - válaszoltam.
- És most? - kérdezte.
- Miattad. - mondtam és megsimogattam az arcát.
- Mi az, hogy miattam? - húzta el az arcát a kezemből.
- Mielőtt beszéltem volna hozzád, anya lehívott és beszéltünk vagy valami olyasmit csináltunk. Azt mondta, ha holnap reggelig - azt hiszem - nem ébredsz fel, akkor már nem is fogsz. Ez nekem már sok volt és szerintem önkéntelenül rohantam ki az esőbe és jó néhány órát ültem kint. - mondtam.
- Te tényleg nem vagy normális. - ült közelebb hozzám.
- Azt tudom.  - mondtam.
- És ezért is szeretlek. - mondta.
- Jó tudni, hogy azért szeretsz, mert nem vagyok normális. - mondtam és magamhoz öleltem.
- Már nem is olyan magas a lázad. - mondta.
- Akkor már mehetek is. - mondtam.
- Álmodj róla, királylány. - mondta.
- Max herceg. - vágtam rá. - És mit mondd az én külön bejáratos ápolom?
- Még vagy három napig lemondhatsz arról, hogy elmész. - mondta.
- Mert? - kérdeztem kikerekedett szemekkel.
- Addigra már nem lesz semmi bajod. Legalább is Gothi szerint. És azt is mondta, hogy a reggeli hát fájdalmad is emiatt volt. Mellkas fájdalom, csak nálad a hátadra hatott ki. - mondta.
- Akkor ezek szerint 3 napon keresztül meg se mozduljak és nézem azt, ahogy körülöttem ugrálsz? - kérdeztem. - De most, hogy bele gondoltam nem is olyan rossz ötlet. - mosolyogtam.
- Idióta. - mondta.
- És hülye, görény, gyökér, nem normális. Ki hagytam valamit? - kérdeztem.
- Nem tudom. - mondta. - Csak 3 napot bírj ki egy helyben.
- Megpróbálom. - mondtam.
Felállt és az asztalhoz ment én meg csak néztem mit csinál.
- Úgy nézel, mint aki már hosszú ideje nem látott. - adott oda egy korsót és leült mellém. - Igyál.
- Igaz is, hisz 3 évig nem láttalak leszámítva az a két alkalmat és azok is vagy 5 percig tartottak. - mondtam és megittam azt az ízét ami a korsóban volt. Tuti, hogy valami hülye fejet vágtam, mert Astrid nevetett. - Ebben meg mi a frász volt? - kérdeztem.
- Tessék. - adott a kezembe egy másik korsót.
Méregetve néztem a tartalmát.
- Ez már sima jak tej. - mondta.
- Tuti? - kérdeztem a korsót szemlélve.

- Tuti. - mondta. - Az előző valami orvosság volt, de nem tudom mi. Csak annyit mondtak, hogy utána rögtön igyál tejet.
Megittam azt is és az már tényleg az volt ami.
- Rosszabb volt, mint Bélhangos fülzsírjának a szaga, de az is lehet, hogy az is volt benne. - mondta.
- Részletekre nem vagyok kíváncsi. - mondta. - Pihenj egy kicsit.
- Dehogy pihenek, egész este és nem tudom mennyi ideig ki voltam ütve. - mondtam.
- Csak 2 óra volt. - mondta.
- Az is sok volt. - mondtam.
- Mert? - kérdezte.
- Mert nem éreztem, hogy mellettem vagy. - mondtam.
- Mind végig itt voltam. - mondta. - Szerinted kiráncigált vissza az ágyba? Amúgy meg nehéz vagy.
- Ahogy te is ha nem vagy magadnál. - vágtam vissza.
Rám öltötte a nyelvét én meg közelebb húztam magamhoz. Már meg akartam csókolni amikor elkezdtem köhögni, de úgy, mint eddig még soha. Még az előzőnél se. Astrid mögém ült és a hátamat simogatta. Pár perccel később kimerülten - bár nem tudom mitől - és elég gázul dőltem vissza, vagy is akartam, mert Astrid még mindig ott volt mögöttem. Visszaültem és megakartam fordulni, de Astrid nem hagyta. Visszahúzott magához és átölelt, megfogtam a kezét, majd ránéztem.
- Jól vagy? - kérdezte.
- Nem. - mondtam.
- Azt gondoltam. - mondta.
Elhelyezkedtem az ölében és tovább néztem.
- Pihenj. - mondta és megsimogatta az arcom.
- Honnan tudjam, hogy maradsz? - kérdeztem.
- Eddig akár milyen bajod volt melletted voltam és egy percre se mentem el mellőled, akkor nem most fogok. - mondta.
- Előbb az mi volt? - kérdeztem.
- Köhögőroham. Mondták, hogy megeshet veled. - mondták.
- Az előzőnél nem volt. - mondtam. - És egészen addig beteg se voltam.
- Komolyan? - kérdezte.
- Tudom, hogy mindenki azt nézte ki belőlem, hogy minden nyavalya rajtam jön ki először, de közben messzire elkerült az összes, aminek örültem. - mondtam.
- Jó neked. - mondta. - Nem fáj a hátad attól, hogy így fekszel?
- Majd ha üvöltök, mint egy hülye akkor, majd fájni fog. - mondtam.
- Vedd úgy, hogy meg se szólaltam. - mondta. - Pihenj.
Bólintottam és lehunytam a szemem.
- Innod kellene mielőtt elalszol. - szólalt meg halkan.
- Mert? - kérdeztem még mindig csukott szemmel.
- Segít a gyógyulásban a sok folyadék. - mondta és már adta is a korsót.
- Nem valami iszonyat ízű genyó van benne, ugye? - kérdeztem.
- Víz van benne. - mondta és megcsókolta a homlokom. - Megint lázas vagy.
Megittam a vizet amit adott és rá néztem.
- Erről nem én tehetek. - mondtam.
- Inkább aludj. - mondta és elkezdte az arcomat simogatni.
Lehunytam a szemem és próbáltam aludni, de nem ment, mert egy folytában bámult.
- Abba hagynád? - kérdeztem.
- Mit? - kérdezte egy kicsit lemaradva.
- Azt, hogy bámulsz. Nem tudok aludni tőle. - mondtam.
- Nem is tűnt fel, hogy nézlek. - mondta.
- Bamba. - nyitottam ki a szemem és láttam, hogy vörös az arca, mint egy cékla. - Egy céklára emlékeztetsz.
- Kösz, ez kedves volt. - mondta.
- De tényleg arra emlékeztetsz. - mondtam.
- Inkább aludj. - szólt rám.
- És majd akkor fogsz bámulni. - mondtam.
- Talán. - mondta.
Újra lehunytam a szemem és pillanatokkal később már aludtam is. Elég nagy hülyeséget álmodtam, ami nem tudom honnan jött, de jó tudni, hogy ilyen hülyeségekre is kiterjed a fantáziám. Amikor felébredtem már sötétedett. Astrid ugyan ott volt amikor elaludtam és annyi változás történt, hogy egy vizes rongy került a fejemre.
- Te miről álmodtál? - kérdezte.
- Azt én is szeretném tudni. - mondtam.
- Mondtál valami olyasmit, hogy inkább a padlód, mint egy cékla. Ezt, hogy kell értenem? - kérdezte.
- Úgy, hogy féltékeny lehetsz arra a padlóra, mert többször találkozott velem, mint te. - mondtam.
- Mert? - kérdezte.
- Nem tudom hányszor gurultam le az ágyról esténként és kötöttem ki a földön, a másik meg állandóan a földön kötöttem ki ha valami bajom lett. - mondtam.
- Most, hogy így mondod, igazad lehet. - mosolygott.
- Szeretlek. - mondtam.
- Szeretlek. - válaszolt. - Mindjárt jövök.
- Hova mész? - kérdeztem.
- Az asztalhoz, enned kell valamit. - mondtam.
Felállt mögülem és elment az asztalhoz, vissza már a vacsoránkkal jött. Leült velem szembe és rám nézett. Adott egy korsó vizet a kezembe.
- Nem kell kiszolgálni ennyire. - mondtam.
- Nem erőltetheted meg magad semmivel. - mondta. - Szigorú ágynyugalomra van szükséged.
- Még a padló is jobb lenne. - morogtam.
A szemét forgatta és mosolygott.

- Tudod, még mindig jobb, hogy egy cékláról hallottál beszélni, mint ha rólad beszéltem volna. - mondtam és kezdtem el inni.
- Csak szólok, hogy rólam is beszéltél. - mondta.
Ahogy ezt kimondta félre is nyeltem és elkezdtem köhögni, mint valami hülye. Amikor abba hagytam Astridra néztem.
- Jól vagy? - kérdezte.
- Miket mondtam? - kérdeztem.
- Olyanokat, hogy mennyire szeretsz, hogy mennyire gyönyörű vagyok és hasonlok. - mondta. - De volt egy dolog ami nagyon tetszett.
- Mi? - kérdeztem.
- Idézlek: " A nap is csak azért kell fel minden áldott nap, hogy benned gyönyörködjön. " - mondta elpirulva, de mégis mosolygott. - Ez jól esett, még akkor is ha úgy mondtad, hogy nem is tudtál róla.
- Hát akkor nagyon szívesen. - mondtam.
- Csak tudod egy kicsit túlzásba estél. Én nem vagyok gyönyörű épp, hogy csak szép. - mondta.
- A szerénység az erényed. - mondtam. - És hidd el nekem, hogy egyszerűen nem csak szép vagy.
- Ha nem lennél belém szerelmes nem ezt mondanád. - mondta.
- De akkor is azt mondanám, mint legjobb barátod, hogy gyönyörű vagy és higgy magadban. - mondtam.
- Hablaty...
- Figyelj sok lánnyal találkoztam, - aminek nem örülsz, tudom - de ők a nyomodba se érnek. - mondtam.
- Hablaty, ne túloz. - szólt rám.
- Nem túlzok. Veled senki se versenyezhet, bármiről is legyen szó. - mondtam. - Azzal az édes, szeplős pofiddal nincs aki versenyezni tudna.
- Inkább egyél. - mondta teljesen vörös arccal.
Odahajoltam hozzá és megpusziltam az arcát.

Gyorsan vissza öltem a helyemre mielőtt kiakadhatott volna. Csodálkozva nézett rám egy pillanatig, majd elmosolyodott.
- Egyél. - mondta.
- Rendben. - mondtam és elvettem egy kiflit a tálról. - Te is egyél.
- Nem vagyok éhes. - mondta.
- Astrid! - szóltam rá.
- Már ettem míg aludtál. - mondta. - Elé nehezen tudtál nyugodtan aludni.
- Mert? - kérdeztem kikerekedett szemekkel.

- Nem illik tele szájjal beszélni. - mondta. - Elég nehezen vetted a levegőt, de a lényeg, hogy jól vagy.
Bólintottam és csak őt néztem.
- Ez csak egy kicsit zavar. - mondta egy idő után.
- Látod, hogy idegsítő. - mondtam.
- Ha abba hagyod akkor én se csinálom többet. - mondta.
- Én olyat nem mondtam, hogy zavar. - mondtam.
Felvette a tálat és vissza vitte az asztalra, majd vissza jött hozzám.
- Te is megváltoztál. - mondtam.
Mielőtt leült volna magamhoz húztam és átöleltem.

Még így is láttam, hogy a szemét forgatja. Bele simult az ölelésembe és felém fordult. És addig örüljön amíg nyugton maradok, mert utána egy percig se látnak egy helyen.
- Ha szabad tudnom miben változtam meg? - kérdezte.
- Ahhoz képest aki azelőtt voltál, hogy én elmentem más lettél. - mondtam. - Igaz most is elszánt vagy, de már nem annyira. Félsz ami rád sose volt jellemző, ha Magnust nem számítjuk bele. A szemedbe a bátorság és a merészség helyét átvette a félelem és az aggodalom. Azzal, hogy elmentem rajtad nagy seb esett, hisz miattam voltál az az áthatolhatatlan jégpáncél, most meg attól is kiakadsz ha egy szúnyog megcsíp. - mondtam. - Tudom, hogy egyszer egy idő múlva ugyan olyan leszel... részben, mint amilyen voltál. Mondjuk így is jó vagy nekem aztán mindegy, hogy mennyire vagy őrült, mert úgy szeretlek, ahogy vagy, csak az akasztott ki mindig, hogy bármi történt velem kiakadtál, még ha nem is mutattad ki.
- Most már tudod, hogy miért akadtam ki mindenen. - mondta.
- Igen. - mondtam. - Ez most gázul fog hangozni, de igaz. Nem ismertelek fel amikor bepottyantam Fogatlannal a versenyre.
- Mert? - kérdezte.
- Megváltoztál és te se ismertél meg engem. - mondtam. - Tudom, hogy láttalak előtte 2 héttel, de az is mennyi idő volt? Fél perc ha nem több. Felmértem ki jön és bevágódtam az első búvóhelyre amit találtam. Csak is onnan tudtam, hogy te vagy az, mert láttalak titeket elrepülni felettünk. Viszont abban a pillanatban amikor a szemedbe néztem tudtam hol vagyok és egy gondolat jár a fejemben.
- Mi? - kérdezte mosolyogva.
- Hogy attól a perctől fogva csak veled szeretnék maradni. - mondtam.
- Ez be is jött. - mosolygott.
- Igen. - csókoltam meg a nyakát.
Beleborzongott egy kicsit, de a mosoly ott volt az arcán.
- Amikor kimondtad, hogy te vagy az én egyszerűen ledermedtem és nem akartam hinni a szememnek, se a fülemnek. Lehetetlennek tartottam, hogy három év után haza gyere. De igazából éreztem, hogy valami fog történni az nap és megtörtén. Vissza kaptalak. Csak gáz volt, hogy ott álltam hitetlenkedve ahelyett, hogy a nyakadba ugrottam volna egyből. - mondta.
- De figyelj az este az jó volt még akkor is, hogy elhordtál a sárgaföldig és előtte fel is pofoztál, de jó volt a további része. - mondtam.
- Cuki volt a szerelmi vallomásod. - mondta. - Nagyon tetszett.
- Nekem meg a lelki fröccsöd tetszett. - mondtam. - És szólok, hogy nyáladzol alvás közben.
- Ne keverj össze magaddal. - mondta.
- Én tudom magamról, hogy beszélek álmomban és motyogok valamiről. Bár jó lenne tudni, de ez mindegy is most. Te viszont nyáladzol. - mondtam.
- Ezt csak kitaláltad. - mondta.
- Ja és reggel leköptem magam, mi? - kérdeztem.
- Igen. - bújt közelebb hozzám.
Magam felé fordítottam az időközben elfordított fejét és megcsókoltam.

Megfogtam a kezét, ő meg vissza csókolt.
- Azt ugye tudod, hogy 2 nap múlva elmegyek? - kérdeztem.
- És így kell tönkre tenni egy tökéletes pillanatot. - mondta.
- Nekem az ilyenekhez van tehetségem. - mondtam. - Amikor minden jó elmegyek, most meg ez.
- Az látszik is. - mondta. - Tuti, hogy 2 hónap múlva itthon leszel?
- Igen.... vagyis inkább én is remélem, de szerintem addigra helyre jön minden körülöttem. - mondtam.
- Tuti? - kérdezte.
- Totál tuti biztos. - mondtam.
- Elfogod valaha mondani mi is volt a bajod? - kérdezte.
- Persze, csak nem biztos, hogy most. - mondtam.
- Nekem ennyi is megfelel. - mondta.
Rátettem a kezem a kézfejére és rámosolyogtam. Láttam, ahogy a szeme sarkából a kezünkre néz.

- Aludnod kellene már. - mondta.
- Most miért? - kérdeztem.
- Fel kellene gyógyulnod. - mondta.
- Akkor te is alszol. - mondtam.
- Én fogok is. - válaszolta. - Mindjárt jövök. - állt fel.
Az asztalhoz ment és egy korsóval jött vissza.
- Nem az a poshadt ízű genyó van benne ugye? - kérdeztem.
- Sima víz van benne. - mondta.
Odaadta én meg megittam. Leraktam az ágyam melletti asztalra és Astridra néztem, ki épp állt fel. Elkaptam a kezét és vissza rántottam magamhoz, végeredmény az lett, hogy az ölemben ült velem szembe.

Egy pillanatra meglepett volt, de utána elmosolyodott. Megcsókoltam, amit viszonzott is, de valamiért ez más volt. Valami bántotta.
- Mi a baj? - kérdeztem.
- Semmi. - válaszolta.
- De van valami ami bánt. - mondtam. - Elmondod?
- Nem bánt semmi. - mondta.
- De igen. - mondtam. - Amióta azt mondta, hogy nem most mondom el más lettél.
- Fáradt vagyok ennyi. - mondta.
- Astrid, tudom, hogy van valami, nem tudsz megtéveszteni. Ismerlek már eléggé. Úgy, hogy kérlek szépen mondd el. - mondta.
- Csak eszembe jutott egy emlék amikor Finn bácsi a szekerce forgat...
- Ne hazudj! - mondtam.
- Jó. - mondta. - Amíg aludtál volt egy olyan óra amikor nem lélegeztél és nem is reagáltál semmire. Megijedtem, hogy...
- Hé, semmi baj. - öleltem magamhoz.

Éreztem, hogy sírni szeretne, de nem akar.
- Figyelj nálam az ilyenekhez hozzájárul a néhány órás, napos eszmélet vesztés, de semmi bajom nem lesz tőle. - mondta.
- Tudom. - mondta síros hangon.
Szorosabban öleltem, de semmi haszna nem volt. Pár perccel később már sírt. Ennyire megijeszthette, hogy elvesztettem az eszméletem, de ennél tovább már nem is bírta. A hátát simogattam, hogy megnyugodjon. A fejét ami eddig a vállamon volt, most a nyakamba fúrta és tovább sírt.
- Nem akarlak elveszteni soha. - mondta.
- Nem is fogsz. - mondtam.
- Ez már a negyedik, bocs ötödik esett, hogy majdnem elveszítettelek. - mondta. - És még mennyi majdnem lesz, addig amíg meg nem történik?
- Nyugodj meg nem, nem lesz semmi baj. - mondtam.
- Abban nem lehetsz biztos. - mondta.
- De abban igen, hogy nem hagylak el. - mondtam.
- Most is elmész. - mondta.
- De nem hagylak el és vissza jövök. - válaszoltam.
- Tudom. - mondta.
- Akkor? - kérdeztem.
- Szeretlek. - mondta.
- Én is. - mondtam.
Úgy ültem vele még egy darabig, szipogott néhányat, majd hallottam és éreztem, ahogy a nyakamba szuszog. Szorosan öleltem át és lefeküdtem vele. Betakartam és néztem, ahogy alszik. Lassan én is elaludtam.
A napok - az a 2 nap - egy hangúan telt. Egész nap az ágyban feküdtem és Astridot figyeltem, hogy mit csinál, vagy ő nézett engem esetenként a füzetembe rajzoltam és azt nézte. De főként aludtam. Inkább aludtam, minthogy Astridot az őrületbe kergessem azzal, hogy állandóan fel akarok kelni. Utolsó este volt amit otthon töltöttem és már teljesen jól is voltam. Volt egy kettő köhögőrohamom is, de semmi komolyabb. A lázam se ment fel és semmi egyéb. Jól voltam már.
- Holnap már mész is. - szólalt meg Astris az asztaltól.
Arra nézettem és látszott rajta, hogy nem akarja, hogy menjek.
- Igen, de csak délután. - mondtam.
- Jó. - jött oda hozzám és leült mellém. - Mi fogsz csinálni míg nem mész?
- Nem tudom. Viszont ha akarsz ma már haza mehetsz. - mondtam.
- Maradok. Nem tudom mennyi ideig úgy se leszel itt és addig nem is foglak látni, így veled maradok amíg csak tudok. - mondta.
Bólintottam és magamhoz húztam. A fejét a vállamra rakta és engem nézett. Pár perc múlva már aludt is. Rászokott arra, hogy a vállamon alszik el. Felálltam és beraktam az ágyba. Oda mentem Fogatlanhoz és megsimogattam, mire rám nézett.
- Holnap délután megyünk. - mondtam neki.
Fura hangot adott ki amit én egy jónak vettem.

- Akkor most aludj. - simogattam meg.
Vissza mentem Astridhoz és befeküdtem mellé. Lassan én is elaludtam.
Álmomban nem tudom miért, de újra éltem azt a napot amikor lelőttem Fogatlant és megtaláltam az erdőben, megkötözve. Majd, ahogy kinyitotta a szemét és rám nézett.

Abban a percben rájöttem, hogy nem is arról álmodok, hogy Fogatlannal találkoztam, hanem egy másik éjfúriáról, aki nagyon ellenséges velem. Ettől az tört rám, hogy valaki figyel. Kinyitottam a szemem és az ablakra néztem, ahonnan egy zöld szempár, egy éjfúria szempár nézett vissza rám, majd tűnt el. Ránéztem Fogatlanra aki nyugodtan aludt a helyén.

Ezt az egészet viszont nem értettem. Nem hiszem, hogy egy éjfúria épp azért jönne ide, hogy engem figyeljen. Sőt ha igaz is lenne nem hiszem, hogy ennyire ellenségesen tenné. Amikor rá néztem, nem az jött le róla, hogy cuki vagyok, mert segíteni szeretnék nekik, hanem minden áron azt akarja, hogy bajom legyen. Azt viszont tudom, hogy Fogatlan azt nem hagyná. Viszont az is látszott a másik sárkányon, hogy a segítségemet kéri, de az ellenszenv nagyobb volt. Szóval ezt most nem tudom mi.
Felültem, a lábaimat is felhúztam és rátámaszkodtam a kezemmel, amikbe a fejemet tettem. Pár perc múlva valaki felült mellém és a vállamra tette a kezét.
- Jól vagy? - kérdezte Astrid.
- Nem tudom. - mondtam.
- Mi a baj? - kérdezte.
- Asz előbb ment el onnan - mutattam az ablakra - egy éjfúria, de nem voltam neki valami szimpatikus. - mondta.
- Mert?
- Nem az látszott rajta, hogy tetszek neki, hanem, hogy nem akarja, hogy megéljem a következő napot. - mondtam.
- De miért? - kérdezte.
- Nem tudom, de az is lehet, hogy csak beképzeltem. Az előbb se valami jót álmodtam. - mondtam.
- Mi volt benne? - kérdezte.
- Először azt hittem, hogy az a nap amikor lelőttem Fogatlant, de nem ő volt az, hanem egy másik éjfúria. Ugyan azzal az ellenséges tekintettel. Lehet, hogy ezért képzeltem be azt, hogy valami figyel. - mondta.
- Hát jó, de most már próbálj meg aludni még. Az éjszaka közepe van. - mondta.
- Tudom. - mondtam és odafordultam hozzá.
Megsimogattam az arcát és megcsókoltam, pillanatokkal később már feküdtünk is. Megint én " feküdtem " rajta és úgy csókoltam.

A feje melletti kezemhez nyúlt. Nem tudom mit akart vele, de eltolni biztosan nem. Pár perccel később elváltam tőle és ránéztem.
- Szeretlek. - mondtam.
- Én is. - mondta.
Lejeb csúsztam és a mellkasára hajtottam a fejét és elaludtam. De még éreztem, hogy átölel és a hajamat simogatja.
Reggel ellenkezőleg voltunk. Astrid feküdt rajtam és aludt. Óvatosan letoltam magamról és felültem. Megcsókoltam a homlokát és felálltam, odamentem Fogatlanhoz és megsimogattam őt. Felvettem a felsőm és lementem. Lent nem volt senki pedig már nem volt korán, max 8 óra lehetett, de akkor apa már fent szokott leni és anya is. Kellett nekem arra gondolni, hogy nincs itt senki, mert Klaus jelent meg. Kicsit pipán jött felém, majd rám nézett és attól a hideg rázott ki.
- Most meg mit bámulsz?! - kérdezte.
- Semmit. - mondtam és tovább indultam.
- Higgyem is el? - kérdezte.
- Azt hiszel amit akarsz. - indultam el a lépcsőmhöz.
Anya jött felénk vagyis inkább Klaus fele hátulról. Amint ezt Klaus meglátta az ajtóhoz ment.
- Nem hagynál engem békén. - mondta anyának címezve.
Kérdőn néztem vissza Klausra.

- Klaus...
- Hogy kérhetsz arra, hogy bocsássak meg neked, amikor egész eddigi életemben nem voltál velünk, szükségünk lett volna rád, de inkább a sárkányokkal maradtál, ahelyett, hogy a családoddal lettél volna. Én nem vagyok olyan, mint Hablaty, aki mindenkinek megbocsájt. - mondta rám mutatva.
Kikerekedett szemekkel néztem rá, majd megszólaltam.
- Engem kihagyhatnál ebből. - mondtam.
- Te csak maradj csöndbe. Áruló lettél amikor egy sárkánnyal kezdtél el barátkozni és el is mentél vele. - mondta.
A szememet forgattam. Csak egy " kicsit " van kiakadva. Ő van kiakadva akivel mindenki törődött és foglakozott vele, rám bezzeg senki se bagózott, kerültek és minden egyéb. Nekem kellene kiakadnom és nem neki, de inkább hagyjuk.
- Ne beszélj így a testvéreddel. - szólt rá anya.
Minek kellett nekem lejönnöm vagy addig kellett volna menekülnöm amíg lehetett volna. Oké lehet, hogy annyiban jó ez, mert anya mellet kiállok,a hogy ő is mellettem, de semmi másban nem. Ha anya nem lenne ott szerintem Klaus gazdagabb lenne egy orrtöréssel.
- Engem aztán nem érdekel mit mondasz rólam, de másokat nem kellene megbántanod, mert neked nem tetszik semmi. - mondtam.
Összehúzott szemekkel nézett rám, majd kiment.
- Jól vagy? - fordultam anyához.
Összerándultam amikor az ajtó becsapódott mögöttem.

Néhány dologra még most is érzékeny vagyok azután, hogy tüdőgyulladásom volt.
- Nem igazán. - válaszolta anya. - Te jól vagy?
- Igen, csak hirtelen jött az egész. - mondtam az ajtóra mutatva.
- Klaus mindig ilyen volt? - kérdezte.
- Igen. Még az ő hibáit is magamra vállaltam, hogy apa ne csalódjon benne. De azt tudom, hogy apa sose ilyennek nevelte őt. - mondta.
- És te? - kérdezte.
- Rólam már mindenki lemondott a legelején, én magamtól lettem ilyen, az utóbbi 3 évben meg Fogatlan nevelt engem. - mondtam. - Én most felmegyek és összepakolok, mert délután megyek.
Bólintott, majd felállt és kiment - jó Thor tudja hova. Vállat vonva mentem vissza Astridékhoz. Astrid még mindig aludt békésen, ahogy hagytam, de Fogatlan már nem. Azt a helyett szagolgatta ahol tegnap a másik éjfúriát láttam és még morgott is hozzá. Ebből már tudom, hogy nem csak képzeltem, hogy ott van.
- Elég lesz. - szóltam Fogatlanra.
Morgott még egyet utoljára, majd kérdőn nézett rám.

- Tudom, hogy volt ott valami láttam, de most már nincs ott. Délután meg elmegyünk és ha az a valami tényleg ott volt akkor követni fog és akkor te eltudod intézni. - mondtam.
Odajött hozzám én meg megsimogattam úgy, ahogy szeretni. Ezt az egészet dorombolva fogatta.
- Hablaty...
Hallottam magam mögül. Arra fordultam és egy éppen felülő, kócos Astrid nézett vissza rám. Mosolyogva mentem oda hozzá, leültem mellé és megsimogattam az arcát, amibe bele simult.
- Itt vagyok. Mi a baj? - kérdeztem.
- Hiányoztál. - mondta.
- Mi lesz akkor ha nem leszek itt? - kérdeztem.
Vállat vont.
- Mikor keltél? - kérdezte.
- Úgy 20 perce. Miért? - kérdeztem.
- Miért nem ébresztettél fel? - kérdezett vissza.
- Nagyon fáradt voltál és nem akartalak felébreszteni, így hagytalak aludni még. - mondtam.
Bólintott és magához húzott, hogy megöleljen, de megelőztem és megcsókoltam. Bár nem volt ellene, mert mosolygott. Átölelt - oldalról - amikor szétváltunk.
- Tartott valaki árulónak engem amikor elmentem Fogatlannal? - kérdeztem.
- Én úgy tudom, hogy nem. Miért kérdezed? - kérdezte.
- Klaus az előbb anyával veszekedett és szóba kerültem én is, mondtam, hogy hagyjon engem ki ebből, erre azt mondta, hogy áruló vagyok. - mondtam a nyakába.
Fogatlan oda jött hozzánk és dörgölőzni kezdett meg dorombolni. Astrid meg szorosabban ölelt magához - még mindig oldalról.
- Figyelj senki se tartott árulónak, mert elmentél. Klaus... Klaus meg egy idióta ha így beszél rólad, nem kell vele foglalkoznod. - mondta.
- Ha megbánt valamivel vagy miatta vagy bárki miatt bajod lesz, csak írj és megemlegeti, hogy bántott téged, értetted? - kérdeztem.
 - Igen. - mondta.
Átöleltem a derekát és behúztam az ölembe. Az arcát a nyakamba temette én meg az övébe az enyémet és úgy ültünk ott.
- Ha találkozni szeretnél velem vagy én veled akkor csak írj vagy én írok neked. - mondtam. - A kis sárkányok megtalálnak.
- Rendben. - mondta.
- Csak annyit írj, hogy mikor és hol, majd én is azt írom ha szeretnék veled találkozni. - mondta.
Most már csak bólintott. Egy ideig még nyugiba ültünk úgy, míg Fogatlan le nem lökött minket az ágyról. Én kerültem alulra Astrid meg rajtam kötött ki. Egymásra néztünk és elkezdtünk nevetni. Átöleltem és felültem vele, majd visszaültem az ágyra. Az arcát vissza temette a nyakamba én meg egy kicsit morcosan néztem Fogatlanra. Egy kicsit bánatosan nézett rám.
- Ne legyél féltékeny, hallod. Délutántól csak a tied leszek Snoggeltogig. Örülj neki. - mondtam.
- Féltékeny? - kérdezte Astrid a nyakamból.
- Nem csak te vagy az egyetlen barátnőm. Úgy tűnik Fogatlan is a barátnőm lett az idő múlásával. - mondtam.
- Vicces. - mondta és megcsókolt.
- Menni kellene valamerre. - húzódtam el tőle.
- Menjünk akkor. - mondta és felállt.
Felhúzott és megfogta a kezem. Elindultunk le, majd ki is mentünk és a Nagy terem irányába indultunk. Mindenki tudja, hogy Astriddal és velem is mi történt. Ezen a szigeten a hírek és a pletykák is gyorsan terjednek. Titkot is csak nagy nehezen lehet megtartani. Nem a srácokhoz mentünk, hanem hátra az asztalomhoz. Leültünk enni és az embereket figyeltük. Amint végeztünk Astrid odabújt hozzám én meg átölelem.
- Mit fogsz csinálni, míg távol leszel? - kérdezte.
- Arra gondoltam, hogy megcsinálom a zárható gyakorlótokat vagy mit és egy szállást is magamnak, vagyis magunknak. - mondtam.
- Oké. - mondta.
Felálltunk és elmentünk sétálni. A rét fele indultunk, de félúton hangokat hallottunk meg.