Másnap reggel Astrid valamivel jobban ébredt. Már tudta, hogy nem csak neki hiányzik Hablaty, hanem a testvérének is. A lánynak jól estek azok a szavak amiket a fiú mondott miután bevallotta, hogy mi bántotta. A szíve legmélyén tudta, hogy a fiúnak igaza van. Ha Hablaty haza tér - egyszer - akkor az csak miatta lesz, hisz mindennél jobban szereti Astridot. Astrid csak egyetlen egy dolgot nem tudott elűzni a fejéből már pedig azt, hogy talán a fiú sose jön vissza. De a fejében és a szívében lévő két kis hang - most is, mint általában a fiúra gondolt - veszekedni kezdett így nem tudta eldönteni melyikre hallgasson. A szívére ami azt súgta, hogy vissza fog jönni és nekivárnia kell rá, hisz megígérte és nélküle nem tud boldog lenni. Vagy a eszére ami csak egy dolgot sugallt: ne várj rá nem fog vissza jönni és éld nélküle az életed. Astrid a szíve szerint az első megoldást választaná, de közben élnie kell az életét a fiú nélkül is. Így döntsön jól az ember.
A Nagy terembe értve leült a többiekhez. Nem vették észre, hogy a lány leül hozzájuk valamiről nagy dologról fojt a szó.
- Miről van most szó? - tette fel a kérdést Astrid.
- Úgy 10 perce Klaus itt volt és azt mondta, hogy majd ha mindenki itt van menjünk az arénába, mert Pléhpofa bejlent valamit. - szólalt meg Fafej.
- Rendben akkor induljunk. - mondta Astrid.
Lassan elindultak az aréna felé és taglalták, hogy mit jelenthet be a törzsfő. Az arénához érve bementek és ott vártak tovább. Néhány perccel később megjelent Pléhpofa, Klaus és Bélhangos. A fiú csatlakozott a barátaihoz és velük várt tovább még néhány percig. Ez alatt az idő alatt betipegett az arénába a falu vénje. Amit a törzsfő mellé ért az belekezdet a monológjába.
- Gyerekek - erre a megjegyzésre páran a szájukat húzták - azért hívtalak ide benneteket, mert mondanom kell valamit nektek.
A banda feszülten várt a folytatásra.
- Mint tudjátok egyre több Hibanton a vad sárkány és ezért arra kérlek benneteket, hogy ennek a helynek a segítségével - mutatott körbe az arénában - foglalkozzatok a sárkányokkal. Tanítsátok őket és egyéb dolgok. És ezennel átadom a helyet nektek. - szólt végül a főnök és kiindult az arénából, de még a kapuból visszaszólt nekik. - Vigyázzatok erre a helyre. - ez első sorban az ikreknek és Takonypócnak szólt.
A döbbenettől alig bírtak megszólalni. Kis idő múlva Klaus szólal meg legelőször.
- Na mit szóltok ehhez?
- Ez a te ötleted volt? - kérdezi Astrid még mindig döbbenten.
- Részben. Apa már egy ideje panaszkodott arra, hogy az aréna üresen áll és kezdeni kellene vele valamit. Aztán meg jött az a sok idomítatlan sárkány meg minden. Aztán meg látta, hogy néhányan jól értetek a sárkányok neveléséhez én meg felajánlottam neki, hogy adja nektek a helyet. Azt kezdetek vele amit csak akartok, de van egy feltétele apának.
- És mi az? - kérdezi a szőke lány.
- Hogy itt csak a sárkányok nevelését csináljátok. Amolyan sárkány iskola féleség legyen a helyből.
- Sárkány minek? - kérdezte a lány ismét.
- Sárkány iskolának.- Végül is ez nem olyan rossz ötlet. Hisz mi is még rengeteget tanulhatunk a sárkányainkról és a többi fajról. Kellene egy címer vagy valami hasonló.
- Ja és mi legyen rajta? - kérdezte Kőfej.
- Nem tudom, de valami olyasmi aminek jelentősége van.
- Vagyis én. - kiáltotta be Takonypóc.
- NEM. - kiáltották egyszerre mind.
- Valakinek van valami ötlete? - kérdezte a főnök fia.
- Nem. - szólt Halvér.
- Totál semmi. - közölte Kőfej.
- Miről is kellene gondolkodni? - kérdezte Fafej.
- Arról, hogy mi legyen a Sárkány iskola... mindegy lényegtelen. - gondolta meg a magyarázkodást Astrid a fiúnak - tudta, hogy nem megy vele semmire.
Lassan elindultak vissza a Nagyterembe. Az út oda elégé szótlanul történ, mindenki a saját gondolatába merülve ment be és ült le az asztalhoz. Ott tovább töprengtek, majd hirtelen Astrid szólalt meg.
- Tudom már.
- Mit tudsz? - kérdezték a többiek.- Azt, hogy mi legyen a sárkány suli címere.
- És?
- Legyen egy éjfúria az.
- De azt még senki se látott rajtad kívül a szigeten.
- Épp ezért. Hisz a z éjfúria ritka sárkány és egyetlen amit ismerünk az most Hibbanthoz tartozik. Másrészt meg Hablaty és Fogatlan között alakult ki ez a " tanulás " dolog. Ennyit azért ő is megérdemel.
- Ez elég bután hangzik, Astrid.
- Nem igazán. Astridnak igaza van. Legyen egy éjfúria a címeren. Ritka, Hibbanti és ennyit érdemel a testvérem.
- Felőlem. - motyogta Takonypóc.
Miután ezt megbeszélték a dolgokat Astrid haza indult megtervezni a címerre az éjfúriát. Még melôtt haza érhetett volna Kalus beérte és beszélgetésbe kezdtek.
- Szia - köszönt a lány. - Épp az előbb gondoltam a tegnapi beszélgetésünkre.
- Szia. Én is. És valami az eszedbe jutott vagy egyéb dolog?
- Semmi érdekes csak annyi, hogy én mindig az hittem, hogy te vagy belém szerelemes és próbálsz védeni, de kiderült, hogy Hablaty az. Nem, mintha zavarna... vagyis most már nem. Azt hiszem örülök is neki, hogy ő volt az. - mondta a lány.
- Figyelj én mindig tisztában voltam Hablaty irántad való érzéseivel. És én rád mindig is barátként tekintettem. Ezt ne vedd sértésnek. - kezdte védekezően a fiú.
- Dehogy veszem. És én is csak így gondoltam rád amióta csak az eszemet tudom. De most, hogy bele gondolok Hablaty iránt sosem ellenszenvet éreztem, csak nem akartam úgy járni, mint ő. Kirekesztetnek lenni.
- Tényleg?
Hitetlenkedve nézett Astridra a fiú.- Igen. Ez most miért olyan hihetetlen. Miért ilyen elképzelhetetlen ez egyeseknek.
- Nem elképzelhetetlen, hanem csak nem hittem volna, hogy ezt valaha tőled hallom. Ez lepett meg egy kicsikét.
Hirtelen egy kürt szó hallatszott és mindketten automatikusan fordultak meg.
- És ezennel lemondhatok a nyugis délutánról. - sóhajtotta a lány.
- Hát igen. - biccentett a fiú, majd elindultak a kikötőbe.
* Hablaty *
- Hát... öööö... nem igazán tudom, hogy hogyan reagált. És azt se, hogy Klaus mit szólt. És, hogy a falu mit szólt hozzá, de ahogy hallom jó a helyzet a szigeten.
- Tessék? Mi történt?
- Ez egy elég hosszú történet.
- Meséld csak el.
- A legelejétől? - kérdezte a fiú.
- Ha lehet akkor igen.
- Rendben. Akkor kezdem is. Miután eltűnttel apa magába fordult és nem törődött velünk, - ezt Bélhangos mesélte el nekünk, csak onnan tudom - de aztán újra szentelt ránk az idejéből és abból is főként Klausra. Velem nem annyira foglalkozott ezért is lettem különc meg a falu szégyene meg még sorolhatnám mik, de ez már mind lényegtelen. Míg apa elküldte Klaust egy harcos képzőre 3 évre - amire igazából nekem kellett volna mennem, de nem számít - én Bélhangosnak segítettem a műhelyben. Mikor már eljött az az időszak, hogy ölhetünk sárkány én bele kezdtem, de sehogy se jött össze. Ha meg valami összejött nekem nem figyeltek rám komolyan és csak szégyenkeztek, hogy Termetes Pléhpofa első szülött fia milyen. Ezeket meguntam és tetem azt amit jónak láttam. Mielőtt Klaus elment volna ő volt az egyetlen aki megértett aztán elment és egyedül maradtam. - hagytam abba és elfordultam.
Anyára néztem aki figyelmesen hallgatott utána Fogatlanra néztem aki szint úgy figyelt engem, majd amikor észre vette, hogy nézem oda jött hozzám és megnyalta az arcom.
Anya minket figyelt rá néztem és a szemében kíváncsi csillogást láttam. Megértem hisz 15 évig semmit se tudott rólunk most meg csak így ide csöppentem.- Máris folytatom csak még most is nehéz elfogadnom és vissza emlékeznem rá.
- Megértelek.
Bólintottam és belefogtam a folytatásba.
- Elment én meg belekezdtem a saját uncsi életembe. Folytattam a munkát a műhelyben, közbe még tervezgetem meg hasonlok barátaim egyáltalán nem voltak. A korombéliek csak szemétkedtek velem. Aztán elérkezett az a nap is amikor... - itt megvakartam a tarkóm - lelőttem Fogatlan a találmányommal. Elújságoltam a faluban mit csináltam, de nem hittek nekem ezek után a keresésére indultam. Rátaláltam megkötözve, már meg akartam ölni amikor ránéztem és egyszerűen nem tudtam már bántani. Ezért elengedtem, de ő rám támad, de nem bántott csak a szívbajt hozta rám - mondtam miközben megsimogattam a fejét
- Amikor haza értem apa megmondta, hogy mehetek a kiképzésre amihez ezek után már nem volt kedvem, de mégis elmentem. Apa meg még néhányan elindultak a sárkányok fészkét kutatni. Az első kiképzési napon - amit végig Bélhangos tartott - majdnem meghaltam. Az edzés után elmentem megkeresni ő felségét - itt Fogatlanra mutattam - és meg is találtam a közeli medencében. Azután minden egyes nap elmentem oda és lassan meg barátkoztam vele. Elkészítettem neki a műfarkat és lassan, de biztosan újra tudott repülni, de immáron velem a hátán ami nem zavarta. Tanultam tőle amit alkalmaztam a kiképzéseken is. Minden nap amikor kimentem hozzá úgy érezem végre van egy igazi barátom és az alatt az idő alatt rájöttem, hogy a sárkányok nem olyan, mint amilyennek hittük őket. A kiképzés is véget ért, apa haza jött és végül az utolsó próbánk is Astriddal. Amit én nyertem és annyit tett ki, hogy megkel ölnöm egy sárkány amihez semmi kedvem nem volt. Ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek, de Astrid megakadályozott benne. Beakart árulni, hogy van egy sárkányom, de nem hagytam neki és megmutattam neki a sárkányok nem olyan, mint azt hisszük. Végül felfedeztük a fészket és annak a királynőjét haza mentünk, de mégis úgy döntöttem, hogy eljövök. Nem akartam kockáztatni Fogatlan életét. Ennyivel tartoztam a legjobb barátomnak. Eljöttem otthonról már több, mint fél éve és azóta járjuk a világot. Igaz pajti? - néztem rá kérdőn mire bólintott.- Ezt értem, de honnan tudod, hogy a szigettel minden rendben van? - kérdezte anyám.
- Igaz Johann nem egy megbízható ember, de nekem komoly dolgokkal kapcsolatban sosem hazudott. Megbízok ilyen értelemben benne.
- Rendben, de akkor se hiszem el ez az egészet.
- De otthon tényleg mindenki megváltozott. Legutóbb mikor találkoztam vele azt mondta, hogy már szinte mindenkinek van sárkánya.
- Bár így lenne Hablaty, de nem igaz.
- Nem, ez tényleg igaz.
- Nem hiszem. Én is megpróbáltam, de az emberek nem tudnak megváltozni. Mindenki olyan amilyennek születik. A falu törvény az volt, hogy " Ölj vagy halj! ". De én hittem, hogy lehetséges a béke. Nem sokan osztották a véleményemet. Aztán egy este egy sárkány betört a házunkba és ott talált téged és Klaust a bölcsőben. Rohantam amilyen gyorsan csak tudtam, hogy megvédjelek titeket, de amit ott láttam... Az azt bizonyította amiben hittem. Felhőugró - ő volt az aki betört akkor éjjel hozzánk - nem bántotta egyikőtöket se. Bár Klausról tudomást se vett, egyedül veled foglalkozott. Felhőugró barátságosan közeledett feléd és te is ő felé. Nem érezte benned az ellenséget. - mondta. Az eddig lógatott fejemet felkaptam és jobban figyeltem anyámra. Már sejtettem, hogy mitől lehetett ez. - Amikor a sárkány észre vett téged ott hagyott és síni kezdtél, mert a karma amivel játszottál felsértette a bőröd. A heg az álladon azért van. Felhőugró rám emelte a tekintettét és akkor nem egy ádáz fenevadat láttam magam előtt, hanem egy értelmes, jóindulatú teremtményt. A lelke ez én lelkem tükre volt. Apád megérkezett a sárkányra támadt aki felgyújtotta a házunkat. Amíg apád a megmentésetekkel foglalkozott Felhőugró elragadott engem és magával hozott ide. Te Klaus és apátok akkor este meg is halhatok volna, mert én nem voltam képes megölni egy sárkányt. - fejezte be anya lehangoltan.
- Úgy tűnik ez a " nem tudok sárkányt ölni " dolog tényleg örökletes. - nyögtem ki.
- Fájt a szívem, hogy nem lehettem veletek, de azt láttam jónak, ha nem megyek vissza.
- Hogy menekültél meg? - tört ki belőlem a kérdés.
- Felhőugró nem akart bántani. Csak úgy gondolta nekem itt a helyem. Ezen a helyre amit otthonának nevez a nagy Gnúvad. Ez az alfa sárkány faj és ő a legutolsó példányok közé tartozik.
- Én úgy tudom, hogy az éjfúria az igazi alfa faj. - böktem ki hirtelen, de jól megnyomtam az " igazi " szót.
- Ezt honnan veszed? - kérdezte anya.
- Majd elmondom, ha befejezted. - mondtam a tarkómat vakarva.
- Rendben. Tehát minden fészeknek van királynője, de ez itt a nagyúr, a sárkányok királya. Ez a szelíd óriás jeges leheletével fészket épített, menedék helyet minden sárkánynak. - mutatott körbe a barlangban.
Egészen idáig nem eset le, hogy a barlang jégből van. Ez elkerülte a figyelmemet. És most eset le az is amit nem is olyan rég láttam.
- Akkor ő a jégköpő. Ő a felelős a rengeteg pusztításért. - mondtam ki hirtelen.
Időközben egy árok perméhez sétáltunk és onnan szemléltük a hatalmas sárkány.
Elképesztő volt, de valahogy mégis úgy éreztem az alfa helyet nem neki kellene betöltenie. Közben anya folytatta.- Ő csak megvéd minket. Ő a mi nagy gyámolítónk és parancsolónk. De persze a kicsik kivételek ők nem hallgatnak senkire. Egyedül ő nekik nem tud parancsolni. Immár 15 éve élek közöttük Hablaty megismertem a titkaikat.
Közben az alfa felemelkedett és felénk jött. Az összes sárkány - Fogatlant is bele értve - és anyám is meghajolt előtte.
Én csak bámultam a hatalmas sárkányra az meg vissza rám.
Végül jeget lehelt rám amitől a hajam kissé megdermedt.
Összeborzoltam a hajam, hogy a jég nagy részét eltávolítsam onnan.
Anya csak nevetett.
- Tetszel neki. - mondta.
- Hű. - nyögtem ki, a sárkány addigra már vissza tért a helyére. - Azt hiszem tudom miért tetszek neki. - szólaltam meg végül. - És azt is tudom, hogy akkor este Felhőugró miért csak velem foglalkozott.
- Hát akkor mond csak. - mondta szelíden anya.
-Rendben.
Nagyon bocsi, hogy ennyit késtem evvel a részel, de nagyon sokat kell tanulnom és nem volt valami könnyű hamar megtanulni az anyagot, de a következő rész amilyen hamar csak tudom hozom
Remélem tetszett ez a rész.
Köszi, hogy olvassátok
- Mit csináltál? Otthon mind úgy tudtuk, hogy meghaltál. Apa azt mondta, hogy a sár... - de nem tudtam be fejezni a mondatott.
Egy álombeli hely, de valahogy mégis olyan valóságos. Igazából csak azon csodálkoztam, hogy nem hallom, ahogy az állam a füvet súrolja. A szemem sarkából Fogatlanra pillantottam. Ő se nagyon értet semmit, de velem maradt, mint mindig. Ott volt a sarkamban és vigyázott rám. Ekkor tűnt fel, hogy az anyám nincs sehol. Fogatlan oldalra és felpillantott én meg követtem.
Még életemben nem láttam olyan sárkányt, mint amilyen az volt. Olyan érzésem volt amikor rám nézett és valami fura hangot adott ki, hogy nem kedvel, de nem tudtam, hogy miért. Anyámra néztem újra és megszólaltam.
Egyszerűen imádom az én drága sárkányomat. Esküsöm anyámmal előbb megtalálta az összhangot, mint velem. De nem baj ő akkor is az én legjobb barátom lesz. Anyám meg csak hitetlenkedett Fogatlanon.
- És nézd! Egy idős veled ezért jöttök ki olyan jól. - mondta.
Na ezen lepődőt meg anya a legjobban. Meglepettségében felkiáltott egy csöppet. És vizsgálni kezdte Fogatlant, vagyis a száját, de akkor is édes volt az egész szitu.
Fogatlan kinyújtotta a nyelvét és anya az simogatta.
És tovább magyarázok.
- De, ha ez az egész nem történt volna meg Fogatlan nem lenne a legjobb barátom. - erre a kijelentésre Fogatlan szája -szó szerint - a füléig ért.
Örömmel bújt gazdája ölelésébe. A lány meg se várva barátait sárkánya nyergébe ugrott és elrepült.
Astrid Viharbogárral a medence fele vette az irányt. Ott mindig maga mellett érzi Hablatyot. Csak is ezért keresi fel azt a helyet. Meg még talán azért is, mert ezen a helyen békére lel a világban amiben élni - e kell. a medencében érzi a fiú lélek jelenségét és az megnyugtatja. Amióta a láncot megkapta valamivel boldogabb, de sosem eléggé. Mindig vele van az a tudat, hogy talán soha többé nem látja az akit szeret. Ha ebbe belegondol mindig elszomorodik és csak sok idő elteltével képes újra akár egy kicsit is mosolyogni. De a szíve mélyéről szóló kis hang mindig egy dolgot mondogat neki, még pedig az, hogy: ~ Ha szeretsz valakit engedd szabadon, de egy idő múlva vissza tér hozzád és már sose fog elhagyni. 
- Legyen. Te mindennél jobban ismersz, de most nem hazudtam, de nem is mondtam el a teljes igazságot. Mert van amit még én se tudok teljesen biztosan és ezen a helyen... Ezen a helyen tudok gondolkozni rajta és nem kell aggódnom semmi miatt. Itt senki sem zavarhat meg - legalábbis eddig azt hittem. Te miért vagy itt?
- Figyelj Astrid, Hablatyot mindenkinél jobban ismerem és amit most mondani fogok nem lenne szabad, mivel megesketett rá, de most muszáj. Ő szeret téged és nem akarná, hogy ilyen legyél minden nap. - mondta miközben elfordult a lánytól.
- Tudod? Honnan és mióta?
- Hablaty vissza fog jönni, de nem miattam, nem is apánk miatt, hanem csakis MIATTAD. Te mindig is fontos voltál neki. Bár távolról, de mindig figyelt és talán elég furcsa ezt hallani, de a maga módját vigyázott is rád. Kölöncnek tartották, de nem adta fel sosem és ezért becsülni kell öt. Nem az ő hibája, hogy nem egy átlagos vikingnek született és, hogy nem ide tartozott, de ezek után talán meg találja a helyét... Talán valaki olyan mellett akit meg érdemmel.
- Tetszik a láncod. Kitől kaptad?
- És köszönöm azt, hogy mind ezt elmondtad nekem. Így tudom, hogy nem csak én vagyok ezzel így hanem te is.
Ahogy a lányra nézett és a lány is rá a lány elkapta a hány inger. 
Csak akkor fordította el a tekintettét amikor a szerződéről volt szó.
Astrid jót kuncogott ezen magába. Mindig is tudta, hogy Dagur egy féleszű idióta, de még ennyire nyilvánosan nem látta. És még ezek után is a lányra nézett.
Igazság szerint nem úgy haladtam ahogy elterveztem. Arra mentünk amerre csak akartunk, nem az eltervezett felé, de nem is baj így jobb. Fogatlanhoz fordultam.
- Hónalj nyali. Megvéve.
Az erdőből kiérve egy hatalmas jégtömb fogadott.
Fogatlan ettől megtorpant és morogni kezdet.
Fogatlan a fejét rázta, mintha azt mondaná, hogy nem tudja. Mögülünk egy sikló sárkány üvöltése hallátszódót. Egy gyors hátra pillantás és fordultam előre, mert meghallottam egy kiáltást.
- Nézd én nem tudok semmit se sárkányokról, se jégköpő sárkányról, sem a... az eszelős főnököd sárkányseregérről. Világos. Mint, ahogy már mondtam engedd el a sárkányt és itt sem vagyunk. Kedves, mogorva és ellenszenves ismeretlen. - mondtam unottan már.
Valami fura öltözetű alak jelent meg majd tűnt el a felhők alatt.
Magam mögül egy másik ismeretlen sárkány üvöltését hallottam. Hátra néztem és csak egy felém kapó lábat láttam és azt, ahogy Fogatlan zuhan a jég felé.
De utána már messze kerültem tőle. Remélem még látni fogom. A fura alakhoz kezdtem el beszélni.
Az alak megindult felénk, mindent ami a kezében volt a földre rakott és csak jött. Fogatlanra nézett, ő meg csak morgott rá. Elkezdett hátrálni és én is mivel nem akartam hanyatt esni. Az alak csinált valamit Fogatlannal amitől kifeküdt és már nem volt magánál, végig simította a sárkányom és tovább haladt felém. Nem tudtam mit akarhat tőle, de jobbnak láttam hátrálni tőle. De már nem tudtam így kénytelen voltam megállni. Kinyújtotta felém a kezét és aszem az arcomat vizsgálta, majd hirtelen megszólalt.
HOGY MI?? - ez jutott eszembe ebben a pillanatban. - AZ ANYÁM!!!! - ez hihetetlen.