Hablaty új élete 29. fejezet

* Hibbant *

Astrid csak este tért vissza a faluba. Nem akart sokat annak az örültnek a közelében lenni. Azt se tudta, hogy hogyan foglya kibírni azt a fél órát amíg vacsorázik a két törzs egymás jelenlétében. Ahogy beért a faluba egyből a legutáltabb embert látta meg, ahogy önelégülten nevet, majd körül néz és meglátja őt.

 Ahogy a lányra nézett és a lány is rá a lány elkapta a hány inger. 

- Astrid, hát vissza jöttél? - szólt a lányhoz.

- Vissza, sajnos. - közölte a lány.

- Na szívi ne legyél ilyen. Főleg ha anyádék át engednek nekem. - mondta önelégülten az ifjú főnök.

- Hogy mi? - akadt ki a lány. - Én nem megyek innen sehova. 

- Ó, dehogy nem.

- Nem, mert már másnak vagyok elígérve. - mondta Astrid maga biztosan.

Hisz tudta, hogy a szülei a főnök fiához - Hablatyhoz - akarják hozzá adni. Aminek régen nem örült, de most mindent megtett volna azért, hogy vele legyen.

- Mégis kinek, ha meg kérdezhetem? - kérdezte " kedvesen ".

- Nem kérdezheted meg, mert nem a te dolgod. - válaszolt a lány a lehető leggorombábban.  

- Csak nem Hablatyhoz? - kérdezte.
- Nem. - próbálta minél határozottabban mondani a lány, de érezte, hogy nem ment már. - Mégis, hogy ha elment innen örökre. Van rajta kívül más is a faluban.
Miközben ezt mondta bele gondolt abba, hogy az akit szeret már több, mint fél éve távol van. És nem tud semmit róla, ebbe bele szomorodott.
- Akkor talán... -kezdet bele Dagur, de Astrid nagy örömére a " ünnepi " vacsorát jelző kürt.
Elrohant a Nagy terem felé.
- Hol voltál? - kérdezték tőle a többiek egyhangúan.
- Dagur elől bujkáltam eddig. - lihegte a lány.
- Mert? - kérdezte nagy érdeklődéssel Takonypóc.
- Semmi csak kigúnyolt, mint mindig és menjünk.
Bementek a Nagyterembe és a szokásos asztalukhoz mentek.
- Már csak egy nap és újra velünk lesznek a sárkányok.
- Igen, de addig is kikel bírnunk Dagurt. - mondta a lány.
- Ja. - mondták egyhangúan újra a többiek.
A terembe megérkeztek az ádázok és vezetőjük, majd Pléhpofa, Bélhangos végül Klaus. Az utóbbi négy a Nagy terem közepén felállított asztalhoz ment. Astrid nagy keseredettségére Dagur pont úgy ült, hogy egész végig öt bámulta.
 Csak akkor fordította el a tekintettét amikor a szerződéről volt szó.
- Alá kéne már írnunk a szerződést. - mondta Pléhpofa.
- Pont, mint az apám. Dagur írd alá a szerződést, Dagur csinált ezt vagy azt. Unom már, hogy mindenki meg mondja mit tegyek. - dramatizált, majd a kését bele vágta a süteménybe.
 Astrid jót kuncogott ezen magába. Mindig is tudta, hogy Dagur egy féleszű idióta, de még ennyire nyilvánosan nem látta. És még ezek után is a lányra nézett.


* Hablaty *

Közel fél éve hagytam el Hibbantot. A sóvárgás az otthonom után elviselhetetlen volt, de még mindig nem találtam meg ami magához vonzott. Csak akkor térhetek haza, ha ezt a dolgot meg találom és már nem fog zavarni. A mai nap is elég átlagosan indult, de nem a legátlagosabban. felfedeztünk egy újabb szigetet és azt berajzoltam a térképemhez.
 Igazság szerint nem úgy haladtam ahogy elterveztem. Arra mentünk amerre csak akartunk, nem az eltervezett felé, de nem is baj így jobb. Fogatlanhoz fordultam.
- Gyerünk, pajti mondj egy nevet. -kértem barátomat.
Erre ő csak a hónalját nyalogatta meg.
 - Hónalj nyali. Megvéve.
A rajz befejezése után leültem mellé és gondolkodni kezdtem. Elmélkedni az eddig történtekről. Az unalomról. Ha vissza megyek Hibbantra segítenem kell apának a faluban, de erre az egészre még nem vagyok felkészülve. Mivel én vagyok az első szülőt gyerek én leszek a törzsfő, de ez nem igazán az én reszortom. Két dolgot tudok, hogy nem apámra ütök és a másik az, hogy nem tudom, hogy az anyámra hisz sose ismertem. Így nem tudom, hogy igazából ki is vagyok. Ahogy ebbe belegondoltam rájöttem, hogy az egész családomról nem tudok semmit. Apám felől csak annyit, hogy minden eddigi törzsfőnek a leszármazottja vagyok. De anyám részéről semmi. Talán csak Finn bácsi, de már ő is rég eltűnt, így semmi. De Finn bácsi se mesélt sokat a családjáról így mindegy.Finn bácsit legalább 8 éve nem látta senki. Azóta, hogy a Világ réme a falut ostromolta. Az alatt eltűnt. És azóta Astrid családja is meg van pecsételve a gyávasággal,de mindegy ez nem rám tartozik. A nagy elmélkedésből a közelből felszálló füst zökkentett ki.
- Fogatlan, azt nézzük meg. - mutattam arra felé.
Felültem rá és elindultunk arra. Ahogy közeledtünk egy leéget erdőt láttam meg, csak sárkányok lehetek.
Az erdőből kiérve egy hatalmas jégtömb fogadott.
 Fogatlan ettől megtorpant és morogni kezdet.
- Nincs semmi baj pajti. Menjünk tovább. - mondtam neki.
Vonakodva bár, de bele ment. Közelebb mentünk és a jég tömbök között egy teljesen szét romból erődöt pillantottam meg.
- Mégis mi a fene történt itt? - tetem fel a költői kérdést.
 Fogatlan a fejét rázta, mintha azt mondaná, hogy nem tudja. Mögülünk egy sikló sárkány üvöltése hallátszódót. Egy gyors hátra pillantás és fordultam előre, mert meghallottam egy kiáltást.
- Lőjétek le!
Még időben kitértünk a háló elől, de a sikló nem, így zuhanni kezdet. Vissza fordultam és még láttam, ahogy kétségbe esve rám néz. ezek után már nem hagyhattam ott segítenem kell rajta.
- Pajti segítsünk. - szóltam Fogatlanhoz.
Belement, mire elindultunk, hogy kiszabadítsuk már tele volt kötelekkel és egy rakás ember állt körülötte.
- Neeeeee! - kiáltottam miközben leszálltam.
- Hogy benne kottyantsak ez tényleg egy éjfúria. Azt hittük abból már nincs. Igaz-e? És vissza jött a sárkány lovas is. Drakonak biztos nincs még ilyen - e a seregben.
- Milyen seregben? Figyeljetek nem akarok bajt csak enged el a sárkány és már itt sem vagyok.
- Hát akkor nem kellet volna ellopnotok a sárkányainkat és ezt tennetek az erődünkkel. - közben egyet értően morgott a tömeg.
- Várj. Miről beszélsz. Minket vádolsz ezzel? - kérdeztem.
- A sárkány fogas elég nehéz feladat anélkül is, hogy ilyen széplelkű sárkány barátok vagy mik nem avatkoznának bele.
- Milyen széplelkű... Vannak más sárkány lovasok is?
- Az éjjeli tolvaj haverodon kívül mond meg te. Veletek van egy jégköpő sárkány, de nekünk akkor is szállítanunk kell. Szerinted ezt, hogy magyarázom ki Drago Verdungnak?
- Drago... Milyen dungnak? Nem értem egy szavadat se. - értetlenkedtem, nem értetem semmit abból amit mondott.
- Drago egy újabb adag szállítmány sárkányt vár holnapra. - szólt közbe egy másik.
- És Drago nem szereti a kifogásokat. - mondta egy harmadik.
- Azt mondta, ha egyszer elő fordul, hogy nem viszünk neki elég sárkány a kiadott időn belül nem lesz elnéző velünk.
Na ebből én már tényleg nem értettem semmit.
 - Nézd én nem tudok semmit se sárkányokról, se jégköpő sárkányról, sem a... az eszelős főnököd sárkányseregérről.  Világos. Mint, ahogy már mondtam engedd el a sárkányt és itt sem vagyunk. Kedves, mogorva és ellenszenves ismeretlen. - mondtam unottan már.
- Ó én modortalan be sem mutatkoztam. - erre csak most jöttél rá ~ gondoltam magamban. - Eret vagyok. Eret, fia Eret. A legjobb sárkánycsapdász a világon. Legalább is ezt mondhatja el magáról az aki elkap egy éjfúriát. - mondta.
Ja persze próbáld csak meg előbb kerülsz jég alá, minthogy elkapd Fogatlant.
- Ő meg itt Fogatlan és azt mondja, hogy elmegyünk, MOST!
- Mind ezt mondják. Elkapni őket!
Szerencsémre Fogatlan most is résen volt. Mielőtt azok bármit is tehetek volna ő belelőtt a jégbe ami a
csapdászok nyakába landolt. Ezt az időt kihasználva odarohantam a sárkányhoz és elengedtem. Kapatott az alkalmon és el is repült. Míg újra összeszedték magukat az új ellenségeim én Fogatlanra felültem és elindultam. De még halottam a " vezér " kiáltását mögülem.
- Menj csak, de nem tarthatod meg a sárkányod örökre. Drago el fog menni érte és akkor elbúcsúztatsz a drága sárkányodtól örökre!
Ez a mondat amikor a tudatomig eljutott nem akartam felfogni. Nem veszíthetem el Fogatlan nála jobb barátom nincs.
- Ne félj pajti nem hagyom, hogy bajod essen. Ígérem.
Erre morgott egyet, de tudtam, hogy tudja, hogy komolyan mondom neki ezt. Hátra dőltem a nyeregben és úgy gondolkoztam. Fogatlan hirtelen feszült lett és valamit láttam megjelelni magam mellettem. Felültem a nyeregben és oldalra néztem.
 Valami fura öltözetű alak jelent meg majd tűnt el a felhők alatt.
- Rendben csak nyugodtan, csak nyugodtan. - hajtogattam Fogatlannak és magamnak.
Majd egy sárkány üvöltött és megjelent egy sárkány a fura alakkal a hátán. Az alak a sárkánnyal szembe fordult velünk és csak bámult.
 Magam mögül egy másik ismeretlen sárkány üvöltését hallottam. Hátra néztem és csak egy felém kapó lábat láttam és azt, ahogy Fogatlan zuhan a jég felé.
- FOGATLAAAAAAAAAAN!!!!!! - kiáltottam utána.
Hallottam ahogy üvölt és sír. Vissza néztem rá és még az aggódó pofiját láttam.
 De utána már messze kerültem tőle. Remélem még látni fogom. A fura alakhoz kezdtem el beszélni.
- Hé! Vissza kell mennünk a sárkányomért. Nem tud egyedül repülni megfullad. -kiabáltam neki.
De mintha meg se hallotta volna csak ment és ment a sárkányokat vezetve. Majd egy Jéghegy vagy mi felé kezdtünk el menni és be is repültünk egy nyíláson. Az engem szállító sárkány ledobott, majd leszállt és nem tudom mit kezdett el csinálni. A helyre ahova kerültem egy rakás ismeretlen sárkány volt akik nagy érdeklődéssel figyeltek engem. Azt hiszem. Majd újra az alakot kezdtem el szólongatni.
- Hé! Ő... vissza kell menünk a sárkányomért.
Egyre több ellenségesnek tűnő sárkány bukkant fel és kezdtem megrémülni, hogy valami rossz fog velem történni. És még ebben a pillanatban is Astrid ugrott be. Próbáltam a sárkányok bizalmába férkőzni, de nem sikerült főleg úgy amikor éreztem, hogy valaki figyel. Már majdnem sikerült amikor az az alak megmozdult felém a sötétben, így a sárkányok is lenyugodtak. És inkább hozzá kezdtem elbeszélni.
- Halljam ki vagy? A sárkány tolvaj? Ő... Drago Verdung? - kérdeztem már, de kételkedtem abban, hogy érti amit mondok. - Érted egyáltalán azt amit mondok?
Erre se válaszolt csak hadonászni vagy mit kezdett a botjával. Egy sárkány üvöltést hallottam, majd felnéztem a nyílásba abba amelyiken bejöttem. Egy sárkány jelent meg a lábai között... Fogatlannal.
Ledobta elém én meg rögtön oda futottam hozzá.
- Fogatlan. Jól vagy pajti? - térdeltem le mellé és öleltem át a fejét. - Jól van. Én is örülök neked. Nagyon aggódtam ám érted. - mondtam miközben megnyalta az arcom.
Az alak megint csinált valamit mire a sárkányok szájában tűz jelent meg. Erre a mozdulat sora Fogatlan morogni és védeni kezdett.

 Az alak megindult felénk, mindent ami a kezében volt a földre rakott és csak jött. Fogatlanra nézett, ő meg csak morgott rá. Elkezdett hátrálni és én is mivel nem akartam hanyatt esni. Az alak csinált valamit Fogatlannal amitől kifeküdt és már nem volt magánál, végig simította a sárkányom és tovább haladt felém. Nem tudtam mit akarhat tőle, de jobbnak láttam hátrálni tőle. De már nem tudtam így kénytelen voltam megállni. Kinyújtotta felém a kezét és aszem az arcomat vizsgálta, majd hirtelen megszólalt.
- Hablaty? - kérdezte. - Tényleg te vagy az annyi év után. Ez lehetséges? Ezt nem tudom elhinni.
Ez nekem már sok volt. Honnan tudja egy vad idegen nő - a hangja alapján az - a nevem.
- Tudnom kéne ki vagy? - tetem fel az első eszembe jutó kérdést.
 Időközben levette a maszkját és úgy nézett tovább. A kérdésemen meglepődött, de válaszolt.
- Nem, kisbaba voltál még, de gy anya sose felejt.

 HOGY MI?? -  ez jutott eszembe ebben a pillanatban. - AZ ANYÁM!!!! - ez hihetetlen.