Hablaty új élete 68. fejezet

Köpni - nyelni nem tudtam a döbbenettől. Klaus állt előttem elég hülye képpel. Fogatlanra sandítottam aki csak evett.... Jellemző. Klausra néztem akit valami nagyon foglalkoztatott. Nem tudom melyikünk volt idegesebb, de el voltunk. Ő némán állt és a padlót nézte én meg némán ültem a falat bámulva esetenként rá néztem. Ennél több nem futotta belőlem. Beharaptam a számat és elnéztem más fele.

Már túl kínos volt ez a csönd valamit csinálni kellene. Felállni és elmenni vagy inkább szólaljunk meg. Nehéz döntés. Már álltam volna fel amikor Klaus megszólalt, ami vissza ülésre késztetett. Amit mondani fog ahhoz le kell ülnöm. A megérzéseim jók és most azt súgják, hogy ebből valami jó fog kisülni. 

- Hablaty én sajnálom azokat amiket mondtam neked azután, hogy felébredtél abból, hogy Dagur leszúrt és azt is, hogy árulónak hívtalak a minap. Igazad volt akkor amikor eltörted az orromat. - mondta.

- Csak a féltékenység beszélt belőled akkor. - mondtam. 

- Igen. - válaszolt halkan. - Kösz, hogy megmentettél ma.

- Semmiség, ez már hozzá tartozik az életemhez. - mondtam. - Figyelj. Tudom, hogy nem gondoltad azokat a dolgokat komolyan, de mégis rosszul estek... tőled, de melyik testvér pár nem vesz össze napjába többször. Testvérek vagyunk és ez benne van a pakliba, hogy össze veszünk. Fogatlannal is veszekszünk napjába hatszor, de kibékülünk. És addig jó amíg nem ragadunk fegyvert, mint az ikrek és úgy rohanunk egymásnak.

- Igaz. - mondta. - Komolyan sajnálom azokat amiket mondtam...

- Tudom, de azoknál rosszabbakat is vágtak a fejemhez. - mondtam.

- Astrid? - kérdezte.

- Astrid. - mondtam. 

Elmosolyodott ami engem is örömmel töltött el, hisz egy jó ideje nem láttam mosolyogni őt se. Ő is azóta ez a ilyen is, olyan is amióta Finn bácsi eltűnt. Ő se volt a középpont, de őt nem rekesztette ki a falu és barátai is voltak, míg nekem nem. Ő volt mellettem egyedül 12 éves korunkig utána elküldte apa és senkim se maradt. Majd jött Fogatlan és elmentem innen. 

- Tudom, hogy kiborultál azon, hogy úgy jöttél vissza arról a nyomorult harcos kiképzésről, - amiről hallottam és az nem volt valami jó - hogy nem voltam itt. Jó kis szülinapi ajándék volt tőlem, de nekem se volt könnyű távol lennem innen, de féltem vissza jönni. Aztán megtaláltam anyát, akarom mondani ő engem és vele maradtam. Nem tudom miért jöttem vissza Hibbantra akkor, de jó volt látni téged arra a pár percre még ha már akkor az az idióta seggfej voltál, mint most. De mindenki másképp fogadja el a veszteséget. Astrid, apa és te bezárkóztatok azután, hogy elmentem, ahogy sokan mások is, de most itt vagyok és nem lesz már gond. - mondtam. 

- Honnan a bánatból hallottál arról, hogy milyen volt a kiképzés? - kérdezte.

- Thyrának... 

- A másik éjfúria szelídítő? - kérdezte.

- Igen. Szóval van egy bátyja aki velünk egy idős és ő is ott volt a " kiképzésen ". Mesélte milyen volt. - mondtam. 

- Hogy hívják? - jött az újabb kérdés.

- Harold. Harold... öhm...

- Hartmann? - kérdezte.

- Igen. - vágtam rá. - Ismerted? 

- Mondhatjuk. - mondta.

- Akkor örüljek annak, hogy nem nyírt ki engem? - kérdezem. 

- Nem voltunk rosszban, de jobban se. Eltűrtük egymást, mint te és Takonypóc. - mondta.

- Akkor azért méregettet úgy először. - mondtam. 

- Ellenszenvesen? 

- Pontosan. - mondtam. - Viszont nem mondta, hogy ő ismer téged.
- Miért mondaná? - kérdezte.
- Igaz. - mondtam.
Az első normális beszélgetésem Klausszal azóta, hogy haza jöttem, ami már bő egy hónapja volt már. Mennyi minden történ itt az alatt az idő alatt.
- Mikor indulsz? - kérdezte.
- Honnan tudsz te erről? - kérdeztem.
- Hallottam amikor Astridnak mondtad pár napja. - mondta.
- Délután akartam, de inkább este megyek. - mondtam. - Gondolom tudod miért megyek el?
- Igor vagy ki miatt. - mondta.
- Igen. - mondtam.
- Tényleg igaz amit hallottam? - kérdezte.
- Attól függ, hogy mit. - mondtam.
- Megkorbácsoltatott? - kérdezett rá.
- Igen. - válaszoltam.
- Te aztán tényleg erős vagy. Apa is sokszor mondta míg távol voltál, hogy erős vagy és bármi bajod lesz túl éled azt. - mondta.
- Igaza lett. - mondtam. - Amúgy tényleg leléptél amikor Dagurral harcoltunk?
- Nem. Valami eltalált és lezuhantam a sárkányomról. Az elment és én egy szigeten ébredtem. Apának elmondtam mi történt, de nem hitte el. - mondta.
- Ez jellemző apára. Amikor azt mondtam, hogy lelőttem Fogatlant, nem hitte el, de most ár örülök annak, hogy nem indultak megkeresni. - mondtam Fogatlant simogatva. - És nem nekem kell megköszönöd azt, hogy megmentettelek, hanem neki. - mutattam Fogatlanra.
- Mert? - kérdezte.
- Képes lett volna a lábamnál fogva oda hozzád, hogy segítsek rajtad. - mondta.
- Akkor neki is köszönöm. - mondta.
Fogatlan kérdőn nézett rám, bólintottam, aminek nagyon megörült és elindult Klaus fele. Aki frászt kapott. Elég volt neki egy éjfúria támadás mára, de Fogatlan nem akarja bántani. Bocsánatot kért tőlem és már nem akar szerintem megbántani engem. Fogatlan odament Klaushoz, aki még most is frászba volt és megnyalta az arcát.

- Most meglepődtél, mi? - kérdeztem.
- Hát nem ezt vártam a villám és a halál istentelen ivadékától. - mondta.
- Nem azok, csak meg vannak pecsételve ezzel. - mondtam.
- Bocs. - mondta.
Fogatlan várakozva nézett Klausra.
- Csak szólok, hogy arra vár, hogy megsimogasd. - mondtam.
- Biztos vagy te benne? Jól mondtad a saját sárkányom se bízik meg bennem. - mondta.
- De ő igen. - mutattam Fogatlanra.
- Ha te mondod. - mondta és megsimogatta Fogatlant.
Ez mosolyt csalt az arcomra. Az végképp, hogy az én drága sárkányom dorombolni kezdett.
- Fura egy sárkányod van. - mondta amikor Fogatlan eljött tőle és vissza jött hozzám.
- Az, de vigyázott rám és megvédett mindentől, ahogy én is őt. Míg neki semmi baja nem lett, nekem viszont lett néhány. - mondtam.
- Az látszik. Tényleg mi is lett a lábaddal? - kérdezte és leült.
- Tényleg a gyökrésséged miatt nem mondtam el. - mondtam. - Szóval már egy éve voltam anyával és haza akartam jönni... vele, de ő nem akart amikor megtámadtak minket. Beszélni próbáltam Dragoval ami nem ment, majd rám uszította Fogatlant...
- Azt meg, hogy? - szakított félbe.
- Volt egy alfája. - mondtam.
- Alfa?
- Egy olyan sárkány ami az összes többit irányítja. A sárkányok királya. - mondtam.
- Aha.
- Jó mindegy. Rám uszították szerencsétlent, hogy öljön meg, ami nem jött össze, mert amilyen két bal lábas vagyok hanyatt vágtam magam és csak a jégbe csapódott a lövedéke, de ő akkor is azt hitte, hogy meghaltam. A jég rám zuhant ami el törte a lábam amit még most se értek, hogy hogy a bánatba tudtam vele menni, de mindegy. Elvitte az összes sárkányt és Fogatlant is, de amint látod itt van velem. - mondtam. - Vissza kaptam a legjobb barátom és ő harcolt az alfával, ami engem befagyasztott, aminek a következménye az lett, hogy fa és fém szilánkok fúródtak a lábamba. Utána már Sárkányszirten ébredtem az első műlábammal.
- Az szép. - mondta.
- Tényleg te miért lettél ekkora gyökér? - kérdeztem.
- Nem tudom, de lehet, hogy annak a hatása lehet amikor apa mondta, hogy én megyek helyetted arra a nyomorultságra. Akkor örültem neki, de amiket csináltak velünk az nem volt valami jó. De annyiból volt jó, hogy jó kard forgató lettem. - mondta.
- Nálam akkor se vagy jobb. - mondtam.
- Vágj csak fel azzal, hogy Odin örököse vagy. - mondta.
- Megtehetném, de nincs hozzá kedvem. - mondtam.
A szemét forgatta és mosolygott.
- Tudod, hogy van egy két ember akitől bocsánatot kell kérned. - mondtam.
- Igen tudom. Ott van anya és Astrid is. - mondta.
- Mitől lettél ugyan az aki a kis plüss sárkányát hurcolta minden hova? - kérdeztem.
- Az orrtörésednek az eredménye lehet. - mondta.
- Tessék most már nem kevernek össze minket. - poénkodtam.
- Nagyon vicces. - mondta.
- Tudom. - mondtam.
- Ego. - vágta rá.
- Tudom, hogy nagy. - mondtam.
Nevetni kezdtünk ezen.
- Tudod jó vissza kapni azt a testvért aki mindenben mellettem állt. - mondtam. - Jó, hogy helyre került oda bent minden.
- Én is örülök neki. - mondta. - Testvérek?
- Testvérek. - mondtam.
Néhány órán át ott ültünk és beszélgetünk az elmúlt évekről. Astrid jelent meg Klaus mögött. Meglepődött amikor ott látta, de nem fordult vissza.
- Azt hittem elmentél már. - mondta.
- Mert? - kérdeztem.
- Lassan sötétedik. - mondta.
- Akkor lassan indulok. - mondtam.
Klaus rám nézett, mire bólintottam. Felállt és Astridhoz fordult. Astrid rám, majd Klausra nézett nagy szemekkel.
- Astrid én szeretnék bocs... bocsánatot kérni tőled azért amit mondtam rólad. Nem gondoltam komolyan, azt se tudom miért mondtam azt. - mondta.
Astrid a válla fölött rám nézett én meg mosolyogva bólintottam. Vissza nézett Klausra, de látszott rajta, hogy nem tudja mit mondjon most.
- Én nem tudom, hogy mit is mondjak. - mondta.
Újra rám nézett és Klaus is.
- Miért néz mindenki engem? - kérdezte. - Oké féllábú vagyok és akkor mi van?
Astrid a szem forgatva jött oda hozzám és ült le mellém. Klaus meg szembe ült le velünk. Astrid a szemembe nézett ami már azt kérdezte, hogy ez igaz. Bólintottam. Elgondolkodott egy pillanatra, majd Klausra nézett.
- Neked se lehetett könnyű, hisz mindenki megutált amiatt, mert leléptél a harc közepén és elhordtak mindennek, de ha komolyan gondolod az egészet akkor nincs harag. - mondta elég keményen a végét.
- Komolyan gondolom azt amit mondtam. - mondta halkan és tényleg bánta az egészet látszott rajta. - Haza mentem beszélni anyával. - állt fel.
- Rendben. - mondtam.
Astrid figyelte míg ki nem ér és csak utána fordult hozzám.
- Ez most mi volt? - kérdezte.
- Bocsánatot kért tőled. - mondtam.
- Mi történt vele? - kérdezte.
- Észhez tért. - mondtam.
- Mitől? - értetlenkedett.
- Az orr töréstől és szerintem attól, hogy megmentettem attól, hogy meghaljon. - mondtam.
- Megmenteted? - kérdezte hitetlenkedve.
- Igen, hisz csak az öcsém aki számít rám. - mondtam. - Most szüksége lenne rám, de tudja, hogy el kell mennem és megért.
- Szereted? - kérdezte.
- Mivel a testvérem, persze, hogy szeretem...
- De? - kérdezte.
- Nincs, de. - mondtam. - Jó vissza kapni azt akivel el tudtam beszélgetni bármiről.
- Mitől lett ilyen? - jött az újabb kérdés.
- Mert apa őt küldte el a kiképzésre helyettem és ott is, ahogy bántak velük. - mondtam. - Plusz féltékeny lett rám, mert " tökéletes " életem van.
- Komolyan? - kérdezte.
- Igen. - mondtam. - Ő nem élt meg olyanokat, mint én. Csak egy kiképzésen vett részt, ahol verték őket ha valamit nem úgy csináltak, ahogy kellett, ennyi rossz élménye volt. De nekem mennyi volt. Ne akard, hogy felsoroljam. Mindegyikből " győztesként " kerültem ki, de nem voltam az. Ő azt hitte, hogy ez jó, de elmagyaráztam neki, hogy így több ellenségem lett, mint magának Hibbantnak és sose lesz tökéletes életem, de mindenbe kell egy kis szépség hiba.
- Tényleg elhiszed, hogy az lett aki volt 5 éves korunkban? - kérdezte.
- Astrid! - szóltam rá.
- Bocs, hogy így beszélek, de nem rád mondták azt, hogy felkapaszkodott csitri. - mondta.
- Tudom, de látszott rajta, hogy megbánta. Ha nem gondolná komolyan akkor nem olyan lenne, mint akire egy Gronckel ült rá. - mondtam. - Sőt Fogatlan se engedte volna közel magához. És, hogy tud Fogatlan sose téved.
- Akkor legyen igazad. - mondta.
- Ne legyél méreg zsák, bocsáss meg neki. - mondtam neki. - Ha anya megöleli vagy valami hasonló akkor sokkal másabb lesz, mint eddig, mert arra a dologra volt szüksége mindig. Én is más lettem tőle egy kicsit. Nem akarja, hogy így érjen véget a barátságotok.
- És én se. - mondta.
- Na látod. - mondtam és megcsókoltam. - Majd írok valamikor.
- Rendben. - mondta.
- Beszélj majd vele. - mondtam. - Jó éjt.
- Nem lesz az, de neked is. - mondta.
Megcsókoltam még egyszer, majd kimentem Fogatlannal a teremből.
- Hát pajti ez az a testvér akire mindig számíthattam. - mondtam. - Egy második te. - simogattam meg. - Menjünk haza. Gyorsan összepakolok és mehetünk is.
Bólintott és haza mentünk. Nem volt bent se anya, se Klaus. Gondolom Klaus anyát keresi most. Kíváncsi leszek mi  lesz ennek a vége. Felmentem a szobámba Fogatlannal az oldalamon. Az első kezembe akadó szütyőbe bepakoltam a cuccaimat. Füzet + térkép, egy ceruza, iránytű, lapok, a páncélom és a Szem. Arra biztos szükségem lesz.
- Azt hiszem mehetünk. - mondtam.
Elindult le, ahogy én is, de eszembe jutott valami. Egy takaró és anya játékát is viszem, plusz felvettem az egyik mellényem ami ládámba volt. Átvetettem a vállamon a szütyő pántját és Fogatlan után indultam, aki lent várt.
- Mint a legelején. - mondtam.
Bólintott és kimentünk. Klaus jött velem szembe.
- Sok sikert a bocsánat kérésekhez. - mondtam neki. - Majd kérdek beszámolót, hogy hogy ment.
Bólintott és bement a házba. Nem szóltam utána, hogy egy görény, mert most valami jobban foglalkoztatja és inkább hagytam.
- Menjünk pajti. - ültem fel rá.
Egyből elrugaszkodott a földtől és elrepültünk a naplementébe - most már tényleg abba repültünk.

 Tettünk egy kört a sziget körül és elindultunk a klubház felé.
- Nem sokára jövök. - mondtam halkan.
Fogatlan kérdőn nézett rám.
- Hiányozni fog addig amíg távol leszünk, de erre most szükségem van. Menjünk. - mondtam.
Elég sok ideig fog tartani ebben a tempóban az oda út, de nem zavar. Ez a tempó most pontosan megfelel a hangulatomhoz. Szomorú vagyok, hogy pont most megyek el, de muszáj. Szükségem van a magányra, hogy gondolkodni tudjak, hogy helyre tegyem a dolgokat az életemben. Hátra dőltem Fogatlan nyergében és a csillagos eget néztem. Holnaptól vagy mától újra csak mi vagyunk Fogatlannal, de boldogulni fogunk, mint eddig. Snoggletogra meg már otthon leszek az biztos. Utána meg lehet, hogy vissza megyek a klubházhoz, de NEM egyedül. A srácok majd jönni fognak ide valamikor. Addigra készen lesz minden amire ők jönnek. Adok nekik egy bő hónapot és megjelenek ott. De az alatt nem csak ott leszek, lesz néhány nap, hogy elmegyek valamerre, de semmi komoly. Most kerülni fogom, vagyis inkább megpróbálom kerülni a bajt. Ha bár inkább az nem kerül engem.
Lehunytam a szemem és próbáltam kizárni mindent a gondolataimból. Fogatlan morgott alatt gondolom azért, hogy leellenőrizze, hogy nem alszok-e.
- Nem alszok, pajti nyugodj meg. Szerinted mennyi idő még oda érünk? - kérdeztem.
A fejét rázta.
- Hát jó, mert én se tudom, de csak oda érünk még ma. - mondtam és megsimogattam az oldalát.
Tovább bámultam az eget és próbáltam nem gondolni semmire. Ami valljuk be nem igazán ment. elég sok dolog történt ma amin agyalnom kellene, de nem most. Ráérek még ilyeneken agyalni. Elég időm van addig míg vissza megyek Hibbantra. Úgy 2 hónap, sokaknak ez kevés, de nekem elég nagyon sok mindenre. Amúgy meg már azt se tudom miről kell gondolkodnom és miket kell helyre tennem az életemben. Szedjük csak össze.

1. A feladatom az éjfúriák és az egész világ irányába.
2. Igor. 
3. A próféta második fele.
4. Akkor az éjfúria ügy.
5. A prófécia.
6. Apa átakarja adni a helyét.
7. Klaus.
8. Nem utolsó sorban a világban kell békét hoznom.

Nem tudom, hogy ez most több vagy kevesebb az előzőnél, de nekem tényleg vannak gondjaim és nem is kevés. Jó, most csak helyre rakom magamban a dolgokat, de semmi mást most nem nagyon tudok tenni. 

1. Ki kell szednem Thyrából az éjfúriák tartózkodási helyét, hogy segítsek nekik. 
2. Igor, a lehető legtöbbet kell kiderítenem róla, hogy ott ártsak neki is ahol a legjobban fáj neki. 
3. Az az idő még nagyon messze van. 
4. Nem tudom mit akart, de nem is érdekel most. Ha újra találkozok vele - amire remélem nem kerül sor ezek után - segítek neki. 
5. Még mindig hihetetlen, de kezdem elfogadni.
6. Legalább lesz segítségem.
7. Végre ugyan az aki volt és remélem nem fog megváltozni. 
8. Ez lesz egy nehéz menet. 

Az utolsó a legnehezebb, mert nem csak a sziget világból áll az egész világ. Mindenhol lehetnek sárkányok amikkel az embereket meg kell békíteni és ahhoz az én életem kevés. A sziget világon kívül még sok száz sziget, ország és mit tudom én mi van. Ennyi mindenhez én kevés vagyok, de minden tőlem telhetőt meg kell tennem és meg is fogom. Én meg minek megyek el ha már most mindent helyre tettem magamban, de mondjuk a helyet helyre kell hoznom és ahhoz idő kell. Az a 1,5 - 2 hónap elég is lesz nekem biztosan. 

A nagy elmélkedésem közepette Fogatlan ereszkedni kezdett, mire felültem és körbe néztem. Megláttam a klubház és minden egyébnek a körvonalát, sőt az éj terrorokat is láttam, ahogy elüldözik a ragadozókat. Ahogy megláttak minket közeledni - nem hiszem el, hogy olyan messziről is felismertek minket - elindultak felénk. A vezérük üdvözölt a legnagyobb örömmel, hisz az legutóbb nem látott igazán. Most ha valaki meg is támadna minket nem érne semmit. Több száz kis sárkány ellen és Fogatlan. Esélytelen küzdelem a másik fél számára. Plusz az az icike - picike tény ott van, hogy Fogatlan az alfa és segítséget is tud hívni ha kell. Pár perccel később a főház - nem érdekel mi a neve én így hívom - előtt szálltunk le. Leszálltam Fogatlanról és körbe nézte, a kis sárkányok elmentek. Nekem aztán mindegy mit csinálnak csak ne legyen bajuk. Ennyi a lényeg.

- Hát pajti megjöttünk. Megint csak ketten vagyunk egy kis időre. Igaz? - kérdeztem tőle.

Bólintott és oda bújt hozzám, dorombolva.

Mindig tudja, hogy érje el, hogy ne legyek bánatos és, hogy mosolyogni lásson. Most is sikerült neki mosolyt csalni az arcomra.

- Gyere tegyük el magunkat holnap, sok dolgunk lesz. - mondtam és bementünk a házba. - Feküdj le valahova mindjárt jövök.

Kérdőn nézett rám, de megtette amit mondtam. Lefeküdt oda ahova legutóbb is feküdt. Hátra mentem és körbe néztem, hogy mi van itt. Nem sok minden volt, de majd megoldjuk az egészet és felhúzzuk a házamat Fogatlannal, meg a zárható arénát vagy mit. Vissza mentem fogatlanhoz és megsimogattam. Dorombolni kezdett, de nem ébredt fel. Vissza mentem az asztalhoz, levettem a szütyőmet és ráraktam az asztalra. Megint sötét van, de nem is izgat 5 perc múlva én is lefekszek aludni és reggel, majd körbe nézek. Legutóbb nem nagyon tudtam, most lesz időm rá. Először is úgy is fel kell térképeznem a szigetet. Jó nagyjából ismerem az Északi részét, de ezt nem. Erre nem nagyon jártam se Thyrával, se egyedül. Mindig szerettem egyedül lenni, most is, de most már szüksége van rám az otthonomnak és segítek is neki, csak előbb itt csinálok meg mindent amit csak tudok. Amíg apa helyét nem veszem át sok időt fogok itt tölteni és kell egy hely ahol csak magam lehetek. 

Kivettem a szütyőből a takarót és a plüsst - arra most szükségem van - és vissza mentem Fogatlanhoz. Levettem a mellényem és leterítettem Fogatlan mellé, majd a felsőmet is és lefeküdtem aludni én is. Ki voltam eléggé a mai nap után. A suttogó halál és Fogatlan esküdt ellenséges harca, a másik éjfúria rá támadt az öcsémre és Klaus bocsánat kérése. Mi lesz még ezek után. Az egy jó kérdés. Betakaróztam és próbáltam aludni, ami jó néhány forgolódás után sikerült is. 

Másnap reggel vagy inkább délelőtt ébredtem, ami érthető, hisz az éjszaka közepe is elmúlt amikor lefeküdtem aludni. Fogatlan még aludt, mint mindig, de lassan ő is kelni fog szóval, jobb lenne kaját szerválnom. Felálltam és felöltöztem, a cuccaimat meg vissza raktam a táskába nem tudom miért, de ez már nálam ösztönös cselekvés. 3 éven keresztül úgy volt, hogy egy szigeten aludtunk, megreggelizünk és elhúztunk onnan. Nálam ez az elpakolás rutin dolog, de meg kellene szüntetnem, majd egyszer sikerül. Elindultam ki a házból - Fogatlan úgy is megtalál - és indultam volna lefele a partra, amikor Fa hülye csirkéje a frászt hozta rám.

 Ha az a hülye csirke rám száll én levágom ebédnek és nem érdekel Fa mit szól hozzá. Ennem kell valamit.

- Ha nem hagysz békén az ebédem leszel a napok folyamán. - mondtam a csirkének. 

Kotkodákolt egyet és elrohant. Gondolom nem akar ebéd lenni és én is egy csirkéhez beszélek szóval mindegy. Egy sárkány az még oké, de egy csirkéhez az már nem okés. Tovább indultam a partra, hogy halakat fogjak magunknak és én újra halakon éljek egy ideig. A francba. De ott van az a hülye csirke ha elegem van a halból és a csirkéből is lesz mit ennem két napig. Mondjuk gyümölcs is van a szigeten és vadkanok is amikre vadásztam néha - néha, ami sikeres is volt, szóval azzal is jól tudok lakni, sőt ha el is megyek néhány napra innen Sárkányszirtre lesz mit ennem, de eddig is volt amikor Fogatlannal voltam. Mindegy. Fogok halat Fogatlannak én meg eszek egy felet és néhány gyümölcsöt is. Nekem elég lesz egy időre. Körbe nézek a szigeten aztán majd kezdek magammal valamit. 

Úgy félórába telet és kifogtam az elegendő mennyiségű halat Fogatlannak, aki megjelent időközben, de illedelmesen várt arra, amíg végzek és addig meggyújtotta a gallyakat amiket szedtem, kedves. Ebben legalább számíthatok rá. Előkotortam a tőrömet a mellényemből - mindegyikben volt egy - és félbe vágtam a halat. Odadobtam Fogatlannak a másik felét erre kíváncsian nézett rám. Tudta jól, hogy eddig mindig megettem a halakat, - kivéve a fejet - de most nem.

- Nekem most ennyi elég is lesz ebből. Keresek néhány gyümölcsöt és elleszek azokkal estig. - mondtam neki. - Te viszont nyugodtan egyél annyit amennyit tudsz. 

Megsütöttem magamnak a halat és megjelent a csirke, ami várakozva nézett rám. 

- Ha éhes vagy rám ne számíts nekem őt kell eltartanom. - mutattam Fogatlanra. - Eddig is boldogultál akkor most is fogsz. De ha ebéd szeretnél lenni gyere és zavarj nyugodtan. Nem nagyon érdekel, hogy Fa kedvence vagy, amit nem is értek, de mindegy. Ha zavarsz leváglak ebédnek. - mondtam a csirkének. 

Rám nézett, majd arrébb ment, de nem nagyon messzire. Fogatlan kérdőn nézett rám.

- Most mi van? Nem élhetek csak halakon, mint te. És gondolom te se akarod, hogy egy csirke kisajátítson magának? - kérdeztem. 

A fejét rázta ezen.

- Na látod és tudod, hogy a fenyegetés az mindig beválik. - mondtam neki és felálltam. 

Fogatlan rám nézett és ő is felállt.

- Maradj nyugodtan és egyél. Körbe nézek a szigeten gyümölcs ügyileg. Nem sokára jövök. - mondtam. - Ha keresel megtalálsz ez egy sziget nem tudok sehova se menni nélküled. 

Bólintott és vissza feküdt, majd tovább ette a halait, amit fogtam neki. Mosolyogva indultam el az erdő irányába. 

- Ha kellesz üvöltök, majd. - szóltam vissza Fogatlannak. 

Nem tudom mit szólt ehhez, mert nem fordultam vissza, de biztos, hogy bólintott. Egy ideje már keresgéltem amikor meghallottam, hogy valami vagy valaki követ. Megálltam és megfordultam. Ember nem lehet, mert azt látnám ha jönne velem szembe, mert még most is jön felém. Fogatlan se lehet, mert most kifeküdt egy kicsit valahova. Szóval az a nyomorult csirke lehet aki követ engem. Pár perccel később utol is ért és örült annak, hogy lát velem ellentétben.

- Nem akarlak megbántani, de leszállhatsz rólam. Én nem vagyok a fafejű gazdád aki mindenhova magával visz. És előre szóltam ha nem hagysz békén sült csirkeként végezd az asztalnál. - mondtam neki és tovább indultam. 

Nem hallottam már, hogy követne. Igazából nincs semmi bajom az állatokkal, csak nem akarom, hogy valaki úgy lásson, hogy egy csirkéhez beszélek, mint Fafej. Én egy zseni vagyok nem pedig egy... egy fafej. Tovább keresgéltem gyümölcsök után amiket a sziget közepén találtam meg, de most mit mondjak közel vagyok a gyűjtőhöz és inni is tudok majd. Ettem egy keveset, majd szedtem is egy kis zsákba, - jó, hogy volt nálam - hogy ne kelljen minden áldott nap kijönnöm ide. Vizet is viszek majd fel és nem kell 5 percenként a legközelebbi patakhoz rohanom. Felmentem a gyűjtőhöz és ittam egy keveset. Vissza indultam a klubházhoz, ami úgy félórámba telt, de legalább megismertem nagyjából az erdőt. Viszont azt a kevés kék leandert ki kell szednem, mert az egy sárkánynak se tesz jót. Fogatlannak főleg nem. Az éjfúriák alapból érzékenyek rá így ha erre jövünk Fogatlan rosszul lesz és nem akarom, hogy beteg legyen. Vissza értem a partra ahol Fogatlan két éj terrorral játszott. Amint meglátott engem ott hagyta a két sárkányt és hozzám rohant. Dorombolni és dörgölőzni kezdett. 

- Vissza kell majd mennem egyedül az erdőbe van egy kis kék leander problémánk amit meg kell oldanom. Tudod, mit jelent ez ugye? - kérdeztem.

Bólintott. 

- Rendben, akkor lassan vissza megyek gazolni. - simogattam meg a fejét. - Te addig maradj itt nehogy bajod legyen tőle. 

Ismét bólintott és vissza ment a két terrorhoz játszani. Felmentem a főházhoz a kardomért, majd vissza mentem gyomlálni az erdőbe. A terroroknak se tesz valami jót a virág. Azoknak se legyen semmi baja a virágtól. Kiszedtem az összes virágot, majd az egészet elégetem és a helyüket is felégettem, nem akarom, hogy vissza nőjenek és ez a leghatékonyabb ha megakarom szüntetni a virágokat. Amint végeztem a virágokkal visszamentem Fogatlanhoz. Amint meglátott ugyan úgy üdvőzölt, mint korábban. Leültem mellé és gondolkozni kezdtem. Megbökött az orrával amikor már egy ideje szerintem semmire se reagáltam.  

- Mi az? - kérdeztem tőle. 

A ház fele nézett.

- Arra gondolsz, hogy el kellene kezdenem csinálni? - kérdeztem.

Bólintott. 

- Igazad van, de meg kell keresni a megfelelő helyet hozzá. - mondtam.

Mondjuk az egész hely a sziklafalra lett építve, szóval nem lenne nehéz találni egy helyet hozzá. A sziklafalat pásztáztam megfelelő helyért, amikor fogatlan megint megbökött. 

- Mi van már? - kérdeztem tőle.

Megforgatta a szemét és a sziklafalra nézett. Követtem a pillantását és megláttam mit is akar mutatni. 

- Mit érnék nélküled. - simogattam meg. 

Megtalálta pillantok alatt a legjobb helyet a kuckónknak. A szikla falon volt egy rész ahol egy kis perem állt ahova jól lehet építeni bármit. Nem is értem, hogy a többieknek nem szúrt szemet a hely.

- Nézzük meg. - álltam fel.

Felültem Fogatlanra akivel pillanatok alatt oda értünk és le is szálltunk a peremen. Elég nagy volt ahhoz képest, hogy a természet kreálta. De legalább nagy helyem lesz és valamennyire távol is van a többiektől, nem nagyon, de távol. Itt legalább kettesben is tudunk lenni Astriddal. Fogatlannak lehet saját helye. 

- Holnap neki állunk vagy inkább állok és megcsinálom a házat és nem kell bent aludnunk a főházban. Te is a parázságyadon tudsz majd napokon belül aludni. - mondtam. - Még estig megcsinálom a terveket. Menjünk. 

Felültem rá és vissza mentünk a házhoz. 

* Hibbant *

Egy újabb átlagosan kezdődő nap Hibbanton, bár nem mindenkinek a számára volt átlagos. Astrid korán kelt pedig jól tudta, hogy nincs értelme, hisz aki miatt ilyen korán kell most egy darabig nincs itt. De a jó oldalát nézte a dolognak legalább minél előbb tud Klausszal feltűnés nélkül beszélni. Ő is látta tegnap a fiún, hogy rosszul érzi magát amiket mondott róla, de nem akart túl hamar kegyelmet adni neki. Előtte valamit még szeretne kiszedni belőle és beszélni is vele. Ha igaz amit mondott este neki Hablaty, hogy ugyan az lett akit ismert és nem akarja, hogy így érjen véget a barátságuk akkor megbocsájt a fiúnak, de előtte beszél vele. Csak utána bocsájt meg neki. 

Magának a fiúnak se könnyen kezdődött a napja. Először is nem volt ott a testvére aki mellette áll amíg bocsánatot kér az anyától, de tudja, hogy ha csak ő van ott az anyjával akkor könnyebb lesz bocsánatot kérnie tőle. És ott van még Astrid is aki makacsabb, mint egy sárkány. Neki nem elég annyit mondani, hogy bocsánat és a nyakába ugrik. Tudja jól, hogy a lány mindenről kérdőre fogja vonni őt és előbb azon szeretne túl esni, ha azzal előbb végez valamivel könnyebb lesz a lelke. Hisz egy olyan barátot bántott meg akaratlanul akit sose akart és akit szinte már a húgának tekintet. Fáj neki amit mondott róla, de eltudja képzelni, hogy a lánynak mennyire fájhatott és mekkorát csalódott benne.

És a testvére. Igaz megbocsájtott neki, de nem érzi, hogy ettől jobban lenne. Még nem bízik benne annyira, mint régen, hogy elmondja azokat amik a szívét nyomják, de érthető ez, hisz őt is a sárgaföldig szidta és meg is bántotta nem is egyszer. A féltékenység a legrosszabb oldalát hozta ki a fiúból, amit sose akart látni. Régen volt ilyen, de akkor senki se látta ilyennek, mert az nem tartott sokáig, úgy egy hét lehetett. Akkor is a testvérére volt az, mert vele kijöttek a többiek sokkal jobban, mint vele, de egy nap után mindenki eltávolodott a testvérétől amit ő se és a másik se értett, de úgy benyugodott, hogy neki vannak barátai. Ellenben a testvérével akit a faluban mindenki utált és kirekesztett, az idő múlásával csak ő maradt neki, de néhány rossz szóval elárulta és elvesztette a bizalmát. De vissza szeretné szerezni, mert szüksége van a testvérre aki mindig vele volt és biztatta. Aki mindent magára vállalt, pedig kérte, hogy ne, de nem hallgatott rá. És ezt tisztelte benne, de amikor ő elment a szigetről a kapcsolat megromlott és idő kell ahhoz, hogy újra olyan legyen, mint amilyen volt vagy ahhoz hasonló. Szüksége van a bátyára és annak a szeretetére. - ilyen gondolatok járta Klaus fejében azután, hogy felkelt, még a napnál is korában. 

Fáradt volt még, de nem tudod aludni és tudja, hogy ez látszani is fog rajta, de nem érdekli. Addig nem tud nyugodtan aludni amíg ez az egész ügy meg nem oldódik körülötte. Felkelt és elindult a Nagy terembe, hát ha rátalál a lányra akit megbántott. Még a lépcsőkhöz se ért amikor meghallotta a lány hangját. 

- Klaus beszélhetünk? - kérdezte a lány.

- Igen. - mondta halkan. 

- Sétáljunk egyet az erdőben. Ott senki se zavarhat néhány sárkányon kívül. - mondta a lány és elindult az erdő irányába.

A fiú némán követte, nem igazán tudta, hogy fogalmazza meg azt, hogy mennyire sajnálja azt amit mondod. Már egy ideje sétáltak amikor a lány megszólalt.

- Szóval tényleg az lettél aki voltál? A régi Klaus aki mindenki mellet, főként Hablaty mellett kiáll? - kérdezte a lány egy kicsit szúrósan.

- Igen. Kellett nekem az az orrtörés. - mondta egy apró mosollyal. 

- Fáradtnak tűnsz. - mondta a lány egy percnyi hallgatás után. 

- Az is vagyok, de addig nem is tudok aludni amíg helyre nem hozok elég sok mindent. - mondta a fiú. 

- Értem. - mondta a szőke lány. - De mégis miért lettél ilyen?

- Hallottam Johanntól, hogy Hablaty miket élt meg és elfogott a féltékenység, mint régen Aurwandil - tüze előtt. Féltékeny lettem rá, mert ő annyi mindent tett nem csak Hibbantért, hanem másokért is. Ellenben velem, soha semmit nem csináltam amivel másokon segítettem volna. De ő soha nem gondolt magára csak másokra, még akkor is amikor mindent megtett azért, hogy a falu elfogadja nem magáért tette azokat a dolgokat, hanem apa miatt, hogy büszke legyen rá. - mondta elég bánatosan a lánynak.

- Miért voltál te féltékeny rá az égi fény előtt? - kérdezte.

- Akkoriban neki voltak barátai és nekem nem. Ott voltál neki te, mint legjobb barát és ő már téged akkor szeretett, hogy a nevedet ki tudta volna rendesen mondani. Senki se nézte le akkor még, de utána megfordult a kocka és ő lett az akivel senki se törődött, jó apától már megszokta, de az emberek... Eleinte örültem annak, hogy engem elfogadtatok, de láttam, ahogy egyre jobban kétségbe esik, hogy vele senki se foglalkozik összetört és egy időre senki se tudod vele beszélni, még én se. Akkor volt rám a legnagyobb szüksége, de nem hagyta, hogy mellette legyek. Beletörődtem, de hallottam a falon keresztül is, hogy hetekig csak sírt esténként órákig attól a ténytől, hogy neki senkije sincs a faluban. Mellette akartam lenni, de nem engedte, de egy év után ha nem kevesebb idő után újra lehetett vele beszélni, de nem az volt akit mindenki ismert. Mélyen eltemette magába a gyereket, aki teljes szívéből nevetett az ikreken vagy, ahogy Takonypócot vered. Ő már akkor felnőtt amikor míg mi azt se tudtuk, hogy melyik sárkány mire képes. Már akkor felnőtt volt amikor gyereknek kellett volna lennie és ez senkinek se tűnt fel, még nekem se. Senki se törődött vele és mégis jobb ember lett belőle, mintha nevelték volna. Sok hibát követtem el amiket magára vállalt, pedig kértem rá, hogy ne, de nem hallgatott rám és mindig azt mondta apának, hogy ő volt. Sokszor mondtam az olyan esetek után apának, hogy nem ő volt meg minden, de nem hitte el és mindig azt mondta, hogy " Ő más, mint mi, keresi a bajt. Bármi történik az az ő hibája. " Amikor az első hibámat vállalta magára jöttem rá, hogy nem az aki volt és tisztelni kezdtem azért, mert kiáll értem, hogy én legyek a tökéletes gyerek aki igazából ő volt. - mondta a fiú.

- Huu, nem is tudtam, hogy ilyen nehéz volt neki azok az évek. - mondta a halkan a lány. - A legjobb barátja voltam és már akkor szerettem én is őt, de nem voltam mellette, ami nagy hiba volt. De ő se volt sose tökéletes, neki is meg voltak a hibái. Senki se tökéletes. 

- Ő az volt hisz nem saját maga miatt keveredett bajba, hanem az örökös én-e cselekedett helyette, ő az az utód akire mindenki várt. Mi meg emberek vagyunk, követünk el hibákat. De míg mi nem fogatuk el őket, Hablaty tanult belőlük, mindenkiéből és okosabb lett tőle. Ezekért is az aki. - mondta a lánynak. - Amikor visszajött és minden úgy alakult, ahogy senki se várta, újra elő tört bennem a féltékenység. És már a legnagyobb keseredettségembe mondtam mindent akkor az erdőben. Téged aki a legjobb barátom lett azok után és húgomként szerettem, annyira megbántottam, hogy csoda, hogy itt állsz mellettem és meghallgatsz. - mondta. 

- Senki se számított tőled ilyenre, de emberek vagyunk és hibákat követünk el... rengeteget. - mondta a lány a fiú vállára rakva a kezét. - Én is hibát követtem el akkor amikor segítettél nekem túl élni azt a 3 évet amikor Hablaty nem volt itt. Míg te az én szívemet pátyolgattad én nem segítettem neked abba, hogy könnyebb legyen a hiánya. Cserben hagytalak, pont akkor amikor nem kellett volna. Amit sajnálok. Ha vissza pörgethetnénk az időt - amit nem akarok - nem követném el ezt a hibát.  

- Nem neked kell tőlem bocsánatot kérned, hanem nekem tőled. - válaszolta a fiú. 

- Nekem is bocsánatot kell kérnem tőled. - mondta a lány. 

- Bár nem pátyolgattad a szívemet, mint én a tiedet te ott voltál mellettem és az nekem elég is volt, szóval nincs miért bocsánatot kérned. - válaszolt. - Sose akartalak annyira megbántani, mint az nap, de sikerül és nagyon sajnálom, de komolyan. 

- Tudom. Látszik rajtad, hogy ki vagy emiatt. - mosolygott a fiúra Astrid. 

- Akkor ez azt jelenti, hogy...

- Megbocsájtok neked, ha ilyen többet nem fordul elő. - mondta a lány komolyan.

- Nem fog. - mondta a fiú.

- Biztos? - kérdezte.

- Igen. - válaszolt határozottan a fiú.

- Rendben akkor egyet mondj még el nekem. Elmentél a harcból amit Dagurral vívtunk? - kérdezte a lány.

- Nem léptem le, ahogy azt mindenki hiszi. Nem tehetek róla, hogy béna vagyok a sárkánylovaglásban és leesek a sárkányomról, jó mondjuk valami el is talált, de leestem a sárkányomról ami kapott az alkalmon és elment innen messzire. Amit meg is értek. Hablaty jól mondta, hogy a sárkányok nem bíznak meg bennem, még most is tartok tőlük egy kicsit, de ez mindegy is. A tengerbe zuhantam vagy nem tudom hova nem voltam magamnál amikor felébredtem egy szigeten voltam, Hibbanttól nem messze. Kübli és Poszdoria vitt vissza a szigetre. Elmondtam apának ugyan ezt mint neked, de ő nem hitte el. - hajtotta le a fejét a fiú. - Már nem leszek teljesen olyan, mint régen, de el kell fogadnom azt ami most van. 

- Fogatlan elfogadott ami nagy szó. Rád csak morgott, de engem kiakart nyírni az első találkozásnál. Csak akkor hagyta abba az esze - veszett fogást meg mindent amikor bocsánatot kértem Hablatytól. Elakart menni azután, hogy megnyerte a kiképzést, de érthető miért. Azt hittem megállítottam, de nem és amikor megírta, hogy mire készül jöttem rá, hogy hiba volt, hogy cserben hagytam és hagytam, hogy elmenjen. - mondta a lány.  - Amikor haza jöttél nem akartam veled találkozni egy ideig, mert tudtam ha rád nézek összetörök mindenki előtt, hisz csak Hablatyot látnám rajtad. Sajnálok mindent ami veled történt. 

- Köszönöm. - válaszolt halkan a fiú. 

Astrid elindult vissza a faluba, de amikor a fiú utána szólt megfordult.

- Astrid, soha ne legyél féltékeny túlságosan komolyan. Rossz néző pontot add és nem ereszt amíg teljesen a magáénak nem tud. Utána elereszt, de sose leszel az aki voltál. Csak ezt tudom tanácsolni neked Hablattyal kapcsolatban, hisz neki olyan ismerősei vannak a nagy világban akikre bárki féltékeny lehet, de te ne legyél az. Mindennél jobban szeret és nem akarna fájdalmat okozni neked semmivel. - mondta a fiú.

- A történtek után tudom is. És köszönöm a tanácsot. Szerinted neki olyan tökéletes az élte, de nem az. Olyan dolgokat élt meg amit mi nem tudnánk... soha. És ami ezek után is lesz. Bele se merek gondolni. Míg mi itt éljük a megszokott kis életünket neki a világot kell kibékíteni a sárkányokkal, ami nem kis munka és ebbe akár el is veszhet, de el kell fogadnom nekem is, hogy egyszer már nem lesz itt és nekem tovább kell élnem nélküle, amit nem akarok, de muszáj, mert ő is azt szeretné, hogy éljek. A tökéletes élet nem olyan, mint az övé, de itt kinek az? - kérdezte a lány.

- Az ikreknek, hisz ők a saját világukban élnek. - válaszolt a fiú gyorsan.

- Igaz, de ők is kinőnek egyszer belőle... valószínűleg. Ha elvesz engem akkor se lesz tökéletes élete, mert... jó mellette leszek, de nem lesz az. Bármikor baja eshet és abban mi a tökéletes, hogy mindig a halálhoz kerül közel? Semmi. Ha tökéletes élet definíciója kell azt nem itt kell keresni. Tökéletes gyerekkor és minden egyéb. Ezek neki nem voltak meg nem mond, hogy tökéletes amikor nem az. - mondta Astrid.

- Igaz. - mondta a fiú. - Köszönöm, hogy megbocsájtottál.

- Erre nem tudom mit mondjak, de azt hiszem szívesen. De miért is tartsz te a sárkányoktól? - kérdezte a lány. 

- Gyerekkori trauma. Egyedül voltam a ház mögött az erdő és a ház között, amikor egy sárkány leszállt mellém. Egy ideig csak figyelt, de valamiért megkattant és rám támadt. Bajom nem lett, mert apa megmentett, de hetekig retegtem  Nem csináltam semmit és rám támadt, melyik gyerek ne tartana egy ilyen utána a sárkányoktól? - kérdezte a lánytól. - Azóta is sokszor feltör bennem ez az emlék és akkor kerülöm a legtöbb sárkányt.

- Ha Hablaty vissza jön segíthet neked legyőzni a félelmed. Ismeri a sárkányokat és segíteni tud abban, hogy megbíz bennük és ők is benned. De ha nem félnél tőlük már az is elég lenne. - mondta a lány.

- Könnyű az mondani. - mondta

- Tudod tényleg jó végre azzal beszélni akit a legjobb barátomnak tudtam. - indult el a  lány a fluba mosolyogva.

Most már valamivel jobban érezte magát, hogy megbocsájtott a fiúnak, de amiket mondott neki a a fiú Hablatyról az elkeserítette, hisz ezekről sose hallott a fiútól és fájt neki, hogy nem mondta el. De biztos volt abban, hogy nyomos oka van arra a fiúnak, hogy nem mondta el. Ahogy beért a faluba a nagy terembe indult, de az ajtóból vissza  nézett és látta, hogy az előbbi beszéd partnere sietős léptekkel igyekszik haza. Tudta, hogy az édesanyát is nagyon megbántotta és most tőle szeretne bocsánatot kérni. A lány bement enni a terembe, majd később megkeresni a fiút és beszél vele.