Hablaty új élete 87. fejezet

* külső szemszög *

Astrid kora reggel ébredt fel arra, hogy Hablaty nincs mellette, pedig tisztán emlékezett rá, hogy az este vele volt. Ahogy felült körbe nézett a szobában, de nem látott senkit se, még Fogatlant se. Jól tudta a lány, hogy nincs az az ember aki kora reggel fel tudja ébreszteni az éjfúriát, ezért furcsának találta, hogy nincs bent a sárkány. Ahogy felült megérezte a papír érdességét a markában. Rögtön széthajtotta a papírt és olvasni kezdte. Haragudott a fiúra, mert hazudott neki, de valahol meg is értette, mert ismeri a fiú természetét és tudja nem képes egy helyben megmaradni, főleg úgy, hogy nem csinálhat semmit. Bármi baja volt mindig a munkába temetkezve adta ki magából, sose volt az az igazán nyugodt fiú aki nyugton tud maradni. És ezt Astrid is tudta.
Nagyon jól tudta, hogy senki se tudja lebeszélni Hablatyot az ostoba terveiről, amikkel többségben bajba szokott kerülni, de sose veszi észre azokat. Aközött a sok ostoba terv között volt néhány ami segített, de azokból kevés volt. Némelyik ilyen tervért az életét kockáztatta és nem mindig került ki épp bőrrel az olyan helyzetekből. Épp ezért aggódott Astrid és kezdi el keresni még a nap folyamán. Tudja, hogy értelme nincs, hisz ki tudja merre járhat, de úgy érzi ezt meg kell tennie, még akkor is ha nincs értelme.
Felkelt és elindult reggelizni. Fent Klauson kívül senki se volt.
- Hablatyot hol hagytad? - kérdezte a fiú.
- Nem kell úgy tenned, mint aki nem tudja, hogy elment. Te is tudod és én is, hogy elment. - válaszolta.
- És most az jön, hogy eltöröd valamelyik karom, mert tudtam mit tervez? - kérdezte Klaus.
- Nem, senki se tudná megállítani Hablatyot ha valamit a fejébe vesz. Túl makacs, hogy le lehessen beszélni egy ilyenről. - mondta Astrid.
- Mielőtt elment Hibbantról, azt hitted, hogy sikerült meggyőznöd, hogy ne menjen el, de mégis elment. Szóval ha egy székhez kötöztem volna, hogy felejtse azt el, sose jött volna össze, mert makacs. Ugyan annyira, mint apa. - mondta a fiú.
- Nem, az ő makacssága nem olyan, mint apátoké, hanem sokkalta rosszabb. Hisz apádat le lehet beszélni erről - arről, de Hablatyot nem tudja senki se lebeszélni semmiről, legyen szó bármiről. - mondta a lány.
- Igaz, de most szólt, hogy elment és megkért arra, hogy ne keresd és ne is aggódj érte. - mondta Klaus.
- Igen és tudom, hogy ő azt gondolja ha már járni tud akkor jól van, de igazából még nincs és ezt ő is tudja, csak nem akarja bevallani, hogy fájdalmai vannak. Ami rossz. A saját épségét veszélyezteti mások öröme miatt. - mondta Astrid.
- Épp ezért nem lehet azt mondani, hogy ő csakis saját magával törődik. Hisz inkább szenved magában, minthogy valaki aggódjon érte. - válaszolta Klaus.
- Ez rendben van, csak tudod azt nem értem, hogy miért jó ez neki ha ezt csinálja? - kérdezte a lány.
- Egész életében senki se aggódott az állapotáért, aztán megjelent Fogatlan, aki apai aggodalommal féltette mindentől és ahhoz szokott hozzá, hogy egy valakinek mutatja ki a fájdalmait, aki nem más, mint Fogatlan. Ő ismeri a legjobban és benne is bízik meg a legjobban, mert rá bármiben számíthat, még ha az a bármi egy óriási nagy baromság. - válaszolta a fiú. - Fogatlanra mindig számíthatott és ez mindig is így fog maradni.
- De azért neki se kell mindig egy sárkányra számítania, hisz már itt van velünk. Itt vagyok neki én is.- mondta a lány.
- Igen, de Hablaty úgy érzi magát biztonságban ha Fogatlanra támaszkodhat. 3 évig volt vele egyedül így jó, hogy most ismét emberek között is a sárkánya társaságát jobban keresi. Fogatlan sose szólja le - nem, mintha tudna beszélni - és támogatja, amit mi sose tettünk. - mondta Klaus. - Bár én nem is igazán tudtam miután elmentem.
- Szerinted még akkor is támogatja ha ostobaságot csinál? - vonta fel a szemöldökét Astrid.
- Nekem nagyon úgy tűnik, hogy igen Gondolom ez a hálája elég sok mindenért. - mondta a fiú.
- Vagy csak azért teszi, mert tudja, hogy Hablaty, Odin örököse, aki a faját teremtette és lakozik egy részében Odin ereje. - mondta a lány. - Ami viszont furcsa, hogy ő nem vág fel nagyon azzal, hogy ő Odinnak a leszármazottja és nem is lett nagy tahó, mint Takonypóc. Megmaradt ugyan annak aki volt, pedig nem arra számítottam, hogy ilyen lesz mikor vissza jön. Bár alig lehet kiszedni belőle valamit, hisz régen rengeteget beszél és most nem.
- Tudod, hogy csak azért nem használja ki azt amije van, mert akkor úgy tekintenének rá, mint elnyomóra és ő nem akar az lenni, mert tudja milyen elnyomottan élni. - mondta Klaus. - 7 évig élt úgy.
- Nem hiszem, hogy igazán élt míg Hibbantról el nem ment. Az alatt a 7 év alatt csak rutin szerűen csinált minden. Körülötte csak a mi életünk folyt, az övé meg megállt akkor mikor kitagadta a falu és 3 éve indult újra. - mondta Astrid.
- Ahogy mondod. - sóhajtotta a fiú.
- Szerinted, merre lehet? - kérdezte a lány.
- Akár merre, hisz bármelyikünknél jobban ismeri a szigetvilágot. Volt 3 éve, hogy kiismerje. - válaszolta a fiú.
- Tudom. - most Astridon volt a sor, hogy sóhajtson.
- De Snoggeltogkor biztosan otthon lesz, hisz azt már réges - rés megígérte neked. - mondta a fiú és kiment.
Astrid egyedül marat bent és a gondolataiba merült. Miközben gondolkodott az tányérján lévő ételt turkálta. Nem volt éhes, ami történt reggel az elvette az étvágyát. És Hablaty hiánya is fájt neki ami nem engedett le egyetlen falatott se a torkán. A hatalmas méretű csalódás amit a fiú iránt érzett az eltelt félórában csak növekedett. Tudta, hogy bármiért is ment el, az neki fontos, de a csalódást most még semmi se fogja megbocsájthatóvá tenni, hisz hazudott neki, ami nagyon fáj Astridnak. A mélázásból a reggelizni érkező banda maradéka ránotta ki.
- Mi van Astrid? Megint elhagytak? - kérdezte gúnyosan Takonypóc.
- Kivételesen eltaláltad. - mondta a lány és tovább turkált a tányérján.

- Oh. - bökte ki úgy, hogy csak Astrid hallhatta. - Hát remélem most nem kell segíteni a keresésében.
Astrid dühös tekintettel nézett a fiú, de valahogy érzete, hogy ezt nem csak úgy kimondatta valami a fiúval, hanem direkt volt. Hisz legutóbb bevallotta neki, hogy aggódik Hablaty épségéért. És most talán az ő bánata se tetszik neki és próbál valami mással elterelni a figyelmét a történtekről.
- Én segítek megkeresni ha szeretnéd. - ajánlotta fel a segítséget Halvér.
- Nem kell segíteni keresni, mert nem fogom, hisz bármerre lehet már és azt se tudom mikor ment el. - mondta bánatosan.
- Én még mindig nem vágom kiről van szó. - szólalt meg Fafej. - Csak az ne mond, hogy Smidvarg eltűnt.
- Ki? - kérdezte mindenki.
- A fehér éj terror. - válaszolta.
- Na jó nekem ennyi elég volt mára. - állt fel Astrid és kiment.
Visszament a házba és befeküdt az ágyba. A mai napon semmihez se volt kedve, csak az ágyban feküdni és úgy gondolni, hogy ez az egész csak egy álom, egy nagyon rossz álom. Teljesen legyengítette a Hablatyban való csalódása. Tudta, hogy emberben még ekkorát nem csalódott, mint most a fiúban akit szered, de így se tud haragudni rá, ahhoz túlságosan is szereti. Csak fáj neki az amit tett a történtek után. Ő is és Halaty is tudja, hogy annyira még nincs jól, hogy csak úgy elmenjen kóborolni anélkül, hogy mondaná merre megy. A kezébe vette az összegyűrt levelet és újra kisimította, majd elolvasta.
- Még most se értem miért csináltad. - mondta halkan.
Majd lassan a gondolataiba burkozott.
Eközben Klaus visszatért a többiekhez akik egyből kérdésekkel támadták le a fiút.
- Már megint miért tűnt el csak úgy Hablaty? - kérdezte Halvér.
- Nem...
- Nem elégé egyértelmű? - kérdezte Takonypóc lekicsinylően.
- Nem, nem az, de ha te olyan jól tudod mondd csak. - szólt vissza Klaus.
Takonypóc egy pillanatra meglepetnek tűnt, majd belekezdett.
- Mind tudjuk, hogy Hablaty Odin örököse és úgy érzi neki mindent meg kell tennie. hogy megfeleljen erre a posztra. Bár amilyen ostoba az életét veszélyezteti, minthogy másokon segítene. - mondta Takonypóc.
Mindenki kételkedve nézett a Jorgerson fiúra.
- Most vagy túl sok sziklát nyomtál a képembe húgi vagy csak képzeltem, hogy Takonypóc tényleg Hablaty pártjára állt. - mondta Fafej.
- Nem hiszem, hogy bizonyítani akarna, hisz már többször tette, minthogy te leestél volna Kampóról. - mondta Klaus.
- Akkor miért ment el megint? - kérdezte Takony.
- Nem tudom, nem vagyok gondolatolvasó aki bele lát másokba. - mondta Klaus.
- De a testvéred nem? - kérdezte Kőfej. - Elméletben még mindig veled jön ki a legjobban.
- Ebben is kételkedek. - mondta a fiú. - A sárkányokban jobban bízik, mint benne szóval mindegy.
Nem akarta elárulni senkinek se testvére szándékát legyen mindenki számára csak meglepetés. Minden egyéb szó nélkül kiment vissza se nézve, de tudta, hogy mindenki kérdőn néz rá.
- Azért kíváncsi lennék arra, hogy mit tervezget Hibbant nagy hőse. - mondta Takonypóc.
- Eddig Hablatyról volt szó nem pedig Hibban hőséről. - szólt közbe Fafej.
- Ez neked már túl magas úgy látom. - mondta és azzal kiment.
- Nem is. - mondta Fafej sértődötten.
Míg Fafej sértődötten elvonult a ház egyik sarkába a bent maradt két ember is felszívódott a maga dolgára.
Eközben Takonypóc az istállóba ment fel és készült, hogy elmenjen.
- Nekem itt valami nem tetszik Kampó, úgy, hogy megyünk és kiderítjük. - mondta a sárkánynak.
Mivel senki se figyelt arra, hogy a másik mit csinál így feltűnés nélkül eltud menni, de még is csak az éjszaka leple alatt ment el.


* Hablaty *

Amint anyának leesett, hogy tényleg ott vagyok, odarohant hozzám és megölelt.

Nem annyira szorított magához, mint Astrid, de azért éreztem, hogy a bordáim még ennyitől is fájnak. Próbáltam  nem felszisszenni, de nem sikerült Amint anya ezt meghallotta elengedett. Most per pillanat örültem, hogy senki sincsen bent rajtunk kívül.
- Jól vagy? - kérdezte.
Nem tudom mit mondjak neki, mert az se tudom, hogy apa itthon mit mondott az embereknek arról, hogy mi történt. Gondolom anya rájött - miért ne jönne rá, hisz engem jobban ismer, mint bárkit is.
- Hallottam mi történt Dagurral. A törött bordáidnak a héten már nem lesz baja. - mondta.
Megnyugodtam, hogy csak ennyiről tud, mert eléggé ki lenne akadva ha az egészet tudná. De szerintem ettől is eléggé ki volt akadva, hisz velem már annyi minden történ, hogy már számát se tudom.
- Igen jól vagy, igaz még fáj egy kicsit, de pár nap és jobban leszek. - mondtam.
És kivételesen nem is hazudtam az állapotomról. Tényleg jól érzem magam most az egyszer egy ilyen baj után. Nem tudom miért, de teljesen jól érzetem magam.
- A többiek hol vannak? - kérdezte.
- Ők még ott maradtak, én haza jöttem, mert beszélni szerettem volna veletek. - mondtam.
- Miről? - jött a kérdés apától.
- Ezt inkább otthon mondanám el. - válaszoltam.
Csak bólintottak és nem kérdeztek mást.
- Haza megyek lepakolni addig míg jöttök. - mondtam.
- Rendben. - hallottam anya hangját.
Nem szóltam többet és elindultam ki, onnan meg haza.
Fogatlan a nyomomban volt és hangtalanul követett. Talán jobb lett volna ha csak holnap hozom fel ezt a beszélgetést és nem ma, de most már mindegy. Igazából jobb túl esni előbb rajta, mint később. Bár nem épp ez az este a megfelel rá, tényleg jobb lenne holnap elmondani. De ez már teljesen mindegy, hisz már szóltam nekik arról, hogy beszédem van velük és egyikük se fog hagyni míg ki nem szedik belőlem mit szeretnék.
- Fent találkozunk pajti. - szóltam Fogatlanhoz aki az ablakához ment.
Én meg az ajtóhoz mentem és berúgtam azt - szó szerint. Felmentem a lépcsőn és leültem az ágyamra. Fogatlan még nem volt bent amit nem is értettem. Kintről a morgását hallottam és azt, ahogy a tetőn ugrál. Ebből le esett, hogy nincs nyitva az ablak és most meg is sértődött rám ezért. Felálltam és kinyitottam neki sz ablakot, mire kaptam tőle egy kedves morgást.

- Nem tudtam, hogy zárva van úgy, hogy ne engem hibáztass ezért. Azt se tudtam, hogy belehet zárni hisz eddig nem mentünk el, mint legutóbb. - mondtam neki, mire már vissza vett magából egy kicsit. - Azért.
Kérdőn nézett rám egy pillanatra, majd elvonult a helyére és lefeküdt aludni, persze nekem a hátát mutatta. Mielőtt Fogatlanhoz szólhattam lentről ajtó nyitódást hallottam, ami azt jelenti, hogy a sértődőt sárkány kiengesztelése későbbre marad. Letette a szütyőmet ami fel se tűnt, hogy a hátamon van még és elindultam le. Mit fognak apáék vajon szólni, ha ezzel állok elő. Remélem jól fognak reagálni és Astrid szülei is. Még le se értem, talán még félúton jártam a lépcsőn amikor meghallottam apa hangját.
- Miről szeretnél beszélni velünk fiam? - kérdezte.
Lebotorkáltam a lépcsőn - jobb most nem jut eszembe erről - és szembe néztem velük. Ekkor jutott eszembe, hogy miként is fogom ezt az egészet megfogalmazni és előadni nekik és persze majd Astridnak is ha eljön annak az ideje. Egy pillanatra - ha nem többre elgondolkodtam - majd rájuk néztem és persze, hogy kérdőn néztek rám. Most találj ki egy jó magyarázatot Hablaty! - mondta a hang a fejemben. A legelső dologgal kezdtem, ami eszembe jutott.
- Az a szerződés már érvényét vesztette mióta Astriddal együtt vagyunk? - kérdeztem apától.
- Miért kérdezed? - kérdezett vissza.
Úgy látszik ez egy igazán jó Haddock szokás, hogy kérdésre kérdéssel szeretünk válaszolni.
- Csak kíváncsi vagyok rá. - mondtam. - Hisz teljesen biztos, hogy egyszer elfogom venni.
- Igen, a jelek szerint már érvényét vesztette, de még mindig nem mondtad miért kérdezte. - mondta szigorúan.
Ahhoz képest, hogy 15 évig nem érdekeltem egy cseppest se, de amikor segítenie kellett megtette elég jól ismer, hogy tudja mikor válaszolok rendesen.
- Hát csak azért... mert azt tervezem... hogy meg... megkérem Astrid kezét. - mondtam a tarkómat vakarva.

Mindketten meredten néztek rám. Azért ez nem érhette őket ennyire váratlanul főleg apát akinek az volt a terve, hogy minden áron összeházasít minket, de most, hogy nincs az az idióta szerződés így nem kell minket kényszeríteni arra, amit egyikünk nem akar. De ez most már nem így van... remélem. Eddig Astrid jött mindig azzal, hogy kérjem meg a kezét, most, hogy megtenném és nemet mondana azt hiszem egy világ omlana össze bennem. De ez mindegy is, hisz azt mondta, hogy bármi történne velem akarja leélni az életét és biztos ez után is így fogja gondolni... nagyon remélem.
- Akkor ezek szerint beszélnünk kell a Hoffersonokkal. - mondta apa.
Az eddig lehorgasztott fejemet felkaptam és apára meredtem, önkéntelenül jelent meg az arcomon egy mosoly.

Azzal, hogy apa ebbe így bele ment már valamivel sokkal könnyebb lett a lelkem, de még hátra van a beszélgetés Astrid szüleivel és persze az is, hogy megkérjem Astrid kezét, meg az is, hogy igent fog még mondani. Apa kiment - nem tudom miért, de nem hiszem, hogy most akar beszélni Astrid szüleivel - és bent maradtam anyával. Ő még egy kicsit mindig hitetlenkedve nézett rám, de a büszkeség is sugárzott róla. Büszke az ő kicsi fiára, hogy végre valami olyan dolgot tett aminek nem a halálhoz való élményekhez van köze,  bár magam is büszke vagyok ezzel kapcsolatban. Elhatároztam végre magam egy fontos ügy érdekében.
- És mikor tervezed megkérni a kezét? - kérdezte anya.
- Még ebben az évben, talán ünnepekkor. Jobb ajándékot nem is kaphatna. - mondtam.
- Ahogy te se a születésnapodra. - mondta.
- Igen. - válaszoltam. - Felmegyek lefeküdni az elmúlt napokban nem nagyon tudtam.
Csak bólintott, pedig azt hittem, hogy megfogja kérdezni miért és nem vagyok benne biztos, hogy jó lenne elmondani neki azt, mint Astridnak. Egyszer biztosan, de nem most. Lassan elindultam felfelé, mielőtt felértem volna apa is megérkezett és úgy jött be, hogy engem észre se vett a lépcső tetején. Anyához szólt egyből.
- Holnap reggel már beszélhetünk is Astrid szüleivel. - mondta és hallottam a hangján, hogy mosolyog.
Tényleg ettől ennyire büszke lett rám.
- Megyek és szólok Hablatynak. - mondta.
- Az előbb ment fel lefeküdni, hagyd hadd aludjon. Látszott rajta, hogy napok óta keveset aludt. - hallottam anya hangját.
Ez mondjuk igaz, de mindegy. Amúgy meg nem akartam megszólalni, hogy hallottam, de szerintem anya tudta, hogy hallottam és ezért hárította apát is. Miután nem hallottam már egy szót se bementem a szobámba és amilyen halkan csak tudtam bezártam az ajtót. Fogatlanra néztem aki, kíváncsian nézett rám. Pont úgy mikor először vittem neki enni.
- Mi az pajti, már nem vagy rám dühös? - kérdeztem tőle.
Felállt a helyéről, mellém jött  és dorombolva dörgölőzött hozzám.

- Te mihez kezdenék én nélküled. - mondtam neki, ahogy megsimogattam. - Nálad jobb barát nem kell.
Hálásan bújt a kezem alá simogatásért. Astrid se volt olyan jó, barátom régen, mint most Fogatlan és én már akkor nem barátként gondoltam rá, de most kiderült, hogy ő se rám, de ez már mind mindegy. Most együtt vagyunk és ha minden jól megy 2 hét múlva már jegyesek is.
- Holnap neki láttunk az ajándéknak pajti. - simogattam meg a fejét. - Feküdj le rád fér az alvás, ahogy rám is.
Mint valami engedelmes gyerek hallgatott rám és a helyére ment megcsinálni a parázs ágyát, majd lefeküdt aludni. Én is követtem a példáját az ágyamhoz lépve levettem a mellényem és a felsőm. Remélem nem jön be anya, de ha igen akkor nem tűnik fel neki az az " apróság " a hátamon és persze a karomon. Meg lettem jelölve, de ebből ki lát bármit is, hisz folyton el lesz takarva a karom is szóval nem értem mi értelme volt ennek az egésznek. De ha Thyrának így jó akkor legyen. Befeküdtem az ágyamba,a mit már igen rég láttam és magamra rángattam a takarót, majd mély álmatlan álomba merültem, ami rég volt már az esetemben.
Reggel amikor felébredtem nem lehetett túl késő, ha apa még itthon volt - fura kimondani egy 1,5 hónap elteltével, hogy itthon az otthon helyett. Felvettem a felsőm és a mellényem helyett a páncélomért nyúltam nem tudom miért, de volt egy olyan érzésem, hogy most az kellene már felvennem. Bélhangos mellett jó, hogy abban kell lennem. Fogatlan is fel kell a mozgolódásomra és kíváncsian nézett rám. Szerintem csak azért, mert rég látta rajtam a páncélom. Fura volt azt is újra magamra venni, hisz mióta Igor megkorbácsoltatott nem hordtam és most alig egy héttel Dagur után már hordom, de ez mindegy is.
- Menj ki pajti mindjárt megyek én is. - nyitottam ki az ablakot neki.
Amint kiment be is zártam. Tudom, hogy már itt a tél, de, hogy Snoggletog előtt ennyire hideg legyen olyan még nem volt vagy sokat voltam a sziget világon kívül és azért érzem hidegebbnek, mint kellene. Már az ajtóban voltam amikor lentről meghallottam apáékat beszélni, nem akartam hallgatózni, de amikor a nevemet hallottam meg muszáj volt oda figyelnem.
- Végre egy felelősség teljes döntés hozott. - hallottam apa hangját.
Erről mondjuk én is ezt gondoltam.
- Minden eddigi döntését megfontolta, nem tehet arról, hogy a döntéseibe hibák vagy bajok csúsznak. - mondta anya.
- Nem, Val. Minden eddigi döntése felelőtlen volt. Hogy lehet egy olyan döntésre azt mondani, hogy felelősség teljes, amikor itt hagyta egy sárkány miatt a törzsét és a családját. - hallottam apát.
Tehát ezek szerint még most is felelőtlennek tart azok után, hogy békét teremtettem Hibbanton, nem egyszer mentettem meg az életem árán. De azzal, hogy megkérem Astrid kezét nem vagyok felelőtlen. Pedig komolyan alig vagyunk együtt Astriddal 3 hónapja és már ilyenekre vetemedek, az nem felelőtlenség.
- Akkor az én döntésem is felelőtlen volt, mert elhagytam a családomat és a törzsemet. - hallottam anya csalódott hangját. - Itt hagytam a két fiamat anya nélkül felnőni.
Bár nem láttam fentről milyen arcot vágott, de eltudtam képzelni, hogy ebbe a dologba még most is belefájdul a szíve és az enyém is, hogy így hallom.
- De az ő döntése más volt, mint a tied. Te azt hitted, hogy így biztonságban lesznek, de Hablaty csak úgy elment és állandó veszélybe sodorta magát. - mondta apa.
- Az ő döntése se volt más, mint az enyém, olyas valakit védet akit szeretet és bármit megtenne érte, ahogy én is tettem, ami nagy hiba volt. - hallottam anya szomorú hangját. A legszívesebben lemennék és a biztonságot adó kezei közé fúrnám maga, mint egy rossz álomból ébredő kisfiú, aki az anyja után sírt. - Elmondta miért választotta Fogatlant Hibbant helyett.
Na ebből lesz ám baj, de erre kíváncsi vagyok.
- Miért választotta a családja helyett egy sárkány? - kérdezte apa igazi kíváncsisággal a hangjában.
Komolyan apa ez nem egyértelmű? - kérdeztem magamtól.
- Így is nehéz volt neki és Klausnak is nélkülem felnőnie, de őt senki se fogatta el a törzsbe még a saját apja se. Próbált az elvárásaidnak megfelelni, de nem sikerült, így miután összebarátkozott Fogatlannal, aki elfogadta olyannak amilyen. Egy esetlen, két ballábas vikingnek akire sose lesz büszke a családja és akiben annyi erő sincs, hogy egy sárkány megöljön. Így amikor választania kellett az egyetlen barátja és a családja között, aki megvetették a barátot választotta aki azóta se árulta el egyszer se. - mondta anya.
Ilyen jól még én se tudta volna elmondani senkinek. Anya 1 év alatt úgy megismert, mintha mindig is mellettem lett volna, apa meg egy pillanatot se tudott volna azzal tölteni, hogy az meg mondja nekem, hogy melyik sárkány mire képes. Ezt is vagy Astrid apjától vagy Bélhangostól tudtam meg. Ennyit az apáról aki mellett éltem, de nem nevelt, így magamnak kellett felnevelnem magam.
- De ez akkor se mentség arra, hogy az életét mindig veszélybe sodorta, pedig nagyon jól tudta, hogy mi vár rá itthon, mikor haza jön. Bármilyen esetlen is volt mielőtt elment volna neki kellett volna akkor is átvennie a helyemet. - mondta apa.
Még most is úgy kezel engem, mint azt az esetlen senkit, aki senkit se érdekel, hogy megmarad-e egy - egy portya alatt. Hát köszönöm ennél jobban a napom nem kezdődhetne.
- És még most is annak tartod a fiad. - hallottam anya hangját, némi gúnnyal. - Pedig már nem esetlen, több olyan dolgot élt meg, mint az itteni harcosok együtt véve.
- Itt senki se gondolja úgy, hogy folyton az életével játsszon. - mondta apa.
Na jó ez nekem már túl sok volt. Tehát csak az hiszi, hogy jó poénnek veszem az egészet amikor napokig fekszek egy ágyban és azt se tudom mi történik körülöttem, de minden adandó alkalommal futok az ilyen elé, hogy jót nevessek utána. Hát ez nem így van.
- Hablaty 16 évesen már az életét adta volna Hibbantért, hogy megvédje a teljes pusztulástól. Ez nem felelőtlenség, hanem az otthonáért tartózó hála. Még te mondtad régen, hogy egy igaz hibbanti az életét adná a szigetért, innen látszik, hogy a fiad az. - hallottam anya kissé megemelt hangját.
Egyszer hallottam emelt hanggal beszélni és azt is velem szemben tette, de akkor igaza volt, ha nem küld el Astrid még most se ébredt volna fel. És most is igaza van. A legtöbb hibbantival szemben én nem egyszer haltam már meg majdnem a szigetért.
- És ha meghalt volna ki lett volna Hibbant következő törzsfője? - kérdezte apa.
Nekem itt lett elegem ebből. Becsaptam a szobám ajtaját és lerohantam hátra se nézve, ki az ajtón, amit szintén becsaptam magam mögött. Vajon ha én bele haltam volna valamelyik sérülésembe, akkor ki lenne a következő főnök? - tettem fel ironikusan a kérdést magamba. Ott van Klaus, aki apa a saját képére formált és akkor most engem tart felelőtlennek. Nem én vagyok az aki 15 évig nem vett tudomást az első, ismétlem az ELSŐ szülött fiáról. Fogatlan mellett is elviharoztam, pedig nem akartam. Elég rossz néven vette, hogy nem vettem róla tudomást, mert elgáncsolt.
- Ez hiányzott nekem még Fogatlan. Elég bajom van így is, ez kellett a napomhoz még. - förmedtem rá.
Megszeppenve nézett rám. Bármit csinált eddig sose förmedtem így rá és ha bajom is volt nem rajta vezettem le. Ha egy kicsit dühös lettem rá akkor is pajtinak hívtam nem pedig Fogatlannak. Gondolom nagyon meglephette a viselkedésem.
- Sajnálom, pajti, nem rajtad akartam levezetni a dühömet csak úgy kitört belőlem. - mondtam neki és megsimogattam.
Kíváncsian nézett rám.
- Apa tegnap még büszke volt rám most meg felelőtlennek tart mert mindennek fejjel megyek neki, ami nem igaz, ugye? - néztem rá, mint valami támaszpontra. - Szerinted is felelőtlen vagyok?
Még a kérdés se fejeztem be, de már a fejét rázta.
- Ezt csak te és anya látod így eddig, senki más. - mondtam neki.
- Mindenki más kinek nem lát? - kérdezte egy jól ismert gúnyos hang.
- Takonypóc. - fordultam meg. - Te mit keresel itt? Nem kellene a többiekkel lenned?
- Előbb te válaszolj. - mondta.
Mi lett itt hirtelen nagy barátok lettünk.
- Így se úgy kezdődött a napom, ahogy vártam nem kell még a te ki oktatásod is. - válaszoltam.
- Nem olyan biztos az, hogy kioktatlak. - mondta.
- Téged ismerve nagyon is az. - válaszoltam.
Elindultam a műhely felé hisz dolgoznom kell, de nem olyan biztos, hogy ma jutok valamire. Takonypóc meg ott loholt a nyakamban, mint Fogatlan, ahogy Fogatlan szokott mindig. Amint Takonypóc meglátta, hogy merre tartok megtorpant.
- Minek mész a műhelybe ilyen korán, nincs bent senki. - mondta.
- De ha bemegyek már lesz ott valaki. - mondtam. - Legalább olyan aki tudja is mit csinál. - motyogtam magam elé.
- De akkor se értem minek mész be. - mondta.
Megálltam és felé fordultam, de mielőtt bármit is mondtam volna Fogatlanhoz mentem.
- Vidd ezt be hátra. - adtam oda neki a szütyőt, amibe a szarv darabjai vannak.
Megvártam míg bemegy és csak utána szóltam Takonypóchoz.
- Nem tudom mit akarsz, de nem érek erre rá. Dolgom van, amit el is kell végeznem. És nem hiszem, hogy olyan nagy barátok lennék, hogy érdekeljen téged mi van velem. Menj vissza és majd gyere haza a többiekkel. - mondtam.
- Te minek jöttél onnan haza? - kérdezte.
- Az előbb mondtam, hogy dolgom van. Ebből mit nem lehet érteni. - mondtam.
Esküszöm, hogy Fogatlannak egyszerűbb egy ilyet elmagyarázni, mint nekik.
- Komolyan Takonypóc csak mond, hogy miért vagy itt aztán menj vissza. - mondtam.
- Csak arra voltam kíváncsi, hogy minek jöttél vissza, amikor tudod, hogy Astrid péppé fog ütni ha haza jön. Nem hittem volna, hogy ennyire felelőtlen vagy. - mondta.
- Nem vagyok felelőtlen. - bukott ki belőlem.
- Ha nem lennél az akkor 3 évre nem húztál volna el gondolkodás nélkül a sárkányölés elől. - mondta.
- És akkor neked nem lenne sárkányod,  de ha maradtam volna akkor is békét teremtettem volna a szigeten. - mondtam. - Ugyan ezt megtettem volna a szigetért ha már senki se tudtam előttem megtenni.
Ez alatt minden hibbantit és az eddigi próbálkozó örökösöket értem. Ők nem tudtak semmit se tenni.
- És honnan veszed, hogy sikerült volna békét teremtened? - kérdezte.
- Sehonnan, mert tudom, hogy képes lettem volna rá. - válaszoltam.
- Ne gyere ezzel az Odin örököse dumával nekem, nem tudtad te se, hogy életben maradsz mikor elmentél legyőzni azt az ízét. - mondta. - Szerencséd volt.
- Lehet, hogy szerencsém volt, de nem veled vitatom ezt meg, mert sose voltál a barátom és nem hiszem, hogy az akarsz lenni, hisz ki nem állhatsz. - mondtam.
Választ se várva elindultam a műhely felé.
- Sajnálom mind azt amit mondtam rólad mielőtt elmentél volna. - mondta.
Tuti, hogy automatikusan álltam meg és fordultam vissza felé. Ki a fene hitte volna, hogy Takonypóc Jorgerson bocsánatot kér ebben az életben tőlem. Snoggeltogi csoda.
- És ezt komolyan is gondolod, mármint a bocsánat kérést? - kérdeztem.
- Talán olyan hihetetlennek tűnik? - kérdezett vissza.
- Nekem nagyon is, főleg tőled hallani. - mondtam.
- Gondolom Astrid elmondta, hogy amikor Dagur megveretett mindenki aggódott azért, hogy felébredsz még valaha. - kezdte el. Takonypócot így hallani olyan, mint az ikreket normálisnak látni. - Akkor határoztam el, hogy mindenért amit tettem veled bocsánatot kérek.
- Szóval majdnem meg kellett halnom a hülye bocsánat kérésedért, mert képtelen vagy bármikor azt mondani nekem, hogy " Bocs mindenért. " és ennyi. Nehezedre esett volna? - kérdeztem.
- Nem, de téged ismerve tudtam, hogy ez lesz belőle, nem veszed komolyan. - mondta.
- Nem olyan felpezsdítő érzés, hogy nem vesznek komolyan, nekem 7 évig kellett ezzel élnem míg Fogatlannal nem találkoztam. - mondtam. - És most szeretnék dolgozni úgy, hogy ha megkérhetlek rá menj vissza.
- És megbocsájtasz nekem? - kérdezte.
- Most nem tudok erre válaszolni. Kérdezd meg újra az ünnepek alatt. - mondtam és bementem a műhelybe.
Mielőtt elkezdtem volna a tervrajzokat hallottam felszállni Kampót.