Hablaty új élete 88.fejezet

A reggeltől eltekintve a nap elég eseménytelen telik. A terveken dolgozok, amikkel elég jól haladok így holnap el is kezdhetek dolgozni a medálon. A napomban igazából a legmegdöbbentőbb azon kívül, hogy apa még mindig olyannak lát, mint régen Takonypóc bocsánat kérése volt. HA a bordáim nem sajogtak volna a magamba fojtott dühtől, akkor azt mondanám csak álmodtam az egészet, de a fájdalom elég valóságossá tette. És most kivételes csoda történt velem, ami soha többé az életben nem fog megtörténni még pedig az, hogy Takonypóc bocsánatot kért. Amit nem tudok, hogy megbocsássak neki, hisz részben ő keserítette meg az életemet a legjobban, de valahogy mégis kiérdemli a bocsánatomat, csak azt nem tudom miért, de egyszer kiderül.

Délután lehetett - talán - amikor nyílt a hátsó szoba ajtaja és anya jött be rajta egy tállal a kezében. Hozta a vacsorám vagy talán ez ebédem... nem tudom. Ha dolgozni kezdek elszáll az idő érzékem, ahogy Fogatlannal szoktunk.

- Hoztam ételt, hogy egyél, mert nem voltál enni. - mondta és lerakta a tálat.
- Elfelejtettem. - mondtam.
- Hablaty, ne mon....
- Ez az igazság, anya. Ha elkezdek dolgozni valamin nem figyelek semmire csak arra a dologra. Nem érzékelem az időt se. Ha Fogatlan nem figyelmeztetne, hogy napnyugta mikor van akkor képes lennék az egész éjszakát átdolgozni. - mondtam.
- De enned kell azt ne feled el, bármennyire belemerülsz a dolgokba. - mondta.
- Tudom. - mondtam.
- Ne haragudj apádra azért amiket mondott, nem úgy gondolta. - kezdte.
- Honnan tudod, hogy hal...
- Ha nem hallottad volna legalább egy részét nem úgy rohantál volna el, hogy mindent csapkodsz. - mondta.
- Igaz, de nem értem miért hiszi azt, hogy felelőtlenül megyek mindenek. Átgondolok mindent és úgy cselekszek... a legtöbbször. Nem lehet minden az én hibám ami történik velem. Bármi történhet, amit nem lehet egy tervbe bele kalkulálni. - mondta.
- Például, hogy Fogatlanból alfa lesz egyszer? - kérdezte.
- Igen. Azt mindig tudtam már egy ideje, hogy a faja az első, az igazi alfa, de nem számítottam arra, hogy miattam képes párbajozni az alfával és ráadásul győzni is fog. - mondtam.
- Szerencséd, hogy ilyen sárkányod van, aki mindentől megóvna. - mondta és mindketten Fogatlanra néztünk.
Békésen aludt a szoba egyik sarkában, nem zavartatta magát semmivel.

Ez az én sárkányom, amikor szükség lenne rá alszik, de őt így lehet szeretni. Fogatlan az Fogatlan.
- Mikor kell beszélnünk Astrid szüleivel? - kérdeztem anyára nézve.
- Már beszéltünk velük. - válaszoltak.
- Oh. - nyögtem ki. - És mit mondtak?
- Belementek, de majd beszélni szeretnének veled, amikor ráérsz. - mondta.
- Rendben. - mondtam. - És köszönöm az ebédet... azt hiszem.
- A legkevesebb. - válaszolta. - Egyél valamennyit.
- Jó. - mondtam.
Kiment, majd én is felálltam és Fogatlanhoz mentem.
- Pajti ébredj, nem akarsz repülni menni még az este előtt? - simogattam meg.
Laposakat pislogva néztek fel rám.

- Látom nem akarsz menni repülni. Ha nem akarsz, nem megyünk. - mosolyogtam rá sunyin.
Nagyon jól tudom, hogy ez befog nála válni, mert sose hagyna ki egyetlen repülést se. Főleg úgy, hogy most már én is " repülhetek ". Elindultam vissza az asztalomhoz, de pillanatok múlva már az ajtó fele lökdösött. Mondtam, hogy ez be fog válni. Ismerem, mint a tenyerem. Kimentünk a műhelyből és repülni mentünk egy kicsit messzire Hibbanttól. Nem akartam, hogy apa meglásson lefele zuhanni vagy repülni egyedül, mert akkor rákezdene még jobban, hogy mennyire felelőtlen vagyok és hogy juthatott ilyen őröltség az eszembe. Hát azt én se tudom, de nekem tetszik és nem játszok az életem, hogy ezt csinálom. Fogatlan el kap bármi legyen.
- Repüljünk egyet, pajti? - kérdeztem.
Nagyon jól tudja, hogy mire gondolok, főleg úgy, hogy már a páncélom van rajtam, ami azt jelenti, hogy én is repkedhetek. Bólintott, bár ha nem is bólintott volna akkor is repkedtem volna, max egy kicsit duzzogva kapna el, de elkapna akkor is. Most kivételesen nem a dörgődobokat, hanem a felhőket kerülgettük. Télen nem igen megyünk a víz közelébe. Egy, amúgy is meglehet anélkül is fagyni. Kettő, jobb most a magasban, mint a víz közelében. Nem sokára úgy is arra felé fogok száguldani, szóval mindegy.

Legutoljára nem tudom mikor éreztem magam ilyen szabadnak, mint most, de hátra van még a java. Nem én irányítottam Fogatlant, hagytam hadd menjen arra amerre szeretne. Szépen kerülgettük a felhőket meg trükköztünk közöttük. 

- Na mi legyen pajti? Kipróbáljuk egy hónap pihenő után? - kérdeztem tőle mikor már siklottunk a levegőbe. 

Bár ha nemet is mondani leugranék róla szóval mindegy mit mond. Bólintott egyet mire rögzítettem a farkát és eloldottam a tartókötelet, majd lefordultam róla. 

Na ha valaki most lát egy hajóról azt hiheti, hogy elkapott egy éjfúria és eldobott majd utánam indul, hogy elkapjon, ami persze nem igaz. 

Közeledtünk a víz felé bár az még elég messze volt, hogy belecsukjunk, de akkor is egyre nagyobb kék pacát láttam a felhők alatt. Ilyen az igazi szabadság, ehhez nincs fogható érzés, max a szerelem. Apa ezt nem értené, de anya igen, hisz ő tudja, hogy egy sárkány és ember között a legfontosabb dolog a bizalom, ami köztünk Fogatlannal meg van. Ha valami történne a velem megmentene rögtön. Egyre közelebb kerültünk a vízhez mire én is és ő is széttártuk szárnyainkat és siklottunk tovább.

- Ez előbb is az eszembe juthatott volna. Akkor talán nem unatkoztunk volna annyit a klubháznál. - szóltam neki hátra.

Hallottam morogni mögöttem, de nem néztem hátra csak siklottam tovább és távolabb Hibbanttól. Egy ideig még repkedtünk majd leszálltunk egy kis szigeten pihenni. Napnyugtakor vissza indultunk a szigetre - ismételten elrepültünk a naplementébe. Igazából azért is jöttem el otthonról, mert nem akartam azt hallgatni, hogy valaki aki tudja mi a szándékom tanácsokkal lásson el, hogy mit hogyan tegyek. A dolgokat úgy szeretném tenni, ahogy nekünk jó és nem pedig mások ínye és kedve szerint. A mi kapcsolatunk, a mi dolgainak és a mi döntéseink. Kivétel ez az egy vagy talán még egy - kettő ez előtt. Ez most az én döntésem volt, hogy eljövök onnan és megkérem a kezét a születésnapomkor vagy az ünnepek alatt, ahogy lesz bátorságom. De ezután biztosan mindenben együtt fogunk dönteni vagyis akkor biztosan amikor nem vagyok elborult aggyal és rohanok el minden szó nélkül, ami sokszor szokott lenni. Remélhetőleg úgy lesz, ahogy mondta és együtt leszünk és együtt is hozzuk meg a döntéseinket. De nekem se kéne bebeszélnem magamnak, hogy kioszt és otthagy, mint 3 évvel ezelőtt. Mert még az igenre is azt fogom hinni, hogy elküldött egy melegebb éghajlatra. Szóval ezt abba kellene hagyni. Visszaérve a szigetre nem csináltam semmit csak ettem egy keveset és haza mentem aludni.
A napok lassan teltek Snoggeltogig. Eléggé gyorsan telnek el a napok, de lehet, hogy csak nekem tűnik így, mert az egész délelőttömet és a fél délutánom bent töltöm a műhelyben és dolgozok a medálon. Ami kezd már alakot ölteni, az biztos, hogy ez volt az első és egyben utolsó alkalom, hogy a gnúvad szarvából faragok valakinek valamit. Nehezebb faragni, mint a fát az tuti. Szóval örülök ha kész lesz amikorra kell nekem. 5 nap telt el mióta apa felelőtlennek hívót és azóta  nem nagyon szólok hozzá. Oké ha valamit kérdez válaszolok arra, mert nem vagyok egy neveletlen, bunkó aki válaszolni se tud az apjának, de nem társalgok vele annyira, bár régen se nagyon társalogtunk. Inkább anyával beszélek, mert ő megért. Igazából látszik apán tudja, hogy hallottam azt amiről beszéltek, de mégse kér bocsánatot, inkább elnézi azt, hogy a fia haragszik rá. Mert igazából nekem nem azzal van bajom, hogy felelőtlennek hívót, - azzal is, de igaza van egy kicsit - hanem azzal, hogy nem nekem mondta el a szemembe azt amit gondol rólam Ha elmondta volna szemtől szembe akkor nem lenne ez az egész és talán megértené, hogy miért is lehet egy kicsit felelőtlen, de nem nekem úgy kellett megtudnom, hogy mit is gondol rólam az apám, hogy kihallgatom azt amit az anyával beszél rólam. Na mindegy erről ennyit.
Astrid szüleinek is sikerült elkapniuk engem egy - két szóra, nem tudom, hogy sikerült leállítaniuk egy percre a rohangálásomból. Nem olyan nagy dolgokat kértek tőlem, mint amire számítottam. Csak ínnyit, hogy vigyázzak Astridra és ne bántsam meg. Az utóbbit talán most szegtem meg, de több nem lesz.. remélem. Ezek amiket kértek tőlem teljesíthetőek, de azt nem igazán tudom megígérni se nekik, se Astridnak, sőt magamnak se, hogy nem okozok neki fájdalmat. Ha bajom esik azzal neki is fájdalmat okozok és akkor ez nem is önszántamból van. Akkor most hazudtam neki. Lehetőleg először és utoljára is. Soha többet nem akarok neki, de még másnak se hazudni. Én nem vagyok olyan, mint a többi ember, más vagyok és nem engedhetem meg magamnak, hogy hazudjak azoknak akiket szeretek. Visszatérve Astrid szüleihez még azt is megemlítették, hogy a nagy tesóval ne húzzak ujjat, nem mintha akartam volna. Egy, nem is ismerem... azt hiszem. Kettő, biztosan nagyon boldog lennék ha megverne, mint Dagur. Azután is repesnék az örömtől, hogy fekszek az ágyban és örömködök abban, hogy Astrid körülöttem ugrál és minden kívánságom lesi. Nekem nem kell az, hogy körülöttem ugráljon és aggódjon értem a keleténél is jobban. Így is eleget aggódhat értem, nem kell rátenni még 3 lapáttal az alapon járó aggódáshoz.
Most gondolok csak bele, hogy egy hetem van arra, hogy befejezem a medált és egyben egy hét van hátra a születésnapomig, amit nem várok még most se, pedig most lenne miért. Hisz itthon vagyok, itt van anya, Astriddal boldogok vagyunk, Fogatlan is velem van és béke van a szigeten. De egyszerűen nem várom, ez már megszokott nálam 7 évig senki se köszöntött fel. Kivétel az az egy év amikor Klaus még itthon volt és ő megtette, de senki más. De ilyen az én formám. komolyan egy hét és betöltjük Klausszal a 19-et. Minimum egy év és öröklöm a törzset, szuper.
Már befejeztem a munkát - bár nem kellett volna - és otthon feküdtem, mikor apa hívott le. Kellett nekem haza jönni. Tuti, hogy nem fog kisülni semmi jó ebből a beszélgetésből. Lassan mentem le, Fogatlant hátra hagyva, persze ez fel se tűnt neki, mert aludt.
- Igen, apa? - kérdeztem.
- Beszélnünk kell. - mondta.
- Miről? - kérdeztem. - Ha nekem is elakarod mondani, hogy mennyire felelőtlenek tartasz nem kell, mert hallottam. Csak tudod jobb lett volna ha el mondod nekem, minthogy halljam, bár lehet, hogy hozzá kellett volna szoknom, hogy senkit se érdekel, hogy mit hallok és mit nem.
- Hablaty, ne kezd...
- Ez az igazság. - mondtam. - És nem vagyok felelőtlen, csak...
- Ne mondd azt, hogy nem vagy az. A felelőtlenségeddel nem egyszer sodortál veszélybe másokat. - mondta.
- Nem én kértem meg őket, hogy jöjjenek velem megkeresni Dagurt, maguktól jöttek velem. Ennyi erővel ők is lehetnek ugyan olyan felelőtlenek, mint én. - mondtam.
- Ha ők nem lennének, már halott lennél. - vágta rá.
- Lehet, hogy jobb lenne. - motyogtam magam elé. - Ha Astrid nem lenne, akkor lennék halott. Ő jött utánam.
Szerencsém, hogy nem hallotta, amit motyogtam, mert akkor bejben lennék. Az lehet, hogy valamit hallott, de az is csak morgás volt.
- Nem keveredhetsz innentől semmi...
- Most komolyan azt akarod nekem meg tiltani, hogy elvégezzem azt a feladatot amit el kell végeznem. Nem tilthatod meg, hogy azt tegyem amit tennem kell. Nem fordíthatok hátat azoknak, akinek szükségük van rám, a segítségemre. - mondtam.
- Amióta haza tértél több bajod esett, mint bárkinek. Nem folytathatod ezt tovább. - mondta.
- Mert szerinted nekem olyan nagy öröm napokig ágyban feküdni és azt nézni ki, hogy tevékenykedik körülöttem és milyen kívánságomat lesi, hogy azt tejesítse. Ha rendesen ismernél tudnád, hogy inkább tölteném a napjaimat a munkámmal, mint ágyban. Magamtól is megtudok tenni bármit. Nem rohanok csak úgy poénból egyik falból a másikba, mert nekem az jó.
- Ha meghaltál volna ki vette volna át a törzs vezetését? - kérdezte.
Mintha Klaus nem létezne. Bennem meg valami elpattant.
- Apa nem csak én vagyok az egyetlen fiad. Ott van Klaus is, akit abban a hitben neveltél, hogy ő veszi át a helyed ás nem én. A legelején lemondtál rólam, pedig nem kellett volna. Senki se törődött velem, d mégis sokkal jobb lettem, mint kellene. És ahelyett, hogy miattam aggódsz Klausért kellene, mert ő még sose volt a szigetvilágon kívül ismeretlen sárkányok közelében, főleg, hogy retteg a sárkányoktól. Én tudok vigyázni magamra eltekintve ettől - attól. 15 évig az se nagyon érdekelt, hogy hol vagyok, de most mégis velem beszélsz arról, hogy főnök leszek, úgy 3 év múlva amíg bármi történhet. - mondtam. - Akár meg is halhatok.
- Nem beszélj ilyenekről! - szólt rám.
Azért fáj az igazság az látszik.
- Miért ne? Nekem nem az a feladatom, hogy a törzset vezessem, hanem az, hogy világot ki kell békítenem a sárkányokkal. Odin örököse vagyok, az egyetlen aki megmentheti az éjfúriákat és békét teremthet a világban. Ezzel az élettel együtt jár a halál, de legalább büszkén halok meg, mert tudom honnan indultam és mit értem el. Egy senkiből lett hős vagyok. - mondtam.
Hát ez bökte annyira a csőrömet már egy ideje, csak annyi kellett volna már rég, hogy kimondom ezt az egészet hangosan. Apa az első aki megtudja mi bajom, de nem nagyon tetszik neki.
- Ha nem lennél felelőtlen akkor tudnád, hogy mi a legfontosabb neked és a szigetnek. - mondta.
- Nekem nem azt kell figyelembe vennem, hogy nekem és a szigetnek mi a legjobb, hanem a világnak és az a béke, amit csak én tudok megteremteni. Ezt miért olyan nehéz megérteni? Klausnak sikerül, anyának is, sőt még Astridnak is, akkor nekem miért nem sikerül? - kérdeztem.
- A buta hóbortod sodorja állandóan veszélybe az életed. Ezekből már rég tanulnod kellett volna. - válaszolta.
- A buta hóbortnak, köszönheted, hogy nem pusztult el a sziget, azt, hogy élek és ez is fog életben tartani még egy jó ideig. Ha nem győztem volna le a Vörös halált, az pusztítja el Hibbantot... valamikor. Drago a fészek után ide vette volna az útját, hogy elpusztítsa a szigetet és Dagurnak se az volt a valódi szándéka, hogy Fogatlant megkaparintsa, hanem a sziget elpusztítása, mert tudta, hogy erősebbek vagyunk, mint az ádázok. Háromszor adtam volna az életem a szigetért, amit az emberekről nem igen lehetett eddig hallani. Én vagyok az egyetlen aki meghalt volna az otthonáért. - mondtam.
- Legyek büszke arra, hogy majd nem meghaltál. Inkább a sziget pusztuljon el, minthogy a fiam meghaljon. - mondta.
- Egészen eddig a sziget sorsa jobban érdekelt, mint a fiad élete. - böktem ki az igazságot.
- Hablaty!
- 15 évig csak akkor szóltál hozzám ha elrontottam valamit, még ha nem is én voltam az. Engem hibáztattál azért, mert anyát elvitték a sárkányok, amikor megakart védeni. Nehéz azzal a tudattal felnőni, hogy az anyám miattam nincs velünk. El kellene már fogadni, hogy nem vagyok már az aki mindent eltűr egy szó nélkül. Felnőttem és úgy élem az életem, ahogy nekem jó, nem pedig neked vagy másoknak. A saját életemet kell élnem, a saját döntéseimmel és a saját hibáimmal. - mondtam.
- Megtiltom...
- Hogy segítsek a világon. Elvárod, hogy fordítsak hátat azoknak akiknek szükségük van rám? Ebbe Hibbant is bele tartozik, ezzel akkor azt is megtiltod, hogy Hibbanton segítsek, bár, nem mintha hallgatnék bárkire. Az az életem célja, hogy segítsek másokon, apa. Számítanak rám. Odin, a világ és a sárkányok is. Nem fordíthatok nekik hátat, mert Hibbantot kell vezetnem. Ha megtenném magamat is elárulnám, Odint és mindenkit. - mondtam.
- Nőj már fel végre, fiam! - mondta. - A falu ügyeivel kell első sorban foglalkoznod.
- Apa értsd már meg végre, hogy nem az a törzsfői posztra szánt fiú vagyok, akinek akartál mindig is. Sose tartoztam.... közétek és már tudom miért, ahogy te is és ezt el kellene fogadnod, hogy nem vagyok az akinek akartál. Nem vagyok olyan, mint te, nem formálhatsz a saját képedre. - kiabáltam már.
- Miért nem tudsz olyan lenni, mint...
- Mint ki? Klaus? Vagy valaki más? Miért nem vagyok olyan, mint mindenki más? Miért nem vagyok normális? Vagy szófogadó? Olyan, mint amilyen voltam 7 évig? Egy senki? Akinek az élete fontosabb másokénál? - kérdezgettem. - Nem hiszem, hogy akkor egy olyan ember kezébe helyezted volna a falu sorsát, mint én. Amíg nem mentem el, biztos vagyok benne, hogy magamat mentettem volna ha baj van, nem pedig másokat. A portyák alatt is csak azért jöttem elő, mert bizonyítani akartam neked, a falunak, de rettegtem, hogy meghalhatok és inkább meghúztam volna magam a hegy egyik barlangjának a mélyén. Míg Fogatlan nem lépet az életembe, nem tudtam ki vagyok, de megváltoztatott és mióta tudom ki is vagyok igazából, azt teszem, amit meg kell tennem, még ha az életemet is kell feláldozom azért.
- A hibáidból tanulhattál volna már egy kis felelősséget, főleg abból mikor elhagytad a szigetet vagy a legutóbbiból. Tanuld meg, hogy felelősséggel jársz másokért...
- Az volt a legelső felelősség teljes döntésem, mikor Fogatlant elengedtem az erdőben, majd összebarátkoztam vele...
- Majd elmentél és itt hagytad a törzsed és a családod. - vágott közbe apa.
- Azt a törzset és azt a családot hagytam itt akik 7 évig csak egy parazitának, egy senkinek, egy istencsapásnak tartottak, mert nem tartoztam közéjük. Nem én tehetek arról, hogy Odin örökösének születtem, de örülök, hogy az vagyok, mert már nem vagyok az aki voltam. - mondtam.
- Tanulhatnál már egy kis felelősséget...
- Kitől? Talán tőled. Az is lehet, hogy tőled tanultam a mostani felelőtlenségemet. 15 évig nem nagyon érdekelt mi van velem, de mióta elmentem megváltozott valami. - mondtam. - Az egyetlen ezen a szigeten akitől felelősséget tanulhatnék az Fogatlan, pedig ő egy sárkány. Ő úgy gondoskodott rólam, ahogy neked kellett volna apa.
- Hablaty, fejezd be! - szólt rám, mint régen.
- Nem...
- Fejezd be és menj a szobádba!
- Nem vagyok gyerek akit a szobájába küldhetsz. - vágtam vissza.
Valami most nagyon elszakadt benne. 10 évnyi harag tör most ki belőlem... azt hiszem.
- A viselkedésed nem arról árulkodik, hogy felnőtt lennél. Ha az lennél tudnád, hogy hol a határ ebben a beszélgetésben. - mondta.
- Neked meg a szemembe kellett volna mondanod, hogy még mindig annak tartasz aki voltam. - mondtam.
- Akármilyen is vagy te leszel a főnök utánam, ezt fogadd el és most menj fel. - mondta.
- Klaus miért nem....
- Te vagy az első szülőt fiam, így te öröklöd a helyemet,, a hagyomány szerint. - mondta.
- Talán nem kellene annak lennem vagy inkább élnem. - böktem ki.
- Hablaty. - hallottam meg anya hangját az ajtóból.
Nem fordultam arra és nem is néztem senkire aki bent volt. Tudtam, hogy ezzel most túl lőttem mindenen. Mindketten csalódtak bennem, még én is saját magamban. Hogy lehet akkora idióta, hogy ezt mondom, még ha dühömben is. Óvatosan körbe néztem és mindketten csalódással vegyes hitetlenséggel nézek rám. Mielőtt bármelyikük is mondhatott volna valamit kirohantam a házból, messze a falutól. A sziget túl oldalára mentem a barlangomhoz, azt hiszem az lesz a legjobb ha egy kis ideig ott maradok egyedül, átgondolni a dolgokat.
- Ezt nagyszerűen megcsináltad, Hablaty. Mindenkinek akit szeretsz csalódást okozol. Először Astrid, most a szüleid. Ki lesz a következő? Fogatlan? Az öcséd? Ezt már sose fogod helyre hozni senkivel se. Senki se csalódhatott volna benned nagyobbat. - mondta a hang a fejemben.
Kivételesen igaza volt. Soha nem ejtettem még ekkora hibákat
- Egy idióta vagyok, aki csak azzal törődik, hogy neki mi a jó. Másra nem gondol. - mondtam ki hangosan.
Az biztos ha Astrid itt lenne, már felképelt volna azért, ahogy apával beszéltem, de ha tudnám magam is megtenném, de sajnos nem tudom. Ennyit arról a jó gyerekről, aki voltam. Már a barlangban voltam, amit nem tudok, hogy mikor jutottam oda, dühömben azt se figyeltem, hogy merre vagyok.
- Csoda lenne ha megbocsájtanának ha bocsánatot kérnék tőlük. Elrontottam néhány buta szóval mindent. Ezután akarja még boldog lenni. Azt se érdemlem meg. - mondtam. - Képtelen vagyok a boldogságra.
Néhány óra telt el a sötét fal bámulásával, mire elaludtam. Reggel arra ébredtem, hogy valami fekszik mellettem. 

Hablaty új élete 68. fejezet

Köpni - nyelni nem tudtam a döbbenettől. Klaus állt előttem elég hülye képpel. Fogatlanra sandítottam aki csak evett.... Jellemző. Klausra néztem akit valami nagyon foglalkoztatott. Nem tudom melyikünk volt idegesebb, de el voltunk. Ő némán állt és a padlót nézte én meg némán ültem a falat bámulva esetenként rá néztem. Ennél több nem futotta belőlem. Beharaptam a számat és elnéztem más fele.

Már túl kínos volt ez a csönd valamit csinálni kellene. Felállni és elmenni vagy inkább szólaljunk meg. Nehéz döntés. Már álltam volna fel amikor Klaus megszólalt, ami vissza ülésre késztetett. Amit mondani fog ahhoz le kell ülnöm. A megérzéseim jók és most azt súgják, hogy ebből valami jó fog kisülni. 

- Hablaty én sajnálom azokat amiket mondtam neked azután, hogy felébredtél abból, hogy Dagur leszúrt és azt is, hogy árulónak hívtalak a minap. Igazad volt akkor amikor eltörted az orromat. - mondta.

- Csak a féltékenység beszélt belőled akkor. - mondtam. 

- Igen. - válaszolt halkan. - Kösz, hogy megmentettél ma.

- Semmiség, ez már hozzá tartozik az életemhez. - mondtam. - Figyelj. Tudom, hogy nem gondoltad azokat a dolgokat komolyan, de mégis rosszul estek... tőled, de melyik testvér pár nem vesz össze napjába többször. Testvérek vagyunk és ez benne van a pakliba, hogy össze veszünk. Fogatlannal is veszekszünk napjába hatszor, de kibékülünk. És addig jó amíg nem ragadunk fegyvert, mint az ikrek és úgy rohanunk egymásnak.

- Igaz. - mondta. - Komolyan sajnálom azokat amiket mondtam...

- Tudom, de azoknál rosszabbakat is vágtak a fejemhez. - mondtam.

- Astrid? - kérdezte.

- Astrid. - mondtam. 

Elmosolyodott ami engem is örömmel töltött el, hisz egy jó ideje nem láttam mosolyogni őt se. Ő is azóta ez a ilyen is, olyan is amióta Finn bácsi eltűnt. Ő se volt a középpont, de őt nem rekesztette ki a falu és barátai is voltak, míg nekem nem. Ő volt mellettem egyedül 12 éves korunkig utána elküldte apa és senkim se maradt. Majd jött Fogatlan és elmentem innen. 

- Tudom, hogy kiborultál azon, hogy úgy jöttél vissza arról a nyomorult harcos kiképzésről, - amiről hallottam és az nem volt valami jó - hogy nem voltam itt. Jó kis szülinapi ajándék volt tőlem, de nekem se volt könnyű távol lennem innen, de féltem vissza jönni. Aztán megtaláltam anyát, akarom mondani ő engem és vele maradtam. Nem tudom miért jöttem vissza Hibbantra akkor, de jó volt látni téged arra a pár percre még ha már akkor az az idióta seggfej voltál, mint most. De mindenki másképp fogadja el a veszteséget. Astrid, apa és te bezárkóztatok azután, hogy elmentem, ahogy sokan mások is, de most itt vagyok és nem lesz már gond. - mondtam. 

- Honnan a bánatból hallottál arról, hogy milyen volt a kiképzés? - kérdezte.

- Thyrának... 

- A másik éjfúria szelídítő? - kérdezte.

- Igen. Szóval van egy bátyja aki velünk egy idős és ő is ott volt a " kiképzésen ". Mesélte milyen volt. - mondtam. 

- Hogy hívják? - jött az újabb kérdés.

- Harold. Harold... öhm...

- Hartmann? - kérdezte.

- Igen. - vágtam rá. - Ismerted? 

- Mondhatjuk. - mondta.

- Akkor örüljek annak, hogy nem nyírt ki engem? - kérdezem. 

- Nem voltunk rosszban, de jobban se. Eltűrtük egymást, mint te és Takonypóc. - mondta.

- Akkor azért méregettet úgy először. - mondtam. 

- Ellenszenvesen? 

- Pontosan. - mondtam. - Viszont nem mondta, hogy ő ismer téged.
- Miért mondaná? - kérdezte.
- Igaz. - mondtam.
Az első normális beszélgetésem Klausszal azóta, hogy haza jöttem, ami már bő egy hónapja volt már. Mennyi minden történ itt az alatt az idő alatt.
- Mikor indulsz? - kérdezte.
- Honnan tudsz te erről? - kérdeztem.
- Hallottam amikor Astridnak mondtad pár napja. - mondta.
- Délután akartam, de inkább este megyek. - mondtam. - Gondolom tudod miért megyek el?
- Igor vagy ki miatt. - mondta.
- Igen. - mondtam.
- Tényleg igaz amit hallottam? - kérdezte.
- Attól függ, hogy mit. - mondtam.
- Megkorbácsoltatott? - kérdezett rá.
- Igen. - válaszoltam.
- Te aztán tényleg erős vagy. Apa is sokszor mondta míg távol voltál, hogy erős vagy és bármi bajod lesz túl éled azt. - mondta.
- Igaza lett. - mondtam. - Amúgy tényleg leléptél amikor Dagurral harcoltunk?
- Nem. Valami eltalált és lezuhantam a sárkányomról. Az elment és én egy szigeten ébredtem. Apának elmondtam mi történt, de nem hitte el. - mondta.
- Ez jellemző apára. Amikor azt mondtam, hogy lelőttem Fogatlant, nem hitte el, de most ár örülök annak, hogy nem indultak megkeresni. - mondtam Fogatlant simogatva. - És nem nekem kell megköszönöd azt, hogy megmentettelek, hanem neki. - mutattam Fogatlanra.
- Mert? - kérdezte.
- Képes lett volna a lábamnál fogva oda hozzád, hogy segítsek rajtad. - mondta.
- Akkor neki is köszönöm. - mondta.
Fogatlan kérdőn nézett rám, bólintottam, aminek nagyon megörült és elindult Klaus fele. Aki frászt kapott. Elég volt neki egy éjfúria támadás mára, de Fogatlan nem akarja bántani. Bocsánatot kért tőlem és már nem akar szerintem megbántani engem. Fogatlan odament Klaushoz, aki még most is frászba volt és megnyalta az arcát.

- Most meglepődtél, mi? - kérdeztem.
- Hát nem ezt vártam a villám és a halál istentelen ivadékától. - mondta.
- Nem azok, csak meg vannak pecsételve ezzel. - mondtam.
- Bocs. - mondta.
Fogatlan várakozva nézett Klausra.
- Csak szólok, hogy arra vár, hogy megsimogasd. - mondtam.
- Biztos vagy te benne? Jól mondtad a saját sárkányom se bízik meg bennem. - mondta.
- De ő igen. - mutattam Fogatlanra.
- Ha te mondod. - mondta és megsimogatta Fogatlant.
Ez mosolyt csalt az arcomra. Az végképp, hogy az én drága sárkányom dorombolni kezdett.
- Fura egy sárkányod van. - mondta amikor Fogatlan eljött tőle és vissza jött hozzám.
- Az, de vigyázott rám és megvédett mindentől, ahogy én is őt. Míg neki semmi baja nem lett, nekem viszont lett néhány. - mondtam.
- Az látszik. Tényleg mi is lett a lábaddal? - kérdezte és leült.
- Tényleg a gyökrésséged miatt nem mondtam el. - mondtam. - Szóval már egy éve voltam anyával és haza akartam jönni... vele, de ő nem akart amikor megtámadtak minket. Beszélni próbáltam Dragoval ami nem ment, majd rám uszította Fogatlant...
- Azt meg, hogy? - szakított félbe.
- Volt egy alfája. - mondtam.
- Alfa?
- Egy olyan sárkány ami az összes többit irányítja. A sárkányok királya. - mondtam.
- Aha.
- Jó mindegy. Rám uszították szerencsétlent, hogy öljön meg, ami nem jött össze, mert amilyen két bal lábas vagyok hanyatt vágtam magam és csak a jégbe csapódott a lövedéke, de ő akkor is azt hitte, hogy meghaltam. A jég rám zuhant ami el törte a lábam amit még most se értek, hogy hogy a bánatba tudtam vele menni, de mindegy. Elvitte az összes sárkányt és Fogatlant is, de amint látod itt van velem. - mondtam. - Vissza kaptam a legjobb barátom és ő harcolt az alfával, ami engem befagyasztott, aminek a következménye az lett, hogy fa és fém szilánkok fúródtak a lábamba. Utána már Sárkányszirten ébredtem az első műlábammal.
- Az szép. - mondta.
- Tényleg te miért lettél ekkora gyökér? - kérdeztem.
- Nem tudom, de lehet, hogy annak a hatása lehet amikor apa mondta, hogy én megyek helyetted arra a nyomorultságra. Akkor örültem neki, de amiket csináltak velünk az nem volt valami jó. De annyiból volt jó, hogy jó kard forgató lettem. - mondta.
- Nálam akkor se vagy jobb. - mondtam.
- Vágj csak fel azzal, hogy Odin örököse vagy. - mondta.
- Megtehetném, de nincs hozzá kedvem. - mondtam.
A szemét forgatta és mosolygott.
- Tudod, hogy van egy két ember akitől bocsánatot kell kérned. - mondtam.
- Igen tudom. Ott van anya és Astrid is. - mondta.
- Mitől lettél ugyan az aki a kis plüss sárkányát hurcolta minden hova? - kérdeztem.
- Az orrtörésednek az eredménye lehet. - mondta.
- Tessék most már nem kevernek össze minket. - poénkodtam.
- Nagyon vicces. - mondta.
- Tudom. - mondtam.
- Ego. - vágta rá.
- Tudom, hogy nagy. - mondtam.
Nevetni kezdtünk ezen.
- Tudod jó vissza kapni azt a testvért aki mindenben mellettem állt. - mondtam. - Jó, hogy helyre került oda bent minden.
- Én is örülök neki. - mondta. - Testvérek?
- Testvérek. - mondtam.
Néhány órán át ott ültünk és beszélgetünk az elmúlt évekről. Astrid jelent meg Klaus mögött. Meglepődött amikor ott látta, de nem fordult vissza.
- Azt hittem elmentél már. - mondta.
- Mert? - kérdeztem.
- Lassan sötétedik. - mondta.
- Akkor lassan indulok. - mondtam.
Klaus rám nézett, mire bólintottam. Felállt és Astridhoz fordult. Astrid rám, majd Klausra nézett nagy szemekkel.
- Astrid én szeretnék bocs... bocsánatot kérni tőled azért amit mondtam rólad. Nem gondoltam komolyan, azt se tudom miért mondtam azt. - mondta.
Astrid a válla fölött rám nézett én meg mosolyogva bólintottam. Vissza nézett Klausra, de látszott rajta, hogy nem tudja mit mondjon most.
- Én nem tudom, hogy mit is mondjak. - mondta.
Újra rám nézett és Klaus is.
- Miért néz mindenki engem? - kérdezte. - Oké féllábú vagyok és akkor mi van?
Astrid a szem forgatva jött oda hozzám és ült le mellém. Klaus meg szembe ült le velünk. Astrid a szemembe nézett ami már azt kérdezte, hogy ez igaz. Bólintottam. Elgondolkodott egy pillanatra, majd Klausra nézett.
- Neked se lehetett könnyű, hisz mindenki megutált amiatt, mert leléptél a harc közepén és elhordtak mindennek, de ha komolyan gondolod az egészet akkor nincs harag. - mondta elég keményen a végét.
- Komolyan gondolom azt amit mondtam. - mondta halkan és tényleg bánta az egészet látszott rajta. - Haza mentem beszélni anyával. - állt fel.
- Rendben. - mondtam.
Astrid figyelte míg ki nem ér és csak utána fordult hozzám.
- Ez most mi volt? - kérdezte.
- Bocsánatot kért tőled. - mondtam.
- Mi történt vele? - kérdezte.
- Észhez tért. - mondtam.
- Mitől? - értetlenkedett.
- Az orr töréstől és szerintem attól, hogy megmentettem attól, hogy meghaljon. - mondtam.
- Megmenteted? - kérdezte hitetlenkedve.
- Igen, hisz csak az öcsém aki számít rám. - mondtam. - Most szüksége lenne rám, de tudja, hogy el kell mennem és megért.
- Szereted? - kérdezte.
- Mivel a testvérem, persze, hogy szeretem...
- De? - kérdezte.
- Nincs, de. - mondtam. - Jó vissza kapni azt akivel el tudtam beszélgetni bármiről.
- Mitől lett ilyen? - jött az újabb kérdés.
- Mert apa őt küldte el a kiképzésre helyettem és ott is, ahogy bántak velük. - mondtam. - Plusz féltékeny lett rám, mert " tökéletes " életem van.
- Komolyan? - kérdezte.
- Igen. - mondtam. - Ő nem élt meg olyanokat, mint én. Csak egy kiképzésen vett részt, ahol verték őket ha valamit nem úgy csináltak, ahogy kellett, ennyi rossz élménye volt. De nekem mennyi volt. Ne akard, hogy felsoroljam. Mindegyikből " győztesként " kerültem ki, de nem voltam az. Ő azt hitte, hogy ez jó, de elmagyaráztam neki, hogy így több ellenségem lett, mint magának Hibbantnak és sose lesz tökéletes életem, de mindenbe kell egy kis szépség hiba.
- Tényleg elhiszed, hogy az lett aki volt 5 éves korunkban? - kérdezte.
- Astrid! - szóltam rá.
- Bocs, hogy így beszélek, de nem rád mondták azt, hogy felkapaszkodott csitri. - mondta.
- Tudom, de látszott rajta, hogy megbánta. Ha nem gondolná komolyan akkor nem olyan lenne, mint akire egy Gronckel ült rá. - mondtam. - Sőt Fogatlan se engedte volna közel magához. És, hogy tud Fogatlan sose téved.
- Akkor legyen igazad. - mondta.
- Ne legyél méreg zsák, bocsáss meg neki. - mondtam neki. - Ha anya megöleli vagy valami hasonló akkor sokkal másabb lesz, mint eddig, mert arra a dologra volt szüksége mindig. Én is más lettem tőle egy kicsit. Nem akarja, hogy így érjen véget a barátságotok.
- És én se. - mondta.
- Na látod. - mondtam és megcsókoltam. - Majd írok valamikor.
- Rendben. - mondta.
- Beszélj majd vele. - mondtam. - Jó éjt.
- Nem lesz az, de neked is. - mondta.
Megcsókoltam még egyszer, majd kimentem Fogatlannal a teremből.
- Hát pajti ez az a testvér akire mindig számíthattam. - mondtam. - Egy második te. - simogattam meg. - Menjünk haza. Gyorsan összepakolok és mehetünk is.
Bólintott és haza mentünk. Nem volt bent se anya, se Klaus. Gondolom Klaus anyát keresi most. Kíváncsi leszek mi  lesz ennek a vége. Felmentem a szobámba Fogatlannal az oldalamon. Az első kezembe akadó szütyőbe bepakoltam a cuccaimat. Füzet + térkép, egy ceruza, iránytű, lapok, a páncélom és a Szem. Arra biztos szükségem lesz.
- Azt hiszem mehetünk. - mondtam.
Elindult le, ahogy én is, de eszembe jutott valami. Egy takaró és anya játékát is viszem, plusz felvettem az egyik mellényem ami ládámba volt. Átvetettem a vállamon a szütyő pántját és Fogatlan után indultam, aki lent várt.
- Mint a legelején. - mondtam.
Bólintott és kimentünk. Klaus jött velem szembe.
- Sok sikert a bocsánat kérésekhez. - mondtam neki. - Majd kérdek beszámolót, hogy hogy ment.
Bólintott és bement a házba. Nem szóltam utána, hogy egy görény, mert most valami jobban foglalkoztatja és inkább hagytam.
- Menjünk pajti. - ültem fel rá.
Egyből elrugaszkodott a földtől és elrepültünk a naplementébe - most már tényleg abba repültünk.

 Tettünk egy kört a sziget körül és elindultunk a klubház felé.
- Nem sokára jövök. - mondtam halkan.
Fogatlan kérdőn nézett rám.
- Hiányozni fog addig amíg távol leszünk, de erre most szükségem van. Menjünk. - mondtam.
Elég sok ideig fog tartani ebben a tempóban az oda út, de nem zavar. Ez a tempó most pontosan megfelel a hangulatomhoz. Szomorú vagyok, hogy pont most megyek el, de muszáj. Szükségem van a magányra, hogy gondolkodni tudjak, hogy helyre tegyem a dolgokat az életemben. Hátra dőltem Fogatlan nyergében és a csillagos eget néztem. Holnaptól vagy mától újra csak mi vagyunk Fogatlannal, de boldogulni fogunk, mint eddig. Snoggletogra meg már otthon leszek az biztos. Utána meg lehet, hogy vissza megyek a klubházhoz, de NEM egyedül. A srácok majd jönni fognak ide valamikor. Addigra készen lesz minden amire ők jönnek. Adok nekik egy bő hónapot és megjelenek ott. De az alatt nem csak ott leszek, lesz néhány nap, hogy elmegyek valamerre, de semmi komoly. Most kerülni fogom, vagyis inkább megpróbálom kerülni a bajt. Ha bár inkább az nem kerül engem.
Lehunytam a szemem és próbáltam kizárni mindent a gondolataimból. Fogatlan morgott alatt gondolom azért, hogy leellenőrizze, hogy nem alszok-e.
- Nem alszok, pajti nyugodj meg. Szerinted mennyi idő még oda érünk? - kérdeztem.
A fejét rázta.
- Hát jó, mert én se tudom, de csak oda érünk még ma. - mondtam és megsimogattam az oldalát.
Tovább bámultam az eget és próbáltam nem gondolni semmire. Ami valljuk be nem igazán ment. elég sok dolog történt ma amin agyalnom kellene, de nem most. Ráérek még ilyeneken agyalni. Elég időm van addig míg vissza megyek Hibbantra. Úgy 2 hónap, sokaknak ez kevés, de nekem elég nagyon sok mindenre. Amúgy meg már azt se tudom miről kell gondolkodnom és miket kell helyre tennem az életemben. Szedjük csak össze.

1. A feladatom az éjfúriák és az egész világ irányába.
2. Igor. 
3. A próféta második fele.
4. Akkor az éjfúria ügy.
5. A prófécia.
6. Apa átakarja adni a helyét.
7. Klaus.
8. Nem utolsó sorban a világban kell békét hoznom.

Nem tudom, hogy ez most több vagy kevesebb az előzőnél, de nekem tényleg vannak gondjaim és nem is kevés. Jó, most csak helyre rakom magamban a dolgokat, de semmi mást most nem nagyon tudok tenni. 

1. Ki kell szednem Thyrából az éjfúriák tartózkodási helyét, hogy segítsek nekik. 
2. Igor, a lehető legtöbbet kell kiderítenem róla, hogy ott ártsak neki is ahol a legjobban fáj neki. 
3. Az az idő még nagyon messze van. 
4. Nem tudom mit akart, de nem is érdekel most. Ha újra találkozok vele - amire remélem nem kerül sor ezek után - segítek neki. 
5. Még mindig hihetetlen, de kezdem elfogadni.
6. Legalább lesz segítségem.
7. Végre ugyan az aki volt és remélem nem fog megváltozni. 
8. Ez lesz egy nehéz menet. 

Az utolsó a legnehezebb, mert nem csak a sziget világból áll az egész világ. Mindenhol lehetnek sárkányok amikkel az embereket meg kell békíteni és ahhoz az én életem kevés. A sziget világon kívül még sok száz sziget, ország és mit tudom én mi van. Ennyi mindenhez én kevés vagyok, de minden tőlem telhetőt meg kell tennem és meg is fogom. Én meg minek megyek el ha már most mindent helyre tettem magamban, de mondjuk a helyet helyre kell hoznom és ahhoz idő kell. Az a 1,5 - 2 hónap elég is lesz nekem biztosan. 

A nagy elmélkedésem közepette Fogatlan ereszkedni kezdett, mire felültem és körbe néztem. Megláttam a klubház és minden egyébnek a körvonalát, sőt az éj terrorokat is láttam, ahogy elüldözik a ragadozókat. Ahogy megláttak minket közeledni - nem hiszem el, hogy olyan messziről is felismertek minket - elindultak felénk. A vezérük üdvözölt a legnagyobb örömmel, hisz az legutóbb nem látott igazán. Most ha valaki meg is támadna minket nem érne semmit. Több száz kis sárkány ellen és Fogatlan. Esélytelen küzdelem a másik fél számára. Plusz az az icike - picike tény ott van, hogy Fogatlan az alfa és segítséget is tud hívni ha kell. Pár perccel később a főház - nem érdekel mi a neve én így hívom - előtt szálltunk le. Leszálltam Fogatlanról és körbe nézte, a kis sárkányok elmentek. Nekem aztán mindegy mit csinálnak csak ne legyen bajuk. Ennyi a lényeg.

- Hát pajti megjöttünk. Megint csak ketten vagyunk egy kis időre. Igaz? - kérdeztem tőle.

Bólintott és oda bújt hozzám, dorombolva.

Mindig tudja, hogy érje el, hogy ne legyek bánatos és, hogy mosolyogni lásson. Most is sikerült neki mosolyt csalni az arcomra.

- Gyere tegyük el magunkat holnap, sok dolgunk lesz. - mondtam és bementünk a házba. - Feküdj le valahova mindjárt jövök.

Kérdőn nézett rám, de megtette amit mondtam. Lefeküdt oda ahova legutóbb is feküdt. Hátra mentem és körbe néztem, hogy mi van itt. Nem sok minden volt, de majd megoldjuk az egészet és felhúzzuk a házamat Fogatlannal, meg a zárható arénát vagy mit. Vissza mentem fogatlanhoz és megsimogattam. Dorombolni kezdett, de nem ébredt fel. Vissza mentem az asztalhoz, levettem a szütyőmet és ráraktam az asztalra. Megint sötét van, de nem is izgat 5 perc múlva én is lefekszek aludni és reggel, majd körbe nézek. Legutóbb nem nagyon tudtam, most lesz időm rá. Először is úgy is fel kell térképeznem a szigetet. Jó nagyjából ismerem az Északi részét, de ezt nem. Erre nem nagyon jártam se Thyrával, se egyedül. Mindig szerettem egyedül lenni, most is, de most már szüksége van rám az otthonomnak és segítek is neki, csak előbb itt csinálok meg mindent amit csak tudok. Amíg apa helyét nem veszem át sok időt fogok itt tölteni és kell egy hely ahol csak magam lehetek. 

Kivettem a szütyőből a takarót és a plüsst - arra most szükségem van - és vissza mentem Fogatlanhoz. Levettem a mellényem és leterítettem Fogatlan mellé, majd a felsőmet is és lefeküdtem aludni én is. Ki voltam eléggé a mai nap után. A suttogó halál és Fogatlan esküdt ellenséges harca, a másik éjfúria rá támadt az öcsémre és Klaus bocsánat kérése. Mi lesz még ezek után. Az egy jó kérdés. Betakaróztam és próbáltam aludni, ami jó néhány forgolódás után sikerült is. 

Másnap reggel vagy inkább délelőtt ébredtem, ami érthető, hisz az éjszaka közepe is elmúlt amikor lefeküdtem aludni. Fogatlan még aludt, mint mindig, de lassan ő is kelni fog szóval, jobb lenne kaját szerválnom. Felálltam és felöltöztem, a cuccaimat meg vissza raktam a táskába nem tudom miért, de ez már nálam ösztönös cselekvés. 3 éven keresztül úgy volt, hogy egy szigeten aludtunk, megreggelizünk és elhúztunk onnan. Nálam ez az elpakolás rutin dolog, de meg kellene szüntetnem, majd egyszer sikerül. Elindultam ki a házból - Fogatlan úgy is megtalál - és indultam volna lefele a partra, amikor Fa hülye csirkéje a frászt hozta rám.

 Ha az a hülye csirke rám száll én levágom ebédnek és nem érdekel Fa mit szól hozzá. Ennem kell valamit.

- Ha nem hagysz békén az ebédem leszel a napok folyamán. - mondtam a csirkének. 

Kotkodákolt egyet és elrohant. Gondolom nem akar ebéd lenni és én is egy csirkéhez beszélek szóval mindegy. Egy sárkány az még oké, de egy csirkéhez az már nem okés. Tovább indultam a partra, hogy halakat fogjak magunknak és én újra halakon éljek egy ideig. A francba. De ott van az a hülye csirke ha elegem van a halból és a csirkéből is lesz mit ennem két napig. Mondjuk gyümölcs is van a szigeten és vadkanok is amikre vadásztam néha - néha, ami sikeres is volt, szóval azzal is jól tudok lakni, sőt ha el is megyek néhány napra innen Sárkányszirtre lesz mit ennem, de eddig is volt amikor Fogatlannal voltam. Mindegy. Fogok halat Fogatlannak én meg eszek egy felet és néhány gyümölcsöt is. Nekem elég lesz egy időre. Körbe nézek a szigeten aztán majd kezdek magammal valamit. 

Úgy félórába telet és kifogtam az elegendő mennyiségű halat Fogatlannak, aki megjelent időközben, de illedelmesen várt arra, amíg végzek és addig meggyújtotta a gallyakat amiket szedtem, kedves. Ebben legalább számíthatok rá. Előkotortam a tőrömet a mellényemből - mindegyikben volt egy - és félbe vágtam a halat. Odadobtam Fogatlannak a másik felét erre kíváncsian nézett rám. Tudta jól, hogy eddig mindig megettem a halakat, - kivéve a fejet - de most nem.

- Nekem most ennyi elég is lesz ebből. Keresek néhány gyümölcsöt és elleszek azokkal estig. - mondtam neki. - Te viszont nyugodtan egyél annyit amennyit tudsz. 

Megsütöttem magamnak a halat és megjelent a csirke, ami várakozva nézett rám. 

- Ha éhes vagy rám ne számíts nekem őt kell eltartanom. - mutattam Fogatlanra. - Eddig is boldogultál akkor most is fogsz. De ha ebéd szeretnél lenni gyere és zavarj nyugodtan. Nem nagyon érdekel, hogy Fa kedvence vagy, amit nem is értek, de mindegy. Ha zavarsz leváglak ebédnek. - mondtam a csirkének. 

Rám nézett, majd arrébb ment, de nem nagyon messzire. Fogatlan kérdőn nézett rám.

- Most mi van? Nem élhetek csak halakon, mint te. És gondolom te se akarod, hogy egy csirke kisajátítson magának? - kérdeztem. 

A fejét rázta ezen.

- Na látod és tudod, hogy a fenyegetés az mindig beválik. - mondtam neki és felálltam. 

Fogatlan rám nézett és ő is felállt.

- Maradj nyugodtan és egyél. Körbe nézek a szigeten gyümölcs ügyileg. Nem sokára jövök. - mondtam. - Ha keresel megtalálsz ez egy sziget nem tudok sehova se menni nélküled. 

Bólintott és vissza feküdt, majd tovább ette a halait, amit fogtam neki. Mosolyogva indultam el az erdő irányába. 

- Ha kellesz üvöltök, majd. - szóltam vissza Fogatlannak. 

Nem tudom mit szólt ehhez, mert nem fordultam vissza, de biztos, hogy bólintott. Egy ideje már keresgéltem amikor meghallottam, hogy valami vagy valaki követ. Megálltam és megfordultam. Ember nem lehet, mert azt látnám ha jönne velem szembe, mert még most is jön felém. Fogatlan se lehet, mert most kifeküdt egy kicsit valahova. Szóval az a nyomorult csirke lehet aki követ engem. Pár perccel később utol is ért és örült annak, hogy lát velem ellentétben.

- Nem akarlak megbántani, de leszállhatsz rólam. Én nem vagyok a fafejű gazdád aki mindenhova magával visz. És előre szóltam ha nem hagysz békén sült csirkeként végezd az asztalnál. - mondtam neki és tovább indultam. 

Nem hallottam már, hogy követne. Igazából nincs semmi bajom az állatokkal, csak nem akarom, hogy valaki úgy lásson, hogy egy csirkéhez beszélek, mint Fafej. Én egy zseni vagyok nem pedig egy... egy fafej. Tovább keresgéltem gyümölcsök után amiket a sziget közepén találtam meg, de most mit mondjak közel vagyok a gyűjtőhöz és inni is tudok majd. Ettem egy keveset, majd szedtem is egy kis zsákba, - jó, hogy volt nálam - hogy ne kelljen minden áldott nap kijönnöm ide. Vizet is viszek majd fel és nem kell 5 percenként a legközelebbi patakhoz rohanom. Felmentem a gyűjtőhöz és ittam egy keveset. Vissza indultam a klubházhoz, ami úgy félórámba telt, de legalább megismertem nagyjából az erdőt. Viszont azt a kevés kék leandert ki kell szednem, mert az egy sárkánynak se tesz jót. Fogatlannak főleg nem. Az éjfúriák alapból érzékenyek rá így ha erre jövünk Fogatlan rosszul lesz és nem akarom, hogy beteg legyen. Vissza értem a partra ahol Fogatlan két éj terrorral játszott. Amint meglátott engem ott hagyta a két sárkányt és hozzám rohant. Dorombolni és dörgölőzni kezdett. 

- Vissza kell majd mennem egyedül az erdőbe van egy kis kék leander problémánk amit meg kell oldanom. Tudod, mit jelent ez ugye? - kérdeztem.

Bólintott. 

- Rendben, akkor lassan vissza megyek gazolni. - simogattam meg a fejét. - Te addig maradj itt nehogy bajod legyen tőle. 

Ismét bólintott és vissza ment a két terrorhoz játszani. Felmentem a főházhoz a kardomért, majd vissza mentem gyomlálni az erdőbe. A terroroknak se tesz valami jót a virág. Azoknak se legyen semmi baja a virágtól. Kiszedtem az összes virágot, majd az egészet elégetem és a helyüket is felégettem, nem akarom, hogy vissza nőjenek és ez a leghatékonyabb ha megakarom szüntetni a virágokat. Amint végeztem a virágokkal visszamentem Fogatlanhoz. Amint meglátott ugyan úgy üdvőzölt, mint korábban. Leültem mellé és gondolkozni kezdtem. Megbökött az orrával amikor már egy ideje szerintem semmire se reagáltam.  

- Mi az? - kérdeztem tőle. 

A ház fele nézett.

- Arra gondolsz, hogy el kellene kezdenem csinálni? - kérdeztem.

Bólintott. 

- Igazad van, de meg kell keresni a megfelelő helyet hozzá. - mondtam.

Mondjuk az egész hely a sziklafalra lett építve, szóval nem lenne nehéz találni egy helyet hozzá. A sziklafalat pásztáztam megfelelő helyért, amikor fogatlan megint megbökött. 

- Mi van már? - kérdeztem tőle.

Megforgatta a szemét és a sziklafalra nézett. Követtem a pillantását és megláttam mit is akar mutatni. 

- Mit érnék nélküled. - simogattam meg. 

Megtalálta pillantok alatt a legjobb helyet a kuckónknak. A szikla falon volt egy rész ahol egy kis perem állt ahova jól lehet építeni bármit. Nem is értem, hogy a többieknek nem szúrt szemet a hely.

- Nézzük meg. - álltam fel.

Felültem Fogatlanra akivel pillanatok alatt oda értünk és le is szálltunk a peremen. Elég nagy volt ahhoz képest, hogy a természet kreálta. De legalább nagy helyem lesz és valamennyire távol is van a többiektől, nem nagyon, de távol. Itt legalább kettesben is tudunk lenni Astriddal. Fogatlannak lehet saját helye. 

- Holnap neki állunk vagy inkább állok és megcsinálom a házat és nem kell bent aludnunk a főházban. Te is a parázságyadon tudsz majd napokon belül aludni. - mondtam. - Még estig megcsinálom a terveket. Menjünk. 

Felültem rá és vissza mentünk a házhoz. 

* Hibbant *

Egy újabb átlagosan kezdődő nap Hibbanton, bár nem mindenkinek a számára volt átlagos. Astrid korán kelt pedig jól tudta, hogy nincs értelme, hisz aki miatt ilyen korán kell most egy darabig nincs itt. De a jó oldalát nézte a dolognak legalább minél előbb tud Klausszal feltűnés nélkül beszélni. Ő is látta tegnap a fiún, hogy rosszul érzi magát amiket mondott róla, de nem akart túl hamar kegyelmet adni neki. Előtte valamit még szeretne kiszedni belőle és beszélni is vele. Ha igaz amit mondott este neki Hablaty, hogy ugyan az lett akit ismert és nem akarja, hogy így érjen véget a barátságuk akkor megbocsájt a fiúnak, de előtte beszél vele. Csak utána bocsájt meg neki. 

Magának a fiúnak se könnyen kezdődött a napja. Először is nem volt ott a testvére aki mellette áll amíg bocsánatot kér az anyától, de tudja, hogy ha csak ő van ott az anyjával akkor könnyebb lesz bocsánatot kérnie tőle. És ott van még Astrid is aki makacsabb, mint egy sárkány. Neki nem elég annyit mondani, hogy bocsánat és a nyakába ugrik. Tudja jól, hogy a lány mindenről kérdőre fogja vonni őt és előbb azon szeretne túl esni, ha azzal előbb végez valamivel könnyebb lesz a lelke. Hisz egy olyan barátot bántott meg akaratlanul akit sose akart és akit szinte már a húgának tekintet. Fáj neki amit mondott róla, de eltudja képzelni, hogy a lánynak mennyire fájhatott és mekkorát csalódott benne.

És a testvére. Igaz megbocsájtott neki, de nem érzi, hogy ettől jobban lenne. Még nem bízik benne annyira, mint régen, hogy elmondja azokat amik a szívét nyomják, de érthető ez, hisz őt is a sárgaföldig szidta és meg is bántotta nem is egyszer. A féltékenység a legrosszabb oldalát hozta ki a fiúból, amit sose akart látni. Régen volt ilyen, de akkor senki se látta ilyennek, mert az nem tartott sokáig, úgy egy hét lehetett. Akkor is a testvérére volt az, mert vele kijöttek a többiek sokkal jobban, mint vele, de egy nap után mindenki eltávolodott a testvérétől amit ő se és a másik se értett, de úgy benyugodott, hogy neki vannak barátai. Ellenben a testvérével akit a faluban mindenki utált és kirekesztett, az idő múlásával csak ő maradt neki, de néhány rossz szóval elárulta és elvesztette a bizalmát. De vissza szeretné szerezni, mert szüksége van a testvérre aki mindig vele volt és biztatta. Aki mindent magára vállalt, pedig kérte, hogy ne, de nem hallgatott rá. És ezt tisztelte benne, de amikor ő elment a szigetről a kapcsolat megromlott és idő kell ahhoz, hogy újra olyan legyen, mint amilyen volt vagy ahhoz hasonló. Szüksége van a bátyára és annak a szeretetére. - ilyen gondolatok járta Klaus fejében azután, hogy felkelt, még a napnál is korában. 

Fáradt volt még, de nem tudod aludni és tudja, hogy ez látszani is fog rajta, de nem érdekli. Addig nem tud nyugodtan aludni amíg ez az egész ügy meg nem oldódik körülötte. Felkelt és elindult a Nagy terembe, hát ha rátalál a lányra akit megbántott. Még a lépcsőkhöz se ért amikor meghallotta a lány hangját. 

- Klaus beszélhetünk? - kérdezte a lány.

- Igen. - mondta halkan. 

- Sétáljunk egyet az erdőben. Ott senki se zavarhat néhány sárkányon kívül. - mondta a lány és elindult az erdő irányába.

A fiú némán követte, nem igazán tudta, hogy fogalmazza meg azt, hogy mennyire sajnálja azt amit mondod. Már egy ideje sétáltak amikor a lány megszólalt.

- Szóval tényleg az lettél aki voltál? A régi Klaus aki mindenki mellet, főként Hablaty mellett kiáll? - kérdezte a lány egy kicsit szúrósan.

- Igen. Kellett nekem az az orrtörés. - mondta egy apró mosollyal. 

- Fáradtnak tűnsz. - mondta a lány egy percnyi hallgatás után. 

- Az is vagyok, de addig nem is tudok aludni amíg helyre nem hozok elég sok mindent. - mondta a fiú. 

- Értem. - mondta a szőke lány. - De mégis miért lettél ilyen?

- Hallottam Johanntól, hogy Hablaty miket élt meg és elfogott a féltékenység, mint régen Aurwandil - tüze előtt. Féltékeny lettem rá, mert ő annyi mindent tett nem csak Hibbantért, hanem másokért is. Ellenben velem, soha semmit nem csináltam amivel másokon segítettem volna. De ő soha nem gondolt magára csak másokra, még akkor is amikor mindent megtett azért, hogy a falu elfogadja nem magáért tette azokat a dolgokat, hanem apa miatt, hogy büszke legyen rá. - mondta elég bánatosan a lánynak.

- Miért voltál te féltékeny rá az égi fény előtt? - kérdezte.

- Akkoriban neki voltak barátai és nekem nem. Ott voltál neki te, mint legjobb barát és ő már téged akkor szeretett, hogy a nevedet ki tudta volna rendesen mondani. Senki se nézte le akkor még, de utána megfordult a kocka és ő lett az akivel senki se törődött, jó apától már megszokta, de az emberek... Eleinte örültem annak, hogy engem elfogadtatok, de láttam, ahogy egyre jobban kétségbe esik, hogy vele senki se foglalkozik összetört és egy időre senki se tudod vele beszélni, még én se. Akkor volt rám a legnagyobb szüksége, de nem hagyta, hogy mellette legyek. Beletörődtem, de hallottam a falon keresztül is, hogy hetekig csak sírt esténként órákig attól a ténytől, hogy neki senkije sincs a faluban. Mellette akartam lenni, de nem engedte, de egy év után ha nem kevesebb idő után újra lehetett vele beszélni, de nem az volt akit mindenki ismert. Mélyen eltemette magába a gyereket, aki teljes szívéből nevetett az ikreken vagy, ahogy Takonypócot vered. Ő már akkor felnőtt amikor míg mi azt se tudtuk, hogy melyik sárkány mire képes. Már akkor felnőtt volt amikor gyereknek kellett volna lennie és ez senkinek se tűnt fel, még nekem se. Senki se törődött vele és mégis jobb ember lett belőle, mintha nevelték volna. Sok hibát követtem el amiket magára vállalt, pedig kértem rá, hogy ne, de nem hallgatott rám és mindig azt mondta apának, hogy ő volt. Sokszor mondtam az olyan esetek után apának, hogy nem ő volt meg minden, de nem hitte el és mindig azt mondta, hogy " Ő más, mint mi, keresi a bajt. Bármi történik az az ő hibája. " Amikor az első hibámat vállalta magára jöttem rá, hogy nem az aki volt és tisztelni kezdtem azért, mert kiáll értem, hogy én legyek a tökéletes gyerek aki igazából ő volt. - mondta a fiú.

- Huu, nem is tudtam, hogy ilyen nehéz volt neki azok az évek. - mondta a halkan a lány. - A legjobb barátja voltam és már akkor szerettem én is őt, de nem voltam mellette, ami nagy hiba volt. De ő se volt sose tökéletes, neki is meg voltak a hibái. Senki se tökéletes. 

- Ő az volt hisz nem saját maga miatt keveredett bajba, hanem az örökös én-e cselekedett helyette, ő az az utód akire mindenki várt. Mi meg emberek vagyunk, követünk el hibákat. De míg mi nem fogatuk el őket, Hablaty tanult belőlük, mindenkiéből és okosabb lett tőle. Ezekért is az aki. - mondta a lánynak. - Amikor visszajött és minden úgy alakult, ahogy senki se várta, újra elő tört bennem a féltékenység. És már a legnagyobb keseredettségembe mondtam mindent akkor az erdőben. Téged aki a legjobb barátom lett azok után és húgomként szerettem, annyira megbántottam, hogy csoda, hogy itt állsz mellettem és meghallgatsz. - mondta. 

- Senki se számított tőled ilyenre, de emberek vagyunk és hibákat követünk el... rengeteget. - mondta a lány a fiú vállára rakva a kezét. - Én is hibát követtem el akkor amikor segítettél nekem túl élni azt a 3 évet amikor Hablaty nem volt itt. Míg te az én szívemet pátyolgattad én nem segítettem neked abba, hogy könnyebb legyen a hiánya. Cserben hagytalak, pont akkor amikor nem kellett volna. Amit sajnálok. Ha vissza pörgethetnénk az időt - amit nem akarok - nem követném el ezt a hibát.  

- Nem neked kell tőlem bocsánatot kérned, hanem nekem tőled. - válaszolta a fiú. 

- Nekem is bocsánatot kell kérnem tőled. - mondta a lány. 

- Bár nem pátyolgattad a szívemet, mint én a tiedet te ott voltál mellettem és az nekem elég is volt, szóval nincs miért bocsánatot kérned. - válaszolt. - Sose akartalak annyira megbántani, mint az nap, de sikerül és nagyon sajnálom, de komolyan. 

- Tudom. Látszik rajtad, hogy ki vagy emiatt. - mosolygott a fiúra Astrid. 

- Akkor ez azt jelenti, hogy...

- Megbocsájtok neked, ha ilyen többet nem fordul elő. - mondta a lány komolyan.

- Nem fog. - mondta a fiú.

- Biztos? - kérdezte.

- Igen. - válaszolt határozottan a fiú.

- Rendben akkor egyet mondj még el nekem. Elmentél a harcból amit Dagurral vívtunk? - kérdezte a lány.

- Nem léptem le, ahogy azt mindenki hiszi. Nem tehetek róla, hogy béna vagyok a sárkánylovaglásban és leesek a sárkányomról, jó mondjuk valami el is talált, de leestem a sárkányomról ami kapott az alkalmon és elment innen messzire. Amit meg is értek. Hablaty jól mondta, hogy a sárkányok nem bíznak meg bennem, még most is tartok tőlük egy kicsit, de ez mindegy is. A tengerbe zuhantam vagy nem tudom hova nem voltam magamnál amikor felébredtem egy szigeten voltam, Hibbanttól nem messze. Kübli és Poszdoria vitt vissza a szigetre. Elmondtam apának ugyan ezt mint neked, de ő nem hitte el. - hajtotta le a fejét a fiú. - Már nem leszek teljesen olyan, mint régen, de el kell fogadnom azt ami most van. 

- Fogatlan elfogadott ami nagy szó. Rád csak morgott, de engem kiakart nyírni az első találkozásnál. Csak akkor hagyta abba az esze - veszett fogást meg mindent amikor bocsánatot kértem Hablatytól. Elakart menni azután, hogy megnyerte a kiképzést, de érthető miért. Azt hittem megállítottam, de nem és amikor megírta, hogy mire készül jöttem rá, hogy hiba volt, hogy cserben hagytam és hagytam, hogy elmenjen. - mondta a lány.  - Amikor haza jöttél nem akartam veled találkozni egy ideig, mert tudtam ha rád nézek összetörök mindenki előtt, hisz csak Hablatyot látnám rajtad. Sajnálok mindent ami veled történt. 

- Köszönöm. - válaszolt halkan a fiú. 

Astrid elindult vissza a faluba, de amikor a fiú utána szólt megfordult.

- Astrid, soha ne legyél féltékeny túlságosan komolyan. Rossz néző pontot add és nem ereszt amíg teljesen a magáénak nem tud. Utána elereszt, de sose leszel az aki voltál. Csak ezt tudom tanácsolni neked Hablattyal kapcsolatban, hisz neki olyan ismerősei vannak a nagy világban akikre bárki féltékeny lehet, de te ne legyél az. Mindennél jobban szeret és nem akarna fájdalmat okozni neked semmivel. - mondta a fiú.

- A történtek után tudom is. És köszönöm a tanácsot. Szerinted neki olyan tökéletes az élte, de nem az. Olyan dolgokat élt meg amit mi nem tudnánk... soha. És ami ezek után is lesz. Bele se merek gondolni. Míg mi itt éljük a megszokott kis életünket neki a világot kell kibékíteni a sárkányokkal, ami nem kis munka és ebbe akár el is veszhet, de el kell fogadnom nekem is, hogy egyszer már nem lesz itt és nekem tovább kell élnem nélküle, amit nem akarok, de muszáj, mert ő is azt szeretné, hogy éljek. A tökéletes élet nem olyan, mint az övé, de itt kinek az? - kérdezte a lány.

- Az ikreknek, hisz ők a saját világukban élnek. - válaszolt a fiú gyorsan.

- Igaz, de ők is kinőnek egyszer belőle... valószínűleg. Ha elvesz engem akkor se lesz tökéletes élete, mert... jó mellette leszek, de nem lesz az. Bármikor baja eshet és abban mi a tökéletes, hogy mindig a halálhoz kerül közel? Semmi. Ha tökéletes élet definíciója kell azt nem itt kell keresni. Tökéletes gyerekkor és minden egyéb. Ezek neki nem voltak meg nem mond, hogy tökéletes amikor nem az. - mondta Astrid.

- Igaz. - mondta a fiú. - Köszönöm, hogy megbocsájtottál.

- Erre nem tudom mit mondjak, de azt hiszem szívesen. De miért is tartsz te a sárkányoktól? - kérdezte a lány. 

- Gyerekkori trauma. Egyedül voltam a ház mögött az erdő és a ház között, amikor egy sárkány leszállt mellém. Egy ideig csak figyelt, de valamiért megkattant és rám támadt. Bajom nem lett, mert apa megmentett, de hetekig retegtem  Nem csináltam semmit és rám támadt, melyik gyerek ne tartana egy ilyen utána a sárkányoktól? - kérdezte a lánytól. - Azóta is sokszor feltör bennem ez az emlék és akkor kerülöm a legtöbb sárkányt.

- Ha Hablaty vissza jön segíthet neked legyőzni a félelmed. Ismeri a sárkányokat és segíteni tud abban, hogy megbíz bennük és ők is benned. De ha nem félnél tőlük már az is elég lenne. - mondta a lány.

- Könnyű az mondani. - mondta

- Tudod tényleg jó végre azzal beszélni akit a legjobb barátomnak tudtam. - indult el a  lány a fluba mosolyogva.

Most már valamivel jobban érezte magát, hogy megbocsájtott a fiúnak, de amiket mondott neki a a fiú Hablatyról az elkeserítette, hisz ezekről sose hallott a fiútól és fájt neki, hogy nem mondta el. De biztos volt abban, hogy nyomos oka van arra a fiúnak, hogy nem mondta el. Ahogy beért a faluba a nagy terembe indult, de az ajtóból vissza  nézett és látta, hogy az előbbi beszéd partnere sietős léptekkel igyekszik haza. Tudta, hogy az édesanyát is nagyon megbántotta és most tőle szeretne bocsánatot kérni. A lány bement enni a terembe, majd később megkeresni a fiút és beszél vele. 

Hablaty új élete 87. fejezet

* külső szemszög *

Astrid kora reggel ébredt fel arra, hogy Hablaty nincs mellette, pedig tisztán emlékezett rá, hogy az este vele volt. Ahogy felült körbe nézett a szobában, de nem látott senkit se, még Fogatlant se. Jól tudta a lány, hogy nincs az az ember aki kora reggel fel tudja ébreszteni az éjfúriát, ezért furcsának találta, hogy nincs bent a sárkány. Ahogy felült megérezte a papír érdességét a markában. Rögtön széthajtotta a papírt és olvasni kezdte. Haragudott a fiúra, mert hazudott neki, de valahol meg is értette, mert ismeri a fiú természetét és tudja nem képes egy helyben megmaradni, főleg úgy, hogy nem csinálhat semmit. Bármi baja volt mindig a munkába temetkezve adta ki magából, sose volt az az igazán nyugodt fiú aki nyugton tud maradni. És ezt Astrid is tudta.
Nagyon jól tudta, hogy senki se tudja lebeszélni Hablatyot az ostoba terveiről, amikkel többségben bajba szokott kerülni, de sose veszi észre azokat. Aközött a sok ostoba terv között volt néhány ami segített, de azokból kevés volt. Némelyik ilyen tervért az életét kockáztatta és nem mindig került ki épp bőrrel az olyan helyzetekből. Épp ezért aggódott Astrid és kezdi el keresni még a nap folyamán. Tudja, hogy értelme nincs, hisz ki tudja merre járhat, de úgy érzi ezt meg kell tennie, még akkor is ha nincs értelme.
Felkelt és elindult reggelizni. Fent Klauson kívül senki se volt.
- Hablatyot hol hagytad? - kérdezte a fiú.
- Nem kell úgy tenned, mint aki nem tudja, hogy elment. Te is tudod és én is, hogy elment. - válaszolta.
- És most az jön, hogy eltöröd valamelyik karom, mert tudtam mit tervez? - kérdezte Klaus.
- Nem, senki se tudná megállítani Hablatyot ha valamit a fejébe vesz. Túl makacs, hogy le lehessen beszélni egy ilyenről. - mondta Astrid.
- Mielőtt elment Hibbantról, azt hitted, hogy sikerült meggyőznöd, hogy ne menjen el, de mégis elment. Szóval ha egy székhez kötöztem volna, hogy felejtse azt el, sose jött volna össze, mert makacs. Ugyan annyira, mint apa. - mondta a fiú.
- Nem, az ő makacssága nem olyan, mint apátoké, hanem sokkalta rosszabb. Hisz apádat le lehet beszélni erről - arről, de Hablatyot nem tudja senki se lebeszélni semmiről, legyen szó bármiről. - mondta a lány.
- Igaz, de most szólt, hogy elment és megkért arra, hogy ne keresd és ne is aggódj érte. - mondta Klaus.
- Igen és tudom, hogy ő azt gondolja ha már járni tud akkor jól van, de igazából még nincs és ezt ő is tudja, csak nem akarja bevallani, hogy fájdalmai vannak. Ami rossz. A saját épségét veszélyezteti mások öröme miatt. - mondta Astrid.
- Épp ezért nem lehet azt mondani, hogy ő csakis saját magával törődik. Hisz inkább szenved magában, minthogy valaki aggódjon érte. - válaszolta Klaus.
- Ez rendben van, csak tudod azt nem értem, hogy miért jó ez neki ha ezt csinálja? - kérdezte a lány.
- Egész életében senki se aggódott az állapotáért, aztán megjelent Fogatlan, aki apai aggodalommal féltette mindentől és ahhoz szokott hozzá, hogy egy valakinek mutatja ki a fájdalmait, aki nem más, mint Fogatlan. Ő ismeri a legjobban és benne is bízik meg a legjobban, mert rá bármiben számíthat, még ha az a bármi egy óriási nagy baromság. - válaszolta a fiú. - Fogatlanra mindig számíthatott és ez mindig is így fog maradni.
- De azért neki se kell mindig egy sárkányra számítania, hisz már itt van velünk. Itt vagyok neki én is.- mondta a lány.
- Igen, de Hablaty úgy érzi magát biztonságban ha Fogatlanra támaszkodhat. 3 évig volt vele egyedül így jó, hogy most ismét emberek között is a sárkánya társaságát jobban keresi. Fogatlan sose szólja le - nem, mintha tudna beszélni - és támogatja, amit mi sose tettünk. - mondta Klaus. - Bár én nem is igazán tudtam miután elmentem.
- Szerinted még akkor is támogatja ha ostobaságot csinál? - vonta fel a szemöldökét Astrid.
- Nekem nagyon úgy tűnik, hogy igen Gondolom ez a hálája elég sok mindenért. - mondta a fiú.
- Vagy csak azért teszi, mert tudja, hogy Hablaty, Odin örököse, aki a faját teremtette és lakozik egy részében Odin ereje. - mondta a lány. - Ami viszont furcsa, hogy ő nem vág fel nagyon azzal, hogy ő Odinnak a leszármazottja és nem is lett nagy tahó, mint Takonypóc. Megmaradt ugyan annak aki volt, pedig nem arra számítottam, hogy ilyen lesz mikor vissza jön. Bár alig lehet kiszedni belőle valamit, hisz régen rengeteget beszél és most nem.
- Tudod, hogy csak azért nem használja ki azt amije van, mert akkor úgy tekintenének rá, mint elnyomóra és ő nem akar az lenni, mert tudja milyen elnyomottan élni. - mondta Klaus. - 7 évig élt úgy.
- Nem hiszem, hogy igazán élt míg Hibbantról el nem ment. Az alatt a 7 év alatt csak rutin szerűen csinált minden. Körülötte csak a mi életünk folyt, az övé meg megállt akkor mikor kitagadta a falu és 3 éve indult újra. - mondta Astrid.
- Ahogy mondod. - sóhajtotta a fiú.
- Szerinted, merre lehet? - kérdezte a lány.
- Akár merre, hisz bármelyikünknél jobban ismeri a szigetvilágot. Volt 3 éve, hogy kiismerje. - válaszolta a fiú.
- Tudom. - most Astridon volt a sor, hogy sóhajtson.
- De Snoggeltogkor biztosan otthon lesz, hisz azt már réges - rés megígérte neked. - mondta a fiú és kiment.
Astrid egyedül marat bent és a gondolataiba merült. Miközben gondolkodott az tányérján lévő ételt turkálta. Nem volt éhes, ami történt reggel az elvette az étvágyát. És Hablaty hiánya is fájt neki ami nem engedett le egyetlen falatott se a torkán. A hatalmas méretű csalódás amit a fiú iránt érzett az eltelt félórában csak növekedett. Tudta, hogy bármiért is ment el, az neki fontos, de a csalódást most még semmi se fogja megbocsájthatóvá tenni, hisz hazudott neki, ami nagyon fáj Astridnak. A mélázásból a reggelizni érkező banda maradéka ránotta ki.
- Mi van Astrid? Megint elhagytak? - kérdezte gúnyosan Takonypóc.
- Kivételesen eltaláltad. - mondta a lány és tovább turkált a tányérján.

- Oh. - bökte ki úgy, hogy csak Astrid hallhatta. - Hát remélem most nem kell segíteni a keresésében.
Astrid dühös tekintettel nézett a fiú, de valahogy érzete, hogy ezt nem csak úgy kimondatta valami a fiúval, hanem direkt volt. Hisz legutóbb bevallotta neki, hogy aggódik Hablaty épségéért. És most talán az ő bánata se tetszik neki és próbál valami mással elterelni a figyelmét a történtekről.
- Én segítek megkeresni ha szeretnéd. - ajánlotta fel a segítséget Halvér.
- Nem kell segíteni keresni, mert nem fogom, hisz bármerre lehet már és azt se tudom mikor ment el. - mondta bánatosan.
- Én még mindig nem vágom kiről van szó. - szólalt meg Fafej. - Csak az ne mond, hogy Smidvarg eltűnt.
- Ki? - kérdezte mindenki.
- A fehér éj terror. - válaszolta.
- Na jó nekem ennyi elég volt mára. - állt fel Astrid és kiment.
Visszament a házba és befeküdt az ágyba. A mai napon semmihez se volt kedve, csak az ágyban feküdni és úgy gondolni, hogy ez az egész csak egy álom, egy nagyon rossz álom. Teljesen legyengítette a Hablatyban való csalódása. Tudta, hogy emberben még ekkorát nem csalódott, mint most a fiúban akit szered, de így se tud haragudni rá, ahhoz túlságosan is szereti. Csak fáj neki az amit tett a történtek után. Ő is és Halaty is tudja, hogy annyira még nincs jól, hogy csak úgy elmenjen kóborolni anélkül, hogy mondaná merre megy. A kezébe vette az összegyűrt levelet és újra kisimította, majd elolvasta.
- Még most se értem miért csináltad. - mondta halkan.
Majd lassan a gondolataiba burkozott.
Eközben Klaus visszatért a többiekhez akik egyből kérdésekkel támadták le a fiút.
- Már megint miért tűnt el csak úgy Hablaty? - kérdezte Halvér.
- Nem...
- Nem elégé egyértelmű? - kérdezte Takonypóc lekicsinylően.
- Nem, nem az, de ha te olyan jól tudod mondd csak. - szólt vissza Klaus.
Takonypóc egy pillanatra meglepetnek tűnt, majd belekezdett.
- Mind tudjuk, hogy Hablaty Odin örököse és úgy érzi neki mindent meg kell tennie. hogy megfeleljen erre a posztra. Bár amilyen ostoba az életét veszélyezteti, minthogy másokon segítene. - mondta Takonypóc.
Mindenki kételkedve nézett a Jorgerson fiúra.
- Most vagy túl sok sziklát nyomtál a képembe húgi vagy csak képzeltem, hogy Takonypóc tényleg Hablaty pártjára állt. - mondta Fafej.
- Nem hiszem, hogy bizonyítani akarna, hisz már többször tette, minthogy te leestél volna Kampóról. - mondta Klaus.
- Akkor miért ment el megint? - kérdezte Takony.
- Nem tudom, nem vagyok gondolatolvasó aki bele lát másokba. - mondta Klaus.
- De a testvéred nem? - kérdezte Kőfej. - Elméletben még mindig veled jön ki a legjobban.
- Ebben is kételkedek. - mondta a fiú. - A sárkányokban jobban bízik, mint benne szóval mindegy.
Nem akarta elárulni senkinek se testvére szándékát legyen mindenki számára csak meglepetés. Minden egyéb szó nélkül kiment vissza se nézve, de tudta, hogy mindenki kérdőn néz rá.
- Azért kíváncsi lennék arra, hogy mit tervezget Hibbant nagy hőse. - mondta Takonypóc.
- Eddig Hablatyról volt szó nem pedig Hibban hőséről. - szólt közbe Fafej.
- Ez neked már túl magas úgy látom. - mondta és azzal kiment.
- Nem is. - mondta Fafej sértődötten.
Míg Fafej sértődötten elvonult a ház egyik sarkába a bent maradt két ember is felszívódott a maga dolgára.
Eközben Takonypóc az istállóba ment fel és készült, hogy elmenjen.
- Nekem itt valami nem tetszik Kampó, úgy, hogy megyünk és kiderítjük. - mondta a sárkánynak.
Mivel senki se figyelt arra, hogy a másik mit csinál így feltűnés nélkül eltud menni, de még is csak az éjszaka leple alatt ment el.


* Hablaty *

Amint anyának leesett, hogy tényleg ott vagyok, odarohant hozzám és megölelt.

Nem annyira szorított magához, mint Astrid, de azért éreztem, hogy a bordáim még ennyitől is fájnak. Próbáltam  nem felszisszenni, de nem sikerült Amint anya ezt meghallotta elengedett. Most per pillanat örültem, hogy senki sincsen bent rajtunk kívül.
- Jól vagy? - kérdezte.
Nem tudom mit mondjak neki, mert az se tudom, hogy apa itthon mit mondott az embereknek arról, hogy mi történt. Gondolom anya rájött - miért ne jönne rá, hisz engem jobban ismer, mint bárkit is.
- Hallottam mi történt Dagurral. A törött bordáidnak a héten már nem lesz baja. - mondta.
Megnyugodtam, hogy csak ennyiről tud, mert eléggé ki lenne akadva ha az egészet tudná. De szerintem ettől is eléggé ki volt akadva, hisz velem már annyi minden történ, hogy már számát se tudom.
- Igen jól vagy, igaz még fáj egy kicsit, de pár nap és jobban leszek. - mondtam.
És kivételesen nem is hazudtam az állapotomról. Tényleg jól érzem magam most az egyszer egy ilyen baj után. Nem tudom miért, de teljesen jól érzetem magam.
- A többiek hol vannak? - kérdezte.
- Ők még ott maradtak, én haza jöttem, mert beszélni szerettem volna veletek. - mondtam.
- Miről? - jött a kérdés apától.
- Ezt inkább otthon mondanám el. - válaszoltam.
Csak bólintottak és nem kérdeztek mást.
- Haza megyek lepakolni addig míg jöttök. - mondtam.
- Rendben. - hallottam anya hangját.
Nem szóltam többet és elindultam ki, onnan meg haza.
Fogatlan a nyomomban volt és hangtalanul követett. Talán jobb lett volna ha csak holnap hozom fel ezt a beszélgetést és nem ma, de most már mindegy. Igazából jobb túl esni előbb rajta, mint később. Bár nem épp ez az este a megfelel rá, tényleg jobb lenne holnap elmondani. De ez már teljesen mindegy, hisz már szóltam nekik arról, hogy beszédem van velük és egyikük se fog hagyni míg ki nem szedik belőlem mit szeretnék.
- Fent találkozunk pajti. - szóltam Fogatlanhoz aki az ablakához ment.
Én meg az ajtóhoz mentem és berúgtam azt - szó szerint. Felmentem a lépcsőn és leültem az ágyamra. Fogatlan még nem volt bent amit nem is értettem. Kintről a morgását hallottam és azt, ahogy a tetőn ugrál. Ebből le esett, hogy nincs nyitva az ablak és most meg is sértődött rám ezért. Felálltam és kinyitottam neki sz ablakot, mire kaptam tőle egy kedves morgást.

- Nem tudtam, hogy zárva van úgy, hogy ne engem hibáztass ezért. Azt se tudtam, hogy belehet zárni hisz eddig nem mentünk el, mint legutóbb. - mondtam neki, mire már vissza vett magából egy kicsit. - Azért.
Kérdőn nézett rám egy pillanatra, majd elvonult a helyére és lefeküdt aludni, persze nekem a hátát mutatta. Mielőtt Fogatlanhoz szólhattam lentről ajtó nyitódást hallottam, ami azt jelenti, hogy a sértődőt sárkány kiengesztelése későbbre marad. Letette a szütyőmet ami fel se tűnt, hogy a hátamon van még és elindultam le. Mit fognak apáék vajon szólni, ha ezzel állok elő. Remélem jól fognak reagálni és Astrid szülei is. Még le se értem, talán még félúton jártam a lépcsőn amikor meghallottam apa hangját.
- Miről szeretnél beszélni velünk fiam? - kérdezte.
Lebotorkáltam a lépcsőn - jobb most nem jut eszembe erről - és szembe néztem velük. Ekkor jutott eszembe, hogy miként is fogom ezt az egészet megfogalmazni és előadni nekik és persze majd Astridnak is ha eljön annak az ideje. Egy pillanatra - ha nem többre elgondolkodtam - majd rájuk néztem és persze, hogy kérdőn néztek rám. Most találj ki egy jó magyarázatot Hablaty! - mondta a hang a fejemben. A legelső dologgal kezdtem, ami eszembe jutott.
- Az a szerződés már érvényét vesztette mióta Astriddal együtt vagyunk? - kérdeztem apától.
- Miért kérdezed? - kérdezett vissza.
Úgy látszik ez egy igazán jó Haddock szokás, hogy kérdésre kérdéssel szeretünk válaszolni.
- Csak kíváncsi vagyok rá. - mondtam. - Hisz teljesen biztos, hogy egyszer elfogom venni.
- Igen, a jelek szerint már érvényét vesztette, de még mindig nem mondtad miért kérdezte. - mondta szigorúan.
Ahhoz képest, hogy 15 évig nem érdekeltem egy cseppest se, de amikor segítenie kellett megtette elég jól ismer, hogy tudja mikor válaszolok rendesen.
- Hát csak azért... mert azt tervezem... hogy meg... megkérem Astrid kezét. - mondtam a tarkómat vakarva.

Mindketten meredten néztek rám. Azért ez nem érhette őket ennyire váratlanul főleg apát akinek az volt a terve, hogy minden áron összeházasít minket, de most, hogy nincs az az idióta szerződés így nem kell minket kényszeríteni arra, amit egyikünk nem akar. De ez most már nem így van... remélem. Eddig Astrid jött mindig azzal, hogy kérjem meg a kezét, most, hogy megtenném és nemet mondana azt hiszem egy világ omlana össze bennem. De ez mindegy is, hisz azt mondta, hogy bármi történne velem akarja leélni az életét és biztos ez után is így fogja gondolni... nagyon remélem.
- Akkor ezek szerint beszélnünk kell a Hoffersonokkal. - mondta apa.
Az eddig lehorgasztott fejemet felkaptam és apára meredtem, önkéntelenül jelent meg az arcomon egy mosoly.

Azzal, hogy apa ebbe így bele ment már valamivel sokkal könnyebb lett a lelkem, de még hátra van a beszélgetés Astrid szüleivel és persze az is, hogy megkérjem Astrid kezét, meg az is, hogy igent fog még mondani. Apa kiment - nem tudom miért, de nem hiszem, hogy most akar beszélni Astrid szüleivel - és bent maradtam anyával. Ő még egy kicsit mindig hitetlenkedve nézett rám, de a büszkeség is sugárzott róla. Büszke az ő kicsi fiára, hogy végre valami olyan dolgot tett aminek nem a halálhoz való élményekhez van köze,  bár magam is büszke vagyok ezzel kapcsolatban. Elhatároztam végre magam egy fontos ügy érdekében.
- És mikor tervezed megkérni a kezét? - kérdezte anya.
- Még ebben az évben, talán ünnepekkor. Jobb ajándékot nem is kaphatna. - mondtam.
- Ahogy te se a születésnapodra. - mondta.
- Igen. - válaszoltam. - Felmegyek lefeküdni az elmúlt napokban nem nagyon tudtam.
Csak bólintott, pedig azt hittem, hogy megfogja kérdezni miért és nem vagyok benne biztos, hogy jó lenne elmondani neki azt, mint Astridnak. Egyszer biztosan, de nem most. Lassan elindultam felfelé, mielőtt felértem volna apa is megérkezett és úgy jött be, hogy engem észre se vett a lépcső tetején. Anyához szólt egyből.
- Holnap reggel már beszélhetünk is Astrid szüleivel. - mondta és hallottam a hangján, hogy mosolyog.
Tényleg ettől ennyire büszke lett rám.
- Megyek és szólok Hablatynak. - mondta.
- Az előbb ment fel lefeküdni, hagyd hadd aludjon. Látszott rajta, hogy napok óta keveset aludt. - hallottam anya hangját.
Ez mondjuk igaz, de mindegy. Amúgy meg nem akartam megszólalni, hogy hallottam, de szerintem anya tudta, hogy hallottam és ezért hárította apát is. Miután nem hallottam már egy szót se bementem a szobámba és amilyen halkan csak tudtam bezártam az ajtót. Fogatlanra néztem aki, kíváncsian nézett rám. Pont úgy mikor először vittem neki enni.
- Mi az pajti, már nem vagy rám dühös? - kérdeztem tőle.
Felállt a helyéről, mellém jött  és dorombolva dörgölőzött hozzám.

- Te mihez kezdenék én nélküled. - mondtam neki, ahogy megsimogattam. - Nálad jobb barát nem kell.
Hálásan bújt a kezem alá simogatásért. Astrid se volt olyan jó, barátom régen, mint most Fogatlan és én már akkor nem barátként gondoltam rá, de most kiderült, hogy ő se rám, de ez már mind mindegy. Most együtt vagyunk és ha minden jól megy 2 hét múlva már jegyesek is.
- Holnap neki láttunk az ajándéknak pajti. - simogattam meg a fejét. - Feküdj le rád fér az alvás, ahogy rám is.
Mint valami engedelmes gyerek hallgatott rám és a helyére ment megcsinálni a parázs ágyát, majd lefeküdt aludni. Én is követtem a példáját az ágyamhoz lépve levettem a mellényem és a felsőm. Remélem nem jön be anya, de ha igen akkor nem tűnik fel neki az az " apróság " a hátamon és persze a karomon. Meg lettem jelölve, de ebből ki lát bármit is, hisz folyton el lesz takarva a karom is szóval nem értem mi értelme volt ennek az egésznek. De ha Thyrának így jó akkor legyen. Befeküdtem az ágyamba,a mit már igen rég láttam és magamra rángattam a takarót, majd mély álmatlan álomba merültem, ami rég volt már az esetemben.
Reggel amikor felébredtem nem lehetett túl késő, ha apa még itthon volt - fura kimondani egy 1,5 hónap elteltével, hogy itthon az otthon helyett. Felvettem a felsőm és a mellényem helyett a páncélomért nyúltam nem tudom miért, de volt egy olyan érzésem, hogy most az kellene már felvennem. Bélhangos mellett jó, hogy abban kell lennem. Fogatlan is fel kell a mozgolódásomra és kíváncsian nézett rám. Szerintem csak azért, mert rég látta rajtam a páncélom. Fura volt azt is újra magamra venni, hisz mióta Igor megkorbácsoltatott nem hordtam és most alig egy héttel Dagur után már hordom, de ez mindegy is.
- Menj ki pajti mindjárt megyek én is. - nyitottam ki az ablakot neki.
Amint kiment be is zártam. Tudom, hogy már itt a tél, de, hogy Snoggletog előtt ennyire hideg legyen olyan még nem volt vagy sokat voltam a sziget világon kívül és azért érzem hidegebbnek, mint kellene. Már az ajtóban voltam amikor lentről meghallottam apáékat beszélni, nem akartam hallgatózni, de amikor a nevemet hallottam meg muszáj volt oda figyelnem.
- Végre egy felelősség teljes döntés hozott. - hallottam apa hangját.
Erről mondjuk én is ezt gondoltam.
- Minden eddigi döntését megfontolta, nem tehet arról, hogy a döntéseibe hibák vagy bajok csúsznak. - mondta anya.
- Nem, Val. Minden eddigi döntése felelőtlen volt. Hogy lehet egy olyan döntésre azt mondani, hogy felelősség teljes, amikor itt hagyta egy sárkány miatt a törzsét és a családját. - hallottam apát.
Tehát ezek szerint még most is felelőtlennek tart azok után, hogy békét teremtettem Hibbanton, nem egyszer mentettem meg az életem árán. De azzal, hogy megkérem Astrid kezét nem vagyok felelőtlen. Pedig komolyan alig vagyunk együtt Astriddal 3 hónapja és már ilyenekre vetemedek, az nem felelőtlenség.
- Akkor az én döntésem is felelőtlen volt, mert elhagytam a családomat és a törzsemet. - hallottam anya csalódott hangját. - Itt hagytam a két fiamat anya nélkül felnőni.
Bár nem láttam fentről milyen arcot vágott, de eltudtam képzelni, hogy ebbe a dologba még most is belefájdul a szíve és az enyém is, hogy így hallom.
- De az ő döntése más volt, mint a tied. Te azt hitted, hogy így biztonságban lesznek, de Hablaty csak úgy elment és állandó veszélybe sodorta magát. - mondta apa.
- Az ő döntése se volt más, mint az enyém, olyas valakit védet akit szeretet és bármit megtenne érte, ahogy én is tettem, ami nagy hiba volt. - hallottam anya szomorú hangját. A legszívesebben lemennék és a biztonságot adó kezei közé fúrnám maga, mint egy rossz álomból ébredő kisfiú, aki az anyja után sírt. - Elmondta miért választotta Fogatlant Hibbant helyett.
Na ebből lesz ám baj, de erre kíváncsi vagyok.
- Miért választotta a családja helyett egy sárkány? - kérdezte apa igazi kíváncsisággal a hangjában.
Komolyan apa ez nem egyértelmű? - kérdeztem magamtól.
- Így is nehéz volt neki és Klausnak is nélkülem felnőnie, de őt senki se fogatta el a törzsbe még a saját apja se. Próbált az elvárásaidnak megfelelni, de nem sikerült, így miután összebarátkozott Fogatlannal, aki elfogadta olyannak amilyen. Egy esetlen, két ballábas vikingnek akire sose lesz büszke a családja és akiben annyi erő sincs, hogy egy sárkány megöljön. Így amikor választania kellett az egyetlen barátja és a családja között, aki megvetették a barátot választotta aki azóta se árulta el egyszer se. - mondta anya.
Ilyen jól még én se tudta volna elmondani senkinek. Anya 1 év alatt úgy megismert, mintha mindig is mellettem lett volna, apa meg egy pillanatot se tudott volna azzal tölteni, hogy az meg mondja nekem, hogy melyik sárkány mire képes. Ezt is vagy Astrid apjától vagy Bélhangostól tudtam meg. Ennyit az apáról aki mellett éltem, de nem nevelt, így magamnak kellett felnevelnem magam.
- De ez akkor se mentség arra, hogy az életét mindig veszélybe sodorta, pedig nagyon jól tudta, hogy mi vár rá itthon, mikor haza jön. Bármilyen esetlen is volt mielőtt elment volna neki kellett volna akkor is átvennie a helyemet. - mondta apa.
Még most is úgy kezel engem, mint azt az esetlen senkit, aki senkit se érdekel, hogy megmarad-e egy - egy portya alatt. Hát köszönöm ennél jobban a napom nem kezdődhetne.
- És még most is annak tartod a fiad. - hallottam anya hangját, némi gúnnyal. - Pedig már nem esetlen, több olyan dolgot élt meg, mint az itteni harcosok együtt véve.
- Itt senki se gondolja úgy, hogy folyton az életével játsszon. - mondta apa.
Na jó ez nekem már túl sok volt. Tehát csak az hiszi, hogy jó poénnek veszem az egészet amikor napokig fekszek egy ágyban és azt se tudom mi történik körülöttem, de minden adandó alkalommal futok az ilyen elé, hogy jót nevessek utána. Hát ez nem így van.
- Hablaty 16 évesen már az életét adta volna Hibbantért, hogy megvédje a teljes pusztulástól. Ez nem felelőtlenség, hanem az otthonáért tartózó hála. Még te mondtad régen, hogy egy igaz hibbanti az életét adná a szigetért, innen látszik, hogy a fiad az. - hallottam anya kissé megemelt hangját.
Egyszer hallottam emelt hanggal beszélni és azt is velem szemben tette, de akkor igaza volt, ha nem küld el Astrid még most se ébredt volna fel. És most is igaza van. A legtöbb hibbantival szemben én nem egyszer haltam már meg majdnem a szigetért.
- És ha meghalt volna ki lett volna Hibbant következő törzsfője? - kérdezte apa.
Nekem itt lett elegem ebből. Becsaptam a szobám ajtaját és lerohantam hátra se nézve, ki az ajtón, amit szintén becsaptam magam mögött. Vajon ha én bele haltam volna valamelyik sérülésembe, akkor ki lenne a következő főnök? - tettem fel ironikusan a kérdést magamba. Ott van Klaus, aki apa a saját képére formált és akkor most engem tart felelőtlennek. Nem én vagyok az aki 15 évig nem vett tudomást az első, ismétlem az ELSŐ szülött fiáról. Fogatlan mellett is elviharoztam, pedig nem akartam. Elég rossz néven vette, hogy nem vettem róla tudomást, mert elgáncsolt.
- Ez hiányzott nekem még Fogatlan. Elég bajom van így is, ez kellett a napomhoz még. - förmedtem rá.
Megszeppenve nézett rám. Bármit csinált eddig sose förmedtem így rá és ha bajom is volt nem rajta vezettem le. Ha egy kicsit dühös lettem rá akkor is pajtinak hívtam nem pedig Fogatlannak. Gondolom nagyon meglephette a viselkedésem.
- Sajnálom, pajti, nem rajtad akartam levezetni a dühömet csak úgy kitört belőlem. - mondtam neki és megsimogattam.
Kíváncsian nézett rám.
- Apa tegnap még büszke volt rám most meg felelőtlennek tart mert mindennek fejjel megyek neki, ami nem igaz, ugye? - néztem rá, mint valami támaszpontra. - Szerinted is felelőtlen vagyok?
Még a kérdés se fejeztem be, de már a fejét rázta.
- Ezt csak te és anya látod így eddig, senki más. - mondtam neki.
- Mindenki más kinek nem lát? - kérdezte egy jól ismert gúnyos hang.
- Takonypóc. - fordultam meg. - Te mit keresel itt? Nem kellene a többiekkel lenned?
- Előbb te válaszolj. - mondta.
Mi lett itt hirtelen nagy barátok lettünk.
- Így se úgy kezdődött a napom, ahogy vártam nem kell még a te ki oktatásod is. - válaszoltam.
- Nem olyan biztos az, hogy kioktatlak. - mondta.
- Téged ismerve nagyon is az. - válaszoltam.
Elindultam a műhely felé hisz dolgoznom kell, de nem olyan biztos, hogy ma jutok valamire. Takonypóc meg ott loholt a nyakamban, mint Fogatlan, ahogy Fogatlan szokott mindig. Amint Takonypóc meglátta, hogy merre tartok megtorpant.
- Minek mész a műhelybe ilyen korán, nincs bent senki. - mondta.
- De ha bemegyek már lesz ott valaki. - mondtam. - Legalább olyan aki tudja is mit csinál. - motyogtam magam elé.
- De akkor se értem minek mész be. - mondta.
Megálltam és felé fordultam, de mielőtt bármit is mondtam volna Fogatlanhoz mentem.
- Vidd ezt be hátra. - adtam oda neki a szütyőt, amibe a szarv darabjai vannak.
Megvártam míg bemegy és csak utána szóltam Takonypóchoz.
- Nem tudom mit akarsz, de nem érek erre rá. Dolgom van, amit el is kell végeznem. És nem hiszem, hogy olyan nagy barátok lennék, hogy érdekeljen téged mi van velem. Menj vissza és majd gyere haza a többiekkel. - mondtam.
- Te minek jöttél onnan haza? - kérdezte.
- Az előbb mondtam, hogy dolgom van. Ebből mit nem lehet érteni. - mondtam.
Esküszöm, hogy Fogatlannak egyszerűbb egy ilyet elmagyarázni, mint nekik.
- Komolyan Takonypóc csak mond, hogy miért vagy itt aztán menj vissza. - mondtam.
- Csak arra voltam kíváncsi, hogy minek jöttél vissza, amikor tudod, hogy Astrid péppé fog ütni ha haza jön. Nem hittem volna, hogy ennyire felelőtlen vagy. - mondta.
- Nem vagyok felelőtlen. - bukott ki belőlem.
- Ha nem lennél az akkor 3 évre nem húztál volna el gondolkodás nélkül a sárkányölés elől. - mondta.
- És akkor neked nem lenne sárkányod,  de ha maradtam volna akkor is békét teremtettem volna a szigeten. - mondtam. - Ugyan ezt megtettem volna a szigetért ha már senki se tudtam előttem megtenni.
Ez alatt minden hibbantit és az eddigi próbálkozó örökösöket értem. Ők nem tudtak semmit se tenni.
- És honnan veszed, hogy sikerült volna békét teremtened? - kérdezte.
- Sehonnan, mert tudom, hogy képes lettem volna rá. - válaszoltam.
- Ne gyere ezzel az Odin örököse dumával nekem, nem tudtad te se, hogy életben maradsz mikor elmentél legyőzni azt az ízét. - mondta. - Szerencséd volt.
- Lehet, hogy szerencsém volt, de nem veled vitatom ezt meg, mert sose voltál a barátom és nem hiszem, hogy az akarsz lenni, hisz ki nem állhatsz. - mondtam.
Választ se várva elindultam a műhely felé.
- Sajnálom mind azt amit mondtam rólad mielőtt elmentél volna. - mondta.
Tuti, hogy automatikusan álltam meg és fordultam vissza felé. Ki a fene hitte volna, hogy Takonypóc Jorgerson bocsánatot kér ebben az életben tőlem. Snoggeltogi csoda.
- És ezt komolyan is gondolod, mármint a bocsánat kérést? - kérdeztem.
- Talán olyan hihetetlennek tűnik? - kérdezett vissza.
- Nekem nagyon is, főleg tőled hallani. - mondtam.
- Gondolom Astrid elmondta, hogy amikor Dagur megveretett mindenki aggódott azért, hogy felébredsz még valaha. - kezdte el. Takonypócot így hallani olyan, mint az ikreket normálisnak látni. - Akkor határoztam el, hogy mindenért amit tettem veled bocsánatot kérek.
- Szóval majdnem meg kellett halnom a hülye bocsánat kérésedért, mert képtelen vagy bármikor azt mondani nekem, hogy " Bocs mindenért. " és ennyi. Nehezedre esett volna? - kérdeztem.
- Nem, de téged ismerve tudtam, hogy ez lesz belőle, nem veszed komolyan. - mondta.
- Nem olyan felpezsdítő érzés, hogy nem vesznek komolyan, nekem 7 évig kellett ezzel élnem míg Fogatlannal nem találkoztam. - mondtam. - És most szeretnék dolgozni úgy, hogy ha megkérhetlek rá menj vissza.
- És megbocsájtasz nekem? - kérdezte.
- Most nem tudok erre válaszolni. Kérdezd meg újra az ünnepek alatt. - mondtam és bementem a műhelybe.
Mielőtt elkezdtem volna a tervrajzokat hallottam felszállni Kampót.