- Tudod, a hallottak alapján elég mozgalmas napod volt, Hablaty. - szólalt meg néhány percnyi csönd után Astrid az ágyról.
- Tudom, de neked se volt az a hű, de könnyű, ahogy hallani véltem. megszöktél a többiektől. - csóváltam a fejemet miközben a térképet néztem, amit Thyrától kaptam.
- Volt kitől tanulnom a szökést - mondta. - Mit tanulmányozol ennyire?
- Thyra végre volt oly kedves és oda adta az éjfúriákhoz vezető térképet. - mondtam. - Most azt nézem.
- De tegyél le arról, hogy holnap oda mész, mert én kinyírlak ha megteszed. - mondta, ahogy átölelt hátulról.
- Ennél is őrültebb lennék ha szembe szegülnék veled. - fordultam felé.
Most is első dologként a nyakában logó medált láttam meg.
- Mostantól mindig mosolyogni fogsz, ha meglátsz? - kérdezte.
- Egyértelműen. - mondtam. - Ezzel - mutattam fel a medált - tudni fogják, hogy hozzám tartozol.
- Mint egy tárgy. - mondta.
- Neeem, mint a másik felem vagy, mint az életem értelme. - mondtam.
- Na ez már jobban tetszik. - ült be az ölembe.
- Sose tudnék rád tárgyként tekinteni. Nem vagyok Takonypóc. - mondtam.
- Tudom. - hajtotta a fejét a vállamra, miközben ásított egyet.
- Ez most azt jelenti, hogy ideje aludnod. - álltam fel.
- És azt, hogy ideje neked is pihened, késő van már, Hablaty. Neked is pihenned kell. - mondta.
- Tudom és fogok is, de előbb téged pakollak el holnapra. - mondtam.
- Vicces vagy. - mondta, de azért hagyta magát, hogy felemeljem és az ágyhoz vigyem.
Leraktam az ágyra, ahol rögtön a másik oldalára fordult. Leültem mellé és megsimogattam az arcát, majd felálltam és elindultam vissza az asztalhoz, vagyis inkább indultam volna, ha nem kapja el a csuklóm.
- Hablaty ne csináld, pihenj le. Elég lesz akkor ezt csinálnod mikor a falu gondjai nyomják majd a vállad. - mondta.
- Tudom, csak egy percet kérek. - mondtam.
Elengedte a kezem és hagyta had tegyem azt amit akarok.
- Komolyan mondom, hogy veled nehéz egyességre jutni. Őrült aki megpróbálja. - mondta.
- Szóval akkor te annak tartod magam, mert nem egyszer próbáltál meg velem egyességre jutni. - mondtam.
- Csak mondj egy példát. - vágta rá.
- Nem csak egyet tudok felhozni. - mondtam, ahogy eloltottam az asztalon a lámpást.
- Hallgatom. - mondta.
Visszamentem hozzá és befeküdtem mellé. A fejét rögtön a mellkasomra tette és onnan nézett fel rám.
- Hallgatlak. - mondta újra.
- Ott van első példának az a nap amikor felfedezted Fogatlant és repültünk, utána rohantál, hogy elmond apámnak, hogy megtaláltuk a fészket, de nem hagytam. Próbáltál velem dűlőre jutni, de nem tudtál. Senki se tudott volna arról lebeszélni, hogy megvédjem Fogatlant. - mondtam.
- Emlékszek erre. - mondta. - Utána minden megváltozott köztünk és a szigeten is.
- Mert elmentem. - sóhajtottam.
- Az csak az egyik jelentős része volt, a másik meg az volt, hogy békét kötöttünk a sárkányokkal. Furcsa volt nélküled a sárkányok betanítása, hisz az alatt a rövid idő alatt is láttam mit értél el Fogatlannal. - mondta.
- Ez most úgy érted míg itt voltam vagy amit te láttál belőle? - kérdeztem.
- Amit láttam. - mondta. - Akkor már tudtam, hogy te nem közénk való vagy. És talán sejtettem is, hogy el fogsz menni, csak nem akartam azzal törődni.
- Mert ha törődtél volna vele, megvertél volna. - mondtam.
- Nem, nem hiszem. Megértettem volna, hogy neked nem itt a helyed, de tudtam volna, hogy vissza jössz. - mondta. - Hisz vissza jöttél.
- 3 évvel később. - suttogtam.
- Az lehet, de itt vagy. - mondta.
- Igen és azt hiszem boldogabb nem is lehetnék. - mondtam.
- Miért is? - kérdezte.
- Mert vissza kaptam az anyámat, van egy legjobb barátom, a testvéri viszonyom Klausszal jobb, mint volt és veled lehetek. - mondtam.
- Örülök, hogy így alakultak a dolgaid. - mondta.
- Tudod ezek közül amiket most felsoroltam, csak egyben hittem, de abban se annyira, hogy elhiggyem lehetséges. - mondtam.
- Melyik volt az? - kérdezte.
- Hogy Klausszal jobb lesz a viszonyom miután haza tér. - mondtam.
- És a többi? - kérdezte és felült.
- Nem volt miben reménykednem. - ültem fel én is. - Anyámról úgy tudtam... úgy tudtuk halott és a holtak nem térnek vissza. Barátokra gondolni se mertem, hisz mindenki megvetett. És, hogy te viszonozd egyszer amit érzek maga volt a legszebb álom. De végül is minden jól sikerült. - vontam vállam - Most már minden a helyén van.
- Ha te mondod. - motyogta és vissza dőlt a mellkasomra.
- Ideje aludni. - mondtam.
- Úgy tudtam te a páncélodban nem tudsz aludni. - mondta.
- Kivételes alkalom. Nem akarok reggel ezzel vesződni, hisz úgy is kirángatsz az ágyból nem mindegy mi van rajtam vagy nincs. - mondtam.
- Rémesen titkolózol. - mondta.
- Nem titkolózok. - mondtam. - Ezt meg honnan vetted.
- Ismerlek és hallottam, ahogy megváltozott a szívverésed, ami azt jelenti, hogy titkolsz valamit. - mondta.
- Igaz van valami ami miatt tuti ki akarsz majd nyírni, de előre szólok, hogy nem én akartam, bele se mentem volna, csak Thyrát ismerve mindent megtett volna azért, hogy rám erőltesse. - mondtam, mint valami árulkodó kisgyerek.
- Mit erőltetett rád? - kérdezte.
- Csak akkor mutatom meg, ha megígéred, hogy nem engem ölsz meg, hanem Thyrát. - mondtam.
- Oké, de mutasd vagy kapsz. - fenyegetett.
- Jó. - mondtam és elkezdtem lehámozni magamról a páncélom.
Elsőként a karom szabadult meg mindentől és onnan is bukkant elő először a tetoválásom. De fura ezt így kimondani. Azt hittem, hogy már ha azt meglátja kiabálni kezd velem, de nem. Amikor ránéztem a szemem sarkából, csak rá mered és elgondolkodott valamin. Amikor felálltam mellőle, hogy megtudjak fordulni emelte csak vissza rám a tekintetét és érdeklődve figyelt engem. Amint megfordultam éreztem, ahogy a tekintette a hátamat mustrálja.
- Rosszabbra számítottam. - mondta végül.
- Hogy mi? - kérdeztem teljesen ledöbbenve és visszafordulta hozzá.
- Thyra mesélte mit akar, de megkért rá, hogy ne szóljak. - mondta.
- De miért? - kérdeztem, ahogy leültem vele szembe.
- Mert tudtuk, hogy így is, úgy is kiakadsz. - válaszolta.
- Ezt értem, de...Várj, ti amúgy mikor beszéltettek egymással? - kérdeztem.
- Amikor elérkeztünk keresni miután kirohantál Gustav miatt a klubházból, akkor mondta ezt is. - mondta.
- Ó. - értelmesebb dolog nem jutott az eszembe.
- De tudod most már ideje megszoknom téged így, ahogy vagy és minden egyébbel ami hozzád tartozik. Legfőképp, pedig azt kell elfogadnom, hogy nem az a kis fiú vagy aki a segítségemre számíthatott, hanem mindenki a te segítségedre fog várni. - mondta. - És, hogy most ebbe bele gondolok rám nem is marad időd ez gáz. - hajtotta le a fejét.
- Astrid, - emeltem fel a fejét. - te leszel Fogatlanon az egyetlen akire mindig lesz időm, ezt ne feled sose.
- Ezt már mondtad. - mondta.
- Tudom, de most már pihenjünk. Mindkettőnknek nehéz napja volt. - öleltem át és feküdtem le.
Most már mindegy miben alszok vagy miben nem. Befészkelte magát az ölelésembe és lassan elaludt, ahogy én is. Reggel, hagyjuk inkább, hajnalban Astrid mocorgására ébredtem fel.
- Jó reggelt. - mondta mosolyogva.
- Még hajnal van, abban mi a jó. - nyavalyogtam.
- Akkor ez jobban tetszik? - kérdezte.
- Ha? - kérdeztem vissza.
- Boldog Születésnapot. - suttogta a fülembe.
- Majd meglesz. - motyogtam.
- Hékás ne aludj vissza még vagy egy körünk. - mondta. - Majd ott alhatsz ha akarsz.
- Azt se tudom hova akarsz elrabolni. - mondtam.
- Majd meglátod. - mondta mosolyogva.
- Ez nem vicces, te szó szerint elrabolsz engem. - mondtam.
- Kölcsön kenyér vissza jár. - vágta rá.
- Én is nem is rabol... Ó. - nyögtem ki végül.
- Na gyerünk sárkányfiú, pattanj és öltözz. - adta ki a parancsokat.
- Tudtommal nekem van születésnapom nem pedig neked. - mondtam.
- Most meg már vissza élsz vele. - mondta. - Rosszul áll szénád, Haddock.
- Milyen széna, hol? - kérdeztem.
Na jó a reggelek tényleg nem az én pillanataimat jelentik. Ennyire hülye is én lehetek, hogy megkérdezem milyen széna és azt, hogy hol van.
- Ez csak egy kifejezés. - mondta, de a hangjában lehetett hallani, hogy elfojtja a nevetést.
- Rá... - ásítottam egyet. - ....rájöttem közben. - mondtam.
- Nem úgy nézel ki. - mondta.
- Reggel van. - válaszoltam.
- Igen, de eddig egy reggelen se voltál ilyen...
- Kifacsart? - kérdeztem. - Hát igen ez csak azért van, mert végre kialudhattam magam.
- Szóval, ha normálisan alszol ilyen hülye vagy, bár akkor is az vagy ha nem aludtad ki magad. - mondta.
- Tudom én azt, hogy mindig hülye vagyok nem kell neked is mondanod. - mondtam.
- De kell. Viszont egyszer úgy is meg fogsz komolyodni... remélem. - mondta.
- Tudod, hogy hallak?
- Persze.
- Akkor jó. - mondtam. - És muszáj elmennünk?
- Igen, ha nem megyünk te egész nap dolgozni fogsz és én azt nem akarom. Komolyan csak a mai napot bírd ki és kész. Ne halj bele, hogy nem csinálsz valamit. A mai nap csak a miénk. - mondta komolyan.
- Ne félj nem fogok bele halni. - mondtam. - A mai nap csak a miénk.
Mosolyogva bújt hozzám.
- Nem arról volt szó, hogy menni kellene? - kérdeztem.
- Látom vicces kedvedben vagy. - mondta.
- Egy kicsit igen. - mondtam.
A szemét forgatta. - De végül is igazad van mennünk kellene. Szóval itt az ideje, hogy felöltözz.
- Este is te szedetted le rólam. - morogtam.
- Az este volt. - mondta.
- Gondolhattam volna, hogy ezt válaszolod. - mondtam. - Vállalod Fogatlan felkeltését vagy sem?
- Mert?
- A te ötleted volt a hajnali ébredés és, hogy menjünk el akkor. De neki erről nem lett szólva szóval ez egy óra lesz mire felébreszted. - mondtam.
- A te sárkányod nem az enyém. - mondta és felállt. - A te feladatod felkelteni.
- A te feladatod pedig az én felkeltésem.
- Pontosan. - bólogatott.
Felkeltem én is és felöltöztem, lassan, csakhogy Astrid idegeit húzzam. Ennyit csak megtehetek már a mai nap, ha rólam szól már ez a nap. Odamentem Fogatlanhoz, aki furcsa mód ébren volt. ilyen se volt még az életben. Amint meglátott közeledni letámadott és nyalogatni kezdett.
- Ezt veszem egy " Boldog Születésnapot"-nak. - mondtam neki és kimásztam alóla.
- Nem azt mondtad, hogy egy órába telik felébresztened? - kérdezte Astrid mögülem.
- Most kivételesen felkelt magától is. - morogtam.
- Menjünk. - mondta.
- Menj és készülj össze, addig írok egy levelet anyának. - mondtam.
- Oké és hol menjek ki? - kérdezte.
Rögtön az ablakra mutattam. - Fogatlan ki visz majd. - mondtam, miközben egy papírt kerestem.
- Oké, akkor egy 10 perc múlva a Nagyteremnél? - kérdezte.
- Ott leszek. - mondtam.
- Jó, akkor addig is szia. - mondta és lazán kiugrott az ablakon.
Egy bő percig néztem utána aztán fejcsóválva mentem az asztalomhoz.
- Nem tudom melyikünk az izgágább. - motyogtam magamnak és elkezdtem a levelet írni.
" Elmentünk Astriddal legkésőbb holnap jövünk.
Hablaty. "
Ezzel is meg vagyok. Akkor mehetünk is, azt hiszem. Nekem nincs sok mindenre szükségem egy napra max csak egy takaróra, de semmi több. Fogatlannal a nyomomban kiugrottam az ablakon és elindultam fel a Nagyteremhez. Remélem semmi őrültséget nem csinálunk, bár én alapból őrült vagyok szóval ez el van vetve. Nem sokat kellett várnom Astridra,aki eléggé megpakolva jelent meg.
- Csak egy napról volt szó, nem? - kérdeztem.
- Minden benne van ami kell. - mondta.
- Oké. - mondtam és felültem Fogatlanra.
- Hol hagytad Viharbogarat? - kérdeztem.
- Fogatlannal egyszerűbb mennünk. - mondta és felült mögém.
- Akkor menjünk. - mondtam és elindultunk.
