Hablaty új élete 87. fejezet

* külső szemszög *

Astrid kora reggel ébredt fel arra, hogy Hablaty nincs mellette, pedig tisztán emlékezett rá, hogy az este vele volt. Ahogy felült körbe nézett a szobában, de nem látott senkit se, még Fogatlant se. Jól tudta a lány, hogy nincs az az ember aki kora reggel fel tudja ébreszteni az éjfúriát, ezért furcsának találta, hogy nincs bent a sárkány. Ahogy felült megérezte a papír érdességét a markában. Rögtön széthajtotta a papírt és olvasni kezdte. Haragudott a fiúra, mert hazudott neki, de valahol meg is értette, mert ismeri a fiú természetét és tudja nem képes egy helyben megmaradni, főleg úgy, hogy nem csinálhat semmit. Bármi baja volt mindig a munkába temetkezve adta ki magából, sose volt az az igazán nyugodt fiú aki nyugton tud maradni. És ezt Astrid is tudta.
Nagyon jól tudta, hogy senki se tudja lebeszélni Hablatyot az ostoba terveiről, amikkel többségben bajba szokott kerülni, de sose veszi észre azokat. Aközött a sok ostoba terv között volt néhány ami segített, de azokból kevés volt. Némelyik ilyen tervért az életét kockáztatta és nem mindig került ki épp bőrrel az olyan helyzetekből. Épp ezért aggódott Astrid és kezdi el keresni még a nap folyamán. Tudja, hogy értelme nincs, hisz ki tudja merre járhat, de úgy érzi ezt meg kell tennie, még akkor is ha nincs értelme.
Felkelt és elindult reggelizni. Fent Klauson kívül senki se volt.
- Hablatyot hol hagytad? - kérdezte a fiú.
- Nem kell úgy tenned, mint aki nem tudja, hogy elment. Te is tudod és én is, hogy elment. - válaszolta.
- És most az jön, hogy eltöröd valamelyik karom, mert tudtam mit tervez? - kérdezte Klaus.
- Nem, senki se tudná megállítani Hablatyot ha valamit a fejébe vesz. Túl makacs, hogy le lehessen beszélni egy ilyenről. - mondta Astrid.
- Mielőtt elment Hibbantról, azt hitted, hogy sikerült meggyőznöd, hogy ne menjen el, de mégis elment. Szóval ha egy székhez kötöztem volna, hogy felejtse azt el, sose jött volna össze, mert makacs. Ugyan annyira, mint apa. - mondta a fiú.
- Nem, az ő makacssága nem olyan, mint apátoké, hanem sokkalta rosszabb. Hisz apádat le lehet beszélni erről - arről, de Hablatyot nem tudja senki se lebeszélni semmiről, legyen szó bármiről. - mondta a lány.
- Igaz, de most szólt, hogy elment és megkért arra, hogy ne keresd és ne is aggódj érte. - mondta Klaus.
- Igen és tudom, hogy ő azt gondolja ha már járni tud akkor jól van, de igazából még nincs és ezt ő is tudja, csak nem akarja bevallani, hogy fájdalmai vannak. Ami rossz. A saját épségét veszélyezteti mások öröme miatt. - mondta Astrid.
- Épp ezért nem lehet azt mondani, hogy ő csakis saját magával törődik. Hisz inkább szenved magában, minthogy valaki aggódjon érte. - válaszolta Klaus.
- Ez rendben van, csak tudod azt nem értem, hogy miért jó ez neki ha ezt csinálja? - kérdezte a lány.
- Egész életében senki se aggódott az állapotáért, aztán megjelent Fogatlan, aki apai aggodalommal féltette mindentől és ahhoz szokott hozzá, hogy egy valakinek mutatja ki a fájdalmait, aki nem más, mint Fogatlan. Ő ismeri a legjobban és benne is bízik meg a legjobban, mert rá bármiben számíthat, még ha az a bármi egy óriási nagy baromság. - válaszolta a fiú. - Fogatlanra mindig számíthatott és ez mindig is így fog maradni.
- De azért neki se kell mindig egy sárkányra számítania, hisz már itt van velünk. Itt vagyok neki én is.- mondta a lány.
- Igen, de Hablaty úgy érzi magát biztonságban ha Fogatlanra támaszkodhat. 3 évig volt vele egyedül így jó, hogy most ismét emberek között is a sárkánya társaságát jobban keresi. Fogatlan sose szólja le - nem, mintha tudna beszélni - és támogatja, amit mi sose tettünk. - mondta Klaus. - Bár én nem is igazán tudtam miután elmentem.
- Szerinted még akkor is támogatja ha ostobaságot csinál? - vonta fel a szemöldökét Astrid.
- Nekem nagyon úgy tűnik, hogy igen Gondolom ez a hálája elég sok mindenért. - mondta a fiú.
- Vagy csak azért teszi, mert tudja, hogy Hablaty, Odin örököse, aki a faját teremtette és lakozik egy részében Odin ereje. - mondta a lány. - Ami viszont furcsa, hogy ő nem vág fel nagyon azzal, hogy ő Odinnak a leszármazottja és nem is lett nagy tahó, mint Takonypóc. Megmaradt ugyan annak aki volt, pedig nem arra számítottam, hogy ilyen lesz mikor vissza jön. Bár alig lehet kiszedni belőle valamit, hisz régen rengeteget beszél és most nem.
- Tudod, hogy csak azért nem használja ki azt amije van, mert akkor úgy tekintenének rá, mint elnyomóra és ő nem akar az lenni, mert tudja milyen elnyomottan élni. - mondta Klaus. - 7 évig élt úgy.
- Nem hiszem, hogy igazán élt míg Hibbantról el nem ment. Az alatt a 7 év alatt csak rutin szerűen csinált minden. Körülötte csak a mi életünk folyt, az övé meg megállt akkor mikor kitagadta a falu és 3 éve indult újra. - mondta Astrid.
- Ahogy mondod. - sóhajtotta a fiú.
- Szerinted, merre lehet? - kérdezte a lány.
- Akár merre, hisz bármelyikünknél jobban ismeri a szigetvilágot. Volt 3 éve, hogy kiismerje. - válaszolta a fiú.
- Tudom. - most Astridon volt a sor, hogy sóhajtson.
- De Snoggeltogkor biztosan otthon lesz, hisz azt már réges - rés megígérte neked. - mondta a fiú és kiment.
Astrid egyedül marat bent és a gondolataiba merült. Miközben gondolkodott az tányérján lévő ételt turkálta. Nem volt éhes, ami történt reggel az elvette az étvágyát. És Hablaty hiánya is fájt neki ami nem engedett le egyetlen falatott se a torkán. A hatalmas méretű csalódás amit a fiú iránt érzett az eltelt félórában csak növekedett. Tudta, hogy bármiért is ment el, az neki fontos, de a csalódást most még semmi se fogja megbocsájthatóvá tenni, hisz hazudott neki, ami nagyon fáj Astridnak. A mélázásból a reggelizni érkező banda maradéka ránotta ki.
- Mi van Astrid? Megint elhagytak? - kérdezte gúnyosan Takonypóc.
- Kivételesen eltaláltad. - mondta a lány és tovább turkált a tányérján.

- Oh. - bökte ki úgy, hogy csak Astrid hallhatta. - Hát remélem most nem kell segíteni a keresésében.
Astrid dühös tekintettel nézett a fiú, de valahogy érzete, hogy ezt nem csak úgy kimondatta valami a fiúval, hanem direkt volt. Hisz legutóbb bevallotta neki, hogy aggódik Hablaty épségéért. És most talán az ő bánata se tetszik neki és próbál valami mással elterelni a figyelmét a történtekről.
- Én segítek megkeresni ha szeretnéd. - ajánlotta fel a segítséget Halvér.
- Nem kell segíteni keresni, mert nem fogom, hisz bármerre lehet már és azt se tudom mikor ment el. - mondta bánatosan.
- Én még mindig nem vágom kiről van szó. - szólalt meg Fafej. - Csak az ne mond, hogy Smidvarg eltűnt.
- Ki? - kérdezte mindenki.
- A fehér éj terror. - válaszolta.
- Na jó nekem ennyi elég volt mára. - állt fel Astrid és kiment.
Visszament a házba és befeküdt az ágyba. A mai napon semmihez se volt kedve, csak az ágyban feküdni és úgy gondolni, hogy ez az egész csak egy álom, egy nagyon rossz álom. Teljesen legyengítette a Hablatyban való csalódása. Tudta, hogy emberben még ekkorát nem csalódott, mint most a fiúban akit szered, de így se tud haragudni rá, ahhoz túlságosan is szereti. Csak fáj neki az amit tett a történtek után. Ő is és Halaty is tudja, hogy annyira még nincs jól, hogy csak úgy elmenjen kóborolni anélkül, hogy mondaná merre megy. A kezébe vette az összegyűrt levelet és újra kisimította, majd elolvasta.
- Még most se értem miért csináltad. - mondta halkan.
Majd lassan a gondolataiba burkozott.
Eközben Klaus visszatért a többiekhez akik egyből kérdésekkel támadták le a fiút.
- Már megint miért tűnt el csak úgy Hablaty? - kérdezte Halvér.
- Nem...
- Nem elégé egyértelmű? - kérdezte Takonypóc lekicsinylően.
- Nem, nem az, de ha te olyan jól tudod mondd csak. - szólt vissza Klaus.
Takonypóc egy pillanatra meglepetnek tűnt, majd belekezdett.
- Mind tudjuk, hogy Hablaty Odin örököse és úgy érzi neki mindent meg kell tennie. hogy megfeleljen erre a posztra. Bár amilyen ostoba az életét veszélyezteti, minthogy másokon segítene. - mondta Takonypóc.
Mindenki kételkedve nézett a Jorgerson fiúra.
- Most vagy túl sok sziklát nyomtál a képembe húgi vagy csak képzeltem, hogy Takonypóc tényleg Hablaty pártjára állt. - mondta Fafej.
- Nem hiszem, hogy bizonyítani akarna, hisz már többször tette, minthogy te leestél volna Kampóról. - mondta Klaus.
- Akkor miért ment el megint? - kérdezte Takony.
- Nem tudom, nem vagyok gondolatolvasó aki bele lát másokba. - mondta Klaus.
- De a testvéred nem? - kérdezte Kőfej. - Elméletben még mindig veled jön ki a legjobban.
- Ebben is kételkedek. - mondta a fiú. - A sárkányokban jobban bízik, mint benne szóval mindegy.
Nem akarta elárulni senkinek se testvére szándékát legyen mindenki számára csak meglepetés. Minden egyéb szó nélkül kiment vissza se nézve, de tudta, hogy mindenki kérdőn néz rá.
- Azért kíváncsi lennék arra, hogy mit tervezget Hibbant nagy hőse. - mondta Takonypóc.
- Eddig Hablatyról volt szó nem pedig Hibban hőséről. - szólt közbe Fafej.
- Ez neked már túl magas úgy látom. - mondta és azzal kiment.
- Nem is. - mondta Fafej sértődötten.
Míg Fafej sértődötten elvonult a ház egyik sarkába a bent maradt két ember is felszívódott a maga dolgára.
Eközben Takonypóc az istállóba ment fel és készült, hogy elmenjen.
- Nekem itt valami nem tetszik Kampó, úgy, hogy megyünk és kiderítjük. - mondta a sárkánynak.
Mivel senki se figyelt arra, hogy a másik mit csinál így feltűnés nélkül eltud menni, de még is csak az éjszaka leple alatt ment el.


* Hablaty *

Amint anyának leesett, hogy tényleg ott vagyok, odarohant hozzám és megölelt.

Nem annyira szorított magához, mint Astrid, de azért éreztem, hogy a bordáim még ennyitől is fájnak. Próbáltam  nem felszisszenni, de nem sikerült Amint anya ezt meghallotta elengedett. Most per pillanat örültem, hogy senki sincsen bent rajtunk kívül.
- Jól vagy? - kérdezte.
Nem tudom mit mondjak neki, mert az se tudom, hogy apa itthon mit mondott az embereknek arról, hogy mi történt. Gondolom anya rájött - miért ne jönne rá, hisz engem jobban ismer, mint bárkit is.
- Hallottam mi történt Dagurral. A törött bordáidnak a héten már nem lesz baja. - mondta.
Megnyugodtam, hogy csak ennyiről tud, mert eléggé ki lenne akadva ha az egészet tudná. De szerintem ettől is eléggé ki volt akadva, hisz velem már annyi minden történ, hogy már számát se tudom.
- Igen jól vagy, igaz még fáj egy kicsit, de pár nap és jobban leszek. - mondtam.
És kivételesen nem is hazudtam az állapotomról. Tényleg jól érzem magam most az egyszer egy ilyen baj után. Nem tudom miért, de teljesen jól érzetem magam.
- A többiek hol vannak? - kérdezte.
- Ők még ott maradtak, én haza jöttem, mert beszélni szerettem volna veletek. - mondtam.
- Miről? - jött a kérdés apától.
- Ezt inkább otthon mondanám el. - válaszoltam.
Csak bólintottak és nem kérdeztek mást.
- Haza megyek lepakolni addig míg jöttök. - mondtam.
- Rendben. - hallottam anya hangját.
Nem szóltam többet és elindultam ki, onnan meg haza.
Fogatlan a nyomomban volt és hangtalanul követett. Talán jobb lett volna ha csak holnap hozom fel ezt a beszélgetést és nem ma, de most már mindegy. Igazából jobb túl esni előbb rajta, mint később. Bár nem épp ez az este a megfelel rá, tényleg jobb lenne holnap elmondani. De ez már teljesen mindegy, hisz már szóltam nekik arról, hogy beszédem van velük és egyikük se fog hagyni míg ki nem szedik belőlem mit szeretnék.
- Fent találkozunk pajti. - szóltam Fogatlanhoz aki az ablakához ment.
Én meg az ajtóhoz mentem és berúgtam azt - szó szerint. Felmentem a lépcsőn és leültem az ágyamra. Fogatlan még nem volt bent amit nem is értettem. Kintről a morgását hallottam és azt, ahogy a tetőn ugrál. Ebből le esett, hogy nincs nyitva az ablak és most meg is sértődött rám ezért. Felálltam és kinyitottam neki sz ablakot, mire kaptam tőle egy kedves morgást.

- Nem tudtam, hogy zárva van úgy, hogy ne engem hibáztass ezért. Azt se tudtam, hogy belehet zárni hisz eddig nem mentünk el, mint legutóbb. - mondtam neki, mire már vissza vett magából egy kicsit. - Azért.
Kérdőn nézett rám egy pillanatra, majd elvonult a helyére és lefeküdt aludni, persze nekem a hátát mutatta. Mielőtt Fogatlanhoz szólhattam lentről ajtó nyitódást hallottam, ami azt jelenti, hogy a sértődőt sárkány kiengesztelése későbbre marad. Letette a szütyőmet ami fel se tűnt, hogy a hátamon van még és elindultam le. Mit fognak apáék vajon szólni, ha ezzel állok elő. Remélem jól fognak reagálni és Astrid szülei is. Még le se értem, talán még félúton jártam a lépcsőn amikor meghallottam apa hangját.
- Miről szeretnél beszélni velünk fiam? - kérdezte.
Lebotorkáltam a lépcsőn - jobb most nem jut eszembe erről - és szembe néztem velük. Ekkor jutott eszembe, hogy miként is fogom ezt az egészet megfogalmazni és előadni nekik és persze majd Astridnak is ha eljön annak az ideje. Egy pillanatra - ha nem többre elgondolkodtam - majd rájuk néztem és persze, hogy kérdőn néztek rám. Most találj ki egy jó magyarázatot Hablaty! - mondta a hang a fejemben. A legelső dologgal kezdtem, ami eszembe jutott.
- Az a szerződés már érvényét vesztette mióta Astriddal együtt vagyunk? - kérdeztem apától.
- Miért kérdezed? - kérdezett vissza.
Úgy látszik ez egy igazán jó Haddock szokás, hogy kérdésre kérdéssel szeretünk válaszolni.
- Csak kíváncsi vagyok rá. - mondtam. - Hisz teljesen biztos, hogy egyszer elfogom venni.
- Igen, a jelek szerint már érvényét vesztette, de még mindig nem mondtad miért kérdezte. - mondta szigorúan.
Ahhoz képest, hogy 15 évig nem érdekeltem egy cseppest se, de amikor segítenie kellett megtette elég jól ismer, hogy tudja mikor válaszolok rendesen.
- Hát csak azért... mert azt tervezem... hogy meg... megkérem Astrid kezét. - mondtam a tarkómat vakarva.

Mindketten meredten néztek rám. Azért ez nem érhette őket ennyire váratlanul főleg apát akinek az volt a terve, hogy minden áron összeházasít minket, de most, hogy nincs az az idióta szerződés így nem kell minket kényszeríteni arra, amit egyikünk nem akar. De ez most már nem így van... remélem. Eddig Astrid jött mindig azzal, hogy kérjem meg a kezét, most, hogy megtenném és nemet mondana azt hiszem egy világ omlana össze bennem. De ez mindegy is, hisz azt mondta, hogy bármi történne velem akarja leélni az életét és biztos ez után is így fogja gondolni... nagyon remélem.
- Akkor ezek szerint beszélnünk kell a Hoffersonokkal. - mondta apa.
Az eddig lehorgasztott fejemet felkaptam és apára meredtem, önkéntelenül jelent meg az arcomon egy mosoly.

Azzal, hogy apa ebbe így bele ment már valamivel sokkal könnyebb lett a lelkem, de még hátra van a beszélgetés Astrid szüleivel és persze az is, hogy megkérjem Astrid kezét, meg az is, hogy igent fog még mondani. Apa kiment - nem tudom miért, de nem hiszem, hogy most akar beszélni Astrid szüleivel - és bent maradtam anyával. Ő még egy kicsit mindig hitetlenkedve nézett rám, de a büszkeség is sugárzott róla. Büszke az ő kicsi fiára, hogy végre valami olyan dolgot tett aminek nem a halálhoz való élményekhez van köze,  bár magam is büszke vagyok ezzel kapcsolatban. Elhatároztam végre magam egy fontos ügy érdekében.
- És mikor tervezed megkérni a kezét? - kérdezte anya.
- Még ebben az évben, talán ünnepekkor. Jobb ajándékot nem is kaphatna. - mondtam.
- Ahogy te se a születésnapodra. - mondta.
- Igen. - válaszoltam. - Felmegyek lefeküdni az elmúlt napokban nem nagyon tudtam.
Csak bólintott, pedig azt hittem, hogy megfogja kérdezni miért és nem vagyok benne biztos, hogy jó lenne elmondani neki azt, mint Astridnak. Egyszer biztosan, de nem most. Lassan elindultam felfelé, mielőtt felértem volna apa is megérkezett és úgy jött be, hogy engem észre se vett a lépcső tetején. Anyához szólt egyből.
- Holnap reggel már beszélhetünk is Astrid szüleivel. - mondta és hallottam a hangján, hogy mosolyog.
Tényleg ettől ennyire büszke lett rám.
- Megyek és szólok Hablatynak. - mondta.
- Az előbb ment fel lefeküdni, hagyd hadd aludjon. Látszott rajta, hogy napok óta keveset aludt. - hallottam anya hangját.
Ez mondjuk igaz, de mindegy. Amúgy meg nem akartam megszólalni, hogy hallottam, de szerintem anya tudta, hogy hallottam és ezért hárította apát is. Miután nem hallottam már egy szót se bementem a szobámba és amilyen halkan csak tudtam bezártam az ajtót. Fogatlanra néztem aki, kíváncsian nézett rám. Pont úgy mikor először vittem neki enni.
- Mi az pajti, már nem vagy rám dühös? - kérdeztem tőle.
Felállt a helyéről, mellém jött  és dorombolva dörgölőzött hozzám.

- Te mihez kezdenék én nélküled. - mondtam neki, ahogy megsimogattam. - Nálad jobb barát nem kell.
Hálásan bújt a kezem alá simogatásért. Astrid se volt olyan jó, barátom régen, mint most Fogatlan és én már akkor nem barátként gondoltam rá, de most kiderült, hogy ő se rám, de ez már mind mindegy. Most együtt vagyunk és ha minden jól megy 2 hét múlva már jegyesek is.
- Holnap neki láttunk az ajándéknak pajti. - simogattam meg a fejét. - Feküdj le rád fér az alvás, ahogy rám is.
Mint valami engedelmes gyerek hallgatott rám és a helyére ment megcsinálni a parázs ágyát, majd lefeküdt aludni. Én is követtem a példáját az ágyamhoz lépve levettem a mellényem és a felsőm. Remélem nem jön be anya, de ha igen akkor nem tűnik fel neki az az " apróság " a hátamon és persze a karomon. Meg lettem jelölve, de ebből ki lát bármit is, hisz folyton el lesz takarva a karom is szóval nem értem mi értelme volt ennek az egésznek. De ha Thyrának így jó akkor legyen. Befeküdtem az ágyamba,a mit már igen rég láttam és magamra rángattam a takarót, majd mély álmatlan álomba merültem, ami rég volt már az esetemben.
Reggel amikor felébredtem nem lehetett túl késő, ha apa még itthon volt - fura kimondani egy 1,5 hónap elteltével, hogy itthon az otthon helyett. Felvettem a felsőm és a mellényem helyett a páncélomért nyúltam nem tudom miért, de volt egy olyan érzésem, hogy most az kellene már felvennem. Bélhangos mellett jó, hogy abban kell lennem. Fogatlan is fel kell a mozgolódásomra és kíváncsian nézett rám. Szerintem csak azért, mert rég látta rajtam a páncélom. Fura volt azt is újra magamra venni, hisz mióta Igor megkorbácsoltatott nem hordtam és most alig egy héttel Dagur után már hordom, de ez mindegy is.
- Menj ki pajti mindjárt megyek én is. - nyitottam ki az ablakot neki.
Amint kiment be is zártam. Tudom, hogy már itt a tél, de, hogy Snoggletog előtt ennyire hideg legyen olyan még nem volt vagy sokat voltam a sziget világon kívül és azért érzem hidegebbnek, mint kellene. Már az ajtóban voltam amikor lentről meghallottam apáékat beszélni, nem akartam hallgatózni, de amikor a nevemet hallottam meg muszáj volt oda figyelnem.
- Végre egy felelősség teljes döntés hozott. - hallottam apa hangját.
Erről mondjuk én is ezt gondoltam.
- Minden eddigi döntését megfontolta, nem tehet arról, hogy a döntéseibe hibák vagy bajok csúsznak. - mondta anya.
- Nem, Val. Minden eddigi döntése felelőtlen volt. Hogy lehet egy olyan döntésre azt mondani, hogy felelősség teljes, amikor itt hagyta egy sárkány miatt a törzsét és a családját. - hallottam apát.
Tehát ezek szerint még most is felelőtlennek tart azok után, hogy békét teremtettem Hibbanton, nem egyszer mentettem meg az életem árán. De azzal, hogy megkérem Astrid kezét nem vagyok felelőtlen. Pedig komolyan alig vagyunk együtt Astriddal 3 hónapja és már ilyenekre vetemedek, az nem felelőtlenség.
- Akkor az én döntésem is felelőtlen volt, mert elhagytam a családomat és a törzsemet. - hallottam anya csalódott hangját. - Itt hagytam a két fiamat anya nélkül felnőni.
Bár nem láttam fentről milyen arcot vágott, de eltudtam képzelni, hogy ebbe a dologba még most is belefájdul a szíve és az enyém is, hogy így hallom.
- De az ő döntése más volt, mint a tied. Te azt hitted, hogy így biztonságban lesznek, de Hablaty csak úgy elment és állandó veszélybe sodorta magát. - mondta apa.
- Az ő döntése se volt más, mint az enyém, olyas valakit védet akit szeretet és bármit megtenne érte, ahogy én is tettem, ami nagy hiba volt. - hallottam anya szomorú hangját. A legszívesebben lemennék és a biztonságot adó kezei közé fúrnám maga, mint egy rossz álomból ébredő kisfiú, aki az anyja után sírt. - Elmondta miért választotta Fogatlant Hibbant helyett.
Na ebből lesz ám baj, de erre kíváncsi vagyok.
- Miért választotta a családja helyett egy sárkány? - kérdezte apa igazi kíváncsisággal a hangjában.
Komolyan apa ez nem egyértelmű? - kérdeztem magamtól.
- Így is nehéz volt neki és Klausnak is nélkülem felnőnie, de őt senki se fogatta el a törzsbe még a saját apja se. Próbált az elvárásaidnak megfelelni, de nem sikerült, így miután összebarátkozott Fogatlannal, aki elfogadta olyannak amilyen. Egy esetlen, két ballábas vikingnek akire sose lesz büszke a családja és akiben annyi erő sincs, hogy egy sárkány megöljön. Így amikor választania kellett az egyetlen barátja és a családja között, aki megvetették a barátot választotta aki azóta se árulta el egyszer se. - mondta anya.
Ilyen jól még én se tudta volna elmondani senkinek. Anya 1 év alatt úgy megismert, mintha mindig is mellettem lett volna, apa meg egy pillanatot se tudott volna azzal tölteni, hogy az meg mondja nekem, hogy melyik sárkány mire képes. Ezt is vagy Astrid apjától vagy Bélhangostól tudtam meg. Ennyit az apáról aki mellett éltem, de nem nevelt, így magamnak kellett felnevelnem magam.
- De ez akkor se mentség arra, hogy az életét mindig veszélybe sodorta, pedig nagyon jól tudta, hogy mi vár rá itthon, mikor haza jön. Bármilyen esetlen is volt mielőtt elment volna neki kellett volna akkor is átvennie a helyemet. - mondta apa.
Még most is úgy kezel engem, mint azt az esetlen senkit, aki senkit se érdekel, hogy megmarad-e egy - egy portya alatt. Hát köszönöm ennél jobban a napom nem kezdődhetne.
- És még most is annak tartod a fiad. - hallottam anya hangját, némi gúnnyal. - Pedig már nem esetlen, több olyan dolgot élt meg, mint az itteni harcosok együtt véve.
- Itt senki se gondolja úgy, hogy folyton az életével játsszon. - mondta apa.
Na jó ez nekem már túl sok volt. Tehát csak az hiszi, hogy jó poénnek veszem az egészet amikor napokig fekszek egy ágyban és azt se tudom mi történik körülöttem, de minden adandó alkalommal futok az ilyen elé, hogy jót nevessek utána. Hát ez nem így van.
- Hablaty 16 évesen már az életét adta volna Hibbantért, hogy megvédje a teljes pusztulástól. Ez nem felelőtlenség, hanem az otthonáért tartózó hála. Még te mondtad régen, hogy egy igaz hibbanti az életét adná a szigetért, innen látszik, hogy a fiad az. - hallottam anya kissé megemelt hangját.
Egyszer hallottam emelt hanggal beszélni és azt is velem szemben tette, de akkor igaza volt, ha nem küld el Astrid még most se ébredt volna fel. És most is igaza van. A legtöbb hibbantival szemben én nem egyszer haltam már meg majdnem a szigetért.
- És ha meghalt volna ki lett volna Hibbant következő törzsfője? - kérdezte apa.
Nekem itt lett elegem ebből. Becsaptam a szobám ajtaját és lerohantam hátra se nézve, ki az ajtón, amit szintén becsaptam magam mögött. Vajon ha én bele haltam volna valamelyik sérülésembe, akkor ki lenne a következő főnök? - tettem fel ironikusan a kérdést magamba. Ott van Klaus, aki apa a saját képére formált és akkor most engem tart felelőtlennek. Nem én vagyok az aki 15 évig nem vett tudomást az első, ismétlem az ELSŐ szülött fiáról. Fogatlan mellett is elviharoztam, pedig nem akartam. Elég rossz néven vette, hogy nem vettem róla tudomást, mert elgáncsolt.
- Ez hiányzott nekem még Fogatlan. Elég bajom van így is, ez kellett a napomhoz még. - förmedtem rá.
Megszeppenve nézett rám. Bármit csinált eddig sose förmedtem így rá és ha bajom is volt nem rajta vezettem le. Ha egy kicsit dühös lettem rá akkor is pajtinak hívtam nem pedig Fogatlannak. Gondolom nagyon meglephette a viselkedésem.
- Sajnálom, pajti, nem rajtad akartam levezetni a dühömet csak úgy kitört belőlem. - mondtam neki és megsimogattam.
Kíváncsian nézett rám.
- Apa tegnap még büszke volt rám most meg felelőtlennek tart mert mindennek fejjel megyek neki, ami nem igaz, ugye? - néztem rá, mint valami támaszpontra. - Szerinted is felelőtlen vagyok?
Még a kérdés se fejeztem be, de már a fejét rázta.
- Ezt csak te és anya látod így eddig, senki más. - mondtam neki.
- Mindenki más kinek nem lát? - kérdezte egy jól ismert gúnyos hang.
- Takonypóc. - fordultam meg. - Te mit keresel itt? Nem kellene a többiekkel lenned?
- Előbb te válaszolj. - mondta.
Mi lett itt hirtelen nagy barátok lettünk.
- Így se úgy kezdődött a napom, ahogy vártam nem kell még a te ki oktatásod is. - válaszoltam.
- Nem olyan biztos az, hogy kioktatlak. - mondta.
- Téged ismerve nagyon is az. - válaszoltam.
Elindultam a műhely felé hisz dolgoznom kell, de nem olyan biztos, hogy ma jutok valamire. Takonypóc meg ott loholt a nyakamban, mint Fogatlan, ahogy Fogatlan szokott mindig. Amint Takonypóc meglátta, hogy merre tartok megtorpant.
- Minek mész a műhelybe ilyen korán, nincs bent senki. - mondta.
- De ha bemegyek már lesz ott valaki. - mondtam. - Legalább olyan aki tudja is mit csinál. - motyogtam magam elé.
- De akkor se értem minek mész be. - mondta.
Megálltam és felé fordultam, de mielőtt bármit is mondtam volna Fogatlanhoz mentem.
- Vidd ezt be hátra. - adtam oda neki a szütyőt, amibe a szarv darabjai vannak.
Megvártam míg bemegy és csak utána szóltam Takonypóchoz.
- Nem tudom mit akarsz, de nem érek erre rá. Dolgom van, amit el is kell végeznem. És nem hiszem, hogy olyan nagy barátok lennék, hogy érdekeljen téged mi van velem. Menj vissza és majd gyere haza a többiekkel. - mondtam.
- Te minek jöttél onnan haza? - kérdezte.
- Az előbb mondtam, hogy dolgom van. Ebből mit nem lehet érteni. - mondtam.
Esküszöm, hogy Fogatlannak egyszerűbb egy ilyet elmagyarázni, mint nekik.
- Komolyan Takonypóc csak mond, hogy miért vagy itt aztán menj vissza. - mondtam.
- Csak arra voltam kíváncsi, hogy minek jöttél vissza, amikor tudod, hogy Astrid péppé fog ütni ha haza jön. Nem hittem volna, hogy ennyire felelőtlen vagy. - mondta.
- Nem vagyok felelőtlen. - bukott ki belőlem.
- Ha nem lennél az akkor 3 évre nem húztál volna el gondolkodás nélkül a sárkányölés elől. - mondta.
- És akkor neked nem lenne sárkányod,  de ha maradtam volna akkor is békét teremtettem volna a szigeten. - mondtam. - Ugyan ezt megtettem volna a szigetért ha már senki se tudtam előttem megtenni.
Ez alatt minden hibbantit és az eddigi próbálkozó örökösöket értem. Ők nem tudtak semmit se tenni.
- És honnan veszed, hogy sikerült volna békét teremtened? - kérdezte.
- Sehonnan, mert tudom, hogy képes lettem volna rá. - válaszoltam.
- Ne gyere ezzel az Odin örököse dumával nekem, nem tudtad te se, hogy életben maradsz mikor elmentél legyőzni azt az ízét. - mondta. - Szerencséd volt.
- Lehet, hogy szerencsém volt, de nem veled vitatom ezt meg, mert sose voltál a barátom és nem hiszem, hogy az akarsz lenni, hisz ki nem állhatsz. - mondtam.
Választ se várva elindultam a műhely felé.
- Sajnálom mind azt amit mondtam rólad mielőtt elmentél volna. - mondta.
Tuti, hogy automatikusan álltam meg és fordultam vissza felé. Ki a fene hitte volna, hogy Takonypóc Jorgerson bocsánatot kér ebben az életben tőlem. Snoggeltogi csoda.
- És ezt komolyan is gondolod, mármint a bocsánat kérést? - kérdeztem.
- Talán olyan hihetetlennek tűnik? - kérdezett vissza.
- Nekem nagyon is, főleg tőled hallani. - mondtam.
- Gondolom Astrid elmondta, hogy amikor Dagur megveretett mindenki aggódott azért, hogy felébredsz még valaha. - kezdte el. Takonypócot így hallani olyan, mint az ikreket normálisnak látni. - Akkor határoztam el, hogy mindenért amit tettem veled bocsánatot kérek.
- Szóval majdnem meg kellett halnom a hülye bocsánat kérésedért, mert képtelen vagy bármikor azt mondani nekem, hogy " Bocs mindenért. " és ennyi. Nehezedre esett volna? - kérdeztem.
- Nem, de téged ismerve tudtam, hogy ez lesz belőle, nem veszed komolyan. - mondta.
- Nem olyan felpezsdítő érzés, hogy nem vesznek komolyan, nekem 7 évig kellett ezzel élnem míg Fogatlannal nem találkoztam. - mondtam. - És most szeretnék dolgozni úgy, hogy ha megkérhetlek rá menj vissza.
- És megbocsájtasz nekem? - kérdezte.
- Most nem tudok erre válaszolni. Kérdezd meg újra az ünnepek alatt. - mondtam és bementem a műhelybe.
Mielőtt elkezdtem volna a tervrajzokat hallottam felszállni Kampót.

Hablaty új élete 86. fejezet

Elindultunk vissza oda, ahonnan egy félórája mentünk be Fogatlannal a faluba. Thyra valamiről iszonyatosan lelkesen magyarázott, de szinte fel se fogtam miről beszél, csak hagytam beszélni.
- Nem is figyelsz rám. - mondta.
- Dehogynem. - válaszoltam. - És tetszik az ötleted.
- Szóval örülnél annak, ha egy Suttogó halál ebédje lennék. Kösz az őszinteséged. - mondta.
- Na jó, tényleg nem figyeltem. Máshol jártam. - mondtam.
- Ki nem találtam volna. - válaszolta. - Tehát mi történt veled?
- Miután utoljára találkoztunk indultam találkozni Astriddal, miközben mi naphosszat csak üldögéltünk Dagur bosszút forralt ellenem....
- Komolyan túl élte a szirtről való lezuhanást? - kérdezte.
- Igen. Tehát bosszút tervezett, amit végbe is vitt. Sikerült túljárnia az eszemen, de Fogatlanén és Astridén nem. Csapdát állított nekem én meg belesétáltam úgy szépen, ahogy Fafej szokott a hálókba. Szinte félholtra veretett az embereivel. 4 bordám eltört és a tüdőm is sérült, meg ne kérded hogyan, mert én se tudom. Astridra a frász jött, mert az elmúlt 3 évből semmire se emlékeztem. - mondtam.
- Mikor kezded el kerülni a bajt? - kérdezte.
- Sose, hisz békét kell teremtenem az emberek és a sárkányok között. Akkor bármi bajom esett. - mondtam.
- Igaz. De attól még nem kell minden 5 percben megöletned magad. - mondta.
- Vikingek vagyunk, foglalkozási ártalom. - mondtam, mint régen apám.
- Honnan hallottad ezt a hülyeséget? - kérdezte mosolyogva.
- Apám mondta amikor még a sárkányokat.... Hidd el én is rég hallottam ezt és sose gondoltam, hogy ezt valaha én fogom mondani. - mondtam. - De ez az igazság. Vikingek vagyunk és mind nagyon jól  tudjuk jobb harcban meghalni, mint ágynak esve.
- De neked se ilyen fiatalon kellene meghalnod. Hisz el kell venned Astridot és ott van még, hogy te leszel Hibbant főnöke. - mondta.
- Én már kételkedek abban, hogy Astrid hozzám jönne. - mondtam. - Hibát követtem el és a következményeit is vállalnom kell.
- Te mikor lettél ennyire bölcs? - kérdezte. - Na jó mindegy. Tehát akkor ott hagytad. Legyen most akárhol.
- Igen, de csak mert... - nem tudtam, hogy folytassam, de végül erőt vettem magon és folytattam. - Ha a klubháznál készítem el az eljegyzési láncot akkor kiakad azon, hogy alig keltem fel és már dolgozok, másrészről meg le is buknék, hogy mit is tervezek.
- Mindenre számítottam csak erre nem. - mondta. - Sok sikert hozzá.
- Kell is majd. - mondtam. - És lassan mennem is kell.
- Nem mész sehova. - mondta.
- De igen, nem mondod meg mit csináljak. És sok dolgom is van. - válaszoltam.
- Addig nem mész innen el, míg meg nem kaptad az Odin tetoválásod. - mondta.
- A mimet? - kérdeztem vissza értelmesen.

Miután leesett mit mondott szólaltam meg.
- Te tényleg a halálomat akarod. - mondtam.
- Nem, nem akarom, de ezt már rég meg kellett volna csinálni. Már akkor mikor elmondtam mi vagy. - mondta.
- Astrid így is ki fog nyírni, mert eljöttem egy szó nélkül onnan és hazudtam neki. Szerinted mit szólna ha megjelennék otthon tetoválv?. - kérdeztem. - Ahelyett, hogy az ajándékát csinálom a síromat áshatom valahol a falutól jó messze.
- De ez eddig minden Odin örökösének kellett. - mondta. - Nem menekülhetsz el ennyivel az elől ami vagy és az elől se aki vagy.
- Ha nem Hablaty Haddock vagyok, Hibbant - sziget leendő törzsfője, az első aki éjfúriát szelídített és a meggondolatlan, két ballábas viking, akkor ki is vagyok valójában? - kérdeztem.
- Nem te vagy az első aki éjfúriát szelídített. - mondta.
- Az első olyan akiről tudják, hogy éjfúriát szelídített meg életében először. - mondtam. - Így már megfelel.
- Akkor se te vagy az első. - mondta.
- Tudom, de míg az elődeinkről senki se hallott, sok helyről hallottam már azt, hogy hallottak rólam. - mondtam. - Téged nem említenek, pedig te nőttél fel így.
- Csak azért ismernek, mert tudják honnan indultál. Hibbantról a legelső sárkány ellenes szigetről. Előtted már néhány örökös próbált békét teremteni, de nem sikerül. Erre te megjelensz és béke lett. - mondta.
- Te is próbálkozni szerettél volna vele? - kérdeztem rá nézve.
- Nem. - hazudta.
- Nem tudsz hazudni. - mondtam. - Te mondtad még: " Mi nem tudunk hazudni, csak fontos dolgokról, szorult helyzetekben tudunk. A leszármazott énünk nem engedi. "

- Akartam, de találkoztam veled, így már elveszett a segítség értelme. - mondta.
- Eddig nem is mondtad, hogy merre tartottál mikor először találkoztunk, de gondolhattam volna erre. - mondtam. - Nem hiába találkoztunk a kis szigeten Hibbanttól nem messze. Azért mondtad, hogy sietned kell, mert nem akartad elhinni a történetem után, hogy tényleg béke van a szigeten és ellenőrizni szeretted volna. Elmondtad mi vagyok és leléptél megnézni, hogy igaz-e. Jól mondom?
- Igen, most boldog vagy? - kérdezett vissza.
- Erre előbb is fény derülhetett volna. - mondtam. - Ha ennyire akarod essünk túl azon a tetováláson vagy min, csak siessünk, mert az időm szorít.
Nem szólt semmit csak maga elé bámult én meg elindultam vissza a faluba.
- Szerinted miért csak te voltál képes békét hozni Hibbantra? - tette fel a kérdést amire én is szerettem volna megtudni a választ.
- Nem tudom, de talán azért, mert az a hely ahol születtem és felnőttem és az én feladatomnak kellett lennie, hogy bizonyítsak mindenkinek, hogy ki és mi vagy. Meg eddig egy örökösnek se volt egy olyan barátja, mint nekem Fogatlan aki az igaz énemet ismeri és a többséggel szemben én képes voltam egy " érzéktelen gyilkoló gépet " előbbre helyezni, mint a családomat, akik ugyan úgy megvetettek, mint a többi ember. Fogatlan viszont nem árult el egyszer se, nem úgy, mint az otthoniak. - mondtam.
- Lehet, hogy igazad van. - mondta.
Nem tudom miért, de valahogy éreztem, hogy amit most mondtam az igaz minden értelemben. Magyarázatot add mindenre, amit eddig átéltem.
- Akkor menjünk, mielőtt meggondolod magad. - indult el.
- Ki nézem belőled azt, hogy leütsz vagy valami, hogy meg tud csinálni vagy tudom mit akarsz velem csinálni. De ezt ugye tudod, hogy ha nem jelentkezek az ünnepek után nekem annyi, bár így is kétes, hogy megélem Snoggletog napját. - mondtam.
- Miért? Hisz megakarod kérni a kezét, biztos igent mondd. - mondta.
- Az már nem olyan biztos, hisz leléptem szó nélkül... megint és hazudtam is neki, de reménykedem benne, hogy egy kéztöréssel megúszom az egészet. - mondtam.
- És ha meglátja a tetoválást? - kérdezte.
- Az már más, de az már az én dolgom lesz és meg fogom oldani. - mondtam. - Este már haza felé szeretnék tartani úgy, hogy siessünk ezzel az egésszel.
- Rendben, de amíg Zori megcsinálja aludni fogsz. - mondta.
- Szuper fél napra ki leszek ütve. - mondtam.
- Nem fél napra csak 3 órára és miután felébred irdatlanul fog fájni a hátad. - mondta.
- Ha már 4 korbácsolást kibírtam akkor ez se lesz rosszabb. - mondtam.
- Nem 3 volt? - kérdezte.
- De míg Dagurral nem találkoztam. - válaszoltam.
- Értem. - mondta.
- Bocs az előbbi kirohanásomért, de keveset is aludtam, meg félek is attól, hogy Astrid mit mond nekem. - mondtam.
- Megértelek és nem lesz gond, hisz szeret és veled szeretne lenni, nem? - kérdezte.
- Már nem tudom. - válaszolt. - De hanyagoljuk ezt a témát. Mi lesz a tetoválásomon? - kérdeztem.
- Hát ha tippelnem kellene akkor egy éjfúria, de majd meglátod, mert van egy rajz arról, hogy milyen legyen a tetoválásod. - mondta izgatottan.
- De jó nekem. - mondtam.
Megforgatta a szemét, de nem mondott semmit csak ment én meg követtem. A kicsike házikómba mentünk be és mutatta meg a rajzot a tetoválásról.

- És ez kész lesz neked 3 óra alatt? - kérdeztem.
- Igen. - mondta.
- Ha ellenkeznék akkor is megcsinálnátok, szóval nincs értelme. - mondta.
- Ahogy mondod. - mondta. - Ezt idd meg, addig én ide hozom Zorit.
A kezembe nyomott egy korsót és elment.
- Ha magamtól nem teszem meg akkor kényszerítenek rá. - mondtam Fogatlannak. - Este indulunk, addig pihenj te is.
Azzal lehúztam a korsó tartalmát. Rögtön éreztem a hatását és befeküdtem az ágyba, hogy ne a földön kössek ki. Pillanatokkal később már aludtam is, ami jól esett.
Amikor felébredtem már délután volt és a hátam iszonyatosan fájt, de nem csak az hanem az oldalam is és persze a törött bordáim is. Kérdés. Hogy rángatták le rólam a felsőt Thyráék? tuti, hogy elfelejtettem levenni, mert amilyen hülye vagyok ezt elfelejtettem. Igaz fájtak a bordáim, de nem annyira, mint a klubháznál. Már szinte nem is kell a kötés. Lassan felültem és Fogatlan nézett rám nagy szemekkel. Úgy, mint ha halottaimból ébredtem volna. Odajött hozzám és várta, hogy megsimogassam. Nem is várattam meg, de közben feltűnt, hogy nem csak a hátamra került a tetoválásból.
- Azt mondta, hogy csak a hátamon lesz, erre nem. - mutattam fel a kezemet is. - De mindegy is, így is úgy is ki fog nyírni.
Nem kell neki magyarázni, mert tudja kiről beszélek.
- Lassan mennünk kellene. - álltam fel és vettem a kezembe a felsőm.
Már vettem volna fel mikor nyílt az ajtó és Thyra lépett be rajta.
- Tudsz róla, hogy tovább aludtál, mint kellett volna? - kérdezte.
- Alig aludtam este és előző nap is. - válaszoltam. - Ennyi kijárt nekem, ha már ezt rám erőszakoltad.
- Igaz. - mondta. - Mentek?
- Kellene. - válaszoltam.
- Előtte még megnézhetem a bordáid? - kérdezte.
- Felőlem. - ültem vissza az ágyra.
Odajött hozzám és megnézett. Nem zavartattam magam mellette, mert nem ez volt az első ilyen alkalom az ilyen esetből. Bármi történt velem csak ide kellett jönnöm és ő ellátott, mint egy testvér. Szerintem minden ilyen alkalommal még az ígéretéhez híven teszi, amit anyámnak tett, hogy vigyázni fog rám. Az is 1,5 éve volt már, de így köti a szava egy ígérthez. Én meg ennyit se tudok tenni vagy igen, már magam se tudom.
- Kész. - mondta és felállt. - Ezzel kenegesd 3 napig még és semmi bajod nem lesz.
A kezembe nyomott egy krémet.
- Esküszöm ha bármi bajom lesz a jövőben ide fogok jönni, mert itt jobb az ellátás, mint otthon. - mondtam.
- Ahogy jónak látod. - mondta mosolyogva.
- Most már mehetek vagy van még valami? - kérdeztem.
- Nincs már mit mondanom úgy, hogy mehetek. - mondta.
- Na végre. - mondtam és rögtön felkaptam a felsőm.
Vágott egy fintort és kiment. Fogatlanra néztem, aki mindent tudóan nézett vissza rám.
- Menjünk pajti. Minél előbb érünk oda, annál előbb leszünk otthon és ehetsz egy nagy adag halat. - mondtam.
Beraktam a krémet a szütyőmbe amit fel is vettem és kimentem a házból, Fogatlannal a nyomóban. Felültem rá és elmentünk a fészek fele. Kora estére értünk oda. Még most se szeretem ezt a helyett a történtek óta, pedig egy évet töltöttem itt, akkor még szerettem, de attól a bizonyos csatától megutáltam a helyet.  Ami egyből feltűnt az az volt, hogy az óriás szarv hiányzott vagy már én nem tudom, hogy hol volt, hisz 2 perccel a győzelem után összeestem. Szóval nem tudom, de a másiknak a csontjai ott vannak és a szarva is ami nekem kell. Közelebb mentem ahhoz, de Fogatlan most nem volt a közelemben.
- Mi a baj pajti? - kérdeztem tőle. - Tudom, hogy nem szereted a sárkánycsontokat, de mos muszáj segítened. Ha át akarnám ezt fűrészelni egész életemet itt töltenem, szóval kell a híres plazmabombád.
Vonakodva közelebb jött és lőtt egyet a szarvra, ami rögtön kisebb - nagyobb darabokra tört és hullott a földre. Néhány darabot beraktam a szütyőmbe és elindultam Fogatlanhoz, aki egészen a parton várt rám.
- Többet már nem jövünk ide, pajti. Ígérem. Soha többet nem látjuk ezt a helyet. - mondtam neki, ahogy felültem rá. - Menjünk haza.
Kíváncsian morgott egyet.
- Hibbant vár ránk. - simogattam meg a fejét és indultunk el Hibbant fele.
Alkonyat tájt értünk a Nyaktörőláphoz. Onnan már nem sok volt hátra hazáig. Meglepetés aztán lesz ha csak úgy megjelenek otthon a többiek nélkül, de van ilyen. Nem telt bele 10 percbe és megláttam még abban a félhomályban a sziget előtti szobrokat. Ahogy átrepültünk azok között olyan érzésem támadt, mintha történt volna valami, de lehet, hogy a Dagurral való találkozás miatt érzem így. Pillanatokkal később a főtéren szálltunk le, de senki se volt ott. Jó vacsoraidő van, de ilyenkor még egy rakás ember szokott felfele menni a Nagyterembe. És ez egy kicsit fura volt, hogy senkit se látok.
- Gyere, pajti nézzünk körül. - mondtam Fogatlannak - Neked is van egy olyan érzésed, hogy történt valami vagy csak nekem van ilyen érzésem a Daguros szitu miatt.
Megrázta a fejét és szimatolni kezdett, majd a Nagyteremhez futott fel. Követtem és bementünk, ahol persze mindenki bent volt és gondolom gyűlés volt. Észre vétlenül beoldalaztam és remélem is, hogy senki se vett észre. Bevonultunk Fogatlannal a legeldugottabb, legsötétebb sarokba és vártam, hogy vége legyen ennek az egésznek. Ami bevallom elég hamar véget is ért és az emberek kezdtek haza szállingózni. Ahogy az emberek elindultak haza én is " előbújtam a rejtekhelyemről " és elindultam apáékhoz. Elégé meglepődtek mikor észre vettek, hogy közeledek.

Hablaty új élete 85. fejezet

* Hablaty *

A lányok még napnyugta előtt vissza értek. Egy kicsit meglepődtek mikor megláttak.
- Látom a hölgyek visszataláltak napnyugta előtt. - mondtam.
- Ennyire sok volt az az ütés a fejedre vagy csak nem látsz? - kérdezte Astrid.
- Lehet mindkettő. - mondtam és kimentem.
Nem azért, mert Hanga is ott van és most nem keresem a társaságát, hanem azért, mert jobb most kint lennem, mint bent főleg ha egy hetet bent töltöttem.
- Mindjárt jövök. - hallottam Astridot.
Gondolom Hanga bólintott, mert egy perccel később már mellettem volt.
- Minden rendben van? - kérdezte.
- Persze csak kijöttem, hisz a napom nagy részét bent töltöttem. - válaszoltam. - És egy hétnyi bezártság után jól esik egy kis kint lét.
- Még mindig dühös vagy? - jött az újabb kérdés.
- Nem, már nem vagyok az. Azt se tudom, hogy min akadtam ki igazán én csak...
- Rosszul érintett az egész. Igaz? - kérdezte.
- Azt hiszem igen. Vagy csak az, hogy megvédte Dagurt, ami már egy jó ideje nem mondható ránk Klausszal és ettől akadhattam ki. - mondtam.
- De már lenyugodtál. - mondta.
- Igen, de rám az a jellemző, hogy előbb cselekedek és csak utána gondolkodok. - mondtam.
- Ezt tudom. - mosolygott.
- Akkor ez miért jó? - kérdeztem felé fordulva.
- Csak tudni szerettem volna, hogy vagy. - mondta.
- Tudom. - mondta halkan.
- Hablaty, mi a baj? - kérdezte aggódva.
- Semmi baj sincs, csak nem értem miért akartok ilyen hamar haza menni, hisz elég 2 nappal Snoggletog előtt menni. - mondtam.
- Igen elég lenne, de gondolom neked van dolgod amit elszeretnél intézni vagy valami hasonló. - mondta.
- Azok a dolgok várhatnak míg lezajlanak az ünnepek, mert ráérő dolgok. Én ráérek, ahogy ti is ráértek. - mondtam. - Attól, hogy én leszek egyszer a törzsfő van időm, még ha nem is úgy tűnik, de van és nyugodtan maradhatunk még. Apa úgy is küldene egy levelet vagy valamit, hogy menjek előbb, mert kellek, de nem küldött még szóval, nyugodt lehetsz egy ideig még nem leszek leterhelve, nem kell aggódnod.
- Ugye tudod, hogy mindjárt leragadnak a szemeid? - kérdezte. - Mennyit aludtál az este?
- Szerintem az esti és a napközi alvásaimat összeadva lehet meg az a 6 óra alvás amire szükségem van, ha nem kevesebb. - válaszoltam.
- Akkor aludnod kellene. - mondta.
- Még napnyugta sincs. - mondtam. - Nem arról vagyok híres, hogy könnyen alszok el, még ha fáradt is vagyok.
- Biztos vagy abban, hogy nem akarsz aludni? - kérdezte.
- Nem, lesz időm az este aludni. - főleg ha elmegyek. tettem hozzá magamba.
- Ahogy gondolod. - mondta és bement.
Az tuti biztos, hogy lesz kiakadás ha reggel meglátja, hogy elmegyek. Már előre félek, hogy mi lesz ha otthon találkozunk. Álltam még egy keveset kint az lemenő nap fényében, majd lassan bementem én is. Első dolog az volt, hogy Fogatlant láttam meg, ahogy Hanga sárkányához dörgölőzik.

Köszönöm a szeretetét és azt, hogy folyton lecserél, de Fogatlan az Fogatlan. Ő ilyen, már hozzá kellene szoknom. Jó soha nem cserélne le komolyan, de akkor is azért fáj, hogy már nem csak rám tud számítani, mint a legelején, bár nem tudom, hogy mit gondol a nagyságos úr. Bár még mindig én vagyok az aki ismeri és másra nincs is szüksége, max egy pótlékra, ha lesérülök. 

A többiek valamiről nagyon beszéltek, persze Hanga volt a téma, de igazából nem figyeltem rájuk csak bementem és leültem. Fő elfoglaltságom az az volt, hogy bámultam ki a fejemből értelmesen és agyaltam az estén.

- Jól vagy tesó? - kérdezte mellőlem Klaus. - Tudsz róla, hogy ugyan olyan sápadt vagy, mint reggel?

- Fáradt vagyok ennyi és ha már gondolkozni se tudok, akkor így jártam. - mondtam. 

- Ha te mondod. - mondta és elment. 

Fogatlan maradt mellettem egyedül, bár jó lenne tudni mikor jött mellém. 

- Szerinted megkattantam vagy szimplán fáradt vagyok? - kérdeztem tőle. 

Mindenféle előjel nélkül az ölembe nyomta a fejét és fáradtan nézett rám, ezzel adta tudatomra, hogy csak fáradt vagyok. Bár az is biztos, hogy megkattantam már, hisz annyi ütés érte már a fejem, hogy csoda az, hogy értelmesen beszélek vagy az, hogy egyáltalán tudok beszélni. Na jó, hülye feltételezéseknek hülye megoldások a vége. Igaz ezek után a többieket figyeltem, de a beszélgetésükből semmi se hatolt el a tudatomig. Valahogy nem kötött le az amiről beszéltek. Kis idő múlva meguntam az egészet és kimentem, persze Fogatlan a nyakamban loholt, ami most nem is zavart, bár az egy kicsit furcsa volt, hogy Hanga sárkánya is követett. Felmentem az istállóhoz, nem tudom miért, de be is mentem, pedig semmi sincs ott a számomra. Talán az, hogy sárkányok társaságában lehetek. Ami fura volt az az, hogy Fogatlan nem rögtön jött be utánam, hanem később és nála volt a Szem is. 

- Mit akarsz azzal pajti? - kérdeztem tőle, ahogy elvettem tőle. - Tudod, hogy semmi új nem lesz rajta akármennyire szeretném vagy , ahogy te szeretnéd. Se rólad, se az Odin örökös dologról, se a többi sárkányról, sőt arról se, hogy Thyra merre lehet, most per pillanat egyedül vagyunk ebben, mint az alatt a 1,5 év alatt, persze amikor nem rángatott minket is el valamerre Thyra. 

Valamit nagyon akart, mert nem tágított attól amit a fejébe vett. 

- Nem fogsz tágítani amíg meg nem nézem azt amit mutatni szeretnél. - mondtam neki. - Legyen, de utána hagyjál, mert pihenni szeretnék. 

Morogva bólintott, én meg szem forgatva tettem le az egyik ládára a Szemet és vártam Fogatlanra, de helyette Szélnyíró gyújtott lángot, ami megvilágította a Szemet. Hát nem épp az jelent meg amire számítottam, de legalább megtudtuk milyen fajtájú sárkány, ami azt jelenti bővül a Sárkányok könyve.

- Pengeostor. Ezt akartad mutatni pajti? - fordultam hozzá, mire csak bólintott. - Ügyes vagy, hogy gondoltál erre.

Dorombolva bújt oda hozzám. De még ezt a boldog pillanatot is meg kell zavarnia valakinek, aki most Hanga volt.

- Tehát akkor már azt is tudjuk milyen fajtájú a sárkányom. - mondta.

- Hát igen. - mondtam. 

- És az mi? - kérdezte a Szemre mutatva. 

- Én se tudom igazából. Amit tudok, hogy gyenge láng mellett sárkányokat mutat például ezt, de eddig többet nem tudtunk meg. Ennyi eddig még. - mondtam. 

- Értem, sok sikert a továbbiakban, nem hiszem, hogy találkozunk még, de ha igen akkor az addigi viszont látásra, Hablaty. - mondta. - Gyere kislány megyünk.

- Reméljük, hogy találkozunk még, egyszer. Bár kerüljük el azt megint, hogy viszontlátásként, megint ki akarsz nyírni. Jó utat neked bárhova is mész és további jó életet. - mondtam, ahogy mentünk ki az istállóból. 

- Köszönöm, én is ezt kívánom neked. - mondta.

- Nem fogod Dagurt keresni igaz? - kérdeztem. - Ha téged nem is fenyegetne meg, de biztos Szélnyírónak lenne baja belőle. Kerüld el a hajóroncsokat visszafele, mert arra bujkál. 

- Szóval meg is fenyegetett? - kérdezte. 

- Nem menni készültél? - kérdeztem vissza.

- De. Viszont nekem is jár egy magyarázat, hogy miért ne keresem az utolsó élő rokonom. - mondta.

- Igaz. Annyival fenyegetett meg összesen, ha az útjába kerülök nem úszom meg azt már néhány törött bordával vagy valami mással. - mondtam.

- Tehát, akkor a valkűrök köszöntenek majd a Valhallában? - kérdezte.

- Valahogy úgy. - mondta. - Vigyázz magadra és Szélnyíróra is, értékes sárkány lehet. 

- Köszönöm, bár nem annyira ismerlek, mint kellene, de kijelenthető, hogy nagyon jó barát vagy. - ölelt át. - Igaz csak pár alkalom volt amikor segítettél, de az is elég volt.

- Segítek ahol tudok. Lehetne ez a mottóm is. - vakartam meg a tarkóm. 

- Igaz. - mondta és felült a sárkányára. - Szia.

- Szia. - köszöntem el. 

Mire egyet pislogtam már el is szálltak. Csak rám lehet jellemző, hogy amilyen könnyen lesznek barátaim ugyan olyan könnyen mennek is el és maradnak a... Fafej félék. 

- Hé, jól vagy? - kérdezte egy hang. 

Nem tudom mi gondoltatta velem azt, hogy Fogatlan szólalt meg, de először ránéztem elég hülye fejjel.

- Biztos, hogy nem Fogatlan szólt hozzád, ahhoz már túl fáradtnak kellene lenned, hogy azt hidd. - mondta Astrid. 

- Először az tűnt a légalapvetőnek, hogy végre megértem őt, de az fura is lett volna, hogy csak ennyi idő elteltével történik meg. - mondtam. - És a kérdésedre válaszolva, lehetek olyan fáradt, hogy azt higgyem, hogy Fogatlan szólt hozzám. 

- Jól van na, te pukkancs. - mondta és nyomott egy csókot az arcomra. - Menj és feküdj le aludni. 

- Lehet, hogy jobb lenne. - azt estére is nézve. tettem hozzá ismét magamban. 

Csoda, hogy nem kezdek erről beszélni fáradtságomban. Na akkor már kaptam volna is még egy adag fejbe kólintást. 

- Gyere, pajti, pihennünk egyet. - mondtam neki. - A Szemet azért hozd, nem akarjuk Fafej vagy valaki más kezében látni. 

Bement a szemért és egy pillanat múlva már várta, hogy menjünk. 

- Ő minek megy? - kérdezte Astrid. 

- Gondolom te még eszel és kell valaki aki rám is figyel, hogy ne legyen bajom. Más részről meg neki is pihennie kell, mert miattam nem tudod napközben. - mondtam. 

- Vedd úgy, hogy nem szóltam, de akkor menj. - adta ki a parancsot. 

- Megyek is. - mondtam. 

Kedvem se volt sétálni, így felültem Fogatlanra és " haza " repültem. Ezért is fogok kapni egy ágyról lérúgást, ha nem többet. Ahogy bementem az ágyba kellett volna beesnem, de helyette össze pakoltam mindent és írtam egy levelet Astridnak, nem késő este akartam megírni és most idő is van rá. Meg hát este se akartam zavarni ha írom, mert felkelhet rá és lebukhatok.

" Astrid,

tudom jól, hogy a te kezed általi halálommal játszok, de ha azt mondtam volna, hogy el szeretnék menni nem engednél el, még akkor se ha azt mondanám életbe vágó kérdés  van szó. Lehet, hogy te ezt úgy gondolod, hogy nem az és csak túl játszom magam, de nekem tényleg az és majd meg fogod tudni miért az, nem is olyan sokára. Nekem tényleg életbe vágó és neked is az lesz ha meg tudod. 

Tudom, hogy keresni fogsz még ha megkérlek arra, hogy ne - nem hallgatsz senkire csak magadra a legtöbb esetbe - így nem is kérlek rá. Keresni fogsz és addig ne nyugszol míg meg nem találsz és el nem töröd valamelyik kezem. Ami igazságos is lenne, mert hazudtam neked, hogy nem tervezgetek semmit, de nem most lenne értelme igazságot szolgáltatni. Igazából miattad megyek el, mert neked szeretnék csinálni valamit és ha ott vagyok a nyakamon lógsz és figyeled, hogy nem lesz semmi bajom. 

Oké alig egy napja keltem fel az ágyból, de jól vagyok semmi bajom nem lesz és Fogatlan is vigyázni fog rám. Ismersz már és tudod, hogy egy helyben nem tudok megmaradni, főleg úgy ha nem csinálok valamit. Nem lesz bajom, nem erőltettem meg magam és nem sokára találkozunk. Remélem megértesz és nem leszel rám dühös, de megértem ha az leszel, mert hazudtam neked, amit sose tettem, főleg veled, de most muszáj. Többször nem fog előfordulni. ÍGÉREM! Snoggletogkor otthon leszek és a legszebb ajándékot kapod tőlem. Vigyázz magadra és ne hibáztasd magad, hogy nem tudtál megállítani, senki se tudna, még Odin se ha arról lenne szó, hogy boldoggá tegyelek. 

Senki se tudott, még Klaus se. Már rég eldöntöttem ezt és nem tágítok tőle míg meg nem teszem amit kell. Ne Klauson vezesd le a haragod ő nem tehet semmiről, ha valaki hibás az én vagyok. 

Szeretlek: 

Hablaty. "

Nem lennék a többiek helyében mikor ezt elolvassa és hiszti rohamot kap vagy valami rosszabbat. De a saját magam helyében se lennék, mert most már el s e tudom képzelni, hogy velem mit fog csinálni mikor Hibbanton meglát. Akkor még az istenek se tudnának megvédeni Astrid haragjától. Tudom, hogy ezzel kihúzom nála az utolsó kártyámat, de most tényleg a kedvére teszek majd. Apáékkal is beszélnem kell erről a megkérem-Astrid-kezét dologról. És nekik meg Astrid szüleivel kell majd beszélniük. Bár bele fognak menni, mert tudják, hogy Astrid velem boldog, főleg ez után, hogy elmegyek. Át kell adni nekik az ajándékokat, ami a lányuk kiváltását vagy mikért kell átadnunk - viking szokás - és még az ajándékom is meg kell csinálnom, amit neki adok, hogy tudják kihez tartozik. Arra a 2 hétre a napjaim be lesznek táblázva, de sűrűn. De meg tudom oldani őket mind vagy ne legyen a nevem Hablaty Haddock, ráadásul a 3. 

Felálltam és elkezdtem pakolni a szütyőbe amivel ide jöttem. Nem sok minden lett bele rakva csak néhány dolog. A Szem, a füzetem, egy takaró és majd mielőtt megyek a plüss, amit anya csinált. Talán gyerekes, de az egyetlen dolog amit csak a magaménak mondhatok. Semmi másom nincs csak az. Felerősítettem Fogatlanra, hogy Astrid ne lássa amikor bejön. 

- Te tudod mikor van a legjobb alkalmunk az indulásra, majd szólj. - simogattam meg.

Morgott egyet és engem figyelt tovább. 

- Nem kell féltened nem fogok össze esni, nem vagyok annyira gyenge. - mondtam neki. 

Megint csak morgott, de már nem nézett engem, hanem elfordult és kifele nézett az ablakon. Én meg fogam magam és leültem az ágy végébe. Nem tudom miért, de tudtam, hogy ez az elmenetelem nehezebb lesz, mint az előző, de mégis ugyan olyan helyes dologért teszem. Astrid boldogsága és Fogatlan biztonsága a legfontosabb nekem. A fejemet a kezembe temettem és úgy dőltem előre, a kezemet a lábamon megtámasztva gondolkodtam. Tudom, hogy nem ez a legmegfelelőbb tettem, de helyesen cselekszek, bár most nekem se úgy tűnik. 

A fáradtságtól már semmi se jutott az eszembe, de nem alhatok, mert akkor reggelig itt lennénk. Ki kell bírnom legalább addig míg Astrid elalszik utána már úgy is indulunk. Csak ki kell bírnom, ennyi. Hátra dőltem és a plafont kezdtem el bámulni. Nem sokára nyílt az ajtó és Astrid lépet be rajta, de rögtön meg is torpant. 

- Nem azt mondtad, hogy lefekszel aludni? - kérdezte. 

- De úgy volt, csak tudod hiányzott valami, akarom mondani valaki, hogy aludni tudja. - mondtam egy nem túl őszinte mosollyal és ülésbe tornáztam magam.

- Nyalizással nem mész semmire. - mondta, ahogy a lámpásokat oltotta el.

- Ez nem nyalizás. - mondta, ahogy oda jött hozzám. 

- Aludj. - mondta.

- Csak ha te is alszol. - öleltem át. 

- Te vagy az egyetlen olyan ember ezen a világon aki kibírja 3 napnál is tovább alvás nélkül. - mondta. 

- Igaz, de most nem így vagyok vele. - mondtam.

- Mássz be, mindjárt megyek én is. - mondtam. 

Engedelmeskedtem neki és bekászálódtam az ágyba. Pillanatok múlva ő is befeküdt mellém, sőt inkább már rám feküdt és lassan lehunyta a szemeit. Legalább nem kell azt tettetnem, hogy alszok, mert akkor elaludnék. Átöleltem és a hátát kezdtem elsimogatni, nem sokkal később hallottam és éreztem is, ahogy szuszog, ami azt jelentette, hogy elaludt. Kicsit lejeb csúsztattam magamról, hogy a " szökés " könnyebb legyen. Na jó ez már tőlem is túl szánalmas, de ez van el kell fogadni. Az új énem és a hülye szokásit is. És ez lennék én aki megmenti a világot. 

Megint a plafont kezdtem el bámulni mikor éreztem, hogy valami a kezemhez ér. Azt hittem ledobom magamról Astridot ijedtembe. Persze csak Fogatlan volt az, de akkor se így kellene felhozni a figyelmemet arra, hogy indulunk. 

- Mindjárt mehetünk, pajti. Egy percet kérek. - mondtam. 

Óvatosan letoltam magamról Astridot aki rögtön megmozdult és azt hittem, hogy felébredt, de nem. Felálltam és a kezébe gyűrtem óvatosan a levelet. A plüsst beraktam a szütyőmbe és felvettem a mellényem. Már kinyitottam az ajtót mikor vissza mentem.

- Menj le, mindjárt megyek. - szóltam Fogatlanhoz. 

Nyomtam egy csókot Astrid homlokára, mire elmosolyodott. 

- Sajnálom, de muszáj. - mondtam. - Otthon találkozunk.

Megsimogattam az arcát és kimentem. Fogatlan lent várt és indultunk rögtön Sárkányszirtre, ahogy felültem rá. Alig hagytuk magunk mögött a szigetet, de én hátra dőltem a nyeregben és az eget figyeltem. Innen nincs messze Sárkányszirt, úgy 2 óra és ott vagyunk. Szóval valahol a szigeten töltenem kell az estét. Majd megoldom. Elég hülyén nézne ki, ha csak úgy reggel a számomra épített házból lépnék ki. Inkább a parton alvás, mint a sok idióta kérdés. 

- Siessünk pajti, ha előbb oda érünk alhatunk is egy keveset. - felültem és váltottam a farkán.

Hát tuti, hogy sokkal előbb ott voltunk, mint kellett volna. Fogatlan a falu fele repült, de meg állítottam, mire értetlenül morgott.

- Majd reggel megyünk be a faluba, addig a parton alszunk. - mondtam.

Vonakodva, de a kedvenc szirtünkhöz repült és rögtön le is feküdt, meg nem várva, hogy leszálljak róla. A lefekvése következmény az lett, hogy fejjel előre találtam magam a fűben. 

- Kösz, de magamtól is sikerült volna ez. - mondtam neki.

Nevetést hallatott, de igaza volt megérdemeltem ezt. Nem vettem ki semmit a szütyőmből úgy, ahogy voltam neki dőltem Fogatlannak és elaludtam. 

Reggel verőfényre ébredtem. Hát igen mit mondhatnék. Itt csak akkor lesz tél amikor nálunk nyár. De Thyráék is most tartják a Snoggletogot nem tudom miért, de ha nekik így jó, akkor nekem is. Első dologként Fogatlan figyelő szemit láttam meg. 

- Menjünk pajti, még ma tovább kell állnunk a fészekhez és onnan haza. - mondtam. - Csak beugrottunk köszöni.

Felkeltünk és elindultunk a falu irányába, ahol már javába zajlott az élet. Thyrát sehol se látta, de Haroldot annál inkább. Ő irányított mindent, bár mindig tudtam, hogy irányítás mániás, dehogy ennyire azt azért nem. Ahogy közelebb haladtam felé, nem vett észre, ahogy senki más se. Na azért ez már gáz, hogy nem veszik észre Fogatlant. De ne, az volt a legmeglepőbb dolog, hogy nem vettek minket észre, hanem az, hogy Harold Sárkányszirt új törzsfője. 

- Mióta is vagy te a főnök? - kérdeztem mellé érve.

- Nem olyan rég, de te mit keresel itt? - kérdezte.

- Menekülök egy flúgos Ádáz elől aki kiakar nyírni, de igazából Thyrát keresem, ahogy látom nincs itt szóval jobb ha megyek. - mondtam.

- Minek nem sokára itt lesz. - mondta.

- Mivel üldözted el megint? - kérdeztem. 

- Én semmivel, de tudod milyen könnyen felkapja a vizet és megy el. Elég könnyű kihozni egy kisebb testvért a sodrából. - mondta.

- Klaus nálunk a békés, a könnyen dühbe jövő én vagyok mostanság. - mondtam. - És már tudom miért méregettél úgy mikor először láttál. 

- Hát először komolyan azt hittem, hogy te vagy Klaus, hisz sose említette, hogy van egy testvére...

- Nem, mintha beszéltetek volna egymással, ahogy én hallottam tőle. -mondtam.

- Igaz, de ott a legtöbben mindenki tudott valamit a másikról, úgy mondd ő volt ott a legcsöndesebb. Csöndes Jo fia után. - mondta.

- Otthon be se áll a szája. - mondtam. 

- Hát az otthon van és nem ott. De végül is jó harcos lett belőle is. Csak azért voltam vele ellenséges, hisz Hibbantról mindenki hallott és tudjuk, hogy nem egy sárkánybarát hely volt. De ez már mind a múlté. - mondta.

- Azért nem kell neki menned ha újra látod. - viccelődtem. - Látom ti is készülődtök az ünnepekre. 

- Ki nem? - kérdezte. - Habár úgy látszik te vagy a kivétel. 

- Bocs, de tőlem az lesz a legnagyobb ajándék ha felgyógyulok. - mondtam.

- Mit csináltál már megint? - kérdezte.

- Én semmit, csak Dagurral találkoztam néhány napja. - mondtam. - És az este írtam alá a halálos ítéletemet Astridnál

- Szóval csak úgy leléptél onnan. - mondta.

- Valahogy úgy, bár Fogatlan is benne volt amit nem értek. - mondtam. 

- Miért eddig nem volt benne egyik hülye ötletedben sem? - kérdezte.

- Sosincs benne egy ötletembe se, csak most. - mondtam. 

- Ha te mondod. Innen merre mész tovább? - kérdezte.

- A fészekhez. - válaszoltam. 

- Miért? - nézett rám kérdőn.

- Drago óriás sárkány szarva miatt. Valami értékes dologból legyen már az eljegyzési ajándékom. - mondtam. - Mielőtt megszólalnál igen az értékesebb, mint a fém. 

- Nősülni készülsz? - kérdezte.

- 2 év múlva biztosan, de így már biztos helyem lesz. Egyszer meg kell tennem és jobb előbb, mint utóbb. - válaszoltam. 

- Igaz. - mondta. - Bár szerintem most indulj, mert ha Thyra meglát annak nem lesz jó vége.

- Miért? - kérdeztem.

- Mindjárt megtudod. - mondta.

- Mi van? - kérdeztem

- Hablaty. - hallottam Thyra hangját.

Nem tudom, de valahogy ösztönösen összerándult a gyomrom és rosszat sejtettem. Alig fordultam meg, de már éreztem, ahogy megölel és sokkal erősebben, mint Astrid bármikor. 

- Törj el még nyugodtan 3 bordámat, már nem számít. - mondtam. 

- Mit csináltál már megint? - kérdezte, ahogy elengedett.

- Miért hiszi mindenki azt, hogy minden az én hibám? - kérdeztem vissza.

- Nem egy példa volt már rá, hogy saját magadnak köszönhetsz valamit. - kotyogta közbe Harold.

- Kösz. - szóltam vissza neki. 

- Szóval mi történt? - kérdezte Thyra.

- Azt inkább nem itt mondanám el. - mondtam. - Valaki elég pletykás.

- Nagyon vicces. - szólt utánunk Harold.

Hablaty új élete 84. fejezet

* külső szemszög *

Mindenki aki bent volt más - más érzelemmel nézte a kirobogó Hablatyot. Hanga értetlenséggel, Klaus aggodalommal és némi együtt érzéssel, Astrid pedig aggodalommal, féltéssel és megértéssel. Megérti, hogy a fiú most így reagál, hisz alig egy hete a halálból visszatért ellensége majdnem megölte, így érthető, hogy így reagál egy ilyen helyzetre. Féltette még hisz bármi baja eshet még. Mi után kiviharzott a fiú ő is utána akart menni, de vissza tartotta Klaus.
- Hagyd lenyugodni. - mondta a fiú.
Egy percnyi habozás után visszaült oda ahonnan elindult, de aggódva figyelte a kint álló fiút.

- Mi baja? - kérdezte egy pillanattal később Hanga.

- Alig egy hete újra találkozott Dagurral, ami nem volt túl fényes viszont látás. 4 bordája eltört, a tüdeje is megsérült és még mindig lábadozik ezekből. - mondta Astrid úgy, hogy le se vette a tekintettét a fiúról.

- Ha vele ezt tette képzeld el akkor veled mit tenne. - hallhatta Klaust.

- Igazatok van. - mondta halkan Hanga

- És mi történ a támadás után? - mondta Klaust. 

- Ezek után jöttek Thyrával segíteni azoknak akik túl élték az egészet. A túlélő én voltam, mert a szüleim elküldtek, hogy bújak el, de előtte elmondták az igazat. Ők jöttek és mivel csak én voltam, mint egyetlen túlélő elvittek Sárkányszirtre. Másnap már csak Thyra volt aki velem volt, majd elmentem onnan. Egy szigeten akadtam rá Szélnyíróra sérülten ápoltam és végül összebarátkoztunk. És lassan 1 éve segítünk azokon akik úgy jártak, mint én. - mondta Hanga. - Nem kellett volna már visszajönniük a többieknek?

- Ez egy igazán jó kérdés. - mondta Klaus. - De lassan biztos megjönnek.

Pillanatokkal később egy sárkány repült be és szállt le Hanga mellett. 

- Milyen fajtájú? - kérdezte Astrid.

- Nem tudom, ha ti se tudjátok akkor az is lehet, hogy Thyra se. - mondta szomorúan Hanga. 

- Hablaty talán tudja. - szólalt meg Klaus.

- De lehet, hogy nem akkor mi van? - kérdezte a szőke lány.

- Ha nem kérdezed meg tőle nem is fogod megtudni. - mondta a fiú. - Hab... - fordult az ajtó felé. - Hova lett?

- Gondolom elment, mert megunt minket. - mondta Astrid. 

- És ezt csak úgy mondod mintha nem te lennél. - mondta Klaus.

- Te mondtad, hogy hagyjam lenyugodni. - válaszolta a szőke lány. 

- Felőlem. - mondta a fiú. - Most már csak az a kérdés, hogy a többiek hol vannak.

- Annyit emlegeted őket míg meg nem jelenek. - mutatott ki Astrid. 

- Mi történ velük? - kérdezte Klaus.

- Már megint mit csináltál kislány? - fordult a sárkányához Hanga. - Azt kértem tőled, hogy tarts fel őket, nem azt, hogy lábra se tudjanak állni. 

Pár perccel később előttük húzta el a húga Fafejet.

- Miért vagytok ilyen sokan? - kérdezte. 

- Vele meg mi történt? - kérdezte Klaus.

- Az a sárkány lerántott Böffről és Töffről minket és néhány leszáradt fán keresztül esett le a földre ami már sok volt neki. - mondta Kőfej. 

- És pluszba még te is rá estél. - mondta Astrid. 

- Talán. - válaszolta. 

Közben a többiek is betoppantak, de még midig nem vették észre Hangát.

- Semmi sem változott körületek az biztos. - mondta Hanga Astridnak. 

Mindenki a lányra nézett, aki kínosan nézett vissza rájuk. 

- Gyere csináljunk valamit, mielőtt rájönnek, hogy tényleg itt vagy, mert akkor nem lesz menekvés semerre se. - lépett mellé Astrid.

- Lehet jobban járnék. - mondta mosolyogva. 

- Akkor menjünk. - kezdte el kifele húzni. 

- Egy pillanat. - torpant meg és fordult vissza. - Szélnyíró, gyere. Mehetünk.

- Elmegyek Viharbogárért és mehetünk. - indult el Astrid az istálló felé.

- Rendben lent megvárunk. - válaszolta Hanga. 

- Egy perc és megyek. - válaszolta a szőke lány. 

Míg Astrid a sárkányáért indult, Hanga Szélnyírót simogatva indult el a partra. 

- Legkésőbb holnap este vissza kell mennünk a többiekhez. - erre a sárkány kérdőn nézett a gazdájára. - Nem, nem keserűk meg Dagurt, nem szeretném ha neked vagy nekem bajom esne. - simogatta meg a sárkányt.

Eközben az istállóban Astrid Viharbogarat engedte ki a karámjából. 

- Gyere kislány, csinálunk valamit. - mondta és elindultak le.

Pillanatokkal később már a lent várakozó Hanga mellett voltak.

- Mehetünk? - kérdezte a lánytól. 

- Igen, de hova akarsz vinni? - kérdezte a szőke lánytól. 

- Csinálunk a mai nap valami csajosat. - válaszolta könnyen Astrid, majd elindult.

- Rendben. - ült fel a sárkányára és Astrid után repült. 

Mindeközben fent a többiek magukhoz tértek a döbbenetből.

- Képzelődtem vagy Hanga volt itt azzal a sárkánnyal ami a bolondját járatta velünk? - kérdezte Takonypóc.

- Egyértelműen. - válaszolta Klaus. 

- És milyen sárkánya van? - kérdezte Halvér.

- Nem tudja ő se és mi se. - mondta Klaus. 

- És Hablaty? - jött a kérdés Kőfejtől. 

- Belőle egyet se láttam itt. válaszolt Fafej.

Figyelembe se véve az ütődött fiú szavait válaszolt

- Dagur neve hallatán kiakadt, majd kiment végül eltűnt, de nem lehet messze Fogatlan nincs messze, így valahol a szigeten van. - mondta. 

- Te legalább nem aggódsz érte annyira, mint Astrid. - mondta Takonypóc.

- Hazatalál, nem kell félteni. - válaszolta a fiú, bár nem így gondolta. - 3 évig magára volt utalva, csak boldogul. 

- Volt az több is. - vágta rá Takonypóc. 

- Miért is? - kérdezte Halvér.

- Mivel mielőtt elhúzott volna innen a falu kirekesztettje volt. Magán kívül legtöbb esetben senkire se számíthatott. - válaszolta a pökhendi fiú. 

- De ő azt csinálhatott addig amíg akart. - mondta Fafej. 

- Nem igazán csinálhattam az amit akartam. - jött be Hablaty az ajtón. 

* Hablaty *

- Miket hallottál? - kérdezte Halvér.

- Az utolsó két mondatott. - válaszoltam. - Astridék?

- Nem olyan rég mentek el valamerre. - válaszolt Klaus. - Miért?

- Bocs, hogy megkérdeztem. - válaszoltam. 

- Mit keres itt Hanga? - kérdezte Halvér. 

- Thyrát kereste, de szokásához híven eltűnt, megint. - válaszoltam. 

- És ő honnan ismeri? - kérdezte Fafej. 

- Megmentették, miután Dagur lerombolta a falujukat. - válaszolt helyettem Klaus. 

- Miért akadtál ki? - kérdezte Takonypóc.

- Elmondod vagy mondjam én? - kérdeztem Klaustól. 

- Nekem aztán mindegy. - válaszolt. 

- Akkor mondom. - mondtam.

- Idióták. - hallottam Takonypócot. 

- Eddig is tudtuk. - mondtam. - Csak annyi az egész, hogy az az őrült a testvére, akit még azután is véd, hogy megölte minden szerettét. Ezen ki nem akadna ki, főleg azután, hogy a halálból visszatérve halálra ver valakit? 

- Jogos. - vágta rá Fafej. - Várj, miről is van szó?

- Valaki elmondaná neki, nekem elég volt egyszer. - mondtam és elindultam ki. - Fogatlan, gyere. 

- Nem felejtettél el valamit? - kérdezte Fafej.

- Például? - fordultam vissza. 

Kőfej erre egy gyors meghajlást indítványozott.

- Ezt nem épp a megfelelő emberrel játsszátok el, és nem is a legjobb időben. - válaszoltam. 

- Addig innen ki nem teszed a lábad, míg meg nem hajolsz. - mondta Fafej.

- És kiállít ebben meg? A csirkéd vagy Takonypóc? - kérdeztem.

- Valamelyik. - válaszolta értelmesen. 

- Na jó nem épp a legjobb napot vettétek elő a baromságaitokra. Eleget fárasztótatok már, ideje, hogy valaki mással szórákőzátok. Például ütögessétek egymást. - mondtam és elindultam ki.... megint

- Hablaty. - szóltak rám már ketten. 

- Rendben legyen, de ez az utolsó alkalom, mert legközelebb Fogatlan jót fog fogócskázni. - fordultam feléjük és hajoltam meg szem forgatva. 

Kiléptem a házból és elindultam le, oldalamon Fogatlannal. Elég érdeken nézhettem ki ha úgy bámult rám, mint aki még nem látott vikinget. 

- Mi az, pajti? Mi olyan furcsa rajtam, hogy így bámulsz? - kérdeztem tőle.

Mint mindig csak morgást kaptam válaszul. Elég furcsa lenne ha csak úgy varázsütésre én is megérteném a sárkányokat. Bár az annyiban lenne könnyebb, hogy Fogatlannal megértenék egymást jobban és nem kell találgatom mit akar, de nekem ez így jobb, legalább nem kell az hallgatnom mindig, ahogy szídd ha valamit nem úgy csinálok, ahogy neki tetszik. Elég olyankor a morgását hallanom. 

- Tudom én nem értelek meg, de jó is ez így. Még ha az is a nyakamban lenne ha megértenék minden sárkány, azt hiszem már valahol az egyik szirten próbáltam volna leugrani. Ne érts félre, jó lenne, de az őrületbe kergetne az, hogy mindent megértenék amit mondtok és nem tudnám eldönteni, hogy most egy sárkány szólt hozzám vagy nem. Így is épp elég dolog szakadt a nyakamba. - mondtam. - A mi kapcsolatunkhoz meg nem is kell rendes kommunikáció, megértjük mi egymást így is. Igaz? 

Erre csak bólintott és hozzám bújt, dorombolva. 

- Ez az a Fogatlan akit ismerek. Aki mindent megtesz, hogy jobb kedvre derítsen. - simogattam meg. - Mihez lenne kedved pajti?

Válaszul az égre nézett, majd a műfarkára. Egyből tudtam mit akar.

- Szóval repülni szeretnél te is. Akkor már senki se akadályozhat meg minket, ha mindketten ugyan azt szeretnénk csinálni. Igaz? - kérdeztem. 

Ismételten bólintott és elfutott a házunk irányába. 

- Azt ugye tudod, hogy nekem nem egy perc míg oda érek. - szóltam utána. 

Ahhoz képest amit vártam tőle, nem azt kaptam. Nyugiban leült az ajtó elé és rám várt. Tartogat meglepetéseket, mint én. Ezért vagyunk " egymásnak teremtve ". Lassan, de odaértem hozzá, majd bementünk a házba, hogy felrakjam rá nyerget és az összekötőket, amit Klaus leszedett róla. Amint meglátta a kezemben a nyerget izgatott lett. 

- Tudom, hogy izgatott vagy, de nem fog gyorsabban ez felkerülni rád ha össze - vissza mozogsz. Ha nyugton maradsz pár perc múlva mehetünk. - mondtam neki, mire egy kicsit lenyugodott. 

Mivel, hogy nyugton maradt hamar indulni tudtunk, bár nem röppentünk fel egyből a háztól, inkább lementem vele a parthoz. 

- Hova készültök? - kérdezte Klaus.

- Repülni, de mivel már felnőtt vagyok senkinek se tartozok magyarázattal. - válaszoltam. 

- Astrid ki fog akadni, azt ugye tudod? - kérdezte.

- Őszintén min nem akad ki ami velem kapcsolatos? - kérdeztem.

- Ott a pont. - mondta. - Vigyázz ne, hogy baj legyen.

- Akkor most szólok, ha estig nem jövök vissza akkor valahol a tengerben hánykolódok vagy egy tengeri sárkány emészt, mert lezuhantunk Fogatlannal, de ne aggódjatok jobb helyre kerültem. Legalább senki se lesz aki piszkál. - mondtam.

- Poénos gondolat. - válaszolta. - Nem morgott, hogy repülni akarsz?

- Nem, az ő ötlete volt. - mondtam és felültem rá. - Majd jövünk valamikor. 

Választ se várva repültünk fel. Ez hiányzott nekem már, a szabadság érzetem. 

- Te tényleg tudod, hogy mi hiányzik nekem. - simogattam meg Fogatlan fejét. - De amit most fogok mondani azért lehet, hogy ledobsz a hátadról. 

Kíváncsian morgott egyet és nézett fel rám. 

- Este elmegyünk a régi fészekhez, ahogy megbeszéltük és utána haza megyünk. Gondolom értetted, miről beszéltünk Klausszal reggel. Rólad sugárzik, hogy értelmes vagy. Ne vedd sértésen nem gondolom, hogy a többi sárkány nem az, de az éjfúriák volta az első sárkányok, így már a szemetekből is látszik, hogy tudjátok kivel mi van meg ilyenek. - mondtam. - Gondolom azért nem is öltél meg először amikor lehetőséged volt rá, mert én se tettem. 

Bólintott. 

- Akkor este megyünk, rendben. - mondtam.

Ismét bólintott és folytattuk a nyugodt repülésünket, már ha a mi repülésünket lehet annak nevezni. 

- Menjünk a sziget másik oldalára. Ott legalább senki se fog piszkálni minket, hogy mit csinálunk. - mondtam. - A víz felett menjünk pajti. 

Nem is kellett volna megszólalnom, magától is arra indult. A sziget mellett a vízfelszínén haladtunk a sziget északi részére.

Nem tudom miért, de akárhányszor közvetlenül a víz felett repülünk megjelenek az óriás dörgődobok. A méretükben csak az a jó, hogy lehet őket kerülgetni. Amit most is meg tettünk, mint valami rituálét.

Ezután felfele indultunk el, mint mindig. Szerintem ennyire magasra még sose repültünk fel, de, ahogy egyre feljebb és feljebb haladtunk az égben az aggályok, problémák és minden egyéb ugyan úgy szállt el, mint mi. Rég érezem magam ennyire szabadnak, ennyire függetlenek és nyugodtnak. Mintha nem is történt volna meg az a 2 hónap. Mintha még mindig csak mi ketten lennénk Fogatlannal Nincs bajom azzal, hogy otthon vagyok, de ennyi problémám nem volt, mint azóta, hogy haza mentem. Ezt nem Hibbantra akarom kenni, de azok a dolgok csak most találnak rám, amiknek az alatt a 3 év alatt kellett volna. Ha nem most akkor egyszer biztos utol értek volna. Előbb vagy utóbb biztosan. Szeltük az eget, mint a dörgődobok a vizet, mind addig míg valahogy le nem fordultam Fogatlanról és zuhanni kezdtem. Fogatlan meg csak utánam siklót, mint ha semmi baj nem lenne.

- Még meddig hagyod, hogy zuhanjak? Mert az ugye tudod, hogy per pillanat nincs rajtam a " szárnyam " , hogy magamtól is repülni tudjak. Szóval ha még ebben az életbe repülni szeretnél elkapsz vagy a földbe csapódok. - mondtam neki.

Nagy kegyesen alám siklót és elkapott, majd repültünk tovább, mintha mi sem történ volna. Mondjuk ez is jól esett, hogy csak zuhantam, hisz megbízok Fogatlanban, tudom, hogy elkap szó nélkül. Másrészt még azért is volt jó, mert így még szabadabbnak éreztem magam. Ha valaki így hallana beszélni az hinné őrült vagyok, de lehet, hogy minimálisan az lettem, bár engem hol érdekel. Megszoksz vagy megszöksz. Ha valaki egy hajóról figyelne azt hinné káprázik a szeme, hogy egy éjfúriát lát emberrel a hátán. Ez régen nekem is elképzelhetetlen volt. 

- Szerintem lassan menjünk vissza, mielőtt Astrid keresne meg minket. - mondtam neki. 

Bólintott, majd szép lassan elindult vissza a szálláshoz. 

* Astrid * 

- Mivel szoktátok elütni az időt? - kérdezte Hanga. 

- Nem sok mindennel, főként gyakorlással, már ha ahhoz is van kedvünk. De legtöbbször csak repkedünk a környéken vagy valami hasonló. - mondtam. 

- És mi mit fogunk csinálni? - kérdezte. 

- Szirtet ugrunk. - válaszoltam. 

- A vízbe szeretnél ugrani? - kérdezte.

- Nem a sárkányaink úgy is elkapnak. - mondtam Viharbogarat megsimogatva. 

- Legyen. - egyezett bele. 

Leszálltunk az egyik szirtnél és a sárkányokat utasítottuk, hogy várjanak lent ránk. 

- Gyere, fussunk neki, úgy jobb lesz. - mondtam.

- Próbáltad már vagy mi, hogy így tudod? - jött a kérdés.

- Ha valaki elől menekülni kell a legjobb megoldás az ha ugrasz. - válaszoltam. 

- Igaz. - válaszolta. 

Elindultunk kellő távolságra a szirttől, majd elindultunk a szirt fele futva. Mi se vagyunk normálisak, de vikingek vagyunk a veszély az életünkhöz tartozik, ha meg nincs akkor keresünk magunknak veszélyt. Ahogy Hablaty is tesz, bár ő nem önszántából. Ahogy rohantunk a szirt fele Hanga volt elől, de pillanatok alatt utol értem.

- Tarts lépést. - szóltam oda neki, ahogy beértem.

Nem csak én élveztem ezt az egészet, hanem ő is. Ha már egy éve - körülbelül - egyedül van gondolom neki is jól esik egy ilyen. A szirthez érve egyszerre ugrottunk le és szél sebesen közeledtünk a sárkányaink farkához. Én szerencsésen eltudtam kapni Viharbogár farkát, de Hanga már nem volt ilyen szerencsés. Egy kicsikét elszámolta a dolgot, de Szélnyíró elkapta. Látszik, hogy ők is csak egymásra számíthatnak, de nem olyan szoros a kapcsolatuk, mint Hablatynak és Fogatlannak, de ez még változhat.

- Jól vagy? - kérdeztem, ahogy utol értem.

- Nem ez lenne az első halál közeli élményem. - válaszolta.

- Ebben nem te vagy az első. - mondtam. 

- Ha te mondod. És most mit eszelsz ki ami a halálhoz visz közelebb? - kérdezte.

- Vicces, de semmit. Szerintem gyakoroljunk egy kicsit. - mondtam és elindultam a saját gyakorlómhoz.

Hanga követett és nemsokára ott is voltunk. 

- Úgy látom nem nagyon használjátok. - mondta.

- Rajtam kívül senki, mert ez magamnak csináltam. Az ikrek mindent elrontanak, Takonypóc egyfolytában csak dumálna és nem lehetne koncentrálni, Halvér... ő meg okoskodna, ami néha egy napra sok. Hablaty meg... ő meg nem hiszem, hogy egy helyben lehetne tartani. Klaus pedig 3 évig volt egy kiképzésen szóval, mindegy. Mindannyijuk közül én vagyok a legelhívatottabb a harccal kapcsolatban. - mondtam. 

- Közben levegőt is vettél? - kérdezte nevetve. 

- Talán. - mosolyogtam. - Mehet?

- Az nem kérdés. - válaszolta. 

Néhány percig csendben gyakoroltunk, majd Hanga törte meg a csendet. 

- És mi van veled és Klausszal? - kérdezte miközben a bárdjáért ment ami egy fában állt.

- Mi? - kérdeztem és valamerre elrepült a szekercém.

- Jól hallottad. - mondta.

- Ha eddig tévhitben voltál akkor tisztázom, Klaus és köztem nincs semmi és sosem volt, talán csak annyi, hogy egymásra testvérkánt tekintünk ennyi, de semmi több. - mondtam.

- Láttalak titeket, régebben. - mondta. 

- Komolyan mi csak barátok vagyunk. Ha nem tűnt volna fel én Hablatyra voltam egész a dühkitöréséig akaszkodva. Szóval nekem ő a párom, bármely különös. Nekem a szerény, de mégis hősies sárkánylovasok jönnek be, már ha érted mire gondolok. - mondtam. 

- Akkor már tudom kiről beszéltek a Sárkányszirti lányok. A titokzatos lány aki elrabolta a világ megmentőjének szívét. - mondta. - És annyira én se vagyok hülye, hogy ne tűnjön fel. De a reagálásod az jó volt. Meg is fogod keresni azt a szekercét?

- Nem fogom azzal tölteni a napomat, hogy egy pótolható fegyvert keressek. Már részről ez még viccnek is rossz volt. - mondtam. - Szóval néhány hónapja miért is akartad megölni azt aki megmentette az életed?

- Igazából, már magam se tudom. Ahogy eljutott hozzám a hír, hogy meghalt a testvérem harag lett úrrá rajtam és az vezetett. Hablaty érverései észhez térítettek akkor és most is. Igaza van abban, hogy miért védek egy olyan ember, aki nem is tudja, hogy van egy testvére, sőt el is törölte az otthonom és mindenkit akit gyerekkorom óta ismertem megölt. Talán abban is igaza van, hogy jobban jártunk volna ha puszta kézzel folytja vízbe. - mondta.

- Akkor mindenki jobban járt volna, főleg Hablaty. Kétszer szerzett Dagur miatt halálos sérülést. - mondtam. 

- Tudom, hallottam. - válaszolt. 

- Mikor mész tovább, mert gondolom te se arról vagy híres, hogy sokáig egy helyben maradj. - mondtam. 

- Este indulunk vissza, már így is késében vagyunk. - mondta.

- Késésben? De mégis honnan késel el? - kérdeztem. 

- Az emberek akik a segítségünkre várnak, számítanak ránk. Ilyen kora már megszokták kapni az ellátást tőlünk, de Szélnyíró miatt egy kicsit lemaradtunk, de pár nap alatt betudjuk hozni a lemaradást. - mondta.

- Ahogy jónak látod, de szerintem kapsz még egy fejmosást Hablatytól. - mondtam.

- Abban biztos vagyok. - válaszolta. - Vissza menjünk? 

- Lassan sötétedik úgy, hogy jobban járnánk, ha nem akarsz frászt is kapni a késedelem mellé. - mondtam, a kérdő tekintette miatt folytattam. - Éjterrorok lakják a szigetet amik igen csak szeretnek rémítgetni, nem egyszer volt már, hogy arra ébredtünk, hogy valamelyik okos ordibált, mert megijedt egytől. 

- Akkor menjünk. - mondta és felült a sárkányára. 

Én is követtem a példáját és elindultunk vissza. Néhány perc múlva a főház előtt szálltunk le.