szombat, október 31, 2015

Hablaty új élete 86. fejezet

Elindultunk vissza oda, ahonnan egy félórája mentünk be Fogatlannal a faluba. Thyra valamiről iszonyatosan lelkesen magyarázott, de szinte fel se fogtam miről beszél, csak hagytam beszélni.
- Nem is figyelsz rám. - mondta.
- Dehogynem. - válaszoltam. - És tetszik az ötleted.
- Szóval örülnél annak, ha egy Suttogó halál ebédje lennék. Kösz az őszinteséged. - mondta.
- Na jó, tényleg nem figyeltem. Máshol jártam. - mondtam.
- Ki nem találtam volna. - válaszolta. - Tehát mi történt veled?
- Miután utoljára találkoztunk indultam találkozni Astriddal, miközben mi naphosszat csak üldögéltünk Dagur bosszút forralt ellenem....
- Komolyan túl élte a szirtről való lezuhanást? - kérdezte.
- Igen. Tehát bosszút tervezett, amit végbe is vitt. Sikerült túljárnia az eszemen, de Fogatlanén és Astridén nem. Csapdát állított nekem én meg belesétáltam úgy szépen, ahogy Fafej szokott a hálókba. Szinte félholtra veretett az embereivel. 4 bordám eltört és a tüdőm is sérült, meg ne kérded hogyan, mert én se tudom. Astridra a frász jött, mert az elmúlt 3 évből semmire se emlékeztem. - mondtam.
- Mikor kezded el kerülni a bajt? - kérdezte.
- Sose, hisz békét kell teremtenem az emberek és a sárkányok között. Akkor bármi bajom esett. - mondtam.
- Igaz. De attól még nem kell minden 5 percben megöletned magad. - mondta.
- Vikingek vagyunk, foglalkozási ártalom. - mondtam, mint régen apám.
- Honnan hallottad ezt a hülyeséget? - kérdezte mosolyogva.
- Apám mondta amikor még a sárkányokat.... Hidd el én is rég hallottam ezt és sose gondoltam, hogy ezt valaha én fogom mondani. - mondtam. - De ez az igazság. Vikingek vagyunk és mind nagyon jól  tudjuk jobb harcban meghalni, mint ágynak esve.
- De neked se ilyen fiatalon kellene meghalnod. Hisz el kell venned Astridot és ott van még, hogy te leszel Hibbant főnöke. - mondta.
- Én már kételkedek abban, hogy Astrid hozzám jönne. - mondtam. - Hibát követtem el és a következményeit is vállalnom kell.
- Te mikor lettél ennyire bölcs? - kérdezte. - Na jó mindegy. Tehát akkor ott hagytad. Legyen most akárhol.
- Igen, de csak mert... - nem tudtam, hogy folytassam, de végül erőt vettem magon és folytattam. - Ha a klubháznál készítem el az eljegyzési láncot akkor kiakad azon, hogy alig keltem fel és már dolgozok, másrészről meg le is buknék, hogy mit is tervezek.
- Mindenre számítottam csak erre nem. - mondta. - Sok sikert hozzá.
- Kell is majd. - mondtam. - És lassan mennem is kell.
- Nem mész sehova. - mondta.
- De igen, nem mondod meg mit csináljak. És sok dolgom is van. - válaszoltam.
- Addig nem mész innen el, míg meg nem kaptad az Odin tetoválásod. - mondta.
- A mimet? - kérdeztem vissza értelmesen.
Miután leesett mit mondott szólaltam meg.
- Te tényleg a halálomat akarod. - mondtam.
- Nem, nem akarom, de ezt már rég meg kellett volna csinálni. Már akkor mikor elmondtam mi vagy. - mondta.
- Astrid így is ki fog nyírni, mert eljöttem egy szó nélkül onnan és hazudtam neki. Szerinted mit szólna ha megjelennék otthon tetoválv?. - kérdeztem. - Ahelyett, hogy az ajándékát csinálom a síromat áshatom valahol a falutól jó messze.
- De ez eddig minden Odin örökösének kellett. - mondta. - Nem menekülhetsz el ennyivel az elől ami vagy és az elől se aki vagy.
- Ha nem Hablaty Haddock vagyok, Hibbant - sziget leendő törzsfője, az első aki éjfúriát szelídített és a meggondolatlan, két ballábas viking, akkor ki is vagyok valójában? - kérdeztem.
- Nem te vagy az első aki éjfúriát szelídített. - mondta.
- Az első olyan akiről tudják, hogy éjfúriát szelídített meg életében először. - mondtam. - Így már megfelel.
- Akkor se te vagy az első. - mondta.
- Tudom, de míg az elődeinkről senki se hallott, sok helyről hallottam már azt, hogy hallottak rólam. - mondtam. - Téged nem említenek, pedig te nőttél fel így.
- Csak azért ismernek, mert tudják honnan indultál. Hibbantról a legelső sárkány ellenes szigetről. Előtted már néhány örökös próbált békét teremteni, de nem sikerül. Erre te megjelensz és béke lett. - mondta.
- Te is próbálkozni szerettél volna vele? - kérdeztem rá nézve.
- Nem. - hazudta.
- Nem tudsz hazudni. - mondtam. - Te mondtad még: " Mi nem tudunk hazudni, csak fontos dolgokról, szorult helyzetekben tudunk. A leszármazott énünk nem engedi. "
- Akartam, de találkoztam veled, így már elveszett a segítség értelme. - mondta.
- Eddig nem is mondtad, hogy merre tartottál mikor először találkoztunk, de gondolhattam volna erre. - mondtam. - Nem hiába találkoztunk a kis szigeten Hibbanttól nem messze. Azért mondtad, hogy sietned kell, mert nem akartad elhinni a történetem után, hogy tényleg béke van a szigeten és ellenőrizni szeretted volna. Elmondtad mi vagyok és leléptél megnézni, hogy igaz-e. Jól mondom?
- Igen, most boldog vagy? - kérdezett vissza.
- Erre előbb is fény derülhetett volna. - mondtam. - Ha ennyire akarod essünk túl azon a tetováláson vagy min, csak siessünk, mert az időm szorít.
Nem szólt semmit csak maga elé bámult én meg elindultam vissza a faluba.
- Szerinted miért csak te voltál képes békét hozni Hibbantra? - tette fel a kérdést amire én is szerettem volna megtudni a választ.
- Nem tudom, de talán azért, mert az a hely ahol születtem és felnőttem és az én feladatomnak kellett lennie, hogy bizonyítsak mindenkinek, hogy ki és mi vagy. Meg eddig egy örökösnek se volt egy olyan barátja, mint nekem Fogatlan aki az igaz énemet ismeri és a többséggel szemben én képes voltam egy " érzéktelen gyilkoló gépet " előbbre helyezni, mint a családomat, akik ugyan úgy megvetettek, mint a többi ember. Fogatlan viszont nem árult el egyszer se, nem úgy, mint az otthoniak. - mondtam.
- Lehet, hogy igazad van. - mondta.
Nem tudom miért, de valahogy éreztem, hogy amit most mondtam az igaz minden értelemben. Magyarázatot add mindenre, amit eddig átéltem.
- Akkor menjünk, mielőtt meggondolod magad. - indult el.
- Ki nézem belőled azt, hogy leütsz vagy valami, hogy meg tud csinálni vagy tudom mit akarsz velem csinálni. De ezt ugye tudod, hogy ha nem jelentkezek az ünnepek után nekem annyi, bár így is kétes, hogy megélem Snoggletog napját. - mondtam.
- Miért? Hisz megakarod kérni a kezét, biztos igent mondd. - mondta.
- Az már nem olyan biztos, hisz leléptem szó nélkül... megint és hazudtam is neki, de reménykedem benne, hogy egy kéztöréssel megúszom az egészet. - mondtam.
- És ha meglátja a tetoválást? - kérdezte.
- Az már más, de az már az én dolgom lesz és meg fogom oldani. - mondtam. - Este már haza felé szeretnék tartani úgy, hogy siessünk ezzel az egésszel.
- Rendben, de amíg Zori megcsinálja aludni fogsz. - mondta.
- Szuper fél napra ki leszek ütve. - mondtam.
- Nem fél napra csak 3 órára és miután felébred irdatlanul fog fájni a hátad. - mondta.
- Ha már 4 korbácsolást kibírtam akkor ez se lesz rosszabb. - mondtam.
- Nem 3 volt? - kérdezte.
- De míg Dagurral nem találkoztam. - válaszoltam.
- Értem. - mondta.
- Bocs az előbbi kirohanásomért, de keveset is aludtam, meg félek is attól, hogy Astrid mit mond nekem. - mondtam.
- Megértelek és nem lesz gond, hisz szeret és veled szeretne lenni, nem? - kérdezte.
- Már nem tudom. - válaszolt. - De hanyagoljuk ezt a témát. Mi lesz a tetoválásomon? - kérdeztem.
- Hát ha tippelnem kellene akkor egy éjfúria, de majd meglátod, mert van egy rajz arról, hogy milyen legyen a tetoválásod. - mondta izgatottan.
- De jó nekem. - mondtam.
Megforgatta a szemét, de nem mondott semmit csak ment én meg követtem. A kicsike házikómba mentünk be és mutatta meg a rajzot a tetoválásról.
- És ez kész lesz neked 3 óra alatt? - kérdeztem.
- Igen. - mondta.
- Ha ellenkeznék akkor is megcsinálnátok, szóval nincs értelme. - mondta.
- Ahogy mondod. - mondta. - Ezt idd meg, addig én ide hozom Zorit.
A kezembe nyomott egy korsót és elment.
- Ha magamtól nem teszem meg akkor kényszerítenek rá. - mondtam Fogatlannak. - Este indulunk, addig pihenj te is.
Azzal lehúztam a korsó tartalmát. Rögtön éreztem a hatását és befeküdtem az ágyba, hogy ne a földön kössek ki. Pillanatokkal később már aludtam is, ami jól esett.
Amikor felébredtem már délután volt és a hátam iszonyatosan fájt, de nem csak az hanem az oldalam is és persze a törött bordáim is. Kérdés. Hogy rángatták le rólam a felsőt Thyráék? tuti, hogy elfelejtettem levenni, mert amilyen hülye vagyok ezt elfelejtettem. Igaz fájtak a bordáim, de nem annyira, mint a klubháznál. Már szinte nem is kell a kötés. Lassan felültem és Fogatlan nézett rám nagy szemekkel. Úgy, mint ha halottaimból ébredtem volna. Odajött hozzám és várta, hogy megsimogassam. Nem is várattam meg, de közben feltűnt, hogy nem csak a hátamra került a tetoválásból.
- Azt mondta, hogy csak a hátamon lesz, erre nem. - mutattam fel a kezemet is. - De mindegy is, így is úgy is ki fog nyírni.
Nem kell neki magyarázni, mert tudja kiről beszélek.
- Lassan mennünk kellene. - álltam fel és vettem a kezembe a felsőm.
Már vettem volna fel mikor nyílt az ajtó és Thyra lépett be rajta.
- Tudsz róla, hogy tovább aludtál, mint kellett volna? - kérdezte.
- Alig aludtam este és előző nap is. - válaszoltam. - Ennyi kijárt nekem, ha már ezt rám erőszakoltad.
- Igaz. - mondta. - Mentek?
- Kellene. - válaszoltam.
- Előtte még megnézhetem a bordáid? - kérdezte.
- Felőlem. - ültem vissza az ágyra.
Odajött hozzám és megnézett. Nem zavartattam magam mellette, mert nem ez volt az első ilyen alkalom az ilyen esetből. Bármi történt velem csak ide kellett jönnöm és ő ellátott, mint egy testvér. Szerintem minden ilyen alkalommal még az ígéretéhez híven teszi, amit anyámnak tett, hogy vigyázni fog rám. Az is 1,5 éve volt már, de így köti a szava egy ígérthez. Én meg ennyit se tudok tenni vagy igen, már magam se tudom.
- Kész. - mondta és felállt. - Ezzel kenegesd 3 napig még és semmi bajod nem lesz.
A kezembe nyomott egy krémet.
- Esküszöm ha bármi bajom lesz a jövőben ide fogok jönni, mert itt jobb az ellátás, mint otthon. - mondtam.
- Ahogy jónak látod. - mondta mosolyogva.
- Most már mehetek vagy van még valami? - kérdeztem.
- Nincs már mit mondanom úgy, hogy mehetek. - mondta.
- Na végre. - mondtam és rögtön felkaptam a felsőm.
Vágott egy fintort és kiment. Fogatlanra néztem, aki mindent tudóan nézett vissza rám.
- Menjünk pajti. Minél előbb érünk oda, annál előbb leszünk otthon és ehetsz egy nagy adag halat. - mondtam.
Beraktam a krémet a szütyőmbe amit fel is vettem és kimentem a házból, Fogatlannal a nyomóban. Felültem rá és elmentünk a fészek fele. Kora estére értünk oda. Még most se szeretem ezt a helyett a történtek óta, pedig egy évet töltöttem itt, akkor még szerettem, de attól a bizonyos csatától megutáltam a helyet.  Ami egyből feltűnt az az volt, hogy az óriás szarv hiányzott vagy már én nem tudom, hogy hol volt, hisz 2 perccel a győzelem után összeestem. Szóval nem tudom, de a másiknak a csontjai ott vannak és a szarva is ami nekem kell. Közelebb mentem ahhoz, de Fogatlan most nem volt a közelemben.
- Mi a baj pajti? - kérdeztem tőle. - Tudom, hogy nem szereted a sárkánycsontokat, de mos muszáj segítened. Ha át akarnám ezt fűrészelni egész életemet itt töltenem, szóval kell a híres plazmabombád.
Vonakodva közelebb jött és lőtt egyet a szarvra, ami rögtön kisebb - nagyobb darabokra tört és hullott a földre. Néhány darabot beraktam a szütyőmbe és elindultam Fogatlanhoz, aki egészen a parton várt rám.
- Többet már nem jövünk ide, pajti. Ígérem. Soha többet nem látjuk ezt a helyet. - mondtam neki, ahogy felültem rá. - Menjünk haza.
Kíváncsian morgott egyet.
- Hibbant vár ránk. - simogattam meg a fejét és indultunk el Hibbant fele.
Alkonyat tájt értünk a Nyaktörőláphoz. Onnan már nem sok volt hátra hazáig. Meglepetés aztán lesz ha csak úgy megjelenek otthon a többiek nélkül, de van ilyen. Nem telt bele 10 percbe és megláttam még abban a félhomályban a sziget előtti szobrokat. Ahogy átrepültünk azok között olyan érzésem támadt, mintha történt volna valami, de lehet, hogy a Dagurral való találkozás miatt érzem így. Pillanatokkal később a főtéren szálltunk le, de senki se volt ott. Jó vacsoraidő van, de ilyenkor még egy rakás ember szokott felfele menni a Nagyterembe. És ez egy kicsit fura volt, hogy senkit se látok.
- Gyere, pajti nézzünk körül. - mondtam Fogatlannak - Neked is van egy olyan érzésed, hogy történt valami vagy csak nekem van ilyen érzésem a Daguros szitu miatt.
Megrázta a fejét és szimatolni kezdett, majd a Nagyteremhez futott fel. Követtem és bementünk, ahol persze mindenki bent volt és gondolom gyűlés volt. Észre vétlenül beoldalaztam és remélem is, hogy senki se vett észre. Bevonultunk Fogatlannal a legeldugottabb, legsötétebb sarokba és vártam, hogy vége legyen ennek az egésznek. Ami bevallom elég hamar véget is ért és az emberek kezdtek haza szállingózni. Ahogy az emberek elindultak haza én is " előbújtam a rejtekhelyemről " és elindultam apáékhoz. Elégé meglepődtek mikor észre vettek, hogy közeledek.

8 megjegyzés:

Névtelen írta...

Te jó ég !!!!! Marha jó lett !!!! Én mondjuk kevesebb tetoválást tettem volna Hablatyra de így is nagyon jó volt !!!! Minnél hamarabb hozd a következő részt !!!!!

Corvin T. írta...

Nagyon jó lett, a tetoválás pedig nagyon egyedi!! Csak így tovább!!!

Unknown írta...

Mamamija de jó rész lett

Draconim írta...

Nagyon jó lett, a tetoválás is őrületes! Cárom a folytatást!

Norina_29 írta...

Király lett ez is mint a többi, a tetoválás pedig nagyon jól lett! Tülkön ülve várom a kövi részt! :D <3

Astrid írta...

Ha azért a tetoválásért Astrid nem nyírja ki Hablatyot, én megtanulok repülni :)

Unknown írta...

szia tudok tirhának egy jó képet

orsolya vince írta...

Eltudod küldeni nekem e-mailban erre a címre?
narancsmandarin4@gmail.com

"Nosztalgiáztam"

Visszaolvasgattam a régi komenteket és még most is meghatódok egyes emberek hozzá szólásain. Mikor kis taknyosként neki kezdtem 0 írói ...