"Nosztalgiáztam"

Visszaolvasgattam a régi komenteket és még most is meghatódok egyes emberek hozzá szólásain. Mikor kis taknyosként neki kezdtem 0 írói tapasztalattal és egyebekkel nem hittem, hogy valaha is ilyen visszajelzéseket fogok kapni. Úgy indult az egész, hogy lesz, ami lesz. Vagy lesz olyan, aki néha be kukkant vagy sem. Vicces, hogy így vissza nézegetve az egyes fejezeteknél 1000 fölötti nézettség van, pedig alig számítottam 10-20 emberre, akik egy kiskölyök teljesen értelmetlen zagyvaságát el akarják olvasni. Jesszusom már lassan 5 éve, hogy fogtam magam felvettem a bátorzsákomat és írni kezdtem miközben néztem az 1. részt. Betegesen elkezdtem ennek örömére írni és olvasni. Amit nem bánok, hisz ma is írok és olvasok is. Ez a kettő dolog, igazán remek hobbi lett nekem és soha az életben nem is hagynám abba. Lehet, hogy más nem HTTYD irományokban utazok, de akkor is elkezdtem ezt, ráéreztem az ízére és most ott tartok, hogy nem telik el nap, hogy az 5 sztorimba, amiket mostanság irkálok 1-2 sort ne írjak. Belém rögződött ez az egész írás-dolog. De szeretem, lefoglal és ez mindegy is.

Szóval vissza olvasgattam a hozzáoszlásokat és olyan cuki dolgokat írtatok nekem.

Itt kérek bocsánatot mindenkitől, amiért nem írtam vissza, de esküszöm elolvastam mindenki hozzászólását és ha lehetett meg is fogadtam a tanácsokat. Volt hogy nem látszott, de próbálkoztam. 

És most ide néhány számomra megható hozzászólást bevágok ide↓↓↓↓↓↓↓↓

Annyi, de annyi szeretet és kedvesség áradt belőletek és tudom, hogy most is így lenne ha írnék, vagyis ha itt írnék. Ne értsetek félre. Imádom még mindig az egész sztorit. Ennek köszönthettem a két kedvenc hobbimat, de kiöregedtem már ebből. Felnőtt vagyok, papíron érett is vagyok és komolyabb témák felé evezgetek. Beléptem a nagy betűs életbe (nem mintha 16 éves korom óta nem dolgoznék meg hasonló szarságok) és változok. Valahogy már ennek az írása nem fog meg, de nagyon szívesen leülök még most is megnézni a sorozatot vagy a filmeket. Végtére is 2014 óta most más 5 éve kivett egy hatalmas darabot az életemben és sok szempontból ennek a blognak lehetek hálás. 

Például: 

1. Megtanultam helyesen írni és mondjuk úgy normálisan fogalmazni is. 
2. Két olyan hobbira találtam rá, amit szeretek és lehet nincs már rá nagyon időm, de erre a két dologra mindig szentelek egy picike időt. 
3. Megtanultam azt is, hogy egy gyerekeknek szóló mese nem mindig csak a gyerekeknek szól. 

Elhihetitek nekem, hogy hatalmasat dobban a szívem most is, miközben olvastam az évekkel ezelőtti hozzászólásokat, hogy valakik az én idióta hablatyolásom miatt kezdtek el írni. Ez olyan jól esik még most is. Lehet el telt 1-2 év, de ez annyira nagy szó. Nekem legalább is az. Végtére is egy 0 szintű cuccból ti csináltatok valamit, amit nagyon köszönök.

A blogra visszatérve úgy érzem már nem lesznek részek, egyikből se. Se az alap sztoriból, se abból, amit tavaly kezdtem el. Tavaly úgy gondoltam, hogy tudok még alkotni nektek, de most belegondolva ez nem így van. Szóval részek nem nagyon lesznek, de talán időről időre bedobok valami baromságot valami ehhez hasonlót és hálálkodok. 

Tényleg nagyon, nagyon köszönöm nektek ezt az 5 évet. Az állandó olvasóimnak, az ide tévedt olvasóimnak és mindenkinek aki csak rátalált a blogomra. Hálás vagyok, mert a kis agyszüleményemmel eltudtalak szórakoztatni titeket és annak is nagyon örülök, hogy az engem követő generációkat egy ilyen egyszerű dologgal olvasásra bírtam. Nem mondom azt, hogy valami értelmeset olvastatok, mert az én írásom minden csak nem értelmes, de legalább olvastak. Tisztelet a kivételnek, de a mai generáció nem épp egy remek generáció. Nem akarok ebbe belemenni, inkább hálálkodok tovább.

Vissza egy pillanatra a hozzászólásokhoz volt aki felhozta nekem, hogy nem-e adom ki ezt könyvben. Ezt nem, de remek ötletet adott arra, hogy mi lenne ha könyvet írnék. Gondolkozok rajta, de se saját világ elképzelésem se egyebek, amik egy fata kis könyvhöz kellene. De van még 60 évem arra, hogy ez sikerüljön. Szóval... 

Szóval, lehet, hogy időnként felpakolok egy-egy valamit, de nem tudom. Max hálálkodni fogok 10-20 soron keresztül mint most. Látok olyan oldalakat, amiknek az írói csak úgy felszívódtak pedig voltak olyanok, amiket én is imádtam, de vége lett. Valahogy nekem nem olyan könnyű elengedi ezt a világot még. Talán még ragaszkodni akarok egy kicsit a gyerekkoromhoz a szürke mindennapokban, de ezzel semmi baj nincs.

KÖSZÖNÖK NEKTEK MINDENT!!!!!!!!!!!!!!

Yeh, I know

Nos tudom, megint eltűntem egy időre. De mivel ez az utolsó évem, amit a tanulással töltök, így arra készülök ezerrel. Igen tudom, hogy a napokban úgy tűnt, mintha az egész blogot töröltem volna, de nem. Csak privátba helyeztem, ami tudom néhány embert megijeszthetett, de ezt azért tettem, mert így valamilyen szinten a lelkem nyugodtabb. Hogy miért? Csak azért mert így, hogy privátban van nincs az a teher a vállamon, hogy valamit össze kell csapnom nektek, pedig tudom jól, hogy ezt nem érdemlitek meg, főleg azok az olvasóim nem, akik már 5 éve követnek. Amiért annyi hálával tartozok. Szinte hihetetlen, hogy ez a blog már 5 éves és igaz immel-ámmal, de működik. Sok olyan blogot látok, ami nem megy már és ez nekem kicsit felfoghatatlan. Hisz, igaz ezzel csak én vagyok így, de számomra az írás, legyen az bármilyen sztori, nos engem az írás 100%-an megnyugtat. Vissza az eredeti témához. A blog minden esetre ez után privátba fog újra kerülni és minden bizonnyal az érettségi végéig biztosan nem is fog nyilvánossá válni. Infókat, ha lesz valami a blog Facebookos oldalán fogtok találni, amit itt találtok meg. Tudom, hogy már vagy ezerszer eltűntem és vagy szóltam róla vagy nem, de most nekem az ezerszer fontosabb, hogy meglegyen az érettségim, így minden egyéb foglalkozást hanyagolok, leszámítva a munkámat, amit muszáj csinálnom a saját szükségleteim miatt. Szóval jövő héten újra privátba kerül a blog és majd olyan július környékén lesz újra olvasható. Reményeim szerint új részekkel térek vissza.

Nem sok reménnyel, de lehetséges, hogy nem csak az újonnan megszületett történetnél fogok jelentkezni új részekkel, hanem az eredeti Hablaty új élete sárkányokkal is. De ez még csak egy hatalmas HA. Ezt nem ígérem biztosra, de majd megpróbálom.
Még egyszer arra hívnám fel a figyelmeteket, akik olvasnak még, hogy a Facebookos oldalt nézik, mert oda fognak kikerülni infók az elkövetkezendő hónapokban.

Így utólag szeretnék nektek boldog Új Évet Kívánni nektek és hatalmas hálával tartozok nektek az ennyi évnyi kitartás és támogatás miatt. Nem is értem, hogy érdemlem meg a blog felé nyújtott hűségeteket. Ez pedig melegséggel tölti el a szívem. Tényleg hatalmas hálával tartozok nektek. Nagyon, de tényleg nagyon szépen köszönöm nektek ezt az 5 évet és a kitartást, pedig tényleg nem érdemlem meg, hogy ennyiszer ennyi időre való eltűnés után ezt megkapjam.

Reményeim szerint hatalmas ihlettel és energia bombával tudok indulni az érettségi után és nem lesznek gondjaim addig, míg tényleg úgy nem döntök, itt az ideje mondhatni az életem munkáját befejezni. Az ihlet pedig remélem megtámad, majd mikor megnézem Februárban a 3. és egyben utolsó rész.

Nem utolsó sorban, lehetséges lesz, hogy kijavítom a hibáimat, amiket az elején tettem az írásomban, szóval, ha újra nyilvános lesz a blog nyártól ne lepődjetek meg, hogy a 2014-es részek 2019-es dátumra kerülnek át, mert imádott szokása ez nálam a Bloggernek. Szeretném a múltbéli bejegyzéseket a mai írási színvonalamra felhozni, szóval ez a privát időszak alatt arra is sor fog kerülni, hogy átírjam a legelejétől a történetemet. Szeretnék, majd egyszer úgy vissza tévedni évek múlva ide, hogy büszke legyek arra, hogy igen 14 évesen ezt csináltam és igen ki kellett javítani, mert valljuk meg szánalmas volt a fogalmazási és helyesírási rutinom és ezt úgy érzem muszáj kijavítanom.

Köszönöm a megértéseteket és kitartásotokat.
Figyeljétek a Facebook oldalt, ahol infók lesznek legalább havonta, de ez még nem tudom,  de mindenképp az figyeljétek jövőhéttől kezdve.
Amint túl vagyok az érettségin és nem nyomja a vállamat a tanulás, újra neki vágok a dolognak.
Mindenkinek sok sikert az élethez, addig míg nem jelentkezek újra és minden menjen a legnagyobb rendben. :)

Facebook

17. fejezet

Miután szabadon ki tudott jutni a rajongói köréből Hablaty az erdőbe indult azzal az indokkal, hogy fel kell készülnie a holnapra és ahhoz egyedül kell lenni egy ideig. Gyorsan közeledett a medence felé, ahol Fogatlan már várta őt. Nem sokkal később Astrid is megjelent a medence átjárójában, akit Fogatlan boldogan üdvözölt.

- Mi történt, Hablaty? - kérdezte a lány.
- Elmondtam neki mindent. - mondta a fiú, mire Fogatlan érdeklődve kapta a tekintetét rá. - Tudom, pajti, de senki se tudja, hogy merre vagy. Rajtunk kívül. - nézett Astridra Hablaty.
- És holnap mit fogsz csinálni? - kérdezte Astrid.
- Kiállok és megmutatom mindenkinek mire jöttem rá. - mondta Hablaty.
- Ezt gondoltam. - mondta szem forgatva a lány. - De mi van, ha valami baj lesz? Mondjuk apád közbe avatkozik?
- Remélem nem fog, de ha igen, akkor csak azt tudom remélni, hogy nem siet a segítségemre és akkor nem is lesz baja. Bár apa tudja már, de.... Inkább hagyjuk ezt. - húzta el a száját a fiú.
- Mit mondtál neki? Ki vele Hablaty! - emelete az öklét Astrid.
- Oh, csak a fejéhez vágtam, hogy nem is gondol Hibbantra és az itt élőkre, hisz akkor nem folytatná ezt a fölösleges háborút, a saját bosszúja miatt, ami miatt a sziget is haldoklik és rám egy ilyet akar hagyni, de én már most változtatni akarok ezen és még hasonlók. - vakarta a tarkóját meg a  fiú. - Kicsit ki keltem magamból. Anyát is felhoztam, ami elég kényes téma a családban és ezen mind ketten kiakadtunk.
- Veszekedtetek már megint. - mondta Astrid mosolyogva. Végtére is nem Haddockok lennének, ha nem veszekednének, naponta háromszor vagy többször.
- Nem értem őt. Apa szerint van egy hely messze innen, ahol csak sárkányok élnek és én megtalálhatom, de ezt kétlem. - mondta Hablaty. - De van egy olyan érzésem, hogy ezt azért mondta el nekem, mert abban bízott, hogy olyan leszek, mint ő. Aki csak sárkányokat fog ölni, de nem vagyok olyan, mint ő, sose voltam és sose leszek olyan.
- Nem hittem, hogy valaha ezt mondom, de te sokkal jobb vagy, Hablaty. Sokkal jobb vagy, mint ezen a szigeten bárki más. - mondta Astrid eleinte bátortalanul, de őszintén. - Lehet én látom ezt csak így, de remek vezére leszel Hibbantnak, egy nap.
- Persze, ha megélem azt a napot. - mondta a fiú.
Erre a kijelentésre Fogatlan felkapta a fejét és a fiút méregette, majd egy morgással sétált el mellette megcsapva Hablatyot a farkával.
- Ezt vehetjük, "ha egy rajtam múlik, akkor biztosan-nak". - mosolyodott el Astrid.
- Igen. Vehetjük annak. - mondta Hablaty. - Mivel ígértem neked egy kört. Velünk jössz?
- Működik? - kérdezte a lány.
- Igen. - mondta mosolyogva a fiú.
- Te tényleg egy ezermester vagy, Hablaty. - mondta Astrid.
- Csak sokat tanultam Bélhangostól. - vont vállat szerényen Hablaty.
Astrid elmosolyodott és csendben maradt. Tudja jól, hogy a fiú sose fényezi magát, Hablaty nem olyan, mint Takonypóc. Ezt pedig örömmel látja be. Örül annak, hogy megismerte a fiú legjobb oldalát és az eddig mondottakat mind őszintén mondta a fiúnak. Sose gondolta volna Astrid, de Hablaty pont az az ember, akire az életét rá merné bízni, hisz Hablaty sokkal jobb és megbízhatóbb ember, mint azt valaha képzelte volna. Valahogy tudja a lány, hogy Hablaty sose árulná el őket, annak ellenére se, hogy a jobbján egy sárkány áll és nem is akár milyen sárkány. A lány megfigyelte az elmúlt napokban, amióta tud Hablaty szárnyas barátjáról, hogy a fiú a kiképzésen rájuk "támadó" sárkányok felé is bizalommal fordul és próbálja azokat a sárkányokat óvni a sérülésektől, a saját érdekükben is. A falujukban élő emberek ezeket mind olyan trükköknek vélik, amikkel könnyen letudják győzni a sárkányokat, de a fiú ezt nem fogja semmi ilyenre használni. Mindketten tudják, hogy időbe fog telni, mire a szigeten élők elfogják fogadni a sárkányokat, de béke lesz a szigeten, ami majd Hablatynak és Fogatlannak lesz köszönhető.
- Jössz? - kérdezte Hablaty Fogatlan nyergéből Astrid felé nyújtva a kezét.
A lánynak fel se tűnt, hogy ennyire elmerült a gondolataiban. Csak bólintott, majd felült Hablaty mögé.
- Kapaszkodj. - szólt hátra Hablaty.
A lány a fiú derekába kapaszkodott, majd érezte, ahogy Fogatlan elrugaszkodik a földtől és a szél a hajába kap. Visszapillantott a medence egyre távolodó medrére, majd a közeledő ég felé pillantott. Astrid sose tartotta magát olyannak, akit hamar le lehet venni a lábáról, de a számára eddig ismeretlen táj és színek teljesen elvarázsolták. Sose látta ennyire különlegesnek a naplementét, mint sárkányháton repülve. Be kell ismernie magának, hogy rettegne ha nem Hablaty mögött kellene ülnie egy sárkányon. A fiú nyugodtsága ő rá is át ragad és nem esik pánikba, hogy méterekre van alatta a föld, sőt jelen esetben csak a vizet látja mindenhol. Astrid figyelmét mégse az alattuk húzódó óceán látványa foglalta le, hanem a felettük elnyúló ég, ahol lustán úsztak el a narancssárgás, rózsaszínes, lilás felhők, melyeket a lemenő nap tett ennyire csodássá. A lány egyik gyerekkori álma az volt, hogy meg fog egy felhőt, bár akkor ez tényleg csak álomnak tűnt neki, de most akár valóra is válhat, hisz centikre van tőlük egy rakat felhő. Astrid fél kézzel elengedte Hablaty derekát, majd óvatosan nyúlt a felhők közé. Először fura érzés volt számára, bár igaz a repülés is teljesen új, de a felhők érzése az ujjai között megfogalmazhatatlan volt a számára. Mosolyogva és boldogan emelte a kezét újra és újra a színes felhők közé. Hablaty megengedett magának egy mosoly, miszerint a lány számára örömet tudott szerezni. Percekkel később a lány átkarolta Hablaty derekát, majd a felhők fölé emelkedtek Fogatlannal, ahol mindkettőjük számára lélegzet elállító látványt keltett a sarki fények leginkább zöldes árnyalata, ami uralta a fekete, csillagokkal itt-ott tűzdelt békés egét. Mindkettőjük számára szinte hihetetlen, hogy ezt néhány felhő miatt a Hibbanton élők nem láthatják, csak órákkal később. Mikor legközelebb a felhők alá szálltak már a szigetet is a béke és a nyugalom esti órái járták át. Akárcsak Astridot Hablatyot is melegséggel töltötte el az, hogy Hibbant ennyire békés. A tudat, hogy a népe e percben békésen járja a falu kis utcáit és semmire nincs gondjuk a közeledő telet leszámítva mosolygásra késztette. Mindig ilyennek szeretné látni a szigetet és nem csak az esti órákba. A mosoly az arcára dermedt egy pillanatra, mikor is Astrid karjainak szorítása egy picit erősebb lett a derekán, majd a lány a vállára hajtotta a fejét és úgy figyelte tovább a nyugodt, csillagos eget.
- Ez tényleg lenyűgöző, Hablaty. - mondta halkan a lány.
- Igen, az. - mosolyodott el a fiú és tovább figyelte a faluja békességét.
Amikor átveszi az apja helyét törekedni fog arra, hogy a szigeten mindig, mindig ugyan ilyen béké legyen, mint amit most lát. Még ilyen magasból is.
- Lassan vissza kell mennünk. - mondta a lány kissé szomorkás hangon.
- Tudom. - válaszolta a fiú, majd Fogatlannal ereszkedni kezdtek a medence irányába.
Astrid kissé csalódottan sóhajtott, de meg is értette. Egy felől Hablaty miatt, hisz a fiú holnap állja ki élete egyik legnagyobb próbáját. Bizonyítania kell egy olyan dolgot az apja és a népe előtt, amiben soha senki se hitt. Más felől Fogatlan miatt is, hisz ő is hosszú idő után repült ekkorát és súly is van szegény sárkányon, amihez még szoknia kell. Amint landoltak a medencében Astrid lepattan Fogatlan hátáról, majd megsimogatta a sárkány fejét, amit dorombolva fogadott.
- Ez elképesztő volt, Hablaty. Köszönöm. - mondta lány, majd a füle mögé tűrt egy tincset.
- Megígértem és állom a szavamat, mindig. - mondta a fiú.
- Igen, erre már rájöhettem volna. - mondta lány.
Egy percig csak álltak egymás mellett és a gondolataikba merültek. Astrid hirtelen emelte fel az öklét és ütött bele Hablaty vállába, amihez a fiú odakapott és értetlenül nézett a lányra.
- Ezt most miért? - kérdezte a fiú kissé ingerülten.
Nem értette a lányt. Végtére is az alig 5 perce látottakat biztos nem látta a lány még, meg hát először repült Astrid is sárkányon, vagyis egy éjfúrián. Mégis mintha valami hülyeséget csinált volna és megüti őt. Teljesen érthetetlen a lány reakciója a számára.
- Ezt azért, mert mindennek ellenére butaságot csinálsz. - mondta a lány.
- Most melyikre gondolsz? - forgatta meg a szemeit a fiú.
- A holnapi napra. - mondta Astrid.
- Muszáj végig csinálnom, Astrid. - mondta a fiú. - Fogatlan miatt.
- Te tényleg sokkal jobb ember vagy, mint mi, Hablaty. - mondta a lány. - Sose gondolsz magadra, csak is másokra, főleg rá.
- A legjobb barátom. - simogatta meg a hozzádörgölőző sárkány fejét.
Astrid csak elmosolyodott a fura pároson, majd zavartan kapta el a tekintetét mikor a fiú újra rá nézett. Zavartan túrt a hajába, majd simított egy szőke tincset a füle mögé és nézett a fiúra. Egy pillanat múlva újra felemelte a kezét, amit a fiú is látott és védekezően emelete a kezeit fel, a lány a mellényét ragadta meg, majd rántotta magához és nyomott egy apró puszit Hablaty arcára. Rögtön utána hátra lépett párat, majd a fiúra pillantott zavartan, aki még le volt sokkolódva a történtek miatt.
- Ezt meg minden egyébért. - mosolyodott el a lány, majd az átjáró felé futott.
Hablaty sose gondolta volna, hogy Astrid Hofferson valaha azt fogja tenni, amit néhány perce tett. Legalább is vele. A szőke lány égő arccal és zavartan futott végig az erdőn egészen a faluig. Nem hitte volna, hogy ezt fogja csinálni és talán egy kicsit rossznak is érzi magát emiatt. Fél, hogy remény ébresztett a fiúban, hogy a vonzalmát viszonozza. Bár kit akar becsapni ez a Hablaty ezerszer jobban tetszik neki, mint a régi. Azzal, hogy megismerte a fiú hatalmas és odaadó szívét és abban a szívben rejlő végtelen szeretett nem csak a hibbanti lakosokra terjed ki, hanem a sárkányokra is, nagyon tetszik Astridnak. Bár tudja jól, hogy a fiút az érzelmei irányítják ezek után, de mellette akar állni, mint barát. Csak a házuk előtt állt meg és nézett vissza az égre, ahol nem is olyan rég még átrepült a fiúval. Abban teljesen biztos, hogy legyen bármi a holnapi nap vége ő ki fog állni Hablaty és Fogatlan mellette, még akkor is, ha azzal a családja ki is tagadja, de valahogy tudja, hogy sokkal jobb, hogy ha a nagyobb jót szolgálja. És a fiúnak is igaza van abban, hogy a szigetnek és az embereknek is változniuk kell, ami nem lesz egyszerű, végtére is a legmakacsabb vikingekről van szó és nem nagyon szeretik a nem megszokott dolgokat.

Így neveld a sárkánod 3 (part 2)

Ahogy halad az idő egyre közelebb és közelebb van az a várva vár dátum. Kaptunk egy újabb előzetes és most már egy premier dátumot is. Ahogy a korábbi ehhez hasonló bejegyzésben már említettem akkor még 6-7 hónapot számoltam, nos ez most bő 3 hónapra csökkent és napról napra kevesebb lesz.
Nos igen kaptunk egy előzetest, ami egyre több dolgot elárul nekünk a trilógia lezárásáról, amit nehéz elfogadni. 2010-2018 egy olyan világot épített fel a DreamWorks, amit nehezen hagy el az ember. Legyen 6 éves vagy 18 vagy idősebb, hisz ez nem csak egy gyerek mese. Meg hát melyik felnőtt ne szeretné a meséket. Tegye fel a kezét, aki idősebb, mint 16 és sokkal szívesebben néz meg egy rajzfilmet, mint egy nyáltól csöpögő romantikus filmet, ahol azok a tipikus, jól ismert filmes húzások vannak. Inkább egy "gyerek" film, amiből még tanulni is lehet.
Oké, biztos nincs olyan ember, aki ne látta volna már az új előzetest, de azért ez itt hagyom. (Az a visszaemlékezéses tippem, hogy bejött, lehet lottón is lenne ilyen szerencsém😂)

A másik, ami fontos, hogy most már amerikai premier dátumot is megosztott a httydragon Instagram és Facebook oldalán is egyaránt, ami azt is jelenti, hogy magyar premier dátum is van már.
Míg Amerikában 2019. február 22.-én kerül a mozivásznakra a film, itthon 2019. február 21.-én meg lehet rohamozni az összes mozit, amit csak az ember ismer.

16. fejezet

Hablaty elszántsága abban a pillanatban alább maradt mikor meglátta az aréna körüli tömeget. Érti ő, hogy az apja miatt van ott az egész falu meg persze azért is, mert másnap reggel már valaki közülük sárkányt fog ölni, de ez még neki is sok. Hisz abban, hogy az apja tényleg változni fog, ha lassan is, de fog. Hibbantnak arra van szüksége, hogy végre béke legyen. Több, mint 300 éve folyamatos a háború, ami fölösleges volt mind végig. Ezt pedig az a fiú látta be, aki pár héttel ezelőttig mindenkinek meg akart felelni. Most már csak a saját magának akar megfelelni és Fogatlannak. Egyenlőre neki ez a fontos. Először magát kell megtalálnia és csak utána lehet olyan, akire úgy igazán szükségük van az embereknek.
Astrid sétált mellette be az arénába, majd állt is meg mellette.
- Mi történt? - kérdezte a lány Hablatyot.
- Miért? - kérdezte a fiú.
- Apád kissé le van sápadva. - mondta a lány.
- Elmondtam neki. Mindent. - mondta Hablaty.
- Mindent? - kérdezte a lány.
- Majd később elmondom. De most... - intett az aréna felé. - Ezt is túl kell élnem. - sóhajtott fel. - Miért nem hagytam abba mikor lehetett? Minden sokkal másabb lenne.
- Mire gondolsz most? - kérdezte Astrid.
- Mindenre. - mondta Hablaty és besétált az arénába.
Az aréna köré gyűlt tömeg tombolni kezdett a fiú láttán, ami még nagyobb terhet emelt a fiú szívére. Már attól rosszul érzi magát, hogy az apjával szemben megemelte a hangját, de itt... Ezen a helyen mindenkinek hazudik. Azt mutatja meg milyen jó, de legbelül még most is összekuporodna, mint a legelső alkalomnál és várná arra, hogy mikor lesz vége, mikor menti meg valaki és nem neki kell megmentenie magát. Könnyebbül a lelke az apja miatt, de egyben nehezebb is lett. Sose gondolta volna, hogy az apja szemébe mondaná, azt amit érezz, de megtette és most rosszul érzi magát emiatt. Szívesen kifordulna innen és Fogatlan rejtekéig meg se állna, de ennél nagyobb csalódást már nem akar okozni az apjának és magának se. Sóhajtva emelte fel az apja kardját és sétált a többiek mellé.Érezte magán Astrid tekintetét, de nem foglalkozott vele. Fel nézett mikor az emberek az aréna körül elhallgattak, ami azt jelentette, hogy az apja megérkezett. Sóhajtva nézett az apjára és igazat adott a szőke lánynak. Az apja sápadt, sose látta ilyennek még. Ez miatta van és a kirohanása miatt. Sóhajtva hajtotta le a fejét és várta ennek a napnak a végét, hogy újra a Fogatlan társaságában lehessen és újra repülhessenek. Azt jobban élvezte, mint ezt. Akkor szabad volt és nem Hablaty Haddock volt, hanem csak Hablaty. Csak ketten voltak. Ő és Fogatlan. Fogatlan és ő.
Percekkel később az egyik ketrec ajtaját kinyitották és a Gronkel sárkány indult mindenkinek. Szíve szerint ott hagyta volna az egészet. Csak ki sétált volna onnan és hagyta volna az egészet a francba, de az apja miatt és Fogatlan miatt se tette. Az apja tudja az igazat, de mi van ha valaki megsejti a dolgot és követik őt Fogatlanhoz. Amit nem akar. Kerülte a sárkányt, bár percek alatt csak Astrid és ő maradtak bent, de Hablaty tudja jól, hogy egyikőjük se lenne képes megölni egy sárkányt. Hisz Astrid is ismeri a sárkányok másik oldalát Fogatlan jó voltából. Hablaty hirtelen került szembe a sárkánnyal, de az egy pillanat alatt ki is terült az a sárkánygyökérnek köszönhetően, amit napok óta magánál horda fiú. Hablaty sóhajtva pillantott körbe az ŐT ünneplő tömegen, majd pillantott Astridra, végül az apjára. Aki egy pillanatig értetlenül nézett rá, majd felállt és közelebb lépett a ketrechez a falu vénjével az oldalán.
- Csendet, a vén döntött. - harsogta a férfi, mire pillanatok alatt elhallgattak az emberek az aréna körül.
Hablaty és Astrid mellett megjelent Bélhangos és előbb a lány főlé emelte kampós karját. A tömeg döbbenten sóhajtott fel, mikor a vén megrázta a fejét a Hofferson lánynál. Majd emelete fel a kezét Hablaty főlé. A vén izgatottan bólintott, mire a falu népe egyszerre kiáltott fel örömmel. Hablaty elsápadt, majd ijedten pillantott körbe mikor Halvér felkapta a vállára. Félt a holnaptól, amit nem akart, de muszáj kiállnia a falu elé és megmutatnia azt, amit Fogatlantól is tanult. Változást akar a szigeten és akkor is véghez viszi, ha a népe makacskodik és nem akar változást.

15. fejezet

Hablaty lihegve ért a házuk elé és szerencséjére senki se vette észre faluba, így gond nélkül siethetett fel a házukhoz és léphetett be mielőtt a tömeg letámadhatta volna a kérdésekkel, amikre egyenlőre nem adhat választ senkinek se. Talán csak a szőke lánynak, akinek alig 5 perce neki futott. Persze csak ő lehet ennyire szerencsétlen, hogy Astridnak fut neki sebtében. Bár még mindig jobb, hogy az erdőben történt és nem a faluban, ahol pletykálni kezdenének róluk dolgokat, amik sose lesznek igazak. Attól, hogy a lány szóba áll vele álmodozhat arról, hogy kettőjük között valaha lesz valami. De álmodozni csak lehet, még neki is. Amint belépett a házba, lihegve, az apjával találta szembe magát. amire nem igazán volt felkészülve. Abban bízott, hogy lesz egy kis ideje felkészülni arra, amit az apjának mondani szeretne, de így lehetetlen lesz. De tudja jól, hogy el kell mondania az igazat. Nem csak azért, mert a törzsfője és az apja áll vele szemben. Hanem az az ember is ott van a férfiben, aki szereti a fiát és a boldogságáért tenne valamit. Csecsemő kora óta csak a férfi van Hablatynak és mindig is az apja volt az a személy, akiben bízott és ehhez most is tartani szeretné magát a fiú, de olyan dologról van szó, aminek az apja nem örülne.
- Hablaty. - szólalt meg a férfi a döbbenet után.
- Apa. Haza jöttél. Hogy sikerült? - kérdezte a fiú.
- Nem jól, de most beszéljünk rólad és arról a sárkányról. - mondta a férfi komoly arccal.
Hablatyban megállt a vér. Nem tudhat az apja Fogatlanról. Senki se tud Fogatlanról, csak Astrid. De Astrid senkinek se beszélt. Vagyis reméli, hogy senkinek se beszélt a lány. Döbbenten meredt az apjára, akinek egy pillanattal később mosoly jelent meg az arcán és a fiúhoz lépett.
- Felültettél fiam. Még hogy nem tudsz a sárkányokkal bánni. - nevetett a férfi, miközben megveregette a fia hátát, amibe Hablaty majd' bele rokkant. - A falu szégyene voltál és most... Büszkébb nem is lehetnék rád, fiam.
- Hű, kösz apa. - motyogta Hablaty. - De nem haragszol?
- Haragudni? Ugyan Hablaty, miért haragudnék rád? Mindenkinek megmutattad mire vagy képes. Tovább viheted a falut a Haddock névhez hűen. - mondta a férfi. - Most, hogy ilyen derék sárkányölő harcos lettél van miről beszélnünk.
Hablaty az utolsó mondat hallatán megvilágosodott. Az apja csak az arénában elért "győzelmeiről" hallott nem Fogatlanról tud. Bár, ahogy ismeri az apját, akkor nem boldog lenne, hanem tombolna. Tombolna, amiért a fia átverte és kihasználta a bizalmát, kijátszotta őt és átverte. A számára kiosztott kártyákkal másképp játszott, mint kellett volna és ezt az apja nehezen fogadná el. De mégis el kell mondania az igazat. Hablaty sóhajtva nézett az apjára, majd pillantott félre. Egy perccel később bátran, makacsan és vakmerően nézett az apja szemében, ami sose volt rá jellemző. De most nem csak a sárkány életéért küzd, hanem a sajátjáért és a falu jövőjéért is. Azért, hogy béke legyen Hibbanton, amit egy nap ő fog vezetni és nem akar folytonos portyákat, éhező embereket. Békét akar, ahol ha van rá esély a sárkányokkal békében élhetnek.
- Figyelj, apa. A fele se igaz annak, amit tudsz. - kezdte a fiú.
- Ugyan, Hablaty. Ne mond ezt. Tudom, hogy nem akarod fényezni magad, de fogadd el a teljesítményed. - mondta a férfi.
- Apa, figyelj rám. Egy kicsit, most az egyszer. Kérlek. - mondta Hablaty, kissé emeltebb hangon.
- Hablaty. - döbbent le a férfi fia megnyilvánulásán.
- Csak hallgass meg. Ennyit kérek. - mondta a fiú. - Hallgass meg és ne szakíts félbe. Nem fogsz örülni annak, amit mondok, de ez az igazság. Nem fogsz hinni nekem, mert nem bízol bennem ezt tudom jól, de most az egyszer tényleg az igazat mondom.
- Hablaty, a fiam vagy és bízok benned. - mondta a férfi. - De hallgatlak.
- Ami a kiképzésen történik, amit ott csinálok az hazugság. - mondta a fiú, majd kissé hangosabban folytatta, mikor látta, hogy apja félbe akarja szakítani. - Tudom, apa. Hihetetlen, de... De amit ott csinálok nem az amit te elvársz tőlem. Te is tudod, hogy nem vagyok olyan, mint a többiek. Apa, én nem tudok megölni egy sárkányt se. Mióta Fogatlan megmentett, nem tudok...
Hirtelen hallgatott el. Igaz nem tudja az apja ki az a Fogatlan, de elárulta őt.
- Ki az a Fogatlan? - kérdezte az apja.
Hablaty csak makacsan meredt az apjára, aki ugyan úgy bámult rá. Végül megadta magát.
- Egy sárkány. - mondta a fiú.
- Miért nem ölted meg? - kérdezte dühtől rekedt hangon a férfi.
- Mert megmentette az életem. Ha ő nincs már rég halott lennék. - mondta a fiú.
- Hol van az a sárkány? - kérdezte a férfi.
- Apa, nem hallod mit mondok? Megmentett. Hidd el értem miért gyűlölöd a sárkányokat, de ők nem olyanok. Kérlek, higgy nekem. Anya is ezt akarná! - kiáltotta a fiú.
- Nem tudsz semmit. - mondta a férfi.
- Tudom, hogy anya is békét akart a sárkányokkal, de nem hallgattál rá, mert ő is azt mondta, mint én. Tudom, hogy nem hittél neki és most nekem se hiszel. Csak magadra hallgatsz, de az se helyes, amit te csinálsz. - fakadt ki Hablaty.. - Ha a szigetnek jövőt akarsz most az egyszer jobb lenne ha hallgatnál rám. Tudom mit csinálok.
- Dehogy tudod. A sárkányok oldalára álltál. - mondta a férfi.
- Nem. - vágta rá a fiú. - Békét akarok. Jobb életet a szigeten. Nem folyhat több vér feleslegesen. Mégis miért ölünk sárkányokat? Szimplán azért, mert belénk nevelték, hogy rosszak, hogy csak ölnek, pedig ők is csak védik magukat tőlünk. Félnek tőlünk, apa. Mi is csak azért támadunk rájuk, mert félünk tőlük. Félsz változtatni. Félsz valami újtól, ahogy mindenki más is. Mégis mi értelme ennek a felesleges háborúnak, aminek sose lesz vége, ha senki nem tesz érte.
- Hablaty...
- Tudom, hogy azt hiszed áruló vagyok, de nem vagyok az. A sziget jövőjét tartom szem előtt. - mondta a fiú. - Neked is azt kellene. Ha folytatódik ezt a háború, Hibbantból nem marad semmi. Ezt ugye tudod, apa? Azt hittem a sziget és a törzs fontos neked, de nem. A bosszúd fontosabb, mint én vagy a falu vagy akár az egész sziget. A saját makacsságod nem engedi, hogy változtass, pedig azt kellene. Ebben az egészben csak neked van hasznod. Kiélheted a bosszúd, míg mások szenvednek, mert a földjüket emészti a tűz vagy éppen a házukat. Fogd fel, apa, hogy a sziget lassan haldoklik a folytonos harcok miatt és ebbe akarsz engem is bele vonni, de én nem...nem akarok egy halott szigetet. De ha ez folytatódik ez lesz a vége. Tedd félre a bosszú vágyad, anya miatt és gondolj azokra, akik itt vannak. Akik élnek, akik számítanak rád. Csak azért voltam, amilyen, hogy végre figyelj rám, de az se volt elég neked. Csak magadra gondoltál, de most már ideje, hogy te is megváltozz. Sokkal jobb vagy ennél, apa és ezt te is tudod, csak nem akarsz az lenni. De sose késő megváltozni. Csak gondolkodj ezen.
Pléhpofa döbbenten meredt a fiára. Sose gondolta volna, hogy a fia ilyennek látja és be kell ismernie a fiának most igaza van. Nem is figyelt úgy igazán a szigetre és az ott lakokra, csak a sárkányölés lebegett mindig is a szeme előtt. Az alig 17 éves Hablaty sokkal bölcsebb, mint gondolta volna a cselekedetei alapján. Most már tudja, hogy a fia, csak azért keveredett folyton bajba, hogy egy kis figyelmet kapjon tőle. Lehet, hogy a fia vétett a törvényeknek, de valami olyanért küzd, amit ő is akar, de Hablaty jobban akarja. A fia mindig is hitt abban, hogy jobb lehet és pont arra a személyre tett egész életében, akinek a legnagyobb szüksége volt rá. A fiát se vette figyelembe, csak a saját érdekeit tartotta szem előtt. Főleg azóta, mióta Hablaty nem igényli a folytonos figyelmet, de be kell látnia a fiára kellett volna azt az időt fordítania, mint a sárkányok ölésére fordított. Ha pedig az sárkány nem lenne, legyen bárhol, már fia se lenne.
- Megmentette az életed? - kérdezte a férfi, halkan.
Szégyellte magát a fia szemében, hisz igaza volt Hablatynak. Nem gondolt senkire, csak magára. Ideje változnia.
- Mi? - kérdezte a fiú értetlenül.
- Megmentette az életed?  - ismételte meg a férfi a kérdést érhetőbben.
- Igen, megmentett. - húzta ki a fiú magát.
- És most hol van? - kérdezte Pléhpofa.
- Nem mondom el. - mondta a fiú.
- Miért véded ennyire? - meredt a fiára.
- Mert bízik benne, amit te nem teszel meg most sem. - mondta Hablaty. - Valamint elfogad olyannak, amilyen vagyok és azt se akarom, hogy neked ártson.
- Hablaty...
- Figyelj, apa. Ezt most hagyd rám. Tudom, hogy nem ezt akartad tőlem hallani, de... De igen, van egy sárkányom, akit nem fogok elárulni, még neked se. A törzsfő vagy, igen tudom, de az apám is és kérlek most ne törzsfőként ítélj el engem, hanem apaként. A törzs jövőjéért teszem ezt. Ezt el kell hinned, apa. Végtére is. Van bennem valami, amiért élek még és nem ölt meg a sárkány. De erre... Arra bárki képes lenne még Hibbanton is, hogy békében éljen egy sárkánnyal. Csak nyitottnak kell lenni. Nem akarnak ártani nekünk, csak félnek, ahogy mi is és ezért támadnak. - mondta a fiú. - Mi lenne, ha ezt most rám bíznád és átgondolnád az egészet?
- De bajod eshet. - mondta Pléhpofa.
- Nem fog. Tudok vigyázni magamra. - mondta Hablaty. - Nem vagyok gyerek, apa. Gondolt át, alaposan és majd szólj, hogy döntöttél, de nekem mennem kell. Tudod, ma van az utolsó próba. Holnap pedig a nyertes sárkányt öl.
Keserű lett a szája íze Hablatynak, mikor ezt kimondta. Nem akar arra gondolni, hogy neki vagy akár Astridnak sárkányt kell ölnie, hisz már egyikük se lenne képes arra amire a többi hibbanti képes. Ismerik Fogatlant, azt a sárkényt, akit megpecsételtek azzal, hogy a halál istentelen ivadéka, ehelyett Fogatlan játékos és önzetlen, bármit megtenne a fiúért. Az életét is kockáztatná Hablatyért.
- Még így is teljesíted a kiképzést? - kérdezte a férfi.
- Megígértem, hogy végig csinálom. Nem szegem meg a szavam, az főleg nem, amit neked ígértem meg. - mondta Hablaty és az ajtóhoz indult. - Gondold át, apa, azt amit mondtam.
- Hablaty. - szólt a fiú után a férfi. - Bölcsebb vagy, mint bármelyikünk. - mondta mikor a fiú felé fordult.
- Kösz, apa. - mondta a fiú egy mosollyal, majd kilépett az ajtón.
Hablaty rögtön az aréna felé indult, amerre az emberek is sétáltak. Az apja haza térése miatt a mai nap is tartanak egy "órát" és itt dől el, hogy ki ölheti meg az első sárkányát a falu előtt. Hablaty merész arckifejezéssel sétált be az arénába. Legyen bármi az eredmény meg fogja mutatni a falunak és az apjának mit is tud. Ha ő nyeri  meg a próbát akkor holnap reggel mindenki szeme láttára meg fogja szelídíteni azt a sárkányt. Remélni tudja, hogy az apja észhez tért a kifakadása miatt és ha kell az ő oldalára áll.

14. fejezet

Másnap korán indult ki a medencébe Fogatlanhoz, aki izgatottan várt rá, mikor megérkezett hozzá a reggelijével. Míg Fogatlan unott arccal, de belül tombolt benne az izgatottság, miközben várta, hogy Hablaty átnézze a felszerelését és induljanak. Izgatottan várja, hogy újra a levegőben lehessen és szelje a magasságot és megmutassa a fiúnak a saját szemszögéből a világot. Meg akarja osztani a fiúval. Izgatott, amiért bemutathatja a társának, nem is az új családtagjának azt a nézőpontot, ahogy ő látja a világot, minden egyes nap, vagyis eddig, ahogy látta és most újra láthatja azt a nézőpontot, amit már oly annyira hiányolt. Ezek a hetek kínok között haladtak el, persze a fiúra nem haragszik, hisz nem Hablaty tehet arról, ami történt. Már az első pillanattól kezdve, mikor meglátta a fiút a sziklák mögött bujkálni magát látta benne, épp ezért nem is akarta bántani. Az pedig, hogy a saját életét is kockáztatta volna érte, új lépcsőfokra emelte az emberekben való bizalmát, de ezt egyenlőre csak Hablatyra igaz, hisz nem tudhatja, hogy a fiú törzse mit szólna ahhoz, ha a fiú oldalán megjelenik a faluban.
Hablatyban ugyan az az izgatottság bujkált, mint sárkányában. Számára a repülés mindig is elképzelhetetlen dolog volt, de most Fogatlannak hála átélheti milyen is sárkánynak lenni, még ha csak egy röpke időről is van szó. Miután átnézte a felszerelést, kétszer, felnyergelte Fogatlant, majd a nyeregbe ült.
- Nagy nap ez a mai. Igaz, pajti? - simogatta meg a sárkány fejét.
Fogatlan csak izgatottan bólintott, majd a fiúra pillantott.
- Menjünk, pajti. - mondta Hablaty, majd szét nyitotta a műfarok redőit.
Fogatlan egy pillanattal később már a levegőbe röppent és a lehető legtávolabb irányította Hablaty Fogatlant a szigettől. Tudja, hogy ott kellene lennie mikor az apja visszaérkezik a fészektől, de nem tud ott lenni. Az sokkal jobban izgatja, hogy a sárkánnyal repülhet, mint a formális beszélgetés az apjával, amire most igazán nem vágyik. Úgy is tudja, hogy ha este haza megy az apja meg fogja említeni a teljesítményét az arénában és el fogja azt tőle várni, hogy ő nyerje meg a kiképzést, amit nem szeretne. Nagy slamasztikába keverte magát az akaratával. De nem ő lenne, ha nem olyan akarattal rendelkezne, mint az apja. Mégis csak Haddock vér folyik az ereiben. Nem tudja mi vár rá mikor haza ér, de erre nem is akar most gondolni. Most csak egy picit szabad akar lenni. Sárkány akar lenni egy kicsit. Elfeledni a bajait és élvezni azt, amit ajándékba kapott az istenektől, Fogatlan személyében. A sárkányra pillantott, aki boldogan szárnyalt a szél szárnyán és élvezte, ahogy a szél a bőrét simogatja, amit oly rég érzett.
Míg Hablaty a szelek szárnyán távolodott szeretett szigetétől, addig Pléhpofa azzal az egy megmaradt hajóval közeledett a sziget felé a fészek felől. Álmában se gondolná mi fog rá várni a faluban. Aggódik, hogy a fia talán újra az a bajkeverő lett és a falujuk már nem is áll, de attól is fél, hogy a fiú megsérült a kiképzés folyamán és talán is halt. Mindennek ellenére a törzsfő morcosan szállt ki a hajtóból és indult el a falu kovács oldalán a Nagy Csarnok irányába.
- Hablaty merre van? - kérdezte a férfi a kovácstól.
- Ez egy nagyon jó kérdés. - válaszolt a kovács.
- Bélhangos. Hol van a fiam? - mordult a kovácsra a férfi.
- Tegnap este láttam utoljára. - mondta a kovács. - De ne aggódj miatta estére mindig elő kerül. Csak a rajongóit kerüli. Túl sok neki ez hirtelen.
- A rajongót? - kérdezte a törzsfő elképedve.
- Nem tud úgy végig sétálni a főutcán, hogy ne támadnák le. - mondta kovács. - Nagyon ért a fenevadakhoz.
- Hablaty, az én Hablatyom? - kérdezte a férfi hitetlenkedve.
- Igen. Nem hittem volna, hogy az a fiú képes lenne bánni ezekkel a fenevadakkal, de igaz. Mindenki hősként tekint rá. - mondta a kovács. - Büszke lehetsz rá, Pléhpofa.
A kovács nem látta, de a férfi arcán olyan mosoly jelent meg, amit sose látott senki az arcán. Amit mondott a kovács boldog lett. Még se selejtes a fia. Le tudja győzni a sárkányokat. Az ő halála után a sziget biztos kezekbe fog kerülni. Bízik abban, hogy a fia képes lesz vezetni a falut, mikor arra kerül sor. Hisz a terveit hallva a fiú tudja mire van a falunak szüksége. Most az egyszer tényleg büszke a fiára. Betartotta az ígéretét és még jól is teljesít. Csak a férfi nem tudja mi is az igazság.
Míg Pléhpofa egy hamis képre büszke, addig Hablaty Fogatlan hátán ülve messze jár a szigettől és nem is gondol arra mi is történhet Hibbanton. Most csak ő van és a sárkány. A szabadság érzete. Hogy nincs semmilyen korlátja, hogy semmi se tartja attól vissza, hogy önmaga lehet. Nincs senki aki korlátozhatja őt vagy Fogatlant. Rég messze járnak Hibbantól és a gondoktól, ahol csak ketten vannak és semmi se áll az útjukba. Mégis a szabadságuknak a határt szab Hablaty feladatai és kötelessége. Pedig annyira szívesen hátra hagyná a jól ismert helyet, hogy annyi mást felfedezhessen és megismerje mi is van túl Hibbanton. Ezt most megteheti Fogatlannal, de mégse akar az apjának csalódást okozni és előbb az apját akarja megbékíteni a sárkányokkal. Hisz az apjának is tudnia kell, hogy ők mások, mint azt hiszik annyian. Tudja, hogy nehéz lesz ez, hisz az apja egytől egyig gyűlöli a sárkányokat és nincs az az isten, aki kibékítheti őt a sárkányokkal, de meg kell próbálnia. Tudja, hogy az apja azóta gyűlöli ennyire a sárkányokat, mióta Hablaty anyját elvették tőlük. Épp ezért kellett a kis Hablatynak anya nélkül felnőnie, de azért az apja mindent megtett azért, hogy jó vikinget neveljen belőle. De Hablaty az apjához hasonlóan nem egy könnyű esett. Fogatlan és a sárkányok ügyében pedig túlságosan is makacs. Addig nem tágít a dolog mellől míg az apja be nem látja, hogy neki van igaza. Csak előbb meg kell hallgatnia a fiát.
 - Menjünk vissza, pajti. Még beszélnem kell apámmal, ami nem lesz egyszerű. - mondta a fiú. - Este megyünk még egy kört.
Fogatlan nehéz szívvel, de visszafordult a sziget felé. Hisz Hablatynak és tudja, hogy a fiú mindig betartja a szavát, hisz most újra repülhet és ezt a fiúnak köszönheti egyes egyedül.Kora délután landoltak a medencében, ahol a fiú rögtön lepattant Fogatlanról és a falu felé iramodott. Sürgősen beszélnie kell az apjával. Ahogy vissza fele siettet a faluba az félhomályos erdőben összefutott Astriddal. Szó szerint  a lánynak futott. Az erőtől és a sebességtől mind ketten a földön landoltak elterülve a másikon. Hablaty zavartan pattant fel és segítette fel a lányt.
- Ne haragudj, Astrid. - mondta a fiú.
- Hol voltál eddig? Apád mindenhol keres  már. Beszélni akar veled. - mondta lány.
- Dolgom volt. - mondta Hablaty.
- Voltam a medencében és nem voltatok ott. Sikerült? - kérdezte Astrid izgatottan.
- Igen, kipróbálni voltunk. Remekül működik. - mondta a fiú.
- Mikor hajthatom be, az ígéreted? - kérdezte a lány.
- Mondjuk ma este. - vágta rá a fiú. - De most megyek mielőtt nagyobb bajba kerülök apámnál.
- Senkinek se mondja el miért keres, csak keres. - mondta a lány.
- Akkor semmi jóra nem számíthatok. - mosolyodott el a fiú, majd újra a falu felé indult.