14. fejezet

Másnap korán indult ki a medencébe Fogatlanhoz, aki izgatottan várt rá, mikor megérkezett hozzá a reggelijével. Míg Fogatlan unott arccal, de belül tombolt benne az izgatottság, miközben várta, hogy Hablaty átnézze a felszerelését és induljanak. Izgatottan várja, hogy újra a levegőben lehessen és szelje a magasságot és megmutassa a fiúnak a saját szemszögéből a világot. Meg akarja osztani a fiúval. Izgatott, amiért bemutathatja a társának, nem is az új családtagjának azt a nézőpontot, ahogy ő látja a világot, minden egyes nap, vagyis eddig, ahogy látta és most újra láthatja azt a nézőpontot, amit már oly annyira hiányolt. Ezek a hetek kínok között haladtak el, persze a fiúra nem haragszik, hisz nem Hablaty tehet arról, ami történt. Már az első pillanattól kezdve, mikor meglátta a fiút a sziklák mögött bujkálni magát látta benne, épp ezért nem is akarta bántani. Az pedig, hogy a saját életét is kockáztatta volna érte, új lépcsőfokra emelte az emberekben való bizalmát, de ezt egyenlőre csak Hablatyra igaz, hisz nem tudhatja, hogy a fiú törzse mit szólna ahhoz, ha a fiú oldalán megjelenik a faluban.
Hablatyban ugyan az az izgatottság bujkált, mint sárkányában. Számára a repülés mindig is elképzelhetetlen dolog volt, de most Fogatlannak hála átélheti milyen is sárkánynak lenni, még ha csak egy röpke időről is van szó. Miután átnézte a felszerelést, kétszer, felnyergelte Fogatlant, majd a nyeregbe ült.
- Nagy nap ez a mai. Igaz, pajti? - simogatta meg a sárkány fejét.
Fogatlan csak izgatottan bólintott, majd a fiúra pillantott.
- Menjünk, pajti. - mondta Hablaty, majd szét nyitotta a műfarok redőit.
Fogatlan egy pillanattal később már a levegőbe röppent és a lehető legtávolabb irányította Hablaty Fogatlant a szigettől. Tudja, hogy ott kellene lennie mikor az apja visszaérkezik a fészektől, de nem tud ott lenni. Az sokkal jobban izgatja, hogy a sárkánnyal repülhet, mint a formális beszélgetés az apjával, amire most igazán nem vágyik. Úgy is tudja, hogy ha este haza megy az apja meg fogja említeni a teljesítményét az arénában és el fogja azt tőle várni, hogy ő nyerje meg a kiképzést, amit nem szeretne. Nagy slamasztikába keverte magát az akaratával. De nem ő lenne, ha nem olyan akarattal rendelkezne, mint az apja. Mégis csak Haddock vér folyik az ereiben. Nem tudja mi vár rá mikor haza ér, de erre nem is akar most gondolni. Most csak egy picit szabad akar lenni. Sárkány akar lenni egy kicsit. Elfeledni a bajait és élvezni azt, amit ajándékba kapott az istenektől, Fogatlan személyében. A sárkányra pillantott, aki boldogan szárnyalt a szél szárnyán és élvezte, ahogy a szél a bőrét simogatja, amit oly rég érzett.
Míg Hablaty a szelek szárnyán távolodott szeretett szigetétől, addig Pléhpofa azzal az egy megmaradt hajóval közeledett a sziget felé a fészek felől. Álmában se gondolná mi fog rá várni a faluban. Aggódik, hogy a fia talán újra az a bajkeverő lett és a falujuk már nem is áll, de attól is fél, hogy a fiú megsérült a kiképzés folyamán és talán is halt. Mindennek ellenére a törzsfő morcosan szállt ki a hajtóból és indult el a falu kovács oldalán a Nagy Csarnok irányába.
- Hablaty merre van? - kérdezte a férfi a kovácstól.
- Ez egy nagyon jó kérdés. - válaszolt a kovács.
- Bélhangos. Hol van a fiam? - mordult a kovácsra a férfi.
- Tegnap este láttam utoljára. - mondta a kovács. - De ne aggódj miatta estére mindig elő kerül. Csak a rajongóit kerüli. Túl sok neki ez hirtelen.
- A rajongót? - kérdezte a törzsfő elképedve.
- Nem tud úgy végig sétálni a főutcán, hogy ne támadnák le. - mondta kovács. - Nagyon ért a fenevadakhoz.
- Hablaty, az én Hablatyom? - kérdezte a férfi hitetlenkedve.
- Igen. Nem hittem volna, hogy az a fiú képes lenne bánni ezekkel a fenevadakkal, de igaz. Mindenki hősként tekint rá. - mondta a kovács. - Büszke lehetsz rá, Pléhpofa.
A kovács nem látta, de a férfi arcán olyan mosoly jelent meg, amit sose látott senki az arcán. Amit mondott a kovács boldog lett. Még se selejtes a fia. Le tudja győzni a sárkányokat. Az ő halála után a sziget biztos kezekbe fog kerülni. Bízik abban, hogy a fia képes lesz vezetni a falut, mikor arra kerül sor. Hisz a terveit hallva a fiú tudja mire van a falunak szüksége. Most az egyszer tényleg büszke a fiára. Betartotta az ígéretét és még jól is teljesít. Csak a férfi nem tudja mi is az igazság.
Míg Pléhpofa egy hamis képre büszke, addig Hablaty Fogatlan hátán ülve messze jár a szigettől és nem is gondol arra mi is történhet Hibbanton. Most csak ő van és a sárkány. A szabadság érzete. Hogy nincs semmilyen korlátja, hogy semmi se tartja attól vissza, hogy önmaga lehet. Nincs senki aki korlátozhatja őt vagy Fogatlant. Rég messze járnak Hibbantól és a gondoktól, ahol csak ketten vannak és semmi se áll az útjukba. Mégis a szabadságuknak a határt szab Hablaty feladatai és kötelessége. Pedig annyira szívesen hátra hagyná a jól ismert helyet, hogy annyi mást felfedezhessen és megismerje mi is van túl Hibbanton. Ezt most megteheti Fogatlannal, de mégse akar az apjának csalódást okozni és előbb az apját akarja megbékíteni a sárkányokkal. Hisz az apjának is tudnia kell, hogy ők mások, mint azt hiszik annyian. Tudja, hogy nehéz lesz ez, hisz az apja egytől egyig gyűlöli a sárkányokat és nincs az az isten, aki kibékítheti őt a sárkányokkal, de meg kell próbálnia. Tudja, hogy az apja azóta gyűlöli ennyire a sárkányokat, mióta Hablaty anyját elvették tőlük. Épp ezért kellett a kis Hablatynak anya nélkül felnőnie, de azért az apja mindent megtett azért, hogy jó vikinget neveljen belőle. De Hablaty az apjához hasonlóan nem egy könnyű esett. Fogatlan és a sárkányok ügyében pedig túlságosan is makacs. Addig nem tágít a dolog mellől míg az apja be nem látja, hogy neki van igaza. Csak előbb meg kell hallgatnia a fiát.
 - Menjünk vissza, pajti. Még beszélnem kell apámmal, ami nem lesz egyszerű. - mondta a fiú. - Este megyünk még egy kört.
Fogatlan nehéz szívvel, de visszafordult a sziget felé. Hisz Hablatynak és tudja, hogy a fiú mindig betartja a szavát, hisz most újra repülhet és ezt a fiúnak köszönheti egyes egyedül.Kora délután landoltak a medencében, ahol a fiú rögtön lepattant Fogatlanról és a falu felé iramodott. Sürgősen beszélnie kell az apjával. Ahogy vissza fele siettet a faluba az félhomályos erdőben összefutott Astriddal. Szó szerint  a lánynak futott. Az erőtől és a sebességtől mind ketten a földön landoltak elterülve a másikon. Hablaty zavartan pattant fel és segítette fel a lányt.
- Ne haragudj, Astrid. - mondta a fiú.
- Hol voltál eddig? Apád mindenhol keres  már. Beszélni akar veled. - mondta lány.
- Dolgom volt. - mondta Hablaty.
- Voltam a medencében és nem voltatok ott. Sikerült? - kérdezte Astrid izgatottan.
- Igen, kipróbálni voltunk. Remekül működik. - mondta a fiú.
- Mikor hajthatom be, az ígéreted? - kérdezte a lány.
- Mondjuk ma este. - vágta rá a fiú. - De most megyek mielőtt nagyobb bajba kerülök apámnál.
- Senkinek se mondja el miért keres, csak keres. - mondta a lány.
- Akkor semmi jóra nem számíthatok. - mosolyodott el a fiú, majd újra a falu felé indult.