Már meguntam azt, hogy az égvilágon mindenhol kerestem, de sehol se találtam. Már annyira dühös voltam, hogy ki adtam magamból a mérget.
- Az istenek nem kedvelnek. Mások a kupájukat veszítik el vagy a késüket, de én bezzeg egy egész sárkányt elveszitek. - mondtam miközben egy utamba kerülő ágat löktem félre, de az vissza csapódva fejbe vágott. - Áúhhh.. - monda, majd felnéztem a fára, hogy ez az ág miért log be az utamba.
Az ág teljes le volt törve. Onnan a földben folytatódott egy hosszú vonalban egy becsapódás nyoma. Csak az Éjfúria hagyhatott amikor becsapódott. Elindultam a mélyedésben a végéhez érve láttam meg a sárkányt megijedtem ezért egy föld kupac mögé bújtam és onnan lestem rá a földön fekvő sárkányra.
Amilyen gyorsan csak tudtam elővettem a tőrömet és közelebb mentem a sárkányhoz. Nem hittem a szememnek amikkor láttam, hogy a csapdám működött. Ott hevert előttem a földön megkötözve.
Nem tudtam felfogni, hogy sikerült lelőnöm a sárkányt. Nekem az életben egyszer valami sikerült. Közelebb mentem a sárkányhoz És hangosan megszólaltam.
- Hűha, hát ez sikerült. Ó megcsináltam. Ettől minden helyre jön.Ez az legyőztem ezt a fenevadat. - mondtam miközben a lábamat a sárkány lábára raktam, de azt a sárkány lelökte magáról. Majdnem elestem, de megtartottam valahogy magamat. Ránéztem a sárkány fejére és a szeme nyitva volt, amit rám meresztett.
- Most megöllek te sárkány, utána kivágom a szíved és elviszem apámnak. - mondtam neki. Nem voltam benne biztos, hogy érti mit mondok neki, de nem is nagyon érdekelt. Felemeltem a tőrömet készen arra, hogy bármelyik pillanatba megölhessem és közbe tovább beszéltem. - Viking vagyok. - mondtam. - VIKING VAGYOK! - kiáltottam a sárkánynak.
A tőrömet újra a magasba emeltem arra várva, hogy mikor lesz megfelelő a lecsapás. Ránéztem újra a sárkányra aki megadásként hajtotta a fejét a földre. A tőrömet magasabbra emeltem, de nem tudtam már megtenni azt amit elterveztem. A tőrömet leengedtem és a fejemre szorítottam.
Nem tudtam megtenni nem ártott nekem. Nem bántott sosem. Csak egy elesett állat aki azt teszi amit az ösztöne súg. Nem bánthatom.
- Ez mind miattam van. - mondtam.
Elindultam volna vissza amikor megtorpantam és vissza néztem a sárkányra aki még mindig a földön feküdt megadva magát. Arra gondoltam, hogy - nem hagyhatom itt ahol bárki megölheti. - vissza mentem hozzá és a köteleket elkezdtem vagdosni.
Amikor már azok már nem szorították a sárkányt az felugrott és engem a közeli sziklához nyomott. A szemembe nézet.
Azt hittem itt lesz vége az életemnek. Az éjfúria magasba emelte a fejét .
De nem ölt meg csak rám üvöltött és elment.
Az üvöltésétől a fülem csenget. Hallottam ahogy a távolban üvöltözik. A tőrömet felvettem és elindultam vissza a faluba. De alig tettem pár lépést és a földön feküdtem.
----------------
Sötét volt már mikor magamhoz tértem. Amilyen gyorsan csak lehetett haza mentem. Minél előbb ki akartam heverni a mai napot. Mikor haza értem apám a tűz mellett ült és engem vár. Megpróbáltam hang nélkül felosonni a szobámba, de sehogy se sikerül apám hozzám szólt.
- Hablaty. - mondta.
Beszélnem kell vele. Így vissza szóltam neki.
- Apa beszélnem kell veled. - mondtam.
- Én is beszélni szeretnék veled fiam. - mondtam.
Egyszerre fogtunk bele a mondani valónkba.
- Úgy döntöttem, hogy elküldelek a kiképzésre. - mondta miközben én ezt mondtam. - Apa nem szeretnék sárkányokkal harcolni.
Amikkor meghallottuk egymás mondatát
- Mi? - mondtuk egyszerre.
Erre apám: - Mond csak előbb te, fiam.
- Nem mond te előbb. - mondtam mit egy engedelmes fiú aki az apja minden ötletét támogatja.
- Hát jó. - mondta, össze csapta a kezeit majd folytatta. - Mint már mondtam úgy döntöttem elengedlek a kiképzésre. Amit holnap kezdesz a többi újonccal.
Ahogy ezt mondta azt hittem le fogok zakózni a lécsőről. Hogy én a srácok előtt égjek be még az eddigieknél is jobban azt már nem.
- Azt hiszem nekem kellett volna mégis csak kezdni. Mert... tudod öhm hatalmas felesleg van sárkányölő vikingekből. De van elég kisgépszerelő vikingünk vagy kenyérsütő viking. - mondtam. De apám ezt mintha meg se hallotta volna és a kezembe nyomott egy szekercét. Amitől én kis hiány a földön találtam magam.
- Erre szükséged lesz. - mondta közben.
Most érthetőbben mondtam azt amit az előbb olyan nehezen fogalmaztam meg.
- Apa, én nem akarok sárkánnyal harcolni. - mondtam.
Erre ő: - Ó, de, hogy akarsz sárkánnyal harcolni fiam. - mondta.
Megint más felől közelítettem meg a mondani valómmal.
- Apa nem tudok sárkányt ölni. - mondtam már egy csöppnyid idegesen.
De ő csak így válaszolt: - De majd fogsz sárkány ölni.
Ó Thor miért nem tudja felfogni az amit mondok.
- Nem, apa én totál tuti biztosan nem fogok megölni egy sárkányt. - mondtam egyre ingerültebben.
- De itt az ideje fiam. - mondta.
- Apa egyáltalán hallod azt amit mondok? - kérdeztem.
- Ez most komoly fiam. - mondta és a szekercét a karomban megigazította. - Amikor a szekercét hordod az egész hordát hordod. akkor úgy gondolkozol, mint mi. Úgy beszélsz, mint mi, Úgy jársz, mint mi. Elég lesz ebből. - felezte be rám mutattatva.
- Az egész lényemre mutattál. - mondtam.
Ezt a nyamvadt mondatott többször ejtettem ki a számon, mint bárki más azt, hogy Éjfúria. Ha anya itt lenne biztosan megértene. De apám még nem hagyta annyiban a kiképzős ügyet.
- Rendben? - kérdezte.
- Mit mondjak ez a beszélgetés elég egy oldalra sikeredett.- mondtam
- Rendben!? - mondta apám már ellent nemtűrő hangon. Ezt a hangot oly sokszor hallottam már életemben. Bárhol felismerném. Ezért inkább bele egyeztem.
- Rendben. -mondtam megadva magam.
- Jó. - mondta apám, ennek miért tud örülni? - Jó edzés majd jövök... valószínűleg.
Én még mindig a szekercét szorongatva válaszoltam az ajtón távozó apámnak.
- Én meg itt leszek.. talán. - mondtam.
Apám elment és én amilyen gyorsan csak tudtam eldobtam a szekercét és felmentem a szobámba. Leültem az ágyra és elgondolkoztam a mai napomon. Láttam egy éjfúriát.Azt a sárkány akit még senki se látott talán az élet még se olyan kegyetlen, hisz a sárkány nem ölt meg. Akkor ezt mos minek vegyem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése