Hablaty új élete 91. fejezet

Bocs, hogy ennyit késtem, de nem volt időm írni, de most már kész van, úgyhogy jó olvasást.

Egy pillanatig döbbenten nézett rám, majd a nyakamba ugrott úgy, hogy a földön kötöttünk ki.
- Tudod nekem kellett volna levennelek a lábadról nem pedig fordítva. - mondtam.
- Az már megtörtént. - mondta.
- Akkor mit mondasz? - kérdeztem.
- Most komolyan kérdezted? Mit mondhatnék? Persze, hogy hozzád megyek. Nincs az az ember aki megállíthatna. - mondta.
- Még a hülyeségeimet is képes vagy elviselni? - kérdeztem rá.
- Azok nélkül nem is lennél Hablaty. - válaszolta.
- Igaz. - mondtam. - Úgy, hogy ezt most jobb ha felveszed mielőtt valamelyikünk elhagyja.
- Arról csak álmodj, hogy elhagyom. - mondta.
- Tudom. És volt szerencsém megismerni a bátyádat is a minap. - mondtam.
- Mit csináltál? - kérdezte.
- Komolyan miért hiszi mindenki azt, hogy csak az én hibámból lehet valami? - kérdeztem vissza.
- Ismerünk, nem bírsz magaddal, a szádat se bírod tartani. - mondta.
- Hát jó, ez a legtöbb esetben szokott lenni, most ő kezdte. - mondtam.
- Mert? - kérdezte.
- Lemaradtam apáéktól, mert gondolkoztam egy - két dolgon és ott várt a Nagyterem előtt és belém kötött én meg megmondtam neki, ha csak egy karcolás is lesz rajtam miatta megkeresed és kinyírod és nem fog az érdekelni, hogy a bátyád, mert mindennél fontosabb vagyok neked. - mondtam.
- És, hogy fogadta?
- Nem valami jól és azt se fogadta el, hogy azt mondtam neki, hogy már megkértem a kezed. Bár ez nem történt meg, de százszor elmondtad mit akarsz szóval ennyi belefért. - mondtam.
- Számítanom kellett volna rá, hogy te leszel az első aki kiakasztja, de igazad van nem élné meg a másnapot ha bajod esne miatta és szerintem mi már kimondatlan szavakkal elvoltunk jegyezve. - mondta.
- Én is erre gondoltam. - mondtam. - És mi a további program a nap hátra lévő részére? Nekem még lesz egy beszélgetésem apával, mert nem vezettem körbe a vendégeinket a szigeten.
- Kíváncsi vagyok mit találsz ki magyarázat gyanánt. - mondta.
- Az megfelel, hogy a vérben forgó szemű menyasszonyom elől menekültem? - kérdeztem.
- Nem ez még viccnek is rossz. - mondta és felült.
Én is követtem a példáját.
- De miért? - kérdeztem. - Még lehet rá példa, hacsak nem kezd el valaki más üldözni sárkánnyal.
- Szerintem azt te se akarod. - mondta.
- Persze, hogy nem, de nem lehet tudni. - mondtam.
- Igaz, de egy valamit lehet tudni. - mondta.
- Mit? - kérdeztem szem forgatva.
Már előre félek a választól.
- Holnap lesz a születésnapod. - mondta.
- Tudom és már mindenem meg van, majdnem mindenem meg van amire szükségem van. - mondtam.
- Miért mi hiányzik? - kérdezte döbbenten.
- Hogy a mellett ébredjek akit szeretek. - mondtam.
- Ezt még meglátjuk, majd eldől attól, hogy hogyan viselkedsz ma. - mondta mosolyogva.
- Így is úgy is velem fogsz aludni, mert nem hiszem, hogy a bátyád közelében szeretnél lenni. - mondtam.
- Igaz, de még mindig bejuthatok másképp a szobámba. - mondta.
- De ismerlek már annyira, hogy tudjam velem maradnál mindig. - mondtam.
- Mondjuk igaz, hogy kerülni szeretném még egy pár napig Anint. - mondta.
- Szép kifogás, Hofferson. - húztam  magamhoz.
- Neked jobb kifogásaid szoktak lenni Haddock. - vágott vissza. - De nem kellene lassan mennünk?
- Talán, amúgy se kerülhetem el a beszélgetést apával. - mondtam.
- Jól mondod. - állt fel.
- Most kinek az oldalán állsz? - kérdeztem.
- Még nem tudom. - válaszolta.
- Ez nem volt bizalom gerjesztő válasz a számomra. - mondtam.
- Tudom. - mosolygott. - De most már tényleg mennünk kell. Kezd sötétedni.
- Mióta rettenti vissza Vakmerő Astrid Hoffersont a sötét? - kérdeztem.

- Nem rettent vissza, de apáddal is beszélned kell. - mondta. - És gondolom nem akarsz veszekedni vele... megint.
- Nem igazán van kedvem hozzá.... megint, de lehet, hogy nem tudom elkerülni. - mondtam.
- Lehet, hogy még mindig tart a megbeszélés és csak holnap kerül sor arra a körbe vezetésre. - mondta.
- Ekkora mázlim nincs.... Hé te meg honnan tudsz erről? - kérdeztem.
- Beszélsz magadban és ezt épp hallottam. - mondtam.
- Jó tudni ezt magamról. - mondtam. - De tudod meg kell beszélnem a dolgokat egy hozzám hasonló zsenivel.
- Inkább egy hozzád hasonló hülyével. - helyesbített.
- Nem a hülyeségeket Klausszal szoktam megbeszélni. Nem hiába tartjuk. - mondtam.
- Te tényleg hülye vagy vagy esetleg az igenem hülyített meg ennyire? - kérdezte.
- Magamtól is ilyen vagyok. Nem kell nekem más segítségen hozzá. - mondtam és Fogatlanhoz indultam.
- Még meddig dekkolunk itt? Mert Fogatlanon nagyon úgy látszik, hogy mérges rád. - mondta.
- Kibírsz még 5 percet legalább? - kérdeztem.
- Talán. De csak 5 perced van utána elmegyek és egyedül kell haza menned. - mondta.
- Kösz. - morogtam. - Gyerünk pajti ne játszd meg magad. Nagyon jól tudod, hogy értettem a dolgot. Neked is elmondok mindent, csak nem válaszolsz rá, de tudom, hogy velem vagy. Menjünk. - meg se mozdult csak a szirtről bámult le. - Ennyire nem lehetsz dühös tudod, hogy nem gondoltam komolyan az egészet. Gyere, menjünk. - még mindig semmi. - Mi az, pajti? - mentem oda hozzá és néztem le mellette.
- Mi az? - jött mellém Astrid.
- Nem tudom. - mondtam.
- Várj az.... az egy Számkivetett hajó, mit keress Hibbanton? - kérdezte... talán magától.
- Kérdez könnyebbet. - mondtam.
- Nézd ott jön valaki. - mutatott egy mozgó fekete alak felé.
- Ki lehet az? - kérdeztem... magamtól.
- Ha várnunk megtudjuk. - mondta Astrid.
- Tudom. - válaszoltam.
Figyeltük egy darabig darabig a fekete alakot, de nem jött annyira közel, hogy kivegyük ki az, közben a hajóról is leszállt valaki és a fekete alak felé indult.
- Nem követett senki? - kérdezte valamelyik.
- Nem. - jött az ismerős hangtól a válasz.
- Penész. - suttogta Astrid mellettem.
- Most mát tudjuk mivel üti el az idejét az öreg. - mondtam.
- Történt valami a szigeten míg nem jelentkeztél? - kérdezték.
- Semmi érdekes, azon kívül, hogy az örökös itt van. - mondta az öreg. - Hazatért Odin örököse.
- Rólad beszélnek. - fordult felém Astrid.
- Már sehol se titok, hogy mi vagyok. - vontam vállat.
- Alvin ennek örülni fog, de honnan tudjuk ki az. - mondtam.
- Tudni fogjátok azt. Az éjfúriája nem tágít a fiú mellől, de ha nincs vele akkor csak megismeritek Pléhpofa kis vakarcsát. - mondta.
- Ettől a hírtől még boldogabb lesz. Így két legyet üthet egy csapásra. - mondta a számkivetett.
- Miről beszélnek ezek? Mégis mit ért azon, hogy két legyet üt egy csapásra? - kérdezte Astrid.
- Nem tudom, de biztos, hogy semmi jót nem jelent. Főleg ha tudnak Odin örököséről. - mondtam. - Szólnom kell apának.
- Akkor menjünk. - mondta és már indult is Viharbogárhoz.
- Várj megy a hajó. - mondtam. - És titeket észre is vesznek. Másrészről nem lenne egyszerű csak úgy oda bökni ezt, meg kell fontolnunk.
- Mint, ahogy azt is megakartad fontolni mikor elmentél? - kérdezte.
- Ez meg most, hogy jön ide? - kérdeztem vissza.
- Sehogy, csak úgy kijött belőlem. - válaszolta. - Penész eltűnt. Gondolod elvitték magukkal.
- Az csak nekünk lenne jó, de nem biztos. - mondtam. - De kiderítjük, Fogatlan. - most bezzeg rögtön reagált. - Menj vissza a szigetre, mi is együnk. Félóra múlva a műhely előtt találkozzunk.
- Jó... és vigyázz magadra. - mondta.
- Fogatlan velem lesz és csak megnézzünk valamit nem lesz baj. Ígérem. - mondtam.
- Ezt már sokszor hallottam. - válaszolta. - Szóljak apádnak?
- Majd ha vissza jöttünk szólok neki, nem kell, hogy belekeveredj. - válaszoltam.
- Így is benne vagyok már, szóval mindegy. - mondta.
- Ez... , majd jövök. - ültem fel Fogatlanra. - Menjünk pajti.
Felszálltunk és követtük a hajót. Néhány perc múlva már hallottam is alattunk Penész és az előző számkivetett hangjának morgását. Igazából nem is érdekelt, hogy miről beszélnek, csak arra voltam kíváncsi, hogy Penész is a hajón van. Mielőtt elindultunk vissza a szigetre egy értelmes mondatot hallottam, de többet nem, bár már a morgást se hallottam lentől.
- Menjünk pajti. - szóltam Fogatlannak.
Haza fele csak az a mondat játszódott le bennem.
- Alvin még az ünnepek alatt támadni fog, hisz senki se számít rá, és Hibbant se lenne felkészülve egy ilyen nagy erejű támadásra. 
Ez remek hír. Bár most jól jött a kotnyelességem, mert ha nem hallom ezt akkor igaza lenne, nem bírnánk a túl erővel, de lesz némi időnk felkészülni, bár elintézhető, hogy kicsit késve érjenek vissza.
- Fordulj vissza pajti és lődd szét a hajójukat. - mondtam.
Rögtön megfordult és elindult vissza a hajóhoz. Ahogy a közelébe értünk lőtt is, számomra kiszámítható, hogy mikor lő, de másokra nézve nem igazán mondhatom ezt. A tökéletes támadása a kiszámíthatatlansága. Nem indultunk vissza rögtön, olyan jó érzés volt nézni az ég hajót, bár tudom, hogy mindenki leugrott róla, amikor meghallották Fogatlant, de akkor is, mert tudom, hogy késleltettem Alvint. Nem sokáig, de késleltettem és csak ez számít.
- Átkozott sárkányok. - hallottam Penész hangját valahonnan a vízből.
Az arcomon győzelmi mosoly vagy valami hasonló terült szét.

- Menjünk. Még értesítenünk kell apát. - mondtam.
Elindultunk vissza a szigetre, pár perccel később már a Nagyterem előtt szálltunk le, aminek még mindig zárva volt az ajtaja. Szóval az ülésezés még tart és nem leszek letolva semmiért, max csak annyiért, hogy nem voltam jelen az egészen, de ezzel az infoval ki tudom magam magyarázni apának. Mivel nem volt nyitva az ajtó elindultam a műhelyhez, hisz Astrid már tutira vár rám. Amikor a műhelyhez értem nem volt ott így bementem a kuckómba jobb ott várni és legalább bent nem fagyok meg, ha már az egész napot kint töltöttem, jobbkor be se jöhetnék. Úgy 10 perc múlva hallottam meg Astrid hangját amint engem szólít.
- Hátul vagyok. - szóltam ki az ajtón.
Kedvem se volt felállni, így megvártam míg bejött. Amint belépett a tekintettem a nyakában logó láncra tévedt és mosolyogni kezdtem.
- Mi az? Min mosolyogsz? - kérdezte.
- Rajtad....
- Mert? - kérdezte kikerekedett szemekkel.
- .... és a nyakadban lévő medálon. - fejeztem be a mondatot. - Jó tudni, hogy valaki haza vár, mindig. - álltam fel és sétáltam oda hozzá.
- Annyi is lenne neked ha nem jönnél vissza. - mondta.
- Tudom - öleltem át - de azért jó tudni, hogy vissza vársz. - csókoltam meg.

- És mit derítettél ki azzal, hogy a hajó után mentél? - kérdezte és hozzám bújt.
- Támadni akarnak az ünnepek alatt, de ez nem fog össze jönni nekik. - mondtam sunyin mosolyogva.
- Ezt meg, hogy érted? - kérdezte rám nézve.
- Szétlövettem a hajójukat, hogy hátráltassam őket egy kicsit. - mondtam.
- Szóval akkor nekünk sosincs egy nyugodt napunk. - mondta.
- Igen, teljesen jól mondod, Hibbanton nincs nyugodt élet, de ha az lenne akkor már nem Hibbant lenne. - mondtam.
- Igaz, de azért egy - két nyugodt pillanat nekünk is kell. Neked főleg. - mondta.
- Nekem ugyan miért? - kérdeztem összevont szemöldökkel.
- Állandóan dolgozol valamin vagy valami bajod van. Sose maradsz meg egy helyben. Neked is kell a pihenés. - mondta.
- Tudod, hogy nekem a....
- A munka a pihenés. - fejezte be helyettem. - Tudom, de... neked is kell egy nyugodt nap amit távol töltesz mindentől és nyugtod van mindenkitől. És ez a nap a holnapi lesz történetesen. - mondta.
- Astrid, tudod, hogy a holnapi nap is ugyan olyan lesz, mint a többi, csak annyi, hogy  születésnapom lesz, de semmi extra. Nem kell semmit se csinálnod, hogy tökéletes legyen, csak annyit, hogy velem legyél. - mondtam.
- Épp ezt mondtam én is. - forgatta a szemeit. - Holnap elmegyünk innen valahova ahol csak ketten leszünk és estig nem jövünk vissza, így senki se tud zavarni. - mondta.
- Apa számít rám és nekem...
- Majd Klaus elvállalja helyetted. - szakított félbe.
- Csodálom, hogy neki nem papolsz hegyi beszéddel a holnapi napról, hogy semmit se csináljon. - mondtam.
- Ha jól hallottam akkor ő a Snoggletogi csoda nálatok. - mondta.
- Valahogy úgy, de akkor is Astrid ez őrültség. - mondtam.
- De az nem az ha te tűnsz el szó nélkül. Csak egy nap. Egy napot bírj ki bütykölés és mi egy más nélkül, kérlek. Utána folytathatod, csak a holnapi napról van szó, ígérem. - mondta.
- Kitől tanultad ezt a meggyőző képességet? - kérdeztem.
- Jó tanárom volt. - mondta. - De mit mondasz?
- Legyen, de csak a holnap. - mondtam.
- Rendben. - mosolyodott el és bújt vissza hozzám.
Úgy 5 percig állhatunk ott nyugodtam, mert Bélhangos megérkezett. A közeledtét az jelezte, hogy ahova csak nyúlt minden leesett.
- Ennyit a békéről. - mondtam.
- De legalább szólhatsz apádnak. - mondta.
- Tudom. - mondtam. - Menjünk.
Ahogy kiléptünk a kuckómból Bélhangos tekintette ránk vagyis inkább rám szegeződött.
- Apád keress és elég dühösnek tűnt, hogy nem voltál ott a gyűlésen. - mondta.
- Tudom, de... dolgom volt. - mondtam.
- Azt látom. - nézett Astridra.
Szem forgatva fogtam meg Astrid kezét és indultam el a Nagyteremhez.
- Apa még fent van a Nagyteremben? - fordultam vissza.
- Most kíséri vissza a vendégeket a hajóra. - válaszolt Bélhangos. - Miért?
- Beszélnem kell vele. - válaszoltam és elindultam haza.
- Nem mész utána? - kérdezte Astrid.
- Nem. Úgyis haza jön és elég akkor szólnom neki. - mondta.
- Fel kellene mennünk enni, nem gondolod? - kérdezte.
- Arról már le maradtunk. - mondtam. - A gyűlés alatt volt.
- És azt te honnan tudod? - kérdezett rá.
- Vérbeli törzsfő vagyok. - mondtam. - Dagur apjával is volt ilyen gyűlés, ami sokáig tartott és így a vacsora az alatt volt.
- Így már érthető, hogy tudod. - mondta.
- Gyere menjünk hozzánk. - mondtam.
Bólintott, majd elindultunk a házhoz. Amint benyitottam Klausszal találtuk szembe magunkat.
- Nem úgy volt, hogy holnap jöttök? - kérdeztem.
- Neked is szia. - köszönt. - De úgy volt, csakhogy Astrid eltűnt és gondoltuk jobb lenne elindulni vissza.
- Csak te vagy a többiek is így gondolták? - kérdezte Astrid.
- Fogjuk rá. - mondta. - De látom megjöttek a vendégek.
- Már reggel és csak most lett vége a gyűlésnek. - mondtam.
- És mi volt? - kérdezte.
- Azt én is szeretném tudni. - mondtam. - Nem vettem részt rajta. Szerinted egy reggeltől estig tartó gyűlést végig bírnék ülni...
- Pedig jó lenne. - szólalt meg apa mögöttem.
- Ha meghallod mit hallottunk akkor nem ezt mondod majd. - válaszoltam.
- Miért? Mit hallottatok már megint? - kérdezte Klaus.
- Mondd nektek valamit az a név, hogy Alvin? - kérdeztem.
- Igen, még én száműztem a szigetről. - mondta apa.
- Az úgy jó, mert Penész egy ideje már híreket adott neki, arról is, hogy haza jöttem és, hogy Odin örököse vagyok. Támadni akarnak az ünnepek alatt, de azt hátráltattuk egy kicsit Fogatlannal. - mondtam.
- És ezt egy délután alatt tudtad meg? - kérdezte Klaus.
- Fogjuk rá. - válaszoltam.
- Penész hol van? - kérdezte apa.
- Elvitték magukkal. - válaszoltam.
- Jobban is tették. - mondta. - Készülődjetek a harcra.
- Feltartoztattuk őket, vagyis Fogatlan darabokra lőtte a hajójukat, ami miatt később érnek vissza a szigetükre így nem velük kell foglalkoznunk, hanem azokkal akik most jöttek. - mondtam.
- Igazad van, fiam. - mondta. - Most az egyszer jól tetted, hogy nem jöttél be egy gyűlésre.
- Kösz, azt hiszem. - mondtam.
Bár már nem hallotta, mert elment valahova.
- Hova ment? - kérdezte Astrid.
- Nem tudom. - mondtam.
- Gondolom szól az embereknek. - szólalt meg Klaus.
- Lehet. - sóhajtottam.
- És milyenek a jövevények? - kérdezte Klaus.
- Astrid bátyán és egy lányon kívül senki más nem viking. Valahonnan messziről jöttek. - mondtam.
- Talán a menyasszonya. - vettette fel Astrid.
- Nem hinném, hogy az lenne, elég távolság tartó volt mindenkivel. Mintha félne itt. - mondta.
- Mert te nem rettegnél egy sárkányokkal teli szigeten, főleg ha elsőként egy éjfúriát látsz meg. - torkolt le Astrid.
- Én csak azt mondtam amit láttam. - tartottam fel a kezem. - De nem hiszem, hogy félnék csak meglepődnék. Legutóbb se riadtam meg néhány éjfúriától.
- Melyik legutóbb? - kérdezte Klaus.
- Amikor Igor elvitt magával. - mondtam.
- Aha. - morogta.
- Azt ugye tudod, hogy holnap te viszed körbe az embereket helyettem. - mondtam.
- Mert? - kérdezte értetlenül.
- Mert holnap elmegyünk innen, hogy egy nap nyugta legyen mindentől. - szólt közbe Astrid. - Ne mondd, hogy te is elfejteted a születésnapját.
- Lehetetlen, hisz az enyém előtt van. - mondta. - De a rákövetkezőnap a tied.
- Tudom. - mondtam.
Elindultunk fel, de Klaus megállított.
- Astrid miért nem vagy otthon? - kérdezte.
- Kerülöm Anint. - válaszolta.
- De valahol csak kell aludnod. - mondta.
- És lesz is hol aludnia. - válaszoltam. - És ne kezdj bele semmi hülyeségbe, fáradt vagyok hozzá. - szóltam rá amikor láttam, hogy szólásra nyitja a száját.
- Legyen szép estétek. - mondta.
- Hülye. - morogtam.

Hablaty új élete 90. fejezet

* Hablaty *

A hajó lassan megállt a móló mellett és én feszülten pillantottam a mögöttem ülő Fogatlanra. Apa ezzel a feladattal eléggé nagy terhet tett a nyakamba, de megoldom ezt is, mint a többit, vagy ne legyek Hablaty.Bár ez még mindig egyszerűbb, mint amikor a nyakamba varrta, hogy mehetek a kiképzésre mikor már nem is akartam menni, mert akkor már találkoztam Fogatlannal és kedvem se volt leégetni magam a többiek előtt azzal, hogy elájulok vagy valami hasonló, de ez már mind a múlt és manapság jobban boldogulok egy - egy ilyen feladattal. Bár most az is jó lesz, hogy két nap múlva Klaus és Astrid is haza jönnek és tudnak segíteni, ha nem pipák rám túlságosan. Hát remélem, hogy nem azok, mert az már gáz lesz. Főleg ha Astridnak a kezét is meg szeretném kérni, de ez most mindegy is, mert most az érkezőkkel kell foglalkoznom. Szuper.
Amíg a gondolataimba merültem fel se tűnt, hogy egy jó páran, akik mögöttünk álltak segítettek kikötni a hajót és mos már el is kezdtek leszállni. Szerintem ha nem tértem volna vissza magamtól Fogatlan ellökött volna és én pofára estem volna a lökésétől. Amilyen béna vagyok biztosan elestem volna és még a most érkezők is röhögtek volna rajtam. Biztosan és persze a véleményük is meglenne rólam. Egy béna aki két lépést nem tud megtenni pofára esés nélkül. Ez mennyire igaz volt rám úgy 3 évvel ezelőttről.
Felnéztem a hajóra és ami először feltűnt, hogy akik legelöl állnak nem vikingek, hanem valami sokkal kifinomultabb emberek, de akkor mit keresnek itt. Na ez egy igazán jó kérdés. Utánuk jött én szerintem Astrid bátya, sőt biztos, mert a Hoffersonokra jellemző az aranyszőke vagy milyen haj és a kék szem. Már most elfogott egy rossz előérzet. Tuti, hogy még mielőtt Astrid haza ér már összetűzésbe kerülök a bátyával és nem lesz valami jó vége annak. Ez most mindegy is. Őt követte egy viking, valahonnan messziről jött és nem tűnt valami magabiztosnak a szigettel kapcsolatban. Ebből is lesz valami még. A sort meg valami testőr féleség zárta. Elindultak felénk. Meg mernék arra esküdni, hogy minket bámultak Fogatlannal. Biztos nem láttak még éjfúriát, sőt egy elég békés éjfúriát még ritkább látni, főleg ha az az éjfúria Hablaty Haddockké a világ legbénább vikingjéé.
Láttam, ahogy összesúg az élen haladó két fiú. Messze voltak tőlünk, de valahogy mégis kihallottam a suttogásukból, hogy " Odin örököse is itt van ". Erre kelletlenül is kitört belőlem egy kérdés.
- Honnan hallottak Odin örököséről? - kérdeztem a vikingektől telő lehető legkedvesebben.
És persze azok megtorpantak és kérdőn néztek rám, apa meg dühösen kapta felém a tekintetét. Gondolom a jövevényeken az a kérdés futott át, hogy hogyan hallhattam azt amiről beszéltek. Azt én is szeretném tudni igazából. Fogatlan ismét feszülten morgott és hozzám bújt. Ha nem érezné, hogy szükségem van rá, hogy mellettem legyen, akkor már rég valahol fent lenne a faluban vagy a medencében, de szerintem neki is jobb így, mert tudja, hogy nem lesz semmi bajom.
- Hablaty, türtőztesd magad. - szólt rám apa.
Láttam, ahogy Astrid bátyának szemében felismerés fut át és méregetni kezdett. Ha nem kellett volna mással is foglalkoznom örömmel és iszonyat nagy jókedvvel álltam volna a tekintetét, csakhogy idegesítsem, ami persze se neki, se Astridnak nem tetszett volna.A tekintettemet vissza fordítottam apára és az előttünk álló érdekes figurára. 100 %, hogy nem vikingek és, hogy az őseik között sincs egy viking se, de akkor meg miféle emberek. Vikingeken kívül nem igazán találkoztam más emberekkel. De ideje elkezdeni ezt is. Ahogy 3 évvel ezelőtt a sárkányokkal való barátkozás. Egyszer mindennek eljön az ideje. Az összesúgok végig mértek, de a tekintetük akkor is Fogatlanon állapodott meg, aki zavartan bújt oda hozzám.
- Semmi baj, pajti. - mondtam olyan halkan, hogy csak ő hallotta és simogattam meg közben a fejét. - Nem lesz baj.
Mindenki érdeklődve figyelte a helyzetet. Gondolom nem csak én éreztem a Fogatlanból áradó feszültséget, de most, hogy megsimogattam nyugodtabb lett és nem is nézett annyira ellenszenvesen se az előttünk álokra. Azokat persze elvarázsolta a " nyugodt, szelíd " éjfúria. A hibbantiak számára biztosan szelídített, de az ő számukra nem lennék biztos. Ismeretlenek és azokban nem nagyon bízik meg és én se bízok azokban akikben ő nem bízik. Ez már természetes nálunk. Neki a megérzései sokkalta jobbak, mint az enyémek és ez már nem egyszer volt bizonyítva. Na majd kiderül, hogy az érkezőkben mennyire bízik majd meg még az alatt a pár nap alatt is.
Lassan elindultunk fel a Nagyterembe és persze, hogy én kullogtam a sorvégén Fogatlannal,, de ez nem is baj legalább nem bámultak meg. És persze végig kell várnom az a nyamvadt megbeszélést, de minek. Egyszerűbb lenne a végére visszajönnöm és úgy körbe vezetni a vendégeinket, ahogy apa mondta. De nincs kedvem ehhez a naphoz, de muszáj végig csinálnom. Minek bújtam ki a vackomból? Hát ez aztán egy nagyon jó kérdés. Még az se tűnt fel, hogy időközben elértünk a Nagyterem lépcsőjéhez és valaki várt rám a terem előtt. Csak ne apa legyen az. Felsiettem a lépcsőn és megtudtam ki is vár rám a lépcső tetején. Nem apa volt az, hanem Astrid bátya. Szuper, már most kezdjük a kötekedést.
- Ugye emlékszel rám Hablaty? - kérdezte.
- Nem, nem igazán. Egészen addig a létezésedet is elfelejtettem míg Astrid nem szólt, hogy haza jössz. - mondtam. - Úgy, hogy nézd el ha nem régi cimboraként köszöntelek itthon.
Hogy én miért szeretem húzni az ellenségeim agyát. Na ez egy igazán fogós kérdés. Más részről meg düh csillant a drága bátyó szemében.
- Te csak hagyd békén Astridot. - húzta össze a szemét.
- Nem tarthatsz vissza. Már részről Astrid már felnőtt és ő dönt a saját sorsáról. Hogy kivel akar lenni, nem a te döntésed. - mondtam.
Hogy bennem az örökösnek mindig a legjobb pillanatokban kell előbújni. Míg a másik a csillagos égig felhúzza magát én olyan nyugodt vagyok, mint egy éjfúria alvás közben. Ezt imádom magamban.
- Tartsd magad távol a húgomtól és nem lesz bajod. - lépet volna közelebb, de nem sikerült.
Fogatlan kettőnk közé ugrott és morgott, mint mindig amikor megvéd valakitől.
- Szerintem így se lesz bajom. Nem hiszem, hogy ezen a földön bárki kiállna egy éjfúriával. - mondtam. - És nem tarthatom magam távol attól akit eljegyeztem már.
Na jó egy kis füllentés nem árt, de ez részben igaz, hisz kimondatlan szavakkal megtörtént már nem is egyszer. Inkább van egy igazi félnótással, mint én, mint a bátyával aki tönkre tenné a boldogságát.
- O, persze, akkor én meg egy beszélő jak vagyok. - mondta.
- Hát az meg lehet. - morogtam, ahogy végig mértem. - De minden egyes szó igaz. Odin örököse sose hazudik. - csak jó ügyben.
- És honnan jött neked, hogy pont te vagy Odin örököse? Nem lehetsz te, hisz mindentől félsz. Persze azt is csodálom, hogy élsz még. - mondta.
- Már nem vagyok olyan, mint aki voltam ha feltűnt volna. És, ha hallottad a históriát az örökösről akkor tudnád, hogy csak ő képes éjfúriát szelídíteni. - mutattam az előttem álló Fogatlanra. - Ha jót akarsz magadnak békén hagysz engem és Astridot is. Nem akar itt látni és szerintem senki más se.
Már indult volna felém, de a morgó Fogatlan megállította.
- Még a sárkányod nélkül se mersz ki állni, látszik, hogy nem vagy viking. - mondta.
- Előtted már volt dolgom nagyobb fenyegetéssel. Drago Vérdunghoz és Dagurhoz képest nem vagy semmi. De ha velük elbírtam akkor veled is. - mondtam. - De tudod mondok inkább valamit. Ha csak egy apró karcolás lesz rajtam, megkeres és apró darabokra szaggat és most nem Fogatlanról beszélek, hanem a húgodról. És persze csak azután jönne Fogatlan, aki nem olyan rossz Astrridhoz képest.
- Úgy se tenné...
- De nagyon is megtenné. Ismerem, jobban, mint bárki más és soha az életben nem akarna elveszíteni senki miatt, még ha az a valaki a saját, fafejű bátya. - mondtam. - Fontosabb vagyok neki, mint azt el lehet képzelni.
Erre már nem tudott mit mondani, csak összehúzott szemekkel nézett rám, elég dühösen, de álltam azt. Én meg nem tudom mi ütött belém, de most az egyszer igazat adok annak amiket mondtam, mert ez így igaz. Ha bajom esne a túl méretezett jak miatt Astrid miszlikbe szedné és nem érdekli, hogy az a testvére. Fontosabb vagyok neki, hisz így is vagy egy tucatszor majdnem elveszített. Sőt a legutóbbi nem is volt olyan rég. Nem tudom meddig meredhettünk egymásra, mert egy idő után fogta magát és bement a gyűlésre, amire nekem már nem volt kedvem menni.
- Menjünk, pajti a mai nap mégse lesz úgy, ahogy eltervezték. - mondtam és elindultam lefele a műhelyhez.
Persze rögtön hátra mentem, hogy dolgozzak a medálon, de az már készen várt a helyén. Szóval amilyen figyelmetlen vagyok, fel se tűnt, hogy készen van. Ez is csak az én formám lehet. Leültem a székemre és Fogatlanra néztem, aki kérdőn nézett rám.
- Ne nézz rám így, mert én se tudom mi ütött belém az előbb, de legalább letörtem a szarvát egy kicsit. - mondtam. - Most mondd azt, hogy nem tettem jól.
Erre a fejét kezdte el rázni.

- Kösz a támaszt. - mondtam neki.
- Én tudom mi ütött beléd az előbb. - szólalt meg egy hang mögülem.
- Téged is lehet még látni? - kérdeztem hátra se fordulva.
- Hát néha - néha valakinek pátyolgatnia kell téged. - mondta Thyra.
- Egy frászt. Tudok én vigyázni magamra és másrészről ott van nekem Fogatlan. - mondta.
- És mit mondasz a legutóbbiról? - kérdezte.
- Milyen legutóbbiról? - kérdeztem.
- Dagurról, a Kaszásról. - mondta.
- Hát... az egy kivételes esett volt. - mondtam.
- Ahogy az össze többi is. - mondta.
- Ahogy mondod. - vágtam rá. - De miért vagy itt?
- Aggódom az éjfúriák miatt. - mondta.
- Miért? - kérdeztem. - Bár azt nem értem miért hozzám jöttél, ha még arra se vagy hajlandó, hogy elmondd hol vannak, hogy tudjak segíteni.
- Jó ez lehet, hogy nem volt valami fényes ötlet, de tessék itt van ez. - nyomott a kezembe egy térképet.
A térképen csak a Keleti peremvidék volt látható és azon kijelölve az éjfúriák szigete.
- Annyiszor repültünk már el a sziget mellett és fel se tűnt, hogy ott vannak. - motyogtam.
- Értenek a rejtőzködéshez. - mondta Thyra.
- De miért most adod oda? - kérdeztem.
- Ahogy mondtad, csak te tudsz nekik segíteni és itt az ideje megismerniük a megmentőjüket és az alfájukat is. - mondta.
- De nem most. Itt a Snoggletog és a vendégek is most jöttek,szóval rám itt van szükség, de az ünnepek után meglátom mit tehetek. - mondtam.
- Tudom épp ezért most adtam oda. Tekintsd ezt egy szülinapi ajándéknak. - mondta.
- Vicces, de azért kösz. - mondtam.
- Rám mindig számíthatsz. - mondta. - És mi a terved a medállal?
- Vajon mi, ha egy éjfúriát, helyesbítek, ha Fogatlant ábrázolja? - kérdeztem vissza.
- Ezek szerint komolyan elszántad magad, hogy megkéred Astrid kezét? - kérdezte. - Azt hittem már csak poénkodsz mikor mondtad nálunk.
- Igen. - válaszoltam. - Remélem még igent mondd. - motyogtam magam elé.
- Ezt, hogy érted? - kérdezte. - Mit csináltál már megint?
- Éppenséggel nem itt kellene és ezt te is tudod - mondtam.
- Igaz,, de tuti igent fog mondani. - mondta. - De most mennem kell.
- Várj lenne egy kérdésem. Ez így volt vagy te csináltad meg? - kérdeztem a medálra mutatva.
- Hát egy kicsit besegítettem neked, de nem sok mindenben, csak a festéssel. - mosolygott.
- És, hogy érteted azt, hogy tudod mi ütött belém oda kint? - kérdeztem.
- Egyszerű. Fiú vagy aki megvédi az Egoját, és ismerlek is nem bírod ki, hogy ne szólj vissza másoknak. És ezt ne próbáld rákenni az örökös énedre. - mondta.
- Hát ez már hihető. - mondtam.
- Na mindegy megyek. - mondta. - Sok sikert.
- Az most kelleni is fog. - mondtam. - Nagyon is fog.
Vissza fordultam a medálhoz és gondolkodtam egy darabig. Amikor már meguntam felálltam és kimentem, Fogatlannal a nyomomban. Mivel senkit se láttam még kint így Fogatlanhoz léptem.
- Menjünk egy kört pajti. Csak meghallom ha apa keres... vagy nem. - ültem fel rá.
Pillanatok múlva már az eget szeltük... hát Fogatlan biztosan, de én máshol jártam, azt tuti. Nem elég, hogy fájhat a fejem a leánykérés miatt, de még Astrid bátya miatt se lesz nyugtom. Ez szuper.
- Pajti, oda. - mutattam az előttünk álló szirtre.
Ez a hely legalább elég messze van a szigettől és gondolkodni is tudok. Néhány órányi töprengés után Fogatlan zökkentett ki, azzal, hogy hozzám bújt.

Mi az pajti? - kérdeztem tőle, ahogy megsimogattam a fejét.

Rám nézett és csak a fejét rázta.

- Ezzel lesz még egy nehéz dolgom, de majd megoldom. - mutattam fel a medált. 

- Mivel lesz még nehéz dolgod? - kérdezte mögülem egy hang.

Na erre nem számítottam éppen, hogy Astridék hamarabb jönnek. A lehető leggyorsabban elraktam a medált és Astridra néztem. 

- Azt hittem csak holnap jöttök. - mondtam. 

- Úgy volt, de már nem bírtam tovább, hogy ne tudjam mi van veled és eljöttem előbb. Közben megláttalak itt ülni és gondoltam ide jövök. - mondta.

- És kapom a leszidást? - kérdeztem. 

- Nem, még nem most. De kérdeznék valamit. Mi bajod van? - kérdezte.

- Ennyire látszik, hogy valami bajom van? - kérdeztem vissza.

- Igen, de ugye nem a sebeddel van valami? - tette fel a kérdést.

- Dehogy azzal van baj, igazából azt se tudom, hogy begyógyult vagy sem. Az elmúlt hetekben valami más foglalt le. Estére már arra se volt erőm, hogy megnézem begyógyult-e, egyszerűen csak bedőltem az ágyba és elaludtam úgy, ahogy voltam. - válaszoltam.

- És min dolgoztál? - kérdezte.

- Ezen - azon, az ünnepekre készültem, semmi lényeges dolgon. Nem akartam, hogy ennél is jobban kiakadj. Bár így is, úgy is lehordasz a sárgaföldig, szóval mindegy. - mondtam. 

- De nem csak ennyi az egész ami bánt. - mondta.

- Igen. - mondtam. - De legalább az egyetlen akinek elmondhatom az már itt van.

Erre kaptam Fogatlantól egy sértődött morgást és látványos elvonulást. 

- Hát úgy tűnik a lélekbe taposás még mindig nagyszerűen megy. - néztem Fogatlan után. 

- Mi történ már megint? - kérdezte Astrid mellőlem. 

- Hát a nagy hazatérés nem úgy ment, mint az hittem. Mondjuk az igaz, hogy az első héten nem volt semmi, de a baj az volt, hogy nem kellett volna hallanom, hogy apa mit gondol rólam. - mondtam. - Azon kaptam fel igazán a vizet és lett a probléma. 

- Miért mit hallottál? - kérdezte a kezét a vállamra rakva.

- Felelőtlennek tart és még mindig a régi Hablatyot látja bennem. És azt mondja, hogy amit most hoztam döntés az eddigi felelősségteljesebb döntésem eddig, de azt nem veszi figyelembe, hogy az eddigi összes döntésem a sziget érdekében hoztam. Neki még az is felelőtlen, hogy az életem adnám az otthonomért. - mondtam.

- Ne érts félre, de szerintem is az, ha meg akarsz halni Hibbantért. Tudom, hogy az otthonunk és mindent meg kell tennünk érte, de azért az életedet feláldozni olyas valamiért ami, mondjuk csak egy kis ideig tart nem éppen felelősség teljes dolog. És ezt nem bántásból mondom. - mondta.

- Tudom és igazából részben apának is igaza van, de tudod csak az fájt, hogy nem mondta a szemembe amit gondol rólam, hanem arra várt, hogy hátha meghallom egyszer, hogy kivel mit beszél. - mondtam.

- És lényegében ezen kaptad fel a vizet. - mondta. 

- Igen. - válaszoltam halkan. 

Néhány percre mindketten a gondolatainkba merültünk. Azt a csöndet is én törtem meg. 

- Astrid, én nem akartalak csak úgy ott hagyni meg minden, de muszáj volt eljönnöm. Haz... hazudtam neked, amit sose akartam és meg is bántottalak amint szintén nem akartam, de vannak alkalmak amikor muszáj kivételt tennünk és nálam ez az alkalom most volt. Nem kellett volna, de mégis megtettem, mert csak így tudtam....

- Így tudtad? - kérdezte.

Gyerünk Hablaty megtudod csinálni. Nem olyan nehéz. - mondta a hangocska a fejemben.

Mondani könnyebb, mint megtenni. De igaza van muszáj megtennem. Jobb előbb túl esni rajta, mint utóbb.

- Csak így tudtam megcsinálni ezt. - vettem elő a láncot és mutattam meg neki. 

Először fel se tűnt neki, hogy mit akarok a lánccal.

- Azt mondtad nem dolgoztál sokat. - mondta.

- Nem is java részt csak a fejemet vertem az asztalba, mert nem tudtam mit csináljak vele. - mondtam.

- De igazából mi ez? - kérdezte.

- Tessék nézd meg. - adtam oda neki.

Egy percig csak nézte, majd éreztem, ahogy megdermed mellettem és összezavarodottan néz rám.

- Hablaty... ez... ez az amire gondolok? - kérdezte.

- Attól függ mire gondolsz. - válaszoltam. 

- Te most megkérdted a kezem? - kérdezte.

- Igen, a tőlem telhető legrosszabb módon. - mondtam. 

- Nem az. - mondta. 

- De az. Ha elterveztem volna akkor még holnapig se húztál volna ki belőlem egy értelmes szót. Úgy, hogy most teszem meg mielőtt meggondolom magam, de ha erre sor kerül nyugodtan leüthetsz. - mondtam. 

- Nem foglak leütni. - mondta.

- De megtehetnéd, ha úgy látod, hogy visszakozok. - mondtam és felálltam Astrid értetlen tekintetével kísérve. - Komolyan mondom ha úgy látod jónak üss le. - ereszkedtem térdre előtte.

- Hablaty, nem muszá...

- De muszáj, ezzel már nem szeretnék várni egy percet se. - mondtam. és vettem egy mély levegőt - Astrid Hofferson részesítenél abban a tiszteletben, hogy egyszer hozzám jössz feleségül?

Boldog Karácsonyt!!

Minden olvasómnak Kellemes ünnepeket szeretnék kívánni és még vagy százszor megköszöni, hogy olvassátok a blogom, de ezt majd akkor mikor vége lesz akkor elég lesz hálálkodni, de az még persze messze van.
Szóval még egyszer mindenkinek Nagyon Boldog Karácsonyt szeretetnék kívánni és teljenek ezek a napok békében és jól.

Happy Snoggletog!!

Utóirat: A következő rész csak hétfőn vagy kedden tudom hozni bocsi :D Az ünnepek miatt egy kicsi lelassultam az írással, de addigra kész lesz, ígérem.

Boldog Születésnapot!!!

Először is ez a pillanat is eljött 1 éves lett a blogom.
Nem hittem, hogy eddig eljutok vele, de sikerült.
Bár nem lett meg a 100 rész, de örülünk ennek a 90-nek is.
Köszönöm m
Mindenkinek aki olvassa rendszeresen a blogom nagyon köszönöm ezt az egy évet és a támogatást, hogy folytassam. Köszönöm, hogy ezzel egy keveset átadhattam nektek a fantáziámból, bár tudom, hogy voltak benne egy kissé túlzásba vitt szerelmek :D, de se baj a továbbiakban másokra is igyekszek rá menni, de ez ugye a kreativitástól is függ és az ihlettől. Nem mindig van egyszerre mindkettő, de aki ír az érti :D. Ha ne tud miről írni a legegyszerűbb dologról ír amiről tud. ( ez nálam a szerelem volt vagy a túlzott bajba kerülés, bocsi ha valakiket őrületbe kergettem ezzel, nem szándékos volt ), de erről elég is ennyi.

Csak annyit még, hogy remélem végig követtek a végéig, ami nem tudom mikor lesz, de egyszer mindennek eljön a vége, ahogy mondani szokták :D

És torta is jár a blognak erre a napra. :D

Boldog Születésnapot!!!!

Hablaty új élete 89. fejezet

Azt viszont nem tudom, hogy hogyan került oda, mert tuti, hogy nem hoztam magammal soha ide még akkor se amikor itt voltunk és amióta haza jöttünk most vagyok itt először. Bár nagyon jól tudom, hogy Fogatlantól az is kitelik, hogy bárhol is vagyok megkeres és vigyázni akar rám. Legyen bármi bajom ő mindig mellettem van és támogat. Soha senki se volt olyan jó hozzám, mint Fogatlan. Oké lehet, hogy ez még nekem is rossz mondanom, vagy csak gondolom rá, de Astrid és Klaus se volt mellettem az elmúlt 10 évben és ez rossz. Fogatlan azóta, hogy ismerem mellettem van és megvéd mindentől. És még a legtöbb hülyeségembe is benne van szóval mindegy. Ő tényleg teljesen megért, ahogy az utóbbi időben Astrid és Klaus is. De akkor is rossz, hogy csak most vannak mellettem és eddig nem voltak. Jó ebben volt nekem is egy kis részem, mert elmentem és Klaust is elküldte apa, de akkor is fájdalmas volt, hogy nincsenek mellettem.

- Jó reggelt pajti. Te meg, hogy kerülsz ide? - kérdeztem tőle egy ásítás kísértében. 

Morgott egyet és meggyújtotta a tűzet, majd felállt. Oda sétált egy régi parázságyhoz, ami a szokásos fekhelye volt. Amint meglátta elég sok minden jutott az eszembe. A sötét árny,a mi vigyázott rám, a tudat, hogy valaki, egy sárkány van mellettem és nem bánt, hanem az ellenkezője, vigyázz rám. És ezek szerint ő volt velem mindig amikor itt voltam.

- Tehát te vagy az aki mindig mellettem volt még a legelfuseráltabb napjaimon is és te is vigyáztál rá itt? - kérdeztem tőle, mire bólintott. - Jó megtudni. De tudod, mindig volt egy olyan érzésem, hogy a medencében csak szívatsz. És lássunk csodát igazam lett. Köszönöm, köszönöm, hogy mellettem voltál ha nem is tudtam róla. Te vagy az egyetlen aki megért. 

Dorombolva bújt oda hozzám. Bele gondolni is rossz, hogy egy nap elveszíthetem vagy ő engem. Nekem ő és Astrid a legfontosabbak, ha történne velük valami akkor komolyan mondom, hogy képes lettem volna mindent feladni és véget venni az életemnek. Nem valami okos ötlet, de ennyi, mást nem tudok tenni. Ha őket elveszítem nincs értelme élnem. De vissza a valóságba.

- Azt hiszem mennünk kellene ű, pajti. Még sok dolgom van. - álltam fel és indultam ki a nyomomban Fogatlannal.

És igazam is van, hogy sok munkám van, hisz a medál még nincs kész és már csak 6 napom van hátra, de dolgoznom kell rajta még sokat. És el szeretnék készülni vele a születésnapomig. Tudom, hogy hülyeségnek hangzik, de igen a születésnapomon szeretném megkérni a kezét, amire remélem még igent fog mondani. Egy részem tudja, hogy bármi történjen velem szeretné leélni az életét, de a másik kételkedik benne, hogy ez már megtörténik valaha. De bíznom kell és benne is. Csak arra eszméltem fel a gondolataimból,  hogy zajlik az élet merőben körülöttem és az emberek beszélnek körülöttem. Tuti, hogy páran rám köszöntek, de feltűnt nekik, hogy nem válaszolok felhagytak vele. Amúgy nem tudom, hogy jutottam el a faluig vagy Fogatlan terelt jól vagy magamtól tájékozódok olyan jó a szigeten, hogy a gondolataimba merülve is eltalálok a faluig. Ahogy beértem a faluba egyből a műhelybe vettem az utamat. Fogatlan értetlenül morgott mögöttem, de követett. Tudom, hogy felkellet volna mennem enni, de nem akartam se apa, se anya szeme elé kerülni a tegnapi veszekedés miatt. Elég rossz volt, de valahogy mégis jobban érzem magam attól, hogy kiadtam magamból mindent, csak nem épp így akartam, de ez most már mindegy. Kár, hogy Astrid vagy Klaus most nincs velem, hogy elmondjam valamelyiküknek mi a bajom, de ez most megint miattam van, de ha itt lesznek Astrid lesz az első akinek erről beszélni fogok. Bementem a műhelybe és onnan is egyből be a kis szobámba, ahol a medálon dolgozok. Egyből leültem és fojtattam a munkámat, ott ahol tegnap abba hagytam. Csodálom, hogy még nem tűnt el a rumlimban, bár nem tudom, mire számítottam magammal kapcsolatban. Néha még én is kellemesen csalódtam magamban vagy nem éppen kellemesen. 

Már délután lehetett amikor kintről meghallottam anyát Bélhangossal beszélni. Tudom ha vele végez bejön és velem kezd el beszélni és most nem lesz nagyon ínyemre. Ezért fogtam és becsuktam az ajtót, hogy dolgozni tudjak. Tudom, hogy nem helyes amit teszek, de muszáj, ha elborul az agyam és olyat vágok anyához amit nem kellene, akkor abból nagyobb bajom is lehetne a dologból, de nem csak nekem, hanem anyának is. A tegnap óta elég könnyen dühbe gurulok ha valami nem úgy van, ahogy nekem jó és nem akarom anyát ezzel mélységesen megbántani, így is elég volt este. Ha bejönne első dolga az lenne megkérdezni, hogy miért nem voltam fent enni. Nem tudom, hogy elhinné, hogy azt mondanám, hogy elment az étvágyam és nem bírtam enni vagy valami. Én se hinnem el magamnak. 

- Hablaty. - hallottam a hangját kintről.

Az ajtóra meredtem, de egy hang se jött ki a torkomon. Akartam mondani valamit,d e nem tudtam, nem tudtam mit mondjak neki. Kopogott az ajtón, de nem csináltam semmit, Ki akartam nyitni az ajtót, de semmi sem késztettet rá, így csak tovább meredtem az ajtóra. 

- Hablaty beszélnünk kell. - mondta, de nálam még mindig semmi. 

Végül feladta és elment. Tudom, hogy csalódott bennem, de nem csak ő hanem én is magamban, hogy képes voltam olyan hülyeséget mondani, mint tegnap. Ha Astrid itt lenne talán megértene, de az is lehet, hogy ordibálna velem vagy már a földön fetrengve verne azért, hogy bocsánatot kérjek. Bár azt lehet, hogy magam is megtudnám tenni. Előbb - utóbb biztos.
A napokban főként dolgoztam a medálon és kerültem az embereket. Komolyan ha Fogatlan nem lenne én már úgy 5 napja csak dolgoznék egy folytában. Bár amilyen lassan haladok a medállal Fogatlant is elzavarom aludni, hogy dolgozzak. De azért nekem se kellene akkora hülyének lennem, hogy elüldözöm magam mellől azokat akiket szeretek, mert akkor egyedül maradok, mint régebben. Nem akarok megint kívül álló lenni. Az már sok lenne nekem. Ha mégis megtörténne akkor valahogy lelépnék innen újra, de akkor más nem is jönnék vissza, hisz nincs is értelme, mert senkim se lenne akinek számítanék. Talán Fogatlan maradna velem mindig. Lassan már kételkedek abban, hogy mi is a jó nekem, vagy, hogy mit is akarok az élettől.
Éreztem, ahogy valaki a nyakamba szuszog.
- Már napnyugta is van, pajti. - fordultam félig felé és ő rám mosolygott.

- Akkor ideje, hogy repüljünk egyet a sziget körül. Igaz? - simogattam meg és elindultunk ki. 

Kint a műhelyben már senki se volt, amit furcsának találtam, hisz Bélhangos vagy apa esetleg mindketten ilyenkor még dolgoznak. Vagy csak apa szimplán kerül a múltkori óta, ahogy én is őt, de nekem meg van rá az okom. Nem akarok megint veszekedni vele és még több hülyeséget a fejéhez vagy anya fejéhez vágni, sőt még több sértést se akarok kapni tőle. Astridtól majd kapok amúgy is és az bőven elég lesz.

- Szerinted 3 nap alatt kész leszek a medállal pajti? - kérdeztem kifele menet.

Morgott egyet és ott hagyott bent, de kint amúgy is meg kell várnia szóval mindegy. Kimentem felültem rá és elmentünk repülni. Már sötét volt amikor vissza indultunk a szigethez. Nem lehettünk messze amikor a távolban egy hajót láttam meg közeledni nyugat felől. Nem tudom miért, de egyből az a gondolatom támadt, hogy Igor jön értem vagy Fogatlanért. 

- Nézzük meg pajti. - mutattam előre. 

Kérdőn nézet rám.

- Tudom, hogy mire gondolsz, de ha ellenséges hajó akkor előre kell azt tudnunk. - mondtam.

Vonakodva indult el a hajó felé. Gyorsan haladtunk, gondolom hamar túl akar esni ezen az egész, hogy végre aludhasson. Azt mondjuk én is várom már, de lőtte ezt ki kell derítenünk. A hajóhoz érve nem láttam semmi olyat ami arra utalna, hogy támadnának vagy sem. Ennek örültem és annak is, hogy egy beszélgetés foszlányát sikerült elcsípnem.

- ... holnapra már a szigeten leszünk, uram. - mondta oda lent valaki.

- Rendben, köszönöm. - válaszolta valaki más.

Fogatlan szó nélkül elindult vissza a szigethez, ahova pár perc alatt vissza értünk. A főtéren szálltunk le és én indultam vissza dolgozni, de Fogatlan nem hagyta, így inkább haza mentem vele. Nem jó vele is rosszban lenni. Ahogy felértünk bedőltem az ágyamba és rögtön el is aludtam.
Reggel a kintről beszűrődő hangokra ébredtem, kellemesebb dologra nem is lehetne ébredni, minthogy az emberek kint üvöltöznek, hogy jönnek, de kik az még nem esett le nekem se. Aztán eszembe jutottak az este eseményei. A repülés Fogatlannal, a hajó a távolban és az, hogy a hajóval a sziget fele közelednek. Azok akik a hajóval jönnek ide jönnek a szigetre. Ami annyit is jelent, hogy apa akár mennyire is haragszik rám, mégis számít arra, hogy támogatom míg tovább nem állnak a szigettől és ez alatt keveset fogok haladni a mellállal. És ez nem valami jó, mert igazából már végeznem kellett volna azzal is, de még mindig szenvedek vele. Valami mindig eltereli róla a figyelmemet.
Másrészről a hajó érkezése még annyit is jelent, hogy Astrid bátya megjön és én " terrorba " leszek tartva. Bár semmi se rémiszt el attól amit a fejembe vettem. Legyen az egy utálatos, mindenre képes viking, aki nem akarja, hogy a testvére közelébe legyek. De megoldóm vagy ne legyen a nevem Hablaty.
Kikászálódtam az ágyamból és elindultam le. Amit furcsának találtam az az volt, hogy Fogatlan már nem volt fent. Általában én vagyok a korán kellő kivéve az olyan alkalmakat amikor nem birok aludni így sokáig alszok napközben. Ami most is megesett. Lent anyával találtam szembe magam.
- Jól vagy? - kérdezte.
Gondolom látja az arcomon a fáradságot és azért kérdezi.
- Jól, csak fáradtan. - válaszoltam.
- Abban biztos vagyok. Éjt - nappalt át dolgozol, hogy megcsináld a medált Astridnak. - mondta.
- De még így se tartok sehol. - válaszoltam.
- Már lassan készen vagy vele, csak nem látod, mert egy dologra koncentrálsz. - mondta.
- Így gondolod? - kérdeztem.
- Igen. - válaszolta. - Azt tudod, hogy apád ma számít rád?
- Igen, tudom, de nem vagyok benne biztos, hogy nekem ott kellene lennem. - mondta.
- De miért? - kérdezte.
Nem válaszoltam, nem tudtam mit mondani erre. Inkább más témát hoztam fel.
- Az tudod, hogy nem akartam a múltkor egyikőtöket se megbántani. Csak kitört belőlem. - mondtam lehajtott fejjel.
- Tudom. Épp elég dolog miatt kell így is aggódnod. - mondta. - Apádnak se egy bölcs ötlete volt, hogy ilyenkor hozza fel a dolgot amikor elég sok dolgon mentél át alig 3 hónap alatt.
- De akkor se kellett volna ilyeneket mondanom. - mondtam halkan.
- Igen, de ember vagy te is és követsz el hibákat.- válaszolta.
- Akkor nem haragszol rám? - kérdeztem csillogó szemekkel.
- A fiam vagy sose tudnék. Még akkor se tudtam volna, ha rögtön ott hagy a fészekben amikor meghallottad, hogy a sárkányokkal maradtam helyettetek. Akkor igazad lett volna. - mondta.
- Nem akartalak újra elveszíteni, azért nem mentem el. - válaszoltam halkan.
- Tudom.- mondta.
- Fogatlant nem láttad valahol? - kérdeztem.
- Kint vár rád. - válaszolt.
- Akkor megyek is. - mondtam és elindultam.
- Hablaty, mióta vannak rémálmaid? - kérdezte, mire megtorpantam.
- Általában ha nem alszok valami jól mindig rémálmaim vannak. - mondtam. - Miért?
- Az este is az volt. - válaszolt.
- Öhm... inkább megyek. Apa már biztos keres. - mondtam és kimentem az ajtón.
Már megint rémálmok gyötörnek, bár tudnám miért. Most komolyan nem tudom, hogy miért lehetnek rémálmai. Remélem nem nincs semmi rossz előjelük ezeknek az álmoknak. Kint Fogatlan már várt rám, ahogy anya is mondta.
- Keressük meg apát és legyünk túl minél előbb ezen a napon. - mondtam neki.
Egyből a kikötőbe mentünk és apán kívül még mások is voltak ott. Ahogy odaértem elkezdett hozzám beszélni, bár tudnám honnan tudta, hogy jövök.
- Hablaty, ha vége a megbeszélésnek te vezeted körbe a vendégeinket. - mondta.
- Hogy mi? - kérdeztem elkerekedett szemekkel.
- Jól hallottad. Ez a te feladatod lesz. - mondta.
Visszanyeltem az utolsó pillanatba amit mondani akartam és elgondolkoztam egy pillanatra. Akár akarom, akár nem nekem kell megcsinálnom, főleg ha apa kér rá.
- Rendben. - mondtam ki végül.
Ha nemet mondtam volna akkor addig piszkál amíg bele nem megyek és jobb előbb túl esni rajta, mint utóbb.
Mást már nem is mondott és én se. Igazából nem is tudtam mit mondjak. Fogatlan leült mellém és a fejét hozzám dörgölt. Gondolom nem nagyon tetszik neki az új emberek jövettele a szigetre, de megpróbál rendesen viselkedni majd. Tudom, hisz ismerem, mint magamat. Ez esetben nekem is vissza kell fognom magam, de ez nem olyan biztos. Figyeltem, ahogy a hajó közelebb ér a szigethez, majd kiköt.


* külső szemszög *

Az ünnepekig hátra lévő időből nem maradt sok, lassan Astridék is elindulnak Hibbantra. Az indulás előtti nap összeültek és megbeszélték a dolgokat.
- Holnap kora reggel indulunk vissza a szigetre. - mondta Astrid.
- Na végre, azt hittem Astrid már sose akarsz haza menni. - nyögte be Fafej.
- Már rég megbeszéltük, hogy Snoggeltog előtt megyünk haza 1 nappal, nem értem miért hitted ezt. - mondta a lány.
- Nem tudom, de nem hiányzik innen valaki amúgy? - kérdezte Fafej.
- Ki? - kérdezte Astrid. - Mégis ki hiányozna innen?

- Hát Hablaty. - felelte a fiú. 

Astridon egy pillanat alatt düh, csalódás és fájdalom futott át, de ebből csak a düh maradt a hangjában amikor megszólalt.

- Nem tudjátok felfogna azzal a kis méretű agyatokkal, hogy elment, mert valami hülye dolga akadt és az neki fontosabb, minthogy felépüljön. Még Takonypóc is meg tudta érteni, pedig ennyit még tőle se vár el az ember...

- Hé! - szakította félbe az említett fiú.

De Astrid csak folytatta.

- ... hogy ennyit megértsen. De azt nem értem, hogy tőletek miért vártam többet. - viharzott ki végül a házból.

- Ebbe meg mi ütött? - kérdezte Kőfej.

- Elhagyta a szerelme. - válaszolta Takonypóc. - Már megint.

- Ki hagyta el? - kérdezte Fafej.

- Ezt jobb ha abba hagyjátok, mert idegesítő. Astridnál még elment, de nem folytassátok ha jót akartok. - mondta Takonypóc.

- Én nem is csináltam semmit. Ő csinált mindent. - mondta Kőfej és Fafejre mutatott. 

- Megyek megkeresem mielőtt valami hülyeséget csinál. - állt fel Klaus és kiment. 

- Ebből még mi lesz. - morogta.

- Ne képzelj bele semmit Takonypóc. - szólt a fiúra Halvér.

- Te csak nem mond meg mit csináljak és mit ne. - vágott vissza Takonypóc.
Eközben Klaus mindent tűvé tett Astrid után, de a lány pillanatok alatt eltűnt a szigeten a sárkánya nélkül. Némi keresgélés után a vízgyűjtőnél talált rá a lányra, aki a szirtről figyelte a mederben játszó sárkányokat.
- Tudhatnád már, hogy azok ketten hülyék és nem újdonság a hülyeségeik... senki számára se. Ne húzd fel megad rajtuk. - mondta a fiú miközben leült mellé.
- Tudom, de nem az a bajom, hanem az, hogy ezt most direkt csinálták, hogy engem bosszantsanak. - válaszolta Astrid.
- Megnyugodhatsz, mert holnap este már lesz kit péppé verned otthon. - mondta a fiú.
- Vicces vagy. - nézett rá a lány. - De még most se értem, hogy miért ment el és nem várt míg jobban lesz.
- Bolond szokásai vannak annak érdekében, hogy neked mindened meglegyen. - válaszolta Klaus.
- Ez meg milyen elmebeteg felfogás? - kérdezte.
- Hát ez kérlek szépen egy egyszerű Hablaty Haddock felfogás. - válaszolta a fiú.
- Igaz. - morogta a lány.
- Tudod, hogy addig nem nyugszik, míg azok akik fontosak neki nem boldogok ha ő abba bele is roppan, de több embert nem akar elveszíteni maga mellől. - vázolta fel a helyzetet Klaus.
- De azzal nem törődik, hogy azok akik fontosak neki elveszítik őt. - mormogta a lány. - Várj mit értesz az alatt, hogy nem akar több fontos embert elveszíteni?
- Te is tudod, hogy mit értek ez alatt. - válaszolta a fiú.
- Nem, nem tudom, mondd csak el. - szólt a fiúra Astrid.
- Már te is tudod mivel volt szerencsétlen évekig vádolva pedig semmi köze nem volt hozzá. Anya az első volt, aztán Finn bácsi, te és én....
- Téged és engem nem vesztett el. - vágott közbe.
- De. Elveszített. Én elmentem, te pedig... magára hagytad amikor szüksége lett volna valakire. Szármára ez felért egy elvesztéssel. Biztos vagyok benne, hogy az, hogy most megbízik egy emberben nem olyan, mint amikor gyerek volt. Bennem se bízik meg rendesen, de ez az én hibám. Eljátszottam azt az ingatag bizalmát is a hülyeségemmel. - mondta a fiú.
- Ez nemi gaz Klaus. Megbízik benned, hisz a testvére vagy. A bizalom fontos...
- Ezt te se hiszed el. Te se vagy valami bizalmas viszonyban a bátyáddal. Sőt egyenesen utálod a gondolatot, hogy mire haza érünk ő is ott lesz. - mondta a fiú.
- Ez más. - mondta a lány, ahogy elfordult a fiútól.
- Mégis miben más? - kérdezte Klaus.
- Én azóta nem bízok meg Aninban mióta hallottam, ahogy Hablatyról beszélt és bele akart szólni abba amibe nem lehet beleszólása. De ti Hablattyal mindig is testvérek voltatok és azok is lesztek. Egy kis félre értés nem add okot arra, hogy ne bízzon benned. - mondta a lány.
- Ahhoz képest semmit se mond el nekem, pedig régen mindent elmondott. - mondta a fiú.
- Olyan dolgokkal kell megküzdenie amiben más nem tud neki segíteni. Ezt neked is el kell fogadnom. - mondta Astrid. - Én se akarom, hogy egyedül legyen ezekkel, de csak így megy neki is.
- Tudom, de csak helyre áll a dolog benne. - mondta Klaus.
- Igen. - válaszolta a lány. - Azt tudod, hogy este indulunk, hogy reggelre otthon legyünk a többiek tempója nem valami gyors, de valakinek figyelnie kell, hogy ne tévedjenek el.
- Tudom ismerem őket. - vágta rá a fiú, ahogy felállt. - Jössz?
- Nem még maradok egy kicsit. - válaszolta a lány.
Klaus már indult volna el amikor Astrid újra megszólalt.
- Tudod mit nem értek a viselkedésében. Ha azt szeretné, hogy boldog legyek akkor megmaradhatna egy helyben és felgyógyulhatna normálisan. De nem képes rá ezt én is tudom. Képes mindenkinek azt hazudni, hogy jól van, csakhogy ne aggódjanak érte, de közben szenved és ezt senkinek se vallaná be. Nem akarja, hogy aggódjanak érte, de ne tudja, hogy vannak akik ismerik és tudják, hogy mikor van jól és mikor nem. De még akkor sincs az az isten aki kihúzná belőle az igazat, hogy mi baja van. Magába tartja és tovább szenved csendben. Ez az egészben a legrosszabb, hogy nem mondja el mi a baja. - mondta szinte már magának a lány. - Így nem lehet semmi kép megérteni őt.
- Tudom. - válaszolta halkan Klaus, olyan halkan, hogy Astrid nem is hallhatta.
Várt egy keveset hátha mond még valamit a lány, de többet nem mondott semmit így vissza indult a többiekhez.

Bocsi!

Tudom, hogy elég sokat kések ezzel a résszel, de sok dolgom van. Tanulás, készülés a karácsonyra és még sorolhatnám. De nemcsak ez a baj. Már megint valahogy eltűnt az egész rész és újra kell írnom és lassan haladok vele a tanulás és a gyakorlat miatt. Későn érek haza és kevés időm van arra, hogy írjak. De próbálkozok és a hétvégére meg próbálom kirakni a részt. A többiről még nem tudok mit mondani, de készülgetnek azok is lassan. Majd jelentkezek még azokon vagy itt adok róluk valamit.
Igyekszek a mostani résszel és ígérem a hétvégére kirakom.