Hablaty új élete 89. fejezet

Azt viszont nem tudom, hogy hogyan került oda, mert tuti, hogy nem hoztam magammal soha ide még akkor se amikor itt voltunk és amióta haza jöttünk most vagyok itt először. Bár nagyon jól tudom, hogy Fogatlantól az is kitelik, hogy bárhol is vagyok megkeres és vigyázni akar rám. Legyen bármi bajom ő mindig mellettem van és támogat. Soha senki se volt olyan jó hozzám, mint Fogatlan. Oké lehet, hogy ez még nekem is rossz mondanom, vagy csak gondolom rá, de Astrid és Klaus se volt mellettem az elmúlt 10 évben és ez rossz. Fogatlan azóta, hogy ismerem mellettem van és megvéd mindentől. És még a legtöbb hülyeségembe is benne van szóval mindegy. Ő tényleg teljesen megért, ahogy az utóbbi időben Astrid és Klaus is. De akkor is rossz, hogy csak most vannak mellettem és eddig nem voltak. Jó ebben volt nekem is egy kis részem, mert elmentem és Klaust is elküldte apa, de akkor is fájdalmas volt, hogy nincsenek mellettem.

- Jó reggelt pajti. Te meg, hogy kerülsz ide? - kérdeztem tőle egy ásítás kísértében. 

Morgott egyet és meggyújtotta a tűzet, majd felállt. Oda sétált egy régi parázságyhoz, ami a szokásos fekhelye volt. Amint meglátta elég sok minden jutott az eszembe. A sötét árny,a mi vigyázott rám, a tudat, hogy valaki, egy sárkány van mellettem és nem bánt, hanem az ellenkezője, vigyázz rám. És ezek szerint ő volt velem mindig amikor itt voltam.

- Tehát te vagy az aki mindig mellettem volt még a legelfuseráltabb napjaimon is és te is vigyáztál rá itt? - kérdeztem tőle, mire bólintott. - Jó megtudni. De tudod, mindig volt egy olyan érzésem, hogy a medencében csak szívatsz. És lássunk csodát igazam lett. Köszönöm, köszönöm, hogy mellettem voltál ha nem is tudtam róla. Te vagy az egyetlen aki megért. 

Dorombolva bújt oda hozzám. Bele gondolni is rossz, hogy egy nap elveszíthetem vagy ő engem. Nekem ő és Astrid a legfontosabbak, ha történne velük valami akkor komolyan mondom, hogy képes lettem volna mindent feladni és véget venni az életemnek. Nem valami okos ötlet, de ennyi, mást nem tudok tenni. Ha őket elveszítem nincs értelme élnem. De vissza a valóságba.

- Azt hiszem mennünk kellene ű, pajti. Még sok dolgom van. - álltam fel és indultam ki a nyomomban Fogatlannal.

És igazam is van, hogy sok munkám van, hisz a medál még nincs kész és már csak 6 napom van hátra, de dolgoznom kell rajta még sokat. És el szeretnék készülni vele a születésnapomig. Tudom, hogy hülyeségnek hangzik, de igen a születésnapomon szeretném megkérni a kezét, amire remélem még igent fog mondani. Egy részem tudja, hogy bármi történjen velem szeretné leélni az életét, de a másik kételkedik benne, hogy ez már megtörténik valaha. De bíznom kell és benne is. Csak arra eszméltem fel a gondolataimból,  hogy zajlik az élet merőben körülöttem és az emberek beszélnek körülöttem. Tuti, hogy páran rám köszöntek, de feltűnt nekik, hogy nem válaszolok felhagytak vele. Amúgy nem tudom, hogy jutottam el a faluig vagy Fogatlan terelt jól vagy magamtól tájékozódok olyan jó a szigeten, hogy a gondolataimba merülve is eltalálok a faluig. Ahogy beértem a faluba egyből a műhelybe vettem az utamat. Fogatlan értetlenül morgott mögöttem, de követett. Tudom, hogy felkellet volna mennem enni, de nem akartam se apa, se anya szeme elé kerülni a tegnapi veszekedés miatt. Elég rossz volt, de valahogy mégis jobban érzem magam attól, hogy kiadtam magamból mindent, csak nem épp így akartam, de ez most már mindegy. Kár, hogy Astrid vagy Klaus most nincs velem, hogy elmondjam valamelyiküknek mi a bajom, de ez most megint miattam van, de ha itt lesznek Astrid lesz az első akinek erről beszélni fogok. Bementem a műhelybe és onnan is egyből be a kis szobámba, ahol a medálon dolgozok. Egyből leültem és fojtattam a munkámat, ott ahol tegnap abba hagytam. Csodálom, hogy még nem tűnt el a rumlimban, bár nem tudom, mire számítottam magammal kapcsolatban. Néha még én is kellemesen csalódtam magamban vagy nem éppen kellemesen. 

Már délután lehetett amikor kintről meghallottam anyát Bélhangossal beszélni. Tudom ha vele végez bejön és velem kezd el beszélni és most nem lesz nagyon ínyemre. Ezért fogtam és becsuktam az ajtót, hogy dolgozni tudjak. Tudom, hogy nem helyes amit teszek, de muszáj, ha elborul az agyam és olyat vágok anyához amit nem kellene, akkor abból nagyobb bajom is lehetne a dologból, de nem csak nekem, hanem anyának is. A tegnap óta elég könnyen dühbe gurulok ha valami nem úgy van, ahogy nekem jó és nem akarom anyát ezzel mélységesen megbántani, így is elég volt este. Ha bejönne első dolga az lenne megkérdezni, hogy miért nem voltam fent enni. Nem tudom, hogy elhinné, hogy azt mondanám, hogy elment az étvágyam és nem bírtam enni vagy valami. Én se hinnem el magamnak. 

- Hablaty. - hallottam a hangját kintről.

Az ajtóra meredtem, de egy hang se jött ki a torkomon. Akartam mondani valamit,d e nem tudtam, nem tudtam mit mondjak neki. Kopogott az ajtón, de nem csináltam semmit, Ki akartam nyitni az ajtót, de semmi sem késztettet rá, így csak tovább meredtem az ajtóra. 

- Hablaty beszélnünk kell. - mondta, de nálam még mindig semmi. 

Végül feladta és elment. Tudom, hogy csalódott bennem, de nem csak ő hanem én is magamban, hogy képes voltam olyan hülyeséget mondani, mint tegnap. Ha Astrid itt lenne talán megértene, de az is lehet, hogy ordibálna velem vagy már a földön fetrengve verne azért, hogy bocsánatot kérjek. Bár azt lehet, hogy magam is megtudnám tenni. Előbb - utóbb biztos.
A napokban főként dolgoztam a medálon és kerültem az embereket. Komolyan ha Fogatlan nem lenne én már úgy 5 napja csak dolgoznék egy folytában. Bár amilyen lassan haladok a medállal Fogatlant is elzavarom aludni, hogy dolgozzak. De azért nekem se kellene akkora hülyének lennem, hogy elüldözöm magam mellől azokat akiket szeretek, mert akkor egyedül maradok, mint régebben. Nem akarok megint kívül álló lenni. Az már sok lenne nekem. Ha mégis megtörténne akkor valahogy lelépnék innen újra, de akkor más nem is jönnék vissza, hisz nincs is értelme, mert senkim se lenne akinek számítanék. Talán Fogatlan maradna velem mindig. Lassan már kételkedek abban, hogy mi is a jó nekem, vagy, hogy mit is akarok az élettől.
Éreztem, ahogy valaki a nyakamba szuszog.
- Már napnyugta is van, pajti. - fordultam félig felé és ő rám mosolygott.

- Akkor ideje, hogy repüljünk egyet a sziget körül. Igaz? - simogattam meg és elindultunk ki. 

Kint a műhelyben már senki se volt, amit furcsának találtam, hisz Bélhangos vagy apa esetleg mindketten ilyenkor még dolgoznak. Vagy csak apa szimplán kerül a múltkori óta, ahogy én is őt, de nekem meg van rá az okom. Nem akarok megint veszekedni vele és még több hülyeséget a fejéhez vagy anya fejéhez vágni, sőt még több sértést se akarok kapni tőle. Astridtól majd kapok amúgy is és az bőven elég lesz.

- Szerinted 3 nap alatt kész leszek a medállal pajti? - kérdeztem kifele menet.

Morgott egyet és ott hagyott bent, de kint amúgy is meg kell várnia szóval mindegy. Kimentem felültem rá és elmentünk repülni. Már sötét volt amikor vissza indultunk a szigethez. Nem lehettünk messze amikor a távolban egy hajót láttam meg közeledni nyugat felől. Nem tudom miért, de egyből az a gondolatom támadt, hogy Igor jön értem vagy Fogatlanért. 

- Nézzük meg pajti. - mutattam előre. 

Kérdőn nézet rám.

- Tudom, hogy mire gondolsz, de ha ellenséges hajó akkor előre kell azt tudnunk. - mondtam.

Vonakodva indult el a hajó felé. Gyorsan haladtunk, gondolom hamar túl akar esni ezen az egész, hogy végre aludhasson. Azt mondjuk én is várom már, de lőtte ezt ki kell derítenünk. A hajóhoz érve nem láttam semmi olyat ami arra utalna, hogy támadnának vagy sem. Ennek örültem és annak is, hogy egy beszélgetés foszlányát sikerült elcsípnem.

- ... holnapra már a szigeten leszünk, uram. - mondta oda lent valaki.

- Rendben, köszönöm. - válaszolta valaki más.

Fogatlan szó nélkül elindult vissza a szigethez, ahova pár perc alatt vissza értünk. A főtéren szálltunk le és én indultam vissza dolgozni, de Fogatlan nem hagyta, így inkább haza mentem vele. Nem jó vele is rosszban lenni. Ahogy felértünk bedőltem az ágyamba és rögtön el is aludtam.
Reggel a kintről beszűrődő hangokra ébredtem, kellemesebb dologra nem is lehetne ébredni, minthogy az emberek kint üvöltöznek, hogy jönnek, de kik az még nem esett le nekem se. Aztán eszembe jutottak az este eseményei. A repülés Fogatlannal, a hajó a távolban és az, hogy a hajóval a sziget fele közelednek. Azok akik a hajóval jönnek ide jönnek a szigetre. Ami annyit is jelent, hogy apa akár mennyire is haragszik rám, mégis számít arra, hogy támogatom míg tovább nem állnak a szigettől és ez alatt keveset fogok haladni a mellállal. És ez nem valami jó, mert igazából már végeznem kellett volna azzal is, de még mindig szenvedek vele. Valami mindig eltereli róla a figyelmemet.
Másrészről a hajó érkezése még annyit is jelent, hogy Astrid bátya megjön és én " terrorba " leszek tartva. Bár semmi se rémiszt el attól amit a fejembe vettem. Legyen az egy utálatos, mindenre képes viking, aki nem akarja, hogy a testvére közelébe legyek. De megoldóm vagy ne legyen a nevem Hablaty.
Kikászálódtam az ágyamból és elindultam le. Amit furcsának találtam az az volt, hogy Fogatlan már nem volt fent. Általában én vagyok a korán kellő kivéve az olyan alkalmakat amikor nem birok aludni így sokáig alszok napközben. Ami most is megesett. Lent anyával találtam szembe magam.
- Jól vagy? - kérdezte.
Gondolom látja az arcomon a fáradságot és azért kérdezi.
- Jól, csak fáradtan. - válaszoltam.
- Abban biztos vagyok. Éjt - nappalt át dolgozol, hogy megcsináld a medált Astridnak. - mondta.
- De még így se tartok sehol. - válaszoltam.
- Már lassan készen vagy vele, csak nem látod, mert egy dologra koncentrálsz. - mondta.
- Így gondolod? - kérdeztem.
- Igen. - válaszolta. - Azt tudod, hogy apád ma számít rád?
- Igen, tudom, de nem vagyok benne biztos, hogy nekem ott kellene lennem. - mondta.
- De miért? - kérdezte.
Nem válaszoltam, nem tudtam mit mondani erre. Inkább más témát hoztam fel.
- Az tudod, hogy nem akartam a múltkor egyikőtöket se megbántani. Csak kitört belőlem. - mondtam lehajtott fejjel.
- Tudom. Épp elég dolog miatt kell így is aggódnod. - mondta. - Apádnak se egy bölcs ötlete volt, hogy ilyenkor hozza fel a dolgot amikor elég sok dolgon mentél át alig 3 hónap alatt.
- De akkor se kellett volna ilyeneket mondanom. - mondtam halkan.
- Igen, de ember vagy te is és követsz el hibákat.- válaszolta.
- Akkor nem haragszol rám? - kérdeztem csillogó szemekkel.
- A fiam vagy sose tudnék. Még akkor se tudtam volna, ha rögtön ott hagy a fészekben amikor meghallottad, hogy a sárkányokkal maradtam helyettetek. Akkor igazad lett volna. - mondta.
- Nem akartalak újra elveszíteni, azért nem mentem el. - válaszoltam halkan.
- Tudom.- mondta.
- Fogatlant nem láttad valahol? - kérdeztem.
- Kint vár rád. - válaszolt.
- Akkor megyek is. - mondtam és elindultam.
- Hablaty, mióta vannak rémálmaid? - kérdezte, mire megtorpantam.
- Általában ha nem alszok valami jól mindig rémálmaim vannak. - mondtam. - Miért?
- Az este is az volt. - válaszolt.
- Öhm... inkább megyek. Apa már biztos keres. - mondtam és kimentem az ajtón.
Már megint rémálmok gyötörnek, bár tudnám miért. Most komolyan nem tudom, hogy miért lehetnek rémálmai. Remélem nem nincs semmi rossz előjelük ezeknek az álmoknak. Kint Fogatlan már várt rám, ahogy anya is mondta.
- Keressük meg apát és legyünk túl minél előbb ezen a napon. - mondtam neki.
Egyből a kikötőbe mentünk és apán kívül még mások is voltak ott. Ahogy odaértem elkezdett hozzám beszélni, bár tudnám honnan tudta, hogy jövök.
- Hablaty, ha vége a megbeszélésnek te vezeted körbe a vendégeinket. - mondta.
- Hogy mi? - kérdeztem elkerekedett szemekkel.
- Jól hallottad. Ez a te feladatod lesz. - mondta.
Visszanyeltem az utolsó pillanatba amit mondani akartam és elgondolkoztam egy pillanatra. Akár akarom, akár nem nekem kell megcsinálnom, főleg ha apa kér rá.
- Rendben. - mondtam ki végül.
Ha nemet mondtam volna akkor addig piszkál amíg bele nem megyek és jobb előbb túl esni rajta, mint utóbb.
Mást már nem is mondott és én se. Igazából nem is tudtam mit mondjak. Fogatlan leült mellém és a fejét hozzám dörgölt. Gondolom nem nagyon tetszik neki az új emberek jövettele a szigetre, de megpróbál rendesen viselkedni majd. Tudom, hisz ismerem, mint magamat. Ez esetben nekem is vissza kell fognom magam, de ez nem olyan biztos. Figyeltem, ahogy a hajó közelebb ér a szigethez, majd kiköt.


* külső szemszög *

Az ünnepekig hátra lévő időből nem maradt sok, lassan Astridék is elindulnak Hibbantra. Az indulás előtti nap összeültek és megbeszélték a dolgokat.
- Holnap kora reggel indulunk vissza a szigetre. - mondta Astrid.
- Na végre, azt hittem Astrid már sose akarsz haza menni. - nyögte be Fafej.
- Már rég megbeszéltük, hogy Snoggeltog előtt megyünk haza 1 nappal, nem értem miért hitted ezt. - mondta a lány.
- Nem tudom, de nem hiányzik innen valaki amúgy? - kérdezte Fafej.
- Ki? - kérdezte Astrid. - Mégis ki hiányozna innen?

- Hát Hablaty. - felelte a fiú. 

Astridon egy pillanat alatt düh, csalódás és fájdalom futott át, de ebből csak a düh maradt a hangjában amikor megszólalt.

- Nem tudjátok felfogna azzal a kis méretű agyatokkal, hogy elment, mert valami hülye dolga akadt és az neki fontosabb, minthogy felépüljön. Még Takonypóc is meg tudta érteni, pedig ennyit még tőle se vár el az ember...

- Hé! - szakította félbe az említett fiú.

De Astrid csak folytatta.

- ... hogy ennyit megértsen. De azt nem értem, hogy tőletek miért vártam többet. - viharzott ki végül a házból.

- Ebbe meg mi ütött? - kérdezte Kőfej.

- Elhagyta a szerelme. - válaszolta Takonypóc. - Már megint.

- Ki hagyta el? - kérdezte Fafej.

- Ezt jobb ha abba hagyjátok, mert idegesítő. Astridnál még elment, de nem folytassátok ha jót akartok. - mondta Takonypóc.

- Én nem is csináltam semmit. Ő csinált mindent. - mondta Kőfej és Fafejre mutatott. 

- Megyek megkeresem mielőtt valami hülyeséget csinál. - állt fel Klaus és kiment. 

- Ebből még mi lesz. - morogta.

- Ne képzelj bele semmit Takonypóc. - szólt a fiúra Halvér.

- Te csak nem mond meg mit csináljak és mit ne. - vágott vissza Takonypóc.
Eközben Klaus mindent tűvé tett Astrid után, de a lány pillanatok alatt eltűnt a szigeten a sárkánya nélkül. Némi keresgélés után a vízgyűjtőnél talált rá a lányra, aki a szirtről figyelte a mederben játszó sárkányokat.
- Tudhatnád már, hogy azok ketten hülyék és nem újdonság a hülyeségeik... senki számára se. Ne húzd fel megad rajtuk. - mondta a fiú miközben leült mellé.
- Tudom, de nem az a bajom, hanem az, hogy ezt most direkt csinálták, hogy engem bosszantsanak. - válaszolta Astrid.
- Megnyugodhatsz, mert holnap este már lesz kit péppé verned otthon. - mondta a fiú.
- Vicces vagy. - nézett rá a lány. - De még most se értem, hogy miért ment el és nem várt míg jobban lesz.
- Bolond szokásai vannak annak érdekében, hogy neked mindened meglegyen. - válaszolta Klaus.
- Ez meg milyen elmebeteg felfogás? - kérdezte.
- Hát ez kérlek szépen egy egyszerű Hablaty Haddock felfogás. - válaszolta a fiú.
- Igaz. - morogta a lány.
- Tudod, hogy addig nem nyugszik, míg azok akik fontosak neki nem boldogok ha ő abba bele is roppan, de több embert nem akar elveszíteni maga mellől. - vázolta fel a helyzetet Klaus.
- De azzal nem törődik, hogy azok akik fontosak neki elveszítik őt. - mormogta a lány. - Várj mit értesz az alatt, hogy nem akar több fontos embert elveszíteni?
- Te is tudod, hogy mit értek ez alatt. - válaszolta a fiú.
- Nem, nem tudom, mondd csak el. - szólt a fiúra Astrid.
- Már te is tudod mivel volt szerencsétlen évekig vádolva pedig semmi köze nem volt hozzá. Anya az első volt, aztán Finn bácsi, te és én....
- Téged és engem nem vesztett el. - vágott közbe.
- De. Elveszített. Én elmentem, te pedig... magára hagytad amikor szüksége lett volna valakire. Szármára ez felért egy elvesztéssel. Biztos vagyok benne, hogy az, hogy most megbízik egy emberben nem olyan, mint amikor gyerek volt. Bennem se bízik meg rendesen, de ez az én hibám. Eljátszottam azt az ingatag bizalmát is a hülyeségemmel. - mondta a fiú.
- Ez nemi gaz Klaus. Megbízik benned, hisz a testvére vagy. A bizalom fontos...
- Ezt te se hiszed el. Te se vagy valami bizalmas viszonyban a bátyáddal. Sőt egyenesen utálod a gondolatot, hogy mire haza érünk ő is ott lesz. - mondta a fiú.
- Ez más. - mondta a lány, ahogy elfordult a fiútól.
- Mégis miben más? - kérdezte Klaus.
- Én azóta nem bízok meg Aninban mióta hallottam, ahogy Hablatyról beszélt és bele akart szólni abba amibe nem lehet beleszólása. De ti Hablattyal mindig is testvérek voltatok és azok is lesztek. Egy kis félre értés nem add okot arra, hogy ne bízzon benned. - mondta a lány.
- Ahhoz képest semmit se mond el nekem, pedig régen mindent elmondott. - mondta a fiú.
- Olyan dolgokkal kell megküzdenie amiben más nem tud neki segíteni. Ezt neked is el kell fogadnom. - mondta Astrid. - Én se akarom, hogy egyedül legyen ezekkel, de csak így megy neki is.
- Tudom, de csak helyre áll a dolog benne. - mondta Klaus.
- Igen. - válaszolta a lány. - Azt tudod, hogy este indulunk, hogy reggelre otthon legyünk a többiek tempója nem valami gyors, de valakinek figyelnie kell, hogy ne tévedjenek el.
- Tudom ismerem őket. - vágta rá a fiú, ahogy felállt. - Jössz?
- Nem még maradok egy kicsit. - válaszolta a lány.
Klaus már indult volna el amikor Astrid újra megszólalt.
- Tudod mit nem értek a viselkedésében. Ha azt szeretné, hogy boldog legyek akkor megmaradhatna egy helyben és felgyógyulhatna normálisan. De nem képes rá ezt én is tudom. Képes mindenkinek azt hazudni, hogy jól van, csakhogy ne aggódjanak érte, de közben szenved és ezt senkinek se vallaná be. Nem akarja, hogy aggódjanak érte, de ne tudja, hogy vannak akik ismerik és tudják, hogy mikor van jól és mikor nem. De még akkor sincs az az isten aki kihúzná belőle az igazat, hogy mi baja van. Magába tartja és tovább szenved csendben. Ez az egészben a legrosszabb, hogy nem mondja el mi a baja. - mondta szinte már magának a lány. - Így nem lehet semmi kép megérteni őt.
- Tudom. - válaszolta halkan Klaus, olyan halkan, hogy Astrid nem is hallhatta.
Várt egy keveset hátha mond még valamit a lány, de többet nem mondott semmit így vissza indult a többiekhez.