vasárnap, december 27, 2015

Hablaty új élete 90. fejezet

* Hablaty *

A hajó lassan megállt a móló mellett és én feszülten pillantottam a mögöttem ülő Fogatlanra. Apa ezzel a feladattal eléggé nagy terhet tett a nyakamba, de megoldom ezt is, mint a többit, vagy ne legyek Hablaty.Bár ez még mindig egyszerűbb, mint amikor a nyakamba varrta, hogy mehetek a kiképzésre mikor már nem is akartam menni, mert akkor már találkoztam Fogatlannal és kedvem se volt leégetni magam a többiek előtt azzal, hogy elájulok vagy valami hasonló, de ez már mind a múlt és manapság jobban boldogulok egy - egy ilyen feladattal. Bár most az is jó lesz, hogy két nap múlva Klaus és Astrid is haza jönnek és tudnak segíteni, ha nem pipák rám túlságosan. Hát remélem, hogy nem azok, mert az már gáz lesz. Főleg ha Astridnak a kezét is meg szeretném kérni, de ez most mindegy is, mert most az érkezőkkel kell foglalkoznom. Szuper.
Amíg a gondolataimba merültem fel se tűnt, hogy egy jó páran, akik mögöttünk álltak segítettek kikötni a hajót és mos már el is kezdtek leszállni. Szerintem ha nem tértem volna vissza magamtól Fogatlan ellökött volna és én pofára estem volna a lökésétől. Amilyen béna vagyok biztosan elestem volna és még a most érkezők is röhögtek volna rajtam. Biztosan és persze a véleményük is meglenne rólam. Egy béna aki két lépést nem tud megtenni pofára esés nélkül. Ez mennyire igaz volt rám úgy 3 évvel ezelőttről.
Felnéztem a hajóra és ami először feltűnt, hogy akik legelöl állnak nem vikingek, hanem valami sokkal kifinomultabb emberek, de akkor mit keresnek itt. Na ez egy igazán jó kérdés. Utánuk jött én szerintem Astrid bátya, sőt biztos, mert a Hoffersonokra jellemző az aranyszőke vagy milyen haj és a kék szem. Már most elfogott egy rossz előérzet. Tuti, hogy még mielőtt Astrid haza ér már összetűzésbe kerülök a bátyával és nem lesz valami jó vége annak. Ez most mindegy is. Őt követte egy viking, valahonnan messziről jött és nem tűnt valami magabiztosnak a szigettel kapcsolatban. Ebből is lesz valami még. A sort meg valami testőr féleség zárta. Elindultak felénk. Meg mernék arra esküdni, hogy minket bámultak Fogatlannal. Biztos nem láttak még éjfúriát, sőt egy elég békés éjfúriát még ritkább látni, főleg ha az az éjfúria Hablaty Haddockké a világ legbénább vikingjéé.
Láttam, ahogy összesúg az élen haladó két fiú. Messze voltak tőlünk, de valahogy mégis kihallottam a suttogásukból, hogy " Odin örököse is itt van ". Erre kelletlenül is kitört belőlem egy kérdés.
- Honnan hallottak Odin örököséről? - kérdeztem a vikingektől telő lehető legkedvesebben.
És persze azok megtorpantak és kérdőn néztek rám, apa meg dühösen kapta felém a tekintetét. Gondolom a jövevényeken az a kérdés futott át, hogy hogyan hallhattam azt amiről beszéltek. Azt én is szeretném tudni igazából. Fogatlan ismét feszülten morgott és hozzám bújt. Ha nem érezné, hogy szükségem van rá, hogy mellettem legyen, akkor már rég valahol fent lenne a faluban vagy a medencében, de szerintem neki is jobb így, mert tudja, hogy nem lesz semmi bajom.
- Hablaty, türtőztesd magad. - szólt rám apa.
Láttam, ahogy Astrid bátyának szemében felismerés fut át és méregetni kezdett. Ha nem kellett volna mással is foglalkoznom örömmel és iszonyat nagy jókedvvel álltam volna a tekintetét, csakhogy idegesítsem, ami persze se neki, se Astridnak nem tetszett volna.A tekintettemet vissza fordítottam apára és az előttünk álló érdekes figurára. 100 %, hogy nem vikingek és, hogy az őseik között sincs egy viking se, de akkor meg miféle emberek. Vikingeken kívül nem igazán találkoztam más emberekkel. De ideje elkezdeni ezt is. Ahogy 3 évvel ezelőtt a sárkányokkal való barátkozás. Egyszer mindennek eljön az ideje. Az összesúgok végig mértek, de a tekintetük akkor is Fogatlanon állapodott meg, aki zavartan bújt oda hozzám.
- Semmi baj, pajti. - mondtam olyan halkan, hogy csak ő hallotta és simogattam meg közben a fejét. - Nem lesz baj.
Mindenki érdeklődve figyelte a helyzetet. Gondolom nem csak én éreztem a Fogatlanból áradó feszültséget, de most, hogy megsimogattam nyugodtabb lett és nem is nézett annyira ellenszenvesen se az előttünk álokra. Azokat persze elvarázsolta a " nyugodt, szelíd " éjfúria. A hibbantiak számára biztosan szelídített, de az ő számukra nem lennék biztos. Ismeretlenek és azokban nem nagyon bízik meg és én se bízok azokban akikben ő nem bízik. Ez már természetes nálunk. Neki a megérzései sokkalta jobbak, mint az enyémek és ez már nem egyszer volt bizonyítva. Na majd kiderül, hogy az érkezőkben mennyire bízik majd meg még az alatt a pár nap alatt is.
Lassan elindultunk fel a Nagyterembe és persze, hogy én kullogtam a sorvégén Fogatlannal,, de ez nem is baj legalább nem bámultak meg. És persze végig kell várnom az a nyamvadt megbeszélést, de minek. Egyszerűbb lenne a végére visszajönnöm és úgy körbe vezetni a vendégeinket, ahogy apa mondta. De nincs kedvem ehhez a naphoz, de muszáj végig csinálnom. Minek bújtam ki a vackomból? Hát ez aztán egy nagyon jó kérdés. Még az se tűnt fel, hogy időközben elértünk a Nagyterem lépcsőjéhez és valaki várt rám a terem előtt. Csak ne apa legyen az. Felsiettem a lépcsőn és megtudtam ki is vár rám a lépcső tetején. Nem apa volt az, hanem Astrid bátya. Szuper, már most kezdjük a kötekedést.
- Ugye emlékszel rám Hablaty? - kérdezte.
- Nem, nem igazán. Egészen addig a létezésedet is elfelejtettem míg Astrid nem szólt, hogy haza jössz. - mondtam. - Úgy, hogy nézd el ha nem régi cimboraként köszöntelek itthon.
Hogy én miért szeretem húzni az ellenségeim agyát. Na ez egy igazán fogós kérdés. Más részről meg düh csillant a drága bátyó szemében.
- Te csak hagyd békén Astridot. - húzta össze a szemét.
- Nem tarthatsz vissza. Már részről Astrid már felnőtt és ő dönt a saját sorsáról. Hogy kivel akar lenni, nem a te döntésed. - mondtam.
Hogy bennem az örökösnek mindig a legjobb pillanatokban kell előbújni. Míg a másik a csillagos égig felhúzza magát én olyan nyugodt vagyok, mint egy éjfúria alvás közben. Ezt imádom magamban.
- Tartsd magad távol a húgomtól és nem lesz bajod. - lépet volna közelebb, de nem sikerült.
Fogatlan kettőnk közé ugrott és morgott, mint mindig amikor megvéd valakitől.
- Szerintem így se lesz bajom. Nem hiszem, hogy ezen a földön bárki kiállna egy éjfúriával. - mondtam. - És nem tarthatom magam távol attól akit eljegyeztem már.
Na jó egy kis füllentés nem árt, de ez részben igaz, hisz kimondatlan szavakkal megtörtént már nem is egyszer. Inkább van egy igazi félnótással, mint én, mint a bátyával aki tönkre tenné a boldogságát.
- O, persze, akkor én meg egy beszélő jak vagyok. - mondta.
- Hát az meg lehet. - morogtam, ahogy végig mértem. - De minden egyes szó igaz. Odin örököse sose hazudik. - csak jó ügyben.
- És honnan jött neked, hogy pont te vagy Odin örököse? Nem lehetsz te, hisz mindentől félsz. Persze azt is csodálom, hogy élsz még. - mondta.
- Már nem vagyok olyan, mint aki voltam ha feltűnt volna. És, ha hallottad a históriát az örökösről akkor tudnád, hogy csak ő képes éjfúriát szelídíteni. - mutattam az előttem álló Fogatlanra. - Ha jót akarsz magadnak békén hagysz engem és Astridot is. Nem akar itt látni és szerintem senki más se.
Már indult volna felém, de a morgó Fogatlan megállította.
- Még a sárkányod nélkül se mersz ki állni, látszik, hogy nem vagy viking. - mondta.
- Előtted már volt dolgom nagyobb fenyegetéssel. Drago Vérdunghoz és Dagurhoz képest nem vagy semmi. De ha velük elbírtam akkor veled is. - mondtam. - De tudod mondok inkább valamit. Ha csak egy apró karcolás lesz rajtam, megkeres és apró darabokra szaggat és most nem Fogatlanról beszélek, hanem a húgodról. És persze csak azután jönne Fogatlan, aki nem olyan rossz Astrridhoz képest.
- Úgy se tenné...
- De nagyon is megtenné. Ismerem, jobban, mint bárki más és soha az életben nem akarna elveszíteni senki miatt, még ha az a valaki a saját, fafejű bátya. - mondtam. - Fontosabb vagyok neki, mint azt el lehet képzelni.
Erre már nem tudott mit mondani, csak összehúzott szemekkel nézett rám, elég dühösen, de álltam azt. Én meg nem tudom mi ütött belém, de most az egyszer igazat adok annak amiket mondtam, mert ez így igaz. Ha bajom esne a túl méretezett jak miatt Astrid miszlikbe szedné és nem érdekli, hogy az a testvére. Fontosabb vagyok neki, hisz így is vagy egy tucatszor majdnem elveszített. Sőt a legutóbbi nem is volt olyan rég. Nem tudom meddig meredhettünk egymásra, mert egy idő után fogta magát és bement a gyűlésre, amire nekem már nem volt kedvem menni.
- Menjünk, pajti a mai nap mégse lesz úgy, ahogy eltervezték. - mondtam és elindultam lefele a műhelyhez.
Persze rögtön hátra mentem, hogy dolgozzak a medálon, de az már készen várt a helyén. Szóval amilyen figyelmetlen vagyok, fel se tűnt, hogy készen van. Ez is csak az én formám lehet. Leültem a székemre és Fogatlanra néztem, aki kérdőn nézett rám.
- Ne nézz rám így, mert én se tudom mi ütött belém az előbb, de legalább letörtem a szarvát egy kicsit. - mondtam. - Most mondd azt, hogy nem tettem jól.
Erre a fejét kezdte el rázni.
- Kösz a támaszt. - mondtam neki.
- Én tudom mi ütött beléd az előbb. - szólalt meg egy hang mögülem.
- Téged is lehet még látni? - kérdeztem hátra se fordulva.
- Hát néha - néha valakinek pátyolgatnia kell téged. - mondta Thyra.
- Egy frászt. Tudok én vigyázni magamra és másrészről ott van nekem Fogatlan. - mondta.
- És mit mondasz a legutóbbiról? - kérdezte.
- Milyen legutóbbiról? - kérdeztem.
- Dagurról, a Kaszásról. - mondta.
- Hát... az egy kivételes esett volt. - mondtam.
- Ahogy az össze többi is. - mondta.
- Ahogy mondod. - vágtam rá. - De miért vagy itt?
- Aggódom az éjfúriák miatt. - mondta.
- Miért? - kérdeztem. - Bár azt nem értem miért hozzám jöttél, ha még arra se vagy hajlandó, hogy elmondd hol vannak, hogy tudjak segíteni.
- Jó ez lehet, hogy nem volt valami fényes ötlet, de tessék itt van ez. - nyomott a kezembe egy térképet.
A térképen csak a Keleti peremvidék volt látható és azon kijelölve az éjfúriák szigete.
- Annyiszor repültünk már el a sziget mellett és fel se tűnt, hogy ott vannak. - motyogtam.
- Értenek a rejtőzködéshez. - mondta Thyra.
- De miért most adod oda? - kérdeztem.
- Ahogy mondtad, csak te tudsz nekik segíteni és itt az ideje megismerniük a megmentőjüket és az alfájukat is. - mondta.
- De nem most. Itt a Snoggletog és a vendégek is most jöttek,szóval rám itt van szükség, de az ünnepek után meglátom mit tehetek. - mondtam.
- Tudom épp ezért most adtam oda. Tekintsd ezt egy szülinapi ajándéknak. - mondta.
- Vicces, de azért kösz. - mondtam.
- Rám mindig számíthatsz. - mondta. - És mi a terved a medállal?
- Vajon mi, ha egy éjfúriát, helyesbítek, ha Fogatlant ábrázolja? - kérdeztem vissza.
- Ezek szerint komolyan elszántad magad, hogy megkéred Astrid kezét? - kérdezte. - Azt hittem már csak poénkodsz mikor mondtad nálunk.
- Igen. - válaszoltam. - Remélem még igent mondd. - motyogtam magam elé.
- Ezt, hogy érted? - kérdezte. - Mit csináltál már megint?
- Éppenséggel nem itt kellene és ezt te is tudod - mondtam.
- Igaz,, de tuti igent fog mondani. - mondta. - De most mennem kell.
- Várj lenne egy kérdésem. Ez így volt vagy te csináltad meg? - kérdeztem a medálra mutatva.
- Hát egy kicsit besegítettem neked, de nem sok mindenben, csak a festéssel. - mosolygott.
- És, hogy érteted azt, hogy tudod mi ütött belém oda kint? - kérdeztem.
- Egyszerű. Fiú vagy aki megvédi az Egoját, és ismerlek is nem bírod ki, hogy ne szólj vissza másoknak. És ezt ne próbáld rákenni az örökös énedre. - mondta.
- Hát ez már hihető. - mondtam.
- Na mindegy megyek. - mondta. - Sok sikert.
- Az most kelleni is fog. - mondtam. - Nagyon is fog.
Vissza fordultam a medálhoz és gondolkodtam egy darabig. Amikor már meguntam felálltam és kimentem, Fogatlannal a nyomomban. Mivel senkit se láttam még kint így Fogatlanhoz léptem.
- Menjünk egy kört pajti. Csak meghallom ha apa keres... vagy nem. - ültem fel rá.
Pillanatok múlva már az eget szeltük... hát Fogatlan biztosan, de én máshol jártam, azt tuti. Nem elég, hogy fájhat a fejem a leánykérés miatt, de még Astrid bátya miatt se lesz nyugtom. Ez szuper.
- Pajti, oda. - mutattam az előttünk álló szirtre.
Ez a hely legalább elég messze van a szigettől és gondolkodni is tudok. Néhány órányi töprengés után Fogatlan zökkentett ki, azzal, hogy hozzám bújt.
Mi az pajti? - kérdeztem tőle, ahogy megsimogattam a fejét.
Rám nézett és csak a fejét rázta.
- Ezzel lesz még egy nehéz dolgom, de majd megoldom. - mutattam fel a medált. 
- Mivel lesz még nehéz dolgod? - kérdezte mögülem egy hang.
Na erre nem számítottam éppen, hogy Astridék hamarabb jönnek. A lehető leggyorsabban elraktam a medált és Astridra néztem. 
- Azt hittem csak holnap jöttök. - mondtam. 
- Úgy volt, de már nem bírtam tovább, hogy ne tudjam mi van veled és eljöttem előbb. Közben megláttalak itt ülni és gondoltam ide jövök. - mondta.
- És kapom a leszidást? - kérdeztem. 
- Nem, még nem most. De kérdeznék valamit. Mi bajod van? - kérdezte.
- Ennyire látszik, hogy valami bajom van? - kérdeztem vissza.
- Igen, de ugye nem a sebeddel van valami? - tette fel a kérdést.
- Dehogy azzal van baj, igazából azt se tudom, hogy begyógyult vagy sem. Az elmúlt hetekben valami más foglalt le. Estére már arra se volt erőm, hogy megnézem begyógyult-e, egyszerűen csak bedőltem az ágyba és elaludtam úgy, ahogy voltam. - válaszoltam.
- És min dolgoztál? - kérdezte.
- Ezen - azon, az ünnepekre készültem, semmi lényeges dolgon. Nem akartam, hogy ennél is jobban kiakadj. Bár így is, úgy is lehordasz a sárgaföldig, szóval mindegy. - mondtam. 
- De nem csak ennyi az egész ami bánt. - mondta.
- Igen. - mondtam. - De legalább az egyetlen akinek elmondhatom az már itt van.
Erre kaptam Fogatlantól egy sértődött morgást és látványos elvonulást. 
- Hát úgy tűnik a lélekbe taposás még mindig nagyszerűen megy. - néztem Fogatlan után. 
- Mi történ már megint? - kérdezte Astrid mellőlem. 
- Hát a nagy hazatérés nem úgy ment, mint az hittem. Mondjuk az igaz, hogy az első héten nem volt semmi, de a baj az volt, hogy nem kellett volna hallanom, hogy apa mit gondol rólam. - mondtam. - Azon kaptam fel igazán a vizet és lett a probléma. 
- Miért mit hallottál? - kérdezte a kezét a vállamra rakva.
- Felelőtlennek tart és még mindig a régi Hablatyot látja bennem. És azt mondja, hogy amit most hoztam döntés az eddigi felelősségteljesebb döntésem eddig, de azt nem veszi figyelembe, hogy az eddigi összes döntésem a sziget érdekében hoztam. Neki még az is felelőtlen, hogy az életem adnám az otthonomért. - mondtam.
- Ne érts félre, de szerintem is az, ha meg akarsz halni Hibbantért. Tudom, hogy az otthonunk és mindent meg kell tennünk érte, de azért az életedet feláldozni olyas valamiért ami, mondjuk csak egy kis ideig tart nem éppen felelősség teljes dolog. És ezt nem bántásból mondom. - mondta.
- Tudom és igazából részben apának is igaza van, de tudod csak az fájt, hogy nem mondta a szemembe amit gondol rólam, hanem arra várt, hogy hátha meghallom egyszer, hogy kivel mit beszél. - mondtam.
- És lényegében ezen kaptad fel a vizet. - mondta. 
- Igen. - válaszoltam halkan. 
Néhány percre mindketten a gondolatainkba merültünk. Azt a csöndet is én törtem meg. 
- Astrid, én nem akartalak csak úgy ott hagyni meg minden, de muszáj volt eljönnöm. Haz... hazudtam neked, amit sose akartam és meg is bántottalak amint szintén nem akartam, de vannak alkalmak amikor muszáj kivételt tennünk és nálam ez az alkalom most volt. Nem kellett volna, de mégis megtettem, mert csak így tudtam....
- Így tudtad? - kérdezte.
Gyerünk Hablaty megtudod csinálni. Nem olyan nehéz. - mondta a hangocska a fejemben.
Mondani könnyebb, mint megtenni. De igaza van muszáj megtennem. Jobb előbb túl esni rajta, mint utóbb.
- Csak így tudtam megcsinálni ezt. - vettem elő a láncot és mutattam meg neki. 
Először fel se tűnt neki, hogy mit akarok a lánccal.
- Azt mondtad nem dolgoztál sokat. - mondta.
- Nem is java részt csak a fejemet vertem az asztalba, mert nem tudtam mit csináljak vele. - mondtam.
- De igazából mi ez? - kérdezte.
- Tessék nézd meg. - adtam oda neki.
Egy percig csak nézte, majd éreztem, ahogy megdermed mellettem és összezavarodottan néz rám.
- Hablaty... ez... ez az amire gondolok? - kérdezte.
- Attól függ mire gondolsz. - válaszoltam. 
- Te most megkérdted a kezem? - kérdezte.
- Igen, a tőlem telhető legrosszabb módon. - mondtam. 
- Nem az. - mondta. 
- De az. Ha elterveztem volna akkor még holnapig se húztál volna ki belőlem egy értelmes szót. Úgy, hogy most teszem meg mielőtt meggondolom magam, de ha erre sor kerül nyugodtan leüthetsz. - mondtam. 
- Nem foglak leütni. - mondta.
- De megtehetnéd, ha úgy látod, hogy visszakozok. - mondtam és felálltam Astrid értetlen tekintetével kísérve. - Komolyan mondom ha úgy látod jónak üss le. - ereszkedtem térdre előtte.
- Hablaty, nem muszá...
- De muszáj, ezzel már nem szeretnék várni egy percet se. - mondtam. és vettem egy mély levegőt - Astrid Hofferson részesítenél abban a tiszteletben, hogy egyszer hozzám jössz feleségül?

10 megjegyzés:

AnnieVy írta...

Nagyon jó lett. Gyorsan kövit.

Dragon RidingLove írta...

Osztozok a véleményben!

Corvin T. írta...

Ó egek, de jó lett, nagyon gyorsan folyit!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Draconim írta...

Nagyon jó lett, siess a folytatással!

Astrid írta...

Folytatástdemostazonnal, (lélegzetvétel), mertbárgondolommifogkövetkezni, (lélegzetvétel), ezakkoriscliffhangerajavából!
Egy szóval:
Csakígytovább! :)

Corvin T. írta...

Körülbelül így reagáltam én is, szóval egyet értünk! :D

Névtelen írta...

Jaj nagyon jó!!!! Gyorsan siess a kövivel.

Unknown írta...

Hot vörös lettem siess

Norina_29 írta...

Nagyon de nagyon siess a kövivel mert nem tudok várni!

Dragon RidingLove írta...

Bővebben kifejtve az én gondolataim is így néznek ki :)

"Nosztalgiáztam"

Visszaolvasgattam a régi komenteket és még most is meghatódok egyes emberek hozzá szólásain. Mikor kis taknyosként neki kezdtem 0 írói ...