szombat, június 23, 2018

Helyzet jelentés


  1. Az első fejezet az új sztorihoz lassan halad, mert nem mindig van időm írni, de halad. Nem ígérem, hogy a hétvégén meg lesz, de a hét elején már nagy a valószínűsége, hogy olvasható lesz.
  2. Az új sztori mellett most valami nagyba is belekezdtem írás ügyileg. Nem, nem egy blogba, hanem -dobpergés- egy könyv, egy húsvér vagyis papír könyv megírásával küszködök, gépen😁😁. Túl nagy fába vágtam a fejszém, de próbálkozni szabad, de ez nem jelenti azt, hogy itt elhanyagolom a dolgokat. Kb. most életem újjá ezen a platformon és nem a legelején akarom abba hagyni. De szeretném bontogatni vagy inkább próbálgatni a kis csibeszárnyaimat és végre megtalálni azt, amit szeretek és csinálni is szeretem.
  3. Ami egy kicsit aggaszt az a blog nagyon megcsappant megtekintése. Vagy nekem van olyan érzésem, hogy nem kellene vagy az emberek szoktak le a netről való olvasásról vagy a bloggerről szoktak le nem tudom. Engem személy szerint aggaszt a megtekintés alacsony száma, de lehet csak a nyár miatt ilyen, nem tudom.
  4. HA van nektek valami ötletetek, amivel feldobhatom a blogot nagyon kérlek írjátok meg nekem akár lent👇👇, akár E-Mailban (narancsmandarin4@gmail.com) Jöhet bármi, csak írjátok meg mit látnátok itt szívesen. Miattatok jutottam 4 évnyi írással idáig és azt szeretném, hogy nektek tetsszen a blog. Tényleg jöhet bármi, amit csak ti akartok, amiből, majd válogatok és csinálom a bejegyzéseket ide.
Képtalálat a következőre: „how to train your dragon 3 gif”

Ha valakit érdekelt a könyvem, amivel küszködök, az írjon bátran és akár itt is mutathatok részleteket belőle. De ez persze egy nagy HA és annál is nagyobb KÉRDŐJEL. 
És igen új design-et kapott a blogom, amibe most nagyon beleszerettem

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nekem van egy olyan érzésem hogy lehet azért nem látogatják ezt az oldalt mert kiírtad hogy abbahagyod, de ez csak egy felvetés

"Nosztalgiáztam"

Visszaolvasgattam a régi komenteket és még most is meghatódok egyes emberek hozzá szólásain. Mikor kis taknyosként neki kezdtem 0 írói ...