Hablaty új élete 28. fejezet

* Hablaty *

Újabb két nap telt el minden izgalom nélkül. Igaz mi láttunk néhány hajót szigetek felé haladni vagy halászni, de azok nem láttak minket. Mert ugye bár a legtöbb sziget nem épp barátságos viszonyban van a sárkányokkal. És ha meglátnak egy sárkányt rögtön megölnék, de eddig még mázlink volt. Már nem kéne ebben az örökös ízében kételkednem, hisz a legtöbb dolog hozzám képest elég jól sikerül. Először is, ha ez nem így lenne Fogatlan már megölt volna amint lett volna rá alkalma. Másodszor a legelső lakott sziget ellenséges lett volna és nem békés. Harmadszor az életem még ennél is rosszabbul alakult volna, de nem és ez így is jó... talán.
Mint minden eddigi sziget amit láttunk felrajtoltam a Hibbanti térképre vagy épp kiegészítésként raktam rá, de még így se tudtam volna megmondani, hogy mi mitől merre van. Na talán néhány szigetet tudtam Hibbanttól, de az se sok. Ilyen voltak például a Nyaktörőláp, a Sárkány - sziget és az Ádázok - szigete. Na az Ádázok vezetőjének a fiával nem találkoznék újra piszkált meg hasonlók, de amit a legjobban utáltam az az, hogy az élő céltáblájának használt. Ha újra találkozok vele szívesen bemutatnám Fogatlannak. Utána piszkáljon tovább Fogatlan nem hagyná. És ahogy hívta magát Dagur, a Tébolyult, hát mint mondjak tényleg az, de nem is kicsit. Nem is tébolyultnak kellet volna elneveznie magát, hanem örültnek. Mivel nála örültebbel még életemben nem találkoztam. Vettem egy mély levegőt és abba hagytam az ezen való agyalást.
 De azért mégis bemutatnám Fogatlannak. A tengert néztem egy folytában rossz érzés fogott el, nem tudom, hogy mi lehet az, de nagyon rossz vége lesz. Kis idő elteltével a vízen közeledő hajókat láttam meg. Még elég távolt voltak, hogy kivegyem melyik szigetről jönnek, de felismertem azt a hatalmas hajó armadát és ez csak egy sziget lehet a sok közül. Az Ádázok. Akkor valamikor most lesz a béke Hibbant és az Ádáz - sziget között. Most az egyszer örülök, hogy nem vagyok ott, de csak most. Sosem bírtam Dagurt főleg, hogy állandóan piszkált meg én voltam az élő céltábla. Az már több volt a soknál. Kíváncsi vagyok arra, hogy apám kit fog megbízni azzal, hogy vigyázzon Dagurra. Takonypócra tippelek. De ki tudja.
A mai szerencsénk elmaradt, mert nem tudom hogyan, de azok ott lent a hajón észre vettek minket. Pedig már majdnem a felhők között szálltunk. Elkezdtek lövöldözni hálókkal, de nem mintha elértek volna idáig. Igazság szerint kéne már valami izgalmas ebbe az életbe, nagyon unalmas minden nap csak repülni és repülni, majd leszállni piheni és újra kezdeni. Nem ilyen élet kell nekem, ha igen akkor ennek nem is kellet volna megtörténnie akkor most a műhelyben robotolnék Bélhangos mellet. De az se volt igazán élet csak egy megszokott rutin amit nem lehet sose abba hagyni, ez már valamivel másabb, de még mindig nem az igazi. Tudom, hogy rám nem ilyen unalmas élet vár, de mégis most az, de idővel eljön az az élet is amit nekem szántak. Ha már Odin örököse vagyok ennél tuti, hogy izgalmasabb élet vár. Vagyis hát remélem.


* Hibbant *

Hibbantra beköszöntött az a nap is amikor az Ádáz - sziget népével aláírják a békeszerződést. Az Ádáz törzs vezére Osvald, a Jámbor közeledik " barátságosnak " nevezhető hajó armadájával és ütődött fiával, Dagurral. A banda tudta, hogy az a két nap amit Hibbanton fognak tölteni elég húzós lesz, de valahogyan kibírják majd. Nagyon jól tudták, hogy minden évben Hablaty vigyázott Dagurra úgy, hogy a szigetnek és az embereknek se essen semmi baja tőle. Nem érették az  viszont, hogy egy olyan fiú, mint ő, hogy tudott vissza tartani egy embert, mint Dagur. Sokat hallottak arról, hogy a fiú az élőcéltáblája Dagurnak, vagy valami hasonlóról, de nem hitték el. Dagur egy örült volt, ha azok a mende - mondák igazak lenének akkor Hablaty már rég nem élne, de ez most úgy, ahogy lényegtelen.
Pléhpofa és Bélhangos várt a kikötőbe közeledő armada főhajóját. Mivel tudták, hogy az Ádázok nem szívlelik a sárkányokat - mint ők régen - a fiatalokat megkérte a törzsfő, hogy vigyék el a szigetről az összes sárkány, hogy ne legyen probléma a békeszerződés aláírásának ideje alatt. Míg a banda nagy része a sárkányokat vitte el a szigetről, addig az ikrek valahol voltak. Az előző este össze vesztek és azóta eltűntek így csak ők 3 maradtak a sárkányokra. Hirtelen a semmiből feltűnt az ikrek sárkánya és a sziget felé tartott. Tudták, hogy ebből még nagy baj lesz, de nem hagyhatták ott a többi sárkányt, hogy utána szét széledjenek és megjelenjenek a szigeten miközben az Ádázok ott vannak. Amilyen hamar csak lehet elakarják vinni a sárkányokat a szigetről annál előbb mehetnek vissza a szigetre és intézhetik el az ikrek sárkányát.
A Sárkány - sziget felé közeledve minden sárkány felgyorsított és leszálltak a szigeten majd szétszéledtek. A srácok még egy darabig maradtak majd vissza indultak a szigetre. Az szigetre vissza érve a hegy északi oldalán lévő egyik barlangban hagyták a sárkányokat és azok nélkül mentek le a faluba. Oda érve az első dolog amit megláttak az ikrek sárkányai voltak és a közeledő Ádázok. Élükön Dagurral.
Oda rohantak a sárkányhoz és elcsalták a házak közé. Valamit tenniük kell a sárkánnyal, hogy ne legyen baj a két nap alatt ebből. Csak nem tudták, hogy hogyan akadályozzák meg a cipzárhát rohangálását a faluban.
- Mit csináljunk velük? - kérdezte Astrid.
- Nem tudom, de most az ikrek kellenének. Valaki tudja, hogy hol vannak? - tette fel a kérdést Klaus.
- Passz. - mondták mind egyszerre.
- Nem lenne egyszerűbb ha bezárnánk őket az arénába? - szólt Takonypóc.
- Mi? - tört ki Astridból.
- Most az egyszer igaza van Takonypócnak.
- Hallottad ezt Astrid, igazam van.
Erre a lány behúzott neki.
- Most csak szívatsz Klaus. Takonypócra akarsz hallgatni. Ilyet még a testvéred se tenne. - mondta ki a lány.
- Ezt miből gondolod? - kérdezte a fiú.
- Ismertem Hablatyot annak ellenére, hogy egy szót se szóltam hozzá.
- Oké, de akkor is igaza van, Astrid. Így legalább fent lehet tartani azt a látszatot, hogy öljük még a sárkányokat.
- Felőlem csináljátok azt amit akartok én ebben nem veszek rész. - mondta miközben eltrappolt onnan.
A többiek kérdőn néztek utána nem értették, hogy mi a baja ezzel a tervvel. A lány épp a fegyvertár előtt haladt el amikor meghallotta a legutáltabb hangot a világon, legalábbis neki az volt.
- Astrid Hofferson, a legjobb harcos Hibbanton. - mondta majd jót nevette a " viccén ".
 A lány undorodva figyelte. Érezte, ha nála lenne a szekercéje akkor hozzá vágta volna már, de sajnálta, hogy nincs. A gyűlölettől fojtott hangon megszólalt.
- Ahogy mondod Dagur, a legjobb harcos vagyok. - mondta a lány.
- Na persze, de ez most lényegtelen. Nem tudod véletlenül, hogy hol van Hablaty? - kérdezte.
- Nem, és miért is keresed?
- Hallottam arról, hogy egymaga legyőzte a Vörös halált. - mondta.
- Mi? Hogy Hablaty egyedül legyőzött egy sárkány? Ez mégis hol hallottad?
 A lány tudta, hogy valahogy megkel védenie a fiú és a törzse titkát.
- Valahogy én is így reagáltam erre a tényre, hisz te is tudod, hogy milyen ő.
- Ki nem tudja, hogy milyen.
Bele fájdult a szíve, hogy így kell beszélni a fiúról, de tudta, hogy ez így jó lesz.
- Szóval  hol van Hablaty? - kérdezte ingerülten a lánytól.
- Ahogy már mondtam nem tudom hol van. Elment és nem jön vissza.
- És higgyem is el.
- Jobban tennéd, ha igen.
A lány látta a tekintetében, hogy nagyon dühös.
 Óvatosan tovább indult.
- Mégis hova mész? - jött a kérdés mögüle.
- Óda ahova te nem. - mondta.
- Nem beszélhetsz így az Ádáz törzs főnökével.
- Hogy mi?
 - Jól hallottad szívi.
- Nem vagyok szívi és most hagy békén. - mondta, majd az erdő felé kezdett el rohanni.
A lehető leggyorsabban ment a medencéhez. Nem tudta felfogni, hogy egy ilyen örült alak vezeti a lehető legveszélyesebb törzset.
- Ez mégis, hogy lehetséges. Hogy lehet egy ekkora hólyag vezér. Ez csak valami vicc akar lenni. - dühöngött. - Hogy jön ahhoz, hogy csak úgy le szívizik engem. Nem vagyok senki szívije sem, az övé végképp nem. Hogy fogom kibírni ezt a két napot. Odin segíts rajtam.

Hablaty új élete 27. fejezet

* Hibbant *

Reggel amikor Astrid felébredt azt hittem, hogy ami történt az csak egy álom volt. De amint megérezte a nyakán a medál csekély sólyát tudta, hogy minden igaz. Rögtön mosoly terült el az arcán és megfogta a medált. A fiúra gondolt és, hogy most hol lehet, mennyire távolt tőle. Mit csinálhat éppen. De leginkább nem ezekkel foglalkozott, hanem azzal, hogy mikor fog hozzá vissza térni, hisz most már írásban is megígérte, hogy vissza jön. És ennél több nem kellett neki.
Felkelt és elment a Nagy terembe enni. Ott leült a szokásos asztalhoz és várta a többieket, akik nem sokkal később megérkeztek. Az egész banda és plusz egy személy. Igaz a lányt elfogta a szorongás akár hányszor a fiú közelében van, de most még ez se tört ki rajta, ahhoz túl boldog volt. Mindenki meglepődött amikor a lány széles mosollyal fogadta őket. Az elmúlt 3 hónapban a lány csak nagy ritkán lehetett mosolyogni látni vagy éppen nevetni hallani, de most örömmel látták, hogy boldog akármi miatt. Örültek, hogy vissza kapták a régi Astridit. Azt lányt aki mindig megverte Takonypócot és csak nevetek rajta. Vissza tért az a lány akit senki se tudta legyőzni semmiben - kivétel egy - két dolog. Visszatért a régi barátjuk, de vajon meddig lesz ugyan így?
- Na Astrid vissza tértél. Mégis mi történ? - kérdezte Takonypóc szarkasztikusan.
Astrid arcára fagyott a mosoly és teljes erőből vállba vágta a fiút.
- Azt hittem hiányoltál Takonypóc. - szólt közömbösen.
A többiekre nézett akik csak nevettek és ő is újra elmosolyodott.
- Jössz ma velünk repülni? - tette fel félénken a kérdést Halvér.
- Persze, de merre megyünk? - kérdezett vissza.
- Arra a szigetre ahol a sárkányok fészke volt. - vette át a szót Klaus.
- Oda ahova elméletileg Hablaty elvitt téged. - szólt közbe Takonypóc. Astrid már emelte a kezét,de a fiú tiltakozott. -Oké, oké vissza szívom csak ne üss meg. - mondta.
Ezen mindenki nevetett.
- Várj te is jössz? - fordult a lány Klaushoz.
- Igen...
- Van már sárkányod? - kérdezte.
- Igen, úgy látszik a sárkány szelídítés az én véremben is benne van. - mondta.
- Azt nem hiszem a legtöbb sárkány itt már szelíd, de Hablaty egy teljesen vad és független éjfúriát szelídet meg. Így hát ő még mindig jobb, neki teljesen egyedül kellet meg csinálnia ezt nekünk volt segítségünk. Ő egy vagyis egy megszelídíthetetlen sárkány tudod meg szelídíteni. És most valahol járják a világot. - mondta.
- Igaz, de... Ez teljesen igaz. - mondta végül.
- Én meg mondtam.
- De te ennyi mindent honnan tudsz?
- Mint már mondtam jó 2 hónapja az utolsó este amikor még itt volt követtem, hogy megtudjam, hogyan lett olyan jó Fogatlan rám támadt ő megvédet és utána mesélt egy - két dolgot. Utána eljöttem, de előtte még megkért, hogy senkinek se mondjak semmit, mert ő akarta elmondani, de elment így ez már lényegtelen. - mondta sóhajtva.
- Akkor induljunk. - mondta Klaus mire mindenki felállt az asztaltól és elindult ki a Nagy terem elé. - 5 perc múlva ugyan itt.
És ezzel mindenki elment a sárkányáért. Astrid érezte, hogy attól a levéltől és persze attól az apróságtól vissza zökkent a régi kerék vágásba. És ennek örült tényleg, de azért még szomorú is volt. ahogy a házukhoz ért a sárkányához ment aki örömmel fogadta öt.
- Gyere kislány repülni megyünk a többiekkel. - mondta és elindultak vissza a Nagy teremhez.
Néhány perccel később mindenki megjelent a sárkányával. nagyon meglepődött amikor szerelme testvérét meglátta egy siklóval. Azt nagyon jól tudta, hogy az elmúlt hónapokban elég lestrapált volt és semmire sem figyelt, de ez a dolog nagyon meglepte.
- Mehetünk? - kérdezte mindenkitől.
Bólintottak, majd el is indultak arra amerre a hajók mentek mindig. Astrid már járt arra csak nem épp ugyan így. Bármit megtett volna azért, hogy azt az estét újra élhesse. De tudta, hogy az nem lesz egy hamar meg. A szigetre érve kicsit meglepődtek, hisz nagyon sok sárkány volt ott, de mind nagyon békés volt. Mintha tudnák, hogy nem ártó szándékkal mentek a szigetükre. Astrid szállt le elsőként a szigeten és körbenézet. Amikor legutoljára itt járt nem látott semmit a szigetből a sötét és köd miatt, de azt érezte, hogy ez a hely nem ilyen békés volt. Félelem, szenvedés és még egy érzés amit nem tudott megnevezni azokat érezték a sárkányok itt... akkor este, de most teljesen más volt a környezet és minden. Arra gondolt, hogy akkor éjjel mi történ velük ami teljesen megváltoztatta az életüket. És még az ami utána következett.
- Miért is jöttünk a szigetre? - kérdezte a lány.
- Csak felfedezni. - szólt vissza neki Klaus.
- Remek jobb programot el se tudtam volna képzelni.
- Te akartál velünk jönni.
- Tudom. Gyere kislány nézzünk körül. - mondta a sárkánynak és elindultak.
Kis idő múlva egy teljesen más milyen területre értek a szigeten. A szigeten voltak, de az a hely teljesen más volt, mint a többi. Rögtön levette a lapot, hogy mitől más, mint többi hely. Ezen a helyen csapódhatott be a sárkány, hisz innen lehet látni még Hibbant körvonalait is. Örült annak, hogy valaki képes volt békét teremteni a két fél között. A sárkány elkezdett játszani azon a területen és nem tudta megállni mosolygás nélkül.



* Hablaty *

Reggel még Fogatlannál is előbb ébred igaz egész éjjel nem tudott rendesen aludni és mégis kialudtnak éreztem magam. Lementem a partra és tovább gondolkoztam azon amin este is. Astrid már megkapta az ajándékot, ha igen mit tett? Megtartotta vagy az első alkalommal elhajította. Vissza kéne térnem a szigetre már, de egyszerűen nem megy. Megkel találnom azt a valamit ami magához húz. De ezt nem csak most éreztem, hanem a szigeten is, de nem tudtam eljönni megkeresni eddig, most itt vagyok és megkeresem bármi legyen az.
Kis idő elteltével Üzenőszelet fedeztem fel közeledni. Még mielőtt oda ért volna hozzám Fogatlan is megjelent. Amint meglátta, hogy valamit az égen figyelek ő is elkezdte, majd egy morgással jelezte, hogy megtalálta az amit figyelünk. Néhány perc múlva az ölemben landolt a fáradtságtól. Ahogy megsimogattam felfedeztem, hogy a lábán van egy levél. Leszedtem a lábáról és olvasni kezdtem. Astrid írta és ennek nagyon örültem. amint elolvastam, hogy soha nem fogja levenni a láncot és a medált a szívem gyorsabban kezdet verni. A legszívesebben most felpattantattam Fogatlanra és vissza mentem volna hozzá, de nem mertem még így se a szeme elé kerülni. Leírt mindent amit érzet, de mégse éreztem azt, hogy jól lenne. Még mindig megvan bántódva, de mit tegyek ez ellen. Régen csak távolról szerethettem egészen a sorsfordító estig és most ismét csak távolról szerethettem. Ez fantasztikus. Annyira, mint amikor apám elküldött a kiképzésre. Adtam enni Fogatlannak, Üzenőszelet meg beraktam a táskámba és útra keltünk újra. Ez úgy hiszem még elég sokszor fog megismétlődni velünk, de biztos vagyok abban, hogy temérdek kalandban lesz részem Fogatlannal az oldalamon. Tudom, hogy vissza kellene mennem, de még nincs bennem annyi erő, hogy mindenki szemébe bele tudjak nézni még a történtek után is. Most Fogatlan a családom, de amint vissza térek ők lesznek újra és az élen Astriddal. De addig nekem csak Fogatlan van. Ha visszatérek ő akkor is a családom tagja lesz sose szűnne meg annak.
Igazából vissza gondolva Astrid levelére örültem annak amit írt, hogy várni fog, de mégis éli az életét. Én nem akarom öt hitegetni úgy, hogy vár rám évekig és nem térek vissza hozzá, mert valami történik velem és nem fog róla tudni. Én nem akarom, hogy ez történjen vele. Azt ígérte, hogy éli az életét nélkülem, de nem akarom, ha történne velem valami ő egyedül maradjon. Ebbe a gondolatba bele sajdult a szívem is.
 Ha történne velem valami és azt Astrid megtudná el sem tudom képzelni, hogy mennyire törne össze. Hisz a levelében leírta, hogy szeret és nem akar mással lenni - én legalábbis ezt vettem le a levélből - biztos vagyok benne, hogy akkor teljesen összetörne. Ezt tényleg nem akarom ezért megpróbálok nem komolyabb bajba kerülni. Lényegében azóta szeretem öt amióta ismerem és már akkor eldöntöttem bármi áron vele lennék... ÖRÖKRE. És ezt most össze is hozta Odin, ha már az örököse vagyok, amit még mindig nem hiszek el, de most ez teljesen mindegy.
Most, hogy ezt az örökös dolgot emlegetem bele gondolva én tényleg teljesen más voltam, mint a többi viking. Nem vagyok egy izom ember, mint az apám. Mindig sárkányt akartam ölni, de sose jött össze, de amikor esélyem lett volna rá inkább megbarátkoztam a sárkánnyal, aki most a legjobb barátom és a családom. Jobb élet nem is kell egy - két dolgot eltekintve, de abba nem megyek bele, mert ott lyukadok ki, hogy Astrid akár el is veszíthet és még hasonlók. De most csak előre kell tekintenem, szem előtt tartva, hogy vissza megyek még az életben Hibbantra a családomhoz, a népemhez és a lányhoz akit szeretek.
Ezektől a gondolatoktól egy kicsit felderültem és el is mosolyodtam. Azt hiszem.

Hablaty új élete 26. fejezet

* Hablaty *

A nap már magasan járt mikor felébredtem Fogatlan türelmetlen volt. Odajött hozzám és lökdösni kezdett.
- Ennyire nem lehetsz türelmetlen. - vontam fel a szemöldökömet.
 Erre csak morgott egyet és tovább lökdösött.
- Megyek már nem kell ledönteni a lábamról. Kapsz enni ezt az egy dolgot nem felejtem, hisz mindig emlékeztetsz rá. - mondtam neki.
Megint morgott, de legalább abba hagyta a lökdösést. Lementünk a partra és fogtam magunknak halat. Főleg a türelmetlen szárnyas gyíknak. Evés után elővettem a táskából Astrid ajándékát és a hozzá tartozó levelet. Kellene valami amibe bele tudnám rakni, hogy Üzenőszél ne hagyja el. Csinálnom kellene egy tasakot amibe bele tudom rakni ami előbb is eszembe juthatott volna, vagy is hát tegnap még a szigeten, de most már mindegy. Valamit kitalálok, mint mindig. A táskában néztem valamit amiből lehet csinálni egy tasakot. Végül is találtam egy nagy anyag darabot és egy madzagot. Ebből csak kitudok hozni valamit, végül is magamtól csináltam egy műfarkat a sárkányomnak meg egy nyerget meg sorolhatnám, miért pont ez fogna ki rajtam. Miért pont egy ilyen kis semmiség lenne az. Ránéztem a tegnap készített medálra és rögtön elfogott az az érzés mi lesz, ha nem is fogja hordani, vagy épen elolvassa, hogy tőlem van és eldobja, hogy semmi se legyen ami emlékezteti rám. Ezekre gondolva ideges lettem. Ha ő nem lenne ott nem mennék vissza már soha, de így, hogy ő van bármit megtennék.
Már most vissza mennék, de valami vonz ami nem Hibbanton van, hanem attól egy kicsit távolabb és elrejtve a szemek elöl. Mintha arra várna, hogy segítsek neki, de előbb meg kellene találnom, hogy mi az vagy inkább ki. Családtagom nem lehet anyám meghalt amikor kicsi voltam, apám családjáról semmit se tudok szóval az nem lehet és alapból anyáméról se szóval nem tudom mi lehet ez, de szüksége van rám... valamiért és megkeresem, hogy segítsek. Ahogy Fogatlannak is segítettem és ahogy ő is segít nekem. Ő nem csak a barátom, hanem egy második testvér aki vigyáz rám és én is ő rá. 3 hónap telt el és jobban megbízom benne, mint a faluban bárkiben eddigi életemben.  Ő volt az új családom. Ezen elmosolyodtam egy csöppet és rá néztem
 Ez a tény tetszett. Fogatlan az új családomként furcsa, de mégis a legjobb lesz így. Vissza tértem a tasak készítéséhez. Estére mielőtt Üzenőszelet elküldtem volna kész is lettem a tasakkal... szerencsére. Beletettem a láncot és a levelet, majd a kis sárkányom lábára kötöttem.
- Nagyon figyelj arra amit most mondok neked Üzenőszél. Menj vissza Hibbantra és keresd meg Astridot aki tegnap is megkellet keresned és csak neki adhatod oda ezt a tasakot. Érteted? - kérdeztem tőle.
Bólintott és szárnyra kapott ismét az otthonom felé. Ha a szívemre hallgatnék már rég vissza mentem volna, de amilyen vagyok inkább az eszemre hallgattam és tovább mentem. Távolabb a családomtól, a népemtől, a szeretett lánytól. Attól a lánytól akiért bármit megtettem volna, de mégse mentem vissza hozzá. Mert amilyen ostoba vagyok inkább messzebb megyek tőle és nem vissza hozzá. Ettől elszomorodtam.
 Fogatlan megérezhette, hogy valami van velem, oda jött hozzám és dörgölőzni kezdett. Ezzel mosolyt csalt az arcomra, de belül még mindig gyötörtem ezen. Pont úgy, mint amikor ő előttem hevert és nem tudtam mit csináljak, de elengedtem és a legjobb barátom lett. Azt nem tudtam, hogy mi lesz velünk Astriddal, ha vissza megyek. Együtt leszünk vagy túllép rajtam és csak barátok leszünk. Nekem még az is elég lenne csak tudjam, hogy boldog. Megetettem Fogatlant, majd én is ettem egy keveset. Azok után amiken gondolkodtam semmi se ment le a torkomon, de azért megpróbáltam. Kis idő elteltével Fogatlan mellé telepedtem és megpróbáltam elaludni, de csak forgolódtam. Gondolkoztam mi lesz ezek után, mi lesz ha vissza térek Hibbantra, milyen lesz újra ott akár menni idő elteltével is. Órákig gondolkodtam mire eltudtam aludni. Mi lesz ennek az egészek a vége.


* Hibbant *

Elérkezett az a nap amit Astrid nem várt. Szorongva ment ki a szobájából. A szülei már ébren voltak és a házban szorgoskodtak, de amint meglátták a lányukat abba hagyták. Astrid mosolyt erőltetett az arcára és a szüleire nézett. Azok oda mentek hozzá és viszonozták a mosolyt.
- Boldog szülinapot kicsim. - mondta az anyja.
- Így igaz kincsem, Boldog Szülinapot. - folytatta az apja.
- Köszönöm. - mondta. - Megyek megkeresni a többieket. - és elindult az ajtó felé.
- Menj csak ez a te napod. - szóltak utána a szülei.
~ Így igaz Astrid szülinapod van, most boldognak kellene lened, de miért nem vagy az? Hát persze, hogy miatta van nincs itt, hogy veled legyen, de az akarná, hogy boldog legyél. Ha itt lenne akkor is ennyire ellennél szontyolodva? Akkor is ilyen lennél? Ha itt lenne biztos megtenne mindent, hogy akár egyetlen mosolyt is az arcodra csaljon, nem igaz? Ha itt lenne egy percre se szakadnál el tőle. Ő a mindened. - suttogta a hangocska Astrid fejében és ő nagyon jól tudta, hogy ennek a hangocskának teljesen igaza van. Ha Hablaty vele lenne nem lenne ennyire szomorú és magányos, lenne kivel töltenie a napot, de nincs itt és talán nem is lesz. Kilépet az ajtón és szembe találta magát a tegnapi rettenetes rémmel, aki most kíváncsian nézett a lányra, majd a hátsó lábára pillantott. Astrid követte a pillantását és észre vette a kis tasakot, de nem értette mit keres a lábán. Odament hozzá és levette a lábáról a tasakot. Örömmel látta, hogy nem repült el felvette és vissza indult a házba. Bement a szobájába, leült az ágyára a sárkányt is lerakta oda, aki rögtön odabújt az ölébe és el is aludt rögtön. Levonta, hogy a kis sárkány egész éjjel repült, hogy ezt átadja neki akár mi is volt.
Kibontotta a tasakot és kivette a levelet, de még mindig volt valami benne. Bele nézett és  még a lélegzette is elállt a látványtól.
 Tudta, hogy ki küldhette neki. Kivette a medált a tasakból és jobban megvizsgálta. Felfedezte benne a kedvenc sárkányát. Nem tudta, hogy a fiú honnan tudhat, de nagyon tetszett neki és örült is. Így még se lesz olyan rossz ez a nap. Ennek az egy személy köszöntésének teljes szívéből örült. Nem is sejtette, hogy a fiú tudja mikor van a szülinapja, de most már tudja és örült ennek. Felvette a félre rakott levelet és olvasni kezdte. A végére könnyek gyűltek a szemébe, de nem sírta el magát. Félre tette az ölében alvó sárkányt felállt és az asztalához sétált. Magával vitte a levelet és a láncot is. Elővett egy lapot és írni kezdett a szerelmének.

" Drága Hablaty,
köszönöm az ajándékot és legfőképp azt, hogy gondoltál rám. Nem hittem volna, hogy valaha is tudod mikor van a szülinapom, de köszönöm neked még egyszer. Nem ígérhetem meg, hogy mindig boldog leszek nélküled, de az igen, hogy megpróbálom. És várni fogom, hogy mikor térsz vissza. De még mielőtt boldogok lehetnénk egy valami megígérek neked, nem fogod megúszni ezt a dolgot. Itt hagytál minden szó nélkül, de még is megértem, mert én is ezt tettem volna a helyedbe. Ahogy te is megkértél dolgokra úgy én is megtenném. Legelőször is nagyon vigyázz magadra és minél előbb gyere vissza hozzám. És a családodhoz. Apád teljese kivan igaz végzi a dolgát, de meg van törve, hogy elmentél. Ahogyan én is. Épp, hogy minden jól alakult, de te eltűntél. Én is nagyon szeretlek és várni fogok rád mindig, de boldog leszek. Köszönöm még egyszer és mindig ezt a kis apróságot. Így tudom, hogy mindig velem vagy és így boldog leszek. Sose fogom levenni. Mindig eszembe fogsz jutni és sose feledlek. Gyere vissza hamar. Nagyon hiányzol már.

Szeretlek és várlak:

Astrid "

Össze tekerte a levelet és várta, hogy a sárkány felébredjen. Minél előbb elakarta juttatni a levelet a fiúhoz. De még se várhatott egész nap a szobában arra, hogy a sárkány felébredjen. Óvatosan, hogy ne ébredjen fel rá kötözte a lábára a levelét. Hagyta a sárkány tovább aludni így hát kilépet a szobából és a házból is kisietett. Elindult a Nagy teremben enni. Miután végzett még nem találkozott a barátaival így nyugodtan indult el egyedül a medence felé. Oda ahol minden kezdődőt, oda ahol minden meg változott. Az elmúlt 3 hónapban csak most érezte magát teljesnek. A láncot egyből ahogy megírta a levelet a nyakába rakta és ahogy leírta sose fogja leven. Még akkor se ha erőszakkal vennék el tőle, ez a dolog csak az övvé és
Hablattyé. A kettőjükké örökre. A medencébe érve ahhoz a kőhöz ment ahol a fiú rajza volt leült oda és csak nézte. Nem tudta megmondani, hogy mi ragadta meg, de teljesen elvarázsolta öt a rajz. Ahogyan a medál is. Nem tudta, hogy ilyen jó érzéke van a fiúnak egyes dolgokhoz, de ezekkel a dolgokkal csak még jobban megszerettem és várta haza. Már látni akarta, hallani a hangját, a dadogását. És főleg az ahogy elmondja neki szemtől szembe, - akár dadogva akár nem - hogy szereti mindennél jobban ami ezen a világon van. Ő meg viszonozza ezt a mondatott végül megcsókolja és soha nem engedné már el sehova. Mindig mellette lenne és támogatná az ötletei bármekkora butaság vagy őrültség lenne az. Már most vele akar lenni. Sose hitte volna, de mindent meg tenne azért, hogy most is vele legyen. Hiányzott neki.
Fel se tűnt neki ilyen gondolatok mellet, hogy milyen gyorsan repül is az idő. Egy bagoly hangos huhogása zökkentette ki. Amint felmérte a terepet elindult haza. Az érzelmi és lelki " sérelmektől " teljesen kimerült. A szobájába belépve már nem látta a sárkány. Befeküdt az ágyába, de nem tudott elaludni annak ellenére se, hogy teljesen kimerült. Az agya egyre csak Hablatyon járt, csak forgolódott össze - vissza, de nem tudott aludni. Azt nem sejtette, hogy valaki nagyon távol ugyan ebben a helyzetben van és csak rá gondol. Lassan lenyugodott és végül elaludt. Álmában felelevenedett az első és egyben utolsó éjszaka amit a fiúval töltött. 

Hablaty új élete 25. fejezet

* Hibbant *

Néhány nap eltelt azóta, hogy Astrid kiadta azt ami a szívét nyomta, de még így se érezte teljesen jól magát. A születés napja közeledett és nem volt vele az akivel mindennél jobban tölteni szerette volna. Ebben az időben elfelejtet volna mindent, de nem ment. Minél jobban próbált nem gondolni a fiúra annál inkább költözött a fejébe egy gondolat, ami nem hagyta nyugodni. A kis hang a fejébe egyre csak az mondta neki, hogy:
- " Asrid ne is álmodj arról, hogy valaha viszont látod. Ha érdekelnéd már tett volna valamit, hogy tud jól van és vissza jön hozzád, de nem tette és ne is várd tőle. Elment és nem jön vissza a te kedvedért se. Elfelejtet és az lenne a legjobb, ha te is ezt tennéd. Magaddal törődnél és nem egy olyan emberrel aki nem törődik veled. Nem fog vissza jönni már SOHA!!! " - mondogatta egyre a hangocska a fejében.
Astrid tudta, hogy ez az egész amit mond az a a hangocska csak hazugság és vissza fog jönni, hisz megígérte neki a levélben még, ha nem is írta le, de a lány tudta, hogy leírás nélkül is megtette az ígéretet. Az nem tudta, hogy mikor jön vissza, de tudta és éreztette a szívében. De lassan, nagyon lassan már ő is kezdett kételkedni, hogy tényleg vissza jön. Az tudta, hogy ő lesz a törzsfő ha eljön az ideje, de így... Már nem volt annyira biztos ebben az egészben. igaz, hogy senki se bánt a fiúval kedvesen még ő se, de tudta, hogy jó főnök lenne belőle. Hisz aki képes megvédeni valakit aki mások csak megölnének, a barátja lett és minden áron megvédené. Egy törzsfő is ezt tenné, de az a törzsével szemben, de akkor is ezt tenné.
A lány tudta, hogy van Hablaty... és Astrid, de már várta, hogy mikor lesz Hablaty és Astrid. Arra gondolt, hogy talán sose lesz és annak a hangocskának igaza van. De erre inkább nem is akart gondolni. Nem akart még jobban szenvedni ennél is, de nagyon mélyen tudta, hogy mégis lesz az amire vágyik mindennél jobban.
Most újra abba gondolt bele, hogy néhány nap múlva, pontosabban 3 nap múlva születés napja lesz. Eddigi élete legrosszabbika. Egyedül akart lenni, hogy senki se tudja zavarni. Legalább lélekben tudja, hogy a fiú vele van. A legjobban azt nem akarta, hogy a barátai csináljanak valamit amit ő nem szeretett volna és mindenki előtt megkellet volna játszania a boldog lány, hogy ezt szervezték neki a legfontosabb napon az életébe. Pedig tudta, hogy ezek az ünnepek nem lesznek neki öröm teliek... talán néha amikor nem lesz ilyen bánatos és ezt az egészet jobban tudja elviselni.
A Nagy teremben üldögélt egyedül egy tál fölött.
 Míg a többiek meg nem jelentek és valami eszetlen nagy baromságról vitatkoztak. Legalábbis Astridnak az volt. Ne, érdekelt igazán, hogy miről beszéltek, de egyszerűen nem tudod nem oda figyelni, hisz egyfolytában körülötte kiabáltak Így kénytelen volt a gondolatait megszakítani és rájuk figyelni.
- Higgyétek el az a rettenetes rém bámult minket. Akár merre mentünk megjelent, mintha bele látott volna a fejünkbe. - szónokolt Fafej.
- Ez pontosan így történt. - helyeselt Kőfej a bátyja mondandójára.
- Egy rettenetes rém miért követne pont titek? - tette fel a kérdést Astrid.
- Nem tudom, de miért is ne? - kérdezett vissza.
- Ezt inkább hagyjuk. - mondta a lány és felállt az ajtó felé sétált, majd kiment rajta.
A kora esti szellőbe valamivel boldogabban szippantott bele. Végre vége volt a télnek és közeledett a tavasz. Örült neki, de mégis fájt még, hogy az akit szeret nem volt vele. Már több, mint 3 hónap eltelt és semmi se tud róla és ez aggasztotta a lányt. Astrid megpillantotta a kis sárkányt amiről az ikrek beszéltek. A kis sárkány alaposan szemügyre vette öt végül odament hozzá és hagyta, hogy megsimogassa. Astrid elindult haza és a kis sárkány követte. Olyan érzése volt, mintha a sárkány tudatosan követné öt, de nem is zavarta öt. Mielőtt belépet volna sz otthonába utoljára ránézett a sárkányra és hirtelen valami szembesülést érzett a sárkánnyal kapcsolatban. Olyan érzése lett, hogy Hablaty küldte ő hozzá, de nem tudta miért. De a sárkányra mosolygott.
 Megakarta fogni a kis sárkányt, de az elrepült, hogy megkeresse a gazdáját.


* Hablaty *

Jó néhány napja repülünk, persze Fogatlan miatt nem meg állás nélkül, szüksége van neki a pihenésre. A napokban mindenféle elmentünk, de sehol se találtuk Johann hajójának a nyomát se. Így nem tudtam, hogy hogyan fogom elküldeni az ajándékot Astridnak, de valamit kikel találnom. Nem akarom, hogy ez a nap rossz legyen neki, még az eddigieknél is. Néhány rettenetes rém repült el mellettünk amikor eszembe jutott egy ötlet. Üzenőszél eltudná vinni a levelet és a láncot Astridnak. Kivettem a táskámból a sárkány aki vagy már tegnap este óta alszik ott. Bár én is ilyen jól tudnék aludni, de nem igazán megy. Amint kivettem a táskából figyelni kezdet rám.
- Ide figyelj Üzenőszél vissza kell menned Hibbantra és megkeresni Astridot. Ha megtalálod gyere vissza és vidd el neki majd az ajándékát, de senki másnak nem adhatod az már oda. Érteted? - kérdeztem tőle bólintott majd elindult Hibbant felé. Néhány nap múlva itt lesz, de addig se mehetünk tovább.
- Fogatlan szálljunk le itt, várjuk meg míg vissza jön. Rendben? - kérdeztem, bólintott és ereszkedni kezdett.
landolás után Fogatlan aludni vonult, ahogy én is. 2 napja nem aludtam már és ez elég rossz volt. Teljesen kimerültnek éreztem magam, most talán végre tudok aludni egy keveset. Vagy legalább addig amíg Üzenőszél vissza nem jön, de az is elég lenne nekem bőven. Letelepedtem Fogatlan mellé és néhány perc múlva már aludtam is.
Néhány órával később ébredtem fel sötét volt Fogatlan nem volt mellettem, de ahogy meglátott, hogy felkeltem odarohant hozzám és " mosolyogva " várt. Elkezdtem rázogatni a fejét a óvatosan a szájába tett kezemmel. És ez nagyon tetszett neki.
 Körülbelül 4 hónapja ismerem és teljesen meg bíztam benne. Igaz azóta megbízom benne, hogy nap, mint nap kijártam hozzá a medencéhez és nem támadott meg. Ahogy ő az élete árán megvédene úgy én is öt. A legjobb barátom még akkor is, ha mások öt vagy más sárkányokat " vérengző fenevadak akik csak ölni tudnak " , de ők nem azok akiknek hiszik őket. Mások ők nem gyilkos teremtények, hanem szelíd, szeretetre méltó állatok. Akik csak társakat keresnek magúnak, akik bizalmat keresnek másokban. Fogatlan bennem találta meg azt a társat azt a személy akiben bízhat. És én is ugyan ezt érzem iránta. Néhány óra múlva Üzenőszél visszajött, de nem rögtön küldtem vissza, hisz Astrid szülinapja 2 nap múlva lesz és az lenne a legjobb, ha pont akkor kapná meg. Holnap indítom vissza Üzenőszelet, de azt is csak este, hogy holnap után reggelre érjen oda. Adtam enni mind kettő sárkányomnak és elvonultak aludni. És is követtem a példájukat igaz aludtam már néhány órát, de két napon keresztül egyáltalán nem aludtam. Ez így jó lesz. Holnap vissza küldöm Astridhoz a kis sárkányomat, hogy vigye el az ajándékot neki. Remélem tetszeni fog neki és megtartja, talán még hordani is foglya. Astrid...  remélem boldog vagy most. Gondolkodtam még egy kicsit ezen végül elaludtam és álmaiban újra Astriddal volttam.

Hablaty új élete 24. fejezet

* Hablaty *

Elég érdekes dolgokat hallottam az itteni emberektől. Miután a törzsfővel és annak családjával megvacsoráztam a Nagy termükbe mentünk Történeteket hallgatni. Úgy éreztem, hogy az estém unalmas lesz, de mégse az lett. Elég izgalmas lett. Olyan legendákat és történeteket hallottam amiket még az életben nem tudtam volna elképzelni. Bélhangos lerágott történetein kívül nem nagyon hallottam más még. De itt egészen más történetek jártak, mint Hibbanton vagy annak környékén. Ezek a történetek még Johann tutira kitalált történeteinél is izgalmasabbak voltak. Teljes figyelemmel kísértem végig minden történetet, de ezek közül csak egyet érdemes megemlíteni. Elég érdekes volt és ha bele gondolok egy kicsit rémisztő is, de csak egy kicsit. Mikor haza megyek lesz mivel a többiekre hozni a frászt. Tehát a történet így hangzik.

- A történet amit mesélni fogok nagyon régen történt. Egy viking családról szól akik egy közeli szigeten éltek, de elhagyták egy új és jobb élet keresésének reményében. Azért hagyták el a biztonságos otthonukat, mert az első szülőt  gyermeküket elvitte a fekete halál (a pestis). A családdal tartottak még néhányan akik féltek és ők is új reménnyel vágtak neki az útnak. Hónapokig hajóztak reménytelenül, de végül mégis partot értek messze ahonnan indultak.  Az újvilág amibe érkeztek már éltek, de örömmel fogadták a jövevényeket. Ebben a világban élőknek meg volt a maguk átka - egy olyan átok amit senki se tudna közülünk el viselni. Átokkal sújtott emberek minden hónapban teliholdkor tomboló fenevadakká változtak át. Azok akik nem változtak át a falu alatti barlangokban bujkáltak. A család növekedett. Egy alkalommal a családból két gyermek megleste
 az átváltozókat és a család legfiatalabb gyermekét szétmarcangolták. A szülők ekkor döntöttek úgy, hogy megvédik gyermekeiket bármilyen áron. Az édesanya varázslathoz fordult segítségül. Gyermekeiből vérszívó, halhatatlan szörnyetegeket kreált. Egy dolog vehette az életüket még pedig ami új " életüket " adta. A falujuk közepén álló hatalmas tölgyfa volt az. Ezek után kiderült arról a gyermekről aki ott volt az átalakulók meglesésén, hogy ő is igazából abba a fajba tartozik. Egyszerre volt tomboló fenevad és halhatatlan, vérszívó szörny. Az anyja elzárta egy varázslattal a fenevad énjét, hogy egy fajta szörnyetegként pusztítson. A varázslatot ami elzárja másik énjét megtörheti, de fel kell áldoznia 3 életet cserébe. Egyet a fenevadakból, egyet a vérszívó szörnyekből és a hasonmás leszármazottját, aki pontosan úgy néz ki, mint akinek a vérével a varázslatot 
megpecsételték. Ha ezek megtörténnek a varázslat megtörik és egyszerre lesz mindkét aj, létre hozva egy új fajt. Lehetséges, hogy most is közöttünk vannak. Senki se tudja, hogy néznek ki. Ez persze nem igaz, de igazából senki se tudja, hogy igaz vagy sem. Talán egy igazi legenda. Mégis vigyázatok kit hívtok be az otthonotokba. * - fejezte be a vén.

Ahogy a történet véget ért percekig meredtem magam elé.
 Ha ez igaz akkor ezek az... izék bárhol lehetnek. Egyébként ez számomra teljesen hihetetlen, hogy emberekből varázslat segítségével halhatatlanná válhat. Ilyenről még nem hallottam, de többször nem is akarok... azt hiszem. Ez az egész hihetetlen, de talán mégis igaz. De ha nem akkor lesz mivel ijesztgetni otthon a többieket. Ez a történet még Fafej lerágott
" rémtörténetinél " is jobb volt. Arra figyeltem fel, hogy az emberek szállingóznak haza felé. Késő volt már és holnap tovább kell mennünk Fogatlannal. Johannhoz is el kell juttatnunk Astrid ajándékát, hogy oda adja neki. Felálltam és Fogatlannal az oldalamon elindultam ki.
- Pajti, holnap korán indulunk tovább, rendben. - mondtam neki, mire bólintott.
- Már indulsz is? - kérdezte egy hang a hátam mögött.
Megfordultam és Syrile állt ott.
- Igen, mennünk kell. Elég türelmetlen tud lenni. - mutattam a fejemmel Fogatlanra.
Fogatlanra néztem ez után aki utánzott, unottan.
 Elég vicces volt így látni, de valahogy mégis komolyan gondolta ő.
- Most mit csinált? - kérdezte Syrile.
- Hát szerintem engem utánozott, de igazából nem tudom. - mondtam az igazat. - Kérlek mond meg az apádnak, hogy mindet köszönök, de tényleg mennem kell.
- Megmondom és minden jót. - szólt utánunk.
- Köszönöm! - kiáltottam vissza.
Még nem emelkedtünk a levegőbe, de sietünk így is. Fogatlan tényleg nagyon türelmetlen tud lenni. Az erdőbe érve felszálltam Fogatlanra és arra a helyre mentünk ahol előző nap is aludtunk. Nem volt kedvem már semmihez így le is feküdtem aludni Fogatlan meg lefeküdt mellém és ő is elaludt.
Reggel emilyen korán csak tudtunk tovább indultunk és Johann hajóját keretük is közben.


* Hibbant *

Jó néhány nap eltelt már az Olvadás - feszt óta. Hibbanton egyre több vadabb sárkány jelent meg amikkel nem lehetett könnyen boldogulni. A lakosok mind az ifjú sárkány lovasokhoz fordultak segítségért. Próbáltak ott segíteni ahol tudtak, de ők nem nagyon értetek ehhez. Astrid tudta, hogy ide most Hablaty kéne, de tudta, hogy a fiú már messze jár Hibbanttól. A faluban a többség hozzá szokott a sárkányok jelenlétéhez, de egy valaki nem igazán tudott ezzel az egésszel megbékélni. ez az egy ember pedig Penész volt, az az ember akit talán mindenki utált a faluban. Minden áldott nap panaszkodott a vad sárkányokról, de már senki se nagyon figyelt arra amit mondott, csak meghallgatták és reflex szerűen válaszoltak rá. A mai nap is úgy kezdődött, mint a többi. Az emberek az élelem raktárnál szorgoskodtak amikor megjelent Penész és panaszkodni kezdett.
Astrid és barátai már nem bírták ezt és ahogy meglátták a közeledő férfit elmentek a sárkányaikkal. Távolodva a falutól Astridnak eszébe jutott a közeledő születésnapja. Eddig senki se említette és abban reménykédet, hogy már nem is fogják nincs semmi kedve ahhoz, hogy öt ünnepeljék az emberek Neki az bőven elég lenne, ha néhány órára magára tudna maradni a sárkányával és a gondolataival. A szigettől nem messze álló szirthez repültek és ott kezdek el beszélgetni.
- Most komolyan nem unja már Penész ezt az egészet. Minden áldott nap jön és panaszkodik. - mondta Takonypóc. - " Pléhpofa elegem van már a sárkányokból, nem tudok rendesen beszélni a birkámmal. Mindig megzavarnak és nem értem mit mond nekem Gomba. " - utánozta a férfit.
Mindenki nevetett ezen.
- Várjatok én nem emlékszem, hogy ilyennel jött volna Penész. - szólt közbe Fafej.
Ezen még jobban nevettek. A fiú nem értett valamit mindig valami ostobaságot mondott ami még viccesebbé tette a helyzetet. Habár Astrid ürességet érzett a szíve mélyén jól érezte magát a barátai körében. Fájt a szíve Hablaty elvesztése miatt, de megpróbálja megtenni azt amit a fiú kért tőle. Néhány perces csend után megszólalt.
- Srácok mit szólnátok egy " Legjobb trükk versenyhez "? - kérdezte.
Mindenki ránézett, majd bele egyeztek.
-Ki kezd? - kérdezte újra a lány.
- Azt hiszem...
- Én. - vágott közbe Takonypóc Halvér mondatába.
- Igazság szerint...
- Én. - vágott közbe újra.
- Akkor indulj! - kiáltott rá a lány.
- Akkor indulunk amikor csak akarunk, mert amikor elindulunk Kampó és éééééééééééééééééééééén..........
De senki se tudta mit akar mondani, mert a sárkány beindult. Astrid mosolyogva figyelte ahogy a sárkány a gazdáját szívatja. Amióta a sárkány szelíd bírta a lány. Viccesnek találta az ahogy a gazdájával bánik. Amint vissza értek kénytelen volt elfordulni nehogy kitörjön belőle a nevetés, elég ha magában neveti ki. Ezek után az ikrek indultak meg, de egészből trükkből valami félre sikeredet izé volt látható. Halvér volt a következő aki csak összesen egy kört tett a szirt körül. Mindenki kérdőn nézett rá miután vissza szállt melléjük.
- Akkor most én jövök. - szólt Astrid és felemelkedett a szirtről a sárkányával.
A sárkánnyal teljes összhangban volt és így tökéletes trükköket vitt végbe. A többiek ujjongva nézték, végül a lány elindult vissza faluba és a többiek követték.
A faluba vissza érve már nem volt ott a panaszkodó vén ember, aminek nagyon örültek. Az emberek még mindig a raktárnál szorgoskodtak, nem törődve a vissza térő fiatalokkal. Astrid gyalog indult haza azért, hogy a sárkánya pihenjen egy kicsit, hisz egész nap repültek. Figyelte ahogy a sárkány út közben játszik és ez őszinte mosolyt csalt az arcára. Siető léptek zaja csapta meg a fülét megfordult és a lihegő Takonypóccal találta szembe magát. Kérdőn nézet a fiúra aki már nem annyira lihegett. A fiú idegesen nézett rá majd meg szólalt.
- Astrid arra gondoltam, hogy mi ketten... esetleg elmehetnénk randizni. - mondta bátortalanul Hibbant - sziget legnagyképűbb vikingje.
- Hogy mi van? - kérdezte vissza Astrid először meglepetten.
Majd egyre dühösebb lett a fiúra.
- Jól hallottad az előbb amit mondtam. Szóval mit mondasz. Eljössz? - kérdezte reménykedve.
Astrid leakarta törni a szarvait.
- Nem. - mondta tömören és röviden.
- Mert? - akadt ki Takonypóc.
- Egyrészt, mert semmi kedvem egy önelégült tuskóval tölteni az időm. - adta ki magából a lány. - Másrészt pedig valaki mást szeretek.
- És mégis ki a frász az? - kérdezte.
- Ahhoz neked semmi közöd. - szólt a lány. - Gyere kislány. - fordulta a sárkányához.
- Nem mondd, hogy az a kis nyomi aki elmenekült a problémák elől vagyis Hablaty. - mondta megvetve Astridnak.
A lány már nem bírta tovább. Visszament a fiúhoz és behúzott neki egyet, amitől a földre rogyott. Astrid dühtől izzó hangon szólalt meg.
- És ha ő az neked ehhez semmi közöd. Amúgy is részben, túl nagy részben te tehetsz róla, hogy elment. - adta ki magából a lány. - Ó és inkább öt szeretem, mint téged.
- De már nem jön vissza amilyen gyáva. Inkább elmenekült.
- Miből gondolod, hogy ne jön vissza. Nem ismered. Vissza fog jönni ebben biztos vagyok. - fejezte be és elviharzott a sárkányával.
Jó érzés volt számára ezt kimondani csak nem épp egy ilyen tuskónak akarta. De mégis örült, hogy megtette. Így talán lerázta a hódolóját, legalább egy gondtól megszabadult. Talán...



* A történetet a kedven ELŐSZEREPLŐS sorozatból van.

Hablaty új élete 23. fejezet

* Hibbant *

Már csak egy nap volt hátra az Olvadás - fesztig. A falu összes lakója össze gyűlt a régi arénánál ott várták a fejleményeket. Néhány perc múlva megjelent a törzsfő Bélhangossal és a fiával az oldalán. A tömeg némán várt a főnök utasítására. Pléhpofa szóra nyitotta a száját.
- Az idei évi Olvadás - feszt az arénában lesz megtartva. És a sárkányok is részt vehetnek benne. - tette közé.
 A banda nem akart hinni a hallottaknak. A sárkányok rész vehetnek a versenyeken ez egyszerűen hihetetlen volt a számukra. Talán most valaki lefogja törölni azt az önelégült mosolyt Takonypóc arcáról egy időre vagy akár örökre. De az örökre az tuti, hogy sose valósul meg ebben biztosak voltak, de azért örültek, hogy a sárkányok is részt vesznek a versenyekben. Astrid abban reménykedett, hogy most képes lesz legyőzni a szerelmének okozott fájdalmak miatt.
A srácok ezek után gyakorolni ment az erdőbe. Astrid csak arra tudott gondolni, hogy mi lenne, ha Hablaty is itt lenne. Akkor ez az egész jobb lenne. Este a nagy teremben a szokásos asztaluknál ültek és a másnapi versenyekről beszélgetek amikor Takonypóc jelent meg a nyakában az összes Olvadás - feszti éremmel. Astrid rossz szemmel nézte azokat.
- Nem vitted egy kicsit túlzásba? - kérdezte idegesen.
- Miért vittem volna túlzásba? - kérdezett vissza Takonypóc.
- Csak. - motyogta Astrid.
Mindenki unottan figyelte az asztalnál, ahogy Takonypóc az érmeit mutogatja. Astridnak lett legelőször elege az egészből, felállt és kiviharzott a teremből. A társaság értetlenül nézett utána, nem értették mi baja lehet. Astrid haza felé tartott és belül dühöngött. Nem tudta elhinni, hogy egy ekkora tuskó miatt ment el az akit szeret. Ahogy hazaért adott a sárkányának enni és utána elment aludni, a holnapi nap fontos lesz mindenkinek.
Az egész faluban már hajnalban nyüzsögtek az emberek készülődve a versenyekre. Astrid a bandával az aréna előtt találkozott.
- Ez a nap is eljött srácok. - szólalt meg halkan Astrid. - De nézzük a jó oldalát vége a télnek.
- Ja és egész nap hallgathatjuk Takonypóc hülyeségét. - folytatta Fafej.
Mindenki meglepve nézett rá még sose hallottak tőle valami értelmeset.
- Most mit néztek, nincs igazam? - kérdezte egy csöppet kiakadva.
- Deeee. - húzták el a válasz a többiek.
- Hát akkor menjünk. - mondta és megindult az arénába.
A többiek fejüket rázva mentek utána. Szerencsére Takonypóc később érkezett meg, mint ők. Míg a srácok hallgatták Bélhangostól a sárkányos verseny számokat a falu össze gyűlt az aréna körül. Tegnap míg a banda az erdőben gyakorolt addig az arénáról a ketrectetőt leszedték, így több hely lesz a sárkányos verseny számokhoz. Amikor már az egész falu ott volt az arénánál elkezdődött a az Olvadás - feszt. A törzsfő kezdet bele a szokásos szónoklatába.
- Köszöntök mindenkit az idei Olvadás - feszten. És induljon is a verseny. - fejezte be végül és engedte ki a ládából a rettenetes rémeket.
A tömeg tombolt. Az aréna közepén is hallotta Astrid a beszélgetést Takonypóc és az apja között. Megpróbált nem figyelni rájuk, de nem nagyon ment. Olyan érzése volt, mintha csak öt akarnák idegesíteni. Kis idő múlva amikor már az összes versenyző az arénában volt felhangzott a kommentátor hangja.
- Kezdődjék az Olvadás - feszti versenyek első napja. Melyen sárkány nélküli versenyszámok lesznek láthatóak. Kezdődjék a verseny a Birkacipeléssel. A versenyzők felálltak a startvonalnál és várnak a birkájukra. - harsogott.
- Szép nap a birka cipeléshez. - hallatszott egy másik hang.
- Minden nap az Kübli. - szólt vissza Poszdoria. - De térjünk vissza a versenyhez. Felkészülni. - folytatta, majd rajt indításhoz küblin ütötte a mellette ülő Küblit. Így megkezdődött az első versenyszám. Egyből az élre tört Takonypóc és ő is nyerte meg ezt a számot.
- Takonypóc megnyerte a futamot így megszerezve az első pontját. - harsogta Poszdoria.
Kübli behúzta a pontot a falra felfestett arcok egyike mellé.
- Folytatódjon a verseny a következő számmal. A rönkfutással. A versenyzők sorakozzanak fel a a versenyre.
A csapat felsorakozott a rönkön és várták a küblijelzésre. Néhány pillanattal később hallották is és el is indultak. Astrid maradt fent a legtovább Takonypóccal szemben, de ő is leeset a végén.
- Takonypóc nyerte ezt a futamot is, megszerezve a második pontját. - hallatszott Poszdoria hangja. - És jöjjön a mai nap utolsó versenyszám, a szekerce hajítás.
Astrid itt adott hálát Odinnak, hogy ő az egyik legjobb szekerce hajító. Elég sokat fejlődött úgy, hogy a fákat öldökölte az erdőben. Megakarta mutatni, hogy ki a legjobb ebben a számban. De a legrosszabb pillanatban lendítette egyszerre a szekercéjét Halvérrel és azok tőlük nem messze összeütköztek. Astrid dühösen pillantott a fiúra, a fiú meg kissé félénken - tudta .
 Utánuk az ikrek próbálkoztak, de nem nagyon a cél felé indultak meg a szekercék. Az egyiket a törzsfő kapta el, a másik pedig a nézők között felállított faoszlopba csapódott. Egyedül Takonypócnak sikerült elhajítania a célpont felé. Astrid felhúzta ezen magát, de vissza gondolta arra, hogy Hablaty hányszor érezhetett így amikor ezek egyáltalán nem sikerültek neki. Ezek a számok részben erőállapotot mérték fel ami a fiúban nem igen volt. De több esze volt, mint a szigeten bárkinek, hisz annak ellenére, hogy kirekesztett volt mégis az egyik találmányának köszönheti a sárkányát - aki mindentől megvédené. Astrid várta már, nagyon, hogy a fiú mikor jön vissza, de sejtette, hogy ez nem valami hamar lesz. De megértette, hogy a fiúnak idő kell és neki türelmesnek kell lennie. Türelmesen fogja várni, hogy a fiú felkészüljön arra, hogy újra találkozón vele, az apjával és a törzsével. De ez a találkozás csak utóbb fog sorra kerülni, mint az bárki várná.
- A verseny folytatódik holnap. A holnapi verseny számokban a sárkányok is szerepelni fognak. - harsogta Poszdoria.
Az emberek lassan elhagyták az arénát és annak környékét. Este a Nagy teremben mindenki nagy izgalommal várta a holnapi sárkányos verseny számokat, izgatottan beszélték meg, hogy vajon mik lehetnek a verseny számok.
Másnap reggel mikor a banda a sárkányaikkal az arénához értek már majdnem az egész falu ott volt és várta a mai versenyt. A csapat azt tudta, hogy Takonypóc nem jön ki valami jól a sárkányával így abban bíztak, hogy a mai nap nem lesz valami jó neki, mint a tegnapi. Ahhoz, hogy nyerni tudjon a sárkánnyal is annyira jól kellene bánnia, mint mondjuk a szekercével, de a kedvesség nem a fiú erőssége.
- Az olvadás - feszt második napjához érkeztünk ahol a sárkányok is részt vesznek. - szólt a kommentátor.
- Szép nap a mai birka cipeléshez. - szólt közbe Kübli.
- Kezdődjék a verseny a Gátversennyel. A versenyzőknek a sárkányokkal a gátakat alatt kell hiba nélkül átjutniuk. De kezdődjék is el a verseny. - szólt és ráütött a küblire.
Halvér kezdte a versenyt, de szegény fiú az elején már beragadt a gát alá. Az ikrek következtek utána, ők berepültek a nézők közzé. ezek után Takonypóc következet, aki minden gátat lefejelt. Astrid magában nevetett és úgy látta, mintha Takonypóc sárkánya is élvezné ezt a dolgot. Astrid volt az utolsó, aki talán a többieknél jobban tudta megcsinálni a verseny számot. Így megszerezte az első pontját. Ez az érzés örömmel töltötte el a lányt. Talán most az egyszer nem a nagyképű Jorgerson fiú fog nyerni, hanem valaki más.
- Ezt a versenyt Astrid nyerte megszerezve az első pontját. - mondta Poszdoria miközben Kübli behúzta Astrid pontját, majd folytatta. - A következő a szabadon választott gyakorlat. A versenyzők és sárkányaik a maguk stílusát és képességüket mutathatják be.
Az ikrek kezdték el ez a versenyt, de nem tartott valami sokáig beégetni magukat az " acélspárgájukkal " . Halvér beleszédült a saját mutatványába. Astrid a híres Balance táncot adta elő. Takonypóc valami Tűzkarikás mutatvánnyal állt elő ami ő talált ki, de az első percben beéget - szó szerint. A legtöbb pontot a zsűritől Astrid kapta. Így megszerezve a második pontját.
- A versenyzők sorakoznak fel a Repülve lövéshez. Ahol a barátot meg kell védeni és az ellenséget lelőni. - és a mai napon utoljára megütve a küblit.
A verseny Astrid kezdet és hibátlanul teljesített. Utána Takonypóc következett és a sárkánya mindent felégetett, így a mai verseny befejeződött. Astridnak ugyan annyi pontja volt, mint Takonypócnak
- Az első alkalom az Olvadás - feszten, hogy holtverseny alakult ki. A holnapi napon derül ki, hogy ki lesz az idei nyertes. Astrid vagy Takonypóc.
A tömeg ujjongót. Astrid amilyen gyorsan csak tudott eltűnt még mielőtt Takonypóc elkezdené neki a baromságait. A medencéhez ment a sárkányával. Várta a másnapi versenyt, de mélyen elül érezte, hogy ennek nem így kell végződnie. Nem neki kell legyőznie Takonypócot, hanem Hablatynak a sok sérelem miatt amit neki okozott. De érezte,hogy ez az " összecsapás " nem a közel jövőben lesz.
A másnapi verseny menetét hallgatva Astrid elgondolkozott, Inkább hagyja nyerni az a nagyképű idiótát, minthogy hónapokig zaklassa öt a baromságaival, hogy csalt vagy hasonlok. Még néhány évet kibírnak így és utána tényleg lefogja győzni valamiben amihez a fiú nem túl jó.
A verseny elkezdőt farönk kerüléssel, majd hegymászással folytatódott  végül a sárkányokkal kellet a tengeren kikötött hajó megkerülni és a sziklák között szlalomozva vissza térni az arénába. Astrid a gondolataiba merülve versenyzett időnként nem is tudta mit csinálnak épp, de azért ment. Meghallotta Paszdoria hangját és tudta, hogy ki nyert, de igazából nem is érdekelte majd legközelebb sikerül neki legyőzni a Jorgerson családot. Astrid tudta, hogy a családja így is nagyon büszke rá, hisz eddig eljutott és majd nem legyőzte a cím védő családot. A törzsfő elé mentek mindketten és vártak. A törzsfő megzólalt és a tömeg elcsendesedett.
- A címvédő család tovább védheti a címét. Idén ismét a Jorgerson család nyert. A család büszke lehet az évtizedes teljesítményükre. - mondta és odaadta a nyertesnek az érmet.
Mélyen a törzsfő is tudta, hogy ha Hablaty itt lett volna ő nyert volna, hisz egy éjfúria ellen senkinek sincs esélye még a cím védő családnak se.


* Hablaty *

Másnap reggel Fogatlan bűzös leheletére ébredtem... megint. Evés után elindultunk a faluba. Amíg az erdőben sétáltunk Fogatlan össze - vissza futkározott és várta, hogy újra útra kellhessünk. A faluba beérve ismét megálltak az emberek, de nem miattam, hanem Fogatlan miatt. Gondolom még sose láttak ilyen közelről éjfúriát. A törzsfő jött újra felém erre Fogatlan morogni kezdett. John megtorpant, de amint látta, hogy rá szólok Fogatlanra újra elindult. Fogatlan leült mellém és figyelmesen várt.
- Fiam nem is mondtad, hogy egy éjfúria a sárkányod.
- Kellett volna? - kérdeztem.
- Nem kérdeztem így nem, de nem ártott volna. Hónapok óta nem láttunk ezen a környéken éjfúriát.
- Rendben, ha nem lenne gond elkezdeném a műfarkát készíteni. - mondtam és elindultam a műhelyük felé.
A hátam mögül egy kiáltást hallottam megfordultam és érdeklődve figyeltem a közeledő embert. Számomra ismeretlen nyelven beszélni kezdet a törzsfőhöz aki válaszolt is neki ugyan azon a nyelven. Értetlenül néztem a két emberre, majd Fogatlanra aki előttem állt meg nem sokkal.
 Fogatlan se nagyon érette, hogy mi van majd megrázta a fejét és tovább indult én meg követtem öt. Néhány perc múlva már a műhelyben voltunk és dolgoztunk az új műfarkon vagyis hát inkább én dolgoztam míg Fogatlan figyelt. Délutánra már készen is volt az új műfarok.
 Másmilyen lett, mint a régi. És ahogy láttam Fogatlannak is jobban tetszett ez, mint az előző. Kis pihenés után neki láttam Astrid ajándékának. Mivel már békében éltünk vagyis élnek a sárkányokkal arra gondoltam, hogy egy sárkányt készítek neki fémből. Csak azon kellett sokat agyalnom, hogy melyik sárkány illene Astridhoz. Végül a sikló sárkánynál döntöttem. Az a sárkány faj ugyan olyan, mint Astrid. Ugyan olyan vad, de mégis szelídíthető, barátságos és ez a sárkány olyan Astridos is. Gondolom ahogy barátkoznak a sárkányokkal Astrid egy siklót néz ki magának, mert azok olyanok, mint ő.
Megterveztem, hogy hogyan fog kinézni, de nem egészen úgy nézett ki a kész medál ahogy elterveztem, de valahogy mégis olyan Astridos volt.
 Találtam hozzá egy láncot amire rá raktam és elraktam a tarisznyába amit Johanntól kaptam. Sötét volt, de még hallottam ahogy az emberek kint össze - vissza futkostak, így semmi kedvem nem volt ki menni. Leültem az asztalhoz - ami szerencsére volt ott - és egy levelet kezdtem írni Astridnak.

" Drága Astridom, 
Lehet, hogy mire ezt megkapod már a születés napod elmúlik vagy talán hamarabb kapod meg, mint az lenne, de szeretném veled tudatni, hogy ezt az egy napot sose felejtem el bármilyen távol is legyek tőled. Szeretném, ha lenne nálad valami amit csak neked készítettem életed legfontosabb napjára. Ha később kapnád meg úgy is tudnám, hogy ezzel egy kis boldogságot vinnék a minden napjaidba. Nem szeretném, ha ezek után bánatos lennél, de tudom, hogy az leszel, hisz még elég sokáig nem foglak látni, se mosolyogni, de ezek megmaradnak nekem és ezek az emlékekkel boldog leszek míg újra nem láthattak. Azt szeretném kérni, - újra - hogy nélkülem éld az életed, hogy ne légy szomorú amiatt, hogy elmentem, de egyszer vissza fogok menni hozzád és akkor talán, de csak talán boldogok lehetünk együtt. De addig is a kedvemért légy boldog és éld az életed. Én ezt kérem tőled és kérlek tedd is meg. 
Előre is vagy utólagosan is Boldog Születésnapot kívánok.

Szeretettel: 

Hablaty.

És utólag is szeretném, hogy tud nagyon szeretlek. És örökké foglak. "

A levelet össze hajtva a medál mellé tettem. Ha találkozok Johannal oda adom neki és megbízom azzal, hogy csak Astridnak adhatja oda, de előtte valamibe be kell raknom mindkettőt, hogy el ne veszítsem még előtte. Hirtelen egy lány hangját hallottam kintről, Fogatlan felkapta a fejét és morogni kezdett. Lenyugtattam, hogy nincs semmi baj, nagy nehezen sikerült mire a lány belépett a műhelybe Fogatlan újra a földön feküdt nyugodtan. 

- Szia. - köszöntem zavartan.

- Szia. - köszönt vissza. - Apám küldött, hogy ma este egyél velünk, akár kész vagy akár nem azzal amit csinálsz. - mondta.

Ez elég jól eset. Talán végre nem kell halat ennem... de ez csak talán. 

- Öhh... hát köszönöm és örömmel elfogatom a meghívást. - mondtam a lánynak. 

- Nincs mit. Apám üzeni, hogy a sárkányodat is hozd. - mondta, majd hirtelen a homlokára csapot. - De buta vagyok még be se mutatkoztam, Syrile [ejtsd: Szíril], te pedig Hablaty, Odin örököse, ha jól tudom

- Igen, de csak maradjunk a Hablatynál. Nem nagyon szoktam még hozzá ehhez az Odin örököse dologhoz. Ez még új nekem. 

- Nem is tudtad, hogy az vagy? - kérdezte a lány.

- Nem amíg egy Thyra nevű lány el nem mondta néhány hete. De még is se nagyon tudom elhinni, hogy az vagyok. - mondtam. 

- Mert? - kérdezte.

- Nem nagyon vagyok valami jó viking. Otthon én voltam a falum leggyatrább vikingje és még hasonlók. És ott nem nagyon hallottam mondákat ilyenekről a vénünktől, nem mintha tudott volna beszélni. - húztam a számat a végére. 

Syrile csak nevetett ezen és én is. 

- Most már értem. Erre felé, vagyis hát a déli szigeteknél nagy részben békében élünk a sárkányokkal és ismerjük az összes mondát, legendát és történetet. Olyanokat amiket más törzsek nem vagy hallottak róla, de nem hiszik el. Ilyen például Odin örökösének a meséje. 

- Értem, szóval ezek olyan a " békés szigetek meséi " közé sorolható történetek. - mondtam.

- Annak is mondható, de gyere már várnak ránk. - mondta és elindult.

- Fogatlan, gyere. - szóltam a sárkányomnak és követük Syrilet. 

Nem olyan sokat kellett sétálnunk. Itt is, mint nálunk a főnök háza a Nagy terem előtt volt nem sokkal és attól nem messze a kovács műhely, amit itt már elég rég óta nem használtak. Ahogy oda értünk a lány berángatott engem Fogatlannak megadott enni - aki így teljesen lenyugodott. Bent a család örömmel fogadott és szerencsémre nem hal volt az asztalon, hanem csirke. Odinnak hála. Vacsora alatt is beszélgetem a családdal, de az érdekes dolgok csak a vacsora után jöttek a felszínre.