Elég érdekes dolgokat hallottam az itteni emberektől. Miután a törzsfővel és annak családjával megvacsoráztam a Nagy termükbe mentünk Történeteket hallgatni. Úgy éreztem, hogy az estém unalmas lesz, de mégse az lett. Elég izgalmas lett. Olyan legendákat és történeteket hallottam amiket még az életben nem tudtam volna elképzelni. Bélhangos lerágott történetein kívül nem nagyon hallottam más még. De itt egészen más történetek jártak, mint Hibbanton vagy annak környékén. Ezek a történetek még Johann tutira kitalált történeteinél is izgalmasabbak voltak. Teljes figyelemmel kísértem végig minden történetet, de ezek közül csak egyet érdemes megemlíteni. Elég érdekes volt és ha bele gondolok egy kicsit rémisztő is, de csak egy kicsit. Mikor haza megyek lesz mivel a többiekre hozni a frászt. Tehát a történet így hangzik.
- A történet amit mesélni fogok nagyon régen történt. Egy viking családról szól akik egy közeli szigeten éltek, de elhagyták egy új és jobb élet keresésének reményében. Azért hagyták el a biztonságos otthonukat, mert az első szülőt gyermeküket elvitte a fekete halál (a pestis). A családdal tartottak még néhányan akik féltek és ők is új reménnyel vágtak neki az útnak. Hónapokig hajóztak reménytelenül, de végül mégis partot értek messze ahonnan indultak. Az újvilág amibe érkeztek már éltek, de örömmel fogadták a jövevényeket. Ebben a világban élőknek meg volt a maguk átka - egy olyan átok amit senki se tudna közülünk el viselni. Átokkal sújtott emberek minden hónapban teliholdkor tomboló fenevadakká változtak át. Azok akik nem változtak át a falu alatti barlangokban bujkáltak. A család növekedett. Egy alkalommal a családból két gyermek megleste
az átváltozókat és a család legfiatalabb gyermekét szétmarcangolták. A szülők ekkor döntöttek úgy, hogy megvédik gyermekeiket bármilyen áron. Az édesanya varázslathoz fordult segítségül. Gyermekeiből vérszívó, halhatatlan szörnyetegeket kreált. Egy dolog vehette az életüket még pedig ami új " életüket " adta. A falujuk közepén álló hatalmas tölgyfa volt az. Ezek után kiderült arról a gyermekről aki ott volt az átalakulók meglesésén, hogy ő is igazából abba a fajba tartozik. Egyszerre volt tomboló fenevad és halhatatlan, vérszívó szörny. Az anyja elzárta egy varázslattal a fenevad énjét, hogy egy fajta szörnyetegként pusztítson. A varázslatot ami elzárja másik énjét megtörheti, de fel kell áldoznia 3 életet cserébe. Egyet a fenevadakból, egyet a vérszívó szörnyekből és a hasonmás leszármazottját, aki pontosan úgy néz ki, mint akinek a vérével a varázslatot
megpecsételték. Ha ezek megtörténnek a varázslat megtörik és egyszerre lesz mindkét aj, létre hozva egy új fajt. Lehetséges, hogy most is közöttünk vannak. Senki se tudja, hogy néznek ki. Ez persze nem igaz, de igazából senki se tudja, hogy igaz vagy sem. Talán egy igazi legenda. Mégis vigyázatok kit hívtok be az otthonotokba. * - fejezte be a vén.
Ahogy a történet véget ért percekig meredtem magam elé.
Ha ez igaz akkor ezek az... izék bárhol lehetnek. Egyébként ez számomra teljesen hihetetlen, hogy emberekből varázslat segítségével halhatatlanná válhat. Ilyenről még nem hallottam, de többször nem is akarok... azt hiszem. Ez az egész hihetetlen, de talán mégis igaz. De ha nem akkor lesz mivel ijesztgetni otthon a többieket. Ez a történet még Fafej lerágott" rémtörténetinél " is jobb volt. Arra figyeltem fel, hogy az emberek szállingóznak haza felé. Késő volt már és holnap tovább kell mennünk Fogatlannal. Johannhoz is el kell juttatnunk Astrid ajándékát, hogy oda adja neki. Felálltam és Fogatlannal az oldalamon elindultam ki.
- Pajti, holnap korán indulunk tovább, rendben. - mondtam neki, mire bólintott.
- Már indulsz is? - kérdezte egy hang a hátam mögött.
Megfordultam és Syrile állt ott.
- Igen, mennünk kell. Elég türelmetlen tud lenni. - mutattam a fejemmel Fogatlanra.
Fogatlanra néztem ez után aki utánzott, unottan.
Elég vicces volt így látni, de valahogy mégis komolyan gondolta ő.- Most mit csinált? - kérdezte Syrile.
- Hát szerintem engem utánozott, de igazából nem tudom. - mondtam az igazat. - Kérlek mond meg az apádnak, hogy mindet köszönök, de tényleg mennem kell.
- Megmondom és minden jót. - szólt utánunk.
- Köszönöm! - kiáltottam vissza.
Még nem emelkedtünk a levegőbe, de sietünk így is. Fogatlan tényleg nagyon türelmetlen tud lenni. Az erdőbe érve felszálltam Fogatlanra és arra a helyre mentünk ahol előző nap is aludtunk. Nem volt kedvem már semmihez így le is feküdtem aludni Fogatlan meg lefeküdt mellém és ő is elaludt.
Reggel emilyen korán csak tudtunk tovább indultunk és Johann hajóját keretük is közben.
* Hibbant *
Jó néhány nap eltelt már az Olvadás - feszt óta. Hibbanton egyre több vadabb sárkány jelent meg amikkel nem lehetett könnyen boldogulni. A lakosok mind az ifjú sárkány lovasokhoz fordultak segítségért. Próbáltak ott segíteni ahol tudtak, de ők nem nagyon értetek ehhez. Astrid tudta, hogy ide most Hablaty kéne, de tudta, hogy a fiú már messze jár Hibbanttól. A faluban a többség hozzá szokott a sárkányok jelenlétéhez, de egy valaki nem igazán tudott ezzel az egésszel megbékélni. ez az egy ember pedig Penész volt, az az ember akit talán mindenki utált a faluban. Minden áldott nap panaszkodott a vad sárkányokról, de már senki se nagyon figyelt arra amit mondott, csak meghallgatták és reflex szerűen válaszoltak rá. A mai nap is úgy kezdődött, mint a többi. Az emberek az élelem raktárnál szorgoskodtak amikor megjelent Penész és panaszkodni kezdett.
Astrid és barátai már nem bírták ezt és ahogy meglátták a közeledő férfit elmentek a sárkányaikkal. Távolodva a falutól Astridnak eszébe jutott a közeledő születésnapja. Eddig senki se említette és abban reménykédet, hogy már nem is fogják nincs semmi kedve ahhoz, hogy öt ünnepeljék az emberek Neki az bőven elég lenne, ha néhány órára magára tudna maradni a sárkányával és a gondolataival. A szigettől nem messze álló szirthez repültek és ott kezdek el beszélgetni.
- Most komolyan nem unja már Penész ezt az egészet. Minden áldott nap jön és panaszkodik. - mondta Takonypóc. - " Pléhpofa elegem van már a sárkányokból, nem tudok rendesen beszélni a birkámmal. Mindig megzavarnak és nem értem mit mond nekem Gomba. " - utánozta a férfit.
Mindenki nevetett ezen.
- Várjatok én nem emlékszem, hogy ilyennel jött volna Penész. - szólt közbe Fafej.
Ezen még jobban nevettek. A fiú nem értett valamit mindig valami ostobaságot mondott ami még viccesebbé tette a helyzetet. Habár Astrid ürességet érzett a szíve mélyén jól érezte magát a barátai körében. Fájt a szíve Hablaty elvesztése miatt, de megpróbálja megtenni azt amit a fiú kért tőle. Néhány perces csend után megszólalt.
- Srácok mit szólnátok egy " Legjobb trükk versenyhez "? - kérdezte.
Mindenki ránézett, majd bele egyeztek.
-Ki kezd? - kérdezte újra a lány.
- Azt hiszem...
- Én. - vágott közbe Takonypóc Halvér mondatába.
- Igazság szerint...
- Én. - vágott közbe újra.
- Akkor indulj! - kiáltott rá a lány.
- Akkor indulunk amikor csak akarunk, mert amikor elindulunk Kampó és éééééééééééééééééééééén..........
De senki se tudta mit akar mondani, mert a sárkány beindult. Astrid mosolyogva figyelte ahogy a sárkány a gazdáját szívatja. Amióta a sárkány szelíd bírta a lány. Viccesnek találta az ahogy a gazdájával bánik. Amint vissza értek kénytelen volt elfordulni nehogy kitörjön belőle a nevetés, elég ha magában neveti ki. Ezek után az ikrek indultak meg, de egészből trükkből valami félre sikeredet izé volt látható. Halvér volt a következő aki csak összesen egy kört tett a szirt körül. Mindenki kérdőn nézett rá miután vissza szállt melléjük.
- Akkor most én jövök. - szólt Astrid és felemelkedett a szirtről a sárkányával.
A sárkánnyal teljes összhangban volt és így tökéletes trükköket vitt végbe. A többiek ujjongva nézték, végül a lány elindult vissza faluba és a többiek követték.
A faluba vissza érve már nem volt ott a panaszkodó vén ember, aminek nagyon örültek. Az emberek még mindig a raktárnál szorgoskodtak, nem törődve a vissza térő fiatalokkal. Astrid gyalog indult haza azért, hogy a sárkánya pihenjen egy kicsit, hisz egész nap repültek. Figyelte ahogy a sárkány út közben játszik és ez őszinte mosolyt csalt az arcára. Siető léptek zaja csapta meg a fülét megfordult és a lihegő Takonypóccal találta szembe magát. Kérdőn nézet a fiúra aki már nem annyira lihegett. A fiú idegesen nézett rá majd meg szólalt.
- Astrid arra gondoltam, hogy mi ketten... esetleg elmehetnénk randizni. - mondta bátortalanul Hibbant - sziget legnagyképűbb vikingje.
- Hogy mi van? - kérdezte vissza Astrid először meglepetten.
Majd egyre dühösebb lett a fiúra.- Jól hallottad az előbb amit mondtam. Szóval mit mondasz. Eljössz? - kérdezte reménykedve.
Astrid leakarta törni a szarvait.
- Nem. - mondta tömören és röviden.
- Mert? - akadt ki Takonypóc.
- Egyrészt, mert semmi kedvem egy önelégült tuskóval tölteni az időm. - adta ki magából a lány. - Másrészt pedig valaki mást szeretek.
- És mégis ki a frász az? - kérdezte.
- Ahhoz neked semmi közöd. - szólt a lány. - Gyere kislány. - fordulta a sárkányához.
- Nem mondd, hogy az a kis nyomi aki elmenekült a problémák elől vagyis Hablaty. - mondta megvetve Astridnak.
A lány már nem bírta tovább. Visszament a fiúhoz és behúzott neki egyet, amitől a földre rogyott. Astrid dühtől izzó hangon szólalt meg.
- És ha ő az neked ehhez semmi közöd. Amúgy is részben, túl nagy részben te tehetsz róla, hogy elment. - adta ki magából a lány. - Ó és inkább öt szeretem, mint téged.
- De már nem jön vissza amilyen gyáva. Inkább elmenekült.
- Miből gondolod, hogy ne jön vissza. Nem ismered. Vissza fog jönni ebben biztos vagyok. - fejezte be és elviharzott a sárkányával.
Jó érzés volt számára ezt kimondani csak nem épp egy ilyen tuskónak akarta. De mégis örült, hogy megtette. Így talán lerázta a hódolóját, legalább egy gondtól megszabadult. Talán...
* A történetet a kedven ELŐSZEREPLŐS sorozatból van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése