Hablaty új élete 26. fejezet

* Hablaty *

A nap már magasan járt mikor felébredtem Fogatlan türelmetlen volt. Odajött hozzám és lökdösni kezdett.
- Ennyire nem lehetsz türelmetlen. - vontam fel a szemöldökömet.
 Erre csak morgott egyet és tovább lökdösött.
- Megyek már nem kell ledönteni a lábamról. Kapsz enni ezt az egy dolgot nem felejtem, hisz mindig emlékeztetsz rá. - mondtam neki.
Megint morgott, de legalább abba hagyta a lökdösést. Lementünk a partra és fogtam magunknak halat. Főleg a türelmetlen szárnyas gyíknak. Evés után elővettem a táskából Astrid ajándékát és a hozzá tartozó levelet. Kellene valami amibe bele tudnám rakni, hogy Üzenőszél ne hagyja el. Csinálnom kellene egy tasakot amibe bele tudom rakni ami előbb is eszembe juthatott volna, vagy is hát tegnap még a szigeten, de most már mindegy. Valamit kitalálok, mint mindig. A táskában néztem valamit amiből lehet csinálni egy tasakot. Végül is találtam egy nagy anyag darabot és egy madzagot. Ebből csak kitudok hozni valamit, végül is magamtól csináltam egy műfarkat a sárkányomnak meg egy nyerget meg sorolhatnám, miért pont ez fogna ki rajtam. Miért pont egy ilyen kis semmiség lenne az. Ránéztem a tegnap készített medálra és rögtön elfogott az az érzés mi lesz, ha nem is fogja hordani, vagy épen elolvassa, hogy tőlem van és eldobja, hogy semmi se legyen ami emlékezteti rám. Ezekre gondolva ideges lettem. Ha ő nem lenne ott nem mennék vissza már soha, de így, hogy ő van bármit megtennék.
Már most vissza mennék, de valami vonz ami nem Hibbanton van, hanem attól egy kicsit távolabb és elrejtve a szemek elöl. Mintha arra várna, hogy segítsek neki, de előbb meg kellene találnom, hogy mi az vagy inkább ki. Családtagom nem lehet anyám meghalt amikor kicsi voltam, apám családjáról semmit se tudok szóval az nem lehet és alapból anyáméról se szóval nem tudom mi lehet ez, de szüksége van rám... valamiért és megkeresem, hogy segítsek. Ahogy Fogatlannak is segítettem és ahogy ő is segít nekem. Ő nem csak a barátom, hanem egy második testvér aki vigyáz rám és én is ő rá. 3 hónap telt el és jobban megbízom benne, mint a faluban bárkiben eddigi életemben.  Ő volt az új családom. Ezen elmosolyodtam egy csöppet és rá néztem
 Ez a tény tetszett. Fogatlan az új családomként furcsa, de mégis a legjobb lesz így. Vissza tértem a tasak készítéséhez. Estére mielőtt Üzenőszelet elküldtem volna kész is lettem a tasakkal... szerencsére. Beletettem a láncot és a levelet, majd a kis sárkányom lábára kötöttem.
- Nagyon figyelj arra amit most mondok neked Üzenőszél. Menj vissza Hibbantra és keresd meg Astridot aki tegnap is megkellet keresned és csak neki adhatod oda ezt a tasakot. Érteted? - kérdeztem tőle.
Bólintott és szárnyra kapott ismét az otthonom felé. Ha a szívemre hallgatnék már rég vissza mentem volna, de amilyen vagyok inkább az eszemre hallgattam és tovább mentem. Távolabb a családomtól, a népemtől, a szeretett lánytól. Attól a lánytól akiért bármit megtettem volna, de mégse mentem vissza hozzá. Mert amilyen ostoba vagyok inkább messzebb megyek tőle és nem vissza hozzá. Ettől elszomorodtam.
 Fogatlan megérezhette, hogy valami van velem, oda jött hozzám és dörgölőzni kezdett. Ezzel mosolyt csalt az arcomra, de belül még mindig gyötörtem ezen. Pont úgy, mint amikor ő előttem hevert és nem tudtam mit csináljak, de elengedtem és a legjobb barátom lett. Azt nem tudtam, hogy mi lesz velünk Astriddal, ha vissza megyek. Együtt leszünk vagy túllép rajtam és csak barátok leszünk. Nekem még az is elég lenne csak tudjam, hogy boldog. Megetettem Fogatlant, majd én is ettem egy keveset. Azok után amiken gondolkodtam semmi se ment le a torkomon, de azért megpróbáltam. Kis idő elteltével Fogatlan mellé telepedtem és megpróbáltam elaludni, de csak forgolódtam. Gondolkoztam mi lesz ezek után, mi lesz ha vissza térek Hibbantra, milyen lesz újra ott akár menni idő elteltével is. Órákig gondolkodtam mire eltudtam aludni. Mi lesz ennek az egészek a vége.


* Hibbant *

Elérkezett az a nap amit Astrid nem várt. Szorongva ment ki a szobájából. A szülei már ébren voltak és a házban szorgoskodtak, de amint meglátták a lányukat abba hagyták. Astrid mosolyt erőltetett az arcára és a szüleire nézett. Azok oda mentek hozzá és viszonozták a mosolyt.
- Boldog szülinapot kicsim. - mondta az anyja.
- Így igaz kincsem, Boldog Szülinapot. - folytatta az apja.
- Köszönöm. - mondta. - Megyek megkeresni a többieket. - és elindult az ajtó felé.
- Menj csak ez a te napod. - szóltak utána a szülei.
~ Így igaz Astrid szülinapod van, most boldognak kellene lened, de miért nem vagy az? Hát persze, hogy miatta van nincs itt, hogy veled legyen, de az akarná, hogy boldog legyél. Ha itt lenne akkor is ennyire ellennél szontyolodva? Akkor is ilyen lennél? Ha itt lenne biztos megtenne mindent, hogy akár egyetlen mosolyt is az arcodra csaljon, nem igaz? Ha itt lenne egy percre se szakadnál el tőle. Ő a mindened. - suttogta a hangocska Astrid fejében és ő nagyon jól tudta, hogy ennek a hangocskának teljesen igaza van. Ha Hablaty vele lenne nem lenne ennyire szomorú és magányos, lenne kivel töltenie a napot, de nincs itt és talán nem is lesz. Kilépet az ajtón és szembe találta magát a tegnapi rettenetes rémmel, aki most kíváncsian nézett a lányra, majd a hátsó lábára pillantott. Astrid követte a pillantását és észre vette a kis tasakot, de nem értette mit keres a lábán. Odament hozzá és levette a lábáról a tasakot. Örömmel látta, hogy nem repült el felvette és vissza indult a házba. Bement a szobájába, leült az ágyára a sárkányt is lerakta oda, aki rögtön odabújt az ölébe és el is aludt rögtön. Levonta, hogy a kis sárkány egész éjjel repült, hogy ezt átadja neki akár mi is volt.
Kibontotta a tasakot és kivette a levelet, de még mindig volt valami benne. Bele nézett és  még a lélegzette is elállt a látványtól.
 Tudta, hogy ki küldhette neki. Kivette a medált a tasakból és jobban megvizsgálta. Felfedezte benne a kedvenc sárkányát. Nem tudta, hogy a fiú honnan tudhat, de nagyon tetszett neki és örült is. Így még se lesz olyan rossz ez a nap. Ennek az egy személy köszöntésének teljes szívéből örült. Nem is sejtette, hogy a fiú tudja mikor van a szülinapja, de most már tudja és örült ennek. Felvette a félre rakott levelet és olvasni kezdte. A végére könnyek gyűltek a szemébe, de nem sírta el magát. Félre tette az ölében alvó sárkányt felállt és az asztalához sétált. Magával vitte a levelet és a láncot is. Elővett egy lapot és írni kezdett a szerelmének.

" Drága Hablaty,
köszönöm az ajándékot és legfőképp azt, hogy gondoltál rám. Nem hittem volna, hogy valaha is tudod mikor van a szülinapom, de köszönöm neked még egyszer. Nem ígérhetem meg, hogy mindig boldog leszek nélküled, de az igen, hogy megpróbálom. És várni fogom, hogy mikor térsz vissza. De még mielőtt boldogok lehetnénk egy valami megígérek neked, nem fogod megúszni ezt a dolgot. Itt hagytál minden szó nélkül, de még is megértem, mert én is ezt tettem volna a helyedbe. Ahogy te is megkértél dolgokra úgy én is megtenném. Legelőször is nagyon vigyázz magadra és minél előbb gyere vissza hozzám. És a családodhoz. Apád teljese kivan igaz végzi a dolgát, de meg van törve, hogy elmentél. Ahogyan én is. Épp, hogy minden jól alakult, de te eltűntél. Én is nagyon szeretlek és várni fogok rád mindig, de boldog leszek. Köszönöm még egyszer és mindig ezt a kis apróságot. Így tudom, hogy mindig velem vagy és így boldog leszek. Sose fogom levenni. Mindig eszembe fogsz jutni és sose feledlek. Gyere vissza hamar. Nagyon hiányzol már.

Szeretlek és várlak:

Astrid "

Össze tekerte a levelet és várta, hogy a sárkány felébredjen. Minél előbb elakarta juttatni a levelet a fiúhoz. De még se várhatott egész nap a szobában arra, hogy a sárkány felébredjen. Óvatosan, hogy ne ébredjen fel rá kötözte a lábára a levelét. Hagyta a sárkány tovább aludni így hát kilépet a szobából és a házból is kisietett. Elindult a Nagy teremben enni. Miután végzett még nem találkozott a barátaival így nyugodtan indult el egyedül a medence felé. Oda ahol minden kezdődőt, oda ahol minden meg változott. Az elmúlt 3 hónapban csak most érezte magát teljesnek. A láncot egyből ahogy megírta a levelet a nyakába rakta és ahogy leírta sose fogja leven. Még akkor se ha erőszakkal vennék el tőle, ez a dolog csak az övvé és
Hablattyé. A kettőjükké örökre. A medencébe érve ahhoz a kőhöz ment ahol a fiú rajza volt leült oda és csak nézte. Nem tudta megmondani, hogy mi ragadta meg, de teljesen elvarázsolta öt a rajz. Ahogyan a medál is. Nem tudta, hogy ilyen jó érzéke van a fiúnak egyes dolgokhoz, de ezekkel a dolgokkal csak még jobban megszerettem és várta haza. Már látni akarta, hallani a hangját, a dadogását. És főleg az ahogy elmondja neki szemtől szembe, - akár dadogva akár nem - hogy szereti mindennél jobban ami ezen a világon van. Ő meg viszonozza ezt a mondatott végül megcsókolja és soha nem engedné már el sehova. Mindig mellette lenne és támogatná az ötletei bármekkora butaság vagy őrültség lenne az. Már most vele akar lenni. Sose hitte volna, de mindent meg tenne azért, hogy most is vele legyen. Hiányzott neki.
Fel se tűnt neki ilyen gondolatok mellet, hogy milyen gyorsan repül is az idő. Egy bagoly hangos huhogása zökkentette ki. Amint felmérte a terepet elindult haza. Az érzelmi és lelki " sérelmektől " teljesen kimerült. A szobájába belépve már nem látta a sárkány. Befeküdt az ágyába, de nem tudott elaludni annak ellenére se, hogy teljesen kimerült. Az agya egyre csak Hablatyon járt, csak forgolódott össze - vissza, de nem tudott aludni. Azt nem sejtette, hogy valaki nagyon távol ugyan ebben a helyzetben van és csak rá gondol. Lassan lenyugodott és végül elaludt. Álmában felelevenedett az első és egyben utolsó éjszaka amit a fiúval töltött.