Hablaty új élete 80. fejezet

* Astrid *

Azt hittem ott esek össze a látványtól.
- Te komolyan képes voltál így itt hagyni a testvéred? - kérdeztem a mellettem álló Klaustól.
- Elméletben a levegőzés segít a gyógyuláson, nem gondoltam, hogy ez lesz. - mondta.
Na jó ez igaz, de akkor is.
- Jó mindegy ez most nem számít. Hozz egy tálba vizet és rongyokat. - adtam ki az utasítást.
Elment én meg odamentem Hablatyhoz és beültem mögé.
- Hablaty, hallasz édesem? - kérdeztem. Nem hívtam még így soha, de hátha megteszi a hatását ez. - Itt vagyok és nem haragszok rád az előbbiért, csak nyisd ki a szemed és nézz rám.
- Astrid... sajnálom... - mondta halkan, de még mindig nem nézett rám. - ... az előbbit... nem...
- Cssssss. Ne beszélj, majd ha jobban leszel, megbeszéljük ezt. Nyugodj meg és pihenj.De igazából az egész nem a te hibád, csak jót akartál nekem, de nem hagytam magam és felkaptam a vizet attól amit mondtál, de lehetett volna annyi eszem, hogy megnézem mi a bajod ahelyett, hogy itt hagylak tovább szenvedni. Én sajnálom, hogy itt hagytalak. - mondtam. - Most már itt vagyok és jobban is leszel nem sokára, csak bírd ki. Miattam, kérlek.
Vett egy akadozott levegőt és rám nézett. Annyi erő se volt benne, hogy egy normális grimaszt kihozzon magából vagy egy gyenge mosolyt.
- Az előbb tényleg édesnek... hívtál? - kérdezte akadozva.
- Igen, de ne beszélj, most az is megerőltető neked. Szükséged lesz az erődre, hogy felgyógyulj. - mondtam és megsimogattam az arcát. - Nem lesz semmi bajod, itt vagyok. Pihenj csak.
Lehunyta a szemét és próbált pihenni, de még így is láttam, hogy nem bírt. Látszott rajta ha nem lenne annyira erős, mint amilyen már rég feladta volna a küzdelmet és meghalna. De nem teszi, mert tudja, hogy sokan számítanak rá és azt is, hogy nekem szükségem van rá. Egy perccel később Klaus lépett be az ajtón kezében a tállal.
- Köszönöm. - álltam fel és elvettem tőle a tálat.
- Jobb lenne ha levinném? - kérdezte Fogatlanra mutatva.
- Az hiszem igen. - mondtam.
- Rendben. Fogatlan gyere. - szólt neki, de az meg se mozdult.
Egyre csak Hablatyot bámulta és nem mozdult. Visszamentem oda és megláttam mit néz. Hablaty szeme nyitva volt, de semmi életerőt nem tükröztek a szemei egyedül fáradságot és szenvedést. Ugyan olyan fáradt szemekkel nézett rám, majd bólintott egy kicsit.
- Menj le nyugodtan... pajti. Én jó kezekben vagyok. - mondta neki.
Vonakodva ment Klaus után, aki becsukta az ajtót mögötte. Vissza mentem Hablatyhoz a tálal és visszaültem mögé.
- Nem sokára jobban leszel és nem fog már fájni, így tudsz majd pihenni egy keveset. De ez most lehet, hogy fájni fog egy kicsit. - mondtam és elkezdtem kimosni a sebét.
Az elsőnél felszisszent, de azért tűrte viszont látszott az arcán, hogy nagyon fáj neki, de csak miattam tűri egy szó nélkül az egészet.
- Ha fáj nem kell vissza tartanod miattam, kibírom, de ha neked úgy jobb akkor ereszd ki. - simogattam meg az arcát.
Egy nagyon gyenge mosoly jelent meg az arcán, ami engem is mosolygásra késztetett. Óvatosan kimostam a sebet és be is kötöztem. Még a vérzést is sikerült elállítanom valahogy, de az már számomra is kérdés, hogy hogyan sikerült. Felálltam mögüle és elmentem a fájdalomcsillapítóért és egy altatóért. Ha nem érzi nem fáj neki se és nem is szenved. Ahogy elindultam elkapta a csuklóm és fáradtan nézett rám.
- Itt maradsz velem míg fel nem ébredek igaz? - kérdezte kevés kétségbe eséssel a hangjában.
- Ahogy mindig. - válaszoltam.
Bólintott, majd elengedte a kezem és hagyta, hogy az orvosságért menjek. Tudom, hogy tudja, hogy be akarom adni neki az egyik altatót és azért kérdezte tőlem ezt. Nem akarom megtenni vele, de most az a legjobb neki is és ezt ő is tudja. Vissza mentem hozzá és óvatosan felültettem, hogy megtudja inni a fájdalom csillapított. Beültem mögé, épphogy leültem ő már hatra dőlt és a fejét a vállamra rakta, onnan nézett fel rám egy kicsit valamivel több életerővel a szemében... talán, de a fáradtság most még jobban látszik rajta.
- Pihenj. - mondtam neki és megsimogattam az arcát.
Belesimult az érintésembe és valamivel boldogabb mosoly jelent meg az arcán. A fejemet az övének döntöttem és csak simogattam a kézfejét.
- Nem akartalak megbántani, én nem... nem tudom mi mondata velem... azokat korábban. - mondta.
- Tudom, de nincs semmi baj. Meg esik az ilyen, bárkivel. - mondtam. - Most az a lényeg, hogy felgyógyulj.
- Azt hiszem a közel jövőben kerülöm a nagyobb csette - pattékat. - mondta eléggé szenvedve.
- Ezek után biztos is voltam benne. És mindjárt hat a fájdalomcsillapító is. - mondtam.
- Hozzá tudnék szokni ahhoz, hogy édesemnek hívj. - mondta. - És még mindig be akarod adni nekem azt az altatót?
- Igen, muszáj, pihened kell, még ha azzal is, de kell. - mondtam. - De itt leszek veled míg felébredsz és utána is, ezt megígérem.
- Rendben. - mondta kicsit szomorúan.
- Figyelj, komolyan mondom, hogy itt leszek amikor felébredsz, jó talán nem ugyan itt, de bent leszek a házban. Ahogy ezután mindig melletted leszek legyen bármi. - mondtam egy félmosollyal.
- Tudom, de...
- De? - kérdeztem.
- Semmi. - mondta. - Eddig is itt voltál velem és ezek után is velem leszel mindig.
- Ahogy mondod. - mondtam. - Fáj még?
- Nem, már hatott az orvosság. - mondta. - Akkor most az jön, hogy néhány óra múlva találkozunk igaz?
- Igen. - válaszoltam.
- Mielőtt kiütsz kérhetek valamit? - kérdezte.
- Persze, ez nem kérdés, ezt tudhatnád. - mondtam.
- Kérek egy csókot. - vágta rá rögtön.
- Egyet s nem többet. - mondtam mosolyogva.
- Rendben, de most mit mosolyogsz? - kérdezte.
- Ha most ilyen telhetetlen vagy akkor mi lesz ha összekötjük az életünket. - válaszoltam.
- Azt még nem tudom. - mondta. - De abban már most biztos vagyok, hogy boldogok leszünk.
- Meglehet, de most aludni fogsz ameddig csak kell. - csókoltam meg.
- Tudom, akkor hát. Jó éjt kicsim. - mosolygott.
- Neked is, édesem. - mosolyogtam és beadtam neki az altatót.
Rögtön elaludt, de a mosoly, az az őszinte mosoly amit annyira szeretek az arcán volt. De igazából nem tudom mit vártam, hisz altatót kapott ami rögtön kiütötte, de azért az a mosoly ott van az arcán amit szeretek. Ahogy elnézem szerintem magától is elaludt volna egy hamar, hisz aki egy fél éjszakát átszenvedett, a délelőttről nem is beszélve, persze, hogy fáradt. Figyeltem, ahogy alszik és már értem miért szeret ő is figyelni engem miközben alszok. Akkor békés vagyok és nyugodt senki se mondaná meg rólam, hogy képes vagyok fákat gyilkolni. Ilyenkor Hablaty is békés, csak neki az arcára kiül egyféle kisfiús ábrázat, ami még vonzóbbá teszi őt számomra. Így róla senki se mondaná meg, hogy Odin örököse akire mindenkinek szüksége van. Csak egy fiú, helyesbítek férfi - 1 év és az lesz és talán akkora már a törzs vezetője is, felnőtt a feladathoz már rég - aki próbálja kipiheni a bajait, ami bevallva elég nehéz lesz egy ideig.
Miközben figyeltem, ahogy alszik én is elaludtam, az illata megnyugtatott.

Alkonyat tájt ébredtem fel és szerencsére Hablaty még aludt amikor felébredtem, semmi se ébresztette fel pedig már bőven kiment a hatása az altatónak a szervezetéből. Bár számomra se volt baj az, hogy aludtam, mert kipihentem legalább magam. Ahogy körbe nézem a szobában észre vettem az asztalon Vakmerőt. Óvatosan felálltam Hablaty mögül és odamentem a sárkányomhoz. Egy levél volt a lábára kötve, amit csak anyáék küldhetek, mert Vakmerőt otthon hagytam. De mit akarhatnak anyáék. Kibontottam a levet és olvasni kezdtem.

" Astrid, 
apáddal a minap kaptunk egy levelet a bátyádtól. Az ünnepekre már itthon lesz és itt is marad. Vigyázz Hablatyra, hogy ne legyen baja miatta, tudod, hogy nem kedvelte nagyon. Vigyázzatok  magatokra és gyertek haza mihamarabb. 

Csókol:        

Anyád és apád. "

Nem hiszem el, hogy 13 év elteltével képes vissza jönni. Nem tudott volna legalább 3 évet várni, addig legalább míg Hablaty feleségül vesz, akkor már nem lesz beleszólása az életembe. Habár most sincs, felnőtt vagyok és akik bele is szólhatnának az életembe az anyáék, de ők nem tennék meg, mert tudják, hogy boldog vagyok Hablattyal. Ha valami baja lesz Hablatynak Anin miatt akkor tőlem fog kapni nem is keveset. És persze sose fogom hagyni, hogy baja essen miatta Hablatynak. Mégis kétségbe esve temettem az arcom a kezembe. Vakmerő hozzám dörgölőzött, hisz érezte, hogy mi bajom van.

- Mi a baj kicsim? - hallottam meg Hablaty hangját.

- Semmi, csak fáradt vagyok. - mondtam egy félmosollyal az ajkaimon. 

- A kétségbe esés az arcodon nem erről árulkodik. - mondta. 

- Jó, igaz van egy kis baj. - mondtam. 

- És mi lenne az? - kérdezte.

- A bátyám haza jön. - sétáltam oda mellé.

- Nekem mikor akartál arról szólni, hogy van egy bátyád? - kérdezte.

- Ez köztudott volt utána elment és most vissza jön. Tönkre tenni az életem. - mondtam csalódottan. 

- Lehet, hogy nekem ez már magas, de mit értesz ez alatt? - kérdezte.

- Nem tudom miért, de sose kedvelt téged és biztos vagyok benne, hogy szét akar majd választani minket ezért. - mondtam és hozzá bújtam. - De én sose fogom hagyni, hogy valaki közénk álljon. Még ha az a valaki a bátyám lesz, akkor se. Nálad fontosabb ember még sose volt az életemben. 

- Én nem akarok közéd és közé...

- Sose fogsz, nekem te fontosabb vagy, mint ő. És milyen testvér az aki tönkre teszi a boldogságom? - kérdeztem.

- Nem valami jó. De tényleg feladnád miattam a családod? - kérdeztem.

Felültem és teljesen komolyan néztem a szemébe. Azt hiszem életem leghatározottabb mondatát mondtam ki a " Szeretlek"-en kívül.

- Nekem már te vagy a családom, azóta, hogy szeretlek. - mondtam. - Voltak hullámvölgyeink és nagyon hosszú távolság tartás is közöttünk, de te voltál mindig is a családom. Amióta tudom, hogy szeretlek csak te vagy nekem. 

- Jó ezt tudni. - mosolygott és átölelt. 

- Tudod mi lenne a legjobb most? - kérdeztem.

- Nem, mi lenne az? - válaszolt kérdéssel a kérdésre.

- Minden nélkül, ajándékok, jelképező ékszer és minden egyéb nélkül megkérnéd a kezem, most azonnal. - mondtam. 

- Gondolhattam volna, hogy ezt fogod mondani. - mosolygott. - De azért te is érdemelsz valamit egy ilyen alkalomra.

 - Nekem az is elég ha mindig szeretni fogsz. - mondtam egy kicsit elpirulva.

Szerencsére még mindig magához ölelt így nem látta a zavartságomat.

- Sose fog megszűnni irántad a szerelmem. - válaszolta. 

- Hozok vacsorát. Remélem éhes vagy. - álltam fel.

- Nekem ne hozz, semmi se megy le a torkomon. - szólt utánam.

- De Hablaty en...

- Tudom, de ami nem megy, azt ne erőltesd. - mondta.

- Rendben, de akkor pihenj. - szóltam rá.

- Egy ilyen megkérés után... csoda, hogy nyugton tudok maradni. - gúnyolódott.

- Gúnyolódj csak, de nekem lesz igazam. - mondtam.

- Miben? - kérdezett vissza.

- Hogy még ebben az évben megkéred a kezem. - mondtam és azzal kimentem.