Hablaty új élete 82. fejezet

Felé fordultam és szerintem elég bágyadt képpel nézhettem rá, ha a szemeiben egy pillanatra aggodalmat fedeztem fel.
- Mi a baj, édes? - kérdezte. - Fáj valamid?
- Nem, nem fáj semmim és ezért se értem mi bajom van Rosszul se érzem magam, de még sincs kedvem semmihez a mai napon. Nem tudom mi van velem, most. - válaszoltam.
- Nem a veszekedésünk miatt vagy ilyen? - kérdezte.
- Nem hiszem, Te is tudod, hogy volt már komolyabb vitánk ami jobban kiakasztott, mint ez. Most valami más bajom van. - mondtam. - Klaus küldött fel, igaz?
- Igen, aggódik érted, főleg amiket mondtál neki. - válaszolta. - Azt akarta, hogy nézzelek meg, hogy minden rendben van.
- Miket mondott el a beszélgetésünkből? - kérdeztem fáradtan.
- Csak annyit, hogy szerinted én milyennek képzelem el a tökéletes életet, ami csak részben igaz. - mondta.
- Én csak azt mondtam amit le tudok következtetni a szavaidból és a tetteidből. - mondtam.
- Tudom, de szerinted nekem jó lenne nélküled? - kérdezte.
- Persze, hogy nem. - mondtam.
Leült mellém és az arcomat kezdte el simogatni. Rögtön bele simultam az érintésébe és lehunytam a szemem. Pár perc múlva megszólalt.
- Szerintem neked most az álmod miatt van valami bajod. - mondta.
- Milyen álom? - kérdezem.
Arra se emlékszem, hogy előző este mit csináltan nem, hogy még arra is emlékezzek, hogy mit álmodtam az este.
- Én azt nem tudom miről álmodhattál, de valamit anyukáddal kapcsolatban. Én is arra ébredtem, hogy forgolódsz és egyfolytában azt mondogatod, hogy " Anya, ne! " és sírtál is. Próbáltalak felébreszteni, de semmire se reagáltál. Fél vagy egy óra múlva lenyugodtál és tudtál nyugodtan aludni. Valami nagyon felzaklathatott, hogy ilyet álmodtál. Ezek után én nem mertem elaludni. - mondta.
- Még így se tudom mit álmodhattam. - mondtam.
- Talán arról, amikor anyukádat elvitték a sárkányok. - mondta.
- Talán. - fordultam vissza úgy, ahogy voltam.
- Mi a baj? - kérdezte a vállamra rakva a kezét.
- Semmi, csak szeretnék egy kicsit pihenni. - válaszoltam.
- Rendben. Ha kellek tudod hol találsz. - mondta és felállt.
- Mindig mellettem vagy amikor kellesz. - mondtam.
- Hagylak pihenni. Majd később gyere fel enni. - mondta.
- Rendben. - válaszoltam és hallottam, ahogy kiment.
Pár perc múlva felültem és Fogatlanra néztem.
- Gyere ide, pajti. - szóltam.
Rögtön felállt a helyéről és odajött hozzám. Kérdőn nézett rám.
- Alszol velem, pajti? - kérdeztem tőle.
Egy pillant múlva bólintott is.
- Gyere. - mutattam fel az ágyra.
Ismét kérdőn nézett rám, nem tudta mit akarok ezzel, hisz amióta nem barangolunk a világban nem aludtunk úgy, hogy neki dőltem, csak nagy ritkán, de most szükségem van a közelségére.
- Nyugodtan feljöhetsz, ha Astrid kiakad, majd megmondom neki, hogy én engedtelek fel. - mondtam és megsimogattam a fejét.
Dorombolva feküdt fel mögém én meg neki is dőltem, ahogy elhelyezkedett.
- Szerinted megtörtének volna velem ezek ha akkor este nem lőlek le? - kérdeztem tőle, csak kérdőn nézett rám. - Arra gondolok, hogy lennének barátaim, tudnám, hogy mi vagyok, amiket meg éltem eddig, anya, Astrid és míg minden egyéb dolog. Szerinted ki lennék nélküled? Ugyan az akiről már annyit hallottál tőlem vagy másoktól? Ugyan olyan két ballábas senki lennék, mint aki voltam?
Csak morgott valamit, - amit én nemnek veszek a hanglejtéséből - majd együtt érzően bújt oda hozzám és kezdett el dorombolni. Letette mellém a fejét és engem figyelt. A bal oldalamra fordultam és a lábára hajtottam a fejem és próbáltam elaludni.

- Ébressz fel valahogy, ha érzed, hogy nincs rendben valami velem. - mondtam neki.
Bólintott és ő is próbált el aludni vagy csak pihenni, habár nála ez ugyan az jelenti. Szóval mindegy. Néhány perc múlva aludtam is és bele csöppentem az esti álmomba. Astridnak igaza volt arról álmodtam amikor anyát elviszik tőlem, de nem értem miért pont most jön ez elő bennem, bár minden évben ilyen táj ilyen álmok kísértek végig.
Látom a csecsemő énem előtt Felhőugrót aki érdeklődve néz engem és Klausra rá se hederít. Ahogy hagyja, hogy játsszak a karmával és azt is kíváncsian figyeli. Azt is látom, ahogy anya betoppan a szobába egy karddal, hogy minket megvédjem, majd azt, ahogy Felhőugró véletlenül megsebez engem és anyára kezd figyelni. Látom a sárkány szemében az értelmet, ahogy Fogatlanéban is szoktam látni. Én bömbölök, mint egy idióta, - bár a csecsemő önmagamtól mit várok - majd apa megjelenik és a ház lángokba áll. Megment minket, majd nézzük, ahogy anyát a sárkányok elviszik. 
Ugyan ez az álom pergett le a szemem előtt újra és újra, mielőtt arra ébredtem volna fel, hogy valaki nyakon önt vízzel.
- Melyik eszes ötlete volt ez? - kérdeztem Astridra, Klausra és Fogatlanra nézve.
Szúrós szemekkel néztem Klausra akinél egy vödör volt.
- Gondolhattam, hogy te lehettél az. - címeztem Klausnak a mondatot.
- Másra nem nagyon keltél fel, ez tűnt a legjobbnak. - mondta és kiment lerakni a vödröt.
- És akkor este hol fogok aludni szerinted. Minden csurom víz. - mondtam.
- Kint van vagy 30 fok biztos megszáradnak a cuccaid. - mondta.
Astrid csak a szemét forgatta miattunk.
- Miről álmodtál már megint? - kérdezte, ahogy rám nézett.
- Amit mondtál, arról a napról amikor anyát elvitte Felhőugró. - mondtam.
- Hozzam a plüss sárkányod vagy sem? - kérdezte Klaus.
- Szerintem jobban jársz ha kimész. - szólt neki Astrid.
- Miért? - kérdeztük egyszerre.
- Ha egy nyűgös ember sokáig idegesítesz a hülyeségeiddel képes neked menni. - mondta.
- Nem is vagyok nyűgös. - szólaltam meg.
- De igen is az vagy. - fordult felém.
Sértődötten fontam össze a mellkasomon a kezem.
- Na jó, mindegy én megyek, ti csak beszélgessetek. Van egy kis dolgom. - ment ki Klaus.
- Ennek mi baja? - kérdezte Astrid tőlem.
- Per pillanat nem tudom. - mondtam.
- Fogatlan mit keresett az ágyban? - kérdezte.
- Én engedtem fel. Azt hittem, hogy akkor nem álmodom ezt, de tévedtem. - mondtam.
- Fáradtnak tűnsz. - simogatta meg az arcom.

- Néhány napig még annak fogok tűnni. - mondtam. 

- Mert? - kérdezte. 

- Amióta anyát elvitték tőlünk a sárkányok ilyen időtájanként, az az Snoggeltog előtt mindig ilyen álmok kísérnek néhány napig. -mondtam.

- Szóval mielőtt betöltöttetek volna az egy évet Klausszal anyátokat elvitték tőletek. Nem csoda ha olyan vagy, mint egy nyúzott birka. - mondta. 

- Köszönöm az együtt érzésed. - mondtam. 

- Gyere ide. - ölelt át.

- Elég rád nézni és tudom min mehetsz keresztül most. Ne magadat hibáztasd azért, hogy elvitte Felhőugró őt. Nem a te hibád. - mondta.

- Honnan tu...

- Klaus mesélte, mielőtt lejöttünk volna elmondtam, hogy szerintem miért vagy ilyen és szerinte is ez a bajod. Ő is az mondja, hogy ne emészd magad azért, ami nem a te hibád. Ahhoz az időkhöz cselekedet kellő képen anyátok, amikor megmenteni ment titeket. Nem csak téged, hanem Klaust is, akkor az nem csak a te hibád lehetne, hanem az övé is. Ne hibáztasd magad érte, most már újra veletek van és ez a lényeg. - mondta.

- Ez nem olyan egyszerű, mint azt te hiszed. 15 éven keresztül csak az hallani apámtól, hogy csak az én hibám az, hogy anyát a sárkányok elvitték, mert főkép engem akart megvédeni a sárkánytól. Nehéz egy gyereknek azzal a tudattal felnőni, hogy az anyja csak is miatta nincs velük. - mondtam. - Így is elég gáz volt 7 évig kirekesztetnek lenni, de ez is minden évben több terhet rakott a vállamra, amikor apa erről beszélt nekem és engem hibáztatott mindenért. Nem ilyen élet járt volna nekem. - mondtam már sírva. 

- Hablaty. Nyugodj meg, kérlek. Nem a te hibád volt. És hidd el nekem, senkinek se olyan élet járt volna, mint neked. Szerintem apád csak egy bűnbakot keresett maga helyett, hogy nem tudta megmenteni. - mondta. - Édes, - tolt el magától és simogatta ki az arcomból a még mindig vizes hajam. - én mindig itt leszek veled legyen bármilyen bajod, itt vagyok. Nyugodj meg, szépen kérlek, nyugodj meg. - nyomott egy csókot az arcomra, majd visszahúzott magához és a hátamat simogatta. 

Egyfolytában a fülembe suttogta, hogy nyugodjak meg, de nekem nem ment olyan könnyen az. Biztos, hogy egy negyedóra volt, mire lenyugodtam és elaludtam a vállán. Talán egy óra múlva ha nem előbb ébredtem fel Astrid válla helyett a hasán. Ettől olyan érzésem támadt, mintha a gyerekünk szívverését hallgattam volna. Anélkül, hogy komolyabban megmozdultam volna fele fordítottam a fejem és rá néztem. Mosolyogva nézett le rám és kezdte el simogatni a hátam. Felültem, majd őt is felhúztam magamhoz. 

- Mi az? - kérdezte.

- Semmi csak eszembe jutott valami. - válaszoltam.

- És mi lenne az a valami? - húzta fel a szemöldökét. 

- Amikor feltűnt, hogy hol ébredtem eszembe jutott, hogy pár év múlva valamit ugyan úgy fogok hallgatni. - válaszoltam.

- Mit fogsz te pár év múlva hallani? - értetlenkedett.

- Azt, ahogy a gyerekünk szíve dobogni fog. - mondtam.

- Előbb még el kellene venned. - állt fel. 

- Tudom, csak mondtam. - álltam fel én is. - Mennyit aludtam? 

- Félórát. - válaszolta. - De most szépen felmegyünk enni, kifogás nincs.

- Meg se próbálnám veled szembe. - mondtam felemelt kézzel. 

Felmentünk enni, ami 10 percünkbe került. Utána lementünk a házak elé és leültünk. Nem szóltunk egymáshoz, de ez most per pillanat nem is volt ellenemre. Jó volt csak magamba gondolkodni a dolgokról. És igen még ma mindig úgy tervezem, hogy elmegyek. Tudom, hogy megbántom ezzel a tettemmel Astridot, de ha itt dolgoznék az ajándékán kiakadna és le is buknék, amit nem akarok. Remélem azért boldog lesz akkor amikor megkérem otthon a kezét. Ahogy haza megyek első dolgom lesz erről beszélni apáékkal. Biztos bele fognak egyezni ők is és Astrid szülei is. Már csak az a kérdés, hogy Astrid igent mondana miután lelépek. 

- Min gondolkozol? - kérdezte mellőlem. 

- Elég sok mindenen. - válaszoltam. - Lenne egy kérdésem.

- Persze mi lenne az? - kérdezte.

- Ha elkövetnék egy nagy hibát, ami téged kiakaszt, de valami olyan miatt ami fontos nekem, igent mondanál a kérésemre, már ha a szüleid is beleegyeztek vagy elküldenél melegebb égtájra? - kérdeztem.

- Nem tervezgetsz ilyet? - kérdezte méregetve.

- Nem, csak kíváncsi vagyok vagy már az is bűn? - kérdeztem ártatlanul. 

- Először biztosan kiabálnék veled, de teljesen biztos, hogy igent mondanék neked. - mondta mosolyogva.

- Még akkor is ha azzal a hibával meg is bánthatlak? - kérdeztem.

- Igen, hisz minden vágyam veled lenni. És te is tudod, hogy sokáig nem bírjuk ki egymás társasága nélkül. Mi egymáshoz tartozunk. - mondta és közelebb ült hozzám. 

- Ahogy mondod. - mondtam valamelyest nyugodtan. 

- Szóval ezek szerint már tervezgetett a dolgot? - kérdezte.

- Lassacskán igen, de semmi biztatott nem tudok még mondani, de lassan biztosan megkérlek. - mondtam. 

- Ahogy gondolod. - mondta. 

- Inkább mondjuk úgy, hogy bátorságot kell gyűjtenem, mert fennállhat a veszély, hogy még is nemet mondasz. Bármit megtörténhet. - mondtam. 

- Abszolúte kizárt, hogy nemet mondjak neked. Senki se választhat el tőled. - mondta. 

- Ettől egy kicsit megnyugodtam. - mosolyogtam rá. 

- Ezzel kapcsolatban nem kell tartanod semmitől. - kezdte el fonni a hajam.

A szemem sarkából pillantottam rá. 

Egy kicsit fájni fog, hogy úgy fogom itt hagyni, ahogy, de most egy kicsit muszáj. Snoggletogra a legjobb ajándékot adom neki és nekem is lesz annyi szörnyű év után egy boldog születésnapom.

- Már nincs olyan sok időnk az ünnepekig. - mondta. - Mit tervezel azokra a napokra? 

- Túlnyomó részben azt, hogy téged boldogítalak - mosolyogtam rá. 

Pár percig csendben ültünk majd a többiek kiáltozására lettünk figyelmesek. 

- Mi lehet? - álltunk fel.

- Nem tudom. - válaszoltam. 

Elhúzott felettünk egy sárkány, majd a többiek a nyomába, pillanatokkal később Klaus rohant oda hozzánk. 

- Mi történt? - kérdeztem. 

- A többieket lefoglalta az a sárkány, nem tudom milyen fajú. - mondta. 

- Én azt hiszem sejtem. - mondtam.

- És? - kérdezte Astrid Klaustól.

- Valaki kutakodott a házakban valami után. - mondta.

- Menjünk. - indultam el. 

- De mi lesz ha...

- Nem lesz gond, már sejtem ki lehet az a valaki. -  mondtam.

- Hát jó. - mondták. 

Valahonnan éreztem, hogy merre kell mennem, menet közben elővettem a kardom és vártam a megfelelő pillanatot amikor eldobhatom azért, hogy valakire a frászt hozzam. Ahogy kilépett a házból meg is tettem. Eldobta a kezében lévő dolgokat és szúrós szemekkel nézett rám, de nem vágta hozzám a bárdját. 

- Tudod, hogy egyszerűbb lett volna ha ide jössz, elkéred és akkor lehet, hogy kaptál is volna azt ami kell. A lopás nem megoldás. - mondtam neki. 

- Valakiknek én még mindig nem kívánatos személy vagyok itt. - válaszolta. 

- Az lehet, hogy te tudod, hogy ki az, de mi nem. - mondta Klaus. 

Astrid már akkor odaállt hozzám amikor meghallotta Hanga hangját. Védi az idegentől a sajátját és ez teszik. Rá pillantottam és látszott a szemein és arcán is, hogy kezdi sejteni, hogy kilehet az. Hanga lebontotta az arca elől a kendőt és ránk nézett.

- Hanga? - kérdezték egyszerre Astrid és Klaus.