Hablaty új élete 81. fejezet

* Hablaty *

Ahogy Astrid távozott a gondolataimba merültem. Igaza van abban amit mond, hogy minden - ajándékok, eljegyzési ajándék és hasonlók - nélkül megkérni a kezét, de nagyon jól tudom, hogy ő nem ezt érdemli, hisz ő egy különleges lány a számomra és szeretném boldoggá tenni. Szeretnék adni neki valamit ami azt mutatja, hogy hozzám tartozik egy életre. Apáék és a szülei is hamar bele fognak menni a dologba, hogy még ebben az évben megkérjem a kezét. Nekik lenne nagy öröm ha megtenném és meg is fogom. De maradunk a tervnél, hogy amint lehet elmegyek innen, hisz még mindig a Gnúvad szarvából szeretném megcsinálni az ajándékot, ami már tudom is mi lesz. Csak már egy rám jellemző dolog kell, majd Klaust megkérdezem, ő ilyenekben tud segíteni. És igen el megyek aminek nem fognak örülni a többiek. Főleg Astrid és Fogatlan. Fogatlant ismerve egy hétig tutira meg lesz sértődve, de amit meg kell tennem azt meg kell tennem. Nincs kifogás. Viszont a kínhalálra fel kell készülnöm ami Astridtól fogok elszenvedni, mert elmentem. Abban viszont nem vagyok biztos, hogy mit fog szólni ha megkérem a kezét. Igazság szerint azt nem tudom mikor fogok innen lelépni, hogy a fészekhez tudjak menni. Oké van még 2 hetem az ünnepekig, de el kell készülnöm az ajándékkal és apáékkal is beszélni erről. A legegyszerűbb a szőkésre az éjszaka, főleg egy éjfúriával. Nehéz lesz Fogatlant rábírnom, hogy elmenjünk, de sikerülni fog. Ismerem minden elvét feladja ha kajáról esik szó. Főleg ha valami különlegeset kaphat. Szóval lelépünk innen amikor Astrid a közelembe meri hozni a műlábam, de örülök annak, hogy készítettem pár pót lábat.
- Min gondolkozol? - jött mellőlem egy hang.
Arra néztem és azt hittem, hogy leesek az ágyról ijedtemben.
- A francba Klaus, mit ijesztgetsz? - kérdeztem.
- Én nem ijesztgetlek, te voltál túlságosan belemerülve a gondolataidba. - mondta. - Szóval min gondolkoztál, hogy nem hallottad, ahogy Fogatlan bejött ide?
- Az ünnepeken. - válaszoltam.
- Részben biztos vagyok abban, hogy azon, de van még valami. - mondta. - Igazam van?
- Valamelyest. - mondtam.
- És? - kérdezte. - Nekem elmondhatsz bármit tudod jól.
- Igen tudom, de nem olyan egyszerű és nem is most kellene, mert Asridot ismerve két perc múlva az ajtón fog beesni, hogy nincs-e semmi bajom. - mondtam. - Majd holnap beszélünk, ha már ma itt hagytál.
- Igaz, bocs azért, de látom már semmi bajod sincsen. - mondta a tarkóját vakargatva.
- Már nincs, igaz fáj, de nincs és remélhetőleg a közel jövőben már nem is lesz. - mondta.
- Az én is nagyon remélem. Egy időre elég volt ez. - mondta.
Egy percre mindketten elmerültünk a gondolatainkban.
- Szerinted engem mi jellemez? - kérdeztem.
- Ha ezt 4 évvel ezelőtt kérdezted volna akkor azt mondanám, hogy a két ballábasságod, de most inkább a makacsságodra tenném a voksot. - mondta.
- Nem így értettem. - mondtam.
- Hanem, ho...Oh, vágom. Ez esetben ő. - mutatott Fogatlanra. - Te vagy az egyetlen ember akinek éjfúriája van a környéken. Az csak téged jellemezhet.
- Látszik, hogy sokat aludtam, mert erre nem gondoltam. - mondtam a tarkómat vakarva.

- Fogd csak arra. - mondta. - Tehát megakarod kérni Astrid kezét, de mikor? - kérdezte.
- Snoggletog környékén. - mondtam.
- De itt nem fog hagyni, hogy dolgozz, akkor, hogy akarod megcsinálni? - kérdezte.
- Ennyire már ismerhetnél. - válaszoltam.
 - Szóval az első adandó alkalommal elhúzol innen, hogy megcsináld neki. Ugye tudod, hogy ki fog nyírni és annyi a leánykérésednek. - mondta.
- Ennyire hülyének ne nézzél. Jobban ismerem, mint te csak, hogy tud. - mondtam. - És persze, hogy tudom mi fog rám várni akkor.
- Bocs, hogy megszólaltam. - emelte fel a kezeit. - Elfelejtettem kinek a barátnőjéről van szó.
- Ti ketten kibeszéltettek engem? - lépet be Astrid a szobába.
- Nem. - vágtam rá.
- Dehogynem, valaki nem bírja ki, hogy minden 3. mondatába meg ne említse a neved. - mondta.
- Akkor jó. - sétált közelebb hozzánk. - Miről beszéltettek?
- Erről is, arról is, de főleg az ünnepekről és a híres Jaklikőrödről. - mondta Klaus.
Ezért imádom az öcsémet, mert mindenből kihúz, legyen az bármekkora hülyeség, mint például az amit csinálni fogok a napokban.
- És persze nem hagyhatod ki Hablatyot abból, hogy ne kóstolja meg a remek műved. - mondta.
- Hát persze, hogy nem fog kimaradni belőle. - ült le mellém.
Nem hiszem el, hogy Astrid nem hallotta Klaus hangjában a szarkazmust. Bár nem értem miért így mondta.
- Biztos ne hozzak neked enni? - kérdezte.
Erre Klaus is felfigyelt és felhúzott szemöldökkel nézett rám. Csak vállat vontam. Astrid meg direkt említette azt Klaus előtt, mert azt hiszi, hogy tud a fejemmel beszélni.
- Nem. - mondtam. - De egy fájdalomcsillapítót kérnék, mert kezd begerjedni az oldalam.
Felállt és odament az asztalhoz. Háttal állt nekünk és csinálta a dolgát. Kérdőn néztem Klausra, kíváncsi voltam miért úgy mondta a " remek művet ", ahogy mondta. Látta a szememben a kérdést mire csak vállat rándított. Ennél többet kiszedni úgy se tudtam már belőle, vagyis a mai napon nem, mert Astrid vissza jött és a kezembe nyomta a korsót. Rögtön megittam, hogy ne kínozzon annyira a fájdalom majd.
- Szerintem én megyek. Jó éj, nektek. - mondta. - Neked meg kevés fájdalmat estére.
- Neked is. - mondta Astrid, ahogy leült mellém.
- Kösz, mindent. - mondtam neki.
- Mint mindig. - válaszolt és kiment.
Miután elment pár percig még csönd volt a szobában.
- Mi mindent köszönsz neki? - kérdezte.
- Beszélgetünk dolgokról és azokat amiket mondott nekem. - mondtam.
- És elmondod nekem is? -kérdezte mosolyogva.
- Mi lenne akkor a meglepetéssel? - kérdeztem vissza.
- Milyen meglepetéssel? - kérdezte értetlenül.
- Pontosan. És ne faggass, mert nem mondok semmit ezzel kapcsolatban. - mondtam.
- Rendben, de szerintem lassan aludnod kell. - mondta.
- Most jut eszembe a többiekkel azt beszéltük, hogy 2 nap múlva haza megyünk szóval holnap sétálgatunk, hogy jó erőben legyél, addigra. - mondta.
- Rendben, már várom. - mondtam.
Nagyon megfogom bántani azzal, hogy elmegyek és ők csak azért itt fognak várni, hogy vissza jöjjek, de én onnan egyből haza megyek. Szóval, majd ott fogok tőle kapni, de az utána következő boldogság jobb lesz.
- Hol van a pót lábad? - kérdezte.
- A sarokban a kosárban valahol. - válaszoltam egy kicsit lemaradva. - Miért?
- Reggeli után megkapod. - válaszolta és befeküdt mellém.
- Oké. - mondtam és Fogatlanra néztem, aki már aludt. - Nem is jött ide azért, hogy megsimogassam.
- Most akkor mi lesz? - kérdezte gúnyosan Astrid.
- Vicces, délelőtt még úgy látszott, hogy el se akar mellőlem mozdulni, most meg csak rám néz és alszik. - mondtam.
- A te sárkányod nem az enyém. - mondta.
- Kösz, tudok róla. - mondtam.
- Jobb ha pihensz. - mondta.
- Jó, tudom, tudom, máris főnökasszony. - mondtam.
- Nem vagyok az, még hányszor és kinek mondjam el ezt? - kérdezte egy kicsit dühösen.
- Egyenlőre még tényleg nem vagy az. - mondtam és lefeküdtem az ágyba.
- Ezt minek vegyem? - kérdezte.
- Ténynek. - válaszoltam és lehunytam a szemem.
Éreztem, ahogy az arcomat bámulja lemondóan.
- Mi az? - néztem rá felvont szemöldökkel.
- Semmi inkább aludj addig is nyugton vagy... még. - mondta.
- Te mondtad, de ha valami baj van valaki más mellett keress védelmet. - fordultam a baloldalamra és ismét lehunytam a szemeim.
Egy pillanatig semmi se történt, de éreztem, ahogy Astrid közelebb ül hozzám és a hátamat kezdte el simogatni. Ahogy elkezdte simogatni a hátam megborzongtam.
- Úgy is tudom, hogy nem hagyod, hogy elmenjek innen, de ha így folytatod felmegyek és ott alszok. - mondta.
- Eddig arról volt beszéltél, hogy aludjak, de úgy tűnik azt most már nem akarod. - fordultam vissza a hátamra.
- Ne legyél már ennyire sértődékeny, de igazad van aludnod kellene. - mondta. - Mindjárt jövök.
Leoltotta a lámpásokat és visszajött hozzám, de most a bal oldalamra feküdt le. Háttal feküdte le nekem, de legalább át tudom ölelni. Átkaroltam és magamhoz húztam, majd átöleltem úgy, hogy ne tudjon elmenekülni.

- Mit csinálsz? - kérdezte.
- Aludni készülők. - válaszoltam és csókot nyomat az arcára. - Álmodj rólam.
- Te is. - helyezkedett el az ölelésemben.
Pillanatokkal később már úgy aludtam, mintha megint altatót kaptam volna. A reggel hamarabb eljött, mint az hittem volna. Olyan érzésem volt mintha csak 5 percet aludtam volna, de még se. Arra ébredtem, hogy Astrid helyet a műlábamat ölelgetem, amire egy cetli volt felrakva.
" Ha felébredtél szereld fel magadra és gyere fel enni. "
Elmosolyodtam az üzeneten, hogy Astrid azt hiszi, hogy a világ legbonyolultabb dolga " felszerelnem " a lábam a helyére, pedig az ellenkezője. Felhúztam a nadrágom szárát és örömmel tapasztaltam, hogy a tartóövet nem tépték le Dagur emberei a lábamról. Ha az nincs akkor én is itt maradok egy jó időre, okos fejjel abból nem csináltam pótott, de most fogok. Felcsatoltam a lábam a helyére, majd a nadrágomat betűrtem a helyére. Lassan álltam fel, körülbelül úgy, mint az elsővel. Jó most nem azért, mert ez az első műlábam, hanem azért, mert egy bő hete nem jártam és nem akartam rögtön padlót fogni. Lassan kezdtem el sétálni a kosaramhoz, mert Astrid ki nem rakott volna egy felsőt nekem. A másik meg az nem akarom mutogatni a hátam, - még most se - mint egy állatot a vásárban. Elég ha Astrid látta úgy, ahogy és persze anya és senki több... azt hiszem. Kivettem egy felsőt a kosárból és elindultam ki. Az ajtóhoz érve már nem éreztem magam instabilnak és normálisa is tudtam menni.
Felfele menet felvettem a felsőm. Fogatlan se volt bent, hogy felkísérjen. És igazából már hiányzik is a társasága. Lehet, hogy lecserél mégis, vagy még se én vagyok Odin örököse, hanem Klaus. Ritkán már olyan érzésem van, hogy az egész csak egy álom, sok, nagyon sok fájdalommal és amikor felébredek nem lesz senkim. Se Fogatlan, se Astrid, Klaus se és anya se... senki csak én magányosan, mint régen. Ha ez így is történne akkor én tuti megbolondulnék és az első szirtről ugranék le. De ez álomhoz túlságosan is valós és biztos, hogy nem ilyen dolgokról álmodnék akkor. Részben olyanokról, amikről nem is hallottam. Szóval ez igaz, de... de ha nem akkor velem mi lenne.... na jó ezt most kiűzzük a fejünkből.
Ahogy felértem a házhoz és Fogatlan meglátott, rohanni kezdett hozzám kitörő örömmel.

Gondolom annak örül. hogy nem kell végre ágyban látnia vagy valami hasonló.
- Most meg hozzám jössz, mi, te... te mihaszna hüllő. Egész héten alig voltál mellettem és most... mit csináljak veled? - kérdeztem tőle, mire kaptam egy dühös pillantást tőle. - Inkább én nézhetnék rád így.
- Már azt hittem sose kelsz fel. Szórakoztató voltál, ahogy a lábadat ölelgetted, szinte már úgy tűnt, hogy fontosabb neked az, mint én. - sétált hozzánk.
- Hát egy kicsit fontosabb is, hisz e-nélkül járni se tudok. Úgy, hogy te csak a második vagy a fontossági listámon. - mondtam.
- És ezek után figyeljek én rád. - mondta.
- Majd Klausszal elleszek. - mutattam a hátsó rész felé.
- Mi van velem? - lépett ki a drága öcsém az ajtón.
- Vigyázhatsz ma két őrültre. - válaszolt Astrid és visszaült enni.
- Legalább valaki letudja majd állítani. - mutatott fáradtan Fogatlanra.
- Kösz, de te mennyit aludtál az este? - kérdeztem tőle és leültem Astrid mellé.
- Amennyit kell, de egyedül te vagy olyan aki alvás után rögtön toppon van. - mondta.
- Kösz a bókot. - mondtam.
- Ma már ugye nem kell Viharbogárra is figyelnem? - kérdezte Astridtól.
- Nem, neked rájuk kell vigyáznod. - mondta Fogatlanra és rám mutatva.
- Én tudok magamra vigyázni, kivéve amikor nem saját hibából lett bajom. - mondtam.
- Azért kell rád vigyázni, mert, ahogy ismerlek az első adandó alkalommal lelépsz innen ki tudja hova. - mondta.
A villa a kezemben megállt a hallottaktól és Klausra sandítottam, aki ugyan úgy járt, mint én. Kérdőn néztem rá, ami körülbelül annyit jelentet: " Hallhatta amikor erről beszéltünk? " erre csak egy vállrántást és egy óvatos fejrázást kaptam.
- Na mi az? Azt hitted nem ismerlek? - kérdezte tőlem.
- Tudod ebben a pillanatban fáj, hogy ilyet feltételezel rólam, ilyenek után meg főleg. - mondtam, iszonyatosan fáj, hogy hazudok neki, de muszáj. - Azt hiszed, hogy megkeresném Dagurt, hogy megint ellássa a bajom, mert élvezem ha hetekig tehetetlenül fekszek egy ágyban semmit se csinálva. Ismerhetnél már annyira, hogy tud a semmit tevés nem az én reszortom, hanem a többieké. Ha valamit nem csinálok abba bele bolondulnék. De ha ennyire nem bízol bennem vigyázz rám te.
Oké most igaza van az egyszer abba, hogy el akarok menni, de azért fáj a bizalmatlansága. Nem azért megyek el, mert Dagurt akarom megkeresni, hanem azért, hogy a kedvére tegyek.
- Ma inkább kihagyom, talán Klaus jobban fog veled bírni, mint én a legtöbb napon. - robogott ki.
Kérdőn néztem utána, majd ugyan azzal az arccal fordultam Klaus felé, aki rám nézett ugyan azzal a fejjel, mint én ő rá. Le se tudnánk tagadni, hogy ikertestvérek vagyunk.
- Mi az? - kérdeztem.
- Sok volt már neked az a pukli a fejeden, azt hiszem. - mondta és folytatta az evést.
- Veszekszünk agyba - főbe, de sokáig úgy se bírjuk ki egymás nélkül. - mondtam és én is elkezdtem enni.
- Azért ez egy kicsit durva volt. - mondta.
- Ez semmi volt ahhoz képest amikor szakítottam vele. - mondta.
A villa ismét megállt a kezében és hitetlenkedve nézett rám.
- Hogy ti szakítottatok, melyik álmodban? - kérdezte.
- Ez igaz, nem álom volt. - válaszoltam. - Az előtt, hogy elraboltak volna.
- Akkor érthető az a kétségbe esés, ahogy minden áron megakart találni. - mondta.
- Igen, kicsit sok volt neki az nap és én rosszkor hoztam fel a témát, de ez már megtörtént. Meg már meg is beszéltük az egészet. - mondtam.
- Sok dologról lemaradtam míg egy iszonyat nagy idióta voltam, igaz? - kérdezte.
- Ahogy, mondod. - válaszoltam bólogatva.
- Kösz. - mondta. - És akkor mi a mai terv?
- Sétálgatnom kellene, de ahhoz sincsen kedvem, és most igazából ez az első alkalom, hogy semmihez sincsen kedvem az égvilágon. Így is lesz elég dolgom majd. - mondtam.
- Igaz, de akkor is ki kell menned, mert én még nem akarok meghalni Astrid keze által vagy bármilyen más módon. Ha nem ráncigállak ki akkor abból nekem lesz bajom. - mondta.
- Kimenni kimegyek, de mást nem fogok csinálni. Max felmegyek a vízgyűjtőhöz Fogatlannal. - mondtam és befejeztem az evést.
- A hova? - kérdezte, ahogy felállt.
- Ha akarsz velem jöhetsz. - mondtam és én is felálltam. - Gyere, pajti.
Elindultunk ki a part fele, de én még jóval a part előtt leültem, semmihez se volt kedvem. Nem a veszekedés miatt, hanem úgy alapjába véve, de lehet, hogy az este miatt nincs kedvem semmihez.
- Jól vagy? - kérdezte Klaus és leült mellém.
- Persze, csak mondtam, hogy kedvem sincs a mai napon semmihez. - válaszoltam.
- Az aggaszt, hogy miként tudsz innen elmenni? - kérdezte.
- Nem vagyis egy kicsit az is, de most nem az. - mondtam. - De te is beszélhetnél erről halkabban.
- Senki sincs itt. - mondta.
- Azt te nem tudhatod. - válaszoltam.
- Ha te mondod, de mi a bajod, mert nem hiszem, hogy az lenne, hogy semmi kedved a mai naphoz. - mondta.
- Igazad van, mert nem csak ez a bajom. És még mindig te ismersz a legjobban. - mondtam.
- És Astrid is. - mondta.
- Nem, ő nem ismer eléggé. Míg mindenki elfordult tőlem miután a Világ réme elpusztította a falut, te velem maradtál, bár akkor is már a többiekkel lógtál többet, de velem is törődtél, ahogy tudtál, mert ugye bár kizártam mindenkit az életemből. Te nem fordultál el tőlem, pedig megteheted volna, ahogy apa is, de nem tetted és ezt köszönöm. Testvérem maradtál még akkor is amikor mindenki más másképp cselekedett volna a helyedben. Nehéz volt úgy felnőni, hogy csak rád számíthattam igazán. - mondtam.
- És most jön az, hogy DE! - mondta.
- Igen. 7 év. 7 év kellett, hogy mindenki rájöjjön, hogy hiba volt amit tettek velem És biztosan akkor volt ez amikor apa elmondta, hogy merre vettem az irányt először. 3 év alatt sok mindenkivel megismerkedtem, akire bármiben számíthatnék, de nem olyan, mintha az a valaki te lennél. Az utóbbi időben meg láttad milyennek az emberek hozzám, mintha az a 7 év meg se történt volna. De én emlékszek rá, mindenre. Ahogy beszéltek rólam, aminek elhordtak, hogy nem becsültek meg, ahogy bántak velem és a megbocsájtás se olyan egyszerű, mint azt mindenki hiszi. Nem... nem egy egyik csapásról a másikra. Idő kell hozzá, mint mindenhez. Ahogy mindenki bánt velem, még Bélhangos is, akinek én voltam eddig a legjobb inasa vagy mi, de mégis úgy beszélt hozzám, mint egy kutyához vagy valami máshoz. Egy parazitához, hisz mindenki annak tekintet. Ez mind megtörtént, de nehéz túl tennem magam ezeken. És azért is fájt mindaz amit mondtál akkor az erdőben, mert tőled nem ezt vártam. Arra számítottam, hogy ugyan olyan jóban leszünk, mint mielőtt elmentél volna, de nem és te is csak 2 hónap múlva jöttél rá, amikor majdnem megölt helyettem egy éjfúria. Ne hídd, hogy nekem mindig tökéletes életem lesz, van vagy volt. Sose volt, sosincs és sose lesz. Az életem olyan marad, mint eddig. - mondtam.
- Miért is? - kérdezte.
- Kirekesztett élet a múltban, mit tudom én, hogy már hányszor kerültem közel a halálhoz az elmúlt év alatt és ki tudja mi vár rám a jövőben. Jó lehet, hogy nem kellene ezt mondanom, de az is lehetséges, hogy meg se élem azt, hogy törzsfő legyek. Ezt senki se tudja. - mondtam.
- Neked tényleg nagyon sok volt az a pukli a fejedre ha ilyeneket mondasz. - mondta.
- Az élet nem olyan, mint az sokan hiszik otthon vagy akár a többiek is. - mondtam.
- Miért milyen az élet te szerintem. - mondtam.
- Nekem már nincsenek elképzeléseim, mint rég arról, hogy milyen lehet én tudom, már megtapasztaltam nem is egyszer. Az biztos, hogy nem olyan, mint amilyen Hibbanton, hisz ott is a legnagyobb probléma Dagur támadása volt, de máshol sokkal rosszabb a helyzet. Főként szenvedésből, kegyetlenségből, fájdalomból és zsarnokságból áll az egész élet. És persze a legtöbbször előforduló esetről se feledkezünk meg, ami a hazugság. Mindenki hazudik és ezzel fájdalmat okoz valakinek, mint, ahogy én is teszem most Astriddal. Nem akarom, de muszáj. - válaszoltam.
- És erről szerinted a többiek mit gondolnak? - kérdezte.
- Nem tudom, Astridon kívül a többiekről nem tudok nyilatkozni ezzel kapcsolatban. Astrid azt hiszi ha megkérem a kezét és az köztudott lesz senki se állhat közénk, de mindig lesz valaki akinek nem tetszik valami. És ez vonatkozik arra az időre is mikor elveszem, majd. Mindig lesz valaki aki elszakítana minket egymástól. Szerinte már attól tökéletes életünk lehet ha elveszem, de nem. Vagyis neki lehet, de nekem nem. A világon kell segítenem, amiben ott maradhatok és akkor ő egyedül marad, ahogy mindenki aki számít rám. Te, apa, anya, Fogatlan, a sárkányok egy szóval mindenki. Nem akarok senkit se cserben hagyni, de ez nekem sok. Bárki és bármi is vagyok. Ez mindenkinek sok. - mondtam. - Tudod - néztem Klausra aki nagyon gondolkodott valamit, de rám nézett amikor felé fordultam. - jó lenne néha azt hinni, hogy ez az egész csak egy álom és semmi se szakadna a vállamra, amiért felelőséget kellene vállalnom. Csak akkor az lenne a baj, hogy rajtad kívül senkim se lenne. Se Fogatlan, se Astrid és anya se. Ezek után ha ez tényleg csak az lenne, akkor hozzám ez nagyon is élethű és szörnyű lenne ha csak egy álom lenne. Fogatlan segített át mindenen, bármi bajom volt nekem csak ő volt sokáig. Egyszerűen képtelen lennék tőle megválni. Néha Astrid nem tudja elfogadni, hogy Fogatlannak néha nagyobb szüksége van rám, mint neki. Miattam lett olyan amilyen...
- De te is miatta lettél féllábú. - vágott közbe.
- Nem, nem miatta lettem. - vágtam rá.
- De kényszerítették arra, hogy megöljön, ami nem sikerült, de a lövése hatására zuhantak a lábadra a jégdarabok, majd befagyasztottak, hogy végleg eltegyenek láb alól, ami ismételten nem sikerült. - mondta.
- Igen rám uszították, de nem az ő hibája. Sose lenne képes arra, hogy bántson. Ha megtörténne előbb vetné le magát egy szirtről, minthogy valaki másé legyen és ő tényleg képes lenne követni a Valhallába bármi áron. Több vagyok neki, mint a többieknek a sárkányaik. - mondtam. - Tudod, ő többször védett meg bármitől, mint apa egy - egy sárkánytól. Ő az aki minden ízemben ismer és elfogad. Ő fogadott el olyannak amilyen vagyok legelőször.
Csönd állt be, ami alatt én felhúztam a lábam és abba temettem bele az arcom.
- Jobb, hogy elmondtad? - kérdezte egy perc csönd után.
- Igen. Kösz, hogy meghallgattál. - mondtam.
- Mindig. - válaszolta.- És ennyire aggaszt az, hogy Astrid mit fog válaszolni a kérdésedre?
- Igen, hisz a mai húzásom után meggondolhatja magát és akkor vége. Bármennyire is szeret, ezzel nála betelhet a pohár és kiadja az utam, amit nem szeretnék, de ha itt csinálom, akkor lebukok és oda a meglepetésnek. - mondtam.
- Nehéz döntés. - mondta Klaus.
- Igen az. - válaszoltam rá nézve.
- Biztos, hogy minden rendben van? - kérdezte.
- Igen, miért?  - kérdeztem vissza.
- Fehérebb vagy, mint a hó Északon. - mondta.
- Akkor jobb ha felmegyek aludni. - álltam fel.
- Igen, az jó lesz. - mondta.
Elindultam az oldalamon Fogatlannal aki kicsit aggódva nézett rám. Pár perccel később már fent is voltam és az ágyamba feküdve próbáltam pihenni, ami nem sikerült. nem tudom mi bajom van, de a mai napon semmi se úgy alakul, ahogy kellene. Az ajtónak háttal feküdtem és próbáltam elaludni, de semmi. Hallottam nyílni az ajtót, de még arra se volt kedvem, hogy megnézzem ki az.
- Hablaty, jól vagy? - kérdezte Astrid mögülem.