vasárnap, augusztus 30, 2015
Hello mindenkinek!!!
Jelentem : élek. Haza érkeztem és nagyon jó volt. Az ihletem valamennyire vissza tért és írtam jó pár oldalt - úgy 25 oldal A/4- es füzetbe - amit valamikor le lesznek írva. Nagyon remélem majd tetszeni fog majd nektek. Ma még ebben az órában elkezdem az új rész és holnap max. keddre kész lesz. Annál később nem. Addig is jó suli kezdést és sok sikert az új évhez. Nem sokára új rész remélem várjátok majd.
szombat, augusztus 22, 2015
Hablaty új élete 67. fejezet
Klaus hangját ismertem fel. Megfogtam Astrid kezét és elkezdtem a hang irányába húzni. Nagy szemekkel nézett rám, mert arra megyünk és nem a rétre.
- Hablaty? - kérdezte.
- Mindjárt megyünk tovább csak megakarom tudni mi a baja. - mondtam
- Kinek? - kérdezte.
- Klausnak. - válaszoltam.
Ahogy közelebb értünk a motyogásból egyre többet lehetett megérteni.
- Hablatynak bezzeg könnyű mindent elfogadnia és megérteni. Ő a kedvence, mindenkinek. Az éjfúria szelídítő, Odin örököse, a hős. Neki minden egyszerűbb. Igaza volt azzal kapcsolatban amiket mondott rólam. Tökéletes élete van. - mondta szipogva.
Astridra néztem aki kérdőn nézett rám.
- Ha...
A szájára tettem a kezem és jeleztem neki, hogy maradjon csöndbe.
Nem akarok lebukni. De balszerencsénkre ezt is meghallotta Klaus.
- Ki van ott? - kérdezte.
Elkezdtem hangtalanul hátrálni Astriddal egyetemben. Már távol voltunk amikor elindult onnan, de mi közben már a rétre indultunk és pár perccel később oda is értünk.
- Mi baja van vagy volt? És ő most komolyan sírt? - kérdezte Astrid.
Csak bólintottam.
- Amikor legutóbb így láttam akkor úgy 5 voltam és ő is, de mindegy. Akkor azért sírt, mert anyára lett volna szüksége, de nem volt velünk és úgy tudtuk nem is lesz, de hála nekem.... hát igen. Azóta sose fordult elő, hogy ő akár egy könnycseppet is kiadjon magából. - mondtam. - Igaz nekem nagyobb szükségem lett volna anyára, mert rá ütöttem meg hasonlók, de ő az aki, hogy is mondjam... anyás vagy valami ilyesmi volt. Bárhova ment vitte magával a játék sárkányát amit anya csinált nekünk. Mondjuk ez is úgy 5 éves korunkig tartott, mert utána apa nem hagyta, hogy égesse magát.
- Értem. - mondta. - Rossz volt így hallanod igaz?
- Igen. Csak a testvérem akármit is mondott elkeseredettségében. Most mellette kellene lennem egy ideig, de mivel elmegyek inkább hagyom és majd utána próbálok meg beszélni vele. Hagyom addig is hadd csillapodjon le. - mondtam.
- Igazad van. - mondta. - Mikor nem voltál itt látszott rajta, hogy mennyire ki van és próbált inkább nekem segíteni, hogy túl éljem ezt, de én nem segítettem neki. A barátom volt és cserben hagytam. - mondta lehajtott fejjel.
- Ahogy mindenki más is. - mondta. - Főként én.
- Ez nem igaz. - mondta.
- De az. Rám számíthatott bármilyen is volt, de elmentem és nem tudott senkivel se olyanokról beszélni amit csak mi értettünk vagy bármiről. Amikor elmentem nem csak téged hagytalak hátra meg apát, hanem Klaust is. Bár sose gondoltam volna, hogy elmegyek, de megtörtént és akkor mindenkit aki számított rám itt hagytam nem törődve semmivel. Ami valljuk be hiba volt. - mondtam.
- Egy kicsit az volt, de most nem lenne itt béke és pluszba egy életet is megmentettél, sőt teljessé tetted a családot amit már senki se hit volna el soha a törzsfői családról. - mondta Astrid.
- Igaz, de még részben teljes a családom. - mondta.
- Mert? - kérdezte.
- Még Finn bácsit meg kell találnom. - mondtam és leültem egy fa alá.
- Jó nem mondom azt, hogy lehetetlen, de lassan 10 éve, hogy a Világ réme itt járt és elvitte vagy nem tudom, de eltűnt. Lehetetlennek tűnik. - mondta.
- Épp mint az, hogy a halottnak hitt anyám most velünk van. - mondtam.
- Hát igen... lehetetlen, de még is igaz. - ült le mellém. - Ha már itt tartunk az én bácsikámat nem akarod megkeresni?
- Beiktathatjuk a teendők közé. - mondtam.
- Akkor is őrült vagy. - csókolt meg. - Hiányozni fogsz amíg nem leszel itt.
- Te is nekem. - mondtam.
Megölelt, de most nem tudtunk sokáig nyugiba ülni. A falu irányából egy sárkány üvöltés hallatszott.
- Ez meg milyen sárkány lehet? - kérdezte.
- Remélem nem az amire gondolok. - mondtam.
- Mert? - kérdezte.
- Ha az akkor majd meglátod. - mondtam.
Elkezdtünk a falu fele rohanni. Fogatlan jóval előttünk haladt és rohant a falu fele. Az erdőből kiérve megláttuk a suttogó halált amitől Astridot kirázta a hideg. Nem álltam közvetlenül mellette, de éreztem. Fogatlan csak morgott rá, de nem látszott rajta, hogy parancsolni akarna neki vagy valami más. A srácok már ott voltak a sárkányaikkal, de azok se csináltak semmit. A sárkány körbe nézett és amikor meglátta Fogatlant támadásba lendült. Itt biztosan nem arról volt szó, hogy ő most át akarja venni az alfa szerepet, hanem valami másról. Mintha tudná ki lehet az akire rátámadt, de Fogatlan se úgy támadt neki, mint egy ismeretlen sárkánynak szokott.
- Mi baja Fogatlannak a Suttogó halállal? - kérdezte Takonypóc.
- Ha én azt tudnám. - mondtam.
Fogatlan próbált a másik sárkány után repülni ami nem igazán ment nélkülem és ez fel is tűnt a másik sárkánynak.
- Nem tud repülni nélkülem. - mondtam.
- Ez is ki hibája. - szólalt meg Takonypóc.
- Komolyan, most kezded? - kérdeztem.
- Ha igazam van. - mondta.
- Csak, hogy tud ezzel nem segítesz se nekem, se neki. - mondtam.
Fogatlan lőtt egyet amitől a másik vissza menekült a föld alá. Láttam a lábából kiállni egy tüskét, de az őt nem nagyon érdekelte. Rám nézett és elindult az erdő fele. Én meg utána, de rám lőtt - már, mint csak a földbe - amitől elestem és értetlenül néztem utána. Astrid jött oda mellém.
- Na jó ez most mi volt? - kérdezte.
- Nem tudom, de meg kell találnom, csak úgy győzheti le ha repül és az nélkülem nem megy neki. - mondtam.
- Kinek a hibája az is. - mondta Takonypóc. - És szerintem csak megunt téged és itt az ürügy, hogy elmenjen innen.
- Persze és utána majd úgy fog vissza jönni, hogy beszélni fog és elmondja az egész életét egy tyúknak. - mondtam.
- Segítsek megkeresni? - kérdezte Astrid.
- Az jó lenne. - mondtam.
- Gyere. - ült fel a sárkányára.
Felültem mögé és elindultunk. egy ideje már kerestük, de még nem találtuk sehol.
- Mégis hova tud eltűnni 10 perc alatt? - kérdeztem magamtól.
- Ne aggód megtaláljuk. - mondta.
- Remélem nem lesz késő. - mondtam halkan.
- Nem mondj ilyet. - szólt rám. - Épp olyan erős, mint te...
- De nem tud repülni így védtelen. - mondtam.
- Inkább keressük tovább. - mondta.
Megláttam valami feketét alattunk nagyon gyorsan haladni.
- Astrid arra. - mutattam előre.
Elindultunk és nem sokkal később Fogatlan mögött szálltunk le nem sokkal utánunk meg a többiek. Leszálltam Viharbogárról és Fogatlan felé indultam. Az erdőt fürkészte és morgott. Amikor hallotta, hogy közeledek felé morogva fordult felém.
- Nyugi, pajti csak én vagyok az. - tartottam fel a kezem.
Amint meglátott megnyugodott, de tovább figyelte az erdőt.
- Figyelj nem tudom mi van veled és azzal a másik sárkánnyal, de hagyd küld el innen és kész. Sokkal egyszerűbb lenne. - mondtam. - Látod már meg is sérültél. - húztam ki a lábából a tüskét.
Megnyalta a lábát egyszer, majd az erdőt fürkészte tovább.
- Fogatlan, gyere menjünk. - mondtam.
Rám nézett, de meghallottuk újra a suttogó halál üvöltését és Fogatlan újra futásnak ered én meg megint utána. Erre megint a földbe lőtt, de most nem estem el. Most már aggódva néztem utána.
- Mi baja van? - kérdezte Hal.
- Fogatlan kinézte magának a suttogó halált. - mondtam.
- Ahogy az is magának. - mondta Kő.
- Hablaty, kérlek szelídítsd meg nekem azt a sárkány. Nekem kell. - befogta a sárkánya fülét Fa. - Jobban hangzik az, hogy suttogó halál, min a cipzárhát. - de így is hallotta a sárkány.
- Ezt inkább hagyjuk. Keressük meg azt a suttogó halált. - mondtam.
- Mert? - kérdezték egy páran.
- Ugye nem az jár a fejedben, hogy megszelídíted? - kérdezte Astrid.
- De...
- Úgy tudtam. Köszönöm. - üvöltötte Fa.
- Nem neked szelídítem meg. Ha sikerül, amit nagyon remélek akkor leszáll majd Fogatlanról. - mondtam.
- Első sorból lehet majd látni, ahogy megesz téged egy sárkány. Ennél jobb napom nem is lehetne. - mondta Takonypóc. - Stip - stop Fogatlan ha meghalsz.
Kérdőn néztem rá.
- Előbb adnám az ikrek kezébe, mint a tiedbe. - mondtam.
- Komolyan? - kérdezte mindenki tőlem.
- Nem. - mondtam és felültem Astrid mögé.
- Idióta vagy. - mondta.
- Majd megbeszéljük ezt ha meg lesz Fogatlan. - mondtam neki.
- Felőlem. - mondta és elindult.
Pár percet repültünk amikor megszólaltam.
- Arra menjünk. - mutattam a másik irányba.
Volt egy olyan érzésem, hogy a sárkány ott van. Mindenki elindult arra fele emerre mutattam és csodálom, hogy nem kérdezték, hogy miért. Szó nélkül mentek a másik irányba.
- Mi lesz ha megtaláljuk Fogatlan előtt a sárkányt? - kérdezte Hal.
- Megszelídítem. - mondtam egyszerűen. - Nem lehet nehezebb, mint egy éjfúriát.
Egy darabig még repültünk, csöndben. Senki se figyelt semmire csak én. Két óriási lyuk fölött repültünk el amikor megszólaltam.
- Oda. - mondtam és ereszkedni kezdtünk.
- Miért jöttünk ide? - kérdezte Hal.
- Ezek még friss vájatok...
- És ezt te honnan tudod? - szólt közbe Takonypóc.
- Onnan, hogy a föld vizes. - mondtam. - Tehát frissek és még a közelben lehet.
Közelebb mentem a lyuk széléhez és le néztem.
- Az egész napját lent tölti. - mondtam.
- Ugye nem arra készülsz amire gondolok? - kérdezte Astrid.
Nem válaszoltam, csak leugrottam.
- Oh, dehogynem. - hallottam a hangját.
Hallottam magam mögül egy puffanást és Halvér állt fel lassan.
- Nem hittem volna, hogy te jössz utánam. - mondtam hátra se nézve elég gúnyosan.
- Én se. - mondta.
Elindultam a vájatban egyre bejeb.
- Te komolyan bejeb akarsz menni? - kérdezte.
Gondolom, hogy nem magától jött utánam ezért is mondtam elég gúnyosan, amit mondtam.
- Lehet, hogy ti nem tennétek meg ennyit a sárkányotokért, de én igen. Többet ér nekem, mint nektek a sajátjaitok. - mondtam és beljebb mentem.
Ebben igazam volt, max egyedül még Astrid tenné meg ezt a sárkányáért, amit én. Pár perc múlva hallottam Halvér gyors lépéseit mögöttem. Pillanatokkal később már mögöttem volt. Ahogy mögém ért megálltam és figyelni kezdtem. Nagyon halkan hallottam a suttogást. Ami egyre jobban hangosodott.
- Hallod ezt? - kérdezte Hal.
- Igen. - mondtam.
Nem akartam azt mondani, hogy már vagy 2 perce azt hallgatom. Körbe néztem és megláttam egy kis vájatott, ahova még Halvér is befér.
- Oda. - mutattam a vájatra.
Halvér odafutott és be is bújt én meg figyeltem. Nekem elég akkor odamennem ha közeledik. Könnyebben mozgok, mint Halvér. Bár ez nem sértés akar lenni azt hiszem. Egyre közelebbről hallottam a suttogást és láttam magam felé közeledni egy por felhő féleséget, ami azt jelentette, hogy a sárkány is jön. Lassan elindultam a vájathoz és bebújtam oda, ahol Halvér már elég szaporán lélegzett.
- Ha nem akarsz lebuktatni minket akkor ezt hagyd abba. - mondtam.
Melyik esze volt az aki belökte utánam. Egyedül egyszerűbb lenne. Figyeltem kifele és hirtelen megjelent előttünk a sárkány, de nem vett észre minket. Lassan ment el a vájat előtt, mintha tudná, hogy ott vagyunk és keres minket. Ahogy elhaladt mellettünk észre vettem valamit, ahogy Halvér is.
- Az ott egy harapás nyom? - kérdezte.
A sárkány megállt és a tüskéi elálltak a testétől. Nem szólaltam meg és Halvér se. Pár perccel később tovább indult, majd el is tűnt. Kinéztem a rejtek helyünkről és körbe néztem, hogy igazam van. Jeleztem Halvérnek, hogy jöhet.
- Te is láttad azt a harapás nyomott? - kérdezte megint.
- És nem is akár milyen. - mondtam.
- Éjfúria? - kérdezte.
Bólintottam.
Megint meghallottam elég halkan a suttogást.
- Jobb ha sietünk, mert mindjárt itt lesz. - mondtam.
Ki sietünk a lyukhoz és felszóltam a többieknek.
- Segíthetnétek. - mondtam.
Astrid már nyújtotta is a kezét.
- Te menj először. - szóltam Halvérhez.
- Nem vitatkozok. - mondta és nyúlt Astrid keze után.
Segítettem neki, hogy elérje és pillanatokkal később már kint is volt. Astrid újra benyúlt, hogy engem is kihúzzon, de nem figyeltem rá.
- Hablaty, gyere már. - mondta.
- Nem amíg meg nem oldom. - mondtam és elindultam... volna.
A sárkány elém került és csak nézett rám. Nagyon lassan vissza hátráltam a falhoz és felszóltam.
- Valaki segíthetne. - mondtam.
Astrid keze még mindig ott volt és várta, hogy megfogjam. A sárkány hallott valamit amire elfordította a fejét én meg Astrid keze után nyúltam és megpróbáltam elérni ami nem jött össze. A sárkány fel figyelt rám és elindult felém. Nem féltem tőle, de azért a szívbaj jött rám amikor elindult felém a nem tudom hány száz fogas szájával. Sikerült elkapnom Astrid kezét, de rögtön ki is csúsztam belőle és csak figyeltem, ahogy a sárkány felém jön, kétségbe esve.
Próbáltam mélyeket lélegezni, hogy megnyugodjak, de nem nagyon jött össze. Hogy is nyugodhatnék meg amikor egy 300 foggal rendelkező sárkány felém tart, egy gödörben. Hirtelen eltűnt alólam a föld és elkezdtem fölfele repülni. Üvöltöttem, mint egy hülye az biztos, de van ilyen. Megfordultam a levegőben és a sárkány szája fele kezdtem el zuhanni, de mielőtt a közelébe érhettem volna valami arrébb lökött onnan és a föld fele kezdtem zuhanni és persze, hogy érkezek meg oda, persze, hogy a hátamra. Ahogy megérkeztem a hátamra fel is ültem jajgatva.
Astrid jött oda hozzám először.
- Jól vagy? - kérdezte.
- Igen. - mondtam és felálltam.
A sárkány még mindig kint volt és körözött felettünk.
- Nincs valakinél egy kis sárkány gyökér? - kérdeztem.
Egyből tele rakták a kezemet. Elindultam tőlük a sárkány irányába, akinek ez fel is tűnt és nekem támadt, de méterekkel előttem megállt.
- Tessék egy kis sárkánygyökér. A többi sárkány nagyon szereti. - mondtam és közelebb toltam hozzá.
Erre kiverte vagy nem tudom mit csinált, de a kezemből eltűnt a sárkánygyökér és a többiek sárkányára hatott.
- Hát ezt jól elintézted. - szólt oda Takonypóc.
A sárkány felszállt körzött egyet, majd a földből közeledett felém ami porfelhőt képzett körénk. Kinyújtottam a kezem és elfordítottam a fejem. Halványan lehetett látni mit csinálok, sőt biztos, mert Halvér hangját hallottam meg.
- A kezes dolgot csinálja. - mondta.
Ennek, hogy lehet ennyire örülni. Vártam mi történik. Egy pillanattal ezelőttig hallottam, ahogy a sárkány közeledik felém, majd a légzését éreztem a kezemen. Óvatosan arra néztem és láttam, hogy habozik, hogy mit csináljon ezzel. Rám nézett, majd elment. Pillanatokkal később Fogatlan lövedéke haladt el ott ahol előbb a sárkány nyaka volt. Fogatlanra nézetem aki meg rám és a fejével jelzett nekem, hogy menjek el, ez az ő harca. De nem mozdultam. Ő se hagyott ott amikor Dagurral küzdöttem, pedig az az én harcom volt, de nem ment el mellőlem és én se fogok. Fogatlan rá lőtt a suttogó halálra ami vissza menekült a föld alá. Megrázta a fejét és rám nézett. Oda mentem hozzá.
- Figyel - szóltam hozzá amikor már mellette voltam. Rám nézett. - tudom, hogy mi van veled és azzal a másik sárkánnyal, de nem kell ezt csinálnod. - kinyújtottam felé a kezem, amibe egy pillanatnyi habozás után bele tette a fejét.
Halvér hangját hallottam meg.
- A kezes dolgot csinálta. - mondta.
Nem fordultam arra, csak Fogatlanra figyeltem.
- Jó végre látni az a Fogatlant akit ismerek. - mondtam és megöleltem a fejét.
- Hagyd ezt az egészet és menjünk. Vagy azt hagyd, hogy segítsek neked. Nem akarom, hogy bajod essen. Ne így intézd el a dolgot. Te vagy az alfa használd. - mondtam neki.
A fejét rázta és rám nézett. Megsimogattam a fejét és fel akartam ülni is rá, amikor a suttogó halálnak most kell előjönnie. Ellökött magától és neki támadt. Tudom, hogy nem akarja, hogy bajom essen, de nem tud repülni, de ez csak akkor egységes harc ha ő tud repülni, de nélkülem akár vége is lehet.
- Már majdnem sikerült. - szólalt meg Halvér.
- Miért nézte ki magának Fogatlan azt a sárkányt? - kérdezte Astrid.
- Közös múltjuk lehet, de gondolom a suttogó halál húzta a rövidebbet és most bosszút akar állni Fogatlanon. Azt hiszem Fogatlannak van egy ősellensége. - mondtam.
- Mint én neked. - szólalt meg Takonypóc.
- Te nem vagy az ősellenségem . - mondtam.
- De te nekem az vagy. - mondta.
- Mindegy keressük meg őket és vessünk véget ennek. - mondtam.
- Öh, hogy amikor a saját sárkányod sem akarja, hogy fel ülj rá? - kérdezte Fa.
- Eltudom érni, hogy felüljek rá. - mondtam.
- Hablaty meddig tart egy sárkányharc? - kérdezte Halvér.
- Amíg az egyik meg nem öli a másikat. - mondta.
Felültem Astrid mögé és indultunk is. Pillanatokkal később hallottam Fogatlant jajveszékelni, de a többiek is. Egy pillanattal később egy szirten szálltunk le ahonnan lehetett látni Fogatlant és a másik sárkányt. Fogatlan már egy kis peremen állt és próbált harcolni még, de olyan kis helyről neki se ment.
- Le fogja lökni. - mondtam.
- És mit tegyünk? - kérdezte Takonypóc.
Fogatlan rám nézett és kérte, hogy segítsek rajta. Kisétáltam a szirt széléhez és rá néztem Fogatlanra. Majd kiléptem a szirtről és zuhanni kezdtem lefele. Láttam Fogatlan pillantását, ahogy rám néz. Nem akarta elhinni, hogy mit csinálok
- Hablaty! - hallottam Astridot.
Most mindenki - Fogatlan főleg - tudta, hogy nincs rajtam a repülős szerkóm így ha nem segít rajtam akkor abból komoly bajom lesz. Ránézett a felé közeledő sárkányra, majd utánam ugrott. Pillanatokkal később már el is kapott és állítottam is át a farkát.
- Na most, hogy hagyod magad intézzük el a vendégünket. - mondtam és elindultunk arra amerről mindketten jöttünk. Fogatlan rá lőtt a sárkányra ami ettől megzavarodott. Ránk nézett és lőtt volna, ha nem süt rá a nap. A gyenge pontja. Elindult a legközelebbi vájatához, Fogatlannal meg követtük. Az első lyukon amit talált be menekült a vájatába.
- Tudod mit kell tenned, hogy elő csalogassuk. - mondtam neki.
Bólintott és akcióba lendült. Az egyik legerősebb plazma bombáját küldte be a vájatokba és még messziről is lehet látni, hogy lilán világít az egész sziget Fogatlan miatt. A sárkány kijött onnan Fogatlan meg egyből a földre taszította és készült végezni vele.
- Pajti, ne! - szóltam rá. - Csak küld el innen és kész.
Nehezen, de bólintott és megtette azt amit kértem tőle. Leszállt róla és figyelte, ahogy távolodik a szigettől. A többiek hangjára lettem figyelmes.
- Miért nem hagytad, hogy Fogatlan kicsinálja. Simán kicsinálhatta volna. - mondta Takonypóc.
- Nem muszáj minden sárkány harcnak halálig tartania. - mondtam és leszálltam Fogatlanról. - Hiányoztál, pajti.
Letérdeltem elé és megsimogattam. Odadörgölőzött hozzá, majd valamire felfigyelt és rám nézett, abban a pillanatban nekem is rossz érzésem támadt, nem tudom miért, megfogta a műlábam és elkezdett engem a földön húzni a lábamnál fogva.
Pillanatokkal később már nem vonszolt semmi maga után és felültem. Fogatlan ellenben még mindig rohant a szájában a lábammal ami nem tudom, hogy jött le, hisz egésze jól oda volt rögzítve a lábamhoz.
- Mikor fog feltűnni neki, hogy csak a lábad van nála? - kérdezte Astrid.
- Nem tudom, de nagyon elszántnak látszott azzal kapcsolatban, hogy áthúz a falunk keresztül. - mondtam.
Már mindenki a láb nélküli lábamat nézte, így én is lenéztem rá.
Komolyan nem tudom, hogy hogyan szedte le a lábamat a helyéről, de van ilyen. Hallottam Fogatlan nem tetszését és felnéztem. A bokorból kiugrott és vissza jött hozzám. Vissza dobta az ölembe a lábamat és rám nézett.
- Nem tehetsz róla. - simogattam meg. - Mindjárt meg mutathatod azt amit akartál.
Felraktam a helyére a lábam és felálltam. Amint felálltam Fogatlan elkezdett arra lökdösni amerre Klaus sírt néhány órája.
- Valami nem stimmel. - mondtam és felültem Fogatlanra. - Menjünk, pajti.
Felrepült és pillanatokkal később a mezőn szálltunk le, ahol Klaus volt. Vagyis van, halálra dermedve. Leszálltam Fogatlanról és arra fordultam amerre Klaus bámult. Az éjszakai látogatom volt az aki Klaus fele sietett.
- Ne enged, hogy a közelébe menjen. - szóltam Fogatlannak.
Rám nézett és látszott rajta, hogy kérdezi tőlem, hogy én ez komolyan gondolom. Bólintottam. Oda ment Klaus elé és nem engedte a másik sárkány a közelébe. Nekem meg egy nagyon hülye ötletem támadt. A sárkány úgy se rám figyel - pedig engem bámult éjjel - így mögé lopóztam és vártam arra, hogy mikor tudok rá ugrani. Fogatlannak feltűnt, hogy mit is akarok csinálni, mert a fejét rázta, ahogy én is. A sárkány még mindig Fogatlan, helyesbítek Klaus felé tartott nagyon is ártó szándékkal. Bár ha semmi nem is látszott rajta, de én éreztem, hogy ártani akar az öcsémnek. Bármit is mondott rám, akkor is a testvérem és szüksége van arra, hogy megvédjem. Egyedül én tudom megvédeni egy éjfúriától. A sárkány egy pillanatra megállt én meg kihasználtam ezt és ráugrottam. Ezek után jött csak a " móka ". A sárkány egyből felszállt, ahogy megérezte magán a súlyom és esze - veszett száguldásba, forgásba meg minden egyébbe kezdett. Soha életemben nem volt olyan érzésem, hogy kidobom az ebédem vagy valamit, de ettől a vad pörgéstől azt hittem az lesz. Az egész elég hirtelen végett ért és én zuhanni kezdetem a víz fele. Na jó ez tényleg hülye ötlet volt, de elmondhatóm magamról, hogy ültem egy másik éjfúrián is. Csak zuhantam és zuhantam, majd valami elkapott. Felnéztem és Viharbogár mosolygott vissza rám.
- Jobb ötlete nem volt? - kérdezte Astrid a hátáról.
- Először jónak indult, de nem az lett a vége. - válaszoltam. - Vissza dobnál van egy kis elintézni valóm a sárkánnyal.
- Persze. - mondta és lejeb ereszkedett, majd le is dobott.
Bár nem 30 méterről, de estem egy nagyot, viszont nem lett semmi bajom. Felálltam és odamentem Fogatlanhoz és Klaushoz.
- Hablaty. - szólt hozzám és felállt. - Mit csinálsz?
- Megpróbálom meg menteni a hátsód. - válaszoltam.
- De miért? - kérdezte.
- Az öcsém vagy. - mondtam egyszerűen.
- Még...
- Feküdj! - kiáltottam és lehúztam a földre.
A sárkány lőtt felénk, de egyikünket se találta el, csak a fát. Fogatlan elüvöltötte magát és rátámadt a másik sárkányra.
- Még azok után is segítesz nekem, hogy azt mondtam jobb lett volna ha halott lennél? - kérdezte.
- Persze. Egy család vagyunk, de ezt nem most kellene megbeszélnünk. - mondtam és megint lehúztam a földre.
- Igaz. - mondta.
- Menj. Mi azt megoldjuk. - mondtam.
- Nem. - mondta.
- Oh, dehogynem. Plusz gondolom még nem akarsz meg halni és én se akarom apáéknak magyarázni, hogy miért lettem egyke. - mondtam. - Úgy, hogy húz el innen, míg szépen mondom.
Huzakodva, de elment.
- Fogatlan! - kiáltottam.
Nem nézett rá vagy valami más, de láttam, hogy figyel rám.
- Tedd a dolgod. - mondtam.
Feltűnés nélkül bólintott és ráugrott a másik sárkányra. Ledominálta* a másik sárkányt, ami be is hódolt neki. Remélem ezek után nem lesz több bajunk vele. Rám nézett és láttam a szemében, hogy a segítségemet kéri, de nem tudom miben és ezért hagytam is. Elrepült és nem is nézett vissza. Elindultunk a falu felé mire Fogatlan meglökött egy kicsit és az oldalamra nézett. Vérzett, mint mindig. Felhúztam a felsőm és megnéztem. Szerencsére nem a szúrt sebem kezdett el vérezni, hanem egy sokkal régebbi és begyógyult karcolásom. Ez pár nap alatt be fog gyógyulni legalább, de kezdeni kellene vele valamit, hogy Astrid, nehogy kiboruljon.
- Ugye ezzel most kezdenem kell valamit? - kérdeztem tőle.
Bólintott és a patak irányába lökött.
- Menjünk a patakhoz. Nekem megfelel. - mondtam és elindultam.
Pár perccel később ott is voltunk és már a sebemmel foglalkoztam, Fogatlan meg figyelte, hogy mit csinálok. Levettem a felsőm és abból is kimostam egy kicsikét a vért, ha csak azon meglátja a vér nyomát kiakad. Ez is szerintem annak köszönhető, hogy Astrid ledobott - de nem hibáztatom érte - vagy az, hogy ráugrottam a másik éjfúriára. Mindegy, de legalább kijött és nem lesz feltűnő, annyira a víz, mint a vér, pluszba még Astrid se fog kiakadni.
- Kész vagyok, pajti mehetünk. - mondtam.
Felálltam a patak mellől és elindultam a falu irányába.
- Lassan mehetünk is. - mondtam.
Jelentőség teljesen nézett rám.
- Tudom mire gondolsz, de nagyon jól tudod, hogy hányszor mászkáltam ilyen állapotban minden fele. - mondtam neki.
Megfogatta a szemét és elém vágott. Kigáncsolt a farkával aminek az lett a vége, hogy a patakban kötöttem ki.
- Köszönöm, de nem akartam még fürdeni. - mondtam neki amin csak nevetett.
Kikászálódtam a patakból és elindultam a falu irányába. Fogatlan meg jött mögöttem. Astrid majd ki fog attól akadni, hogy mi a frásztól lettem vizes. Szuper. A faluba érve az emberek a lyukakat tömködték be amiket Fogatlan " barátja " kreált. Elindultam a Nagy terembe enni. Én ma már elég dolgot tettem ezért a helyér, most csináljanak valamit mások is. Szerencsémre a konyhás néni bent volt és ki is adta nekem az ebédem meg Fogatlan vödrös halait. Hátra mentem az asztalomhoz és enni kezdtem, ahogy Fogatlan is. Épp azon gondolkoztam, hogy amióta itthon vagyok Klaus most szólt hozzám először normálisan. Úgy látszik neki se nagyon jó, hogy rosszban vagyunk. Nagyba ettem amikor valaki elém állt. Felnéztem és egy kicsit megdöbbentem azon aki velem szemben állt.
* Nem tudom ki nézi a Discoveryn a Zoltán, a farkas ember című sorozatot. Bár kételkedek benne, hogy valaki nézni rajtam kívül, de mindegy. Ezt a szót onnan vettem, mert a farkasok ledominálják a falkában a náluk alacsonyabb rangú farkast így megy van a falka rangsora. Gondoltam bele teszem, mert Fogatlan is hasonlóan cselekszik, mint a farkasok.
- Hablaty? - kérdezte.
- Mindjárt megyünk tovább csak megakarom tudni mi a baja. - mondtam
- Kinek? - kérdezte.
- Klausnak. - válaszoltam.
Ahogy közelebb értünk a motyogásból egyre többet lehetett megérteni.
- Hablatynak bezzeg könnyű mindent elfogadnia és megérteni. Ő a kedvence, mindenkinek. Az éjfúria szelídítő, Odin örököse, a hős. Neki minden egyszerűbb. Igaza volt azzal kapcsolatban amiket mondott rólam. Tökéletes élete van. - mondta szipogva.
Astridra néztem aki kérdőn nézett rám.
- Ha...
A szájára tettem a kezem és jeleztem neki, hogy maradjon csöndbe.
- Ki van ott? - kérdezte.
Elkezdtem hangtalanul hátrálni Astriddal egyetemben. Már távol voltunk amikor elindult onnan, de mi közben már a rétre indultunk és pár perccel később oda is értünk.
- Mi baja van vagy volt? És ő most komolyan sírt? - kérdezte Astrid.
Csak bólintottam.
- Amikor legutóbb így láttam akkor úgy 5 voltam és ő is, de mindegy. Akkor azért sírt, mert anyára lett volna szüksége, de nem volt velünk és úgy tudtuk nem is lesz, de hála nekem.... hát igen. Azóta sose fordult elő, hogy ő akár egy könnycseppet is kiadjon magából. - mondtam. - Igaz nekem nagyobb szükségem lett volna anyára, mert rá ütöttem meg hasonlók, de ő az aki, hogy is mondjam... anyás vagy valami ilyesmi volt. Bárhova ment vitte magával a játék sárkányát amit anya csinált nekünk. Mondjuk ez is úgy 5 éves korunkig tartott, mert utána apa nem hagyta, hogy égesse magát.
- Értem. - mondta. - Rossz volt így hallanod igaz?
- Igen. Csak a testvérem akármit is mondott elkeseredettségében. Most mellette kellene lennem egy ideig, de mivel elmegyek inkább hagyom és majd utána próbálok meg beszélni vele. Hagyom addig is hadd csillapodjon le. - mondtam.
- Igazad van. - mondta. - Mikor nem voltál itt látszott rajta, hogy mennyire ki van és próbált inkább nekem segíteni, hogy túl éljem ezt, de én nem segítettem neki. A barátom volt és cserben hagytam. - mondta lehajtott fejjel.
- Ahogy mindenki más is. - mondta. - Főként én.
- Ez nem igaz. - mondta.
- De az. Rám számíthatott bármilyen is volt, de elmentem és nem tudott senkivel se olyanokról beszélni amit csak mi értettünk vagy bármiről. Amikor elmentem nem csak téged hagytalak hátra meg apát, hanem Klaust is. Bár sose gondoltam volna, hogy elmegyek, de megtörtént és akkor mindenkit aki számított rám itt hagytam nem törődve semmivel. Ami valljuk be hiba volt. - mondtam.
- Egy kicsit az volt, de most nem lenne itt béke és pluszba egy életet is megmentettél, sőt teljessé tetted a családot amit már senki se hit volna el soha a törzsfői családról. - mondta Astrid.
- Igaz, de még részben teljes a családom. - mondta.
- Mert? - kérdezte.
- Jó nem mondom azt, hogy lehetetlen, de lassan 10 éve, hogy a Világ réme itt járt és elvitte vagy nem tudom, de eltűnt. Lehetetlennek tűnik. - mondta.
- Épp mint az, hogy a halottnak hitt anyám most velünk van. - mondtam.
- Hát igen... lehetetlen, de még is igaz. - ült le mellém. - Ha már itt tartunk az én bácsikámat nem akarod megkeresni?
- Beiktathatjuk a teendők közé. - mondtam.
- Akkor is őrült vagy. - csókolt meg. - Hiányozni fogsz amíg nem leszel itt.
- Te is nekem. - mondtam.
Megölelt, de most nem tudtunk sokáig nyugiba ülni. A falu irányából egy sárkány üvöltés hallatszott.
- Ez meg milyen sárkány lehet? - kérdezte.
- Remélem nem az amire gondolok. - mondtam.
- Mert? - kérdezte.
- Ha az akkor majd meglátod. - mondtam.
Elkezdtünk a falu fele rohanni. Fogatlan jóval előttünk haladt és rohant a falu fele. Az erdőből kiérve megláttuk a suttogó halált amitől Astridot kirázta a hideg. Nem álltam közvetlenül mellette, de éreztem. Fogatlan csak morgott rá, de nem látszott rajta, hogy parancsolni akarna neki vagy valami más. A srácok már ott voltak a sárkányaikkal, de azok se csináltak semmit. A sárkány körbe nézett és amikor meglátta Fogatlant támadásba lendült. Itt biztosan nem arról volt szó, hogy ő most át akarja venni az alfa szerepet, hanem valami másról. Mintha tudná ki lehet az akire rátámadt, de Fogatlan se úgy támadt neki, mint egy ismeretlen sárkánynak szokott.
- Mi baja Fogatlannak a Suttogó halállal? - kérdezte Takonypóc.
- Ha én azt tudnám. - mondtam.
Fogatlan próbált a másik sárkány után repülni ami nem igazán ment nélkülem és ez fel is tűnt a másik sárkánynak.
- Nem tud repülni nélkülem. - mondtam.
- Ez is ki hibája. - szólalt meg Takonypóc.
- Komolyan, most kezded? - kérdeztem.
- Ha igazam van. - mondta.
- Csak, hogy tud ezzel nem segítesz se nekem, se neki. - mondtam.
Fogatlan lőtt egyet amitől a másik vissza menekült a föld alá. Láttam a lábából kiállni egy tüskét, de az őt nem nagyon érdekelte. Rám nézett és elindult az erdő fele. Én meg utána, de rám lőtt - már, mint csak a földbe - amitől elestem és értetlenül néztem utána. Astrid jött oda mellém.
- Na jó ez most mi volt? - kérdezte.
- Nem tudom, de meg kell találnom, csak úgy győzheti le ha repül és az nélkülem nem megy neki. - mondtam.
- Kinek a hibája az is. - mondta Takonypóc. - És szerintem csak megunt téged és itt az ürügy, hogy elmenjen innen.
- Persze és utána majd úgy fog vissza jönni, hogy beszélni fog és elmondja az egész életét egy tyúknak. - mondtam.
- Segítsek megkeresni? - kérdezte Astrid.
- Az jó lenne. - mondtam.
- Gyere. - ült fel a sárkányára.
Felültem mögé és elindultunk. egy ideje már kerestük, de még nem találtuk sehol.
- Mégis hova tud eltűnni 10 perc alatt? - kérdeztem magamtól.
- Ne aggód megtaláljuk. - mondta.
- Remélem nem lesz késő. - mondtam halkan.
- Nem mondj ilyet. - szólt rám. - Épp olyan erős, mint te...
- De nem tud repülni így védtelen. - mondtam.
- Inkább keressük tovább. - mondta.
Megláttam valami feketét alattunk nagyon gyorsan haladni.
- Astrid arra. - mutattam előre.
Elindultunk és nem sokkal később Fogatlan mögött szálltunk le nem sokkal utánunk meg a többiek. Leszálltam Viharbogárról és Fogatlan felé indultam. Az erdőt fürkészte és morgott. Amikor hallotta, hogy közeledek felé morogva fordult felém.
Amint meglátott megnyugodott, de tovább figyelte az erdőt.
- Figyelj nem tudom mi van veled és azzal a másik sárkánnyal, de hagyd küld el innen és kész. Sokkal egyszerűbb lenne. - mondtam. - Látod már meg is sérültél. - húztam ki a lábából a tüskét.
Megnyalta a lábát egyszer, majd az erdőt fürkészte tovább.
- Fogatlan, gyere menjünk. - mondtam.
Rám nézett, de meghallottuk újra a suttogó halál üvöltését és Fogatlan újra futásnak ered én meg megint utána. Erre megint a földbe lőtt, de most nem estem el. Most már aggódva néztem utána.
- Mi baja van? - kérdezte Hal.
- Fogatlan kinézte magának a suttogó halált. - mondtam.
- Ahogy az is magának. - mondta Kő.
- Hablaty, kérlek szelídítsd meg nekem azt a sárkány. Nekem kell. - befogta a sárkánya fülét Fa. - Jobban hangzik az, hogy suttogó halál, min a cipzárhát. - de így is hallotta a sárkány.
- Ezt inkább hagyjuk. Keressük meg azt a suttogó halált. - mondtam.
- Mert? - kérdezték egy páran.
- Ugye nem az jár a fejedben, hogy megszelídíted? - kérdezte Astrid.
- De...
- Úgy tudtam. Köszönöm. - üvöltötte Fa.
- Nem neked szelídítem meg. Ha sikerül, amit nagyon remélek akkor leszáll majd Fogatlanról. - mondtam.
- Első sorból lehet majd látni, ahogy megesz téged egy sárkány. Ennél jobb napom nem is lehetne. - mondta Takonypóc. - Stip - stop Fogatlan ha meghalsz.
Kérdőn néztem rá.
- Előbb adnám az ikrek kezébe, mint a tiedbe. - mondtam.
- Komolyan? - kérdezte mindenki tőlem.
- Nem. - mondtam és felültem Astrid mögé.
- Idióta vagy. - mondta.
- Majd megbeszéljük ezt ha meg lesz Fogatlan. - mondtam neki.
- Felőlem. - mondta és elindult.
Pár percet repültünk amikor megszólaltam.
- Arra menjünk. - mutattam a másik irányba.
Volt egy olyan érzésem, hogy a sárkány ott van. Mindenki elindult arra fele emerre mutattam és csodálom, hogy nem kérdezték, hogy miért. Szó nélkül mentek a másik irányba.
- Mi lesz ha megtaláljuk Fogatlan előtt a sárkányt? - kérdezte Hal.
- Megszelídítem. - mondtam egyszerűen. - Nem lehet nehezebb, mint egy éjfúriát.
Egy darabig még repültünk, csöndben. Senki se figyelt semmire csak én. Két óriási lyuk fölött repültünk el amikor megszólaltam.
- Oda. - mondtam és ereszkedni kezdtünk.
- Miért jöttünk ide? - kérdezte Hal.
- Ezek még friss vájatok...
- És ezt te honnan tudod? - szólt közbe Takonypóc.
- Onnan, hogy a föld vizes. - mondtam. - Tehát frissek és még a közelben lehet.
Közelebb mentem a lyuk széléhez és le néztem.
- Az egész napját lent tölti. - mondtam.
- Ugye nem arra készülsz amire gondolok? - kérdezte Astrid.
Nem válaszoltam, csak leugrottam.
- Oh, dehogynem. - hallottam a hangját.
Hallottam magam mögül egy puffanást és Halvér állt fel lassan.
- Nem hittem volna, hogy te jössz utánam. - mondtam hátra se nézve elég gúnyosan.
- Én se. - mondta.
Elindultam a vájatban egyre bejeb.
- Te komolyan bejeb akarsz menni? - kérdezte.
Gondolom, hogy nem magától jött utánam ezért is mondtam elég gúnyosan, amit mondtam.
- Lehet, hogy ti nem tennétek meg ennyit a sárkányotokért, de én igen. Többet ér nekem, mint nektek a sajátjaitok. - mondtam és beljebb mentem.
Ebben igazam volt, max egyedül még Astrid tenné meg ezt a sárkányáért, amit én. Pár perc múlva hallottam Halvér gyors lépéseit mögöttem. Pillanatokkal később már mögöttem volt. Ahogy mögém ért megálltam és figyelni kezdtem. Nagyon halkan hallottam a suttogást. Ami egyre jobban hangosodott.
- Hallod ezt? - kérdezte Hal.
- Igen. - mondtam.
Nem akartam azt mondani, hogy már vagy 2 perce azt hallgatom. Körbe néztem és megláttam egy kis vájatott, ahova még Halvér is befér.
- Oda. - mutattam a vájatra.
Halvér odafutott és be is bújt én meg figyeltem. Nekem elég akkor odamennem ha közeledik. Könnyebben mozgok, mint Halvér. Bár ez nem sértés akar lenni azt hiszem. Egyre közelebbről hallottam a suttogást és láttam magam felé közeledni egy por felhő féleséget, ami azt jelentette, hogy a sárkány is jön. Lassan elindultam a vájathoz és bebújtam oda, ahol Halvér már elég szaporán lélegzett.
- Ha nem akarsz lebuktatni minket akkor ezt hagyd abba. - mondtam.
Melyik esze volt az aki belökte utánam. Egyedül egyszerűbb lenne. Figyeltem kifele és hirtelen megjelent előttünk a sárkány, de nem vett észre minket. Lassan ment el a vájat előtt, mintha tudná, hogy ott vagyunk és keres minket. Ahogy elhaladt mellettünk észre vettem valamit, ahogy Halvér is.
- Az ott egy harapás nyom? - kérdezte.
A sárkány megállt és a tüskéi elálltak a testétől. Nem szólaltam meg és Halvér se. Pár perccel később tovább indult, majd el is tűnt. Kinéztem a rejtek helyünkről és körbe néztem, hogy igazam van. Jeleztem Halvérnek, hogy jöhet.
- Te is láttad azt a harapás nyomott? - kérdezte megint.
- És nem is akár milyen. - mondtam.
- Éjfúria? - kérdezte.
Bólintottam.
Megint meghallottam elég halkan a suttogást.
- Jobb ha sietünk, mert mindjárt itt lesz. - mondtam.
Ki sietünk a lyukhoz és felszóltam a többieknek.
- Segíthetnétek. - mondtam.
Astrid már nyújtotta is a kezét.
- Te menj először. - szóltam Halvérhez.
- Nem vitatkozok. - mondta és nyúlt Astrid keze után.
Segítettem neki, hogy elérje és pillanatokkal később már kint is volt. Astrid újra benyúlt, hogy engem is kihúzzon, de nem figyeltem rá.
- Hablaty, gyere már. - mondta.
- Nem amíg meg nem oldom. - mondtam és elindultam... volna.
A sárkány elém került és csak nézett rám. Nagyon lassan vissza hátráltam a falhoz és felszóltam.
- Valaki segíthetne. - mondtam.
Astrid keze még mindig ott volt és várta, hogy megfogjam. A sárkány hallott valamit amire elfordította a fejét én meg Astrid keze után nyúltam és megpróbáltam elérni ami nem jött össze. A sárkány fel figyelt rám és elindult felém. Nem féltem tőle, de azért a szívbaj jött rám amikor elindult felém a nem tudom hány száz fogas szájával. Sikerült elkapnom Astrid kezét, de rögtön ki is csúsztam belőle és csak figyeltem, ahogy a sárkány felém jön, kétségbe esve.
- Jól vagy? - kérdezte.
- Igen. - mondtam és felálltam.
A sárkány még mindig kint volt és körözött felettünk.
- Nincs valakinél egy kis sárkány gyökér? - kérdeztem.
Egyből tele rakták a kezemet. Elindultam tőlük a sárkány irányába, akinek ez fel is tűnt és nekem támadt, de méterekkel előttem megállt.
- Tessék egy kis sárkánygyökér. A többi sárkány nagyon szereti. - mondtam és közelebb toltam hozzá.
Erre kiverte vagy nem tudom mit csinált, de a kezemből eltűnt a sárkánygyökér és a többiek sárkányára hatott.
- Hát ezt jól elintézted. - szólt oda Takonypóc.
A sárkány felszállt körzött egyet, majd a földből közeledett felém ami porfelhőt képzett körénk. Kinyújtottam a kezem és elfordítottam a fejem. Halványan lehetett látni mit csinálok, sőt biztos, mert Halvér hangját hallottam meg.
- A kezes dolgot csinálja. - mondta.
Ennek, hogy lehet ennyire örülni. Vártam mi történik. Egy pillanattal ezelőttig hallottam, ahogy a sárkány közeledik felém, majd a légzését éreztem a kezemen. Óvatosan arra néztem és láttam, hogy habozik, hogy mit csináljon ezzel. Rám nézett, majd elment. Pillanatokkal később Fogatlan lövedéke haladt el ott ahol előbb a sárkány nyaka volt. Fogatlanra nézetem aki meg rám és a fejével jelzett nekem, hogy menjek el, ez az ő harca. De nem mozdultam. Ő se hagyott ott amikor Dagurral küzdöttem, pedig az az én harcom volt, de nem ment el mellőlem és én se fogok. Fogatlan rá lőtt a suttogó halálra ami vissza menekült a föld alá. Megrázta a fejét és rám nézett. Oda mentem hozzá.
- Figyel - szóltam hozzá amikor már mellette voltam. Rám nézett. - tudom, hogy mi van veled és azzal a másik sárkánnyal, de nem kell ezt csinálnod. - kinyújtottam felé a kezem, amibe egy pillanatnyi habozás után bele tette a fejét.
- A kezes dolgot csinálta. - mondta.
Nem fordultam arra, csak Fogatlanra figyeltem.
- Jó végre látni az a Fogatlant akit ismerek. - mondtam és megöleltem a fejét.
A fejét rázta és rám nézett. Megsimogattam a fejét és fel akartam ülni is rá, amikor a suttogó halálnak most kell előjönnie. Ellökött magától és neki támadt. Tudom, hogy nem akarja, hogy bajom essen, de nem tud repülni, de ez csak akkor egységes harc ha ő tud repülni, de nélkülem akár vége is lehet.
- Már majdnem sikerült. - szólalt meg Halvér.
- Miért nézte ki magának Fogatlan azt a sárkányt? - kérdezte Astrid.
- Közös múltjuk lehet, de gondolom a suttogó halál húzta a rövidebbet és most bosszút akar állni Fogatlanon. Azt hiszem Fogatlannak van egy ősellensége. - mondtam.
- Mint én neked. - szólalt meg Takonypóc.
- Te nem vagy az ősellenségem . - mondtam.
- De te nekem az vagy. - mondta.
- Mindegy keressük meg őket és vessünk véget ennek. - mondtam.
- Öh, hogy amikor a saját sárkányod sem akarja, hogy fel ülj rá? - kérdezte Fa.
- Eltudom érni, hogy felüljek rá. - mondtam.
- Hablaty meddig tart egy sárkányharc? - kérdezte Halvér.
- Amíg az egyik meg nem öli a másikat. - mondta.
Felültem Astrid mögé és indultunk is. Pillanatokkal később hallottam Fogatlant jajveszékelni, de a többiek is. Egy pillanattal később egy szirten szálltunk le ahonnan lehetett látni Fogatlant és a másik sárkányt. Fogatlan már egy kis peremen állt és próbált harcolni még, de olyan kis helyről neki se ment.
- Le fogja lökni. - mondtam.
- És mit tegyünk? - kérdezte Takonypóc.
Fogatlan rám nézett és kérte, hogy segítsek rajta. Kisétáltam a szirt széléhez és rá néztem Fogatlanra. Majd kiléptem a szirtről és zuhanni kezdtem lefele. Láttam Fogatlan pillantását, ahogy rám néz. Nem akarta elhinni, hogy mit csinálok
- Hablaty! - hallottam Astridot.
Most mindenki - Fogatlan főleg - tudta, hogy nincs rajtam a repülős szerkóm így ha nem segít rajtam akkor abból komoly bajom lesz. Ránézett a felé közeledő sárkányra, majd utánam ugrott. Pillanatokkal később már el is kapott és állítottam is át a farkát.
- Na most, hogy hagyod magad intézzük el a vendégünket. - mondtam és elindultunk arra amerről mindketten jöttünk. Fogatlan rá lőtt a sárkányra ami ettől megzavarodott. Ránk nézett és lőtt volna, ha nem süt rá a nap. A gyenge pontja. Elindult a legközelebbi vájatához, Fogatlannal meg követtük. Az első lyukon amit talált be menekült a vájatába.
- Tudod mit kell tenned, hogy elő csalogassuk. - mondtam neki.
Bólintott és akcióba lendült. Az egyik legerősebb plazma bombáját küldte be a vájatokba és még messziről is lehet látni, hogy lilán világít az egész sziget Fogatlan miatt. A sárkány kijött onnan Fogatlan meg egyből a földre taszította és készült végezni vele.
Nehezen, de bólintott és megtette azt amit kértem tőle. Leszállt róla és figyelte, ahogy távolodik a szigettől. A többiek hangjára lettem figyelmes.
- Miért nem hagytad, hogy Fogatlan kicsinálja. Simán kicsinálhatta volna. - mondta Takonypóc.
- Nem muszáj minden sárkány harcnak halálig tartania. - mondtam és leszálltam Fogatlanról. - Hiányoztál, pajti.
Letérdeltem elé és megsimogattam. Odadörgölőzött hozzá, majd valamire felfigyelt és rám nézett, abban a pillanatban nekem is rossz érzésem támadt, nem tudom miért, megfogta a műlábam és elkezdett engem a földön húzni a lábamnál fogva.
- Nem tudom, de nagyon elszántnak látszott azzal kapcsolatban, hogy áthúz a falunk keresztül. - mondtam.
Már mindenki a láb nélküli lábamat nézte, így én is lenéztem rá.
- Nem tehetsz róla. - simogattam meg. - Mindjárt meg mutathatod azt amit akartál.
Felraktam a helyére a lábam és felálltam. Amint felálltam Fogatlan elkezdett arra lökdösni amerre Klaus sírt néhány órája.
- Valami nem stimmel. - mondtam és felültem Fogatlanra. - Menjünk, pajti.
Felrepült és pillanatokkal később a mezőn szálltunk le, ahol Klaus volt. Vagyis van, halálra dermedve. Leszálltam Fogatlanról és arra fordultam amerre Klaus bámult. Az éjszakai látogatom volt az aki Klaus fele sietett.
- Ne enged, hogy a közelébe menjen. - szóltam Fogatlannak.
Rám nézett és látszott rajta, hogy kérdezi tőlem, hogy én ez komolyan gondolom. Bólintottam. Oda ment Klaus elé és nem engedte a másik sárkány a közelébe. Nekem meg egy nagyon hülye ötletem támadt. A sárkány úgy se rám figyel - pedig engem bámult éjjel - így mögé lopóztam és vártam arra, hogy mikor tudok rá ugrani. Fogatlannak feltűnt, hogy mit is akarok csinálni, mert a fejét rázta, ahogy én is. A sárkány még mindig Fogatlan, helyesbítek Klaus felé tartott nagyon is ártó szándékkal. Bár ha semmi nem is látszott rajta, de én éreztem, hogy ártani akar az öcsémnek. Bármit is mondott rám, akkor is a testvérem és szüksége van arra, hogy megvédjem. Egyedül én tudom megvédeni egy éjfúriától. A sárkány egy pillanatra megállt én meg kihasználtam ezt és ráugrottam. Ezek után jött csak a " móka ". A sárkány egyből felszállt, ahogy megérezte magán a súlyom és esze - veszett száguldásba, forgásba meg minden egyébbe kezdett. Soha életemben nem volt olyan érzésem, hogy kidobom az ebédem vagy valamit, de ettől a vad pörgéstől azt hittem az lesz. Az egész elég hirtelen végett ért és én zuhanni kezdetem a víz fele. Na jó ez tényleg hülye ötlet volt, de elmondhatóm magamról, hogy ültem egy másik éjfúrián is. Csak zuhantam és zuhantam, majd valami elkapott. Felnéztem és Viharbogár mosolygott vissza rám.
- Jobb ötlete nem volt? - kérdezte Astrid a hátáról.
- Először jónak indult, de nem az lett a vége. - válaszoltam. - Vissza dobnál van egy kis elintézni valóm a sárkánnyal.
- Persze. - mondta és lejeb ereszkedett, majd le is dobott.
Bár nem 30 méterről, de estem egy nagyot, viszont nem lett semmi bajom. Felálltam és odamentem Fogatlanhoz és Klaushoz.
- Hablaty. - szólt hozzám és felállt. - Mit csinálsz?
- Megpróbálom meg menteni a hátsód. - válaszoltam.
- De miért? - kérdezte.
- Az öcsém vagy. - mondtam egyszerűen.
- Még...
- Feküdj! - kiáltottam és lehúztam a földre.
A sárkány lőtt felénk, de egyikünket se találta el, csak a fát. Fogatlan elüvöltötte magát és rátámadt a másik sárkányra.
- Még azok után is segítesz nekem, hogy azt mondtam jobb lett volna ha halott lennél? - kérdezte.
- Persze. Egy család vagyunk, de ezt nem most kellene megbeszélnünk. - mondtam és megint lehúztam a földre.
- Igaz. - mondta.
- Menj. Mi azt megoldjuk. - mondtam.
- Nem. - mondta.
- Oh, dehogynem. Plusz gondolom még nem akarsz meg halni és én se akarom apáéknak magyarázni, hogy miért lettem egyke. - mondtam. - Úgy, hogy húz el innen, míg szépen mondom.
Huzakodva, de elment.
- Fogatlan! - kiáltottam.
Nem nézett rá vagy valami más, de láttam, hogy figyel rám.
- Tedd a dolgod. - mondtam.
Feltűnés nélkül bólintott és ráugrott a másik sárkányra. Ledominálta* a másik sárkányt, ami be is hódolt neki. Remélem ezek után nem lesz több bajunk vele. Rám nézett és láttam a szemében, hogy a segítségemet kéri, de nem tudom miben és ezért hagytam is. Elrepült és nem is nézett vissza. Elindultunk a falu felé mire Fogatlan meglökött egy kicsit és az oldalamra nézett. Vérzett, mint mindig. Felhúztam a felsőm és megnéztem. Szerencsére nem a szúrt sebem kezdett el vérezni, hanem egy sokkal régebbi és begyógyult karcolásom. Ez pár nap alatt be fog gyógyulni legalább, de kezdeni kellene vele valamit, hogy Astrid, nehogy kiboruljon.
- Ugye ezzel most kezdenem kell valamit? - kérdeztem tőle.
Bólintott és a patak irányába lökött.
- Menjünk a patakhoz. Nekem megfelel. - mondtam és elindultam.
Pár perccel később ott is voltunk és már a sebemmel foglalkoztam, Fogatlan meg figyelte, hogy mit csinálok. Levettem a felsőm és abból is kimostam egy kicsikét a vért, ha csak azon meglátja a vér nyomát kiakad. Ez is szerintem annak köszönhető, hogy Astrid ledobott - de nem hibáztatom érte - vagy az, hogy ráugrottam a másik éjfúriára. Mindegy, de legalább kijött és nem lesz feltűnő, annyira a víz, mint a vér, pluszba még Astrid se fog kiakadni.
- Kész vagyok, pajti mehetünk. - mondtam.
Felálltam a patak mellől és elindultam a falu irányába.
- Lassan mehetünk is. - mondtam.
Jelentőség teljesen nézett rám.
- Tudom mire gondolsz, de nagyon jól tudod, hogy hányszor mászkáltam ilyen állapotban minden fele. - mondtam neki.
Megfogatta a szemét és elém vágott. Kigáncsolt a farkával aminek az lett a vége, hogy a patakban kötöttem ki.
- Köszönöm, de nem akartam még fürdeni. - mondtam neki amin csak nevetett.
Kikászálódtam a patakból és elindultam a falu irányába. Fogatlan meg jött mögöttem. Astrid majd ki fog attól akadni, hogy mi a frásztól lettem vizes. Szuper. A faluba érve az emberek a lyukakat tömködték be amiket Fogatlan " barátja " kreált. Elindultam a Nagy terembe enni. Én ma már elég dolgot tettem ezért a helyér, most csináljanak valamit mások is. Szerencsémre a konyhás néni bent volt és ki is adta nekem az ebédem meg Fogatlan vödrös halait. Hátra mentem az asztalomhoz és enni kezdtem, ahogy Fogatlan is. Épp azon gondolkoztam, hogy amióta itthon vagyok Klaus most szólt hozzám először normálisan. Úgy látszik neki se nagyon jó, hogy rosszban vagyunk. Nagyba ettem amikor valaki elém állt. Felnéztem és egy kicsit megdöbbentem azon aki velem szemben állt.
* Nem tudom ki nézi a Discoveryn a Zoltán, a farkas ember című sorozatot. Bár kételkedek benne, hogy valaki nézni rajtam kívül, de mindegy. Ezt a szót onnan vettem, mert a farkasok ledominálják a falkában a náluk alacsonyabb rangú farkast így megy van a falka rangsora. Gondoltam bele teszem, mert Fogatlan is hasonlóan cselekszik, mint a farkasok.
Hablaty új élete 70. fejezet
- Hát fura egy esténk volt az egyszer biztos. De legalább tudok valamennyit rólad. Viszont nem érdekel, hogy mi történt akkor. Ami most van azzal kell foglalkoznunk. Igaz? - kérdeztem.
Morogva bólintott.
- Hát jó. Menjünk enni. Aztán elkezdem a házat csinálni. - mondtam és felvettem a felsőmet.
Minden mást a földön hagytam és kimentünk. Felültem Fogatlanra és lementünk 2 ugrással a partra.
- Pár nap múlva írnom kell Astridnak, hogy jól vagyunk, de ez most nem olyan biztos. Az esti után, de erről neki nem muszáj tudnia. Ha kedvem tartja és te is akarod elmondjuk neki, ha nem akkor nem. Ez csak rajtad áll. Evés után te azt csinálsz amit akarsz én meg elkezdem a házunkat. - mondtam.
Megsimogattam és elmentem halászni, de most ő is segített. Vagy inkább csak játszott a vízben. Mindegy, de most nem ült kint a parton és figyelt engem. Talán egy hallal játszott vagy valami mást üldözött, de nekem jött aminek az lett a következménye, hogy a vízeben kötöttem ki. De melegem egy darabig nem lesz azt hiszem. Abban a pillanatban amikor a vízben kötöttem ki vissza jött hozzám és megnyalta az arcom. Felsegített és folytatta a játékot.
- Legközelebb kerülj ki. - mondtam neki.
Játszott tovább, - nem tudom mivel - de engem messzire elkerült. Szerencsére. Míg játszott én kifogtam magunknak a reggelit, majd ki is mentem a partra enni. Fogatlant néztem míg ettem, mert még mindig játszott a vízben. Műsoros reggeli. Legalább egy valaki képes mosolyt csalni az arcomra legyen bármi bajom. Mikor megunta a játékot kijött és enni kezdett, de előtte lerázta magáról a vizet, amiből én is kaptam.
- Köszönöm, máma már megfürdettél ha nem felejtetted volna el. - mondtam neki.
Ezen csak nevetett. Komolyan képes bármikor mosolyt csalni az arcomra.
Lefeküdt mellém és elkezdett enni.
- Azt ugye tudod, hogy neked hasonló posztod volt a klánodban, mint nekem otthon. Egyszer te lettél volna a vezér, ami igazából már most te vagy. És büszkébb nem is lehetnék rád. - mondtam neki.
Boldogan nézett rám.
- A kezdethez képest, amikor meg akartalak ölni most milyen jó barátok vagyunk igaz? - kérdeztem. - Nem tudnám elképzelni nélküled az életem. Apám helyett apám voltál. De a szigeten már amikor megbíztál bennem, amit csodálok Igor után. - mondtam. - Sajnálom amit átkellet élned kölyökként.
- Ahogy ő is azt amin te mentél át gyerekként. - mondta Thyra.
- Azt hittem, hogy elmentél már. - álltam fel.
- Nem. Szeretnék bocsánatot kérni tőled a tegnapi miatt és azért is, hogy nem mondtam el a " szuper képességemet ". Nem volt szép tőlem amikor te az egész életedet elmondtad nekem, de ki hitte volna el, hogy megértem a sárkányokat. Mindenki bolondnak nézne. - mondta.
- Én nem vagyok pletykás. Más részről meg nincs kinek elmondanom. Astridon kívül, de ő nem nézne bolondnak. Olyan dolgok vannak ebben a világban akit senki se ért, de léteznek. - mondtam. - Nem csak neked kell bocsánatot kérned én se voltam valami kedves az este.
- Mert? - kérdezte.
- Nem tudom. - mondtam. - Nincs harag?
- Nincs. - mosolygott.
- Tudom, hogy nem rám tartozik ez az egész meg már rég történt, de van egy olyan érzésem, hogy nem Fogatlan vezette Igort a szigetükre. - mondtam.
- Miből gondolod ezt? - kérdezte.
- Pár napja egy éjfúria engem figyelt az éjszaka és ugyan az az álmom volt amit éveken át elég sokszor álmodtam az éjfúriával. Másnap meg megakarta ölni az öcsémet. Az a sárkány tudta ki vagyok, mert nem úgy nézett rám, mint egy idegenre, hanem, mint Villám néz rám. - mutattam a sárkányra.
- És azt gondolod, hogy az volt? - tette fel a kérdést.
- Igen... Nem... Talán. - válaszoltam. - Nem tudom mit higgyek már.
- Ez érthető. - mondta és megveregette a vállam.
- Jól hiszed, hogy nem a te sárkányod volt az aki elvezette Igort az Éjfúriák fészkéhez. - ugrott le elénk egy lány.
Kérdőn néztünk egymásra, majd a lányra. A lány mögött megjelent az az éjfúria amelyik Klausra támadt. Biccentett mind kettőnknek. Thyra csak nagy szemekkel nézett rá.
- Tudnunk kéne ki vagy? - kérdeztem.
- Neked talán, de biztos ki voltál ütve amikor a hajón jártam. - mondta. - De a sárkányod megismert.
- Mi? - kérdeztem.
Nekem ez már sok volt. Igornak van egy lánya. Így talán ártani tudunk neki. Fogatlan elém, vagyis elénk állt és morgott a lányra.
- Látod Árnyas felismert. - mutatott Fogatlanra.
A név hallatára még jobban morogni kezdett és a lány fele közeledett. És milyen név az, hogy Árnyas. Jó a Fogatlan se jobb, de az legalább humoros és szereti is.
- Megakartad öletni az öcsémet. - mondtam.
- Nem. Téged akartalak. - mondta.
Megállt bennem a vér is erre a kijelentésre. Egyszerűen lefagytam. Engem.... azt akarta, hogy én haljak meg.
- Ha tudnád nem épp a legjobb emberre küldted rá a sárkányod. - mondtam.
- Odin örököse vagy, tudom. De te azt nem tudod, hogy egy sárkány bármit megtesz a parancsolójának félelemből. - mondta.
- De akiben megbízik sokkal többet. - mondtam.
Megforgatta a szemét.
- Támadj. - szólt a sárkányának, de az nem mozdult.
Mivel tudja, hogy Fogatlan az alfa nem támadja meg se őt, se engem, de még Thyrát se.
- Nem hallod, támadj. - mutatott rám.
- Nem fog támadni, mert inkább a segítségemet várja, minthogy megöljön. - mondtam.
- Hát akkor ennyi volt. - mondta és elővett egy kardot.
A sárkány lábába szúrta, aki felüvöltött és a földre esett. Fogatlan meg ugrott és a lánnyal nézett farkasszemet. Már lőni készült, de nem hagytam.
- Pajti, nem érdemli meg a halált se. - mondtam. - A férgek nem érdemelnek semmit.
- Mondod te aki feladta mindenét egy sárkányért, aki semmit se érdemel. Mégis ki tesz ilyet? - kérdezte.
- Az akinek számít egy élet és aki érez. - mondtam. - Figyelj rá, pajti mindjárt jövök.
Felmentem a klubházba és egy kötéllel mentem vissza. Megkötöztük a lányt és a száját, sőt a szemét is bekötöztük.
- Haza kellene dobni. - mondtam.
- Nem lenne egyszerűbb a tengerbe? - kérdezte Thyra.
- Most komolyan. - mondtam.
- Csak kérdeztem. - emelte fel a kezét. - Dobjuk le egy lakatlan szigetre ahol semmi sincs.
- Az nem is olyan rossz. Megcsinálod? - kérdeztem.
- Ezer örömmel. - mondta.
Láttam a szája sarkában a mosolyt. Vissza mentünk Fogatlanhoz és a másik sárkányhoz a fától. Még egy fához is hozzá kötöztük. Mi se vagyunk annyira hülyék, hogy hagyjuk, hogy lelépjen.
- Jól lesz? - kérdeztem.
- Igen, de egy ideig itt kellene maradni. - mondta.
- Ha nem lesz útban akkor maradhat. - mondtam.
- Rendben. - mondta. - Néha - néha nézz rá, hogy jól van-e és ennyi.
- Oké. - mondtam. - Értetem.
- Megyek és ledobom valahol. - mondta.
- Jó. - mondtam.
Felszálltak, majd elvitték a lányt is.
- Még egy probléma megoldva azt hiszem. - mondtam Fogatlannak. - Hagyjuk pihenni.
Bólintott és felmentünk a házba. Bent volt egy dobozban szerszám és szeg felcímkézve egy papírral, ami azt hirdette, hogy " építéshez való dolgok ", ráadásul tele van hibával az egész. Szóval az ikrek írták. Ha ilyennek vannak itt akkor deszkák is kell lennie... valahol. Majd megkeresem és majd akkor kezdem el amikor tudom.
- Most már csak deszkát kell keresnünk. - mondtam.
Fogatlan elindult és ő is kereste, hogy hol lehet. 10 perc múlva vissza jött nem tudom honnan és elkezdett lökdösni kifele a házból.
- Mi az? - kérdeztem.
Jobban elkezdett lökdösni kifele.
- Jó megyek, csak ezt hagyd abba. - mondtam.
Kifutott és meg fej csóválva mentem utána. Pár perc múlva egy ház előtt állt meg ahol " építéshez való anyagok " voltak, csak ugyan az ikrek írták ezt is.
- Komolyan nem tudom mihez kezdenék nélküled. - mondtam.
Mosolyogva tolta be az ajtót.
- Fa anyagunk az lesz. - mondtam. - Akkor először egy úttat csinálunk oda.
Megfogtam jó néhány deszkát és kivittem, majd vissza mentem vagy háromszor. Elkezdtem fűrészelni a fákat. Ha Astrid most látna tuti kiakadna, mert meg erőltettem magam, de nincs semmi bajom, pedig most kellene, hogy fájjon a hátam, de nem fáj.
- Pajti, holnap elmegyünk a fészekhez, ahol anyával voltunk. Tudom, hogy nem akarsz, de van ott valami ami kell nekem most. - mondtam.
Kérdőn nézett rám.
- Ajándékot kell csinálnom Astridnak Snoggletogra és a gnúvad szarvából tudok valamit csinálni neki. - mondta.
Ismételten kérdőn nézett rám.
- Neked is kell ajándék? - kérdeztem. - Nem lesz elég ha kapsz egy nagy kosár halat?
A halakra bólintott.
- Látod, hogy neked az is nagyon jó. - mondtam.
Folytattam tovább a favágást, de közben Fogatlan többször is elment megnézni a másik sárkányt. Egy alkalommal már azzal jött oda hozzám.
- Most már ketten nézik a műsort. - fordultam hozzájuk.
Fogatlan mosolyogva bújt oda hozzám, míg a másik minket figyelt. Megsimogattam szeretett sárkányom, aki dorombolva fogatta a dolgot. A másik sárkány ezen csodálkozott el a legjobban. Fogatlan meg felé lökött, pedig a földön térdeltem és ennek az eredménye az lett, hogy a földön feküdtem.
- Amikor a lábamnál fogva húztál két métert az jobban tetszett. - mondtam a hátamra fordulva.
Két fej nézett le rám. Felültem és a másik sárkányra néztem.
- Ha itt szeretnél maradni akkor meg kell bíznom benned és neked is bennem, bár a látottak alapján szerintem már kezdesz bízni bennem. - mondtam.
Fogatlanra néztem aki bólintott. Kinyújtottam a kezem a másik fele, elfordítottam az arcom és vártam. Gondolom csak nézte, hogy mit akarok ezzel vagy Fogatlantól kért támogatást, de pár perccel később a kezembe helyezte az orrát.
Nem volt olyan különleges, mint amikor Fogatlannal csináltam ezt, de most is jó volt, de az a varázs nem volt meg. Gondolom az azt jelentette, hogy Fogatlan hozzám tartozik. Rengeteg sárkányt szelídítette meg, de egyiknél se éreztem azt amit Fogatlannál. Fogatlan a társam, a másik felem, csak azért érezhettem. Felnéztem rá és már is sokkal barátságosabban nézett rám. Felálltam, mire rám néztek.
- Bocs, de én nem érek rá arra, hogy egész nap a fűben hemperegjek és kergessem a másikat. Dolgoznom kell, de ti azt csináltok amit akartok. - mondtam.
Felvettem azokat a deszkákat amiket nem vágtam kisebb darabokra és elindultam fel, hogy megcsináljam az úttat a házamhoz. Nincs semmi kedvem állandóan Fogatlannal megközelíteni. Felmentem a főházhoz és leraktam ott azokat. Majd vissza mentem a kisebb darabokért. Azokkal is felmentem és elkezdtem csinálni az összekötő pontokat vagy miket. Rég csináltam már ilyet, de a lényeg, hogy emlékezzek arra, hogy hogyan kell. Negyed óra alatt megcsináltam azt a hatot ami tutira kell. Majd a cölöpöket kell felállítani... valahogy. Na azoktól lesz majd sérülésem, de meg kell csinálnom. Egy - kettő tutira rám fog dőlni, de kifogom bírni. Mit számít egy - két zúzódás a láb elvesztésemhez, a leszúrásomhoz és a legutóbbihoz képest. Semmi. De attól még megkérem Fogatlant, hogy segítsen. Lementem és Fogatlant kerestem. Pár perc múlva fel is döntött annyira örült nekem.
- Ott voltam fent. De ha neked ennyire hiányoztam, nincs mit tennem igaz? - nyalta meg az arcom.
Felálltam nagy nehezen alóla és leporoltam magam, aminek semmi értelme hisz 10 perc múlva megint a földön fogok fetrengeni Fogatlan miatt. Szóval mindegy.
- Nem lenne kedved segíteni egy kicsit? - kérdeztem, kérdőn nézett rám. - Fákat kellene kirobbantani a helyükről, hogy legyen cölöpünk a házhoz.
Bólintott és elfutott az erdőbe.
- Nem hagytál itt valamit? - kérdeztem.
Vissza jött és rám nézett, majd össze húzott szemekkel nézett rám.
- Megyek már és megnyugodhatnál 2 hónap alatt készen leszünk. A segítségedért meg otthon majd kapsz még egy nagy kosár halat. - mondtam neki.
Elindultunk be az erdőbe, bár nem tudom miért gyalog, de mindegy ha ő így akarja akkor legyen így.
- Nem lenne egyszerűbb átrepülni a fenyvesbe? - kérdeztem.
Megállt és rám nézett. Ismerem azt a tekintettet és nem lesz jó vége.
- Meg ne próbáld, azt amire készülsz. - mondtam.
De hiába, mögém futott és magára ültettet. Tudja, hogy utálom ezt, de direkt csinálja. Pillanatokkal később meg már repültünk is.
- Tudod, hogy én is rád tudok ülni, nem kell ezt csinálnod és amúgy se szeretem ha ezt csinálod. - mondtam.
Csak nevetett ezen és repült tovább. Percekkel később a fenyvesnél szálltunk. Azok a fák a legjobbak cölöpnek és sokat se kell velük babrálni, hogy megfelelőek legyenek. Elég magasak, csak valahogy el kell vinni, majd a házhoz.
- Ha kirobbantod a fákat, hogy fogjuk elvinni a házhoz? - kérdeztem tőle. - Gondolom nem bírod el egyedül, még repülve se.
Vállat vont és elment mellőlem. Elkezdte az első fát a gyökerénél lőni már az első lövésénél kidőlt és persze, hogy felém. De még időben ki tudtam térni a fa elől. Annak a túl oldaláról szóltam oda Fogatlannak.
- Azért én nem akarok kilapulni, mert te dolgozol. - morogtam neki.
Hallottam, hogy nevet.
- Ha ezt csinálod le mondhatsz a második kosár halról. - szóltam át.
Nem tetszően morgott egyet és folytatta a fa kidöntést. 6 fát tudtunk kidönteni mivel csak 6 lövése van. Legalább én is elkerülöm a halált.
- Szerintem holnap nem jövünk ki fát ölni, mert még ezeket is el kell vinnünk a házhoz valahogy. - mondtam neki. - De megoldjuk valahogy. Igaz?
Bólintott.
- Menjünk vissza egy fűrészért, hogy a felesleget le tudjam szedni róla. - mondtam.
Már nyitotta a száját, hogy lőjön, de rászóltam.
- Ha rálősz kezdhetjük elölről az egészet, mert felrobban a fa a lövésedtől. - mondtam neki. - Pillanatok alatt megjárjuk az úttat oda - vissza. Menjünk úgy is mindjárt jövünk.
Felültem rá és egy - két perccel később már a fát szabdaltam. Fogatlan meg nézte, ahogy szenvedek, de most nem is tudna segíteni. Nincs keze, hogy fát tudjon vágni. De én se panaszkodhatok hisz több, mint a felének megszabadultam a gyökerétől - ami maradt abból - és a legtöbb ágtól is. 2 fa meg már teljesen kész volt.
- Hát azt a kettőt már el kell juttatni a házhoz és holnap vissza jönni ide.szerinted eltudjuk vinni most? - néztem Fogatlanra.
Bólintott.
- Biztos vagy te benne? - kérdeztem.
Ismét bólintott.
- Te tudod. - mondtam. - Még jó, hogy hoztam meg egy hálót. Már csak segítség kell, hogy elvigyük oda.
Fogatlan koncentrálni kezdett és pillanatokkal később megjelent a másik éjfúria.
- Ez is meg van oldva. Kellek én ide egyáltalán? - kérdeztem ironikusan.
Fogatlan rosszallóan morgott egyet és meglökött.
- Már viccelődni se lehet veled? - fordultam hozzá és simogattam meg.
- Házsártos hüllő. - mondtam és megöleltem a fejét.
A másik kérdőn morgott. Gondolom nem értette miért nem ugrik nekem Fogatlan, mert azt mondtam rá, hogy házsártos.
- Szerintem menjünk, mert még vissza kell jönnünk a másikért is. - mondtam. - Holnap meg folytatom a többit. Egy darabig elleszek velük, de unatkozni nem fogok az biztos.
Kiterítettem a fa elé a hálót, Fogatlan meg a másik rágurította a hálóra és arra vártak, hogy menjünk. Felültem Fogatlanra és elindultunk. Nem tűnt úgy nekem, hogy zavarná őket ez a súly, mert ha igen akkor biztos, hogy nem így repülnének. Leszálltunk a ház előtti réten vagy min és leraktuk a fát a hálóról és vissza mentünk a másikért. 10 perc múlva kész is voltunk és pihenhetünk is. Nem tudom ki volt jobban lestrapálva. Ők vagy én. De szerintem én. Nekik csak egy 3 percig kellett cipelniük összesen a kettőt, míg én egész nap vágtam az ágakat, de tűzi fánk az lesz. Azért is el kellene mennünk Fogatlannal.
- Mit szólsz még egy körhöz pajti? - kérdeztem.
Kérdőn nézett rám.
- Reggelre kell tűzi fa és még estére is főleg ha vihar lesz nem sokára. - mondtam. - Kell valami ami melegen tartja a főházat estére. Figyelj az egészt 10 perc alatt megjárjuk és előbb ha segítesz is.
Bólintott és felültem rá. Leszálltunk a fadaraboknál és a hálóra kezdtük el szedni a fa megmaradt ágait. Úgy negyedéig raktuk meg a hálót amikor hatalmas villám szelte át az eget.
- Ennyi elég lesz menjünk. Mielőtt elfutsz a félelemtől. - simogattam meg.
Felültem rá ő meg megfogta a hálót és 2 perccel később már a főház előtt szálltunk le. Épp, hogy leszálltam róla mindent kint hagyva berohant és lefeküdt a sarokba.
- Neked mi bajod van a viharral, hogy ennyire félsz tőle? - kérdeztem. - Mindegy maradj itt körbe nézek és mindjárt jövök.
Kimentem, majd le és körbe néztem, hogy miben tehet kárt a vihar itt. Nem nagyon volt olyan dolog aminek baja eshetne, de azért lesz mit csinálnom. Elmentem a kikötőhöz is megnézni mi van ott. Egy hajó, de most szerencséére nem ellenséges, hanem jól ismert vitorla nézett vissza rám. Elindultam le. Amikor leértem Johannt láttam meg szorgosan pakolni a fedélzetről le a hajóaljba. Gondolom nem akarja, hogy baja legyen a dolgainak. Itt kikötőt és pakolni kezdett.
- Nem kell segítség? - kérdeztem.
- Mi csoda? - kérdezte, majd felém fordult. - Hablaty úrfi jól van?
- Igen, hallottál mi történt velem azért kérdezed? - kérdeztem vissza.
- Apád kért meg arra ha megtalállak vigyelek vissza Hibbantra. De gondolom voltál már ott. - mondta.
- Igen. - mondtam. - Mi szél hozott ide?
- A vihar. - válaszolta. - És téged?
- A magány. - mondtam tömören. - Ha nem akarsz egész éjjel pakolni akkor segíthetek.
- Azt megköszönném. - válaszolta.
Felszálltam a hajóra és segítettem neki pakolni. Már végeztünk, de még nem esett az eső egy cseppet sem.
- Jó nagy vihar lesz az este. - mondta Johann.
- Az biztos. Itt maradsz lent vagy feljössz, hogy biztonságba legyél? - kérdeztem.
- Fel? - kérdezett vissza.
- A többieknek van itt egy klubház féléjük ott meghúzhatod magad az estére. Én meg elvinném a cuccaimat amiket már mióta őrzöl. - mondtam.
- Köszönöm és elfogadom a szállást estére. A dolgaidat pedig mindjárt hozom. - mondta és elment.
Pár perccel később már a kosarammal tért vissza. Át vettem tőle és elindultunk fel. Nem esett egy szó se közöttünk, de nem is nagyon zavart. 5 perc múlva már bent is voltunk a házban. Megpakoltam a ház közepén álló asztalon lévő máglyát fával és megkértem Fogatlant, hogy gyújtsa meg. Leültem az egyik székre mire a fejét az ölembe rakta és aggódva nézett rám.
- Gyáva. - mondtam neki és megsimogattam a fejét.
Johannhoz fordultam.
- Hogy - hogy erre jártál? - kérdeztem. - Még sose láttalak erre járni.
- Sok olyan sziget van a sziget világon kívül is ahova el kell jutnom. - mondta.
- Hát jó. - mondtam és felálltam. - Jó éjt Johann.
- Jó éjt Hablaty úrfi. - válaszolt
Elvonultam Fogatlan után és lefeküdtem úgy, ahogy voltam. Lusta és túl fáradt voltam ahhoz, hogy levegyem a felsőmet. Ráfeküdtem a mellényemre és pillanatok alatt elaludtam. Az éjszaka közepén hatalmas dörgésre ébredtem fel. Fogatlan nem volt mellettem ezért körbe néztem. Johhan az asztalon aludt, ahogy én is aludtam elég sokszor a műhelyben. Fogatlan meg a sarokban kuporgott és elég rémült tekintettel nézett körbe. Felálltam és odamentem hozzá. Letérdeltem mellé és megsimogattam.
- Nem lesz semmi baj pajti. - mondtam. - Bent nem esik semmi bajod.
Valami történhetett vele egy viharban, hogy így viselkedik. Ráhajtottam a fejem az övére és úgy simogattam tovább a fejét. Lassan megnyugodott és elaludt, ahogy én is.
* Hibbant *
Astrid órákig ült a réten és gondolkodott. Várta már, hogy mikor fog találkozni Hablattyal, de valahogy érezte, hogy nem a következő napokban lesz az se és addig ki kell bírnia a többieket. De legalább újra maga mellett tudhatja azt aki a legjobb barátja és akivel tud beszélgetni. Igaz nem mindenről, de tud vele beszélgetni. Délután ment fel a faluba semmi kedve nem volt senkivel se beszélgetni. A Nagy terembe ment fel és egyből hátra ment ahol utoljára látta azt akit szeret. Nem volt túl nagy kedve most a társasághoz. Még nem volt vacsora idő se, de ő már bent volt és várt, de ő se tudta, hogy mire. Néhány órát ült ott maga elé meredve, mire leült vele szemben valaki.
- Miért nem vagy a többiekkel? - kérdezték tőle.
- Nincs kedvem hallgatni a hülyeségeiket. - válaszolta.
- És mihez van kedved? - kérdezte.
- Addig aludni amíg Hablaty vissza nem jön. - nézett a lány a vele szemben ülő Klausra.
- De nem teheted. - mondta.
- Kötelességeim vannak. - mondta a lány.
- Ahogy nekem is. - válaszolta a fiú. - Mikor fog vissza jönni?
- Azt mondta, hogy Snoggletogra tutira itt lesz, de jöhet előbb is. - válaszolta a lány.
- Csak kibírod azt a 1,5 hónapot míg vissza jön és nem leszel egy élő - halott. - mondta a fiú.
- Keveset aludtam az este. - duzzogott a lány.
- Mitől aludtál keveset? Aggódtál miatta vagy amiatt, hogy mit mondok neked bocsánat kérés gyanánt? - kérdezte Klaus.
- Szó - szó. - válaszolt a lány.
- Nem akarsz enni? - kérdezte.
- Nem vagyok éhes, de muszáj. Tudom, hogy Hablaty nem szereti ha ezt csinálom. - mondta.
- Igaz. - adott igazat neki a fiú.
- Hogy ment anyukáddal? - kérdezte
- Jól. Azt hiszem közelebb kerültem ahhoz a Klaushoz aki voltam. - válaszolt mosolyogva.
- Ezt jó hallani. Oh és lehet, hogy a többiek is megkérdezik mi bajod volt. - mondta.
- Tudom, de nekik mit mondjak? - kérdezte a fiú.
- Ez attól is függ, hogy mit fognak kérdezni. - válaszolta Astrid.
- Igaz. Gyere menjünk enni. - állt fel a fiú.
- Jó. - állt fel a lány is.
Mindketten azt hitték, hogy feltűnőek lesznek úgy, hogy egymás mellett mennek a konyha irányába felenni a vacsorájukat, de senki se figyelt rájuk. Még a konyhás se említette meg. Teljesen olyan volt, mintha egymás után vennék fel a vacsorát. Vissza mentek az asztalhoz és beszélgetni kezdtek.
- Tényleg milyen volt a kiképzés, mert én erről semmit se hallottam? De mindent őszintén. - mondta a lány.
- Szépen fogalmazva elég gáz volt. Csak a legjobbakkal foglalkoztak a többit meg csak épp, hogy megtűrték. Voltak akik feladták az egészet, de nekem maradnom kellett. Apa mondta, hogy bármi is lesz ott muszáj maradnom, de azt nem mondta minek. - mondta.
- Gondolom arra számított, hogy Hablaty nem olyan lesz, mint amilyen most. - mondta a lány.
- Lehet. - válaszolt a fiú.
- Tényleg megvertek titeket ha valamit nem úgy csináltatok, ahogy kellett? - jött az újabb kérdés Astridtól.
Klaus csak bólintott.
- De ezt nem tehetik. Szigorú szabályok vannak ott is. - mondta a lány.
- Azt csinálnak amit akarnak. Az az ő terepük. Mit csináljak küldjem rájuk a testvéremet az éjfúriájával? - kérdezte.
- Azt kellene. - morogta a lány.
- Nem változtál semmit. - mondta a fiú. - Itt mi volt míg nem voltam itt. A többiek csak magukról beszéltek.
- Kiről másról. Nekünk is be kellett segíteni valamiben a faluban így tűzet kellett oltanunk. Elképesztően nagy viták voltak apád és Hablaty között. De viszont a kiképzés előtti megszólalása nagy volt. Apád mondta, hogy nyakunkon a tél és egy egész falut kell etetnie, erre okosan megszólalt, hogy talán nem kellene ennyire etetnie a falut. Néhányan a hasukhoz kaptak és elég zabosan néztek Hablatyra, apádról nem is beszélve. Utána változott meg minden. A kiképzés első 2 napjában én voltam a legjobb utána meg Hablaty lett a sztár. De akkor már ott volt neki Fogatlan. Komolyan 2 nap alatt már tudott tőle tanulni? - kérdezte magától a lány.
- Látom neked ez csak most tűnt fel. - mondta a fiú mosolyogva.
- Igen, hisz elég hirtelen lett ügyes és nem tűnt fel, de jól tette azt amit csinált, mert megvédte tőlem a sárkányokat. - mondta a lány.
- És a többiek? - kérdezte felhúzott szemöldökkel a fiú.
- Csak dísznek voltak ott. A leginkább én harcoltam Hablattyal szemben. - mondta kínosan a lány.
- Úgy látom, hogy ez egy kicsit kínos neked. - mosolygott a fiú.
- Egy kicsit, de rossz erre így vissza gondolni. - mondta.
- Érthető. Életed értelmét ki nem állhattad. - mondta a fiú.
- Talán. - mondta a lány összehúzott szemekkel.
- Ki nem találom, hogy mit...
Hatalmas dörgés szakította félbe a vacsorát.
- Szerintem jobb ha megyünk. - állt fel a fiú.
- Jó, de ennek a beszélgetésnek még nincs vége. - mondta a lány.
- Rendben főnökasszony. - mosolygott a fiú.
- Nem vagyok az. - vágta rá a lány.
- De majd leszel. - válaszolt a fiú.
- Nagyon vicces. - mondta gúnyosan a lány.
- Ez az igazság. - vont vállat a fiú.
- Menjünk inkább nem akarok elázni. - mondta a lány.
- Én nem is lakok messze innen nekem ne mond. - idegesítette a fiú.
- Most direkt csinálod? - kérdezte a lány.
- Talán. - sétált el mellette.
- Csak, hogy tud te ebben nem vagy jó. Nem születtél erre, mint Hablaty. - mondta a lány.
- Senki se olyan, mint Hablaty. - mondta.
- Igaz, de míg ő ezzel megnevettet te felidegesítesz. - mondta a lány. - Mindegy megyek. Még Viharbogárt is meg kell etetnem. Szia.
- Szia. - mondta a lánynak.
Az elrohant haza, míg a fiú lassan sétált haza. Épp, hogy haza ért az apja is megérkezett.
- Klaus. - mondta.
- Apa. - válaszolt a fiú.
- Jól vagy? - kérdezte fiától.
- Azt hiszem. És te? - kérdezte.
- Megvagyok. - válaszolt a főnök.
- Az jó. - mondta a fiú és elindult a szobája felé.
- Napokig tartó vihar lesz fel kell készülnünk a legrosszabbra. - szólt utána az apja.
- Rendben. - válaszolt a fiú.
Kínosabb beszélgetése még nem volt senkivel, mint most. Amióta vissza hozták a szigetre és az apja leszidta kétszer is, utána meg nem igazán szólt hozzá 2 szónál többet. Elég furcsa volt ez számára, de nem törődőt vele. Felment a szobájába és lefeküdt aludni. Eközben lent az asszony is megjelent.
- Miért nem kértél tőle bocsánatot? - kérdezte az asszony.
- Nem tudom. - válaszolta.
- Ha legközelebb találkozol vele kérj tőle bocsánatot. - mondta az asszony és elment.
Elég bágyadt képpel nézett felesége után a főnök. Igaza volt a nőnek bocsánatot kell kérnie a fiától. Neki és senkinek se jó ha rosszba van bármelyik fiával is. Holnap az első dolga az lesz, hogy a fiával beszél. Mégis csak jobb ha a családban béke van. Egész éjjel esett és dörgött az ég, de a faluban béke volt a vihar ellenére is. Senki se aggódott senki miatt se. Még Hablatyért se a családja hisz tudják, hogy tud magára vigyázni. Astrid aludt egyedül nehezen az este. Egy kicsit aggódott is a fiúért és a viharokat se szerette nagyon, de most nem volt vele senki akiben nyugalmat találhatna. Elég sokáig csak forgolódott és nem tudott aludni. Egy kicsit csendesedett a vihar amikor sikerült el aludnia és reggelig semmi se zavarta az álmát. De reggel se állt el az eső és talán még erősebb is volt a vihar, mint az este. Még a sárkányoknak se volt kedve repülni úgy, ahogy a faluban sem volt valami jó hangulat. A legtöbbször akár mekkora vihar van az emberek dolgoznak, de ebben a viharban volt valami ami miatt senki se merte kirakni a lábát a házból. A fiatalok és a gyerekek az ablakon bámultak ki az esőbe míg a felnőttek a házban szorgoskodtak.
A törzsfő, mint általában a legkorábban kelt, de ő se tette ki a lábát a házból. Várta, hogy mikor kell fel a fia, hogy beszélni tudjon vele. Nem telt bele sok időbe mire fentről mocorgást hallott. Elindult fől, hogy beszéljen a fiával.
Morogva bólintott.
- Hát jó. Menjünk enni. Aztán elkezdem a házat csinálni. - mondtam és felvettem a felsőmet.
Minden mást a földön hagytam és kimentünk. Felültem Fogatlanra és lementünk 2 ugrással a partra.
- Pár nap múlva írnom kell Astridnak, hogy jól vagyunk, de ez most nem olyan biztos. Az esti után, de erről neki nem muszáj tudnia. Ha kedvem tartja és te is akarod elmondjuk neki, ha nem akkor nem. Ez csak rajtad áll. Evés után te azt csinálsz amit akarsz én meg elkezdem a házunkat. - mondtam.
Megsimogattam és elmentem halászni, de most ő is segített. Vagy inkább csak játszott a vízben. Mindegy, de most nem ült kint a parton és figyelt engem. Talán egy hallal játszott vagy valami mást üldözött, de nekem jött aminek az lett a következménye, hogy a vízeben kötöttem ki. De melegem egy darabig nem lesz azt hiszem. Abban a pillanatban amikor a vízben kötöttem ki vissza jött hozzám és megnyalta az arcom. Felsegített és folytatta a játékot.
- Legközelebb kerülj ki. - mondtam neki.
Játszott tovább, - nem tudom mivel - de engem messzire elkerült. Szerencsére. Míg játszott én kifogtam magunknak a reggelit, majd ki is mentem a partra enni. Fogatlant néztem míg ettem, mert még mindig játszott a vízben. Műsoros reggeli. Legalább egy valaki képes mosolyt csalni az arcomra legyen bármi bajom. Mikor megunta a játékot kijött és enni kezdett, de előtte lerázta magáról a vizet, amiből én is kaptam.
- Köszönöm, máma már megfürdettél ha nem felejtetted volna el. - mondtam neki.
Ezen csak nevetett. Komolyan képes bármikor mosolyt csalni az arcomra.
- Azt ugye tudod, hogy neked hasonló posztod volt a klánodban, mint nekem otthon. Egyszer te lettél volna a vezér, ami igazából már most te vagy. És büszkébb nem is lehetnék rád. - mondtam neki.
Boldogan nézett rám.
- A kezdethez képest, amikor meg akartalak ölni most milyen jó barátok vagyunk igaz? - kérdeztem. - Nem tudnám elképzelni nélküled az életem. Apám helyett apám voltál. De a szigeten már amikor megbíztál bennem, amit csodálok Igor után. - mondtam. - Sajnálom amit átkellet élned kölyökként.
- Ahogy ő is azt amin te mentél át gyerekként. - mondta Thyra.
- Azt hittem, hogy elmentél már. - álltam fel.
- Nem. Szeretnék bocsánatot kérni tőled a tegnapi miatt és azért is, hogy nem mondtam el a " szuper képességemet ". Nem volt szép tőlem amikor te az egész életedet elmondtad nekem, de ki hitte volna el, hogy megértem a sárkányokat. Mindenki bolondnak nézne. - mondta.
- Én nem vagyok pletykás. Más részről meg nincs kinek elmondanom. Astridon kívül, de ő nem nézne bolondnak. Olyan dolgok vannak ebben a világban akit senki se ért, de léteznek. - mondtam. - Nem csak neked kell bocsánatot kérned én se voltam valami kedves az este.
- Mert? - kérdezte.
- Nem tudom. - mondtam. - Nincs harag?
- Nincs. - mosolygott.
- Tudom, hogy nem rám tartozik ez az egész meg már rég történt, de van egy olyan érzésem, hogy nem Fogatlan vezette Igort a szigetükre. - mondtam.
- Miből gondolod ezt? - kérdezte.
- Pár napja egy éjfúria engem figyelt az éjszaka és ugyan az az álmom volt amit éveken át elég sokszor álmodtam az éjfúriával. Másnap meg megakarta ölni az öcsémet. Az a sárkány tudta ki vagyok, mert nem úgy nézett rám, mint egy idegenre, hanem, mint Villám néz rám. - mutattam a sárkányra.
- És azt gondolod, hogy az volt? - tette fel a kérdést.
- Igen... Nem... Talán. - válaszoltam. - Nem tudom mit higgyek már.
- Ez érthető. - mondta és megveregette a vállam.
- Jól hiszed, hogy nem a te sárkányod volt az aki elvezette Igort az Éjfúriák fészkéhez. - ugrott le elénk egy lány.
Kérdőn néztünk egymásra, majd a lányra. A lány mögött megjelent az az éjfúria amelyik Klausra támadt. Biccentett mind kettőnknek. Thyra csak nagy szemekkel nézett rá.
- Tudnunk kéne ki vagy? - kérdeztem.
- Neked talán, de biztos ki voltál ütve amikor a hajón jártam. - mondta. - De a sárkányod megismert.
- Mi? - kérdeztem.
Nekem ez már sok volt. Igornak van egy lánya. Így talán ártani tudunk neki. Fogatlan elém, vagyis elénk állt és morgott a lányra.
- Látod Árnyas felismert. - mutatott Fogatlanra.
A név hallatára még jobban morogni kezdett és a lány fele közeledett. És milyen név az, hogy Árnyas. Jó a Fogatlan se jobb, de az legalább humoros és szereti is.
- Megakartad öletni az öcsémet. - mondtam.
- Nem. Téged akartalak. - mondta.
Megállt bennem a vér is erre a kijelentésre. Egyszerűen lefagytam. Engem.... azt akarta, hogy én haljak meg.
- Ha tudnád nem épp a legjobb emberre küldted rá a sárkányod. - mondtam.
- Odin örököse vagy, tudom. De te azt nem tudod, hogy egy sárkány bármit megtesz a parancsolójának félelemből. - mondta.
- De akiben megbízik sokkal többet. - mondtam.
Megforgatta a szemét.
- Támadj. - szólt a sárkányának, de az nem mozdult.
Mivel tudja, hogy Fogatlan az alfa nem támadja meg se őt, se engem, de még Thyrát se.
- Nem hallod, támadj. - mutatott rám.
- Nem fog támadni, mert inkább a segítségemet várja, minthogy megöljön. - mondtam.
- Hát akkor ennyi volt. - mondta és elővett egy kardot.
A sárkány lábába szúrta, aki felüvöltött és a földre esett. Fogatlan meg ugrott és a lánnyal nézett farkasszemet. Már lőni készült, de nem hagytam.
- Pajti, nem érdemli meg a halált se. - mondtam. - A férgek nem érdemelnek semmit.
- Mondod te aki feladta mindenét egy sárkányért, aki semmit se érdemel. Mégis ki tesz ilyet? - kérdezte.
- Az akinek számít egy élet és aki érez. - mondtam. - Figyelj rá, pajti mindjárt jövök.
Felmentem a klubházba és egy kötéllel mentem vissza. Megkötöztük a lányt és a száját, sőt a szemét is bekötöztük.
- Haza kellene dobni. - mondtam.
- Nem lenne egyszerűbb a tengerbe? - kérdezte Thyra.
- Most komolyan. - mondtam.
- Csak kérdeztem. - emelte fel a kezét. - Dobjuk le egy lakatlan szigetre ahol semmi sincs.
- Az nem is olyan rossz. Megcsinálod? - kérdeztem.
- Ezer örömmel. - mondta.
Láttam a szája sarkában a mosolyt. Vissza mentünk Fogatlanhoz és a másik sárkányhoz a fától. Még egy fához is hozzá kötöztük. Mi se vagyunk annyira hülyék, hogy hagyjuk, hogy lelépjen.
- Jól lesz? - kérdeztem.
- Igen, de egy ideig itt kellene maradni. - mondta.
- Ha nem lesz útban akkor maradhat. - mondtam.
- Rendben. - mondta. - Néha - néha nézz rá, hogy jól van-e és ennyi.
- Oké. - mondtam. - Értetem.
- Jó. - mondtam.
Felszálltak, majd elvitték a lányt is.
- Még egy probléma megoldva azt hiszem. - mondtam Fogatlannak. - Hagyjuk pihenni.
Bólintott és felmentünk a házba. Bent volt egy dobozban szerszám és szeg felcímkézve egy papírral, ami azt hirdette, hogy " építéshez való dolgok ", ráadásul tele van hibával az egész. Szóval az ikrek írták. Ha ilyennek vannak itt akkor deszkák is kell lennie... valahol. Majd megkeresem és majd akkor kezdem el amikor tudom.
- Most már csak deszkát kell keresnünk. - mondtam.
Fogatlan elindult és ő is kereste, hogy hol lehet. 10 perc múlva vissza jött nem tudom honnan és elkezdett lökdösni kifele a házból.
- Mi az? - kérdeztem.
Jobban elkezdett lökdösni kifele.
- Jó megyek, csak ezt hagyd abba. - mondtam.
Kifutott és meg fej csóválva mentem utána. Pár perc múlva egy ház előtt állt meg ahol " építéshez való anyagok " voltak, csak ugyan az ikrek írták ezt is.
- Komolyan nem tudom mihez kezdenék nélküled. - mondtam.
Mosolyogva tolta be az ajtót.
- Fa anyagunk az lesz. - mondtam. - Akkor először egy úttat csinálunk oda.
Megfogtam jó néhány deszkát és kivittem, majd vissza mentem vagy háromszor. Elkezdtem fűrészelni a fákat. Ha Astrid most látna tuti kiakadna, mert meg erőltettem magam, de nincs semmi bajom, pedig most kellene, hogy fájjon a hátam, de nem fáj.
- Pajti, holnap elmegyünk a fészekhez, ahol anyával voltunk. Tudom, hogy nem akarsz, de van ott valami ami kell nekem most. - mondtam.
Kérdőn nézett rám.
- Ajándékot kell csinálnom Astridnak Snoggletogra és a gnúvad szarvából tudok valamit csinálni neki. - mondta.
Ismételten kérdőn nézett rám.
- Neked is kell ajándék? - kérdeztem. - Nem lesz elég ha kapsz egy nagy kosár halat?
A halakra bólintott.
- Látod, hogy neked az is nagyon jó. - mondtam.
Folytattam tovább a favágást, de közben Fogatlan többször is elment megnézni a másik sárkányt. Egy alkalommal már azzal jött oda hozzám.
- Most már ketten nézik a műsort. - fordultam hozzájuk.
Fogatlan mosolyogva bújt oda hozzám, míg a másik minket figyelt. Megsimogattam szeretett sárkányom, aki dorombolva fogatta a dolgot. A másik sárkány ezen csodálkozott el a legjobban. Fogatlan meg felé lökött, pedig a földön térdeltem és ennek az eredménye az lett, hogy a földön feküdtem.
- Amikor a lábamnál fogva húztál két métert az jobban tetszett. - mondtam a hátamra fordulva.
Két fej nézett le rám. Felültem és a másik sárkányra néztem.
- Ha itt szeretnél maradni akkor meg kell bíznom benned és neked is bennem, bár a látottak alapján szerintem már kezdesz bízni bennem. - mondtam.
Fogatlanra néztem aki bólintott. Kinyújtottam a kezem a másik fele, elfordítottam az arcom és vártam. Gondolom csak nézte, hogy mit akarok ezzel vagy Fogatlantól kért támogatást, de pár perccel később a kezembe helyezte az orrát.
- Bocs, de én nem érek rá arra, hogy egész nap a fűben hemperegjek és kergessem a másikat. Dolgoznom kell, de ti azt csináltok amit akartok. - mondtam.
Felvettem azokat a deszkákat amiket nem vágtam kisebb darabokra és elindultam fel, hogy megcsináljam az úttat a házamhoz. Nincs semmi kedvem állandóan Fogatlannal megközelíteni. Felmentem a főházhoz és leraktam ott azokat. Majd vissza mentem a kisebb darabokért. Azokkal is felmentem és elkezdtem csinálni az összekötő pontokat vagy miket. Rég csináltam már ilyet, de a lényeg, hogy emlékezzek arra, hogy hogyan kell. Negyed óra alatt megcsináltam azt a hatot ami tutira kell. Majd a cölöpöket kell felállítani... valahogy. Na azoktól lesz majd sérülésem, de meg kell csinálnom. Egy - kettő tutira rám fog dőlni, de kifogom bírni. Mit számít egy - két zúzódás a láb elvesztésemhez, a leszúrásomhoz és a legutóbbihoz képest. Semmi. De attól még megkérem Fogatlant, hogy segítsen. Lementem és Fogatlant kerestem. Pár perc múlva fel is döntött annyira örült nekem.
- Ott voltam fent. De ha neked ennyire hiányoztam, nincs mit tennem igaz? - nyalta meg az arcom.
- Nem lenne kedved segíteni egy kicsit? - kérdeztem, kérdőn nézett rám. - Fákat kellene kirobbantani a helyükről, hogy legyen cölöpünk a házhoz.
Bólintott és elfutott az erdőbe.
- Nem hagytál itt valamit? - kérdeztem.
Vissza jött és rám nézett, majd össze húzott szemekkel nézett rám.
Elindultunk be az erdőbe, bár nem tudom miért gyalog, de mindegy ha ő így akarja akkor legyen így.
- Nem lenne egyszerűbb átrepülni a fenyvesbe? - kérdeztem.
Megállt és rám nézett. Ismerem azt a tekintettet és nem lesz jó vége.
- Meg ne próbáld, azt amire készülsz. - mondtam.
De hiába, mögém futott és magára ültettet. Tudja, hogy utálom ezt, de direkt csinálja. Pillanatokkal később meg már repültünk is.
- Tudod, hogy én is rád tudok ülni, nem kell ezt csinálnod és amúgy se szeretem ha ezt csinálod. - mondtam.
Csak nevetett ezen és repült tovább. Percekkel később a fenyvesnél szálltunk. Azok a fák a legjobbak cölöpnek és sokat se kell velük babrálni, hogy megfelelőek legyenek. Elég magasak, csak valahogy el kell vinni, majd a házhoz.
- Ha kirobbantod a fákat, hogy fogjuk elvinni a házhoz? - kérdeztem tőle. - Gondolom nem bírod el egyedül, még repülve se.
Vállat vont és elment mellőlem. Elkezdte az első fát a gyökerénél lőni már az első lövésénél kidőlt és persze, hogy felém. De még időben ki tudtam térni a fa elől. Annak a túl oldaláról szóltam oda Fogatlannak.
- Azért én nem akarok kilapulni, mert te dolgozol. - morogtam neki.
Hallottam, hogy nevet.
- Ha ezt csinálod le mondhatsz a második kosár halról. - szóltam át.
Nem tetszően morgott egyet és folytatta a fa kidöntést. 6 fát tudtunk kidönteni mivel csak 6 lövése van. Legalább én is elkerülöm a halált.
- Szerintem holnap nem jövünk ki fát ölni, mert még ezeket is el kell vinnünk a házhoz valahogy. - mondtam neki. - De megoldjuk valahogy. Igaz?
Bólintott.
- Menjünk vissza egy fűrészért, hogy a felesleget le tudjam szedni róla. - mondtam.
Már nyitotta a száját, hogy lőjön, de rászóltam.
- Ha rálősz kezdhetjük elölről az egészet, mert felrobban a fa a lövésedtől. - mondtam neki. - Pillanatok alatt megjárjuk az úttat oda - vissza. Menjünk úgy is mindjárt jövünk.
Felültem rá és egy - két perccel később már a fát szabdaltam. Fogatlan meg nézte, ahogy szenvedek, de most nem is tudna segíteni. Nincs keze, hogy fát tudjon vágni. De én se panaszkodhatok hisz több, mint a felének megszabadultam a gyökerétől - ami maradt abból - és a legtöbb ágtól is. 2 fa meg már teljesen kész volt.
- Hát azt a kettőt már el kell juttatni a házhoz és holnap vissza jönni ide.szerinted eltudjuk vinni most? - néztem Fogatlanra.
Bólintott.
- Biztos vagy te benne? - kérdeztem.
Ismét bólintott.
- Te tudod. - mondtam. - Még jó, hogy hoztam meg egy hálót. Már csak segítség kell, hogy elvigyük oda.
Fogatlan koncentrálni kezdett és pillanatokkal később megjelent a másik éjfúria.
- Ez is meg van oldva. Kellek én ide egyáltalán? - kérdeztem ironikusan.
Fogatlan rosszallóan morgott egyet és meglökött.
- Már viccelődni se lehet veled? - fordultam hozzá és simogattam meg.
A másik kérdőn morgott. Gondolom nem értette miért nem ugrik nekem Fogatlan, mert azt mondtam rá, hogy házsártos.
- Szerintem menjünk, mert még vissza kell jönnünk a másikért is. - mondtam. - Holnap meg folytatom a többit. Egy darabig elleszek velük, de unatkozni nem fogok az biztos.
Kiterítettem a fa elé a hálót, Fogatlan meg a másik rágurította a hálóra és arra vártak, hogy menjünk. Felültem Fogatlanra és elindultunk. Nem tűnt úgy nekem, hogy zavarná őket ez a súly, mert ha igen akkor biztos, hogy nem így repülnének. Leszálltunk a ház előtti réten vagy min és leraktuk a fát a hálóról és vissza mentünk a másikért. 10 perc múlva kész is voltunk és pihenhetünk is. Nem tudom ki volt jobban lestrapálva. Ők vagy én. De szerintem én. Nekik csak egy 3 percig kellett cipelniük összesen a kettőt, míg én egész nap vágtam az ágakat, de tűzi fánk az lesz. Azért is el kellene mennünk Fogatlannal.
- Mit szólsz még egy körhöz pajti? - kérdeztem.
Kérdőn nézett rám.
- Reggelre kell tűzi fa és még estére is főleg ha vihar lesz nem sokára. - mondtam. - Kell valami ami melegen tartja a főházat estére. Figyelj az egészt 10 perc alatt megjárjuk és előbb ha segítesz is.
Bólintott és felültem rá. Leszálltunk a fadaraboknál és a hálóra kezdtük el szedni a fa megmaradt ágait. Úgy negyedéig raktuk meg a hálót amikor hatalmas villám szelte át az eget.
- Ennyi elég lesz menjünk. Mielőtt elfutsz a félelemtől. - simogattam meg.
Felültem rá ő meg megfogta a hálót és 2 perccel később már a főház előtt szálltunk le. Épp, hogy leszálltam róla mindent kint hagyva berohant és lefeküdt a sarokba.
- Neked mi bajod van a viharral, hogy ennyire félsz tőle? - kérdeztem. - Mindegy maradj itt körbe nézek és mindjárt jövök.
Kimentem, majd le és körbe néztem, hogy miben tehet kárt a vihar itt. Nem nagyon volt olyan dolog aminek baja eshetne, de azért lesz mit csinálnom. Elmentem a kikötőhöz is megnézni mi van ott. Egy hajó, de most szerencséére nem ellenséges, hanem jól ismert vitorla nézett vissza rám. Elindultam le. Amikor leértem Johannt láttam meg szorgosan pakolni a fedélzetről le a hajóaljba. Gondolom nem akarja, hogy baja legyen a dolgainak. Itt kikötőt és pakolni kezdett.
- Nem kell segítség? - kérdeztem.
- Mi csoda? - kérdezte, majd felém fordult. - Hablaty úrfi jól van?
- Igen, hallottál mi történt velem azért kérdezed? - kérdeztem vissza.
- Apád kért meg arra ha megtalállak vigyelek vissza Hibbantra. De gondolom voltál már ott. - mondta.
- Igen. - mondtam. - Mi szél hozott ide?
- A vihar. - válaszolta. - És téged?
- A magány. - mondtam tömören. - Ha nem akarsz egész éjjel pakolni akkor segíthetek.
- Azt megköszönném. - válaszolta.
Felszálltam a hajóra és segítettem neki pakolni. Már végeztünk, de még nem esett az eső egy cseppet sem.
- Jó nagy vihar lesz az este. - mondta Johann.
- Az biztos. Itt maradsz lent vagy feljössz, hogy biztonságba legyél? - kérdeztem.
- Fel? - kérdezett vissza.
- A többieknek van itt egy klubház féléjük ott meghúzhatod magad az estére. Én meg elvinném a cuccaimat amiket már mióta őrzöl. - mondtam.
- Köszönöm és elfogadom a szállást estére. A dolgaidat pedig mindjárt hozom. - mondta és elment.
Pár perccel később már a kosarammal tért vissza. Át vettem tőle és elindultunk fel. Nem esett egy szó se közöttünk, de nem is nagyon zavart. 5 perc múlva már bent is voltunk a házban. Megpakoltam a ház közepén álló asztalon lévő máglyát fával és megkértem Fogatlant, hogy gyújtsa meg. Leültem az egyik székre mire a fejét az ölembe rakta és aggódva nézett rám.
- Gyáva. - mondtam neki és megsimogattam a fejét.
Johannhoz fordultam.
- Hogy - hogy erre jártál? - kérdeztem. - Még sose láttalak erre járni.
- Sok olyan sziget van a sziget világon kívül is ahova el kell jutnom. - mondta.
- Hát jó. - mondtam és felálltam. - Jó éjt Johann.
- Jó éjt Hablaty úrfi. - válaszolt
Elvonultam Fogatlan után és lefeküdtem úgy, ahogy voltam. Lusta és túl fáradt voltam ahhoz, hogy levegyem a felsőmet. Ráfeküdtem a mellényemre és pillanatok alatt elaludtam. Az éjszaka közepén hatalmas dörgésre ébredtem fel. Fogatlan nem volt mellettem ezért körbe néztem. Johhan az asztalon aludt, ahogy én is aludtam elég sokszor a műhelyben. Fogatlan meg a sarokban kuporgott és elég rémült tekintettel nézett körbe. Felálltam és odamentem hozzá. Letérdeltem mellé és megsimogattam.
Valami történhetett vele egy viharban, hogy így viselkedik. Ráhajtottam a fejem az övére és úgy simogattam tovább a fejét. Lassan megnyugodott és elaludt, ahogy én is.
* Hibbant *
Astrid órákig ült a réten és gondolkodott. Várta már, hogy mikor fog találkozni Hablattyal, de valahogy érezte, hogy nem a következő napokban lesz az se és addig ki kell bírnia a többieket. De legalább újra maga mellett tudhatja azt aki a legjobb barátja és akivel tud beszélgetni. Igaz nem mindenről, de tud vele beszélgetni. Délután ment fel a faluba semmi kedve nem volt senkivel se beszélgetni. A Nagy terembe ment fel és egyből hátra ment ahol utoljára látta azt akit szeret. Nem volt túl nagy kedve most a társasághoz. Még nem volt vacsora idő se, de ő már bent volt és várt, de ő se tudta, hogy mire. Néhány órát ült ott maga elé meredve, mire leült vele szemben valaki.
- Miért nem vagy a többiekkel? - kérdezték tőle.
- Nincs kedvem hallgatni a hülyeségeiket. - válaszolta.
- És mihez van kedved? - kérdezte.
- Addig aludni amíg Hablaty vissza nem jön. - nézett a lány a vele szemben ülő Klausra.
- De nem teheted. - mondta.
- Kötelességeim vannak. - mondta a lány.
- Ahogy nekem is. - válaszolta a fiú. - Mikor fog vissza jönni?
- Azt mondta, hogy Snoggletogra tutira itt lesz, de jöhet előbb is. - válaszolta a lány.
- Csak kibírod azt a 1,5 hónapot míg vissza jön és nem leszel egy élő - halott. - mondta a fiú.
- Keveset aludtam az este. - duzzogott a lány.
- Mitől aludtál keveset? Aggódtál miatta vagy amiatt, hogy mit mondok neked bocsánat kérés gyanánt? - kérdezte Klaus.
- Szó - szó. - válaszolt a lány.
- Nem akarsz enni? - kérdezte.
- Nem vagyok éhes, de muszáj. Tudom, hogy Hablaty nem szereti ha ezt csinálom. - mondta.
- Igaz. - adott igazat neki a fiú.
- Hogy ment anyukáddal? - kérdezte
- Jól. Azt hiszem közelebb kerültem ahhoz a Klaushoz aki voltam. - válaszolt mosolyogva.
- Ezt jó hallani. Oh és lehet, hogy a többiek is megkérdezik mi bajod volt. - mondta.
- Tudom, de nekik mit mondjak? - kérdezte a fiú.
- Ez attól is függ, hogy mit fognak kérdezni. - válaszolta Astrid.
- Igaz. Gyere menjünk enni. - állt fel a fiú.
- Jó. - állt fel a lány is.
Mindketten azt hitték, hogy feltűnőek lesznek úgy, hogy egymás mellett mennek a konyha irányába felenni a vacsorájukat, de senki se figyelt rájuk. Még a konyhás se említette meg. Teljesen olyan volt, mintha egymás után vennék fel a vacsorát. Vissza mentek az asztalhoz és beszélgetni kezdtek.
- Tényleg milyen volt a kiképzés, mert én erről semmit se hallottam? De mindent őszintén. - mondta a lány.
- Szépen fogalmazva elég gáz volt. Csak a legjobbakkal foglalkoztak a többit meg csak épp, hogy megtűrték. Voltak akik feladták az egészet, de nekem maradnom kellett. Apa mondta, hogy bármi is lesz ott muszáj maradnom, de azt nem mondta minek. - mondta.
- Gondolom arra számított, hogy Hablaty nem olyan lesz, mint amilyen most. - mondta a lány.
- Lehet. - válaszolt a fiú.
- Tényleg megvertek titeket ha valamit nem úgy csináltatok, ahogy kellett? - jött az újabb kérdés Astridtól.
Klaus csak bólintott.
- De ezt nem tehetik. Szigorú szabályok vannak ott is. - mondta a lány.
- Azt csinálnak amit akarnak. Az az ő terepük. Mit csináljak küldjem rájuk a testvéremet az éjfúriájával? - kérdezte.
- Azt kellene. - morogta a lány.
- Nem változtál semmit. - mondta a fiú. - Itt mi volt míg nem voltam itt. A többiek csak magukról beszéltek.
- Kiről másról. Nekünk is be kellett segíteni valamiben a faluban így tűzet kellett oltanunk. Elképesztően nagy viták voltak apád és Hablaty között. De viszont a kiképzés előtti megszólalása nagy volt. Apád mondta, hogy nyakunkon a tél és egy egész falut kell etetnie, erre okosan megszólalt, hogy talán nem kellene ennyire etetnie a falut. Néhányan a hasukhoz kaptak és elég zabosan néztek Hablatyra, apádról nem is beszélve. Utána változott meg minden. A kiképzés első 2 napjában én voltam a legjobb utána meg Hablaty lett a sztár. De akkor már ott volt neki Fogatlan. Komolyan 2 nap alatt már tudott tőle tanulni? - kérdezte magától a lány.
- Látom neked ez csak most tűnt fel. - mondta a fiú mosolyogva.
- Igen, hisz elég hirtelen lett ügyes és nem tűnt fel, de jól tette azt amit csinált, mert megvédte tőlem a sárkányokat. - mondta a lány.
- És a többiek? - kérdezte felhúzott szemöldökkel a fiú.
- Úgy látom, hogy ez egy kicsit kínos neked. - mosolygott a fiú.
- Egy kicsit, de rossz erre így vissza gondolni. - mondta.
- Érthető. Életed értelmét ki nem állhattad. - mondta a fiú.
- Talán. - mondta a lány összehúzott szemekkel.
Hatalmas dörgés szakította félbe a vacsorát.
- Szerintem jobb ha megyünk. - állt fel a fiú.
- Jó, de ennek a beszélgetésnek még nincs vége. - mondta a lány.
- Rendben főnökasszony. - mosolygott a fiú.
- Nem vagyok az. - vágta rá a lány.
- De majd leszel. - válaszolt a fiú.
- Nagyon vicces. - mondta gúnyosan a lány.
- Ez az igazság. - vont vállat a fiú.
- Menjünk inkább nem akarok elázni. - mondta a lány.
- Én nem is lakok messze innen nekem ne mond. - idegesítette a fiú.
- Most direkt csinálod? - kérdezte a lány.
- Talán. - sétált el mellette.
- Csak, hogy tud te ebben nem vagy jó. Nem születtél erre, mint Hablaty. - mondta a lány.
- Senki se olyan, mint Hablaty. - mondta.
- Igaz, de míg ő ezzel megnevettet te felidegesítesz. - mondta a lány. - Mindegy megyek. Még Viharbogárt is meg kell etetnem. Szia.
- Szia. - mondta a lánynak.
Az elrohant haza, míg a fiú lassan sétált haza. Épp, hogy haza ért az apja is megérkezett.
- Klaus. - mondta.
- Apa. - válaszolt a fiú.
- Jól vagy? - kérdezte fiától.
- Azt hiszem. És te? - kérdezte.
- Megvagyok. - válaszolt a főnök.
- Az jó. - mondta a fiú és elindult a szobája felé.
- Napokig tartó vihar lesz fel kell készülnünk a legrosszabbra. - szólt utána az apja.
- Rendben. - válaszolt a fiú.
Kínosabb beszélgetése még nem volt senkivel, mint most. Amióta vissza hozták a szigetre és az apja leszidta kétszer is, utána meg nem igazán szólt hozzá 2 szónál többet. Elég furcsa volt ez számára, de nem törődőt vele. Felment a szobájába és lefeküdt aludni. Eközben lent az asszony is megjelent.
- Miért nem kértél tőle bocsánatot? - kérdezte az asszony.
- Nem tudom. - válaszolta.
- Ha legközelebb találkozol vele kérj tőle bocsánatot. - mondta az asszony és elment.
Elég bágyadt képpel nézett felesége után a főnök. Igaza volt a nőnek bocsánatot kell kérnie a fiától. Neki és senkinek se jó ha rosszba van bármelyik fiával is. Holnap az első dolga az lesz, hogy a fiával beszél. Mégis csak jobb ha a családban béke van. Egész éjjel esett és dörgött az ég, de a faluban béke volt a vihar ellenére is. Senki se aggódott senki miatt se. Még Hablatyért se a családja hisz tudják, hogy tud magára vigyázni. Astrid aludt egyedül nehezen az este. Egy kicsit aggódott is a fiúért és a viharokat se szerette nagyon, de most nem volt vele senki akiben nyugalmat találhatna. Elég sokáig csak forgolódott és nem tudott aludni. Egy kicsit csendesedett a vihar amikor sikerült el aludnia és reggelig semmi se zavarta az álmát. De reggel se állt el az eső és talán még erősebb is volt a vihar, mint az este. Még a sárkányoknak se volt kedve repülni úgy, ahogy a faluban sem volt valami jó hangulat. A legtöbbször akár mekkora vihar van az emberek dolgoznak, de ebben a viharban volt valami ami miatt senki se merte kirakni a lábát a házból. A fiatalok és a gyerekek az ablakon bámultak ki az esőbe míg a felnőttek a házban szorgoskodtak.
A törzsfő, mint általában a legkorábban kelt, de ő se tette ki a lábát a házból. Várta, hogy mikor kell fel a fia, hogy beszélni tudjon vele. Nem telt bele sok időbe mire fentről mocorgást hallott. Elindult fől, hogy beszéljen a fiával.
péntek, augusztus 21, 2015
Belloooo!!!!
Nem tudom mikor fogom hozni a következő fejezetet, mert vasárnap nyaralni megyek. Igen iskola előtti utolsó héten még kikapcsolódok még. Tehát ahova menni fogok nem igazán leszek nett közelben, de vázlatot írni fogok, hogy ne akkor kelljen kitalálni a történetet. Egy hétig nem fogok jelentkezni, de a blog haladni fog egy füzetben előre. Amint vissza jövök bele kezdek a kövi fejezetbe, mert a mostanit befogom fejezni holnapra, de azutáni csak valamikor a suli kezdetekor lesz. Remélem nem lesz gond, de piheni nekem is kell és hátha megcsap az ihlet szele. Több kaland meg hasonlók.
A holnapi napon jelentkezek valamikor egy új résszel, de legkésőbb vasárnap reggel. Azon az egy héten amíg nem lesz blog ne akadjatok ki nagyon, de mindenkinek kell a pihenés. Nekem még vissza kell szereznem az ihletem, de igyekszek majd megírni a következő részt amikor haza jöttem. Nem ígérek semmit a kövi hét utánra, hogy mikor lesz, de akkor már lesz valamikor.
További jó nyarat mindenkinek és jó sulizást is ha addig nem jelentkezek.
Tudom, hogy a kövi rész, de azt minek rontsam el a suli szóval.
Mindenkit puszilok addig is.
Hablaty új élete 69. fejezet
* Hibbant *
Míg Astrid bent evett, addig Klaus azon törte a fejét a szobájában, hogy hogyan is kérjen bocsánatot az anyjától. Amióta az anya vissza tért közéjük kerülte és ha beszélt is vele akkor nem volt valami kedves vele. Amit nagyon bánt, de bízik abban, hogy meg fog neki bocsájtani és nem lesz már gond az életükben. Se az apja, se az anyja nem volt otthon. Fent voltak a Nagy teremben reggelizni. Azok után csak az anyja jön haza és akkor tudnak beszélni... vagyis inkább ő azt reméli. Óráknak tűnő percek után hallotta lentről kinyílni az ajtót és az anyát felsóhajtani. Felsóhajtott, majd felállt és lement, hogy bocsánatot kérjen az édesanyától. Mindig is hitt abban, hogy egyszer újra velük lesz, de nem hitte, hogy tényleg megtörténik és a mikor megtörtént eltaszította magától az alkalmat, hogy az anyjával legyen, de most szeretné helyre hozni a dolgokat. Lassan ment le ami közben erőt gyűjtött a beszélgetéshez.
Ahogy leért meg is állt, mert nem tudta, hogy egyáltalán miként kezdje az egészet, de majd kitalál valamit. Amíg ő a lépcső előtt elmélkedett az anyja elől dolgozott. Kilépett a takarásból a fiú és egy kicsit előrébb ment, majd megszólalt.
- Beszélhetnénk? - kérdezte.
Az asszony meglepődött, hisz nem gondolta, hogy valaki van a házban akkor tájban, főleg, hogy az a valaki a kisebbik fia. Ami még jobban megdöbbentette az az, hogy beszélni szeretne vele.
- Persze. - válaszolta felébredve a döbbenetéből. - Miről szeretnél?
- Tudom, hogy megbántottalak azzal amiket mondta, de nem gondoltam komolyan, csak minden olyan hirtelen történt és ez az egész így jött ki rajtam. - mondta Klaus. - Hablaty ébresztett rá a rengeteg hibámra.
Részben ez igaz volt és jobb is volt ez mondani, minthogy egy éjfúria a minap meg akarta ölni. Ahogy felé közeledett minden hibája felelevenedett előtte és akkor eldöntötte ha ezt megússza akkor azokat helyre hozza kerüljön bármibe. És nem is akarta az anyját ilyennel felzaklatni hisz látta mennyire aggódik Hablatyért amikor kisebb - nagyobb baja esett. Nem akarja, hogy egy megoldott ügy miatt aggódjon.
- Szeretnék bocsánatot kérni azokért amiket mondtam nem gondoltam komolyan, de mégis kimondtam őket. Mindig hittem abban, hogy egyszer újra velünk leszel, de az idő múlt a reményem is kezdet fakulni, míg végül teljesen meg nem szűnt. De most itt vagy, Hablatynak köszönhetően és ahelyett, hogy veled lettem volna eltaszítottalak magamtól, amit sajnálok. Most abban reménykedek, hogy megtudsz nekem bocsájtani. - horgasztotta le a fejét a fiú.
Az asszony közelebb ment hozzá és felemelte a fejét az állánál, mint pár héttel ezelőtt a testvérének.
Az érintéstől egy apró mosoly futott át a fiú arcán.
- Mindenki követ el hibákat, amiket meglehet bocsájtani vagy sem. Te csak össze voltál zavarodva és azért beszéltél úgy, ahogy, de most már minden rendben van és lesz is. És persze, hogy megtudok bocsájtani neked hiszen a fiam vagy, akit szeretek. - ölelte magához a fiát.
Kellett néhány pillanat vagy perc a fiúnak, míg felfogta teljes mértékben mi is történ. Amint sikerült viszonozta az ölelését az anyjának és nagyon jól tudta, hogy neki ez hiányzott egész életében.
Míg Astrid bent evett, addig Klaus azon törte a fejét a szobájában, hogy hogyan is kérjen bocsánatot az anyjától. Amióta az anya vissza tért közéjük kerülte és ha beszélt is vele akkor nem volt valami kedves vele. Amit nagyon bánt, de bízik abban, hogy meg fog neki bocsájtani és nem lesz már gond az életükben. Se az apja, se az anyja nem volt otthon. Fent voltak a Nagy teremben reggelizni. Azok után csak az anyja jön haza és akkor tudnak beszélni... vagyis inkább ő azt reméli. Óráknak tűnő percek után hallotta lentről kinyílni az ajtót és az anyát felsóhajtani. Felsóhajtott, majd felállt és lement, hogy bocsánatot kérjen az édesanyától. Mindig is hitt abban, hogy egyszer újra velük lesz, de nem hitte, hogy tényleg megtörténik és a mikor megtörtént eltaszította magától az alkalmat, hogy az anyjával legyen, de most szeretné helyre hozni a dolgokat. Lassan ment le ami közben erőt gyűjtött a beszélgetéshez.
Ahogy leért meg is állt, mert nem tudta, hogy egyáltalán miként kezdje az egészet, de majd kitalál valamit. Amíg ő a lépcső előtt elmélkedett az anyja elől dolgozott. Kilépett a takarásból a fiú és egy kicsit előrébb ment, majd megszólalt.
- Beszélhetnénk? - kérdezte.
Az asszony meglepődött, hisz nem gondolta, hogy valaki van a házban akkor tájban, főleg, hogy az a valaki a kisebbik fia. Ami még jobban megdöbbentette az az, hogy beszélni szeretne vele.
- Persze. - válaszolta felébredve a döbbenetéből. - Miről szeretnél?
- Tudom, hogy megbántottalak azzal amiket mondta, de nem gondoltam komolyan, csak minden olyan hirtelen történt és ez az egész így jött ki rajtam. - mondta Klaus. - Hablaty ébresztett rá a rengeteg hibámra.
Részben ez igaz volt és jobb is volt ez mondani, minthogy egy éjfúria a minap meg akarta ölni. Ahogy felé közeledett minden hibája felelevenedett előtte és akkor eldöntötte ha ezt megússza akkor azokat helyre hozza kerüljön bármibe. És nem is akarta az anyját ilyennel felzaklatni hisz látta mennyire aggódik Hablatyért amikor kisebb - nagyobb baja esett. Nem akarja, hogy egy megoldott ügy miatt aggódjon.
- Szeretnék bocsánatot kérni azokért amiket mondtam nem gondoltam komolyan, de mégis kimondtam őket. Mindig hittem abban, hogy egyszer újra velünk leszel, de az idő múlt a reményem is kezdet fakulni, míg végül teljesen meg nem szűnt. De most itt vagy, Hablatynak köszönhetően és ahelyett, hogy veled lettem volna eltaszítottalak magamtól, amit sajnálok. Most abban reménykedek, hogy megtudsz nekem bocsájtani. - horgasztotta le a fejét a fiú.
Az asszony közelebb ment hozzá és felemelte a fejét az állánál, mint pár héttel ezelőtt a testvérének.
- Mindenki követ el hibákat, amiket meglehet bocsájtani vagy sem. Te csak össze voltál zavarodva és azért beszéltél úgy, ahogy, de most már minden rendben van és lesz is. És persze, hogy megtudok bocsájtani neked hiszen a fiam vagy, akit szeretek. - ölelte magához a fiát.
Sokkal jobban odabújt az anyjához, hisz csak erre vágyott egész életében és most végre vele van az akire mindig is vágyott. Érezte, hogy ezzel még közelebb került ahhoz aki volt és biztonságban is érezte magát, hisz semmi se erősebb az anyai szeretetnél.
- Hiányoztál. - mondta a fiú.
- Ahogy ti is nekem, de úgy hittem megvédelek titeket azzal ha nem jövök vissza, de tévedtem. Fájt a szívem, hogy nem látlak titeket felnőni, de olyanok lettetek, ahogy elképzeltelek titeket. Nem voltam veletek, ami hiba volt, de most már itt vagyok és mindent helyre lehet hozni. - válaszolta az asszony.
- Igaz. - válaszolt Klaus. - Te elhiszed azt amit mondtam, hogy miért tűntem el pár napra a harcot követően? Sose hagytam volna cserben Hibbantot, még akkor se ha nem vagyok jó sárkánylovas.
- Persze, hogy elhiszem. - mondta az asszony.
- Köszönöm. - mondta a fiú.
- Nincs mit köszönöd. - válaszolt. az asszony.
Eltolta magától a fiát és rá nézett. Teljes mértékben látszódott rajta, hogy keveset aludt az este és fáradt.
- Menj és feküdj le. - szólt rá.
- Rendben. - válaszolt.
Se kedve, se ereje nincs ellenkezni. Tett egy lépést a lépcső fele, de vissza fordult és megölelte az anyját. Az meglepődött a cselekménytől, de viszonozta, hisz jól tudta mindig is erre volt szüksége mindkét fiának.
- Szeretlek, anya. - mondta.
Ez a két szó többet jelent neki, mint ezer és egy. Főleg, hogy a fia mondta.
- Én is. - ölelte magához jobban.
Elengedte a fiát és hagyta, hogy felmenjen, amit meg is tett, minden ellenkezés nélkül. Felment és lefeküdt aludni, ami most már sokkal könnyeben ment, mint előző nap este. Mivel a két legjobban megbántottól is bocsánatot kért könnyebb a lelke.
Míg ő az anyjával beszélt bent a Nagy teremben Astrid és a többiek beszélgettek.
- Szerintetek miért támadta meg az az éjfúria Klaust? - kérdezte Hal.
- Biztos nem tetszett a képe neki. - szólalt meg Takonypóc.
- Vagy csak szimplán éhes volt. - vágta rá Fa.
- Vagy azt hitte, hogy Hablaty, de amikor rájött, hogy nem ő az nem hagyta, hogy elmenjen, hanem végezni akart vele. - mondta Astrid szem forgatva.
- Persze és ezt ő mondta neked? - kérdezte Takonypóc gúnyosan.
- Nem onnan, hogy Hablaty az egyetlen ezen a szigeten aki képes éjfúriát szelídíteni és ha itt volt egy akkor csak őt kereste, de Klausba botlott aki nem az volt akit keresett így gondolta végez vele. - mondta a lány ugyan olyan gúnyosan.
- Mit kell okoskodnod? - kérdezte a lánytól a gúnyolódó.
- Miért kell egy seggfejnek lenned? - kérdezett vissza a lány.
- Valaki nem tudja, hogy hol van Hablaty? Ő biztos tudja miért történt ami történt. - mondta Hal.
- Kérdezd Astridtól ő lóg folyton Hablattyal, sőt Hablatyéknál. - mondta vigyorogva Takonypóc.
Mindenki kérdőn nézett a lányra.
- Mi van akkor, ha náluk vagyok? A barátom. És inkább vagyok vele, mint veletek. Vele lehet normálisan beszélni nem úgy, mint veletek. - mondta a lány.
- Vele lehet normálisan beszélni nem úgy, mint veletek. - utánozta a Takonypóc a lányt.
Az gondolkodás nélkül vállba vágta a fiút és felállt.
- Klaust meg nem kell elítélni gondolkodás nélkül, előbb meg kellene tudni, hogy mi történ és csak az után. - szólt még vissza.
- De Hablaty hol van? - kérdezett Fafej utána.
- Ott ahol ti nem. - válaszolt a lány.
Kiment és nem nézett vissza. A mai nap további részét inkább egyedül tölti valahol. Hisz két olyan hely is van ahol egyedül lehet jó ideig. Elindult a rét irányába, most úgy érezte, hogy ott egyedül lesz és gondolkodhat egy kicsit... valameddig.
* Hablaty *
A ház alap terveivel estére készen voltam. De semmi máshoz nem volt kedvem. Fogatlan már evett. Hagyott magának halat ami nagy csoda és azt ette meg. Én nem voltam se éhes, se fáradt se semmi. Valami nem hagyott nyugodni, de nem tudom, hogy mi. Most nem figyelnek, hogy az akasszon ki, habár lehet, hogy a csirke figyel, de az nem érdekel. Ha nem hagy békén a kajám lesz. Ennyi.Üzenőszelet azért nem hoztam hisz holnapra már itt is lesz és valamelyik nap küldhetem is vissza, mert írnom kell Astridnak, hogy jól vagyok és hasonlók. De lehet, hogy most az a bajom, hogy majdnem 2 hónapig társaságba voltam és most egy ideig megint egyedül leszek. És lehet, hogy ez egy kicsit zavar, de nem is érdekel. Tudok alkalmazkodni. Ha az alap ház kész - saccolva 4 nap - elmegyek Sárkányszirtre. Néhány napot maradok ott is aztán vissza jövök és folytatom a házat. Kell festék meg néhány dolog, amiket csak egy lakott szigeten tudok beszerezni, de nem Hibbanton szeretném. Szóval majd Sárkányszirtről hozok néhány dolgot.
Fogatlan már aludt, de én nem tudtam így kimentem, majd le a partra. Sétálni indultam a szigeten, bár ahhoz se volt kedvem, de mégis kell valamit csinálnom. Már egy jó ideje sétálgattam össze - vissza amikor meghallottam, hogy valaki a nevemet mondogatja egyfolytában. Nem mondom, hogy nem jött rám a frász, hogy elméletben egy lakatlan szigeten vagyok ahonnan mégis hangok hallatszódnak ami az én nevemet mondják. Csak egy kicsit hátborzongató, de tényleg. Elindultam a hang irányába - mert miért ne - és kideríteni, hogy ki lehet az. Már az erdőben jártam amikor egyre hangosabban hallottam, hogy szólongatnak. A volt leander mező fele haladtam amikor valaki megbökött hátulról, amitől nem kicsit ugrottam előrébb és üvöltöttem egyet, mint egy hülye.
- Úgy sikítasz, mint egy lány. - mondta nevetve Thyra.
- Hogy az a... Te tudod hova menjél. - mondtam neki. - A te hülyeséged miatt nem tudok aludni.
- Nem hiszem. Én úgy fél órája vagyok vagyok itt és már akkor fel - alá sétálgattál. Nem miattam nem tudsz aludni. Valami nagyon zavar téged csak te se tudod, hogy mi az. - mondta.
- Lehet. - válaszoltam.
- Szerintem Fogatlan mindjárt itt lesz, sőt Astrid is, hogy megvédjenek tőlem. - mondta nevetve.
- Nagyon vicces, de éld át az amit én és utána mond ezt. - válaszoltam és leültem a földre.
- Miért mi történt veled már megint? - kérdezte, ahogy leült mellém.
- Kerestél 2 - 3 héttel ez előtt? - kérdeztem.
- Igen, de senki se volt a szigeten csak öregek és gyerekek így hagytam. Aztán elindultam alkonyatkor, hogy megkeresselek, de erre repülve fényt láttam gondoltam megnézem ki az. Te voltál és gondoltam rád hozom a frászt. - mondta.
- Köszi, nagyon jól esett. - mondtam gúnyosan.
- De mi történ, hogy így reagáltál amikor nem így szoktál. A helyett, hogy ellöktél és itt hagytál volna, üvöltesz, mint egy hülye. - mondta. - Mi történt?
- Elraboltak. - mondtam.
- Ennyi? És kinek kellettél te? - kérdezte gúnyosan.
- Hallottál már Igorról? - kérdeztem rá nézve.
- Az Éjfúria gyilkosról? - kérdezte.
- Igen. - válaszoltam.
- Ő vitt el. De minek? - nézett rám.
- Hogy vigyem el az éjfúriákhoz. - mondtam.
- Ezért jó, hogy nem tudod hol vannak. - mondta.
- De tudnom kell. - vágtam rá.
- Nem kell tudnod. - vágott vissza.
- De igen! - mondtam.
- Nem! - állt fel.
- Thyra nekem muszáj tudnom, hogy hol vannak. - mondtam.
- Nem jobb úgy ha nem tudod hol vannak. - mondta.
Na jó egy kicsit kezdtem bepipulni.
- Kinek jobb. Neked vagy nekik? - kérdeztem, ahogy felálltam.
- Nekik. - mondta. - Még egyszer előfordulhat ilyen.
- De nem fog! - mondtam.
- De elő...
- Nem fog. Engem se olyan könnyű elkapni. Ritkán sikerül, de akkor se én járok rosszul. - mondtam.
- Miből gondolod, hogy nem kapnak el megint és valamit tesznek veled, hogy elmondd. - mondta.
- Ha azt kibírtam egy szó nélkül, hogy megkorbácsoltak, akkor azt is kibírom! - vágtam rá elég hidegen.
Hátrált pár lépést elég meglepetten, majd rám nézett.
- Hogy mit csináltak veled? - kérdezte.
- Jól hallottad. - mondtam.
- De...
- Thyra, ezt te nem érted csak rám számíthatnak abban, hogy megvédjem őket. Nekem ez a feladatom. - mondtam.
- Miféle feladat? - kérdezte.
- Segítenem kell nekik. Azok után főleg, hogy megmentettek. - mondtam. - Úgy, hogy nagyon szépen kérlek mondd el hol vannak!
- Nem tehetem. - mondta.
- De miért? - kérdeztem.
- Mert megígértem, hogy senkinek se mondom el, még neked se. - mondta.
- Kinek ígérted meg? - kérdeztem.
- Nem számít. Megyek. - mondta.
- Nem! Nem mész sehova! - mondtam elég parancsolóan.
Mintha apa szólalt volna meg belőlem.
- Nem vagy senkim, hogy parancsolgass nekem. - mondta.
- Igaz, de ennyivel tartozol nekem. - mondtam.
- Mert? - kérdezte.
- Mennyi mindenben segítettem már nektek, de semmit nem viszonoztál eddig. Ezzel megtehetnéd. - mondtam.
- Mit nem viszonoztam. Ki segített, hogy elfogadd, hogy te vagy az aki megmenti a világot? - kérdezte.
- Ez csak egy, de mindegy is. Ha a barátod miatt akinek megígérted, hogy senkinek se mondod el, hogy hol vannak bajuk lesz vagy kipusztul az egész faj, ne feled, hogy rám lett volna szükségük. - mondtam és elindultam a klubházhoz.
- Forrófejű lettél, ami sose volt rád jellemző. - mondta.
- 3 nap leforgása alatt többször is az életemért kellett harcolnom, csodálod, hogy forrófejű lettem? - kérdeztem hátrafordulva.
- Csodálom, hogy Astrid kibírta eddig melletted. - mondta.
- Ő legalább megért. - válaszoltam. - És mellettem van.
- Akkora egy id...
Egy éjfúria üvöltése szakította félbe. Amit nem értettem, de figyeltem. Fogatlan jelent meg mellettem és figyelte az eseményeket. Néztük, ahogy a sárkány leszáll Thyra mellett és elkezdte szidni... talán. Eléggé úgy tűnt, hogy Thyra elszégyellte magát.
- Te érted mit mondd? - kérdeztem.
Mindketten rám néztek. Az éjfúriában felismertem azt amelyik kimentett, de elkezdett morogni valamiért. Fogatlan meg elment mellőlem, amit nem értettem. Hátra néztem rá és nem úgy viselkedett, ahogy szokott. Összehúzta magát és nagy szemekkel nézte a másik éjfúriát. Vissza néztem Thyrára aki minket nézett.
- Mi baja van? - kérdeztem.
Válaszolni nem tudod, mert a másik Fogatlannak ugrott, de nem úgy, mint annak idején Villám. Sokkal erőszakosabban és biztos voltam abban, hogy végezni akar Fogatlannal. Próbált védekezni, de nem ment neki. Meg kell akadályoznom, hogy baja essen. Közelebb mentem hozzájuk, mire Thyra megszólalt.
- Te mit csinálsz? - kérdezte.
- Nem hagyom, hogy bántsa Fogatlant. - mondtam.
- Ezt nem te döntöd el. - mondta.
- Igaz, de semmi kedvem elveszteni a sárkányomat és a legjobb barátomat. - mentem tovább.
Elég távol volt a másik Fogatlantól így elég közel tudtam menni hozzájuk. Fogatlan nem olyan volt, mint akit ismertem, már volt. Meg volt rémülve és azt figyelte, hogy merre tudna elmenekülni. A másik elindult felé, de én se voltam már távol. Úgy 2 ugrásnyira lehetett Fogatlantól amikor közéjük álltam és elálltam az úttat előle. Fogatlan és a másik is értetlenül morgott és méregettek engem. Az éjfúriára néztem aki megmentett engem, de nem úgy nézett rám, mint legutóbb. Ellenszenvvel és nem tudom mivel, mint ha árulónak tartana.
- Árulónak tart. - mondta Thyra.
- Mert? - kérdeztem.
- Mert egy árulót védesz. - mondta.
- Fogatlant védem, nem egy árulót. - válaszoltam.
- Fogatlan az áruló. - vágta rá.
- Az nem lehet. - mondtam.
- Azt te nem tudhatod. - mondta Thyra.
- De te mindent tudsz, mert megérted őket, amit nem mondtál el soha. - mondtam.
- Segített volna valamin? - kérdezte.
- Talán. - mondtam. - Miért tartja árulónak Fogatlant.
A másik visszament Thyrához és magyarázni kezdett neki. Fogatlan megbökte a kezem, mire megsimogattam az orrát.
- Nem lesz semmi baj, veled vagyok legyen bármi. - mondtam.
- Azt mondja, hogy az előző fészkükhöz ő vezette el Igort, aki végzett a legtöbb éjfúriával. Akik elmenekültek egy új szigetre mentek, ahova már nem vitték magukkal. Ott hagyták a régi szigetükön elpusztulni. Kölyökként. - mondta.
- És erről Fogatlan mit mond? - kérdeztem.
Fogatlan morgott mögülem Thyrának.
- Megsérült amikor vadászni tanítottak őket a testvéreivel és nem tűnt fel senkinek amikor eltűnt. Egy emberek által lakott szigetre került akik meggyógyítottak és törődtek vele. Megbízott bennük. Igor és a családja törődött vele a legtöbbet. Amikor már elég jól volt vissza ment, hogy a családjával legyen. Senki se kérdezte tőle, hogy merre járt. Ő nem volt egy kulcsfontosságú sárkány a klánban. Így nem volt feltűnő, hogy eltűnt, majd megjelent. Néhány órára, hogy visszament Igor is megjelent és azokat az éjfúriákat akik nem menekültek el megölte. Neki meg megköszönte, hogy elvezette hozzájuk. Szegény össze zavarodott és nem értette mi történik körülötte. Elbújt amíg csöndet nem hallott. Miután előbújt megjelentek néhányan a megmaradt klánból és kérdőre vonták őt. Elmondta ugyan ezeket, de nem hittek neki és bántották. Ott hagyták, hogy elpusztuljon, de egy sikló ezt nem hagyta és utána Hibbant közelébe került. - fejezte be.
- Akkor ezért reagált Igor nevére úgy, ahogy. És azért nem bízott bennem az elején. - mondtam. - De csak egy kölyök volt aki téves bizalomba hitt és elárulták. Amiről ő nem tudod. Attól nem kell árulónak tartani, de... De most már sokat köszönhetnek neki az éjfúriák. - mondtam.
- Azt kérdezi, hogy miért? - mutatott a másikra.
- Mert vissza szerezte az éjfúriák méltó helyét. - mondtam Fogatlant simogatva.
- Nem érti miről beszélsz. - mondta.
- Az árulótok az alfa. - mondtam egyszerűen.
- Azt mondja, hogy Hazudsz. - mondta Thyra.
Fogatlanhoz fordultam és megsimogattam.
- Bizonyítsd be, hogy nem vagy áruló. - mondtam neki az orrára rakva a kezem. - Bármi történik számomra sose leszel áruló.
Ezen elmosolyodott.
- Tedd a dolgod. - mondtam neki.
Félre álltam és figyeltem. Láttam, ahogy koncentrál a másikra, majd ragyogni kezd. Ez már neki 2 nap leforgása alatt a második éjfúriája akit le kell dominálnia. Látszott a másikon, hogy ellenkezik, de Fogatlan jobb volt. Pár perccel később abba hagyta Fogatlan a ráhatást és rám nézett. Odamentem hozzá és megsimogattam.
- Ügyes vagy. - mondtam neki.
- Elhiszi, de nem érti, hogy miért pont ő lett az. - mondta Thyra.
- Értem bármire képes. - mondtam. - Egyáltalán ki a sárkány?
Fogatlan oda bújt hozzám és rám nézett. Ehhez nem kell fordítás, hogy tudjam ki lehet az.
- Az anyja. - mondta.
- Rájöttem. - válaszoltam. - Ő a vezér nem?
- Igen. - válaszolta.
- De akkor miért támadta meg? - kérdeztem.
- Áruló volt...
- És most is annak tartja. - mondtam.
- Hát... igen. - mondta.
- Ennyit erről. - mondtam.
- Mert? - kérdezte.
- Ha a szigetre megyünk segíteni nekik az összes többi is megfogja támadni, de azt nem szeretném. Tehát még se megyünk a szigetükre. - mondta.
- De azt mondtad, hogy csak rád számíthatnak. - vágta rá Thyra.
- Igen, de nekem Fogatlan az első. - mondtam és megsimogattam az említett.
Örült annak amit mondtam, mert tudta, hogy igaz.
- Te nem vagy normális...
- Mert? Igen a sárkányom az első és akkor mi van. Miattam nem tud sehova se menni, de azokkal szemben akik a családja volt én nem hagytam cserben őt. - mondtam. - Menjünk pajti.
Elindultunk vissza a klubházhoz. Amikor Thyra megszólalt.
- Azt mondja, hogy sajnálja az egészet és köszöni, hogy vele voltál. - szólt utánunk Thyra.
- Érte bármit megtennék. - mondtam vissza se fordulva. - A sajátjai árlónak tartják, de nekem a legjobb barátom. Mindig mellettem volt és vigyázott rám. A hallottak alapján meg csoda, hogy megbízik bennem. Jó éjt.
Jó nem sok idő maradt ez estéből, de ennyire bunkó én se vagyok még akkor se ha felidegesített. Senki se foglalkozott velem, de meg vagyok nevelve. Felmentem Fogatlannal a klubházhoz és leültem a legközelebbi székre felfogni a történteket. Fogatlan leült mellém és engem nézett. Elég bágyadt képpel.
- Figyelj nem érdekkel mi történt veled a múltban. Az már megtörtént. Most velem vagy és vigyázok rád, mert a családomhoz tartozol. Mindig velem vagy és leszel is. Egészen addig amíg én azt nem mondom, hogy el kell menned, de ez sose fog megtörténni. Te vagy a legfontosabb nekem. Ha a többi éjfúria nem fogad el akkor engem se fognak látni és nem foglalom el méltó helyem Odin mellett. - mondtam. - A család az első.
Míg ő az anyjával beszélt bent a Nagy teremben Astrid és a többiek beszélgettek.
- Szerintetek miért támadta meg az az éjfúria Klaust? - kérdezte Hal.
- Biztos nem tetszett a képe neki. - szólalt meg Takonypóc.
- Vagy csak szimplán éhes volt. - vágta rá Fa.
- Vagy azt hitte, hogy Hablaty, de amikor rájött, hogy nem ő az nem hagyta, hogy elmenjen, hanem végezni akart vele. - mondta Astrid szem forgatva.
- Persze és ezt ő mondta neked? - kérdezte Takonypóc gúnyosan.
- Nem onnan, hogy Hablaty az egyetlen ezen a szigeten aki képes éjfúriát szelídíteni és ha itt volt egy akkor csak őt kereste, de Klausba botlott aki nem az volt akit keresett így gondolta végez vele. - mondta a lány ugyan olyan gúnyosan.
- Mit kell okoskodnod? - kérdezte a lánytól a gúnyolódó.
- Miért kell egy seggfejnek lenned? - kérdezett vissza a lány.
- Valaki nem tudja, hogy hol van Hablaty? Ő biztos tudja miért történt ami történt. - mondta Hal.
- Kérdezd Astridtól ő lóg folyton Hablattyal, sőt Hablatyéknál. - mondta vigyorogva Takonypóc.
Mindenki kérdőn nézett a lányra.
- Mi van akkor, ha náluk vagyok? A barátom. És inkább vagyok vele, mint veletek. Vele lehet normálisan beszélni nem úgy, mint veletek. - mondta a lány.
- Vele lehet normálisan beszélni nem úgy, mint veletek. - utánozta a Takonypóc a lányt.
Az gondolkodás nélkül vállba vágta a fiút és felállt.
- Klaust meg nem kell elítélni gondolkodás nélkül, előbb meg kellene tudni, hogy mi történ és csak az után. - szólt még vissza.
- De Hablaty hol van? - kérdezett Fafej utána.
- Ott ahol ti nem. - válaszolt a lány.
Kiment és nem nézett vissza. A mai nap további részét inkább egyedül tölti valahol. Hisz két olyan hely is van ahol egyedül lehet jó ideig. Elindult a rét irányába, most úgy érezte, hogy ott egyedül lesz és gondolkodhat egy kicsit... valameddig.
* Hablaty *
A ház alap terveivel estére készen voltam. De semmi máshoz nem volt kedvem. Fogatlan már evett. Hagyott magának halat ami nagy csoda és azt ette meg. Én nem voltam se éhes, se fáradt se semmi. Valami nem hagyott nyugodni, de nem tudom, hogy mi. Most nem figyelnek, hogy az akasszon ki, habár lehet, hogy a csirke figyel, de az nem érdekel. Ha nem hagy békén a kajám lesz. Ennyi.Üzenőszelet azért nem hoztam hisz holnapra már itt is lesz és valamelyik nap küldhetem is vissza, mert írnom kell Astridnak, hogy jól vagyok és hasonlók. De lehet, hogy most az a bajom, hogy majdnem 2 hónapig társaságba voltam és most egy ideig megint egyedül leszek. És lehet, hogy ez egy kicsit zavar, de nem is érdekel. Tudok alkalmazkodni. Ha az alap ház kész - saccolva 4 nap - elmegyek Sárkányszirtre. Néhány napot maradok ott is aztán vissza jövök és folytatom a házat. Kell festék meg néhány dolog, amiket csak egy lakott szigeten tudok beszerezni, de nem Hibbanton szeretném. Szóval majd Sárkányszirtről hozok néhány dolgot.
Fogatlan már aludt, de én nem tudtam így kimentem, majd le a partra. Sétálni indultam a szigeten, bár ahhoz se volt kedvem, de mégis kell valamit csinálnom. Már egy jó ideje sétálgattam össze - vissza amikor meghallottam, hogy valaki a nevemet mondogatja egyfolytában. Nem mondom, hogy nem jött rám a frász, hogy elméletben egy lakatlan szigeten vagyok ahonnan mégis hangok hallatszódnak ami az én nevemet mondják. Csak egy kicsit hátborzongató, de tényleg. Elindultam a hang irányába - mert miért ne - és kideríteni, hogy ki lehet az. Már az erdőben jártam amikor egyre hangosabban hallottam, hogy szólongatnak. A volt leander mező fele haladtam amikor valaki megbökött hátulról, amitől nem kicsit ugrottam előrébb és üvöltöttem egyet, mint egy hülye.
- Úgy sikítasz, mint egy lány. - mondta nevetve Thyra.
- Hogy az a... Te tudod hova menjél. - mondtam neki. - A te hülyeséged miatt nem tudok aludni.
- Nem hiszem. Én úgy fél órája vagyok vagyok itt és már akkor fel - alá sétálgattál. Nem miattam nem tudsz aludni. Valami nagyon zavar téged csak te se tudod, hogy mi az. - mondta.
- Lehet. - válaszoltam.
- Szerintem Fogatlan mindjárt itt lesz, sőt Astrid is, hogy megvédjenek tőlem. - mondta nevetve.
- Nagyon vicces, de éld át az amit én és utána mond ezt. - válaszoltam és leültem a földre.
- Miért mi történt veled már megint? - kérdezte, ahogy leült mellém.
- Kerestél 2 - 3 héttel ez előtt? - kérdeztem.
- Igen, de senki se volt a szigeten csak öregek és gyerekek így hagytam. Aztán elindultam alkonyatkor, hogy megkeresselek, de erre repülve fényt láttam gondoltam megnézem ki az. Te voltál és gondoltam rád hozom a frászt. - mondta.
- Köszi, nagyon jól esett. - mondtam gúnyosan.
- De mi történ, hogy így reagáltál amikor nem így szoktál. A helyett, hogy ellöktél és itt hagytál volna, üvöltesz, mint egy hülye. - mondta. - Mi történt?
- Elraboltak. - mondtam.
- Ennyi? És kinek kellettél te? - kérdezte gúnyosan.
- Hallottál már Igorról? - kérdeztem rá nézve.
- Igen. - válaszoltam.
- Ő vitt el. De minek? - nézett rám.
- Hogy vigyem el az éjfúriákhoz. - mondtam.
- Ezért jó, hogy nem tudod hol vannak. - mondta.
- De tudnom kell. - vágtam rá.
- Nem kell tudnod. - vágott vissza.
- De igen! - mondtam.
- Nem! - állt fel.
- Thyra nekem muszáj tudnom, hogy hol vannak. - mondtam.
- Nem jobb úgy ha nem tudod hol vannak. - mondta.
Na jó egy kicsit kezdtem bepipulni.
- Kinek jobb. Neked vagy nekik? - kérdeztem, ahogy felálltam.
- Nekik. - mondta. - Még egyszer előfordulhat ilyen.
- De nem fog! - mondtam.
- De elő...
- Nem fog. Engem se olyan könnyű elkapni. Ritkán sikerül, de akkor se én járok rosszul. - mondtam.
- Miből gondolod, hogy nem kapnak el megint és valamit tesznek veled, hogy elmondd. - mondta.
- Ha azt kibírtam egy szó nélkül, hogy megkorbácsoltak, akkor azt is kibírom! - vágtam rá elég hidegen.
Hátrált pár lépést elég meglepetten, majd rám nézett.
- Hogy mit csináltak veled? - kérdezte.
- Jól hallottad. - mondtam.
- De...
- Thyra, ezt te nem érted csak rám számíthatnak abban, hogy megvédjem őket. Nekem ez a feladatom. - mondtam.
- Miféle feladat? - kérdezte.
- Segítenem kell nekik. Azok után főleg, hogy megmentettek. - mondtam. - Úgy, hogy nagyon szépen kérlek mondd el hol vannak!
- Nem tehetem. - mondta.
- De miért? - kérdeztem.
- Mert megígértem, hogy senkinek se mondom el, még neked se. - mondta.
- Kinek ígérted meg? - kérdeztem.
- Nem számít. Megyek. - mondta.
- Nem! Nem mész sehova! - mondtam elég parancsolóan.
Mintha apa szólalt volna meg belőlem.
- Nem vagy senkim, hogy parancsolgass nekem. - mondta.
- Igaz, de ennyivel tartozol nekem. - mondtam.
- Mert? - kérdezte.
- Mennyi mindenben segítettem már nektek, de semmit nem viszonoztál eddig. Ezzel megtehetnéd. - mondtam.
- Mit nem viszonoztam. Ki segített, hogy elfogadd, hogy te vagy az aki megmenti a világot? - kérdezte.
- Ez csak egy, de mindegy is. Ha a barátod miatt akinek megígérted, hogy senkinek se mondod el, hogy hol vannak bajuk lesz vagy kipusztul az egész faj, ne feled, hogy rám lett volna szükségük. - mondtam és elindultam a klubházhoz.
- Forrófejű lettél, ami sose volt rád jellemző. - mondta.
- 3 nap leforgása alatt többször is az életemért kellett harcolnom, csodálod, hogy forrófejű lettem? - kérdeztem hátrafordulva.
- Csodálom, hogy Astrid kibírta eddig melletted. - mondta.
- Ő legalább megért. - válaszoltam. - És mellettem van.
- Akkora egy id...
Egy éjfúria üvöltése szakította félbe. Amit nem értettem, de figyeltem. Fogatlan jelent meg mellettem és figyelte az eseményeket. Néztük, ahogy a sárkány leszáll Thyra mellett és elkezdte szidni... talán. Eléggé úgy tűnt, hogy Thyra elszégyellte magát.
- Te érted mit mondd? - kérdeztem.
Mindketten rám néztek. Az éjfúriában felismertem azt amelyik kimentett, de elkezdett morogni valamiért. Fogatlan meg elment mellőlem, amit nem értettem. Hátra néztem rá és nem úgy viselkedett, ahogy szokott. Összehúzta magát és nagy szemekkel nézte a másik éjfúriát. Vissza néztem Thyrára aki minket nézett.
- Mi baja van? - kérdeztem.
Válaszolni nem tudod, mert a másik Fogatlannak ugrott, de nem úgy, mint annak idején Villám. Sokkal erőszakosabban és biztos voltam abban, hogy végezni akar Fogatlannal. Próbált védekezni, de nem ment neki. Meg kell akadályoznom, hogy baja essen. Közelebb mentem hozzájuk, mire Thyra megszólalt.
- Te mit csinálsz? - kérdezte.
- Nem hagyom, hogy bántsa Fogatlant. - mondtam.
- Ezt nem te döntöd el. - mondta.
- Igaz, de semmi kedvem elveszteni a sárkányomat és a legjobb barátomat. - mentem tovább.
Elég távol volt a másik Fogatlantól így elég közel tudtam menni hozzájuk. Fogatlan nem olyan volt, mint akit ismertem, már volt. Meg volt rémülve és azt figyelte, hogy merre tudna elmenekülni. A másik elindult felé, de én se voltam már távol. Úgy 2 ugrásnyira lehetett Fogatlantól amikor közéjük álltam és elálltam az úttat előle. Fogatlan és a másik is értetlenül morgott és méregettek engem. Az éjfúriára néztem aki megmentett engem, de nem úgy nézett rám, mint legutóbb. Ellenszenvvel és nem tudom mivel, mint ha árulónak tartana.
- Árulónak tart. - mondta Thyra.
- Mert? - kérdeztem.
- Mert egy árulót védesz. - mondta.
- Fogatlant védem, nem egy árulót. - válaszoltam.
- Fogatlan az áruló. - vágta rá.
- Az nem lehet. - mondtam.
- Azt te nem tudhatod. - mondta Thyra.
- De te mindent tudsz, mert megérted őket, amit nem mondtál el soha. - mondtam.
- Segített volna valamin? - kérdezte.
- Talán. - mondtam. - Miért tartja árulónak Fogatlant.
A másik visszament Thyrához és magyarázni kezdett neki. Fogatlan megbökte a kezem, mire megsimogattam az orrát.
- Nem lesz semmi baj, veled vagyok legyen bármi. - mondtam.
- Azt mondja, hogy az előző fészkükhöz ő vezette el Igort, aki végzett a legtöbb éjfúriával. Akik elmenekültek egy új szigetre mentek, ahova már nem vitték magukkal. Ott hagyták a régi szigetükön elpusztulni. Kölyökként. - mondta.
- És erről Fogatlan mit mond? - kérdeztem.
Fogatlan morgott mögülem Thyrának.
- Megsérült amikor vadászni tanítottak őket a testvéreivel és nem tűnt fel senkinek amikor eltűnt. Egy emberek által lakott szigetre került akik meggyógyítottak és törődtek vele. Megbízott bennük. Igor és a családja törődött vele a legtöbbet. Amikor már elég jól volt vissza ment, hogy a családjával legyen. Senki se kérdezte tőle, hogy merre járt. Ő nem volt egy kulcsfontosságú sárkány a klánban. Így nem volt feltűnő, hogy eltűnt, majd megjelent. Néhány órára, hogy visszament Igor is megjelent és azokat az éjfúriákat akik nem menekültek el megölte. Neki meg megköszönte, hogy elvezette hozzájuk. Szegény össze zavarodott és nem értette mi történik körülötte. Elbújt amíg csöndet nem hallott. Miután előbújt megjelentek néhányan a megmaradt klánból és kérdőre vonták őt. Elmondta ugyan ezeket, de nem hittek neki és bántották. Ott hagyták, hogy elpusztuljon, de egy sikló ezt nem hagyta és utána Hibbant közelébe került. - fejezte be.
- Akkor ezért reagált Igor nevére úgy, ahogy. És azért nem bízott bennem az elején. - mondtam. - De csak egy kölyök volt aki téves bizalomba hitt és elárulták. Amiről ő nem tudod. Attól nem kell árulónak tartani, de... De most már sokat köszönhetnek neki az éjfúriák. - mondtam.
- Azt kérdezi, hogy miért? - mutatott a másikra.
- Mert vissza szerezte az éjfúriák méltó helyét. - mondtam Fogatlant simogatva.
- Nem érti miről beszélsz. - mondta.
- Az árulótok az alfa. - mondtam egyszerűen.
- Azt mondja, hogy Hazudsz. - mondta Thyra.
Fogatlanhoz fordultam és megsimogattam.
- Bizonyítsd be, hogy nem vagy áruló. - mondtam neki az orrára rakva a kezem. - Bármi történik számomra sose leszel áruló.
Ezen elmosolyodott.
Félre álltam és figyeltem. Láttam, ahogy koncentrál a másikra, majd ragyogni kezd. Ez már neki 2 nap leforgása alatt a második éjfúriája akit le kell dominálnia. Látszott a másikon, hogy ellenkezik, de Fogatlan jobb volt. Pár perccel később abba hagyta Fogatlan a ráhatást és rám nézett. Odamentem hozzá és megsimogattam.
- Ügyes vagy. - mondtam neki.
- Elhiszi, de nem érti, hogy miért pont ő lett az. - mondta Thyra.
- Értem bármire képes. - mondtam. - Egyáltalán ki a sárkány?
Fogatlan oda bújt hozzám és rám nézett. Ehhez nem kell fordítás, hogy tudjam ki lehet az.
- Az anyja. - mondta.
- Rájöttem. - válaszoltam. - Ő a vezér nem?
- Igen. - válaszolta.
- De akkor miért támadta meg? - kérdeztem.
- Áruló volt...
- És most is annak tartja. - mondtam.
- Hát... igen. - mondta.
- Ennyit erről. - mondtam.
- Mert? - kérdezte.
- Ha a szigetre megyünk segíteni nekik az összes többi is megfogja támadni, de azt nem szeretném. Tehát még se megyünk a szigetükre. - mondta.
- De azt mondtad, hogy csak rád számíthatnak. - vágta rá Thyra.
- Igen, de nekem Fogatlan az első. - mondtam és megsimogattam az említett.
Örült annak amit mondtam, mert tudta, hogy igaz.
- Te nem vagy normális...
- Mert? Igen a sárkányom az első és akkor mi van. Miattam nem tud sehova se menni, de azokkal szemben akik a családja volt én nem hagytam cserben őt. - mondtam. - Menjünk pajti.
Elindultunk vissza a klubházhoz. Amikor Thyra megszólalt.
- Azt mondja, hogy sajnálja az egészet és köszöni, hogy vele voltál. - szólt utánunk Thyra.
- Érte bármit megtennék. - mondtam vissza se fordulva. - A sajátjai árlónak tartják, de nekem a legjobb barátom. Mindig mellettem volt és vigyázott rám. A hallottak alapján meg csoda, hogy megbízik bennem. Jó éjt.
Jó nem sok idő maradt ez estéből, de ennyire bunkó én se vagyok még akkor se ha felidegesített. Senki se foglalkozott velem, de meg vagyok nevelve. Felmentem Fogatlannal a klubházhoz és leültem a legközelebbi székre felfogni a történteket. Fogatlan leült mellém és engem nézett. Elég bágyadt képpel.
- Figyelj nem érdekkel mi történt veled a múltban. Az már megtörtént. Most velem vagy és vigyázok rád, mert a családomhoz tartozol. Mindig velem vagy és leszel is. Egészen addig amíg én azt nem mondom, hogy el kell menned, de ez sose fog megtörténni. Te vagy a legfontosabb nekem. Ha a többi éjfúria nem fogad el akkor engem se fognak látni és nem foglalom el méltó helyem Odin mellett. - mondtam. - A család az első.
Mosolyogva nézett rám. Nagyon jól tudja, hogy én azokat amiket mondta teljes mértékben komolyan gondoltam. Sose árulnám el őt.
- Feküdjünk le. Holnap vagy még ma sok dolgunk lesz. - simogattam meg.
Felálltam és levettem a mellényem leraktam a padlóra, majd a takarót és a plüsst is kivettem a szütyőből. Leültem a mellényemre, majd a felsőmet is levettem és lefeküdtem aludni. Éreztem lefeküdni magam mellé Fogatlant és azt, hogy jobban betakar a szárnyával.
- Köszönöm, pajti. Jó éjt. - simogattam meg a szárnyát.
Valamit morgott.
- Én nem értelek, mint Thyra, de így is megértjük egymást. Nem kell nekünk az, hogy megértsük egymást, mint az emberek. Mi így is jól elvagyunk igaz? - kérdeztem.
Bólintott, majd a fejét mellém rakta és elaludt. Felé fordultam és én is elaludtam.
Reggel Fogatlan ölelésében ébredtem. Úgy tűnik, hogy a tegnapi nap sokat jelentett neki, hogy kiálltam érte bármi történt vele a múltban és ezzel akarja meghálálni. Igazság szerint meg jó meleg volt a szárnyi között amit sose hittem volna, de jó volt. Megsimogattam a hasát mire dorombolni kezdett és morgott is valamit. Szétnyitotta a szárnyát és rám nézett.
- Jó reggelt pajti. - simogattam meg az orrát.
Morgott valamit, én meg felálltam.
szombat, augusztus 15, 2015
Hablaty új élete 66. fejezet
Néhány perc vagy óra múlva felébredtem. Abban biztos vagyok, hogy a földdel találkoztam amikor összeestem, de most meg az ágyamban fekszek és valaki a csupasz hátamat simogatja. Tuti, hogy Astrid, mert az érintését megismerem bárhol. Viszont szerencsétlen féltékeny lehet a padlóra, mert azzal többet találkoztam, mint vele. Szívás. Lassan megfordultam és a meglepett Astridra néztem.
- Mi történt? - kérdeztem és felültem.
- Már napok óta lázas voltál és ma reggelre már túl magas lett, ezért estél össze. - mondta.
Felakartam állni, de Astrid nem hagyta és én se hagytam magam. Végül ő győzött.
- Jól vagyok már. - mondtam.
- Nem vagy jól. - mondta.
- De....
- Tüdőgyulladásod van akkor, hogy lehetnél jól? - kérdezte.
- Már megint? - kérdeztem.
- Mi az, hogy már megint? - kérdezte.
- Már volt egyszer bő éve. - mondtam.
- De miért volt akkor és most is? - kérdezte.
- Hát mindkettő azért, mert elég sok időt töltöttem kint a szakadó esőben. - mondtam.
- De miért? - kérdezte.
- Az elsőnél napokig repültünk Thyrával az esőben nem tudom már mit kerestünk, de az egészből csak nekem lett bajom, mert az egész az után volt, hogy megkaptam a műlábam és még gyenge voltam. - válaszoltam.
- És most? - kérdezte.
- Miattad. - mondtam és megsimogattam az arcát.
- Mi az, hogy miattam? - húzta el az arcát a kezemből.
- Mielőtt beszéltem volna hozzád, anya lehívott és beszéltünk vagy valami olyasmit csináltunk. Azt mondta, ha holnap reggelig - azt hiszem - nem ébredsz fel, akkor már nem is fogsz. Ez nekem már sok volt és szerintem önkéntelenül rohantam ki az esőbe és jó néhány órát ültem kint. - mondtam.
- Te tényleg nem vagy normális. - ült közelebb hozzám.
- Azt tudom. - mondtam.
- És ezért is szeretlek. - mondta.
- Jó tudni, hogy azért szeretsz, mert nem vagyok normális. - mondtam és magamhoz öleltem.
- Már nem is olyan magas a lázad. - mondta.
- Akkor már mehetek is. - mondtam.
- Álmodj róla, királylány. - mondta.
- Max herceg. - vágtam rá. - És mit mondd az én külön bejáratos ápolom?
- Még vagy három napig lemondhatsz arról, hogy elmész. - mondta.
- Mert? - kérdeztem kikerekedett szemekkel.
- Addigra már nem lesz semmi bajod. Legalább is Gothi szerint. És azt is mondta, hogy a reggeli hát fájdalmad is emiatt volt. Mellkas fájdalom, csak nálad a hátadra hatott ki. - mondta.
- Akkor ezek szerint 3 napon keresztül meg se mozduljak és nézem azt, ahogy körülöttem ugrálsz? - kérdeztem. - De most, hogy bele gondoltam nem is olyan rossz ötlet. - mosolyogtam.
- Idióta. - mondta.
- És hülye, görény, gyökér, nem normális. Ki hagytam valamit? - kérdeztem.
- Nem tudom. - mondta. - Csak 3 napot bírj ki egy helyben.
- Megpróbálom. - mondtam.
Felállt és az asztalhoz ment én meg csak néztem mit csinál.
- Úgy nézel, mint aki már hosszú ideje nem látott. - adott oda egy korsót és leült mellém. - Igyál.
- Igaz is, hisz 3 évig nem láttalak leszámítva az a két alkalmat és azok is vagy 5 percig tartottak. - mondtam és megittam azt az ízét ami a korsóban volt. Tuti, hogy valami hülye fejet vágtam, mert Astrid nevetett. - Ebben meg mi a frász volt? - kérdeztem.
- Tessék. - adott a kezembe egy másik korsót.
Méregetve néztem a tartalmát.
- Ez már sima jak tej. - mondta.
- Tuti? - kérdeztem a korsót szemlélve.
- Tuti. - mondta. - Az előző valami orvosság volt, de nem tudom mi. Csak annyit mondtak, hogy utána rögtön igyál tejet.
Megittam azt is és az már tényleg az volt ami.
- Rosszabb volt, mint Bélhangos fülzsírjának a szaga, de az is lehet, hogy az is volt benne. - mondta.
- Részletekre nem vagyok kíváncsi. - mondta. - Pihenj egy kicsit.
- Dehogy pihenek, egész este és nem tudom mennyi ideig ki voltam ütve. - mondtam.
- Csak 2 óra volt. - mondta.
- Az is sok volt. - mondtam.
- Mert? - kérdezte.
- Mert nem éreztem, hogy mellettem vagy. - mondtam.
- Mind végig itt voltam. - mondta. - Szerinted kiráncigált vissza az ágyba? Amúgy meg nehéz vagy.
- Ahogy te is ha nem vagy magadnál. - vágtam vissza.
Rám öltötte a nyelvét én meg közelebb húztam magamhoz. Már meg akartam csókolni amikor elkezdtem köhögni, de úgy, mint eddig még soha. Még az előzőnél se. Astrid mögém ült és a hátamat simogatta. Pár perccel később kimerülten - bár nem tudom mitől - és elég gázul dőltem vissza, vagy is akartam, mert Astrid még mindig ott volt mögöttem. Visszaültem és megakartam fordulni, de Astrid nem hagyta. Visszahúzott magához és átölelt, megfogtam a kezét, majd ránéztem.
- Jól vagy? - kérdezte.
- Nem. - mondtam.
- Azt gondoltam. - mondta.
Elhelyezkedtem az ölében és tovább néztem.
- Pihenj. - mondta és megsimogatta az arcom.
- Honnan tudjam, hogy maradsz? - kérdeztem.
- Eddig akár milyen bajod volt melletted voltam és egy percre se mentem el mellőled, akkor nem most fogok. - mondta.
- Előbb az mi volt? - kérdeztem.
- Köhögőroham. Mondták, hogy megeshet veled. - mondták.
- Az előzőnél nem volt. - mondtam. - És egészen addig beteg se voltam.
- Komolyan? - kérdezte.
- Tudom, hogy mindenki azt nézte ki belőlem, hogy minden nyavalya rajtam jön ki először, de közben messzire elkerült az összes, aminek örültem. - mondtam.
- Jó neked. - mondta. - Nem fáj a hátad attól, hogy így fekszel?
- Majd ha üvöltök, mint egy hülye akkor, majd fájni fog. - mondtam.
- Vedd úgy, hogy meg se szólaltam. - mondta. - Pihenj.
Bólintottam és lehunytam a szemem.
- Innod kellene mielőtt elalszol. - szólalt meg halkan.
- Mert? - kérdeztem még mindig csukott szemmel.
- Segít a gyógyulásban a sok folyadék. - mondta és már adta is a korsót.
- Nem valami iszonyat ízű genyó van benne, ugye? - kérdeztem.
- Víz van benne. - mondta és megcsókolta a homlokom. - Megint lázas vagy.
Megittam a vizet amit adott és rá néztem.
- Erről nem én tehetek. - mondtam.
- Inkább aludj. - mondta és elkezdte az arcomat simogatni.
Lehunytam a szemem és próbáltam aludni, de nem ment, mert egy folytában bámult.
- Abba hagynád? - kérdeztem.
- Mit? - kérdezte egy kicsit lemaradva.
- Azt, hogy bámulsz. Nem tudok aludni tőle. - mondtam.
- Nem is tűnt fel, hogy nézlek. - mondta.
- Bamba. - nyitottam ki a szemem és láttam, hogy vörös az arca, mint egy cékla. - Egy céklára emlékeztetsz.
- Kösz, ez kedves volt. - mondta.
- De tényleg arra emlékeztetsz. - mondtam.
- Inkább aludj. - szólt rám.
- És majd akkor fogsz bámulni. - mondtam.
- Talán. - mondta.
Újra lehunytam a szemem és pillanatokkal később már aludtam is. Elég nagy hülyeséget álmodtam, ami nem tudom honnan jött, de jó tudni, hogy ilyen hülyeségekre is kiterjed a fantáziám. Amikor felébredtem már sötétedett. Astrid ugyan ott volt amikor elaludtam és annyi változás történt, hogy egy vizes rongy került a fejemre.
- Te miről álmodtál? - kérdezte.
- Azt én is szeretném tudni. - mondtam.
- Mondtál valami olyasmit, hogy inkább a padlód, mint egy cékla. Ezt, hogy kell értenem? - kérdezte.
- Úgy, hogy féltékeny lehetsz arra a padlóra, mert többször találkozott velem, mint te. - mondtam.
- Mert? - kérdezte.
- Nem tudom hányszor gurultam le az ágyról esténként és kötöttem ki a földön, a másik meg állandóan a földön kötöttem ki ha valami bajom lett. - mondtam.
- Most, hogy így mondod, igazad lehet. - mosolygott.
- Szeretlek. - mondtam.
- Szeretlek. - válaszolt. - Mindjárt jövök.
- Hova mész? - kérdeztem.
- Az asztalhoz, enned kell valamit. - mondtam.
Felállt mögülem és elment az asztalhoz, vissza már a vacsoránkkal jött. Leült velem szembe és rám nézett. Adott egy korsó vizet a kezembe.
- Nem kell kiszolgálni ennyire. - mondtam.
- Nem erőltetheted meg magad semmivel. - mondta. - Szigorú ágynyugalomra van szükséged.
- Még a padló is jobb lenne. - morogtam.
A szemét forgatta és mosolygott.
- Tudod, még mindig jobb, hogy egy cékláról hallottál beszélni, mint ha rólad beszéltem volna. - mondtam és kezdtem el inni.
- Csak szólok, hogy rólam is beszéltél. - mondta.
Ahogy ezt kimondta félre is nyeltem és elkezdtem köhögni, mint valami hülye. Amikor abba hagytam Astridra néztem.
- Jól vagy? - kérdezte.
- Miket mondtam? - kérdeztem.
- Olyanokat, hogy mennyire szeretsz, hogy mennyire gyönyörű vagyok és hasonlok. - mondta. - De volt egy dolog ami nagyon tetszett.
- Mi? - kérdeztem.
- Idézlek: " A nap is csak azért kell fel minden áldott nap, hogy benned gyönyörködjön. " - mondta elpirulva, de mégis mosolygott. - Ez jól esett, még akkor is ha úgy mondtad, hogy nem is tudtál róla.
- Hát akkor nagyon szívesen. - mondtam.
- Csak tudod egy kicsit túlzásba estél. Én nem vagyok gyönyörű épp, hogy csak szép. - mondta.
- A szerénység az erényed. - mondtam. - És hidd el nekem, hogy egyszerűen nem csak szép vagy.
- Ha nem lennél belém szerelmes nem ezt mondanád. - mondta.
- De akkor is azt mondanám, mint legjobb barátod, hogy gyönyörű vagy és higgy magadban. - mondtam.
- Hablaty...
- Figyelj sok lánnyal találkoztam, - aminek nem örülsz, tudom - de ők a nyomodba se érnek. - mondtam.
- Hablaty, ne túloz. - szólt rám.
- Nem túlzok. Veled senki se versenyezhet, bármiről is legyen szó. - mondtam. - Azzal az édes, szeplős pofiddal nincs aki versenyezni tudna.
- Inkább egyél. - mondta teljesen vörös arccal.
Odahajoltam hozzá és megpusziltam az arcát.
Gyorsan vissza öltem a helyemre mielőtt kiakadhatott volna. Csodálkozva nézett rám egy pillanatig, majd elmosolyodott.
- Egyél. - mondta.
- Rendben. - mondtam és elvettem egy kiflit a tálról. - Te is egyél.
- Nem vagyok éhes. - mondta.
- Astrid! - szóltam rá.
- Már ettem míg aludtál. - mondta. - Elé nehezen tudtál nyugodtan aludni.
- Mert? - kérdeztem kikerekedett szemekkel.
- Nem illik tele szájjal beszélni. - mondta. - Elég nehezen vetted a levegőt, de a lényeg, hogy jól vagy.
Bólintottam és csak őt néztem.
- Ez csak egy kicsit zavar. - mondta egy idő után.
- Látod, hogy idegsítő. - mondtam.
- Ha abba hagyod akkor én se csinálom többet. - mondta.
- Én olyat nem mondtam, hogy zavar. - mondtam.
Felvette a tálat és vissza vitte az asztalra, majd vissza jött hozzám.
- Te is megváltoztál. - mondtam.
Mielőtt leült volna magamhoz húztam és átöleltem.
Még így is láttam, hogy a szemét forgatja. Bele simult az ölelésembe és felém fordult. És addig örüljön amíg nyugton maradok, mert utána egy percig se látnak egy helyen.
- Ha szabad tudnom miben változtam meg? - kérdezte.
- Ahhoz képest aki azelőtt voltál, hogy én elmentem más lettél. - mondtam. - Igaz most is elszánt vagy, de már nem annyira. Félsz ami rád sose volt jellemző, ha Magnust nem számítjuk bele. A szemedbe a bátorság és a merészség helyét átvette a félelem és az aggodalom. Azzal, hogy elmentem rajtad nagy seb esett, hisz miattam voltál az az áthatolhatatlan jégpáncél, most meg attól is kiakadsz ha egy szúnyog megcsíp. - mondtam. - Tudom, hogy egyszer egy idő múlva ugyan olyan leszel... részben, mint amilyen voltál. Mondjuk így is jó vagy nekem aztán mindegy, hogy mennyire vagy őrült, mert úgy szeretlek, ahogy vagy, csak az akasztott ki mindig, hogy bármi történt velem kiakadtál, még ha nem is mutattad ki.
- Most már tudod, hogy miért akadtam ki mindenen. - mondta.
- Igen. - mondtam. - Ez most gázul fog hangozni, de igaz. Nem ismertelek fel amikor bepottyantam Fogatlannal a versenyre.
- Mert? - kérdezte.
- Megváltoztál és te se ismertél meg engem. - mondtam. - Tudom, hogy láttalak előtte 2 héttel, de az is mennyi idő volt? Fél perc ha nem több. Felmértem ki jön és bevágódtam az első búvóhelyre amit találtam. Csak is onnan tudtam, hogy te vagy az, mert láttalak titeket elrepülni felettünk. Viszont abban a pillanatban amikor a szemedbe néztem tudtam hol vagyok és egy gondolat jár a fejemben.
- Mi? - kérdezte mosolyogva.
- Hogy attól a perctől fogva csak veled szeretnék maradni. - mondtam.
- Ez be is jött. - mosolygott.
- Igen. - csókoltam meg a nyakát.
Beleborzongott egy kicsit, de a mosoly ott volt az arcán.
- Amikor kimondtad, hogy te vagy az én egyszerűen ledermedtem és nem akartam hinni a szememnek, se a fülemnek. Lehetetlennek tartottam, hogy három év után haza gyere. De igazából éreztem, hogy valami fog történni az nap és megtörtén. Vissza kaptalak. Csak gáz volt, hogy ott álltam hitetlenkedve ahelyett, hogy a nyakadba ugrottam volna egyből. - mondta.
- De figyelj az este az jó volt még akkor is, hogy elhordtál a sárgaföldig és előtte fel is pofoztál, de jó volt a további része. - mondtam.
- Cuki volt a szerelmi vallomásod. - mondta. - Nagyon tetszett.
- Nekem meg a lelki fröccsöd tetszett. - mondtam. - És szólok, hogy nyáladzol alvás közben.
- Ne keverj össze magaddal. - mondta.
- Én tudom magamról, hogy beszélek álmomban és motyogok valamiről. Bár jó lenne tudni, de ez mindegy is most. Te viszont nyáladzol. - mondtam.
- Ezt csak kitaláltad. - mondta.
- Ja és reggel leköptem magam, mi? - kérdeztem.
- Igen. - bújt közelebb hozzám.
Magam felé fordítottam az időközben elfordított fejét és megcsókoltam.
Megfogtam a kezét, ő meg vissza csókolt.
- Azt ugye tudod, hogy 2 nap múlva elmegyek? - kérdeztem.
- És így kell tönkre tenni egy tökéletes pillanatot. - mondta.
- Nekem az ilyenekhez van tehetségem. - mondtam. - Amikor minden jó elmegyek, most meg ez.
- Az látszik is. - mondta. - Tuti, hogy 2 hónap múlva itthon leszel?
- Igen.... vagyis inkább én is remélem, de szerintem addigra helyre jön minden körülöttem. - mondtam.
- Tuti? - kérdezte.
- Totál tuti biztos. - mondtam.
- Elfogod valaha mondani mi is volt a bajod? - kérdezte.
- Persze, csak nem biztos, hogy most. - mondtam.
- Nekem ennyi is megfelel. - mondta.
Rátettem a kezem a kézfejére és rámosolyogtam. Láttam, ahogy a szeme sarkából a kezünkre néz.
- Aludnod kellene már. - mondta.
- Most miért? - kérdeztem.
- Fel kellene gyógyulnod. - mondta.
- Akkor te is alszol. - mondtam.
- Én fogok is. - válaszolta. - Mindjárt jövök. - állt fel.
Az asztalhoz ment és egy korsóval jött vissza.
- Nem az a poshadt ízű genyó van benne ugye? - kérdeztem.
- Sima víz van benne. - mondta.
Odaadta én meg megittam. Leraktam az ágyam melletti asztalra és Astridra néztem, ki épp állt fel. Elkaptam a kezét és vissza rántottam magamhoz, végeredmény az lett, hogy az ölemben ült velem szembe.
Egy pillanatra meglepett volt, de utána elmosolyodott. Megcsókoltam, amit viszonzott is, de valamiért ez más volt. Valami bántotta.
- Mi a baj? - kérdeztem.
- Semmi. - válaszolta.
- De van valami ami bánt. - mondtam. - Elmondod?
- Nem bánt semmi. - mondta.
- De igen. - mondtam. - Amióta azt mondta, hogy nem most mondom el más lettél.
- Fáradt vagyok ennyi. - mondta.
- Astrid, tudom, hogy van valami, nem tudsz megtéveszteni. Ismerlek már eléggé. Úgy, hogy kérlek szépen mondd el. - mondta.
- Csak eszembe jutott egy emlék amikor Finn bácsi a szekerce forgat...
- Ne hazudj! - mondtam.
- Jó. - mondta. - Amíg aludtál volt egy olyan óra amikor nem lélegeztél és nem is reagáltál semmire. Megijedtem, hogy...
- Hé, semmi baj. - öleltem magamhoz.
Éreztem, hogy sírni szeretne, de nem akar.
- Figyelj nálam az ilyenekhez hozzájárul a néhány órás, napos eszmélet vesztés, de semmi bajom nem lesz tőle. - mondta.
- Tudom. - mondta síros hangon.
Szorosabban öleltem, de semmi haszna nem volt. Pár perccel később már sírt. Ennyire megijeszthette, hogy elvesztettem az eszméletem, de ennél tovább már nem is bírta. A hátát simogattam, hogy megnyugodjon. A fejét ami eddig a vállamon volt, most a nyakamba fúrta és tovább sírt.
- Nem akarlak elveszteni soha. - mondta.
- Nem is fogsz. - mondtam.
- Ez már a negyedik, bocs ötödik esett, hogy majdnem elveszítettelek. - mondta. - És még mennyi majdnem lesz, addig amíg meg nem történik?
- Nyugodj meg nem, nem lesz semmi baj. - mondtam.
- Abban nem lehetsz biztos. - mondta.
- De abban igen, hogy nem hagylak el. - mondtam.
- Most is elmész. - mondta.
- De nem hagylak el és vissza jövök. - válaszoltam.
- Tudom. - mondta.
- Akkor? - kérdeztem.
- Szeretlek. - mondta.
- Én is. - mondtam.
Úgy ültem vele még egy darabig, szipogott néhányat, majd hallottam és éreztem, ahogy a nyakamba szuszog. Szorosan öleltem át és lefeküdtem vele. Betakartam és néztem, ahogy alszik. Lassan én is elaludtam.
A napok - az a 2 nap - egy hangúan telt. Egész nap az ágyban feküdtem és Astridot figyeltem, hogy mit csinál, vagy ő nézett engem esetenként a füzetembe rajzoltam és azt nézte. De főként aludtam. Inkább aludtam, minthogy Astridot az őrületbe kergessem azzal, hogy állandóan fel akarok kelni. Utolsó este volt amit otthon töltöttem és már teljesen jól is voltam. Volt egy kettő köhögőrohamom is, de semmi komolyabb. A lázam se ment fel és semmi egyéb. Jól voltam már.
- Holnap már mész is. - szólalt meg Astris az asztaltól.
Arra nézettem és látszott rajta, hogy nem akarja, hogy menjek.
- Igen, de csak délután. - mondtam.
- Jó. - jött oda hozzám és leült mellém. - Mi fogsz csinálni míg nem mész?
- Nem tudom. Viszont ha akarsz ma már haza mehetsz. - mondtam.
- Maradok. Nem tudom mennyi ideig úgy se leszel itt és addig nem is foglak látni, így veled maradok amíg csak tudok. - mondta.
Bólintottam és magamhoz húztam. A fejét a vállamra rakta és engem nézett. Pár perc múlva már aludt is. Rászokott arra, hogy a vállamon alszik el. Felálltam és beraktam az ágyba. Oda mentem Fogatlanhoz és megsimogattam, mire rám nézett.
- Holnap délután megyünk. - mondtam neki.
Fura hangot adott ki amit én egy jónak vettem.
- Akkor most aludj. - simogattam meg.
Vissza mentem Astridhoz és befeküdtem mellé. Lassan én is elaludtam.
Álmomban nem tudom miért, de újra éltem azt a napot amikor lelőttem Fogatlant és megtaláltam az erdőben, megkötözve. Majd, ahogy kinyitotta a szemét és rám nézett.
Abban a percben rájöttem, hogy nem is arról álmodok, hogy Fogatlannal találkoztam, hanem egy másik éjfúriáról, aki nagyon ellenséges velem. Ettől az tört rám, hogy valaki figyel. Kinyitottam a szemem és az ablakra néztem, ahonnan egy zöld szempár, egy éjfúria szempár nézett vissza rám, majd tűnt el. Ránéztem Fogatlanra aki nyugodtan aludt a helyén.
Ezt az egészet viszont nem értettem. Nem hiszem, hogy egy éjfúria épp azért jönne ide, hogy engem figyeljen. Sőt ha igaz is lenne nem hiszem, hogy ennyire ellenségesen tenné. Amikor rá néztem, nem az jött le róla, hogy cuki vagyok, mert segíteni szeretnék nekik, hanem minden áron azt akarja, hogy bajom legyen. Azt viszont tudom, hogy Fogatlan azt nem hagyná. Viszont az is látszott a másik sárkányon, hogy a segítségemet kéri, de az ellenszenv nagyobb volt. Szóval ezt most nem tudom mi.
Felültem, a lábaimat is felhúztam és rátámaszkodtam a kezemmel, amikbe a fejemet tettem. Pár perc múlva valaki felült mellém és a vállamra tette a kezét.
- Jól vagy? - kérdezte Astrid.
- Nem tudom. - mondtam.
- Mi a baj? - kérdezte.
- Asz előbb ment el onnan - mutattam az ablakra - egy éjfúria, de nem voltam neki valami szimpatikus. - mondta.
- Mert?
- Nem az látszott rajta, hogy tetszek neki, hanem, hogy nem akarja, hogy megéljem a következő napot. - mondtam.
- De miért? - kérdezte.
- Nem tudom, de az is lehet, hogy csak beképzeltem. Az előbb se valami jót álmodtam. - mondtam.
- Mi volt benne? - kérdezte.
- Először azt hittem, hogy az a nap amikor lelőttem Fogatlant, de nem ő volt az, hanem egy másik éjfúria. Ugyan azzal az ellenséges tekintettel. Lehet, hogy ezért képzeltem be azt, hogy valami figyel. - mondta.
- Hát jó, de most már próbálj meg aludni még. Az éjszaka közepe van. - mondta.
- Tudom. - mondtam és odafordultam hozzá.
Megsimogattam az arcát és megcsókoltam, pillanatokkal később már feküdtünk is. Megint én " feküdtem " rajta és úgy csókoltam.
A feje melletti kezemhez nyúlt. Nem tudom mit akart vele, de eltolni biztosan nem. Pár perccel később elváltam tőle és ránéztem.
- Szeretlek. - mondtam.
- Én is. - mondta.
Lejeb csúsztam és a mellkasára hajtottam a fejét és elaludtam. De még éreztem, hogy átölel és a hajamat simogatja.
Reggel ellenkezőleg voltunk. Astrid feküdt rajtam és aludt. Óvatosan letoltam magamról és felültem. Megcsókoltam a homlokát és felálltam, odamentem Fogatlanhoz és megsimogattam őt. Felvettem a felsőm és lementem. Lent nem volt senki pedig már nem volt korán, max 8 óra lehetett, de akkor apa már fent szokott leni és anya is. Kellett nekem arra gondolni, hogy nincs itt senki, mert Klaus jelent meg. Kicsit pipán jött felém, majd rám nézett és attól a hideg rázott ki.
- Most meg mit bámulsz?! - kérdezte.
- Semmit. - mondtam és tovább indultam.
- Higgyem is el? - kérdezte.
- Azt hiszel amit akarsz. - indultam el a lépcsőmhöz.
Anya jött felénk vagyis inkább Klaus fele hátulról. Amint ezt Klaus meglátta az ajtóhoz ment.
- Nem hagynál engem békén. - mondta anyának címezve.
Kérdőn néztem vissza Klausra.
- Klaus...
- Hogy kérhetsz arra, hogy bocsássak meg neked, amikor egész eddigi életemben nem voltál velünk, szükségünk lett volna rád, de inkább a sárkányokkal maradtál, ahelyett, hogy a családoddal lettél volna. Én nem vagyok olyan, mint Hablaty, aki mindenkinek megbocsájt. - mondta rám mutatva.
Kikerekedett szemekkel néztem rá, majd megszólaltam.
- Engem kihagyhatnál ebből. - mondtam.
- Te csak maradj csöndbe. Áruló lettél amikor egy sárkánnyal kezdtél el barátkozni és el is mentél vele. - mondta.
A szememet forgattam. Csak egy " kicsit " van kiakadva. Ő van kiakadva akivel mindenki törődött és foglakozott vele, rám bezzeg senki se bagózott, kerültek és minden egyéb. Nekem kellene kiakadnom és nem neki, de inkább hagyjuk.
- Ne beszélj így a testvéreddel. - szólt rá anya.
Minek kellett nekem lejönnöm vagy addig kellett volna menekülnöm amíg lehetett volna. Oké lehet, hogy annyiban jó ez, mert anya mellet kiállok,a hogy ő is mellettem, de semmi másban nem. Ha anya nem lenne ott szerintem Klaus gazdagabb lenne egy orrtöréssel.
- Engem aztán nem érdekel mit mondasz rólam, de másokat nem kellene megbántanod, mert neked nem tetszik semmi. - mondtam.
Összehúzott szemekkel nézett rám, majd kiment.
- Jól vagy? - fordultam anyához.
Összerándultam amikor az ajtó becsapódott mögöttem.
Néhány dologra még most is érzékeny vagyok azután, hogy tüdőgyulladásom volt.
- Nem igazán. - válaszolta anya. - Te jól vagy?
- Igen, csak hirtelen jött az egész. - mondtam az ajtóra mutatva.
- Klaus mindig ilyen volt? - kérdezte.
- Igen. Még az ő hibáit is magamra vállaltam, hogy apa ne csalódjon benne. De azt tudom, hogy apa sose ilyennek nevelte őt. - mondta.
- És te? - kérdezte.
- Rólam már mindenki lemondott a legelején, én magamtól lettem ilyen, az utóbbi 3 évben meg Fogatlan nevelt engem. - mondtam. - Én most felmegyek és összepakolok, mert délután megyek.
Bólintott, majd felállt és kiment - jó Thor tudja hova. Vállat vonva mentem vissza Astridékhoz. Astrid még mindig aludt békésen, ahogy hagytam, de Fogatlan már nem. Azt a helyett szagolgatta ahol tegnap a másik éjfúriát láttam és még morgott is hozzá. Ebből már tudom, hogy nem csak képzeltem, hogy ott van.
- Elég lesz. - szóltam Fogatlanra.
Morgott még egyet utoljára, majd kérdőn nézett rám.
- Tudom, hogy volt ott valami láttam, de most már nincs ott. Délután meg elmegyünk és ha az a valami tényleg ott volt akkor követni fog és akkor te eltudod intézni. - mondtam.
Odajött hozzám én meg megsimogattam úgy, ahogy szeretni. Ezt az egészet dorombolva fogatta.
- Hablaty...
Hallottam magam mögül. Arra fordultam és egy éppen felülő, kócos Astrid nézett vissza rám. Mosolyogva mentem oda hozzá, leültem mellé és megsimogattam az arcát, amibe bele simult.
- Itt vagyok. Mi a baj? - kérdeztem.
- Hiányoztál. - mondta.
- Mi lesz akkor ha nem leszek itt? - kérdeztem.
Vállat vont.
- Mikor keltél? - kérdezte.
- Úgy 20 perce. Miért? - kérdeztem.
- Miért nem ébresztettél fel? - kérdezett vissza.
- Nagyon fáradt voltál és nem akartalak felébreszteni, így hagytalak aludni még. - mondtam.
Bólintott és magához húzott, hogy megöleljen, de megelőztem és megcsókoltam. Bár nem volt ellene, mert mosolygott. Átölelt - oldalról - amikor szétváltunk.
- Tartott valaki árulónak engem amikor elmentem Fogatlannal? - kérdeztem.
- Én úgy tudom, hogy nem. Miért kérdezed? - kérdezte.
- Klaus az előbb anyával veszekedett és szóba kerültem én is, mondtam, hogy hagyjon engem ki ebből, erre azt mondta, hogy áruló vagyok. - mondtam a nyakába.
Fogatlan oda jött hozzánk és dörgölőzni kezdett meg dorombolni. Astrid meg szorosabban ölelt magához - még mindig oldalról.
- Figyelj senki se tartott árulónak, mert elmentél. Klaus... Klaus meg egy idióta ha így beszél rólad, nem kell vele foglalkoznod. - mondta.
- Ha megbánt valamivel vagy miatta vagy bárki miatt bajod lesz, csak írj és megemlegeti, hogy bántott téged, értetted? - kérdeztem.
- Igen. - mondta.
Átöleltem a derekát és behúztam az ölembe. Az arcát a nyakamba temette én meg az övébe az enyémet és úgy ültünk ott.
- Ha találkozni szeretnél velem vagy én veled akkor csak írj vagy én írok neked. - mondtam. - A kis sárkányok megtalálnak.
- Rendben. - mondta.
- Csak annyit írj, hogy mikor és hol, majd én is azt írom ha szeretnék veled találkozni. - mondta.
Most már csak bólintott. Egy ideig még nyugiba ültünk úgy, míg Fogatlan le nem lökött minket az ágyról. Én kerültem alulra Astrid meg rajtam kötött ki. Egymásra néztünk és elkezdtünk nevetni. Átöleltem és felültem vele, majd visszaültem az ágyra. Az arcát vissza temette a nyakamba én meg egy kicsit morcosan néztem Fogatlanra. Egy kicsit bánatosan nézett rám.
- Ne legyél féltékeny, hallod. Délutántól csak a tied leszek Snoggeltogig. Örülj neki. - mondtam.
- Féltékeny? - kérdezte Astrid a nyakamból.
- Nem csak te vagy az egyetlen barátnőm. Úgy tűnik Fogatlan is a barátnőm lett az idő múlásával. - mondtam.
- Vicces. - mondta és megcsókolt.
- Menni kellene valamerre. - húzódtam el tőle.
- Menjünk akkor. - mondta és felállt.
Felhúzott és megfogta a kezem. Elindultunk le, majd ki is mentünk és a Nagy terem irányába indultunk. Mindenki tudja, hogy Astriddal és velem is mi történt. Ezen a szigeten a hírek és a pletykák is gyorsan terjednek. Titkot is csak nagy nehezen lehet megtartani. Nem a srácokhoz mentünk, hanem hátra az asztalomhoz. Leültünk enni és az embereket figyeltük. Amint végeztünk Astrid odabújt hozzám én meg átölelem.
- Mit fogsz csinálni, míg távol leszel? - kérdezte.
- Arra gondoltam, hogy megcsinálom a zárható gyakorlótokat vagy mit és egy szállást is magamnak, vagyis magunknak. - mondtam.
- Oké. - mondta.
Felálltunk és elmentünk sétálni. A rét fele indultunk, de félúton hangokat hallottunk meg.
- Mi történt? - kérdeztem és felültem.
- Már napok óta lázas voltál és ma reggelre már túl magas lett, ezért estél össze. - mondta.
Felakartam állni, de Astrid nem hagyta és én se hagytam magam. Végül ő győzött.
- Jól vagyok már. - mondtam.
- Nem vagy jól. - mondta.
- De....
- Tüdőgyulladásod van akkor, hogy lehetnél jól? - kérdezte.
- Már megint? - kérdeztem.
- Mi az, hogy már megint? - kérdezte.
- Már volt egyszer bő éve. - mondtam.
- De miért volt akkor és most is? - kérdezte.
- Hát mindkettő azért, mert elég sok időt töltöttem kint a szakadó esőben. - mondtam.
- De miért? - kérdezte.
- Az elsőnél napokig repültünk Thyrával az esőben nem tudom már mit kerestünk, de az egészből csak nekem lett bajom, mert az egész az után volt, hogy megkaptam a műlábam és még gyenge voltam. - válaszoltam.
- És most? - kérdezte.
- Miattad. - mondtam és megsimogattam az arcát.
- Mi az, hogy miattam? - húzta el az arcát a kezemből.
- Mielőtt beszéltem volna hozzád, anya lehívott és beszéltünk vagy valami olyasmit csináltunk. Azt mondta, ha holnap reggelig - azt hiszem - nem ébredsz fel, akkor már nem is fogsz. Ez nekem már sok volt és szerintem önkéntelenül rohantam ki az esőbe és jó néhány órát ültem kint. - mondtam.
- Te tényleg nem vagy normális. - ült közelebb hozzám.
- Azt tudom. - mondtam.
- És ezért is szeretlek. - mondta.
- Jó tudni, hogy azért szeretsz, mert nem vagyok normális. - mondtam és magamhoz öleltem.
- Már nem is olyan magas a lázad. - mondta.
- Akkor már mehetek is. - mondtam.
- Álmodj róla, királylány. - mondta.
- Max herceg. - vágtam rá. - És mit mondd az én külön bejáratos ápolom?
- Még vagy három napig lemondhatsz arról, hogy elmész. - mondta.
- Mert? - kérdeztem kikerekedett szemekkel.
- Addigra már nem lesz semmi bajod. Legalább is Gothi szerint. És azt is mondta, hogy a reggeli hát fájdalmad is emiatt volt. Mellkas fájdalom, csak nálad a hátadra hatott ki. - mondta.
- Akkor ezek szerint 3 napon keresztül meg se mozduljak és nézem azt, ahogy körülöttem ugrálsz? - kérdeztem. - De most, hogy bele gondoltam nem is olyan rossz ötlet. - mosolyogtam.
- Idióta. - mondta.
- És hülye, görény, gyökér, nem normális. Ki hagytam valamit? - kérdeztem.
- Nem tudom. - mondta. - Csak 3 napot bírj ki egy helyben.
- Megpróbálom. - mondtam.
Felállt és az asztalhoz ment én meg csak néztem mit csinál.
- Úgy nézel, mint aki már hosszú ideje nem látott. - adott oda egy korsót és leült mellém. - Igyál.
- Igaz is, hisz 3 évig nem láttalak leszámítva az a két alkalmat és azok is vagy 5 percig tartottak. - mondtam és megittam azt az ízét ami a korsóban volt. Tuti, hogy valami hülye fejet vágtam, mert Astrid nevetett. - Ebben meg mi a frász volt? - kérdeztem.
- Tessék. - adott a kezembe egy másik korsót.
Méregetve néztem a tartalmát.
- Ez már sima jak tej. - mondta.
- Tuti? - kérdeztem a korsót szemlélve.
Megittam azt is és az már tényleg az volt ami.
- Rosszabb volt, mint Bélhangos fülzsírjának a szaga, de az is lehet, hogy az is volt benne. - mondta.
- Részletekre nem vagyok kíváncsi. - mondta. - Pihenj egy kicsit.
- Dehogy pihenek, egész este és nem tudom mennyi ideig ki voltam ütve. - mondtam.
- Csak 2 óra volt. - mondta.
- Az is sok volt. - mondtam.
- Mert? - kérdezte.
- Mert nem éreztem, hogy mellettem vagy. - mondtam.
- Mind végig itt voltam. - mondta. - Szerinted kiráncigált vissza az ágyba? Amúgy meg nehéz vagy.
- Ahogy te is ha nem vagy magadnál. - vágtam vissza.
Rám öltötte a nyelvét én meg közelebb húztam magamhoz. Már meg akartam csókolni amikor elkezdtem köhögni, de úgy, mint eddig még soha. Még az előzőnél se. Astrid mögém ült és a hátamat simogatta. Pár perccel később kimerülten - bár nem tudom mitől - és elég gázul dőltem vissza, vagy is akartam, mert Astrid még mindig ott volt mögöttem. Visszaültem és megakartam fordulni, de Astrid nem hagyta. Visszahúzott magához és átölelt, megfogtam a kezét, majd ránéztem.
- Jól vagy? - kérdezte.
- Nem. - mondtam.
- Azt gondoltam. - mondta.
Elhelyezkedtem az ölében és tovább néztem.
- Pihenj. - mondta és megsimogatta az arcom.
- Honnan tudjam, hogy maradsz? - kérdeztem.
- Eddig akár milyen bajod volt melletted voltam és egy percre se mentem el mellőled, akkor nem most fogok. - mondta.
- Előbb az mi volt? - kérdeztem.
- Köhögőroham. Mondták, hogy megeshet veled. - mondták.
- Az előzőnél nem volt. - mondtam. - És egészen addig beteg se voltam.
- Komolyan? - kérdezte.
- Tudom, hogy mindenki azt nézte ki belőlem, hogy minden nyavalya rajtam jön ki először, de közben messzire elkerült az összes, aminek örültem. - mondtam.
- Jó neked. - mondta. - Nem fáj a hátad attól, hogy így fekszel?
- Majd ha üvöltök, mint egy hülye akkor, majd fájni fog. - mondtam.
- Vedd úgy, hogy meg se szólaltam. - mondta. - Pihenj.
Bólintottam és lehunytam a szemem.
- Innod kellene mielőtt elalszol. - szólalt meg halkan.
- Mert? - kérdeztem még mindig csukott szemmel.
- Segít a gyógyulásban a sok folyadék. - mondta és már adta is a korsót.
- Nem valami iszonyat ízű genyó van benne, ugye? - kérdeztem.
- Víz van benne. - mondta és megcsókolta a homlokom. - Megint lázas vagy.
Megittam a vizet amit adott és rá néztem.
- Erről nem én tehetek. - mondtam.
- Inkább aludj. - mondta és elkezdte az arcomat simogatni.
Lehunytam a szemem és próbáltam aludni, de nem ment, mert egy folytában bámult.
- Abba hagynád? - kérdeztem.
- Mit? - kérdezte egy kicsit lemaradva.
- Azt, hogy bámulsz. Nem tudok aludni tőle. - mondtam.
- Nem is tűnt fel, hogy nézlek. - mondta.
- Bamba. - nyitottam ki a szemem és láttam, hogy vörös az arca, mint egy cékla. - Egy céklára emlékeztetsz.
- Kösz, ez kedves volt. - mondta.
- De tényleg arra emlékeztetsz. - mondtam.
- Inkább aludj. - szólt rám.
- És majd akkor fogsz bámulni. - mondtam.
- Talán. - mondta.
Újra lehunytam a szemem és pillanatokkal később már aludtam is. Elég nagy hülyeséget álmodtam, ami nem tudom honnan jött, de jó tudni, hogy ilyen hülyeségekre is kiterjed a fantáziám. Amikor felébredtem már sötétedett. Astrid ugyan ott volt amikor elaludtam és annyi változás történt, hogy egy vizes rongy került a fejemre.
- Te miről álmodtál? - kérdezte.
- Azt én is szeretném tudni. - mondtam.
- Mondtál valami olyasmit, hogy inkább a padlód, mint egy cékla. Ezt, hogy kell értenem? - kérdezte.
- Úgy, hogy féltékeny lehetsz arra a padlóra, mert többször találkozott velem, mint te. - mondtam.
- Mert? - kérdezte.
- Nem tudom hányszor gurultam le az ágyról esténként és kötöttem ki a földön, a másik meg állandóan a földön kötöttem ki ha valami bajom lett. - mondtam.
- Most, hogy így mondod, igazad lehet. - mosolygott.
- Szeretlek. - mondtam.
- Szeretlek. - válaszolt. - Mindjárt jövök.
- Hova mész? - kérdeztem.
- Az asztalhoz, enned kell valamit. - mondtam.
Felállt mögülem és elment az asztalhoz, vissza már a vacsoránkkal jött. Leült velem szembe és rám nézett. Adott egy korsó vizet a kezembe.
- Nem kell kiszolgálni ennyire. - mondtam.
- Nem erőltetheted meg magad semmivel. - mondta. - Szigorú ágynyugalomra van szükséged.
- Még a padló is jobb lenne. - morogtam.
A szemét forgatta és mosolygott.
- Csak szólok, hogy rólam is beszéltél. - mondta.
Ahogy ezt kimondta félre is nyeltem és elkezdtem köhögni, mint valami hülye. Amikor abba hagytam Astridra néztem.
- Jól vagy? - kérdezte.
- Miket mondtam? - kérdeztem.
- Olyanokat, hogy mennyire szeretsz, hogy mennyire gyönyörű vagyok és hasonlok. - mondta. - De volt egy dolog ami nagyon tetszett.
- Mi? - kérdeztem.
- Idézlek: " A nap is csak azért kell fel minden áldott nap, hogy benned gyönyörködjön. " - mondta elpirulva, de mégis mosolygott. - Ez jól esett, még akkor is ha úgy mondtad, hogy nem is tudtál róla.
- Hát akkor nagyon szívesen. - mondtam.
- Csak tudod egy kicsit túlzásba estél. Én nem vagyok gyönyörű épp, hogy csak szép. - mondta.
- A szerénység az erényed. - mondtam. - És hidd el nekem, hogy egyszerűen nem csak szép vagy.
- Ha nem lennél belém szerelmes nem ezt mondanád. - mondta.
- De akkor is azt mondanám, mint legjobb barátod, hogy gyönyörű vagy és higgy magadban. - mondtam.
- Hablaty...
- Figyelj sok lánnyal találkoztam, - aminek nem örülsz, tudom - de ők a nyomodba se érnek. - mondtam.
- Hablaty, ne túloz. - szólt rám.
- Nem túlzok. Veled senki se versenyezhet, bármiről is legyen szó. - mondtam. - Azzal az édes, szeplős pofiddal nincs aki versenyezni tudna.
- Inkább egyél. - mondta teljesen vörös arccal.
Odahajoltam hozzá és megpusziltam az arcát.
- Egyél. - mondta.
- Rendben. - mondtam és elvettem egy kiflit a tálról. - Te is egyél.
- Nem vagyok éhes. - mondta.
- Astrid! - szóltam rá.
- Már ettem míg aludtál. - mondta. - Elé nehezen tudtál nyugodtan aludni.
- Mert? - kérdeztem kikerekedett szemekkel.
Bólintottam és csak őt néztem.
- Ez csak egy kicsit zavar. - mondta egy idő után.
- Látod, hogy idegsítő. - mondtam.
- Ha abba hagyod akkor én se csinálom többet. - mondta.
- Én olyat nem mondtam, hogy zavar. - mondtam.
Felvette a tálat és vissza vitte az asztalra, majd vissza jött hozzám.
- Te is megváltoztál. - mondtam.
Mielőtt leült volna magamhoz húztam és átöleltem.
- Ha szabad tudnom miben változtam meg? - kérdezte.
- Ahhoz képest aki azelőtt voltál, hogy én elmentem más lettél. - mondtam. - Igaz most is elszánt vagy, de már nem annyira. Félsz ami rád sose volt jellemző, ha Magnust nem számítjuk bele. A szemedbe a bátorság és a merészség helyét átvette a félelem és az aggodalom. Azzal, hogy elmentem rajtad nagy seb esett, hisz miattam voltál az az áthatolhatatlan jégpáncél, most meg attól is kiakadsz ha egy szúnyog megcsíp. - mondtam. - Tudom, hogy egyszer egy idő múlva ugyan olyan leszel... részben, mint amilyen voltál. Mondjuk így is jó vagy nekem aztán mindegy, hogy mennyire vagy őrült, mert úgy szeretlek, ahogy vagy, csak az akasztott ki mindig, hogy bármi történt velem kiakadtál, még ha nem is mutattad ki.
- Most már tudod, hogy miért akadtam ki mindenen. - mondta.
- Igen. - mondtam. - Ez most gázul fog hangozni, de igaz. Nem ismertelek fel amikor bepottyantam Fogatlannal a versenyre.
- Mert? - kérdezte.
- Megváltoztál és te se ismertél meg engem. - mondtam. - Tudom, hogy láttalak előtte 2 héttel, de az is mennyi idő volt? Fél perc ha nem több. Felmértem ki jön és bevágódtam az első búvóhelyre amit találtam. Csak is onnan tudtam, hogy te vagy az, mert láttalak titeket elrepülni felettünk. Viszont abban a pillanatban amikor a szemedbe néztem tudtam hol vagyok és egy gondolat jár a fejemben.
- Mi? - kérdezte mosolyogva.
- Hogy attól a perctől fogva csak veled szeretnék maradni. - mondtam.
- Ez be is jött. - mosolygott.
- Igen. - csókoltam meg a nyakát.
Beleborzongott egy kicsit, de a mosoly ott volt az arcán.
- Amikor kimondtad, hogy te vagy az én egyszerűen ledermedtem és nem akartam hinni a szememnek, se a fülemnek. Lehetetlennek tartottam, hogy három év után haza gyere. De igazából éreztem, hogy valami fog történni az nap és megtörtén. Vissza kaptalak. Csak gáz volt, hogy ott álltam hitetlenkedve ahelyett, hogy a nyakadba ugrottam volna egyből. - mondta.
- De figyelj az este az jó volt még akkor is, hogy elhordtál a sárgaföldig és előtte fel is pofoztál, de jó volt a további része. - mondtam.
- Cuki volt a szerelmi vallomásod. - mondta. - Nagyon tetszett.
- Nekem meg a lelki fröccsöd tetszett. - mondtam. - És szólok, hogy nyáladzol alvás közben.
- Ne keverj össze magaddal. - mondta.
- Én tudom magamról, hogy beszélek álmomban és motyogok valamiről. Bár jó lenne tudni, de ez mindegy is most. Te viszont nyáladzol. - mondtam.
- Ezt csak kitaláltad. - mondta.
- Ja és reggel leköptem magam, mi? - kérdeztem.
- Igen. - bújt közelebb hozzám.
Magam felé fordítottam az időközben elfordított fejét és megcsókoltam.
- Azt ugye tudod, hogy 2 nap múlva elmegyek? - kérdeztem.
- És így kell tönkre tenni egy tökéletes pillanatot. - mondta.
- Nekem az ilyenekhez van tehetségem. - mondtam. - Amikor minden jó elmegyek, most meg ez.
- Az látszik is. - mondta. - Tuti, hogy 2 hónap múlva itthon leszel?
- Igen.... vagyis inkább én is remélem, de szerintem addigra helyre jön minden körülöttem. - mondtam.
- Tuti? - kérdezte.
- Totál tuti biztos. - mondtam.
- Elfogod valaha mondani mi is volt a bajod? - kérdezte.
- Persze, csak nem biztos, hogy most. - mondtam.
- Nekem ennyi is megfelel. - mondta.
Rátettem a kezem a kézfejére és rámosolyogtam. Láttam, ahogy a szeme sarkából a kezünkre néz.
- Most miért? - kérdeztem.
- Fel kellene gyógyulnod. - mondta.
- Akkor te is alszol. - mondtam.
- Én fogok is. - válaszolta. - Mindjárt jövök. - állt fel.
Az asztalhoz ment és egy korsóval jött vissza.
- Nem az a poshadt ízű genyó van benne ugye? - kérdeztem.
- Sima víz van benne. - mondta.
Odaadta én meg megittam. Leraktam az ágyam melletti asztalra és Astridra néztem, ki épp állt fel. Elkaptam a kezét és vissza rántottam magamhoz, végeredmény az lett, hogy az ölemben ült velem szembe.
- Mi a baj? - kérdeztem.
- Semmi. - válaszolta.
- De van valami ami bánt. - mondtam. - Elmondod?
- Nem bánt semmi. - mondta.
- De igen. - mondtam. - Amióta azt mondta, hogy nem most mondom el más lettél.
- Fáradt vagyok ennyi. - mondta.
- Astrid, tudom, hogy van valami, nem tudsz megtéveszteni. Ismerlek már eléggé. Úgy, hogy kérlek szépen mondd el. - mondta.
- Csak eszembe jutott egy emlék amikor Finn bácsi a szekerce forgat...
- Ne hazudj! - mondtam.
- Jó. - mondta. - Amíg aludtál volt egy olyan óra amikor nem lélegeztél és nem is reagáltál semmire. Megijedtem, hogy...
- Hé, semmi baj. - öleltem magamhoz.
- Figyelj nálam az ilyenekhez hozzájárul a néhány órás, napos eszmélet vesztés, de semmi bajom nem lesz tőle. - mondta.
- Tudom. - mondta síros hangon.
Szorosabban öleltem, de semmi haszna nem volt. Pár perccel később már sírt. Ennyire megijeszthette, hogy elvesztettem az eszméletem, de ennél tovább már nem is bírta. A hátát simogattam, hogy megnyugodjon. A fejét ami eddig a vállamon volt, most a nyakamba fúrta és tovább sírt.
- Nem akarlak elveszteni soha. - mondta.
- Nem is fogsz. - mondtam.
- Ez már a negyedik, bocs ötödik esett, hogy majdnem elveszítettelek. - mondta. - És még mennyi majdnem lesz, addig amíg meg nem történik?
- Nyugodj meg nem, nem lesz semmi baj. - mondtam.
- Abban nem lehetsz biztos. - mondta.
- De abban igen, hogy nem hagylak el. - mondtam.
- Most is elmész. - mondta.
- De nem hagylak el és vissza jövök. - válaszoltam.
- Tudom. - mondta.
- Akkor? - kérdeztem.
- Szeretlek. - mondta.
- Én is. - mondtam.
Úgy ültem vele még egy darabig, szipogott néhányat, majd hallottam és éreztem, ahogy a nyakamba szuszog. Szorosan öleltem át és lefeküdtem vele. Betakartam és néztem, ahogy alszik. Lassan én is elaludtam.
A napok - az a 2 nap - egy hangúan telt. Egész nap az ágyban feküdtem és Astridot figyeltem, hogy mit csinál, vagy ő nézett engem esetenként a füzetembe rajzoltam és azt nézte. De főként aludtam. Inkább aludtam, minthogy Astridot az őrületbe kergessem azzal, hogy állandóan fel akarok kelni. Utolsó este volt amit otthon töltöttem és már teljesen jól is voltam. Volt egy kettő köhögőrohamom is, de semmi komolyabb. A lázam se ment fel és semmi egyéb. Jól voltam már.
- Holnap már mész is. - szólalt meg Astris az asztaltól.
Arra nézettem és látszott rajta, hogy nem akarja, hogy menjek.
- Igen, de csak délután. - mondtam.
- Jó. - jött oda hozzám és leült mellém. - Mi fogsz csinálni míg nem mész?
- Nem tudom. Viszont ha akarsz ma már haza mehetsz. - mondtam.
- Maradok. Nem tudom mennyi ideig úgy se leszel itt és addig nem is foglak látni, így veled maradok amíg csak tudok. - mondta.
Bólintottam és magamhoz húztam. A fejét a vállamra rakta és engem nézett. Pár perc múlva már aludt is. Rászokott arra, hogy a vállamon alszik el. Felálltam és beraktam az ágyba. Oda mentem Fogatlanhoz és megsimogattam, mire rám nézett.
- Holnap délután megyünk. - mondtam neki.
Fura hangot adott ki amit én egy jónak vettem.
Vissza mentem Astridhoz és befeküdtem mellé. Lassan én is elaludtam.
Álmomban nem tudom miért, de újra éltem azt a napot amikor lelőttem Fogatlant és megtaláltam az erdőben, megkötözve. Majd, ahogy kinyitotta a szemét és rám nézett.
Felültem, a lábaimat is felhúztam és rátámaszkodtam a kezemmel, amikbe a fejemet tettem. Pár perc múlva valaki felült mellém és a vállamra tette a kezét.
- Jól vagy? - kérdezte Astrid.
- Nem tudom. - mondtam.
- Mi a baj? - kérdezte.
- Asz előbb ment el onnan - mutattam az ablakra - egy éjfúria, de nem voltam neki valami szimpatikus. - mondta.
- Mert?
- Nem az látszott rajta, hogy tetszek neki, hanem, hogy nem akarja, hogy megéljem a következő napot. - mondtam.
- De miért? - kérdezte.
- Nem tudom, de az is lehet, hogy csak beképzeltem. Az előbb se valami jót álmodtam. - mondtam.
- Mi volt benne? - kérdezte.
- Először azt hittem, hogy az a nap amikor lelőttem Fogatlant, de nem ő volt az, hanem egy másik éjfúria. Ugyan azzal az ellenséges tekintettel. Lehet, hogy ezért képzeltem be azt, hogy valami figyel. - mondta.
- Hát jó, de most már próbálj meg aludni még. Az éjszaka közepe van. - mondta.
- Tudom. - mondtam és odafordultam hozzá.
Megsimogattam az arcát és megcsókoltam, pillanatokkal később már feküdtünk is. Megint én " feküdtem " rajta és úgy csókoltam.
A feje melletti kezemhez nyúlt. Nem tudom mit akart vele, de eltolni biztosan nem. Pár perccel később elváltam tőle és ránéztem.
- Szeretlek. - mondtam.
- Én is. - mondta.
Lejeb csúsztam és a mellkasára hajtottam a fejét és elaludtam. De még éreztem, hogy átölel és a hajamat simogatja.
Reggel ellenkezőleg voltunk. Astrid feküdt rajtam és aludt. Óvatosan letoltam magamról és felültem. Megcsókoltam a homlokát és felálltam, odamentem Fogatlanhoz és megsimogattam őt. Felvettem a felsőm és lementem. Lent nem volt senki pedig már nem volt korán, max 8 óra lehetett, de akkor apa már fent szokott leni és anya is. Kellett nekem arra gondolni, hogy nincs itt senki, mert Klaus jelent meg. Kicsit pipán jött felém, majd rám nézett és attól a hideg rázott ki.
- Most meg mit bámulsz?! - kérdezte.
- Semmit. - mondtam és tovább indultam.
- Higgyem is el? - kérdezte.
- Azt hiszel amit akarsz. - indultam el a lépcsőmhöz.
Anya jött felénk vagyis inkább Klaus fele hátulról. Amint ezt Klaus meglátta az ajtóhoz ment.
- Nem hagynál engem békén. - mondta anyának címezve.
Kérdőn néztem vissza Klausra.
- Hogy kérhetsz arra, hogy bocsássak meg neked, amikor egész eddigi életemben nem voltál velünk, szükségünk lett volna rád, de inkább a sárkányokkal maradtál, ahelyett, hogy a családoddal lettél volna. Én nem vagyok olyan, mint Hablaty, aki mindenkinek megbocsájt. - mondta rám mutatva.
Kikerekedett szemekkel néztem rá, majd megszólaltam.
- Engem kihagyhatnál ebből. - mondtam.
- Te csak maradj csöndbe. Áruló lettél amikor egy sárkánnyal kezdtél el barátkozni és el is mentél vele. - mondta.
A szememet forgattam. Csak egy " kicsit " van kiakadva. Ő van kiakadva akivel mindenki törődött és foglakozott vele, rám bezzeg senki se bagózott, kerültek és minden egyéb. Nekem kellene kiakadnom és nem neki, de inkább hagyjuk.
- Ne beszélj így a testvéreddel. - szólt rá anya.
Minek kellett nekem lejönnöm vagy addig kellett volna menekülnöm amíg lehetett volna. Oké lehet, hogy annyiban jó ez, mert anya mellet kiállok,a hogy ő is mellettem, de semmi másban nem. Ha anya nem lenne ott szerintem Klaus gazdagabb lenne egy orrtöréssel.
- Engem aztán nem érdekel mit mondasz rólam, de másokat nem kellene megbántanod, mert neked nem tetszik semmi. - mondtam.
Összehúzott szemekkel nézett rám, majd kiment.
- Jól vagy? - fordultam anyához.
Összerándultam amikor az ajtó becsapódott mögöttem.
- Nem igazán. - válaszolta anya. - Te jól vagy?
- Igen, csak hirtelen jött az egész. - mondtam az ajtóra mutatva.
- Klaus mindig ilyen volt? - kérdezte.
- Igen. Még az ő hibáit is magamra vállaltam, hogy apa ne csalódjon benne. De azt tudom, hogy apa sose ilyennek nevelte őt. - mondta.
- És te? - kérdezte.
- Rólam már mindenki lemondott a legelején, én magamtól lettem ilyen, az utóbbi 3 évben meg Fogatlan nevelt engem. - mondtam. - Én most felmegyek és összepakolok, mert délután megyek.
Bólintott, majd felállt és kiment - jó Thor tudja hova. Vállat vonva mentem vissza Astridékhoz. Astrid még mindig aludt békésen, ahogy hagytam, de Fogatlan már nem. Azt a helyett szagolgatta ahol tegnap a másik éjfúriát láttam és még morgott is hozzá. Ebből már tudom, hogy nem csak képzeltem, hogy ott van.
- Elég lesz. - szóltam Fogatlanra.
Morgott még egyet utoljára, majd kérdőn nézett rám.
Odajött hozzám én meg megsimogattam úgy, ahogy szeretni. Ezt az egészet dorombolva fogatta.
- Hablaty...
Hallottam magam mögül. Arra fordultam és egy éppen felülő, kócos Astrid nézett vissza rám. Mosolyogva mentem oda hozzá, leültem mellé és megsimogattam az arcát, amibe bele simult.
- Itt vagyok. Mi a baj? - kérdeztem.
- Hiányoztál. - mondta.
- Mi lesz akkor ha nem leszek itt? - kérdeztem.
Vállat vont.
- Mikor keltél? - kérdezte.
- Úgy 20 perce. Miért? - kérdeztem.
- Miért nem ébresztettél fel? - kérdezett vissza.
- Nagyon fáradt voltál és nem akartalak felébreszteni, így hagytalak aludni még. - mondtam.
Bólintott és magához húzott, hogy megöleljen, de megelőztem és megcsókoltam. Bár nem volt ellene, mert mosolygott. Átölelt - oldalról - amikor szétváltunk.
- Tartott valaki árulónak engem amikor elmentem Fogatlannal? - kérdeztem.
- Én úgy tudom, hogy nem. Miért kérdezed? - kérdezte.
- Klaus az előbb anyával veszekedett és szóba kerültem én is, mondtam, hogy hagyjon engem ki ebből, erre azt mondta, hogy áruló vagyok. - mondtam a nyakába.
Fogatlan oda jött hozzánk és dörgölőzni kezdett meg dorombolni. Astrid meg szorosabban ölelt magához - még mindig oldalról.
- Figyelj senki se tartott árulónak, mert elmentél. Klaus... Klaus meg egy idióta ha így beszél rólad, nem kell vele foglalkoznod. - mondta.
- Ha megbánt valamivel vagy miatta vagy bárki miatt bajod lesz, csak írj és megemlegeti, hogy bántott téged, értetted? - kérdeztem.
- Igen. - mondta.
Átöleltem a derekát és behúztam az ölembe. Az arcát a nyakamba temette én meg az övébe az enyémet és úgy ültünk ott.
- Ha találkozni szeretnél velem vagy én veled akkor csak írj vagy én írok neked. - mondtam. - A kis sárkányok megtalálnak.
- Rendben. - mondta.
- Csak annyit írj, hogy mikor és hol, majd én is azt írom ha szeretnék veled találkozni. - mondta.
Most már csak bólintott. Egy ideig még nyugiba ültünk úgy, míg Fogatlan le nem lökött minket az ágyról. Én kerültem alulra Astrid meg rajtam kötött ki. Egymásra néztünk és elkezdtünk nevetni. Átöleltem és felültem vele, majd visszaültem az ágyra. Az arcát vissza temette a nyakamba én meg egy kicsit morcosan néztem Fogatlanra. Egy kicsit bánatosan nézett rám.
- Ne legyél féltékeny, hallod. Délutántól csak a tied leszek Snoggeltogig. Örülj neki. - mondtam.
- Féltékeny? - kérdezte Astrid a nyakamból.
- Nem csak te vagy az egyetlen barátnőm. Úgy tűnik Fogatlan is a barátnőm lett az idő múlásával. - mondtam.
- Vicces. - mondta és megcsókolt.
- Menni kellene valamerre. - húzódtam el tőle.
- Menjünk akkor. - mondta és felállt.
Felhúzott és megfogta a kezem. Elindultunk le, majd ki is mentünk és a Nagy terem irányába indultunk. Mindenki tudja, hogy Astriddal és velem is mi történt. Ezen a szigeten a hírek és a pletykák is gyorsan terjednek. Titkot is csak nagy nehezen lehet megtartani. Nem a srácokhoz mentünk, hanem hátra az asztalomhoz. Leültünk enni és az embereket figyeltük. Amint végeztünk Astrid odabújt hozzám én meg átölelem.
- Mit fogsz csinálni, míg távol leszel? - kérdezte.
- Arra gondoltam, hogy megcsinálom a zárható gyakorlótokat vagy mit és egy szállást is magamnak, vagyis magunknak. - mondtam.
- Oké. - mondta.
Felálltunk és elmentünk sétálni. A rét fele indultunk, de félúton hangokat hallottunk meg.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
"Nosztalgiáztam"
Visszaolvasgattam a régi komenteket és még most is meghatódok egyes emberek hozzá szólásain. Mikor kis taknyosként neki kezdtem 0 írói ...
