Hablaty új élete 70. fejezet

- Hát fura egy esténk volt az egyszer biztos. De legalább tudok valamennyit rólad. Viszont nem érdekel, hogy mi történt akkor. Ami most van azzal kell foglalkoznunk. Igaz? - kérdeztem.
Morogva bólintott.
- Hát jó. Menjünk enni. Aztán elkezdem a házat csinálni. - mondtam és felvettem a felsőmet.
Minden mást a földön hagytam és kimentünk. Felültem Fogatlanra és lementünk 2 ugrással a partra.
- Pár nap múlva írnom kell Astridnak, hogy jól vagyunk, de ez most nem olyan biztos. Az esti után, de erről neki nem muszáj tudnia. Ha kedvem tartja és te is akarod elmondjuk neki, ha nem akkor nem. Ez csak rajtad áll. Evés után te azt csinálsz amit akarsz én meg elkezdem a házunkat. - mondtam.
Megsimogattam és elmentem halászni, de most ő is segített. Vagy inkább csak játszott a vízben. Mindegy, de most nem ült kint a parton és figyelt engem. Talán egy hallal játszott vagy valami mást üldözött, de nekem jött aminek az lett a következménye, hogy a vízeben kötöttem ki. De melegem egy darabig nem lesz azt hiszem. Abban a pillanatban amikor a vízben kötöttem ki vissza jött hozzám és megnyalta az arcom. Felsegített és folytatta a játékot.
- Legközelebb kerülj ki. - mondtam neki.
Játszott tovább, - nem tudom mivel - de engem messzire elkerült. Szerencsére. Míg játszott én kifogtam magunknak a reggelit, majd ki is mentem a partra enni. Fogatlant néztem míg ettem, mert még mindig játszott a vízben. Műsoros reggeli. Legalább egy valaki képes mosolyt csalni az arcomra legyen bármi bajom. Mikor megunta a játékot kijött és enni kezdett, de előtte lerázta magáról a vizet, amiből én is kaptam.
- Köszönöm, máma már megfürdettél ha nem felejtetted volna el. - mondtam neki.
Ezen csak nevetett. Komolyan képes bármikor mosolyt csalni az arcomra.

Lefeküdt mellém és elkezdett enni.
- Azt ugye tudod, hogy neked hasonló posztod volt a klánodban, mint nekem otthon. Egyszer te lettél volna a vezér, ami igazából már most te vagy. És büszkébb nem is lehetnék rád. - mondtam neki.
Boldogan nézett rám.
- A kezdethez képest, amikor meg akartalak ölni most milyen jó barátok vagyunk igaz? - kérdeztem. - Nem tudnám elképzelni nélküled az életem. Apám helyett apám voltál. De a szigeten már amikor megbíztál bennem, amit csodálok Igor után. - mondtam. - Sajnálom amit átkellet élned kölyökként.
- Ahogy ő is azt amin te mentél át gyerekként. - mondta Thyra.
- Azt hittem, hogy elmentél már. - álltam fel.
- Nem. Szeretnék bocsánatot kérni tőled a tegnapi miatt és azért is, hogy nem mondtam el a " szuper képességemet ". Nem volt szép tőlem amikor te az egész életedet elmondtad nekem, de ki hitte volna el, hogy megértem a sárkányokat. Mindenki bolondnak nézne. - mondta.
- Én nem vagyok pletykás. Más részről meg nincs kinek elmondanom. Astridon kívül, de ő nem nézne bolondnak. Olyan dolgok vannak ebben a világban akit senki se ért, de léteznek. - mondtam. - Nem csak neked kell bocsánatot kérned én se voltam valami kedves az este.
- Mert? - kérdezte.
- Nem tudom. - mondtam. - Nincs harag?
- Nincs. - mosolygott.
- Tudom, hogy nem rám tartozik ez az egész meg már rég történt, de van egy olyan érzésem, hogy nem Fogatlan vezette Igort a szigetükre. - mondtam.
- Miből gondolod ezt? - kérdezte.
- Pár napja egy éjfúria engem figyelt az éjszaka és ugyan az az álmom volt amit éveken át elég sokszor álmodtam az éjfúriával. Másnap meg megakarta ölni az öcsémet. Az a sárkány tudta ki vagyok, mert nem úgy nézett rám, mint egy idegenre, hanem, mint Villám néz rám. - mutattam a sárkányra.
- És azt gondolod, hogy az volt? - tette fel a kérdést.
- Igen... Nem... Talán. - válaszoltam. - Nem tudom mit higgyek már.
- Ez érthető. - mondta és megveregette a vállam.
- Jól hiszed, hogy nem a te sárkányod volt az aki elvezette Igort az Éjfúriák fészkéhez. - ugrott le elénk egy lány.
Kérdőn néztünk egymásra, majd a lányra. A lány mögött megjelent az az éjfúria amelyik Klausra támadt. Biccentett mind kettőnknek. Thyra csak nagy szemekkel nézett rá.
- Tudnunk kéne ki vagy? - kérdeztem.
- Neked talán, de biztos ki voltál ütve amikor a hajón jártam. - mondta. - De a sárkányod megismert.
- Mi? - kérdeztem.
Nekem ez már sok volt. Igornak van egy lánya. Így talán ártani tudunk neki. Fogatlan elém, vagyis elénk állt és morgott a lányra.
- Látod Árnyas felismert. - mutatott Fogatlanra.
A név hallatára még jobban morogni kezdett és a lány fele közeledett. És milyen név az, hogy Árnyas. Jó a Fogatlan se jobb, de az legalább humoros és szereti is.
- Megakartad öletni az öcsémet. - mondtam.
- Nem. Téged akartalak. - mondta.
Megállt bennem a vér is erre a kijelentésre. Egyszerűen lefagytam. Engem.... azt akarta, hogy én haljak meg.
- Ha tudnád nem épp a legjobb emberre küldted rá a sárkányod. - mondtam.
- Odin örököse vagy, tudom. De te azt nem tudod, hogy egy sárkány bármit megtesz a parancsolójának félelemből. - mondta.
- De akiben megbízik sokkal többet. - mondtam.
Megforgatta a szemét.
- Támadj. - szólt a sárkányának, de az nem mozdult.
Mivel tudja, hogy Fogatlan az alfa nem támadja meg se őt, se engem, de még Thyrát se.
- Nem hallod, támadj. - mutatott rám.
- Nem fog támadni, mert inkább a segítségemet várja, minthogy megöljön. - mondtam.
- Hát akkor ennyi volt. - mondta és elővett egy kardot.
A sárkány lábába szúrta, aki felüvöltött és a földre esett. Fogatlan meg ugrott és a lánnyal nézett farkasszemet. Már lőni készült, de nem hagytam.
- Pajti, nem érdemli meg a halált se. - mondtam. - A férgek nem érdemelnek semmit.
- Mondod te aki feladta mindenét egy sárkányért, aki semmit se érdemel. Mégis ki tesz ilyet? - kérdezte.
- Az akinek számít egy élet és aki érez. - mondtam. - Figyelj rá, pajti mindjárt jövök.
Felmentem a klubházba és egy kötéllel mentem vissza. Megkötöztük a lányt és a száját, sőt a szemét is bekötöztük.
- Haza kellene dobni. - mondtam.
- Nem lenne egyszerűbb a tengerbe? - kérdezte Thyra.
- Most komolyan. - mondtam.
- Csak kérdeztem. - emelte fel a kezét. - Dobjuk le egy lakatlan szigetre ahol semmi sincs.
- Az nem is olyan rossz. Megcsinálod? - kérdeztem.
- Ezer örömmel. - mondta.
Láttam a szája sarkában a mosolyt. Vissza mentünk Fogatlanhoz és a másik sárkányhoz a fától. Még egy fához is hozzá kötöztük. Mi se vagyunk annyira hülyék, hogy hagyjuk, hogy lelépjen.
- Jól lesz? - kérdeztem.
- Igen, de egy ideig itt kellene maradni. - mondta.
- Ha nem lesz útban akkor maradhat. - mondtam.
- Rendben. - mondta. - Néha - néha nézz rá, hogy jól van-e és ennyi.
- Oké. - mondtam. - Értetem.

- Megyek és ledobom valahol. - mondta.
- Jó. - mondtam.
Felszálltak, majd elvitték a lányt is.
- Még egy probléma megoldva azt hiszem. - mondtam Fogatlannak. - Hagyjuk pihenni.
Bólintott és felmentünk a házba. Bent volt egy dobozban szerszám és szeg felcímkézve egy papírral, ami azt hirdette, hogy " építéshez való dolgok ", ráadásul tele van hibával az egész. Szóval az ikrek írták. Ha ilyennek vannak itt akkor deszkák is kell lennie... valahol. Majd megkeresem és majd akkor kezdem el amikor tudom.
- Most már csak deszkát kell keresnünk. - mondtam.
Fogatlan elindult és ő is kereste, hogy hol lehet. 10 perc múlva vissza jött nem tudom honnan és elkezdett lökdösni kifele a házból.
- Mi az? - kérdeztem.
Jobban elkezdett lökdösni kifele.
- Jó megyek, csak ezt hagyd abba. - mondtam.
Kifutott és meg fej csóválva mentem utána. Pár perc múlva egy ház előtt állt meg ahol " építéshez való anyagok " voltak, csak ugyan az ikrek írták ezt is.
- Komolyan nem tudom mihez kezdenék nélküled. - mondtam.
Mosolyogva tolta be az ajtót.
- Fa anyagunk az lesz. - mondtam. - Akkor először egy úttat csinálunk oda.
Megfogtam jó néhány deszkát és kivittem, majd vissza mentem vagy háromszor. Elkezdtem fűrészelni a fákat. Ha Astrid most látna tuti kiakadna, mert meg erőltettem magam, de nincs semmi bajom, pedig most kellene, hogy fájjon a hátam, de nem fáj.
- Pajti, holnap elmegyünk a fészekhez, ahol anyával voltunk. Tudom, hogy nem akarsz, de van ott valami ami kell nekem most. - mondtam.
Kérdőn nézett rám.
- Ajándékot kell csinálnom Astridnak Snoggletogra és a gnúvad szarvából tudok valamit csinálni neki. - mondta.
Ismételten kérdőn nézett rám.
- Neked is kell ajándék? - kérdeztem. - Nem lesz elég ha kapsz egy nagy kosár halat?
A halakra bólintott.
- Látod, hogy neked az is nagyon jó. - mondtam.
Folytattam tovább a favágást, de közben Fogatlan többször is elment megnézni a másik sárkányt. Egy alkalommal már azzal jött oda hozzám.
- Most már ketten nézik a műsort. - fordultam hozzájuk.
Fogatlan mosolyogva bújt oda hozzám, míg a másik minket figyelt. Megsimogattam szeretett sárkányom, aki dorombolva fogatta a dolgot. A másik sárkány ezen csodálkozott el a legjobban. Fogatlan meg felé lökött, pedig a földön térdeltem és ennek az eredménye az lett, hogy a földön feküdtem.
- Amikor a lábamnál fogva húztál két métert az jobban tetszett. - mondtam a hátamra fordulva.
Két fej nézett le rám. Felültem és a másik sárkányra néztem.
- Ha itt szeretnél maradni akkor meg kell bíznom benned és neked is bennem, bár a látottak alapján szerintem már kezdesz bízni bennem. - mondtam.
Fogatlanra néztem aki bólintott. Kinyújtottam a kezem a másik fele, elfordítottam az arcom és vártam. Gondolom csak nézte, hogy mit akarok ezzel vagy Fogatlantól kért támogatást, de pár perccel később a kezembe helyezte az orrát.

Nem volt olyan különleges, mint amikor Fogatlannal csináltam ezt, de most is jó volt, de az a varázs nem volt meg. Gondolom az azt jelentette, hogy Fogatlan hozzám tartozik. Rengeteg sárkányt szelídítette meg, de egyiknél se éreztem azt amit Fogatlannál. Fogatlan a társam, a másik felem, csak azért érezhettem. Felnéztem rá és már is sokkal barátságosabban nézett rám. Felálltam, mire rám néztek.
- Bocs, de én nem érek rá arra, hogy egész nap a fűben hemperegjek és kergessem a másikat. Dolgoznom kell, de ti azt csináltok amit akartok. - mondtam.
Felvettem azokat a deszkákat amiket nem vágtam kisebb darabokra és elindultam fel, hogy megcsináljam az úttat a házamhoz. Nincs semmi kedvem állandóan Fogatlannal megközelíteni. Felmentem a főházhoz és leraktam ott azokat. Majd vissza mentem a kisebb darabokért. Azokkal is felmentem és elkezdtem csinálni az összekötő pontokat vagy miket. Rég csináltam már ilyet, de a lényeg, hogy emlékezzek arra, hogy hogyan kell. Negyed óra alatt megcsináltam azt a hatot ami tutira kell. Majd a cölöpöket kell felállítani... valahogy. Na azoktól lesz majd sérülésem, de meg kell csinálnom. Egy - kettő tutira rám fog dőlni, de kifogom bírni. Mit számít egy - két zúzódás a láb elvesztésemhez, a leszúrásomhoz és a legutóbbihoz képest. Semmi. De attól még megkérem Fogatlant, hogy segítsen. Lementem és Fogatlant kerestem. Pár perc múlva fel is döntött annyira örült nekem.
- Ott voltam fent. De ha neked ennyire hiányoztam, nincs mit tennem igaz? - nyalta meg az arcom.

 Felálltam nagy nehezen alóla és leporoltam magam, aminek semmi értelme hisz 10 perc múlva megint a földön fogok fetrengeni Fogatlan miatt. Szóval mindegy.
- Nem lenne kedved segíteni egy kicsit? - kérdeztem, kérdőn nézett rám. - Fákat kellene kirobbantani a helyükről, hogy legyen cölöpünk a házhoz.
Bólintott és elfutott az erdőbe.
- Nem hagytál itt valamit? - kérdeztem.
Vissza jött és rám nézett, majd össze húzott szemekkel nézett rám.

- Megyek már és megnyugodhatnál 2 hónap alatt készen leszünk. A segítségedért meg otthon majd kapsz még egy nagy kosár halat. - mondtam neki.
Elindultunk be az erdőbe, bár nem tudom miért gyalog, de mindegy ha ő így akarja akkor legyen így.
- Nem lenne egyszerűbb átrepülni a fenyvesbe? - kérdeztem.
Megállt és rám nézett. Ismerem azt a tekintettet és nem lesz jó vége.
- Meg ne próbáld, azt amire készülsz. - mondtam.
De hiába, mögém futott és magára ültettet. Tudja, hogy utálom ezt, de direkt csinálja. Pillanatokkal később meg már repültünk is.
- Tudod, hogy én is rád tudok ülni, nem kell ezt csinálnod és amúgy se szeretem ha ezt csinálod. - mondtam.
Csak nevetett ezen és repült tovább. Percekkel később a fenyvesnél szálltunk. Azok a fák a legjobbak cölöpnek és sokat se kell velük babrálni, hogy megfelelőek legyenek. Elég magasak, csak valahogy el kell vinni, majd a házhoz.
- Ha kirobbantod a fákat, hogy fogjuk elvinni a házhoz? - kérdeztem tőle. - Gondolom nem bírod el egyedül, még repülve se.
Vállat vont és elment mellőlem. Elkezdte az első fát a gyökerénél lőni már az első lövésénél kidőlt és persze, hogy felém. De még időben ki tudtam térni a fa elől. Annak a túl oldaláról szóltam oda Fogatlannak.
- Azért én nem akarok kilapulni, mert te dolgozol. - morogtam neki.
Hallottam, hogy nevet.
- Ha ezt csinálod le mondhatsz a második kosár halról. - szóltam át.
Nem tetszően morgott egyet és folytatta a fa kidöntést. 6 fát tudtunk kidönteni mivel csak 6 lövése van. Legalább én is elkerülöm a halált.
- Szerintem holnap nem jövünk ki fát ölni, mert még ezeket is el kell vinnünk a házhoz valahogy. - mondtam neki. - De megoldjuk valahogy. Igaz?
Bólintott.
- Menjünk vissza egy fűrészért, hogy a felesleget le tudjam szedni róla. - mondtam.
Már nyitotta a száját, hogy lőjön, de rászóltam.
- Ha rálősz kezdhetjük elölről az egészet, mert felrobban a fa a lövésedtől. - mondtam neki. - Pillanatok alatt megjárjuk az úttat oda - vissza. Menjünk úgy is mindjárt jövünk.
Felültem rá és egy - két perccel később már a fát szabdaltam. Fogatlan meg nézte, ahogy szenvedek, de most nem is tudna segíteni. Nincs keze, hogy fát tudjon vágni. De én se panaszkodhatok hisz több, mint a felének megszabadultam a gyökerétől - ami maradt abból - és a legtöbb ágtól is. 2 fa meg már teljesen kész volt.
- Hát azt a kettőt már el kell juttatni a házhoz és holnap vissza jönni ide.szerinted eltudjuk vinni most? - néztem Fogatlanra.
Bólintott.
- Biztos vagy te benne? - kérdeztem.
Ismét bólintott.
- Te tudod. - mondtam. - Még jó, hogy hoztam meg egy hálót. Már csak segítség kell, hogy elvigyük oda.
Fogatlan koncentrálni kezdett és pillanatokkal később megjelent a másik éjfúria.
- Ez is meg van oldva. Kellek én ide egyáltalán? - kérdeztem ironikusan.
Fogatlan rosszallóan morgott egyet és meglökött.
- Már viccelődni se lehet veled? - fordultam hozzá és simogattam meg.

- Házsártos hüllő. - mondtam és megöleltem a fejét.
A másik kérdőn morgott. Gondolom nem értette miért nem ugrik nekem Fogatlan, mert azt mondtam rá, hogy házsártos.
- Szerintem menjünk, mert még vissza kell jönnünk a másikért is. - mondtam. - Holnap meg folytatom a többit. Egy darabig elleszek velük, de unatkozni nem fogok az biztos.
Kiterítettem a fa elé a hálót, Fogatlan meg a másik rágurította a hálóra és arra vártak, hogy menjünk. Felültem Fogatlanra és elindultunk. Nem tűnt úgy nekem, hogy zavarná őket ez a súly, mert ha igen akkor biztos, hogy nem így repülnének. Leszálltunk a ház előtti réten vagy min és leraktuk a fát a hálóról és vissza mentünk a másikért. 10 perc múlva kész is voltunk és pihenhetünk is. Nem tudom ki volt jobban lestrapálva. Ők vagy én. De szerintem én. Nekik csak egy 3 percig kellett cipelniük összesen a kettőt, míg én egész nap vágtam az ágakat, de tűzi fánk az lesz. Azért is el kellene mennünk Fogatlannal.
- Mit szólsz még egy körhöz pajti? - kérdeztem.
Kérdőn nézett rám.
- Reggelre kell tűzi fa és még estére is főleg ha vihar lesz nem sokára. - mondtam. - Kell valami ami melegen tartja a főházat estére. Figyelj az egészt 10 perc alatt megjárjuk és előbb ha segítesz is.
Bólintott és felültem rá. Leszálltunk a fadaraboknál és a hálóra kezdtük el szedni a fa megmaradt ágait. Úgy negyedéig raktuk meg a hálót amikor hatalmas villám szelte át az eget.
- Ennyi elég lesz menjünk. Mielőtt elfutsz a félelemtől. - simogattam meg.
Felültem rá ő meg megfogta a hálót és 2 perccel később már a főház előtt szálltunk le. Épp, hogy leszálltam róla mindent kint hagyva berohant és lefeküdt a sarokba.
- Neked mi bajod van a viharral, hogy ennyire félsz tőle? - kérdeztem. - Mindegy maradj itt körbe nézek és mindjárt jövök.
Kimentem, majd le és körbe néztem, hogy miben tehet kárt a vihar itt. Nem nagyon volt olyan dolog aminek baja eshetne, de azért lesz mit csinálnom. Elmentem a kikötőhöz is megnézni mi van ott. Egy hajó, de most szerencséére nem ellenséges, hanem jól ismert vitorla nézett vissza rám. Elindultam le. Amikor leértem Johannt láttam meg szorgosan pakolni a fedélzetről le a hajóaljba. Gondolom nem akarja, hogy baja legyen a dolgainak. Itt kikötőt és pakolni kezdett.
- Nem kell segítség? - kérdeztem.
- Mi csoda? - kérdezte, majd felém fordult. - Hablaty úrfi jól van?
- Igen, hallottál mi történt velem azért kérdezed? - kérdeztem vissza.
- Apád kért meg arra ha megtalállak vigyelek vissza Hibbantra. De gondolom voltál már ott. - mondta.
- Igen. - mondtam. - Mi szél hozott ide?
- A vihar. - válaszolta. - És téged?
- A magány. - mondtam tömören. - Ha nem akarsz egész éjjel pakolni akkor segíthetek.
- Azt megköszönném. - válaszolta.
Felszálltam a hajóra és segítettem neki pakolni. Már végeztünk, de még nem esett az eső egy cseppet sem.
- Jó nagy vihar lesz az este. - mondta Johann.
- Az biztos. Itt maradsz lent vagy feljössz, hogy biztonságba legyél? - kérdeztem.
- Fel? - kérdezett vissza.
- A többieknek van itt egy klubház féléjük ott meghúzhatod magad az estére. Én meg elvinném a cuccaimat amiket már mióta őrzöl. - mondtam.
- Köszönöm és elfogadom a szállást estére. A dolgaidat pedig mindjárt hozom. - mondta és elment.
Pár perccel később már a kosarammal tért vissza. Át vettem tőle és elindultunk fel. Nem esett egy szó se közöttünk, de nem is nagyon zavart. 5 perc múlva már bent is voltunk a házban. Megpakoltam a ház közepén álló asztalon lévő máglyát fával és megkértem Fogatlant, hogy gyújtsa meg. Leültem az egyik székre mire a fejét az ölembe rakta és aggódva nézett rám.
- Gyáva. - mondtam neki és megsimogattam a fejét.
Johannhoz fordultam.
- Hogy - hogy erre jártál? - kérdeztem. - Még sose láttalak erre járni.
- Sok olyan sziget van a sziget világon kívül is ahova el kell jutnom. - mondta.
- Hát jó. - mondtam és felálltam. - Jó éjt Johann.
- Jó éjt Hablaty úrfi. - válaszolt
Elvonultam Fogatlan után és lefeküdtem úgy, ahogy voltam. Lusta és túl fáradt voltam ahhoz, hogy levegyem a felsőmet. Ráfeküdtem a mellényemre és pillanatok alatt elaludtam. Az éjszaka közepén hatalmas dörgésre ébredtem fel. Fogatlan nem volt mellettem ezért körbe néztem. Johhan az asztalon aludt, ahogy én is aludtam elég sokszor a műhelyben. Fogatlan meg a sarokban kuporgott és elég rémült tekintettel nézett körbe. Felálltam és odamentem hozzá. Letérdeltem mellé és megsimogattam.

- Nem lesz semmi baj pajti. - mondtam. - Bent nem esik semmi bajod.
Valami történhetett vele egy viharban, hogy így viselkedik. Ráhajtottam a fejem az övére és úgy simogattam tovább a fejét. Lassan megnyugodott és elaludt, ahogy én is.


* Hibbant *

Astrid órákig ült a réten és gondolkodott. Várta már, hogy mikor fog találkozni Hablattyal, de valahogy érezte, hogy nem a következő napokban lesz az se és addig ki kell bírnia a többieket. De legalább újra maga mellett tudhatja azt aki a legjobb barátja és akivel tud beszélgetni. Igaz nem mindenről, de tud vele beszélgetni. Délután ment fel a faluba semmi kedve nem volt senkivel se beszélgetni. A Nagy terembe ment fel és egyből hátra ment ahol utoljára látta azt akit szeret. Nem volt túl nagy kedve most a társasághoz. Még nem volt vacsora idő se, de ő már bent volt és várt, de ő se tudta, hogy mire. Néhány órát ült ott maga elé meredve, mire leült vele szemben valaki.
- Miért nem vagy a többiekkel? - kérdezték tőle.
- Nincs kedvem hallgatni a hülyeségeiket. - válaszolta.
- És mihez van kedved? - kérdezte.
- Addig aludni amíg Hablaty vissza nem jön. - nézett a lány a vele szemben ülő Klausra.
- De nem teheted. - mondta.
- Kötelességeim vannak. - mondta a lány.
- Ahogy nekem is. - válaszolta a fiú. - Mikor fog vissza jönni?
- Azt mondta, hogy Snoggletogra tutira itt lesz, de jöhet előbb is. - válaszolta a lány.
- Csak kibírod azt a 1,5 hónapot míg vissza jön és nem leszel egy élő - halott. - mondta a fiú.
- Keveset aludtam az este. - duzzogott a lány.
- Mitől aludtál keveset? Aggódtál miatta vagy amiatt, hogy mit mondok neked bocsánat kérés gyanánt? - kérdezte Klaus.
- Szó - szó. - válaszolt a lány.
- Nem akarsz enni? - kérdezte.
- Nem vagyok éhes, de muszáj. Tudom, hogy Hablaty nem szereti ha ezt csinálom. - mondta.
- Igaz. - adott igazat neki a fiú.
- Hogy ment anyukáddal? - kérdezte
- Jól. Azt hiszem közelebb kerültem ahhoz a Klaushoz aki voltam. - válaszolt mosolyogva.
- Ezt jó hallani. Oh és lehet, hogy a többiek is megkérdezik mi bajod volt. - mondta.
- Tudom, de nekik mit mondjak? - kérdezte a fiú.
- Ez attól is függ, hogy mit fognak kérdezni. - válaszolta Astrid.
- Igaz. Gyere menjünk enni. - állt fel a fiú.
- Jó. - állt fel a lány is.
Mindketten azt hitték, hogy feltűnőek lesznek úgy, hogy egymás mellett mennek a konyha irányába felenni a vacsorájukat, de senki se figyelt rájuk. Még a konyhás se említette meg. Teljesen olyan volt, mintha egymás után vennék fel a vacsorát. Vissza mentek az asztalhoz és beszélgetni kezdtek.
- Tényleg milyen volt a kiképzés, mert én erről semmit se hallottam? De mindent őszintén. - mondta a lány.
- Szépen fogalmazva elég gáz volt. Csak a legjobbakkal foglalkoztak a többit meg csak épp, hogy megtűrték. Voltak akik feladták az egészet, de nekem maradnom kellett. Apa mondta, hogy bármi is lesz ott muszáj maradnom, de azt nem mondta minek. - mondta.
- Gondolom arra számított, hogy Hablaty nem olyan lesz, mint amilyen most. - mondta a lány.
- Lehet. - válaszolt a fiú.
- Tényleg megvertek titeket ha valamit nem úgy csináltatok, ahogy kellett? - jött az újabb kérdés Astridtól.
Klaus csak bólintott.
- De ezt nem tehetik. Szigorú szabályok vannak ott is. - mondta a lány.
- Azt csinálnak amit akarnak. Az az ő terepük. Mit csináljak küldjem rájuk a testvéremet az éjfúriájával? - kérdezte.
- Azt kellene. - morogta a lány.
- Nem változtál semmit. - mondta a fiú. - Itt mi volt míg nem voltam itt. A többiek csak magukról beszéltek.
- Kiről másról. Nekünk is be kellett segíteni valamiben a faluban így tűzet kellett oltanunk. Elképesztően nagy viták voltak apád és Hablaty között. De viszont a kiképzés előtti megszólalása nagy volt. Apád mondta, hogy nyakunkon a tél és egy egész falut kell etetnie, erre okosan megszólalt, hogy talán nem kellene ennyire etetnie a falut. Néhányan a hasukhoz kaptak és elég zabosan néztek Hablatyra, apádról nem is beszélve. Utána változott meg minden. A kiképzés első 2 napjában én voltam a legjobb utána meg Hablaty lett a sztár. De akkor már ott volt neki Fogatlan. Komolyan 2 nap alatt már tudott tőle tanulni? - kérdezte magától a lány.
- Látom neked ez csak most tűnt fel. - mondta a fiú mosolyogva.
- Igen, hisz elég hirtelen lett ügyes és nem tűnt fel, de jól tette azt amit csinált, mert megvédte tőlem a sárkányokat. - mondta a lány.
- És a többiek? - kérdezte felhúzott szemöldökkel a fiú.

- Csak dísznek voltak ott. A leginkább én harcoltam Hablattyal szemben. - mondta kínosan a lány.
- Úgy látom, hogy ez egy kicsit kínos neked. - mosolygott a fiú.
- Egy kicsit, de rossz erre így vissza gondolni. - mondta.
- Érthető. Életed értelmét ki nem állhattad. - mondta a fiú.
- Talán. - mondta a lány összehúzott szemekkel.

- Ki nem találom, hogy mit...
Hatalmas dörgés szakította félbe a vacsorát.
- Szerintem jobb ha megyünk. - állt fel a fiú.
- Jó, de ennek a beszélgetésnek még nincs vége. - mondta a lány.
- Rendben főnökasszony. - mosolygott a fiú.
- Nem vagyok az. - vágta rá a lány.
- De majd leszel. - válaszolt a fiú.
- Nagyon vicces. - mondta gúnyosan a lány.
- Ez az igazság. - vont vállat a fiú.
- Menjünk inkább nem akarok elázni. - mondta a lány.
- Én nem is lakok messze innen nekem ne mond. - idegesítette a fiú.
- Most direkt csinálod? - kérdezte a lány.
- Talán. - sétált el mellette.
- Csak, hogy tud te ebben nem vagy jó. Nem születtél erre, mint Hablaty. - mondta a lány.
- Senki se olyan, mint Hablaty. - mondta.
- Igaz, de míg ő ezzel megnevettet te felidegesítesz. - mondta a lány. - Mindegy megyek. Még Viharbogárt is meg kell etetnem. Szia.
- Szia. - mondta a lánynak.
Az elrohant haza, míg a fiú lassan sétált haza. Épp, hogy haza ért az apja is megérkezett.
- Klaus. - mondta.
- Apa. - válaszolt a fiú.
- Jól vagy? - kérdezte fiától.
- Azt hiszem. És te? - kérdezte.
- Megvagyok. - válaszolt a főnök.
- Az jó. - mondta a fiú és elindult a szobája felé.
- Napokig tartó vihar lesz fel kell készülnünk a legrosszabbra. - szólt utána az apja.
- Rendben. - válaszolt a fiú.
Kínosabb beszélgetése még nem volt senkivel, mint most. Amióta vissza hozták a szigetre és az apja leszidta kétszer is, utána meg nem igazán szólt hozzá 2 szónál többet. Elég furcsa volt ez számára, de nem törődőt vele. Felment a szobájába és lefeküdt aludni. Eközben lent az asszony is megjelent.
- Miért nem kértél tőle bocsánatot? - kérdezte az asszony.
- Nem tudom. - válaszolta.
- Ha legközelebb találkozol vele kérj tőle bocsánatot. - mondta az asszony és elment.
Elég bágyadt képpel nézett felesége után a főnök. Igaza volt a nőnek bocsánatot kell kérnie a fiától. Neki és senkinek se jó ha rosszba van bármelyik fiával is. Holnap az első dolga az lesz, hogy a fiával beszél. Mégis csak jobb ha a családban béke van. Egész éjjel esett és dörgött az ég, de a faluban béke volt a vihar ellenére is. Senki se aggódott senki miatt se. Még Hablatyért se a családja hisz tudják, hogy tud magára vigyázni. Astrid aludt egyedül nehezen az este. Egy kicsit aggódott is a fiúért és a viharokat se szerette nagyon, de most nem volt vele senki akiben nyugalmat találhatna. Elég sokáig csak forgolódott és nem tudott aludni. Egy kicsit csendesedett a vihar amikor sikerült el aludnia és reggelig semmi se zavarta az álmát. De reggel se állt el az eső és talán még erősebb is volt a vihar, mint az este. Még a sárkányoknak se volt kedve repülni úgy, ahogy a faluban sem volt valami jó hangulat. A legtöbbször akár mekkora vihar van az emberek dolgoznak, de ebben a viharban volt valami ami miatt senki se merte kirakni a lábát a házból. A fiatalok és a gyerekek az ablakon bámultak ki az esőbe míg a felnőttek a házban szorgoskodtak.
A törzsfő, mint általában a legkorábban kelt, de ő se tette ki a lábát a házból. Várta, hogy mikor kell fel a fia, hogy beszélni tudjon vele. Nem telt bele sok időbe mire fentről mocorgást hallott. Elindult fől, hogy beszéljen a fiával.