Hablaty új élete 69. fejezet

* Hibbant *

Míg Astrid bent evett, addig Klaus azon törte a fejét a szobájában, hogy hogyan is kérjen bocsánatot az anyjától. Amióta az anya vissza tért közéjük kerülte és ha beszélt is vele akkor nem volt valami kedves vele. Amit nagyon bánt, de bízik abban, hogy meg fog neki bocsájtani és nem lesz már gond az életükben. Se az apja, se az anyja nem volt otthon. Fent voltak a Nagy teremben reggelizni. Azok után csak az anyja jön haza és akkor tudnak beszélni... vagyis inkább ő azt reméli. Óráknak tűnő percek után hallotta lentről kinyílni az ajtót és az anyát felsóhajtani. Felsóhajtott, majd felállt és lement, hogy bocsánatot kérjen az édesanyától. Mindig is hitt abban, hogy egyszer újra velük lesz, de nem hitte, hogy tényleg megtörténik és a mikor megtörtént eltaszította magától az alkalmat, hogy az anyjával legyen, de most szeretné helyre hozni a dolgokat. Lassan ment le ami közben erőt gyűjtött a beszélgetéshez.
Ahogy leért meg is állt, mert nem tudta, hogy egyáltalán miként kezdje az egészet, de majd kitalál valamit. Amíg ő a lépcső előtt elmélkedett az anyja elől dolgozott. Kilépett a takarásból a fiú és egy kicsit előrébb ment, majd megszólalt.
- Beszélhetnénk? - kérdezte.
Az asszony meglepődött, hisz nem gondolta, hogy valaki van a házban akkor tájban, főleg, hogy az a valaki a kisebbik fia. Ami még jobban megdöbbentette az az, hogy beszélni szeretne vele.
- Persze. - válaszolta felébredve a döbbenetéből. - Miről szeretnél?
- Tudom, hogy megbántottalak azzal amiket mondta, de nem gondoltam komolyan, csak minden olyan hirtelen történt és ez az egész így jött ki rajtam. - mondta Klaus. - Hablaty ébresztett rá a rengeteg hibámra.
Részben ez igaz volt és jobb is volt ez mondani, minthogy egy éjfúria a minap meg akarta ölni. Ahogy felé közeledett minden hibája felelevenedett előtte és akkor eldöntötte ha ezt megússza akkor azokat helyre hozza kerüljön bármibe. És nem is akarta az anyját ilyennel felzaklatni hisz látta mennyire aggódik Hablatyért amikor kisebb - nagyobb baja esett. Nem akarja, hogy egy megoldott ügy miatt aggódjon.
- Szeretnék bocsánatot kérni azokért amiket mondtam nem gondoltam komolyan, de mégis kimondtam őket. Mindig hittem abban, hogy egyszer újra velünk leszel, de az idő múlt a reményem is kezdet fakulni, míg végül teljesen meg nem szűnt. De most itt vagy, Hablatynak köszönhetően és ahelyett, hogy veled lettem volna eltaszítottalak magamtól, amit sajnálok. Most abban reménykedek, hogy megtudsz nekem bocsájtani. - horgasztotta le a fejét a fiú.
Az asszony közelebb ment hozzá és felemelte a fejét az állánál, mint pár héttel ezelőtt a testvérének.

Az érintéstől egy apró mosoly futott át a fiú arcán.
- Mindenki követ el hibákat, amiket meglehet bocsájtani vagy sem. Te csak össze voltál zavarodva és azért beszéltél úgy, ahogy, de most már minden rendben van és lesz is. És persze, hogy megtudok bocsájtani neked hiszen a fiam vagy, akit szeretek. - ölelte magához a fiát.

Kellett néhány pillanat vagy perc a fiúnak, míg felfogta teljes mértékben mi is történ. Amint sikerült viszonozta az ölelését az anyjának és nagyon jól tudta, hogy neki ez hiányzott egész életében.

Sokkal jobban odabújt az anyjához, hisz csak erre vágyott egész életében és most végre vele van az akire mindig is vágyott. Érezte, hogy ezzel még közelebb került ahhoz aki volt és biztonságban is érezte magát, hisz semmi se erősebb az anyai szeretetnél.

- Hiányoztál. - mondta a fiú.

- Ahogy ti is nekem, de úgy hittem megvédelek titeket azzal ha nem jövök vissza, de tévedtem. Fájt a szívem, hogy nem látlak titeket felnőni, de olyanok lettetek, ahogy elképzeltelek titeket. Nem voltam veletek, ami hiba volt, de most már itt vagyok és mindent helyre lehet hozni. - válaszolta az asszony. 

- Igaz. - válaszolt Klaus. - Te elhiszed azt amit mondtam, hogy miért tűntem el pár napra a harcot követően? Sose hagytam volna cserben Hibbantot, még akkor se ha nem vagyok jó sárkánylovas. 

- Persze, hogy elhiszem. - mondta az asszony.

- Köszönöm. - mondta a fiú. 

- Nincs mit köszönöd. - válaszolt. az asszony. 

Eltolta magától a fiát és rá nézett. Teljes mértékben látszódott rajta, hogy keveset aludt az este és fáradt. 

- Menj és feküdj le. - szólt rá.

- Rendben. - válaszolt.

Se kedve, se ereje nincs ellenkezni. Tett egy lépést a lépcső fele, de vissza fordult és megölelte az anyját. Az meglepődött a cselekménytől, de viszonozta, hisz jól tudta mindig is erre volt szüksége mindkét fiának. 

- Szeretlek, anya. - mondta.

Ez a két szó többet jelent neki, mint ezer és egy. Főleg, hogy a fia mondta.

- Én is. - ölelte magához jobban.

Elengedte a fiát és hagyta, hogy felmenjen, amit meg is tett, minden ellenkezés nélkül. Felment és lefeküdt aludni, ami most már sokkal könnyeben ment, mint előző nap este. Mivel a két legjobban megbántottól is bocsánatot kért könnyebb a lelke.
Míg ő az anyjával beszélt bent a Nagy teremben Astrid és a többiek beszélgettek.
- Szerintetek miért támadta meg az az éjfúria Klaust? - kérdezte Hal.
- Biztos nem tetszett a képe neki. - szólalt meg Takonypóc.
- Vagy csak szimplán éhes volt. - vágta rá Fa.
- Vagy azt hitte, hogy Hablaty, de amikor rájött, hogy nem ő az nem hagyta, hogy elmenjen, hanem végezni akart vele. - mondta Astrid szem forgatva.
- Persze és ezt ő mondta neked? - kérdezte Takonypóc gúnyosan.
- Nem onnan, hogy Hablaty az egyetlen ezen a szigeten aki képes éjfúriát szelídíteni és ha itt volt egy akkor csak őt kereste, de Klausba botlott aki nem az volt akit keresett így gondolta végez vele. - mondta a lány ugyan olyan gúnyosan.
- Mit kell okoskodnod? - kérdezte a lánytól a gúnyolódó.
- Miért kell egy seggfejnek lenned? - kérdezett vissza a lány.
- Valaki nem tudja, hogy hol van Hablaty? Ő biztos tudja miért történt ami történt. - mondta Hal.
- Kérdezd Astridtól ő lóg folyton Hablattyal, sőt Hablatyéknál. - mondta vigyorogva Takonypóc.
Mindenki kérdőn nézett a lányra.
- Mi van akkor, ha náluk vagyok? A barátom. És inkább vagyok vele, mint veletek. Vele lehet normálisan beszélni nem úgy, mint veletek. - mondta a lány.
- Vele lehet normálisan beszélni nem úgy, mint veletek. - utánozta a Takonypóc a lányt.
Az gondolkodás nélkül vállba vágta a fiút és felállt.
- Klaust meg nem kell elítélni gondolkodás nélkül, előbb meg kellene tudni, hogy mi történ és csak az után. - szólt még vissza.
- De Hablaty hol van? - kérdezett Fafej utána.
- Ott ahol ti nem. - válaszolt a lány.
Kiment és nem nézett vissza. A mai nap további részét inkább egyedül tölti valahol. Hisz két olyan hely is van ahol egyedül lehet jó ideig. Elindult a rét irányába, most úgy érezte, hogy ott egyedül lesz és gondolkodhat egy kicsit... valameddig.


* Hablaty *

A ház alap terveivel estére készen voltam. De semmi máshoz nem volt kedvem. Fogatlan már evett. Hagyott magának halat ami nagy csoda és azt ette meg. Én nem voltam se éhes, se fáradt se semmi. Valami nem hagyott nyugodni, de nem tudom, hogy mi. Most nem figyelnek, hogy az akasszon ki, habár lehet, hogy a csirke figyel, de az nem érdekel. Ha nem hagy békén a kajám lesz. Ennyi.Üzenőszelet azért nem hoztam hisz holnapra már itt is lesz és valamelyik nap küldhetem is vissza, mert írnom kell Astridnak, hogy jól vagyok és hasonlók. De lehet, hogy most az a bajom, hogy majdnem 2 hónapig társaságba voltam és most egy ideig megint egyedül leszek. És lehet, hogy ez egy kicsit zavar, de nem is érdekel. Tudok alkalmazkodni. Ha az alap ház kész - saccolva 4 nap - elmegyek Sárkányszirtre. Néhány napot maradok ott is aztán vissza jövök és folytatom a házat. Kell festék meg néhány dolog, amiket csak egy lakott szigeten tudok beszerezni, de nem Hibbanton szeretném. Szóval majd Sárkányszirtről hozok néhány dolgot.
Fogatlan már aludt, de én nem tudtam így kimentem, majd le a partra. Sétálni indultam a szigeten, bár ahhoz se volt kedvem, de mégis kell valamit csinálnom. Már egy jó ideje sétálgattam össze - vissza amikor meghallottam, hogy valaki a nevemet mondogatja egyfolytában. Nem mondom, hogy nem jött rám a frász, hogy elméletben egy lakatlan szigeten vagyok ahonnan mégis hangok hallatszódnak ami az én nevemet mondják. Csak egy kicsit hátborzongató, de tényleg. Elindultam a hang irányába - mert miért ne - és kideríteni, hogy ki lehet az. Már az erdőben jártam amikor egyre hangosabban hallottam, hogy szólongatnak. A volt leander mező fele haladtam amikor valaki megbökött hátulról, amitől nem kicsit ugrottam előrébb és üvöltöttem egyet, mint egy hülye.
- Úgy sikítasz, mint egy lány. - mondta nevetve Thyra.
- Hogy az a... Te tudod hova menjél. - mondtam neki. - A te hülyeséged miatt nem tudok aludni.
- Nem hiszem. Én úgy fél órája vagyok vagyok itt és már akkor fel - alá sétálgattál. Nem miattam nem tudsz aludni. Valami nagyon zavar téged csak te se tudod, hogy mi az. - mondta.
- Lehet. - válaszoltam.
- Szerintem Fogatlan mindjárt itt lesz, sőt Astrid is, hogy megvédjenek tőlem. - mondta nevetve.
- Nagyon vicces, de éld át az amit én és utána mond ezt. - válaszoltam és leültem a földre.
- Miért mi történt veled már megint? - kérdezte, ahogy leült mellém.
- Kerestél 2 - 3 héttel ez előtt? - kérdeztem.
- Igen, de senki se volt a szigeten csak öregek és gyerekek így hagytam. Aztán elindultam alkonyatkor, hogy megkeresselek, de erre repülve fényt láttam gondoltam megnézem ki az. Te voltál és gondoltam rád hozom a frászt. - mondta.
- Köszi, nagyon jól esett. - mondtam gúnyosan.
- De mi történ, hogy így reagáltál amikor nem így szoktál. A helyett, hogy ellöktél és itt hagytál volna, üvöltesz, mint egy hülye. - mondta. - Mi történt?
- Elraboltak. - mondtam.
- Ennyi? És kinek kellettél te? - kérdezte gúnyosan.
- Hallottál már Igorról? - kérdeztem rá nézve.

- Az Éjfúria gyilkosról? - kérdezte.
- Igen. - válaszoltam.
- Ő vitt el. De minek? - nézett rám.
- Hogy vigyem el az éjfúriákhoz. - mondtam.
- Ezért jó, hogy nem tudod hol vannak. - mondta.
- De tudnom kell. - vágtam rá.
- Nem kell tudnod. - vágott vissza.
- De igen! - mondtam.
- Nem! - állt fel.
- Thyra nekem muszáj tudnom, hogy hol vannak. - mondtam.
- Nem jobb úgy ha nem tudod hol vannak. - mondta.
Na jó egy kicsit kezdtem bepipulni.
- Kinek jobb. Neked vagy nekik? - kérdeztem, ahogy felálltam.
- Nekik. - mondta. - Még egyszer előfordulhat ilyen.
- De nem fog! - mondtam.
- De elő...
- Nem fog. Engem se olyan könnyű elkapni. Ritkán sikerül, de akkor se én járok rosszul. - mondtam.
- Miből gondolod, hogy nem kapnak el megint és valamit tesznek veled, hogy elmondd. - mondta.
- Ha azt kibírtam egy szó nélkül, hogy megkorbácsoltak, akkor azt is kibírom! - vágtam rá elég hidegen.
Hátrált pár lépést elég meglepetten, majd rám nézett.
- Hogy mit csináltak veled? - kérdezte.
- Jól hallottad. - mondtam.
- De...
- Thyra, ezt te nem érted csak rám számíthatnak abban, hogy megvédjem őket. Nekem ez a feladatom. - mondtam.
- Miféle feladat? - kérdezte.
- Segítenem kell nekik. Azok után főleg, hogy megmentettek. - mondtam. - Úgy, hogy nagyon szépen kérlek mondd el hol vannak!
- Nem tehetem. - mondta.
- De miért? - kérdeztem.
- Mert megígértem, hogy senkinek se mondom el, még neked se. - mondta.
- Kinek ígérted meg? - kérdeztem.
- Nem számít. Megyek. - mondta.
- Nem! Nem mész sehova! - mondtam elég parancsolóan.
Mintha apa szólalt volna meg belőlem.
- Nem vagy senkim, hogy parancsolgass nekem. - mondta.
- Igaz, de ennyivel tartozol nekem. - mondtam.
- Mert? - kérdezte.
- Mennyi mindenben segítettem már nektek, de semmit nem viszonoztál eddig. Ezzel megtehetnéd. - mondtam.
- Mit nem viszonoztam. Ki segített, hogy elfogadd, hogy te vagy az aki megmenti a világot? - kérdezte.
- Ez csak egy, de mindegy is. Ha a barátod miatt akinek megígérted, hogy senkinek se mondod el, hogy hol vannak bajuk lesz vagy kipusztul az egész faj, ne feled, hogy rám lett volna szükségük. - mondtam és elindultam a klubházhoz.
- Forrófejű lettél, ami sose volt rád jellemző. - mondta.
- 3 nap leforgása alatt többször is az életemért kellett harcolnom, csodálod, hogy forrófejű lettem? - kérdeztem hátrafordulva.
- Csodálom, hogy Astrid kibírta eddig melletted. - mondta.
- Ő legalább megért. - válaszoltam. - És mellettem van.
- Akkora egy id...
Egy éjfúria üvöltése szakította félbe. Amit nem értettem, de figyeltem. Fogatlan jelent meg mellettem és figyelte az eseményeket. Néztük, ahogy a sárkány leszáll Thyra mellett és elkezdte szidni... talán. Eléggé úgy tűnt, hogy Thyra elszégyellte magát.
- Te érted mit mondd? - kérdeztem.
Mindketten rám néztek. Az éjfúriában felismertem azt amelyik kimentett, de elkezdett morogni valamiért. Fogatlan meg elment mellőlem, amit nem értettem. Hátra néztem rá és nem úgy viselkedett, ahogy szokott. Összehúzta magát és nagy szemekkel nézte a másik éjfúriát. Vissza néztem Thyrára aki minket nézett.
- Mi baja van? - kérdeztem.
Válaszolni nem tudod, mert a másik Fogatlannak ugrott, de nem úgy, mint annak idején Villám. Sokkal erőszakosabban és biztos voltam abban, hogy végezni akar Fogatlannal. Próbált védekezni, de nem ment neki. Meg kell akadályoznom, hogy baja essen. Közelebb mentem hozzájuk, mire Thyra megszólalt.
- Te mit csinálsz? - kérdezte.
- Nem hagyom, hogy bántsa Fogatlant. - mondtam.
- Ezt nem te döntöd el. - mondta.
- Igaz, de semmi kedvem elveszteni a sárkányomat és a legjobb barátomat. - mentem tovább.
Elég távol volt a másik Fogatlantól így elég közel tudtam menni hozzájuk. Fogatlan nem olyan volt, mint akit ismertem, már volt. Meg volt rémülve és azt figyelte, hogy merre tudna elmenekülni. A másik elindult felé, de én se voltam már távol. Úgy 2 ugrásnyira lehetett Fogatlantól amikor közéjük álltam és elálltam az úttat előle. Fogatlan és a másik is értetlenül morgott és méregettek engem. Az éjfúriára néztem aki megmentett engem, de nem úgy nézett rám, mint legutóbb. Ellenszenvvel és nem tudom mivel, mint ha árulónak tartana.
- Árulónak tart. - mondta Thyra.
- Mert? - kérdeztem.
- Mert egy árulót védesz. - mondta.
- Fogatlant védem, nem egy árulót. - válaszoltam.
- Fogatlan az áruló. - vágta rá.
- Az nem lehet. - mondtam.
- Azt te nem tudhatod. - mondta Thyra.
- De te mindent tudsz, mert megérted őket, amit nem mondtál el soha. - mondtam.
- Segített volna valamin? - kérdezte.
- Talán. - mondtam. - Miért tartja árulónak Fogatlant.
A másik visszament Thyrához és magyarázni kezdett neki. Fogatlan megbökte a kezem, mire megsimogattam az orrát.
- Nem lesz semmi baj, veled vagyok legyen bármi. - mondtam.
- Azt mondja, hogy az előző fészkükhöz ő vezette el Igort, aki végzett a legtöbb éjfúriával. Akik elmenekültek egy új szigetre mentek, ahova már nem vitték magukkal. Ott hagyták a régi szigetükön elpusztulni. Kölyökként. - mondta.
- És erről Fogatlan mit mond? - kérdeztem.
Fogatlan morgott mögülem Thyrának.
- Megsérült amikor vadászni tanítottak őket a testvéreivel és nem tűnt fel senkinek amikor eltűnt. Egy emberek által lakott szigetre került akik meggyógyítottak és törődtek vele. Megbízott bennük. Igor és a családja törődött vele a legtöbbet. Amikor már elég jól volt vissza ment, hogy a családjával legyen. Senki se kérdezte tőle, hogy merre járt. Ő nem volt egy kulcsfontosságú sárkány a klánban. Így nem volt feltűnő, hogy eltűnt, majd megjelent. Néhány órára, hogy visszament Igor is megjelent és azokat az éjfúriákat akik nem menekültek el megölte. Neki meg megköszönte, hogy elvezette hozzájuk. Szegény össze zavarodott és nem értette mi történik körülötte. Elbújt amíg csöndet nem hallott. Miután előbújt megjelentek néhányan a megmaradt klánból és kérdőre vonták őt. Elmondta ugyan ezeket, de nem hittek neki és bántották. Ott hagyták, hogy elpusztuljon, de egy sikló ezt nem hagyta és utána Hibbant közelébe került. - fejezte be.
- Akkor ezért reagált Igor nevére úgy, ahogy. És azért nem bízott bennem az elején. - mondtam. - De csak egy kölyök volt aki téves bizalomba hitt és elárulták. Amiről ő nem tudod. Attól nem kell árulónak tartani, de... De most már sokat köszönhetnek neki az éjfúriák. - mondtam.
- Azt kérdezi, hogy miért? - mutatott a másikra.
- Mert vissza szerezte az éjfúriák méltó helyét. - mondtam Fogatlant simogatva.
- Nem érti miről beszélsz. - mondta.
- Az árulótok az alfa. - mondtam egyszerűen.
- Azt mondja, hogy Hazudsz. - mondta Thyra.
Fogatlanhoz fordultam és megsimogattam.
- Bizonyítsd be, hogy nem vagy áruló. - mondtam neki az orrára rakva a kezem. - Bármi történik számomra sose leszel áruló.
Ezen elmosolyodott.

- Tedd a dolgod. - mondtam neki.
Félre álltam és figyeltem. Láttam, ahogy koncentrál a másikra, majd ragyogni kezd. Ez már neki 2 nap leforgása alatt a második éjfúriája akit le kell dominálnia. Látszott a másikon, hogy ellenkezik, de Fogatlan jobb volt. Pár perccel később abba hagyta Fogatlan a ráhatást és rám nézett. Odamentem hozzá és megsimogattam.
- Ügyes vagy. - mondtam neki.
- Elhiszi, de nem érti, hogy miért pont ő lett az. - mondta Thyra.
- Értem bármire képes. - mondtam. - Egyáltalán ki a sárkány?
Fogatlan oda bújt hozzám és rám nézett. Ehhez nem kell fordítás, hogy tudjam ki lehet az.
- Az anyja. - mondta.
- Rájöttem. - válaszoltam. - Ő a vezér nem?
- Igen. - válaszolta.
- De akkor miért támadta meg? - kérdeztem.
- Áruló volt...
- És most is annak tartja. - mondtam.
- Hát... igen. - mondta.
- Ennyit erről. - mondtam.
- Mert? - kérdezte.
- Ha a szigetre megyünk segíteni nekik az összes többi is megfogja támadni, de azt nem szeretném. Tehát még se megyünk a szigetükre. - mondta.
- De azt mondtad, hogy csak rád számíthatnak. - vágta rá Thyra.
- Igen, de nekem Fogatlan az első. - mondtam és megsimogattam az említett.
Örült annak amit mondtam, mert tudta, hogy igaz.
- Te nem vagy normális...
- Mert? Igen a sárkányom az első és akkor mi van. Miattam nem tud sehova se menni, de azokkal szemben akik a családja volt én nem hagytam cserben őt. - mondtam. - Menjünk pajti.
Elindultunk vissza a klubházhoz. Amikor Thyra megszólalt.
- Azt mondja, hogy sajnálja az egészet és köszöni, hogy vele voltál. - szólt utánunk Thyra.
- Érte bármit megtennék. - mondtam vissza se fordulva. - A sajátjai árlónak tartják, de nekem a legjobb barátom. Mindig mellettem volt és vigyázott rám. A hallottak alapján meg csoda, hogy megbízik bennem. Jó éjt.
Jó nem sok idő maradt ez estéből, de ennyire bunkó én se vagyok még akkor se ha felidegesített. Senki se foglalkozott velem, de meg vagyok nevelve. Felmentem Fogatlannal a klubházhoz és leültem a legközelebbi székre felfogni a történteket. Fogatlan leült mellém és engem nézett. Elég bágyadt képpel.
- Figyelj nem érdekkel mi történt veled a múltban. Az már megtörtént. Most velem vagy és vigyázok rád, mert a családomhoz tartozol. Mindig velem vagy és leszel is. Egészen addig amíg én azt nem mondom, hogy el kell menned, de ez sose fog megtörténni. Te vagy a legfontosabb nekem. Ha a többi éjfúria nem fogad el akkor engem se fognak látni és nem foglalom el méltó helyem Odin mellett. - mondtam. - A család az első.

Mosolyogva nézett rám. Nagyon jól tudja, hogy én azokat amiket mondta teljes mértékben komolyan gondoltam. Sose árulnám el őt. 

- Feküdjünk le. Holnap vagy még ma sok dolgunk lesz. - simogattam meg. 

Felálltam és levettem a mellényem leraktam a padlóra, majd a takarót és a plüsst is kivettem a szütyőből. Leültem a mellényemre, majd a felsőmet is levettem és lefeküdtem aludni. Éreztem lefeküdni magam mellé Fogatlant és azt, hogy jobban betakar a szárnyával. 

- Köszönöm, pajti. Jó éjt. - simogattam meg a szárnyát.

Valamit morgott. 

- Én nem értelek, mint Thyra, de így is megértjük egymást. Nem kell nekünk az, hogy megértsük egymást, mint az emberek. Mi így is jól elvagyunk igaz? - kérdeztem.

Bólintott, majd a fejét mellém rakta és elaludt. Felé fordultam és én is elaludtam. 

Reggel Fogatlan ölelésében ébredtem. Úgy tűnik, hogy a tegnapi nap sokat jelentett neki, hogy kiálltam érte bármi történt vele a múltban és ezzel akarja meghálálni. Igazság szerint meg jó meleg volt a szárnyi között amit sose hittem volna, de jó volt. Megsimogattam a hasát mire dorombolni kezdett és morgott is valamit. Szétnyitotta a szárnyát és rám nézett.

- Jó reggelt pajti. - simogattam meg az orrát. 

Morgott valamit, én meg felálltam.