Hablaty új élete 85. fejezet

* Hablaty *

A lányok még napnyugta előtt vissza értek. Egy kicsit meglepődtek mikor megláttak.
- Látom a hölgyek visszataláltak napnyugta előtt. - mondtam.
- Ennyire sok volt az az ütés a fejedre vagy csak nem látsz? - kérdezte Astrid.
- Lehet mindkettő. - mondtam és kimentem.
Nem azért, mert Hanga is ott van és most nem keresem a társaságát, hanem azért, mert jobb most kint lennem, mint bent főleg ha egy hetet bent töltöttem.
- Mindjárt jövök. - hallottam Astridot.
Gondolom Hanga bólintott, mert egy perccel később már mellettem volt.
- Minden rendben van? - kérdezte.
- Persze csak kijöttem, hisz a napom nagy részét bent töltöttem. - válaszoltam. - És egy hétnyi bezártság után jól esik egy kis kint lét.
- Még mindig dühös vagy? - jött az újabb kérdés.
- Nem, már nem vagyok az. Azt se tudom, hogy min akadtam ki igazán én csak...
- Rosszul érintett az egész. Igaz? - kérdezte.
- Azt hiszem igen. Vagy csak az, hogy megvédte Dagurt, ami már egy jó ideje nem mondható ránk Klausszal és ettől akadhattam ki. - mondtam.
- De már lenyugodtál. - mondta.
- Igen, de rám az a jellemző, hogy előbb cselekedek és csak utána gondolkodok. - mondtam.
- Ezt tudom. - mosolygott.
- Akkor ez miért jó? - kérdeztem felé fordulva.
- Csak tudni szerettem volna, hogy vagy. - mondta.
- Tudom. - mondta halkan.
- Hablaty, mi a baj? - kérdezte aggódva.
- Semmi baj sincs, csak nem értem miért akartok ilyen hamar haza menni, hisz elég 2 nappal Snoggletog előtt menni. - mondtam.
- Igen elég lenne, de gondolom neked van dolgod amit elszeretnél intézni vagy valami hasonló. - mondta.
- Azok a dolgok várhatnak míg lezajlanak az ünnepek, mert ráérő dolgok. Én ráérek, ahogy ti is ráértek. - mondtam. - Attól, hogy én leszek egyszer a törzsfő van időm, még ha nem is úgy tűnik, de van és nyugodtan maradhatunk még. Apa úgy is küldene egy levelet vagy valamit, hogy menjek előbb, mert kellek, de nem küldött még szóval, nyugodt lehetsz egy ideig még nem leszek leterhelve, nem kell aggódnod.
- Ugye tudod, hogy mindjárt leragadnak a szemeid? - kérdezte. - Mennyit aludtál az este?
- Szerintem az esti és a napközi alvásaimat összeadva lehet meg az a 6 óra alvás amire szükségem van, ha nem kevesebb. - válaszoltam.
- Akkor aludnod kellene. - mondta.
- Még napnyugta sincs. - mondtam. - Nem arról vagyok híres, hogy könnyen alszok el, még ha fáradt is vagyok.
- Biztos vagy abban, hogy nem akarsz aludni? - kérdezte.
- Nem, lesz időm az este aludni. - főleg ha elmegyek. tettem hozzá magamba.
- Ahogy gondolod. - mondta és bement.
Az tuti biztos, hogy lesz kiakadás ha reggel meglátja, hogy elmegyek. Már előre félek, hogy mi lesz ha otthon találkozunk. Álltam még egy keveset kint az lemenő nap fényében, majd lassan bementem én is. Első dolog az volt, hogy Fogatlant láttam meg, ahogy Hanga sárkányához dörgölőzik.

Köszönöm a szeretetét és azt, hogy folyton lecserél, de Fogatlan az Fogatlan. Ő ilyen, már hozzá kellene szoknom. Jó soha nem cserélne le komolyan, de akkor is azért fáj, hogy már nem csak rám tud számítani, mint a legelején, bár nem tudom, hogy mit gondol a nagyságos úr. Bár még mindig én vagyok az aki ismeri és másra nincs is szüksége, max egy pótlékra, ha lesérülök. 

A többiek valamiről nagyon beszéltek, persze Hanga volt a téma, de igazából nem figyeltem rájuk csak bementem és leültem. Fő elfoglaltságom az az volt, hogy bámultam ki a fejemből értelmesen és agyaltam az estén.

- Jól vagy tesó? - kérdezte mellőlem Klaus. - Tudsz róla, hogy ugyan olyan sápadt vagy, mint reggel?

- Fáradt vagyok ennyi és ha már gondolkozni se tudok, akkor így jártam. - mondtam. 

- Ha te mondod. - mondta és elment. 

Fogatlan maradt mellettem egyedül, bár jó lenne tudni mikor jött mellém. 

- Szerinted megkattantam vagy szimplán fáradt vagyok? - kérdeztem tőle. 

Mindenféle előjel nélkül az ölembe nyomta a fejét és fáradtan nézett rám, ezzel adta tudatomra, hogy csak fáradt vagyok. Bár az is biztos, hogy megkattantam már, hisz annyi ütés érte már a fejem, hogy csoda az, hogy értelmesen beszélek vagy az, hogy egyáltalán tudok beszélni. Na jó, hülye feltételezéseknek hülye megoldások a vége. Igaz ezek után a többieket figyeltem, de a beszélgetésükből semmi se hatolt el a tudatomig. Valahogy nem kötött le az amiről beszéltek. Kis idő múlva meguntam az egészet és kimentem, persze Fogatlan a nyakamban loholt, ami most nem is zavart, bár az egy kicsit furcsa volt, hogy Hanga sárkánya is követett. Felmentem az istállóhoz, nem tudom miért, de be is mentem, pedig semmi sincs ott a számomra. Talán az, hogy sárkányok társaságában lehetek. Ami fura volt az az, hogy Fogatlan nem rögtön jött be utánam, hanem később és nála volt a Szem is. 

- Mit akarsz azzal pajti? - kérdeztem tőle, ahogy elvettem tőle. - Tudod, hogy semmi új nem lesz rajta akármennyire szeretném vagy , ahogy te szeretnéd. Se rólad, se az Odin örökös dologról, se a többi sárkányról, sőt arról se, hogy Thyra merre lehet, most per pillanat egyedül vagyunk ebben, mint az alatt a 1,5 év alatt, persze amikor nem rángatott minket is el valamerre Thyra. 

Valamit nagyon akart, mert nem tágított attól amit a fejébe vett. 

- Nem fogsz tágítani amíg meg nem nézem azt amit mutatni szeretnél. - mondtam neki. - Legyen, de utána hagyjál, mert pihenni szeretnék. 

Morogva bólintott, én meg szem forgatva tettem le az egyik ládára a Szemet és vártam Fogatlanra, de helyette Szélnyíró gyújtott lángot, ami megvilágította a Szemet. Hát nem épp az jelent meg amire számítottam, de legalább megtudtuk milyen fajtájú sárkány, ami azt jelenti bővül a Sárkányok könyve.

- Pengeostor. Ezt akartad mutatni pajti? - fordultam hozzá, mire csak bólintott. - Ügyes vagy, hogy gondoltál erre.

Dorombolva bújt oda hozzám. De még ezt a boldog pillanatot is meg kell zavarnia valakinek, aki most Hanga volt.

- Tehát akkor már azt is tudjuk milyen fajtájú a sárkányom. - mondta.

- Hát igen. - mondtam. 

- És az mi? - kérdezte a Szemre mutatva. 

- Én se tudom igazából. Amit tudok, hogy gyenge láng mellett sárkányokat mutat például ezt, de eddig többet nem tudtunk meg. Ennyi eddig még. - mondtam. 

- Értem, sok sikert a továbbiakban, nem hiszem, hogy találkozunk még, de ha igen akkor az addigi viszont látásra, Hablaty. - mondta. - Gyere kislány megyünk.

- Reméljük, hogy találkozunk még, egyszer. Bár kerüljük el azt megint, hogy viszontlátásként, megint ki akarsz nyírni. Jó utat neked bárhova is mész és további jó életet. - mondtam, ahogy mentünk ki az istállóból. 

- Köszönöm, én is ezt kívánom neked. - mondta.

- Nem fogod Dagurt keresni igaz? - kérdeztem. - Ha téged nem is fenyegetne meg, de biztos Szélnyírónak lenne baja belőle. Kerüld el a hajóroncsokat visszafele, mert arra bujkál. 

- Szóval meg is fenyegetett? - kérdezte. 

- Nem menni készültél? - kérdeztem vissza.

- De. Viszont nekem is jár egy magyarázat, hogy miért ne keresem az utolsó élő rokonom. - mondta.

- Igaz. Annyival fenyegetett meg összesen, ha az útjába kerülök nem úszom meg azt már néhány törött bordával vagy valami mással. - mondtam.

- Tehát, akkor a valkűrök köszöntenek majd a Valhallában? - kérdezte.

- Valahogy úgy. - mondta. - Vigyázz magadra és Szélnyíróra is, értékes sárkány lehet. 

- Köszönöm, bár nem annyira ismerlek, mint kellene, de kijelenthető, hogy nagyon jó barát vagy. - ölelt át. - Igaz csak pár alkalom volt amikor segítettél, de az is elég volt.

- Segítek ahol tudok. Lehetne ez a mottóm is. - vakartam meg a tarkóm. 

- Igaz. - mondta és felült a sárkányára. - Szia.

- Szia. - köszöntem el. 

Mire egyet pislogtam már el is szálltak. Csak rám lehet jellemző, hogy amilyen könnyen lesznek barátaim ugyan olyan könnyen mennek is el és maradnak a... Fafej félék. 

- Hé, jól vagy? - kérdezte egy hang. 

Nem tudom mi gondoltatta velem azt, hogy Fogatlan szólalt meg, de először ránéztem elég hülye fejjel.

- Biztos, hogy nem Fogatlan szólt hozzád, ahhoz már túl fáradtnak kellene lenned, hogy azt hidd. - mondta Astrid. 

- Először az tűnt a légalapvetőnek, hogy végre megértem őt, de az fura is lett volna, hogy csak ennyi idő elteltével történik meg. - mondtam. - És a kérdésedre válaszolva, lehetek olyan fáradt, hogy azt higgyem, hogy Fogatlan szólt hozzám. 

- Jól van na, te pukkancs. - mondta és nyomott egy csókot az arcomra. - Menj és feküdj le aludni. 

- Lehet, hogy jobb lenne. - azt estére is nézve. tettem hozzá ismét magamban. 

Csoda, hogy nem kezdek erről beszélni fáradtságomban. Na akkor már kaptam volna is még egy adag fejbe kólintást. 

- Gyere, pajti, pihennünk egyet. - mondtam neki. - A Szemet azért hozd, nem akarjuk Fafej vagy valaki más kezében látni. 

Bement a szemért és egy pillanat múlva már várta, hogy menjünk. 

- Ő minek megy? - kérdezte Astrid. 

- Gondolom te még eszel és kell valaki aki rám is figyel, hogy ne legyen bajom. Más részről meg neki is pihennie kell, mert miattam nem tudod napközben. - mondtam. 

- Vedd úgy, hogy nem szóltam, de akkor menj. - adta ki a parancsot. 

- Megyek is. - mondtam. 

Kedvem se volt sétálni, így felültem Fogatlanra és " haza " repültem. Ezért is fogok kapni egy ágyról lérúgást, ha nem többet. Ahogy bementem az ágyba kellett volna beesnem, de helyette össze pakoltam mindent és írtam egy levelet Astridnak, nem késő este akartam megírni és most idő is van rá. Meg hát este se akartam zavarni ha írom, mert felkelhet rá és lebukhatok.

" Astrid,

tudom jól, hogy a te kezed általi halálommal játszok, de ha azt mondtam volna, hogy el szeretnék menni nem engednél el, még akkor se ha azt mondanám életbe vágó kérdés  van szó. Lehet, hogy te ezt úgy gondolod, hogy nem az és csak túl játszom magam, de nekem tényleg az és majd meg fogod tudni miért az, nem is olyan sokára. Nekem tényleg életbe vágó és neked is az lesz ha meg tudod. 

Tudom, hogy keresni fogsz még ha megkérlek arra, hogy ne - nem hallgatsz senkire csak magadra a legtöbb esetbe - így nem is kérlek rá. Keresni fogsz és addig ne nyugszol míg meg nem találsz és el nem töröd valamelyik kezem. Ami igazságos is lenne, mert hazudtam neked, hogy nem tervezgetek semmit, de nem most lenne értelme igazságot szolgáltatni. Igazából miattad megyek el, mert neked szeretnék csinálni valamit és ha ott vagyok a nyakamon lógsz és figyeled, hogy nem lesz semmi bajom. 

Oké alig egy napja keltem fel az ágyból, de jól vagyok semmi bajom nem lesz és Fogatlan is vigyázni fog rám. Ismersz már és tudod, hogy egy helyben nem tudok megmaradni, főleg úgy ha nem csinálok valamit. Nem lesz bajom, nem erőltettem meg magam és nem sokára találkozunk. Remélem megértesz és nem leszel rám dühös, de megértem ha az leszel, mert hazudtam neked, amit sose tettem, főleg veled, de most muszáj. Többször nem fog előfordulni. ÍGÉREM! Snoggletogkor otthon leszek és a legszebb ajándékot kapod tőlem. Vigyázz magadra és ne hibáztasd magad, hogy nem tudtál megállítani, senki se tudna, még Odin se ha arról lenne szó, hogy boldoggá tegyelek. 

Senki se tudott, még Klaus se. Már rég eldöntöttem ezt és nem tágítok tőle míg meg nem teszem amit kell. Ne Klauson vezesd le a haragod ő nem tehet semmiről, ha valaki hibás az én vagyok. 

Szeretlek: 

Hablaty. "

Nem lennék a többiek helyében mikor ezt elolvassa és hiszti rohamot kap vagy valami rosszabbat. De a saját magam helyében se lennék, mert most már el s e tudom képzelni, hogy velem mit fog csinálni mikor Hibbanton meglát. Akkor még az istenek se tudnának megvédeni Astrid haragjától. Tudom, hogy ezzel kihúzom nála az utolsó kártyámat, de most tényleg a kedvére teszek majd. Apáékkal is beszélnem kell erről a megkérem-Astrid-kezét dologról. És nekik meg Astrid szüleivel kell majd beszélniük. Bár bele fognak menni, mert tudják, hogy Astrid velem boldog, főleg ez után, hogy elmegyek. Át kell adni nekik az ajándékokat, ami a lányuk kiváltását vagy mikért kell átadnunk - viking szokás - és még az ajándékom is meg kell csinálnom, amit neki adok, hogy tudják kihez tartozik. Arra a 2 hétre a napjaim be lesznek táblázva, de sűrűn. De meg tudom oldani őket mind vagy ne legyen a nevem Hablaty Haddock, ráadásul a 3. 

Felálltam és elkezdtem pakolni a szütyőbe amivel ide jöttem. Nem sok minden lett bele rakva csak néhány dolog. A Szem, a füzetem, egy takaró és majd mielőtt megyek a plüss, amit anya csinált. Talán gyerekes, de az egyetlen dolog amit csak a magaménak mondhatok. Semmi másom nincs csak az. Felerősítettem Fogatlanra, hogy Astrid ne lássa amikor bejön. 

- Te tudod mikor van a legjobb alkalmunk az indulásra, majd szólj. - simogattam meg.

Morgott egyet és engem figyelt tovább. 

- Nem kell féltened nem fogok össze esni, nem vagyok annyira gyenge. - mondtam neki. 

Megint csak morgott, de már nem nézett engem, hanem elfordult és kifele nézett az ablakon. Én meg fogam magam és leültem az ágy végébe. Nem tudom miért, de tudtam, hogy ez az elmenetelem nehezebb lesz, mint az előző, de mégis ugyan olyan helyes dologért teszem. Astrid boldogsága és Fogatlan biztonsága a legfontosabb nekem. A fejemet a kezembe temettem és úgy dőltem előre, a kezemet a lábamon megtámasztva gondolkodtam. Tudom, hogy nem ez a legmegfelelőbb tettem, de helyesen cselekszek, bár most nekem se úgy tűnik. 

A fáradtságtól már semmi se jutott az eszembe, de nem alhatok, mert akkor reggelig itt lennénk. Ki kell bírnom legalább addig míg Astrid elalszik utána már úgy is indulunk. Csak ki kell bírnom, ennyi. Hátra dőltem és a plafont kezdtem el bámulni. Nem sokára nyílt az ajtó és Astrid lépet be rajta, de rögtön meg is torpant. 

- Nem azt mondtad, hogy lefekszel aludni? - kérdezte. 

- De úgy volt, csak tudod hiányzott valami, akarom mondani valaki, hogy aludni tudja. - mondtam egy nem túl őszinte mosollyal és ülésbe tornáztam magam.

- Nyalizással nem mész semmire. - mondta, ahogy a lámpásokat oltotta el.

- Ez nem nyalizás. - mondta, ahogy oda jött hozzám. 

- Aludj. - mondta.

- Csak ha te is alszol. - öleltem át. 

- Te vagy az egyetlen olyan ember ezen a világon aki kibírja 3 napnál is tovább alvás nélkül. - mondta. 

- Igaz, de most nem így vagyok vele. - mondtam.

- Mássz be, mindjárt megyek én is. - mondtam. 

Engedelmeskedtem neki és bekászálódtam az ágyba. Pillanatok múlva ő is befeküdt mellém, sőt inkább már rám feküdt és lassan lehunyta a szemeit. Legalább nem kell azt tettetnem, hogy alszok, mert akkor elaludnék. Átöleltem és a hátát kezdtem elsimogatni, nem sokkal később hallottam és éreztem is, ahogy szuszog, ami azt jelentette, hogy elaludt. Kicsit lejeb csúsztattam magamról, hogy a " szökés " könnyebb legyen. Na jó ez már tőlem is túl szánalmas, de ez van el kell fogadni. Az új énem és a hülye szokásit is. És ez lennék én aki megmenti a világot. 

Megint a plafont kezdtem el bámulni mikor éreztem, hogy valami a kezemhez ér. Azt hittem ledobom magamról Astridot ijedtembe. Persze csak Fogatlan volt az, de akkor se így kellene felhozni a figyelmemet arra, hogy indulunk. 

- Mindjárt mehetünk, pajti. Egy percet kérek. - mondtam. 

Óvatosan letoltam magamról Astridot aki rögtön megmozdult és azt hittem, hogy felébredt, de nem. Felálltam és a kezébe gyűrtem óvatosan a levelet. A plüsst beraktam a szütyőmbe és felvettem a mellényem. Már kinyitottam az ajtót mikor vissza mentem.

- Menj le, mindjárt megyek. - szóltam Fogatlanhoz. 

Nyomtam egy csókot Astrid homlokára, mire elmosolyodott. 

- Sajnálom, de muszáj. - mondtam. - Otthon találkozunk.

Megsimogattam az arcát és kimentem. Fogatlan lent várt és indultunk rögtön Sárkányszirtre, ahogy felültem rá. Alig hagytuk magunk mögött a szigetet, de én hátra dőltem a nyeregben és az eget figyeltem. Innen nincs messze Sárkányszirt, úgy 2 óra és ott vagyunk. Szóval valahol a szigeten töltenem kell az estét. Majd megoldom. Elég hülyén nézne ki, ha csak úgy reggel a számomra épített házból lépnék ki. Inkább a parton alvás, mint a sok idióta kérdés. 

- Siessünk pajti, ha előbb oda érünk alhatunk is egy keveset. - felültem és váltottam a farkán.

Hát tuti, hogy sokkal előbb ott voltunk, mint kellett volna. Fogatlan a falu fele repült, de meg állítottam, mire értetlenül morgott.

- Majd reggel megyünk be a faluba, addig a parton alszunk. - mondtam.

Vonakodva, de a kedvenc szirtünkhöz repült és rögtön le is feküdt, meg nem várva, hogy leszálljak róla. A lefekvése következmény az lett, hogy fejjel előre találtam magam a fűben. 

- Kösz, de magamtól is sikerült volna ez. - mondtam neki.

Nevetést hallatott, de igaza volt megérdemeltem ezt. Nem vettem ki semmit a szütyőmből úgy, ahogy voltam neki dőltem Fogatlannak és elaludtam. 

Reggel verőfényre ébredtem. Hát igen mit mondhatnék. Itt csak akkor lesz tél amikor nálunk nyár. De Thyráék is most tartják a Snoggletogot nem tudom miért, de ha nekik így jó, akkor nekem is. Első dologként Fogatlan figyelő szemit láttam meg. 

- Menjünk pajti, még ma tovább kell állnunk a fészekhez és onnan haza. - mondtam. - Csak beugrottunk köszöni.

Felkeltünk és elindultunk a falu irányába, ahol már javába zajlott az élet. Thyrát sehol se látta, de Haroldot annál inkább. Ő irányított mindent, bár mindig tudtam, hogy irányítás mániás, dehogy ennyire azt azért nem. Ahogy közelebb haladtam felé, nem vett észre, ahogy senki más se. Na azért ez már gáz, hogy nem veszik észre Fogatlant. De ne, az volt a legmeglepőbb dolog, hogy nem vettek minket észre, hanem az, hogy Harold Sárkányszirt új törzsfője. 

- Mióta is vagy te a főnök? - kérdeztem mellé érve.

- Nem olyan rég, de te mit keresel itt? - kérdezte.

- Menekülök egy flúgos Ádáz elől aki kiakar nyírni, de igazából Thyrát keresem, ahogy látom nincs itt szóval jobb ha megyek. - mondtam.

- Minek nem sokára itt lesz. - mondta.

- Mivel üldözted el megint? - kérdeztem. 

- Én semmivel, de tudod milyen könnyen felkapja a vizet és megy el. Elég könnyű kihozni egy kisebb testvért a sodrából. - mondta.

- Klaus nálunk a békés, a könnyen dühbe jövő én vagyok mostanság. - mondtam. - És már tudom miért méregettél úgy mikor először láttál. 

- Hát először komolyan azt hittem, hogy te vagy Klaus, hisz sose említette, hogy van egy testvére...

- Nem, mintha beszéltetek volna egymással, ahogy én hallottam tőle. -mondtam.

- Igaz, de ott a legtöbben mindenki tudott valamit a másikról, úgy mondd ő volt ott a legcsöndesebb. Csöndes Jo fia után. - mondta.

- Otthon be se áll a szája. - mondtam. 

- Hát az otthon van és nem ott. De végül is jó harcos lett belőle is. Csak azért voltam vele ellenséges, hisz Hibbantról mindenki hallott és tudjuk, hogy nem egy sárkánybarát hely volt. De ez már mind a múlté. - mondta.

- Azért nem kell neki menned ha újra látod. - viccelődtem. - Látom ti is készülődtök az ünnepekre. 

- Ki nem? - kérdezte. - Habár úgy látszik te vagy a kivétel. 

- Bocs, de tőlem az lesz a legnagyobb ajándék ha felgyógyulok. - mondtam.

- Mit csináltál már megint? - kérdezte.

- Én semmit, csak Dagurral találkoztam néhány napja. - mondtam. - És az este írtam alá a halálos ítéletemet Astridnál

- Szóval csak úgy leléptél onnan. - mondta.

- Valahogy úgy, bár Fogatlan is benne volt amit nem értek. - mondtam. 

- Miért eddig nem volt benne egyik hülye ötletedben sem? - kérdezte.

- Sosincs benne egy ötletembe se, csak most. - mondtam. 

- Ha te mondod. Innen merre mész tovább? - kérdezte.

- A fészekhez. - válaszoltam. 

- Miért? - nézett rám kérdőn.

- Drago óriás sárkány szarva miatt. Valami értékes dologból legyen már az eljegyzési ajándékom. - mondtam. - Mielőtt megszólalnál igen az értékesebb, mint a fém. 

- Nősülni készülsz? - kérdezte.

- 2 év múlva biztosan, de így már biztos helyem lesz. Egyszer meg kell tennem és jobb előbb, mint utóbb. - válaszoltam. 

- Igaz. - mondta. - Bár szerintem most indulj, mert ha Thyra meglát annak nem lesz jó vége.

- Miért? - kérdeztem.

- Mindjárt megtudod. - mondta.

- Mi van? - kérdeztem

- Hablaty. - hallottam Thyra hangját.

Nem tudom, de valahogy ösztönösen összerándult a gyomrom és rosszat sejtettem. Alig fordultam meg, de már éreztem, ahogy megölel és sokkal erősebben, mint Astrid bármikor. 

- Törj el még nyugodtan 3 bordámat, már nem számít. - mondtam. 

- Mit csináltál már megint? - kérdezte, ahogy elengedett.

- Miért hiszi mindenki azt, hogy minden az én hibám? - kérdeztem vissza.

- Nem egy példa volt már rá, hogy saját magadnak köszönhetsz valamit. - kotyogta közbe Harold.

- Kösz. - szóltam vissza neki. 

- Szóval mi történt? - kérdezte Thyra.

- Azt inkább nem itt mondanám el. - mondtam. - Valaki elég pletykás.

- Nagyon vicces. - szólt utánunk Harold.