Hablaty új élete 91. fejezet

Bocs, hogy ennyit késtem, de nem volt időm írni, de most már kész van, úgyhogy jó olvasást.

Egy pillanatig döbbenten nézett rám, majd a nyakamba ugrott úgy, hogy a földön kötöttünk ki.
- Tudod nekem kellett volna levennelek a lábadról nem pedig fordítva. - mondtam.
- Az már megtörtént. - mondta.
- Akkor mit mondasz? - kérdeztem.
- Most komolyan kérdezted? Mit mondhatnék? Persze, hogy hozzád megyek. Nincs az az ember aki megállíthatna. - mondta.
- Még a hülyeségeimet is képes vagy elviselni? - kérdeztem rá.
- Azok nélkül nem is lennél Hablaty. - válaszolta.
- Igaz. - mondtam. - Úgy, hogy ezt most jobb ha felveszed mielőtt valamelyikünk elhagyja.
- Arról csak álmodj, hogy elhagyom. - mondta.
- Tudom. És volt szerencsém megismerni a bátyádat is a minap. - mondtam.
- Mit csináltál? - kérdezte.
- Komolyan miért hiszi mindenki azt, hogy csak az én hibámból lehet valami? - kérdeztem vissza.
- Ismerünk, nem bírsz magaddal, a szádat se bírod tartani. - mondta.
- Hát jó, ez a legtöbb esetben szokott lenni, most ő kezdte. - mondtam.
- Mert? - kérdezte.
- Lemaradtam apáéktól, mert gondolkoztam egy - két dolgon és ott várt a Nagyterem előtt és belém kötött én meg megmondtam neki, ha csak egy karcolás is lesz rajtam miatta megkeresed és kinyírod és nem fog az érdekelni, hogy a bátyád, mert mindennél fontosabb vagyok neked. - mondtam.
- És, hogy fogadta?
- Nem valami jól és azt se fogadta el, hogy azt mondtam neki, hogy már megkértem a kezed. Bár ez nem történt meg, de százszor elmondtad mit akarsz szóval ennyi belefért. - mondtam.
- Számítanom kellett volna rá, hogy te leszel az első aki kiakasztja, de igazad van nem élné meg a másnapot ha bajod esne miatta és szerintem mi már kimondatlan szavakkal elvoltunk jegyezve. - mondta.
- Én is erre gondoltam. - mondtam. - És mi a további program a nap hátra lévő részére? Nekem még lesz egy beszélgetésem apával, mert nem vezettem körbe a vendégeinket a szigeten.
- Kíváncsi vagyok mit találsz ki magyarázat gyanánt. - mondta.
- Az megfelel, hogy a vérben forgó szemű menyasszonyom elől menekültem? - kérdeztem.
- Nem ez még viccnek is rossz. - mondta és felült.
Én is követtem a példáját.
- De miért? - kérdeztem. - Még lehet rá példa, hacsak nem kezd el valaki más üldözni sárkánnyal.
- Szerintem azt te se akarod. - mondta.
- Persze, hogy nem, de nem lehet tudni. - mondtam.
- Igaz, de egy valamit lehet tudni. - mondta.
- Mit? - kérdeztem szem forgatva.
Már előre félek a választól.
- Holnap lesz a születésnapod. - mondta.
- Tudom és már mindenem meg van, majdnem mindenem meg van amire szükségem van. - mondtam.
- Miért mi hiányzik? - kérdezte döbbenten.
- Hogy a mellett ébredjek akit szeretek. - mondtam.
- Ezt még meglátjuk, majd eldől attól, hogy hogyan viselkedsz ma. - mondta mosolyogva.
- Így is úgy is velem fogsz aludni, mert nem hiszem, hogy a bátyád közelében szeretnél lenni. - mondtam.
- Igaz, de még mindig bejuthatok másképp a szobámba. - mondta.
- De ismerlek már annyira, hogy tudjam velem maradnál mindig. - mondtam.
- Mondjuk igaz, hogy kerülni szeretném még egy pár napig Anint. - mondta.
- Szép kifogás, Hofferson. - húztam  magamhoz.
- Neked jobb kifogásaid szoktak lenni Haddock. - vágott vissza. - De nem kellene lassan mennünk?
- Talán, amúgy se kerülhetem el a beszélgetést apával. - mondtam.
- Jól mondod. - állt fel.
- Most kinek az oldalán állsz? - kérdeztem.
- Még nem tudom. - válaszolta.
- Ez nem volt bizalom gerjesztő válasz a számomra. - mondtam.
- Tudom. - mosolygott. - De most már tényleg mennünk kell. Kezd sötétedni.
- Mióta rettenti vissza Vakmerő Astrid Hoffersont a sötét? - kérdeztem.

- Nem rettent vissza, de apáddal is beszélned kell. - mondta. - És gondolom nem akarsz veszekedni vele... megint.
- Nem igazán van kedvem hozzá.... megint, de lehet, hogy nem tudom elkerülni. - mondtam.
- Lehet, hogy még mindig tart a megbeszélés és csak holnap kerül sor arra a körbe vezetésre. - mondta.
- Ekkora mázlim nincs.... Hé te meg honnan tudsz erről? - kérdeztem.
- Beszélsz magadban és ezt épp hallottam. - mondtam.
- Jó tudni ezt magamról. - mondtam. - De tudod meg kell beszélnem a dolgokat egy hozzám hasonló zsenivel.
- Inkább egy hozzád hasonló hülyével. - helyesbített.
- Nem a hülyeségeket Klausszal szoktam megbeszélni. Nem hiába tartjuk. - mondtam.
- Te tényleg hülye vagy vagy esetleg az igenem hülyített meg ennyire? - kérdezte.
- Magamtól is ilyen vagyok. Nem kell nekem más segítségen hozzá. - mondtam és Fogatlanhoz indultam.
- Még meddig dekkolunk itt? Mert Fogatlanon nagyon úgy látszik, hogy mérges rád. - mondta.
- Kibírsz még 5 percet legalább? - kérdeztem.
- Talán. De csak 5 perced van utána elmegyek és egyedül kell haza menned. - mondta.
- Kösz. - morogtam. - Gyerünk pajti ne játszd meg magad. Nagyon jól tudod, hogy értettem a dolgot. Neked is elmondok mindent, csak nem válaszolsz rá, de tudom, hogy velem vagy. Menjünk. - meg se mozdult csak a szirtről bámult le. - Ennyire nem lehetsz dühös tudod, hogy nem gondoltam komolyan az egészet. Gyere, menjünk. - még mindig semmi. - Mi az, pajti? - mentem oda hozzá és néztem le mellette.
- Mi az? - jött mellém Astrid.
- Nem tudom. - mondtam.
- Várj az.... az egy Számkivetett hajó, mit keress Hibbanton? - kérdezte... talán magától.
- Kérdez könnyebbet. - mondtam.
- Nézd ott jön valaki. - mutatott egy mozgó fekete alak felé.
- Ki lehet az? - kérdeztem... magamtól.
- Ha várnunk megtudjuk. - mondta Astrid.
- Tudom. - válaszoltam.
Figyeltük egy darabig darabig a fekete alakot, de nem jött annyira közel, hogy kivegyük ki az, közben a hajóról is leszállt valaki és a fekete alak felé indult.
- Nem követett senki? - kérdezte valamelyik.
- Nem. - jött az ismerős hangtól a válasz.
- Penész. - suttogta Astrid mellettem.
- Most mát tudjuk mivel üti el az idejét az öreg. - mondtam.
- Történt valami a szigeten míg nem jelentkeztél? - kérdezték.
- Semmi érdekes, azon kívül, hogy az örökös itt van. - mondta az öreg. - Hazatért Odin örököse.
- Rólad beszélnek. - fordult felém Astrid.
- Már sehol se titok, hogy mi vagyok. - vontam vállat.
- Alvin ennek örülni fog, de honnan tudjuk ki az. - mondtam.
- Tudni fogjátok azt. Az éjfúriája nem tágít a fiú mellől, de ha nincs vele akkor csak megismeritek Pléhpofa kis vakarcsát. - mondta.
- Ettől a hírtől még boldogabb lesz. Így két legyet üthet egy csapásra. - mondta a számkivetett.
- Miről beszélnek ezek? Mégis mit ért azon, hogy két legyet üt egy csapásra? - kérdezte Astrid.
- Nem tudom, de biztos, hogy semmi jót nem jelent. Főleg ha tudnak Odin örököséről. - mondtam. - Szólnom kell apának.
- Akkor menjünk. - mondta és már indult is Viharbogárhoz.
- Várj megy a hajó. - mondtam. - És titeket észre is vesznek. Másrészről nem lenne egyszerű csak úgy oda bökni ezt, meg kell fontolnunk.
- Mint, ahogy azt is megakartad fontolni mikor elmentél? - kérdezte.
- Ez meg most, hogy jön ide? - kérdeztem vissza.
- Sehogy, csak úgy kijött belőlem. - válaszolta. - Penész eltűnt. Gondolod elvitték magukkal.
- Az csak nekünk lenne jó, de nem biztos. - mondtam. - De kiderítjük, Fogatlan. - most bezzeg rögtön reagált. - Menj vissza a szigetre, mi is együnk. Félóra múlva a műhely előtt találkozzunk.
- Jó... és vigyázz magadra. - mondta.
- Fogatlan velem lesz és csak megnézzünk valamit nem lesz baj. Ígérem. - mondtam.
- Ezt már sokszor hallottam. - válaszolta. - Szóljak apádnak?
- Majd ha vissza jöttünk szólok neki, nem kell, hogy belekeveredj. - válaszoltam.
- Így is benne vagyok már, szóval mindegy. - mondta.
- Ez... , majd jövök. - ültem fel Fogatlanra. - Menjünk pajti.
Felszálltunk és követtük a hajót. Néhány perc múlva már hallottam is alattunk Penész és az előző számkivetett hangjának morgását. Igazából nem is érdekelt, hogy miről beszélnek, csak arra voltam kíváncsi, hogy Penész is a hajón van. Mielőtt elindultunk vissza a szigetre egy értelmes mondatot hallottam, de többet nem, bár már a morgást se hallottam lentől.
- Menjünk pajti. - szóltam Fogatlannak.
Haza fele csak az a mondat játszódott le bennem.
- Alvin még az ünnepek alatt támadni fog, hisz senki se számít rá, és Hibbant se lenne felkészülve egy ilyen nagy erejű támadásra. 
Ez remek hír. Bár most jól jött a kotnyelességem, mert ha nem hallom ezt akkor igaza lenne, nem bírnánk a túl erővel, de lesz némi időnk felkészülni, bár elintézhető, hogy kicsit késve érjenek vissza.
- Fordulj vissza pajti és lődd szét a hajójukat. - mondtam.
Rögtön megfordult és elindult vissza a hajóhoz. Ahogy a közelébe értünk lőtt is, számomra kiszámítható, hogy mikor lő, de másokra nézve nem igazán mondhatom ezt. A tökéletes támadása a kiszámíthatatlansága. Nem indultunk vissza rögtön, olyan jó érzés volt nézni az ég hajót, bár tudom, hogy mindenki leugrott róla, amikor meghallották Fogatlant, de akkor is, mert tudom, hogy késleltettem Alvint. Nem sokáig, de késleltettem és csak ez számít.
- Átkozott sárkányok. - hallottam Penész hangját valahonnan a vízből.
Az arcomon győzelmi mosoly vagy valami hasonló terült szét.

- Menjünk. Még értesítenünk kell apát. - mondtam.
Elindultunk vissza a szigetre, pár perccel később már a Nagyterem előtt szálltunk le, aminek még mindig zárva volt az ajtaja. Szóval az ülésezés még tart és nem leszek letolva semmiért, max csak annyiért, hogy nem voltam jelen az egészen, de ezzel az infoval ki tudom magam magyarázni apának. Mivel nem volt nyitva az ajtó elindultam a műhelyhez, hisz Astrid már tutira vár rám. Amikor a műhelyhez értem nem volt ott így bementem a kuckómba jobb ott várni és legalább bent nem fagyok meg, ha már az egész napot kint töltöttem, jobbkor be se jöhetnék. Úgy 10 perc múlva hallottam meg Astrid hangját amint engem szólít.
- Hátul vagyok. - szóltam ki az ajtón.
Kedvem se volt felállni, így megvártam míg bejött. Amint belépett a tekintettem a nyakában logó láncra tévedt és mosolyogni kezdtem.
- Mi az? Min mosolyogsz? - kérdezte.
- Rajtad....
- Mert? - kérdezte kikerekedett szemekkel.
- .... és a nyakadban lévő medálon. - fejeztem be a mondatot. - Jó tudni, hogy valaki haza vár, mindig. - álltam fel és sétáltam oda hozzá.
- Annyi is lenne neked ha nem jönnél vissza. - mondta.
- Tudom - öleltem át - de azért jó tudni, hogy vissza vársz. - csókoltam meg.

- És mit derítettél ki azzal, hogy a hajó után mentél? - kérdezte és hozzám bújt.
- Támadni akarnak az ünnepek alatt, de ez nem fog össze jönni nekik. - mondtam sunyin mosolyogva.
- Ezt meg, hogy érted? - kérdezte rám nézve.
- Szétlövettem a hajójukat, hogy hátráltassam őket egy kicsit. - mondtam.
- Szóval akkor nekünk sosincs egy nyugodt napunk. - mondta.
- Igen, teljesen jól mondod, Hibbanton nincs nyugodt élet, de ha az lenne akkor már nem Hibbant lenne. - mondtam.
- Igaz, de azért egy - két nyugodt pillanat nekünk is kell. Neked főleg. - mondta.
- Nekem ugyan miért? - kérdeztem összevont szemöldökkel.
- Állandóan dolgozol valamin vagy valami bajod van. Sose maradsz meg egy helyben. Neked is kell a pihenés. - mondta.
- Tudod, hogy nekem a....
- A munka a pihenés. - fejezte be helyettem. - Tudom, de... neked is kell egy nyugodt nap amit távol töltesz mindentől és nyugtod van mindenkitől. És ez a nap a holnapi lesz történetesen. - mondta.
- Astrid, tudod, hogy a holnapi nap is ugyan olyan lesz, mint a többi, csak annyi, hogy  születésnapom lesz, de semmi extra. Nem kell semmit se csinálnod, hogy tökéletes legyen, csak annyit, hogy velem legyél. - mondtam.
- Épp ezt mondtam én is. - forgatta a szemeit. - Holnap elmegyünk innen valahova ahol csak ketten leszünk és estig nem jövünk vissza, így senki se tud zavarni. - mondta.
- Apa számít rám és nekem...
- Majd Klaus elvállalja helyetted. - szakított félbe.
- Csodálom, hogy neki nem papolsz hegyi beszéddel a holnapi napról, hogy semmit se csináljon. - mondtam.
- Ha jól hallottam akkor ő a Snoggletogi csoda nálatok. - mondta.
- Valahogy úgy, de akkor is Astrid ez őrültség. - mondtam.
- De az nem az ha te tűnsz el szó nélkül. Csak egy nap. Egy napot bírj ki bütykölés és mi egy más nélkül, kérlek. Utána folytathatod, csak a holnapi napról van szó, ígérem. - mondta.
- Kitől tanultad ezt a meggyőző képességet? - kérdeztem.
- Jó tanárom volt. - mondta. - De mit mondasz?
- Legyen, de csak a holnap. - mondtam.
- Rendben. - mosolyodott el és bújt vissza hozzám.
Úgy 5 percig állhatunk ott nyugodtam, mert Bélhangos megérkezett. A közeledtét az jelezte, hogy ahova csak nyúlt minden leesett.
- Ennyit a békéről. - mondtam.
- De legalább szólhatsz apádnak. - mondta.
- Tudom. - mondtam. - Menjünk.
Ahogy kiléptünk a kuckómból Bélhangos tekintette ránk vagyis inkább rám szegeződött.
- Apád keress és elég dühösnek tűnt, hogy nem voltál ott a gyűlésen. - mondta.
- Tudom, de... dolgom volt. - mondtam.
- Azt látom. - nézett Astridra.
Szem forgatva fogtam meg Astrid kezét és indultam el a Nagyteremhez.
- Apa még fent van a Nagyteremben? - fordultam vissza.
- Most kíséri vissza a vendégeket a hajóra. - válaszolt Bélhangos. - Miért?
- Beszélnem kell vele. - válaszoltam és elindultam haza.
- Nem mész utána? - kérdezte Astrid.
- Nem. Úgyis haza jön és elég akkor szólnom neki. - mondta.
- Fel kellene mennünk enni, nem gondolod? - kérdezte.
- Arról már le maradtunk. - mondtam. - A gyűlés alatt volt.
- És azt te honnan tudod? - kérdezett rá.
- Vérbeli törzsfő vagyok. - mondtam. - Dagur apjával is volt ilyen gyűlés, ami sokáig tartott és így a vacsora az alatt volt.
- Így már érthető, hogy tudod. - mondta.
- Gyere menjünk hozzánk. - mondtam.
Bólintott, majd elindultunk a házhoz. Amint benyitottam Klausszal találtuk szembe magunkat.
- Nem úgy volt, hogy holnap jöttök? - kérdeztem.
- Neked is szia. - köszönt. - De úgy volt, csakhogy Astrid eltűnt és gondoltuk jobb lenne elindulni vissza.
- Csak te vagy a többiek is így gondolták? - kérdezte Astrid.
- Fogjuk rá. - mondta. - De látom megjöttek a vendégek.
- Már reggel és csak most lett vége a gyűlésnek. - mondtam.
- És mi volt? - kérdezte.
- Azt én is szeretném tudni. - mondtam. - Nem vettem részt rajta. Szerinted egy reggeltől estig tartó gyűlést végig bírnék ülni...
- Pedig jó lenne. - szólalt meg apa mögöttem.
- Ha meghallod mit hallottunk akkor nem ezt mondod majd. - válaszoltam.
- Miért? Mit hallottatok már megint? - kérdezte Klaus.
- Mondd nektek valamit az a név, hogy Alvin? - kérdeztem.
- Igen, még én száműztem a szigetről. - mondta apa.
- Az úgy jó, mert Penész egy ideje már híreket adott neki, arról is, hogy haza jöttem és, hogy Odin örököse vagyok. Támadni akarnak az ünnepek alatt, de azt hátráltattuk egy kicsit Fogatlannal. - mondtam.
- És ezt egy délután alatt tudtad meg? - kérdezte Klaus.
- Fogjuk rá. - válaszoltam.
- Penész hol van? - kérdezte apa.
- Elvitték magukkal. - válaszoltam.
- Jobban is tették. - mondta. - Készülődjetek a harcra.
- Feltartoztattuk őket, vagyis Fogatlan darabokra lőtte a hajójukat, ami miatt később érnek vissza a szigetükre így nem velük kell foglalkoznunk, hanem azokkal akik most jöttek. - mondtam.
- Igazad van, fiam. - mondta. - Most az egyszer jól tetted, hogy nem jöttél be egy gyűlésre.
- Kösz, azt hiszem. - mondtam.
Bár már nem hallotta, mert elment valahova.
- Hova ment? - kérdezte Astrid.
- Nem tudom. - mondtam.
- Gondolom szól az embereknek. - szólalt meg Klaus.
- Lehet. - sóhajtottam.
- És milyenek a jövevények? - kérdezte Klaus.
- Astrid bátyán és egy lányon kívül senki más nem viking. Valahonnan messziről jöttek. - mondtam.
- Talán a menyasszonya. - vettette fel Astrid.
- Nem hinném, hogy az lenne, elég távolság tartó volt mindenkivel. Mintha félne itt. - mondta.
- Mert te nem rettegnél egy sárkányokkal teli szigeten, főleg ha elsőként egy éjfúriát látsz meg. - torkolt le Astrid.
- Én csak azt mondtam amit láttam. - tartottam fel a kezem. - De nem hiszem, hogy félnék csak meglepődnék. Legutóbb se riadtam meg néhány éjfúriától.
- Melyik legutóbb? - kérdezte Klaus.
- Amikor Igor elvitt magával. - mondtam.
- Aha. - morogta.
- Azt ugye tudod, hogy holnap te viszed körbe az embereket helyettem. - mondtam.
- Mert? - kérdezte értetlenül.
- Mert holnap elmegyünk innen, hogy egy nap nyugta legyen mindentől. - szólt közbe Astrid. - Ne mondd, hogy te is elfejteted a születésnapját.
- Lehetetlen, hisz az enyém előtt van. - mondta. - De a rákövetkezőnap a tied.
- Tudom. - mondtam.
Elindultunk fel, de Klaus megállított.
- Astrid miért nem vagy otthon? - kérdezte.
- Kerülöm Anint. - válaszolta.
- De valahol csak kell aludnod. - mondta.
- És lesz is hol aludnia. - válaszoltam. - És ne kezdj bele semmi hülyeségbe, fáradt vagyok hozzá. - szóltam rá amikor láttam, hogy szólásra nyitja a száját.
- Legyen szép estétek. - mondta.
- Hülye. - morogtam.