Hablaty új élete 24. fejezet

* Hablaty *

Elég érdekes dolgokat hallottam az itteni emberektől. Miután a törzsfővel és annak családjával megvacsoráztam a Nagy termükbe mentünk Történeteket hallgatni. Úgy éreztem, hogy az estém unalmas lesz, de mégse az lett. Elég izgalmas lett. Olyan legendákat és történeteket hallottam amiket még az életben nem tudtam volna elképzelni. Bélhangos lerágott történetein kívül nem nagyon hallottam más még. De itt egészen más történetek jártak, mint Hibbanton vagy annak környékén. Ezek a történetek még Johann tutira kitalált történeteinél is izgalmasabbak voltak. Teljes figyelemmel kísértem végig minden történetet, de ezek közül csak egyet érdemes megemlíteni. Elég érdekes volt és ha bele gondolok egy kicsit rémisztő is, de csak egy kicsit. Mikor haza megyek lesz mivel a többiekre hozni a frászt. Tehát a történet így hangzik.

- A történet amit mesélni fogok nagyon régen történt. Egy viking családról szól akik egy közeli szigeten éltek, de elhagyták egy új és jobb élet keresésének reményében. Azért hagyták el a biztonságos otthonukat, mert az első szülőt  gyermeküket elvitte a fekete halál (a pestis). A családdal tartottak még néhányan akik féltek és ők is új reménnyel vágtak neki az útnak. Hónapokig hajóztak reménytelenül, de végül mégis partot értek messze ahonnan indultak.  Az újvilág amibe érkeztek már éltek, de örömmel fogadták a jövevényeket. Ebben a világban élőknek meg volt a maguk átka - egy olyan átok amit senki se tudna közülünk el viselni. Átokkal sújtott emberek minden hónapban teliholdkor tomboló fenevadakká változtak át. Azok akik nem változtak át a falu alatti barlangokban bujkáltak. A család növekedett. Egy alkalommal a családból két gyermek megleste
 az átváltozókat és a család legfiatalabb gyermekét szétmarcangolták. A szülők ekkor döntöttek úgy, hogy megvédik gyermekeiket bármilyen áron. Az édesanya varázslathoz fordult segítségül. Gyermekeiből vérszívó, halhatatlan szörnyetegeket kreált. Egy dolog vehette az életüket még pedig ami új " életüket " adta. A falujuk közepén álló hatalmas tölgyfa volt az. Ezek után kiderült arról a gyermekről aki ott volt az átalakulók meglesésén, hogy ő is igazából abba a fajba tartozik. Egyszerre volt tomboló fenevad és halhatatlan, vérszívó szörny. Az anyja elzárta egy varázslattal a fenevad énjét, hogy egy fajta szörnyetegként pusztítson. A varázslatot ami elzárja másik énjét megtörheti, de fel kell áldoznia 3 életet cserébe. Egyet a fenevadakból, egyet a vérszívó szörnyekből és a hasonmás leszármazottját, aki pontosan úgy néz ki, mint akinek a vérével a varázslatot 
megpecsételték. Ha ezek megtörténnek a varázslat megtörik és egyszerre lesz mindkét aj, létre hozva egy új fajt. Lehetséges, hogy most is közöttünk vannak. Senki se tudja, hogy néznek ki. Ez persze nem igaz, de igazából senki se tudja, hogy igaz vagy sem. Talán egy igazi legenda. Mégis vigyázatok kit hívtok be az otthonotokba. * - fejezte be a vén.

Ahogy a történet véget ért percekig meredtem magam elé.
 Ha ez igaz akkor ezek az... izék bárhol lehetnek. Egyébként ez számomra teljesen hihetetlen, hogy emberekből varázslat segítségével halhatatlanná válhat. Ilyenről még nem hallottam, de többször nem is akarok... azt hiszem. Ez az egész hihetetlen, de talán mégis igaz. De ha nem akkor lesz mivel ijesztgetni otthon a többieket. Ez a történet még Fafej lerágott
" rémtörténetinél " is jobb volt. Arra figyeltem fel, hogy az emberek szállingóznak haza felé. Késő volt már és holnap tovább kell mennünk Fogatlannal. Johannhoz is el kell juttatnunk Astrid ajándékát, hogy oda adja neki. Felálltam és Fogatlannal az oldalamon elindultam ki.
- Pajti, holnap korán indulunk tovább, rendben. - mondtam neki, mire bólintott.
- Már indulsz is? - kérdezte egy hang a hátam mögött.
Megfordultam és Syrile állt ott.
- Igen, mennünk kell. Elég türelmetlen tud lenni. - mutattam a fejemmel Fogatlanra.
Fogatlanra néztem ez után aki utánzott, unottan.
 Elég vicces volt így látni, de valahogy mégis komolyan gondolta ő.
- Most mit csinált? - kérdezte Syrile.
- Hát szerintem engem utánozott, de igazából nem tudom. - mondtam az igazat. - Kérlek mond meg az apádnak, hogy mindet köszönök, de tényleg mennem kell.
- Megmondom és minden jót. - szólt utánunk.
- Köszönöm! - kiáltottam vissza.
Még nem emelkedtünk a levegőbe, de sietünk így is. Fogatlan tényleg nagyon türelmetlen tud lenni. Az erdőbe érve felszálltam Fogatlanra és arra a helyre mentünk ahol előző nap is aludtunk. Nem volt kedvem már semmihez így le is feküdtem aludni Fogatlan meg lefeküdt mellém és ő is elaludt.
Reggel emilyen korán csak tudtunk tovább indultunk és Johann hajóját keretük is közben.


* Hibbant *

Jó néhány nap eltelt már az Olvadás - feszt óta. Hibbanton egyre több vadabb sárkány jelent meg amikkel nem lehetett könnyen boldogulni. A lakosok mind az ifjú sárkány lovasokhoz fordultak segítségért. Próbáltak ott segíteni ahol tudtak, de ők nem nagyon értetek ehhez. Astrid tudta, hogy ide most Hablaty kéne, de tudta, hogy a fiú már messze jár Hibbanttól. A faluban a többség hozzá szokott a sárkányok jelenlétéhez, de egy valaki nem igazán tudott ezzel az egésszel megbékélni. ez az egy ember pedig Penész volt, az az ember akit talán mindenki utált a faluban. Minden áldott nap panaszkodott a vad sárkányokról, de már senki se nagyon figyelt arra amit mondott, csak meghallgatták és reflex szerűen válaszoltak rá. A mai nap is úgy kezdődött, mint a többi. Az emberek az élelem raktárnál szorgoskodtak amikor megjelent Penész és panaszkodni kezdett.
Astrid és barátai már nem bírták ezt és ahogy meglátták a közeledő férfit elmentek a sárkányaikkal. Távolodva a falutól Astridnak eszébe jutott a közeledő születésnapja. Eddig senki se említette és abban reménykédet, hogy már nem is fogják nincs semmi kedve ahhoz, hogy öt ünnepeljék az emberek Neki az bőven elég lenne, ha néhány órára magára tudna maradni a sárkányával és a gondolataival. A szigettől nem messze álló szirthez repültek és ott kezdek el beszélgetni.
- Most komolyan nem unja már Penész ezt az egészet. Minden áldott nap jön és panaszkodik. - mondta Takonypóc. - " Pléhpofa elegem van már a sárkányokból, nem tudok rendesen beszélni a birkámmal. Mindig megzavarnak és nem értem mit mond nekem Gomba. " - utánozta a férfit.
Mindenki nevetett ezen.
- Várjatok én nem emlékszem, hogy ilyennel jött volna Penész. - szólt közbe Fafej.
Ezen még jobban nevettek. A fiú nem értett valamit mindig valami ostobaságot mondott ami még viccesebbé tette a helyzetet. Habár Astrid ürességet érzett a szíve mélyén jól érezte magát a barátai körében. Fájt a szíve Hablaty elvesztése miatt, de megpróbálja megtenni azt amit a fiú kért tőle. Néhány perces csend után megszólalt.
- Srácok mit szólnátok egy " Legjobb trükk versenyhez "? - kérdezte.
Mindenki ránézett, majd bele egyeztek.
-Ki kezd? - kérdezte újra a lány.
- Azt hiszem...
- Én. - vágott közbe Takonypóc Halvér mondatába.
- Igazság szerint...
- Én. - vágott közbe újra.
- Akkor indulj! - kiáltott rá a lány.
- Akkor indulunk amikor csak akarunk, mert amikor elindulunk Kampó és éééééééééééééééééééééén..........
De senki se tudta mit akar mondani, mert a sárkány beindult. Astrid mosolyogva figyelte ahogy a sárkány a gazdáját szívatja. Amióta a sárkány szelíd bírta a lány. Viccesnek találta az ahogy a gazdájával bánik. Amint vissza értek kénytelen volt elfordulni nehogy kitörjön belőle a nevetés, elég ha magában neveti ki. Ezek után az ikrek indultak meg, de egészből trükkből valami félre sikeredet izé volt látható. Halvér volt a következő aki csak összesen egy kört tett a szirt körül. Mindenki kérdőn nézett rá miután vissza szállt melléjük.
- Akkor most én jövök. - szólt Astrid és felemelkedett a szirtről a sárkányával.
A sárkánnyal teljes összhangban volt és így tökéletes trükköket vitt végbe. A többiek ujjongva nézték, végül a lány elindult vissza faluba és a többiek követték.
A faluba vissza érve már nem volt ott a panaszkodó vén ember, aminek nagyon örültek. Az emberek még mindig a raktárnál szorgoskodtak, nem törődve a vissza térő fiatalokkal. Astrid gyalog indult haza azért, hogy a sárkánya pihenjen egy kicsit, hisz egész nap repültek. Figyelte ahogy a sárkány út közben játszik és ez őszinte mosolyt csalt az arcára. Siető léptek zaja csapta meg a fülét megfordult és a lihegő Takonypóccal találta szembe magát. Kérdőn nézet a fiúra aki már nem annyira lihegett. A fiú idegesen nézett rá majd meg szólalt.
- Astrid arra gondoltam, hogy mi ketten... esetleg elmehetnénk randizni. - mondta bátortalanul Hibbant - sziget legnagyképűbb vikingje.
- Hogy mi van? - kérdezte vissza Astrid először meglepetten.
Majd egyre dühösebb lett a fiúra.
- Jól hallottad az előbb amit mondtam. Szóval mit mondasz. Eljössz? - kérdezte reménykedve.
Astrid leakarta törni a szarvait.
- Nem. - mondta tömören és röviden.
- Mert? - akadt ki Takonypóc.
- Egyrészt, mert semmi kedvem egy önelégült tuskóval tölteni az időm. - adta ki magából a lány. - Másrészt pedig valaki mást szeretek.
- És mégis ki a frász az? - kérdezte.
- Ahhoz neked semmi közöd. - szólt a lány. - Gyere kislány. - fordulta a sárkányához.
- Nem mondd, hogy az a kis nyomi aki elmenekült a problémák elől vagyis Hablaty. - mondta megvetve Astridnak.
A lány már nem bírta tovább. Visszament a fiúhoz és behúzott neki egyet, amitől a földre rogyott. Astrid dühtől izzó hangon szólalt meg.
- És ha ő az neked ehhez semmi közöd. Amúgy is részben, túl nagy részben te tehetsz róla, hogy elment. - adta ki magából a lány. - Ó és inkább öt szeretem, mint téged.
- De már nem jön vissza amilyen gyáva. Inkább elmenekült.
- Miből gondolod, hogy ne jön vissza. Nem ismered. Vissza fog jönni ebben biztos vagyok. - fejezte be és elviharzott a sárkányával.
Jó érzés volt számára ezt kimondani csak nem épp egy ilyen tuskónak akarta. De mégis örült, hogy megtette. Így talán lerázta a hódolóját, legalább egy gondtól megszabadult. Talán...



* A történetet a kedven ELŐSZEREPLŐS sorozatból van.

Hablaty új élete 23. fejezet

* Hibbant *

Már csak egy nap volt hátra az Olvadás - fesztig. A falu összes lakója össze gyűlt a régi arénánál ott várták a fejleményeket. Néhány perc múlva megjelent a törzsfő Bélhangossal és a fiával az oldalán. A tömeg némán várt a főnök utasítására. Pléhpofa szóra nyitotta a száját.
- Az idei évi Olvadás - feszt az arénában lesz megtartva. És a sárkányok is részt vehetnek benne. - tette közé.
 A banda nem akart hinni a hallottaknak. A sárkányok rész vehetnek a versenyeken ez egyszerűen hihetetlen volt a számukra. Talán most valaki lefogja törölni azt az önelégült mosolyt Takonypóc arcáról egy időre vagy akár örökre. De az örökre az tuti, hogy sose valósul meg ebben biztosak voltak, de azért örültek, hogy a sárkányok is részt vesznek a versenyekben. Astrid abban reménykedett, hogy most képes lesz legyőzni a szerelmének okozott fájdalmak miatt.
A srácok ezek után gyakorolni ment az erdőbe. Astrid csak arra tudott gondolni, hogy mi lenne, ha Hablaty is itt lenne. Akkor ez az egész jobb lenne. Este a nagy teremben a szokásos asztaluknál ültek és a másnapi versenyekről beszélgetek amikor Takonypóc jelent meg a nyakában az összes Olvadás - feszti éremmel. Astrid rossz szemmel nézte azokat.
- Nem vitted egy kicsit túlzásba? - kérdezte idegesen.
- Miért vittem volna túlzásba? - kérdezett vissza Takonypóc.
- Csak. - motyogta Astrid.
Mindenki unottan figyelte az asztalnál, ahogy Takonypóc az érmeit mutogatja. Astridnak lett legelőször elege az egészből, felállt és kiviharzott a teremből. A társaság értetlenül nézett utána, nem értették mi baja lehet. Astrid haza felé tartott és belül dühöngött. Nem tudta elhinni, hogy egy ekkora tuskó miatt ment el az akit szeret. Ahogy hazaért adott a sárkányának enni és utána elment aludni, a holnapi nap fontos lesz mindenkinek.
Az egész faluban már hajnalban nyüzsögtek az emberek készülődve a versenyekre. Astrid a bandával az aréna előtt találkozott.
- Ez a nap is eljött srácok. - szólalt meg halkan Astrid. - De nézzük a jó oldalát vége a télnek.
- Ja és egész nap hallgathatjuk Takonypóc hülyeségét. - folytatta Fafej.
Mindenki meglepve nézett rá még sose hallottak tőle valami értelmeset.
- Most mit néztek, nincs igazam? - kérdezte egy csöppet kiakadva.
- Deeee. - húzták el a válasz a többiek.
- Hát akkor menjünk. - mondta és megindult az arénába.
A többiek fejüket rázva mentek utána. Szerencsére Takonypóc később érkezett meg, mint ők. Míg a srácok hallgatták Bélhangostól a sárkányos verseny számokat a falu össze gyűlt az aréna körül. Tegnap míg a banda az erdőben gyakorolt addig az arénáról a ketrectetőt leszedték, így több hely lesz a sárkányos verseny számokhoz. Amikor már az egész falu ott volt az arénánál elkezdődött a az Olvadás - feszt. A törzsfő kezdet bele a szokásos szónoklatába.
- Köszöntök mindenkit az idei Olvadás - feszten. És induljon is a verseny. - fejezte be végül és engedte ki a ládából a rettenetes rémeket.
A tömeg tombolt. Az aréna közepén is hallotta Astrid a beszélgetést Takonypóc és az apja között. Megpróbált nem figyelni rájuk, de nem nagyon ment. Olyan érzése volt, mintha csak öt akarnák idegesíteni. Kis idő múlva amikor már az összes versenyző az arénában volt felhangzott a kommentátor hangja.
- Kezdődjék az Olvadás - feszti versenyek első napja. Melyen sárkány nélküli versenyszámok lesznek láthatóak. Kezdődjék a verseny a Birkacipeléssel. A versenyzők felálltak a startvonalnál és várnak a birkájukra. - harsogott.
- Szép nap a birka cipeléshez. - hallatszott egy másik hang.
- Minden nap az Kübli. - szólt vissza Poszdoria. - De térjünk vissza a versenyhez. Felkészülni. - folytatta, majd rajt indításhoz küblin ütötte a mellette ülő Küblit. Így megkezdődött az első versenyszám. Egyből az élre tört Takonypóc és ő is nyerte meg ezt a számot.
- Takonypóc megnyerte a futamot így megszerezve az első pontját. - harsogta Poszdoria.
Kübli behúzta a pontot a falra felfestett arcok egyike mellé.
- Folytatódjon a verseny a következő számmal. A rönkfutással. A versenyzők sorakozzanak fel a a versenyre.
A csapat felsorakozott a rönkön és várták a küblijelzésre. Néhány pillanattal később hallották is és el is indultak. Astrid maradt fent a legtovább Takonypóccal szemben, de ő is leeset a végén.
- Takonypóc nyerte ezt a futamot is, megszerezve a második pontját. - hallatszott Poszdoria hangja. - És jöjjön a mai nap utolsó versenyszám, a szekerce hajítás.
Astrid itt adott hálát Odinnak, hogy ő az egyik legjobb szekerce hajító. Elég sokat fejlődött úgy, hogy a fákat öldökölte az erdőben. Megakarta mutatni, hogy ki a legjobb ebben a számban. De a legrosszabb pillanatban lendítette egyszerre a szekercéjét Halvérrel és azok tőlük nem messze összeütköztek. Astrid dühösen pillantott a fiúra, a fiú meg kissé félénken - tudta .
 Utánuk az ikrek próbálkoztak, de nem nagyon a cél felé indultak meg a szekercék. Az egyiket a törzsfő kapta el, a másik pedig a nézők között felállított faoszlopba csapódott. Egyedül Takonypócnak sikerült elhajítania a célpont felé. Astrid felhúzta ezen magát, de vissza gondolta arra, hogy Hablaty hányszor érezhetett így amikor ezek egyáltalán nem sikerültek neki. Ezek a számok részben erőállapotot mérték fel ami a fiúban nem igen volt. De több esze volt, mint a szigeten bárkinek, hisz annak ellenére, hogy kirekesztett volt mégis az egyik találmányának köszönheti a sárkányát - aki mindentől megvédené. Astrid várta már, nagyon, hogy a fiú mikor jön vissza, de sejtette, hogy ez nem valami hamar lesz. De megértette, hogy a fiúnak idő kell és neki türelmesnek kell lennie. Türelmesen fogja várni, hogy a fiú felkészüljön arra, hogy újra találkozón vele, az apjával és a törzsével. De ez a találkozás csak utóbb fog sorra kerülni, mint az bárki várná.
- A verseny folytatódik holnap. A holnapi verseny számokban a sárkányok is szerepelni fognak. - harsogta Poszdoria.
Az emberek lassan elhagyták az arénát és annak környékét. Este a Nagy teremben mindenki nagy izgalommal várta a holnapi sárkányos verseny számokat, izgatottan beszélték meg, hogy vajon mik lehetnek a verseny számok.
Másnap reggel mikor a banda a sárkányaikkal az arénához értek már majdnem az egész falu ott volt és várta a mai versenyt. A csapat azt tudta, hogy Takonypóc nem jön ki valami jól a sárkányával így abban bíztak, hogy a mai nap nem lesz valami jó neki, mint a tegnapi. Ahhoz, hogy nyerni tudjon a sárkánnyal is annyira jól kellene bánnia, mint mondjuk a szekercével, de a kedvesség nem a fiú erőssége.
- Az olvadás - feszt második napjához érkeztünk ahol a sárkányok is részt vesznek. - szólt a kommentátor.
- Szép nap a mai birka cipeléshez. - szólt közbe Kübli.
- Kezdődjék a verseny a Gátversennyel. A versenyzőknek a sárkányokkal a gátakat alatt kell hiba nélkül átjutniuk. De kezdődjék is el a verseny. - szólt és ráütött a küblire.
Halvér kezdte a versenyt, de szegény fiú az elején már beragadt a gát alá. Az ikrek következtek utána, ők berepültek a nézők közzé. ezek után Takonypóc következet, aki minden gátat lefejelt. Astrid magában nevetett és úgy látta, mintha Takonypóc sárkánya is élvezné ezt a dolgot. Astrid volt az utolsó, aki talán a többieknél jobban tudta megcsinálni a verseny számot. Így megszerezte az első pontját. Ez az érzés örömmel töltötte el a lányt. Talán most az egyszer nem a nagyképű Jorgerson fiú fog nyerni, hanem valaki más.
- Ezt a versenyt Astrid nyerte megszerezve az első pontját. - mondta Poszdoria miközben Kübli behúzta Astrid pontját, majd folytatta. - A következő a szabadon választott gyakorlat. A versenyzők és sárkányaik a maguk stílusát és képességüket mutathatják be.
Az ikrek kezdték el ez a versenyt, de nem tartott valami sokáig beégetni magukat az " acélspárgájukkal " . Halvér beleszédült a saját mutatványába. Astrid a híres Balance táncot adta elő. Takonypóc valami Tűzkarikás mutatvánnyal állt elő ami ő talált ki, de az első percben beéget - szó szerint. A legtöbb pontot a zsűritől Astrid kapta. Így megszerezve a második pontját.
- A versenyzők sorakoznak fel a Repülve lövéshez. Ahol a barátot meg kell védeni és az ellenséget lelőni. - és a mai napon utoljára megütve a küblit.
A verseny Astrid kezdet és hibátlanul teljesített. Utána Takonypóc következett és a sárkánya mindent felégetett, így a mai verseny befejeződött. Astridnak ugyan annyi pontja volt, mint Takonypócnak
- Az első alkalom az Olvadás - feszten, hogy holtverseny alakult ki. A holnapi napon derül ki, hogy ki lesz az idei nyertes. Astrid vagy Takonypóc.
A tömeg ujjongót. Astrid amilyen gyorsan csak tudott eltűnt még mielőtt Takonypóc elkezdené neki a baromságait. A medencéhez ment a sárkányával. Várta a másnapi versenyt, de mélyen elül érezte, hogy ennek nem így kell végződnie. Nem neki kell legyőznie Takonypócot, hanem Hablatynak a sok sérelem miatt amit neki okozott. De érezte,hogy ez az " összecsapás " nem a közel jövőben lesz.
A másnapi verseny menetét hallgatva Astrid elgondolkozott, Inkább hagyja nyerni az a nagyképű idiótát, minthogy hónapokig zaklassa öt a baromságaival, hogy csalt vagy hasonlok. Még néhány évet kibírnak így és utána tényleg lefogja győzni valamiben amihez a fiú nem túl jó.
A verseny elkezdőt farönk kerüléssel, majd hegymászással folytatódott  végül a sárkányokkal kellet a tengeren kikötött hajó megkerülni és a sziklák között szlalomozva vissza térni az arénába. Astrid a gondolataiba merülve versenyzett időnként nem is tudta mit csinálnak épp, de azért ment. Meghallotta Paszdoria hangját és tudta, hogy ki nyert, de igazából nem is érdekelte majd legközelebb sikerül neki legyőzni a Jorgerson családot. Astrid tudta, hogy a családja így is nagyon büszke rá, hisz eddig eljutott és majd nem legyőzte a cím védő családot. A törzsfő elé mentek mindketten és vártak. A törzsfő megzólalt és a tömeg elcsendesedett.
- A címvédő család tovább védheti a címét. Idén ismét a Jorgerson család nyert. A család büszke lehet az évtizedes teljesítményükre. - mondta és odaadta a nyertesnek az érmet.
Mélyen a törzsfő is tudta, hogy ha Hablaty itt lett volna ő nyert volna, hisz egy éjfúria ellen senkinek sincs esélye még a cím védő családnak se.


* Hablaty *

Másnap reggel Fogatlan bűzös leheletére ébredtem... megint. Evés után elindultunk a faluba. Amíg az erdőben sétáltunk Fogatlan össze - vissza futkározott és várta, hogy újra útra kellhessünk. A faluba beérve ismét megálltak az emberek, de nem miattam, hanem Fogatlan miatt. Gondolom még sose láttak ilyen közelről éjfúriát. A törzsfő jött újra felém erre Fogatlan morogni kezdett. John megtorpant, de amint látta, hogy rá szólok Fogatlanra újra elindult. Fogatlan leült mellém és figyelmesen várt.
- Fiam nem is mondtad, hogy egy éjfúria a sárkányod.
- Kellett volna? - kérdeztem.
- Nem kérdeztem így nem, de nem ártott volna. Hónapok óta nem láttunk ezen a környéken éjfúriát.
- Rendben, ha nem lenne gond elkezdeném a műfarkát készíteni. - mondtam és elindultam a műhelyük felé.
A hátam mögül egy kiáltást hallottam megfordultam és érdeklődve figyeltem a közeledő embert. Számomra ismeretlen nyelven beszélni kezdet a törzsfőhöz aki válaszolt is neki ugyan azon a nyelven. Értetlenül néztem a két emberre, majd Fogatlanra aki előttem állt meg nem sokkal.
 Fogatlan se nagyon érette, hogy mi van majd megrázta a fejét és tovább indult én meg követtem öt. Néhány perc múlva már a műhelyben voltunk és dolgoztunk az új műfarkon vagyis hát inkább én dolgoztam míg Fogatlan figyelt. Délutánra már készen is volt az új műfarok.
 Másmilyen lett, mint a régi. És ahogy láttam Fogatlannak is jobban tetszett ez, mint az előző. Kis pihenés után neki láttam Astrid ajándékának. Mivel már békében éltünk vagyis élnek a sárkányokkal arra gondoltam, hogy egy sárkányt készítek neki fémből. Csak azon kellett sokat agyalnom, hogy melyik sárkány illene Astridhoz. Végül a sikló sárkánynál döntöttem. Az a sárkány faj ugyan olyan, mint Astrid. Ugyan olyan vad, de mégis szelídíthető, barátságos és ez a sárkány olyan Astridos is. Gondolom ahogy barátkoznak a sárkányokkal Astrid egy siklót néz ki magának, mert azok olyanok, mint ő.
Megterveztem, hogy hogyan fog kinézni, de nem egészen úgy nézett ki a kész medál ahogy elterveztem, de valahogy mégis olyan Astridos volt.
 Találtam hozzá egy láncot amire rá raktam és elraktam a tarisznyába amit Johanntól kaptam. Sötét volt, de még hallottam ahogy az emberek kint össze - vissza futkostak, így semmi kedvem nem volt ki menni. Leültem az asztalhoz - ami szerencsére volt ott - és egy levelet kezdtem írni Astridnak.

" Drága Astridom, 
Lehet, hogy mire ezt megkapod már a születés napod elmúlik vagy talán hamarabb kapod meg, mint az lenne, de szeretném veled tudatni, hogy ezt az egy napot sose felejtem el bármilyen távol is legyek tőled. Szeretném, ha lenne nálad valami amit csak neked készítettem életed legfontosabb napjára. Ha később kapnád meg úgy is tudnám, hogy ezzel egy kis boldogságot vinnék a minden napjaidba. Nem szeretném, ha ezek után bánatos lennél, de tudom, hogy az leszel, hisz még elég sokáig nem foglak látni, se mosolyogni, de ezek megmaradnak nekem és ezek az emlékekkel boldog leszek míg újra nem láthattak. Azt szeretném kérni, - újra - hogy nélkülem éld az életed, hogy ne légy szomorú amiatt, hogy elmentem, de egyszer vissza fogok menni hozzád és akkor talán, de csak talán boldogok lehetünk együtt. De addig is a kedvemért légy boldog és éld az életed. Én ezt kérem tőled és kérlek tedd is meg. 
Előre is vagy utólagosan is Boldog Születésnapot kívánok.

Szeretettel: 

Hablaty.

És utólag is szeretném, hogy tud nagyon szeretlek. És örökké foglak. "

A levelet össze hajtva a medál mellé tettem. Ha találkozok Johannal oda adom neki és megbízom azzal, hogy csak Astridnak adhatja oda, de előtte valamibe be kell raknom mindkettőt, hogy el ne veszítsem még előtte. Hirtelen egy lány hangját hallottam kintről, Fogatlan felkapta a fejét és morogni kezdett. Lenyugtattam, hogy nincs semmi baj, nagy nehezen sikerült mire a lány belépett a műhelybe Fogatlan újra a földön feküdt nyugodtan. 

- Szia. - köszöntem zavartan.

- Szia. - köszönt vissza. - Apám küldött, hogy ma este egyél velünk, akár kész vagy akár nem azzal amit csinálsz. - mondta.

Ez elég jól eset. Talán végre nem kell halat ennem... de ez csak talán. 

- Öhh... hát köszönöm és örömmel elfogatom a meghívást. - mondtam a lánynak. 

- Nincs mit. Apám üzeni, hogy a sárkányodat is hozd. - mondta, majd hirtelen a homlokára csapot. - De buta vagyok még be se mutatkoztam, Syrile [ejtsd: Szíril], te pedig Hablaty, Odin örököse, ha jól tudom

- Igen, de csak maradjunk a Hablatynál. Nem nagyon szoktam még hozzá ehhez az Odin örököse dologhoz. Ez még új nekem. 

- Nem is tudtad, hogy az vagy? - kérdezte a lány.

- Nem amíg egy Thyra nevű lány el nem mondta néhány hete. De még is se nagyon tudom elhinni, hogy az vagyok. - mondtam. 

- Mert? - kérdezte.

- Nem nagyon vagyok valami jó viking. Otthon én voltam a falum leggyatrább vikingje és még hasonlók. És ott nem nagyon hallottam mondákat ilyenekről a vénünktől, nem mintha tudott volna beszélni. - húztam a számat a végére. 

Syrile csak nevetett ezen és én is. 

- Most már értem. Erre felé, vagyis hát a déli szigeteknél nagy részben békében élünk a sárkányokkal és ismerjük az összes mondát, legendát és történetet. Olyanokat amiket más törzsek nem vagy hallottak róla, de nem hiszik el. Ilyen például Odin örökösének a meséje. 

- Értem, szóval ezek olyan a " békés szigetek meséi " közé sorolható történetek. - mondtam.

- Annak is mondható, de gyere már várnak ránk. - mondta és elindult.

- Fogatlan, gyere. - szóltam a sárkányomnak és követük Syrilet. 

Nem olyan sokat kellett sétálnunk. Itt is, mint nálunk a főnök háza a Nagy terem előtt volt nem sokkal és attól nem messze a kovács műhely, amit itt már elég rég óta nem használtak. Ahogy oda értünk a lány berángatott engem Fogatlannak megadott enni - aki így teljesen lenyugodott. Bent a család örömmel fogadott és szerencsémre nem hal volt az asztalon, hanem csirke. Odinnak hála. Vacsora alatt is beszélgetem a családdal, de az érdekes dolgok csak a vacsora után jöttek a felszínre. 

Hablaty új élete 22. fejezet.

* Hablaty *

Johannal való találkozásunk óta 3 nap telt el és minden rendben van. Eddig legalább is. Fogatlannak kell egy új műfarok és ahhoz egy olyan szigetet kéne találnunk ahol emberek is vannak, de eddig még nem nagyon találtunk. Hibbantra meg nem akarok vissza menni. Lehet, hogy apám békét kötött a sárkányokkal, de nekem még egy - két dolgot ki kell derítenem magamról. Legalább is azt, hogy mit jelent Odin örökösének lenni. Még mindig nem tudom elhinni, hogy én a leggyatrább viking  Odin, a legfőbb isten leszármazottja vagyok. Ez egyáltalán lehetséges. A nagyja amit Thyra mondott az igaz, hisz megszelídítettem egy éjfúriát, de az, hogy jól fogok valaha is bánni a karddal szerintem az felejtős. Nem vagyok rá képes nem azért, mert akarok, hanem azért, mert nem bírnék el egy kardot. Otthon is mindig amikor besegítettem Bélhangosnak - szóval mindig - kín szenvedés volt mire eljutottam az élezőhöz a karddal. De ki tudja ezt az életem még sok meglepetést rejt számomra biztosan. Amióta Fogatlan az életembe lépet minden megváltozott és még fog is. Csak egy dolog fáj, hogy Hibbant is változni fog és én nem leszek ott, hogy amiben kell segíteni tudjak, nem vagyok ott és még egy ideig nem is leszek. A legrosszabb viszont az, hogy távol vagyok Astridtól. Na jó ezt a dolgot most hanyagoljuk.
- Pajti tudom, hogy nem fogsz annak örülni amit most mondok, de egy olyan szigetet kell keresnünk ahol emberek is vannak. - mondtam mire ingerülten morgott. - Tudtam, hogy nem fogysz ennek örülni, de muszáj. Új műfarok kell neked, ha még sokáig így élünk és ez már megy tönkre. Keresünk egyet, rendben? - kérdeztem vonakodva, de bele egyezett.
Jobbra fordultunk és kis idő múlva találtunk egy alkalmas szigetet. A falutól messze szálltam le, nem akartam, hogy meglássák Fogatlant. Nem ismerek egy szigetet se amelyik békében él a sárkányokkal és miért pont azt fognánk ki csak úgy. Akkora mázlink nincs.
- Na jó Fogatlan te most itt maradsz, rendben? Én most elmegyek, de amint tudok vissza jövök. - mondtam és elindultam, de Fogatlan követett. - Nem Fogatlan te maradsz. Nem jöhetsz. neked veszélyes lehet. - mondtam.
 Bánatosan nézett rám, de nem tehettem mást muszáj volt itt hagynom, ha ez egy ellenséges sziget  és meglátják öt akkor meg is ölhetik vagy megkínoznák azt meg én nem akarom. Nem akarom bajba sodorni.
- Maradj itt nemsokára jövök. - mondtam neki és elindultam.
Visszanéztem rá ő meg mérgesen nézett rám.
 Az erdőből kiérve észre vettem a falut. Elég nagy volt a szigethez képest. Az első dolog ami feltűnt azok a sárkányok voltak. Az egész hely tele volt sárkányokkal. Mégis sikerült kifognunk egy békés szigetet ilyen se fordult még elő, legalább is velem. A legelső ember aki meg látott - feltételezésem szerint a törzsfő lehetett - oda jött hozzám.
- Fiam, hogy kerültél erre a szigetre? - kérdezte.
- Szerencsét próbálok a sárkányommal. - mondtam.
- Sárkánnyal? De egy sincs melletted. - közölte velem, mintha nem tudnám.
- Igen nincs, mert azt hittem, hogy ez egy ellenséges sziget ahol a sárkányokat... izé... ölik, de nem az. Tévedtem. Az erdőben van. - mondtam
- Tévedni emberi dolog fiam, de miért jársz erre? Sose látunk itt. - mondta.
 Ha nem mondod nem fogom tudni ember.
- Mint már mondtam szerencsét próbálok a sárkányommal aki az erdőben vár rám. - mondtam.
- Á most már értem. - mondta.
~ Leesett örülök neki. - gondoltam magamban. Na jó ilyenekre nem kéne gondolnom, de ha ez az igazság akkor mit tegyek.
- Még is hol vagyok? - kérdeztem.
- A Déli - Lápszirt szigeten. Én a törzsfő vagyok, John. - mondta. - És te ki vagy? - kérdezte.
A feltételezésem igaz volt tényleg a törzsfő volt.
- Hablaty Haddock vagyok Hibbant - szigetéről. - mondtam.
- De azon a szigeten ölik a sárkányokat mégis, hogy lehet sárkányod? - kérdezte meglepetten.
- Úgy, hogy most már nem öljük őket és békében élünk velük. - mondtam.
- Értem ez viszont jó hír. - mondta.
Ha már rá találtam erre a szigetre akkor eg kis ideig maradok is annyi idő alatt Fogatlan új műfarkát megcsinálhatnám. És még valamit.
- Uram...
- Hívj csak Johnnak. vágott közbe.
- Rendben. John maradhatnánk a sárkányommal néhány napig a szigeten. Új műfarok kéne neki és eltart néhány napig míg készen lesz.
- Hogy ne maradj csak nyugodtan és csináld meg. De miért kell a sárkányodnak műfarok? - kérdezte.
- Lelőve találtam az erdőben és így tudtam neki vissza adni a szabadságát. - mondtam, talán nem a teljes igazság volt, de részben igen.
- Akkor csináld csak.
- Köszönöm. Holnap reggel kezdeném el, de addig is körbe néznék a kovács műhelyben ha nem lenne baj. - mondtam.
- Nyugodtan, gyere megmutatom, hogy hol találod meg. - húzott magával.
Az emberek nem bámultak meg annyira, mint ahogy reméltem volna. Na jó most már kezdek abban hinni, hogy tényleg az vagyok akinek Thyra mondott. Itt is a falu közepén helyezkedett el a kovács műhely. Egyszer jártam körbe és nagyjából megjegyeztem mi hol van. Jó, hogy otthon a műhelyben dolgoztam így legalább nem kell másra bíznom Fogatlan műfarkát. Bélhangos nagyon megtanított mindenre, szerencsére.
Ahogy kimentem a törzsfőbe botlottam volt még egy dolog amit megszeretem volna kérdezni tőle.
- Nem lenne gond, ha holnap magammal hoznám a sárkányomat? - kérdeztem.
- Dehogy lenne baj. Mindig örülünk az új sárkányok társaságának. - mondta.
- Rendben még egyszer köszönöm, de most már mennem kell. Viszlát holnap. - indultam el.
- Viszlát! -kiáltott utánam.
Amilyen gyorsan csak tudtam vissza mentem Fogatlanhoz. Az erdőt fürkészte a másik irányból. Meghallhatta, hogy valaki felé közeledik. mert morogva fordul felém.
 De amint meglátott megnyugodott és oda rohant hozzám. Annyira örült nekem, hogy fel is döntött úgy nyalogatta az arcom.
 Kellet ez nekem hát nem. Nagy nehezen levakartam magamról Fogatlant, majd beszélni kezdtem hozzá.
- Holnap te is bejössz velem a faluba. - mondtam.

Erre a kijelentésre furcsán nézet rám.
- Nyugi nem ellenséges szigeten vagyunk most az egyszer. De legalább nyugodtam meg tudom csinálni neked az új műfarkat és utána mehetünk tovább. - mondtam neki, ezek után már jobban figyelt rám. - Holnap elkezdem az új műfarkadat és ahogy kész mehetünk is tovább, de közben mást is fogok csinálni.
Morgott ami körülbelül annyit jelenthetett, hogy mit és kinek.
- Ha a morgásod kérdés volt arra itt a válasz. Astridnak születésnapja lesz nem sokára és arra gondoltam csinálok neki valamilyen ajándékot, majd Johannal elküldöm neki. - mondtam.
Bólintott és arrébb ment.
- Komolyan beleegyeztél a tervembe? - kérdeztem és megint bólintott. -  Hát jó, köszönöm, hogy bele mentél az ötletembe. Te mihaszna hüllő. - mondtam neki erre a farkával kigáncsolt.


* Hibbant *

Amióta a sárkányok vissza tértek a fiókákkal minden megváltozott a szigeten. A legtöbb ember a fiókákra figyel nehogy kárt tegyenek a faluban. Astridéknak az ikrekre kell figyelniük nehogy azok ketten tegyenek kárt a szigetben. Eddig is bajt kevertek, de sárkányháton még mire képesek. Bele se lehet gondolni, hogy miket csinálnak. Astrid a legtöbb időt még így is a medencében tölti a sárkányaival. Közeledett a születés napja aminek most az egyszer nem nagyon örült, hisz nem volt vele az akit szeretett. Szomorú születés nap áll előtte. Most az egyszer örült volna annak, ha azt a napot mindenki elfelejti, de tudta, hogy ez sose fog meg történni. Azt a napot egyedül szerette volna tölteni a sárkányaival. Ők értették meg egyedül, ők mindig vele voltak. Érezte, hogy szerelme már nagyon messze jár tőle, de mégis nagyon várta, hogy vissza jöjjön már hozzá. Ez a távolság fáj Astridnak és biztos volt abban, hogy a fiúnak is fáj. Bárhol is van szenved távol a lánytól. Astrid ebbe próbált bele kapaszkodni. Volt egy másik dolog ami közeledett még Astrid szülinapján kívül. Ez az Olvadás - feszt volt ami két nap múlva lesz. Edzenie kellene rá, de semmi kedve nincs hozzá. tudta, hogy a Jorgerson családdal szembe senkinek sincs esélye, hisz azok már elég régóta a cím védők. A Feszt nem csak a versenyről szólt a lány szerint volt benne valami ami sokkal fontosabb volt a nyerésnél. De az ő véleményére ez idő tájban senki se kíváncsi. A lány ebbe beletörődött és elkezdet gyakorolni. Szekercét elég jól sőt inkább ő hajította a legjobban azt már nem kellett gyakorolnia. Egész Hibbanton ő a legjobb harcos az újoncok közül. Elég erős, de sose tudja legyőzni Takonypócot, de igazából nem is nagyon akarja. Ez nem az ő feladta, hanem Hablatyé. Hisz ha nincs Takonypóc akkor Hablaty nem megy el és most is itt lenne, a másik meg egész életében piszkálta a fiút a kinézette miatt. Senki se tehet arról, hogy milyennek teremtette Odin. De a fiú a levelében meg is írta, hogy nem tartozik ide. Astrid mégis örült volna annak ha ott lett volna vele. Segített volna neki mindenben. Elég régóta tisztában volt a a fiú iránti érzéseivel, de ezek nem teljesedhetek be, mert elment.
A faluban mindenki a két nap múlva megrendezendő Olvadás- feszt-re készülődött. nagy volt a sürgés - forgás a faluban. Egy dolog volt az akadály. Nem tudták, hogy hol rendezzék meg a versenyt. Az este erről lesz tanácskozás a Nagy teremben. Sokan a régi arénára gondoltak az volt az egyetlen elég nagy hely. És ideje lenne már felhasználni valamire. Már elég rég üresen áll.

Hablayt új élete 21. fejezet

* Hibbant *

A szigetre most, hogy az ünnepek elmúltak szomorú hangulat ült. A sárkányok még mindig nem tértek vissza. A falu hangulata is rosszabb lett, hogy a sárkányok nem voltak a szigeten. A kis gyerekek a hóból építetek sárkányokat.
 Ők volta a legszomorúbbak. Nekik már felnőtt korukban nem kell mind azt végig élniük, mint a legtöbb embernek. Ez a lehangoltság mindenkiben ott volt, de főként a kicsikben és Astridékban. A kis csapat nagyon hiányolta a sárkányaikat. Már hozzá szoktak ahhoz, hogy a napot legtöbbször - vagyis mindig - sárkány háton töltik. De most, hogy a sárkányok nincsenek itt újra " hétköznapi " életük volt - már amennyire egy vikingé az lehet. Astrid érezte magát a legkényelmetlenebbül most, hogy nem volt itt vele a sárkánya a szerelme közelségét se annyira érezte. Pedig szüksége lett volna rá most. Nem csak lelkileg hanem úgy is, hogy mellette van és támogatja. Arra gondolt, hogy ha a fiú itt lenne akkor már rég vissza hozta volna valamilyen módon a sárkányokat, hogy a sziget ne legyen ennyire bús. Meg tett volna mindent a lány boldogsággá ért. Astrid régóta tisztában volt azzal, hogy a fiú mit érzet iránta, ő is tudta mit érez a fiú iránt csak félt bevallani. Emlékezett arra, hogy gyerekkorukban az egész csapat együtt játszott, de ahogy egyre nőttek a fiút úgy közösítetek ki. Mindig is nagyon sajnálta a fiút amit ahogy bántak vele. Senki érdemelte volna meg azt, mint amit a fiú élt meg. Igen a fiú más volt, mint az     " átlagos " vikingek, de akkor se ilyen életet kellett volna élni, hogy a végén elmegy... talán örökre.
Nem volt egy hagyományos kinézetű viking, - a testvére se az, de öt mégis befogadta a törzs - de Hablatyot nem. Furcsák az emberek.
Teltek - múltak a hetek, de a sárkányoknak nyoma se volt. A légkör egyre rosszabb lett. Két nap volt hátra még a téli ünnepekből. Ahogy teltek a napok az emberek úgy kételkedtek abban, hogy a sárkányok vissza térnek, de néhányan még reménykedtek. Köztük Astrid is. Viharbogár tudta, hogy a gazdájának nagy szüksége van rá, mert ha nem lenne rá szüksége annak idején - még a béke kötés előtt - nem kereste volna meg. A sárkány érezte, hogy a lánynak szüksége van rá és ezt Astrid tudta a szíve mélyén. Az ünnepek utolsó napjának alkonyán valami furcsa dolog tűnt fel az égbolton. Astrid vette észre legelőször és ismerte fel benne a sárkányokat. Lassan az emberekben is tudatosodott az, hogy mi történt. Ahogy földet értek a sárkányok a gazdáikat kereseték. Astrid rögtön a sárkánya nyakába ugrott sose örült még neki ennyire. Csak akkor vette észre a bébi sárkányokat amikor elengedte a sárkányát.
 Nagyon megörült a fiókáknak már értette, hogy miért voltak a sárkányok ennyi ideig távol. Rögtön bele is szeretett a sárkánya kicsinyeibe. Végre volt valami aminek az egész törzzsel egyaránt tudott örülni. A sárkányok vissza tértek. Újra érezheti szerelme közelségét.


* Hablaty *

Az első egyedül töltött Snogletogom nem volt valami kellemes, de még is jó volt. Fogatlan nagyon jól megértet. Mintha tudta volna, hogy az a néhány nap nagyon fontos nekem. Már néhány hellyel kiegészítettem a térképemet amit Hibbantról hoztam magammal. Ahogy a Soggletog véget ért tovább álltunk. Két napos repülés után újból Johannal találkoztunk. Már nem annyira ijedt meg Fogatlan látványától, mint legelőször
- Hablaty úrfi, öröm újra látni. - mondta.
- Megmondtam Johann, hogy majd még felfoglak keresni elég sokszor. - válaszoltam.
- Miben tudok segíteni? - kérdezte.
Úgy látszik tudta, hogy valamit kérni szeretem volna tőle.
- Ha nem lenne túl nagy kérés vigyáznál a kosaramra. Nem tudom minden hova magammal vinni és Fogatlan se tudja mindig cipelni. - kértem.
- Hát persze, ez a legkevesebb. - válaszolta.
Leszedtem a kosarat Fogatlanról és oda adtam Johannak.
- Biztos helyre rakd. - kértem tőle.
- Meglesz Hablaty úrfi. - mondta.
- Johann mi volt Hibbanton amikor ott kikötöttél. Apám békét kötött a sárkányokkal? - kérdeztem.
- Igen és mit is mondjak nagyon meglepő dolog volt látni az embereket sárkányokkal. Olyan meglepő, mint téged egy éjfúriával látni. - hadarta el az egészet egy szusszal.
Apám tényleg megtette azt amit kértem tőle végre béke van Hibbanton, de még így se mehetek vissza. Most már tudom, hogy ott minden rendben van. Majd mindenről ami ott történ vagy valami hasonló értesülök Johanntól vagy hasonló.
- Johann azt tudod, hogy ezt nm mondhatod el más szigeteken? - kérdeztem tőle.
- Apád már elmagyarázta a dolgokat és megesküdtem rá, hogy nem mondom el soha. - mondta.
- Rendben. Nem lenne gond ha maradnánk egy kicsi Fogatlan nagyon kimerült, már két napja nem aludt és már nem bírta tovább? - kérdeztem újra.
- Ez természetes, maradjatok nyugodtan amíg jól esik. - mondta.
- Köszönöm. - köszöntem meg.
Oda mentem alvó barátomhoz és megsimogattam. Szerencsére nem ébred föl, nagyon ki lehetett merülve.
 Leültem mellé, hogy én is pihenjek egy kicsit. Lassan már hozzá szoktam ahhoz, hogy Fogatlannak dőlve alszok. Ha ez így megy tovább életem végéig így fogok aludni. Habár nem is annyira rossz. Fogatlan közelsége megnyugtat.
Néhány óra alvás után Fogatlan bűzös száj szagára ébredtem.
- Köszönöm ezt az élményben dús ébresztőt, pajti. - mondtam neki.
Nevetéshez hasonló hangot adott ki.
 - És még ki is nevetsz, ehhez már nem is tudok mit mondani. Kedves vagy mondhatom. - mondtam neki.
Tovább nevetett. Johann jelent meg.
- Johann van néhány halad a szárnyas gyíkomnak? - kérdeztem.
Fogatlan reagálása elképesztő volt.
 Nem tudtam eldönteni, hogy most inkább éhes vagy haragszik rám, de tuti, hogy éhes volt. Ha a végét hallotta volna már a bűzös szája hatása alatt lennék.
- Van még lent a raktérben. Ó és a kosaradat a kabinomba tetem az elég biztos hely lesz? - kérdezte.
- Megfelelő és még egyszer köszönöm. - mondtam.
- Szóra sem érdemes Hablaty úrfi. - mondta, majd eltűnt a hajó aljába vezető lépcsőn.
Néhány perc múlva néhány hallal jelent meg. Míg Fogatlan lakmározott én Johannal beszéltem.
- Nem tudnál adni egy szütyőt amibe a fontos dolgaimat hordani tudnám? - kérdeztem tőle.
- De úgy is van néhány felesleges ami senkinek se kell már. - mondta és újra eltűnt.
Újabb idő elteltével Hibbant címeres szütyővel jelent meg.
- Köszönöm. - mondtam és bepakoltam a dolgaim. - Mi megyünk, nem akarok még neked is baj okozni. - szólaltam meg ahogy láttam, hogy egy sziget felé közeledünk.
- Minden jót és remélem ismét találkozunk Hablaty úrfi. - szólt.
- És is remélem és még egyszer köszönöm azokat amiket tettél. - mondtam és Fogatlannal felemelkedtünk a hajóról. - Viszlát Johann.
Ahogy a hajótól eltávolodtunk az ég teteje felé vettük az irány amilyen gyorsan csak lehetett.
 Újra útra keltünk az ismeretlen felé.

Hablaty új élete 20. fejezet

* Habalaty *

Thyra ahogy figyeltem érdeklődve hallgatta a történetet. A történet végéhez közeledve Astridra gondoltam. Arra, hogy ott hagytam, hogy elhagytam, magára hagytam.


Nem tűnt fel, de elhallgattam és a gondolataimba merültem. Thyra hangja zökkentett ki.
- Úgy tűnik mégis van valaki aki miatt vissza mennél. Egy lány akit szeretsz? - kérdezte.
- Igen, de nem akarom öt is bajba keverni, ha vissza megyek. - mondtam. - Ha apám nem kötött békét a sárkányokkal akkor ő is bajba kerülhet. Elég ha én kerülök bajba.
- Értem. - bökte ki.
- Azt meg tudod nekem mondani, hogy hogyan vagy képes éjfúriát szelídíteni? - kérdeztem.
- Úgy, ahogyan te is képes voltál. - mondta.
- Mi? - szaladt ki a számon a kérdés.
- Nem is tudod, hogy Odin örököse vagy? Ez fura. - mondta.
Na jól van én ezt nem értem. Mi az, hogy Odin örököse vagyok. És egyáltalán az mit jelent.
- És ez pontosan mit is jelent? - kérdeztem.
- Azt, hogy csak Odin leszármazottai képesek éjfúriát szelídíteni. De a többi sárkány faj is hallgat rád. - mondta. - Ja és persze a legjobb kard forgatónak kell lened.
- Még mindig nem értem, mindegy. És pontosan miért csak Odin leszármazottai képesek rá? - kérdeztem. - Az oké, hogy Odin volt a világ legjobb kard forgatója, de a többi nem igazán.
- Igen az igaz, hogy Odin a legjobb kard forgató volt és emellett ő teremtette az éjfúriákat is. A legelső sárkány faj az éjfúria volt. Az igazi alfa faj. De most már nem azok.
- De miért nem azok már? - kérdeztem.
- Mert elszöktek 2 évszázaddal később és Odin az emberek között " a villám és a halál istentelen ivadékának " nevezte el. Az emberek évezredekig üldözték és ölték őket. Ez idő alatt jött létre a többi sárkány faj és a legelső ami " megszületett " lett az alfa faj. - mondta.
- Hát most már legalább valamennyit értek az egészből. - mondtam. - Az mit jelent, hogy a legjobb kard forgatónak kell lennem? - kérdeztem.
- Hogy a világon létező összes kard forgatónál jobbnak kell lenned. - mondta.
- Még egy kardot se birok el nem, hogy forgatni vagy bánni tudnék vele. - motyogtam.
- Majd fogsz tudni, ne félj. Muszáj leszel megtanulni a karddal bánni más harci fegyverrel nem is nagyon tudnál báni vagy harcolni. - mondta.
Még ez is. Egy kardot is kell majd szereznem vagy inkább csinálok magamnak. Bélhangos mellett megtanultam kardot készíteni. Azzal jobban járnék, ha csinálnák magamnak.
- Mi történt vele? - kérdezte Thyra Fogatlan műfarkára mutatva.
- Hát, ugye azt mondtam, hogy sérülten találtam az erdőben. Én lőttem le, de akkor még olyan akartam lenni, mint az apám vagy, mint az összes többi viking. De aztán összebarátkoztam vele és itt vagyunk. De ezt lefogjuk egymás között rendezni. - mondtam.
- Hát rendben. Mi megyünk - mondta.
- Ilyenkor? - kérdeztem vissza.
- Igen, így is késésben vagyunk. De remélem, hogy találkozunk még. - mondta. - Viszlát.
- Én is remélem. - mondtam. - Viszlát! - kiáltottam utána.
Igaz Thyra is furcsa volt, mint Skyler, de rajta legalább látszott, hogy viking. Skyleren nem annyira. Remélem mindkettőjüknek igaza lesz és még találkozunk. Számomra az volt a furcsa, hogy erről az egész Odin leszármazottos cuccról nem hallottam egészen idáig. De most már tudom. És abban is végképp biztos vagyok, hogy Fogatlannál jobb barátom sose lesz. Oda mentem hozzá és megsimogattam. Fenézett rám, majd megnyalta az arcomat.
 Leültem mellé és próbáltam elaludni. Elég sokáig nem jött álom a szememre azon agyaltam amit Thyra mondott. Én a világ legszerencsétlenebb vikingje Odin leszármazottja. Ez valami tévedés lehet. Vagy valami hasonló. Velem semmi jó nem történt. Leszámítva Fogatlan barátsága és Astrid. Talán még is igaz. Majd kiderül.


* Hibbant *

Elérkezett a Snoggletog első napja. A falubeliek szorgosan dolgozott, hogy feltudják díszíteni a fát és a falut. A főnök körbe járt és figyelte az emberek készülődését. Astrid a pajzsokat szegezte fel a sárkányával a fára. A fa az eddigieknél is magasabb volt.
 A főnök Bélhangossal kezdet el beszélni.
- Apáink mit szólnának ehhez Bélhangos, az emberek a sárkányokkal töltik a téli ünnepeket. - szólt a főnök.
- Biztosan azt hinnék megörültünk. - felelte a kovács.
- Biztosan. - hagyta rá a kovácsra majd az emberekhez fordult. - Nagyon szép, mindenki ki tett az idén magáért. Teljen mindenkinek békében az ünnepe. - mondta.
Astrid annak ellenére, hogy nem várta annyira az ünnepeket mégis boldog volt. Igaz fájt neki, hogy nincs ott az akit szeret, de boldog volt, mert az ünnepek itt voltak már és a sárkányával fogja tölteni. Így közel érezheti magához a fiút. Mosolyogva simogatta a sárkányát.
 Ilyen rövid idő nagyon megszerette a sárkányát. Már érti, hogy a fiú miért ment minden nap a kiképzés után a sárkányához. A sárkány megértette öt. A lány szívéhez nőtt a sárkány. De még ez a boldogság is véget ér. Az emberek különös hangot hallottak. A sárkányokra ez a hang valamiféleképp hatott. Egytől egyig a magasba emelkedtek. Minden sárkány elment a szigetről. Az egész falu le volt sújtva. Astrid végképp. Azokat akiket mindennél jobban szeretett elmentek. Először a fiú utána meg a sárkánya. Szomorúan kullogott a falu lakóival a Nagy terembe. Bent a barátaihoz ment és a falnak támaszkodva várta a fejleményeket.
Az egész teremből panaszkodásokat lehetett hallani. Az emberek elkeseredtek, hogy a sárkányok elmentek. Míg mindenki panaszkodott a törzsfő jelent meg a terem közepén álló emelvényen.
- Ide figyeljetek a sárkányaink elmentek, de ez az ünnep fontos számunkra és hinnünk kell abban. hogy vissza fognak jönni. - harsogta.
- De elrontották az ünnepet! - kiabálta be valaki.
- Dehogy rontották el. Generációkon keresztül boldogan ünnepeltünk sárkányok nélkül. Miért ne tehetnénk ezt most is. Vikingek vagyunk.
A banda megunta ezt az egészet és elindultak haza felé. Út közben beszélgetek.
- Ez annyira lehangoló volt. - mondta Fafej.
- Ja, jött valami jó, de el is ment. - mondta Kőfej.
- Azt terveztem, hogy Viharbogárral töltöm az ünnepeket, de így nem fog menni. - panaszolta Astrid.
- Hal neked nem is hiányzik Bütyök? - kérdezte a fiútól Fafej.
Erre mindenki a fiúra nézett kíváncsian.
- De annyira hiányzik. - mondta. - Jó éjt. - és elrohant.
Ezt egy kicsit furcsállták, de nem foglalkoztak vele. Jó néhány percig álltak némán az utcán. Astrid szólalt meg legelőször.
- Mi lenne, ha új szokásokkal állnánk elő? - kérdezte a barátaitól.
- Nem is tudom Astrid. - mondta Takonypóc.
- Most miért legalább lenne valami jó az idei ünnepen. - mondta a lány.
- Astridnak igaza van, de azt inkább holnap beszéljük meg. - szólalt meg Klaus.

Másnap reggel Astrid az embereket kínálta valamivel.
- Jak likőrt. Jak likőrt tessék. - kiáltozta.
A főtéren találta meg a barátait.
- Kértek jak likőrt? - kérdezte tőlük miközben öntött a korsókba.
 - Inkább nem. - válaszolták egyszerre az ikrek.
- Ne legyetek már ilyen pipogyák. Én kérek egyet. - mondta Takonypóc.
A lány lelkesen átadta a fiúnak a korsót.
- Mi ez az íncsiklandó illat? - kérdezte Halvér oda érve.
- Jak likőr kérsz? - kérdezte a lány.
- Nem, ismeretlen okokból meggondoltam magam. - mondta a fiú.
A lány nem értette az egészet, de nem is nagyon izgatta.
- Hát ti tudjátok. Megyek szétosztani még egy kis boldogságot. - mondta és elrohant.
Néhány óra múlva az emberek egy gronkelt láttak elrepülni a fejük fölött. Astrid Halvér kiabálását hallotta.
- Hé ne menj el, Bütyök. Mi lesz az ajándékokkal? - kiáltozta a sárkány után.
A csapat felment a fiúhoz.
- Nem hiszem el, hogy elment. - mondogatta a fiú.
- Te nem hiszed el, mit vártál, hogy boldog lesz amiért itt tartod? - kérdezte Astrid.
- Biztos voltam benne, hogy itt akar maradni. - mondta a fiú.
- Srácok ezt nézzétek meg. - szóltak az ikrek.
Míg Astrid Halvérrel vitatkozott ők a szalmában kutattak. Jó pár követ láttak meg a szalmában.
 - Mi olyan érdekes Bütyök vissza öklendezett kavicsain? - kérdezte Hal.
- Az, hogy ezek nem kavicsok hanem tojások. - mondta  Astrid.
- De fiú sárkányok nem raknak tojást. - vágott vissza a fiú.
- Itt derül ki, hogy a fiú sárkányod igazából lány sárkány. - szólalt meg Kőfej.
- Ez meg magyaráz néhány dolgot. - mondta végül a fiú.
Astridnak egy újabb ötlete támadt. Felvett egy tojást és beszélni kezdet.
- Az emberek hiányolják a sárkányaikat, mi lenne ha a tojásokat oda adnánk nekik? - kérdezte a lány a barátaitól.
- Ez egy nagyon jó ötlet Astrid. - mondta Takonypóc.
Mindenki felvett egy tojást és egy szalagot kötött rá. Elindultak és minden házba beraktak egy tojást. A falu főterén találkoztak.
- Most ugye tudjátok, hogy milyen jó dolgot tettünk? - kérdezte a lány.
- Aha. - válaszolta Halvér.
- Az emberek meg fognak lepődni. - mondta a lány.
a legközelebbi ház hozzájuk felrobbant és valami neki ütközött Halvérnek. Egy bébi sárkány volt. Míg a többiek a sárkány nézték Astrid teljesen lefagyott. És halkan meg szólalt.
- A tojások felrobbannak. - mondta.
A többi házba betett tojással is ez történt.
- A tojások felrobbannak! - kiáltotta Astrid.
 A faluban kitört a káosz. Az emberek össze - vissza futkostak. Egy tojás eltalálta a fát ami lángra lobbant.

Végül a törzs lenyugodott valamennyire és az égő fát bámulták. Nem sokára a törzsfő is megjelent.
- Odin szerelmére mi folyik itt? - kérdezte.
A legutolsó tojás is felrobbant Astrid csak ennyit tudod mondani.
- A tojások felrobbannak. - mondta és zavartan elmosolyodott.
 A törzsfő haragudott a " gyerekekre " és azzal büntette őket, hogy nekik kellet a házakat helyre hozni. A falu történetében még sose volt ilyen rossz Snoggletog ezt mindenki tudta.

Hablaty új élete 19. fejezet

* Hibbant *

Míg a főnök a fiával elvonult beszélni.
 Addig a falubeliek folytatták az ünnepekre való készülődést. Astrid a medencében magába roskadva sírt. Nem akarta elhinni a történteket. 3 év elteltével vissza tér a főnök fiatalabbik fia, de az idősebbik elment és magára hagyva a lányt. Astrid fájdalmát semmi se tudta volna enyhíteni. Tudta, hogy egyszer szembe kell néznie a szerelme testvérével, de még nem volt rá felkészülve. Ha csak a testvérének az arcára néz össze tör és azt lány nem akar. Addig tartja magát amíg bírja aztán már feladja. Ezt az állapotot se bírja már tovább. Amióta a fiú elment szűnni nem múló félelem van a lányban, ha valami történne a fiúval az nem élné túl a lány se.
Míg Astrid a medencében sírt a főnök kisebbik fiával beszélt.
- Fiam beszélnünk kell. Fontos dologról. - mondta kedvtelenül a főnök.
- Miről van szó apa? Mi történt amíg nem voltam itt? - kérdezte aggódva a fiú az apjától.
- Hablatyról van szó. - mondta nehéz szívvel a fiának.
- Mi történt vele apa? - kérdezte feszülten az apjától.
- Hát... tudod ő elment...
- Meghalt.? - bökte ki a fiú hirtelen.
A főnök nem akart hinni a fülének amit a kisebbik fia mondott. Rá nézett a fiára aki csak maga elé meredt és nem szólt semmit.
- Mi, dehogy is Klaus, dehogy halt meg. Ő csak elment világot látni. És egy ideig nem fog vissza jönni. - mondta a fiúnak.
- Odinnak hála, de még is, hogy ment el? Te engedted el? - kérdezte az apját.
- Nem. Elszökött egy sárkánnyal. Igazából neki köszönhető a béke a sárkányokkal. Büszkék lehetünk rá. Többet ért el, mint bármelyikünk. - mondta a fiának.
A fiú ebből keveset értett meg, de látta az apján, hogy most tényleg büszke a testvérére. Egy dolgot viszont teljesen nem értett. Még is milyen sárkánnyal mehetett el az iker testvére.
- Apa még is milyen sárkánnyal ment el? Milyen sárkány fogadta el Hablatyot olyannak amilyen? - kérdezte meg végül.
- Egy éjfúriával ment el. Nem tudom hogyan, de neki sikerült és ezért büszkének kell lenünk rá. - mondta a törzsfő a fiának.
A fiú nem akart hinni annak amit hallott az apjától. Egészen eddig csak ő fogadta el olyannak a testvérét amilyen volt, az iránta érzett büszkeség és tisztelete erősebb lett. Már várta, hogy újra láthassa az ikertestvérét. Csak azt nem tudta, hogy az nem olyan hamar lesz az a pillanat amikor újra találkozik vele.

A még mindig a medencében síró Astrid sárkányai érkezésére lett figyelmes. A sárkányok tudták, hogy a gazdájuknak valami baja van csak azt nem érették, hogy mi lehet az. És próbáltak neki bármilyen módon örömet szerezni. A lány megörült a sárkányainak, de ez az öröm se tartott sokáig. Újra beférkőztek a fejébe rossz érzések a szerelme állapotáról és ezek nagyon fájtak neki. A lány néhány órának tűnő perc múlva össze szedte magát felült a sárkányára és elment megkeresni a barátait. Odinhoz fohászkodott. hogy még nem találkozzon a fiú testvérével. Ha ránézne ott helyben össze esne a megtörtségtől. És azt nem akarta, hogy a falu gyengének lássa öt. Az hinnék, hogy nem lenne való harcba Hibbant egyik legjobb harcosa. Inkább csöndben szenved.

A faluban nagy volt a nyüzsgés mindenki az ünnepekre készült. Ahogy az ünnep közeledett mindenki annál inkább örült, de az emberek is nagyon mélyen szomorúak voltak. Elszomorodtak akár hányszor a fiúra gondoltak. Tudták, hogy a törzsfő szenved emiatt, de mégis erősnek mutatja magát a népe előtt. Most, hogy a másik fia hazatért talán a a kedve is jobb lesz. De még a főnöknek is nehéz feldolgoznia az első szülőt fia    " elvesztését ". A fiú elment megkeresni a barátait. Különös érzés volt számára az, hogy békében élnek a sárkányokkal, de nagyon tetszett neki az otthona így. Örült, hogy itt van csak arra nem számított, hogy a testvére nem lesz itt. A barátait a falutól nem messze találta meg. Amikor azok meglátták a feléjük közeledő fiút a sárkányokról leugorva rohantak köszönteni.
- Klaus végre haza jöttél. Ez nagyszerű. - mondták mind egyszerre.
- Én is örülök nektek. - mondta körbe nézve a fiú. - Egy valaki hiányzik. Hol van Astrid? - kérdezte a csapatól.
- Már napok óta nem áll szóba senkivel és órákra eltűnik az erdőben. Senki se tudja mi lehet a baja. - mondta neki Halvér.
- Oké. És mi történt itt ennyi idő alatt? - kérdezte a fiú.
- Semmi különös, csak annyi, hogy nem rég fejeződött be a sárkányölő kiképzés és a szigeten békét kötöttünk a sárkányokkal. De igazából az elmúlt évek unalmasak voltak. - mondta Takonypóc.
- Azt tudjátok, hogy miért ment el Hablaty? - kérdezte a fiú.
Mindenki kérdőn nézet a fiúra.
- Mi van azt hittétek, hogy nem fogom megtudni, hogy elment? Mert ha igen rosszul hittétek. - mondta.
- Astrid szerint azért, mert...
- Mert nem ide tartozott és mindenki piszkálta azért amilyen. - fejezte be a lány.
Amikor a lány a magasból meglátta szerelme testvérét vissza akart fordulni, de olyan érzése támadt, hogy most ott kell lennie. Ezért oda ment és próbált nem rá nézni a fiúra.
- És az igaz, hogy egy éjfúriával ment el? - nézett köbe a fiú társain.
Astrid várt, hogy valaki más válaszoljon, de senki se tette így ő válaszolt.
- Igen az. - mondta, de kerülte a fiú tekintetét. -  Láttam. Fogatlan minden áron megvédené Hablatyot.
- Fogatlan? - kérdezték mind egyszerre.
- Igen így hívják a sárkányt. De az tuti, hogy nem fogatlan. Szóval furcsa egy név. - mondta a lány.
- Néhány napja egy fekete sárkány húzott el a hajónk fölött. Nem lehet, hogy ők voltak? - kérdezte a fiú.
Astrid csak arra tudott gondolni, hogy a fiú néhány napja még valahol a közelben volt. A fiú Astridra nézett, aki nem nézett vissza rá csak a sárkányát simogatta.
- És valaki tudja, hogy a sárkány miért lett a barátja? Astrid? - kérdezte a fiú.
- Ezt már én se tudom. Utolsó nap amikor még itt volt követtem a kiképzés után, hogy kiderítsem mitől lett jó. És akkor láttam meg a sárkányt is. Ennyit tudok. - mondta, a teljes igazságot nem akarta elmondani senkinek. Az csak rá és Hablatyra tartozott.
- Milyen volt a harcos kiképző? - kérdezte meg hirtelen Fafej a fiút.
- Jó volt, megtanultam mindent amit csak lehetett. most én vagyok az egyik legjobb kardforgató. - mondta.
Astrid látta a szeme sarkából, hogy a fiú a kardjáért nyúl megszólalt.
- Azt ne vedd elő, megvadulnak tőle. Nem szeretik a fegyvereket. - mondta a lány. Majd felült a sárkányra. - Én most megyek majd este találkozunk. Sziasztok. - mondta és elrepült a sárkányával.
A többiek csodálkozva néztek utána, de folyatták a beszélgetést. Astrid ezek után egy kis magányra vágyott, nem akart senkivel se beszélni. Visszament a medencébe és elgondolkozott a történteken.


* Hablaty *

Az elmúlt napok eléggé unalmasak voltak. Nem történt semmi. Közeledtek a téli ünnepek. Ezek lesznek az elsők amit nem fogok Hibbanton tölteni, de talán most jó lesz, mert senki se tud engem hibáztatni valamiért. Egyedül az fáj, hogy Astridot megbántottam és persze az, hogy apámat is pont most hagytam ott. Pont akkor amikor a legnagyobb szüksége lenne rám - ezt fura kimondani, de igaz. A jég beálltával én is segítettem neki amiben tudtam, de ez már nem lesz így. Az ünnepek közeledtek és én úgy távolodtam otthonról Kelet felé. Arra amerre még egy hibbanti se járt.
Az egyik nap egy hibbanti hajót láttunk Fogatlannal. Egy hajó se hagyta el a kikötőt még akkor se amikor ott voltam még. Ezt egy kicsit különösnek tartottam. Néhány perc múlva rájöttem, hogy ez az a hajó ami 3 éve elvitte az öcsémet az egyik szigetre harcos kiképzésre. És arra gondoltam, hogy talán most tér haza. Mi lesz, ha meg tudja, hogy nem vagyok otthon. Mindig is ő állt hozzám a legközelebb és ő is állt ki mellettem mindenki előtt. Hogy fogja ezt viselni. Fogatlan morgott egyet azt jelezve, hogy gyorsabban menjünk.
- Nem lesz bej pajti, túl magasan vagyunk. Nem fognak észre venni. - mondtam neki. - Lassan le kéne szállnunk egy sziget. Kezd esteledni és még egy barlangot is kell keresnünk. - szóltam hozzá újra.
Bólintott. A vizet kezdtem el fürkészni, hátha megláttok egy szigetet. Kis idő elteltével találtunk is egyet. Ereszkedni kezdünk oda. Ahogy leszálltunk leszedtem Fogatlanról a kosarat, hogy kitudjon nyújtózni. Leraktam a kosarat és visszanéztem rá és már a fűben hemperget.
 Ha valaki így látná nem hinné el róla, hogy a villám és a halál istentelen ivadéka, hanem egy túl méretezett szárnyas macska. Amióta Skyler mesél arról a Thyra nevű lányról aki képes Éjfúriát szelídíteni várom vele a találkozást. Többet fogok tudni majd az én kelekótya sárkányomról. A hempergés után odajött hozzám és dörgölőzni kezdett.
 Azt jelezte, hogy éhes, de az a kérdés, hogy ő mikor nem éhes.
- Nyugi kapsz majd enni, csak előbb keresünk egy barlangot. Rendben? - kérdeztem tőle.
Ezeket halva elkezdet keresgélni. Már beesteledett, de semmit se találtunk. Fogatlan elkeseredve nézett rám.
 Oda tartottam neki a kezem, hogy tudja nem haragszom rá, hogy nem talált semmit. Ez egyszer úgy is meg eset volna velünk A fejét hozzá érintette a kezemhez.
- Fogatlan nincs semmi baj. Ma a parton alszunk. - mondtam neki.
Lassan a part felé indultunk én mentem elöl Fogatlan szomorúan kullogott mögöttem. Hátra fordultam és megvártam.
- Ha amiatt aggódsz, hogy nem kapsz enni ne folytasd, mert fogsz kapni. Mindig adok neked ezt te is tudod. - mondtam neki.
Ennek egy kicsit meg örült. Valamivel lelkesebben jött mögöttem. A parttól nem messze hirtelen elém ugrott és morogni kezdett.
 Sejtettem, hogy valamit érezhet és meg akar védeni. Így akart figyelmeztetni, hogy van itt valami. Néhány perc múlva egy másik sárkány ugrott ki az egyik bokorból és Fogatlanra támadt. Nem tudtam mit tenni. Jobban megnéztem a sárkányt és egy másik éjfúriát ismertem fel benne. A sárkányokat néztem, de nem bántották egymást csak morogva köröztek. Zajt hallottam az egyik bokorból, megfordultam és egy lány nézet vissza rám. Nem tudtam mit mondani, végül valami kinyögtem.
- Te vagy az a lány aki képes megszelídíteni az éjfúriákat? - kérdeztem.
- Igen, de honnan hallottál rólam? - kérdezett vissza.
- Egy Skyler nevű lány mondta miután meglátta a sárkányom. - mondtam Fogatlanra mutatva.
A lány csak most nézet oda a sárkányokra.
- Villám. - szólt, a sárkány oda ment hozzá és leült mellé. - Még sose láttam másik éjfúriát. Az hittem, hogy az enyém az utolsó élő éjfúria. De úgy tűnik még se. Szabad? - kérdezte.
- Ez nem tőlem függ, hanem tőle. - mondtam.
Fogatlanra néztem aki izgatott lett a lány közeledésétől.
 Még sose láttam ilyennek. De legalább már nem volt az a méregzsák, mint az előbb. A lány egy halat vett elő és úgy ment Fogatlanhoz. Amint meglátta a halat a szája szélét kezdte elnyalogatni.
Nagyon éhes lehetett már. A lány oda adta neki a halat. Nem morgott rá, elég hamar elfogatta a lányt.
- Bocsánat még be se mutatkoztam. Thyra vagyok. És ő itt Villám. - mondta.
- Engem Hablatynak hívnak ő meg Fogatlan. - mondtam.
- Fogatlan? - kérdezett vissza.
- Azért mert amikor először etettem meg a fogai vissza voltak húzódva és ez meg maradt bennem. Ezért lett ez a a neve. - mondtam.
- Értem. Melyik szigetről jöttetek? - kérdezte.
- Hibbant. - mondtam röviden.
Biztos voltam benne, hogy hallott az otthonomról.
- Ott nem ölik a sárkányokat? - kérdezte felém fordulva.
- De, de ez egy hosszú történet. - mondtam kellemetlenül.
- Időnk van. - mondta és leült.
- Rendben. - mondtam miközben én is leültem, majd bele kezdtem a mesémbe.