A szigetre most, hogy az ünnepek elmúltak szomorú hangulat ült. A sárkányok még mindig nem tértek vissza. A falu hangulata is rosszabb lett, hogy a sárkányok nem voltak a szigeten. A kis gyerekek a hóból építetek sárkányokat.
Ők volta a legszomorúbbak. Nekik már felnőtt korukban nem kell mind azt végig élniük, mint a legtöbb embernek. Ez a lehangoltság mindenkiben ott volt, de főként a kicsikben és Astridékban. A kis csapat nagyon hiányolta a sárkányaikat. Már hozzá szoktak ahhoz, hogy a napot legtöbbször - vagyis mindig - sárkány háton töltik. De most, hogy a sárkányok nincsenek itt újra " hétköznapi " életük volt - már amennyire egy vikingé az lehet. Astrid érezte magát a legkényelmetlenebbül most, hogy nem volt itt vele a sárkánya a szerelme közelségét se annyira érezte. Pedig szüksége lett volna rá most. Nem csak lelkileg hanem úgy is, hogy mellette van és támogatja. Arra gondolt, hogy ha a fiú itt lenne akkor már rég vissza hozta volna valamilyen módon a sárkányokat, hogy a sziget ne legyen ennyire bús. Meg tett volna mindent a lány boldogsággá ért. Astrid régóta tisztában volt azzal, hogy a fiú mit érzet iránta, ő is tudta mit érez a fiú iránt csak félt bevallani. Emlékezett arra, hogy gyerekkorukban az egész csapat együtt játszott, de ahogy egyre nőttek a fiút úgy közösítetek ki. Mindig is nagyon sajnálta a fiút amit ahogy bántak vele. Senki érdemelte volna meg azt, mint amit a fiú élt meg. Igen a fiú más volt, mint az " átlagos " vikingek, de akkor se ilyen életet kellett volna élni, hogy a végén elmegy... talán örökre.Nem volt egy hagyományos kinézetű viking, - a testvére se az, de öt mégis befogadta a törzs - de Hablatyot nem. Furcsák az emberek.
Teltek - múltak a hetek, de a sárkányoknak nyoma se volt. A légkör egyre rosszabb lett. Két nap volt hátra még a téli ünnepekből. Ahogy teltek a napok az emberek úgy kételkedtek abban, hogy a sárkányok vissza térnek, de néhányan még reménykedtek. Köztük Astrid is. Viharbogár tudta, hogy a gazdájának nagy szüksége van rá, mert ha nem lenne rá szüksége annak idején - még a béke kötés előtt - nem kereste volna meg. A sárkány érezte, hogy a lánynak szüksége van rá és ezt Astrid tudta a szíve mélyén. Az ünnepek utolsó napjának alkonyán valami furcsa dolog tűnt fel az égbolton. Astrid vette észre legelőször és ismerte fel benne a sárkányokat. Lassan az emberekben is tudatosodott az, hogy mi történt. Ahogy földet értek a sárkányok a gazdáikat kereseték. Astrid rögtön a sárkánya nyakába ugrott sose örült még neki ennyire. Csak akkor vette észre a bébi sárkányokat amikor elengedte a sárkányát.
Nagyon megörült a fiókáknak már értette, hogy miért voltak a sárkányok ennyi ideig távol. Rögtön bele is szeretett a sárkánya kicsinyeibe. Végre volt valami aminek az egész törzzsel egyaránt tudott örülni. A sárkányok vissza tértek. Újra érezheti szerelme közelségét.* Hablaty *
Az első egyedül töltött Snogletogom nem volt valami kellemes, de még is jó volt. Fogatlan nagyon jól megértet. Mintha tudta volna, hogy az a néhány nap nagyon fontos nekem. Már néhány hellyel kiegészítettem a térképemet amit Hibbantról hoztam magammal. Ahogy a Soggletog véget ért tovább álltunk. Két napos repülés után újból Johannal találkoztunk. Már nem annyira ijedt meg Fogatlan látványától, mint legelőször
- Hablaty úrfi, öröm újra látni. - mondta.
- Megmondtam Johann, hogy majd még felfoglak keresni elég sokszor. - válaszoltam.
- Miben tudok segíteni? - kérdezte.
Úgy látszik tudta, hogy valamit kérni szeretem volna tőle.
- Ha nem lenne túl nagy kérés vigyáznál a kosaramra. Nem tudom minden hova magammal vinni és Fogatlan se tudja mindig cipelni. - kértem.
- Hát persze, ez a legkevesebb. - válaszolta.
Leszedtem a kosarat Fogatlanról és oda adtam Johannak.
- Biztos helyre rakd. - kértem tőle.
- Meglesz Hablaty úrfi. - mondta.
- Johann mi volt Hibbanton amikor ott kikötöttél. Apám békét kötött a sárkányokkal? - kérdeztem.
- Igen és mit is mondjak nagyon meglepő dolog volt látni az embereket sárkányokkal. Olyan meglepő, mint téged egy éjfúriával látni. - hadarta el az egészet egy szusszal.
Apám tényleg megtette azt amit kértem tőle végre béke van Hibbanton, de még így se mehetek vissza. Most már tudom, hogy ott minden rendben van. Majd mindenről ami ott történ vagy valami hasonló értesülök Johanntól vagy hasonló.
- Johann azt tudod, hogy ezt nm mondhatod el más szigeteken? - kérdeztem tőle.
- Apád már elmagyarázta a dolgokat és megesküdtem rá, hogy nem mondom el soha. - mondta.
- Rendben. Nem lenne gond ha maradnánk egy kicsi Fogatlan nagyon kimerült, már két napja nem aludt és már nem bírta tovább? - kérdeztem újra.
- Ez természetes, maradjatok nyugodtan amíg jól esik. - mondta.
- Köszönöm. - köszöntem meg.
Oda mentem alvó barátomhoz és megsimogattam. Szerencsére nem ébred föl, nagyon ki lehetett merülve.
Néhány óra alvás után Fogatlan bűzös száj szagára ébredtem.
- Köszönöm ezt az élményben dús ébresztőt, pajti. - mondtam neki.
Nevetéshez hasonló hangot adott ki.
Tovább nevetett. Johann jelent meg.
- Johann van néhány halad a szárnyas gyíkomnak? - kérdeztem.
Fogatlan reagálása elképesztő volt.
Nem tudtam eldönteni, hogy most inkább éhes vagy haragszik rám, de tuti, hogy éhes volt. Ha a végét hallotta volna már a bűzös szája hatása alatt lennék.- Van még lent a raktérben. Ó és a kosaradat a kabinomba tetem az elég biztos hely lesz? - kérdezte.
- Megfelelő és még egyszer köszönöm. - mondtam.
- Szóra sem érdemes Hablaty úrfi. - mondta, majd eltűnt a hajó aljába vezető lépcsőn.
Néhány perc múlva néhány hallal jelent meg. Míg Fogatlan lakmározott én Johannal beszéltem.
- Nem tudnál adni egy szütyőt amibe a fontos dolgaimat hordani tudnám? - kérdeztem tőle.
- De úgy is van néhány felesleges ami senkinek se kell már. - mondta és újra eltűnt.
Újabb idő elteltével Hibbant címeres szütyővel jelent meg.
- Köszönöm. - mondtam és bepakoltam a dolgaim. - Mi megyünk, nem akarok még neked is baj okozni. - szólaltam meg ahogy láttam, hogy egy sziget felé közeledünk.
- Minden jót és remélem ismét találkozunk Hablaty úrfi. - szólt.
- És is remélem és még egyszer köszönöm azokat amiket tettél. - mondtam és Fogatlannal felemelkedtünk a hajóról. - Viszlát Johann.
Ahogy a hajótól eltávolodtunk az ég teteje felé vettük az irány amilyen gyorsan csak lehetett.
Újra útra keltünk az ismeretlen felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése