Míg a főnök a fiával elvonult beszélni.
Addig a falubeliek folytatták az ünnepekre való készülődést. Astrid a medencében magába roskadva sírt. Nem akarta elhinni a történteket. 3 év elteltével vissza tér a főnök fiatalabbik fia, de az idősebbik elment és magára hagyva a lányt. Astrid fájdalmát semmi se tudta volna enyhíteni. Tudta, hogy egyszer szembe kell néznie a szerelme testvérével, de még nem volt rá felkészülve. Ha csak a testvérének az arcára néz össze tör és azt lány nem akar. Addig tartja magát amíg bírja aztán már feladja. Ezt az állapotot se bírja már tovább. Amióta a fiú elment szűnni nem múló félelem van a lányban, ha valami történne a fiúval az nem élné túl a lány se.Míg Astrid a medencében sírt a főnök kisebbik fiával beszélt.
- Fiam beszélnünk kell. Fontos dologról. - mondta kedvtelenül a főnök.
- Miről van szó apa? Mi történt amíg nem voltam itt? - kérdezte aggódva a fiú az apjától.
- Hablatyról van szó. - mondta nehéz szívvel a fiának.
- Mi történt vele apa? - kérdezte feszülten az apjától.
- Hát... tudod ő elment...
- Meghalt.? - bökte ki a fiú hirtelen.
A főnök nem akart hinni a fülének amit a kisebbik fia mondott. Rá nézett a fiára aki csak maga elé meredt és nem szólt semmit.
- Mi, dehogy is Klaus, dehogy halt meg. Ő csak elment világot látni. És egy ideig nem fog vissza jönni. - mondta a fiúnak.
- Odinnak hála, de még is, hogy ment el? Te engedted el? - kérdezte az apját.
- Nem. Elszökött egy sárkánnyal. Igazából neki köszönhető a béke a sárkányokkal. Büszkék lehetünk rá. Többet ért el, mint bármelyikünk. - mondta a fiának.
A fiú ebből keveset értett meg, de látta az apján, hogy most tényleg büszke a testvérére. Egy dolgot viszont teljesen nem értett. Még is milyen sárkánnyal mehetett el az iker testvére.
- Apa még is milyen sárkánnyal ment el? Milyen sárkány fogadta el Hablatyot olyannak amilyen? - kérdezte meg végül.
- Egy éjfúriával ment el. Nem tudom hogyan, de neki sikerült és ezért büszkének kell lenünk rá. - mondta a törzsfő a fiának.
A fiú nem akart hinni annak amit hallott az apjától. Egészen eddig csak ő fogadta el olyannak a testvérét amilyen volt, az iránta érzett büszkeség és tisztelete erősebb lett. Már várta, hogy újra láthassa az ikertestvérét. Csak azt nem tudta, hogy az nem olyan hamar lesz az a pillanat amikor újra találkozik vele.
A még mindig a medencében síró Astrid sárkányai érkezésére lett figyelmes. A sárkányok tudták, hogy a gazdájuknak valami baja van csak azt nem érették, hogy mi lehet az. És próbáltak neki bármilyen módon örömet szerezni. A lány megörült a sárkányainak, de ez az öröm se tartott sokáig. Újra beférkőztek a fejébe rossz érzések a szerelme állapotáról és ezek nagyon fájtak neki. A lány néhány órának tűnő perc múlva össze szedte magát felült a sárkányára és elment megkeresni a barátait. Odinhoz fohászkodott. hogy még nem találkozzon a fiú testvérével. Ha ránézne ott helyben össze esne a megtörtségtől. És azt nem akarta, hogy a falu gyengének lássa öt. Az hinnék, hogy nem lenne való harcba Hibbant egyik legjobb harcosa. Inkább csöndben szenved.
A faluban nagy volt a nyüzsgés mindenki az ünnepekre készült. Ahogy az ünnep közeledett mindenki annál inkább örült, de az emberek is nagyon mélyen szomorúak voltak. Elszomorodtak akár hányszor a fiúra gondoltak. Tudták, hogy a törzsfő szenved emiatt, de mégis erősnek mutatja magát a népe előtt. Most, hogy a másik fia hazatért talán a a kedve is jobb lesz. De még a főnöknek is nehéz feldolgoznia az első szülőt fia " elvesztését ". A fiú elment megkeresni a barátait. Különös érzés volt számára az, hogy békében élnek a sárkányokkal, de nagyon tetszett neki az otthona így. Örült, hogy itt van csak arra nem számított, hogy a testvére nem lesz itt. A barátait a falutól nem messze találta meg. Amikor azok meglátták a feléjük közeledő fiút a sárkányokról leugorva rohantak köszönteni.
- Klaus végre haza jöttél. Ez nagyszerű. - mondták mind egyszerre.
- Én is örülök nektek. - mondta körbe nézve a fiú. - Egy valaki hiányzik. Hol van Astrid? - kérdezte a csapatól.
- Már napok óta nem áll szóba senkivel és órákra eltűnik az erdőben. Senki se tudja mi lehet a baja. - mondta neki Halvér.
- Oké. És mi történt itt ennyi idő alatt? - kérdezte a fiú.
- Semmi különös, csak annyi, hogy nem rég fejeződött be a sárkányölő kiképzés és a szigeten békét kötöttünk a sárkányokkal. De igazából az elmúlt évek unalmasak voltak. - mondta Takonypóc.
- Azt tudjátok, hogy miért ment el Hablaty? - kérdezte a fiú.
Mindenki kérdőn nézet a fiúra.
- Mi van azt hittétek, hogy nem fogom megtudni, hogy elment? Mert ha igen rosszul hittétek. - mondta.
- Astrid szerint azért, mert...
- Mert nem ide tartozott és mindenki piszkálta azért amilyen. - fejezte be a lány.
Amikor a lány a magasból meglátta szerelme testvérét vissza akart fordulni, de olyan érzése támadt, hogy most ott kell lennie. Ezért oda ment és próbált nem rá nézni a fiúra.
- És az igaz, hogy egy éjfúriával ment el? - nézett köbe a fiú társain.
Astrid várt, hogy valaki más válaszoljon, de senki se tette így ő válaszolt.
- Igen az. - mondta, de kerülte a fiú tekintetét. - Láttam. Fogatlan minden áron megvédené Hablatyot.
- Fogatlan? - kérdezték mind egyszerre.
- Igen így hívják a sárkányt. De az tuti, hogy nem fogatlan. Szóval furcsa egy név. - mondta a lány.
- Néhány napja egy fekete sárkány húzott el a hajónk fölött. Nem lehet, hogy ők voltak? - kérdezte a fiú.
Astrid csak arra tudott gondolni, hogy a fiú néhány napja még valahol a közelben volt. A fiú Astridra nézett, aki nem nézett vissza rá csak a sárkányát simogatta.
- És valaki tudja, hogy a sárkány miért lett a barátja? Astrid? - kérdezte a fiú.
- Ezt már én se tudom. Utolsó nap amikor még itt volt követtem a kiképzés után, hogy kiderítsem mitől lett jó. És akkor láttam meg a sárkányt is. Ennyit tudok. - mondta, a teljes igazságot nem akarta elmondani senkinek. Az csak rá és Hablatyra tartozott.
- Milyen volt a harcos kiképző? - kérdezte meg hirtelen Fafej a fiút.
- Jó volt, megtanultam mindent amit csak lehetett. most én vagyok az egyik legjobb kardforgató. - mondta.
Astrid látta a szeme sarkából, hogy a fiú a kardjáért nyúl megszólalt.
- Azt ne vedd elő, megvadulnak tőle. Nem szeretik a fegyvereket. - mondta a lány. Majd felült a sárkányra. - Én most megyek majd este találkozunk. Sziasztok. - mondta és elrepült a sárkányával.
A többiek csodálkozva néztek utána, de folyatták a beszélgetést. Astrid ezek után egy kis magányra vágyott, nem akart senkivel se beszélni. Visszament a medencébe és elgondolkozott a történteken.
* Hablaty *
Az elmúlt napok eléggé unalmasak voltak. Nem történt semmi. Közeledtek a téli ünnepek. Ezek lesznek az elsők amit nem fogok Hibbanton tölteni, de talán most jó lesz, mert senki se tud engem hibáztatni valamiért. Egyedül az fáj, hogy Astridot megbántottam és persze az, hogy apámat is pont most hagytam ott. Pont akkor amikor a legnagyobb szüksége lenne rám - ezt fura kimondani, de igaz. A jég beálltával én is segítettem neki amiben tudtam, de ez már nem lesz így. Az ünnepek közeledtek és én úgy távolodtam otthonról Kelet felé. Arra amerre még egy hibbanti se járt.
Az egyik nap egy hibbanti hajót láttunk Fogatlannal. Egy hajó se hagyta el a kikötőt még akkor se amikor ott voltam még. Ezt egy kicsit különösnek tartottam. Néhány perc múlva rájöttem, hogy ez az a hajó ami 3 éve elvitte az öcsémet az egyik szigetre harcos kiképzésre. És arra gondoltam, hogy talán most tér haza. Mi lesz, ha meg tudja, hogy nem vagyok otthon. Mindig is ő állt hozzám a legközelebb és ő is állt ki mellettem mindenki előtt. Hogy fogja ezt viselni. Fogatlan morgott egyet azt jelezve, hogy gyorsabban menjünk.
- Nem lesz bej pajti, túl magasan vagyunk. Nem fognak észre venni. - mondtam neki. - Lassan le kéne szállnunk egy sziget. Kezd esteledni és még egy barlangot is kell keresnünk. - szóltam hozzá újra.
Bólintott. A vizet kezdtem el fürkészni, hátha megláttok egy szigetet. Kis idő elteltével találtunk is egyet. Ereszkedni kezdünk oda. Ahogy leszálltunk leszedtem Fogatlanról a kosarat, hogy kitudjon nyújtózni. Leraktam a kosarat és visszanéztem rá és már a fűben hemperget.
Ha valaki így látná nem hinné el róla, hogy a villám és a halál istentelen ivadéka, hanem egy túl méretezett szárnyas macska. Amióta Skyler mesél arról a Thyra nevű lányról aki képes Éjfúriát szelídíteni várom vele a találkozást. Többet fogok tudni majd az én kelekótya sárkányomról. A hempergés után odajött hozzám és dörgölőzni kezdett.
Azt jelezte, hogy éhes, de az a kérdés, hogy ő mikor nem éhes.- Nyugi kapsz majd enni, csak előbb keresünk egy barlangot. Rendben? - kérdeztem tőle.
Ezeket halva elkezdet keresgélni. Már beesteledett, de semmit se találtunk. Fogatlan elkeseredve nézett rám.
Oda tartottam neki a kezem, hogy tudja nem haragszom rá, hogy nem talált semmit. Ez egyszer úgy is meg eset volna velünk A fejét hozzá érintette a kezemhez.- Fogatlan nincs semmi baj. Ma a parton alszunk. - mondtam neki.
Lassan a part felé indultunk én mentem elöl Fogatlan szomorúan kullogott mögöttem. Hátra fordultam és megvártam.
- Ha amiatt aggódsz, hogy nem kapsz enni ne folytasd, mert fogsz kapni. Mindig adok neked ezt te is tudod. - mondtam neki.
Ennek egy kicsit meg örült. Valamivel lelkesebben jött mögöttem. A parttól nem messze hirtelen elém ugrott és morogni kezdett.
Sejtettem, hogy valamit érezhet és meg akar védeni. Így akart figyelmeztetni, hogy van itt valami. Néhány perc múlva egy másik sárkány ugrott ki az egyik bokorból és Fogatlanra támadt. Nem tudtam mit tenni. Jobban megnéztem a sárkányt és egy másik éjfúriát ismertem fel benne. A sárkányokat néztem, de nem bántották egymást csak morogva köröztek. Zajt hallottam az egyik bokorból, megfordultam és egy lány nézet vissza rám. Nem tudtam mit mondani, végül valami kinyögtem.- Te vagy az a lány aki képes megszelídíteni az éjfúriákat? - kérdeztem.
- Igen, de honnan hallottál rólam? - kérdezett vissza.
- Egy Skyler nevű lány mondta miután meglátta a sárkányom. - mondtam Fogatlanra mutatva.
A lány csak most nézet oda a sárkányokra.
- Villám. - szólt, a sárkány oda ment hozzá és leült mellé. - Még sose láttam másik éjfúriát. Az hittem, hogy az enyém az utolsó élő éjfúria. De úgy tűnik még se. Szabad? - kérdezte.
- Ez nem tőlem függ, hanem tőle. - mondtam.
Fogatlanra néztem aki izgatott lett a lány közeledésétől.
Még sose láttam ilyennek. De legalább már nem volt az a méregzsák, mint az előbb. A lány egy halat vett elő és úgy ment Fogatlanhoz. Amint meglátta a halat a szája szélét kezdte elnyalogatni.
Nagyon éhes lehetett már. A lány oda adta neki a halat. Nem morgott rá, elég hamar elfogatta a lányt.- Bocsánat még be se mutatkoztam. Thyra vagyok. És ő itt Villám. - mondta.
- Engem Hablatynak hívnak ő meg Fogatlan. - mondtam.
- Fogatlan? - kérdezett vissza.
- Azért mert amikor először etettem meg a fogai vissza voltak húzódva és ez meg maradt bennem. Ezért lett ez a a neve. - mondtam.
- Értem. Melyik szigetről jöttetek? - kérdezte.
- Hibbant. - mondtam röviden.
Biztos voltam benne, hogy hallott az otthonomról.
- Ott nem ölik a sárkányokat? - kérdezte felém fordulva.
- De, de ez egy hosszú történet. - mondtam kellemetlenül.
- Időnk van. - mondta és leült.
- Rendben. - mondtam miközben én is leültem, majd bele kezdtem a mesémbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése