Ha valakit érdekelne!

Másik neven elkezdtem egy másik blogot.
Nem tudom innen ki ismeri a Végzet Ereklyéit, de azon belül kezdtem el blogolni.
Ha érdekel titeket itt van a link hozzá.

http://claryyjace.blogspot.hu/

Remélem benéztek még, ha nem is olvassátok.

Nem fogom hanyagolni a mostani blogaimat se. Csak most mindegyikkel kicsit lassabban fogok haladni. Nem az új blog miatt, hanem a suli miatt. 

Remélem megértetek.

Köszönöm, hogy olvassátok a blogom.

Hablaty új élete 92. fejezet

Bocs, hogy késtem, de remélem tetszeni fog. Jó olvasást!!!!

- Tudod, a hallottak alapján elég mozgalmas napod volt, Hablaty. - szólalt meg néhány percnyi csönd után Astrid az ágyról.

- Tudom, de neked se volt az a hű, de könnyű, ahogy hallani véltem. megszöktél a többiektől. - csóváltam a fejemet miközben a térképet néztem, amit Thyrától kaptam. 

- Volt kitől tanulnom a szökést - mondta. - Mit tanulmányozol ennyire?

- Thyra végre volt oly kedves és oda adta az éjfúriákhoz vezető térképet. - mondtam. - Most azt nézem.

- De tegyél le arról, hogy holnap oda mész, mert én kinyírlak ha megteszed. - mondta, ahogy átölelt hátulról. 

- Ennél is őrültebb lennék ha szembe szegülnék veled. - fordultam felé.

Most is első dologként a nyakában logó medált láttam meg.
- Mostantól mindig mosolyogni fogsz, ha meglátsz? - kérdezte.
- Egyértelműen. - mondtam. - Ezzel - mutattam fel a medált - tudni fogják, hogy hozzám tartozol.
- Mint egy tárgy. - mondta.
- Neeem, mint a másik felem vagy, mint az életem értelme. - mondtam.
- Na ez már jobban tetszik. - ült be az ölembe.
- Sose tudnék rád tárgyként tekinteni. Nem vagyok Takonypóc. - mondtam.
- Tudom. - hajtotta a fejét a vállamra, miközben ásított egyet.
- Ez most azt jelenti, hogy ideje aludnod. - álltam fel.
- És azt, hogy ideje neked is pihened, késő van már, Hablaty. Neked is pihenned kell. - mondta.
- Tudom és fogok is, de előbb téged pakollak el holnapra. - mondtam.
- Vicces vagy. - mondta, de azért hagyta magát, hogy felemeljem és az ágyhoz vigyem.
Leraktam az ágyra, ahol rögtön a másik oldalára fordult. Leültem mellé és megsimogattam az arcát, majd felálltam és elindultam vissza az asztalhoz, vagyis inkább indultam volna, ha nem kapja el a csuklóm.
- Hablaty ne csináld, pihenj le. Elég lesz akkor ezt csinálnod mikor a falu gondjai nyomják majd a vállad. - mondta.
- Tudom, csak egy percet kérek. - mondtam.
Elengedte a kezem és hagyta had tegyem azt amit akarok.
- Komolyan mondom, hogy veled nehéz egyességre jutni. Őrült aki megpróbálja. - mondta.
- Szóval akkor te annak tartod magam, mert nem egyszer próbáltál meg velem egyességre jutni. - mondtam.
- Csak mondj egy példát. - vágta rá.
- Nem csak egyet tudok felhozni. - mondtam, ahogy eloltottam az asztalon a lámpást.
- Hallgatom. - mondta.
Visszamentem hozzá és befeküdtem mellé. A fejét rögtön a mellkasomra tette és onnan nézett fel rám.
- Hallgatlak. - mondta újra.
- Ott van első példának az a nap amikor felfedezted Fogatlant és repültünk, utána rohantál, hogy elmond apámnak, hogy megtaláltuk a fészket, de nem hagytam. Próbáltál velem dűlőre jutni, de nem tudtál. Senki se tudott volna arról lebeszélni, hogy megvédjem Fogatlant. - mondtam.
- Emlékszek erre. - mondta. - Utána minden megváltozott köztünk és a szigeten is.
- Mert elmentem. - sóhajtottam.
- Az csak az egyik jelentős része volt, a másik meg az volt, hogy békét kötöttünk a sárkányokkal. Furcsa volt nélküled a sárkányok betanítása, hisz az alatt a rövid idő alatt is láttam mit értél el Fogatlannal. - mondta.
- Ez most úgy érted míg itt voltam vagy amit te láttál belőle? - kérdeztem.
- Amit láttam. - mondta. - Akkor már tudtam, hogy te nem közénk való vagy. És talán sejtettem is, hogy el fogsz menni, csak nem akartam azzal törődni.
- Mert ha törődtél volna vele, megvertél volna. - mondtam.
- Nem, nem hiszem. Megértettem volna, hogy neked nem itt a helyed, de tudtam volna, hogy vissza jössz. - mondta. - Hisz vissza jöttél.
- 3 évvel később. - suttogtam.
- Az lehet, de itt vagy. - mondta.
- Igen és azt hiszem boldogabb nem is lehetnék. - mondtam.
- Miért is? - kérdezte.
- Mert vissza kaptam az anyámat, van egy legjobb barátom, a testvéri viszonyom Klausszal jobb, mint volt és veled lehetek. - mondtam.
- Örülök, hogy így alakultak a dolgaid. - mondta.
- Tudod ezek közül amiket most felsoroltam, csak egyben hittem, de abban se annyira, hogy elhiggyem lehetséges. - mondtam.
- Melyik volt az? - kérdezte.
- Hogy Klausszal jobb lesz a viszonyom miután haza tér. - mondtam.
- És a többi? - kérdezte és felült.
- Nem volt miben reménykednem. - ültem fel én is. - Anyámról úgy tudtam... úgy tudtuk halott és a holtak nem térnek vissza. Barátokra gondolni se mertem, hisz mindenki megvetett. És, hogy te viszonozd egyszer amit érzek maga volt a legszebb álom. De végül is minden jól sikerült. - vontam vállam - Most már minden a helyén van.
- Ha te mondod. - motyogta és vissza dőlt a mellkasomra.
- Ideje aludni. - mondtam.
- Úgy tudtam te a páncélodban nem tudsz aludni. - mondta.
- Kivételes alkalom. Nem akarok reggel ezzel vesződni, hisz úgy is kirángatsz az ágyból nem mindegy mi van rajtam vagy nincs. -  mondtam.
- Rémesen titkolózol. - mondta.
- Nem titkolózok. - mondtam. - Ezt meg honnan vetted.
- Ismerlek és hallottam, ahogy megváltozott a szívverésed, ami azt jelenti, hogy titkolsz valamit. - mondta.
- Igaz van valami ami miatt tuti ki akarsz majd nyírni, de előre szólok, hogy nem én akartam, bele se mentem volna, csak Thyrát ismerve mindent megtett volna azért, hogy rám erőltesse. - mondtam, mint valami árulkodó kisgyerek.
- Mit erőltetett rád? - kérdezte.
- Csak akkor mutatom meg, ha megígéred, hogy nem engem ölsz meg, hanem Thyrát. - mondtam.
- Oké, de mutasd vagy kapsz. - fenyegetett.
- Jó. - mondtam és elkezdtem lehámozni magamról a páncélom.
Elsőként a karom szabadult meg mindentől és onnan is bukkant elő először a tetoválásom. De fura ezt így kimondani. Azt hittem, hogy már ha azt meglátja kiabálni kezd velem, de nem. Amikor ránéztem a szemem sarkából, csak rá mered és elgondolkodott valamin. Amikor felálltam mellőle, hogy megtudjak fordulni emelte csak vissza rám a tekintetét és érdeklődve figyelt engem. Amint megfordultam éreztem, ahogy a tekintette a hátamat mustrálja.
- Rosszabbra számítottam. - mondta végül.
- Hogy mi? - kérdeztem teljesen ledöbbenve és visszafordulta hozzá.
- Thyra mesélte mit akar, de megkért rá, hogy ne szóljak. - mondta.
- De miért? - kérdeztem, ahogy leültem vele szembe.
- Mert tudtuk, hogy így is, úgy is kiakadsz. - válaszolta.
- Ezt értem, de...Várj, ti amúgy mikor beszéltettek egymással? - kérdeztem.
- Amikor elérkeztünk keresni miután kirohantál Gustav miatt a klubházból, akkor mondta ezt is. - mondta.
- Ó. - értelmesebb dolog nem jutott az eszembe.
- De tudod most már ideje megszoknom téged így, ahogy vagy és minden egyébbel ami hozzád tartozik. Legfőképp, pedig azt kell elfogadnom, hogy nem az a kis fiú vagy aki a segítségemre számíthatott, hanem mindenki a te segítségedre fog várni. - mondta. - És, hogy most ebbe bele gondolok rám nem is marad időd ez gáz. - hajtotta le a fejét.
- Astrid, - emeltem fel a fejét. - te leszel Fogatlanon az egyetlen akire mindig lesz időm, ezt ne feled sose.
- Ezt már mondtad. - mondta.
- Tudom, de most már pihenjünk. Mindkettőnknek nehéz napja volt. - öleltem át és feküdtem le.
Most már mindegy miben alszok vagy miben nem. Befészkelte magát az ölelésembe és lassan elaludt, ahogy én is. Reggel, hagyjuk inkább, hajnalban Astrid mocorgására ébredtem fel.
- Jó reggelt. - mondta mosolyogva.
- Még hajnal van, abban mi a jó. - nyavalyogtam.
- Akkor ez jobban tetszik? - kérdezte.
- Ha? - kérdeztem vissza.
- Boldog Születésnapot. - suttogta a fülembe.
- Majd meglesz. - motyogtam.
- Hékás ne aludj vissza még vagy egy körünk. - mondta. - Majd ott alhatsz ha akarsz.
- Azt se tudom hova akarsz elrabolni. - mondtam.
- Majd meglátod. - mondta mosolyogva.
- Ez nem vicces, te szó szerint elrabolsz engem. - mondtam.
- Kölcsön kenyér vissza jár. - vágta rá.
- Én is nem is rabol... Ó. - nyögtem ki végül.
- Na gyerünk sárkányfiú, pattanj és öltözz. - adta ki a parancsokat.
- Tudtommal nekem van születésnapom nem pedig neked. - mondtam.
- Most meg már vissza élsz vele. - mondta. - Rosszul áll szénád, Haddock.
- Milyen széna, hol? - kérdeztem.
Na jó a reggelek tényleg nem az én pillanataimat jelentik. Ennyire hülye is én lehetek, hogy megkérdezem milyen széna és azt, hogy hol van.
- Ez csak egy kifejezés. - mondta, de a hangjában lehetett hallani, hogy elfojtja a nevetést.
- Rá... - ásítottam egyet. - ....rájöttem közben. - mondtam.
- Nem úgy nézel ki. - mondta.
- Reggel van. - válaszoltam.
- Igen, de eddig egy reggelen se voltál ilyen...
- Kifacsart? - kérdeztem. - Hát igen ez csak azért van, mert végre kialudhattam magam.
- Szóval, ha normálisan alszol ilyen hülye vagy, bár akkor is az vagy ha nem aludtad ki magad. - mondta.
- Tudom én azt, hogy mindig hülye vagyok nem kell neked is mondanod. - mondtam.
- De kell. Viszont egyszer úgy is meg fogsz komolyodni... remélem. - mondta.
- Tudod, hogy hallak?
- Persze.
- Akkor jó. - mondtam. - És muszáj elmennünk?
- Igen, ha nem megyünk te egész nap dolgozni fogsz és én azt nem akarom. Komolyan csak a mai napot bírd ki és kész. Ne halj bele, hogy nem csinálsz valamit. A mai nap csak a miénk. - mondta komolyan.
- Ne félj nem fogok bele halni. - mondtam. - A mai nap csak a miénk.
Mosolyogva bújt hozzám.
- Nem arról volt szó, hogy menni kellene? - kérdeztem.
- Látom vicces kedvedben vagy. - mondta.
- Egy kicsit igen. - mondtam.
A szemét forgatta. - De végül is igazad van mennünk kellene. Szóval itt az ideje, hogy felöltözz.
- Este is te szedetted le rólam. - morogtam.
- Az este volt. - mondta.
- Gondolhattam volna, hogy ezt válaszolod. - mondtam. - Vállalod Fogatlan felkeltését vagy sem?
- Mert?
- A te ötleted volt a hajnali ébredés és, hogy menjünk el akkor. De neki erről nem lett szólva szóval ez egy óra lesz mire felébreszted. - mondtam.
- A te sárkányod nem az enyém. - mondta és felállt. - A te feladatod felkelteni.
- A te feladatod pedig az én felkeltésem.
- Pontosan. - bólogatott.
Felkeltem én is és felöltöztem, lassan, csakhogy Astrid idegeit húzzam. Ennyit csak megtehetek már a mai nap, ha rólam szól már ez a nap. Odamentem Fogatlanhoz, aki furcsa mód ébren volt. ilyen se volt még az életben. Amint meglátott közeledni letámadott és nyalogatni kezdett.
- Ezt veszem egy " Boldog Születésnapot"-nak. - mondtam neki és kimásztam alóla.
- Nem azt mondtad, hogy egy órába telik felébresztened? - kérdezte Astrid mögülem.
- Most kivételesen felkelt magától is. - morogtam.
- Menjünk. - mondta.
- Menj és készülj össze, addig írok egy levelet anyának. - mondtam.
- Oké és hol menjek ki? - kérdezte.
Rögtön az ablakra mutattam. - Fogatlan ki visz majd. - mondtam, miközben egy papírt kerestem.
- Oké, akkor egy 10 perc múlva a Nagyteremnél? - kérdezte.
- Ott leszek. - mondtam.
- Jó, akkor addig is szia. - mondta és lazán kiugrott az ablakon.
Egy bő percig néztem utána aztán fejcsóválva mentem az asztalomhoz.
- Nem tudom melyikünk az izgágább. - motyogtam magamnak és elkezdtem a levelet írni.
" Elmentünk Astriddal legkésőbb holnap jövünk.

Hablaty. "              

Ezzel is meg vagyok. Akkor mehetünk is, azt hiszem. Nekem nincs sok mindenre szükségem egy napra max csak egy takaróra, de semmi több. Fogatlannal a nyomomban kiugrottam az ablakon és elindultam fel a Nagyteremhez. Remélem semmi őrültséget nem csinálunk, bár én alapból őrült vagyok szóval ez el van vetve. Nem sokat kellett várnom Astridra,aki eléggé megpakolva jelent meg.
- Csak egy napról volt szó, nem? - kérdeztem.
- Minden benne van ami kell. - mondta.
- Oké. - mondtam és felültem Fogatlanra.
- Hol hagytad Viharbogarat? - kérdeztem.
- Fogatlannal egyszerűbb mennünk. - mondta és felült mögém.
- Akkor menjünk. - mondtam és elindultunk.

Az első díjam!

Igaz lehet, hogy már többször is küldték nekem, de még nem igazán voltam benne ebben az egészben, hogy díjat is lehet kapni. Az elsőnél valami olyasmi lehetett a reakcióm: " Jó tudni, hogy blogolásra is lehet kapni valamilyen díjat. " Aztán még egy jött és egy kicsit utána néztem és most már értem már amennyire tudom a lestrapált agyammal.
Szóval íme az egyik:

Liebste Award: Vicky T. - től.

A díj szabályai:

1. Köszönd meg a díjat.

2. Írj magadról 10 dolgot.

3. Válaszolj 10 kérdésre.

4. Tegyél fel 10 kérdést.

5. Küld tovább 10 embernek. 

Nagyon szépen köszönöm Vicky T. - nek a díjat, kedves tőled, hogy gondoltál rám.:D

10 dolog magamról:

1.  Éppenséggel cukrásznak tanulok. Borzalmas az elméleti része, de azt is meg kell tanulni. 

2. Utálom a horror filmeke. Ha csak egy ijesztő videót látok utána nem megyek sehova úgy, hogy ne kapcsoljam fel mindenhol a villanyt, de ez persze csak a sötétben van így. 

3. A legutóbbi 2 könyv sorozatot amit olvastam alig 1,5 hónap alatt olvastam el. ( Ez kilenc könyv volt összesen) Az olvasás a lét elemem.

4. Ha minden összejön egy hónapig Németországban leszek kint szakmai gyakorlaton. 

5. Blogok helyet inkább könyveket szeretek olvasni. Tudom, hogy a blogokhoz olvasáshoz is kell a képzelet, de olyankor mikor azt olvasok az elhagy. Hülye felfogás tudom.

6. Imádom a testvéreimet azzal idegelni, hogy éneklek közben nem is tudok. :D

7.  Szeretek rajzolni, de nagyon ritkán szoktam. Max a suliban mikor egy unalmas óra van.

8. Szeretek rongyosra hallgatni egy - egy számot. ( Ez jelen esetben Selena Gomez új albumának a számai )

9. Még most is egy nagy plüss kutyával alszok, ami már jó ideje meg van. 

10. Nem tekintek magamra jó íróként, de az egy jó kérdés miért.

A 10 kérdésre a válaszom:

1. Mesélsz egy titkot? - Amit leírok az egyik nap a blogomba azt másnapra el is felejtem mind addig míg nem nézem meg mit írtam.

2. Mi volt az első irományod és hány évesen írtad? - Ha jól emlékszek egy Winx Clubos szerepjátékot írtunk barátnőmmel 6 vagy 7 évesen. ( Bár már azt se tudom mikor kezdődőt el a Winx Club )

3. Szerinted is ijesztő a sajtostészta? - Nem, bár nem értem miért lenne ijesztő egy tészta amin sajt van.

4. Melyik volt a kedvenc meséd kiskorodban? - Disney-től a Bambi képes voltam egy nap 5x megnézni a szüleim idegeire mentem ezzel :D

5. Melyik a kedvenc filced? ( magyarul a kedvenc színed ) - A fekete, az megy mindenhez .

6. A macskák félnek a kígyóuborkától. Te hiszel benne? - Hát a saját macskámmal nem próbáltam még ki és más nem is fogom, de biztos így van, mert ki tudja, hogy egy állat mit lát az uborkában.

7. Ha kitalálnál egy színt mi lenne a neve? - Ez egy jó kérdés még nem gondolkoztam rajta talán csillámpóni-fing ( mert az olyan csillogós és a csillogást szeretem )

8. Bízol a Google Fordítóban? - Van amikor igen és van amikor nem, de jókat lehet röhögni az egyes nyelvek kiejtésén és csak azért használom általában :D

9. Ha átnevezhetnéd a blogom ( az enyémet! ) mi lenne a neve? - Hát talál a Lila szín uralma vagy valami hasonló. Igazából ez a cím a legjobb. :)

10. Ha van jó kérdésed, kérlek írd le. - Erre még én se tudok mit írni. 

Mivel kevés blogot olvasok így ne tudom kinek tovább küldeni így kérdéseket se teszek fel sajnos. :( 
Remélem nem haragszotok.

BÚÉK!!!

Az első bejegyzés a 2016-os évben. :D
Hát így utólagosan kívánok minden olvasómnak Boldog Új Évet!
Remélem ebben az évben is ennyien lesztek akik olvassák a blogomat és nagyon, nagyon köszönöm a tavalyi évet nektek, ha ti nem lennétek az olvasóim nem tudom mi lenne velem.

Köszönöm nektek!

Abban reménykedek, hogy ez az évem is ilyen jó lesz, mint az ami elmúlt, de ez csak rajtatok áll.

És igen biztosra tudom, hogy ebben az évben is lesznek túlzásaim valamiben. 

Új rész nem tudom mikorra lesz várható, mert hát nekem is vannak dolgaim, de lassacskán készen lesz.

Amíg nem jelentkezek minden kedves olvasómnak nagyon boldog Új Évet kívánok. 

Happy New Year!!!

Hablaty új élete 91. fejezet

Bocs, hogy ennyit késtem, de nem volt időm írni, de most már kész van, úgyhogy jó olvasást.

Egy pillanatig döbbenten nézett rám, majd a nyakamba ugrott úgy, hogy a földön kötöttünk ki.
- Tudod nekem kellett volna levennelek a lábadról nem pedig fordítva. - mondtam.
- Az már megtörtént. - mondta.
- Akkor mit mondasz? - kérdeztem.
- Most komolyan kérdezted? Mit mondhatnék? Persze, hogy hozzád megyek. Nincs az az ember aki megállíthatna. - mondta.
- Még a hülyeségeimet is képes vagy elviselni? - kérdeztem rá.
- Azok nélkül nem is lennél Hablaty. - válaszolta.
- Igaz. - mondtam. - Úgy, hogy ezt most jobb ha felveszed mielőtt valamelyikünk elhagyja.
- Arról csak álmodj, hogy elhagyom. - mondta.
- Tudom. És volt szerencsém megismerni a bátyádat is a minap. - mondtam.
- Mit csináltál? - kérdezte.
- Komolyan miért hiszi mindenki azt, hogy csak az én hibámból lehet valami? - kérdeztem vissza.
- Ismerünk, nem bírsz magaddal, a szádat se bírod tartani. - mondta.
- Hát jó, ez a legtöbb esetben szokott lenni, most ő kezdte. - mondtam.
- Mert? - kérdezte.
- Lemaradtam apáéktól, mert gondolkoztam egy - két dolgon és ott várt a Nagyterem előtt és belém kötött én meg megmondtam neki, ha csak egy karcolás is lesz rajtam miatta megkeresed és kinyírod és nem fog az érdekelni, hogy a bátyád, mert mindennél fontosabb vagyok neked. - mondtam.
- És, hogy fogadta?
- Nem valami jól és azt se fogadta el, hogy azt mondtam neki, hogy már megkértem a kezed. Bár ez nem történt meg, de százszor elmondtad mit akarsz szóval ennyi belefért. - mondtam.
- Számítanom kellett volna rá, hogy te leszel az első aki kiakasztja, de igazad van nem élné meg a másnapot ha bajod esne miatta és szerintem mi már kimondatlan szavakkal elvoltunk jegyezve. - mondta.
- Én is erre gondoltam. - mondtam. - És mi a további program a nap hátra lévő részére? Nekem még lesz egy beszélgetésem apával, mert nem vezettem körbe a vendégeinket a szigeten.
- Kíváncsi vagyok mit találsz ki magyarázat gyanánt. - mondta.
- Az megfelel, hogy a vérben forgó szemű menyasszonyom elől menekültem? - kérdeztem.
- Nem ez még viccnek is rossz. - mondta és felült.
Én is követtem a példáját.
- De miért? - kérdeztem. - Még lehet rá példa, hacsak nem kezd el valaki más üldözni sárkánnyal.
- Szerintem azt te se akarod. - mondta.
- Persze, hogy nem, de nem lehet tudni. - mondtam.
- Igaz, de egy valamit lehet tudni. - mondta.
- Mit? - kérdeztem szem forgatva.
Már előre félek a választól.
- Holnap lesz a születésnapod. - mondta.
- Tudom és már mindenem meg van, majdnem mindenem meg van amire szükségem van. - mondtam.
- Miért mi hiányzik? - kérdezte döbbenten.
- Hogy a mellett ébredjek akit szeretek. - mondtam.
- Ezt még meglátjuk, majd eldől attól, hogy hogyan viselkedsz ma. - mondta mosolyogva.
- Így is úgy is velem fogsz aludni, mert nem hiszem, hogy a bátyád közelében szeretnél lenni. - mondtam.
- Igaz, de még mindig bejuthatok másképp a szobámba. - mondta.
- De ismerlek már annyira, hogy tudjam velem maradnál mindig. - mondtam.
- Mondjuk igaz, hogy kerülni szeretném még egy pár napig Anint. - mondta.
- Szép kifogás, Hofferson. - húztam  magamhoz.
- Neked jobb kifogásaid szoktak lenni Haddock. - vágott vissza. - De nem kellene lassan mennünk?
- Talán, amúgy se kerülhetem el a beszélgetést apával. - mondtam.
- Jól mondod. - állt fel.
- Most kinek az oldalán állsz? - kérdeztem.
- Még nem tudom. - válaszolta.
- Ez nem volt bizalom gerjesztő válasz a számomra. - mondtam.
- Tudom. - mosolygott. - De most már tényleg mennünk kell. Kezd sötétedni.
- Mióta rettenti vissza Vakmerő Astrid Hoffersont a sötét? - kérdeztem.

- Nem rettent vissza, de apáddal is beszélned kell. - mondta. - És gondolom nem akarsz veszekedni vele... megint.
- Nem igazán van kedvem hozzá.... megint, de lehet, hogy nem tudom elkerülni. - mondtam.
- Lehet, hogy még mindig tart a megbeszélés és csak holnap kerül sor arra a körbe vezetésre. - mondta.
- Ekkora mázlim nincs.... Hé te meg honnan tudsz erről? - kérdeztem.
- Beszélsz magadban és ezt épp hallottam. - mondtam.
- Jó tudni ezt magamról. - mondtam. - De tudod meg kell beszélnem a dolgokat egy hozzám hasonló zsenivel.
- Inkább egy hozzád hasonló hülyével. - helyesbített.
- Nem a hülyeségeket Klausszal szoktam megbeszélni. Nem hiába tartjuk. - mondtam.
- Te tényleg hülye vagy vagy esetleg az igenem hülyített meg ennyire? - kérdezte.
- Magamtól is ilyen vagyok. Nem kell nekem más segítségen hozzá. - mondtam és Fogatlanhoz indultam.
- Még meddig dekkolunk itt? Mert Fogatlanon nagyon úgy látszik, hogy mérges rád. - mondta.
- Kibírsz még 5 percet legalább? - kérdeztem.
- Talán. De csak 5 perced van utána elmegyek és egyedül kell haza menned. - mondta.
- Kösz. - morogtam. - Gyerünk pajti ne játszd meg magad. Nagyon jól tudod, hogy értettem a dolgot. Neked is elmondok mindent, csak nem válaszolsz rá, de tudom, hogy velem vagy. Menjünk. - meg se mozdult csak a szirtről bámult le. - Ennyire nem lehetsz dühös tudod, hogy nem gondoltam komolyan az egészet. Gyere, menjünk. - még mindig semmi. - Mi az, pajti? - mentem oda hozzá és néztem le mellette.
- Mi az? - jött mellém Astrid.
- Nem tudom. - mondtam.
- Várj az.... az egy Számkivetett hajó, mit keress Hibbanton? - kérdezte... talán magától.
- Kérdez könnyebbet. - mondtam.
- Nézd ott jön valaki. - mutatott egy mozgó fekete alak felé.
- Ki lehet az? - kérdeztem... magamtól.
- Ha várnunk megtudjuk. - mondta Astrid.
- Tudom. - válaszoltam.
Figyeltük egy darabig darabig a fekete alakot, de nem jött annyira közel, hogy kivegyük ki az, közben a hajóról is leszállt valaki és a fekete alak felé indult.
- Nem követett senki? - kérdezte valamelyik.
- Nem. - jött az ismerős hangtól a válasz.
- Penész. - suttogta Astrid mellettem.
- Most mát tudjuk mivel üti el az idejét az öreg. - mondtam.
- Történt valami a szigeten míg nem jelentkeztél? - kérdezték.
- Semmi érdekes, azon kívül, hogy az örökös itt van. - mondta az öreg. - Hazatért Odin örököse.
- Rólad beszélnek. - fordult felém Astrid.
- Már sehol se titok, hogy mi vagyok. - vontam vállat.
- Alvin ennek örülni fog, de honnan tudjuk ki az. - mondtam.
- Tudni fogjátok azt. Az éjfúriája nem tágít a fiú mellől, de ha nincs vele akkor csak megismeritek Pléhpofa kis vakarcsát. - mondta.
- Ettől a hírtől még boldogabb lesz. Így két legyet üthet egy csapásra. - mondta a számkivetett.
- Miről beszélnek ezek? Mégis mit ért azon, hogy két legyet üt egy csapásra? - kérdezte Astrid.
- Nem tudom, de biztos, hogy semmi jót nem jelent. Főleg ha tudnak Odin örököséről. - mondtam. - Szólnom kell apának.
- Akkor menjünk. - mondta és már indult is Viharbogárhoz.
- Várj megy a hajó. - mondtam. - És titeket észre is vesznek. Másrészről nem lenne egyszerű csak úgy oda bökni ezt, meg kell fontolnunk.
- Mint, ahogy azt is megakartad fontolni mikor elmentél? - kérdezte.
- Ez meg most, hogy jön ide? - kérdeztem vissza.
- Sehogy, csak úgy kijött belőlem. - válaszolta. - Penész eltűnt. Gondolod elvitték magukkal.
- Az csak nekünk lenne jó, de nem biztos. - mondtam. - De kiderítjük, Fogatlan. - most bezzeg rögtön reagált. - Menj vissza a szigetre, mi is együnk. Félóra múlva a műhely előtt találkozzunk.
- Jó... és vigyázz magadra. - mondta.
- Fogatlan velem lesz és csak megnézzünk valamit nem lesz baj. Ígérem. - mondtam.
- Ezt már sokszor hallottam. - válaszolta. - Szóljak apádnak?
- Majd ha vissza jöttünk szólok neki, nem kell, hogy belekeveredj. - válaszoltam.
- Így is benne vagyok már, szóval mindegy. - mondta.
- Ez... , majd jövök. - ültem fel Fogatlanra. - Menjünk pajti.
Felszálltunk és követtük a hajót. Néhány perc múlva már hallottam is alattunk Penész és az előző számkivetett hangjának morgását. Igazából nem is érdekelt, hogy miről beszélnek, csak arra voltam kíváncsi, hogy Penész is a hajón van. Mielőtt elindultunk vissza a szigetre egy értelmes mondatot hallottam, de többet nem, bár már a morgást se hallottam lentől.
- Menjünk pajti. - szóltam Fogatlannak.
Haza fele csak az a mondat játszódott le bennem.
- Alvin még az ünnepek alatt támadni fog, hisz senki se számít rá, és Hibbant se lenne felkészülve egy ilyen nagy erejű támadásra. 
Ez remek hír. Bár most jól jött a kotnyelességem, mert ha nem hallom ezt akkor igaza lenne, nem bírnánk a túl erővel, de lesz némi időnk felkészülni, bár elintézhető, hogy kicsit késve érjenek vissza.
- Fordulj vissza pajti és lődd szét a hajójukat. - mondtam.
Rögtön megfordult és elindult vissza a hajóhoz. Ahogy a közelébe értünk lőtt is, számomra kiszámítható, hogy mikor lő, de másokra nézve nem igazán mondhatom ezt. A tökéletes támadása a kiszámíthatatlansága. Nem indultunk vissza rögtön, olyan jó érzés volt nézni az ég hajót, bár tudom, hogy mindenki leugrott róla, amikor meghallották Fogatlant, de akkor is, mert tudom, hogy késleltettem Alvint. Nem sokáig, de késleltettem és csak ez számít.
- Átkozott sárkányok. - hallottam Penész hangját valahonnan a vízből.
Az arcomon győzelmi mosoly vagy valami hasonló terült szét.

- Menjünk. Még értesítenünk kell apát. - mondtam.
Elindultunk vissza a szigetre, pár perccel később már a Nagyterem előtt szálltunk le, aminek még mindig zárva volt az ajtaja. Szóval az ülésezés még tart és nem leszek letolva semmiért, max csak annyiért, hogy nem voltam jelen az egészen, de ezzel az infoval ki tudom magam magyarázni apának. Mivel nem volt nyitva az ajtó elindultam a műhelyhez, hisz Astrid már tutira vár rám. Amikor a műhelyhez értem nem volt ott így bementem a kuckómba jobb ott várni és legalább bent nem fagyok meg, ha már az egész napot kint töltöttem, jobbkor be se jöhetnék. Úgy 10 perc múlva hallottam meg Astrid hangját amint engem szólít.
- Hátul vagyok. - szóltam ki az ajtón.
Kedvem se volt felállni, így megvártam míg bejött. Amint belépett a tekintettem a nyakában logó láncra tévedt és mosolyogni kezdtem.
- Mi az? Min mosolyogsz? - kérdezte.
- Rajtad....
- Mert? - kérdezte kikerekedett szemekkel.
- .... és a nyakadban lévő medálon. - fejeztem be a mondatot. - Jó tudni, hogy valaki haza vár, mindig. - álltam fel és sétáltam oda hozzá.
- Annyi is lenne neked ha nem jönnél vissza. - mondta.
- Tudom - öleltem át - de azért jó tudni, hogy vissza vársz. - csókoltam meg.

- És mit derítettél ki azzal, hogy a hajó után mentél? - kérdezte és hozzám bújt.
- Támadni akarnak az ünnepek alatt, de ez nem fog össze jönni nekik. - mondtam sunyin mosolyogva.
- Ezt meg, hogy érted? - kérdezte rám nézve.
- Szétlövettem a hajójukat, hogy hátráltassam őket egy kicsit. - mondtam.
- Szóval akkor nekünk sosincs egy nyugodt napunk. - mondta.
- Igen, teljesen jól mondod, Hibbanton nincs nyugodt élet, de ha az lenne akkor már nem Hibbant lenne. - mondtam.
- Igaz, de azért egy - két nyugodt pillanat nekünk is kell. Neked főleg. - mondta.
- Nekem ugyan miért? - kérdeztem összevont szemöldökkel.
- Állandóan dolgozol valamin vagy valami bajod van. Sose maradsz meg egy helyben. Neked is kell a pihenés. - mondta.
- Tudod, hogy nekem a....
- A munka a pihenés. - fejezte be helyettem. - Tudom, de... neked is kell egy nyugodt nap amit távol töltesz mindentől és nyugtod van mindenkitől. És ez a nap a holnapi lesz történetesen. - mondta.
- Astrid, tudod, hogy a holnapi nap is ugyan olyan lesz, mint a többi, csak annyi, hogy  születésnapom lesz, de semmi extra. Nem kell semmit se csinálnod, hogy tökéletes legyen, csak annyit, hogy velem legyél. - mondtam.
- Épp ezt mondtam én is. - forgatta a szemeit. - Holnap elmegyünk innen valahova ahol csak ketten leszünk és estig nem jövünk vissza, így senki se tud zavarni. - mondta.
- Apa számít rám és nekem...
- Majd Klaus elvállalja helyetted. - szakított félbe.
- Csodálom, hogy neki nem papolsz hegyi beszéddel a holnapi napról, hogy semmit se csináljon. - mondtam.
- Ha jól hallottam akkor ő a Snoggletogi csoda nálatok. - mondta.
- Valahogy úgy, de akkor is Astrid ez őrültség. - mondtam.
- De az nem az ha te tűnsz el szó nélkül. Csak egy nap. Egy napot bírj ki bütykölés és mi egy más nélkül, kérlek. Utána folytathatod, csak a holnapi napról van szó, ígérem. - mondta.
- Kitől tanultad ezt a meggyőző képességet? - kérdeztem.
- Jó tanárom volt. - mondta. - De mit mondasz?
- Legyen, de csak a holnap. - mondtam.
- Rendben. - mosolyodott el és bújt vissza hozzám.
Úgy 5 percig állhatunk ott nyugodtam, mert Bélhangos megérkezett. A közeledtét az jelezte, hogy ahova csak nyúlt minden leesett.
- Ennyit a békéről. - mondtam.
- De legalább szólhatsz apádnak. - mondta.
- Tudom. - mondtam. - Menjünk.
Ahogy kiléptünk a kuckómból Bélhangos tekintette ránk vagyis inkább rám szegeződött.
- Apád keress és elég dühösnek tűnt, hogy nem voltál ott a gyűlésen. - mondta.
- Tudom, de... dolgom volt. - mondtam.
- Azt látom. - nézett Astridra.
Szem forgatva fogtam meg Astrid kezét és indultam el a Nagyteremhez.
- Apa még fent van a Nagyteremben? - fordultam vissza.
- Most kíséri vissza a vendégeket a hajóra. - válaszolt Bélhangos. - Miért?
- Beszélnem kell vele. - válaszoltam és elindultam haza.
- Nem mész utána? - kérdezte Astrid.
- Nem. Úgyis haza jön és elég akkor szólnom neki. - mondta.
- Fel kellene mennünk enni, nem gondolod? - kérdezte.
- Arról már le maradtunk. - mondtam. - A gyűlés alatt volt.
- És azt te honnan tudod? - kérdezett rá.
- Vérbeli törzsfő vagyok. - mondtam. - Dagur apjával is volt ilyen gyűlés, ami sokáig tartott és így a vacsora az alatt volt.
- Így már érthető, hogy tudod. - mondta.
- Gyere menjünk hozzánk. - mondtam.
Bólintott, majd elindultunk a házhoz. Amint benyitottam Klausszal találtuk szembe magunkat.
- Nem úgy volt, hogy holnap jöttök? - kérdeztem.
- Neked is szia. - köszönt. - De úgy volt, csakhogy Astrid eltűnt és gondoltuk jobb lenne elindulni vissza.
- Csak te vagy a többiek is így gondolták? - kérdezte Astrid.
- Fogjuk rá. - mondta. - De látom megjöttek a vendégek.
- Már reggel és csak most lett vége a gyűlésnek. - mondtam.
- És mi volt? - kérdezte.
- Azt én is szeretném tudni. - mondtam. - Nem vettem részt rajta. Szerinted egy reggeltől estig tartó gyűlést végig bírnék ülni...
- Pedig jó lenne. - szólalt meg apa mögöttem.
- Ha meghallod mit hallottunk akkor nem ezt mondod majd. - válaszoltam.
- Miért? Mit hallottatok már megint? - kérdezte Klaus.
- Mondd nektek valamit az a név, hogy Alvin? - kérdeztem.
- Igen, még én száműztem a szigetről. - mondta apa.
- Az úgy jó, mert Penész egy ideje már híreket adott neki, arról is, hogy haza jöttem és, hogy Odin örököse vagyok. Támadni akarnak az ünnepek alatt, de azt hátráltattuk egy kicsit Fogatlannal. - mondtam.
- És ezt egy délután alatt tudtad meg? - kérdezte Klaus.
- Fogjuk rá. - válaszoltam.
- Penész hol van? - kérdezte apa.
- Elvitték magukkal. - válaszoltam.
- Jobban is tették. - mondta. - Készülődjetek a harcra.
- Feltartoztattuk őket, vagyis Fogatlan darabokra lőtte a hajójukat, ami miatt később érnek vissza a szigetükre így nem velük kell foglalkoznunk, hanem azokkal akik most jöttek. - mondtam.
- Igazad van, fiam. - mondta. - Most az egyszer jól tetted, hogy nem jöttél be egy gyűlésre.
- Kösz, azt hiszem. - mondtam.
Bár már nem hallotta, mert elment valahova.
- Hova ment? - kérdezte Astrid.
- Nem tudom. - mondtam.
- Gondolom szól az embereknek. - szólalt meg Klaus.
- Lehet. - sóhajtottam.
- És milyenek a jövevények? - kérdezte Klaus.
- Astrid bátyán és egy lányon kívül senki más nem viking. Valahonnan messziről jöttek. - mondtam.
- Talán a menyasszonya. - vettette fel Astrid.
- Nem hinném, hogy az lenne, elég távolság tartó volt mindenkivel. Mintha félne itt. - mondta.
- Mert te nem rettegnél egy sárkányokkal teli szigeten, főleg ha elsőként egy éjfúriát látsz meg. - torkolt le Astrid.
- Én csak azt mondtam amit láttam. - tartottam fel a kezem. - De nem hiszem, hogy félnék csak meglepődnék. Legutóbb se riadtam meg néhány éjfúriától.
- Melyik legutóbb? - kérdezte Klaus.
- Amikor Igor elvitt magával. - mondtam.
- Aha. - morogta.
- Azt ugye tudod, hogy holnap te viszed körbe az embereket helyettem. - mondtam.
- Mert? - kérdezte értetlenül.
- Mert holnap elmegyünk innen, hogy egy nap nyugta legyen mindentől. - szólt közbe Astrid. - Ne mondd, hogy te is elfejteted a születésnapját.
- Lehetetlen, hisz az enyém előtt van. - mondta. - De a rákövetkezőnap a tied.
- Tudom. - mondtam.
Elindultunk fel, de Klaus megállított.
- Astrid miért nem vagy otthon? - kérdezte.
- Kerülöm Anint. - válaszolta.
- De valahol csak kell aludnod. - mondta.
- És lesz is hol aludnia. - válaszoltam. - És ne kezdj bele semmi hülyeségbe, fáradt vagyok hozzá. - szóltam rá amikor láttam, hogy szólásra nyitja a száját.
- Legyen szép estétek. - mondta.
- Hülye. - morogtam.

Hablaty új élete 90. fejezet

* Hablaty *

A hajó lassan megállt a móló mellett és én feszülten pillantottam a mögöttem ülő Fogatlanra. Apa ezzel a feladattal eléggé nagy terhet tett a nyakamba, de megoldom ezt is, mint a többit, vagy ne legyek Hablaty.Bár ez még mindig egyszerűbb, mint amikor a nyakamba varrta, hogy mehetek a kiképzésre mikor már nem is akartam menni, mert akkor már találkoztam Fogatlannal és kedvem se volt leégetni magam a többiek előtt azzal, hogy elájulok vagy valami hasonló, de ez már mind a múlt és manapság jobban boldogulok egy - egy ilyen feladattal. Bár most az is jó lesz, hogy két nap múlva Klaus és Astrid is haza jönnek és tudnak segíteni, ha nem pipák rám túlságosan. Hát remélem, hogy nem azok, mert az már gáz lesz. Főleg ha Astridnak a kezét is meg szeretném kérni, de ez most mindegy is, mert most az érkezőkkel kell foglalkoznom. Szuper.
Amíg a gondolataimba merültem fel se tűnt, hogy egy jó páran, akik mögöttünk álltak segítettek kikötni a hajót és mos már el is kezdtek leszállni. Szerintem ha nem tértem volna vissza magamtól Fogatlan ellökött volna és én pofára estem volna a lökésétől. Amilyen béna vagyok biztosan elestem volna és még a most érkezők is röhögtek volna rajtam. Biztosan és persze a véleményük is meglenne rólam. Egy béna aki két lépést nem tud megtenni pofára esés nélkül. Ez mennyire igaz volt rám úgy 3 évvel ezelőttről.
Felnéztem a hajóra és ami először feltűnt, hogy akik legelöl állnak nem vikingek, hanem valami sokkal kifinomultabb emberek, de akkor mit keresnek itt. Na ez egy igazán jó kérdés. Utánuk jött én szerintem Astrid bátya, sőt biztos, mert a Hoffersonokra jellemző az aranyszőke vagy milyen haj és a kék szem. Már most elfogott egy rossz előérzet. Tuti, hogy még mielőtt Astrid haza ér már összetűzésbe kerülök a bátyával és nem lesz valami jó vége annak. Ez most mindegy is. Őt követte egy viking, valahonnan messziről jött és nem tűnt valami magabiztosnak a szigettel kapcsolatban. Ebből is lesz valami még. A sort meg valami testőr féleség zárta. Elindultak felénk. Meg mernék arra esküdni, hogy minket bámultak Fogatlannal. Biztos nem láttak még éjfúriát, sőt egy elég békés éjfúriát még ritkább látni, főleg ha az az éjfúria Hablaty Haddockké a világ legbénább vikingjéé.
Láttam, ahogy összesúg az élen haladó két fiú. Messze voltak tőlünk, de valahogy mégis kihallottam a suttogásukból, hogy " Odin örököse is itt van ". Erre kelletlenül is kitört belőlem egy kérdés.
- Honnan hallottak Odin örököséről? - kérdeztem a vikingektől telő lehető legkedvesebben.
És persze azok megtorpantak és kérdőn néztek rám, apa meg dühösen kapta felém a tekintetét. Gondolom a jövevényeken az a kérdés futott át, hogy hogyan hallhattam azt amiről beszéltek. Azt én is szeretném tudni igazából. Fogatlan ismét feszülten morgott és hozzám bújt. Ha nem érezné, hogy szükségem van rá, hogy mellettem legyen, akkor már rég valahol fent lenne a faluban vagy a medencében, de szerintem neki is jobb így, mert tudja, hogy nem lesz semmi bajom.
- Hablaty, türtőztesd magad. - szólt rám apa.
Láttam, ahogy Astrid bátyának szemében felismerés fut át és méregetni kezdett. Ha nem kellett volna mással is foglalkoznom örömmel és iszonyat nagy jókedvvel álltam volna a tekintetét, csakhogy idegesítsem, ami persze se neki, se Astridnak nem tetszett volna.A tekintettemet vissza fordítottam apára és az előttünk álló érdekes figurára. 100 %, hogy nem vikingek és, hogy az őseik között sincs egy viking se, de akkor meg miféle emberek. Vikingeken kívül nem igazán találkoztam más emberekkel. De ideje elkezdeni ezt is. Ahogy 3 évvel ezelőtt a sárkányokkal való barátkozás. Egyszer mindennek eljön az ideje. Az összesúgok végig mértek, de a tekintetük akkor is Fogatlanon állapodott meg, aki zavartan bújt oda hozzám.
- Semmi baj, pajti. - mondtam olyan halkan, hogy csak ő hallotta és simogattam meg közben a fejét. - Nem lesz baj.
Mindenki érdeklődve figyelte a helyzetet. Gondolom nem csak én éreztem a Fogatlanból áradó feszültséget, de most, hogy megsimogattam nyugodtabb lett és nem is nézett annyira ellenszenvesen se az előttünk álokra. Azokat persze elvarázsolta a " nyugodt, szelíd " éjfúria. A hibbantiak számára biztosan szelídített, de az ő számukra nem lennék biztos. Ismeretlenek és azokban nem nagyon bízik meg és én se bízok azokban akikben ő nem bízik. Ez már természetes nálunk. Neki a megérzései sokkalta jobbak, mint az enyémek és ez már nem egyszer volt bizonyítva. Na majd kiderül, hogy az érkezőkben mennyire bízik majd meg még az alatt a pár nap alatt is.
Lassan elindultunk fel a Nagyterembe és persze, hogy én kullogtam a sorvégén Fogatlannal,, de ez nem is baj legalább nem bámultak meg. És persze végig kell várnom az a nyamvadt megbeszélést, de minek. Egyszerűbb lenne a végére visszajönnöm és úgy körbe vezetni a vendégeinket, ahogy apa mondta. De nincs kedvem ehhez a naphoz, de muszáj végig csinálnom. Minek bújtam ki a vackomból? Hát ez aztán egy nagyon jó kérdés. Még az se tűnt fel, hogy időközben elértünk a Nagyterem lépcsőjéhez és valaki várt rám a terem előtt. Csak ne apa legyen az. Felsiettem a lépcsőn és megtudtam ki is vár rám a lépcső tetején. Nem apa volt az, hanem Astrid bátya. Szuper, már most kezdjük a kötekedést.
- Ugye emlékszel rám Hablaty? - kérdezte.
- Nem, nem igazán. Egészen addig a létezésedet is elfelejtettem míg Astrid nem szólt, hogy haza jössz. - mondtam. - Úgy, hogy nézd el ha nem régi cimboraként köszöntelek itthon.
Hogy én miért szeretem húzni az ellenségeim agyát. Na ez egy igazán fogós kérdés. Más részről meg düh csillant a drága bátyó szemében.
- Te csak hagyd békén Astridot. - húzta össze a szemét.
- Nem tarthatsz vissza. Már részről Astrid már felnőtt és ő dönt a saját sorsáról. Hogy kivel akar lenni, nem a te döntésed. - mondtam.
Hogy bennem az örökösnek mindig a legjobb pillanatokban kell előbújni. Míg a másik a csillagos égig felhúzza magát én olyan nyugodt vagyok, mint egy éjfúria alvás közben. Ezt imádom magamban.
- Tartsd magad távol a húgomtól és nem lesz bajod. - lépet volna közelebb, de nem sikerült.
Fogatlan kettőnk közé ugrott és morgott, mint mindig amikor megvéd valakitől.
- Szerintem így se lesz bajom. Nem hiszem, hogy ezen a földön bárki kiállna egy éjfúriával. - mondtam. - És nem tarthatom magam távol attól akit eljegyeztem már.
Na jó egy kis füllentés nem árt, de ez részben igaz, hisz kimondatlan szavakkal megtörtént már nem is egyszer. Inkább van egy igazi félnótással, mint én, mint a bátyával aki tönkre tenné a boldogságát.
- O, persze, akkor én meg egy beszélő jak vagyok. - mondta.
- Hát az meg lehet. - morogtam, ahogy végig mértem. - De minden egyes szó igaz. Odin örököse sose hazudik. - csak jó ügyben.
- És honnan jött neked, hogy pont te vagy Odin örököse? Nem lehetsz te, hisz mindentől félsz. Persze azt is csodálom, hogy élsz még. - mondta.
- Már nem vagyok olyan, mint aki voltam ha feltűnt volna. És, ha hallottad a históriát az örökösről akkor tudnád, hogy csak ő képes éjfúriát szelídíteni. - mutattam az előttem álló Fogatlanra. - Ha jót akarsz magadnak békén hagysz engem és Astridot is. Nem akar itt látni és szerintem senki más se.
Már indult volna felém, de a morgó Fogatlan megállította.
- Még a sárkányod nélkül se mersz ki állni, látszik, hogy nem vagy viking. - mondta.
- Előtted már volt dolgom nagyobb fenyegetéssel. Drago Vérdunghoz és Dagurhoz képest nem vagy semmi. De ha velük elbírtam akkor veled is. - mondtam. - De tudod mondok inkább valamit. Ha csak egy apró karcolás lesz rajtam, megkeres és apró darabokra szaggat és most nem Fogatlanról beszélek, hanem a húgodról. És persze csak azután jönne Fogatlan, aki nem olyan rossz Astrridhoz képest.
- Úgy se tenné...
- De nagyon is megtenné. Ismerem, jobban, mint bárki más és soha az életben nem akarna elveszíteni senki miatt, még ha az a valaki a saját, fafejű bátya. - mondtam. - Fontosabb vagyok neki, mint azt el lehet képzelni.
Erre már nem tudott mit mondani, csak összehúzott szemekkel nézett rám, elég dühösen, de álltam azt. Én meg nem tudom mi ütött belém, de most az egyszer igazat adok annak amiket mondtam, mert ez így igaz. Ha bajom esne a túl méretezett jak miatt Astrid miszlikbe szedné és nem érdekli, hogy az a testvére. Fontosabb vagyok neki, hisz így is vagy egy tucatszor majdnem elveszített. Sőt a legutóbbi nem is volt olyan rég. Nem tudom meddig meredhettünk egymásra, mert egy idő után fogta magát és bement a gyűlésre, amire nekem már nem volt kedvem menni.
- Menjünk, pajti a mai nap mégse lesz úgy, ahogy eltervezték. - mondtam és elindultam lefele a műhelyhez.
Persze rögtön hátra mentem, hogy dolgozzak a medálon, de az már készen várt a helyén. Szóval amilyen figyelmetlen vagyok, fel se tűnt, hogy készen van. Ez is csak az én formám lehet. Leültem a székemre és Fogatlanra néztem, aki kérdőn nézett rám.
- Ne nézz rám így, mert én se tudom mi ütött belém az előbb, de legalább letörtem a szarvát egy kicsit. - mondtam. - Most mondd azt, hogy nem tettem jól.
Erre a fejét kezdte el rázni.

- Kösz a támaszt. - mondtam neki.
- Én tudom mi ütött beléd az előbb. - szólalt meg egy hang mögülem.
- Téged is lehet még látni? - kérdeztem hátra se fordulva.
- Hát néha - néha valakinek pátyolgatnia kell téged. - mondta Thyra.
- Egy frászt. Tudok én vigyázni magamra és másrészről ott van nekem Fogatlan. - mondta.
- És mit mondasz a legutóbbiról? - kérdezte.
- Milyen legutóbbiról? - kérdeztem.
- Dagurról, a Kaszásról. - mondta.
- Hát... az egy kivételes esett volt. - mondtam.
- Ahogy az össze többi is. - mondta.
- Ahogy mondod. - vágtam rá. - De miért vagy itt?
- Aggódom az éjfúriák miatt. - mondta.
- Miért? - kérdeztem. - Bár azt nem értem miért hozzám jöttél, ha még arra se vagy hajlandó, hogy elmondd hol vannak, hogy tudjak segíteni.
- Jó ez lehet, hogy nem volt valami fényes ötlet, de tessék itt van ez. - nyomott a kezembe egy térképet.
A térképen csak a Keleti peremvidék volt látható és azon kijelölve az éjfúriák szigete.
- Annyiszor repültünk már el a sziget mellett és fel se tűnt, hogy ott vannak. - motyogtam.
- Értenek a rejtőzködéshez. - mondta Thyra.
- De miért most adod oda? - kérdeztem.
- Ahogy mondtad, csak te tudsz nekik segíteni és itt az ideje megismerniük a megmentőjüket és az alfájukat is. - mondta.
- De nem most. Itt a Snoggletog és a vendégek is most jöttek,szóval rám itt van szükség, de az ünnepek után meglátom mit tehetek. - mondtam.
- Tudom épp ezért most adtam oda. Tekintsd ezt egy szülinapi ajándéknak. - mondta.
- Vicces, de azért kösz. - mondtam.
- Rám mindig számíthatsz. - mondta. - És mi a terved a medállal?
- Vajon mi, ha egy éjfúriát, helyesbítek, ha Fogatlant ábrázolja? - kérdeztem vissza.
- Ezek szerint komolyan elszántad magad, hogy megkéred Astrid kezét? - kérdezte. - Azt hittem már csak poénkodsz mikor mondtad nálunk.
- Igen. - válaszoltam. - Remélem még igent mondd. - motyogtam magam elé.
- Ezt, hogy érted? - kérdezte. - Mit csináltál már megint?
- Éppenséggel nem itt kellene és ezt te is tudod - mondtam.
- Igaz,, de tuti igent fog mondani. - mondta. - De most mennem kell.
- Várj lenne egy kérdésem. Ez így volt vagy te csináltad meg? - kérdeztem a medálra mutatva.
- Hát egy kicsit besegítettem neked, de nem sok mindenben, csak a festéssel. - mosolygott.
- És, hogy érteted azt, hogy tudod mi ütött belém oda kint? - kérdeztem.
- Egyszerű. Fiú vagy aki megvédi az Egoját, és ismerlek is nem bírod ki, hogy ne szólj vissza másoknak. És ezt ne próbáld rákenni az örökös énedre. - mondta.
- Hát ez már hihető. - mondtam.
- Na mindegy megyek. - mondta. - Sok sikert.
- Az most kelleni is fog. - mondtam. - Nagyon is fog.
Vissza fordultam a medálhoz és gondolkodtam egy darabig. Amikor már meguntam felálltam és kimentem, Fogatlannal a nyomomban. Mivel senkit se láttam még kint így Fogatlanhoz léptem.
- Menjünk egy kört pajti. Csak meghallom ha apa keres... vagy nem. - ültem fel rá.
Pillanatok múlva már az eget szeltük... hát Fogatlan biztosan, de én máshol jártam, azt tuti. Nem elég, hogy fájhat a fejem a leánykérés miatt, de még Astrid bátya miatt se lesz nyugtom. Ez szuper.
- Pajti, oda. - mutattam az előttünk álló szirtre.
Ez a hely legalább elég messze van a szigettől és gondolkodni is tudok. Néhány órányi töprengés után Fogatlan zökkentett ki, azzal, hogy hozzám bújt.

Mi az pajti? - kérdeztem tőle, ahogy megsimogattam a fejét.

Rám nézett és csak a fejét rázta.

- Ezzel lesz még egy nehéz dolgom, de majd megoldom. - mutattam fel a medált. 

- Mivel lesz még nehéz dolgod? - kérdezte mögülem egy hang.

Na erre nem számítottam éppen, hogy Astridék hamarabb jönnek. A lehető leggyorsabban elraktam a medált és Astridra néztem. 

- Azt hittem csak holnap jöttök. - mondtam. 

- Úgy volt, de már nem bírtam tovább, hogy ne tudjam mi van veled és eljöttem előbb. Közben megláttalak itt ülni és gondoltam ide jövök. - mondta.

- És kapom a leszidást? - kérdeztem. 

- Nem, még nem most. De kérdeznék valamit. Mi bajod van? - kérdezte.

- Ennyire látszik, hogy valami bajom van? - kérdeztem vissza.

- Igen, de ugye nem a sebeddel van valami? - tette fel a kérdést.

- Dehogy azzal van baj, igazából azt se tudom, hogy begyógyult vagy sem. Az elmúlt hetekben valami más foglalt le. Estére már arra se volt erőm, hogy megnézem begyógyult-e, egyszerűen csak bedőltem az ágyba és elaludtam úgy, ahogy voltam. - válaszoltam.

- És min dolgoztál? - kérdezte.

- Ezen - azon, az ünnepekre készültem, semmi lényeges dolgon. Nem akartam, hogy ennél is jobban kiakadj. Bár így is, úgy is lehordasz a sárgaföldig, szóval mindegy. - mondtam. 

- De nem csak ennyi az egész ami bánt. - mondta.

- Igen. - mondtam. - De legalább az egyetlen akinek elmondhatom az már itt van.

Erre kaptam Fogatlantól egy sértődött morgást és látványos elvonulást. 

- Hát úgy tűnik a lélekbe taposás még mindig nagyszerűen megy. - néztem Fogatlan után. 

- Mi történ már megint? - kérdezte Astrid mellőlem. 

- Hát a nagy hazatérés nem úgy ment, mint az hittem. Mondjuk az igaz, hogy az első héten nem volt semmi, de a baj az volt, hogy nem kellett volna hallanom, hogy apa mit gondol rólam. - mondtam. - Azon kaptam fel igazán a vizet és lett a probléma. 

- Miért mit hallottál? - kérdezte a kezét a vállamra rakva.

- Felelőtlennek tart és még mindig a régi Hablatyot látja bennem. És azt mondja, hogy amit most hoztam döntés az eddigi felelősségteljesebb döntésem eddig, de azt nem veszi figyelembe, hogy az eddigi összes döntésem a sziget érdekében hoztam. Neki még az is felelőtlen, hogy az életem adnám az otthonomért. - mondtam.

- Ne érts félre, de szerintem is az, ha meg akarsz halni Hibbantért. Tudom, hogy az otthonunk és mindent meg kell tennünk érte, de azért az életedet feláldozni olyas valamiért ami, mondjuk csak egy kis ideig tart nem éppen felelősség teljes dolog. És ezt nem bántásból mondom. - mondta.

- Tudom és igazából részben apának is igaza van, de tudod csak az fájt, hogy nem mondta a szemembe amit gondol rólam, hanem arra várt, hogy hátha meghallom egyszer, hogy kivel mit beszél. - mondtam.

- És lényegében ezen kaptad fel a vizet. - mondta. 

- Igen. - válaszoltam halkan. 

Néhány percre mindketten a gondolatainkba merültünk. Azt a csöndet is én törtem meg. 

- Astrid, én nem akartalak csak úgy ott hagyni meg minden, de muszáj volt eljönnöm. Haz... hazudtam neked, amit sose akartam és meg is bántottalak amint szintén nem akartam, de vannak alkalmak amikor muszáj kivételt tennünk és nálam ez az alkalom most volt. Nem kellett volna, de mégis megtettem, mert csak így tudtam....

- Így tudtad? - kérdezte.

Gyerünk Hablaty megtudod csinálni. Nem olyan nehéz. - mondta a hangocska a fejemben.

Mondani könnyebb, mint megtenni. De igaza van muszáj megtennem. Jobb előbb túl esni rajta, mint utóbb.

- Csak így tudtam megcsinálni ezt. - vettem elő a láncot és mutattam meg neki. 

Először fel se tűnt neki, hogy mit akarok a lánccal.

- Azt mondtad nem dolgoztál sokat. - mondta.

- Nem is java részt csak a fejemet vertem az asztalba, mert nem tudtam mit csináljak vele. - mondtam.

- De igazából mi ez? - kérdezte.

- Tessék nézd meg. - adtam oda neki.

Egy percig csak nézte, majd éreztem, ahogy megdermed mellettem és összezavarodottan néz rám.

- Hablaty... ez... ez az amire gondolok? - kérdezte.

- Attól függ mire gondolsz. - válaszoltam. 

- Te most megkérdted a kezem? - kérdezte.

- Igen, a tőlem telhető legrosszabb módon. - mondtam. 

- Nem az. - mondta. 

- De az. Ha elterveztem volna akkor még holnapig se húztál volna ki belőlem egy értelmes szót. Úgy, hogy most teszem meg mielőtt meggondolom magam, de ha erre sor kerül nyugodtan leüthetsz. - mondtam. 

- Nem foglak leütni. - mondta.

- De megtehetnéd, ha úgy látod, hogy visszakozok. - mondtam és felálltam Astrid értetlen tekintetével kísérve. - Komolyan mondom ha úgy látod jónak üss le. - ereszkedtem térdre előtte.

- Hablaty, nem muszá...

- De muszáj, ezzel már nem szeretnék várni egy percet se. - mondtam. és vettem egy mély levegőt - Astrid Hofferson részesítenél abban a tiszteletben, hogy egyszer hozzám jössz feleségül?

Boldog Karácsonyt!!

Minden olvasómnak Kellemes ünnepeket szeretnék kívánni és még vagy százszor megköszöni, hogy olvassátok a blogom, de ezt majd akkor mikor vége lesz akkor elég lesz hálálkodni, de az még persze messze van.
Szóval még egyszer mindenkinek Nagyon Boldog Karácsonyt szeretetnék kívánni és teljenek ezek a napok békében és jól.

Happy Snoggletog!!

Utóirat: A következő rész csak hétfőn vagy kedden tudom hozni bocsi :D Az ünnepek miatt egy kicsi lelassultam az írással, de addigra kész lesz, ígérem.

Boldog Születésnapot!!!

Először is ez a pillanat is eljött 1 éves lett a blogom.
Nem hittem, hogy eddig eljutok vele, de sikerült.
Bár nem lett meg a 100 rész, de örülünk ennek a 90-nek is.
Köszönöm m
Mindenkinek aki olvassa rendszeresen a blogom nagyon köszönöm ezt az egy évet és a támogatást, hogy folytassam. Köszönöm, hogy ezzel egy keveset átadhattam nektek a fantáziámból, bár tudom, hogy voltak benne egy kissé túlzásba vitt szerelmek :D, de se baj a továbbiakban másokra is igyekszek rá menni, de ez ugye a kreativitástól is függ és az ihlettől. Nem mindig van egyszerre mindkettő, de aki ír az érti :D. Ha ne tud miről írni a legegyszerűbb dologról ír amiről tud. ( ez nálam a szerelem volt vagy a túlzott bajba kerülés, bocsi ha valakiket őrületbe kergettem ezzel, nem szándékos volt ), de erről elég is ennyi.

Csak annyit még, hogy remélem végig követtek a végéig, ami nem tudom mikor lesz, de egyszer mindennek eljön a vége, ahogy mondani szokták :D

És torta is jár a blognak erre a napra. :D

Boldog Születésnapot!!!!

Hablaty új élete 89. fejezet

Azt viszont nem tudom, hogy hogyan került oda, mert tuti, hogy nem hoztam magammal soha ide még akkor se amikor itt voltunk és amióta haza jöttünk most vagyok itt először. Bár nagyon jól tudom, hogy Fogatlantól az is kitelik, hogy bárhol is vagyok megkeres és vigyázni akar rám. Legyen bármi bajom ő mindig mellettem van és támogat. Soha senki se volt olyan jó hozzám, mint Fogatlan. Oké lehet, hogy ez még nekem is rossz mondanom, vagy csak gondolom rá, de Astrid és Klaus se volt mellettem az elmúlt 10 évben és ez rossz. Fogatlan azóta, hogy ismerem mellettem van és megvéd mindentől. És még a legtöbb hülyeségembe is benne van szóval mindegy. Ő tényleg teljesen megért, ahogy az utóbbi időben Astrid és Klaus is. De akkor is rossz, hogy csak most vannak mellettem és eddig nem voltak. Jó ebben volt nekem is egy kis részem, mert elmentem és Klaust is elküldte apa, de akkor is fájdalmas volt, hogy nincsenek mellettem.

- Jó reggelt pajti. Te meg, hogy kerülsz ide? - kérdeztem tőle egy ásítás kísértében. 

Morgott egyet és meggyújtotta a tűzet, majd felállt. Oda sétált egy régi parázságyhoz, ami a szokásos fekhelye volt. Amint meglátta elég sok minden jutott az eszembe. A sötét árny,a mi vigyázott rám, a tudat, hogy valaki, egy sárkány van mellettem és nem bánt, hanem az ellenkezője, vigyázz rám. És ezek szerint ő volt velem mindig amikor itt voltam.

- Tehát te vagy az aki mindig mellettem volt még a legelfuseráltabb napjaimon is és te is vigyáztál rá itt? - kérdeztem tőle, mire bólintott. - Jó megtudni. De tudod, mindig volt egy olyan érzésem, hogy a medencében csak szívatsz. És lássunk csodát igazam lett. Köszönöm, köszönöm, hogy mellettem voltál ha nem is tudtam róla. Te vagy az egyetlen aki megért. 

Dorombolva bújt oda hozzám. Bele gondolni is rossz, hogy egy nap elveszíthetem vagy ő engem. Nekem ő és Astrid a legfontosabbak, ha történne velük valami akkor komolyan mondom, hogy képes lettem volna mindent feladni és véget venni az életemnek. Nem valami okos ötlet, de ennyi, mást nem tudok tenni. Ha őket elveszítem nincs értelme élnem. De vissza a valóságba.

- Azt hiszem mennünk kellene ű, pajti. Még sok dolgom van. - álltam fel és indultam ki a nyomomban Fogatlannal.

És igazam is van, hogy sok munkám van, hisz a medál még nincs kész és már csak 6 napom van hátra, de dolgoznom kell rajta még sokat. És el szeretnék készülni vele a születésnapomig. Tudom, hogy hülyeségnek hangzik, de igen a születésnapomon szeretném megkérni a kezét, amire remélem még igent fog mondani. Egy részem tudja, hogy bármi történjen velem szeretné leélni az életét, de a másik kételkedik benne, hogy ez már megtörténik valaha. De bíznom kell és benne is. Csak arra eszméltem fel a gondolataimból,  hogy zajlik az élet merőben körülöttem és az emberek beszélnek körülöttem. Tuti, hogy páran rám köszöntek, de feltűnt nekik, hogy nem válaszolok felhagytak vele. Amúgy nem tudom, hogy jutottam el a faluig vagy Fogatlan terelt jól vagy magamtól tájékozódok olyan jó a szigeten, hogy a gondolataimba merülve is eltalálok a faluig. Ahogy beértem a faluba egyből a műhelybe vettem az utamat. Fogatlan értetlenül morgott mögöttem, de követett. Tudom, hogy felkellet volna mennem enni, de nem akartam se apa, se anya szeme elé kerülni a tegnapi veszekedés miatt. Elég rossz volt, de valahogy mégis jobban érzem magam attól, hogy kiadtam magamból mindent, csak nem épp így akartam, de ez most már mindegy. Kár, hogy Astrid vagy Klaus most nincs velem, hogy elmondjam valamelyiküknek mi a bajom, de ez most megint miattam van, de ha itt lesznek Astrid lesz az első akinek erről beszélni fogok. Bementem a műhelybe és onnan is egyből be a kis szobámba, ahol a medálon dolgozok. Egyből leültem és fojtattam a munkámat, ott ahol tegnap abba hagytam. Csodálom, hogy még nem tűnt el a rumlimban, bár nem tudom, mire számítottam magammal kapcsolatban. Néha még én is kellemesen csalódtam magamban vagy nem éppen kellemesen. 

Már délután lehetett amikor kintről meghallottam anyát Bélhangossal beszélni. Tudom ha vele végez bejön és velem kezd el beszélni és most nem lesz nagyon ínyemre. Ezért fogtam és becsuktam az ajtót, hogy dolgozni tudjak. Tudom, hogy nem helyes amit teszek, de muszáj, ha elborul az agyam és olyat vágok anyához amit nem kellene, akkor abból nagyobb bajom is lehetne a dologból, de nem csak nekem, hanem anyának is. A tegnap óta elég könnyen dühbe gurulok ha valami nem úgy van, ahogy nekem jó és nem akarom anyát ezzel mélységesen megbántani, így is elég volt este. Ha bejönne első dolga az lenne megkérdezni, hogy miért nem voltam fent enni. Nem tudom, hogy elhinné, hogy azt mondanám, hogy elment az étvágyam és nem bírtam enni vagy valami. Én se hinnem el magamnak. 

- Hablaty. - hallottam a hangját kintről.

Az ajtóra meredtem, de egy hang se jött ki a torkomon. Akartam mondani valamit,d e nem tudtam, nem tudtam mit mondjak neki. Kopogott az ajtón, de nem csináltam semmit, Ki akartam nyitni az ajtót, de semmi sem késztettet rá, így csak tovább meredtem az ajtóra. 

- Hablaty beszélnünk kell. - mondta, de nálam még mindig semmi. 

Végül feladta és elment. Tudom, hogy csalódott bennem, de nem csak ő hanem én is magamban, hogy képes voltam olyan hülyeséget mondani, mint tegnap. Ha Astrid itt lenne talán megértene, de az is lehet, hogy ordibálna velem vagy már a földön fetrengve verne azért, hogy bocsánatot kérjek. Bár azt lehet, hogy magam is megtudnám tenni. Előbb - utóbb biztos.
A napokban főként dolgoztam a medálon és kerültem az embereket. Komolyan ha Fogatlan nem lenne én már úgy 5 napja csak dolgoznék egy folytában. Bár amilyen lassan haladok a medállal Fogatlant is elzavarom aludni, hogy dolgozzak. De azért nekem se kellene akkora hülyének lennem, hogy elüldözöm magam mellől azokat akiket szeretek, mert akkor egyedül maradok, mint régebben. Nem akarok megint kívül álló lenni. Az már sok lenne nekem. Ha mégis megtörténne akkor valahogy lelépnék innen újra, de akkor más nem is jönnék vissza, hisz nincs is értelme, mert senkim se lenne akinek számítanék. Talán Fogatlan maradna velem mindig. Lassan már kételkedek abban, hogy mi is a jó nekem, vagy, hogy mit is akarok az élettől.
Éreztem, ahogy valaki a nyakamba szuszog.
- Már napnyugta is van, pajti. - fordultam félig felé és ő rám mosolygott.

- Akkor ideje, hogy repüljünk egyet a sziget körül. Igaz? - simogattam meg és elindultunk ki. 

Kint a műhelyben már senki se volt, amit furcsának találtam, hisz Bélhangos vagy apa esetleg mindketten ilyenkor még dolgoznak. Vagy csak apa szimplán kerül a múltkori óta, ahogy én is őt, de nekem meg van rá az okom. Nem akarok megint veszekedni vele és még több hülyeséget a fejéhez vagy anya fejéhez vágni, sőt még több sértést se akarok kapni tőle. Astridtól majd kapok amúgy is és az bőven elég lesz.

- Szerinted 3 nap alatt kész leszek a medállal pajti? - kérdeztem kifele menet.

Morgott egyet és ott hagyott bent, de kint amúgy is meg kell várnia szóval mindegy. Kimentem felültem rá és elmentünk repülni. Már sötét volt amikor vissza indultunk a szigethez. Nem lehettünk messze amikor a távolban egy hajót láttam meg közeledni nyugat felől. Nem tudom miért, de egyből az a gondolatom támadt, hogy Igor jön értem vagy Fogatlanért. 

- Nézzük meg pajti. - mutattam előre. 

Kérdőn nézet rám.

- Tudom, hogy mire gondolsz, de ha ellenséges hajó akkor előre kell azt tudnunk. - mondtam.

Vonakodva indult el a hajó felé. Gyorsan haladtunk, gondolom hamar túl akar esni ezen az egész, hogy végre aludhasson. Azt mondjuk én is várom már, de lőtte ezt ki kell derítenünk. A hajóhoz érve nem láttam semmi olyat ami arra utalna, hogy támadnának vagy sem. Ennek örültem és annak is, hogy egy beszélgetés foszlányát sikerült elcsípnem.

- ... holnapra már a szigeten leszünk, uram. - mondta oda lent valaki.

- Rendben, köszönöm. - válaszolta valaki más.

Fogatlan szó nélkül elindult vissza a szigethez, ahova pár perc alatt vissza értünk. A főtéren szálltunk le és én indultam vissza dolgozni, de Fogatlan nem hagyta, így inkább haza mentem vele. Nem jó vele is rosszban lenni. Ahogy felértünk bedőltem az ágyamba és rögtön el is aludtam.
Reggel a kintről beszűrődő hangokra ébredtem, kellemesebb dologra nem is lehetne ébredni, minthogy az emberek kint üvöltöznek, hogy jönnek, de kik az még nem esett le nekem se. Aztán eszembe jutottak az este eseményei. A repülés Fogatlannal, a hajó a távolban és az, hogy a hajóval a sziget fele közelednek. Azok akik a hajóval jönnek ide jönnek a szigetre. Ami annyit is jelent, hogy apa akár mennyire is haragszik rám, mégis számít arra, hogy támogatom míg tovább nem állnak a szigettől és ez alatt keveset fogok haladni a mellállal. És ez nem valami jó, mert igazából már végeznem kellett volna azzal is, de még mindig szenvedek vele. Valami mindig eltereli róla a figyelmemet.
Másrészről a hajó érkezése még annyit is jelent, hogy Astrid bátya megjön és én " terrorba " leszek tartva. Bár semmi se rémiszt el attól amit a fejembe vettem. Legyen az egy utálatos, mindenre képes viking, aki nem akarja, hogy a testvére közelébe legyek. De megoldóm vagy ne legyen a nevem Hablaty.
Kikászálódtam az ágyamból és elindultam le. Amit furcsának találtam az az volt, hogy Fogatlan már nem volt fent. Általában én vagyok a korán kellő kivéve az olyan alkalmakat amikor nem birok aludni így sokáig alszok napközben. Ami most is megesett. Lent anyával találtam szembe magam.
- Jól vagy? - kérdezte.
Gondolom látja az arcomon a fáradságot és azért kérdezi.
- Jól, csak fáradtan. - válaszoltam.
- Abban biztos vagyok. Éjt - nappalt át dolgozol, hogy megcsináld a medált Astridnak. - mondta.
- De még így se tartok sehol. - válaszoltam.
- Már lassan készen vagy vele, csak nem látod, mert egy dologra koncentrálsz. - mondta.
- Így gondolod? - kérdeztem.
- Igen. - válaszolta. - Azt tudod, hogy apád ma számít rád?
- Igen, tudom, de nem vagyok benne biztos, hogy nekem ott kellene lennem. - mondta.
- De miért? - kérdezte.
Nem válaszoltam, nem tudtam mit mondani erre. Inkább más témát hoztam fel.
- Az tudod, hogy nem akartam a múltkor egyikőtöket se megbántani. Csak kitört belőlem. - mondtam lehajtott fejjel.
- Tudom. Épp elég dolog miatt kell így is aggódnod. - mondta. - Apádnak se egy bölcs ötlete volt, hogy ilyenkor hozza fel a dolgot amikor elég sok dolgon mentél át alig 3 hónap alatt.
- De akkor se kellett volna ilyeneket mondanom. - mondtam halkan.
- Igen, de ember vagy te is és követsz el hibákat.- válaszolta.
- Akkor nem haragszol rám? - kérdeztem csillogó szemekkel.
- A fiam vagy sose tudnék. Még akkor se tudtam volna, ha rögtön ott hagy a fészekben amikor meghallottad, hogy a sárkányokkal maradtam helyettetek. Akkor igazad lett volna. - mondta.
- Nem akartalak újra elveszíteni, azért nem mentem el. - válaszoltam halkan.
- Tudom.- mondta.
- Fogatlant nem láttad valahol? - kérdeztem.
- Kint vár rád. - válaszolt.
- Akkor megyek is. - mondtam és elindultam.
- Hablaty, mióta vannak rémálmaid? - kérdezte, mire megtorpantam.
- Általában ha nem alszok valami jól mindig rémálmaim vannak. - mondtam. - Miért?
- Az este is az volt. - válaszolt.
- Öhm... inkább megyek. Apa már biztos keres. - mondtam és kimentem az ajtón.
Már megint rémálmok gyötörnek, bár tudnám miért. Most komolyan nem tudom, hogy miért lehetnek rémálmai. Remélem nem nincs semmi rossz előjelük ezeknek az álmoknak. Kint Fogatlan már várt rám, ahogy anya is mondta.
- Keressük meg apát és legyünk túl minél előbb ezen a napon. - mondtam neki.
Egyből a kikötőbe mentünk és apán kívül még mások is voltak ott. Ahogy odaértem elkezdett hozzám beszélni, bár tudnám honnan tudta, hogy jövök.
- Hablaty, ha vége a megbeszélésnek te vezeted körbe a vendégeinket. - mondta.
- Hogy mi? - kérdeztem elkerekedett szemekkel.
- Jól hallottad. Ez a te feladatod lesz. - mondta.
Visszanyeltem az utolsó pillanatba amit mondani akartam és elgondolkoztam egy pillanatra. Akár akarom, akár nem nekem kell megcsinálnom, főleg ha apa kér rá.
- Rendben. - mondtam ki végül.
Ha nemet mondtam volna akkor addig piszkál amíg bele nem megyek és jobb előbb túl esni rajta, mint utóbb.
Mást már nem is mondott és én se. Igazából nem is tudtam mit mondjak. Fogatlan leült mellém és a fejét hozzám dörgölt. Gondolom nem nagyon tetszik neki az új emberek jövettele a szigetre, de megpróbál rendesen viselkedni majd. Tudom, hisz ismerem, mint magamat. Ez esetben nekem is vissza kell fognom magam, de ez nem olyan biztos. Figyeltem, ahogy a hajó közelebb ér a szigethez, majd kiköt.


* külső szemszög *

Az ünnepekig hátra lévő időből nem maradt sok, lassan Astridék is elindulnak Hibbantra. Az indulás előtti nap összeültek és megbeszélték a dolgokat.
- Holnap kora reggel indulunk vissza a szigetre. - mondta Astrid.
- Na végre, azt hittem Astrid már sose akarsz haza menni. - nyögte be Fafej.
- Már rég megbeszéltük, hogy Snoggeltog előtt megyünk haza 1 nappal, nem értem miért hitted ezt. - mondta a lány.
- Nem tudom, de nem hiányzik innen valaki amúgy? - kérdezte Fafej.
- Ki? - kérdezte Astrid. - Mégis ki hiányozna innen?

- Hát Hablaty. - felelte a fiú. 

Astridon egy pillanat alatt düh, csalódás és fájdalom futott át, de ebből csak a düh maradt a hangjában amikor megszólalt.

- Nem tudjátok felfogna azzal a kis méretű agyatokkal, hogy elment, mert valami hülye dolga akadt és az neki fontosabb, minthogy felépüljön. Még Takonypóc is meg tudta érteni, pedig ennyit még tőle se vár el az ember...

- Hé! - szakította félbe az említett fiú.

De Astrid csak folytatta.

- ... hogy ennyit megértsen. De azt nem értem, hogy tőletek miért vártam többet. - viharzott ki végül a házból.

- Ebbe meg mi ütött? - kérdezte Kőfej.

- Elhagyta a szerelme. - válaszolta Takonypóc. - Már megint.

- Ki hagyta el? - kérdezte Fafej.

- Ezt jobb ha abba hagyjátok, mert idegesítő. Astridnál még elment, de nem folytassátok ha jót akartok. - mondta Takonypóc.

- Én nem is csináltam semmit. Ő csinált mindent. - mondta Kőfej és Fafejre mutatott. 

- Megyek megkeresem mielőtt valami hülyeséget csinál. - állt fel Klaus és kiment. 

- Ebből még mi lesz. - morogta.

- Ne képzelj bele semmit Takonypóc. - szólt a fiúra Halvér.

- Te csak nem mond meg mit csináljak és mit ne. - vágott vissza Takonypóc.
Eközben Klaus mindent tűvé tett Astrid után, de a lány pillanatok alatt eltűnt a szigeten a sárkánya nélkül. Némi keresgélés után a vízgyűjtőnél talált rá a lányra, aki a szirtről figyelte a mederben játszó sárkányokat.
- Tudhatnád már, hogy azok ketten hülyék és nem újdonság a hülyeségeik... senki számára se. Ne húzd fel megad rajtuk. - mondta a fiú miközben leült mellé.
- Tudom, de nem az a bajom, hanem az, hogy ezt most direkt csinálták, hogy engem bosszantsanak. - válaszolta Astrid.
- Megnyugodhatsz, mert holnap este már lesz kit péppé verned otthon. - mondta a fiú.
- Vicces vagy. - nézett rá a lány. - De még most se értem, hogy miért ment el és nem várt míg jobban lesz.
- Bolond szokásai vannak annak érdekében, hogy neked mindened meglegyen. - válaszolta Klaus.
- Ez meg milyen elmebeteg felfogás? - kérdezte.
- Hát ez kérlek szépen egy egyszerű Hablaty Haddock felfogás. - válaszolta a fiú.
- Igaz. - morogta a lány.
- Tudod, hogy addig nem nyugszik, míg azok akik fontosak neki nem boldogok ha ő abba bele is roppan, de több embert nem akar elveszíteni maga mellől. - vázolta fel a helyzetet Klaus.
- De azzal nem törődik, hogy azok akik fontosak neki elveszítik őt. - mormogta a lány. - Várj mit értesz az alatt, hogy nem akar több fontos embert elveszíteni?
- Te is tudod, hogy mit értek ez alatt. - válaszolta a fiú.
- Nem, nem tudom, mondd csak el. - szólt a fiúra Astrid.
- Már te is tudod mivel volt szerencsétlen évekig vádolva pedig semmi köze nem volt hozzá. Anya az első volt, aztán Finn bácsi, te és én....
- Téged és engem nem vesztett el. - vágott közbe.
- De. Elveszített. Én elmentem, te pedig... magára hagytad amikor szüksége lett volna valakire. Szármára ez felért egy elvesztéssel. Biztos vagyok benne, hogy az, hogy most megbízik egy emberben nem olyan, mint amikor gyerek volt. Bennem se bízik meg rendesen, de ez az én hibám. Eljátszottam azt az ingatag bizalmát is a hülyeségemmel. - mondta a fiú.
- Ez nemi gaz Klaus. Megbízik benned, hisz a testvére vagy. A bizalom fontos...
- Ezt te se hiszed el. Te se vagy valami bizalmas viszonyban a bátyáddal. Sőt egyenesen utálod a gondolatot, hogy mire haza érünk ő is ott lesz. - mondta a fiú.
- Ez más. - mondta a lány, ahogy elfordult a fiútól.
- Mégis miben más? - kérdezte Klaus.
- Én azóta nem bízok meg Aninban mióta hallottam, ahogy Hablatyról beszélt és bele akart szólni abba amibe nem lehet beleszólása. De ti Hablattyal mindig is testvérek voltatok és azok is lesztek. Egy kis félre értés nem add okot arra, hogy ne bízzon benned. - mondta a lány.
- Ahhoz képest semmit se mond el nekem, pedig régen mindent elmondott. - mondta a fiú.
- Olyan dolgokkal kell megküzdenie amiben más nem tud neki segíteni. Ezt neked is el kell fogadnom. - mondta Astrid. - Én se akarom, hogy egyedül legyen ezekkel, de csak így megy neki is.
- Tudom, de csak helyre áll a dolog benne. - mondta Klaus.
- Igen. - válaszolta a lány. - Azt tudod, hogy este indulunk, hogy reggelre otthon legyünk a többiek tempója nem valami gyors, de valakinek figyelnie kell, hogy ne tévedjenek el.
- Tudom ismerem őket. - vágta rá a fiú, ahogy felállt. - Jössz?
- Nem még maradok egy kicsit. - válaszolta a lány.
Klaus már indult volna el amikor Astrid újra megszólalt.
- Tudod mit nem értek a viselkedésében. Ha azt szeretné, hogy boldog legyek akkor megmaradhatna egy helyben és felgyógyulhatna normálisan. De nem képes rá ezt én is tudom. Képes mindenkinek azt hazudni, hogy jól van, csakhogy ne aggódjanak érte, de közben szenved és ezt senkinek se vallaná be. Nem akarja, hogy aggódjanak érte, de ne tudja, hogy vannak akik ismerik és tudják, hogy mikor van jól és mikor nem. De még akkor sincs az az isten aki kihúzná belőle az igazat, hogy mi baja van. Magába tartja és tovább szenved csendben. Ez az egészben a legrosszabb, hogy nem mondja el mi a baja. - mondta szinte már magának a lány. - Így nem lehet semmi kép megérteni őt.
- Tudom. - válaszolta halkan Klaus, olyan halkan, hogy Astrid nem is hallhatta.
Várt egy keveset hátha mond még valamit a lány, de többet nem mondott semmit így vissza indult a többiekhez.

Bocsi!

Tudom, hogy elég sokat kések ezzel a résszel, de sok dolgom van. Tanulás, készülés a karácsonyra és még sorolhatnám. De nemcsak ez a baj. Már megint valahogy eltűnt az egész rész és újra kell írnom és lassan haladok vele a tanulás és a gyakorlat miatt. Későn érek haza és kevés időm van arra, hogy írjak. De próbálkozok és a hétvégére meg próbálom kirakni a részt. A többiről még nem tudok mit mondani, de készülgetnek azok is lassan. Majd jelentkezek még azokon vagy itt adok róluk valamit.
Igyekszek a mostani résszel és ígérem a hétvégére kirakom. 

Hablaty új élete 88.fejezet

A reggeltől eltekintve a nap elég eseménytelen telik. A terveken dolgozok, amikkel elég jól haladok így holnap el is kezdhetek dolgozni a medálon. A napomban igazából a legmegdöbbentőbb azon kívül, hogy apa még mindig olyannak lát, mint régen Takonypóc bocsánat kérése volt. HA a bordáim nem sajogtak volna a magamba fojtott dühtől, akkor azt mondanám csak álmodtam az egészet, de a fájdalom elég valóságossá tette. És most kivételes csoda történt velem, ami soha többé az életben nem fog megtörténni még pedig az, hogy Takonypóc bocsánatot kért. Amit nem tudok, hogy megbocsássak neki, hisz részben ő keserítette meg az életemet a legjobban, de valahogy mégis kiérdemli a bocsánatomat, csak azt nem tudom miért, de egyszer kiderül.

Délután lehetett - talán - amikor nyílt a hátsó szoba ajtaja és anya jött be rajta egy tállal a kezében. Hozta a vacsorám vagy talán ez ebédem... nem tudom. Ha dolgozni kezdek elszáll az idő érzékem, ahogy Fogatlannal szoktunk.

- Hoztam ételt, hogy egyél, mert nem voltál enni. - mondta és lerakta a tálat.
- Elfelejtettem. - mondtam.
- Hablaty, ne mon....
- Ez az igazság, anya. Ha elkezdek dolgozni valamin nem figyelek semmire csak arra a dologra. Nem érzékelem az időt se. Ha Fogatlan nem figyelmeztetne, hogy napnyugta mikor van akkor képes lennék az egész éjszakát átdolgozni. - mondtam.
- De enned kell azt ne feled el, bármennyire belemerülsz a dolgokba. - mondta.
- Tudom. - mondtam.
- Ne haragudj apádra azért amiket mondott, nem úgy gondolta. - kezdte.
- Honnan tudod, hogy hal...
- Ha nem hallottad volna legalább egy részét nem úgy rohantál volna el, hogy mindent csapkodsz. - mondta.
- Igaz, de nem értem miért hiszi azt, hogy felelőtlenül megyek mindenek. Átgondolok mindent és úgy cselekszek... a legtöbbször. Nem lehet minden az én hibám ami történik velem. Bármi történhet, amit nem lehet egy tervbe bele kalkulálni. - mondta.
- Például, hogy Fogatlanból alfa lesz egyszer? - kérdezte.
- Igen. Azt mindig tudtam már egy ideje, hogy a faja az első, az igazi alfa, de nem számítottam arra, hogy miattam képes párbajozni az alfával és ráadásul győzni is fog. - mondtam.
- Szerencséd, hogy ilyen sárkányod van, aki mindentől megóvna. - mondta és mindketten Fogatlanra néztünk.
Békésen aludt a szoba egyik sarkában, nem zavartatta magát semmivel.

Ez az én sárkányom, amikor szükség lenne rá alszik, de őt így lehet szeretni. Fogatlan az Fogatlan.
- Mikor kell beszélnünk Astrid szüleivel? - kérdeztem anyára nézve.
- Már beszéltünk velük. - válaszoltak.
- Oh. - nyögtem ki. - És mit mondtak?
- Belementek, de majd beszélni szeretnének veled, amikor ráérsz. - mondta.
- Rendben. - mondtam. - És köszönöm az ebédet... azt hiszem.
- A legkevesebb. - válaszolta. - Egyél valamennyit.
- Jó. - mondtam.
Kiment, majd én is felálltam és Fogatlanhoz mentem.
- Pajti ébredj, nem akarsz repülni menni még az este előtt? - simogattam meg.
Laposakat pislogva néztek fel rám.

- Látom nem akarsz menni repülni. Ha nem akarsz, nem megyünk. - mosolyogtam rá sunyin.
Nagyon jól tudom, hogy ez befog nála válni, mert sose hagyna ki egyetlen repülést se. Főleg úgy, hogy most már én is " repülhetek ". Elindultam vissza az asztalomhoz, de pillanatok múlva már az ajtó fele lökdösött. Mondtam, hogy ez be fog válni. Ismerem, mint a tenyerem. Kimentünk a műhelyből és repülni mentünk egy kicsit messzire Hibbanttól. Nem akartam, hogy apa meglásson lefele zuhanni vagy repülni egyedül, mert akkor rákezdene még jobban, hogy mennyire felelőtlen vagyok és hogy juthatott ilyen őröltség az eszembe. Hát azt én se tudom, de nekem tetszik és nem játszok az életem, hogy ezt csinálom. Fogatlan el kap bármi legyen.
- Repüljünk egyet, pajti? - kérdeztem.
Nagyon jól tudja, hogy mire gondolok, főleg úgy, hogy már a páncélom van rajtam, ami azt jelenti, hogy én is repkedhetek. Bólintott, bár ha nem is bólintott volna akkor is repkedtem volna, max egy kicsit duzzogva kapna el, de elkapna akkor is. Most kivételesen nem a dörgődobokat, hanem a felhőket kerülgettük. Télen nem igen megyünk a víz közelébe. Egy, amúgy is meglehet anélkül is fagyni. Kettő, jobb most a magasban, mint a víz közelében. Nem sokára úgy is arra felé fogok száguldani, szóval mindegy.

Legutoljára nem tudom mikor éreztem magam ilyen szabadnak, mint most, de hátra van még a java. Nem én irányítottam Fogatlant, hagytam hadd menjen arra amerre szeretne. Szépen kerülgettük a felhőket meg trükköztünk közöttük. 

- Na mi legyen pajti? Kipróbáljuk egy hónap pihenő után? - kérdeztem tőle mikor már siklottunk a levegőbe. 

Bár ha nemet is mondani leugranék róla szóval mindegy mit mond. Bólintott egyet mire rögzítettem a farkát és eloldottam a tartókötelet, majd lefordultam róla. 

Na ha valaki most lát egy hajóról azt hiheti, hogy elkapott egy éjfúria és eldobott majd utánam indul, hogy elkapjon, ami persze nem igaz. 

Közeledtünk a víz felé bár az még elég messze volt, hogy belecsukjunk, de akkor is egyre nagyobb kék pacát láttam a felhők alatt. Ilyen az igazi szabadság, ehhez nincs fogható érzés, max a szerelem. Apa ezt nem értené, de anya igen, hisz ő tudja, hogy egy sárkány és ember között a legfontosabb dolog a bizalom, ami köztünk Fogatlannal meg van. Ha valami történne a velem megmentene rögtön. Egyre közelebb kerültünk a vízhez mire én is és ő is széttártuk szárnyainkat és siklottunk tovább.

- Ez előbb is az eszembe juthatott volna. Akkor talán nem unatkoztunk volna annyit a klubháznál. - szóltam neki hátra.

Hallottam morogni mögöttem, de nem néztem hátra csak siklottam tovább és távolabb Hibbanttól. Egy ideig még repkedtünk majd leszálltunk egy kis szigeten pihenni. Napnyugtakor vissza indultunk a szigetre - ismételten elrepültünk a naplementébe. Igazából azért is jöttem el otthonról, mert nem akartam azt hallgatni, hogy valaki aki tudja mi a szándékom tanácsokkal lásson el, hogy mit hogyan tegyek. A dolgokat úgy szeretném tenni, ahogy nekünk jó és nem pedig mások ínye és kedve szerint. A mi kapcsolatunk, a mi dolgainak és a mi döntéseink. Kivétel ez az egy vagy talán még egy - kettő ez előtt. Ez most az én döntésem volt, hogy eljövök onnan és megkérem a kezét a születésnapomkor vagy az ünnepek alatt, ahogy lesz bátorságom. De ezután biztosan mindenben együtt fogunk dönteni vagyis akkor biztosan amikor nem vagyok elborult aggyal és rohanok el minden szó nélkül, ami sokszor szokott lenni. Remélhetőleg úgy lesz, ahogy mondta és együtt leszünk és együtt is hozzuk meg a döntéseinket. De nekem se kéne bebeszélnem magamnak, hogy kioszt és otthagy, mint 3 évvel ezelőtt. Mert még az igenre is azt fogom hinni, hogy elküldött egy melegebb éghajlatra. Szóval ezt abba kellene hagyni. Visszaérve a szigetre nem csináltam semmit csak ettem egy keveset és haza mentem aludni.
A napok lassan teltek Snoggeltogig. Eléggé gyorsan telnek el a napok, de lehet, hogy csak nekem tűnik így, mert az egész délelőttömet és a fél délutánom bent töltöm a műhelyben és dolgozok a medálon. Ami kezd már alakot ölteni, az biztos, hogy ez volt az első és egyben utolsó alkalom, hogy a gnúvad szarvából faragok valakinek valamit. Nehezebb faragni, mint a fát az tuti. Szóval örülök ha kész lesz amikorra kell nekem. 5 nap telt el mióta apa felelőtlennek hívót és azóta  nem nagyon szólok hozzá. Oké ha valamit kérdez válaszolok arra, mert nem vagyok egy neveletlen, bunkó aki válaszolni se tud az apjának, de nem társalgok vele annyira, bár régen se nagyon társalogtunk. Inkább anyával beszélek, mert ő megért. Igazából látszik apán tudja, hogy hallottam azt amiről beszéltek, de mégse kér bocsánatot, inkább elnézi azt, hogy a fia haragszik rá. Mert igazából nekem nem azzal van bajom, hogy felelőtlennek hívót, - azzal is, de igaza van egy kicsit - hanem azzal, hogy nem nekem mondta el a szemembe azt amit gondol rólam Ha elmondta volna szemtől szembe akkor nem lenne ez az egész és talán megértené, hogy miért is lehet egy kicsit felelőtlen, de nem nekem úgy kellett megtudnom, hogy mit is gondol rólam az apám, hogy kihallgatom azt amit az anyával beszél rólam. Na mindegy erről ennyit.
Astrid szüleinek is sikerült elkapniuk engem egy - két szóra, nem tudom, hogy sikerült leállítaniuk egy percre a rohangálásomból. Nem olyan nagy dolgokat kértek tőlem, mint amire számítottam. Csak ínnyit, hogy vigyázzak Astridra és ne bántsam meg. Az utóbbit talán most szegtem meg, de több nem lesz.. remélem. Ezek amiket kértek tőlem teljesíthetőek, de azt nem igazán tudom megígérni se nekik, se Astridnak, sőt magamnak se, hogy nem okozok neki fájdalmat. Ha bajom esik azzal neki is fájdalmat okozok és akkor ez nem is önszántamból van. Akkor most hazudtam neki. Lehetőleg először és utoljára is. Soha többet nem akarok neki, de még másnak se hazudni. Én nem vagyok olyan, mint a többi ember, más vagyok és nem engedhetem meg magamnak, hogy hazudjak azoknak akiket szeretek. Visszatérve Astrid szüleihez még azt is megemlítették, hogy a nagy tesóval ne húzzak ujjat, nem mintha akartam volna. Egy, nem is ismerem... azt hiszem. Kettő, biztosan nagyon boldog lennék ha megverne, mint Dagur. Azután is repesnék az örömtől, hogy fekszek az ágyban és örömködök abban, hogy Astrid körülöttem ugrál és minden kívánságom lesi. Nekem nem kell az, hogy körülöttem ugráljon és aggódjon értem a keleténél is jobban. Így is eleget aggódhat értem, nem kell rátenni még 3 lapáttal az alapon járó aggódáshoz.
Most gondolok csak bele, hogy egy hetem van arra, hogy befejezem a medált és egyben egy hét van hátra a születésnapomig, amit nem várok még most se, pedig most lenne miért. Hisz itthon vagyok, itt van anya, Astriddal boldogok vagyunk, Fogatlan is velem van és béke van a szigeten. De egyszerűen nem várom, ez már megszokott nálam 7 évig senki se köszöntött fel. Kivétel az az egy év amikor Klaus még itthon volt és ő megtette, de senki más. De ilyen az én formám. komolyan egy hét és betöltjük Klausszal a 19-et. Minimum egy év és öröklöm a törzset, szuper.
Már befejeztem a munkát - bár nem kellett volna - és otthon feküdtem, mikor apa hívott le. Kellett nekem haza jönni. Tuti, hogy nem fog kisülni semmi jó ebből a beszélgetésből. Lassan mentem le, Fogatlant hátra hagyva, persze ez fel se tűnt neki, mert aludt.
- Igen, apa? - kérdeztem.
- Beszélnünk kell. - mondta.
- Miről? - kérdeztem. - Ha nekem is elakarod mondani, hogy mennyire felelőtlenek tartasz nem kell, mert hallottam. Csak tudod jobb lett volna ha el mondod nekem, minthogy halljam, bár lehet, hogy hozzá kellett volna szoknom, hogy senkit se érdekel, hogy mit hallok és mit nem.
- Hablaty, ne kezd...
- Ez az igazság. - mondtam. - És nem vagyok felelőtlen, csak...
- Ne mondd azt, hogy nem vagy az. A felelőtlenségeddel nem egyszer sodortál veszélybe másokat. - mondta.
- Nem én kértem meg őket, hogy jöjjenek velem megkeresni Dagurt, maguktól jöttek velem. Ennyi erővel ők is lehetnek ugyan olyan felelőtlenek, mint én. - mondtam.
- Ha ők nem lennének, már halott lennél. - vágta rá.
- Lehet, hogy jobb lenne. - motyogtam magam elé. - Ha Astrid nem lenne, akkor lennék halott. Ő jött utánam.
Szerencsém, hogy nem hallotta, amit motyogtam, mert akkor bejben lennék. Az lehet, hogy valamit hallott, de az is csak morgás volt.
- Nem keveredhetsz innentől semmi...
- Most komolyan azt akarod nekem meg tiltani, hogy elvégezzem azt a feladatot amit el kell végeznem. Nem tilthatod meg, hogy azt tegyem amit tennem kell. Nem fordíthatok hátat azoknak, akinek szükségük van rám, a segítségemre. - mondtam.
- Amióta haza tértél több bajod esett, mint bárkinek. Nem folytathatod ezt tovább. - mondta.
- Mert szerinted nekem olyan nagy öröm napokig ágyban feküdni és azt nézni ki, hogy tevékenykedik körülöttem és milyen kívánságomat lesi, hogy azt tejesítse. Ha rendesen ismernél tudnád, hogy inkább tölteném a napjaimat a munkámmal, mint ágyban. Magamtól is megtudok tenni bármit. Nem rohanok csak úgy poénból egyik falból a másikba, mert nekem az jó.
- Ha meghaltál volna ki vette volna át a törzs vezetését? - kérdezte.
Mintha Klaus nem létezne. Bennem meg valami elpattant.
- Apa nem csak én vagyok az egyetlen fiad. Ott van Klaus is, akit abban a hitben neveltél, hogy ő veszi át a helyed ás nem én. A legelején lemondtál rólam, pedig nem kellett volna. Senki se törődött velem, d mégis sokkal jobb lettem, mint kellene. És ahelyett, hogy miattam aggódsz Klausért kellene, mert ő még sose volt a szigetvilágon kívül ismeretlen sárkányok közelében, főleg, hogy retteg a sárkányoktól. Én tudok vigyázni magamra eltekintve ettől - attól. 15 évig az se nagyon érdekelt, hogy hol vagyok, de most mégis velem beszélsz arról, hogy főnök leszek, úgy 3 év múlva amíg bármi történhet. - mondtam. - Akár meg is halhatok.
- Nem beszélj ilyenekről! - szólt rám.
Azért fáj az igazság az látszik.
- Miért ne? Nekem nem az a feladatom, hogy a törzset vezessem, hanem az, hogy világot ki kell békítenem a sárkányokkal. Odin örököse vagyok, az egyetlen aki megmentheti az éjfúriákat és békét teremthet a világban. Ezzel az élettel együtt jár a halál, de legalább büszkén halok meg, mert tudom honnan indultam és mit értem el. Egy senkiből lett hős vagyok. - mondtam.
Hát ez bökte annyira a csőrömet már egy ideje, csak annyi kellett volna már rég, hogy kimondom ezt az egészet hangosan. Apa az első aki megtudja mi bajom, de nem nagyon tetszik neki.
- Ha nem lennél felelőtlen akkor tudnád, hogy mi a legfontosabb neked és a szigetnek. - mondta.
- Nekem nem azt kell figyelembe vennem, hogy nekem és a szigetnek mi a legjobb, hanem a világnak és az a béke, amit csak én tudok megteremteni. Ezt miért olyan nehéz megérteni? Klausnak sikerül, anyának is, sőt még Astridnak is, akkor nekem miért nem sikerül? - kérdeztem.
- A buta hóbortod sodorja állandóan veszélybe az életed. Ezekből már rég tanulnod kellett volna. - válaszolta.
- A buta hóbortnak, köszönheted, hogy nem pusztult el a sziget, azt, hogy élek és ez is fog életben tartani még egy jó ideig. Ha nem győztem volna le a Vörös halált, az pusztítja el Hibbantot... valamikor. Drago a fészek után ide vette volna az útját, hogy elpusztítsa a szigetet és Dagurnak se az volt a valódi szándéka, hogy Fogatlant megkaparintsa, hanem a sziget elpusztítása, mert tudta, hogy erősebbek vagyunk, mint az ádázok. Háromszor adtam volna az életem a szigetért, amit az emberekről nem igen lehetett eddig hallani. Én vagyok az egyetlen aki meghalt volna az otthonáért. - mondtam.
- Legyek büszke arra, hogy majd nem meghaltál. Inkább a sziget pusztuljon el, minthogy a fiam meghaljon. - mondta.
- Egészen eddig a sziget sorsa jobban érdekelt, mint a fiad élete. - böktem ki az igazságot.
- Hablaty!
- 15 évig csak akkor szóltál hozzám ha elrontottam valamit, még ha nem is én voltam az. Engem hibáztattál azért, mert anyát elvitték a sárkányok, amikor megakart védeni. Nehéz azzal a tudattal felnőni, hogy az anyám miattam nincs velünk. El kellene már fogadni, hogy nem vagyok már az aki mindent eltűr egy szó nélkül. Felnőttem és úgy élem az életem, ahogy nekem jó, nem pedig neked vagy másoknak. A saját életemet kell élnem, a saját döntéseimmel és a saját hibáimmal. - mondtam.
- Megtiltom...
- Hogy segítsek a világon. Elvárod, hogy fordítsak hátat azoknak akiknek szükségük van rám? Ebbe Hibbant is bele tartozik, ezzel akkor azt is megtiltod, hogy Hibbanton segítsek, bár, nem mintha hallgatnék bárkire. Az az életem célja, hogy segítsek másokon, apa. Számítanak rám. Odin, a világ és a sárkányok is. Nem fordíthatok nekik hátat, mert Hibbantot kell vezetnem. Ha megtenném magamat is elárulnám, Odint és mindenkit. - mondtam.
- Nőj már fel végre, fiam! - mondta. - A falu ügyeivel kell első sorban foglalkoznod.
- Apa értsd már meg végre, hogy nem az a törzsfői posztra szánt fiú vagyok, akinek akartál mindig is. Sose tartoztam.... közétek és már tudom miért, ahogy te is és ezt el kellene fogadnod, hogy nem vagyok az akinek akartál. Nem vagyok olyan, mint te, nem formálhatsz a saját képedre. - kiabáltam már.
- Miért nem tudsz olyan lenni, mint...
- Mint ki? Klaus? Vagy valaki más? Miért nem vagyok olyan, mint mindenki más? Miért nem vagyok normális? Vagy szófogadó? Olyan, mint amilyen voltam 7 évig? Egy senki? Akinek az élete fontosabb másokénál? - kérdezgettem. - Nem hiszem, hogy akkor egy olyan ember kezébe helyezted volna a falu sorsát, mint én. Amíg nem mentem el, biztos vagyok benne, hogy magamat mentettem volna ha baj van, nem pedig másokat. A portyák alatt is csak azért jöttem elő, mert bizonyítani akartam neked, a falunak, de rettegtem, hogy meghalhatok és inkább meghúztam volna magam a hegy egyik barlangjának a mélyén. Míg Fogatlan nem lépet az életembe, nem tudtam ki vagyok, de megváltoztatott és mióta tudom ki is vagyok igazából, azt teszem, amit meg kell tennem, még ha az életemet is kell feláldozom azért.
- A hibáidból tanulhattál volna már egy kis felelősséget, főleg abból mikor elhagytad a szigetet vagy a legutóbbiból. Tanuld meg, hogy felelősséggel jársz másokért...
- Az volt a legelső felelősség teljes döntésem, mikor Fogatlant elengedtem az erdőben, majd összebarátkoztam vele...
- Majd elmentél és itt hagytad a törzsed és a családod. - vágott közbe apa.
- Azt a törzset és azt a családot hagytam itt akik 7 évig csak egy parazitának, egy senkinek, egy istencsapásnak tartottak, mert nem tartoztam közéjük. Nem én tehetek arról, hogy Odin örökösének születtem, de örülök, hogy az vagyok, mert már nem vagyok az aki voltam. - mondtam.
- Tanulhatnál már egy kis felelősséget...
- Kitől? Talán tőled. Az is lehet, hogy tőled tanultam a mostani felelőtlenségemet. 15 évig nem nagyon érdekelt mi van velem, de mióta elmentem megváltozott valami. - mondtam. - Az egyetlen ezen a szigeten akitől felelősséget tanulhatnék az Fogatlan, pedig ő egy sárkány. Ő úgy gondoskodott rólam, ahogy neked kellett volna apa.
- Hablaty, fejezd be! - szólt rám, mint régen.
- Nem...
- Fejezd be és menj a szobádba!
- Nem vagyok gyerek akit a szobájába küldhetsz. - vágtam vissza.
Valami most nagyon elszakadt benne. 10 évnyi harag tör most ki belőlem... azt hiszem.
- A viselkedésed nem arról árulkodik, hogy felnőtt lennél. Ha az lennél tudnád, hogy hol a határ ebben a beszélgetésben. - mondta.
- Neked meg a szemembe kellett volna mondanod, hogy még mindig annak tartasz aki voltam. - mondtam.
- Akármilyen is vagy te leszel a főnök utánam, ezt fogadd el és most menj fel. - mondta.
- Klaus miért nem....
- Te vagy az első szülőt fiam, így te öröklöd a helyemet,, a hagyomány szerint. - mondta.
- Talán nem kellene annak lennem vagy inkább élnem. - böktem ki.
- Hablaty. - hallottam meg anya hangját az ajtóból.
Nem fordultam arra és nem is néztem senkire aki bent volt. Tudtam, hogy ezzel most túl lőttem mindenen. Mindketten csalódtak bennem, még én is saját magamban. Hogy lehet akkora idióta, hogy ezt mondom, még ha dühömben is. Óvatosan körbe néztem és mindketten csalódással vegyes hitetlenséggel nézek rám. Mielőtt bármelyikük is mondhatott volna valamit kirohantam a házból, messze a falutól. A sziget túl oldalára mentem a barlangomhoz, azt hiszem az lesz a legjobb ha egy kis ideig ott maradok egyedül, átgondolni a dolgokat.
- Ezt nagyszerűen megcsináltad, Hablaty. Mindenkinek akit szeretsz csalódást okozol. Először Astrid, most a szüleid. Ki lesz a következő? Fogatlan? Az öcséd? Ezt már sose fogod helyre hozni senkivel se. Senki se csalódhatott volna benned nagyobbat. - mondta a hang a fejemben.
Kivételesen igaza volt. Soha nem ejtettem még ekkora hibákat
- Egy idióta vagyok, aki csak azzal törődik, hogy neki mi a jó. Másra nem gondol. - mondtam ki hangosan.
Az biztos ha Astrid itt lenne, már felképelt volna azért, ahogy apával beszéltem, de ha tudnám magam is megtenném, de sajnos nem tudom. Ennyit arról a jó gyerekről, aki voltam. Már a barlangban voltam, amit nem tudok, hogy mikor jutottam oda, dühömben azt se figyeltem, hogy merre vagyok.
- Csoda lenne ha megbocsájtanának ha bocsánatot kérnék tőlük. Elrontottam néhány buta szóval mindent. Ezután akarja még boldog lenni. Azt se érdemlem meg. - mondtam. - Képtelen vagyok a boldogságra.
Néhány óra telt el a sötét fal bámulásával, mire elaludtam. Reggel arra ébredtem, hogy valami fekszik mellettem.