Hablaty új élete 71. fejezet

Reggel Johann hangjára ébredtem, de nem volt fent, szóval ő is beszél álmába, de valami extra nagy baromságokról. Lehet, hogy valami történetet mond vagy talál ki. A második esedékesebb, hisz annyi elképzelhetetlen története van amit ő élt meg, de egy éneklő rémtől meg fél, szóval mindegy. Felültem és ránéztem Fogatlanra, békésen aludt. Mondjuk érthető is hisz ki tudja hány órán át kuporgott a sarokban attól rettegve, hogy ránk dől a ház - ami nem történik meg. Megsimogattam - amit dorombolva fogadott, mint általában - felálltam és visszamentem a cuccaimhoz. Felvettem a felsőm és kimentem a ház elé. Még mindig szakadt az eső, de nem dörgött meg villámlott, mint az este. Tuti, hogy a vihar Hibbanton is tombolt és Takonypóc is megfürdött. Ebbe a még bele gondolni is rossz. Utáltam amikor azt láttam meg azt is, hogy a tanácskozások erről szóltak.
Jó lenne ha Johann helyett Astrid lenne itt, hisz akkor nem kellene Johann kitalált történeteit hallgatnom és nem is unatkoznék. Ketten jól ellennénk itt. Valamit biztosan csinálnánk. Bár annyiban lenne rossz, hogy az ajándékát nem tudnám megcsinálni, amire még ki kell valamit találnom. Még valami amin gondolkozhatok, majd pár nap alatt elkészíthetem. Klausnak is kellene valamit adni, de még nem tudom mit. Majd kitalálok mindkettőjüknek valamit. Apának az is elég, hogy otthon vagyok és anya is. Anyának meg az ha semmi bajom nem esik. Ez megpróbálom inkább.
Lementem a többi házhoz - csak egy " kicsit " áztam el - körül nézni hátha elkerülte a figyelmemet valami. Bár nem hiszem, hogy most találnám meg az élelem raktárat. De ha lenne is akkor se hiszem, hogy fel lenne töltve. Tele van a sziget éhes sárkányokkal és állatokkal, szóval ha volt is akkor már nincs feltöltve. De én se lehetek annyira analfabéta, hogy ne találjam meg azt a nyomorult házat. Bár nem olyan biztos, hogy van, hisz nem olyan sok időt töltenek itt a többiek, nem tudom miért nem. Bár a sziget világon kívül van a hely eszméletlen jó. Oké elég sok ismeretlen hely van itt, - már akinek - de attól eltekintve jó itt kint. Itt nem lehet érezni, hogy egy törzs számít rád, mi a feladatot, másra is kell vigyáznod stb. stb. Itt csak magadra és a sárkányodra kell vigyázni és ennyi több nem kell. Ezért töltöttem a legtöbb időt azért itt kint, de most már nem nagyon lehetne. Vannak feladataim különféle okok miatt. Apa is tanítani akar majd valamikor, hogy milyen is egy jó törzsfő, de én még nem most akarom.
Ahogy a házakban nézdegéltem találtam egy régi sárkány csapdát és egy hálócsapdát. Ez a kettő jó lesz vadkan fogásra, de lehet, hogy csak a hálócsapdát használjuk, mert nem akarom, hogy valamelyik sárkány bele fusson a vaskelepcébe. Tehát csak a hálócsapda marad amit viszek magammal az erdőbe. Valakinek fel kell állítania, ha ma enni is szeretnénk, de az se biztos, hogy mára lesz benne valami. Letakarjuk majd valamivel és olyan kaját kell odaraknom amit a sárkányok nem esznek meg. Olyat viszont nehéz lesz keresni, de megoldom majd, mint eddig mindent. Elindultam az erdőbe - hát a napokba fürdenem nem kell az biztos - felállítani a hálócsapdát és közben szedtem néhány gyümölcsöt. Azt megeszik a vadkanok és a sárkányok nem. Ha Fogatlan megunja Johannt akkor csak utánam jön vagy elmegy valahova. De szerintem engem keresne meg először.
Nagyba állítottam fel a csapdát mikor valaki megbökte a vállamat.

 Ösztönösen néztem oda, pedig nagyon jól tudtam, hogy ki az. Fogatlan jött le utánam. 

- Na mi van pajti? Látom lejöttél utánam. Magadtól vagy Johannt untad meg? - kérdeztem felé fordulva. 

Láttam, ahogy Johann neve hallatán bólint. 

- Sajnos néhány napig még ki kell bírnunk utána elmegy. - simogattam meg. - Segítesz felállítani, hogy hamarabb végezek kint? 

Ránézett a hálóra, majd rám végül bólintott. 

- Tudom, hogy nem szereted a viharokat és most is a legszívesebben bent lennél, de Johann miatt nem... mindegy. Kaját kell szereznünk és ezzel - mutattam a hálóra - tudunk vadászni vadkanra. És lesz kajánk egy időre. Neked meg halásznom is kell vagy eszel ebből? - erre megrázta a fejét. - Plusz munka köszönöm. Ennél jobban már nem ázhatok el nem igaz? 

Mosolyogva bólintott, de ezzel az én arcomra is mosolyt csalt. 

- Köszönöm. Ha nagyon unjuk már Johannt elmehetünk a Szem barlangjába és ha vége a viharnak vissza megyünk a házhoz. Mit szólsz? 

Ismét csak bólintott. 

- Rendben. Ez gyorsan meg csináljuk és halászunk neked valamennyi halat, de az be kell osztanod. Én is szedek valamennyi gyümölcsöt és vizet is viszünk fel valamelyik patakból. Azok még mindig tisztábbak, mint a kút. - mondtam. - Tudom, hogy tegnap kellett volna erre felkészülnünk, de nem számítottam viharra. Te?

A fejét rázta. 

- Akkor jó. Csináljuk meg aztán elmegyünk gyümölcsöt szedni. - mondtam.

Erre felmordult. 

- Ha már az erdőben vagyunk essünk túl előbb azon. Gondolom utána már nem akarsz vissza jönni ide. - mondtam. - Azért lenne jobb ezután túl esni rajta és amúgy is útba esik. 

Vonakodva bólintott és segített nekem felállítani a csapdát. Azért jó, hogy ezek maguktól is működnek és nem kell éjt - nappalt itt tölteni arra várva, hogy mikor esik csapdába egy vadkan. Két naponta elég megnéznem. Addig élünk halon. Le kell hoznom a kosarat amibe a cuccaim vannak, mert valamibe fel kell vinnem a halakat. És a cuccaimat is el kell valahova raknom. Nem hiszem, hogy Johann turkálna köztük, de nem szeretem ha valaki turkál köztük - jó innen is kivétel Astrid, de ő egy nap már a feleségem lesz, szóval jó, hogy neki lehet és másnak nem. Valamelyik nap írok neki és ha kész vagyok a házammal akkor majd találkozunk vele... valahol. 

Végeztünk a csapda felállításával és elindultunk vissza a házhoz. Közben megálltunk és szedtünk gyümölcsöt. Még jó, hogy van nálam egy nagyobb zsák, mint tegnap vagy az előtt. Mit tudom én már mikor voltam kint volt egy kemény napunk és az sok volt nekem már. Visszaindultunk a házhoz immáron gyümölcsökkel felpakolva. El kell rakni, hogy ne egyen belőle senki se, még az a nyamvadt csirke se. A házhoz érve bementem az egyik lenti házba és leraktam a szerzeményünket. Utána felmentem a kosaramért. Szerencsére Johann még mindig aludt és úgy beszélt vagy inkább motyogott, ettől én is kikészülnék. Kipakoltam hátul a kosaramból és lementem. 

- Most te is fogsz segíteni halászni, mert ha nem ott hagylak és nem eszel semmit amíg a vihar tart. - fenyegettem meg Fogatlant. - Bárhogy is nézel rám megteszem. Nem fogok óráik még kint állni, hogy te enni tudjál. Most szépen megdolgozol a kajádért. 

Elég morcosan nézett rám, de tudja, hogy képes vagyok megtenni amit mondtam. A partra leérve leraktam a kosaram és elkezdtünk, hangsúlyozom, hogy mindketten, halászni. Biztos kint töltöttünk úgy 1 - 1,5 órát, de nem unatkoztunk alatta. Mondjuk elég hamar tele raktuk a kosarat halakkal, de egyikünknek se volt kedve felmenni. Ezért még a parton, jobban mondva a vízben szórakoztunk, vagyis az is inkább Fogatlan volt. Kergetett, a fűben vagy a vízben húzott végig a lábamnál fogva, de akkor is a hátamon. Elvoltunk. Igaz úgy eláztam, mint egy vízi hulla, de nem baj. Nem hiszem, hogy most lesz valami bajom. Lassan meguntuk az egészet és elindultunk fel. Mivel nem dörgött és villámlott Fogatlan se tojta össze magát kint, de tuti ha felmegyünk elkezd dörögni meg minden. Fogatlan bemenekül az első sarokba majd. 

Ugyan abba a házba vittem be a halakat is, mint a gyümölcsöt. Majd felmentünk. Ezek után hallgathatom Johannt. Ne már. Mikor felmentünk még mindig aludt és motyogott. Komolyan ez az ember meddig bír aludni vagy én keltem fel túl korán. Passzolom. Addig is nyugtom van míg alszik. Ha tovább motyog mit tudom én miről betömöm valamivel a száját és a székhez kötözöm. Majd csak akkor engedem el ha a vihar elmúlik. Utána meg valamivel Astriddal fogok találkozni. 

Nem tudom, hogyan és mikor, de Üzenőszél aludt az asztalon, de azt nem tudom, hogy mikor jött. De legalább tudok majd valamikor írni Astridnak. Odamentem az asztalhoz és felvettem a sárkányom onnan, majd elmentem vele. Nem akartam félórán át azt hallgatni, ahogy Johann ordibál, hogy vigyem el a közeléből, de amikor megcsinálom folytatja. És akkor ő szerzett egy óriás tintahaltól tintát. Melyik világban? Tudom, hogy kedves vagyok.

Nem tudom mennyi idő telt el mire felkelt, de én addigra már megszáradtam, csak a hajam volt vizes, de azt nem tudom, hogy mikor a ruhámnak kellene. Mindegy ez most nem is nagyon érdekel engem. Esküszöm ha belekezd a hülye történeteibe én lenyomok egy egész, nyers halat a torkán. Elegem van azokból a hülye, túlzottan nagyzoló történeteiből. Amikor én mesélek soha nem magamat nagyzolóm, mint mások. Ebben látszik, hogy más vagyok, mint a többi ember. Hallottam Johannt motyogni, de nem figyeltem rá. Elég lesz este hallgatni a hangját. De közben megtanulok nyitott szemmel aludni. Jó ez most nagyon mindegy. Hallgattam a motyogását, de nem figyeltem rá, nem érdekel. Komolyan este elég lesz hallgatnom a történeteit. De valamit kellene csinálni, hogy ne unatkozzak vagy hallgassam. Lehet, hogy alszunk egyet. Úgy is tettem, jó sok mindent kell kipihenem legalább addig se hallgatom Johannt. Jó segített meg minden, de akkor is zavar a hülye történetei. 

Este vagy még alkonyat tájt ébredtem fel - a vihar miatt nem tudom. A házban éget a tűz és már meleg volt, nem tudom ki de begyújtott. Fogatlan mellettem feküdt és engem nézett. 

- Mióta vagy fent, pajti? - kérdeztem tőle suttogva. 

Morgott egyet és tovább nézett engem. 

- Enni kellene. - ültem fel. - Jössz?

Rögtön felugrott és elindult ki. Mosolyogva követtem. Jó most nem esik az eső, de majd este fog és addig kell felvinni valamennyi kaját. Holnap meg megnézem a csapdát. Ahogy lefele mentünk az estén gondolkoztam, kaja után újra aludni kellene. Holnap meg remélem tovább áll a vihar és Johann is elhúz innen. Jó lehet, hogy egy paraszt vagyok most, de ha nem bírom ki a történeteit akkor most mi van. Ahogy megvacsoráztam lefeküdtem és úgy tettem, mint aki alszik, de hallottam, ahogy beszél valamiről. Valami messzi országról meg beszélő állatokról. Na jó ez már sok. Túl sok értelmetlenség van itt már, de ez nagyon nagy hülyeség. Ez nekem már túl nagy és sok hülyeség egy napra. Befordultam Fogatlanhoz és elaludtam minden gond nélkül. 

Reggel amikor felébredtem már sütött a nap, hála Thornak. Szóval ma lelép innen Johann szerencsére. Újra ketten leszünk Fogatlannal és egy darabig remélem nem zavar senki se... Astridon kívül. Írok egy levelet ma Astriddnak és elküldöm Üzenőszéllel. Ami a legjobb, hogy egy jó ideig lesz kajám. És az már most jó. Avval nem kell foglalkoznom.... egy ideig. Johann is nem sokkal utánam kelt és indult is a hajójához. Az istenek hála. Amint kitette a lábát Johann a házból kivettem a szütyőmből egy lapot, a ceruzám és írni kezdem Astridnak. 

" Drága Astrid, 

eddig minden a legnagyobb rendben van, de volt egy - két furcsa dolog amit még én se nagyon fogtam fel, de ha úgy érzem és Fogatlan is beleegyezik elmondom neked. Itt minden rendben van a vihar ellenére is. Épp, hogy elkezdtem a házat építeni és a vihar félbe szakított. Rendben vagyok nem kell aggódnod értem. Nem tudom mikor, de találkozhatunk, de erről majd még írok vagy te nekem. Otthon mi újság? Kibékültél már Klausszal? És ő anyával? Majd beszélünk erről sokkal részletesebben amikor találkozunk ami hamarosan meg fog esni. Addig is vigyázz magadra és ne csinálj semmi butaságot. Ami a legfontosabb rendesen egyél és aludjál, jól tudod nem szeretem ha olyan vagy, mint akit egy cellában 3 hónapig éheztettek meg mi egy más. Erre kérlek addig amíg nem találkozunk. Viszont ha megtudom, hogy nem ettél vagy aludtál rendesen annak nem lesz jó vége azt te is tudod. Nem sokára otthon leszek veled és nem lesz már semmi baj. 

Szeretlek:

Hablaty "

Összetekertem és felkötöztem Üzenőszél lábára. 

- Vidd Hibbantra és csak Astridnak adhatod oda. Értetted? - kérdeztem tőle.

Bólintott majd kirepült a kezemből és elindult Hibbant irányába. Fogatlan még mindig ott feküdt ahol aludt is, de most már ébren volt. Vissza mentem hozzá és megsimogattam. 

- Mi a baj, pajti? - kérdeztem tőle.

A fejét rázta. 

- Mindjárt jövök. - mondtam és oda mentem a szütyőmhöz. 

Kivettem belőle a füzetem és a szemet, majd vissza mentem Fogatlanhoz. Felültem a nyergébe, majd ráfeküdtem a nyeregre, ahogy szoktam csak most a fejem az ő feje irányába volt.  

Ehhez is már hozzá volt szokva valamennyire. Kinyitottam a füzetem és nézegetni kezdtem azokat amiket anyától, Fogatlantól és Thyrától tanultam. Már egy bő órája feküdhettem ott és olvasgattam a füzetem amikor kintről hangokat hallottam meg. Kibújtam a füzetemből és a hang irányába néztem. 

Felültem Fogatlan nyergében és letettem a füzetem. Felálltam, majd a hangok irányába indultam. Kiérve a házból az ikrekkel találtam szembe magam. Nem csak ők csodálkoztak el azon, hogy látnak, hanem én is. 

- Te mit keresel itt? - kérdezték.

- Nyaralok. - poénkodtam. 

- De miért itt? - kérdezte Kő.

És akkor őérte harcol az a két jó képességű. Ezt inkább hagyjuk.

- A vihar miatt jöttem ide. Ez volt a legközelebb. - mondtam. 

- Akkor se értem miért vagy itt. - mondta Fa.

- És ti? - kérdeztem.

- A csirkémhez jöttünk. - mondta Fa.

- Kémkedünk. - mondta Fával egy időben Kő. 

Kételkedve néztem rájuk. 

- A csirkém után kémkedünk. - mondta Fa. 

- Aha. Amúgy meg megmondhatnád a csirkédnek, hogy akadjon le rólam, mert már majdnem ott tartottam, hogy a vacsorája lesz Fogatlannak. - mondtam vissza indulva a házba. 

- Nem merted volna megtenni. - szólt utánam. 

- Dehogynem. - szóltam vissza a vállam felett. 

- Mikor jössz haza? - kérdezte Kő. 

- Újabb 3 év múlva. - vicceltem. 

- Ne már, addig kit szívatunk? - kérdezték egyszerre. 

- Hát nem engem. - mondtam. 

Lesz nagy meglepetés amikor Snoggletogra otthon leszek. 

- Az az éjfúria miért akarta megenni Klaus? - kérdezte Fa már közvetlenül mögülem.

- Gondolom azt hitte először, hogy én vagyok és meg akart ölni, de amikor rájött, hogy nem úgy döntött vele is végez. - mondtam. 

- Ti Astriddal egymás gondolataiba láttok vagy mi, mer ő is ezt mondta. - mondta Kő. 

- Ő is ezt következtette le a történtekből. - mondtam erre elég " értelmesen " néztek rám. - Igen bele látunk egymás fejébe. 

- Csúcs. - mondták. 

Erre már a fejemet fogtam. Hogy lehetnek ennyire hülyék ezek ketten. 

- Ha nem szóltok senkinek, hogy láttatok én se mondom el senkinek, hogy itt voltatok. Nem tudom mit csinálni. - mondtam.

- Jó. - mondták én meg vissza mentem a házba Fogatlanhoz.

- Két ekkora barmot még nem láttam. - motyogtam magam elé. 

Vissza feküdtem Fogatlanra úgy, mint mielőtt az a két barom megjelent volna. Egyáltalán ezek mikor indulhattak el, hogy ide érjenek, egyedül. És miben sántikálnak. Mindegy engem nem érdekel mit csinálnak csak húzzanak el innen minél előbb és kész. Folytattam azt amit abba hagytam és nem foglalkoztam velük, pedig nem egyszer rohantak el mellettünk, de rájuk se bagóztam. Este fele léptek le. Kérdezték, hogy mikor megyek el innen, mire a válaszom az volt, hogy reggel. Semmi kedvem nem volt azt mondani nekik, hogy itt leszek, mert akkor a nyakamra jártak volna, amit most nem akarok. Ők haza mentek Üzenőszél meg utánuk nem sokkal ért vissza. Örültem annak, hogy ilyen hamar választ is kaptam, de Üzenőszél nem annyira. Elég ellenszenvesen nézett rám. Nem tetszett neki az, hogy egy nap alatt kellett neki oda - vissza megtenni az utat. Lusta egy sárkány. Örültem a válaszának. 

A további napokban folytattam a cölöpökkel való dolgozást és a házat is elkezdtem építeni. Szerencsémre semmi se dőlt rám vagy valami más. Szépen haladtam a házzal. Ha jó saccolok hétvégére kész leszek és már csak egy kis Hablaty stílust kell bele vinnem. Szuper. Ezek után jöhet az aréna, de ahhoz már több ember kell. Szóval az lehet, hogy csak az ünnepek utána lesz megcsinálva a többiek segítségével. Már amikor nagyon a vége fele jártam a ház elkészítésében újra írtam Astridnak egy levelet. 

" 3 nap múlva azon a szigeten ahol Dagur leszúrt. 

                                                                Hablaty " 

Az tuti, hogy Üzenőszél engem meg fog utálni egy életre a leveleimmel, de neki ez az egyetlen dolga.

- Vidd el Astridnak és nem kell vissza jönnöd rögtön. Erre nem lesz semmi válasza. - engedtem el a sárkányomat. 

Kicsit megsértődve, de elindult Hibbant fel. Nem tudom mitől van megsértődve az utóbbi 2 - 2,5 hétben nem kellett semmit se csinálnia. Egész nap feküdt, aludt, evet és énekelt, amivel az idegeimre ment. És akkor én vagyok az idegesítő. 3 nap és újra láthatom azt aki mindennél többet jelent nekem. Utána meg már nincs sok idő hátra addig amíg haza nem megyek. Ha jól tippelek akkor 3 - 3,5 hét. Az már nem olyan sok és Astridnak még mindig kell csinálnom valamit és Klausnak is. Neki lehet, hogy segíteni fogok a sárkányokkal kapcsolatban. De szerintem neki az is elég ha egy kevés időt töltök vele és bratyizunk egyet. Holnap már csak apró simításokat kell elvégeznem a házon utána meg elindulunk a szigetre és ott várunk majd Astridra. Viszek magammal valami kaját és vizet is. Nincs kedvem a fél napomat halászattal és víz kutatásával tölteni ott. Más nap reggel befejeztem a házat meg mindent. Thyra is volt olyan kedves és hozott néhány felesleges cuccot Sárkányszirtről. Néhány párna, takaró és még néhány dolgot. A minap is ott volt és beszélgetünk egy keveset. 

- Nekem is jókor jut az eszembe, de az a sikló amelyik nem hagyta elpusztulni ő felségét, szerinted hol lehet? És ha Fogatlan találkozna vele megismerné? - kérdezte.

- Azt mondja, hogy Hibbanton van. - mondta Thyra. - Öhm... Astrid sárkánya. 

- Akkor ezért jönnek ki olyan jól ketten. Már értem. - mondtam és megsimogattam Fogatlant. 

- Mikor mész vissza Hibbantra? - kérdezte Thyra.

- Snoggletog előtt valamivel, de 2 nap múlva meg Astriddal találkozok. - mondtam.

- Aha. Ez a szülinapod már nem lesz szomorú. - mondta mosolyogva. 

- Erről tuti, hogy nem beszéltem neked. - mondtam.

- Hallottam egyszer, hogy saját magadat köszöntöd fel Snoggletog előtti nap. - vont vállat. 

- Te kémkedtél utánam? - kérdeztem.

- Nem. - mondta. - Mindegy majd valamikor találkozunk még. Amúgy mikor jöttök már el hozzánk Astriddal?

- Nem tudom, sose jut időnk rá. Vagy velem lesz valami vagy apának kell segíteni. - mondtam. - De az ünnepek után lehet, hogy elmegyünk. 

- Akkor majd írj nekem vagy Haroldnak, hogy jöttök. - mondta.

- Haroldnak? - kérdeztem. 

- Már ő is vár rád, nem tudom miért és Astridot is meg akarja már ismerni. Sokat meséltem neki róla. - mondtam. 

- De tudja, hogy az én párom? - kérdeztem összeszűkült szemekkel.

- Igen. Nem akar ráhajtani, csak meg akarja ismerni a " testvére " barátnőjét. - mondta mosolyogva.

- Már ő is annak tart? - kérdeztem.

- Igen. Hisz nekem is a " testvérem " vagy ez által az övé is. - mondta. - Na jó mi megyünk. Majd akkor találkozunk valamikor. 

- Jó, szia. - mondtam.

- Szia. - mondta és elmentek Villámmal. 

- Holnap megyünk pajti. Találkozunk Astriddal. Elmondjuk neki azt amit megtudtam rólad? - kérdeztem. - Tudod, hogy nem árulja el senkinek. 

Már a kérdésemkor bólintott, de most megint. 

- Rendben. - mondtam. - Vacsizunk utána lefekszünk aludni és reggel indulunk.

Felálltunk és elmentünk enni, utána meg lefeküdtünk mindketten aludni. Az az érzésem, hogy holnap a nap első sugaraival fogok kelni. Holnap után meg annál is előbb. Ez nagyon jó lesz.

* Hibbant *

Amint fel ért a törzsfő a fia szobájába a fia elképedt arcával találta szembe magát. Klaus nem tudta elképzelni, hogy az apja mit akar tőle. Nem csinált semmit amiért leszidhatná. Nagy szemekkel nézett apjára, aki az ajtóban állt. Egy idő múlva a fiú szólalt meg.

- Mit szeretnél apa? - kérdezte a fiú. 

- Bocsánatot kérni, mert nem hittem neked. - mondta a törzsfő. 

A fiú még száját is nyitva felejtette a mondat hallatára. Nem akart hinni a fülének, nem hitte el azt amit az apja mondott az imént. Elég furcsán nézett az apjára. Nem tudta eldönteni, hogy ez egy álom vagy valóság. Hihetetlennek tűnt neki ez az egész. 

- Én se hittem volna akkor magamnak, de ez az igazság apa. - mondta a fiú.

- Tudom. - mondta az apja. 

Még néhány percig némán álltak egymással szemben, majd a törzsfő szólalt meg.

- Jó, hogy megbeszéltük. - mondta. - Én most megyek.

- Öhm... Igen... jó. - mondta és figyelte, ahogy az apja kimegy az ajtón. - Ez fura volt. - motyogta.

A vihar miatt a nap elég unalmasan telt a többségnek, jobban mondva mindenkinek. Klaus se nagyon mozdult ki a szobájából próbálta felfogni azt ami reggel történt, de nem nagyon sikerült. Astrid az ablakon bámult ki és vágyakozva nézett ki az ablakon. Már várta a napot amikor találkozik a barátjával, de ez valamikor máskor fog megtörténni, de akkor is várni fogja. Másnapra már nyoma se volt a viharnak, de a faluban azért tett kárt, nem sokat, de tett. A fiatalok reggeli után rögtön repülni indultak és dél körül értek vissza. Míg mindenki a Nagy terembe ment fel Astrid haza ment és amint a szobájába lépett szembe találta magát Hablaty kis sárkányával. Rögtön odament hozzá és levette a lábáról a levelet, majd olvasni kezdte. Örült annak amit a fiú írt. Elmosolyodott azon, hogy ennyire ismeri és figyelmezteti őt arra, hogy bajok lesznek abból ha nem viselkedik normális emberekhez méltóan. Az asztalához ment és írni kezdte a választ a fiúnak.

" Hablaty, 

igen tudom, hogy bajok lesznek abból ha éheztettem magam meg nem alszom ki magamat, de nyugi rendben vagyok. Itt minden a legnagyobb rendben van. Klausszal én is és anyátok is kibékült. Lassan tényleg ugyan az aki volt. Örülök, hogy írtál és minden rendben van veled, de remélem nem erőlteted meg magad, mert akkor velem gyűlik meg a bajod és tudod, hogy annak nem lesz jó vége. Várom, hogy találkozunk és azt is amit elszeretnél nekem mondani. Tudom, hogy csak egy hét telt el, de már annyira hiányzol, mintha már egy év telt volna el. nem tudom, hogy, de kifogom bírni ezt a kevés időt. Ne aggódj nem fogok semmit se csinálni. Viharbogár vigyáz rám. Minél előbb szeretnélek már látni, de addig még várnom kell és fogok is. Nem sokára találkozunk.

Szeretlek: 

Astrid "

Felkötötte a sárkány lábára és útjára engedte azt. Ezek után felment a Nagy terembe enni. Ami elég különös volt, hogy már reggel óta nem látták az ikreket sehol se. Bár nem is izgatta, de nem akarta, hogy vele csináljanak valamit vagy neki és a többieknek keljen utánuk takarítani. Csak este találkoztak velük kérdezték hol voltak, de értelmes választ nem kaptak ezért hagyták is. A további napokban, hetekben besegítettek ott ahol tudtak így meg is találták azt amivel le tudják kötni magukat és segítenek is a faluban, nem mondhatják rájuk azt, hogy hasznavehetetlenek. Mind be segítettek ott ahol tudtak, ahhoz amit értettek. 

Az ikrek voltak ez alól a kivétel, ők csak mindenkit megtréfáltak, Loki isten példáját követve, szinte meg is feledkeztek arról, hogy a klubháznál találkoztak Hablattyal. Első áldozatuk Astrid volt aki a sárga földig hordta őket és több kedvük nem volt már a lányt megtréfálni. Ellenben a többiekkel ők is szidták, de nem annyira, mint a lány, így folytatták. A többiek besegítettek a faluban, főként abban amiben a legjobbak voltak. Takonypóc a műhelyben segített a fegyverekkel és azok tesztelésében. Halvér a gyerekeknek tanított Hibbant és a sárkányok történetéről, arról, hogy kibékítette ki a két félt és hasonlók. 

Astrid segített a faluban a legtöbbet. Őrjáratozott a sziget körül, segített a kiképzésen vagy ő maga tartotta. Néha - néha pedig Hablaty anyának segített be, nagyon sok örömmel. Azért szorgoskodott a faluban, hogy ne szenvedjen a fiú hiányától és így, hogy egész álló nap dolgozik nem hiányolja annyira, sőt néha meg is feledkezett a kimerültségtől róla. De mégis eszébe jutottak a szavai valamiről és akkor egy kicsit elszomorodott, viszont tudta, hogy vigyáznak rá és bármelyik nap találkozhatnak. 

A napok ugyan úgy teltek, mindenki tette a dolgát semmi se történt a szigeten. Minden nyugodt volt semmi se fenyegette Hibbantot. Újabb nap telt el és Astrid levelet kapott Hablatytól. Nagyon megörült a hírnek és készülődni kezdett a találkozásra.