Hablaty új élete 77. fejezet

Reggel amikor felébredtem Astrid megint nem volt mellettem, ahogy felültem az ágyban a szobában se láttam sehol. Szóval addig amíg visszajön halálra unhatom magam. Aludni már úgy se tudok, a sajgó oldalam miatt se, de úgy alapjába véve se tudok. Szerintem ha rajtam lenne a műlábam le se tudnának állítani egy pillanatra se annyi energia van bennem, per pillanat. Egy sárkánynak elég altató lövedék kellene nekem is a leállításomhoz. De Astrid a közelembe se hozná a műlábam. Addig örül amíg nyugton maradok. Az is lesz vagy két nap, mert el kell mennem innen egy kis időre. Hisz még mindig nincs semmim Astridnak Songgletogra és komolyan remélem, hogy nem talál ki nekem valami hülyeséget a szülinapomra. Ha valamit csinál és olyan amin tettetnem kell, hogy boldog vagyok én megfordulok és ott hagyok mindenkit a francba és csak másnap megyek haza. Utána kapnék is Astridtól nem is keveset, de ha nem szeretném akkor mit tegyek. Nem játszatom meg egész este azt, hogy örülök annak, hogy mindenki azt mondja, hogy " Boldog Születésnapot " miközben tízen akárhány évig csak púp voltam a hátukon. Ettől megkímélném magam.
Hallottam nyílni az ajtót és Astrid lépett be rajta.
- Látom felébredtél. - mondta.
- Igen, de te nem voltál sehol. - duzzogtam.
- Netán baj ha elmegyek a reggelidért, hogy éhen ne halj? - kérdezte.
- Nem, de miért nem ébresztettél fel? - kérdeztem.
- Hidd el próbáltalak, de semmi se sikerült. Úgy aludtál, mint akinek sárkányaltatót adtak. - mondta mosolyogva.
- Azt veszem észre én is. - mondtam. - Fogatlan?
- Klausszal van kint... megint. Amikor felmentem enni velem jött és ott türelmetlenkedett, míg Klaus evett. Utána majdnem szerencsétlen a lábánál fogva húzta le a rétre. - mondta.
- Rámenős tud lenni. - mondtam vállat vonna.
Bár ne tettem volna, mert még jobban sajogni kezdett az oldalam. Csak felszisszentem, de Astrid már ott volt mellettem.
- Jól vagy? - kérdezte.
- Azt hiszem egy időre le kell mondanom a vállrángatásról és minden egyébről. - mondtam.
- Így igaz. - mondta és felállt. - Hozom a reggelid.
- Rendben. - válaszoltam. - Öhm... Astrid kérdezhetek valamit? - kérdeztem a tarkómat vakarva.

- Persze. - válaszolta és visszajött hozzám.
- Nem tervezel semmi olyat a születésnapomra amin meg kellene játszanom azt, hogy boldog vagyok? - kérdeztem. - Mert ha igen én előre szólok, hogy akkor lelépek onnan.
- Nem tervezek semmi ilyet. Tudom, hogy te nem szeretnél ilyet és azt is tudom, hogy utálod az ilyeneket. - mondta. - Úgy, hogy megnyugodhatsz és ehetsz.
- Nagy kő esett le a szívemről ezzel kapcsolatban. - mondtam és elkezdtem enni.
- Látszik is rajtad és az is, hogy még mindig nagyon fáj az oldalad. - mondta.
- És egy darabig még fog is. - válaszoltam.
- Minden mást megtanultál magadtól csak azt nem, hogy teli szájjal nem beszélünk? - kérdezte.
Összehúzott szemekkel és elég közömbös arccal néztem rá.

- Ma látom nem vagy vevő a viccekre. - mondta.
- Ehhez még fáradt vagyok. - mondtam.
- Fár... fáradt? 12 órát aludtál. Hogy lehetsz fáradt? - kérdezte.
- Épp ez az túl sokat aludtam, ami rám nem jellemző. Vagy 6 órát alszok vagy 8 órát általában. - mondtam.
- Oh, te szegény most mit csináljak? - kérdezte.
- Gúnyolódj csak, de te fogsz rosszul járni. - mondtam.
- Merthogy? - kérdezte.
- Egész álló nap csak azzal foglak idegesíteni, hogy felakarok állni. - mondtam.
- Gothi hagyott itt altatót, szóval ha túlságosan is idegesítesz egy időre eltudom intézni, hogy nyugton maradj. Úgy vigyázz magadra. - mondta és vissza vitte a tálat az asztalhoz.
- Tudod ez most fáj. - mondtam. - Ne várd, hogy egy következő ilyen után hozzád szóljak.
- Ezt most komolyan is kellene vennem? - kérdezte.
- Elméletben igen, de gyakorlatilag nem mondok semmit. - válaszoltam.
- Lehetetlen vagy. - mondta és beült az ölembe.
- Ez számomra nem újdonság. - mondtam és megcsókoltam.
- Hát a számomra se az egy jó ideje már. - mondta.
Éreztem, ahogy megrándul az arcom a fájdalomtól.
- Már most unod magad? - kérdezte.
- Nem. Fáj az oldalam. - panaszkodtam.
Már ült volna át mellém, de nem hagytam neki.
- Hablaty, ne csináld. - mondta.
- De nem attól fáj, hogy az ölemben ülsz. - mondtam.
- De... Hablaty, komolyan ne csináld. - mondta.
Sértődötten elengedtem és hagytam hagy üljön le mellém.
- Ne legyél megsértődve, csak a javadat akarom. - mondta az arcomat simogatva. - És amúgy is itt vagyok melletted.
- Tudom. - nyafogtam.
- Mi a baj? - kérdeztem.
Nem válaszoltam, csak magamhoz húztam és átöleltem, a fejemet pedig a nyakába fúrtam. Már magába, ahogy a levegőt vettem fájt, de semmit se tudtam ellene tenni. Pedig abban reménykedtem, hogy Astrid illata enyhít valamennyit a fájdalmon, de tévedtem.
- Nagyon fáj, igaz? - kérdezte.
- El se tudod képzelni mennyire. - válaszoltam.
- Hidd el, eltudom képzelni mennyire fájhat, hisz nekem is annyira fáj téged így látni. - mondta a fülembe.
Próbáltam nem gondolni arra, hogy iszonyatosan fáj, de nem ment. Olyan érzés volt, mintha valamit kiakarnának tépni belőlem és abba fogok belepusztulni. Éreztem, ahogy Astrid a hátamat simogatja vagy a hajamat. Örültem, hogy velem van, de komolyan olyan érzésem volt, hogy ott helyben fogok belepusztulni a fájdalomba. Egy idő múlva Astrid eltolt magától és rám mosolygott. Még arra se volt erőm, hogy viszonozzam.
- Hozok valamit ami csillapítja a fájdalmad. - mondta és kitúrta az arcomból az izzadt hajam. - És valamit a lázadra is.
Felállt és engem visszafektetett az ágyra. Pillanatokkal később vissza jött és odaadott egy korsót.
- Az van benne, mint tegnap. - mondta én csak bólintottam.
Nehézkesen leküzdöttem magamba. Most az egyszer éreztem azt, hogy semmi se marad meg bennem a fájdalomtól. Mivel a tüdőm is sérült - nem tudom hogyan - így egy jó ideig lesznek fájdalmaim, mint amikor megkaptam az első műlábam. Miután megittam a fájdalomcsillapító orvosságot Astrid beült mögém és segített a másikkal. Az se csusszant le valami könnyen, de biztos vagyok benne ha egedül lettem volna, ahogy az lement vissza is jött volna. Lejeb csúsztam az ágyon és a fejemet beleraktam Astrid ölébe.
- Nem sokára hatni fog mindkettő. - mondta az arcomat simogatva, bólintottam, pedig ahhoz se volt erőm. - Pihenj.
- Addig nem tudok míg nem hat az a nyamvadt orvosság. - mondtam. - Majd utána.
- Rendben. - válaszolta és megcsókolta a homlokom.
Éreztem, hogy jéghidegek az ajkai, de ez is csak a lázam miatt van. Egy idő után én törtem meg a csendet.
- Fázok és nem is kicsit. - mondtam.
- Mindjárt jövök keresek neked még pokrócot. - mondta és felállt mögülem.
- Oké. - nyögtem ki.
Még mindig nem éreztem, hogy hatna az a nyomorult fájdalom csillapító, sőt inkább rá segített a fájdalmamra. Astrid pár perccel később visszajött és vagy 3 takaróval takart be még. Majd visszaült mögém és a fejemet visszarakta az ölébe.
- Mikor fog hatni az a nyomorult fájdalom csillapító? - kérdeztem.
- Nem sokára, de ne nyafogj. - mondta.
- Könnyű azt mondani. Nem te érzed azt, hogy minden levegő vételnél belehalsz a fájdalomba. - morogtam.
- Hablaty...
- Ez még hetekig így fog menni. - mondtam.
- Tudom. - hajtotta a fejét a enyémre. - De itt leszek veled és segítek abban amiben tudok.
- Tudom én azt, de akkor is fájni fog. - mondtam.
Egy ideig némán ültünk, de sehogy se akart a fájdalom elmúlni. Komolyan mikor akar hatni a fájdalom csillapító. kis idő elteltével én törtem meg a csöndet.
- Tudod... most... jól jönne az az altató. - mondtam nehézkesen és mély levegőket véve.
- Elhiszem, de addig nem lehet míg nem hatnak az orvosságok. - mondta.
- Akkor már nem is fog kelleni. - mondtam.
- Ne gondolj ilyenekre. - mondta.
Komolyan ennyire jól ismer, hogy tudja mire gondolok.
- Megígérted, hogy nem hagysz el idő előtt. - mondta. - És még tartozol egy leánykéréssel.
- Most nevetnék ha nem pusztulnék bele a fájdalomba. - mondtam.
Csak mosolygott és az arcomat simogatta esetenként a hajamat túrta félre az arcomból.
- A lázcsillapító már hatót. - mondta.
- Ellenben a fájdalomcsillapítóval. - morogtam. - Tegnap gyorsabban hatot.
- Tegnap bealudtál. - mondta.
- Oh. - nyögtem ki. - Így már érhető.
- Elég fáradt voltál nem tudom mitől. - mondta.
- Tegnap jött ki rajtam a verés hatása. - morogtam.
- Ne morogj már annyit. Kispórolták a húst a szendvicsedből vagy mi? - mondtam.
- Ha nem tűnt volna fel nem eszek húsos szendvicset. - mondtam.
- Tényleg nem vagy vevő ma semmire. - mondta.
Ezzel sikerült egy kis mosolyt csalnia az arcomra.
- Na azért hatott valamennyit az a fájdalomcsillapító. - mondta.
- Úgy látszik igen. - mondtam és éreztem, hogy már nem fáj annyira az ha levegőt veszek.
Éreztem, hogy az arcomon sunyi mosoly jelenik meg. Felpillantottam Astridra, aki értetlenül nézett rám. Felnyúltam az arcához és megsimogattam, mire elmosolyodott és behunyta a szemét,  kapva az alkalmon magamhoz húztam a fejét és megcsókoltam. Egy kicsit váratlanul érte az egész, de azért mosolygott és viszonozta a gesztust.
- Most már nincs semmi bajod? Nem akarsz belepusztulni a fájdalomba? - kérdezte néhány centire az arcomtól.
- Már nem. - válaszoltam és újra megcsókoltam.
- Borzasztó vagy. - mormolta.
- Ez se újdonság. - mondtam.
Megszakítottam a csókot és felültem, majd megfordultam, Astrid nagy rémületére.
- Hablaty, m... mit csinálsz? - kérdezte.
- Arról volt szó, hogy ne mászkáljak, nem arról, hogy nem is ülhetek fel. - mondtam. - És ha tudni szeretnéd, már nem akarok belehalni a fájdalomba. És inkább ne tudj leállítani, minthogy azt lásd, hogy hogyan szenvedek.
- Igaz. - mondta. - De akkor se lenne szabad még felkelned. Legalább egy napot ki kellett volna bírnod mozgás ügyileg.
- És holnap is ezt mondtad volna...
- Nem igaz. - szakított félbe.
- De, igen is igaz. Figyelj, amit most mondok nem valami öröm hír vagy hasonló, sőt már félek, hogy mit fogsz csinálni velem ezek után, de tudnod kell róla. - mondtam.
- Miről kell tudnom? - kérdezte.
- Hogy ilyen esetből nem ez az első alkalom. - mondtam és az elképedt arca miatt inkább vissza feküdtem és próbáltam aludni. - Jó éjt, úgy 3 órára.
- Na állj csak meg és mond el mi történt. - mondta.
Nem válaszoltam.
- Hablaty Horrendous Haddock a Harmadik, kezd csak el mesélni mi történt. - szólt rám.
- Nem szeretem ha valaki így hív. - válaszoltam. - És a másik honnan tudod a teljes nevem?
- Az csak az én titkom. - mosolygott.
- Anya mondta el igaz? - kérdetem lemondóan.
- Talán. - mosolygott. - De mond csak el szépen mi történt. - szólt rám megint.
- De nem töröd el egyik végtagom se? - kérdeztem.
- Ez attól függ. - mondta.
- Astrid. - mondtam komoly arccal.

- Jó, nem lesz semmi bajod, de ha az ágyról leesel az nem az én hibám lesz és felelősséget se vállalok a dologért. - mondta feltartott kezekkel.
- Persze, majd csak úgy leesek az ágyról mi? - kérdeztem. - Főleg, hogy az magamtól lesz.
- Pontosan. - mondta. - De most szépen mondjad.
- Jó. - adtam be a derekam. - A repülős szerkómmal próbálkoztam amikor történt egy kisebb baleset, ami annyiból állt, hogy Fogatlan túl hamar engedett el a szárnyai közül, mert nem volt valami szilárd a talaj ahova landoltunk. Beszakadt alattam a föld - még most se tudom, hogyan - és a következménye az lett, hogy eltört a karom és 3 bordám. Fogatlan is és Thyra is ki volt akadva, hogy ez lett velem. De nem tehetek arról, hogy beszakadt alattam a föld. 3 nap után beadtam az unalmast és ott hagytam Sárkányszirtet és járkáltunk. Fogatlan megvolt sértődve. Thyrától megkaptam eleget amikor megtalált.
- Velük eljátszhattad, hogy elmész, de ha itt próbálkozol a nap minden egyes percében ki leszel ütve. - fenyegetett.
- De akkor, hogy fogok neked, gyógyulni? - kérdeztem. - Nálam alap, hogy kell egy kis mozgás a gyógyuláshoz.
- Igen és az is, hogy kétszer annyi sérüléssel kerülsz elő. - vágta rá.
- Ez se az én hibám volt. - mondtam.
- De belesétáltál a csapdájába. - mondta hangosabban.
- A fene se gondolta, hogy ez lesz a vége. - mondtam valamivel emeltebb hangon én is.
- Néha gondolkodhatnál előre is. - vágta a fejemhez és kiviharzott a szobából.
Elképedve néztem utána.

Mi ütött belé, ami fontosabb belém mi ütött. Egyszer beszéltem így vele, de az valamivel komolyabb volt, mint ez. Megígértem magamnak, hogy vele szemben sose emelem fel a hangom már és erre itt van ez. Morogva feküdtem vissza és próbáltam pihenni. Egy idő után hallottam nyílni az ajtót és Astrid lépett be rajta elég bágyadt képpel.
- Hablaty. - kezdte. - Én sajnálom az előbbit, nem úgy gondoltam. - ült le mellém.
- Én is sajnálom, hogy megemeltem a hangom veled szemben. - mondtam lesütött szemmel.
- Nem a te hibád én kezdtem az egészet. - mondta és megsimogatta az arcom.
- Igazából igazad van, néha gondolkodnom kellene előre is. - mondtam. - Nagyon jól tudtam, hogy Dagur támadni szeretne akkor és nem jöttem vissza, hogy szóljak. Nem gondolkodtam előre, hogy otthon mi lesz. Csak arra tudtam gondolni, hogy ki mit szólna ha haza mennék.
- Szóval 2 hétig kerülgeted a szigetet akkor? - kérdezte.
- Igen. - mondtam. -  Tudod a gyávaságom felül múlt mindent.
- De látod, hogy fogadtak téged. - mondta.
- Igen láttam. - válaszoltam halkan.
- Mi a baj? - kérdezte.
- Apa felhozta azt a témát mi szerint tudom, hogy én veszem majd át egy nap a helyét. - mondtam.
- Ez mikor volt? - kérdezett rá újra.
- Mi előtt szakítottam volna veled. - sütöttem le a szemem.
- Akkor ezért voltál még olyan? - kérdezte.
- Foglyuk rá. Ott volt még az az üzenet is ami itt még ismeretlen nyelven volt írva, Hibbanton meg már nem, na ez volt az amit sehogy se értettem. - mondtam.
- Üzenet? És otthon eltudtad olvasni az a sok ízét, mert én csak azokat láttam otthon, mint itt. - mondta.
- Szóval tudtom nélkül elolvastam egy ismeretlen nyelvű üzenetet. - mondtam.
- Odin örököse vagy az is lehet, hogy amit olvastál vagyis amilyen nyelven olvastad az Odin nyelve és csak az ő leszármazottjai tudják elolvasni. Lehetséges, hogy van ilyen. - mondta.
- Lehet az istenek nyelve is lehet. Ezt nem tudhatjuk. - ültem fel.
- Akkor ennyi erővel te is lehetsz az. - mondta.
- Persze félisten vagyok mi? - kérdeztem.
- A leszármazottja vagy, szóval lehetsz az. - mondta. - Mi volt az üzenetben?
- Meg kell védenem az éjfúriákat, segítenem kell minden sárkánynak és az eddigi összes leszármazott és Odin számít rám. - mondtam.
- Biztos sok volt ez így neked. - mondta. - Így érthető a kiakadásod.
- Hát igen. Előtte még ott volt az a két gyökér akik megfenyegettek, de nekem se kellett több én is megfenyegettem őket. Megakart ölni egy ismerősöm. Ott van még a prófécia is Elég sok dolog szakadt a nyakamba egyszerre. - mondtam.
- Az egyszer biztos. Figyelj tényleg sajnálom, hogy minden dühöm rajtad csattant a többiek miatt. Nem tudom mi mondatta velem azokat, de miután ott hagytál jöttem rá mit is mondtam. Egész este kint maradtam a medencében és gondolkodtam, hogy miként hozhatnám helyre a dolgot. Alig aludtam és másnap reggel körülbelül akkor indultam el hozzátok mikor elvittek téged. Először mind azt hittük, hogy Fogatlannal leléptél valahova repülni, de amikor a kikötőben ott volt Fogatlan egyedül rájöttem, hogy veled mi lehet. Ha a többiekkel nem kezdünk el rögtön keresni tuti, hogy lenne elég tüzelőnk télire otthonra. Elégé kiakadtam, hogy eltűntél. - mondta.
- Akkor nekem milyen lehetett azokat hallani tőled? - kérdeztem.
- Nem valami jó, nagyot csalódtál bennem. - motyogta halkan.
- Az igaz, de tudom, sőt látszódott is rajtad, hogy ideges vagy én meg rosszkor hoztam fel az egészet. De ha nem lettél volna az akkor is így reagáltál volna? - kérdeztem.
- Biztos, hogy igen, hisz te vagy a mindenem. Jó, hogy kiakadnék azon nyugodtan is ha szakítanál velem. - mondta.
- Ja de akkor szerintem nem csak sértésekkel lettem volna gazdagabb, hanem egy törött kézzel is. - mondtam.
- Meglehet. De ne akarj vele próbálkozni. - mondta.
- Többet már nem is akarok. - mondtam. - Elég volt az az egy.
- Elhiszem. - mosolygott.
- Fogatlan mit csinál? - kérdeztem.
- Nem tudom, mindjárt megnézem. - mondta.
- Előbb jöttél vissza. - mondtam.
- Igen, de az ajtóig jutottam el és a mögött gondolkoztam azon, hogy vissza jöjjek. - mondta mosolyogva.
- Jól van na, vedd úgy, hogy nem szóltam. - mondtam.
- Rendben. - mondta és felállt.
Az ablakhoz ment és kinézett rajta.
- A drága sárkányod éppen az öcsédet húzza föl s alá a réten. - mondta komolyan, de a szája sarkában bujkált egy mosoly.
- Rászokott. - mondta. - Velem is ezt csinálta csak engem a vízben húzott végig.
- Kár, hogy nem láttam. - mondta.
- Te minden cikis dolgot látni szerettél volna? - kérdeztem.
- Persze. Ez nem kérdés. - mondta felcsillanó szemmel.
- Lassan előfognak kerülni ilyenek. - mondtam.
- Szemét vagy. - mondta a vállamba ütve, de ez nem volt erős... annyira.
- Szerinted nincs elég bajom már így is. - mondtam.
- Talán. - mondta és vissza jött mellém.
A nap nagy részében aludtam vagy Astriddal beszélgettem esetleg bámultam, de úgy, hogy nem látta, de érezte, hogy figyelem.

Kérésem hozzátok!

Kezd megint megcsappanni az ihletem és arra gondoltam, hogy ajánlanátok nekem HTTYDs blogokat, hogy legyen ihletem. Bármilyen jöhet, csak kapjak egy kis ihletet. Koppintani nem fogok, mert nem szokásom, de ötletgyárnak viszont jó. Megköszönném nektek ezt.
Ha valaki szeretne nekem küldeni azt ide várom.

narancsmandarin4@gmail.com

Nagyon köszönöm, ha küldtök nekem blogokat. 

Az új rész készülő félben van és a napokban készen is lesz. 

Köszönöm már most előre.

Hablaty új élete 76. fejezet

* Hablaty *

Nem tudom mi történt velem, meg azt se, hogy mióta vagyok kiütve, de annyira emlékszek, hogy Astrid Takonypóc után fut, hogy megállítsa. Utána semmi, arról se, hogy mit csináltam vagy arról, hogy mi történt. Feljebb ültem az ágyban és körbenéztem a szobában, ahol voltam. Semmi se volt ismerős és még Fogatlan se volt velem. Néhány perccel később nyílt az ajtót és Astrid lépet be rajta... azt hiszem. Nem voltam benne biztos, hisz mikor legutóbb láttam nem így nézett ki.
Abból a pillanatnyi ledöbbenésből feleszmélt és odajött hozzám. Leült mellém
- Astrid? - kérdeztem elég gyér hangon.
- Jól vagy? - kérdezte és a hangjába nyoma se volt az undornak, amit már megszoktam az évek alatt tőle.
Megfogta kezem amit nem értettem, de tetszett az érzés.
- Mi történt? - kérdeztem.
- Mire emlékszel? - kérdezett vissza.
- Arra, hogy te Takonypóc után rohansz, miután látta velünk Fogatlant. - válaszoltam értetlenül.

- Oh. - bökte ki amit nem értettem.

- Hol van Fogatlan? - kérdeztem körbe nézve. - Takonypóc nem árult be minket apámnak és nem lett semmi baja Fogatlannak? Apám nem bántotta ugye? Jól van? - kérdezgettem kétségbe esve. - Astrid, kérlek mondj már valamit. 

- Nyugodj meg. Minden a legnagyobb rendben van. Fogatlan jól van, semmi baja, Klausszal van kint. Az egyetlen probléma az az, hogy a fejedet ért ütéstől 3 év kiesett az emlékeidből. - mondta Astrid.

Mennyi?! Ez meg mégis, hogy lehetséges. Hogy eshetett ki az életemből 3 év emléke.
- Hogy mennyi, de mi történt? - kérdeztem értetlenül.

- Jól hallottad. Én viszont nem tudom mi történt veled, hogy semmire se emlékszel az elmúlt 3 évről, mert nem voltam ott. - mondta.

- Mi volt az alatt a 3 év alatt amire nem emlékszek? - tettem fel a kérdést. 

- Elég sok minden. - válaszolt. - Miután Takonypóc után rohantam te úgy döntöttél, hogy elmész, hogy Fogatlant megvéd és legyőzted azt az ízét a fészekben, de utána se jöttél vissza, hanem világot jártál. Ahogy nekem mesélted miután haza jöttél 3 év elteltével, hogy mi történtek veled elég kevés amit tudok. Ami most a leghihetetlenebb lesz számodra az az, hogy az anyád nem halott és te hoztad vissza a szige...

- Álljunk csak meg egy pillanatra, hogy lehetséges az, hogy az anyám aki halott, velünk van a szigeten és én találtam rá. Ez azért még is csak hihetetlen. - mondtam. - Hogy lehet velünk?

- A sárkányok nem azért vitték el, hogy megöljék, hanem azért, mert tudták, hogy ő nem közénk tartozik, ahogy te se. - válaszoltam.

- Miért? - kérdeztem.

Jó én mindig tudtam, hogy nem tartozok ide, de ő honnan, nem mondtam neki el akkor. De viszont ő tudja, hogy mi történ velem 3 év alatt.

- Ez a másik ami hihetetlen lesz neked, de igaz. Azért voltál más, mert te Odin örököse vagy. Az egyetlen aki képes éjfúriát szelídíteni. - mosolygott rám.

Hogy én Odin örököse legyek, na jó ez már valami vicc. Bár Astrid nem hiszem, hogy viccelne, ő nem az ikrek, de azért ez hihetetlen. Én, mint Odin örököse.... ááá ez hülyeség.

- Igazság szerint ami a leghihetetlenebb most nekem az az, hogy te itt vagy... velem és nem félsz attól, hogy valami történik veled vagy a ház ránk dől és nem is utálkozva nézel rám. - taglaltam. 

- Sose éreztem irántad utálatot. Fontos voltál nekem mindig, ahogy most is az  vagy. És az elmúlt 2 hónapban miután haza jöttél mi együtt voltunk. - hajtotta le a fejét Astrid.

Persze, hogy én Astriddal járjak. Még álmomba se hinném el nem, hogy a valóságban. Kezdtem már tényleg azt hinni, hogy ez csak egy hülye vicc.

- Ez nem egy hülye vicc akar lenni, amit az ikrek találtak ki? - kérdeztem aggódva.

- Nem, nem az. Mind igaz amit mondok. - pillantott fel rám. - De inkább folytatom. Szóval, ahogy nekem mondtad egy évig voltál az anyáddal valami fészekben, ahol az alfa sárkány volt, mikor megtámadtak titeket és harcoltatok azzal a valakivel, aki arra kényszerítette Fogatlant, hogy megöljön téged, de nem sikerült, de a következménye az lett, hogy a lábadat pótolni kellett egy műlábbal. Az utána következő másfél évről nem tudok semmit. Miután haza jöttél Dagur támadott amibe megsérültél, de felépültél. Elég sok bajod esett az elmúlt 2 hónapban, de mindegyiket túl élted. Itthon meg minden rendben volt, a sárkányokkal békét kötöttünk és velünk éltek. - mondta Astrid. - Ezt mind neked köszönhetjük.

- Hogy nekem az emberek valamit köszönnek. Astrid, én mindig is első számú közellenség voltam a sárkányok mellett. Bármikor megláttatok ti vagy bárki más csak került, nehogy a fejére essen egy ág vagy valami hasonló. - mondtam komolyan. - Az emberek utáltak mindig és utálni is fognak, ez az egy nem fog változni soha. Ha köszönnének nekem valamit az az lenne, hogy eltűnjek innen örökre.

- Ez nem igaz. Az emberek nem utálnak téged. És van valóság alapja ennek az egésznek. Tessék. - takarta ki a lábam.

Csak mereven bámultam a bal lábfejem helyére. Lassan beugrott minden az elmúlt 3 évről. Néhány percig csak némán ültem, összehúzott szemekkel meredt magam elé és gondolkodtam a történteken.

- Jól vagy? - kérdezte Astrid mellőlem aggódva.

Összehúzott szemöldökkel néztem fel rá, majd egy pillanatra vissza a lábamra

- Emlékszek mindenre. - mondtam ki egyszerűen. - Az egész egy csapda volt. Dagur csőbe húzott.
- M... mi történt a hajón? - kérdezte Astrid.
- Ahogy körbenéztünk a hajón senkit se találtunk, de amikor felmentünk Fogatlant elkapták engem meg megkorbácsoltatott és megveretett. Megfenyegetett és ott hagyott volna, de vissza szóltam neki, mire belém rúgott, ami miatt be is vertem a fejem valamibe és ezért nem emlékeztem semmire. Sajnálom, hogy azt mondtam, hogy hazudsz. - hajtottam le a fejem.
- Én se hittem volna el, ha valaki ilyennel áll elő nekem. De a lényeg, hogy jól vagy... legalábbis. - mondta.
- Miért? - kérdeztem zavartan.
- Elég sok bajod lett Dagur miatt. - válaszolta.
- Például? - kérdeztem.
- A hátad ugye bár. Több csontod is zúzódott, eltört 4 bordád és a tüdőd is sérült. Volt egy monoklid is ami még látszik. - mondta.
- Úgy látszik oda kell most figyelni rám este, hogy lélegzek még. - mondtam mosolyogva.
- Ez nem vicces, igen is komoly baj. Elég bajod volt már így is. - morogta Astrid.
- Tudom, hogy aggódtál értem, de már jól vagyok és több bajom egy ideig nem lesz, ígérem. - ígértem meg.
- Ezt nem ígérheted meg ilyen egyszerűen. - válaszolta Astrid.
- Oh, dehogynem. Egy részről te se hagyod és Fogatlan se hagyja, hogy bajom essen. Más részről jó ideig sehova se tudok menni és nem is akarok. Dagurt meg kerülnöm kell, amúgy is. - magyaráztam.
- Miért? - kérdezte értetlenül.
- Annak ellenére, hogy egy őrült komolyan kell venni. Megfenyegetett, hogy ha az útjába kerülök nem úszom meg ennyivel. És inkább megteszem amit mond, minthogy valami sokkal komolyabb bajom legyen. Te meg ne aggódj folyton értem. - mondtam mosolyogva.
- Nincs egy olyan pillanat, hogy ne aggódjak érted. - mondta és megsimogatta az arcom.
- Egy kérdésem van. Ettél rendesen és aludtál is rendesen míg ki voltam dőlve? - kérdeztem komolyan.
- Klaus addig nem hagyott békén, míg nem ettem. És aludtam is, nem vagyok te aki 3 napig is kibírja. - mondta egy félmosollyal.
- Gyere csak ide. - húztam közelebb magamhoz.
Amint elég közel volt hozzám, megcsókoltam.

Hallottam nyílni az ajtót, ahogy Astrid is, de nem szakítottam meg a csókot. Úgy is megfogjuk tudni ki jött be.
- Jó, oké, felfogható az, hogy jól vagy már, de abba hagyhatnátok ezt. - szólalt meg Klaus.
Mindketten bele mosolyogtunk a csókba és úgy is váltunk szét egymástól. Felnéztem Klausra, de csak egy gyors mosolyt kapott tőlem, mert Fogatlan befurakodott hozzánk és dorombolva bújt hozzám.
- Szia, pajti. - öleltem át a fejét, majd azzal is lökött egy kicsit el magától.

- Jól vagyok már, de akkor se fogtok hagyni felállni. - mondtam. - Ezt tudom jól. Tudom, hogy aggódtál értem, de már nem kell, jól vagyok... azt hiszem. De az biztos, hogy egy jó ideig nem hagyjátok, hogy felkeljek innen.
- Nem, mintha feltudnál állni, míg Bélhangos nem csinál neked egy új lábat. - mondta Astrid.
- Van egy tartalék a kosaramban. - válaszoltam.
- Gondolhattam volna. - forgatta meg a szemét Astrid.
- Hogy viselkedett? - kérdeztem Fogatlanra utalva.
- Elég jól viselte, hogy ki vagy feküdve. Evett rendesen és aludt is. - válaszolt Klaus. - Nem volt semmi baja.
- Te foglalkoztál vele? - nézett Klausra.
Nem hittem volna róla, hogy foglalkozna vele, hisz mióta minden ok nélkül megtámadta egy sárkány tart tőlük.
- Mondjuk úgy, hogy nem hagyta, hogy unatkozzak. - válaszolta Klaus.
- Ezt vegyem úgy, hogy lecseréltél. Még arra a kis időre is. Ez a hála, te óriás gekkó. - játszottam vele.
Fogatlan csak mosolyogva hagyta magát.

- Én megyek. - szólalt meg Klaus.
Fogatlan kíváncsian kapta arra a fejét, majd vissza a hozám.
- Menni szeretnél, akkor menj csak. - mondtam és hagyta elmenni. - De estére gyere vissza. Amúgy kösz, hogy foglalkoztál vele és most is!
- Ugyan ilyen szigorú leszel ha gyereked lesz? - kérdezte a mellettem ülő Astrid.
- Nem. Akkor még szigorúbb leszek. - válaszoltam komolyan.
- Hogy érzed magad? - kérdezte Astrid.
- Jól, hogy tudom mindketten jól vagytok. Jó tudom, hogy aggódtatok, de jól vagytok... nektek semmi bajotok nem lett és ez a lényeg. - megsimogattam Astrid arcát.
- Mindenki aggódott érted, nem csak mi. - mondta. - Nem fogod elhinni, hogy ki aggódik érted.
- Na ki? - kérdeztem unottan.
- Takonypóc. - mondta ki egyszerűen.
- Hogy ki? - kérdeztem.

- Biztos, hogy ugyan arról a Takonypócról beszélünk? - kérdeztem.
- Igen, én magam kérdeztem meg tőle és mondta el nekem. - mondta komolyan. - Ha bocsánatot kérne tőled megbocsájtanál neki?
- Ez attól függ, hogy miről akar bocsánatot kérni. - mondtam.
- Igaz. - mondta Astrid. - De megbocsájtanál neki?
- Igen. - mondtam. - Ahogy apa mondaná a főnök legyen jobban a törzsével.
- Vigyázz még a végén a jobb kezed lesz. viccelődött.
- Hé ezzel ne viccelődj, mert bejöhet még. - mondtam komolyan és megfogtam a kezét.
Ő meg hümmögve bólogatott komolynak nem mondható arccal.

- Beszéljünk valami másról. - mondtam.
- Miről? - kérdezte.
- Te akartál velem beszélni valamiről. - mondtam.
- Ezt persze hallottad. - nevetett.
- Mindent hallottam. Szóval miről szeretnél velem beszélni? - kérdeztem.
- Míg ki voltál dőlve eszembe jutott néhány emlék, volt jó is és kevésbé jó. Jobban mondva borzasztó. - mondta szomorúan.
- Minden rendben? - kérdeztem.
- Csak az emlékek. - mondta.
- El akarod mondani? - tettem fel a kérdést.
- Igen. - válaszolta. - Nem tudom, hogy te emlékszel arra, hogy miután a falu újra állt a világ réme pusztítása után és téged már mindenki utált, mi találkoztunk és váltottunk pár szót. Megkérdezted, hogy sajnálom, hogy évekig a legjobb barátod voltam, de nem válaszoltam, mert nem tudtam mit mondjak erre. Te azt hitted, hogy azért hallgatok, mert sajnálom, hogy barátkoztam veled. Mielőtt elmentél volna még azt mondtad nekem, hogy sajnálod, hogy évekig egy kölöncöt és egy balekot kellett elviselnem. Válaszoltam volna, de már nem voltál ott és napokig nem is láttalak az után. Próbáltam beszélni veled, de te kerültél és feladtam, hogy valaha újra beszélő viszonyban leszünk. - mondta halkan.
- Emlékszek erre. És persze, hogy azt következtettem le a hallgatásodból, hogy bánod azt, hogy rám vesztegetted az időd. Mindenki tudja, hogy a hallgatás beleegyezés. Miután válaszoltam elmentem a parti barlangba ahol mindig meghúztam magam ilyenek után. Fájt, hogy így gondolod és azért kerültelek, mert azt hittem még az addigiaknál is jobban megakarsz alázni vagy bántani. Jobbnak láttam nem a szemed elé kerülni. - mondtam. - De ez már a múlt.
- Az, de akkor is hozzánk tartozik. - mondta.
- Igen, hozzánk. - válaszoltam. - És milyen emlék jutott még eszedbe régebbről?
- Az amikor a szüleimmel apád megkötötte a szerződést. Mi az egyik sarokban játszottunk, te felálltál, mert valamit adni akartál neked, de elestél és az a valami kiesett a kezedből és fejbe talált engem. Vállon ütöttelek és elvonultam sértődötten, de visszamentem amikor hallottam, hogy már a sírás kerülget. Megöleltelek és ugyan olyan lettél, mint mielőtt megütöttelek volna, ha nem boldogabb. - mondta mosolyogva. - Mit akartál adni nekem akkor?
- Egy medált. A neved kezdőbetűjét ábrázolta. De mivel kirepült a kezemből és eltűnt nem tudtam odaadni. Persze előkerült csak akkor már nem voltunk jobba és semmi értelme nem volt odaadnom, hogy mindenki előtt a fejemhez vágd. - mondtam.
- Meg van még? - kérdezte felcsillanó szemekkel.
- Valahol meg, majd megkeresem ha haza mentünk. - mondtam.
- Várni fogom. - mosolygott.
- Azt gondoltam. De mik jutottak még eszedbe? - kérdeztem.
- Olyanok, mint amikor éreztem, hogy figyelsz a portyák alatt vagy én téged. A legtöbb mostani volt. - mondta.
- Például? - kérdeztem.
- Amikor Fogatlannal először repültünk, az első csókunk amit te kezdeményeztél a medencében miután haza tértél, mikor megvédtél Dagurtól a saját épséged árán, azután éjjel - nappal melletted voltam és ápoltalak. Minden csókunk, ölelésed és érintésed. Amikor megláttál a faluban bármikor az arcodon mosoly jelent meg, bármennyire elfuserált napod volt. És...
- És? - emeltem meg a szemöldököm.
- Akárhányszor azt mondtad, hogy szeretsz a szívem nagyot dobbant. - mosolygott.
- Ez esetben. Szeretlek. - mondtam mosolyogva.
Lesütötte a szemét és csak mosolygott. Csak nézetem, ahogy zavarban van, pár perccel később felpillantott rám.

Ahogy feltűnt neki, hogy nézem a mosolya szélesebb lett. Átkaroltam a derekát és magam mellé húztam. Egy pillanatra felállt, hogy megforduljon és vissza is ült mellém. A fejét a vállamra hajtotta és engem nézett. Már egy jó idő eltelt azzal, hogy engem nézett.
- Megtaláltad a monoklim vagy még keresed? - kérdeztem és rá néztem.
- Nagyon vicces. - mondta. - De baj, hogy nézlek.
- Nem. - mondtam.
- Akkor meg? - kérdezte.
- Semmi. - ráztam meg a fejem.
Lejeb csúszott, a fejét beljebb rakta a vállamon és lehunyta a szemeit. Néhány perc múlva már szuszogva aludt. Én is fáradt voltam így beljebb csúsztam az ágyban, magammal húzva Astridot és lefeküdtem aludni én is. Alkonyat tájt ébredtem fel, de Astrid már nem volt mellettem. Felültem és körbe néztem a szobában. Az asztalnál ült és evett. Ahogy feltűnt neki, hogy ébren vagyok állt volna fel, hogy hozza a vacsorám.
- Egyél, majd utána ide hozod. - mondtam.
- De enned kell. - mondta.
- Ha 5 perccel később eszek nem lesz bajom. - válaszoltam.
- Rendben. - mondta és folytatta az evést.
Visszadőltem a párnákra és figyeltem.
- Hogy érzed magad? - kérdezte.
- Most, hogy kérdezed egy kicsit fáj az oldalam, ahol belém rúgott, de nem nagyon úgy, hogy megnyugodhatsz. - mondtam.
Egy kicsit füllentettem, nem kicsit fáj az oldalam, hanem nagyon, de nem akarom, hogy ugráljon nekem és baja legyen.
- Ha ettél valamit kapsz rá valami orvosságot. - mondta.
- Rendben. - válaszoltam.
Komolyan mi volt abban a csizmában, hogy 4 bordám eltört a rúgástól, sőt a tüdőm is sérült tőle. Csak az én kedvemért kibélelte vassal vagy mi. Az a kicsi fájdalom is ami az oldalamat mardosta iszonyatosan fájt. Csodálom, hogy nem nyögtem föl a fájdalomtól.
- Csak egy kicsit fáj mi? - kérdezte gúnyosan. - Látszik rajtad, hogy szenvedsz a fájdalomtól. Csak egy " kicsit " látszik rajtad, hogy majd' bele pusztulsz a fájdalomba és csak az én kedvemért nem üvöltözöl.
- Ennyire lerí rólam? - kérdeztem.
- Igen. - mondta.
- Bocs, hogy azt mondtam, hogy csak egy kicsit fáj. - mondtam.
- Engem akartál védeni egy esetleges kiborulástól, de már azóta látszik rajtad, hogy fáj, mióta felébredtem. Felébreszteni meg nem akartalak, mert fáradt voltál. - mondta, ahogy leült mellém. - Egyél valamennyit.
Nagy nehezen, de ettem valamennyit, majd oda hozott nekem egy korsót.
- Ettől egy kis idő elteltével már nem fog fájni. - mondta és odaadta.
Míg megittam visszavitte a tálat az asztalra és visszajött hozzám.
- Olyan, mint a buggyant jaktej. - panaszkodtam.
Ezen elmosolyodott.
- Mielőtt elalszol átkötözzünk. - mondta.
- Kivel? - kérdeztem.
- Akkor mondom másképp, átkötözlek. - mondta.
- Minek, vagyis miért? - kérdeztem.
- A bordáid így jobban összeforrnak és nem lesz bajod se tőle. - mondta.
- Rendben. - mondtam.
Egy ideig még szenvedtem a fájdalomtól, de mire Fogatlan megérkezett hatott az orvosság. Odajött hozzám, megsimogattam és elment aludni. Ha ő ennyire fáradt akkor Klaus mennyire lehet fáradt. Még egy óra eltelt, de nem akartam aludni, de azt éreztem, hogy a szemeim le - lecsukodnak. Persze ez Astrid figyelmét se kerülte el.
- Majd' leragadnak a szemeid. - mondta mosolyogva.
- Menj keresztül azon amin én. - gúnyolódtam.
- Gyorsan átkötözlek és alhatsz. - mondta és odajött hozzám valamikkel.
Ha nem lettem volna ennyire fáradt tutira megtudtam volna nevezni azokat az ízéket, de félkomásan még a nevemre is alig emlékeztem nem, hogy azokra. De Astridnak igaza volt 2 perccel később már a párnákra fektetett le. Éreztem, hogy ez a kötés valamivel szorosabb volt, mint az előző és a vállamon is át lett vezetve vagy kétszer. Ahogy a fejemet a párnákra rakta lehunytam a szemem és próbáltam aludni. Hallottam, ahogy halkan pakol, majd odajön hozzám és befekszik aludni ő is. A fejét a mellkasomra hajtotta én meg valahogy átöleltem a derekát, de arra már nem emlékezek, hogy hogyan sikerült. Pillanatokkal később már aludtam is, szerintem még azt is átaludnám ha egy rakás gronckel tojás robbanna fel közvetlenül mellettem. 

Hablaty új élete 75. fejezet

Míg a többiek elindultak a hajó után addig Klaus a hajón mászkált és gondolkodott. Abban biztos volt, hogy nem a hajóval fog vissza menni a szigetre. Valahogy úgy érezte, hogy egy kis távolság Hibbanttól neki is jót tesz. Másrészről meg abban reménykedett, hogy a kapcsolatuk Hablattyal ez idő alatt míg ott lesz lesz olyan szoros, mint volt vagy legalább ahhoz hasonló. Ahogy a hajón sétált hallotta az apját, ahogy beszél arról, hogy milyen baja lehet a testvérének. Visszafordult és bement a kabinba, hogy pihenjem, már ha tudna ezek után. Nem most érezte először, hogy az apja számára a törzs néha sokkal fontosabb, mint a fiai épsége. De ez nem csak most van így régen is így volt, csak a testvérénél jobban lehetett látni. Nagyon jól tudja, hogy nem gondolhat ilyenre, de másra nem nagyon tud.
Astrid jobban aggódik Hablatyért, mint bárki. Fogatlanról nem is beszélve. A fiú értette, hogy testvére miért választotta a sárkány társaságát inkább, mint az emberekét. Hisz az jobban megérti, mint az emberek. És 3 évig apja helyett is apja volt. Úgy törődött vele, vigyázott rá és szerette, ahogy az apjának kellett volna. Kis idő múlva kiment a kabintól és újra sétálni kezdett a hajón. Az orrban futott össze az apjával.
- Mikor érünk oda, apa? - kérdezte.
- Reggelre. - válaszolt. - Menj és pihenj valamennyit.
- Rendben. - indult vissza a kabinba a fiú.
Pár perc múlva már a kabinban volt és próbált aludni, de sehogy se sikerült. Ahogy próbált elaludni hallotta,a hogy kint sárkányok szállnak le a hajóra. Semmi kedve és ereje se volt kimenni, meg  jól tudta, hogy kik szálltak le a hajóra. Nagy nehezen sikerült elaludnia, de néhány óra múlva felébredt, mert nem tudott már aludni. Nem sokkal később pirkadat után megérkeztek a szigetre.
Vártak már rájuk a sárkánylovasok, mert azok hajnalban elindultak a hajóról a szigetre, hogy szóljanak Astridnak, hogy nem sokára megérkeznek. A lányon kívül mindenki lent volt a kikötőben. A lány a ház előtt állt és figyelte a beérkező hajót, már felfele tartottak a kikötőből amikor meghallotta bentről a fiút köhögni, de nem értette, hisz az még mindig eszméletlen volt. Gondolkodás nélkül vissza ment a fiúhoz és óvatosan felhúzta ülésbe, hátha könnyebben kap úgy levegőt és abba hagyja a köhögést. Bár nem volt magánál a fiú, de ez is megerőltető volt neki az állapotához képest. Már attól a pár perctől is amit keresztül köhögőt izzadság jelent meg a homlokán. Astrid gyengéden vissza fektette az ágyba és elment az asztalon lévő tálért, ami mellé még magához vett néhány száraz rongyot. Ahogy vissza ült a fiú mellé rögtön letörölte az arcáról az izzadságot, ahogy a rongyot elvette vért látott kiszivárogni a fiú száján. Megijedt, hisz nem tudta mitől lehet, hogy vér szivárog ki a száján.
- Hozd fel Gothit amilyen gyorsan csak tudod. - fordult Fogatlanhoz.
Az rögtön felpattant és kiment a házból a falu vénjéért. Letörölte a vért a fiú szájáról és figyelni kezdett. Pár perc elteltével meghallotta a fiú nehézkes és akadozó légzését, amit előző nap nem hallott. Kis idő elteltével nehézkesen, akadozva, de megszólalt és Astrid nevét ejtette ki. Astrid szíve nagyot dobbant a neve hallatán, hisz a fiú ezzel jelezte, hogy tudja ott van mellette.
- Itt vagyok. - simogatta meg a fiú arcát.
- Astrid.... - mondta ki még egyszer a lány nevét, de mielőtt az reagálhatott volna folytatta. - Ne... nem hagy... hagyhatom, hogy bántsák.... őt.
Közelebb húzódott a fiúhoz és megfogta a kezét.
- Nem lesz semmi baj. Biztonságban vagy. Veled vagyok... mint mindig. - mondta a lány.
Nagyon jól tudta, hogy az utolsó otthon töltött napját éli át amit Hibbanton töltött 3 éve. Akkor beszélt ehhez hasonlóan, amikor kiállt az egyetlen barátja mellett azon az estén. Azután az egy mondat után már nem szólalt meg. Nem sokkal később bebotorkált az ajtón a falu vénje. Senki se volt vele, pedig a lány úgy hitte, hogy mindenki ott fog tolongani, hogy mi baja van a fiúnak. Astrid nagy örömére nem küldték ki onnan, hanem inkább a segítségét kérte a vén. Negyedóra alatt készen is volt a fiú megvizsgálásával és a sérüléseinek az ellátásával. Magával hívta a lányt is. Mindenki más a főházban várakozott, ez alól Fogatlan a kivétel, ahogy kiléptek a házból a sárkány bement a gazdájához. Astrid rögtön leült egy székre, nem akar összeesni attól, amit hallhat. Bélhangos fordításával megtudták mi is a baja a fiúnak. Astrid csak mereven bámult maga elé a hallottaktól. Nem akarta elhinni, hogy ennyi baja esett a fiúnak, de a legtöbben ugyan úgy voltak, mint a lány.
- Mi történhetett vele? - tette fel az ész szerű kérdést Klaus.
- Dagur. - bökte ki Astrid.
- De az nem lehet, hisz lezuhant arról a szirtről. - mondta a fiú.
- Igen, de túl élte és ez volt a bosszúja. - válaszolta a lány.
- Haza visszük. - szólt közbe a törzsfő.
Erre a vén csak a fejét rázta és a földbe kezdett rajzolni.
- Azt mondja nem lehet, mert ha megmozdítjuk, akkor.... abba bele is halhat. - mondta.
- Hogy mi? - kérdezték egy páran.
Astrid ült egyedül az asztal mellett holtra vált arccal, némán. Képtelen volt mozdulni és semmire se tudod figyelni. Egy dolog járt a fejében, ha kell ő maga nem fogja hagyni, hogy a fiút megmozdítsák. Míg nagy nehezen a törzsfő eldöntötte, hogy itt hagyja fiát felépülni, Astrid vissza ment a fiúhoz. Mindenki az elkövetkezendő órában azzal foglakozott, hogy a hajót felkészítsék a vissza útra. Már alkonyodott amikor Astrid hallotta nyílni az ajtót, de nem nézett fel. Pillanatok múlva úgy is megtudja kijött be. Nem is tévedett épp, hogy becsukódott az ajtó meg is szóltat aki belépett.
- Jól vagy? - kérdezte Klaus a lánytól.
Az szomorú szemekkel nézett fel a fiúra.

- Jobb kérdés nem jutott eszbe? - kérdezett vissza lány.
- Hát... nem. - válaszolta a fiú.
- Az látszik. Hogy - hogy itt maradtál? - nézett fel rá a lány először mióta belépett a fiú szobába.
- Úgy érezem jónak ha itt maradok veletek. Hablatynak és neked is szükséged van rám. - mondta Klaus.
- Nekem? Nekem nincs rád szükségem, csak arra, hogy ő jól legyen. - válaszolta értetlenül Astrid.
- Akkor másképp fogalmazok. - mondta a fiú. - Valakinek rád is kell figyelnie.
- Rám ugyan senkinek se kell figyelnie. - mérgelődött Astrid.
- Oh, dehogynem kell és ezt te is tudod. Egészen addig nem fogsz aludni  és enni míg fel nem ébred. Miután meg felébred nem mered elmondani neki, mert félsz attól, hogy mit reagál rá. - mondta a fiú.
- Ez nem igaz. - vágta rá Astrid, pedig nagyon jól tudta, hogy a fiúnak igaza van.
- Ne tagad le, mert ugyan olyan jól tudod, hogy igaz, mint én. - ült le egy székre Klaus. - Figyelj nem csak te aggódsz érte, hanem mindenki más is, csak senki se mutatja ki. Hülye egy viking szokás, de ez már nem is fog változni sose. Mind aggódunk érte és félünk attól, hogy talán nem fog felébredni vagy fog valamire egyáltalán emlékezni az életéből....
- Fog, mert tudja, hogy vele vagyok. - vágott közbe Astrid.
- Rendben. Amíg te vele vagy addig nem kell aggódnunk, hogy baja lesz. Néhány nap múlva meg úgy is felébred és nem fogod tudni arra bírni, hogy nyugton maradjon. - mondta egy félmosollyal Klaus.
- Biztos vagy benne? - kérdezte halkan Astrid.
- Nehogy most veszítsd el a hited. Eddig te bíztál benne a legjobban, hogy mindig felépül és eddig mindig bejött, akkor most is úgy lesz. - tette a kezét a lány vállára. - Ha már olyan sok mindent túl élt ezt is túl fogja hidd el. - mosolygott a lányra bátorítóan.
- Igazad van. - fordult vissza az ágyban fekvő fiúhoz Astrid.
- Mint általában. - állt fel a fiú. - Később még vissza nézek és hozok neked vacsorát.
Astrid csak bólintott és tovább figyelte a fiút, közben több emlék is megjelent a szemei előtt. Ilyen volt például, mikor először repültek együtt Fogatlan hátán, vagy az első igazi csókjuk, amit a fiú kezdeményezett akkor miután hazatért, hisz mielőtt elment volna az nem volt igazi csók, csak egy gyors szája puszi volt. Ahogy a fiú a saját épsége árán se engedte, hogy neki valami baja essen, amikor az az őrült Dagur megtámadta a szigetet, ahogy azután éjjel - nappal mellette kellett lennie és ápolta. Minden egyes csókjukra, ölelésekre és a fiú érintéseire. Vagy épp megpillantotta a faluban vagy bárhol máshol őt, még ha távolról is, de a fiú arcára mindig széles mosoly ült ki ha meglátta őt, nem beszélve a lányról. Akárhányszor mondta ki, hogy szerei a lány szíve nagyot dobbant. Gyerekkorukból csak egy emlék maradt meg benne ami fontos volt neki, még pedig az amikor a szüleik megkötötték a szerződés, hogy bármi történik nekik egybe kell kelniük, míg a szüleik a szerződést rendezték addig ők ketten a Nagy terem egyik sarkában játszottak. Emlékezett arra, hogy a gyermek Hablaty szerettet volna oda adni neki valamit, de amint felállt és elindult felé megbotlott és az a valami kirepült a kezéből fejbe találva őt, majd eltűnt és sose tudta meg, hogy mi is volt az. Mivel hirtelen érte az az egész, de tudta, hogy a kis Hablatyon kívül senki se lehetett a vállba ütötte a kisfiút és arrébb ment, de amint meghallotta szipogni maga mögött a fiút megbánta amit tett és visszament a fiúhoz, majd átölelte. Attól a pillanattól kezdve legjobb barátok lettek és semmi se választotta el őket egymástól, egészen addig míg a faluból mindenki ki nem tagadta a fiút. Az alatt az idő alatt legjobb barátokból többek lettek egymás számára, de erre a lány csak akkor jött rá miután elhagyta a fiú az otthonát.
Nem értette a lány, hogy miért pont ez az emlék maradt meg a régi időkből kettőjükkel kapcsolatban, de ezt érezte magának a legkedvesebbnek. Ahogy tovább figyelte a fiút egy olyan emlék tárult a szemei elé amit már rég elfelejtett. Bármi baromságot csinált a fiú és az neki nem tetszett akkor mindig Haddocknak hívta a fiút aki ezt ki nem állhatta és akkor csak morgott néhány óráig, míg a lány egy puszit nem adott az arcára amitől lenyugodott, de addig a lány jókat kacagott a fiún és azon ahogy morgott magában. egy ideig még gondolkodott és próbált még a gyerekkorukból emlékeket összeszedni. Egy eszébe is jutott csak az nem volt épp valami kellemes.

" Már egy jó idő eltelt azóta, hogy a világ réme lerombolta a falujukat, ami immáron újra állt. A faluban sétált amikor a fiú vele szembe jött, amint meglátta a lányt óvatosan és bátortalanul elmosolyodott, bár már nem volt olyan a mosolya, mint azelőtt. Látta rajta, hogy más lett, de nem foglakozott vele, csak szépen elsétált mellette. De a fiú nem hagyta annyiban.
- Astrid. - szólt utána félénken.
Ő csak megtorpant, de nem fordult meg. Háttal állt a fiúnak és úgy szólt vissza neki.
- Mit akarsz? - kérdezte.
- Mi történt veled, hogy ennyire ki nem állhatsz? - kérdezte a fiú. 
- Nem én lettem más, hanem te. És azt csak magadnak köszönd, hogy senki se törődik veled. Nem mondom azt, hogy sajnálom ami veled történt, mert magam se tudom mi az. - indult tovább. 
- Akkor azt is sajnálod, hogy évekig a legjobb barátom voltál? - kérdezte halkan a fiú. 
A lány megtorpant újra, de nem szólt semmit. Ami a fiú számára egy értelművé tett egy - két dolgot. Még ő is nagyon jól tudta, hogy a hallgatás az beleegyezés.
- Ez esetben sajnálom, hogy ékig egy ekkora kölöncöt és balekot kellett elviselned. - mondta a fiú. 
A lány nem hallotta, hogy elment.
- Hablaty, te... - de a fiú már nem volt ott. 
Szomorúan állt onnan tovább és jó néhány napig nem is látta a fiú. Hónapokig próbált a fiúval beszélni a történtekről, de az kerülte mindig amikor meglátta maga felé közeledni bárhol. Az évek alatt pedig feladta, hogy valaha újra beszélő viszonyban lesznek. "

Néhány dolog még eszébe jutott a fiú kirekesztett éveiből, az is annyi volt, hogy mindig magán érezte a fiú tekintettét és, hogy ő is sokszor figyelte a fiút egy - egy portya alatt. Az emlékeken merengve simogatta meg a fiú arcát.
- Lesz még miről beszélnünk amikor felébredsz. Csak kérlek minél előbb ébredj fel. Tudom, hogy erős vagy és ezt is kibírod, mint az eddigieket is. - mondta még mindig az arcát simogatva.
A tegnapi duzzanat az arcán már nem is volt annyira látható. Csak a véraláfutás jelezte a helyét. Astrid arra a kis duzzanatra adott puszit a fiúnak, akinek a szája sarkában egy apró mosoly jelent meg. Bár apró volt, de a lánynak sokat jelentett. Körbe nézett a szobában egy idő után és az asztalon néhány dolgot fedezett fel. Felállt, majd oda ment az asztalhoz, hogy megnézze mik vannak ott. Egy krém, néhány pólya a törött bordáira, orvosságok és néhány fiola altatószer. Nem értette miért vannak ott, de majd Klaustól megkérdezi. Visszament a fiúhoz és leült ugyan oda ahonnan felállt. Kis idő múlva felfeküdt mellé és a fejét a mellkasára hajtotta. Szerette hallgatni, ahogy ver a fiú szíve, valahogy az őt megnyugtatta. Már majdnem elaludt amikor hallotta nyílni az ajtót, lassan felült és a belépőre nézett.
- Jobban vagy? - kérdezte Klaus míg egy tálat tett le az asztalra.
- Szó - szó. - válaszolta a lány.
- Mi a baj? - értetlenkedett a fiú és aggódva nézett testvérére.
Amit Astrid is észre vett.
- Nem neki lett baja, vagyis hát nem most... ha nem inkább régen. - mondta a lány halkan.
- Vagy én vagyok ennyire hülye vagy ez most tényleg nem érthető. - mondta a fiú még mindig értetlenkedve.
- Eszembe jutott néhány emlék, ennyi és azokra gondoltam amiken átment. - válaszolta a lány.
- Elakarod mondani azokat az emlékeket? - kérdezte a fiú.
- El, de nem neked, bocs. - válaszolta Astrid.
- Megértem, ha nem akarod nekem elmondani, akkor nem kell. Nem erőltettem. - mondta afiú.
- Köszönöm. - próbált meg mosolyogni.
- Most, hogy ezt tisztáztuk egyél valamennyit. - mondta a fiú miközben az asztalra mutatott.
- Nem vagyok éhes. - válaszolta a lány.
- Ne kezd. Tudod jól, hogy ebből kinek lesz nagyobb baja. - mondta fiú.
- Persze, hogy tudom. Ki másnak lenne baja ebből is amit én csinálok, mint Hablatynak. Mivel nem eszek ő kiakad és valami baja lesz. Ennél is nagyobb. - harapdálta az ajkait.
- Legalább egy keveset egyél. - mondta a fiú.
Astrid bólintott és odament enni egy keveset, de a szemét egy pillanatra se vette le a fiúról akit szeretett.
- Apád miért akadt ki annyira amikor megtudta mi baja van? - kérdezte a szőke lány.
- Hát... hallottam amikor a hajón arról beszélt, hogy neked mi komoly sérülés és mi nem az, ezen pedig nevetett. Én magamban csak arra gondoltam, hogy mennyire kiakad amikor megtudja mi is a baja és tessék igazam lett. - mondta a fiú. - tudom, hogy nem szabad ilyet mondanom, de néha úgy érzem, hogy apánknak a falu ügyei fontosabb, mint a mi épségünk. Megértem Hablatyot ha Fogatlant többre tart mindenkinél. Hisz 3 évig csak egymásra számíthattak és ő úgy törődött Hablattyal, mint, ahogy apának kellett volna vele. De ahelyett elhanyagolta és mindent most akar behozni, de nem látja, hogy Hablaty már nem az a kisfiú aki az apjának akar megfelelni, hanem más, aki maga akar lenni.
- Én meg azt tudom, hogy nem lenne szabad ilyet mondanom senki apjáról, főleg ha az illető apja a törzsfő, de muszáj... Muszáj, mert igazad van és az elmúlt 3 év alatt felnőtt... még jobban és már nem apátoknak akar csak bizonyítani, hanem mindenkinek aki számít rá. Részben még nekem is, de ez most lényegtelen. Sokat változott és már nem az aki volt és már nem is lesz az. - mondta a lány.
- Miért akar neked bizonyítani? - értetlenkeded Klaus.
- Azt nem tudom, vagyis a pontos okát nem, de azt nagyon jól tudom, hogy valamiben nekem is bizonyítani akar. - hazudott egy cseppet a lány.
Nem akarta a fiúnak elmondani, hogy mire gondol. Előbb Hablattyal akarja tisztázni az ügyet.
- Rendben. - mondta a fiú.
Közben a lány befejezte a vacsoráját és vissza ment az ágyhoz, ahova le is ült rögtön. Megsimogatta a fiú arcát ami forró volt. Az ágy melletti asztalról levette a tálat és a benne lévő rongyot a fejére tette.
- Lázas? - kérdezte mögüle Klaus.
- Egy kicsit igen. - válaszolta a lány. - Gothi miért hagyott itt altatót?
- Gondolom, hogy aludjál. - viccelődött a fiú.
- Poénos volt. - morogta a lány.
- Komolyra fordítva a szót azért hagyott itt, mert ha olyan állapotba lesz, hogy már te se tudod lenyugtatni vagy rögtön mászkálni akarna azzal le tudjuk nyugtatni vagy egy helyben maradásra bírjuk. - mondta a fiú. - De ha kell te is kapsz belőle.
- Álmodj róla. - vágta rá a lány.
- Majd meglátjuk. - válaszolta a fiú.
- Astrid... - hallottak egy igen gyenge hangot.
Astrid rögtön arra kapta a fejét és szerelmére nézett. Nem volt ébren, de nagyon jól tudta, hogy a lány ott van vele. A lány közelebb húzódott hozzá és megfogta a kezét, hogy éreztesse, hogy vele van.
- Itt vagyok, semmi baj. - simogatta meg a másik kezével a fiú arcát.
Megnyugodott a lány közelségétől a lány meg attól nyugodott meg, hogy a fiú tudja, hogy vele van.
- Miért ment el igazából? - kérdezte Klaus.
- Mivel ő nyerte a kiképzést és akkor már Fogatlan is a barátja volt, nem akarta elárulni őt és ezért akart elmenni, de azt hittem megakadályoztam. - mondta Astrid.
- Hitted? - kérdezett rá.
- Takonypóc látta velünk Fogatlant és beakarta árulni őt apátoknak, de nem hagytam és még is elment, pedig mondtam neki, hogy megoldom. De lehet, hogy attól félt, hogy Takonypóc lebuktatja és inkább elment. - magyarázta a lány.
- Mit látott még ott, hogy arra kényszeredett, hogy apámhoz rohant? - kérdezte sunyin a fiú.
- Semmit. - válaszolta a lány.
- Higgyem is el? - kérdezte a fiú.
- Most mit vársz mit mondjak? Hogy azt látta, ahogy megcsókolom életemben először azt akit szeretek? - kérdezte a lány.
- Na itt az igazság. - mutatott rá a fiú.
- Inkább hagyj békén. - morogta a lány és hátat fordított a fiúnak.
Több szó már nem esett köztük ezek után. Astrid vissza feküdt a fiú mellé és a fejét is vissza rakta a mellkasára és úgy figyelte a fiút. lassan lecsukódtak a szemei és elaludt. Klaus felállt az asztaltól és odament a lányhoz, felemelte és átvitte az ágy másik oldalára, aludni. Ezek után ő is felment aludni. Másnap reggel kellett a fiúnak egy kis idő mire felfogta, hogy a tegnapi nap tényleg megtörtént. Felkelt és indult volna el a testvéréhez amikor a kintről érkező hangok megállították.
- Nem lesz semmi baj Kampó, erős srác túl éli ezt is. - mondta Takonypóc a sárkányának szipogva.
Klaus nem akart hinni a fülének.
- Ha Dagur a közelébe mer menni... Hibbantnak, elintézzük igaz Kapmi? - kérdezte a sárkánytól.
Klaus nem tudta mit válaszolhatott a sárkány, de pillanatokkal később hallotta felszállni őket és azt is, ahogy Takonypóc kiabál.
- Takonypóc, Takonypóc! Oi! Oi! Oi! - hallotta.
Ahogy kilépett a házból kételkedve nézett a távolodó fiú után, majd elindult a fivéréhez. Ahogy belépett a házba Fogatlan letámadta és várta, hogy megsimogassa őt a fiú.
- Jó reggelt. - mondta miközben megsimogatta a fejét. - Nem hiszed el mit hallottam.
- Mit nem hisz el? És mit hallottál? - kérdezte a felkelő Astrid. - Én, hogy kerültem át ide?
- Mielőtt felmentem volna átvittelek, mert téged ismerve, most a padlóról kelnél fel. - mondta a fiú.
- Vicces. De mit hallottál ami annyira hihetetlen? - kérdezte a lány.
- Jönnék le, de Takonypóc beszéde megállított. - mondta Klaus.
- Mármint az amikor csak magáról tud beszélni? - értetlenkedett a lány.
- Nem. - mondta a fiú. - Róla beszél. - intett a fejével Hablaty felé.
- Hogy mi? Pöffeszkedő Maga-a-Tökély Takonypóc Jorgerson Hablatyról beszélt? - kérdezte a lány.
Klaus csak hümmögve bólintott.
- Ez hihetetlen. - mondta Astrid.
- Igen az, de neked enned kellene. Szóval gyere. - állt fel. - És ne akard, hogy kirángassalak.
- Jó megyek már. - indult ki a lány.
Felmentek a főházba és ettek egy keveset. Astrid ezek utána a sárkányához ment fel és foglakozott vele egy kicsit, majd repülni is elmentek. Ez alatt az idő alatt Fogatlannal foglakozott, aki örült a fiú társaságának.
- Gyere ide. - szólt a sárkánynak, az oda is futott hozzá és kíváncsian nézett a fiúra. - Ezeket szépen levesszük róla. - mondta miközben próbálta volna levenni a sárkányról a nyerget és az összekötött, mire az kiugrott előle, így a fiú a földre zuhant. - Ez nem volt valami szép húzás. - fordult a a hátára, majd felült. - Tudom, hogy szükséged van arra, hogy repülj, de Hablaty nélkül nem akarsz és én se ülhetek fel rád. Nem azért mert nem akarok, hanem azért, mert nem tudok. Gyerekkorom óta tartok a sárkányoktól, de ez mindegy is. Foglalkozok veled addig míg jobban nem lesz, de semmi több. Astrid úgy is rám fogja bízni Viharbogarat. - Fogatlan együtt érzően dörgölőzött a fiúhoz. - Köszönöm, te tényleg megértesz. Látod, hogy öntöm Astridba a lelket, de én senkitől se kapom vissza, kivéve téged. De nekem ennyi is elég és nagyon jól tudom, hogy jól lesz.
Felállt és elszedte a nyerget és minden egyebet a műfarkon kívül a sárkányról, aki hagyta magát.
- Menj nyugodtan valamerre, én meg leszek. Elmenni úgy se tudsz és nem hiszem, hogy nagyon messzire mennél. - mondta a fiú és újra leült a földre.
Fogatlan egyből elindult a gyűjtőhöz az éj terrorokhoz. Mielőtt bevettette volna magát az erdőbe vissza nézett a fiúra, vissza akart menni hozzá, de tudta, hogy az újra elküldi őt valamerre a szigeten, így elment a gyűjtőhöz. Eközben Astrid a sziget körül repült a sárkányával.
- Menjünk vissza kislány, sajnálom, de ez nekem most nem megy. - mondta a lány, mire a sárkány kérdőn nézett rá. - Tudom, hogy veled is foglalkoznom kell, de Hablaty... ő megsérült... súlyosan és vele kell lennem. Viszont nagyon jól tudom, hogy tudod, hogy nekem mennyit jelent Hablaty és remélem megértesz.
Viharbogár csak bólintott.
- Köszönöm. Klaus majd foglakozik veled is, ahogy Fogatlannal is, csak ne hozd rá a frász, így is fél a sárkányoktól, de nem ijesztgesd. - kérte meg a sárkányát. - Menjünk vissza.
Megfordultak és visszamentek a klubházhoz. Az istállóba bevitte a sárkányát, majd elindult ki onnan amikor Takonypóc jött vele szembe.
- A többiek? - kérdezte a lány.
- Jó kérdés. - válaszolta hanyagul a fiú.
Astrid szem forgatva indult tovább, de megtorpant az ajtóban.
- Takonypóc, te aggódsz érte? - kérdezte a fiút.
- Mármint Hablatyért? - kérdezett vissza. - Pffú, én ugyan, miért aggódnék. Ezt is túl éli, mint a többit.
- Elmondhatod nekem nyugodtan amit igazából gondolsz. - mosolygott rá kedvesen a lány.
- Rendben, de nem mondod el senkinek se? - kérdezte.
- Csak neki, ő mindent titokban tud tartani. - utalt Hablatyra a lány.
- Oké. Szóval tényleg aggódok érte, hisz elég sok mindent köszönhetünk neki. Ha ő nem megy el akkor Kampó lehet, hogy halott lenne már és eddig ő volt a legjobb az életemben. De biztos fel fog ébredni. - mondta a fiú.
- Nem jobb így, hogy elmondtad valakinek aki nem Kampó? - kérdezte a lány.
- Kicsit. - válaszolta Takonypóc.
- Rendben, megyek. - mondta és elindult.
- Szerinted megbocsájtana nekem? - kérdezett a lány után.
- Biztosan. - válaszolta a lány hátra se fordulva.
Az eddigi benyomása a fiúról megváltozott. Nem az a sznob, felfuvalkodott hólyag, mint aminek mutatja magát. A zord külső rejteget meglepetéseket. Takonypóc valamivel jobban érezte magát, hogy elmondta valakinek, hogy mit érez és örült, hogy az a valaki Astrid volt. Bízott a lányban és ismerte annyira, hogy tudja tényleg csak a sérült fiúnak mondja el. Részben azért is szállt le a lányról, mert tudta, hogy soha nem lehet az övé, másrészről sose tekintet rá másként, mint barát. Ami megragadta a lányban az a személyisége, a bátorsága és a talpraesettsége volt, de sose gondolt rá másképp, mint csak barátra. Tudta, hogy mást szeret és fog is, de azért mindig próbálkozott. Bevitte a sárkányát a helyére és kiment.
Astrid vissza ment a fiúhoz, de amíg távol volt valami változott. Ahogy belépett a házba a fiú nézett vissza rá, smaragdzöld szemeivel. Ettől egy pillanatra ledermedt, de amint magához tért oda ment a fiúhoz és leült mellé.
- Astrid? - kérdezte elég gyér hangon a fiú.
- Jól vagy? - kérdezte a lány és megfogta a fiú kezét.
Az értetlenül nézett a kezükre. Amire emlékezett az az, hogy a medencében vannak és a lány elmegy Takonypóc után. Álmában se hitte, hogy mellette lesz egyszer.
- Mi történt? - kérdezte.

Hablaty új élete 74. fejezet

Dagur állt velem szemben, mögötte meg Fogatlan egy ketrecben. Oké most Fogatlannak és Astridnak is igaza volt, de most komolyan nekem miért.... miért nem volt egy megérzésem. Én ez nem értem és jöhetne valaki aki megment. Ebből nem fogok kijutni szépen és jól se.
- Hablaty. - köszöntött Dagur tárt karokkal.

Ez már most nem tetszik és ez után mi lesz még. A francba.
- Ugye hiányoltál, mert én igen. Csak arra tudtam gondolni az elmúlt 2 évben, hogy hogyan álljak bosszút rajtad. De, ahogy látom szépen bele sétáltál a csapdába. - mondta.
- Csak, hogy tud 2 - 2,5 hónapja volt az, hogy leszúrtál nem pedig 2 éve. - mondta.
- Neked senki se adott engedélyt arra, hogy beszélj. - ordította.
Bocs, hogy élek. - mondtam magamban.
Fogatlan morogni kezdett rá, úgy, mint amikor meghallja Igor nevét, erre Dagur felé fordul és hozzá szól.
- Abba hagyod vagy a tervezetnél nagyobb baja lesz a drága gazdádnak, Éjfúria urasság. - mondta, majd vissza fordult felém. - Nagyon egyszerű volt rá venni téged azzal a féleszű Kalmárral, hogy ide gyere. Csak hallania kellett, hogy te vagy az első számú célpontom és rohant is hozzád. Te pedig utánam jöttél, egyedül...
- Nem vagyok egyedül. - mondtam.
Éreztem, hogy meging a hangom a félelemtől, de szerencsémre Dagurnak is feltűnt és széles mosoly terült el az arcán. Egyedül egy olyan őrülttel szemben, mint ő ki nem félne. Fogatlan se tud mit tenni, mert szájkosarat kapott. Ha ezt a mai napot túl élem inkább hallgatok Fogatlanra és Astridra is. És milyen könnyen bele sétáltam a csapdájába.
- Tudom, hogy nem vagy egyedül, de itt per pillanat nincs veled senki és nem is lesz, hisz nem engedted, hogy ide jöjjenek. Ide csak te akartál jönni, egyedül. Ami nekem nagy örömet szerzett, de neked nem lesz az. - mondta.
Most még az egyik idiótának is örülnék aki erre jön és megment innen. Sőt Takonypóc is jó lenne csak valaki mentsen meg innen. Vettem egy mély levegőt és Dagurra néztem.
- Mit akarsz Dagur? - kérdeztem. - Essünk túl rajta és kész, de egy valamit meg mondok már most. Fogatlan soha a büdös életben nem lesz a tied.
- Feleslegesen mondod már nem is kell. Olyan sárkány minek ami megakar folyton ölni. - mondta. - De veled már mindent elterveztem. Azt akarom, hogy ugyan úgy szenvedj, mint én amikor lezuhantam arról a nyomorult szirtről miattad. Annak semmi értelme ha megöllek és a lány rinyálását se szeretném hallgatni. Más részről meg mi a móka abban ha megöllek? - kérdezte egy emberétől.
- Semmi uram. - válaszolta az.
- Jól mondod. - vágta hátba amitől egy kicsit megtántorodott szerencsétlen.
Nekem ez már most nem tetszik. Ennek tutira nem lesz jó vége. Astridtól meg mekkora lecseszést fogok kapni ezért. Már értem, hogy Fogatlan miért csinálta azt még kint a köd előtt. Tudta és így akarta elérni, hogy legyen egy kis jó kedvem, de az már egy jó ideje nincs. Úgy azóta, hogy a hajóra tettem a lábam.
- Fogjátok meg és... tudjátok jól mit kell csinálnotok. - mondta Dagur.
Nagyon jól tudtam, hogy ez mit is jelent és nagyon utálom. De ez nem lesz olyan, mint Igoré, Dagurnak ennyi nem lesz elég. Valamit fog még velem csinálni, de ezzel kezdi, mert valamennyire ez a legegyszerűbb legalább is szerinte. Szerencsétlen Fogatlannak meg végig kell néznie, ahogy engem kínoznak.... szuper. De még mindig jobb ő, mint Astrid. A hátam mögé kötözték a kezem és Fogatlannal szemben térdeltettek le. Most miért kell vele végig nézetni ezt. Így is eléggé félt, most meg még jobban fog. Viszont nem adom meg azt az örömet Dagurnak, hogy elvesztem az eszméletem. Egy folytában Fogatlan kezébe néztem és csak onnan tudtam, hogy mi újság, mert Fogatlan összerándult minden csapásnál.
- Elég lesz. - hallottam meg Dagur önelégült hangját, de nagyon jól tudom, hogy nem ennyi lesz.
Szembe állt velem és megfogatta a torkom és úgy emelt fel a földtől, - jó, hogy nem fulladtam meg - hogy a szemébe nézek, de nem mintha a szemébe néztem volna. De ha bele néztem volna tuti, hogy szembe köptem volna, de nem akarok még több fát rakni a tűzre.
- Nem tudom, hogy bírtad ezt ki te kis vakarcs, de most készülj fel a legrosszabbra. - lökött vissza a földre. - Tegyétek a dolgotok.
- Komolyan ennyi? Mindent az emberiddel végeztetsz el. Ennyire félsz... tőlem, a kis vakarcstól? - kérdeztem. - A nagy Dagur, a tébolyult fél tő....
Kellett nekem megszólalni. Csak annyit láttam, hogy Dagur igen csak pipán felém fordul és az öklét érzem a jobb szemem alatt. Láttam Fogatlanon " ez most muszáj " volt fejet. Reagálni nem tudtam rá, mert Dagur emberei ott ütöttek meg rúgtak ahol értek. Dagur Fogatlan mellől nézte a " műsort ". Fogatlannak azt a gyűlölködő tekintettét sose láttam, talán csak akkor amikor Igor lányával nézett farkas szemet.
Valamelyik emberre megszerezte a műlábamat és Dagur elé dobta. Az elővett egy kardot és a lábam felé emelte. Halkan kinyögtem egy " Ne "-t, de mivel senki se hallotta így átszúrta a lábamon, ami használhatatlanul esett darabokra. Már felállni se tudtam - nem csak a hiányzó műláb miatt - amikor abba hagyták. Dagur oda jött hozzám a műlábam darabjaival, az emberei félre álltak és figyeltek. Hozzám vágta a műlábam darabjait, mintha nem lenne elég bajom és rám nézett.
- Ha még egyszer az utamba kerülsz nem úszod meg ennyivel. - mondta és elindult.
- Szánalmas vagy. Könnyű egy földön fekvő embert fenyegetni. - mondtam, ahogy felnéztem, de a naptól hunyorogtam.
Nem láttam semmit, de éreztem egy jó erős rúgást az oldalamon vagy hol. Tuti, hogy vagy 3 bordám vagy több eltört ettől és még hátrébb is kerültem valamivel, mint ahol voltam. A fejem neki koppant valaminek és elvesztettem az eszméletem. Viszont egy jó ideig nem lesz gondom semmire. Viszont amit mondtam az nagyon is igaz és ezt Dagur is tudja, ezért reagált úgy, ahogy. Amit utoljára láttam az Fogatlan volt, ahogy a ketrecből próbál kiszabadulni és Dagur el nem téveszthetetlen röhögése volt amit hallottam. Utána semmi... semmi az égvilágon.


* külső szemszög *

Mind e közben a többiek a többi hajón kutattak nyomok után, mit sem sejtve a Kaszáson történteken. Más - más hajón keresgélt mindenki, de semmi fél-e nyomot nem találtak arra utalva, hogy Dagur vagy az emberei ott lennének. Bár igazság szerint a többség nem is azok után kutatott, hanem valamilyen kincs után. Persze azt az ikrek találták meg és egymás szájába tömködték. Takonypóc az általa választott hajón nem talált mást, mint parókákat amikkel szórakozott egy magában. Halvér pedig könyveket, térképeket és egyéb dolgokat talált.
Egyedül Astrid érezte azt, hogy valami nem stimmel. Ezért miután végzett a hajó átkutatásával a Kaszástól nem messze lévő hajón szállt le és figyelte a hajót. Elég sok idő telt el amikor mozgást látott a hajón. Elővette a messzelátóját amit Hablatytól kapott és azzal nézte az eseményeket tovább. Látta átszállni a Kalmár hajójára Dagurt és az embereit, de sehol se látta szerelmét és annak sárkányát. Aggódót, nem is kicsit, de jól tudta, hogy addig nem mehet a hajó közelébe míg az ellenség a közelben van. Őt is elkapnák és baja eshet, de főképp a fiúval nem akar veszekedni. Miközben várt arra, hogy a hajóra mehessen a többiek is megjelentek.
- Mi a baj Astrid? - kérdezte a lánytól Halvér.
- Dagurék már elmentek a hajóról, de Hablatyékat nem láttam elmenni a hajóról semerre se, de még a hajón se lehet látni a jelenlétüket. - válaszolta a lány.
- Lehet, hogy már rég a klubháznál van és pihen. - mondta Takonypóc.
- Öhhh... de nem azért jött ide, hogy az a giga hajót elsüllyessze. - mondta Fafej.
- De, pontosan. - vágta rá a lány.
- Te tényleg igazat adtál neki? - kérdezte újra Takonypóc.
- Azt hiszem. - mondta a lány továbbra is a hajót figyelve.
- Igazat adott nekem. - kezdett el " táncolni " Fa.

Astrid kételkedő pillantással fordult vissza a hajóhoz, de látta, hogy a hajó felé ahol vannak angolnák tartanak.
- Menjünk, mielőtt a sárkányok elmennek nélkülünk és itt maradunk angolna kajának. - állt fel a lány és ment oda a sárkányához.
Mindenki felült a sárkányára és felrepültek.
- Menjetek a klubházhoz én körbe nézek a Kaszáson. - mondta.
- Te szembe akarsz szegülni a paranccsal? - kérdezte Halvér.
- Még nem ő a törzsfő így nem kell komolyan venni a parancsait. Legalább is nekem. - indult el a lány a hajó fele.
Vissza nézett a többiekre akik elindultak a klubházuk fele. Majd a sárkányához fordult.
- Siess kislány. - simogatta meg azt.
Ahogy a hajóhoz közeledtek egyre rosszabb érzése támadt. Pár perccel később már a hajón szálltak le. A legelső dolog amit meglátott az a ketrecben dühöngő Fogatlan volt. Odament a sárkányhoz és próbálta lenyugtatni.
- Hé, Fogatlan nyugi. Mindjárt kiszabadítalak, csak nyugodj meg. - mondta és a sárkány fejére tette a kezét. - Várj egy picit és szabad leszel.
Felvette a hozzá legközelebb eső tárgyat ami egy vas darab volt és azzal feszegette a ketrec ajtaját. Néhány percet igénybe vett, de ki tudta nyitni. Ahogy kinyit az ajtó a sárkány mit sem törődve a lánnyal kiugrott a ketrecből és az eszméletlen gazdájához ment. A lány egészen addig nem értette, hogy miért nem hederített rá, míg meg nem látta dühe okát. Azt hitte, hogy ott helyben fog össze esni a látványtól. Odament a fiúhoz és letérdelt mellé.
- Ennyit arról, hogy nem lesz baj. - csókolta meg a fejét. - Vissza kell vinnünk a klubházhoz, mert az van a legközelebb most. - felállt. - Viharbogár. Menj a többiek után, mi is megyünk nem sokára.
Figyelte, ahogy a sárkánya elindul a többiek után.
- Hagyod, hogy felüljek rád, igaz? - kérdezte a lány a vele szemben álló sárkánytól.
Az csak bólintott.
- Rendben, de segítened kell. - mondta a lány.
A sárkány bólintott bár, de mégis kérdőn nézett a lányra.
- Nem hagylak itt. Egy részről te vigyáztál rá mindig. Más részről kiakadna ha megtudja, hogy itt hagytunk, azt meg ezek után nem akarjuk. - mondta. - Tudod, hogy nem nagyon tudom irányítani a műfarkad úgy, hogy kérlek segíts nekem.
Fogatlan bólintott és várta, hogy induljanak. Astridnak nagy nehezen, de első próbálkozás sikerült felpakolnia a fiút a sárkányra. Ő is felült a sárkányra és állított egyet a műfarkon és kérdőn nézett a sárkányra aki csak bólintott. Magához ölelte az ájult fiút és elindultak. Nem siettek. Egy részről azért, mert a lány nem is tudta úgy kezelni a sárkány farkát, mint gazdája. Másrészről pedig ha gyorsítanak a lány nincs hozzá szokva a tempóhoz és leeshet, utána meg a sárkány is lezuhan és az nem lenne jó. Lassan, de biztosan haladtak a klubház felé. Az út alatt a fiú néha felnyögött fájdalmában, ami Astridot egyre jobban aggasztotta. Talán egy félóra múlva értek a klubházhoz és azon belül is a fiú által épített előtt szálltak le. Rögtön bementek a házba, ott rögtön átemelte az ágyba. Leült mellé és levette a fiúról a felsőjét, hogy megnézze milyen sérülései vannak. Ahogy levette róla a felsőn látszódott, hogy egy részt mit is tettek vele. Egészen eddig fel se fogta, hogy így ölelte magához a fiút, bár nem érdekelte semmi azon kívül, hogy jól legyen. Alig épült fel az előző alkalomból, de itt az utánpótlás. Ami a legfeltűnőbb volt az a jobb oldalán látszó 2 tenyér nagyságú véraláfutás volt, tudta, hogy annak oka van, hogy ott van. Ahogy a kezét odatette érezte az eltörött csontokat.
- Mit csináltál, hogy ez lett a vége? - kérdezte magától a lány.
Ahogy tovább vizsgálta az arcán is felfedezett a jobb szeme alatt egy kisebb véraláfutást és fel is volt duzzadva ugyan ott az arca. A tarkóján meg egy kisebb puklit tapintott ki, érezte, hogy abból a kis pukliból még kisebb bajok lesznek.
- Mindjárt jövök, vigyázz rá. - simogatta meg a sárkány.
Felment a főházba ahol a többiek ott voltak, ahogy belépet a lány mindenki rá nézett.
- Találtál valamit? - kérdezte a belépő lánytól Halvér.
- Igen. - válaszolta Astrid.
- És? - kérdezték.
- Szépen ellátták a baját. Épp ezért el kellene valakinek mennie Gothiért. - mondta a lány.
- Minek kell Gothi? - kérdezte Fa.
- Astrid ujjába bele állt egy szálka. - válaszolta Takonypóc.
- Vicces, de nem. Hablatynak van szüksége rá. - vágott vissza Astrid.
- De miért nem mész te? - kérdezte értelmesen Kőfej.
- Mert nem hiszem, hogy közületek valaki vigyázna rá. - mondta a lány.
- Léptem. - állt fel Takonypóc.
- Én is. - mondták a többiek.
- Ahhoz képest könnyen ment. - morogta magába a lány.
Ezek után felment a sárkányához az istállóba. Viharbogár örömmel fogadta a gazdáját.
- Nagyon ügyes vagy, kislány. Nem sokára hozok fel enni neked. - simogatta meg a sárkányt.
Megsimogatta utoljára és vissza ment a főházba, ahol magához vett egy tálat és néhány rongyot. Majd a hordóhoz ment ami bent volt és megtöltötte a tálat. Ezek után vissza indult a fiúhoz. Amint felért kezelésbe vette a fiút. Legalább addig kezdett vele valamit míg ideérnek a többiek a vénnel. Óvatosan a bal oldalára fordította a fiút és óvatosan kimosta a sebeket a hátán. Ahogy végzett vissza fordította a hátára és egy vizes rongyot a feldagadt arcára rakott, hogy legalább az lemenjen.
Nagyon jól tudta, hogy a mai nap már nem érnek ide a vénnel, de holnap reggelre már ott lesznek a szigeten. Betakarta a fiút és vissza ült mellé, a kezét fogva ült mellette. Lassan fel kell mennie a sárkányának enni adni, de nem szeretné a fiút magára hagyni. Egy idő után fölállt és elindult az ajtó fele. Fogatlan értetlen morgására fordult meg.
- Mindjárt jövök. Adok enni Viharbogárnak és neked is hozok valamit. - mondta a sárkánynak.
Az csak bólintott és vissza ült a gazdája mellé, hogy tovább figyelje.Astrid elindult az élelemraktárhoz, de ahogy belépet nem nagyon látott változást a helyben. Megijedt attól, hogy a fiú semmit sem evett amíg itt volt, de amikor találkoztak 3 nappal ezelőtt nem látszott rajta, hogy gyenge lenne és ételt is vitt magával. Amit valószínűbbnek látott az az volt, hogy a fiú nem is találta meg a raktárat, mert elég jól elrejtették az ikrek. Két vödröt vett magához, az egyikbe halakat tett a másikba meg csirkét. Mindkettővel felment az istállóba, de kint lerakta a halakkal teli vödröt és a csirkét bevitte a sárkányának.
- Egyél kislány, és aludj jól. - mondta, ahogy kilépet. - Legalább te ha én nem tudok.
A másik vödörrel a kezében vissza indult a fiú házához. Pár perc múlva már Fogatlan elé tette le a vödröt. Bánatos képpel ment oda és evett egy keveset, többre tőle se sikeredett. Az idő alatt míg evett Astrid egy széket vitt a fiú ágya mellé és arra ült le, törökülésben. A fiút figyelte és látta, ahogy az arca össze rándul időről időre a fájdalomtól. Eltudta képzelni milyen fájdalmai lehetnek, de sehogy se tudott ellene tenni vagy az ellen, hogy egy időre megszüntesse azokat. Már gy jó ideje úgy ült a székben amikor érezte, hogy valaki betakarja. Ahogy oda nézett Fogatlant látta meg.
- Köszönöm. - mondta.
Fogatlan válaszul csak az ölébe tette a fejét.
- Te is nagyon jól tudod, hogy jól lesz és semmi komoly baja nem lesz. - simogatta a fejét. - Néhány nap múlva fel is fog ébredni.
Szeretett volna ő is hinni abban amit mond, de egyszerűen nem ment neki. Nagyon aggódott a fiúért, de valahogy még is bízott abban amit mondott. Nem sokkal később Fogatlan elment a helyére és lefeküdt aludni. Szegény sárkány annyira ki volt a mai nap után, hogy a parázságyát se csinálta meg csak úgy elaludt.

A lány ellenben nem tudott aludni vagy ha tudott is volna nem olyan könnyen, mint a sárkány. Egy idő után fel állt és odament a fiúhoz. Beült mögé és az ölébe húzta a fejét.

Gyengéd csókot adott a fiúnak és a fejének döntötte a sajátját. Úgy próbált el aludni, ami nagyon lassan sikerült is. Bár keveset tudott aludni, mert kora reggel megérkeztek a hajóval, de legalább aludt egy keveset.
Eközben a többiek alkonyat táj vissza értek a szigetre. Legelőször Klaust találták meg. Egyből lerohamozták a fiút.
- Klaus. - rohamozták meg a fiút.
- Igen? -kérdezte feléjük fordulva.
- Nem láttad valahol Gothit? - kérdezte Halvér.
- Apámmal beszél valamiről. - mondta a fiú. - Miért?
- Astrid küldött vissza, mert valami történt Hablattyal. - válaszolta Fa.
- Már megint mi? - kérdezte a fiú.
- Épp ezért kell oda vinnünk Gothit, mert nem tudjuk. - válaszolta Takonypóc.
- Rendbe szólok apámnak és Gothinak is. - mondta a fiú.
- Jó. - mondták.
Ki - ki elindult más - más irányba. A kis csapat a falu főterén sétálgatott föl s alá, míg Klaus a házukhoz sietett. Ahogy benyitott 2 szempár szegeződött rá. Egyből a vénhez szól.
- Gothi, el kellene menned a többiekkel megvizsgálni Hablatyot. - mondta a fiú.
- Miért? Mi baja van már megint? - kérdezte az apja.
- Nem tudom épp ezért kell oda vinni Gothit. - mondta Klaus.
- Rendben. Megyek és felkészítek egy hajót az indulásra. Félóra és megyünk. - mondta a törzsfő és kiment a házból a vén követte, végül Klaus is kilépett a házból.
Érzete, hogy valami nincs rendben, hogy valami baja esett a testvérének és nagyon jó volt a megérzése ezzel kapcsolatban, csak amiatt aggódott, hogy valami komoly baja lesz a testvérének. Már rengeteg szörnyűséget kellett átélnie és akkor még itt van ez is. Ki tudja mi baja van. Lassan sétált le a kikötőbe, most senki se tudná arról lebeszélni, hogy ne menjen oda. Úgy érzi, hogy neki most ott a helye a testvére mellett. Elég sokáig nélkülözte testvérét, de most mellette lesz. Segíteni fog neki bármiben amiben csak tud. Ahogy leért a kikötőbe a hajó is készen állt az indulásra, már csak a vénre vártak. Az is beletelik némi időbe amíg lebotorkál a hegyről a cuccaival.
Mind ez alatt a többiek a faluban sétálgattak és beszélgettek.
- Mi történhetett Hablattyal szerintetek? - kérdezte Halvér.
- Rosszabb vagy, mint Astrid. Miért kell neked folyton őt felhoznod témának. Szerelmes vagy belé vagy mi, hogy folyton róla akarsz beszélni? - kérdezte Takonypóc.
- Nem, de valakit legalább érdekel, hogy mi van vele. - mondta Hal.
- Nem ezért van Astrid? - kérdezte a fejét vakarva Fafej.
- Dehogynem. - mondta a húga.
- Akkor jó, mert kezdtem összezavarodni. - mondta a szőke fiú.
- Mikor nem? - kérdezte az iker testvére gúnyosan.
- Ne akarj összezavarni. - szólt rá.
- Ahhoz rám nincs szükséged, de másra se. - mondta a lány szem forgatva.
- Ez nem igaz, vagy igen. Mondtam, hogy ne zavarj össze. - rivallt rá húgára.
- Befejezhetnétek. - szólt rájuk Klaus.
- Miért? - kérdezték.
- Apám kérdezi, hogy elindultok most a hajóval vagy reggel mentek vissza ha visszamentek - mondta a fiú.
- Most megyünk. - válaszolta Takonypóc.
- Hova is kellene mennünk a hajóval? - kérdezte Fa.
- A klubházatokhoz. - válaszolta a fiú.
- De akkor mennünk kell nem? - kérdezte a fiú.
Erre már senki se válaszolt ott hagyták az értetlen fiút és a sárkányaikért mentek, Klaus pedig a hajóhoz ment vissza. Ahogy felszáll arra ki is futott a kikötőből.
- NEEE! A hajó elment nélkülünk. Most, hogy jutunk oda? - kérdezte a fiú kiabálva miután meghallotta a hajó távozásának a kürt szavát.
Pillanattal később a többiek repültek el felette, de nm vette észre azokat.
- Tesó nekünk is mennünk kellene. - szólt a húga mögüle.
- De a hajó el... Oh persze itt van Böff és Töff. - mondta és felült a sárkányára.
- Idióta. - forgatta meg a szemét Kőfej.
- Mehetünk. - mondta a szőke fiú és elindultak a többiek után.

Hablaty új élete 73. fejezet

* Hibbant *

Átlagosan telt a nap. Mindenki tette a dolgát, csak Astridot hiányolták, de többször is előfordult, hogy pár napra eltűnt majd folytatta a dolgát, mintha ott lett volna. Most is így volt csak valamivel több élet erő volt a tevékenységeiben, mint eddig. Egyedül a szülei és a jövendőbeli családja tudott róla, hogy miért. Nem sok idő telt el azóta, hogy együtt töltöttek egy kis időt, de már vissza rázódott a nyüzsgő életbe. Míg ő pár napja látta a fiút, addig a szigeten az emberek már lassan több, mint egy hónapja nem. De nagyon jól tudták, hogy erre a távol létre a fiúnak szüksége van és vannak akik megértik meg olyanok is vannak akik nem. Ezek közzé a legtöbben a gyerekek tartoztak, hisz hallották milyen volt a fiú 3 éve és látják most milyen amiért csodálják. A sárkányát meg hiányolják, hisz a szigeten a kis sárkányokon kívül egy lovasnak se dorombol a sárkánya ha simogatják, de igazából egy sárkánylovas se hagyja, hogy a sárkányaikkal foglalkozzanak. A törzsfői családban is minden rendben volt. Oly annyira, mintha a család mindig is ilyen lett volna és semmi se történt volna se most, se régebben. A napok a faluban nyugodtan teltek. Mindenki tette a dolgát, a versenyeket nézték vagy készültek már az ünnepekre. Mindenki a maga megszokott rutinjában dolgozott vagy csak úgy lebzselt a faluban.
Minden nap átlagosan indult, készültek a télre. A halászok kint a nyílt vízen halásztak, hogy legyen elég élelem az ünnepekre és magára a télre is. Az ikrek valamivel messzebbre merészkedtek a szigettől, de onnan nem messze megtalálták az óceánban sodródó Kalmárt. Felvették  és elindultak vissza vele a szigetre, de előtte még megtréfálták a halászokat. A szigetig tartó úton a világjáró csak egy dolgot hajtogatott még pedig, hogy szóljanak Hablatynak. A faluba érve a főnök háza felé vették az útjukat maguk után húzva a kimerült világjárót.
- Főnök! - rontottak be a házba.
Az eddig nyugalomban ülő család felpattant és feléjük fordultak. Amint meglátták az ikreken támaszkodó kimerült Kalmár oda siettek hozzájuk, kivétel az asszony, aki fekhelyet készített az utazónak.
- Mi történt? - kérdezte.
- Szóljanak Hablaty úrfinak. - mondta az utazó.
A főnök újra az ikrekre nézett.
- Ne nézzen ránk főnök. Amióta megtaláltuk a vízen ringatózva ezt hajtogatja, többet nem. - mondta Fa.
- Úgy bizony. - adott igazat a testvérének Kőfej.
Megforgatta a szemét megforgatta a főnök, majd elkezdett a két jó madárhoz beszélni.
- Keressétek meg Astridot és mondjátok meg neki, hogy szóljon Hablatynak. - adta ki a parancsot.
- Értettük. - mondták és elindultak még mindig maguk után vonszolva a Kalmárt.
- Johannt nem hagynátok itt? - kérdezett utánuk Klaus.
- Hopsz. - fordultak vissza.
Vissza mentek a házhoz és átadták a kifáradt utazót a törzsfőnek és annak családjának, majd elindultak megkeresni a szőke lányt. Az arénában találtak rá épp gyakorolt. Csak akkor vette észre az érkezőket amikor elhajította a szekercéjét és azok üvöltve rohantak menedékbe. A lány kérdőn nézett rájuk.
- Mit akartok? - kérdezte.
- Írnod kell Hablatynak. - mondták.
- Mert? - kérdezte.
- Johann keresni és az apja is mondta, hogy szóljunk neked. - mondta Fa.
- De ez nem csak egy hülye tréfa akar lenni? - kérdezte a lány őket méregetve.
- Most az egyszer nem az. - lépett be Klaus.
- Hát jó akkor én megyek és írok neki. - mondta és elindult.
Kifele menet felvette a szekercéjét és haza ment. amint haza ért írni kezdett a fiúnak.

" Hablaty,
tudom, hogy alig 3 napja találkoztunk, de most nem ezért írok, hogy mennyire hiányzol, hisz azt te is tudod. Haza kell jönnöd nem tudom miért, de fontos lenne. Apád üzent, hogy írjak neked, mert Johann keres valami miatt. Ezt már nem tudom. Siess haza, várlak. 

Szeretlek:

Astrid"

Szerencséjére a kis sárkánya ott aludt az ágyán így nem kell azt is keresnie. Odament hozzá és a lábára kötötte a levelet. Az rögtön a lábát rázta és figyelni kezdett a gazdájára.

- Ide figyelj, Vakmerő. Vidd el Hablatynak és nagyon siess, mert fontos. - mondta a sárkánynak.

Az rögtön kiröppent a kezéből és elindult a fiúhoz. Látta a lány, hogy minden erejét bele adva repül a fiúhoz. Az ablaktól ellépve tudta, hogy nincs értelme ott várnia a fiút, mert az nem biztos, hogy még az nap haza ér, de holnapra már biztos. De addig se várhat tétlenül, mit sem csinálva a fiúra. Kötelességei vannak amit el is végez rendesen. De az is tudja ha a fiú még ma haza ér akkor megkeresi úgy is bárhol legyen. Vissza ment az arénába gyakorolni ahol már a többiek gyakoroltak. Alkonyat tájt hallották meg a jellegzetes éjfúria hangot.

* Hablaty *

Amióta vissza jöttem az Astriddal való találkozásról a házon végeztem simításokat. Az eltelt 3 napot ezzel töltöttem. Ma reggelre végeztem vele 

- Készen vagyunk pajti. Elkészültünk vele. - mondtam a mellettem fekvő Fogatlannak a házat bámulva.

Megvagyok magammal elégedve. Egyedül hoztam össze az egész házat, ami igen csak nagy jelentéssel bír nálam. Az erőlétemhez képest ez elképesztő. Felmentem a főházba és ott kezdtem el tervezgetni az arénát. Az ötlet amit kitaláltak a többiek jó, csak ehhez gép kell amihez ők nem értenek, de én igen. Szóval azt kell először megtervezni és csak arra kell felépíteni magát az arénát. A nap további részében a házban futkároztam keresztül - kasul, motyogtam magamban és tervezgettem az arénát és a mozgatóját. Valamivel délelőtt abba hagytam és azon gondolkoztam, hogy szedhetném szét az egészet egyszerűen és úgy, hogy ne dőljön rám. A nagy elmélkedésből jó néhány veszekedő éjterror és Üzenőszél rántott ki. Épp az aréna fele tartottak aminek neki is mentek és az összedőlt a találkozástól. A robajra az összes sárkány arra indult amerre menekülő utat talált. Nem győztem levegőt venni a nevetéstől, még Fogatlan is nevetett, de ki is dőlt tőle és úgy folytatta tovább.

Dél múlhatót vagy már valamivel később lehetett amikor Vakmerő rám hozta a frászt és eldobtam mindent ami a kezemben volt.

- Már megint mit akar a gazdád? - kérdeztem. - Alig 3 napja látott mit akarhat. Ennyire nagy hiány érzete nem lehet vagy igen. - morogtam az eldobott dolgokat felszedve.

A cuccokat leraktam az asztalra és elvettem a sárkánytól a levelet. Mi a frászért keres engem Johann ami ennyire fontos. Már megint új hajó kell neki. Szem forgatva mentem oda Fogatlanhoz. 

- Haza kell mennünk pajti, valami fontos miatt kellek oda haza és úgy látszik, hogy a zseni eszem nélkülözhetetlen onnan. - simogattam meg. - Menjünk és és majd ott eszel. 

Kimentünk a házból és felültem rá. Felröppent és elindultunk Hibbantra Már egy hónap telt el azóta, hogy otthon jártam utoljára. amikor legutóbb elhagytam a szigetet Astriddal találkoztam, de az is Hibbanttól távol volt. 

- Siessünk, pajti. Előbb érünk oda előbb is jöhetünk el onnan. - szóltam Fogatlannak.

Átállítottam a farkát és szélsebesen szeltük át az eget Hibbant fele. Azt a 4 - 5 órás utat szerintem 1,5 - 2 óra alatt tettük meg. Ha nagyon akarunk tudunk gyorsan repülni. Nyugodtan száguldoztunk Hibbant fel, amit egy idő után meg is láttunk. Elég tiszta volt az ég ahhoz képest, hogy tél van. Vagy csak nekem tűnik annak, mert annyi időt töltöttem mára nagy betűs Nyárban, de mindegy is ez most. Pár per múlva az arénában szálltunk le Fogatlannal, ahol a többiek gyakoroltak. Astrid úgy rohant oda hozzám, mintha nem találkoztunk volna pár napja, de mit mondjak nekem is jól eset. Átölelt, de tényleg úgy, mint aki a halálból ébredt volna fel. Persze, hogy a többieket idegesítve és ki is zárva őket megcsókolt. 

Nekem se kellett több ösztönösen viszonoztam a gesztusát. A csókból szétválva rámosolyogtam ő meg viszonozta, majd a kezemet fogtam meg és persze rögtön összekulcsolta az ujjainkat. 

- Ezt nem lehetett volna akkor amikor mi nem vagyunk itt? - kérdezte Takonypóc.

- Nem. - válaszolta Astrid. 

- Johann hol van? - kérdeztem.

- Nálatok hagy...

Szerencsétlen nem tudta befejezni a mondatot, mert Johann besétált és amint észre vett oda sietett hozzám.

- Mi a baj Johann? - kérdeztem.

- Dagur.

Erre az egy név hallatára mindenki lefagyott rólam nem beszélve. Már nem tudom mikor volt, hogy utoljára így fagytam le, mint most. 

- Tehát tényleg túl élte. - szólalt meg Fa.

Ügyet se vetve rá, meg szólaltam.

- Mi van vele? - tettem fel a kérdést, pedig tudtam rá a választ.

Nem Fogatlant, hanem az én véremet akarja tintának vagy valami hasonlót, de abból nem fog kapni vagyis nagyon remélem. 

- Ellopta a hajóm és a hajó roncsokhoz indult. De mielőtt kidobott volna a tengerbe csak arról beszélt, hogy akar bosszút állni... rajtad. Ahogy beszélt pedig biztos vagyok benne, hogy te vagy az első számú célpontja. Mit akarhat a roncsoknál, csak nem a....

- Arról senki se tud, de ha tippelnem kellene akkor a Kaszás a célja. Sárkányvadászhajó sárkánybiztos csapdákkal, fegyverekkel és ketrecekkel. A legjobb ami van, de előbb kell oda érnem, mint ő. - mondtam.

- Érnünk. - szólt közbe Astrid. - Nem mész egyedül, hisz ha már ott van bármi történhet veled.

- Mikor történt ez? - kérdeztem.

- 3 napja. - válaszolt. 

Ez csak egy kicsit kínos. Míg mi Astriddal csak ültünk addig Dagur bosszút forralt ellenem. Szuper. 

- Köszönöm, hogy szóltál. - mondtam. 

- Kötelességemnek éreztem. - mondta.

És a hízelgést is, mivel fogja lehúzni apámat ezért. Ahogy elindult Astrid szembe fordult velem és az " én meg mondtam " fejjel nézett rám. Én meg csak kínosan mosolyogtam. 

- Nem kell aggódnom mi? - kérdezte halkan.

- Erre senki se számított. - válaszoltam, majd a többiekhez fordultam. - Szóval ki marad és ki jön?

- Hova? - kérdezte Fa. 

- Várj, Dagur mihez akar kezdeni azokkal a csapdákkal? - kérdezte Halvér.

- Szerinted nagyokos. Biztos nem dísznek kellenek neki. Sárkányokra fog vele vadászni. - mondta gúnyosan Takonypóc.

- Akkor most ki is jön? - kérdeztem. 

- Megyünk a sárkányokért. - mondták.

- Oké. - mondtam. 

Szerencse, hogy Viharbogár itt volt és Astridnak nem kell elmennie. 

- Mihez fogsz kezdeni Dagurral? - kérdezte.

- Nem tudom. - válaszoltam. - A legutóbb is majdnem... és most sárkánybiztos csapdákkal mire lesz képes. 

- Figyelj nem kell aggódnod Dagur miatt és félned se kell tőle, Fogatlan veled van és megvéd... mindig. És ha lesz is valami bajod túl fogod élni, mert nagyon is élni akarsz. - mondta.
- Így gondolod? - kérdeztem.
- Nem gondolom, hanem tudom. - ölelt át fél kézzel.
Amíg nem indulunk el a roncsokhoz addig tuti, hogy a kezemet fogja fogni.
- Vajon ki miatt lehet nagy az élet akarásom? - kérdeztem.
- Nem tudom, ki miatt? - kérdezte.
- 3 dolog miatt. - mosolyogtam.
- És?
- Te, te és te. - mondtam.
Erre Fogatlan fellökött minket.
- Valakit kihagytál a felsorolásból. - mosolygott Astrid.
- Úgy tűnik igen. Igazából amióta vissza mentünk ilyen, de nem tudom miért. - mondtam és felálltam, Astridot magam után húzva. - Mi a baj, pajti?
- Nem fog válaszolni. - szólalt meg Takonypóc.
- Neked biztos nem. - mondtam halkan.
Astrid hallhatta egyedül, mert mosolygott.
- Mehetünk? - kérdezte.
- Persze. - válaszoltam.
- Akkor? - kérdezték.
- Előbb érek el a sziget előtti szobrokhoz, minthogy ti elindultok innen. - mondtam. - Szóval kaptok egy kis előnyt.
- És merre menjünk? - kérdezte Hal.
- A klubház fele. Arra csak nem tévedtek el. - mondtam a végét már halkan.
- Oké. - mondták.
Elindultak a klubház irányába mi meg maradtunk egy kicsit.
- Ne menjünk mi is? - kérdezte.
- Adjunk nekik egy kis előnyt. - mondtam.
- Felőlem. - mondta.
- Ugye most nagy bajban vagyok? - kérdeztem.
- Hát elégé. Szemétség azt mondani, hogy én előre szóltam vagy éreztem? - kérdezte.
- Talán. - mondtam. - Szerinted előbb érünk oda még így is, mint ők?
- Nem tudom, de ne aggódj nem lesz baj. - tette a kezét az arcomra, amibe belesimultam rögtön.

- Mi is ott leszünk, ha baj van, ami persze nem lesz, de ott leszünk. - mondta.
- Tudom. - mondtam. - De nem szeretném ha valamelyikőtök a Kaszás közelébe menjen.
- De persze neked szabad. - mondta.
- Én tudom mire számítsak ott. - vágtam rá.
- De ha egyedül járkálsz persze, hogy lesz valami bajod. - mondta. - Miért nem hagyod, hogy segít...
- Mert nem kell. - szakítottam félbe.
- Mindenkinek kell segítség, ezt nem tagadhatod. - mondta.
- Nem tagadom, de ez az én ügyem Dagurral, nem a tietek. Engem akar, nem titeket. - mondtam.
- De az nem megoldás, hogy elébe mész terv és minden egyéb nélkül. - mondta.
- Ilyenekre most nincs időnk. - mondtam.
- Legalább 4 óra míg oda érünk, csak ki tudunk találni valamit. - mondta.
- Talán. - mondtam.
- Hablaty.... Ne így állj hozzá a dolgokhoz. - mondta.
- Akkor, hogy? - kérdeztem. - Egy idióta csak RAJTAM akar bosszút állni. Ez mégis, hogy fogjam fel?
Láttam, ahogy megfogatja a szemét, majd megcsókolt.

- Ne csak a rosszat lásd a legtöbb dologban. - mondta.
- Erre szükségem volt. - mondtam. - Szerintem meg menjünk.
- Rendben. - mondta.
Mielőtt elment volna a sárkányához megcsókolt, majd elment Viharbogárhoz én meg Fogatlanhoz fordultam.
- Látom neked se tetszik, hogy megint a Kaszáshoz megyünk, de soha többet nem látjuk majd a helyet és a hajót se, mert elsüllyeszteni megyünk oda. - mondtam és felültem rá.
- Mennyire tudtok sietni? - kérdeztem.
- Rekord tartok voltunk. - válaszolt.
- Mi az, hogy voltatok? - kérdeztem.
- Jött egy túl nagy egos srác a sárkányával akik megelőztek minket. - mondta.
- Oh, de van ilyen. - mondtam. - Menjünk.
- Rendben. - mondta és elindultak. - Az utolsóé a jak lepény. - szólt vissza mosolyogva.

- Törjük le a szarvát. - simogattam meg Fogatlant.
Állítottam a farkán, amit rögzítettem is én meg ráhasaltam a nyeregre és kilőttünk. Astrid mellett elhúzva elképedést láttam az arcán. Néha még én se hiszem el milyen gyorsak vagyunk. Bár amennyit könnyítettem a nyergen és az összekötő rúdon nem csoda. 4 órás utat 2 óra alatt megteszünk. A legelső műfarokhoz és tartozékokhoz képest ez modern. A srácok már elhagyták a szigetet mikor utol értük őket. Ahogy elrepültünk közöttük szétrobbantak és Takonypóc szitkozódott. Bár az övé még semmi Astridéhoz képest.
- Neked valami komoly bajod van. Ki az aki halálra rémíti a másikat. - mondta, ahogy utol értek.
- Csak nem megijedtél? - kérdeztem.
- Nem magamra gondoltam. - mondta.
- Ja, persze. - mondta Fa.
- Mindegy inkább menjünk. - mondta Astrid.
- Van ott valami amitől tartani kell? - kérdezte Hal.
Hallottam, ahogy a többiek felnyögnek.
- Igazából van. Jó néhány óriás, sikító angolna. - mondtam nyugodtan.
- Előbb is szólhattál volna. - mondta Hal.
- Mi abban a buli? - kérdezte Fa.
Csak magamban adtam igazat neki, még hülyének néznének ha hangosan kimondanám.
- Amúgy meg honnan tudod, hogy mi van azon a hajón?- kérdezte Takonypóc.
- Valahonnan meg kellett szereznem a Szemet. - válaszoltam.
- Szóval az egy profi sárkányvadász kezében volt évekig? - kérdezte Astrid.
- Úgy 30 - 50 éve biztos, de azóta ott állt egy helyben. - mondtam.
- Már csak a csontjai vannak ott? - kérdezték az ikrek.
- Igen. - mondtam.
- Király. - mondták.
- Miért lenne az? - kérdezte Astrid.
- Te úgy se értenéd. - mondta Fa.
- Azt te miből gondolod? - kérdezett vissza.
- Csak tudom. - mondta Fa megint.
És ebből lett a veszekedés, de inkább hagytam őket, mert ha bele szólok velem kezdenek el és akkor ők húzzák a rövidebbet. Amúgy meg nem kicsit kiakasztó az a tény, hogy egy őrült, idióta bosszút akar állni egyes egyedül RAJTAM. Szerintem már Fogatlan se kell neki, mert megakarta ölni és azért Dagurnak is van annyi esze, hogy ne kelljen neki. Nekem se kellett a másik éjfúria, de bíztam abba, hogy nem fog bántani és nem is bántott. Bár egy sárkányban se fogok annyira megbízni, mint Fogatlanban, történjen bármi. Ő mindentől megvédene engem. Az egész töprengésből egy kavics - nagyon remélem, hogy az - zökkentett ki.
- Mi az? - kérdeztem kicsit ingerülten.
- Kinek adsz igazat? - kérdezte Astrid.
- Azt se tudom miről volt szó. - mondtam.
- Látod Astrid őt se érdekli, hogy miről rinyálsz állandóan, pedig elméletben együtt vagytok. - gúnyolódott Takonypóc.
Astrid már indult volna el felé, hogy valamit csináljon. Gondolom le akarta lökni a sárkányáról, de Fogatlan megállította egy lövessél ami előtte suhant el.
- Befejezitek mind most és nyugton maradtok vagy haza mentek Hibbantra és ott nyírjátok ki egymást úgy, ahogy akarjátok. Választhatok. - mondtam elég keményen.
- Mi bajod van? - kérdezte Fa.
- Netán olyas valaki aki vagy 20 méter magasról ha nem magasabbról lezuhant az bosszút akar állni rajtam... megint. - mondtam.
- Sorolj fel olyanokat akik nem akarnak kinyírni, már ha van olyan. - gúnyolódott Takonypóc már megint.
- Miért nem jöttem egyedül? Sokkal egyszerűbb lett volna. - mondtam szem forgatva. - Senki se jöjjön a Kaszáshoz, azt majd mi elintézzük.
- Jó. - mondták.
Astrid mellett elrepülve láttam a szemében az aggodalmat és az értetlenséget. Nem érti, hogy mi a bánatért mondtam azt amit az előbb mondtam. Mondjuk én magam se értem, de mindegy. Az aggodalmát meg értem. Tovább indultunk a köd irányába ami már nem is volt olyan messze. Pár perc múlva a többiek berepültek, de én nem tudtam, mert Fogatlan megtorpant a köd előtt.
- Mi a baj, pajti? - kérdeztem.
Csak a fejét rázta, de nem mozdult. Astrid jött vissza és nézett kérdőn rám.
- Mi a baj? - kérdezte.
- Nem tudom, de nem akar tovább menni és mindentől meg akar védeni. Talán érzi, hogy valami bajom lesz, de akkor nekem is kellene, hogy legyen egy rossz érzésem, de nincs, szóval nem lesz baj. - mondtam.
- Biztos vagy benne? - kérdezte.
- Igen. - válaszoltam, azt hiszem elég határozottan.
Éreztem, ahogy Fogatlan a szemét forgatja majd közelebb repültünk Astridékhoz.
- Nem lesz baj, ne aggódj. - mondtam.
Végszóra Fogatlan egy csöppet feljebb repült, így azt érte el, hogy megcsókoltam Astridot, de mondjuk nem volt ellenemre.
- Ez melyikőtök ötlete volt? - kérdezte.
- Az enyém nem. Nekem más módszereim vannak. - mondtam. - De neki is megvannak a saját elképzelései és ötletei. Itt egy élő példa rá.
- Menjünk. - mondta és berepült a ködbe.
Fogatlan vonakodva bár, de követte őket és egyből a Kaszához ment.
- Fogatlan nyugi nem lesz semmi baj. - mondtam.
A fejét rázva szállt le a hajóra.
- Rendben, körbe nézzünk aztán elsüllyesztjük az egészet. - mondtam.
Felnyitottam a raktérbe nyíló csapóajtó tetejét és lementünk. Egy ideig eltartott míg körbe néztünk, de semmit se találtunk, csak 2 darabot a Szemhez. Ez viszont egy kicsit feldobott.
- Menjünk, nincs itt semmi. - szóltam Fogatlanhoz.
Igazából nem értem ezt az egészet ha Fogatlan olyan, mint apa amikor nem kapja meg megélezve a kedven szekercéjét akkor nekem miért nincs rossz előérzetem. Persze eddig mindig volt, de most nincs, de ha nincs akkor az azt jelenti, hogy nem lesz semmi baj. Eddig nem nem tévedtem, hisz eddig minden megérzésem megvalósult és ha most is lesz valami akkor miért nem érzem én is. Ez fura.Fogatlan előttem ment fel a fedélzetre, egy pillanattal. Eltűnt a csapó ajtó mögött amit én lezártam, de azzal egy időben egy zár katatásán is hallottam. Arra néztem amerről a hangot hallottam és a nagy baj állt velem szemben. Ezt most nem fogom valami sikeresen megúszni. 

Bocsika

Tudom, hogy már rég hoznom kellett volna az új részt, de suli és mivel már 2. éves középsulis vagyok ráadásul gyakorlattal kezdtük nem volt időm írni. Pluszba ki is törlődött az egész egy mondat kivételével amit még akkor írtam mielőtt nyaralni mentem volna. És ezt nem értem lassan tudtam csak haladni a résszel, de holnap délelőttre kész lesz. Már ma kész lennék vele ha a nettemet nem korlátozták volna, de korlátozták, szóval mindegy. Holnapra kész lesz valamikor, de holnapra tuti lesz. Tényleg sajnálom, hogy ennyit kések vele, de az ilyen meg esik. Sajnálom de tényleg.

Hello mindenkinek!!!

Jelentem : élek. Haza érkeztem és nagyon jó volt. Az ihletem valamennyire vissza tért és írtam jó pár oldalt - úgy 25 oldal A/4- es füzetbe - amit valamikor le lesznek írva. Nagyon remélem majd tetszeni fog majd nektek. Ma még ebben az órában elkezdem az új rész és holnap max. keddre kész lesz. Annál később nem. Addig is jó suli kezdést és sok sikert az új évhez. Nem sokára új rész remélem várjátok majd.