Hablaty új élete 75. fejezet

Míg a többiek elindultak a hajó után addig Klaus a hajón mászkált és gondolkodott. Abban biztos volt, hogy nem a hajóval fog vissza menni a szigetre. Valahogy úgy érezte, hogy egy kis távolság Hibbanttól neki is jót tesz. Másrészről meg abban reménykedett, hogy a kapcsolatuk Hablattyal ez idő alatt míg ott lesz lesz olyan szoros, mint volt vagy legalább ahhoz hasonló. Ahogy a hajón sétált hallotta az apját, ahogy beszél arról, hogy milyen baja lehet a testvérének. Visszafordult és bement a kabinba, hogy pihenjem, már ha tudna ezek után. Nem most érezte először, hogy az apja számára a törzs néha sokkal fontosabb, mint a fiai épsége. De ez nem csak most van így régen is így volt, csak a testvérénél jobban lehetett látni. Nagyon jól tudja, hogy nem gondolhat ilyenre, de másra nem nagyon tud.
Astrid jobban aggódik Hablatyért, mint bárki. Fogatlanról nem is beszélve. A fiú értette, hogy testvére miért választotta a sárkány társaságát inkább, mint az emberekét. Hisz az jobban megérti, mint az emberek. És 3 évig apja helyett is apja volt. Úgy törődött vele, vigyázott rá és szerette, ahogy az apjának kellett volna. Kis idő múlva kiment a kabintól és újra sétálni kezdett a hajón. Az orrban futott össze az apjával.
- Mikor érünk oda, apa? - kérdezte.
- Reggelre. - válaszolt. - Menj és pihenj valamennyit.
- Rendben. - indult vissza a kabinba a fiú.
Pár perc múlva már a kabinban volt és próbált aludni, de sehogy se sikerült. Ahogy próbált elaludni hallotta,a hogy kint sárkányok szállnak le a hajóra. Semmi kedve és ereje se volt kimenni, meg  jól tudta, hogy kik szálltak le a hajóra. Nagy nehezen sikerült elaludnia, de néhány óra múlva felébredt, mert nem tudott már aludni. Nem sokkal később pirkadat után megérkeztek a szigetre.
Vártak már rájuk a sárkánylovasok, mert azok hajnalban elindultak a hajóról a szigetre, hogy szóljanak Astridnak, hogy nem sokára megérkeznek. A lányon kívül mindenki lent volt a kikötőben. A lány a ház előtt állt és figyelte a beérkező hajót, már felfele tartottak a kikötőből amikor meghallotta bentről a fiút köhögni, de nem értette, hisz az még mindig eszméletlen volt. Gondolkodás nélkül vissza ment a fiúhoz és óvatosan felhúzta ülésbe, hátha könnyebben kap úgy levegőt és abba hagyja a köhögést. Bár nem volt magánál a fiú, de ez is megerőltető volt neki az állapotához képest. Már attól a pár perctől is amit keresztül köhögőt izzadság jelent meg a homlokán. Astrid gyengéden vissza fektette az ágyba és elment az asztalon lévő tálért, ami mellé még magához vett néhány száraz rongyot. Ahogy vissza ült a fiú mellé rögtön letörölte az arcáról az izzadságot, ahogy a rongyot elvette vért látott kiszivárogni a fiú száján. Megijedt, hisz nem tudta mitől lehet, hogy vér szivárog ki a száján.
- Hozd fel Gothit amilyen gyorsan csak tudod. - fordult Fogatlanhoz.
Az rögtön felpattant és kiment a házból a falu vénjéért. Letörölte a vért a fiú szájáról és figyelni kezdett. Pár perc elteltével meghallotta a fiú nehézkes és akadozó légzését, amit előző nap nem hallott. Kis idő elteltével nehézkesen, akadozva, de megszólalt és Astrid nevét ejtette ki. Astrid szíve nagyot dobbant a neve hallatán, hisz a fiú ezzel jelezte, hogy tudja ott van mellette.
- Itt vagyok. - simogatta meg a fiú arcát.
- Astrid.... - mondta ki még egyszer a lány nevét, de mielőtt az reagálhatott volna folytatta. - Ne... nem hagy... hagyhatom, hogy bántsák.... őt.
Közelebb húzódott a fiúhoz és megfogta a kezét.
- Nem lesz semmi baj. Biztonságban vagy. Veled vagyok... mint mindig. - mondta a lány.
Nagyon jól tudta, hogy az utolsó otthon töltött napját éli át amit Hibbanton töltött 3 éve. Akkor beszélt ehhez hasonlóan, amikor kiállt az egyetlen barátja mellett azon az estén. Azután az egy mondat után már nem szólalt meg. Nem sokkal később bebotorkált az ajtón a falu vénje. Senki se volt vele, pedig a lány úgy hitte, hogy mindenki ott fog tolongani, hogy mi baja van a fiúnak. Astrid nagy örömére nem küldték ki onnan, hanem inkább a segítségét kérte a vén. Negyedóra alatt készen is volt a fiú megvizsgálásával és a sérüléseinek az ellátásával. Magával hívta a lányt is. Mindenki más a főházban várakozott, ez alól Fogatlan a kivétel, ahogy kiléptek a házból a sárkány bement a gazdájához. Astrid rögtön leült egy székre, nem akar összeesni attól, amit hallhat. Bélhangos fordításával megtudták mi is a baja a fiúnak. Astrid csak mereven bámult maga elé a hallottaktól. Nem akarta elhinni, hogy ennyi baja esett a fiúnak, de a legtöbben ugyan úgy voltak, mint a lány.
- Mi történhetett vele? - tette fel az ész szerű kérdést Klaus.
- Dagur. - bökte ki Astrid.
- De az nem lehet, hisz lezuhant arról a szirtről. - mondta a fiú.
- Igen, de túl élte és ez volt a bosszúja. - válaszolta a lány.
- Haza visszük. - szólt közbe a törzsfő.
Erre a vén csak a fejét rázta és a földbe kezdett rajzolni.
- Azt mondja nem lehet, mert ha megmozdítjuk, akkor.... abba bele is halhat. - mondta.
- Hogy mi? - kérdezték egy páran.
Astrid ült egyedül az asztal mellett holtra vált arccal, némán. Képtelen volt mozdulni és semmire se tudod figyelni. Egy dolog járt a fejében, ha kell ő maga nem fogja hagyni, hogy a fiút megmozdítsák. Míg nagy nehezen a törzsfő eldöntötte, hogy itt hagyja fiát felépülni, Astrid vissza ment a fiúhoz. Mindenki az elkövetkezendő órában azzal foglakozott, hogy a hajót felkészítsék a vissza útra. Már alkonyodott amikor Astrid hallotta nyílni az ajtót, de nem nézett fel. Pillanatok múlva úgy is megtudja kijött be. Nem is tévedett épp, hogy becsukódott az ajtó meg is szóltat aki belépett.
- Jól vagy? - kérdezte Klaus a lánytól.
Az szomorú szemekkel nézett fel a fiúra.

- Jobb kérdés nem jutott eszbe? - kérdezett vissza lány.
- Hát... nem. - válaszolta a fiú.
- Az látszik. Hogy - hogy itt maradtál? - nézett fel rá a lány először mióta belépett a fiú szobába.
- Úgy érezem jónak ha itt maradok veletek. Hablatynak és neked is szükséged van rám. - mondta Klaus.
- Nekem? Nekem nincs rád szükségem, csak arra, hogy ő jól legyen. - válaszolta értetlenül Astrid.
- Akkor másképp fogalmazok. - mondta a fiú. - Valakinek rád is kell figyelnie.
- Rám ugyan senkinek se kell figyelnie. - mérgelődött Astrid.
- Oh, dehogynem kell és ezt te is tudod. Egészen addig nem fogsz aludni  és enni míg fel nem ébred. Miután meg felébred nem mered elmondani neki, mert félsz attól, hogy mit reagál rá. - mondta a fiú.
- Ez nem igaz. - vágta rá Astrid, pedig nagyon jól tudta, hogy a fiúnak igaza van.
- Ne tagad le, mert ugyan olyan jól tudod, hogy igaz, mint én. - ült le egy székre Klaus. - Figyelj nem csak te aggódsz érte, hanem mindenki más is, csak senki se mutatja ki. Hülye egy viking szokás, de ez már nem is fog változni sose. Mind aggódunk érte és félünk attól, hogy talán nem fog felébredni vagy fog valamire egyáltalán emlékezni az életéből....
- Fog, mert tudja, hogy vele vagyok. - vágott közbe Astrid.
- Rendben. Amíg te vele vagy addig nem kell aggódnunk, hogy baja lesz. Néhány nap múlva meg úgy is felébred és nem fogod tudni arra bírni, hogy nyugton maradjon. - mondta egy félmosollyal Klaus.
- Biztos vagy benne? - kérdezte halkan Astrid.
- Nehogy most veszítsd el a hited. Eddig te bíztál benne a legjobban, hogy mindig felépül és eddig mindig bejött, akkor most is úgy lesz. - tette a kezét a lány vállára. - Ha már olyan sok mindent túl élt ezt is túl fogja hidd el. - mosolygott a lányra bátorítóan.
- Igazad van. - fordult vissza az ágyban fekvő fiúhoz Astrid.
- Mint általában. - állt fel a fiú. - Később még vissza nézek és hozok neked vacsorát.
Astrid csak bólintott és tovább figyelte a fiút, közben több emlék is megjelent a szemei előtt. Ilyen volt például, mikor először repültek együtt Fogatlan hátán, vagy az első igazi csókjuk, amit a fiú kezdeményezett akkor miután hazatért, hisz mielőtt elment volna az nem volt igazi csók, csak egy gyors szája puszi volt. Ahogy a fiú a saját épsége árán se engedte, hogy neki valami baja essen, amikor az az őrült Dagur megtámadta a szigetet, ahogy azután éjjel - nappal mellette kellett lennie és ápolta. Minden egyes csókjukra, ölelésekre és a fiú érintéseire. Vagy épp megpillantotta a faluban vagy bárhol máshol őt, még ha távolról is, de a fiú arcára mindig széles mosoly ült ki ha meglátta őt, nem beszélve a lányról. Akárhányszor mondta ki, hogy szerei a lány szíve nagyot dobbant. Gyerekkorukból csak egy emlék maradt meg benne ami fontos volt neki, még pedig az amikor a szüleik megkötötték a szerződés, hogy bármi történik nekik egybe kell kelniük, míg a szüleik a szerződést rendezték addig ők ketten a Nagy terem egyik sarkában játszottak. Emlékezett arra, hogy a gyermek Hablaty szerettet volna oda adni neki valamit, de amint felállt és elindult felé megbotlott és az a valami kirepült a kezéből fejbe találva őt, majd eltűnt és sose tudta meg, hogy mi is volt az. Mivel hirtelen érte az az egész, de tudta, hogy a kis Hablatyon kívül senki se lehetett a vállba ütötte a kisfiút és arrébb ment, de amint meghallotta szipogni maga mögött a fiút megbánta amit tett és visszament a fiúhoz, majd átölelte. Attól a pillanattól kezdve legjobb barátok lettek és semmi se választotta el őket egymástól, egészen addig míg a faluból mindenki ki nem tagadta a fiút. Az alatt az idő alatt legjobb barátokból többek lettek egymás számára, de erre a lány csak akkor jött rá miután elhagyta a fiú az otthonát.
Nem értette a lány, hogy miért pont ez az emlék maradt meg a régi időkből kettőjükkel kapcsolatban, de ezt érezte magának a legkedvesebbnek. Ahogy tovább figyelte a fiút egy olyan emlék tárult a szemei elé amit már rég elfelejtett. Bármi baromságot csinált a fiú és az neki nem tetszett akkor mindig Haddocknak hívta a fiút aki ezt ki nem állhatta és akkor csak morgott néhány óráig, míg a lány egy puszit nem adott az arcára amitől lenyugodott, de addig a lány jókat kacagott a fiún és azon ahogy morgott magában. egy ideig még gondolkodott és próbált még a gyerekkorukból emlékeket összeszedni. Egy eszébe is jutott csak az nem volt épp valami kellemes.

" Már egy jó idő eltelt azóta, hogy a világ réme lerombolta a falujukat, ami immáron újra állt. A faluban sétált amikor a fiú vele szembe jött, amint meglátta a lányt óvatosan és bátortalanul elmosolyodott, bár már nem volt olyan a mosolya, mint azelőtt. Látta rajta, hogy más lett, de nem foglakozott vele, csak szépen elsétált mellette. De a fiú nem hagyta annyiban.
- Astrid. - szólt utána félénken.
Ő csak megtorpant, de nem fordult meg. Háttal állt a fiúnak és úgy szólt vissza neki.
- Mit akarsz? - kérdezte.
- Mi történt veled, hogy ennyire ki nem állhatsz? - kérdezte a fiú. 
- Nem én lettem más, hanem te. És azt csak magadnak köszönd, hogy senki se törődik veled. Nem mondom azt, hogy sajnálom ami veled történt, mert magam se tudom mi az. - indult tovább. 
- Akkor azt is sajnálod, hogy évekig a legjobb barátom voltál? - kérdezte halkan a fiú. 
A lány megtorpant újra, de nem szólt semmit. Ami a fiú számára egy értelművé tett egy - két dolgot. Még ő is nagyon jól tudta, hogy a hallgatás az beleegyezés.
- Ez esetben sajnálom, hogy ékig egy ekkora kölöncöt és balekot kellett elviselned. - mondta a fiú. 
A lány nem hallotta, hogy elment.
- Hablaty, te... - de a fiú már nem volt ott. 
Szomorúan állt onnan tovább és jó néhány napig nem is látta a fiú. Hónapokig próbált a fiúval beszélni a történtekről, de az kerülte mindig amikor meglátta maga felé közeledni bárhol. Az évek alatt pedig feladta, hogy valaha újra beszélő viszonyban lesznek. "

Néhány dolog még eszébe jutott a fiú kirekesztett éveiből, az is annyi volt, hogy mindig magán érezte a fiú tekintettét és, hogy ő is sokszor figyelte a fiút egy - egy portya alatt. Az emlékeken merengve simogatta meg a fiú arcát.
- Lesz még miről beszélnünk amikor felébredsz. Csak kérlek minél előbb ébredj fel. Tudom, hogy erős vagy és ezt is kibírod, mint az eddigieket is. - mondta még mindig az arcát simogatva.
A tegnapi duzzanat az arcán már nem is volt annyira látható. Csak a véraláfutás jelezte a helyét. Astrid arra a kis duzzanatra adott puszit a fiúnak, akinek a szája sarkában egy apró mosoly jelent meg. Bár apró volt, de a lánynak sokat jelentett. Körbe nézett a szobában egy idő után és az asztalon néhány dolgot fedezett fel. Felállt, majd oda ment az asztalhoz, hogy megnézze mik vannak ott. Egy krém, néhány pólya a törött bordáira, orvosságok és néhány fiola altatószer. Nem értette miért vannak ott, de majd Klaustól megkérdezi. Visszament a fiúhoz és leült ugyan oda ahonnan felállt. Kis idő múlva felfeküdt mellé és a fejét a mellkasára hajtotta. Szerette hallgatni, ahogy ver a fiú szíve, valahogy az őt megnyugtatta. Már majdnem elaludt amikor hallotta nyílni az ajtót, lassan felült és a belépőre nézett.
- Jobban vagy? - kérdezte Klaus míg egy tálat tett le az asztalra.
- Szó - szó. - válaszolta a lány.
- Mi a baj? - értetlenkedett a fiú és aggódva nézett testvérére.
Amit Astrid is észre vett.
- Nem neki lett baja, vagyis hát nem most... ha nem inkább régen. - mondta a lány halkan.
- Vagy én vagyok ennyire hülye vagy ez most tényleg nem érthető. - mondta a fiú még mindig értetlenkedve.
- Eszembe jutott néhány emlék, ennyi és azokra gondoltam amiken átment. - válaszolta a lány.
- Elakarod mondani azokat az emlékeket? - kérdezte a fiú.
- El, de nem neked, bocs. - válaszolta Astrid.
- Megértem, ha nem akarod nekem elmondani, akkor nem kell. Nem erőltettem. - mondta afiú.
- Köszönöm. - próbált meg mosolyogni.
- Most, hogy ezt tisztáztuk egyél valamennyit. - mondta a fiú miközben az asztalra mutatott.
- Nem vagyok éhes. - válaszolta a lány.
- Ne kezd. Tudod jól, hogy ebből kinek lesz nagyobb baja. - mondta fiú.
- Persze, hogy tudom. Ki másnak lenne baja ebből is amit én csinálok, mint Hablatynak. Mivel nem eszek ő kiakad és valami baja lesz. Ennél is nagyobb. - harapdálta az ajkait.
- Legalább egy keveset egyél. - mondta a fiú.
Astrid bólintott és odament enni egy keveset, de a szemét egy pillanatra se vette le a fiúról akit szeretett.
- Apád miért akadt ki annyira amikor megtudta mi baja van? - kérdezte a szőke lány.
- Hát... hallottam amikor a hajón arról beszélt, hogy neked mi komoly sérülés és mi nem az, ezen pedig nevetett. Én magamban csak arra gondoltam, hogy mennyire kiakad amikor megtudja mi is a baja és tessék igazam lett. - mondta a fiú. - tudom, hogy nem szabad ilyet mondanom, de néha úgy érzem, hogy apánknak a falu ügyei fontosabb, mint a mi épségünk. Megértem Hablatyot ha Fogatlant többre tart mindenkinél. Hisz 3 évig csak egymásra számíthattak és ő úgy törődött Hablattyal, mint, ahogy apának kellett volna vele. De ahelyett elhanyagolta és mindent most akar behozni, de nem látja, hogy Hablaty már nem az a kisfiú aki az apjának akar megfelelni, hanem más, aki maga akar lenni.
- Én meg azt tudom, hogy nem lenne szabad ilyet mondanom senki apjáról, főleg ha az illető apja a törzsfő, de muszáj... Muszáj, mert igazad van és az elmúlt 3 év alatt felnőtt... még jobban és már nem apátoknak akar csak bizonyítani, hanem mindenkinek aki számít rá. Részben még nekem is, de ez most lényegtelen. Sokat változott és már nem az aki volt és már nem is lesz az. - mondta a lány.
- Miért akar neked bizonyítani? - értetlenkeded Klaus.
- Azt nem tudom, vagyis a pontos okát nem, de azt nagyon jól tudom, hogy valamiben nekem is bizonyítani akar. - hazudott egy cseppet a lány.
Nem akarta a fiúnak elmondani, hogy mire gondol. Előbb Hablattyal akarja tisztázni az ügyet.
- Rendben. - mondta a fiú.
Közben a lány befejezte a vacsoráját és vissza ment az ágyhoz, ahova le is ült rögtön. Megsimogatta a fiú arcát ami forró volt. Az ágy melletti asztalról levette a tálat és a benne lévő rongyot a fejére tette.
- Lázas? - kérdezte mögüle Klaus.
- Egy kicsit igen. - válaszolta a lány. - Gothi miért hagyott itt altatót?
- Gondolom, hogy aludjál. - viccelődött a fiú.
- Poénos volt. - morogta a lány.
- Komolyra fordítva a szót azért hagyott itt, mert ha olyan állapotba lesz, hogy már te se tudod lenyugtatni vagy rögtön mászkálni akarna azzal le tudjuk nyugtatni vagy egy helyben maradásra bírjuk. - mondta a fiú. - De ha kell te is kapsz belőle.
- Álmodj róla. - vágta rá a lány.
- Majd meglátjuk. - válaszolta a fiú.
- Astrid... - hallottak egy igen gyenge hangot.
Astrid rögtön arra kapta a fejét és szerelmére nézett. Nem volt ébren, de nagyon jól tudta, hogy a lány ott van vele. A lány közelebb húzódott hozzá és megfogta a kezét, hogy éreztesse, hogy vele van.
- Itt vagyok, semmi baj. - simogatta meg a másik kezével a fiú arcát.
Megnyugodott a lány közelségétől a lány meg attól nyugodott meg, hogy a fiú tudja, hogy vele van.
- Miért ment el igazából? - kérdezte Klaus.
- Mivel ő nyerte a kiképzést és akkor már Fogatlan is a barátja volt, nem akarta elárulni őt és ezért akart elmenni, de azt hittem megakadályoztam. - mondta Astrid.
- Hitted? - kérdezett rá.
- Takonypóc látta velünk Fogatlant és beakarta árulni őt apátoknak, de nem hagytam és még is elment, pedig mondtam neki, hogy megoldom. De lehet, hogy attól félt, hogy Takonypóc lebuktatja és inkább elment. - magyarázta a lány.
- Mit látott még ott, hogy arra kényszeredett, hogy apámhoz rohant? - kérdezte sunyin a fiú.
- Semmit. - válaszolta a lány.
- Higgyem is el? - kérdezte a fiú.
- Most mit vársz mit mondjak? Hogy azt látta, ahogy megcsókolom életemben először azt akit szeretek? - kérdezte a lány.
- Na itt az igazság. - mutatott rá a fiú.
- Inkább hagyj békén. - morogta a lány és hátat fordított a fiúnak.
Több szó már nem esett köztük ezek után. Astrid vissza feküdt a fiú mellé és a fejét is vissza rakta a mellkasára és úgy figyelte a fiút. lassan lecsukódtak a szemei és elaludt. Klaus felállt az asztaltól és odament a lányhoz, felemelte és átvitte az ágy másik oldalára, aludni. Ezek után ő is felment aludni. Másnap reggel kellett a fiúnak egy kis idő mire felfogta, hogy a tegnapi nap tényleg megtörtént. Felkelt és indult volna el a testvéréhez amikor a kintről érkező hangok megállították.
- Nem lesz semmi baj Kampó, erős srác túl éli ezt is. - mondta Takonypóc a sárkányának szipogva.
Klaus nem akart hinni a fülének.
- Ha Dagur a közelébe mer menni... Hibbantnak, elintézzük igaz Kapmi? - kérdezte a sárkánytól.
Klaus nem tudta mit válaszolhatott a sárkány, de pillanatokkal később hallotta felszállni őket és azt is, ahogy Takonypóc kiabál.
- Takonypóc, Takonypóc! Oi! Oi! Oi! - hallotta.
Ahogy kilépett a házból kételkedve nézett a távolodó fiú után, majd elindult a fivéréhez. Ahogy belépett a házba Fogatlan letámadta és várta, hogy megsimogassa őt a fiú.
- Jó reggelt. - mondta miközben megsimogatta a fejét. - Nem hiszed el mit hallottam.
- Mit nem hisz el? És mit hallottál? - kérdezte a felkelő Astrid. - Én, hogy kerültem át ide?
- Mielőtt felmentem volna átvittelek, mert téged ismerve, most a padlóról kelnél fel. - mondta a fiú.
- Vicces. De mit hallottál ami annyira hihetetlen? - kérdezte a lány.
- Jönnék le, de Takonypóc beszéde megállított. - mondta Klaus.
- Mármint az amikor csak magáról tud beszélni? - értetlenkedett a lány.
- Nem. - mondta a fiú. - Róla beszél. - intett a fejével Hablaty felé.
- Hogy mi? Pöffeszkedő Maga-a-Tökély Takonypóc Jorgerson Hablatyról beszélt? - kérdezte a lány.
Klaus csak hümmögve bólintott.
- Ez hihetetlen. - mondta Astrid.
- Igen az, de neked enned kellene. Szóval gyere. - állt fel. - És ne akard, hogy kirángassalak.
- Jó megyek már. - indult ki a lány.
Felmentek a főházba és ettek egy keveset. Astrid ezek utána a sárkányához ment fel és foglakozott vele egy kicsit, majd repülni is elmentek. Ez alatt az idő alatt Fogatlannal foglakozott, aki örült a fiú társaságának.
- Gyere ide. - szólt a sárkánynak, az oda is futott hozzá és kíváncsian nézett a fiúra. - Ezeket szépen levesszük róla. - mondta miközben próbálta volna levenni a sárkányról a nyerget és az összekötött, mire az kiugrott előle, így a fiú a földre zuhant. - Ez nem volt valami szép húzás. - fordult a a hátára, majd felült. - Tudom, hogy szükséged van arra, hogy repülj, de Hablaty nélkül nem akarsz és én se ülhetek fel rád. Nem azért mert nem akarok, hanem azért, mert nem tudok. Gyerekkorom óta tartok a sárkányoktól, de ez mindegy is. Foglalkozok veled addig míg jobban nem lesz, de semmi több. Astrid úgy is rám fogja bízni Viharbogarat. - Fogatlan együtt érzően dörgölőzött a fiúhoz. - Köszönöm, te tényleg megértesz. Látod, hogy öntöm Astridba a lelket, de én senkitől se kapom vissza, kivéve téged. De nekem ennyi is elég és nagyon jól tudom, hogy jól lesz.
Felállt és elszedte a nyerget és minden egyebet a műfarkon kívül a sárkányról, aki hagyta magát.
- Menj nyugodtan valamerre, én meg leszek. Elmenni úgy se tudsz és nem hiszem, hogy nagyon messzire mennél. - mondta a fiú és újra leült a földre.
Fogatlan egyből elindult a gyűjtőhöz az éj terrorokhoz. Mielőtt bevettette volna magát az erdőbe vissza nézett a fiúra, vissza akart menni hozzá, de tudta, hogy az újra elküldi őt valamerre a szigeten, így elment a gyűjtőhöz. Eközben Astrid a sziget körül repült a sárkányával.
- Menjünk vissza kislány, sajnálom, de ez nekem most nem megy. - mondta a lány, mire a sárkány kérdőn nézett rá. - Tudom, hogy veled is foglalkoznom kell, de Hablaty... ő megsérült... súlyosan és vele kell lennem. Viszont nagyon jól tudom, hogy tudod, hogy nekem mennyit jelent Hablaty és remélem megértesz.
Viharbogár csak bólintott.
- Köszönöm. Klaus majd foglakozik veled is, ahogy Fogatlannal is, csak ne hozd rá a frász, így is fél a sárkányoktól, de nem ijesztgesd. - kérte meg a sárkányát. - Menjünk vissza.
Megfordultak és visszamentek a klubházhoz. Az istállóba bevitte a sárkányát, majd elindult ki onnan amikor Takonypóc jött vele szembe.
- A többiek? - kérdezte a lány.
- Jó kérdés. - válaszolta hanyagul a fiú.
Astrid szem forgatva indult tovább, de megtorpant az ajtóban.
- Takonypóc, te aggódsz érte? - kérdezte a fiút.
- Mármint Hablatyért? - kérdezett vissza. - Pffú, én ugyan, miért aggódnék. Ezt is túl éli, mint a többit.
- Elmondhatod nekem nyugodtan amit igazából gondolsz. - mosolygott rá kedvesen a lány.
- Rendben, de nem mondod el senkinek se? - kérdezte.
- Csak neki, ő mindent titokban tud tartani. - utalt Hablatyra a lány.
- Oké. Szóval tényleg aggódok érte, hisz elég sok mindent köszönhetünk neki. Ha ő nem megy el akkor Kampó lehet, hogy halott lenne már és eddig ő volt a legjobb az életemben. De biztos fel fog ébredni. - mondta a fiú.
- Nem jobb így, hogy elmondtad valakinek aki nem Kampó? - kérdezte a lány.
- Kicsit. - válaszolta Takonypóc.
- Rendben, megyek. - mondta és elindult.
- Szerinted megbocsájtana nekem? - kérdezett a lány után.
- Biztosan. - válaszolta a lány hátra se fordulva.
Az eddigi benyomása a fiúról megváltozott. Nem az a sznob, felfuvalkodott hólyag, mint aminek mutatja magát. A zord külső rejteget meglepetéseket. Takonypóc valamivel jobban érezte magát, hogy elmondta valakinek, hogy mit érez és örült, hogy az a valaki Astrid volt. Bízott a lányban és ismerte annyira, hogy tudja tényleg csak a sérült fiúnak mondja el. Részben azért is szállt le a lányról, mert tudta, hogy soha nem lehet az övé, másrészről sose tekintet rá másként, mint barát. Ami megragadta a lányban az a személyisége, a bátorsága és a talpraesettsége volt, de sose gondolt rá másképp, mint csak barátra. Tudta, hogy mást szeret és fog is, de azért mindig próbálkozott. Bevitte a sárkányát a helyére és kiment.
Astrid vissza ment a fiúhoz, de amíg távol volt valami változott. Ahogy belépett a házba a fiú nézett vissza rá, smaragdzöld szemeivel. Ettől egy pillanatra ledermedt, de amint magához tért oda ment a fiúhoz és leült mellé.
- Astrid? - kérdezte elég gyér hangon a fiú.
- Jól vagy? - kérdezte a lány és megfogta a fiú kezét.
Az értetlenül nézett a kezükre. Amire emlékezett az az, hogy a medencében vannak és a lány elmegy Takonypóc után. Álmában se hitte, hogy mellette lesz egyszer.
- Mi történt? - kérdezte.