- Miért nem vagytok a versenyen? - kérdezte az egyik okos.
- Mert semmi kedvünk azt nézni, hogy vitatkoztok a verseny alatt. - válaszolt Astrid.
Én csak bólintottam.
- És miért vagytok itt? - kérdezte a másik okos.
- Mert eddig ez volt a legnyugodtabb hely. - válaszoltam most én.
- Aha. - jött az értelmes válasz.
- Nektek nem a versennyel kellene foglalkoznotok? - kérdezte Astrid.
- De. - vágták rá és mentek el.
- Na ezek se az eszükről híresek az egyszer biztos. - mondtam.
- Az biztos. - értett egyet Astrid is. - Hol is tartottunk?
- Nem tudom. Szerinted?- kérdeztem.
- Szerintem valahol itt. - mondta és megcsókolt.
- Azt hiszem igen valahol itt tartottunk. - mondtam. - És keresnünk kell egy másik nyugodt helyett magunknak ezek után. - mondta.
- Igen. - értett egyet.
- Kellene félni attól, hogy ezek ketten mit fognak mondani rólunk az embereknek? - kérdeztem.
- Nem hiszem, ha már úgy is tudják, hogy mi van köztünk. És amúgy is azzal a csókkal hivatalos lett a kapcsolatunk. - mondta.
- Tudom. - mondtam.
- Így az már csak ránk tartozik, hogy mit csinálunk kettesben. - mondta és hozzám bújt.
- Nem hiszem, ha már úgy is tudják, hogy mi van köztünk. És amúgy is azzal a csókkal hivatalos lett a kapcsolatunk. - mondta.
- Tudom. - mondtam.
- Így az már csak ránk tartozik, hogy mit csinálunk kettesben. - mondta és hozzám bújt.
- Ez így igaz. - mondtam és átöleltem.
- Este mihez van kedved? - kérdezte.
- Nem tudom, de szerintem csak kitalálunk valamit. - mondtam.
- Igaz. - válaszolt elgondolkodva.
- Lassan vissza kell mennünk igaz? - kérdeztem.
- Igen. - mondta.
- Hallgathatjuk az ikrek hülyeségét. - mondtam.
- Pontosan. - vágta rá.
- Az nagyszerű lesz. - mondtam szarkasztikusan.
- Az. - folytatta.
- Rászoktál az egy szavas válasz adásra? - kérdeztem.
- Igen. - mosolygott.
- Hát jó, de ha ezt így folytatod nem beszélek többet hozzád, de attól még veled leszek. Max leírom amit mondanék vagy elmutogatom neked. - poénkodtam.
- Nagyon vicces. - mondta.
- Haladunk ez már két szó volt. - húztam tovább.
- Ez már nem vicces, de komolyan. - morgolódott.
- Most átmész méreg zsákba? - kérdeztem.
- Igen. - válaszolt és bevágta a durcást.
Elég cuki képet vágott durcásan. Amíg durcáskodott én a gondolataimba merültem és elgondolkodtam mi lesz velünk és azok után. Azt tudom, hogy egyszer én leszek a törzsfő és azt is tudom, hogy nem vagyok olyan, mint apa, de annyira nem hasonlítok anyára se. Igaz izgága vagyok és úgy értek a sárkányokhoz, mint ő, de mégis más vagyok, mint ők. Azzal, hogy én vagyok Odin örököse minden teljesen más és még mindig keresgélek. De tudom, hogy meg fogok most már felelni a feladatra és semmi baj nem lesz. Másrészt itt van nekem Astrid aki támogat, anya és Bélhangos akik segítenek nekem majd, de én azt remélem, hogy elég sokká lesz az, hogy én leszek a törzsfő.
- Min gondolkozol? - kérdezte Astrid.
- Elég sok mindenen. - válaszoltam.
- Például? - kérdezett rá.
- Azon, hogy mi lesz velünk és velem ezek után. - mondtam.
- Ezt most nem értem. Hogy érted azt, hogy veled mi lesz? - kérdezte.
Megfogtam a kezét amin elmosolyodottén meg rajta mosolyodtam el és felálltam lassan.
- Ha apa úgy dönt, hogy átadja a helyét akkor én leszek a főnök, de még akkor is ha vele valami történik. Eddig nem voltam erre felkészülve, de most már igen. De azt remélem, hogy ez az idő sokára lesz. - mondtam.
- De miért? - kérdezte. - Már, mint...
- Tudom és most még én se vagyok arra felkészülve, hogy átvegyem apa helyét. Tudom, hogy nem vagyok olyan, mint ő és anyára se ütöttem annyira, mint azt az ember hinné. Én most még keresgélek, de pár év múlva már kész leszek arra, hogy átvegyem egyszer apa helyét. - magyaráztam.
- Azt ugye tudod, hogy én mindig veled leszek? - kérdezte és felállt mellém.
- Persze, hogy tudom. - válaszoltam neki. - De...
- Amikor te leszel a főnök akkor... velünk mi lesz? - esett le neki mire céloztam. - Nem lesz egy perc nyugalmad se és rám se fog időd jutni. - ment el tőlem, de vissza fordult felém pár lépés után.
- Nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy te vagy az egyetlen - Fogatlan itt felmordult - rajta kívül akire mindig lesz időm. - mondtam és közelebb mentem hozzá.
- Most még ezt mondod, de amikor te leszel az apád helyében nem lesz semmi időd. - mondta.
- Apának mindig volt annyi ideje, hogy foglalkozzon Klausszal egy keveset amellett, hogy itt egymás után voltak a portyák, de szakított időt Klausra mindig. Így nekem is lesz időm rád és egy idő után te fogsz várni haza. - mondtam a végét már mosolyogva.
- Hablaty most komolyan. - szólt rám.
- Komolyan mondtam. - szóltam vissza.
- De...
- Az az idő még messze van élvezzük addig azt amink van. - mondtam.
- Igazad van. - mondta és lehajtotta a fejét.
- Mi az? - kérdeztem.
- Félek attól, hogy rám nem jut időd még egy perc se. Az emberek nem értenek a sárkányokhoz úgy, mint te és a te segítségedet fogják kérni. Így mégis, hogy lenne rám időd? - kérdezte.
- Astrid, rád mindig lenne időm és nem érdekel ki mit mondd, de inkább töltöm veled a napom, mint, hogy neveletlen rémeket kergessek egész nap. - mondtam.
- De, ha az apád...
- Már felnőtt vagyok és azt csinálok amit akarok. És én veled szeretnék lenni mindig. Ebbe senkinek sincs bele szólása. - mondtam és leültem.
Most nem igazán megy az, hogy órákig álljak.
- Hablaty ez... ez nem így megy. - mondta.
- De igen. Tudom, hogy vannak kötelességeim amiket el is végzek, de nem csak azzal akarom tölteni a napjaimat. Én nem vagyok egy tipikus viking aki reggel felkel kimegy az erdőbe fát vágni este pedig haza megy és másnap újra kezdi. Nekem az életemhez tartozik az, hogy keresem a bajt és...
- Ami egyszer a vesztedet is fogja okozni. - szólt közbe.
- Az nem olyan biztos. - válaszoltam.
- Ebben nem lehetsz biztos. - mondta.
- Ahogy te se. - vágtam vissza.
- A te bajod az, hogy rossz helyen keresgélsz. - mondta és leült.
- Hol kellene keresgélnem? - kérdeztem.
- Amit te keresel az nem kint van, hanem itt bent - mondta és a kezét a szívemre tette.
Viszont ebben igaza van.
- Köszönöm, hogy itt vagy nekem. - mondtam neki.
- Mindig. - válaszolta.
- Menni kéne, mert ránk sötétedik. - mondtam.
- Tudom. - mondta.
- Gyere. - álltam fel és őt is felhúztam.
Már el is indult, de én még nem. Alig tett két lépést amikor utána szóltam
- Astrid. - szóltam utána.
- Igen? - fordult meg.
- Semmi. - mondtam.
- Komolyan ezért kellett vissza fordulnom? - kérdezte, de még is mosolygott.
- Igen. - válaszoltam és léptem hozzá közelebb.
- Gonosz vagy. - mondta és még jobban mosolygott.
- Tudom. - mondtam és átkarolva a derekát magamhoz húztam, végül megcsókoltam.
- Mi volt ez a hümmögés és mi az a mosoly? - kérdeztem mosolyogva.
- Este mihez van kedved? - kérdezte.
- Nem tudom, de szerintem csak kitalálunk valamit. - mondtam.
- Igaz. - válaszolt elgondolkodva.
- Lassan vissza kell mennünk igaz? - kérdeztem.
- Igen. - mondta.
- Hallgathatjuk az ikrek hülyeségét. - mondtam.
- Pontosan. - vágta rá.
- Az nagyszerű lesz. - mondtam szarkasztikusan.
- Az. - folytatta.
- Rászoktál az egy szavas válasz adásra? - kérdeztem.
- Igen. - mosolygott.
- Hát jó, de ha ezt így folytatod nem beszélek többet hozzád, de attól még veled leszek. Max leírom amit mondanék vagy elmutogatom neked. - poénkodtam.
- Nagyon vicces. - mondta.
- Haladunk ez már két szó volt. - húztam tovább.
- Ez már nem vicces, de komolyan. - morgolódott.
- Most átmész méreg zsákba? - kérdeztem.
- Igen. - válaszolt és bevágta a durcást.
Elég cuki képet vágott durcásan. Amíg durcáskodott én a gondolataimba merültem és elgondolkodtam mi lesz velünk és azok után. Azt tudom, hogy egyszer én leszek a törzsfő és azt is tudom, hogy nem vagyok olyan, mint apa, de annyira nem hasonlítok anyára se. Igaz izgága vagyok és úgy értek a sárkányokhoz, mint ő, de mégis más vagyok, mint ők. Azzal, hogy én vagyok Odin örököse minden teljesen más és még mindig keresgélek. De tudom, hogy meg fogok most már felelni a feladatra és semmi baj nem lesz. Másrészt itt van nekem Astrid aki támogat, anya és Bélhangos akik segítenek nekem majd, de én azt remélem, hogy elég sokká lesz az, hogy én leszek a törzsfő.
- Min gondolkozol? - kérdezte Astrid.
- Elég sok mindenen. - válaszoltam.
- Például? - kérdezett rá.
- Azon, hogy mi lesz velünk és velem ezek után. - mondtam.
- Ezt most nem értem. Hogy érted azt, hogy veled mi lesz? - kérdezte.
Megfogtam a kezét amin elmosolyodottén meg rajta mosolyodtam el és felálltam lassan.
- Ha apa úgy dönt, hogy átadja a helyét akkor én leszek a főnök, de még akkor is ha vele valami történik. Eddig nem voltam erre felkészülve, de most már igen. De azt remélem, hogy ez az idő sokára lesz. - mondtam.- De miért? - kérdezte. - Már, mint...
- Tudom és most még én se vagyok arra felkészülve, hogy átvegyem apa helyét. Tudom, hogy nem vagyok olyan, mint ő és anyára se ütöttem annyira, mint azt az ember hinné. Én most még keresgélek, de pár év múlva már kész leszek arra, hogy átvegyem egyszer apa helyét. - magyaráztam.
- Azt ugye tudod, hogy én mindig veled leszek? - kérdezte és felállt mellém.
- Persze, hogy tudom. - válaszoltam neki. - De...- Amikor te leszel a főnök akkor... velünk mi lesz? - esett le neki mire céloztam. - Nem lesz egy perc nyugalmad se és rám se fog időd jutni. - ment el tőlem, de vissza fordult felém pár lépés után.
- Nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy te vagy az egyetlen - Fogatlan itt felmordult - rajta kívül akire mindig lesz időm. - mondtam és közelebb mentem hozzá.
- Most még ezt mondod, de amikor te leszel az apád helyében nem lesz semmi időd. - mondta.
- Apának mindig volt annyi ideje, hogy foglalkozzon Klausszal egy keveset amellett, hogy itt egymás után voltak a portyák, de szakított időt Klausra mindig. Így nekem is lesz időm rád és egy idő után te fogsz várni haza. - mondtam a végét már mosolyogva.
- Hablaty most komolyan. - szólt rám.
- Komolyan mondtam. - szóltam vissza.
- De...
- Az az idő még messze van élvezzük addig azt amink van. - mondtam.
- Igazad van. - mondta és lehajtotta a fejét.
- Mi az? - kérdeztem.
- Félek attól, hogy rám nem jut időd még egy perc se. Az emberek nem értenek a sárkányokhoz úgy, mint te és a te segítségedet fogják kérni. Így mégis, hogy lenne rám időd? - kérdezte.
- Astrid, rád mindig lenne időm és nem érdekel ki mit mondd, de inkább töltöm veled a napom, mint, hogy neveletlen rémeket kergessek egész nap. - mondtam.
- De, ha az apád...
- Már felnőtt vagyok és azt csinálok amit akarok. És én veled szeretnék lenni mindig. Ebbe senkinek sincs bele szólása. - mondtam és leültem.
Most nem igazán megy az, hogy órákig álljak.
- Hablaty ez... ez nem így megy. - mondta.
- De igen. Tudom, hogy vannak kötelességeim amiket el is végzek, de nem csak azzal akarom tölteni a napjaimat. Én nem vagyok egy tipikus viking aki reggel felkel kimegy az erdőbe fát vágni este pedig haza megy és másnap újra kezdi. Nekem az életemhez tartozik az, hogy keresem a bajt és...
- Ami egyszer a vesztedet is fogja okozni. - szólt közbe.
- Az nem olyan biztos. - válaszoltam.
- Ebben nem lehetsz biztos. - mondta.
- Ahogy te se. - vágtam vissza.
- A te bajod az, hogy rossz helyen keresgélsz. - mondta és leült.
- Hol kellene keresgélnem? - kérdeztem.
- Amit te keresel az nem kint van, hanem itt bent - mondta és a kezét a szívemre tette.
Viszont ebben igaza van.- Köszönöm, hogy itt vagy nekem. - mondtam neki.
- Mindig. - válaszolta.
- Menni kéne, mert ránk sötétedik. - mondtam.
- Tudom. - mondta.
- Gyere. - álltam fel és őt is felhúztam.
Már el is indult, de én még nem. Alig tett két lépést amikor utána szóltam
- Astrid. - szóltam utána.
- Igen? - fordult meg.
- Semmi. - mondtam.
- Komolyan ezért kellett vissza fordulnom? - kérdezte, de még is mosolygott.
- Igen. - válaszoltam és léptem hozzá közelebb.
- Gonosz vagy. - mondta és még jobban mosolygott.
- Tudom. - mondtam és átkarolva a derekát magamhoz húztam, végül megcsókoltam.
- Hmm. - hümmögött.
Bele mosolygott a csókba és úgy is váltunk szét.
- Mi volt ez a hümmögés és mi az a mosoly? - kérdeztem mosolyogva.
- Ezért már érdemes volt visszafordulni. - mondta mosolyogva.
- Akkor jó. - mondtam és elengedtem. - Most már tényleg menni kéne.
Elindultunk - Fogatlan már kint várt ránk - és lassan sétáltunk vissza a faluba kéz a kézben. Még be se értünk a faluba amikor az ikrek letámadtak minket.
- Hé nagy szerelmesek. - szólt hozzánk Fafej.
Nem hittem volna róla, hogy ismer ilyen szót. A kijelentésén csak mosolyogtunk. Most miért tagadjuk ha igaz.
- Igen? - kérdeztem.
- Este a kilátón rémtörténeteket mesélünk egymásnak. Jöttök? - kérdezte.
- Kik jönnek még? - kérdeztem.
- Takonypóc, Halvér és mi leszünk, ha ti nem jöttök. - mondta Kőfej.
Ezek mikor lettek ilyen " okosak ".
- Én nem...
- Megyünk. - vágtam közbe Astrid mondatába.
- Oké. - mondták egyszerre.
- Hánykor és hol? - kérdeztem.
- Egy félóra múlva a Nagy terem előtt. - szólt Kőfej.
- Rendben. - mondtam és elmentek.
Astrid csak akkor szólt hozzám akikor a két birkafej hallótávolságon kívül volt már.
- Ez mire volt jó? - fordult velem szembe.
- Szereztem programot estére. - mosolyogtam.
- Hablaty most komolyan, mire volt ez jó? - kérdezte újra.
- Nem akarok Klaus közelében lenni így legalább csinálok valamit. - mondtam.
- És én? - kérdezte.
- Nem akarok egyedüli értelmes emberként ott ülni a sok idióta között. - mondtam. - És veled szeretnék lenni.
- Rendben. - mondta.
Elindultunk tovább, de már nem fogtuk egymás kezét - nagy bánatomra.
- 10 perc múlva találkozunk a Nagy teremben. - szóltam neki.
- Rendben. - válaszolt.
Elindultam haza és abban reménykedtem, hogy Klaus nincs otthon. Szólok apáéknak, hogy a srácokkal leszek és valamikor majd haza érek, ha csak nem alszok kint a medencében, de lehet, hogy az lesz. Most valahogy a kint létre van szükségem. Ahogy közeledtem a házhoz embereket láttam meg a tetőn és valamit nagyon csináltak, bár tudnám mit is. Amikor megláttak köszöntek nekem vagy szimplán csak intettek. Na még ilyen se volt az életben. Vissza intettem nekik és bementem a házba. És csak akkor tűnt fel, hogy azt a valamit az én szobám tető részénél csinálják. Beléptem és apáékkal találtam szembe magam.
- Mit csinálnak a tetőn? - kérdeztem, ahogy becsuktam magam mögött az ajtót.
- Tető ablakot Fogatlannak. - válaszolt anya.
- Úgy tudtam nem engedsz be egy sárkányt se a házba. - szóltam apához.
- Ha tetőt szeretnék a fejem fölött látni akkor muszáj. - válaszolt apa.
- Szét akarta szedni a tetőt? - kérdeztem.
- Nem is egyszer. - morogta apa.
- Este a többiek tábor tüzezünk vagy mit csinálunk, ha nem gond elmennék. - mondtam.
- Menj nyugodtan. - engedett el anya.
- De csak ma ébredt fel...
- De akkor is elmehet. Felnőtt az csinál amit akar. - mondta anya apának.
Egy gyors mosoly futott át az arcomon, hisz nem olyan rég én is ezt mondtam Astridnak.
- Akkor miért kért engedélyt arra, hogy elmehessen? - kérdezte apa úgy, mintha ott se lennék.
- Csak azért, mert lehet, hogy későn érek haza vagy az is lehet, hogy nem jövök. - mondtam.
- Mert? - kérdezték egyszerre.
- Fafejet ismerve az unalmas " rémtörténeteit " fogja mesélni amin mindenki elalszik így szerintem ott fogunk aludni egymás hátán. - mondtam.
Gáz lenne ha azt mondanám nincs kedvem este bejönni és mászkálni amivel titeket felkeltelek így inkább Fogatlannal a medencében alszok, ha egyáltalán este fogok aludni.
- Hát jó, menj, de vigyázz magadra. - mondta.
- Mi bajom eshetne azon kívül, hogy halálra unom magam? - kérdetem.
- Téged ismerve bármi megtörténhet. - mondta apa és a műlábamra nézett.
- Ez se miattam van. - mondtam és felmentem.
Fogatlan már fent várt és valamit szaglászott az asztalomon. Oda mentem és megnéztem. A krém lehet a sebemre. Ha Astridnak igaza van akkor irdatlan büdös lehet. Egy papírt láttam meg alatta egy mondattal:
" Minden este kend be vele a sebet! ". Felismertem anya írását benne. Hogy tudtam. Mielőtt elmegyek bekenem, de remélem nem fogok bűzölögni, mint Fogatlan szája.
- Nem sokára megyünk, pajti és majd te is jössz. De úgy, hogy nem fognak tudni rólad. Rendben. Rájuk hozzuk a frászt a Lápszirten hallott történettel. És te leszel azok az akármik jó? - bólintott. - Akkor jó. Elkel majd rejtőznöd az egyik bokorban és majd a történet végén elkel kezdened rémítgetni a többieket és majd kiugrani onnan. - mondtam neki mire megint bólintott. - Jó. Akkor mindjárt mehetünk csak bekenem a sebem.
Felvettem a krémet és az ágyamhoz mentem ahol leültem. Kinyitottam és megcsapott az az irdatlan büdös szag. Szerencsétlen Fogatlan is telibe kapta a szaga és egyből lefeküdt és tiltakozott ellene.
A legszívesebben én is azt csinálnám amit ő, hogy ez a szagot kiverjem egy életre a fejemből. Egy élet kell ahhoz, hogy ezt a szagot elfelejtsem vagy csak egy Astrid fél-e mosoly. Minél kevesebb levegőt véve bekentem a sebem. Tényleg jó, hogy készül az az ablak, mert én ebbe a büdösbe halnék bele. Ha az emberek akik az előbb még a tetőn dolgoztak ettől a szagtól estek volna le onnan az egyszer biztos. Amint befejeztem vissza raktam az asztalra és elindultam lefele. Mi a frászt csináljak én a kezemmel, hogy ne legyen ennyire büdös. Majd megpróbálom lemosni a kútnál.
- Elmentem. - szóltam anyának.
- Rendben. - szólt vissza.
Apa meg hol lehet, bár most nem igazán érdekel, ha keres megtalál, ahogy én is őt. Elindultam Fogatlannal a nyomomba a Nagyterem felé. Astrid már ott volt és rám várt. Amikor meglátott elmosolyodott és elindult felém. Megakarta fogni a kezem, de elrántottam előle.
- Szerintem nem kéne megfognod a kezemet most. - mondtam neki.
- Mert? - kérdezte.
- Ha büdös kezet szeretnél csak rajta, de én szóltam. - mondtam.
- Igaz. - mondta. - Valahogy le kellene szedned.
- Tudom, de ezt még egy döglött hal szaga se fedi el. - panaszkodtam neki.
- Lehetséges. - mondta. - Gyere próbáljuk meg.
Elmentünk a kúthoz és próbálkoztunk megszabadulni a bűztől, de nem igen akarózott eltűnni a szag a vízzel. Viszont már nem volt annyira erőteljesen büdös, mint amikor otthonról elindultam.
- Szerintem így már jó lesz. Menjünk. - mondtam.
- Jó, ha Fa untat minket nyomd a kezed az orra alá hátha kidől ettől a szagtól. - mondta.
- Kösz, kedves volt, de lehet, hogy megteszem. - mondtam.
Elindultunk vissza a Nagy teremhez most már fogtuk egymás kezét - már nem volt annyira büdös az enyém. Mikor vissza értünk már mindenki ott volt és ránk vártak. Amit először kiszúrtam az az volt, hogy Halvér a sárkány könyvet bújja. Nem tud mást olvasni csak azt. Most komolyan nincs benne semmi új és már kívülről fúja a könyvet, de viszont egy csomó sárkány nincs a könyvbe írva... vagy is remélem. De a titkokat nem hiszem, hogy anya kiadná csak úgy, azok csak nekem vannak meg és az éjfúriáról az adatok. Ahogy odaértünk indultunk is tovább az egyik kilátóhoz. Szerencsére ahhoz mentünk amelyiknél vannak bokrok így megtudjuk őket szívatni Fogatlannal. Még oda se értünk, de Fogatlan már meggyújtotta a tűzet. Ahogy oda értünk mindenki helyett foglalt. Én a Fogatlan melletti padra ültem le Astriddal az oldalamon. A többiek pedig leültek a tűz másik oldalára. Fogatlan lefeküdt mellettem és vártunk, hogy Fafej mikor kezd eluntatni minket. De még semmi, csak engem bámultak mind a négyen elég kitartóan, úgy éreztem magam, mint amikor Fogatlannal szemben ültem az ölemben a hallal. Ez a helyzet csak egy " kicsit " kínos.
Próbáltam nem rájuk nézni, de az, hogy ennyire bámultak zavart. Kezdtem kiakadni, hogy mi a frászért bámulnak engem ennyire.
- Mi a frászt kell bámulni? - kérdeztem.
- Még mindig nem hiszem el, hogy te győzted le Dagurt. - mondta Takonypóc.
- Nem is én voltam. - mondtam.
- Akkor ki? - kérdezte Fa.
- Fogatlan. - mondtam.
- De ő egy sárkány. - szólalt meg Kő.
- Igen az, de mindent megtenne azért, hogy megvédje Hablatyot. - válaszolt helyettem Astrid.
- Ez így igaz. - mondtam.
- De akkor se hiszem el. - mondta Takony.
- És azért kell úgy bámulni, mint egy eddig nem létezőnek hit sárkányt? - kérdeztem.
- Igen. - mondták mind egyszerre.
- Hol van ilyenkor az a büdös krém. - suttogtam Astridnak.
Csak mosolygott ezen.
- És Dagurral mi történt? - kérdezte Halvér.
- Jó kérdés. Miután leszúrt nem azzal foglalkoztam, hogy vele mi lesz, hanem azzal, hogy én túlélem-e az egészet. De, mintha láttam volna lezuhanni a szirtről. - gondolkodtam hangosan.
- Akkor vele már nem lesz gondunk. - dőlt hátra Takonypóc.
- Az nem olyan biztos. Elég őrült ahhoz, hogy túl éljen egy ilyen zuhanást és bosszút álljon... megint. - mondtam.
- Azért egy olyan zuhanást ő se képes túlélni. - szólt közbe Hal.
Hogy neki mindig okoskodnia kell.
- Ha én akiről senki se gondolná, hogy túl él két halálos sérülést, de megtörtént. Akkor Dagur is túlélhet egy olyan zuhanást. - taglaltam.
- Lehetséges. - mondta elgondolkozva Hal.
- És mi volt a másik halálos sebed? - kérdezte nagy érdeklődéssel Fafej.
- Hát például valahogy lett egy műlábam, az se csak díszből lett. - mondtam.
- Komolyan díszből lett a lábad? - kérdezték az ikrek.
Odin segíts! Itt jött el az a pillanat, hogy homlokon üssem magam.
Nem hittem volna róla, hogy ismer ilyen szót. A kijelentésén csak mosolyogtunk. Most miért tagadjuk ha igaz.
- Igen? - kérdeztem.
- Este a kilátón rémtörténeteket mesélünk egymásnak. Jöttök? - kérdezte.
- Kik jönnek még? - kérdeztem.
- Takonypóc, Halvér és mi leszünk, ha ti nem jöttök. - mondta Kőfej.
Ezek mikor lettek ilyen " okosak ".
- Én nem...
- Megyünk. - vágtam közbe Astrid mondatába.
- Oké. - mondták egyszerre.
- Hánykor és hol? - kérdeztem.
- Egy félóra múlva a Nagy terem előtt. - szólt Kőfej.
- Rendben. - mondtam és elmentek.
Astrid csak akkor szólt hozzám akikor a két birkafej hallótávolságon kívül volt már.
- Ez mire volt jó? - fordult velem szembe.
- Szereztem programot estére. - mosolyogtam.
- Hablaty most komolyan, mire volt ez jó? - kérdezte újra.
- Nem akarok Klaus közelében lenni így legalább csinálok valamit. - mondtam.
- És én? - kérdezte.
- Nem akarok egyedüli értelmes emberként ott ülni a sok idióta között. - mondtam. - És veled szeretnék lenni.
- Rendben. - mondta.
Elindultunk tovább, de már nem fogtuk egymás kezét - nagy bánatomra.
- 10 perc múlva találkozunk a Nagy teremben. - szóltam neki.
- Rendben. - válaszolt.
Elindultam haza és abban reménykedtem, hogy Klaus nincs otthon. Szólok apáéknak, hogy a srácokkal leszek és valamikor majd haza érek, ha csak nem alszok kint a medencében, de lehet, hogy az lesz. Most valahogy a kint létre van szükségem. Ahogy közeledtem a házhoz embereket láttam meg a tetőn és valamit nagyon csináltak, bár tudnám mit is. Amikor megláttak köszöntek nekem vagy szimplán csak intettek. Na még ilyen se volt az életben. Vissza intettem nekik és bementem a házba. És csak akkor tűnt fel, hogy azt a valamit az én szobám tető részénél csinálják. Beléptem és apáékkal találtam szembe magam.
- Mit csinálnak a tetőn? - kérdeztem, ahogy becsuktam magam mögött az ajtót.
- Tető ablakot Fogatlannak. - válaszolt anya.
- Úgy tudtam nem engedsz be egy sárkányt se a házba. - szóltam apához.
- Ha tetőt szeretnék a fejem fölött látni akkor muszáj. - válaszolt apa.
- Szét akarta szedni a tetőt? - kérdeztem.
- Nem is egyszer. - morogta apa.
- Este a többiek tábor tüzezünk vagy mit csinálunk, ha nem gond elmennék. - mondtam.
- Menj nyugodtan. - engedett el anya.
- De csak ma ébredt fel...
- De akkor is elmehet. Felnőtt az csinál amit akar. - mondta anya apának.
Egy gyors mosoly futott át az arcomon, hisz nem olyan rég én is ezt mondtam Astridnak.
- Akkor miért kért engedélyt arra, hogy elmehessen? - kérdezte apa úgy, mintha ott se lennék.
- Csak azért, mert lehet, hogy későn érek haza vagy az is lehet, hogy nem jövök. - mondtam.
- Mert? - kérdezték egyszerre.
- Fafejet ismerve az unalmas " rémtörténeteit " fogja mesélni amin mindenki elalszik így szerintem ott fogunk aludni egymás hátán. - mondtam.
Gáz lenne ha azt mondanám nincs kedvem este bejönni és mászkálni amivel titeket felkeltelek így inkább Fogatlannal a medencében alszok, ha egyáltalán este fogok aludni.
- Hát jó, menj, de vigyázz magadra. - mondta.
- Mi bajom eshetne azon kívül, hogy halálra unom magam? - kérdetem.
- Téged ismerve bármi megtörténhet. - mondta apa és a műlábamra nézett.
- Ez se miattam van. - mondtam és felmentem.
Fogatlan már fent várt és valamit szaglászott az asztalomon. Oda mentem és megnéztem. A krém lehet a sebemre. Ha Astridnak igaza van akkor irdatlan büdös lehet. Egy papírt láttam meg alatta egy mondattal:
" Minden este kend be vele a sebet! ". Felismertem anya írását benne. Hogy tudtam. Mielőtt elmegyek bekenem, de remélem nem fogok bűzölögni, mint Fogatlan szája.
- Nem sokára megyünk, pajti és majd te is jössz. De úgy, hogy nem fognak tudni rólad. Rendben. Rájuk hozzuk a frászt a Lápszirten hallott történettel. És te leszel azok az akármik jó? - bólintott. - Akkor jó. Elkel majd rejtőznöd az egyik bokorban és majd a történet végén elkel kezdened rémítgetni a többieket és majd kiugrani onnan. - mondtam neki mire megint bólintott. - Jó. Akkor mindjárt mehetünk csak bekenem a sebem.
Felvettem a krémet és az ágyamhoz mentem ahol leültem. Kinyitottam és megcsapott az az irdatlan büdös szag. Szerencsétlen Fogatlan is telibe kapta a szaga és egyből lefeküdt és tiltakozott ellene.
- Elmentem. - szóltam anyának.
- Rendben. - szólt vissza.
Apa meg hol lehet, bár most nem igazán érdekel, ha keres megtalál, ahogy én is őt. Elindultam Fogatlannal a nyomomba a Nagyterem felé. Astrid már ott volt és rám várt. Amikor meglátott elmosolyodott és elindult felém. Megakarta fogni a kezem, de elrántottam előle.
- Szerintem nem kéne megfognod a kezemet most. - mondtam neki.
- Mert? - kérdezte.
- Ha büdös kezet szeretnél csak rajta, de én szóltam. - mondtam.
- Igaz. - mondta. - Valahogy le kellene szedned.
- Tudom, de ezt még egy döglött hal szaga se fedi el. - panaszkodtam neki.
- Lehetséges. - mondta. - Gyere próbáljuk meg.
Elmentünk a kúthoz és próbálkoztunk megszabadulni a bűztől, de nem igen akarózott eltűnni a szag a vízzel. Viszont már nem volt annyira erőteljesen büdös, mint amikor otthonról elindultam.
- Szerintem így már jó lesz. Menjünk. - mondtam.
- Jó, ha Fa untat minket nyomd a kezed az orra alá hátha kidől ettől a szagtól. - mondta.
- Kösz, kedves volt, de lehet, hogy megteszem. - mondtam.
Elindultunk vissza a Nagy teremhez most már fogtuk egymás kezét - már nem volt annyira büdös az enyém. Mikor vissza értünk már mindenki ott volt és ránk vártak. Amit először kiszúrtam az az volt, hogy Halvér a sárkány könyvet bújja. Nem tud mást olvasni csak azt. Most komolyan nincs benne semmi új és már kívülről fúja a könyvet, de viszont egy csomó sárkány nincs a könyvbe írva... vagy is remélem. De a titkokat nem hiszem, hogy anya kiadná csak úgy, azok csak nekem vannak meg és az éjfúriáról az adatok. Ahogy odaértünk indultunk is tovább az egyik kilátóhoz. Szerencsére ahhoz mentünk amelyiknél vannak bokrok így megtudjuk őket szívatni Fogatlannal. Még oda se értünk, de Fogatlan már meggyújtotta a tűzet. Ahogy oda értünk mindenki helyett foglalt. Én a Fogatlan melletti padra ültem le Astriddal az oldalamon. A többiek pedig leültek a tűz másik oldalára. Fogatlan lefeküdt mellettem és vártunk, hogy Fafej mikor kezd eluntatni minket. De még semmi, csak engem bámultak mind a négyen elég kitartóan, úgy éreztem magam, mint amikor Fogatlannal szemben ültem az ölemben a hallal. Ez a helyzet csak egy " kicsit " kínos.
Próbáltam nem rájuk nézni, de az, hogy ennyire bámultak zavart. Kezdtem kiakadni, hogy mi a frászért bámulnak engem ennyire.- Mi a frászt kell bámulni? - kérdeztem.
- Még mindig nem hiszem el, hogy te győzted le Dagurt. - mondta Takonypóc.
- Nem is én voltam. - mondtam.
- Akkor ki? - kérdezte Fa.
- Fogatlan. - mondtam.
- De ő egy sárkány. - szólalt meg Kő.
- Igen az, de mindent megtenne azért, hogy megvédje Hablatyot. - válaszolt helyettem Astrid.
- Ez így igaz. - mondtam.
- De akkor se hiszem el. - mondta Takony.
- És azért kell úgy bámulni, mint egy eddig nem létezőnek hit sárkányt? - kérdeztem.
- Igen. - mondták mind egyszerre.
- Hol van ilyenkor az a büdös krém. - suttogtam Astridnak.
Csak mosolygott ezen.
- És Dagurral mi történt? - kérdezte Halvér.
- Jó kérdés. Miután leszúrt nem azzal foglalkoztam, hogy vele mi lesz, hanem azzal, hogy én túlélem-e az egészet. De, mintha láttam volna lezuhanni a szirtről. - gondolkodtam hangosan.
- Akkor vele már nem lesz gondunk. - dőlt hátra Takonypóc.
- Az nem olyan biztos. Elég őrült ahhoz, hogy túl éljen egy ilyen zuhanást és bosszút álljon... megint. - mondtam.
- Azért egy olyan zuhanást ő se képes túlélni. - szólt közbe Hal.
Hogy neki mindig okoskodnia kell.
- Ha én akiről senki se gondolná, hogy túl él két halálos sérülést, de megtörtént. Akkor Dagur is túlélhet egy olyan zuhanást. - taglaltam.
- Lehetséges. - mondta elgondolkozva Hal.
- És mi volt a másik halálos sebed? - kérdezte nagy érdeklődéssel Fafej.
- Hát például valahogy lett egy műlábam, az se csak díszből lett. - mondtam.
- Komolyan díszből lett a lábad? - kérdezték az ikrek.
Odin segíts! Itt jött el az a pillanat, hogy homlokon üssem magam.
Két ekkora hülyét még életemben nem láttam, de az a két hülye - Halvér és Takonypóc - mégis Kőfejért van oda. Még szerencse. Astrid az enyém és már nem engedem el magamtól. Astrid is már ugyan ott tartott, mint én.
- Nem most mondta, hogy NEM díszből lett. - mondta Astrid. - A másik halálos sebbe az az amitől a műlába lett.
- Ja, már vágom. - mondta Fafej.
- Komolyan csak most? - kérdeztem hangosan, pedig nem úgy akartam.
- Mit csak most? - kérdezték mind Astrid kivételével.
- Semmi, csak hangosan gondolkodtam. - mondtam.
Amilyen hülyék elhiszik.
- Hát jó valaki kezdi a mesélést vagy kezdjem én? - kérdezte Fafej.
- Kezd nyugodtan. - mondtam és legalább alszok egy jót- tettem hozzá magamban.
- Hát jó. - mondta és elkezdet mesélni a " rém történeteit "
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése