Hablaty új élete 58. fejezet

Kellett nekem elszólnom magam. De erre szokták mondani, hogy a remény hal meg utoljára. Hát én azt reméltem, hogy szóba se kerülök és meghúzhatom magam a asztalnál, csöndben. Egyedül Astriddal kell beszélnem és senki mással. De tévedtem.
- És mégis, hogy lett béke a szigeten? - kérdezte a dori törzsfő.
Persze, hogy így kell engem szóba hozni. Ha Astrid nem lett volna ott mellettem akkor már valahol az asztal alatt lennék vagy Fogatlan mellett. Szerintem még ő is röhög rajtam, a hátam mögött.
- Hablaty intézte el. - mutatott rám apa.
Mindenki rám nézett. Az első dolog ami átfutott az agyamon az az volt, hogy most lépek le innen és holnap reggelig senki se fog látni. De nem akartam itt hagyni senkit, főleg Astridot. Körbe pillantottam, majd megszólaltam.
- Eltartott egy ideig, de ha Fogatlan nincs akkor még most is harcolnánk a sárkányokkal. - mondtam.
Ez részben igaz, mert ha nem lövöm le Fogatlant akkor nem győztük volna le a Vörös halált és még most is portyák lennének a faluban. Ami nem lenne jó, mert nem lenne még mindig egy barátom se és Fogatlan se lenne a legjobb barátom. Astriddal meg nem lennénk együtt, ami borzasztó lenne neki és nekem is. Abban biztos vagyok. De az is lehet, hogy én már nem is lennék az élők között, mert a kiképzés nem volt valami könnyű menet még úgy se, hogy a Fogatlantól tanultakat használtam fel, de én most ebbe miért mentem bele.
- Fogatlan? - kérdezték egy páran, mire az említett megjelent mellettem.
- Senki olyannak nem árt aki engem nem bánt meg vagy valami hasonló. Nem hagyja, hogy bajom essen. - mondtam miközben Fogatlan hozzám dörgölőzött.

Látszott azon a két jó madáron, hogy nagyot nyelnek amikor befejeztem a mondandómat. Ezek után tuti, hogy békén hagynak engem is és Astridot is. Vagyis hát remélem.
- És mi történt valójában, mert nem hinném, hogy egy éjfúria megszelídítése elég lett volna a békéhez. - mondta elégé ellenségesen a törzsfő.
Utálom őket. Tudom, hogy nem mondhatok még magamba se ilyet, de ez az igazság. És erről nem tehetek.
- Nem csak annyi kellett, hogy megszelídítsem, hanem még a fészek királynőjét is le kellett győznünk ami sikerült is és itt béke van. És talán a mi segítségünkkel a világban is béke lesz az emberek és a sárkányok között. - mondtam tovább simogatva Fogatlan fejét.
Ilyeneknek nem akarom elmondani, hogy én vagyok Odin örököse és semmi mást se és ezt gondolom apa is tudja, sőt szerintem ő se akarja elmondani a titkokat nekik, mert ő se nagyon kedveli őket.
- Sose hittem volna, hogy pont Hablaty foglya kibékíteni Hibbantot a sárkányokkal. Róla senki se hitte volna, de mindenki tévedhet. - mondta Kai... azt hiszem.
- Vannak még megmagyarázhatatlan és különös dolgok ebbe a világban. - mondtam. - Olyanok amit csak kevesen tudnak.
- Pontosan. - vágta rá a másik.
Oh a tudnád miről beszélek nem ezt mondanád. Habár szerintem azt se tudja miről beszéltem. Szerintem még ők se hallottak arról, hogy valaki Odin örököse legyen, de nem is fognak vagy arról, hogy vannak alfa sárkányok, mint az én Fogatlanom.
- És hallottál már Drago Verdungról? - kérdezte most Kol... azt hiszem, nem tudom megkülönböztetni őket egymástól. - És a sárkány seregéről?
Megfagyott a levegő bent a teremben apa kérdőn nézett rám, ahogy mindenki más is. Ez még nem titok szóval erről még tudhatnak.
- Persze. 2 éve találkoztam néhány csapdászával és még magával Dragoval is megküzdöttem nem hiába lettem féllábú. - mondtam.
Magamon éreztem Astrid rossz álló tekintetét, de nem nagyon érdekelt.
- Azta. - mondta mindkét " értelmes " idióta.
Rosszabbak, mint ikrek. És apa erről tuti kifog kérdezni, mert ő erről nem tud. Szóval lesz majd beszélgetés a javából. Jobban mondva a a beszélgetés még meg se esett, de nem mintha bántam volna... eddig.
- És a másik éjfúria szelídítőről hallottál vagy ismered is? - jött az újabb kérdés.
Most miért én lettem a főaktakció.
~ Odin segíts! ~ kiáltottam magamba.
- Találkoztam vele és jobban is vagyunk. Segít amiben kell. - mondtam tuti nagy fapofával az egész.
Leszállhatnának már rólam. Elegem van belőlük és mindenki másból is aki nem hagy békén.
- Nem tudtam arról, hogy ilyen dolgok a Déli határ vidékre is eljutottak. - mondtam.
- Sok minden eljut arra is. - válaszolt az apjuk.
A hideg is kirázott a hangjától és lehet, hogy én vagyok a paranoiás, de az arca régebben nem volt ennyire sunyi, de már nem vagyok biztos. De ettől függetlenül, majd mindenkit aki nem hibbanti figyelek. Abban jó vagyok. Nem kis ellenszenvvel néztem rá Aaronra[Éron]. Sose kedvelte se őt se a fiait. Olyan... nem tudom milyen feje van, de az tuti, hogy semmi kedves. Délről csak két szigetet ismerek. Az egyik az övék a másik meg Lápszirt jó, de mondjuk az sincs annyira délen, mint ők. A Déli határ vidéken meg sárkányok helyett kalózok vannak és ha ők is azok. Á hagyjuk, mit érdekel az engem, hogy mik. Az a lényeg, hogy a szigetnek ne essen semmi baja, amíg ők itt vannak.
- És még mik történtek itt? - kérdezte rám nézve.
Ha nem lenne itt annyi ember beleértve apa és mindenki más én már ezeknek neki ugrottam volna... bár nem tudom mit csináltam volna velük. Csak tűnjenek el innen minél előbb és soha az életben ne jöjjenek ide már. Soha senkit, még Dragot se gyűlöltem ennyire, mint ezeket, pedig ő még a sárkányomat is rám uszította, de ők valami eszméletlen íritálóak. Remélem miután elmennek innen elfelejtenek minket örökre.
- Hablaty legyőzte Dagurt, a tébolyultat. - szólalt meg Klaus.
Szálljatok már le róla. És ezért kapni fog az a kis görény.
- Az se én voltam, hanem Fogatlan. - mondtam. - Én annak is örülök, hogy megúsztam azt az egészet.
- Miért mi történt?  - kérdezte nem tudom melyik idióta.
Ha apa tudná, hogy gondolok rájuk mit szólna.
- Megtámadta Hibbantot Fogatlan miatt, de legyőzte őt én meg túl éltem azt, hogy leszúrt. - ennyi én többet már nem szólalok meg máma.
Legalábbis hozzájuk nem és az elkövetkező 2 napban se. Engem békén lehet hagyni és Astridot is. Ránéztem Astridra aki már az alvás határán volt. Én mondjuk nem voltam fáradt úgy, hogy ma megint nem fogunk aludni. Mindegy. Felálltam, ahogy Astrid is és minden bejelentés nélkül elmentem, mint eddig mindig amikor itt voltak. Ez nálam már megszokta apa és nm is szólt érte. Szerintem még örült is annak, hogy elmentem, mert neki se nagyon tetszett, hogy egy folytában engem kérdezgetnek. Astriddal és persze az elmaradhatatlan Fogatlannal elindultam ki a Nagy teremből. Eddig rajtunk kívül senki se húzott el, de ezek után már biztosan elfognak, kezdve a többiekkel.
Ahogy kiértünk a teremből Astrid odabújt hozzám és csodálom, hogy nem aludt el egyből. Megfogtam és felemeltem, mint amikor az erdőben voltunk. Elindultam vele a haza fele. Tuti, hogy még ilyen félkómásan is élvezni, hogy cipelem. A házhoz érve betoltam az ajtót, majd be is csuktam. Elindultam a már majdnem alvó Astriddal a kezemben az emeletre. Ahogy beértem a szobámba letettem és bementem vele. Leült az ágyamra és onnan nézett rám. elég fáradt volt csodálom, hogy felfogta ki van mellette. Levettem a páncélomat amikor már odamentem hozzá. Adtam egy csókot a fejére és elindultam le.
- Hova mész? - kérdezte és utánam indult.
- Mindjárt jövök csak lemegyek vízért és már itt is vagyok nyugodtan lefeküdhetsz Fogatlan itt lesz veled. - mondtam.
Bólintott és vissza ment az ágyamhoz. Részben igaz, hogy vízért mentem, de előtte még elugrok a műhelybe a Szemért. Két perc az egész szóval semmi baj nem lesz. Fogatlan meg amúgy is ott van Astrid mellett, így nem kell aggódom. És komolyan két perc múlva ott vagyok. Csak jövök és megyek, ebből még semmi se lesz. Viszont páncél nélkül elég különösen nézhettem ki, eddig még senki se látott - amióta haza jöttem anélkül - talán csak Astrid, de abba is kételkedek. Bár kitudja. Sietős léptekkel mentem a műhely felé és pillanatokkal később már vissza fele tartottam immár a Szemmel  kezemben. Nem vagyok feltűnő egy kicsit se. Rohanok haza fele egy beolvaszthatatlan ládával ami ráadásul olyan, mint az arany. De ez Hibbanton már megszokott. Mondjuk a többiek nem nagyon érdekelnek, hogy meglátnak így, mert ők már látták a ládát és lehet, hogy holnap megmutatom nekik a Szemet. De lehet, hogy csak azután, hogy elmentek a doriak a szigetről... még nem tudom. Vissza értem a házba mindenféle feltűnés nélkül. Felvittem a ládát a szobámba, ahol Astrid már békésen aludt.
Mennyit aludhatott előző este miattam aggódva. Utálom ha ezt csinálja. Miattam aggódik amikor nem kellene, de akárhányszor elmondom neki folytatja. Oké tudom, hogy kétszer majdnem elveszített, de csak majdnem. Miatta tartottam ki mindkétszer. És ő se tud megvédeni mindentől, de ha meg mindenért amit csinálok aggódik és félt az úgy nem lesz. Annyira meg már ismerhetne, hogy nem lennék önmagam, ha nem keverednék egy kis bajba. Egész életemben keresetem a baj, még akkor is amikor nemlétező lényekre vadásztam, amiben Bélhangos igazat adott nekem, de mindegy is ez most. Azóta megváltoztam és most főleg az életemhez tartozik az, hogy bajom eshet, hisz ha a világot kell kibékítenem a sárkányokkal akkor nem kis bajom eshet, de miatta fogom az össze bajomat túl élni. És ezt meg kell értenie. Ő se védhet mindentől és én se őt, pedig megtenném, de ahogy ő is tud magára vigyázni úgy én is.
Lementem a benti hordónkhoz vízért és felmentem. Leraktam az asztalomra a kancsót és a két korsót, majd vissza mentem Astridhoz és leültem mellé az ágy szélére. Egy darabig csak néztem, de amikor a haja már elégé az arcába lógott arrébb tűrtem azt, ami el is mosolyodott álmába. Viszont azt szeretem amikor mosolyog bármi is legyen az amin mosolyog. Belegondolva ő hányszor csinálhatta nekem is azt, hogy a hajamat arrébb tűrte amikor ápolt. Remélem többé nem lesz olyan alkalom. Bár jól esett, de ne legyen. Nem akarom, hogy ennél is jobban aggódjon értem. Már néha ez is túl sok. Felálltam mellőle és odamentem Fogatlanhoz aki aludt már, megsimogattam mire dorombolni kezdett. Ezek szerint még nem alszik olyan mélyen vagy már az érintésemre elkezd önkéntelenül dorombolni. Mindegy a lényeg, hogy ő sose fog változni. Ahogy eljöttem tőle levettem a fölsőmet is, bár nem fogok aludni, de attól még levehetem. Max Astridra jön a frász amikor meglát így reggel. Vagy rám se mer majd nézni, majd reggel kiderül.
Leültem az asztalomhoz és a füzetemet kezdtem el nézni. Elég sok minden volt már benne. Például Fogatlan, sárkányok a fészekből, tervek, Hibbant plusz a térképem. Már csak Astrid hiányzik belőle. Egy gondolat futott át az agyamon. Most, hogy alszik lerajzolhatom és úgy se bukna ki, hiszen csak magamnak rajzolom le. Senki másnak nem mutatnám meg. Alapból nem mutatom meg senkinek ezt a füzetet csak a térképet ami az elejébe van ragasztva. A többit nem, ha meg is mutatom valakinek a füzetem az Astrid lesz egyedül. Felvettem a ceruzámat az asztalról és elkezdetem rajzolni Astridot. Első próbálkozásom nem ment, de a második más sikerül és talán 2 óra alatt meg is voltam vele.

De legalább addig se unatkoztam. Ha Fogatlant rajzoltam volna le akkor az már 10 perc alatt kész lenne hisz évekig rajzoltam őt. Szerintem még becsukott szemmel is letudnám rajzolni Fogatlant. Most már Astrid is benne van a füzetembe. Szóval, ha hosszabb időre megyek el innen akkor velem lesz egy kicsi Astrid a füzetemben, de velem lesz. Félre tettem a füzetem és vissza mentem mellé. Amit megérezte, hogy mellette vagyok közelebb húzódott hozzám, de közben aludt tovább. Ennyire ragaszkodik hozzám, bár nem is zavar. Mosolyogva öleltem át, miközben a feje már a mellkasomon volt. Felültem mellé és csak néztem. Most kivételesen nem beszélt álmában. De majd én holnap. Remélem már mindketten aludni fogunk jó mélyen amikor elkezdek róla beszélni. Ha hallja amit mondok róla akkor azzal fog piszkálni engem és azt nem nagyon szeretném.
Lentről ajtó nyitódást és sugdolózást hallottam. Anyáék haza jöttek. Ha feljönnek ránk nézni, amit kétlek és meglátnak így ülni, majd ráfogom arra, hogy őket vártam. Nem kell tudniuk arról, hogy nem tudok aludni már két napja. A tegnapi nap még mindig nem tudom mi miatt van, de nem is számít. Viszont lehet, hogy holnap egy kicsikét lestrapált leszek, de ez se biztos. Néha már én se igazodok ki magamon. Egy kicsit fura vagyok és mit kezdjek vele. El kell fogadni úgy, ahogy vagyok és kész.
Másnap reggel egyedül indultam úgy megint 6 órakor el a Nagy terembe. Azt hittem nincs ott senki, de tévedtem. Pechemre Kai és Kol ott volt és ki is szúrtak, egyből odajöttek hozzám. Gondolom most ínyükre van, hogy nincs velem senki. Se Fogatlan, se a srácok és apa se. Most lesz nagy baj azt hiszem. Mert ha felhúznak akkor annak nem lesz jó vége. És Fogatlan sincs itt, hogy rám üljön vagy valami más.
- Mi a frászért küldtél be minket az erdőbe, hogy " keresünk meg " téged? - kérdezte talán Kol.
- Talán azért, mert már nem tudom hány éven keresztül amikor itt voltatok az én nyakamba lógtatok és meguntalak titeket. - válaszoltam és tovább indultam.
Nem kellett volna ide jönnöm az egyszer biztos. De az egyszer biztos, ha kikezdenek velem ők húzzák a rövidebbet majd.
- Pedig nem csináltunk veled semmit, ami mia...
- Persze. Nem csináltatok semmit. - fordultam vissza. - Nem tudtam, hogy nálatok a " Fojtsuk a másikat a vízbe " vagy a " Lökjük le a szirtről, hátha túléli-e " ismert és kedvenc játék, de most már tudom. Majd itt is elterjesztjük és senki se lesz majd Hibbanton aki élne már. - mondta.
- Ennek mi baja? - néztek egymásra.
- Az, hogy itt vagytok. - morogtam és tovább indultam.
Miért nem mentem el addig míg lehetett.
- Szerintem jól gondold meg kivel, hogy beszél. - kapta el valamelyik idióta a vállamat.
- Szerintem inkább te gondold meg. - ráztam le a kezét a vállamról.
- Miért talán tartsunk tőled? Most se vagy még senki. - mondta... nem tudom melyik.
Kéne valami a fejükre, hogy megkülönböztessem őket egymástól. Ikrek és jobban nem is hasonlítanának egymásra. Mi legalább Klausszal - szerencsére - különbözünk... már.
- Hát jobban tennétek. - válaszoltam. - Ha nem akartok bajt magatoknak békén hagytok.
- Miért mi lesz ha nem ránk uszítod az éjfúriádat. Max lesz egy jó kis sisakunk. - mondta.
- Megnézném azt, hogy bántok el vele, amikor nem önmaga és akkor még rám se hallgat. - mondtam.
- Persze és ezt higgyük is el? - kérdezte.
- Jobban tennétek, attól, hogy még az én sárkányom és meg van szelídítve, még most se teljesen szelíd, mint azt ti hiszitek. - mondtam.
- Este nem úgy tűnt. - mondták egyszerre.
- Attól még úgy van, ahogy mondom. - válaszoltam.
- Elhiszi az aki fél. - mondta valamelyik.
- Majd meglátjuk. - mondtam.
- Mit fenyegetőzöl te kis kretén. Nem félünk tőled, hisz nem tudsz velünk mit kezdeni. Ketten vagyunk egy ellen. - mondta.
- És én se félek tőletek, mint régebben. Már nem vagyok az aki hagyja magát a patakban fojtogatni magát. És ha már Drago ellen kiálltam akkor ti se lehetek nagyobb szám ketten. Miért kellene tartanom két mitugrász idiótától akik csak erőszakkal tudnak mindent megoldani. - mondtam nyugodtan.
Rég beszéltem ilyen nyugodtan, nagyon rég. Az is Dragoval volt szemben. Amikor Dagurral voltam akkor az a saját nyugodtságom volt, de ez... ez az örökös fél-e. Szóval, most vigyázzanak magukra azok ketten előttem, mert nem lesz jó vége ennek.
- Adok én neked olyan idiótát, hogy megemlegeted azt. - ugrott volna nekem az egyik, ha a másik vissza nem tartja.
- Előbb gondold meg kinek ugrasz csak úgy neki, ahogy már mondta nem vagyok a régi, de ti se. Gyengébbek vagytok, mint voltatok, de próbáljátok fent tartani a látszatot, hogy nem. Velem viszont vigyázni kell kiszámíthatatlan vagyok és a következmények se nagyon érdekelnek. És ha itt lesz bajotok az ellen nem tud mit tenni senki, attól, hogy vendégek vagytok nem véd semmi. Baj okoztok vállaljátok érte a következményeket. - és vonultam ki.
Na jó én ilyen még nem voltam és nem is szeretnék, habár nem volt olyan rossz ilyen magabiztosnak lenni. De amit mondtam nekik... azt hiszem én az - igaz volt. Ha itt bármit csinálnak nem csak apámmal gyűlik meg a bajuk, hanem velem is. Megvédem a szigetet még ha valami bajom is esik. De tőlük nem hiszem, hogy kapnék, ahhoz túl hülyék és vissza kézből kapnának előbb, mint én. Rosszul döntöttek, ha velem - aki Odin örököse - kezdenek ki. És ők fogják rosszul végezni, ha valami lesz. Az igazság mindig velem van, hisz sose hazudtam és itt van az is, hogy Odin leszármazottja vagyok. Lehet, hogy azért nem is tudok hazudni.... mindegy ez most lényegtelen.
A műhely felé tartottam amikor a sziget legutáltabb hangját hallottam meg.
- Ne rendezkedj be fiú, hamarosan úgy is elmész az éjfúriáddal innen. - szólalt meg mögöttem Penész.
De örülök én annak, hogy látom és hallom 3 év elteltével.
- Az nem olyan biztos Penész. - válaszoltam, majd tovább indultam.
- Majd meglátjuk. - hallottam még, majd azt, ahogy elcsoszog a birkájával.
Komolyan apa minek ástuk ki az Olaf - hóvihar után. Most sokkal jobb lenne minden. Fojtattam az utam... nem tudom miért a műhely felé, de mentem. Olyan érzésem támadt, mintha valaki követne.Körbe néztem, de nem láttam senkit sehol.

Ezért inkább hagytam is az egészet. Max az a két idióta lehet vagy nem tudom. Lehet, hogy csak rajtam jött a paranoia, de komolyan éreztem, hogy valaki figyel engem, de nem láttam embert, sőt még egy birkát, jakot vagy csirkét se. Sőt még sárkányokat se, hogy rájuk fogjam, hogy figyelnek. Sehol semmi és senki. Nem tudom ki figyelhet, de az leakadhatna rólam. Ez az egész olyan bizarr. Az egyik percben olyan, mintha valaki figyelne a másikban nem, aztán megint. Jobb lesz, ha bemegyek valahova ahol nem látnak és ahol senki se figyelhet. Bementem a műhelybe hátra a szobába ahol mindig is voltam. Ha valaki tényleg követ és figyel akkor oda bizony el nem talál, mert még el is van takarva elég sok dologgal. De remélem nem követ senki és csak paranoiás vagyok. Órákig ültem ott bent és már nem éreztem, hogy valaki vagy valami figyel. Csak akkor mentem ki amikor meghallottam Bélhangost beszélni valakihez. Mindketten meglepődtek, hogy én hátulról kerültem elő, de nem foglalkoztak vele. Vissza mentem a Nagy terembe ahol már a többiek ott voltak. Fogatlan és Astrid is. És megint rám tört az az érzés, hogy figyelnek. Ezt nem hiszem el.
Leültem Astridhoz, de nem figyeltem semmire. Próbáltam kideríteni, hogy ki a fene figyel. De, mint, ahogy korábban most se láttam senkit.
- Mi az? - kérdezték már tőlem mind.
- Valaki vagy valami figyel, de nem tudom ki vagy mi lehet az. - válaszoltam.
- Te aztán paranoiás vagy. - mondta Takonypóc.
- Nem hiszem már reggel óta érzem és nem látok sehol senkit. - mondtam.
- Épp ezért vagy paranoiás. - mondta Fa.
- Mindegy hagyjuk ezt az egészet. - mondtam és próbáltam meg enni valamit.
De komolyan semmi se ment le a torkomon. Nem hagyott nyugodni az a dolog, hogy valaki figyel. Lehet, hogy az a bajom, hogy 3 napja nem aludtam és így jön ki rajtam. De még ez se hisz volt olyan amikor 3 - 4 napot nem aludtam és akkor nem képzeltem az, hogy valaki kitartóan figyel engem. Fura ez az egész. Az lenne a legjobb, ha hagynám ma a verseny és valahol ülnék egész nap, hogy ne érezzem azt, hogy figyelnek. Úgy minden jobb lenne... talán. Habár nem tudom. Egy bökést éreztem magam mellől és oda néztem. Astriddal találtam szembe magam.
- Miért néznek rád úgy, ahogy? - kérdezte rámutatva a reggeli " beszéd "partnereimre.
- Úgy néznek, mintha megfenyegeted volna őket. - mondta Fa.
- Ha ők is fenyegetőznek akkor én miért ne? - kérdeztem miközben mindenkire rá néztem.

- Mivel? - kérdezte Astrid.

- Semmi fontos dologgal. - válaszoltam. - Fogatlan vigyázz rád, én megyek. 

Felálltam és kimentem. Szerintem a többiek elképedve néztek utánam, de nem érdekelt. Viszont az biztos, hogy nem bolondultam meg, mert tudom, hogy valaki figyel és valami lesz még ebből. És nem valami boldog vége lesz ennek se. Valami történni fog ma és a napokban valamikor. Remélem csak azért érzem ezt, mert itt vannak Dorról és nem valami más miatt és amikor elmennek megszűnik az az érzésem, hogy figyelnek. Komolyan semmi kedvem a versenyhez, de már tegnap megígértem, hogy részt veszek rajta és én az ígéreteimet betartom. Szóval ma versenyezni fogok. Szuper. Tegnap még volt kedvem versenyezni, de ma már semmi kedvem nincs hozzá. Főleg, hogy figyelnek.

Amitől már kezdek egyre jobban kiakadni. Ez fog az őrületbe kergetni és olyan leszek, mint Penész. Én is egy birkához fogok beszélni. Most komolyan az lenne a legjobb ha elmennék valamelyik szigetre ahol nincs senki és semmi, ott biztosan lenyugodnék. De lehet, hogy annyi is elég lenne ha azt a valakit aki figyel elintézem és kész. Már ha valaha meg tudom ki az. 

Elindultam a suli fele, de nem tudom minek. A versenyig is van vagy 4 óra hátra, szóval nem tudom mi a frászt fogok én itt csinálni. Majd kitalálok valamit. A többiek meg úgy is mindjárt itt lesznek. Astrid legalább is biztos. Sőt biztos. Nem is tévedtem. Két perccel utánam a többiek is megjöttek és furán néztek rám. 

- Mi van? - kérdeztem.

- Szerintem sok volt neked az a 3 év egyedül Fogatlan tá....

- Nem képzelem, hogy figyelnek. Ha csak képzelném akkor nem lenne olyan érzésem, hogy valami baj fog ma történni... velem. És a megérzéseim sose tévednek. - mondtam.

- Felőlem. - mondta Takonypóc.

Mindenki elvonult, csak Astrid maradt mellettem.

- Mire gondolsz? - kérdezte. - Milyen baj történhet veled?

- Nem tudom. - vontam vállat.

- Vigyázz magadra. - mondta.

- Ez nem tőlem függ. - válaszoltam.

- De függhet. - mondta és elment. 

Hát jó, de akkor se tőlem függ, hogy mikor jön velem szembe a verseny alatt egy fa. Tehát mindegy. Vagy túl élem a mai napot vagy nem. Az se tőlem függ. Valami pingálást is ki kell találnom magamnak is és Fogatlannak is a versenyre. Mondjuk a szín már meg van. Az piros lesz. Az az egy szín ami illik Fogatlanhoz és még hozzám is. A lehető legegyszerűbb minta nekem és Fogatlannak is nem mintha túl nyomó részt fogunk versenyezni. Inkább járom majd a világot, de a main muszáj részt vennem. Mai verseny még a doriak is látni fogják. Örülök neki. Lassan telt az idő és a többiek készülődni kezdtek a versenyre, így én is. Az első piros festékes vödröt amit találtam el is használtam Fogatlanra és még örült is annak, hogy piros lett. Legalább megy a műfarkához a szín. 

Én meg fogtam és az arcomra húztam két piros csíkot. Hol érdekel engem, hogy ki mit gondol arról, hogy mi van az arcomon. Örüljenek ha részt veszek rajta. 

- Kész is vagyunk pajti. - mondtam Fogatlannak.

Takonypócot hallottam meg és most nem rajtam gúnyolódott. Kivételes alkalom amit felkel írni.

- Ni-ni megjött a céltábla. - mondta.

Felnéztem, hogy kinek mondhatja.

- Tud meg Takonypóc, hogy ez az Ingerman család címere. - mondta Hal.

- Nekem akkor is egy céltáblára hasonlít. - szólt vissza Takony.

Köhögtem egyet, nehogy elnevessem magam ezen.

- Még te is kinevetsz? - kérdezte Hal rám nézve.

- Én, dehogy. Már félre se nyelhet az ember? - kérdeztem műköhögést színlelve.

- És, hogy tudsz te valamit félre nyelni? - kérdezte gyanakodva Takonypóc.

Ő tuti rájött, hogy a nevetést akarom eltusolni.

- Hát amilyen béna vagyok tőlem kitelik bármi. Még az is, hogy egy falat kiflitől is megfulladok. - fordultam oda Fogatlanhoz. 

Valamire elkezdett morogni a suli melletti hegyen, de amikor oda néztem nem láttam semmit. Tehát nem csak én érzem, hogy valami van itt vagy figyel. Szerencsére.

- Mi az pajti, mit láttál? - kérdeztem tőle.

Megint elkezdett ugyan arra morogni, megpróbáltam feltűnés nélkül arra nézni, de még mindig nem láttam semmit.

- Mi van Haddock megkattant a sárkányod, hogy a puszta falra morog? - gúnyolódott Takonypóc.

- Igen és a végén még beszélni is kezd. Ő is érzi, hogy van itt valami és figyelmeztetni akar. - mondtam. 

- Nagyon vicces. - mondta. 

Szem forgatva fordultam vissza Fogatlanhoz, simogattam, hogy lenyugodjon, de nem történt semmi. Kitartóan figyelte a hegy kezdetét. Pedig nincs ott semmi vagy csak én akarom mondani mi nem látjuk. Már én se tudom. Felültem Fogatlanra, de nem azért, hogy elmenjünk, hanem csak úgy szimplán ne az utolsó pillanatba keljen erre ő elindul velem, mit tudom én hova. 

- Fogatlan mit csinálsz, nincs ott semmi. - mondtam és próbáltam vissza irányítani az arénába, nem sok sikerrel. - Figyelj, majd a verseny után megnézzük mi van ott, rendben? - kérdeztem.

Néhány perc múlva abbahagyta a morgást és vissza mentünk a suliba. 

- Mi baja van? - kérdezte Hal. 

- Nem tudom, de valami biztos van ott. - mutattam a hely irányába. - Majd a verseny után megnézzük Fogatlannal. 

- Felőlem. - mondta Takonypóc. 

Fogatlan felnézett rám, mire vállat vontam. Mindenki elvonult a suli másik oldalába én maradtam ott Fogatlannal. A fejét simogattam mind addig amíg egy hangot nem hallottam. 

- Jól áll a piros neked. - mondta Astrid.

- Oh, köszönöm Astrid. - mondtam.

- Én Fogatlanhoz beszéltem. - válaszolt és elment. 

Ennyire még én se voltam csalódott, mint most. Persze Fogatlan az örült. 

Astrid meg haragszik rám, mert ott hagytam reggel egyedül, de én se tudom, hogy miért. Valamiért volt egy olyan érzésem, hogy ha lemegyek a Nagy terembe valamit megakadályozok és lehet, hogy sikerült is... nem tudom. Viszont most is érzem, hogy valami figyel és sokkal jobban, mint eddig. Próbálok róla nem venni tudomást, de nem megy. Olyan, mintha pontosan előttem állna és úgy bámulna engem. Remélem nem lesz semmi baj ma és holnap se és azután se. De térjünk vissza Astridhoz. Oké most haragszik rám egy kicsit, de a segítségemet elfogja fogadni. Ennyire már ismerem. Az emberek gyűltek már az aréna köré. Végül apa és a doriak is megjelentek. Ahogy rájuk néztem rossz érzés fogott el és nem tudom megmagyarázni, hogy miért. Felálltunk Fogatlannal a többiekhez és vártuk, hogy induljunk. Megszólalt az a hülye kürt, de Fogatlan nem kezdett el morogni, hanem elindult és persze rögtön előre tört. 

Eddig semmi se történt a versenyen. A két jó képességűnek nem volt egy pontja se, az ikreknek volt 7, Astridnak 5, - az én segítségemmel - én meg eljutottam a kettőig. Még nem fújták meg a kürtöt szóval még lehetett vadászni birkákra bármerre. A víztől tartottam vissza úgy 4 -5 méter magasan az emberek felett lehettem amikor valami vagy valaki elrepült mellettem és rám nézett. Az egészből csak egy elmosódó zöld szempárt láttam. Lassan fordultam vissza az utamhoz, és megláttam felém repülni egy... fát!? 

- Fogatlan! - szóltam neki. 

Épp, hogy szóltam neki, de már pörgött és tüzelt a felém - nem felénk, hanem csak felém - tartó fára.

Megálltunk miután átrepültünk a fa darabjai között amik a suliba estek be. Lenéztem a darabokra és láttam, hogy mindenki minket néz. Még a többiek is megálltak. 

- Kösz, pajti. - simogattam meg a fejét.

Na jó ez már nem vicc valaki nem nagyon akarja, hogy én éljek. 

- Láttad merre ment pajti? - kérdeztem.

Bólintott. 

- Jó akkor keressük meg. - mondtam. Kérdőn nézett rám, tudtam, hogy a versenyre gondol. - A verseny már nem számít, azok után, hogy valaki megakart ölni, nem igaz? - kérdeztem rá.

Bólintott és elindult. Úgy lőtt ki a számomra elmosódó zöld szempár után, mintha egy rakás hal menekülne előle - jó gyorsan. A második hegy szorosai között járhatunk már amikor észre vettem a sárkányt előttünk. Még sose láttam olyat, de ha majdnem meg is haltam miatta - részben - akkor nem is akarok. 

- Kapd el pajti. - szólaltam meg.

A hangom hallatára valaki vissza nézett a sárkányról és gyorsulni kezdett, ahogy mi is. Fogatlan lőni készült amikor eltűntek előlem vagyis előlünk, dehogy hova azt nem tudom. Remélem tényleg nem kattantam meg, mert én már nem tudom mit higgyek ezek után. Nincs más előttünk csak a szikla. Olyan sárkányról még nem hallottam ami képes mindenféle gond nélkül átrepülni a sziklán. Jó ott van a suttogó halál, de az is hagy maga után nyomot, de ez... ez eltűnt szőrén - szálán. Azt hiszem nekem ezek után egy hét alvás kell, ha nem több. Még is, hogy a bánatba tűnhetett el a sárkány és a lovasa egy szorosban úgy, hogy nem mentek el mellettünk habár az meg éreztem volna, hisz ha egy fával akartak lelökni Fogatlanról akkor most is csináltak volna valamit. Utoljára néztem körbe a szorosban és vissza indultam a versenyre, ha csak már nincs vége. 

Amikor vissza értem a sulihoz mindenki rám nézett és fojtatódott ott ahol abba maradt. Astrid repült mellém.

- Mi volt az az előbb a fával? - kérdezte.

- Jó kérdés, de valaki nem nagyon akarja, hogy én megéljem a holnapot vagy a következő évet. - mondtam.

- Mert? 

- Épp azért dobta csak felém azt a fát. - mondtam.

- Miért akarna valaki téged megölni? És mégis ki? - kérdezte.

- Kérdez kettő könnyebbet. - mondtam és elmentem mellőle.

Amúgy meg nekem kellett mondanom, - még magamban is - hogy felém fog repülni egy fa. Mert meg is történt és ezt lehet, hogy nem életem volna már túl, még akkor se ha Astrid mellettem van. Egy eltalál egy fa. Kettő zuhanok jó néhány métert és utána érek csak földet kitudja milyen állapotban. Na jó ezt inkább hagyjuk és nem foglalkozunk vele. Ha megint rám támad az a nem tudom mi és ki én nem tudom mit csinálok. A verseny ott folytatódott ahol én elhagytam, jó max annyi változás, hogy már a fekete birka jött. Megfújták a kürtöt, mire mindenki elindult élen Astriddal. Már bocs szívem, de a birkát most én dobom be neked, de ugye nem lesz harag érte. Hallottam Astridot, ahogy Viharbogárhoz szól.

- Fel, fel, fel még feljebb. - mondta.

Már majdnem elkapta, de beelőztem. Vissza néztem rá a fejét rázta, de mégis mosolygott.

 Fogatlannal elindultunk - már nem olyan magasan - a hálók felé. Mielőtt Astrid hálójához értünk volna feldobott magáról én meg bedobtam a bikát a hálóba, majd vissza Fogatlanra.  

Ezzel Astrid nyert. Mi meg Fogatlannal elrepültünk a naplementébe - ami nem igaz csak jól esett ezt mondani. Bár az igaz, hogy elrepültünk onnan, de nem a naplementébe, hanem a Nagy terembe. És az biztos, hogy megkel találnom azt aki majdnem a mélybe taszított - szó szerint. A másik meg eltűntek a valahogy a szorosból. A sziklán keresztül, de azt mégis, hogy. Arra... arra egy sárkány se képes. Bár az a sárkány amit láttam egy pillanatra, soha az életben nem láttam még hozzá hasonlót szóval egy új sárkány. Akkor tehát kutathatok utána a Sárkány Szemen, majd este a suliban. 

Leszedtem magunkról a festéket és bementem a terembe. Föl - le cirkáltam a teremben és magyaráztam magamnak közben meg mutogattam. Azt hiszem. 

- Még is, hogy... de a sziklán egy sárkány se... vagyis hát...

...a másik meg majdnem leestem miatta Fogatlanról. Megkel találni bárki is volt az. - motyogtam. - A francba.

- Jól vagy? - hallottam meg Takonypócot.

Rájuk néztem és egy pár kételkedő szempárral találtam szembe magam.

- Miért ne lennék jó? Valaki egy 10 perccel ezelőtt ki akart nyírni mit tudom én miért, de jól vagyok, nyugi, semmi bajom. - hadartam.

- Kiakadt. - hallottam meg Fát.

- Az látszik. - mondta Kő. 

- És mégis ki akart téged kinyírni? - kérdezte Fa.

- Épp ez az. Nem tudom. Utánuk mentünk, de mikor utol értük volna eltűnt. Mintha a magán a sziklán ment volna át minden gond nélkül. - magyaráztam. - Látjátok én megmondtam, hogy valaki vagy valami figyel.

- Jól van igazad volt és? - kérdezték. 

- Este gyertek a suliba a sárkányokkal. - mondtam. 

- Minek? - kérdezték.

- Csak gyertek oda és kész. - mondtam és elindultam ki, de nem jutottam messzire. 

Astrid kapta el a kezem és a szemembe nézett. Úgy látszik már nem haragszik rám, mint a verseny előtt. 

- Minden rendben? - kérdezte.

- Persze, minden a legnagyobb rendben van. Valaki még egy értelmes kérdés? - kérdeztem és kitéptem a kezem az övéből.

Elindultam ki, de éreztem magamon Astrid értetlen tekintetét. Komolyan, most mondtam el mi bajom van, de erre megkérdezi, hogy minden rendben van. Azért Astridtól se ezt vártam. Oké reggel ott hagytam, de Fogatlan mellette volt, haragszik rám oké, de engem meg kevesebb, mint 15 perce valaki megakart ölni. Azért valamivel több megértést vártam. Ahogy kiértem a teremből felültem Fogatlanra - ő legalább megért - és elmentem a sziget előtti kőoszlopokhoz gondolkodni. Ott legalább egyedül vagyok... vagyis remélem. Most már azt se tudom, hogy hol lennék biztonságban. Ezek után az lenne a legjobb ha a szobám egyik sarkában ülnék egész nap, mint valami dilis. De mivel ez is velem - kivel mással - történik, nekem is kell meg oldanom. Vagyis megpróbálnom. És remélhetőleg életben maradok.