Hablaty új élete 62. fejezet

Csak jött és jött, majd megnyalta az arcom, ahogy Fogatlan szokta. Valamelyest megnyugodtam, hogy nem akarnak bántani, de még mindig tartottam tőlük egy kicsit. Nem ismertem őket úgy, mint Fogatlant így nem tudtam mire képesek. De talán érzik, hogy nem akarom őket bántani és azt, hogy én vagyok aki megmenti őket. Az amelyik ott állt mellettem elkezdett kifele lökdösni, de megálltam amit nem értett - aminek viszont örültem, hogy nem kezdett el morogni, mert megálltam - és felvettem a cuccaimat, majd tovább irányított ki. Ha így bánik velem akkor tudja, hogy mi vagyok, mert nem hiszem, hogy valaki mással is így bánna. Felvittek ahol még 3 éjfúria volt és engem néztek. Ember viszont nem volt a hajón és a vízben se. Aminek viszont tényleg örültem, hogy szabad vagyok és haza mehetek. Tovább lökdösött egy csónak fele. Beültem és csak akkor fordultam vissza a sárkányokhoz. A vezér - talán - még mindig ott volt mellettem így hozzá kezdtem el beszélni.
- Köszönöm, hogy megmentettetek. Tartozok nektek és segíteni is fogok, ígérem, ha már úgy is ez a feladatom. Nem sokára találkozunk majd... remélem. - mondtam és ugyan azt csináltam, mint Fogatlannál.

Vártam, hogy mit csinál és pár perccel később az orrát odaérintette a kezemhez. Felé fordultam és megsimogattam a fejét.
- Még egyszer köszönöm a  segítséget. - mondtam neki, majd elvettem a kezem és leeresztettem a  csónakot.
Alig távolodtam el a hajótól, de felszálltak onnan és felgyújtották azt. Elmosolyodtam ezen, de nem tudom miért. Elrepültek felettem és elindultak a szigetük felé. Egyszer megtudom hol vannak és segíteni fogok nekik. Ezek után főleg nem hagyhatom cserben az éjfúriákat. Most már csak meg kell tudnom merre van Hibbant és irány haza. El fog tartani egy darabig, de haza megyek. Hacsak már nem keresnek és azok nem találnak meg. Nem érdekel mi lesz csak jussak haza. Fogatlanhoz. Az egyszer biztos, hogy sokáig fogok itt hajókázni nem tudom merre, de majd csak haza jutok. Elhelyezkedtem úgy a csónakban, hogy az ne nyomja a hátam vagy sértse fel vagy is egyáltalán ne is fájjon, de nem tudok úgy ülni, se feküdni. Bár, ahogy ülök vagy fekszek fáj szóval hozzá kell most szoknom, hogy egy jó darabig nem dőlök neki semminek és nem a hátamon alszok. Ez egy jó menet lesz.
Az eget figyeltem amikor megjelent előttem egy sárkány. A szív bajt hozta rám, amitől rögtön felültem.
- Bocs nem akartalak megijeszteni. - szólt le a sárkány hátáról Hanga.
- Csak hirtelen jött. - vakartam meg a tarkóm.

- Látom kiszabadultál nélkülem is. - mondta.
- Ha rajtam múlna még mindig a hajón lennék. - mondtam.
- Akkor, hogy kerülsz ide? - kérdezte.
- Éjfúriák. - mondtam egyszerűen.
- Hát jó. Hoztam vizet meg néhány dolgot, hogy ne legyen bajod, míg vissza nem érsz Hibbantra vagy meg nem találnak. Keresnek és az is lehet, hogy pár nap múlva meg is találnak. - mondta.
- Köszönöm. - mondtam és átvettem a szütyőt amit nyújtott felém. - Nem tudod merre van innen Hibbant?
- A csónak pont jó irányba halad. Nyugatra vagy Hibbanttól. Nem tudom mennyi ideig tart az út, de sok sikert. Valamikor még találkozunk. - mondta, majd elment.
Egy ideig nem leszek éhes az biztos. Az éjfúriák látványa és segítsége nekem sok volt, de köszönöm nekik. Vissza helyezkedtem, de most már be is takaróztam a pokróccal amit kaptam és próbáltam pihenni egy kicsit. Az elmúlt napokban nem aludtam semmi ha eltekintünk a néhány órás eszmélet vesztéstől. Nem hiszem, hogy lesz valami baj. Inkább remélni tudom. Végül is az istenek velem vannak szóval nem hiszem. Néhány óra alvás is megteszi. Lehunytam a szemem és próbáltam elaludni. Nem gondoltam semmire és lassan sikerült is elaludnom.
Amikor felébredtem már este volt. Semmi se történt, csak egy kis sárkány feküdt mellettem, de az se Üzenőszél volt. Viszont örültem a kis sárkánynak. Ha Üzenőszél lett volna akkor addig nem feküdt volna le aludni, míg engem fel nem ébreszt, hogy tudja jól vagyok. Viszont ha a sárkány felébred elküldhetek vele egy levelet apának, hogy merre keressenek. Felültem és megnéztem miket rakott be Hanga a szütyőbe. Néhány gyümölcs, egy kevés csirke és néhány kenyér, nem tudom honnan szerzett, de köszönöm neki. Ettem egy keveset majd vissza feküdtem és az eget néztem. Nem volt annyira sötét, mint az gondoltam volna ilyenkor, hisz nem telihold van, hogy mindent megvilágítson a hold fénye, de most még is olyan világos volt, mint akkor szokott lenni. Mintha még a Hold is jelezni szeretné, hogy itt vagyok. Kíváncsi vagyok mennyi idő míg haza érek vagy megtalálnak.
Az biztos, hogy küldök egy levelet apának, hogy merre keressen a kis sárkány majd elviszi neki. De igazából bárkinek örülnék aki megtalál. Ha Johann lenne az akkor vissza vitetném magam vele Hibbantra, sőt lehet, hogy apa is megkérte arra ha megtalál akkor vigyen vissza. Fogatlan mennyire kilehet és anya is, sőt apa is szerintem az egész falu keres. Kíváncsi vagyok kijött rá először, - Fogatlan után - hogy eltűntem. Klaus biztos örül annak, hogy eltűntem, de nem fog sokáig, mert már haza felé tartok. És Astrid. Bármennyire is megbántott és haragszok rá, nincsen nap, hogy nem gondoljak rá. Szeretem és mindig is szeretni fogom, de nekem még idő kell nem tudom mennyi, de kell. Beszélnem kell Astriddal, de nem egyből kell egy kis idő ahhoz is. De ő meg egyből szeretne velem beszélni és ha még ő fogja a hátamat ápolni akkor nem lesz menekvés. Addig amíg haza nem érek ezt a vita dolgot rendezni kellene magamban.
Szóval már csak kell valami program, hogy ne unjam halálra magam, de mi. Nem ülhetek itt és rajzolgathatok csak úgy... mindent. Vagy mégis valamit ki kell találnom a klub házhoz magamnak és az aréna is ott van amit meg kell csinálni. Tervezgessünk, legalább addig is csinálok valamit és nem unatkozok. És még ott a levél apának. Meg kellene írni és amint felkel a sárkány elküldöm vele apának. Ez jó ezekben a kis sárkányokban, hogy tudja kit kell keresni még akkor is ha nem látta soha az életben. Elővettem a karvédőmből egy lapot és a ceruzám, majd írni kezdtem a levelet. Meggyújtottam a kardom, hogy lássak valamit, a Hold fénye nem elég.

" Apa,
tudom, hogy kerestek és ezt azért írom, hogy tudd merre keress. Hibbanttól nyugatra hoztak el azok akik elkaptak, de most már vissza fele tartok sikerült megszöknöm. Majd elmondok mindent. Induljatok el, mert nem hiszem, hogy elég sokáig kitartok még. Majd elmondok mindent, de siessetek. Egy csónakban közeledek Hibbant fele. Jól vagyok, de nem hiszem, hogy sokáig jól leszek még. Remélem nem sokára találkozunk.

Fiad:

Hablaty "

Ezzel is meg vagyunk már csak meg kell várni, míg a kis sárkány felébred. Annyit csak tudok várni. Utána meg alszok egy sort... megint. Majd reggel bele kezdek a tervezgetésbe, mert így sötétbe nem lehet. Örülök, hogy a levelet megtudtam írni a kardom fénye mellett. Megvárom a kis sárkány és utána én is bedobom a szunyát. Remélem lassan felkel. Nem tűnt fel, de már egy ideje a csillagos eget bámultam és kerestem valamit benne. Mintha a választ keresném a most történtekre vagy nem tudom. Ahogy bámultam felfele, mintha láttam volna elrepülni néhány sárkányt és emberek is ültek rajta, mert hallottam hangokat, de csak elhallóan. Lehet, hogy a többiek, de erőm sincs arra, hogy szóljak nekik, ha meg ennyire hülyék, hogy nem vesznek észre egy csónakot akkor így jártam. De mit is mondja jobban örülnék annak ha apáék találnak meg engem, minthogy ők. Nyugodtan repüljenek csak el felettem addig is van egy kis időm amíg helyre teszek magamban dolgokat. 

Még mindig az eget bámultam amikor valami hozzám dörgölőzött összerezzentem. Lenéztem és a kis sárkány volt az tuti éhes, de épp annyi van, hogy nekem elég legyen néhány napra.

- Bocs kis haver, de nem tudok enni adni én napokig itt leszek, míg te bármikor ehetsz. - mondtam neki. - De ha el viszed ezt itt apámnak - mutattam fel a levelet - akkor hálám jeléül annyi halat kapsz amennyi csak beléd fér.
Bólintott és várta, hogy rá rakjam a levelet. A szütyőből elővettem egy kötelet és rákötöztem a sárkánylábára.
- Ide figyelj. Repülj egyenesen arra - mutattam Hibbant irányába - ha egy olyan szigetre érsz ahol egy fekete sárkányt látsz ott állj meg és az első embernek ad oda a levelet. de ha út közben egy olyan hajóval találkozol aminek a vitorláján egy fekete sárkány van akkor ott ad oda ezt a levelet. Érteted? - kérdeztem tőle.
Bólintott és megrázta a leveles lábát.

- Rendben akkor menj. - indítottam el.
Remélem tényleg elviszi apának vagy Hibbantra a levelet. Ez tényleg fontos. Elhelyezkedtem a csónakban és megpróbáltam elaludni, ami nem nagyon akart összejönni. Elég sok mindenen járt az agyam. Az egyik például az éjfúriák. Nem tudják ki vagyok, de eljöttek megmenteni és ezért hálás vagyok nekik. És végre Fogatlanon kívül is láttam éjfúriákat. De mi lesz majd ha elmegyünk a szigetükre Fogatlannal és megtudják, hogy az én drága barátom az alfa, be fognak hódolni neki vagy sem. Ez itt a nagy kérdés. Hisz amelyik kivitt a cellából az a vezér lehet, mert a többi követte. Remélem Thyra minél előbb elfogja mondani, hogy hol vannak az éjfúriák fészke, mert most már tényleg nagyon fontos lesz.
A másik a haza jutásom, ha apa nem kapja meg a levelet én itt ringatózhatok akár meddig, mert az biztos, hogy 2 nap alatt messzebbre jutottak hajóval, mint mi szoktunk. Nagyon messze vagyok Hibbanttól az biztos, hisz nincs itt semmi ismerős dolog. Erre nem jöhettem el felfedező körútra. Ha azok az alakok akik elvittek nyugatnak vannak és soha, de soha többet nem akarok velük találkozni még emlékem is maradt tőlük egy életen át tartó emlék. De sajnos fogok velük találkozni ha az éjfúriákat kell megvédenem az idióta főnöküktől. Mennyi idő lesz míg haza jutok, mondjuk egy csónak és egy hajó haladása között nagyon sok a különbség. Főleg úgy, hogy evezőm sincsen nem mintha használnám... most, de mindegy. Így is sajog a hátam, de még evezzek is ami megterheli. Inkább hagyjuk, majd haza jutok. De most tényleg mennyi idő míg haza jutok vagy apáék megtalálnak 1 hét, 2 hét. Talán kifogom bírni valahogy a gyümölcsökkel addig és a vízzel is, de igazából mást nem is nagyon tudok tenni.
Most a legjobban otthon szeretnék lenni az ágyamban - amire nem mondanám azt, hogy pihe - puha - és vagy két napon keresztül csak aludni és fel nem kelni. Míg erről az egészről csak egy rossz emlék nem marad, de kit áltatok nekem sose lesz nyugodt napom se. Odin örököse vagyok, akire mindenki számít ezen a világon. Egy törzsfői család utóda akinek a törzset kell majd vezetnie egyszer. De mit mondjak legalább nem egy unalmas életem van, azt viszont meg kell hagyni. Mint amikor anya mondta a fészekben, hogy nem unalmas a munkája, hisz hol lenne unalmas egy olyan munka ahol sárkányokat kell menteni. Az izgágaságomat azt tuti, hogy anyától örököltem. És most mennyire ki lehet, hogy eltűntem. Az istenek legyenek velünk most. Most még azt is elviselném, hogy Fogatlan agyon nyalogat annyira hiányzik. Soha az elmúlt 3 évben nem voltam tőle ennyi ideig távol. Kíváncsi vagyok, hogy fog reagálni amikor meglát. Apa tuti fel fog kapni és kapok egy hátropogtató ölelést, amit majd hárítani kell valahogy. Anya csak meg fog ölelni és azzal szekálni, hogy jól vagyok-e. A srácok... hát azt még nem tudom, de az biztos, hogy valamelyik a hátamhoz mer érni akár tudja akár nem, hogy mi van én valamit csinálok vele. De arra leszek a legjobban kíváncsi, hogy Astrid, hogy fog reagálni. Nagy ívben el fog kerülni vagy első dolga a nyakamba ugrás lesz. Viszont most még annak is örülnék, mert akkor tudnám, hogy nem gondolta azokat komolyan és megért, de nem tudom mi lesz így. Mindegy hagyjuk, próbáljunk meg aludni valamennyit. Lehet, hogy mire felébredek egy hajón leszek már, de kétlem. A sárkány nem olyan rég ment el és ki tudja mennyi ideig tart vissza menni a Hibbantra innen. Aludjunk egy kicsikét. Lassan - nagyon lassan - sikerült is elaludnom.


* Hibbant *

Amióta Hibbant hőse eltűnt semmi se ugyan az a szigeten. Nagyon kevés ember van ott és azok is nagy részben az idősek és a gyerekek. Meg néhány harcos aki vigyázz a falura. A többi ember keresi a fiút a szigettől minden irányba. Két nap telt csak el azóta, hogy elvitték, de semmi nyom, hogy merre lehet és, hogy jól van-e. Most sokkal jobban aggódtak amiatt, hogy újra látják-e vagy sem, mint amikor elment a szigetről. Akkor tudták, hogy egyszer vissza fog térni az otthonához, de most nem tudták kik és miért vitték el. A falun és azokon akik ott maradtak nagyon nyomot hangulat ült. Nem igazán lehetett beszédet hallani, de még a gyerekek se voltak aktívak és nem is nevettek egy cseppet se. Érezték, sőt tudták, hogy valami nincs rendben, de még se kérdezte semmit.
A szigetről 4 nagyobb kereső csapat indult el hajóval. Indult egy Északnak, Délnek, Keletnek és Nyugatnak. Az egyiket a törzsfő vezette a másik hármat a legjobb három harcos, olyanok akikben megbízott a főnök. A főnök a hajókkal Nyugatnak indult a többiek pedig a másik három irányba. Úgy érezte, hogy neki arra kell mennie, mert arra lesz a fia. Akár meddig is tart, de megtalálja a fiát. Egy életet vesztett el már azzal, hogy nem töltött vele akár 5 percet az életéből és nem most akarja elveszíteni a fiát. Sose hitte volna, hogy pont azért a fiáért fog úgy aggódni akiről már a legelején lemondott és aki egyedül, segítség nélkül lett olyan utód akit bármelyik előző törzsfő megirigyelne. Nagyon mélyen mindig büszke volt Hablatyra, de sose mondta neki, még most se.
Az ifjú sárkánylovasok a sárkányaikkal indultak el. Együtt mentek minden fele, hogy több fele tudjanak figyelni és megtalálják a fiút minél előbb. Mindent neki köszönhetnek. Ha ő nem lenne nem lennének sárkányaik, béke a szigeten, egy új és izgalmakkal teli életük. Mielőtt elment volna nem csináltak semmit, csak néha - néha besegítettek a faluban ezzel - azzal, de semmi több és ott volt, hogy a portyák alatt tűzet oltottak. Ennyi semmi több, de most... most minden nagyobb és ezt egy valakinek köszönhetik. Annak a fiúnak aki most ki tudja merre van és mi van vele. Már rég meg bánták azt, ahogy bántak vele régen, de akkor ők se tudták, hogy mi lesz még velük. Soha többet nem fogják piszkálni már.
- Szerintetek kik vihették el és miért? - kérdezte Halvér.
- Dagur. - mondta Fa.
- Így akar rajta bosszút állni. - mondta a húga.
- Nem hinném, hogy Dagur lenne az. Jó lehet, hogy túl élte a zuhanást, de nem hiszem, hogy rögtön bosszút akarna állni, ahhoz idő kell, hogy egyet kiterveljen. - mondta Halvér.
- Miért mondtad azt húgi, hogy Dagur az? - kérdezte.
Erre elkezdetek verekedni.
- Hagyjátok már abba. - szólt rájuk Astrid. - És igazából bárki elvihette bármiért. Még ő mondta, hogy sok olyan dologba keveredett amit senkinek se mondott el. Sok ellensége lehet aki bosszút akar.
- Igaz. - mondták.
- Keressük tovább. - mondta a lány.
- Astrid, ha tovább megyünk kilépünk a sziget világból és senki se tudja mi van arra. - szólt a lánynak Halvér.
- Ha nem nézünk el arra és ott van akkor mi lesz? - kérdezte a lány. - Így se mennénk messzire. - azzal tovább indult.
- Várj már. - szóltak utána.
Elindultak a sziget világon kívülre, hogy megkeressék a fiút. Néhány órán át repültek befele, de semmit se láttak. Pedig a lány érezte, hogy ott van valahol, de sötét van és nem repülhetnek tovább, hisz a sárkányok is elfáradtak és nekik is pihenniük kell egy keveset.
- Keresünk egy szigetet ahol pihenni tudunk. - szólt hátra a lány.
- Itt ahol semmit se ismerünk? - kérdezte Halvér.
- Itt vannak a sárkányaink megvédenek minket. - válaszolta a lány.
- Berezeltél Halfej. - szólalt meg Takonypóc is.
- Holnap folytatjuk a keresést. - mondta a lány és leszállt egy szigeten.
A többiek is követték.
- Nektek nincs olyan érzésetek, hogy figyelnek? - kérdezte Halvér.
- Paranoiás. - mondta Takonypóc és lefeküdt a sárkánya mellé.
Mindenki lefeküdt és próbált aludni egy keveset.
Eközben az arra tartó hajókon senki se aludt a vizet fürkészték, hátha meglátják a fiút. A törzsfő állt elől egyedül a gondolataiba mélyedve.
- Pléhpofa mi lesz ha nem találjuk meg vagy már későn? - kérdezte a felesége.
- Megfogjuk találni Val, ne aggódj emiatt és jól lesz. Emlékezz mit mondtam róla régen. Mindnyájunk közül ő a legerősebb. Kifogja bírni ezt is, ha eddig kibírt mindent ami vele történt. - mondta a feleségének.
- Igazad van. - mondta a nő.
Vissza indult a kabinba, hogy aludjon egy keveset. A főnök ott marad és a vizet pásztázta hát ha meg lát valamit ami jelet add arra, hogy hol van a fia. Néhány percig egyedül maradt és tudod gondolkodni. Pár perc elteltével a falu kovács ment oda hozzá.
- Néhány nap múlva elérjük a sziget világ határát. Tovább megyünk? - kérdezte.
- Addig megyünk amíg meg nem találjuk Hablatyot. - mondta.
- Rendben főnök. - mondta.
Már ketten figyelték a vizet. A távolból valami közeledett a hajó fele.
- Te is látod azt Bélhangos? - mutatott előre.
- Igen, de mi lehet az? - kérdezte.
- Nem tudom. - válaszolta a főnök.
Néhány perc múlva kirajzolódott, hogy mi is tart feléjük. Egy kis sárkány és nagyon sietett a hajó fele. Mintha tudta volna, hogy kik vannak a hajón. Leszállt egy hordóra és várta, hogy valaki oda menjen hozzá. A törzsfő lépet oda hozzá. A kis sárkány meg rázta a lábát, hogy fel hozza a törzsfő figyelmét a levélre. Észre is vette, majd elvette a sárkánytól. Amint elolvasta hatalmas kő esett le a szívéről, de aggódott a fia miatt.
- Gyorsítsatok a tempón! Gyerünk! - kiáltotta az embereknek.
- Minek? - kérdezte mellőle a kovács.
- Olvasd el és megtudod. - adta oda a levelet.
Pár perccel később szólalt meg.
- Szólok az embereknek. - mondta és elment.
A törzsfő vissza ment az orrba és újra elkezdte a vizet fürkészni, hát ha meglátja a csónakot amibe a fia van. Percekkel később a hajó is gyorsabban haladt előre, senki se lustálkodott, mint eddig. Most, hogy tudják merre van a fiú minél előbb megakarják találni és vissza vinni a szigetre. A hajnal közeledett, de sehol se volt a csónak és ők is egyre jobban közeledtek a sziget világ határához. Nem tudták, hogy a fiú kint van a határon kívül vagy sem, ha igen oda is el kell menniük, hogy haza vigyék. Ha már eddig elmennek akkor nem fordulnak vissza amíg meg nem találják a fiút. Bármeddig is tartson az. Viszont azt tudják, hogy értesíteni kell a többi kereső csapatot, hogy a fiú meg van. És a sárkánylovasoknak is. Igaz nyugatnak indultak, de bárhol lehetnek már. Sárkánnyal gyorsabban haladnak, mint hajóval.


* Hablaty *

Amikor felébredtem a csónakban már dél lehetett, ahogy láttam. Az már biztos, hogy a sárkány eljuthatott Hibbantra. És az is lehet, hogy elindultak már erre. Ha jól sejtem a sziget világon kívül lehetek ha nincs erre semmi ismerős dolog. Erre az elmúlt 3 évben nem jártam és nem is fogok. Az biztos, hogy az éjfúriák fészke nem erre van, mert innen elég gyorsan húztak el Kelet fele, szóval valahogy arra fele lehet. Majd megtudom Thyrától. Akár meddig fog tartani, de kiszedem belőle. Tudja milyen makacs vagyok és ha valamit a fejembe veszek akkor azt meg is valósítom. Felültem és körbe néztem merre lehetek, még mindig semmi ismerős, szóval mindegy. De most már haza fogok jutni. Ettem egy keveset, pedig semmi étvágyam nincs, de muszáj kell az erő, hogy kibírjam addig amíg meg nem találnak.
Lehet, hogy beszélek majd apával, hogy hadd menjek el egyedül a srácok klubházához és ne szóljon senkinek, mert magányra van szükségem, de ha jönnek akkor jönnek a többiek. Nem izgat lehet, hogy addigra már semmi bajom se lesz. Elvonulok egy kicsit a világtól és épülgetek fel egy kicsit. És legalább egy kicsit nyugtom is lenne az emberektől. Ezzel az egésszel nekem elegem lett mindenkiből. Fogatlannal elhúzunk onnan és lesz egy kis nyugtunk legalább egy ideig. Nem azt mondom, hogy Hibbantból és az ottaniakból lett elegem, de egy kis időre fel kell szívódnom. Amióta haza jöttem jó néhány dolog történt amihez kell egy kis egyedül lét, de otthon ezt nem kapom meg. És ha szó nélkül megyek el otthonról akkor mindenki azt hiszi megint leléptem, ami nem igaz. Ezért fogok szólni apának, hogy elmegyek egy kis időre otthonról és majd ha jól leszek haza megyek. Az biztos, hogy testileg már nem igazán leszek jól, de lelkileg igen és ha úgy jól vagyok akkor haza megyek segíteni apának.
Az biztos, hogy a hátamnak jó idő kell mire meggyógyul, de a helye ott marad. Ezt senkinek se kívánom otthonról. Jó régen nem én voltam a kedvence mindenkinek, de sose bántottak, csak piszkáltak és nem akarták, hogy baj legyen miattam. De sose volt az, hogy a patakban fojtogattak vagy a szirtről akartak lelökni. Senki se bánt velem úgy, mint egy parazitával. Néha még - amikor senki se látta - Astrid szülei beszélgettek velem és nem féltek attól, hogy összedől a mellettünk álló ház. Azt hiszem az ő szülei voltak velem kedvesek egyedül a kirekesztett éveim alatt. De jó ebbe így bele gondolni ennyi idő elteltével.
A vizet kezdtem el fürkészni hátha látok valamit, de semmi. Jó kell egy kis idő míg észre veszek valamit, de komolyan erre semmi sincsen. De attól még tovább bámultam a vizet és kis idő elteltével valamit észre is vettem magam felé úszni. Az biztos, hogy nem egy sárkány volt és nem is egy döglött hal, hanem valami egészen más. Majd ha ide ér meg tudom. Nem sokkal később oda is ért hozzám. Igaz egy sárkány volt, de nem egy igazi, hanem egy játék, ami nagyon ismerős volt nekem. Ki vettem a vízből és jobban megnéztem.

Hasonlított arra a játék sárkányra amit kiskoromban a tengerbe dobtam, mert féltem tőle. Szerintem ez most az lehet, amit a tengerbe dobtam. Lassan vissza találnak hozzám az elvesztett dolgok. először anya, most ez. Mennyire fura, hogy régen legelőször gyűlöltem a sárkányokat utána féltem tőlük, majd mindennél jobban meg akartam ölni egyet és most meg egy a legjobb barátom, aki vár rám otthon. Mennyi minden változott ennyi idő alatt. Ellenségből barát lett és csak az számít. A játékot még anya készítette amikor velünk volt ezzel aludtam Klaus meg a sajátjával. Sose hittem volna, hogy újra látom, de tényleg vissza találnak hozzám az elveszített dolgok. Ez mosolyt csalt az arcomra nem tudom mennyi idő elteltével.

Lassan sötétedni kezdett, ami azt jelentette, hogy még néhány nap és otthon vagyok. És azt, hogy lassan megint aludni fogok, de azzal is telik az idő. Amit viszont tényleg nagyon remélek, hogy a hátamon a sebek nem fertőződnek el, mert ha igen akkor nagy gázban leszek. Vissza feküdtem a csónakba - már kezdek hozzá szokni ahhoz, hogy itt alszok - és az eget kezdtem el figyelni... megint. Még mindig jó irányba haladtam. Szerencsére. Remélem nem lesz semmi baj amíg meg nem találnak. Lassan eltudtam aludni, de csak nagyon lassan.
A másnap nem telt sehogy csak figyeltem nem-e láttok meg a hajóink közül egyet, de semmi. Az estéket át aludtam és volt, hogy délig vagy tovább is aludtam. Kimerített ez az egész elrablásos dolog. De most már lassan csak itt lesznek apáék. Én se bírom sokáig még. Jó 3 évig voltam egyedül, de olyan helyet ahol halászni is tudtam a sziget közelében, most ha megpróbálnék a vízben kötnék ki, amit meg nem akarok. A napok egy hangúan haladtak tovább. 4 nap telt el azóta, hogy a kis sárkányt elküldtem, de eddig semmi. Ennyire messzire eljutottak velem azzal a hajóval. Azt nem hiszem ott van még valami más is ami miatt ennyire gyors lehetett, mert azért ez a fránya csónak is halad valamennyit. Aminek a legjobban örülnék most az az lenne ha ez az egész csak egy rossz álom lenne és otthon lennék Fogatlannal és Astriddal az ágyamban. Nem történt volna semmi kötünk se és engem se raboltak volna el, de sajnos ez a valóság egy rossz része amit sose fogok elfelejteni, mert tettek róla, hogy ne feledjem őket. De, hogy feledjem el azt akitől a sárkányom és a faját meg kell védenem. Erről ennyit.
Elérkezett a 4 nap estéje is és semmit se láttam. Lefeküdtem a csónakba és próbáltam aludni, de most valahogy nehezebben tudtam elaludni, mint eddig. De lassan sikerült. Másnap úgy 10 óra körül ébredtem fel és az első dolgom az az volt, hogy megnézem, hogy nem közelednek felém hajók. Ma is azt tettem, de nem sok kedvel néztem fel, de amikor megláttam 3 hajót közeledni magam felé éjfúriás vitorlával tudtam, hogy megmenekültem. Még soha az életben nem örültem ennyire egy hajónak se, főleg ami Hibbantról jött. Egyre jobban közeledtek a hajók a kis csónakomhoz, amibe az elmúlt hetemet töltöttem talán.... nem tudom, de a lényeg az, hogy megtaláltak. A fő hajó amin apát is láttam lelassított és nagyon lassan, de meg is állt, majd leeresztették a köteleket a csónaknak. Felkötöttem a csónakra úgy, mint a másik hajóról lekötöztem és vártam, hogy felérjek a hajó fedélzetére.
Soha az életben nem örültem Takonypóc apjának a látványának, de most azt hittem ki ugrok a csónakból és odarohanok hozzá. Kiszálltam a csónakból és körbe néztem. Mindenki megkönnyebbült, hogy megvagyok. Ha ők így reagálnak akkor Fogatlan, hogy fog. Anya rohant hozzám legelőször és ölelt magához. Nem a hátamat szorította, mintha tudta volna, hogy azzal van valami. Amint magához ölelt és is megöleltem őt.

Abban a percben éreztem, hogy biztonságban vagyok és már semmi bajom nem lehet. Olyan biztonságot éreztem akkor, mint még soha, még Fogatlan mellett se éreztem magam ennyire biztonságba, mint anya ölelésében. Elengedett és az arcomra tette a kezét ami jól is esett és belesimultam az érintésébe.

Majd ránéztem. Végre tudom, hogy biztonságba vagyok így meg is nyugodtam. Tudtam, hogy most már semmi bajom nem lehet.
- Jól vagy? - kérdezte.
- Mondanám, hogy igen, de ez nem igaz. Szóval inkább fogjuk rá. - mondtam.
- Mi történt? - kérdezte.
- Hosszú történet. - mondtam.
- Gyere menjünk be a kabinba. - mondta.
- Egy pillanat. - mondtam és vissza mentem a csónakhoz.
Kivettem a szütyőt belőle - de jó, hogy bele pakoltam minden cuccomat - és elindultam anyához.
- Apa hol van? - kérdeztem.
- Mindjárt jön. - mondta.
Bólintottam és bementünk a kabinba. Leültem az első helyre ahova csak tudtam. Ami egy szék volt.
- Fogatlan hol van? - kérdeztem.
- Otthon marad. Nem mozdul a mólóról amióta eltűntél. - mondta.
- Evett valamit azóta? - kérdeztem.
- Nem. - válaszolta.
- Nem szeretem amikor ezt csinálja. - mondtam.
- Tudom. - mondta anya. - De aggódik érted.
- Tudom. - mondtam.
Nyílt az ajtó és apa lépett be rajta. Amikor meglátott megkönnyebbült - látszott rajta - majd elindult, hogy felkapjon és adjon nekem egy hátropogtató ölelést.
- Nem hanyagolhatnánk a hátropogtató ölelést? - kérdeztem.
- Miért? - kérdezték.
- Hát nincs valami csúcs formába a hátam. - mondtam.
- Mi történt? - kérdezte anya újra.
De örülök én annak, hogy itt van. Ha csak apának kellene beszélnem erről akkor az nehéz lenne, de itt van és neki jobban szeretek bármit elmondani, mint apának. Nem tudom miért, de anyával könnyebben tudok beszélni bármiről ugyan úgy, mint Astriddal.
- Amikor eltűntem - kezdtem a padlót fixírozva - korán mentem le a kikötőbe, hogy eltudjam hozni Johanntól a cuccaimat amik már 3 éve nála vannak. Amikor a kikötőhöz értem volt ott egy hajó, amit még soha nem láttam erre, de máshol se amíg távol voltam. Amikor közelebb akartam menni megnézni, hogy kik lehetnek azok elkaptak, próbáltam ellenkezni, de leütöttek. Utána azon a hajón ébredtem amelyik a kikötőbe is volt. Mondd nektek valamit az a név, hogy Igor, az Éjfúria gyilkos? - néztem fel.
- Nem. - mondták.
- Ahogy neked mondtam apa meg kell védenem az éjfúriákat valamitől és ez a valamim éppenséggel az aki elvitt. Miután felébredtem megjelent és azt akarta, hogy vezessem el az éjfúriák fészkéhez, ami nem tudom hol van és meg is mondtam neki, de azt hitte hazudok. Tényleg nem tudom hol van senki se mondta meg és a Szem se mutatja...
- Szem? - kérdezte apa.
- Sárkány Szem, majd ha haza érünk megmutatom. - mondtam, bólintottak. - Nem tudom honnan, de tudta ki és mi vagyok. Megmondta neki, hogy soha az életben nem vezetném el az éjfúriákhoz, mert nekem nem az a feladatom, hogy a vesztüket okozzam, hanem az ellenkezője. Ez nem tetszett neki és... meg... megkorbácsoltatott. - mondtam halkan a végét.
Lehajtottam a fejem és nem néztem senkire se a bent lévőkön.
- Hányszor? - kérdezte apa.
- Három... háromszor. - mondtam.
- De jól vagy? - kérdezte anya.
- Attól eltekintve, hogy iszonyatosan fáj, jól vagyok. - mondtam, de még mindig nem nézetem fel.
- Mégis, hogy lehetnél jól, amikor bele is halhattál volna. - mondta apa.
- De nem haltam bele. - mondtam halkan. - Te mondtad, hogy mindenki közül én vagyok a legerősebb. És tessék ezt is kibírtam, mint a többit.
- Jó, de egy ilyenbe több erősebb harcos halt már bele. - mondta apa.
- Tudom jól. - válaszoltam.
- Hogy sikerült megszöknöd? - kérdezte anya.
- Éjfúriák segítettek. Nem tudom, hogy hogyan érezték meg, de tudták jól, hogy ott vagyok és segíteniük kell. Elintézték a hajón az embereket és kihoztak engem onnan. - mondtam.
Még mindig a padlót bámultam és nem is nagyon akartam felnézni, de anya nem hagyta az államnál foga emelete fel a fejem, hogy a szemébe nézek.

- Most már nem lesz semmi baj. - mondta.
- Remélem is. - mondtam halkan.
- Vissza mentem az emberekhez. - mondta.
Ránéztem és nagyon látszott rajta, hogy ki van attól, hogy mit csináltak velem. Akkor én mennyire lehetek ki. Megfordult és kiment.
- Csináltak valamit a hátaddal? - kérdezte anya.
Megráztam a fejem.
- Rendben. Mindjárt vissza jövök, addig vedd le ezt. - mondta a felsőmre utalva.
Bólintottam. Felállt és kiment. Anyát ez fel se zaklatta annyira, mint apát, hisz ő már sokkal rosszabbakat is látott, mint egy csupa sebhelyes hát. Levettem a felsőmet és ahogy leraktam magam mellé látszódott rajta, hogy egy kicsit véres. Kintről beszélgetést hallottam.
- Bele is halhatott volna. - hallottam apát.
- Igen, de nem és ennek örüljünk. - mondta anya.
- Miért örülnék annak, hogy alig fog tudni csinálni valamit, nehogy megerőltesse magát...
- Annak örülj, hogy él a fiad. - mondta és bejött.
Ebben most anyának igaza van. Örüljön apa, hogy élek és nem haltam meg, mert már nem messze jártam tőle. Jó oké egy ideig nem fogok tudni csinálni semmit, de jól vagyok és élek ami most a legfontosabb. Szerintem sokkal jobban ki lenne apa ha meghaltam volna, már az elsőnél, de kibírtam és élek. Nem azon kéne rágódni, hogy meghalhattam volna, hanem örülni annak, hogy élek.
- Szólj ha fáj. - mondta anya.
Bólintottam. Igazából fel se tűnt, hogy mikor jött oda mögém, hogy kimossa a sebeket.
- Elfertőződtek? - kérdeztem.
- Nem, már gyógyulnak, de a helye megmarad. - mondta.
- Azt tudom. - válaszoltam.
Nem figyeltem arra, hogy mit csinál anya a hátammal, de azt éreztem, hogy a víz folyik le rajta mást nem. A gondolataimba merültem így fel se tűnt, hogy fáj. Fogatlanra gondoltam és arra, hogy mi lehet vele. Tudom, hogy aggódik értem, de nem csinálhatja azt, hogy valami bajom esik és ő nem eszik semmit vagy alszik. Róla ezt el se lehetne képzelni, de megcsinálja és ezt nem szeretem.
- Min gondolkodsz? - kérdezte.
- Fogatlanon. Mindig ezt csinálja, ha valami bajom van, de ez neki se jó. - mondtam.
- Aggódik érted és ez azt jelenti, hogy fontos vagy neki. - mondta.
- Tudom, de egyszer emiatt lesz baja. - mondtam.
- Miből gondolod? - kérdezte.
- Gyenge lesz és nem tud harcolni, hogy ha kell. És a másik nélkülem amúgy se tud repülni így elmenekülni se tud. - mondtam.
- Tud magára vigyázni. - mondta.
- Tudom. - mondtam. - De akkor se szeretném ha baja esne.
- Te tudod. Kész is vagy. - mondta.
- Köszönöm. - mondtam.
- Nem kell, bármikor megtenném. - mondta. - Feküdj le és pihenj egy kicsit.
- Megpróbálok. - mondtam.
- Majd hozok be neked ételt. - mondta.
Bólintottam, majd kiment. Befeküdtem a hozzám legközelebb lévő ágyba - hasalva persze - és megpróbáltam elaludni. Nagy nehezen sikerült is. Csak annyi volt ebbe jó, hogy nem egy kis csónakba kell aludnom ami bármikor felborulhat plusz nem nyomja semmi a hátamat. És szép lassan elaludtam.