- Most komolyan ebben hol van a rémtörténetek szelleme. Akkor lenne jó, ha Fogatlan a szárnyai közé dugná a fejét, de inkább elmegy. - mutattam utána, már tudja, hogy én leszek a mesélő körülbelül 5 perc múlva. - Csak mesélsz, mesélsz és mindenki elalszik. - mutattam közben.
- Ha nem tetszik mondj egyet te. Már ha tudsz. - szólt be Fafej és leült.
- Képzeld tudok egyet, ami tényleg rémtörténet. És senki se fog aludni tőle este egy percet se - mondtam.
Na ha ettől Halvér nem vízzel maga alá már az első rossz szó hallatán én kikészülök. Sőt ma este még telihold is van így tuti, hogy valami misztikus hátteret ad a történetnek.
- Akkor halljuk. - szólalt meg Takonypóc.
- Jól van na. - mondtam és éreztem, hogy Astrid rám néz, de nem úgy bámul, mint az előbb.
- Amit most mesélek elméletben csak azért mondogatták azokon ahol béke volt a sárkányokkal a gyerekeknek, hogy féljenek valamitől. Az idő során ez is megváltozott, hogy csak egy rém történet lett, mert túl sok értelmetlen és rejtélyes eltűnés volt azoknak a szigeteknek a környékén. Így most már csak úgy nevezik, hogy...
- Rémtörténet. - vágott közbe Fafej.
- Nem. Élő legendának tartják azokat akik a történetben vannak. - mondtam.
- Ha nem hiszek ebben az egészben akkor mi lesz elkapnak a sárkányok és agyon nyalogatnak? - poénkodott Fafej.
- Most még poénkodj, de ha a történet végére érek nem így fog egyikőtök se hozzá állni az esti rémtörténet meséléshez, mint a maihoz, sőt szerintem még a házból se raknátok ki a lábatokat este. - mondtam.
- Mert? - kérdezte Astrid mellőlem.
- A történetnek a főszerepében egy viking család áll akik régen éltek Hibbantól nem messze. A történetben elhangzottak nem biztos, hogy igazak, de erre senki se tud megfelelő magyarázatot találni. - mondta sejtelmesen.
- Miért mi történt velük? - kérdezte Halvér, ez már fél, pedig alig mondtam két mondatott.
- A család boldog volt és mindenük meg volt. Sőt a család feje volt a törzsfő, aki mindennél jobban szerette az első szülött gyerekét. Mindig szakított arra időt, hogy a gyerekkel töltsön egy kis időt, de persze ez mindkét gyerekre igaz volt. De, mint mindenek általában vége szakad és a család boldogsága is vége lett.
- Miért? - kérdezték.
- Hallottatok már a fekete halálról? - kérdeztem.
Bólintottak.
- Akkor jó. Mert a legidősebb gyereket elvitte. Ezért a család és még jó páran elindultak félelemtől vezérelve egy jobb élet reményében innen valahova nagyon messzire. Hónapokig hajóztak reménytelenül nyugatra. Már feladták a reményt, hogy új életet kezdhetnek valahol, amikor egy teljesen új világba érkeztek. Abban a világban éltek már, de örömmel fogadták a jövevényeket.
- Kik éltek ott? - kérdezte értelmesen Kőfej.
- Emberek akik minden teliholdon állatok bőrébe, jobban mondva farkasokká alakultak át...
- Ez nem igaz. Ilyen nincs. Igaz Hablaty? - kérdezte Astrid mellőlem.
- Nem lehet tudni, hogy ebben mi igaz és mi nem. - válaszoltam.
- És mi lett a családdal? - kérdezte Halvér.
- Azokon a napokon amikor az ott élők felvették állat alakjukat a falu alatti barlangokba rejtőztek. Arra az egy helyre nem tudtak bemenni a farkasok. Olyankor azok is velük tartottak akik nem voltak az átok terhe alatt. A család növekedett. A megmaradt gyereknek akivel elmentek innen még 5 testvére született. Így a család elég népesen vonult le a barlangokba. Ez így ment évekig míg nem...
- Míg nem? - kérdezték mind egyszerre.
- Két gyerek kimerészkedett a barlangból amikor az emberek átalakultak farkassá. A legkisebb fiú belehalt a sérüléseibe, míg a testvére még meg sem sérült..
- Az mégis, hogy lehetséges? - kérdezte Astrid.
- Úgy, hogy ő is átokkal sújtottak közé tartozott...
- Hogy - hogy? - kérdezte Kőfej.
- Neki nem az volt az apja, mint a testvéreinek. Egy olyan volt az apja aki az átkozottak közé tartozott. Így ő is örökölte az átkot.
- És nem lett baja? - kérdezte Hal.
Apám csodálom, hogy nem vizelt maga alá ennyitől.
- Nem, de a szülök rossz dolgot tettek a gyerekeik megóvásának érdekében.
- Mit tettek? - kérdezte Fafej.
- Varázslathoz fordultak....
- Varázslathoz? - kérdezte Astrid értetlenül.
- Igen. - válaszoltam felvont szemöldökkel és rá néztem.
- Annak segítségével rosszabb teremtmények lettek a gyerekekből, mint azok akikkel évekig éltek együtt.
- Miért? Mik lettek? - kérdezte Takonypóc.
- Vérrel táplálkozók. - válaszoltam.
- Mik? - kérdezték egyszerre.
Éreztem, hogy Astrid közelebb húzódik hozzám és megfogja a kezem. Halvér szinte már a pad alatt volt. Takonypóc kételkedve nézett rám. Az ikrek meg ikrek voltak, bámultak ki a fejükből csodálkozva.
- Jól hallottátok amit mondtam. Minden gyerek vérivó lett, de az aki a másik fajba is tartozott egyszerre lett ez is és az is...
- De, hogy lett belőlük olyan... ízé? - kérdezte Halvér.
- Vérrel kevert bort kaptak este, utána pedig megölték őket. Miután felébredtek újra vért kellett inniuk, hogy beteljesüljön az átváltozásuk. - de örülök én annak, hogy hallottam egy másik verzióját is ennek.
- Meglehet őket ölni? - kérdezte Takonypóc egy cseppet se úgy, ahogy beszélni szokott.
- Meg avval a tölgyfával ami az új " életüket " adta, de azt elpusztították, mert így halhatatlanok lehetnek. - mondtam.
- Ilyen nem létezik. - mondta Astrid mellettem, de hallatszott a hangján, hogy most ő se olyan bátor, mint amilyen szokott lenni.
- Mi lett azzal a gyerekkel aki mindkettő volt egyszerre? - kérdezte Fa.
- Az anyja varázslattal egy mágikus erővel bíró kőbe zárta be farkas énjét. Így csak vérivó lett. Bár...
- Mi az, hogy bár? - kérdezte Kő.
- Megtudja törni az átkot. - mondtam.
- Hogyan? - kérdezte a két birkafej.
- 3 életet követel a varázslat megtörése...
- Milyen életeket? - kérdezte Halvér.
- Egyet a vérivók közül, egyet a farkas alakúak közül és a hasonmás leszármazottja...
- Hasonmás? - kérdezte Astrid.
- Igen. Egy olyan személy leszármazottjának a vére kell akivel megkötötték a varászlatot. Jobban mondva annak a személynek a pontos mása...
- Mint egy iker testvér? - kérdezték az ikrek.
- Majdnem, de mindegy ezt én se tudom. Ha ezek a áldozatok megtörténnek a varázslat megtörik. éS egy teljesen új fajt teremt. - fejeztem be.
- De az nem igaz, mert... ilyen.... ilyen nincs. Nem létezik. - mondta Astrid.
- Ezt nem lehet tudni, mert régen történt és senki se látta, hogy hogyan is nézhettek ki ők. lehetséges, hogy ebben a pillanatban is minket figyelnek és várnak a megfelelő pillanatra, hogy lecsapjanak ránk. - mondtam.
- Na jó nekem ennyi elég volt. Haza megyek. - szólalt meg Halvér.
- Jól vigyázz kit hívsz be a házba. - szóltam utána.
Erre a kijelentésre megijedt és sietett volna, ha nem rezzenne meg az egyik bokor. Fogatlan nagyon jól tud időzíteni. Ha Halvér eddig nem vizelt maga alá akkor, majd fog, ha Fogatlan kiugrik a bokorból. A bokor egyre többször és hangosabban rezzent meg és bezzeg mindenki lefagyott. Astrid egyre közelebb húzódott hozzám lassan már az ölemben fog kikötni, ami nem is zavarna engem. Míg mindenki a bokrot figyelte én csak mosolyogtam. Utoljára zörrent meg a bokor és Fogatlan kiugrott onnan. Azokat az ordításokat tuti, hogy Sárkányszirten is hallották. Fogatlan oda jött mellém. Egymásra néztünk és ő elkezdett nevetni én meg csak mosolyogtam.
Astrid arca már a mellkasomba volt fúródva egy jó ideje és szaporán lélegzett. Elengedtem a kezét és átöleltem, hogy lenyugodtam. Körbenéztem. Halvért a sírás kerülgette, Takonypóc maga elé meredt, az ikrek meg... mint általában ikrek voltak. Fogatlan Astridra nézett aki még mindig a mellkasomba temette az arcát, de már nyugodt volt. Halvér rám nézett, majd a többiekre.
- Én megyek, Bütyök már vár rám. - mondta és elindult.
- Én is léptem. - szólalt meg Takonypóc is
Az ikrek csak felálltak és bamba képpel utánuk mentek. Én ott ültem még Astriddal. Lassan felült és rám nézett.
- Egy valamit mondok. Te többet nem mondasz rémtörténetet. - mondta én ezen csak elmosolyodtam.
- Ezek után már nincs is kedvem. Tuti, hogy Halvér maga alá vizelt. - mondtam.
- Az meglehet. - mondta, majd összehúzott szemöldökkel nézett rám. - Ugye ami meséltél az nem... igaz?
- Dehogy igaz. Még Lápszirten hallottam amikor ott voltam. Elraktároztam hátha jó lesz egy ilyen alkalomra. És igazam is lett. - mondtam.
- Az egyszer biztos. A többieknek a kedve elment attól, hogy legközelebb megkérjenek téged arra, hogy mesélj egy rémtörténetet. - mondta.
- Amúgy csak ezt az egyet ismertem. - mondtam.
- A nagy világjárónak csak egy rémtörténete van az, hogy lehet? - kérdeztem.
- Nem igazán jártam társaságba. - rántottam meg vállam.
- Te nem jártál társaságába, hogy én erre miért nem gondoltam. - poénkodott.
- Tudod, hogy itthon se voltam egy társasági ember. Lápszirt, Sárkányszirt és anya társaságán kívül nem igazán jártam társaságba. És persze ott van Johann is akivel néha - néha összefutottam, de amikor a hajóján voltunk elkerült, mert félt Fogatlantól. - mondtam.
- Ugye most haza kell mennünk? - kérdezte.
- Igen. - válaszoltam.
Felálltunk és elindultunk a házuk felé. Alig tettem pár lépést és megfogta a kezem, azért ő is megijedt attól amit meséltem. Amikor a házukhoz értünk szembefordult velem és megölelt.
- Jó éjt. - mondta.
- Neked is. - mondtam.
Kibontakoztunk az ölelésből és elindult az ajtóhoz.
- Álmodj szépeket. - szóltam utána.
- Most szórakozol? - fordult vissza. - Szerinted egy ilyen történet után tudok én szépet álmodni. - mondta.
- Miért mit csináljak akkor? Másszak be az ablakodon, hogy nyugodtan tudj aludni? - kérdeztem.
- Az jó lenne.- mosolygott felcsillanó szemekkel.
- Most szólók, hogy ablakon átmászást nem vállalok. - mondtam.
- Gonosz vagy. - öltötte rám a nyelvét.
- Te is az vagy. - mondtam neki.
- Ez nem igaz. - morogta.
- De igen is az. - vágtam vissza.
- Mindegy, megyek. - mondta sértődötten.
Már megint elindult az ajtóhoz amikor utána szóltam.
- Nem felejtettél el valamit? - kérdeztem.
- Nem, nem hiszem. - fordult meg.
- Szerintem meg igen is elfelejtettél valamit. - léptem közelebb hozzá.
- Oh, igen és mit? - kérdezte.
- Hát nem is tudom, de lehet, hogy ezt. - mondtam és megcsókoltam.
- Igazad van. - mondta és ő csókolt meg engem.
- Idióták. - morogta Takonypóc, ahogy elment mellettünk.
- Ezt most ránk értette? - kérdezte Asrtid, ahogy elváltunk.
- Meglehet, de nem is nagyon izgat. Nem érdekel ki mit mondd rólunk.
- Igaz. - mondta és megölelt... megint.
- Jó éjt, hősöm. - súgta a fülembe.
- Neked is. És komolyan hősöm? - kérdeztem.
- Igen, mert feláldoztad magad Dagurnál értem. Persze, hogy az vagy. - mondta és elengedett.
- Hát jó, de most már tényleg mennem kell. - mondtam és megcsókoltam. - Jó éjt, kicsim.
- Ez tetszik. - mosolygott. - Neked is. Holnap...
- Reggelinél találkozunk a Nagy teremben. - fejeztem be helyette.
- Rendben. - mondta és bement.
Elmosolyodtam és elindultam a medence felé. Már késő volt és semmi kedvem se volt haza menni. Így a medence felé indultam. Fogatlan mögöttem kullogott fáradtan. Ő a fáradt amikor engem fárasztottak le azok az idióták. Ez nagyon kedves tőle. 5 perccel később már a medencében ültem Fogatlannak dőlve.
Már majdnem aludtam, amikor egy hangot hallottam magam mellől és egy érintést éreztem az arcom.
- Miért nem vagy otthon? - kérdezte.
- Nem volt kedvem haza menni. - válaszoltam és ránéztem a jövevényre.
- De akkor is otthon kellene lenned. - mondta és leült mellém.
- Ezt én is mondhatnám neked. - mondtam neki egy fél mosollyal. - Tehát te miért vagy itt és nem otthon egyedül. És főként miért nem alszol?
- Az ablakból nézelődtem még egy kicsit ki és akkor láttam, hogy erre felé tartasz nem pedig a házatok felé. Úgy döntöttem utánad jövök, hogy megkérdezem miért. - mondta. - Tehát?
- Nem volt kedvem felébreszteni senkit se otthon és haza menni se volt kedvem. Így inkább kijöttem ide. - mondtam.
- Megértelek. - fordította a fejem maga felé és adott egy csókot.
Elmosolyodtam, mert egy ugyan ilyen csókot kaptam 3 évvel ezelőtt egy ugyan ilyen éjszakán.
- Mi az? Mért mosolyogsz? - kérdezte.
- Mielőtt elmentem volna - fordítottam vissza felé a fejem - egy ugyan ilyen csókot kaptam tőled. - mosolyogtam.
- És te erre így emlékszel? - kérdezte.
- Persze. az első csókom és ráadásul valaki olyantól aki szeretek. - mondtam.
- Ühhümm. - mondta és a vállamnak dőlt.
Már mosolygott ő is.
- Menj haza. - mondtam neki.
- Nem, én itt maradok veled. - mondta.
- Aludnod kell és sokkal jobb lenne, ha az ágyadban aludnál, mint a vállamnak dőlve. - mondtam.
- Nem érdekel, veled maradok. - válaszolt.
- Astrid...
- Hablaty kérlek, veled szeretnék maradni. - kért meg.
- Csak nem félsz haza menni? - kérdeztem rá.
- Haza merek menni, de nem akarok. Itt maradok veled akár akarod, akár nem. És tudod milyen makacs vagyok. - mondta.
- Nagyon is jól tudom milyen makacs vagy. - mondtam.
- Akkor? - kérdezett rá.
- Maradhatsz. - adtam be a derekam.
Láttam, ahogy elmosolyodott és közelebb bújt hozzá. Átkaroltam és figyeltem, ahogy elalszik a mellkasomon. Néhány perccel később már én is aludtam.
2 megjegyzés:
Nagyon várom a folytatást. :)
Nagyon jó lett! Tetszik, ahogy írsz! :)
Várom a kövit! ;)
Megjegyzés küldése