Hablaty új élete 52. fejezet

Másnap reggel jó volt arra ébredni, hogy Astrid ott van mellettem. néztem egy darabig, ahogy alszik végül kinyitotta a szemeit és rám nézett. Amint meglátott elmosolyodott és felült. Rámosolyogtam és átöleltem.
- Jó reggelt. - mondtam neki.
- Neked is. - mosolygott.
- Szerinted hozzá fogok szokni ahhoz valaha ahhoz, hogy te fogsz mellettem elaludni és ébredni egy bizonyos naptól fogva? - kérdeztem.
- Ez attól függ. - mondta.
- Mitől? - kérdeztem rá.
- Attól, hogy tényleg melletted fogok ébredni. - mondta.
Ettől lebiggyesztettem az ajkaimat és szomorúan néztem rá.
- Ne legyél szomorú, mert nem úgy gondolta. Mivel egyszer te leszel a törzsfő és neked mindig korábban kell kelned, mint nekem vagy bárkinek. Így nem hiszem, hogy együtt kelnénk fel. - mondta.
- Igaz, de ez nem annyira biztos, hisz most is kis idő eltolódással, de mégis együtt ébredtünk fel. Másrészről meg korán van, nagyon. - mondtam az égre nézve.
- Miből gondolod, hogy nagyon korán van? - kérdezte.
- Az elmúlt 1, 5 évben ilyen időtájban keltem fel nap, mint nap. Így tudom. - mondtam.
- Honnan tudod, hogy pontosan ekkor keltél akkor? - jött egy újabb kérdés.
- Az égből. Még nem teljesen tiszta, mint amikor reggel szokott. Még kora reggel van. Úgy 6 óra. - mondtam.
- Mennyi? Ilyenkor még senki sincs fent még apád se. Mégis, hogy tudsz te ilyen korán kelni?
- Nem tudom. Ez is olyan, minthogy csak minden második nap tudok aludni. Ehhez szoktam. Én ilyen vagyok. - mondtam.
- Remélem vissza fogsz szokni a rendes alváshoz és te leszel a leglustább viking addig amíg nem kell átvenned apád helyét. - mondta.
-Nem lenne annyi elég, ha 2 órával többet aludnék? - kérdeztem.
- Az is jó. - mosolygott.
- Gyere menjünk. - mondtam.
- Minek? Még senki sincs fent. - mondta.
- Tudom, de akkor se legyen annyira feltűnő, hogy nem otthon aludtunk. - mondtam.
- De az is elég, ha egy óra múlva megyünk. - mondta.
- Addig én halálra unom magam, mint az elkövetkező hét minden egyes napján. - mondtam.
- Mert? - kérdezte.
- Ne csinálj úgy, mintha nem tudnád. - mondtam.
- Tényleg nem tudom. - mosolygott.
- Akkor minek mosolyogsz? - kérdeztem mosolyogva.
- Netán azt se szabad a közeledben? - kérdezte.
- De lehet. - mondtam.
- Akkor miért is unod magad halálra? - kérdezett meg.
- Mert nagyon jól tudom, hogy megölnél, ha egy nappal azután, hogy felébredtem a halálos sebemből elmennék repülni Fogatlannal. - mondtam. - És én itt fogom halálra unni magam, mert a repülés a
mindenem. - panaszkodtam.
Elég durcásan nézett rám így még hozzá tettem.
- De persze csak utánad. - mondtam.
- Azt nagyon is remélem. - mondta. - És csak ki találsz valamit, hogy ne und magad halálra,már amikor ne vagy velem.
- Igaz. Lehet, hogy besegítek Bélhangosnak a nyeregkészítőben vagy miben. Vagy még ott van a falu tovább fejlesztése. - mondtam.
- Na tessék már most van két elfoglaltságod. - mondta. - Oh, ha már a falut szeretnéd tovább fejleszteni akkor valamit kezd a tűzvédelemmel is. Még most is vödrökkel rohangálunk amikor egy - egy kis sárkány véletlenül lángra lobbant valamit. - mondtam.
- Majd megoldom. - mondtam.
- Tudom, akkor nem mondtam volna. - mondta. - És amúgy is te mindig mindent össze hozol egy...
- Egy nap alatt. Tudom. - fejeztem be helyette. - De ne legyél ebben olyan biztos. - mondtam.
- De az vagyok, mert tuti, hogy a terveket egy nap alatt össze hozod. - mondta.
- Fogadjunk, hogy nem. - mondtam.
- Akkor fogadjunk. - vágta rá.
- És mit kap az aki megnyeri a fogadást? - kérdeztem.
- Egy csókot? - kérdezett vissza.
 - Kettőt és a vesztesnek kell adnia a a másiknak. - mentem bele.
- Rendben. - egyezett bele.
- Astrid menjünk, nem szeretnék balhét apával. - mondtam.
- Jó, de mondok valamit. - mondta.
- És még is mit? - kérdeztem.
- Én fogom megnyerni a fogadást. - mosolygott.
- Az nem olyan biztos, drágaságom. - mondtam.
- A kicsim jobban tetszik. - nézett rám, ahogy felállt.
- Tényleg? - álltam fel én is. - És ez, hogy tetszik? - csókoltam meg.
 - Ez is tetszik. - mosolygott.
- Az jó, kicsim. - mondtam amitől még jobban elmosolyodott, de rögtön el is komorult. - Mi a baj?
- Sose lesz egy olyan napunk amit csak mi ketten töltünk el valahol távol innen. - mondta.
- Ne feledd, hogy ki a barátod. - mondtam.
- Miért ki? - kérdezte.
- Egy világ járó aki elvihet bárhova ahova csak akarod. - mondtam.
- Komolyan? - kérdezte.
- Igen. Nagyon jól tudod, hogy érted bármit megtennék. - mondtam. - Semmi sem akadályozhat meg abban, hogy örömet okozzak neked.
- Azt gondolom. - mondta és az arát a mellkasomba temette.
Éreztem, hogy vesz mély levegőt és jobban oda bújik hozzám.
- Mi az? - kérdeztem tőle, ahogy felemeltem a fejét az állánál fogva.
- Szeretem az illatod az... olyan megnyugtató és biztonságot ad nekem. - mondta. - Ahogy az ölelésed vagy te magad.
- Tehát biztonságot adok és megnyugtatlak? - kérdeztem egy félmosollyal.
- Igen. - mondta és vissza bújt.
- Akkor te nekem az éltető erő vagy. Ha valami oknál fogva nem mosolyognál már, az fájna. - mondtam és átöleltem. - Minden egyes csókkal újra beléd szeretek.
Elmosolyodott és még jobban odabúj hozzám.
- Én is beléd. - mondta.
- Szeretlek. - mondtam.
- Én is. - jött a válasz valahonnan a mellkasomból.
Soha nem lennék arra képes, hogy fájdalmat okozzak neki, de ha megtörténne akkor Thor egyik villáma csapjon belém. Nem bírnám ki ha miattam szenvedne.
- Min gondolkozol? - kérdezte.
- Nem lényeges. - mondtam.
- Ha nem lenne az akkor nem merültél volna el benne ennyire. Szóval? - kérdezte.
- Megígérem neked, hogy soha nem fogok fájdalmat okozni. Nem bírnám azt látni, hogy miattam szenvedsz. Ha... ha megtörténne én... az első szirtről....
- Hablaty, ne mondj ilyeneket. - szólt rám Astrid. - Nem tudod megígérni, hogy sose fogsz nekem fájdalmat okozni.
- De igen is megtudom ígérni. - mondtam.
- Jó, igaz és már meg is tetted. - mondta. - Mehetünk? - kérdezte.
- Menjünk. - mondtam és megcsókoltam.

Elindultunk ki, ahol már Fogatlan várt ránk. Egy ideig csak egymás mellett sétálgatunk mikor meguntam átkaroltam Astrid derekát és úgy sétáltunk tovább a falu irányába. Ő csak odabújt hozzám és mosolygott. Astridnak igaza volt még mindenki aludt. Lassan felsétáltunk a Nagy teremhez és be is mentünk. Astrid a szokásos asztalukhoz hozott és leültünk egymás mellé. Elkezdünk mindenről beszélni, míg a többiek be nem állítottak.
- Astrid, ma versenyzel? - kérdezte Halvér.
Hirtelen ért a kérdés mivel csak Astridra figyeltem, így azt hittem, hogy leesek a padról ijedtemben. ebből senki se észlelt semmit, csak a mellettem ülő Astrid, aki csal mosolygott a dolgon.
- Még nem tudom. - mondta és rám nézett.
 - Ha akarsz versenyezni menj nyugodtan én úgy is itt maradok, ha Fogatlanon múlik. Előbb ül ő rám, mint én ő rá. - mondtam és ránéztem az említettre. Aki nevetve bólintott arra amit mondtam.
 - Mondom. És amúgy is megnéznék egy versenyt amiben nyersz. - mondtam Astridnak.
- Az nem olyan biztos. - szólalt meg Fafej.
- Igen. - vágta rá Kő.
- Úgy könnyű nyerni, ha mind a ketten - mutatott Halra és Takonyra - nektek, helyesbítek Kőfejnek adják a birkát. - mondta szívem hölgye.
- És mi lenne, ha a világ járó versenyezne akkor ő is segítene neked. - mondta Takonypóc.
- Igaz. - mondtam Astridra nézve.
- Ha ti segítettek nekik akkor nekem miért ne segítsenek? - kérdezte.
- Jogos kérdés. - mondtam.
- Akkor most versenyzel vagy sem? - kérdezte Fafej Astridtól.
- Versenyzek. - mondta és rám mosolygott.
- Akkor is mi fogunk nyerni. - szólalt meg Kőfej.
Hallgattam, ahogy vitatkoznak míg apát nem láttam belépni elég gond terhelt arccal.
- Öhm, mindjárt jövők. - mondtam és felálltam, ahogy Fogatlan is. - Maradj itt pajti.
Visszafeküdt én meg elindultam, de éreztem, hogy a tekintettével követ.
- Apa mi a baj? - kérdeztem, ahogy oda értem hozzá.
- Üzenet jött Dor - szigetéről, hogy egy hét múlva itt lesznek. - mondta.
- Ez remek. - húztam el a számat.

Apa se nagyon kedveli őket és én se, főleg a törzsfő fiait, akik rám voltak szállva és Astridra is. Ha most a közelébe mernek menni vagy zaklatni kezdik én rájuk uszítom Fogatlant. És nem érdekel ki mit mondd nem fogom leállítani. Más részről tudják kikről féljenek, ha már úgy se láttak még sárkányt az életben nem beszélve az éjfúriákról.
- Látom te se örülsz túlzottan az érkezésüknek. - mondta apa.
- Nem igazán, de most remélem nem az én nyakamba tűződ a törzsfő fiait. - mondtam.
- Nem, nem fogom. Eleget piszkáltak már téged is. - mondta apa.
Odinra mondom, hogy nem hiszem el azt amit az apám mondott nekem. Sőt azt se hiszem el, hogy látta vagy hallott arról, hogy azok ketten mit csináltak velem.
- Most jelented be? - kérdeztem.
- Igen. - válaszolta.
- Jó. Én vissza megyek a többiekhez. - mondtam.
- Menj csak. - mondta és elindult a emelvényhez.
Ahogy megfordultam Astrid aggódó pillantásával találtam szembe magam. Vissza mentem hozzá és leültem, sőt inkább levágódtam mellé.
- Mi az? - kérdezte.
Érezte, hogy valami nincs rendben velem.
- Mindjárt megtudjátok. - mondtam.
- Mit? - kérdezte Fafej, mivel csak most kezdett el figyelni.
- Csak figyelj és kész. - mondta.
- Mire? - kérdezte Kőfej.
- Ha figyelnél meg tudnád. - mondtam.
- Jó. - mondta.
Ezeket nem lehet kibírni.
- Mi az? - kérdezte suttogva Astrid.
- Figyelj. - mondtam és átöleltem.
A vállamra hajtotta a fejét és figyelni kezdett. Apa felállt az emelvényre, mire elcsöndesedett a terem.
- Üzenet érkezett Dor - szigetéről, hogy jönnek. - mondta.
Az az egyhangú felhördülés nagy volt. Astrid aggódva nézett rám, tudja mit jelent ez.
- Hablaty. - suttogta a nevem.
- Tudom. - csókoltam meg a homlokát.
Közelebb húzódott hozzám.
- Mikor lesznek itt? - kérdezte valaki.
- Következő héten. - mondta apa.
- És mennyi ideig maradnak? - kérdezte valaki más.
- 3 nap. - válaszolt apa.
Azt a nem tetszést amit az emberek produkáltak nem felejtem.
- Ez nem lehet igaz, hogy ezeknek is jönniük kell. Nem tudnak elfelejteni minket úgy, mint mi őket. - dühöngött Takonypóc.
- Nem hiszem el amit most mondani fogok, de egyet értek veled Takonypóc. - mondtam.
 - Ugye hallottátok amit mondott? - kérdezte a többiektől, akik bólintottak.
- Nem képzelted amit mondtam. - szólaltam meg.
- Akkor is, legalább be is tudom bizonyítani. - válaszolta.
- Hát jó. - mondtam halkan.
- Én azt nem értem. Nem az van, hogy a törzsfő fiai a barátaid. Mert ha azok akkor miért értsz egyet Takonypóccal. - értetlenkedett Fafej.
- Először is nekem soha nem voltak barátaim Fogatlan előtt, már mit azóta, hogy a törzs kitagadott, de ez mindegy már. A másik meg az, hogy azok mindenek, de barátok nem. - mondtam.
- Mert? - kérdezték.
Astrid még közelebb húzódott hozzám, hisz ő tudja, hogy miket csinálnak.
- Egy milyen " barát " az aki a másikat vízbe akarja fojtani vagy a szirtről lelökni. Kettő meg inkább hallgattam volna akkor is azt, ahogy ti piszkáltok, minthogy ők vízbe fojtsanak. - mondtam. - Milyen ember az aki élvezi azt, hogy a másikat élvezettel fojtja vízbe vagy hasonló. Bár ez alól Dagur a kivétel. Most viszont ha rám szállnak Fogatlant is megismerik aki nem lesz hozzájuk valami kedves. Igaz pajti? - néztem az említettre.
Ezekről még ő se hallott így figyelt rám és amikor rá néztem rögtön bólintott. Nem szereti azt hallani, hogy engem valaki bánt vagy bántott. Ha ezt meghallja akkor azon bosszút áll, mint Astridon, Takonypócon, Daguron és most azon a kettő idiótán.
- Oh és csak szólok, hogy ők 2 nap alatt nagyobb bajt kevertek, mint ti ketten egy hét alatt. Persze azokat is rám kenték. - mondtam.
- Látod, megmondtam, hogy Hablatynak nincs akkor tehetsége ahhoz, hogy akkora bajokat keverjen. - lökte le a padról Kő Fát.
- Nyugi húgi. Elhittem én azt. Hisz senki se nézné ki belőle, hogy tud baj keverni. - mondta Fa, ahogy vissza ült a padra.
- Azt ugye tudjátok, hogy itt vagyok? - kérdeztem.
- Aha. - válaszoltak egyszerre.
- Oké. - szólaltam meg halkan.
- Húgi, vér bosszút követel az, hogy ezen a szigeten nagyobb bajt kevertek, mint mi. - szólalt meg Fa.
- Csak ne csináljatok túl nagy felfordulást, mert senki után nem akarok takarítani. - mondtam.
- Téged senki se kérdezett. - szólalt meg Fafej.
Én már ettől a fejemet fogtam.

- Vár neked van az az égő izéd amivel felnyársalhatod őket, ha valamit csinálnak. - fordult hozzám Fafej.
- Nem fogom arra használni a kardom, hogy felnyársaljak valakit. - mondtam.
- Várj az egy kard volt? - kérdezte takonypóc.
- Igen. - válaszoltam.
- Srácok nem lenne egyszerűbb arra az időre elmenni a klubházhoz? - kérdezte Astrid mellőlem.
- Klubház? - kérdeztem.
- Majd elmondom. - nézett rám.
Bólintottam.
- Astridnak igaza van el kéne oda menni, hisz ott senki se zavar minket. Arra a 3 napra nyugtunk lenne. - mondta Takonypóc.
- Ha a drága " szerelmeden " és annak testvérén múlik akkor nem. - mutatott Astrid az ikrekre akik a szokásos módon lefejelték egymást.
 - Kell félnem a választól? - kérdeztem.
- Ez attól függ, hogy neked jó vagy rossz az, hogy az az ő szigetük. Már, mint ahol a klubház van az az ő szigetük. És mindenkinek van valami posztja és munkája mit elkel végezni. Amit én untam meg legelőször és jöttem vissza azóta nem voltunk ott. Bár most még azt is elviselném, ha bezárnak. - mondta Astrid.
- Tényleg. Fa találj ki neki valami posztot. - mutatott rám Kőfej.
- Igaz. Gondolkodj, gondolkodj, gondolkodj, gondolkodj, gondolkodj, gondolkodj. Várj miről is kell nekem gondolkoznom? - kérdezte.
 - Álmodjatok arról, hogy én a ti parancsotokat követtem. - mondtam.
- Ha a szigetünkön leszel akkor muszáj lesz. - mondta Kő.
- Akkor ennyi. Én meg mondhatom azt itt ebben a teremben mindenkinek hajoljon meg előttem, mert én Odinnak a főistennek vagyok a leszármazottja. - mondtam. - Más részről még egyszer törzsfő is leszek. Ez esettben én verem a kis szigeteteket amit irányítotok, kétszeresen is. - mondtam.
- A fenébe ezt el is felejtettem. - ütöttem meg az asztalt Fa.
- Akkor is kapsz egy posztot a szigetünkön akár akarod akár nem. - mondta Kőfej.
- Mondtam álmodjatok arról, hogy engem csicskáztatok. Nem vagyok a hódolóid körébe tartozó aki minden kívánságodat figyelik. - címeztem az utolsó mondatott Kőfejnek.
- Pontosan. - vágta rá Takonypóc.
Kínomban - mert ezek itt kínoztak - Astridra néztem aki kétségbe esve nézett vissza rám. Tudtam, hogy el akar menni, hogy kettesen legyünk. Óvatosan bólintottam.
- Mi most megyünk, dühöngjetek csak tovább nélkülünk. - mondtam miközben felálltam Astriddal. - Ja és mondok valami. Én leszek az a valaki aki senkire se hallgat a szigeteteken. Aki a saját feje után megy és nem tehettek semmit ellene - indultunk el.
Mikor előre néztem láttam meg Fogatlant az ajtóban és ránk vár. Épp, hogy bezártam az ajtót Astrid hozzám én meg átöleltem, így indultunk el sétálni. Ahogy egyre jobban közeledtünk a falu széléhez úgy bújt jobban hozzám és most látszott rajta, hogy a közelségem nem nyugtatja meg. A faluból kiérve megálltam és magammal szembe fordítottam. Felnézett rám és ami a szemeiből sugárzott nekem is fájt. Zavart volt, aggódott és nem utolsó sorban félt. Így nem nagyon emlékeztetett a reggeli jókedvére, hogy ő nyeri meg a versenyt. Magamhoz húztam és átöleltem, rögtön bele simult az ölelésembe az arcát pedig a mellkasomba temette. Néhány perc múlva hallottam és éreztem is, hogy szaggatottan lélegzik.
- Hé, mi a baj, kicsim? - kérdeztem a hátát simogatva.
Felnézett rám és láttam, ahogy az arcán egymás után folynak le a könnyek. Letöröltem azokat és megcsókoltam a homlokát. Vissza temette az arcát a mellkasomba, de láttam még, hogy újabb könnyek szöknek a szemébe. Szorosan öleltem magamhoz és a fejemet az övének döntöttem. Újra elkezdtem a hátát simogatni. Pillanatokkal később zokogni kezdett. Ha nem keservesebben, mint amikor én jöttem vissza, akkor sehogy. Mégis ez jobban fájt, mint azt. Talán azért, mert nem miattam volt ez és, mert én is így érzek. El akartam indulni vele, de nem mozdult és ha nem tartottam volna akkor még össze is rogy.
Mivel nem akartam, hogy az emberek így lássák és gondolom ő se akarná, így az egyik kezemet a térdhajlatához raktam a másikkal meg a hátát tartottam, végül felemeltem. Elindultam vele a közeli réthez amit senki se ismer. Azt is én fedeztem fel amikor Fogatlant kerestem azután, hogy lelőttem. Fogatlan ott jött mögöttem. Amint a réthez értem egy fa alá mentem és leültem oda vele. Úgy ültem le, hogy őt az ölembe ültettem. Odabújt hozzám és csak sírt. Most már legalább csak sírt és nem zokogott. Míg sírt a hátát simogattam és a fejét csókolgattam. Nagyon lassan le nyugodott. Magam elé meredtem - de azért simogattam a hátát - és semmi se tűnt fel abból ami körülöttem történik.
- Hablaty... én nem... nem akarom, hogy itt.... - hallottam meg Astrid elhalló hangját.
- Tudom, ahogy én se, de csak kibírjuk valahogy azt a 3 napot. Igaz? - kérdeztem.
- Nem tudom, ha te nem leszel itt én... nem fogom kibírni. - mondta.
- Figyelj addig én nem tudok sehova se menni amíg azt nem mondod, hogy nem nyírsz ki ha nem ülök fel Fogatlanra. És tuti, hogy addig itt fogsz tartani míg el nem mennek innen. - mondtam.
- Igaz. - mondta. - És ha lesz valami akkor mit csinálunk?
- Megvédelek tőlük senki se mehet a közeledbe már, mint olyan aki ártani szeretne neked. - mondtam és egy csókot nyomtam az arcára.
- Nem hiszem, hogy meg tudnál tőlük védeni. - mondta.
- Astrid, ha Dagurtól meg tudtalak menteni, aki egy őrült volt, akkor két idiótától akik ráadásul a barátnőmre pályáznak csak meg tudlak védeni. - mondtam. - Plusz ott van Fogatlan és Viharbogár is.
- Akkor se biztos, hogy megtudsz védeni tőlük....
- Ennyire nem hisszel abban, hogy megtudlak védeni? - kérdeztem.
 - Nem arról van szó, hogy nem hiszek benned, hanem...
- Akkor miről? - kérdeztem.
- Féltelek. Hisz akkor is még gyógyuló félben leszel. És ha a sebed felszakad vagy valami más bajod lesz ami miatt elveszítlek, azt nem bocsájtanám meg magamnak. - mondta.
- De nem fogsz elveszíteni. Még bajom se lesz. Már nem vagyok az aki léptem - nyomon csak a bajt vonzza. Tudok vigyázni magamra...
- Ez komolyan gondoltad? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Igen. Miért? - kérdeztem.
- Soroljam? - kérdezett vissza.
- Ha megkérlek rá. - mondtam.
- Először is ott van a lábad és most a sebed. - mondta.
- Astrid ezek se miattam történtek. Nem az én hibámból vannak. Az egyik baleset volt, a másik viszont nem, de nem az én hibámból van. - mondtam.
- Csak ígérd meg, hogy nem lesz bajod. - mondta.
- Ígérem, hogy nem lesz semmi bajom, de ha azok a ketten nem szállnak le rólad én a patakban fogom őket fojtogatni. - mondtam.
Erre elmosolyodott.

- Most komolyan, Hablaty. - mondta.
- Komolyan mondtam, sőt szerintem még Takonypóc is segítene nekem őket fojtogatni. - mondtam. - Ha nem akkor ott van Fogatlan.
- Hablaty. - nevetett.
- Mi az? - kérdeztem.
- Akkora egy hülye vagy. - mosolygott.
- Tudom. - mondtam.
- Akkor jó. - mondta és hozzám búj, de most már mosolygott.
- Mikor induljunk vissza? - kérdeztem.
- Azt se tudom mennyi az idő. - mondta.
- Szerintem úgy 10 és 11 között járhatunk. - mondtam.
- Akkor lassan indulnunk kell. - mondta. - Mit csinálunk ha itt lesznek?
- Első sorban nem foglalkozunk velük csak egymással. Elmehetünk repülni, a medencébe vagy eljöhetünk ide is. - mondtam. - És ha nem hagynak békén akkor ráveszem apát, hogy hadd menjünk el addig míg itt vannak vagy arra, hogy engedje meg, hogy nálunk aludj vagy én nálatok. Így legalább biztonságba tudlak majd arra az időre. - mondtam.
- Ez az ott alvás a másiknál nagyon tetszik. - mosolygott.
- Akkor arra beszéljem rá apát? - kérdeztem.
- Igen. - válaszolt.
- Oké, akkor majd beszélek erről apával. - mondtam.
- Mi van ha nem fogja megengedni? - kérdezte.
- Anya a mi oldalunkra fog állni és a rábeszélni is jól tudok. Amit tudhatnál, mert téged is rábeszéltelek arra, hogy hadd mutassam meg milyenek is valójában a sárkányok. - mondtam.
- Szerintem menjünk. - állt fel az ölemből.
Miért pont most, annyira jól esett, hogy közelemben volt.
- Rendben. - mondtam és felhúzott.
- Várj egy pillanatot. - mondtam és megcsókoltam.

- Mi a baj? - kérdezte, ahogy elváltunk.
- Semmi. Miért? - kérdeztem.
- Ez a csók más volt, mint a reggeli, mint az eddigiek. Szóval mi a baj? - tette fel újra a kérdést.
- Egy kicsit aggódom, de semmi különös. - mondtam.
- Miért aggódsz? - kérdezte.
- Azért, hogy lesz veled valami miattuk. - mondtam. - Pedig tudom, hogy egy percre se foglak magadra hagyni, de mégis...
- Aggódsz. - fejeztem be.
- Igen. - mondtam.
- De ha mellettem leszel nem lesz miért aggódnod. - mondta.
- Tudom, de akkor is. - válaszoltam.
- Azt tudod, hogy én fogom megnyerni a fogadást. - mondta.
- Hogy tértünk át a fogadásra? - kérdeztem.
Megrántotta a vállát, elmosolyodott és elindult...