Hablaty új élete 61. fejezet

Nem tudom mennyi idő telhetett el azóta, hogy leütöttek, de mikor felébredtem egy hajó cellájában voltam. Ha jól sejtem azon a hajón vagyok amit a kikötőből láttam. Felültem és a fejemet kezdtem elfogni, mert irdatlanul fájt. Valakinek felfog tűnni, hogy eltűntem. Fogatlannak biztos és anyáéknak is. Sőt biztos, hogy Fogatlan lesz az első, hisz nagyon jól tudja, hogy nélküle sehova se megyek. Jó igen most eljöttem, de nem gondoltam, hogy én kellek valakinek és elrabol. Egy azt se tudom kinek a hajóján vagyok. Kettő nem tudom mit akar tőlem. És három holnap este vagy hajnala környékén már vissza fogok tartani Hibbantra... vagyis inkább remélem. Viszont az biztos, hogy valami még lesz velem ezen a hajón. Érzem.
Kis idő elteltével lépéseket hallottam meg közeledni felém. A cella ajtaja nyikorogva kinyílt és engem elkezdtek kifele rángatni.
- Magamtól is tudok menni nem kell rángatni. - szólaltam meg.
- Senki se mondta, hogy megszólalhatsz. - válaszolt az aki rángatott engem.
Bocs, hogy élek. - mondtam magamba.
Felvittek a fedélzetre, majd az orrba ahol ketten elém álltak egy - egy fegyverrel megakadályozva, hogy megszökjek. Mintha eltudnék menni bárhova is. A tenger közepén vagyok, mit tudom én, hogy innen merre van Hibbant. És még az se tudom ki és miért kapott el, de mindegy. Az az első dolgom, hogy elmegyek innen mikor azt se tudom merre induljak. De nyugodtan őrizetek csak engem hol érdekel legalább nem unatkoztok velem ellentétben. Ismét eltelt egy kis idő mire megjelent valaki, ha tippelnem kellene akkor ő a főnök. Bár minek tippelek amikor megjelent mindenki kihúzta magát, mintha ők nem görnyedtek volna.Amit meglátott az ember aki elrabol az arcán széles mosoly terült szét és hozzám kezdett el beszélni.
- Csak nem Odin legújabb örököse, aki békét hozhat a világba. Ha jól informálódtam akkor a neved Hablaty igaz? - kérdezte, ahogy jött közelebb és közelebb hozzám.
Nem féltem tőle és senkitől se aki ebben a percben a közelemben volt.
- Talán. - válaszoltam.
- Gondolom hallottál már rólam amíg távol voltál az otthonodról? - kérdezte míg én a körmömmel kezdtem el szórakozni.

- Kiről kellett volna hallanom? - kérdeztem.
Kiderítem miért vagyok itt és utána megpróbálunk lelépni innen valahogy. Majd kitalálok valamit.
- Nem hallottál rólam Igorról, az Irdatlanról? - kérdezte.
- Nem, nem igazán. Ha jól informálódtál volna akkor tudnád, hogy nem jártam társaságba amíg nem voltam otthon. - mondtam.
- Semmit se hallottál rólam? - kérdezte elképedve.
- Abszolúte semmit, más részről még azt se tudom miért vagyok itt. - mondtam.
- És úgy hallottál rólam, hogy Igor, az Éjfúria gyilkos? - kérdezte.
- Nem. - mondta fapofával.
Nem volt bennem félelem vagy bármi más, de attól igen is megijedtem, hogy az mondta Éjfúria gyilkos. Most már tudom kitől kell megvédenem Fogatlant és az összes többi Éjfúriát. De abban biztos vagyok, hogy semmi fél-e érzelmet nem mutattam ki. Tegnap óta, amióta Astriddal össze vesztem senki előtt nem mutattam semmi fél-e érzelmet, kivéve Fogatlan. Ő ismer és tudja, hogy valami bajom van így nem tudok előtte titkolózni. Ő az egyetlen akiben megbízok. Rá néztem az emberemre és megszólaltam.
- Azt viszont még mindig nem tudom, hogy mi kell neked tőlem. - mondtam.
Erre az egyik őr behúzott egyet nekem amitől igaz beestem az orrba, de felálltam. Éreztem, hogy vérzik a szám sarka, - mivel ott talált el az ütés - de nem izgatott. Ha túl éltem azt, hogy elveszítettem a lábam meg azt, hogy leszúrtak akkor ezt is túl fogom élni, csináljanak velem bármit.
- Ne, ne bántsátok. Még szükségünk van a fiúra. Élve sokkal többet ér, mint holtan. Mielőtt meghal el kell vezetnie az éjfúriák fészkéhez. - mondta a fickó és megfordult, hogy elmenjen.
- Már bocs öreg, de ez nem fog össze jönni, mert én se tudom hol vannak. Attól, hogy Odin örököse vagyok nem tudom, hol vannak. - mondtam.
Vissza fordult és valami eszméletlen dühös volt amitől félnem kellett volna, de nem féltem. Csak fapofával álltam a tekintetét. Ami szerintem még jobban idegesítette.
- Szerinted el is hiszem. Ne légy ostoba fiú, ha elviszel a fészekhez élve elengedünk és élheted az életed azzal akit szeretsz. - mondta.
- Már ha lenne olyan. És eddig a pillanatig az se tudtam, hogy vannak még éjfúriák azon a kettőn kívül amit ismerek. - hazudtam.
Életemben először hazudtam és jól, de ez most jó ügyért volt. Bár abba is kételkedek, hogy ez én mondtam, mert szerintem ezt az örökös énem mondatta velem. De amit először mondtam az igaz. Astrid bántott meg engem és nem én őt. Én nem szegtem meg az ígéretem csak ő taposott bele a szívembe. Ezek után próbáljak meg szeretni valakit vagy őt újra.
- Ne hazudj fiú! - szólt rám az ember.
Ez is jóval húzott ujjat... azt hiszem. Igaz bár nem vagyok olyan, mit a többi viking, de erős vagyok és harcolok azért amiben hiszek. És engem nem könnyű eltenni láb alól. Harcolok az életemért. Kicsi vagyok és az emberek nagy rész gyengének tart és minden egyébnek, de nem vagyok az. Erre szokták azt mondani, hogy a látszat néha csal és nálam a látszat csal.
- Soha életemben nem hazudtam. - csak most, tettem hozzá magamban.
- Még elkezdheted. - mondta.
- Még ha tudnám is hol van az éjfúriák fészke akkor se vezetnélek el hozzájuk. Nem az a feladatom, hogy a vesztüket okozzam, hanem az, hogy megvédjem őket tőled. - mondtam megnyomva a " megvédjem " és
" tőled " szavakat. - Ha kell meghalok, de legalább biztonságba lesznek.
- Azt hitted nem készültem fel ilyen helyzetre. - mondta valami eszméletlen idiótán mosolyogva vagy inkább vicsorogva. - Szedjétek le róla mindent ami a hátát takarja. A cuccait vigyétek a cellájába, nekem nem kellenek. Ha megmarad elviheti őket. Ha kész vagytok vele korbácsoljátok meg, hátha mondd valamit utána, már ha megmarad. - mért végig. - Ha nem akkor küldjétek vissza mindennel a szigetére egy csónakkal, hogy eltudjanak búcsúzni tőle.
- Hány korbács ütést kapjon, uram? - kérdezte a mellettem álló őr.
- Mi? - futott ki a számon.
- 20 elég lesz, először. - mondta és elment.
- NE! - tört elő belőlem.
Nem mondom azt, hogy nem ijedtem meg attól, hogy meg akar korbácsoltatni. Sok rossz dolgot hallottam erről Sárkányszirten. Nem egyszer hallottam ott olyanról, hogy hány erős harcos halt bele egy - egy ilyen alkalomba. De elég erős vagyok, hogy ezt is túl éljem, Fogatlan miatt. Számít rám és nem hagyom cserben, ahogy ő se engem. Ott volt mellettem mindig és ezt csak miatta kell túl élnem, mert szüksége van rám. Át vészelem és eltűnök innen. Leszedték rólam a páncélom valahogyan, a felsőmet és minden mást is amit elvittek a cellámba. A kezemet megkötözték és elkezdték.
Nem mondom azt, hogy nem fájt, de semmi volt ahhoz képest amit Astrid csinált. Ő néhány olyan szóval amit nem vártam tőle a szívemet törte darabokra, amit már csak Fogatlan tart össze. Ha miatta nem tartok ki akkor nem én vagyok az akire mindenki számít. De Fogatlan számít rám és nem veszíthet el... ő soha. Fájt, de Astrid szavai jobban fájtak tegnap. Egyszer talán újra jobban leszünk, de már azt se hiszem. Én meg mi a frászért kötök ki mindig nálam. Igen még mindig szeretem, de már nem hiszem, hogy újra együtt lennénk valaha. Elkezdtem figyelni az ütéseket amik a hátamat értek és azt hiszem mégis csak jobban fájtak, mint Astrid szavai. Csak eddig azért nem, mert nem figyeltem rá. Az egyszer biztos, hogy ennek nyoma marad egy életre. Hirtelen valami keménnyel találkoztam és megint elsötétült minden.


* Fogatlan *

Tudom, hogy Hablatynak van valami baja, mert ami tegnap történt közte és Astrid között az nem volt semmi. Tudom, hogy Astrid megint megbántotta Hablatyot, de most nem bántottam, mert már nem akartam, de attól függetlenül haragszok rá. Sose hittem volna, hogy ők ilyet tenni fognak, mert látszott, hogy mennyire szeretik őket, de megtörtént és nem csak nekik, hanem nekem is fáj. Remélem még valaha jobban lesznek. 3 évig hallottam, hogy álmába csak róla beszél és az elmúlt 3 héten együtt voltak mindig. Boldog volt ami ritka volt míg távolt voltunk. Igaz néha amikor vele voltam boldog volt, de ne úgy, mint most és most újra szomorú lesz. Amit nem szeretnék. Jó volt látni, hogy végre boldog és nem szomorú. De most megint az lesz és szerintem még az emberek iránti bizalma is megingott.
Reggel amikor felébredek első dolgom ránézni Hablatyra, aki most nem volt a helyén. Tudom, hogy elszokott menni nélkülem is reggelente, de most valami nem stimmelt. Valami azt súgta, hogy baj van. Baja esett és szüksége van rám. Kiugrottam az ablakon és a friss szaga után indultam. A kikötő felé vezetett. Az emberek már gyűltek arra, mert azt hiszem most jön a Kalmár akinél annyiszor megálltunk. Nem láttam sehol Hablatyot így újra szimatolni kezdtem. Hablaty szaga mellé egy új és ismert szag került. Önkéntelenül morogni kezdtem a szagra. Ez a szag felhánytorgatta a múltamat amit már régóta próbáltam elfelejteni, de most újra előtört és elvitte Hablatyot.
Ha Igor elkapta Hablatyot akkor valamit nagyon akar. És ha baja lesz Hablatynak miatta akkor én magam fogok vele végezni. Az igazi családomat már elvette tőlem és miatta lettem kitagadott a fajomból, de nem hagyom, hogy Hablatyot  elvegye tőlem. Ő az új családom és eddig mindentől megvédet a saját épsége árán. Utána kell mennem, de Hablaty nélkül nem tudok repülni mással meg nem akarok. Minek kellett Igornak ennyi idő elteltével megjelenni-e és mindent elrontani-a. Amikor az életem helye jön annyi szörnyű év után újra megjelenik és mindent elront.
Követtem a szagot a kikötőbe le egészen a móló végéig. Az emberek még most is félre álltak ha megláttak közeledni, de most ők se érdekeltek. Szerintem nem értették, hogy mi bajom van és miért állok a móló végén. De csak rájönnek, hogy valami nincs rendben. Ha Hablaty nincs mellettem csak rájönnek mi baj van. Gondolom egy idő után mindenkinek feltűnik, hogy nincs sehol és keresni kezdik. Lefeküdtem a móló végébe és a vizet fürkésztem. Addig nem mozdulok innen amíg Hablaty vissza nem jön és nem érdekel meddig tart, de nem megyek le innen.

Soha életemben nem aggódtam egy emberért se úgy, mint Hablatyért. Mielőtt lelőtt volna, mint a legtöbb sárkány nem bíztam az emberekben. Igor miatt se, mielőtt elkapott volna bíztam egyetlen egy emberben, de egyszer vissza mentem hozzá a történtek után, de elárult és bántott. Hablaty igaz lelőtt, de sose bántott. Nekem már ő a családom és ha nem jön vissza akkor mi értelme annak, hogy itt legyek. Viszont tudom, hogy vissza fog jönni miattam, tegnap történtek után csak miattam. Hablaty volt az egyetlen aki eddig nem bántott. Igen először megakart ölni, de nem tudta megtenni és elengedett amit egy viking se tett volna meg. Aztán össze akart velem barátkozni amit nem hagytam neki először én, mert nem akartam ugyan úgy járni, mint azzal aki elárult engem. De amikor felrakta rám az első műfarkamat, hogy vissza adja a szabadságom, az életem megbíztam benne. És ez csak a kezdett volt. Nem hittem volna senkiről se, hogy képes lenne elhagyni miattam az otthonát, hogy megvédjen vele, de ő megtette, mert több voltam neki egy áruló, gyilkoló szörnynél. Az évek alatt sokszor mondta, hogy nálam jobb barátja sose lesz, ami nekem nagyon sokat jelentet, hisz soha senki nem mondott nekem ilyet, de ő igen.
Amikor már itt voltam a Vörös halál fészkénél és portyázni kellett mennem akkor sokszor figyeltem őt, de nem tudtam akkor miért, de most már mintha tudnám. Mintha tudtam volna, hogy ő lesz egyszer a legfontosabb nekem és az lett. Nem akarom, hogy valami baja legyen. És Igornak miért kell Hablaty. Ő semmit se tud az éjfúriák hol létéről, ahogy én se, mert ott hagytak a régi szigetünkön elpusztulni, de egy másik sárkány nem hagyta, hogy megtörténjen. És most itt vagyok. És várok, hogy vissza jöjjön az aki a legfontosabb nekem.
Elég sok idő telt el mikor meghallottam az emberek hangját akik ártottak Hablatynak, de már nem bántottam őket. Hallottam, hogy rólam beszélnek.
- Szerintetek mi baja van Fogatlannak? - kérdezte valaki.
Nem figyeltem arra, hogy ki beszél.
- Nem tudom, de nem láttam még ilyennek. - mondta valaki.
- Én már igen, akkor is Hablaty miatt. - ez volt Astrid.
Az ő hangját meg ismerem és csak ő mondhatja azt, hogy látott már ilyennek.
- Akkor Hablatynak van valami baja? - kérdezte valaki.
- Ha ő ilyen akkor igen. - mondta Astrid.
- De miért van itt? - kérdezte megint valaki.
Nem esett le még mindig senkinek. A kikötőben vagyok, Hablaty nincs itt, akkor mi baj lehet.
- Nem tudom. - mondta a lány már mögülem.
Oda akart jönni hozzá, mire elkezdtem morogni. Ami miatt inkább elment. Nincs szükségem senkire csak arra, hogy Hablaty vissza jöjjön.
- Valami történ Hablattyal, mert nem lenne ilyen. - mondta.
- Azt vettük észre. - mondták az ikrek... talán.
- Ha itt van és ilyen akkor Hablatyot elvitte valaki. - mondta.
Jaj, de ügyes vagy tapsolnék ha lenne mivel.
- Mi? - kérdezte mindenki tőle.
- Valaki elvitte Hablatyot. Szólnunk kell Pléhpofának. - mondta és elrohant.
A többiek meg utána. Én nem mozdultam ott maradtam és vártam.


* Hibbant *

Ez a nap is új kezdődött, mint a többi. Csak annyival volt másabb, hogy Kalmár Johann a szigetre jön. Mindenki izgatottan várta, hogy a hajó befusson a kikötőbe. Voltak akik már mindenkinél korábban lementek, hogy elsők legyenek a hajón. Bár a hajó még be se ért, de sokan voltak a kikötőben és vártak. Nem sejtették, hogy valami nincs rendben. Még mindig vártak a hajóra amikor egy sárkány, nevén nevezve Fogatlan a kikötőbe rohant. Mindenki félre állt az éjfúria láttán, bár szelíd volt, de így is féltek tőle. Nem ismerték úgy, mint a gazdája és ezért inkább tartottak tőle. A móló végéig futott ki és onnan nézelődött zavartan össze - vissza.  A sárkány a gazdája nélkül jelent meg amit az emberek nem értettek, de nem is foglalkoztak vele már miután a világ járó hajója befutott a kikötőbe.
A törzsfő elindult idősebbik fia szobája felé, mert szólni szeretett volna neki, hogy a portrét a Nagy terembe holnap akarja elkészíttetni. Amikor felért üresen találta a szobát. Arra gondolt, hogy a fia már korán felkelt és a kikötőben van a hajóra várva. Viszont nagyon mélyen belül aggódott, hogy valami nincs rendben. És nem gondolt arra, hogy néhány óra múlva az az érzés mindenkin elfog terjedni. Lassan elindult a kikötőbe a hajóhoz hátha talál valamit amit elcserélhet a világ járóval. Már a kikötőbe levezető úton járt amikor a falu fiatal harcosai elé nem vágtak és megállították. Ők már tudták, hogy mi történt.
- Főnök, nagy baj van. - mondták az ikrek.
- Nincs semmi baj, ne butáskodjatok. - mondta
Nem vette őket komolyan így tovább indult. Túl sokszor játszották már el ezt vele és már nem hitt abban, hogy mikor mondanak igazat.
- De ez most komoly. - mondta Takonypóc.
- Rendben mi a baj? - fordult vissza.
Úgy érezte, hogy megint valami őrültséget akarnak tőle és így akarják elérni, hogy figyeljenek rá. Úgy érezte, hogy ma semmi se szegheti a jó kedvét. Már senki se bírta folytatni, de muszáj elmondani mégis csak tudnia kell arról, hogy a fia eltűnt. Végül Astrid erőt vett magán és megszólalt.
- Valaki elvitte Hablatyot. - mondta ki nehéz szívvel a lány.
- Mi? - kérdezte a törzsfő.

- Az nem lehet.
- Pedig az. - mondta Fa.
- Miből gondoljátok? - kérdezte.
- A mai nap még nem láttuk sehol és Fogatlan is a kikötőben van egyedül és a vizet bámulja. Aggódik Hablaty miatt. - mondta a lány.
Nem mondott semmit csak elment. Senki se tudja hova, de nem is akarták tudni.
- Induljunk el keresni. - szólalt meg a lány.
- Astrid, nem tudjuk mikor vitték el és azt se tudjuk, hogy merre mentek. Nem tudjuk megtalálni. - mondta Takonypóc.
- Sárkányaink vannak amikkel megtudjuk találni. - mondta a lány.
- Igaza van. - szólalt meg Halvér.
- Akkor menjünk. - mondta.
Elmentek a sárkányaikért és elindultak megkeresni a fiút. Astrid a gondolataiba merül, de mégis bőszen keresete a hajót ami elvehette azt akit szeret. A tegnapi napon nagyon csúnyán össze vesztek, pedig a lány nem a fiún akarta letölteni a dühét, de csak úgy kijött és nagyon jól tudja, hogy megbántotta a fiút. És félt attól, hogy talán már sose látja a fiút és nem beszélheti meg vele a történteket. Tudja, hogy a fiúnak igaza volt azzal kapcsolatban, hogy kell mindkettőjüknek egy kis idő. De már felidegesítették őt és úgy jött ki rajta az egész. Sajnálta amiket mondott és félt attól, hogy nem mondhatja már meg a fiúnak, hogy sajnálja a dolgokat.
Egész nap keresték a fiút és az őt elvivő hajót, de nem találtak semmit.
- Astrid menjünk vissza, majd holnap folytatjuk. - szólt neki Takonypóc.
- Ti menjetek én folytatom. - válaszolt.
- Nem, te is jössz velünk. - mondta a fiú.
- Nem. - mondta a lány.
- De igen, Hablaty is vissza küldene, ha itt lenne. - vágta rá a fiú.
- De most nincs itt, meg kell keresnem. - mondta és tovább indult.
Pár perccel később viszont megállt és vissza fordult. Tudta, ha a fiú itt lenne vissza küldené és nem hagyná, hogy megerőltesse magát. Ha kell úgy küldené vissza, hogy a sárkánya hat az övére. Mert azt szeretné, hogy biztonságba legyen.
- Gyerünk kislány menjünk haza. - szólt a sárkányához, aki rögtön felgyorsított.
Egy óra múlva már a szigeten landoltak. A magasból is látták, hogy a fiú sárkánya még mindig a kikötőben fekszik, de senki se ment oda hozzá, még Astrid se. Míg távol voltak a falubeliek kereső csapatokat állítottak fel. Másnap hajnalba kezdik a keresést Az egész falu aggódott a fiúért, hisz sokat köszönhetnek neki. A törzsfő és a felesége nagyon ki voltak, hogy a fiúk eltűnt. Nem tudták, hogy valaha látják még, de bíztak benne. Sose hitték volna, hogy megeshet az ilyen velük vagy Hibbanton bárkivel, de megtörtént és nagyon aggódtak. Nem tudták ki vihette el a fiúkat, de próbáltak nem a legrosszabbra gondolni ezzel kapcsolatban.
Astrid nem ment haza, hanem a medencébe ment és gondolkodott a történteken. Azt remélte, hogy megtudja majd beszélni a dolgokat a fiúval, ha visszajön és nem lesz semmi baj közöttük. Viszont nagyon jól tudja, hogy nem lesz egyszerű beszélnie a fiúval, mert amilyen idióta tud lenni ugyan olyan makacs is. Sokáig fog tartani mire tud vele beszélni, de fog bármeddig is fog tartani. Szereti és fáj neki amiket a fiú fejéhez vágott, de tudja, hogy a fiúnak még jobban fáj, hisz tőle nem ezt várta volna. És ha valami baja lesz a fiúnak amit nem fog túlélni akkor össze fog roppanni. Nem akarja elveszíteni és meg is érti, hogy most szüksége van némi időre amíg helyre teszi a dolgokat az életében. De a tegnapi nap mindenki ellene volt, eddig is, de eddig senki se esett neki ha nyert a versenyen. Először ott volt, hogy hirtelen jött az, hogy a fiú elrepült Takonypóc előtt akinek a sárkánya megtorpant és így ő is majdnem beleütközött a sárkányba, amitől majdnem le is esett a saját sárkányáról. Másodszor meg mindenki megvádolta azzal, hogy csalt, amikor ő sose csal. Ő játszik mindenki közül a tisztességesebben és a legjobban, sose csalt még egy versenyen se. Nem úgy, mint az ikrek és Takonypóc. Megpróbált aludni, de egyszerűen nem ment neki, túlságosan aggódott a fiúért, aki ki tudja hol van most és mikor tér vissza és, hogy milyen állapotban. Nagy nehezen mégis aludt néhány órát, majd mindenkinél korábban kelt fel és ment a faluba.
Várta mikor indulnak. Minél előbb megszerette volna találni a fiút, hogy beszélni tudjon vele. Nem tudta mennyi ideig tart mire a fiút megtalálják, hisz eltelhetnek napok, hetek, hónapok és akár évek is, már ha megtalálják. De erre a tényre senki se akart gondolni. Lassan a keresésre jelentkezők is felébredtek és elindultak a kikötőbe, hogy indulni tudjanak. Mire indultak volna minden sárkánylovas ott volt és készek voltak indulni. Az egészet a törzsfő vezette. Addig kutatja a fiát amíg meg nem találja. Fogatlan még mindig ott feküdt ahol előző nap, de most se ment oda hozzá senki. A sárkány nem csinált semmi csak figyelte az embereket akik a gazdája keresésére indultak. Nem tudta senki a sárkányon kívül, hogy a gazdája merre lehet, de senki mással nem szeretne repülni vagy egy hajón utazni. Inkább marad és mindent az emberekre bíz, de tudja, hogy bármelyik nap vissza jöhet a gazdája és neki itt kell várnia rá.
A kereső csapatok lassan elindultak a kikötőből és nem tértek haza néhány napig.  Még azok se akik sárkányokkal voltak. Minél távolabb akarták keresni a szigettől a fiút, hogy minél előbb megtalálják.


* Hablaty *

Eltelt némi idő mire felébredtem... vagyis remélem, hogy felébredtem és nem haltam meg. Kinyitottam a szemem és ugyan abba a cellába ébredtem, mint néhány órával korábban... talán. Nem tudom mennyi idő telhetett el vagy mi történt velem. Az oldalamról a hátamra fordultam - amit nem kellett volna - iszonyatos fájdalom hasított belé amitől rögtön felültem és eszembe jutott minden. Az biztos, hogy ennyire még a szúrás helye se fájt, mint a hátam, de nézzük az egyetlen jó oldalát túl éltem és a többit is túl fogom, hogyha lesz. Abban biztos vagyok, hogy még magamnál voltam amikor ezt az egészet elkezdték, de a végére elvesztettem az eszméletem és lehozhattak ide. Tovább tetethetném a holtat és akkor haza küldenének egy csónakkal, de ez nem fog megesni, hisz azért nem hiszem akkora hülyék ezek se bár nem tudom. Viszont az első adandó alkalommal eltűnők innen és megtudják kivel húzzanak ujjat legközelebb.
Nem tudom mennyi lehet az idő, pedig volt egy ablak bent a cellámban, de az is kicsi volt és magasabban volt még akkor is ha felálltam, de azt láttam, hogy napközben van, szóval lehet, hogy nem voltam olyan sokáig kiütve, de az is lehet, hogy már másnap van. Nem tudom, majd megtudom... egyszer. Fel akartam venni a felsőmet amikor rájöttem, hogy az egész felesleges, mert ha újra megakar korbácsoltatni akkor megint leráncigálják rólam, szóval jobb ha így maradok, ahogy vagyok. Ami még biztos, hogy a hátam az olyan szép lehet, mint Penész arca, tehát randa, mint a bűn. Lassan befog gyógyulni, de addig se használhatom a páncélom, mert az szorít és fájna az egész hátam. Tehát addig nincs Fogatlan nélküli repülés amíg meg nem gyógyul. De azt hiszem most nem is lesz ellenemre, hogy nyugton leszek egy ideig. Ennyi kaland elég lesz egyenlőre. Remélem amikor haza megyek nem Astridot fogják megkérni, hogy kezelje a hátamat, de ha igen csak kibírom valahogy azt a félórát amíg ott lesz. Beszélni szeretne velem amit nem nagyon szeretnék a történtek után. Viszont ha megtudja mi történt velem itt ki fog akadni rám, hogy miért. Ja igen ezt is foglyuk arra, hogy az én hibám. Ha ő lesz az akit naponta nem tudom hányszor kell elviselnem akkor meg se szólalok amikor ott van.
Kis idő múlva valaki lejött és megint felrángatott a fedélzetre. Köszi így is fáj a hátam, mint ha nem tudom mi baja lenne, de te is rángass még hol érdekel mi lesz velem. Igaz. Megint az orrba vittek és vártunk az idióta főnökükre. Amikor megláttam gyűlölködve néztem, ahogy közeledik felém.

Na jó ami gyűlöletet ez iránt az ember iránt érzek nem ér fel a doriakéval vagy bárki más irántival se. Olyan ellenszenvet éreztem iránta, mint amikor apa elmondta, hogy a sárkányok vették el tőlünk anyát. Akkor abban a percben gyűlöltem a sárkányokat ami mostanra megszűnt, de most megint van valaki akit gyűlölhetek. Szuper.
- Még mindig nem mondod el hol van a fészek? - kérdezte.
- Még hányszor mondjam el, hogy nem tudom merre van. Nem jártam ott soha, hogy tudjam hol van. - mondtam.
- Akkor mégis hogyan lett egy éjfúria a sárkányod? - kérdezte.
- Úgy, hogy a SAJÁT szigetemen lőttem le. - mondtam, sőt inkább már ordítottam.
Engem nem lehet egyhamar kihozni a sodromból, de neki két perc alatt sikerült. Komolyan mondom, hogy az istenek se lennének elegek ahhoz, hogy vissza tartsanak attól, hogy ne végezek vele, már ha csak ketten lennénk. Mert az biztos, hogy előbb halok meg, minthogy hozzá érjek. Bólintott és elment. Tudom mi következik most és ez jobban fog fájni, mint az előző az egyszer biztos. Hisz most még friss sebekre is kapom amik még jobban fognak fájni és vérezni. Viszont nem sokáig voltam az előzőnél kiütve, de most talán valamivel tovább leszek. És amikor nem figyelnek letudok lépni valahogy innen... talán.
Megint megkötöztek - mintha ellenkeznék - és elkezdtek korbácsolni. Igazam is volt ez sokkal jobban fájt, mint az előző. Komolyan ehhez képest Astrid szavai mégis jobbak voltak. És lehet, hogy én is egy ilyenbe fogok bele halni. Nem, nem hagyom magam legyőzni elég erős vagyok, hogy kibírjam anélkül, hogy bele haljak. Sokan számítanak rám. Fogatlan vár rám otthon és apáék is, ahogy mindenki más is. Nem tudom, hogy ezt tovább bírtam vagy sem, de az tuti, hogy megint ki lettem ütve.
Megint ugyan ott ébredtem, mint előző két alkalommal, de ezúttal nem mozdultam se jobbra, se balra se semerre. Jó nekem úgy, ahogy vagyok addig se zavar senki. Lépéseket hallottam, amik megálltak a cella előtt, majd valamit beraktak és elmentek, de hallottam, hogy vissza szól még.
- Idióta vakarcs. - hallottam egy hangtól.
Nem kellett sok, hogy vissza ne szóljak, de türtőztettem magam, nem hiányzik még egy korbácsolás a mai napra. Mert tuti az lett volna a vége a vissza szólásomnak. Néhány órán át még nem mozdultam vagy nem akartam vagy nem tudtam... mindegy az a lényeg, hogy nem mozdultam meg egy jó ideig. Mikor sötét lett felültem és körbe néztem a cellába, hogy mit tehetek le. A cella előtt egy tál volt amibe volt valami kaja is. Még az is kapok, pedig azt hittem, hogy éheztetni is fognak. Közelebb mentem a tálhoz és megnéztem mi van benne. Zabkása, hát nem a kedvencem, de ha ez van ezt kell szeretni és remélem nincs benne méreg vagy valami. Ha ilyen kaját kapok akkor tényleg nagyon kellek én nekik. Látszik, hogy nagyon elakarnak jutni a éjfúriák fészkéhez. Elkezdtem enni és közben gondolkodtam, hogy miért kaptam ezt a sorstól.
- Hé, Hablaty, Hablaty. - hallottam, hogy valaki a nevemet mondja.
Lehet, hogy kezdek begolyózni már tényleg, hogy hangokat hallok.
- Süket vagy vagy direkt csinálod? - kérdezte tőlem valaki.
Körbe néztem, hogy nincs valaki a másik cellában, de senki. Komolyan kezdek begolyózni itt.
- Nézz már fel az ablakba te idióta. - mondta.
Felnéztem és tényleg volt ott valaki.
- Hanga mit keresel itt? - kérdeztem.
- Erre jártunk amikor megláttalak a hajón. Kiszabadítalak, de most nem tudlak. Lassan pirkad és jönni fognak érted, de még holnap kiszabadítalak. Csak kell egy terv, de addig se leszek messze. Komolyan mondom kiszabadítalak. Ígérem, de most mennem kell. Nem sokára szabad leszel. Ennyivel tartozok ha már meg akartalak ölni. - mondta.
- Nem tudod elképzelni, hogy mennyire örülök neked és köszönöm, hogy kimentesz innen. - mondtam.
- Eltudom hinni azok után amit tettek veled. Nem sokára jövök és szabad leszel. Szed össze a cuccaid ha vannak, hogy ne akkor kelljen. - bólintottam. - Most tényleg mennem kell. Majd jövök, szia. - és elment.
Felhúztam a lábamat, átkaroltam a térdemet és csak vártam. Egész éjjel ott kuksoltam a cellába és vártam, hogy mikor leszek szabad, hogy mikor mehetek haza. Még a nap se kelt fel amikor lépéseket hallottam meg. Ennyire hiányzom nekik vagy mi. Pár perccel később már valaki állt a cellám előtt, de nem néztem föl, hogy ki az majd megszólal, ha akar.
- Még most se akarod elmondani hol van a szigetük? - kérdezte egy - most már - utált hang.
Nem néztem fel, de válaszoltam.
- Akárhányszor korbácsoltathat meg nem mondok semmit, mert nem tudom hol vannak. Nem mondták el nekem merre találom őket. - mondtam.
- Nem hiszem. - mondta.
- A saját sárkányomon kívül csak egy éjfúriával találkoztam többel nem. - válaszoltam.
Kérlek Hanga siess nem akarok megint órákon át kiütve lenni, ha úgy dönt megint ad nekem. De ha látja, hogy mit csinálnak velem akkor azt is, hogy eszméletlenül hoznak le ide és csak utána tud csak elvinni innen.
- Kezdesz megtörni igaz? - kérdezte.
Hogy a frászba lehet valaki ennyire értetlen, még az ikrek is hamarabb megértik azt, hogy nem láttam éjfúriát, mint ez az ember.
- Vagy inkább feladni az egészet. - mondtam halkan.
Nem tudom, hogy minek fogta fel ezt, de biztos, hogy nem annak, ahogy én értettem. Ha nem szabadulok ki innen még ma bedobok mindent és kész feladom. Vagy talán még egy napot várok és utána. Lassan már föl adom az egészet. A mostanit talán még kibírom, de az utána következőket már nem hiszem. Komolyan azt se hittem volna, hogy eddig kibírom az egészet, de kibírtam. Már tényleg kezdem feladni az egészet, de mindenki számít rám így... így nem tehetem. Ott van Fogatlan, apáék, a törzs, az egész világ és Astrid. Még így se tehetem meg vele, hogy feladom. Igen összevesztünk, - elég csúnyán - de szeretem és nem fogok senkit se szeretni nála jobban... soha.
A cella ajtaja nyílt és engem rángatni kezdtek, már megint. Felvittek az orrba és egyből megkötöztek. Most már kihallgatás se kell vagy az ott lent az volt. Felnéztem az égre hát ha meglátom Hangát, de nem láttam sehol senkit. Viszont még a nap se volt fent, pirkadás után lehet valamivel. Fel se fogtam, hogy mi van, de már éreztem a hátamon az ütéseket. Most viszont nem veszíthetem el az eszméletem, mert kiszabadíthatnak bármelyik percben. Most ki kell bírnom az egészet. És ki is fogom. Ha nem az ütésekre figyelek hanem valami másra akkor kifogom bírni. Gondoljunk Hibbantra vagy bármire csak ne erre.
A gyerekkorom, jó nem volt mindig valami fényes, de jó volt. Eleinte még voltak barátaim utána egy jó időre nem, de most van egy legjobb barátom, aki vár rám. Ahogy mindig próbáltam sárkányt ölni, de sose jött össze, viszont ha egy sárkány akart engem megtámadni és apa nem látott akkor mindig a szemembe nézett majd elment. Amit nem értettem, de most már igen. Amikor megismertem Fogatlant és barátok lettünk. A félig megemésztett hal amit megetetett velem, na azt sose fogom feledni, ahogy azt se amikor először értem hozzá. Abban a percben, mintha tudtam volna, hogy nekem meg kell őt védenem mindentől, mert neki nem a halál a sorsa, hanem az, hogy segítsen. A legjobb barátom lett és amikor elmentünk Hibbantról a családommá vált, ahova még mindig tartozik. Az a sok kaland amibe keveredtünk amíg távol voltunk. Amikor megvédett Dragotól és alfa lett, bár nem teljes jogú, de alfa. Nála jobb barátom tényleg nem lesz.
Arra lettem figyelmes, hogy elkezdenek rángatni. Tehát nem vesztettem el az eszméletem így bármikor jöhet Hanga és kiszabadíthat. Hála az isteneknek. Levittek a cellába és ott hagytak szenvedni. Most azt hiszem jobban fáj, mint amikor felébredtem, szerintem azért, mert nem figyeltem oda és most jut el a tudatomig a dolog. Felültem, mert eddig a földön hasaltam - úgy maradtam, ahogy belöktek - és vártam a percet amikor eltűnhetek innen. Tudtam, hogy vérzik a hátam, hisz éreztem, ahogy folyik lefele a vér, de nem foglalkoztam vele. Úgy is elfog állni. És igazából semmire se szeretnék gondolni csak arra, hogy valamelyik nap már otthon lehetek, más nem nagyon izgat.
Kintről ismerős - túlságosan is - ismerős hangot hallottam. De az nem lehet, hogy Fogatlan legyen az, hisz nélkülem nem tud repülni és nem hiszem, hogy valaki mással akarna. Thyra meg nem lehet, neki most nagyobb gondja is van, minthogy engem megmentsen. A másik, hogy nem is egy éjfúriát hallok, hanem többet. Lehetséges, hogy engem jöttek kiszabadítani. Le lehetett hallani a kiabálásokat.
- Lőjétek le mindet, de most! - gondolom ez Igor vagy ki lehetett.
Felvettem a felsőmet - most már - és vártam. Hallottam kiabálásokat fentről, de eddig nem történt semmi... legalábbis velem nem. A hajó mellől csobbanásokat hallottam, majd fentről lépteket. Nem tudtam eldönteni, hogy egy éjfúria az vagy egy ember. Most tényleg féltem, mert mi van ha nem kiszabadítani jöttek a sárkányok vagy valami más van fent és nem az éjfúriák. Egyre közeledő lépéseket hallottam. Nem néztem föl, mert lehet, hogy a saját halálommal találom szembe magam és ahhoz nincs kedvem. Lövést hallottam magam elől és kidőlt a cella ajtaja... talán. Felnéztem lassan és nem kicsit döbbentett le amit láttam.

4 - 5 éjfúria állt velem szemben. Amikor Fogatlan még nem volt szelíd akkor megtanultam, hogy ilyen helyzetbe mit csináljak. Kerülni kell a hirtelen mozdulatokat. Nagyon lassan felálltam, de a tekintettem nem vettem le a sárkányokról. Az egyik elindult felém - talán a vezér lehetett, nem tudom - abban a pillanatban azt hittem, hogy visszarogyok a földre a félelemtől. Oké voltam már rosszabb helyzetbe is, de nem voltam még soha az életben összezárva egy kis cellába 5 teljesen vad éjfúriával. Akik meg is menthetnek, de akár meg is ölhetnek. Tudok sárkányt szelídíteni én vagyok az egyetlen aki tud éjfúriát szelídíteni így nincs mitől tartanom vagy még is. A sárkány még mindig felém tartott, de nem láttam rajta, hogy bántani akarna. Csak jött és jött, majd....