Hablaty új élete 63. fejezet

Nem tudom mennyi idő telt el azóta, hogy elaludtam, de ez az alvás sokkal jobban esett, mint a csónakban töltöttek. Arra emlékszem, hogy nem takaróztam be amikor lefeküdtem aludni, de most be vagyok takarva, gondolom anya takart be, nehogy legyen valami bajom Felültem és körbe néztem. Az asztalon volt lerakva egy tál étel. Nyúltam a felsőm után, de az nem volt ott ahol hagytam, csak egy cetli anyától.

" Ha keresed a felsődet elvittem kimosni, nagyon véres volt estére már vissza kapod, addig bírd ki egy helyben "

Anya az ismer, az egyszer biztos, mert ha nem akkor nem írna ilyeneket. Ilyen háttal ki nem tenném a lábam innen. Nem kell nekem az, hogy bámuljanak elég ha tudnak róla, nekem már az is sok, hogy tudnak róla. Na jó mindegy ki se akarok innen menni addig amíg haza nem érünk. Így is tudom, hogy mindenki rólam beszél és arról, hogy mit éltem már túl eddig. Jó ideig én leszek a téma, hogy milyen erős vagyok, hogy egy ilyet is túl éltem. Ezt nagy részben Fogatlan miatt éltem csak túl, de erről senkinek se kell tudnia. Még mindenki úgy tudja, hogy Astriddal együtt vagyunk és azt hiszik, hogy miatta van, hogy túl éltem. Egy kicsit miatta is, de ez most inkább Fogatlan miatt volt. Ha anya bejön megkérdezem mi van Astriddal. Felálltam és odamentem az asztalhoz, hogy egyek valamennyit. Nem sokat, de ettem. Vissza mentem az ágyhoz és leültem rá. Komolyan semmi kedvem mászkálni. Neki dőltem úgy a kabin falának, hogy ne fájjon a hátam tőle, inkább mondanám azt, hogy a vállammal támaszkodtam a falnak. Betakaróztam és magam elé meredtem. Kis idő múlva az ajtó nyílt, felnéztem és anya lépet be rajta.
- Már azt hittem sose ébredsz fel. - mondta amikor meglátott.
- Mert? - kérdeztem.
- Átaludtad a tegnap délutánt és az estét. - mondta.
- Jó tudni. - mondtam. - Astriddal mi van?
- Nagyon aggódik miattad. Még indulás előtt láttam utoljára, de akkor se volt már toppon. Még az nap amikor eltűntél elkezdtek keresni. - mondta.
- Értem. - válaszoltam.
Úgy látszik még sincs minden veszve kettőnk között és ez jó. Amikor haza érek fogok vele beszélni, jó nem egyből, - bár ki tudja - de fogok. És remélem minden helyre jön majd. Már nem haragszom rá, hisz egyszer esedékes volt, hogy elmondja mi a baja, csak nem gondoltam, hogy pont így és, hogy ennyire fog fájni, de ha már túl éltem ennyi mindent akkor egy ilyet is túl tudok. Max bevágom a durcást egy időre, ahogy ő szokta.
- Jobban vagy? - kérdezte anya.
- Valamivel. - mondtam.
- Keveset ettél. - mondta.
- Nem vagyok éhes. - vontam vállat.
- Rendben. Később hozom a vacsorád. - mondta.
- Ma már nem fogok enni, nem kell hoznod. - mondtam.
- Biztos? - kérdezte.
Bólintottam.
- Jó, akkor pihenj csak. - mondta és kiment.
A szütyő amit Hanga adott ott lógott a széken ahol tegnap ültem. Oda mentem és kivettem belőle a füzetem, egy ceruzát és a játékot amit nem rég találtam meg vagy inkább ő engem. Nem érdekel, de legalább meg van és már nem is fogom elhagyni soha. Ez volt életem első játéka - több nem is volt - most már meg fogom tartani. Nem érdekel ha valaki hülyének néz amiatt, hogy egy játék sárkányt fogdosok, de ez a gyerekkoromhoz tartozik. Jó mondjuk úgy 14 éve nem láttam, de akkor is ahhoz tartozik. Vissza mentem az ágyhoz és vissza feküdtem úgy, ahogy voltam. Betakaróztam és gondolkozni kezdtem. A játék mellettem volt valahogy megnyugtatott. nekem meg el kellene kezdeni gondolkodni valamin magamnak a klubházhoz. És az arénát is meg kell csinálnom. Lesz dolgom ott is. De legalább senki se lesz ott aki zavarna. Holnap beszélek apával arról amin gondolkoztam. Remélem meg fog érteni és elenged egyedül. Komolyan nincs kedvem társasághoz egy ideig. Néhány napig otthon maradok utána meg elmegyek a klubházhoz.
Ahogy a füzetbe tervezgettem elég sok hülyeség jött ki, de látszik, hogy vannak ötleteim és ugyan az vagyok aki. Egy idő után meguntam a tervezgetést és rajzolni kezdtem. Kis idő múlva tudatosult bennem, hogy mit is rajzolok. Már majdnem végeztem Astriddal amikor rájöttem, hogy őt rajzolom. Ennyire hülye én se lehetek, hogy nem tűnik fel. Nem baj legalább csináltam valamit és nem unatkoztam, végül is már két rajzom van Astridról. Bármit is mondott nekem szeretem és ezen semmi se fog változtatni. A kabinban volt egy ablak - ami nem volt se kicsi, se magasan - és kiláttam legalább. Már sötétedett, de nem voltam fáradt... még. Lehet, hogy egy óra múlva már szunyálni fogok, mint aki nem aludta volna át a félnapot. Kifele bámultam az ablakon amikor anya bejött a felsőmmel a kezében.
- Mennyi idő míg haza érünk? - kérdeztem.
- 2 -3 nap még. Miért? - kérdezte.
- Csak kérdeztem. - mondtam.
- Itt a felsőd. - adta oda.
- Köszönöm. - vettem el.
- Biztos nem hozzak valamit, hogy egyél? - kérdezte.
- Nem kérek semmit. - mondtam.
- Rendben. - mondta és kiment.
Valahogy nem kívántam semmit. Csak annyit, hogy végre otthon lehessek az én kelekótya sárkányommal és majd elhúzzak onnan egy kis időre. Reggel majd beszélek apával... vagyis inkább megpróbálok. Na mindegy majd holnap meglátjuk, hogy ha sikerül beszélnem apával. Lefeküdtem és próbáltam aludni, de nem igazán sikerült. Hallottam bejönni valakit, majd oda jött az ágyamhoz és megsimogatja a hajamat. Tudom, hogy anya volt az, hisz Astridnak jóval másabb az érintése és azt minden érintés közül felismerem. Lassan, de sikerült elaludnom ezek után, de lehet, hogy az is segített, hogy a régi játékom mellettem van, amit anya csinált. Ez velem marad mindig.
Reggel amikor felkeltem senki se volt bent pedig tudom, hogy este nem ment ki senki. Bár nem tudom mi volt azután, hogy elaludtam. Még mindig ki vagyok attól amit csináltak velem, de lassan jól leszek. Idővel jól leszek. Nem tudom mennyi lehet az idő, de az biztos, hogy nem lehet korán. Az asztalon megint le volt rakva egy tál kaja nekem. Gondolom anya hagyta itt megint, hogy egyek valamit, de nem fogok sokat enni most se. Nincs étvágyam, de azért eszek nem akarom, hogy anya kiakadjon azon, hogy nem eszek semmit. Felálltam és odamentem enni... valamennyit. Miután végeztem felöltöztem és kimentem. Most, hogy rajtam van a felsőm nem tudják bámulni a hátam. Elindultam megkeresni apát, meg kell próbálnom beszélni vele és ha sikerül elenged. Az orrban találtam rá apára.
- Apa beszélhetnénk? - kérdeztem.
- Hablaty, jól vagy? - kérdezte.
- Igen. - válaszoltam. - Beszélhetnénk?
- Persze. - mondta.
- Beszélhetnénk egy kicsit nyugodtabb helyen? - kérdeztem.
- Igen. - mondta és elindultunk a kabin fele.
Arra a pár percre is bele merültem a gondolataimba, de csak azért, mert nem tudom, hogy fogom közölni apával, hogy egy kis időre el akarok menni. Ahogy beértünk a kabinba apa leült én meg az asztalhoz mentem.
- Miről szeretnél beszélni? - kérdezte.
- Lehet, hogy nem fogsz örülni annak amit mondani fogok, de muszáj. - mondtam.
- Mi az? - kérdezte.
- El kellene mennem a szigetről egy kis időre, magányra van szükségem azok után ami történt velem. - mondtam, de még mindig nem fordultam meg.
- Rendben azt értem, hogy fel kell dolgoznod ami történt, de miért kell elmenned? - kérdezte.
- Ha egyedül vagyok akkor könnyebben tudom elfogadni a történteket. - mondtam.
- Értem, ha neked úgy jobb akkor menj. - mondta.
Azt hittem, hogy rosszul hallottam. Ez biztos, hogy az én apám mondta. Mert én ezt nem hiszem el. Apa elenged engem, még ilyen se volt, de tudja miért kell elmennem.
- És hova mennél? - kérdezte.
- Szerintem a srácok klubházához. Oda úgy se nagyon járnak, ahogy hallottam, legalább nyugtom lesz. - mondtam.
- És még szólsz valakinek? - kérdezte.
- Szerintem csak anyának, hogy ne aggódjon értem, ha a többieknek szólnék velem jönnek amit most nem nagyon szeretnék. - mondtam.
- Jó, akkor én megyek ha ennyiről szerettél volna beszélni. - mondta.
Bólintottam. Egy még mindig nem hiszem el, hogy apa elengedett. Azt hittem, hogy anyának is segítenie kell győzködni, de nem. Szóval haza érünk egy kicsit leszek otthon és csak utána megyek el. Még Fogatlannak is vissza kell nyernie az erejét egy olyan útra. Mert körülbelül 1,5 hete fekszik egy helyben és nem eszik semmit. Így szerintem úgy 5 - 6 napot még otthon töltünk. Talán annyi idő alatt tudunk beszélni Astriddal a történtekről és lehet, hogy neki elmondom hova megyek. Még nem tudom. Lehet, hogy csak elmegyek. Most nem lehet azt mondani, hogy se szó, se beszéd leléptem, mert apa tudja, hogy mi van és az már elég ha ő tudja. Oké igen elmegyek, de mindenkinek kell egy kis nyugalom. Nekem például így kell, hogy elmegyek és feldolgozom magányosan a történteket, másoknak meg nem. Mindenki más én ilyen vagyok el kell fogadni. Ha meg nem fogadják el akkor ez van.
Nem sokkal később apa után én is ki mentem és járkáltam a hajón. Semmi kedvem bent ülni egész nap a kabinba. Már annyira jól vagyok, hogy tudjak mászkálni és nem én lennék ha egy helyben ülnék. Ezt mindenki tudja. Ahogy sétálgattam a hajón anyába botlottam.
- Jól vagy? - kérdezte.
- Igen, csak már otthon szeretnék lenni. - mondtam.
- Elhiszem azt. - mondta.
- Tényleg még mennyi idő míg haza érünk? - kérdeztem.
- Holnap reggelig kell kibírnod. - mondta.
- Rendben. - válaszoltam.
Indult tovább amikor utána szóltam.
- Anya, öhm... miután Fogatlan valamivel jobban lesz, majd elmegyek otthonról, hogy egy kicsit egyedül legyek. - mondtam. - De ne aggódj értem apa tudja hol leszek és előbb - utóbb a srácok is oda jönnek.
- Rendben. Vigyázz magadra míg távol leszel. - mondta és tovább ment.
- Inkább megpróbálok. - motyogtam magam elé.
Lassan sötétedett és a vacsora is közeledett, de most már nem kell a kabinban ennem legalább. Jó annyiban jó volt, hogy egyedül vagyok, de valahogy akkor társaságra lett volna szükségem, ahogy most vagy... vagy nem tudom, de holnap már Fogatlannal leszek. Hála Thornak. És úgy körülbelül egy hét múlva már a klubháznál leszünk. Szuper. De legalább ott van nekem Fogatlan aki sose hagy el... remélem. Mondjuk nem tud nélkülem repülni, de ha egyszer készítek neki egy olyan műfarkat amivel képes lesz akkor bármikor elmehet és nem jöhet vissza. Mindegy ezt inkább hagyjuk. Tudom, hogy sose lenne képes elhagyni hacsak én nem mondom neki azt, hogy menjen. Azt meg nem hiszem, hogy megtudnám tenni, hogy elküldöm... Egyszer sok idő elteltével talán, de most még nem, szükségem van rá, ahogy neki is rám és az összes többi éjfúriának is. Elmentem vacsorázni és próbáltam minél távolabb leülni az emberektől, ha sikerült volna. De nem igazán. Mindenki mellém akart ülni, mint amikor híres lettem a sárkányölő kiképzés alatt. Egyfolytában a kérdéseikkel zaklattak. Például: " Hogy vagy? Mi történt? Ki vitt el és miért? Hogy menekültél meg? " stb stb. Nem egyszer mondtam azt, hogy nem szeretnék válaszolni, de csak folytatták, mintha meg se szólaltam volna. Mikor meguntam az egészet se szó, se beszéd felálltam és elmentem aludni. Nem hiszem el, hogy az emberek ennyire érthetetlenek, mondom, hogy nem akarok válaszolni erre csak folytatják. Na épp ezért fogok egy jó ideig távol maradni a szigettől. Bementem a kabinba - csak én jöttem el egyedül a vacsoráról, mert már nem bírtam az embereket - levettem a felsőm és befeküdtem az ágyba aludni, ami rögtön sikerült is.
Nem tudom miért, de az éjszaka közepén felébredtem, mert hangokat hallottam vagy nem tudom, de az egésztől kirázott a hideg, ezért felültem nagyon hirtelen és körbe néztem.

Nem emberek mászkálását hallottam kintről és nem is sárkányokat, hanem valami más vagy nem tudom én. Felálltam, felöltöztem és kimentem. Elindultam a hajón körbe, de semmi se volt ott, pedig tényleg hallottam valamit. Vissza indultam a kabinhoz amikor újra hallottam a hangot és az biztos, hogy nem csak képzelődtem. Elindultam a hang irányába és közben magamhoz vettem egy darab fát. Nem tudom mihez kezdek vele, de majd kihozok belőle valamit, ha már zseni vagyok. Követtem a hangokat egy hordóig ahonnan élőbúkant egy éj terror, miközben rám a szívbajt hozta. Azt hittem ott esek össze amikor előbújt a hordó mögül és rám üvöltött. Jó nem rémisztőek, de azok után amit átéltem és ezek a fura hangok nem volt valami jó végül, majd megjelenik a sárkány a legváratlanabb pillanatba.
- Te aztán tényleg értesz a rémítgetéshez. - simogattam meg.
Újra üvöltött és elment. Nem tudom ennek mi értelme volt, de nekem mindegy ő tudja mit csinál. Lehet, hogy aggódtak értem és elindult megkeresni. Passzolom, nekem mindegy nem sokára ott leszek a szigeten és egy jó darabig ott is maradok. Vissza indultam a kabinba amikor Üzenőszél jelent meg előttem. Nem mondom azt, hogy nem ijedtem meg, de mindegy. Úgy látszik a sárkányok kedvet kaptak arra, hogy engem ijesztenek. Odarepült hozzám és rászállt a vállamra, megsimogattam.
- Hogy te engem mindig keresel és nem tudsz nyugton maradni. - mondtam neki.
Majd tovább indultam a kabinba. Bementem, levettem a felsőm és vissza feküdtem aludni. Üzenőszél pedig lefeküdt mellém és rögtön elaludt. Nekem kellett egy kis idő, de elaludtam.
Másnap reggel amikor felkeltem még nem voltunk Hibbanton, de lassan biztosan ott leszünk. Kimentem és rögtön előre mentem az orrba ahol nem volt senki. Nem érdekel mennyi ideig, de ott leszek amíg haza nem érünk. Az idő telt és Hibbant körvonala is kezdett kirajzolódni a távolban. Körbe néztem a környéken, mosolyogva, mert az a tény, hogy haza érek bármelyik percben nem engedte, hogy nem mosolyogjak.

Mosolyogva figyeltem mindent ami az otthonom fele vezetett. Egy félóra volt az út a sziget előtti szobrokig. Amint elmentünk mellettük a biztonság érzetem megnőtt, egy félmosollyal vagy ahhoz hasonlóan és tisztelettel néztem fel a szobrokra.

Pár perccel később már a móló felé tartottunk ahol megláttam Fogatlant ami szintén mosolyt csalt az arcomra.

Bár nem vett észre, mert aludt, de tudtam, hogy haza értem és ő velem lesz. A hajó befutott mellette, de nem ébredt fől rá, majd megállt. Az elsők között szálltam le a hajóról és odamentem hozzá. Nem tudom mióta nem aludhat és örülök annak, hogy alszik, de ne itt. Odamentem mellé és megsimogattam. Automatikusan elkezdett dorombolni. És igen tényleg az érintésemre elkezd dorombolni. Lassan elkezdett ébredezni, de nem fogta fel, hogy ott vagyok mellette. Rám nézett majd vissza csukta a szemeit, majd újra rám nézett. Amint felfogta, hogy ott vagyok vele felpattant és elfutott amit nem értettem, de jó volt végre látni.
- Hova ment? - kérdezte mellőlem anya.
- Ha én azt tudnám. - válaszoltam.
- Itt a táskád. - adta oda.
- Köszönöm. - vettem el.
Elindult én meg még ott álltam és Fogatlant kerestem a tekintettemmel, de sehol se láttam így elindultam. Nem tudom hova futhatott, de látszott rajta, hogy nem igazán hitte el, hogy lát és lehet, hogy azt hitte, hogy valami kísértet vagyok, de nem biztos csak így örül nekem. Nem tudom, hogy hova ment, de majd vissza jön, messzire úgy se tud menni. Már mindenki fent volt míg én lassan haladtam felfele a kikötőből. Úgy fél úton lehettem amikor megálltam és vissza néztem. Elmosolyodtam azon a tényen, hogy itthon vagyok. Indultam volna tovább amikor egy bökést éreztem a vállamon, alig fordultam vissza, de már Fogatlan megnyalta az arcomat.

- Szia pajti, hiányoztál ám. - simogattam meg. - Sőt aggódtam is érted. Gyere menjünk.
Tovább indultunk és lassan fel is értünk. Fogatlan mellettem jött, de mégis előttem volt és vigyázott rám. Amit értékelek a történtek után. Biztos vagyok abban, hogy érzi mi van velem, mert ha nem akkor én már a földön feküdnék és nyalogatna addig amíg csak lélegzek, de örülök, hogy nem csinálja. A faluba érve alig voltak ott csak a gyerekek és az öregek többségben meg persze azok akik most jöttek vissza. Gondolom a napokban jönnek haza a keresőim és Astridék is. Azt a találkozást kell egy kicsit halogatni, majd ha valaki kérdezi miért az egyedül létre fogom aztán majd lelépek és valamikor visszajövök. Igazából már ma lelépnék, de azt szeretném ha Fogatlan megerősödne, mert nem akarom, hogy baja legyen.
- Meg kell erősödnöd pajti, hogy el tudjunk menni egy kis időre. Egy ideig csak mi leszünk megint. - mondtam neki.
Érdeklődve nézett, de bólintott. Elindultunk a ház fele, nem volt kedvem felmenni a Nagy terembe, mert tuti, hogy mindenki arról kérdezgetne engem, hogy mi történt.
- Bent találkozunk. - mondtam neki az ajtóból.
Elindult az ablakához, majd hallottam, ahogy beugrik. Én is bementem a házba, ahol senki se volt szerencsére. Elindultam a lépcső felé amikor valami miatt a hátamba éles fájdalom nyílalt, amitől felszisszentem és összegörnyedtem a lépcső tövében. Fogatlan persze rögtön ott volt mellettem és figyelt rám.
- Jól van pajti semmi baj, csak a hátam, de jól vagyok. - mondtam.
Dörgölőzni kezdett, hogy éreztesse, hogy ott van velem.
- Jól van, menjünk fel. - mondtam neki.
Felálltam a lépcsőm mellől és elindultam fel. Nem tudom mi volt ez, de több ne legyen ilyen. Valami nem igazán stimmelt itt és ezt Fogatlan is tudja. Fent a szobába az ágyamhoz mentem és leültem oda. Fogatlan meg oda jött hozzám és a fejét az ölembe tette. Tudom, hogy aggódik miattam, de nem kell jól vagyok, igen fáj a hátam megint, de jól vagyok.
- Jól vagyok pajti, fáj, de jól vagyok. - simogattam meg. - Neked pedig enned kell rendesen és aludnod azt ugye tudod, már nem kell aggódnod miattam, mert itt vagyok.
Bólintott. Rádőltem a fejére és úgy simogattam azt tovább. Jól esett a közelében lenni, így már tényleg tudom, hogy nem lesz bajom.... legalábbis egy ideig. Tudom, hogy nem tölthetem itt az egész napom, de semmi kedvem kimenni, de muszáj. Látniuk kell az embereknek, hogy jól vagyok... részben.
- Lassan menni kellene pajti. - mondtam.
Kérdőn nézett rám.
- Már, mint valamerre a szigeten nem pedig el. Nem szeretném, ha bajod lenne, így addig maradunk amíg erősebb nem leszel valamivel. - mondtam. - Mondd neked valamit az a név, hogy Igor, az Éjfúria gyilkos?
Elkezdett morogni, de úgy, ahogy még sose hallottam.
- Jó nyugi, vedd úgy, hogy nem szóltam egy szót se. - mondtam neki.
Lassan megnyugodott és újra olyan lett, mint mielőtt felhoztam a témát. Ezek szerint ő tudja ki lehet az aki elvitt engem és nem nagyon kedveli, de ki kedvelne olyas valakit aki meg ölheti őt. Na jó mindegy hagyjuk ezt és remélem elég sokáig nem kell újra találkoznom vele.
- Menjünk, pajti. - mondtam.
Felállt és lementünk. Ahogy leértünk anyával találkoztam. Fogatlan oda ment hozzá, hogy simogassa meg.
- Hova mész? - kérdezte anya.
- Sétálunk egyet Fogatlannal. - mondtam.
- Rendben. - mondta.
Kimentünk Fogatlannal a házból és elindultunk a faluba. Csak a gyerekek játszottak kint, de ők legalább nem futottak be az első lépcső alá, mint az emberek amikor meglátták Fogatlant. Fogatlant viszont a gyerekek nem zavarják, hisz hozzájuk szokott Sárkányszirten és Lápszirten. Sőt még nagyon is szereti a gyerekeket. Egy csapat gyerek futott el előttünk amiből egy el is esett Fogatlan előtt, aki rögtön megállt és megnyalta a kis srác arcát, majd segített neki felállni. Jó páran nézték csodálkozva Fogatlant, ahogy a gyerekkel bánik. Szerintem senki se ezt nézte ki " a villám és a halál istentelen ivadékából ". Hát nem kell senkit se lenézni vagy rossznak gondolni. Régen a sárkányokat nézték le és most együtt élnek velük. Fogatlantól meg félnek, de ezek után már nem.... remélhetőleg. A kis srác a többi gyerek után futott és elkezdtek sutyorogni valamiről mi meg tovább indultunk Fogatlannal.
Alig tettünk pár lépést és az előttünk elrohanó gyerek csoport újra előttünk volt. Fogatlan érdeklődve nézte őket, akik engem néztek... nem tudom miért, de nem is zavart. Az ő kérdéseiket még mindig jobban elviselem, mint a felnőttekét. A kis srác aki elesett lépet elő és fordult hozzám.
- Meg lehet simogatni? - kérdezte Fogatlanra utalva.
- Ez tőle függ, ha hagyja magát akkor igen, de biztos fogja engedni. - mondtam.
Bólintott, majd Fogatlanra nézett. Aki meg rám nézett kérdőn, bólintottam, mire villantott rám egy fogas mosolyt.

Hagyta magát, hogy simogassák és minden egyes simogatást dorombolva fogadt. Egy gyerek se látott vagy hallott még doromboló sárkány, de Fogatlan mindenre képes. Lassan már a hátán fog feküdni és úgy fogja elvezni azt, hogy most ő van a középpontban. Kicsit arrébb mentem és leültem a lépcsőre. Figyeltem Fogatlant és a gyerekeket, ahogy még egy páran. Tuti, hogy az én túl méretezett, szárnyas gyíkomnál nem láttak még szelídebb sárkányt, még a többieké se ennyire szelíd, mint Fogatlan. A srácok nem nagyon voltak a szigeten kívül más békés szigeten, ahol a sárkányok több emberrel találkozzanak, de mi voltunk és Fogatlan már hozzá szokott az emberekhez, főleg a gyerekekhez, mert azok egy pillanatra se hagyták békén őt se Lápszirten, se Sárkányszirten. Még Villám se ilyen az ottani gyerekekkel, mint az én Fogatlanom.
A lépcsőn ülve figyeltem azt, ahogy kényeztetik a gyerekek a sárkányom. Nekem meg megint értetlen okok miatt fájdalom nyílalt a hátamba. Az eddigi görnyedt ülésből rögtön kihúzott háttal ültem és próbáltam nem felszisszenni. Bár hiába való volt, mert Fogatlan már ott volt mellettem és aggódva méregetett engem. A gyerekek meg nem értették, hogy mi baj van, hogy Fogatlan oda jött hozzám.
- Jól vagyok, pajti. Menj vissza nyugodtan. - mondtam neki és felálltam.
Megrázta a fejét, de elég hevesen.

- Komolyan nincs semmi bajom, menj vissza nyugodtan. Ha akarsz le is cserélhetsz, csak besokalltál tőlem az elmúlt évek alatt. - szórakoztam vele, ahogy mindig szoktam vele. Az az a kezemet bele raktam a szájába és a fejét rázogattam óvatosan.

A gyerekek meg kikerekedett szemekkel néztek engem, mert be merem tenni a kezem egy sárkány szájába, ami ráadásul egy éjfúria.
- Nem félsz, hogy leharapja a kezed? - kérdezte valamelyik.
- Nem, bízok benne és azt ő is tudja. Amúgy meg eddig sose bántott, sőt mindentől megóvott. - válaszoltam.
- Még akkor se amikor harcoltunk velük? - kérdezte valaki más.
- Tudta, hogy más vagyok, mint a többi ember és ezért megbízott bennem, de sose bántott. - mondtam.
- És a lábaddal mi történt? - kérdezték egy páran kételkedve.
- Az se miatta történt, hanem egy baleset volt. - válaszoltam.
- És miért nem olyan, mint amiket hallottunk róla? - kérdezte valaki.
- Csak egy idióta névvel vannak megpecsételve, ami nem is igaz rájuk. Viszont az igaz, hogy agresszívak, de az is csak az ellenségeikkel szemben fordul elő. Ők végképp bizalmatlanok az emberekkel, mint a többi sárkány, mert vadásztak rájuk igazságtalanul és nem bíztak meg senkiben, de akiben bíznak az egy igaz barátra lel a személyében és soha nem fordul ellene. Igaz? Te senkit se bántanál? He? - kérdezte a fejét simogatva.

- Hogy sikerült megszelídítened? - kérdezték egy páran.
- Mivel tudta, hogy nem vagyok olyan, mint mások így megbízott bennem. De ennek a másságnak is meg van az oka. - mondtam. - Rajtam kívül csak egy ember képes éjfúriát szelídíteni. - mondtam.
- De miért? - kérdezték egy páran csalódottan.
- Mert csak olyanok tudnak velük báni akik leszármazottjai annak akik teremtették őket. - mondta.
Értelmes fejek gyülekezete. De az én fejeimmel senki se tud versenyezni.
- Odin teremtette őket és csak az ő leszármazottjai tudják őket megszelídíteni. - mondtam.
Néhány gyereknek elkerekedett a szeme vagy eltátotta a száját. Néhánynak a lélegzette is elállt.
- Egész hihetetlen, hogy én legyek az aki Odin leszármazottja legyen, mert fél életemben első számú közellenség voltam a sárkányokkal együtt, de igaz, hogy én vagyok Odin örököse. - mondtam.
- És mit kell csinálnod? - kérdezte valaki.
- Elég sok mindent. - válaszoltam. - Megvédeni az éjfúriákat, kibékíteni az egész világot a sárkányokkal és mindenki rám számít, amit sose hitem volna.
- Azta. - jött az értelmes válasz tőlük.
- Láttál már más éjfúriákat rajta kívül? - kérdezte a pofára esős kis srác.
Na ő az egyetlen akit megtudok nevezni valahogy.
- Persze nem is egyet. - mondtam.
Fogatlan kérdőn nézett rám, mert ő csak úgy tudja, hogy Villámot láttam eddig rajta kívül.
- És hol voltál ennyi ideig? - kérdezte egy lány.
Szerintem ő volt az egyetlen aki ott volt, mint lány.
- Hát... az nap amikor a Kalmár jött engem elvittek és csak most jutottam haza. De ha az éjfúriák nem segítettek volna akkor még valamivel később. - mondtam.
Végül is tudniuk kell, ha nem most akkor egyszer úgyis meg tudják mi történt velem.
- De miért? - kérdezték.
- Azt már én se tudom pontosan. - mondtam.
Oké, most hazudtam, de ők még gyerekek és nem akarom, hogy valami legyen velük, ha az mondom, hogy egy idióta aki Éjfúriákat gyilkol velem akart eljutni a fészekhez, amit nem tudom, hogy hol van ezért megkorbácsoltatott, amit épp, hogy túl éltem.
- És az éjfúriák szabadítottak ki? - kérdezték.
- Igen. - válaszoltam.
- Miért aggódik ennyire érted? - mutatott a kis lány Fogatlanra.
- Elég sok bajom történt ami miatt aggódhat. - mondtam.
- A lábad. - mutattak rá.
Bólintottam.
- Dagur. - mondta valaki.
Ismét bólintottam.
- És még? - kérdezték.
- Kisebb - nagyobb dolgok amiket csak magamnak köszönhetek. - mondtam.
Nincs semmi kedvem elmondani nekik, hogy majdnem belehaltam ebbe vagy abba. Nem akarom össze zúzni a gyerekkorukat. Majd ha nagyobbak lesznek megtudják. Messziről lehetett hallani, hogy szólnak nekik amit csalódottan fogadtak. Szomorúan néztek rám és Fogatlanra, majd indultak volna, de Fogatlannak kellett a simogatás. Mindegyik gyerek megsimogatta, majd elmentek. Én is indultam volna el, de hallottam, ahogy utánam szólnak.
- Szia Hablaty. - mondták és elfutottak haza.
Mosolyogva indultam el a Nagy terem fele. Én elég jól el vagyok a gyerekekkel hisz elég sok szokott körül venni Lápszirten és Sárkányszirten is. Megtanultam azt, hogy mit lehet elmondani nekik és mit nem. Fogatlan... ő meg imádja őket, hisz egyfolytában csak simogatják őt és azt nagyon szereti. De csak én tudom, hogy hol szereti a legjobban ha simogatják. Felfele haladtam a lépcsőn, de nem hallottam Fogatlan lépteit magam mögött visszafordultam megnézni, hogy merre van. Lett volt a lépcső aljánál és engem nézett.
- Na mi van? - kérdeztem tőle. - Miért nem jössz?
Kellett megszólalnom. Pillanatokkal később már ott volt mellettem. Dörgölőzni kezdett.
- Tudom, hogy hiányoztam neked, mert te is hiányoztál nekem. - mondtam neki. - Tudod jól, hogy egy percet se bírok ki nélküled.
Már nyúltam felé, hogy megsimogassam, de felnézett rám és mosolyogni kezdett.

- Most miért mosolyogsz így, azt hittem, hogy tudod. - mondtam.
Összehúzott szemekkel nézett rám.
- Ne csináld, tudom, hogy tudtad engem nem versz át. - mondtam neki és megsimogattam.
Tovább indultunk a Nagy terembe. Ahogy beértem és körbe néztem úgy láttam, hogy a többség ott van. Úgy tűnik megjöttek, míg fent voltam vagy a gyerekekkel beszéltem. Mindegy hagyjuk. Nem tudom mi volt bent, de nem vettek észre. Feltűnés nélkül elvonultunk az egyik sarokba, míg Fogatlan lefeküdt én csak leültem mellé és lehunytam a szememet. Még mindig fáradt vagyok. Pillanatokkal később már nem hallottam semmit magam körül.
Arra ébredtem, hogy valaki rázogat és a nevemet mondta. Elaludtam a sarokban, innen látszik, hogy mennyire ki vagyok a történtektől. Amint kinyitottam a szemem apa nézett vissza rám.
- Jól vagy? - kérdezte.
- Igen, csak elaludtam. - mondtam.
- Miért nem vagy otthon? - kérdezte.
- Nem bírtam már bent lenni. - válaszoltam és felálltam. - Mennyi az idő?
- Az emberek lassan jönnek fel vacsorára. - mondta.
- Akkor én is eszek valamit és haza megyek aludni. - mondtam.
Bólintott és elment. Elindultam a vacsorámért és Fogatlan halaiért. Felvettem azokat és elmentem hátra az asztalomhoz enni. Fogatlan követett és amikor meglátta a halakat a földön boldogan kezdett el enni. Ahogy végeztünk haza indultunk és nem is mentem semerre. Fáradt voltam... nagyon. Így amint felértem a szobámba. Levettem a felsőm és befeküdtem - még mindig hasalva - az ágyamba. Végre valami ismerős hely. Hallottam magam mellől Fogatlant és odanéztem. Láttam, ahogy a hátamat nézni, majd rám nézett.
- Ezzel - mutattam a hátamra - járt az, hogy nem mondtam meg, hogy hol vannak az éjfúriák. - mondtam.
Hozzám bújt és a fejét a fejem mellett pihentette.
- Tudom Fogatlan, de már nincs semmi baj. - mondtam és megsimogattam. - Menj és aludj.
Vívódva, de elment. Vissza fordultam úgy, ahogy voltam takaró és minden egyéb nélkül próbáltam elaludni. Nem sokkal később éreztem, hogy valaki betakar a takarómmal, majd megnyalja az arcom. Nem nyitottam ki a szemem, mert tudtam ki az.
- Kösz, pajti. - motyogtam " félálomba ".
Kicsit később hallottam, ahogy a fekhelyét csinálja és lefekszik aludni. Nem sokkal később már aludtam is.
Reggel amikor felébredtem minden nyugodt volt. Semmi kedvem nem volt még felkelni, de valamikor fel kell kelnem. Lentről beszélgetés hallatszott fel. Anya beszél még valakivel, majd valaki elindult felfele a lépcsőmön. Nem akartam arra fordulni, majd megtudom ki az. Hallottam, ahogy nyílik az ajtó, belép valaki és csukódik az ajtó. Elindult felém, de megállt ellenben az illatával, ahogy belépett a szobába azt éreztem meg legelőször. Tudtam, hogy ki az. Felnéztem úgy, hogy ne vegye észre, bár biztos, hogy észre vette, mert én ebben béna vagyok.

Lehunytam a szemem és próbáltam azt tetetni, hogy alszok. Hallottam, ahogy közelebb jött, majd leült az ágyam szélére és megsimogatta az arcom. Azt hittem, hogy ott helyben felülök és megcsókolom. Megbántott igen, de akkor is szeretem és nem tudok rá túl sokáig haragudni.