4. fejezet

Pléhpofa ígéretéhez híven korán ébresztette fiát, hogy az vele tartson a napi főnökösödésre. A fiú morogva és szinte alva követte apját a Nagycsarnokba, ahol egy gyűlés tanúja lehetett volna, ha nem épp az foglalta volna le, hogy ébren maradjon. Apja mellett támaszkodott az asztalon és hallgatta a törzs egyes tagjainak beszámolóját. Unta a dolgot és tudja egy nap ez az ő feladata lesz, de az más lesz. Felnőtt lesz nem pedig egy fáradt gyerek, aki inkább lustálkodna még. Rögtön éber lett, mikor valaki kiejtette az éjfúria szót a száján. Kapkodta a fejét az apja és az adott fél között. Annyit sikerült megtudni, hogy az éjfúria eltűnt és ez talán a falu szerencséje lehet. Megnyugodott a szíve, hogy senki se talált rá Fogatlanra. Nem tudná megbocsájtani magának, ha a sárkánynak baja esik miatta. Tovább figyelte a megbeszélést, de nem igazán fogta fel a dolgokat. Annyit felfogott, hogy összesúgnak mögötte, mikor az apjával elindult ki a Csarnokból. Nem tudta eldönteni mi rosszabb. Ez vagy az, amikor a hibái miatt sutyorognak az emberek körülötte. Követte az apját a következő állomásukra, de fúrta az oldalát a kíváncsiság.
- Most, hogy azaz éjfúria nincs, akkor a...
- Nagyobb esélyünk van arra, hogy nem halunk éhen télen. - mondta a főnök.
- De ha megjelenik újra, akkor a sárkányok kifosztanak. - mondta a fiú. - Miért nem építünk föld alatti kamrákat? - kérdezte szinte magától.
- Mert az nem olyan egyszerű, Hablaty. - mondta a férfi, miközben tovább ment. - De nem elvetni való ötlet.
- Szóval megfontolod. - mondta a fiú.
- Majd a tanáccsal. - mondta a férfi.
A falu tanácsa kissé maradi, ami miatt éppen akkorára zsugorodott Hablaty gyomra, mint egy kis kavics. Kellett neki ezt felhoznia, de reméli, hogy belátja a tanács is, hogy az ötlete nem olyan rossz.
- Milyen ötleteid vannak még? - kérdezte a férfi, miközben a Néma Sven otthona felé igyekeztek.
- Kiépíthetnénk egy tűzoltó rendszert vagy a házakat erősíthetnénk meg. - mondta a fiú. - Fejlődnie kell a szigetnek.
A férfi csak a fejt rázta a fia lelkesedése miatt. Sose látta még ennyire elevennek a fiát, persze azokat az alkalmakat leszámítva mikor a fiú romba döntötte a fél falut. Hangosan nem mondaná ki, de Hablaty ötletei nem rosszak és hasznosak is lennének, kezdve a föld alatti kamrákkal, ami nem csak a sárkányok ellen hasznos. A fiú némán követte apját a faluban és segített neki, de csak akkor mikor megkérte rá. Be kellett vallania magának, hogy nem olyan szörnyű az apjával együtt dolgozni, persze ha az nem makacsolja meg magát, mint valami vén szamár. Tetszett Hablatynak, hogy az apja kikéri a véleményét valamiről és csak azután dönt. Hablaty pedig tudta, hogy nem mond butákat, sőt talán az apját olyanokra is rávezeti, amiket ő nem vett észre vagy másképp látott. Remélni tudja, hogy a sárkányokkal kapcsolatban is így lesz. Reméli, hogy Fogatlannal megtudja mutatni, hogy más is lapul a pikkelyek alatt. A kedve akkor csappant meg mikor a Jorgerson ház felé tartottak. A Jorgerson fiúval nem volt a legjobb viszonya, főleg, hogy az folyton kigúnyolta és piszkálta, de el akar tekintetni a múlt béli problémáktól és új lappal akar indítani. Aminek legnagyobb befolyása Fogatlan miatt van, akihez már ki kellene mennie. Míg az apja az idősebb Jorgensonnal beszélt Hablaty távolabb állt és várta az apját. Persze nem maradhat el a napi Takonypóc adagja nélkül ő se.
- Mi a helyzet, Haddock? Apád arra tanít, hogy ne nyírjanak ki a sárkányok? - nevetett fel saját viccén a fiú.
- Nem fognak kinyírni a sárkányok, Takonypóc. - morogta Hablaty és Fogatlanra gondolt.
- Mi a helyzett a kiképzéssel? Ott is ezt fogod mondani? Ha egyáltalán elenged az apád arra. - nevetett fel újra a fekete hajú fiú. - Mert úgy látom befogott az ügyekbe. Ugye nem rád hagyja a falut, mikor a fészek után indul a következő csapattal?
- Még az kellene. - mondta a fiú.
- Szívesebben látnám, ahogy a sárkányok elől futsz, sikítozva, mint egy kislány. - mondta a fiú.
- Ez nem fog megtörténni, Takonypóc. - mondta Hablaty.
- Mert nem is fogsz eljönni. - mondta a fiú nevetve.
- Hablaty. - szólt hátra az apja. - Megyünk.
- Hív a kötelesség. - mondta a fiú és apja után indult.
Csendben haladt az apja mellett miközben az apja magyarázott neki valamit, amire egyáltalán nem figyelt. Jobban lekötötték a gondolatai, amik oly rég mindent megtettek volna a kiképzésért. Talán most se lenne rossz ötlet elmennie, ha az apja engedi neki. Végtére is ott is eltudna érni valamit a sárkányokkal, ha csak Atrid nem nyírja ki a próbálkozásai miatt. A lánytól jobban tart, mint Fogatlantól tartott, amikor felé tartott. Jól tudja, hogy Asrid bármit megtenne azért, hogy ő ölhesse meg a falu előtt az első sárkányát. A Hoffersonoknak nagy szó lenne, ha a lányuk ebben az érdemben részesülne. Hablaty csak álmodhat róla, hogy a lány észre veszi, mint egyenrangú embert. Belegondolva ott szeretne lenni a kiképzésen, de nem azért, amiért az apja akarná, hogy ott legyen. Nem akar sárkányt ölni, csak tanulni akar róluk, amit ott tud első sorban és persze Fogatlantól.
- Figyelsz te rám, Hablaty? - kérdezte az apja.
- Nem. Elgondolkoztam. - mondta a fiú ijedten.
- Min? - kérdezte.
- Nem akarsz elengedni a kiképzésre, igaz? - kérdezte a fiú.
- Nem neked való. - mondta a férfi.
- De meg kell tanulnom sárkányt ölni. - mondta a fiú.
- De nem most. - mondta a férfi.
- Apa, engedj el. Nem lesz bajom, ha ettől tartasz. - mondta Hablaty. - Eddig se haltam meg a portyák alatt akkor az alatt se fogok.
- De bajod még eshet. - mondta a férfi, de tudta, hogy fiának igaza van.
- De nem lesz, ez biztos. - erősködött Hablaty. - Nem vagyok már kis gyerek.
- Még meggondolom. - mondta végül a férfi.
Hablaty megkönnyebbült, mert tudja, hogy végül az apja elengedi, csak noszogatnia kell. Leginkább az hajtja, hogy letörölje Takonypóc képéről a vigyort, amit olyan nagyon fúrja az oldalát már évek óta. Nem akarja megadnia  Jorgerson fiúnak, hogy rajta nevessen továbbra is. Tiszteletet szeretne, ha nem is olyat, mint ami az apját övezi, de azt szeretne. Aszt szeretné, hogy tiszteljék, hisz már nem lesz az a fiú, aki volt. Amit be is akar bizonyítani. Többé nem lesz az, akin nevethetnek.
- Szükséged van még rám, apa? - kérdezte percekkel később.
- Nem, most már mehetsz a dolgodra. - mondta a férfi.
Nem kellett kétszer mondani neki. A műhely felé sietett, ahol magához vette a füzetét és egy darab szént, majd indult is tovább, ha Bélhangos meg nem állítja.
- Reggel korán várlak, van mit bepótolnod. - mondta a férfi.
- Itt leszek ne aggódj, Bélhangos. - mondta a fiú unottan. - Beszélnél apámmal?
- Miért? Mit nem tudtál elmondani neki ma? - kérdezte a férfi meglepetten.
- Arról győzd mg, hogy engedjen el a kiképzésre. - mondta Hablaty. - Fontos lenne, Bélhangos.
- Megpróbálhatom, de ne fűzz hozzá nagy reményeket. - mondta elgondolkodva a kovács.
- Azért köszönöm. - mondta a fiú és már tovább is állt.
Rohant az erdőben, ahogy csak tudott, hogy Fogatlanhoz érjen, aki már biztosan vár rá. Út közben egy halat is meglovasított a sárkány számára és sietett új barátjához azzal. Kíváncsian várja mit fog mondani apja, de mielőtt az kötné le leginkább a gondolatait a sárkánnyal szeretne foglalkozni egy keveset. Ahogy belépett a medencébe észre vette a sárkány fekete testét, amint a köveken élvezi az évszak utolsó napsütéses időszakát. Felkapta a fejét a fiú érkezésére, de nem mozdult.
- Hoztam neked valamit, Fogatlan. - mondta mosolyogva a fiú.
Fogatlan felpattant a szikla halomról és Hablaty felé futott, aki mosolyogva figyelte a sárkány közeledését, majd odaadta a sárkánynak a halat.
- Bocs, hogy csak most jöttem. - simogatta meg a sárkány testét, ahogy elsétált mellette a sziklák felém. - Apám hirtelen úgy döntött segítenem kell ma neki.
A sárkány csak nézte a fiút és próbálta eldönteni, hogy ez most rossz vagy jó. Végül feladta az elmélkedést és a fiú mellé kullogott. Lefeküdt mellé az pedig végig simított a fején, amit dorombolva fogadott. Fogatlan előző tapasztalatai után sose gondolta volna, hogy valaha megkedvel egy embert, de az emberét nagyon is kedvelte. A fiú az ő embere és nem hagyhatja, hogy baja essen és nem is fogja hagyni, soha. Felelősséget vállaltak egymásért és Fogatlan tarja magát hozzá. A fiú már hozzá tartozik.
- Mit mondasz, pajti? Megmutassuk a szigetnek, hogy nem vagytok olyanok, mint amilyennek hiszünk titeket? - kérdezte a fiú.
Fogatlan csak csak morgott, de tetszett neki az ötlet.
- Csinálnom kell neked egy műfarkat, pajti. - mondta a fiú.
Fogatlan csak morgott egyet, majd a Hablatyra pillantott. Van a fiúban valami, ami miatt kényszert érezz arra, hogy folyton óvja. Egyszerűen csak tudja, hogy a fiút úgy követi a balszerencse, mint senki mást. Hablaty csak ült a sziklán és a műfarok terveit készítgette közben a sárkányra pillantott, aki békésen feküdt mellette és aludt. Hablaty nem tudta nem megállni, hogy ne rajzolja le a sárkányt. Szerencsésnek tartja magát, hogy kimondottan szépen rajzol és ennek köszönhetően a sárkány rajza se lett borzalmas. Amire büszke. Tudja, hogy a Sárkányok könyvében semmit se tudnak az éjfúriáról, még azt se, hogy-hogy néz ki a sárkány. Neki meg olyan szerencséje van, hogy a legveszedelmesebb sárkány mellette alszik, akár egy hatalmasra nőtt macska. Hablaty nem látta benne a veszedelmes fenevadat, amit látnia kellene benne, hanem egy ártatlan állatot látott a sárkányban, aki olyan, mint ő. Valamiben hasonlítanak és az talán az, hogy mindketten kilógnak a körülöttük élők köréből. De ezzel a fiú azóta megbékélt mióta Fogatlant ismeri. Izgatottan várja, hogy felülhessen a sárkány hátára és az ő szemszögéből lássa a világot, Hibbantot. Sose gondolta, hogy ő lesz az, aki látni fogja testközelből a villám és a halál istentelen ivadékát. Sötétedet már mikor feleszmélt a terveiből, ami azt jelentette mennie kell. Felállt a a szikláról és nyújtózkodott egyet. Fogatlan rögtön rákapta a tekintetét.
- Mennem kell, pajti. - simogatta meg a sárkány fejét, aki csak megértően morgott. - Holnap jövök valamikor. Ezen pedig - mutatta fel a füzetet - még dolgozni fogok.
Végig simított még egyszer Fogatlan fején, majd a kijárathoz indult. Lassan sétált az erdőben és nem zavarta a sötétedés se, a gondolatai jobban lekötötték. Amint a faluba ért a kovácsműhely felé indult, hogy dolgozni tudjon még a tervrajzain. Minél előbb kész a terv, annál előbb állhat neki a munkának. Nem akar otthon dolgozni rajta, nem akarja az apját zavarni, akinek pihenésre van szüksége. Neki meg arra, hogy nyugodtan tervezgessen, egy magába, Elvonult a számára fenntartott szobába és leült az asztalához, ahol órákat töltött tervezéssel.