10. fejezet

A kora reggeli örömöt rögtön elárnyékolta az, hogy a kiképzésre kellett mennie. Egyedül az volt a vigasza, hogy ha azaz napi sárkány rátámadna lehet visszavonulót fújna a sárkány az angolna miatt, amit a mellénye alá rejtet az aréna felé tartva. Az erdőn keresztül is a kis füzete fölé görnyedt és tervezgetett benne egy nyerget Fogatlan számára. Muszáj a sárkányon ülnie és úgy irányítania a műfarkat, csak már arra kell rájönnie mivel rögzíti és irányítja repülés közben a redőket, hogy ne zuhanjanak le. Az arénához érve elrakta a füzetét és úgy közeledett a rémálma felé. Annyira várja már, hogy vége legyen ennek az egésznek és Fogatlan mellett lehessen egész nap, de még van arra egy csomó ideje, sőt az utolsó két próba csak akkor lesz, ha az apja is haza érkezett, mert a vének, azaz egy is, csak akkor választ győztest. Ami ő már nem akar lenni. Besétált a többiek után az arénába, majd Bélhangos utasítását követve felvett egy vödör vizet. Csapatmunkáról beszélt Bélhangos, de nagyon jól tudja Hablaty, hogy az ilyen lököttekkel nem lehet csapatban dolgozni, mindenki megy a feje után. Hablaty a titokzatos köd miatt, amit a cipzárhát ontott ki magából Halvérrel különítette el a többiektől. A fiúnak már annyira tele volt a hócipője a fiú értelmetlen beszédével, hogy kénytelen volt rá szólni, hogy hagyja abba. Hallották, ahogy a többiekre már rátalált a sárkány, de ők még megúszták, egyenlőre. Néhány pillanattal később Fafej rohant el mellettük jajveszékelve, ugyan abban a pillanatban a sárkány egyik feje is megjelent a köd felhőből. Hablaty nem ijedt meg a sárkánytól, hisz mondhatni a halál istentelen ivadéka a legjobb barátja, hozzá képest az itteni sárkányok semmik. Fogatlan bármikor végezhetne vele, de nem teszi. Ha azt a sárkányt meg tudta szelídíteni, amelyiket soha senki nem látta, akkor ezek a sárkányokkal se lehetne nehezebb dolga. A sárkány Halvérre támadt, aki lelocsolta a sárkány fejét, de a rosszat így a másik fej, Hablatyra maradt. Lendítette a vödröt, de rögtön látta, hogy a víz előtte landol a földön. A két fej egyszerre támadt rá, így a földre zuhant, de bízott abban, amit Fogatlantól megtudott az megvédi. Már kapta volna a fejéhez a karjait, mikor a két fej egyszerre kezdett távolodni tőle.
- Vissza. - ment a sárkány után a fiú, az pedig távolodni akart a fiútól, jobban mondva az angolnától.
Hablaty a sárkány ketrecéig követte a sárkányt, majd becsukta a ketrecbe a sárkányt, az angolnával együtt. Megfordult és egy rakat értetlenkedő tekintettel találta szembe magát. Zavarba jött, majd dadogva hagyta ott a csodálkozó csapatott az arénába. A műhelybe sietett, ahol rögtön neki kezdett a nyereg készítésnek Fogatlan számára. Estig dolgozott a nyergen, de szerencséjére sikerült befejezni, míg Bélhangos nem szólt neki, hogy tábortűzt tartanak az egyik fáklyánál. A fiú sóhajtva hagyta abba a munkát, majd indult a kovács után. Ahogy ült a többiek között az eddigieknél is jobban tudta, hogy nem tartozik az ott ülök közé. Míg annak az 5 vele egykorúnak a sárkányölés az álma, addig ő arra a pillanatra vár, amikor az éjfúria hátára ülhet és repülhet. Nem tudja elképzelni milyen lehet repülni, de napok kérdése, hogy megtapasztalja milyen érzés sárkánynak lenni. Csendben hallgatta Bélhangos történeteit, de az agya mégis máson kattogott. Fogatlanon és az elkövetkezendő kalandjaikon, de első sorban azon, hogy fogja apjának adagolni a dolgot, amit itt történik. Vagyis közte és a sárkány között. Nagyon reméli, hogy az apja megbékél a dologgal, főleg ha azt is elmondja neki, hogy a sárkány megmentette az életét. Bélhangos azon szavai, miszerint egy sárkány farkát és szárnyát kell levágni, ahhoz, hogy képtelen legyen elrepülni szöget ütött a fiú fejében. Ezt pontosan tudta, Fogatlan miatt, épp ezért készítette el a műfarkat a sárkánynak. Nem akarja elpusztítani a sárkányt, ahogy többi sárkányt se. Olyan kapcsolatot akar a sárkányokkal kialakítani, mint Fogatlannal, azt akarja, hogy a sárkányok bízzanak benne. Felfordult a gyomra, amikor arra terelődött a szó, hogy a férfi, hogy ölte meg élete első sárkányát. Hablaty felpattant és elindult az otthona felé, hogy gondolkodni tudjon tovább, egyedül. Nem olyan messze járt már a házuktól mikor Astrid utol érte.
- Hablaty várj. - futott elé a lány.
- Oh, Astrid, nem hallottalak. - mondta a fiú és lesütötte a szemét.
- Csak bocsánatot akarok kérni... a tegnapi miatt. - mondta a lány.
- Nem kell igazad volt. De nem csak az a két oldal van, amire te gondolsz. - indult tovább, megkerülve a lányt.
- Mi? Hablaty, csak két oldal van. Mi, a néped vagy a sárkányok. Ha a sárkányokat választod áruló vagy. - mondta a lány és Hablaty szemeibe fúrta a sajátjait.
- Tudom, de nem erről beszéltem. - mondta a fiú. - A béke és a háború is egy-egy oldal és én inkább az előbbi oldalán állók, de csak én vagyok ezzel így. Bár egész életemben egyedül voltam, szóval ez se különb.
- Ebbe bele se gondoltam. - mondta Astrid. - De mégis, hogy akarsz békét teremteni, anélkül, hogy meghalnál. Hisz a sárkányok vadak.
Hablaty megállt, majd a lány felé fordult. Elgondolkozott egy pillanatra.
- Bízhatok benned annyira, hogy nem mondod el a titkomat, legyen az bármi, de tényleg nem mondod el senkinek? - kérdezte komolyan a fiú.
- Ez elég komolyan hangzik. - mondta a lány.
- Mert az is. Nekem az. - mondta Hablaty. - Nagyon is az.
- De mi az? - kérdezte Astrid őszinte kíváncsisággal.
- Előbb meg kell ígérned, hogy senkinek se mondod el. - mondta a fiú. - Se a szüleidnek, se a srácoknak, se Bélhangosnak, de ami a legfontosabb. Apámnak nem mondod el, neki én akarom.
- Hablaty, ez nagyon komoly lehet, ha ilyet kérsz tőlem. - mondta a lány. - Elég nagy titok lehet, hogy így kérsz meg rá, épp ezért megbízhatsz bennem. Nem mondom el senkinek, ígérem legyen bármi is.
- Remélem nem fog kinyírni engem, amiért oda viszlek. - mondta Hablaty halkan.
- Ki? - kérdezte a lány.
- Holnap hajnalban várlak az erdő szélén. Fegyvert ne hoz. Semmit. - mondta komolyan a fiú. - Se tört, semmi hasonlót.
- Rendben. - mondta a lány.
- Akkor reggel Astrid. - mondta a lánynak és elindult haza.
Nem tudta eldönteni miért döntött úgy, hogy megmutatja a lánynak Fogatlant, de tényleg bízik abban, hogy a lány nem árulja el őket, senkinek. Fáradtan ment be a házba és azon belül pedig rögtön az emeletre ment fel, hogy aludjon egy keveset. Egy ideig csak forgolódott, majd végül sikerült valamikor elaludnia. Hajnalban felébredt, nem tudja, hogy, de kipattantak a szemei annak ellenére, hogy az éjszaka keveset aludt. Talán az izgalom miatt, ami újra és újra emlékezteti, hogy Astrid ma megismerkedik Fogatlannal. Nyújtózkodva kelt ki az ágyából, majd vette magára a mellényét és indult el a műhelybe Fogatlan nyergéért. Miután magához vette a nyerget az erdő felé indult és Astridra várt, aki pár perces késéssel meg is érkezett.
- Hova megyünk? - kérdezte fáradtan a lány.
- Az erdőbe. - mondta Hablaty és elindult.
- Az mi? - kérdezte a lány.
- Ez... ez egy nyereg. - mondta a fiú.
- Miért? - értetlenkedett a lány.
Hablaty nem tudja eldönteni, hogy a lány akkor elviselhetetlenebb, mikor mindenkit ki akar nyírni vagy akkor mikor fáradt és folyton kérdezősködik. Sóhajtva fordult a lány felé, aki fáradtan nézett fel rá. Egészen idáig fel se tűnt, hogy magasabb, mint a lány, bár igaz, sose tartózkodott Astrid közelében ilyen sokáig. Főleg nem úgy, hogy a lány önszántából tart vele. Hablaty magában elmosolyodott a lány fáradtságán és álmos szemein, amik most nem "vérben" forogva néztek fel rá, az életben egyszer. Nem is tudja, hogy a lány, hogy tud néha, vagy is inkább mindig úgy nézni mindenkire, hogy a szemeivel belez ki valakit. Ez a nyugodtabb, mondhatni kedvesebb Astrid jobban tetszik neki.
- Figyelj, Astrid, amit most mutatni fogok neked, az nekem nagyon fontos. Épp ezért mondtam, hogy ne mond el senkinek. - mondta Hablaty.
- És nem is fogom, ez biztos. - mondta a lány. - Örülök, hogy megbízol bennem.
- Remélem jól döntöttem. - mondta a fiú és tovább indult.
Astrid halkan követte a fiút és emésztgette a hallottakat. Nem tudja mit akar neki mutatni a fiú, de bízik abban, hogy valami nagyszerű dolog lesz az, ha már így beszél a róla. Mert ha a fiú valamit ennyire véd, akkor az fontos lehet neki. Nagyon is. Fáradtan, mégis kíváncsian követte a fiút a félhomályos erdőn keresztül. Az erdő azon részére vezette Hablaty, ahol még sose járt, de tetszett a lánynak, mert békés volt. Az erdő csak azon részén járt, ahol a fákat pusztította, de ez a békésebb rész jobban a kedvére van. Egy barlang szerűségnél álltak meg, ahol Hablaty megint felé fordult.
- Ugye nincs nálad semmilyen fegyver? - kérdezte a fiú.
- Semmi. - mondta a lány.
- Rendben. - mondta Hablaty, majd a barlangba lépett be.
Astrid követte a fiút, majd meglepve lépett ki az átjáró túloldalán és tárult a szeme elé a medence békés világa.
- Vigyázz. - szólt hátra Hablaty.
A lány követte lefele a fiút, majd hatalmas szemekkel pillantott körbe élete egyik legszebb helyén, amit valaha látott. Sose gondolta volna, hogy a szigeten el van rejtve egy ilyen hely.
- Fogatlan. - szólalt meg előtte a fiú. - Merre vagy? Valakit be szeretnék mutatni neked.
A lány kíváncsian nézett a fiú távolodó alakjára, majd utána sietett nem akart lemaradni. Látta, ahogy a fiú megáll, majd ledobta a nyerget, amit magával cipelt. Egy perccel később morgást hallott az egyik szikla kupac tetejéről és megdermedt mikor egy fekete test emelkedett fel a sziklákról. A lányra meredt a sárga szemeivel, majd Astrid előtt álló fiúra nézett, akinek rögtön megörült és elindult a fiú felé. A lány csak dermedten bámulta, ahogy a fekete, hatalmas sárkány elindul az előtte, vagy is a tőle méterekre álló fiú felé. Tudja milyen a fiú, gyenge és nem éppen az a személy, aki képes lenne megvédeni magát egy sárkánnyal szemben, de az eddig félelemmel szemben, most a fiún boldogságot látott, ahogy az a sárkányra nézett. Ha addig nem kapott sokkot, abban a pillanatban teljesen lesokkolódott, mikor a sárkány dorombolva bújt a fiú oldalához és dörgölte körbe a fejét a fiú teste körül, majd a fiú mellé leült úgy, hogy Astrid lesokkolt alakját nézte, miközben farkát a fiú köré fonta, hogy védje a lánytól.
- Ő meg ki? - kérdezte a lány elvékonyodott hangon.
- Astrid ő Fogatlan. - nézett a lányra, majd Fogatlanra. - Fogatlan Astrid.
- Ő egy sárkány. - mondta a lány. - Te egy áruló vagy.
- Ő a barátom. - mondta a fiú. - Nem vagyok áruló, Astrid. Igen, egy sárkány, de ők nem olyanok, mint amilyennek hiszük őket. Most néz rá. - mutatott a mellette ülő és a nyereggel játszó Fogatlanra, aki mind emellett dorombolt. - Úgy néz ki, mint egy gyilkoló gép? Inkább hasonlít egy órási macskára, annak ellenére, hogy semmit se tudunk róla.
- Várjunk. Ő egy éjfúria? - kérdezte a lány.
- Igen. - mondta a fiú, majd a rá néző Fogatlant simogatta meg. - De láthatod barátságos.
- Dehogy? És miért? És mióta? Egyáltalán, hogy sikerült ez? - mutogatott a lány értetlenül, amit Fogatlan kíváncsian figyelt.
- Ez hosszú sztori. - mondta a fiú.
- Hallgatlak. - mondta a lány.
- Előbb add a kezed. - mondta a fiú és felé nyújtotta a kezét.
- Mi? Nem. Leharapja és....
- Bízol bennem? - kérdezte Hablaty.
Astrid nagy szemekkel nézett a felé nyújtott kézre, majd Hablaty szemébe nézett, végül a rájuk kíváncsian néző sárkányra pillantott. Sóhajtva nyújtotta ki a kezét és csúsztatta Hablaty kezébe a sajátját, amit érdesnek talált, de azt a sok munkának tette be a lány. Hablaty maga felé húzta a lányt, majd beállt mögé.
- Nyugodj meg, Astrid. - mondta halkan a fiú. - Nem fog bántani.
- De egy sárkányról beszélünk. - mondta aggódva Astrid és a fiúra pillantott.
Abban a pillanatban fogta is fel milyen közel is van hozzá a fiú, ami zavarba hozta. Mindig is Takonypóc került ennyire közel az arcához, de az mindig is idegesítette, de ez Hablaty esetében teljesen más volt. Az irritáció helyett valami teljesen más és új érzés kerítette hatalmába, amit nem tudott volna megnevezni zavarában.
- Még mindig élek, pedig egy hete ismerem már. - mondta Hablaty.
- De...
- Nyugi, Astrid. - nyújtotta ki a lány kezét, majd Fogatlannak biccentett. - Ha félsz, lehunyhatod a szemed, de semmi baj nem lesz.
Astrid lehunyt a szemeit és várt, pillanatokkal később érzett valami érdeset és mégis puha dolgot a tenyere alatt. Kinyitotta a szemeit és meglepődött, amikor a sárkány orra nyomódott a tenyerének. A fiúra nézett, aki nem állt már mögötte. A sárkány elvált a tenyerétől, majd vidáman szagolgatta körbe a lány. Hablaty addig a nyerget emelte fel és tette az egyik szikla kupacra, amit a sárkány meglátott oda ment és a nyerget szagolgatta.
- Délután kipróbáljuk, pajti. - mondta a fiú és megsimogatta a fejét, amit dorombolva fogadott.
- Nem értelek. - indult el felé Astrid.
- Miért? - nézett rá Hablaty a lányra.
- Megszelídítettél egy éjfúriát és mégis arra a kiképzésre jársz, ahol sárkány ölést tanulsz. - mondta a lány.
- Nem azért vettem rá apámat a kiképzésre, hogy azt tanuljak. Meg akarom mutatni mindenkinek, hogy ők mások. - nézett Fogatlanra.
- De csak egy hete ismered. - mondta Astrid.
- De bízok benne. - mondta Hablaty Fogatlant nézve.
- Miért? - kérdezte. - Mit tett, hogy megbízol benne?
- Megmentette az életem a saját épségét kockáztatva. - mondta a fiú és Fogatlan műfarka felé intett. - Ezen dolgoztam annyit, de még így se jó. Szüksége van rám, hogy újra repülni tudjon.
- Mázlid, hogy ma nincs kiképzés. - mondta a lány. - Van mit mesélned.
- Azt hittem rohansz és elmondod mindenkinek. - mondta a fiú.
- Megkértél rá, hogy ne mondjam el senkinek és meg is ígértem, nem fogom megszegni a szavamat. Főleg, hogy ilyen szép dolgot teszel érte. - mondta a lány.
- Tartozok neki, de ezt az apám nem értené meg. - mondta a fiú.
- Megkaptad a kardját. - mondta Astrid.
- Csak azért, mert azt hiszi megváltoztam abba az irányba, ami neki tetszik, de ha ezt megtudja... Nem tudom mit csinálna Fogatlannal. - sóhajtott fel Hablaty.