11. fejezet

Fogatlan letelepedett Hablaty és Astrid közelébe és figyelte őket. A lányt különösen figyelte, hisz nem ismerte őt és nem bízott benne. Hablatyban pedig annál inkább bízott, ha pedig a fiú megbízik a lányban, akkor ő is. Figyelte, ahogy a lány hallgatja a fiút és látta az arcán, hogy érdekli, amit a fiú mond neki. Ez pedig megnyugtatta Fogatlant, hogy a lány figyel Hablatyra.
- Mi történt? Már, mint mi történt, hogy így bíztok egymásban? - kérdezte a lány.
- Megmentettük egymást. - mondta Hablaty. - Általában, ha apával vitatkoztam egy-egy portya után ide jöttem ez a legutóbbi bénázásom után se volt másképp. Idejöttem, morogtam, majd megjelent. Félt. Nem tudta, hogy itt vagyok egészen addig míg én okos le nem buktattam magam. Támadni akart vagy nem is tudom, de megzavarta egy sikoltó halál, ami rám támadt, de elterelte a figyelmét, hogy el tudjak menekülni. De nem mentem el, mert megsérült, miattam. Gondolkodás nélkül siettem a segítségére és megint rám támadt a másik sárkány. Fogatlan közénk ugrott és elkergette a másik, de megsérült. - mutatott Hablaty a műfarokra ismét. - Segítettem neki, de bánt, hogy nem tud egyedül boldogulni. - nézett Fogatlanra. - Csak rám tud számítani. Ha nem ugrik közém és a másik sárkány közé halott lennék. Mondhatni új életet kaptam tőle.
Fogatlan felkelt a helyéről és a fiúhoz ment. Dorombolva bújt a fiúhoz a sárkány, majd feküdt le Hablaty mellé és a fiú ölébe fektette a fejét, aki önkéntelenül kezdte simogatni a sárkány fejét. Astrid csak csodálattal nézte a fiú és a sárkány új, de annál csodálatosabb kapcsolatát. Sose gondolta volna, hogy a sárkányok békések is lehetnek. Amióta az eszét tudja arra tanították, hogy a sárkányok gonoszak és csak ölni tudnak, de erre a fiú egy olyan oldalát mutatja meg a sárkányoknak, amire sose gondolt. Rá kell jönnie, hogy a törzse ős idők óta csak a félelmük miatt támadtak a sárkányokra, azok pedig csak védekeztek és azért támadtak a szigetre. A lány is tudja, hogy a félelem sokszor rossz dolgokra készteti az embereket. Most pedig arra kapott tanúbizonyságot, hogy a sárkányok nem olyanok, mint azt ők hiszik. Sose gondolta volna, hogy Hablatyot egyszer így látja majd egy sárkány társaságában, bár abban is biztos volt, hogy a fiú az első komoly portyáján odaveszne, de ezek után arra kell számítania, hogy a sárkány az élete árán is megvédeni a fiút. Olyan dolognak a tanúja ezekben a pillanatokban, amire sose lenne esélye látni és örül annak, hogy a fiú megosztotta ezt vele.
- Köszönöm, hogy megosztottad ezt velem. - mosolyodott el Astrid. - És senkinek se mondom el.
- Ezt inkább mi köszönjük. - mondta a fiú. - Igaz, Fogatlan?
- Miért Fogatlan a neve? - kérdezte a lány.
- Mosolyogj, pajti. - mondta Hablaty a sárkánynak.
Fogatlan a fiúra nézett egy pillanatra, majd a lányra és mosolyogni kezdett, ahogy pár napja Hablatyra is.
- Nincsenek fogai? - lepődött meg Astrid.
- De vannak, csak visszahúzhatóak a fogai. - mondta sóhajtva Hablaty.
- Kiegészíthetnéd a könyvet. - mondta a lány.
- Nem. Az úgy jó. Vagyis amíg apám el nem fogadja a helyzetet, addig a könyv úgy marad. - mondta a fiú. - Most mindenki azt hiszi eltűnt és így jó is. - simogatta a sárkány fejét. - Legalább nyugta van. Csak az étvágya kielégíthetetlen.
Astrid csak elmosolyodott, majd hosszú sóhajjal nézett Hablatyra.
- Apád szerinted mit mondana rá? - kérdezte a lány.
- Nem tudom. - sóhajtott Hablaty. - Az apám igazán nehéz esett, de ezt tudod, mindenki tudja. Ha valami nem úgy van, ahogy ő akarja akkor egy élet se elég arra, hogy megbékítsd, ha pedig rám dühös, akkor végképp. Nem tudom erre mit mondana. Szerintem az egészből csak azt értené meg, hogy a sárkányok oldalára álltam, pedig nem. Fogatlannal ugyan azt akarjuk. Békét. Hisz, mint mondtam szüksége van rám a repüléshez, de azon még dolgoznom kell. De lehet az is megértené, hogy megmentett, de ebben nem vagyok annyira biztos. Mióta anyát elvitték a sárkányok még inkább gyűlöli őket. - mondta a fiú, miközben Fogatlan szemeibe nézett. - Én is utálhatnám őket, de tudnád utálni ezt a tekintetett.
Fogatlan a lányra nézett ugyan azokkal a szemekkel, mint a fiúra. A lány elmosolyodott, majd Fogatlan felé nyúlt, hogy megsimogassa, amit a sárkány örömmel fogadott. Hablaty örömmel látta, hogy Fogatlan elfogadta Astridot is, mint barátot. Ennek örült. Hisz ha vele valami történik a lányra meri bízni Fogatlant.
- Nem tudom, hogy fog ez hangzani, de mióta Fogatlan közelében vagyok, közelebb érzem anyát magamhoz, mint valaha. - mondta a fiú.
- Ez igazán kedves gondolat. - mosolyodott el a lány. - Hogy akarod végig csinálni a kiképzést?
- Fogatlantól majd tanulok trükköket. Gondolom. - vont vállat a fiú.
- Akkor a cipzárháttal is úgy...
- Igen. Nem szeretik az angolnát. Igaz, pajti? - simogatta meg a sárkány fejét.
Fogatlan csak elégedetlen morgással nyugtázta a dolgot, valamint egy fejrázással.
- Mondtam. - mosolyodott el Hablaty.
- Tudod sose gondoltam volna, hogy egy ilyen dolog miatt változol meg. - mondta a lány. - De ez nagyon jó dolog. Jó dolgot teszel érte.
- Én is így érzem. - mondta a fiú. - Tudom, hogy jó dolgot teszek, csak néző pont kérdése.
- Igen az. - mondta a lány. - Kiskorunkban mindig azt mondták, hogy a sárkányok csak ölni képesek, de őt elnézve ebben nagyon is kételkedek.
- Igen, én is. - mondta a fiú.
Tovább beszélgettek csendben, ami a sárkányt megnyugtatta és el is altatta. Hablaty ölében nyugodott a feje miközben aludt és békésebbnek tűnt, mint valaha. Azokban a percekben Hablaty úgy érezte minden a helyén van. A "kapcsolata" Asrtiddal, a helye a világban és most nem arra gondol, hogy mi vagy ki lesz az apja után. Azokban a percekben önmaga volt és ezt már nem csak Fogatlan látta, hanem most már Astrid is.
- Szóval, akkor este a kútnál, miatta tetted fel a kérdést? - kérdezte a lány.
- Igen. - mondta Hablaty.
- Tudod nem épp egy ilyen sárkányt képzelnék el az oldaladon. - mondta Astrid mosolyogva. - De ezek után más sárkányt nem hiszem, hogy szívesen látnék az oldaladon.
- Azt tudod, hogy ha ez kiderül és apám nem fogadja el a dolgot, akkor vagy kivégeznek vagy száműznek. Az utóbbi még jobban is hangzik, mert akkor talán Fogatlan is életben marad. - mondta Hablaty. - Nem szívesen mondom ezt, de nekem most már ő a legfontosabb.
- Miért? - kérdezte Astrid értetlenül.
- Elfogad olyannak, amilyen vagyok. - mondta a fiú.
Astrid egy percig csak hatalmasra kerekedett szemekkel nézett Hablatyra, majd lehajtotta a fejét. Igaza van a fiúnak. Sose fogadták el olyannak, amilyen. Sose hagyták neki, hogy megmutassa mire képes, de most itt van rá az alkalma és megpróbál vele élni. Bántották őt és talán arra vártak mind, hogy a fiút mikor ölik meg a sárkányok. Rá kellett döbbennie, hogy Hablaty annak ellenére, hogy senkije se volt, igazabb ember, mint ő vagy akár a fiú apja. Látja a fiún, hogy már most mindent feladna a sárkány biztonságáért, rá van írva az arcára, hogy mindent csak a sárkányért tesz. Lerí Hablatyról, hogy az teljesen hidegen hagyja, hogy vele mi fog történni, csak a sárkány biztonsága érdekli. Ezt pedig Astrid nem érti. Hablaty Hibbant jövője, az ő és a többi ember jövője, a fiút pedig az jobban érdekli, hogy egy sárkánnyal mi történik. Persze megérti a lány, hogy tartozik neki, de nem az életét kellene adni. Ha a fiú meghal vagy száműzik, minden bizonnyal a Jorgerson család kerül Hibbant élére és az a sziget végét jelentené.
- Mikor beszélsz az apáddal? - kérdezte a lány.
- Nem tudom. - mondta Hablaty. - De muszáj lesz vele beszélnem, minél előbb.
- Tudod mit jelent, ha te meghalsz vagy ha száműznek? - kérdezte lehajtott fejjel Astrid.
- Hogy Takonypóc lesz a törzsfő és Hibbant elpusztul. Tudom. Hidd el, hogy nem ezt akarom, de apám ragaszkodik a dolgokhoz. - mondta a fiú. - Nem szeret változtatni a szokásokon.
- Vikingek vagyunk. - mondta félmosollyal a lány. - Nem szeretünk változtatni, de talán itt az ideje. Te inkább vagy a sziget élére való, mint Takonypóc. Annak ellenére is tudod mire van szükségünk, hogy valaha közén tartoztál volna. Eddig kívülről szemléltél mindent és ez az előnyödre lehet.
- Talán. - mondta Hablaty. - Szerinted tényleg jó törzsfő lennék egyszer?
- Az egyik legjobb. Nem félsz változtatni. - nézett az alvó sárkányra Astrid. - És erre van szükségünk.
- Nem kellett volna belerángatnalak, ugye tudod. - mondta a fiú.
- Akkor kiderítettem volna mi van veled. - bukott ki a lány. - Senki se változik meg ennyire egyik napról a másikra. Te főleg nem.
- Ebben van valami. - bólintott Hablaty.
- Sajnálom, amit tettem ellened. - mondta a lány hirtelen.
- El van felejtve minden. - mondta a fiú. - Kezdjünk mindent új lappal.
- Rendben. - mondta. - Szóval siklósárkány.
- Mi van vele? - nézett értetlenül Hablaty Astridra.
- Azt mondtad, hogy az illene hozzám. - mondta a lány. - Miért?
- Harciasak, mint te. - mondta a fiú. - Tapasztalhattad tegnap.
- Igaz. - mondta a lány. - Tegnap miért tartottad szóval Bélhangost?
- Nem akartam bemenni abba a labirintusba, se a sárkánnyal szembe kerülni. - mondta a fiú. - De Bélhangos lerázott, hálás lehetek neki.
- Ja, leüvölthettem a fejed. - mondta a lány.
- De ha nem bántad volna meg, nem ismernéd Fogatlant. - mosolyodott el Hablaty.
- Nem tudhatod mit hozott volna a következő nap. - mondta Astrid
- Igaz. - mondta a fiú, majd Fogatlan fejét kezdte simogatni.
Astrid a fiút bámulta, majd pillantott félre mikor az rá pillantott. Hablaty halvány mosollyal nyugtázta, hogy Astrid zavarban van a közelében, legalább is most. Az életben egyszer úgy érzi előnyben van a vele szemben ülő szőkeségnél, mint Takonypóc, aki mondhatni a vetélytársa a lánynál.
- Ugye el fogsz vinni egy körre? - kérdezte Astrid Hablatytól.
- Persze. - mosolyodott el a fiú.
- Rendben. - mondta a lány. - Hogy találtál erre a helyre?
- Az égből pottyantam be. - mondta Hablaty. - Amúgy tényleg. Valamelyik szirtről estem be, mert nem figyeltem, azóta mindig ide jövők. Fogatlannak pedig tökéletes rejtekhely.
- Az. - mosolyodott el a lány. - Ideje vissza mennünk.
- Én még maradok, de neked tényleg ideje menned. - mondta Hablaty és felkelt a földről.
- Miért maradsz? - kérdezte a lány.
- Kipróbáljuk a nyerget. - mondta Hablaty.
- Oh. - mondta Astrid értelmesen. - Kikísérsz?
- Persze. - mondta és elindult a lány után.
Csendben haladtak ki, majd Hablaty segített Astridnak a szikláknál, majd az átjárónál megálltak. Astrid csak nézett egy percig a fiúra, aki sóhajtott és zavartan nézett a lányra. Látta, ahogy Astrid a kezét emeli, amit egy perccel később a bal vállán érzett egy ütés erejével a lánytól. Rögtön oda kapta a másik kezét és a lányra értetlenül nézett.
- Ezt most miért? - kérdezte felháborodva.
- Mert nem tisztán játszol. - mondta a lány, majd a füle mögé tűrt egy tincset és Hablatyhoz lépett. A fiú lehunyta a szemeit, félve attól, hogy még egy ütést kap a lánytól, de igazán meglepődött mikor a lány ajkai finoman az arcára nyomódtak egyetlen pillanatra, majd a lány pár lépéssel messzebb állt tőle, zavartan. - Ezt pedig minden egyébért. - fordult el Astrid.
- Akkor holnap reggel találkozunk. - mondta Hablaty.
- Igen, holnap. - indult el a lány. - Szia.
- Szia. - intett mellé Hablaty.
Látta, ahogy Astrid hátra pillant még, majd futni kezd arra amerről néhány órája érkeztek. Hablaty egy ideig bámult a lány távolodó alakja után. majd megrázta a fejét és visszament Fogatlanhoz. Nem akarja elhinni, hogy Astrid Hofferson puszit nyomott az arcára.Fogatlan kíváncsian pillantott gazdájára, majd kérdő hangsúllyal morgott rá.
- Próbáljuk ki a nyerget, pajti. - terelte el a témát a fiú.