Az elmúlt napokban vagy hetekben - nem igazán tudom, hogy mennyi idő telt el a harc - óta csak a sötétség vett körül. Keveset érzékeltem a körülöttem lévő világból. Talán csak annyit, hogy időnként valami megnyalja a kezemet és a homlokomon - azt hiszem, semmire se tudok fókuszálni egyszerűen - valami nedves ízét cserélgetnek párszor. Néha beugrott egy - egy emlék vagy személy az el nem múló sötétbe, de igazából a sötétség uralkodott körülöttem. Semmit se éreztem az ürességen kívül. Nem éreztem fájdalmat,
- pedig tudtam mi történt velem - se szomorúságot, se kétségbe esést, egyszerűen nem volt semmi. Ahogy teltek az órák a mai nap úgy vándorolt be a gondolataimba valaki, aki fontos nekem. Astrid Hofferson. Vajon mi lehet most vele és mindenki mással. Szinte még Takonypóc is hiányzik és az ikrek is, sőt még Halvér tudalékósággá, apa parancsolgatása és a falu dühös tekintette is rám. De ha most vissza megyek - miután felébredek - semmi se lesz ugyan az. Míg régen az emberek épp, hogy megtűrtek a faluban most az én segítségemet fogják kérni ez biztos, hisz én vagyok a " Sárkány fiú ", a Megmentő, a Leszármazott és még sorolhatnám. Teltek az órák és éreztem, hogy azt a nedves ízét cserélgetik.
Nem tudom mennyi idő múlva éreztem valami meleget az arcomon, morgást hallottam és érzékeltem magam körül mindent már. Lassan kinyitottam a szemem és Fogatlan nézett vissza rám.
- Szia, pajti! - köszöntem neki.Amint felfogta, hogy felébredtem és köszöntem neki dörgölőzni és nyalogatni kezdett.
Én is örültem neki, de nem kellene túlzásba esnie. Annyira örült, hogy majd lelökött az ágyról - ami nem tudom, hogy került oda - és meg is taposott. Kedves. Felültem és körbe néztem. Semmi se volt ismerős. Ha nem Hibbanton és nem a fészekben vagyok, akkor hol a bánatba lehetek. A tekintettem megállapodott Fogatlanon aki enyhén szólva izgatott lett, hogy felébredtem nem tudom mennyi idő után.
" kicsit " döbbentet csak meg
Hogy én ezért Astridtól mit fogok kapni. Phfúú már előre félek. Én leszek majd kis Bélhangos. Már előre érzem, hogy valakik így fognak hívni. Nevet se kell mondanom úgy is tudom. A lábamról felnéztem Fogatlanra - fel se tűnt, hogy azt bámulom már azóta, hogy a földre raktam - mondani szeretem volna neki valamit, de semmi se jött ki a számon.
Az ágy lábába támaszkodva felálltam, majd elengedtem. Vettem egy mély levegőt Fogatlanra néztem és végül tettem egy lépést az új lábammal. Elestem, de hála Fogatlannak nem fejjel előre.
Mondjuk mit vártam, hogy nem fog fájni, vagy csak úgy se perc alatt már menni tudok egy fém lábbal ami először van rajtam. Csak azért estem el, mert erős fájdalom nyilat a lábamba. Igen fáj, de mit tegyek üljek életem végéig, én aki egy pillanatra se bír megmaradni egy helyben. Csodálom, hogy eddig kibírtam egy helyben. Magamat ismerve már valahol a világvégén lennék vagy azon is túl. Fogatlan fejének támaszkodva indultam el az ajtó felé, ami kinyílt és egy ismerős arc lépet be rajta. Nem tudom miért, de önkéntelenül elmosolyodtam amikor meglátott.
- Thyra! - mondtam még mindig mosolyogva.
- Végre felébredtél! - mondta és elengedett egy mosolyt. - Látom már próbálkozol.
- Igen, de nem olyan egyszerű, mint ahogy gondoltam. - mondtam.
Elkezdett nevetni.
- Miért gondoltad azt, hogy egy műlábbal egyszerű menni? - kérdezte még mindig nevetve.
- A falunkban - szomorodtam el - van egy " barátom " aki azóta műlábbal él mióta az eszemet tudom és elég jól elvan vele. Én meg minidig azt gondoltam, hogy egyszerű. - mondtam. - De így, megtapasztalva visszaszívom az egészet.
- Idővel tényleg könnyű lesz, csak hozzá kell szokni. -mondta.
- Tudom, de idő kell hozzá, ahogy mondtad. Mióta vagyok itt? - kérdeztem, de jó, hogy ez is eszembe jutott.
- Csak öt napja. - mondta. - Valka hozott ide, megkérte apám, hogy vigyázzon rád és elment. - mondta.
- Elment? Hova? - kérdeztem. - Mégis honnan ismered és hol is vagyok pontosan?
- Igen elment, de nem tudom hova, de téged ez miért érdekel? - kérdezett most ő.
Elmondhatom neki, hisz benne megbízom úgy, mint... mint egy testvérben.
- Valka az én... anyám. - mondtam és Fogatlanra néztem.
Komolyan nem zsibbadt még el a feje abban, hogy engem tartson. Vissza botorkáltam az ágyhoz és leültem rá.
- Ő az anyád. Akkor már érthető, hogy mért volt annyira kétségbe esve amikor idehozott téged. És megkérte apám és engem is, hogy vigyázzunk rád. - mondta.
- Mért ment el? - kérdeztem.
- Nem tudom, de ezt hagyta neked. - adott át egy levelet.
Átvettem, de nem olvastam még el van még egy -két dolog amit meg kell tudnom.Most bele gondolva újra egyedül vagyok, nincs senkim csak Fogatlan. Anya elhagyott, megint. Sóhajtottam egyet és Thyrára néztem.
- Honnan ismeritek? - kérdeztem.
- Apa régi barátja és sok időt tölt itt. És ha a sárkányoknak valami súlyos baja van ide hozza őket, mert Zori megtudja gyógyítani a sárkányokat. - magyarázta.
- Aha. És hol is van az az itt? - kérdeztem.
- Most Sárkányszirten vagy. Hallottál már róla? - kérdezte.
- Nem. Hibbanton még az is elképzelhetetlen volt, hogy akár a sárkányokkal békében lehetne élni valaha így egy olyan szigetről se hallottam ahol ez létezik. - mondtam mosolyogva. - De lehet, hogy Johann néha említette ezt a helyet, de lehet, hogy én meg nem figyeltem néhány történetéről tudjuk, hogy kitalált.
- Ez igaz, de ez a hely nem az. - mondta mosolyogva. - Johann flúgos személyiség, de sok mindenben segít.
- Tudom. Mióta eljöttem otthonról és találkozok vele mindig beszámol arról mi van Hibbanton és vigyázz a dolgaimra. - mondtam.
- Mikor mész vissza? - kérdezte.
- Minél előbb, de meg kellene keresnem anyámat is, de nem vagyok benne biztos, hogy megtalálom. Már... Hibbant meg az otthonom és nekem ott a helyem... a családommal. - mondtam.
- És a barátaid? - kérdezte.
- Ha lennének akkor mellettük is, de sose voltak, bár küzdöttem, hogy legyen egy amit meg is kaptam Fogatlan személyében. És mit mondjak nála jobb barátom nem is lesz. - mondtam megsimogatva az említett fejét.
- Én is így vagyok Villámmal. Néha a sárkányok jobb társaságot nyújtanak, mint az emberek. - mondta és leült mellém.
- Sokkal jobb társaság. - helyesbítettem.
- Igaz. De most te mesélj mi történt veled? - kérdezte és jelentőség teljesen a lábamra nézett.
- Elég sok minden az utóbbi évben. De csak rövidre fogom, ha nem gond. - mondtam.
- Nekem nem gond. - mondta és elmosolyodott.
- Miután te felszívódtál össze - vissza kóboroltunk. Egy nap csapdászokkal találkoztunk és még aznap anyám is megtalált minket. Az elmúlt évben vele voltam. Nagy részben tanultam a sárkányokról és felfedeztem a környéket, nem volt semmi különös 5 nappal ezelőttig...- Mi történt? - kérdezte.
- Hallottál már Drago Vérdungról? - kérdeztem.
- Igen. - mondta. - Miért... Csak nem vele...
- De volt egy " kis " balhé a fészeknél. Ami röviden annyi, hogy rám uszította Fogatlant, hogy öljön meg, de nem sikerült. Elvette az összes sárkányt, Fogatlant is beleértve. De, mint láthatod visszakaptam a legjobb barátomat. - bújt oda hozzám Fogatlan.
- Mégis, hogy uszította rád...
- Volt egy alfája, akit Fogatlan legyőzött, csak miattam. - mondtam.
- Akkor most ő az alfa sárkány? - kérdezte.
- Igen. De nem mondod el senkinek. Ugye? - kérdeztem most én.
- Dehogy. Olyannak ismersz? - kérdezett megint ő.
- Nem, de ne is ismerlek nagyon. - mondtam. - Ezzel az Odin örökös dologgal mi van? Te is az vagy nem? - kérdeztem.
- Nem én Odin lánya vagyok. - mondta.
- Na jó, de nem tök mindegy, nem ugyan azt jelenti? - kérdeztem.
- De, de akkor se ugyan az. - mondta.
- Én ezt már nem értem. - nyögtem ki.
- A lényeg az, hogy egy időben kell lennie egy Örökösnek és egy Lánynak. Ugyan az az egész, de mégis más. Segítjük egymást úgy, mint a testvérek. Mert végül is ezen a réven mi testvérek " vagyunk " . - mondta.
- Aha. - jött tőlem az értelmes válasz.
- Ez sok egy napra igaz? -kérdezte.
- Kicsit. Ezek után. - néztem a fél lábamra.
- Akkor majd vissza nézek később. Gyakorolj egy kicsit, ha elakarsz valaha indulni még. - mondta és ki ment.
Igaza volt jártatnom kellene az új lábam. Nem kell elmesélni, hogy mi történhetett vele. Ennyire még én se vagyok hülye, hogy ne találjam ki. A levélre néztem amit nem tudom mikor raktam félre. Felbontottam és olvasni kezdte.
Drága fiam,
sajnálom, hogy így kell megtudnod, de lemegyek és arra kérlek ne gyere utánam, hanem menj vissza Hibbantra és élj újra ott. Most már ott kell lenned. Ott ahova a szíved húz. És az most Hibbant, ahol az embereknek szükségük van rád és a segítségedre. Nem kérem, hogy ne emlékezz arra, hogy találkoztunk, mert tudom, hogy nem teljesíted, de akkor is arra kérlek, hogy ne gyere utána és vigyázz magadra. Még mielőtt magadban keresed az okot, hogy elmenem megmondom, hogy NEM miattad van. Ha nem maradtál volna velem akkor nem esett volna semmi bajod és most nem kellene egy új láb neked. Ez az én hibám, de remélem megtudsz bocsájtani nekem egyszer.
Vigyázz magadra és ne keress.
Csókol:
Anyád
Nem hibáztathatja magát a történtekért. Ez nem az ő hibája, igazából senki csak egy baleset volt. Ennyi. Hát jó tudni, hogy a levélben való búcsúzást anyától örököltem. Én is így búcsúztam el apától és Astridtól. haza kell mennem, de anya is... Nem tudom mi legyen.
A napok teltek és egyre jobban hozzá szoktam az új lábamhoz és egyre jobban megismertem a drága
" húgit " . Egy olyan testvér akire mindig is vágytam, de nem kaptam meg. Megért. Mesélt a törzséről meg az Odinos dologról is. Egy cseppet okosabb lettem, de nem sokkal.
- Lassan útnak indulsz igaz? - kérdezte egy reggel.
- Igen, már vágyom haza. - mondtam.
- De még nem oda mész. - közölte velem.
- Nem. - mondtam.
- Megpróbálod megkeresni? - kérdezte újra.
- Igen legalábbis megkel próbálnom. Ha egy éven belül semmi haza megyek. - mondta.
- 1 év! Te bolond vagy! És mi lesz apáddal, a testvéreddel és Astriddal? - kérdezte.
Na jó Astridról honnan tud. Biztos vagyok benn, hogy róla neki nem beszéltem, de családomról igen, de Astridról nem.
- Róla meg honnan tudsz? - kérdeztem vissza.
- Beszélsz álmodban. - közölte.
Jó tudni.
- Mi lesz velük? - kérdezte újra.
- Nem tudom. Össze vagyok még zavarodva kell egy kis idő. - mondtam.
- Akkor se értelek. - mondta.
- Néha én se értem magam. - morogtam.
- Akkor jó. - mondta és elment.
- Este indulunk pajti. - fordultam oda Fogatlanhoz.
A nap zökkenő mentesen ment le csak annyi történt, hogy Fogatlan műfarkának váltó pedálját alakítottam át a mostani lábamhoz. De semmi nem történt. Este elindultunk, Hibbant irányába, de mégse oda.
Eltelt egy félév és semmi. Se anya és mi se vagyunk Hibbanton. Nincs merszem vissza menni oda, pedig már sokszor indultunk el arra, de minidig visszafordultam. Gyáva vagyok visszamenni oda is. Nem vagyok oda való, de nekem ott az életem és így vissza kell mennem. Most segítsenek nekem az istenek.A térképem egyre jobban bővül és bővül. Hibbant egy kis pont ott, de az irányító. Valaki vagy valami adjon erőt nekem arra, hogy haza tudjak menni. Már szinte semmi sincs ami segítene rajtam. Minden második éjszaka tudok aludni emiatt valamennyit. Ha így haladok ehhez fogok hozzá szokni és így fogok aludni már. Bár mindegy nekem semmi értelme így az életemnek. Céltalanul, magányosan - de csak annyiban, hogy Fogatlannal nem lehet úgy beszélgetni, mint egy emberrel - és szomorúan.
~ Menjünk haza és kész. Max ugyan az leszel, mint aki voltál. ~ mondta a hangocska a fejemben. De igaza van, mint mindig. Menjünk haz... miket beszélek én itt, még nem, most nem, majd ha felkészülök rá.
* Hibbant *
Ott is eltelt az a fél év. A faluban csak néhány dolog változott, de azok se annyira feltűnőek. Nem nagyon tudtak haladni az emberek a falu átalakításában. Nem értek semmit Hablayt nélkül. Jól tudták, hogy a fiú bármilyen problémát megtud oldani napok alatt. A legnagyobb változást talán az ikrek hozták be a Hibbant életébe. Egy segítség végett. Senki se hitte volna, hogy Hibbant két nem épp legokosabb embere valamit tenni fog a változásért. Egyszerű dolgot tettek ami színessé varázsolta Hibbant szomorú napjait. Egy szó és mindenki lázba jön. Ami nem más, mint: SÁRKÁNYVERSENY!!!
Sokat változott a sziget minden téren, de vaki nem volt ott és hiányolták
Astrid azóta a bizonyos nap óta mindig ugyan az álmodta. Néha volt egy nyugodt éjszakája. Bár érezte, hogy a fiúnak semmi baj, - nagyon mélyen érezte - de valami azért nem stimmelt a megérzésében. Érezte, hogy a fiúnak lenne valami baja Testileg, mint lelkileg. Összeszorul a szíve, ha csak arra gondol, hogy valami baja van. De tudja, hogy a fiú tudja, hogy ha baja lesz ő fogja addig ütni amíg lélegzik. Bár nem bántaná már, de csak tudja.
Astrid a Sárkányversenyeken aktívan részt vesz és ő az örök nyertes benne. A sárkányával gond nélkül összetud dolgozni a többiek nem annyira. Verhetetlen volt, mint a legtöbb dologban, de sose tudod egy őszinte mosolyt megengedni magának. Mint ahogy régen a fiút kirekesztetnek tekinteték, most a lány érezte magát annak. Nem volt az, de ő magát annak érezte. Kirekesztetnek tekintete magát, magányos volt és szomorú. Még ha nem is a szerelmével nem beszélhet, de ha látná, ha látná, hogy jól van megnyugodna és jobban lenne. Talán... ő maga se tudta eldönteni, hogy jobban vagy rosszabbul lenne. Talán mindkettő egyszerre.
Csak térne vissza már. - mondogatta magának.
- Néha én se értem magam. - morogtam.
- Akkor jó. - mondta és elment.
- Este indulunk pajti. - fordultam oda Fogatlanhoz.
A nap zökkenő mentesen ment le csak annyi történt, hogy Fogatlan műfarkának váltó pedálját alakítottam át a mostani lábamhoz. De semmi nem történt. Este elindultunk, Hibbant irányába, de mégse oda.
Eltelt egy félév és semmi. Se anya és mi se vagyunk Hibbanton. Nincs merszem vissza menni oda, pedig már sokszor indultunk el arra, de minidig visszafordultam. Gyáva vagyok visszamenni oda is. Nem vagyok oda való, de nekem ott az életem és így vissza kell mennem. Most segítsenek nekem az istenek.A térképem egyre jobban bővül és bővül. Hibbant egy kis pont ott, de az irányító. Valaki vagy valami adjon erőt nekem arra, hogy haza tudjak menni. Már szinte semmi sincs ami segítene rajtam. Minden második éjszaka tudok aludni emiatt valamennyit. Ha így haladok ehhez fogok hozzá szokni és így fogok aludni már. Bár mindegy nekem semmi értelme így az életemnek. Céltalanul, magányosan - de csak annyiban, hogy Fogatlannal nem lehet úgy beszélgetni, mint egy emberrel - és szomorúan.
~ Menjünk haza és kész. Max ugyan az leszel, mint aki voltál. ~ mondta a hangocska a fejemben. De igaza van, mint mindig. Menjünk haz... miket beszélek én itt, még nem, most nem, majd ha felkészülök rá.
* Hibbant *
Ott is eltelt az a fél év. A faluban csak néhány dolog változott, de azok se annyira feltűnőek. Nem nagyon tudtak haladni az emberek a falu átalakításában. Nem értek semmit Hablayt nélkül. Jól tudták, hogy a fiú bármilyen problémát megtud oldani napok alatt. A legnagyobb változást talán az ikrek hozták be a Hibbant életébe. Egy segítség végett. Senki se hitte volna, hogy Hibbant két nem épp legokosabb embere valamit tenni fog a változásért. Egyszerű dolgot tettek ami színessé varázsolta Hibbant szomorú napjait. Egy szó és mindenki lázba jön. Ami nem más, mint: SÁRKÁNYVERSENY!!!
Sokat változott a sziget minden téren, de vaki nem volt ott és hiányolták
Astrid azóta a bizonyos nap óta mindig ugyan az álmodta. Néha volt egy nyugodt éjszakája. Bár érezte, hogy a fiúnak semmi baj, - nagyon mélyen érezte - de valami azért nem stimmelt a megérzésében. Érezte, hogy a fiúnak lenne valami baja Testileg, mint lelkileg. Összeszorul a szíve, ha csak arra gondol, hogy valami baja van. De tudja, hogy a fiú tudja, hogy ha baja lesz ő fogja addig ütni amíg lélegzik. Bár nem bántaná már, de csak tudja.
Astrid a Sárkányversenyeken aktívan részt vesz és ő az örök nyertes benne. A sárkányával gond nélkül összetud dolgozni a többiek nem annyira. Verhetetlen volt, mint a legtöbb dologban, de sose tudod egy őszinte mosolyt megengedni magának. Mint ahogy régen a fiút kirekesztetnek tekinteték, most a lány érezte magát annak. Nem volt az, de ő magát annak érezte. Kirekesztetnek tekintete magát, magányos volt és szomorú. Még ha nem is a szerelmével nem beszélhet, de ha látná, ha látná, hogy jól van megnyugodna és jobban lenne. Talán... ő maga se tudta eldönteni, hogy jobban vagy rosszabbul lenne. Talán mindkettő egyszerre.
Csak térne vissza már. - mondogatta magának.
1 megjegyzés:
Vuhhhhuuu annyira várom az új részt *-*
Megjegyzés küldése