- Dagur?! - nyögtem ki.
- Hablaty, de jó téged látni. - mondta.
- Komolyan? - kérdeztem, miközben felálltam.
Ha Dagu örül annak ha lát akkor ott valami nincs rendben.
- Igen. Halottam, hogy legyőzted egy magad a Vörös Halált. - mondta.
- Én legyőzni egy sárká...
- Én is így reagáltam rá. - mondta. - Mind tudjuk, hogy te még egy szekercét se bírsz el. - mondta.
Oh, hogy ebben még két évvel ez előtt mennyire igaz volt, de most már nem... annyira. Jó igen nem bírok el még úgy egy szekercét, de senki se tökéletes, de most már haladok az örökös Hablaty felé. Ennyi nekem bőven elég.
- És mondd csak Dagur mióta vagy itt a szigeten? - kérdeztem.
- Napok, hetek vagy hónapok óta. Nem tudom. Vadászat alatt minden össze mosódik. - mondta.
- Vadászat alatt? - kérdeztem vissza.
- Igen. Azért vagyok a szigeten, hogy sárkányokra vadásszak. - mondta. - A Siklósárkány fürge volt, de nem elég fürge. - vett elő egy tüskét. - Ezt a lábamba kaptam. Eszméletlen volt. A Szörnyen nagy rémség, már nem is olyan ijesztő. - mutatott egy koponyára. - A Gronckel... -vett elő egy jókora hús darabot.
- Az ugye nem...
- Nem ez jak. A gronckelek meg jóval gyorsabbak, mint ahogy azt ellehet képzelni. - mondta előkapott egy nyílpuskát és elkezdett üvöltözni.
Mindig is tudtam, hogy örült, de, hogy ennyire az lenne azt sose. Néhány perc múlva leült és rám nézett.
- Mondd csak Hablaty te miért is vagy itt? - kérdezte a puskáját simogatva.
- Én... én... hát... én is sárkányokra vadászok. Egyedül. - mondtam nem valami határozottan.
- Ez nagyszerű! - kiáltott fel.
- T...tényleg? - kérdeztem vissza.
- Igen. Hallottam, hogy van egy éjfúria a szigeten. Azt ketten levadászhatjuk. Na mit szólsz? - kérdezte.
Odinra kellett nekem ide jönnöm. Miért kellett nekem a rossz előérzetem után jönnöm. Ha igent mondok neki akkor távolt tudom tartani Fogatlantól, ha viszont nemet akkor meg gyanút foghat. Most dönts jól Hablaty.
- Legyen. - mondtam végül. - De miből gondolod, hogy az éjfúria most itt van? - kérdeztem.
- Érzem itt bent, hogy itt van. - mondta miközben a szívére tette a kezét. - Ugye te is érzed Hablaty? - kérdezte és kezemet az ő majd a saját szívemhez tette. Hülyébben még nem éreztem magam.
- Én nem... nem érzek semmit. Én csak hülyén... érzem... magamat. - mondtam.
Ellökött - hogy én annak mennyire örültem - és azon az idegesítő módon nevetni kezdett. Életemben nem éreztem magam még olyan hülyén, mint akkor. Minél távolabb kell tartanom Fogatlantól Dagurt és nekem is valahogy lekel lépnem tőle, hogy eltudjunk menni Fogatlannal.
- Össze szedem a dolgaimat és mehetünk, tesókám. - mondta.
- Tesókám? - kérdeztem vissza.
- Igen. - mondta és elment valamerre.
- Ez aztán a furcsa helyzet. - mondtam ki.
Néhány perc múlva vissza jött és elindultunk. Be sem állt a szája, de nem mintha figyeltem volna rá. Olyan csöndbe mentem mellette, mint amikor megláttam a műlábamat. Nálam az ilyen csend nagyon ritka, de annál mélyebb és hosszabb ideig tart. Mentünk egy darabig még, majd Dagur megtorpant és megszólalt.
- Csak nem az éjfúria az? - kérdezte.
- Nekem ez nagyobbnak hangzik. - mondtam.
Nem tudom, de ez nekem egy Szörnyen nagy rémségnek hangzott. Sokat hallottam a fészekben éjszaka - mert miért ne akkor - randalírozni. Így bármikor felismerem a járását. Épp, hogy kimondtam magamban, hogy egy rémség, az meg is jelent.
- Akkor is lelövöm, ha nem az éjfúria. - mondta.
- Ne! Ne, mert az éjfúria... kiszagolja és elmenekül. - mondtam.
- Olyat is tud? - kérdezte Dagur.
- Hogy... hogyne. Olyanokat tud amiket el se tudsz képzelni. - mondtam bele valamennyi igazságot.
Tovább indultunk, de rögtön meg is álltunk, mert a bokrokból valami hangot hallottunk.
~ Odin add, hogy ne Fogatlan legyen vagy valaki a csapatból. Kérlek! ~ fohászkodót a hangocska.
- Ez kisebbnek hangzik. - mondta Dagur és elmosolyodott.
Oh, ha nem mondod nem fogom tudni. - gondoltam magamba.
Még mielőtt Dagur lőhetett volna Klaus lépet ki a bokorból.
- Hablaty. - mondta, ahogy kiszúrt és csak azután nézett Dagurra. - Dagur.
- Klaus. - szóltam.
- Hablaty mi nagyon másképp értelmezzük az egyedül szót. - mondta Dagur és arrébb ment.
- Te mit keresel itt? - kérdezte Klaus halkan.
- Sárkányra vadászunk. - mondtam úgy, hogy Dagur is hallja.
- Mire? - kérdezett vissza teljesen elképed arccal.
- Igen jól hallottad. - mondtam.
- Ráadásul éjfúriára. - szólt közbe Dagur, majd tovább állt tőlünk nem messzire.
- Ha te itt vagy akkor Fog...
- Tudom, próbálom tőlem minél messzebb elvinni. Most északon alszik az egyik barlangban és így biztonságban van, nem lesz semmi baja, legalább is remélem Te meg keresd meg a többieket és menjetek haza. Ha megtudja, hogy... Akkor támadni fog. - suttogtam.
- Rendben, de te mit fogsz csinálni? - kérdezte.
- Nem tudom. Gyere velünk egy ideig és csak utána menj el, úgy nem lesz annyira feltűnő. - mondtam.
- Mikor jössz haza? - jött egy újabb kérdés.
- Van egy olyan érzésem, hogy nem sokára. De nem a közelgő napokban, abban biztos vagyok. - magyaráztam.
- Miből gondolod, hogy nem most lesz?
- A mai este úgy érzem nem úgy fog elsülni, ahogy tervezem, így lesz némi gondom. Aztán már haza megyek.
- Rendben, szerintem menjünk. - mondta.
- Igen, nem jó megvárakoztatni egy őrültet. - mondtam.
Erre mind ketten elmosolyodtunk.
- Amúgy mi történ a lábaddal? - kérdezte.
Az a mosoly, ahogy jött úgyis ment el.
- Ez egy nagyon hosszú történet. - mondtam.
- Időnk az van. - mondta.
- Van, csak nem most. - válaszoltam.
- Igaz.
- Majd, ha vissza megyek elmondom. - mondtam.
- Rendben. - egyezett bele.
Elindultunk Dagur után, aki nem messze várt egy fa mellett minket.
- Na végre mehetünk, tesókám. - szólt hozzám.
Esküszöm, ha még egyszer tesókámnak hív én átküldöm rajta a tűzkardomat felavatás kép.
- Tesókám? - gúnyolódót Klaus.
- Ne is mondd. - mondtam.
Egy darabon szótlanul mentünk, majd Dagur szólt megint hozzám.
- Tudod Hablaty mi nagyon sok mindenben hasonlítunk. - mondta.
- Igen és mikben is? - kérdeztem vissza.
- Mindketten törzsfők fiai vagyunk.
- Ez igaz. - mondtam
- Mindketten szeretünk parancsolgatni. - mondta.
- Ez inkább Klausra igaz. - mondtam.
- Álmodban. - szólt közbe az említett.
- És - rá se hederítve folytatta - mindkettőnk apját lekel igázni és uralkodni helyettük.
- Igaz... vár mi? Az én apámat nem kell leigázni. - mondtam.
Újra mozgolódott valami a bokorban előttünk. Klausra néztem aki meg rám. Ez már biztos nem lesz se Takonypóc, se az ikrek, se Astrid, se senki más. Ez csak is Fogatlan lesz.
~ Az istenek segítsenek rajtunk most. ~ mondta már megint az a hangocska ott bent.
Kellett nekem megszólalni. Egy kék plazma bomba robbant fel Dagur előtt amitől igaz repült egyet, de mégis kilőtt egy nyilat, ami szerencsére nem találta el Fogatlan. Ha számítottam is rá, hogy ő lesz az meglepődtem.
Már megint veszélyezteti az életét értem. Amit köszönök neki, de nem kellene. Megtudom védeni magam Dagurtól. Ott van a kardom most már. És elméletben jó kard forgató vagyok már most, ahogy Thyra mondta. Jeleztem Fogatlannak, hogy menjen, miután az ámulatomból felkeltem. El is ment.
- Azt mondtad...
- Tudom mit mondtam. Siess és menjetek! -szóltam rá.
Dagur felkelt és elment a nyiláért és szólt nekem.
- Gyere Hablaty amíg friss a nyom. - mondta örvendezve.
Oh, hogy én ennek mennyire, de.... nem örülök.
- Megyek. - szóltam neki. - Menjetek és ne foglalkozz azzal, hogy mi lesz itt, csak menj. - szóltam hátra Klausnak és már mentem Dagur után.
Egy kis idő után megint Fogatlanba akadtunk.
- Na most már nem menekülsz. - szólt Dagur és emelte a nyílpuskáját a legjobb barátomra.
- Dagur ne! -szóltam.
- Miért? - kérdezte.
- Azért, mert én láttam meg először és én vezettelek el hozzá. - mondtam.
Na ebből csak annyi volt igaz, hogy én láttam meg először... 3 éve.
- Nem érdekel, nekem annak a sárkánynak a koponyájából sisak kell. - mondta.
- Én lövök. - mondtam és vettem ki a kezéből a puskát.
- Te nem is hoztál semmit úgy, hogy én lövök. - vette vissza a puskát.
Már készült lőni amikor néhány kis sárkány repült ki a mellettünk lévő bokorból. Dagur megint félre lőtt így Fogatlan eltudott menni... megint. Benéztem a bokorba és Klaust láttam inteni nekem. Bólintottam és elment. Dagur már megint a nyila után ment. Ha valami baja lesz a sárkányomnak miatta én nem tudom mit csinálok. Lehet, hogy nálam is beindul az alfa énem. Á kétlem, habár ki tudja már. Habár azt tudnom kéne, hogy nekem van olyanom. Tovább indultunk. Dagur ellőtt egy tüzes nyilat a tenger fele.
- Az meg minek? - kérdeztem.
- Tudod én se egyedül jöttem ám. - mondta.
- Dagur néhány ember nem számít semmit az éjfúria halálos. - mondtam.
- Nem mondtam semmit, hogy csak pár embert hoztam magammal. Ha nem tudnád én az armadámmal járok. - nevetett valami eszméletlen őrülten.
- Na jó ez már valamennyit számít. - motyogtam magam elé.
~ Oh ember tudtam, hogy nem kellett volna oda menni. ~ mondta a hang.
Fogd már be. - szóltam magamnak. Ezek után tekintsem magam normálisnak.
Már a szirten voltunk, ahol Fogatlan egy szikla mögött rejtőzött, de tudtam, hogy nem messze áll attól, hogy a vízbe essen. Dagur megint lőni készült. Nekem meg döntenem kéne mihamarabb.
- Na jó Dagur ennek itt a vége. - szóltam határozottan.
Nem vagyok valami határozott, de ha az megesik akkor engem nagyon komolyan kell venni.
- Jó te láttad meg először. Max haza viheted a szárnya végét. - mondta.
- Nem! Én az egész sárkányt viszem magammal. - mondtam és magamhoz hívtam Fogatlant.
Ahogy hozzám repült feldöntötte Dagur aki még mindig nem tudta eldönteni, hogy ez igaz-e vagy sem.
- Az ott egy...
- Igen az ott egy nyereg. - mondtam.
Csodálatos felébred a kábulatból.
- Te hazudtál nekem. - förmedt rám.
- Nem csak próbáltam védeni valakit aki fontos nekem. - válaszoltam nyugodtan.
Egyes emberek milyen hamar feltudják kapni a vizet.
- De, hogy nem hazudtál nekem, félre vezettél és bolondot csináltál belőlem. - mondta.
- Ahhoz neked nem kell segítség, hogy bolondot csinálj magadból. - mondtam.
- Ha te hazudtál nekem akkor apádék is. - mondta.
- Hibbanton nincs béke. Én eljöttem onnan mert már nem tudtam ott élni. Apám sose békélne meg a sárkányokkal. - hazudtam neki és felültem Fogatlanra.
- Ne hazudj nekem! - förmedt rám. - Csalódtam benned Hablaty, az édes tesókám lehettél volna, de most nem vagy más, mint az esküdt ellenségem. - mondta.
- Az meglehet, de neked nincs semmid ellenem, de én nem félek használni a sárkányom. - fenyegetem.
- Ezért még megfizetsz! - támadt volna nekünk, de megállt attól, ahogy Fogatlan rámorgott.
- Én meggondolnám mit teszek. - mondtam és elindultunk, de Fogatlan előtte még bele lőtt a földbe Dagur előtt, hogy eltudjunk menni. Még nem voltam annyira távol a szigettől így hallottam miről fenyegetőzik.
- Ezt megkeserülöd te kis mitugrász és Hibbant is. Senki se verheti át Dagurt, a tébolyultat! - kiabálta a másik irányba, de a lényeg az, hogy hallottam.
ÍÍÍÍ, hogy ebből mekkora probléma lesz és én ezt sejtettem. Kellett nekem most erre járnom. Azt hiszem nagyobb hibát nem is követhettem el. Ahogy Hibbant fele mentem hajót láttam onnan távolodni és meg is ismertem még sötétben is. Kalmáré volt.
- Fogatlan oda. - szóltam neki.
El is kezdett oda ereszkedni. Ha Johannra eddig nem jött szívbaj akkor majd most fog. Leszálltunk a fedélzeten, de nem történt semmi. Johann egy pillanattal később rohant hozzánk valahonnan.
- Hablaty úrfi, minek köszönhetem ezt a kései látogatást? - kérdezte.
- Erre repültünk és Fogatlan elfáradt. Nem gond, ha itt megpihenünk? - kérdeztem.
- Nem, dehogy baj. Téged és a szárnyas barátodat mindig szívesen fogadlak a hajómon. - mondta.
- Köszönöm. - mondtam.
Fogatlannak nem nagyon tetszett a szárnyas barát kifejezés. Vissza ment arra amerről jött. Én letelepedtem Fogatlan mellé és vártam a reggelt. Majd akkor megkérem Johannt valamire.
Egész este nem aludtam semmit, nem mintha tudtam volna, tegnap aludtam így ma nem volt rá szükségem. Így tudtam agyalni. Néha már hallottam, ahogy kattog az agyam a sok tervtől. De az lehet, hogy csak a hajóban kattogott valami. Ez esettben tök mindegy most egyre megy. Ahogy közeledett a reggel, Johann is úgy jelent meg néhány hallal. Azt hiszem ezzel kitudja engesztelni a szárnyas barátomat. Adott nekem egy sült halat a többit meg lerakta az alvó sárkány elé.
- Köszönöm. - mondtam amikor elvettem a halat. - Kérhetek valamit tőled Johann? - kérdeztem.
- Persze, Hablaty úrfi. - mondta.
- Arra kérnélek, hogy figyeld az ádázokat. Addig amíg az armada el nem indul. Csak akkor indulj el Hibbantra, ha tényleg az armada indult el. De megértem ha nem szeretnéd megtenni. - mondtam.
- Miért kellene? - kérdezte.
- Az este folyamán megtudták, hogy Hibbanton béke van a sárkányokkal és támadni fognak ebben biztos vagyok. - mondtam.
Hümmögött egy párat, majd válaszolt.
- Megteszem amit kérsz, de honnan tudjam, hogy hol keresselek? - kérdezte.
- Először Hibbanton próbáld. Ezek után a napokban haza megyek és nem is megyek már el. Ha oda jöttél addig keres a szigeten amíg meg nem találsz. Érteted? - kérdeztem.
- Igen. - mondta.
- Rendben. Amint felkel - mutattam Fogatlanra - mi megyünk. - mondtam.
- Rendben, megteszek majd minden tőlem telhetőt. - mondta és elment.
Fogatlan megette a halait, mert míg én Johannal beszélgettem ő felkelt és elkezdett enni és mentünk is. Ebben az időben maradok ezen a környéken, de még nem most megyek haza, kell egy kis idő. Még egy kis idő kell. Nem sok, de kell.
Már csak egy nap van hátra addig a napig és még mindig nem mentem haza. De ahogy jártam a fellegeket nem láttam ellenséget Hibbant fele indulni, mert ha láttam volna akkor már rég otthon lennék és készülnénk rá. A nap gyorsan telt azzal, hogy a vizet figyeltem az ellenséget keresve rajta, de semmi, még anyát se láttam. De nem hinném, hogy épp erre jönne, Hibbanthoz. Az csoda lenne. Az este is elérkezett és már ébren se bírtam maradni. Bementem a barlangba, ahol Fogatlan már aludt leültem mellé és pillanatok alatt elaludtam.
* Hibbant *
Azon az estén még haza tértek, de senki se tudta miért, Klauson kívül. Igaz amíg a fiú nem ért oda hallottak néhány különös hangot a szigeten, de nem törődtek vele, hisze ezt már nagy részben megszokták már Hibbanton is. Tudták, hogy csak a sárkányok veszekednek és azért adnak ki ilyen hangokat. Majdnem két hét telt el azóta, hogy visszajöttek és Hablaty még nem tért vissza, pedig megígérte. Klaus tudja, hogy a fivérét nehéz elkapni, így nem gondolt arra, hogy baja esett. De tudta, hogy van valami ami vissza tartja. Lassan neki is mennie kellett Lápszirtre, de nem akart úgy menni, hogy talán úgy jön vissza, hogy Hablaty már ott van. De még is kénytelen volt. Megígérte, hogy megy az apjának és a nagybátyjának is. Késő délután sárkányra ült és elment.
Astrid azóta is szidja magát, hogy nem nézett utána, hogy tényleg látta-e a fiút vagy sem. Miután eljöttek a szigetről előtört a szívéből az a tudat, hogy akit látott az a fiú volt. Csak már teljesen megváltozva, de az ő volt. Csak nem volt felkészülve a viszontlátásra és jobbnak látta elbújni. A lány arra gondolt ez esetben, hogy a fiú nem tudta volna elképzelni, hogy ő mit gondolna arról, hogy mennyire változott meg az eltelt idő alatt. Gondolt inkább erre, mint egy olyan tényre amit nem akar elfogadni. Ami arról szól, hogy a fiú már nem szereti és azért bújt el előle. Ha erre gondolt elfogta a sírhatnék. Pedig jól tudta magáról, hogy őt nem lehet egy könnyen a sírás határára vinni, de ha csak ilyenre gondol sírhatnékja támad. A legtöbbször ezért csak a legelső esetre próbál gondolni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése