- Állj! - " szóltam " Fogatlannak.Szó szerint farkas szemet néztem a sárkánnyal. Ennyire még Fogatlantól se féltem, mint ettől a sárkánytól. Ha igaz amit olvastam róla, akkor mi Fogatlannal perceken belül a tenger mélyén leszünk, ropogósra sülve, mint az a hal amit én szoktam reggelire enni. Halkan szóltam Fogatlanhoz.
- Na jó, pajti. Elszámolok 3-ig és olyan gyorsan tűnünk el innen, mint meg soha. Rendben? - kérdeztem.
Bólintott.
- Akkor jó. 1... 2... 3! - számoltam, még ki se mondtam a 3-at, de már azt az utat láttam amit ide fele jövet láttam.
Hallottam az ölvész idegtépő ordítását és azt is, ahogy lő. Hátra néztem és láttam elindulni felénk a lövedéket.
- Öhh... Fogatlan fel! Fel gyerünk! - " szóltam " neki megint.
Még időben húztunk fel, mert egy pillanattal később a lövedék alattunk haladt el. Ott ahol nekünk kellett volna repülnünk.
- Tűnjünk el innen, de most. Nem hiszem, hogy olyan szeretnél lenni, mint egy sült hal. - mondta neki.
Nem is kellett neki kétszer mondanom. Épp, hogy pislogtam egyet és már ott se voltunk. Talán az a félórás út most nekem nem annyinak tűnt. Olyan érzésem volt, mintha 3 napja menekültem volna onnan, pedig nem igaz. Amint megláttam a sziget körvonalait Fogatlan belehúzott egy utolsó hajrába. Pár perccel később már a falu főterén a műhely előtt landoltunk. Mindenki össze - vissza rohangált csak én álltam - ültem Fogatlanon - egy helyben. Az istenek segítsenek most. Mégis, hogy a bánatba lehet Dagurnak egy ÖLVÉSZE. Bélhangos lépet mellém.
- Na mi az Hablaty, csak nem az éjfúria vitte el még jobban a kedved? - poénkodott.
- Nem. - vágtam rá elég mogorván.
- Jól van nem kell felkapni a vizet ennyitől. - mondta. - Mi a gond? A rémület az arcodon nem add semmi biztató instrukciót. - mondta.
- Nem is az. - válaszoltam még mindig mogorván és leszálltam Fogatlanról.
- Mi van akkor? - kezdett dühbe jönni.
Nyeltem egyet.
- Az Ádázok nem sokára itt lesznek. - nyögtem ki.
- Mi? - kérdezték egy páran a rohangálok közül.
- Ezt honnan veszed Hablaty? - kérdezte Astrid apja.
- Innen északra láttam az erre közeledő hajókat. Több száz hajó tarthat erre felé. - hadartam
- A felderítőket! - kiáltotta el magát Takonypóc apja.
- Hablaty, menj és szólj a többieknek. - szólt rám Bélhangos.
Bólintottam és vissza ültem Fogatlanra. Én még az alatt a 2 perces úton is képes voltam bele mélyedni a gondolataimba. Ha most így reagáltam az ölvészre akkor mi lesz később - egy óra múlva. Igaz Fogatlan képes arra, hogy Dagur ellen fordítsa, de akkor is egy ölvész. Erre a sárkányra már tényleg illik " a villám és a halál istentelen ivadéka " cím. Ha most nem térünk ki a lövése elől nem tudnám elképzelni mi történt volna Fogatlannal, ha eltalálja. Hisz mégis csak villámokat lő minden fele. Most aztán segíthetnek az istenek. Az aréna előtt szálltunk le, bementünk Fogatlannal, de nem volt ott senki. Így legalább kitudom adni magamból a feszültséget és azt a cseppnyi félelmet is... TALÁN... Elővettem a kardomat és forgatni kezdtem, mellé még morogtam is, egyre hangosabban. Lehetséges, hogy káromkodtam is, nem tudom ilyenkor nem nagyon tudom mit csinálok. Csak morgok és nem figyelek semmire.
Kis idő elteltével lépeseket hallottam a bejárat felől. Elhajítottam arra a kardomat ami persze éget is, de mivel nem a befelé igyekvőre céloztam csak a falba állt bele.
- Odinra! - kiáltotta valaki.
Oda néztem és Astridot láttam meg amint a még mindig égő kardot bámulja miközben mély levegőket vesz. Oda mentem hozzá.
- Jól vagy? - kérdeztem.
- Annak ellenére, hogy frászt kaptam egy felém repülő égő izétől, ami végül csak a falba állt bele. Jól vagyok, de komolyan jobban nem is lehetnék. - morogta.
- Bocs, nem akartam, csak egy kicsit kiakadtam. - mondtam.
- Az vettem észre. Nem lehetett két értelmes szónál és egy érthető káromkodáson kívül semmit se hallani tőled. Mi van az ölvésszel? - kérdezte.
- Dagurnak van valahonnan egy. - mondtam.
- Milye van Dagurnak valahonnan? - kérdezte a belépő Takonypóc.
- Egy ölvésze. - mondta Astrid.
- Egy mije? - kérdezte Takony és Hal egyszerre.
- Király! - szólalt meg Fa.
- Ultra király! - kontrázott rá Kő.
- Várj mi is a király? - kérdezte Fa.
- Nem tudom. - mondta Kő.
Nálam most jött el annak az ideje, hogy fejjel fussak a falnak, de az se jött össze inkább csak fejbe vágtam magam a hülyeségüktől.
Astrid is lassan ott tartott ahol én. Takonypóc és Halvér meg a még mindig égő kardot nézték ami a falból állt ki. Megfogtam és össze zártam.- Baro. Nekem is kell egy olyan... olyan ízé. - szólalt meg Fa már megint.
- Mi van az ölvésszel? - kérdezte Astrid újra.
- Mi lenne él és virul, mi meg majdnem hal kaja lettünk Fogatlannal. - mondtam.
- Király! - szólalt meg már megint Fa.
- Ultra...
- Ha valamelyikőtök még egyszer megszólal, hogy király vagy valami más értelmeset az a falun fog végig rohanni Fogatlannal a nyomában. - szóltam rájuk.
- Rendben főnök. - mondták egyszerre.
- Nem vagyok főnök. - mondtam.
- Még. - mondta halkan Astrid mögöttem.
- Mit csinálunk az ölvésszel? - kérdezte.
- Fogatlan...
- Ő se tud vele mit kezdeni, az mégis csak egy ölvész. - vágtam közbe mielőtt még Astrid elszólhatta volna magát.
Jelentőség teljesen néztem rá. Ő egy bocsit suttogott.
- Astrid te se lehetsz ennyire bolond, egy éjfúria mit tud kezdeni egy ölvésszel. - szólalt meg Halvér.
Összehúzott szemekkel néztem Halvérre. Elég pipának nézhettem ki, bár nem hiszem, hogy valaki látta.
- Elég sokat. - válaszolt Astrid.- Halvér ne feledd, hogy ez csak egy ötlet volt. Amúgy Astridnak igaza van Fogatlan elég sokat tud kezdeni egy ölvésszel szembe. Ha már egy alfát legyőzött akkor ez neki semmi se lesz. - mondtam.
De a sok hülyének még ebből se esik le semmi. Astrid kérdő tekintetét éreztem magamon. Megrántottam a vállam.
- Vannak alfa sárkányok? - kérdezte Halvér
- Persze a közelben is van egy. - mondtam, de mintha leesne neki vagy másnak.
Ezek itt sík hülyék előttem.
- Jó mindegy, hogy vannak alfa izék vagy nincsenek. Dagurék mikor érnek ide? - kérdezte Takonypóc.
- Max. másfél óra. - mondtam.
- Ez már nem baro. - szólalt meg Fa.
- Ez már tényleg nem az. - mondta én is.
- És akkor mi lesz most? - jött a kérdés a belépő Klaustól.
Mögötte Bélhangos jött.
- Fogatlannal eltudjuk intézni, de az is időbe telik. És utána ott van még Dagur is. - mondtam.
- Mit kell elintézni Dagur előtt? - kérdezte Bélhangos.
- Az ölvészt. - szólalt meg Takonypóc.
- Nekem kell egy olyan. Király! - mondta Fafej.
- Az. - vágta rá Kőfej.
- Abba hagynátok ezt. Nem segítettek. - szóltam rájuk.
- Igen főnök, meg lesz. - mondták egyszerre.
- Nem vagyok főnök. - kezdtem kiborulni.
- Fogatlan, hogy lenne képes elintézni? - kérdezte Halvér.
- Fogatlan egy éjfúria, abba a fajba tartozik amiről még mindig a legkevesebbet tudjuk. - mondtam.
- Már aki. - szólalt meg Astrid.
Figyelmen kívül hagytam a megszólalását. Takonypóc mögött Fogatlan elkezdett morogni és felé közeledni.
Elég morcos volt. Gondolom le eset neki, hogy ki miatt mentünk el.- Takonypóc szerintem jobb, ha futsz. - szólaltam meg.
- Miért kellene futnom? - kérdezte.
- Miatta. - mutattam Fogatlanra.
Még mielőtt bármit tehetünk vagy mondhatunk volna Fogatlan beindult és üldözni kezdte Takonypócot. Ami igazság szerint nagyon is tetszett. Végre megkapja valakitől mindazt amit érdemel azért amit velem tett.
- Kampó! Csinálj valamit! - ordított a sárkányának.
Na az, mintha csinált volna valamit. Élvezte a műsort, ahogy mi is kivéve talán Bélhangos. Az ikrek csak röhögtek, mint mindig. Halvér hitetlenkedve nézte, ahogy Bélhangos is. Mi Astriddal meg csak mosolyogtunk rajta. Klaus csak elengedett egy halvány mosolyt.
- Szólj a sárkányodnak, hogy hagyja abba. - szólt rám Bélhangos.
- Bármit mondok folytatja, önfejű. - mondtam.
- Akárcsak a gazdája. - szólalt meg Astrid.
- Kösz a bókot. - fordultam felé.
- Akkor is szólj rá. Te vagy a gazdája csak hallgat rád. - mondta.
- Már amikor nem ilyen makacs. Amúgy is ezt addig foglya csinálni amíg Takonypóc bocsánatot nem kér tőlem. Fogatlan tudja mit tett. - mondtam.
- Soha, akkor inkább menekülök! - kiáltotta nekem.
- Felőlem. - mondtam.
Egy darabig még néztük, ahogy fől - le rohangál, ordibálva és Fogatlannal a nyomába. Háttal álltunk a bejáratnak így nem láttuk ki járkálhat erre, de hallottam a lépéseket a kövön. Megfordultam és anya közeledett.
- Fogatlan! - szóltam neki.
Mindenki összerezzent a hangomtól, de Fogatlan megállt. Takonypóc meg neki rohant a falnak, amin persze az ikrek csak röhögtek. Fogatlan oda jött hozzám, sőt onnan folytatta az útját anyához. Már mindenki arra figyelt amire én, vagyis anyára. Klaus - mint, ahogy számítottam rá - lefagyott, se kép, se hang. Innen max Bélhangos ismerhette meg anyát. És persze meg is ismerte.
- Valka? De az nem lehet hisz meghalt. - mondta.
Mindenki értetlenül nézett engem és már a mellettem álló " idegent ". Astrid nézett ránk egyedül normálisan. Anya már szólalt volna meg amikor közbe szóltam.
- Apa majd úgyis bejelenti . - mondtam neki.
Na ebből már senki se értett semmit Astridon kívül. Bélhangos haladt el mellettünk és motyogott.
-Képzelődök vagy ez a valóság. Ez lehet a jele annak, hogy lejárt az időm és várnak már a Valhallában. - motyogta.
Furán néztem után.
Körülbelül úgy, mint amikor John bácsi számomra ismeretlen nyelven kezdett el beszélni valakihez.- Pont most foglya bejelenteni apád. - mondta anya.
- Akkor menjünk. - mondtam.
Mindenki elindult kivéve Klaus. Visszamentem hozzá és elkezdtem kifelé tolni a bejáraton.
- Azt mondtam menjünk. - mondtam az életbe vissza tért testvéremnek.
- Hova? - jött az értelmes kérdés tőle.
- Apa bejelent valamit. - mondtam.
- De mit? - és még egy értelmes kérdés.
- Majd megtudod, csak menj már. Nem foglak egészen addig eltolni. - mondtam.
- Jól van megyek már. - mondta és a többiek után siettet.
Anya a kapuban várt rám.
- Fogatlan miért kergette a Jorgerson fiút? - kérdezte.
- Hát Takonypóc volt az oka annak, hogy elkellet menünk innen. De már ez rég kijárt neki. - mondtam, de anya kérdő tekintette miatt folytattam. - Takonypóc keserítette meg a leginkább az életem.
- Akkor se így kellett volna elintézni. - mondta
- Tudom, de arról nem tehetek, hogy amilyen figyelmetlen neki rohan fejjel a falnak úgy, ahogy Kőfej szokott. Alapjába véve meg Fogatlan kezdte az egészet. - mondtam.
Erre bezzeg morcosan néz rám.
- Ne néz rám így tudod, hogy igazam van. - mondtam neki.Erre persze " megsértődött " és elvonult.
- Mert, hogy? - kérdezte.
- Nem egyszer meséltem neki az életem megkeserítőjéről. Biztosan ért benne már. - magyaráztam anyának.
Ahogy a part mentén haladtunk a vizet kezdtem elfürkészni, hátha már itt vannak a közelben, de nem volt semmi különös a közelben. Anyának persze rögtön feltűnt, hogy nem oda figyelek.
- Valami baj van? - kérdezte.
- Itt vannak már a közelben. - mondtam. - Apának nem hiszem, hogy most kéne nagy bejelentéseket tennie, de ő tudja mit csinál. - mondtam.
- Rossz érzésed van? - jött az újabb kérdés.
- Nem most nincs, de tudom, hogy itt vannak valahol és várnak a megfelelő pillanatra. - magyaráztam.
- És ezen kívül is van még valami. Igaz? - kérdezte.
Ismer, mint Astrid.
- Igen. - mondtam.
- És mi az?
- Dagurnak van egy ölvésze és nem tudom mit csináljak vele. Amikor megláttam leblokkoltam, ha nem lennének jók a megérzései akkor Fogatlannal már olyanok lennénk, mint a hal amit enni szoktam. - mondtam.
- Ez érthető, de Fogatlan képes arra, hogy...
- Tudom, hogy az, de bármi történhet. Ha valami rosszul sül el akkor Fogatlannak lesz baja, mert minden áron engem akar megvédeni. Viszont én nem szeretném, ha valami baja esne. - mondtam.
Fogatlan odajött hozzám és dörgölőzni kezdett.
- Ne így állj hozzá ehhez. Nagyon jól tudod, hogy csak ti tudjátok őket legyőzni. - mondta.
- Tudom jól, de nem szeretném, ha miattam baja esne. Sok mindent éltünk már meg együtt, így nehéz lenne tőle akár egy percre is megválnom. - mondtam. - Már akkor vigyázott rám amikor még nem is voltunk annyira jobban, mint most. Nehéz lenne nekem nélküle, anya.
- Az látszik is. - mondta.
Közben a főtérre értünk, ahol már mindenki ott volt. Én hátul megálltam Fogatlannal, anya meg tovább ment, de visszafordult amikor észre vette, hogy nem vagyok mellette.
- Én itt maradok. - mondtam.
- Rendben. - mondta és elment.
Néhány percig egyedül maradtam, majd Astrid lépett mellém.
- Kedvesnek tűnik. - mondta. - Már, mint az édesanyád.
- Az is. - válaszoltam. - Ugyan úgy megért, ahogy te is.
- Hallottam amit mondtál neki és megértelek. - mondta. - És szerintem sem így kéne hozzá állnod az egészhez.
- Tudom. - válaszoltam egyszerűen.
- Tudod elég jópofa vagy amikor káromkodsz. - mondta.
- Ja épp annyira, mint te. - mondtam neki.
- Nem, most komolyan. Össze - vissza morogsz és abból semmi se lehet érteni néhány szónál. - mondta.
Láttam, ahogy apa felmegy a fegyver tár előtti teraszra.
- Mindjárt kezdi. - szóltam Astridnak.
Közelebb jött és mellém állt. Még egyszer utoljára körbe néztem a víz felszínén, de nem láttam semmit, így inkább apára kezdtem el figyelni. Éreztem, ahogy Astrid megfogja a kezem. Kérdőn néztem rá.
- Hibbant - sziget lakói - hallottam meg apa hangját és kezdtem el rá figyelni - olyan hírt közlök veletek ami sokatokat le fog döbbenni. - az nem kifejezés ~ gondoltam magamba - Mind tudjátok mi történt a feleségemmel az egyik portya alatt és mind az hittük, hogy meg halt, de ez nem igaz. Hála Hablatynak most újra közöttünk van. Köszöntsük itthon. - lehetett hallani, ahogy az emberek megdöbbennek és pillanatokkal később azt, ahogy örülnek. Láttam, ahogy anya felmegy apa mellé. Bár reméltem, hogy engem kihagy az egészből, de mégse mindegy is. - Hablaty, Klaus gyertek ide. - na még ilyen se volt, de egyszer mindennek meg kell történnie. Elengedtem Astrid kezét és elindultam apáék felé. A még mindig döbbent Klaus mellett haladtam el. Meglöktem a vállát értetlenül nézett rám. A fejemmel jeleztem neki, hogy jöjjön. Elindultam és már ő is jött utánam, persze csak Fogatlan mögött. Egymás után mentünk fel apáékhoz. Sőt Fogatlan is felvonult a maga módján, szép mondhatom, de legalább nem csinált semmit. Pedig nagy lett volna, ha elkezdene szórakozni mindenki előtt a tüskéivel. Na az lett volna egy vicces sztori.
Az emberek kezdtek gyűlni körénk és ezért úgy gondoltam jobb ha vissza megyek oda ahonnan jöttem. Semmi kedvem megint válaszolni a kérdésekre. Mindenki örült, bár ez az öröm se tart majd sokáig. Vissza mentem Astridhoz.
- Na milyen volt apád mellett állni az emelvényen? - kérdezte.
- Életem legfelemelőbb élménye volt. - viccelődtem.
Tudtam, hogy poénnak szánta magát a kérdést ezért válaszoltam neki így. Bélhangos haladt el mellettünk és még mindig motyogott magába.
- Ha nem is képzelődtem akkor is várnak rám. - motyogta.
Furán néztünk utána, majd egymásra néztünk végül elmosolyodtunk.
- Mi baja van? - kérdezte.
- Nem tudom biztosan, de majd beszélek vele. - mondtam.
- Rendben. - válaszolta és elkezdte figyelni az eseményeket.
Én meg őt figyeltem egy ideig. Néhány perc múlva olyan érzésem támadt, mintha valami közeledne felém. Megfordultam és az eget kezdtem el fürkészni. Kiszúrtam egy nyílvesszőt ami egyenes ívben Astrid felé haladt. Nem kicsit rémültem meg.
- Astrid, menj onnan! - szóltam rá.
- Mi? - kérdezte.
Mivel nem maradt idő félre löktem úgy, hogy végül mindketten a földön kötöttünk ki elég érdekesen. A földön fekve néztük a földből kiálló vesszőt, ami azon a helyen van ahol Astrid kevesebb, mint egy perce állt.
- Neked, mi nem érhető abból, hogy menj onnan? - kérdeztem.
- Nem értettem. - mondta teljesen megrémülve.
Felálltam és felhúztam őt is. Magamhoz öleltem és adtam egy csókot a fejére, hogy megnyugodjon.
- Rendben vagy? - kérdeztem.
Bólintott.
- Akkor jó. - mondtam és elengedtem mielőtt valakinek feltűnne.
Még jó, hogy senkinek se tűnt fel, hogy mi történt hátul, mert ha igen több, mint egy hónapig mi lennénk a pletykák főszereplői. Ami persze nem lenne jó egyikőnknek se.
- Fogatlan! - szóltam neki, mire lőtt egyet.
Mindenki felénk fordult.
- Itt vannak. - mondtam ki egyszerűen.
Ahogy kimondtam mindenki elindult és készült. Apa siettet oda hozzánk.
- Biztos vagy benne? - kérdezte.
- Gondolom csak ők lehetnek azok akik majdnem botra tűzték Astridot alig 2 perce. - mondtam.
- Menjetek! szólt.
- Megyünk. - mondtam. - Menjünk pajti!
A kikötő felé rohantunk Astriddal.
- Hablaty mi a terv? - kérdezte.
- Minél több hajót felrobbantani. Dagur és az ölvész a miénk, senki se foglalkozón velük. - mondtam.
- Letudjátok győzni őket? - kérdezte.
- Le. - jött a tömör válasz tőlem. - Mennem kell. Vigyázz magadra. - mondtam és megcsókoltam.
Senki se volt a közelbe szerencsére.
- Rendben, te is vigyázz magadra. Majd megyünk mi is. - mondta.
- Jó. Induljunk pajti. - szóltam Fogatlannak.
Pillanatokkal később már az égen voltunk.
~ Kell egy terv, de sürgősen. Gyerünk Hablaty gondolkozz. Mit ennének a régi Hibbantiak? Semmit csak várnák, míg az ellenség partra száll és úgy harcolnának. Ennyit a régmúltról. Akkor jöjjön egy Hablaty terv. Először az ölvész kell elintézni utána jöhet Dagur is. - mondta a hangocska ott bent.
- Pajti az ölvész vigyük el Dagur közeléből, hogy tudj rá hatni. - mondtam neki, majd bólintott. - Rendben akkor menjünk.
A hajók közelében vártam, hogy mikor bukkan fel az ölvész és nem is kellett sokat várnom rá. Épp, hogy a hajók közelébe értünk elő került. Amikor meglátott minket elindult volna felénk, de nem jutott a közelünkbe, mert egy kötél tartotta. Valahogy mégis elkel innen csalni.
- Fogatlan. Fel! - adtam ki az utasítást neki.
És már indultunk is fel. A magasból sokkal jobban tudjuk támadni és el csalni is. A felhők közül jobb mivel több irányból támadhatunk úgy, hogy nem lát minket az ölvész. Örülök annak, hogy Fogatlan tüze robban, nem pedig olyan, mint a többi sárkányé. Igaz ez egy emberen kárt okoz, sőt még meg is ölheti, de egy sárkány ellen megfelelő. Fentről Fogatlan mindig különböző pontokból lőtt, hogy össze zavarja az ölvészt. Össze is jött...meg az is, hogy irtó pipa lett és minden fele elkezdett lövöldözni. Ez pompás. Még a tartó kötele se úszta meg, így az is elszakadt. Így már valamivel egyszerűbb lesz elvinni innen.
- Rendben pajti vigyük el innen. - mondtam neki.
Bólintott és már indultunk is. Olyan, mintha minden a fejemből olvasna ki. Imádom benne, hogy mindig tudja mit szeretnék. Fogatlan rá lőtt, amitől igaz lejeb került pár métert, de az is, hogy dühösebb lett. Elkezdet minket üldözni. Fogatlan a sziget fele indult. Elég közzel volt már hozzánk még kitérni se tudtunk előle. Fogatlan hirtelen ledobott magáról, majd a szárnyi közé zárva zuhantunk le, mint előző nap. Még magamhoz se tértem a döbbenetből, de már védett a másik sárkánytól. Az még le se szállt velünk szembe, de már előttem állt. Viszont amikor már leszállt és meglátott engem, támadni akart. Az emberek mindenhova elbújtak az ölvész elől. Fogatlan minden áron engem védett és én épp azt nem akarom, hogy valami baja legyen miattam, de hősiesen állta az egészet. Semmi baja se lett, csak engem védett, mint egy hűséges kutya a gazdáját baj esetén, de ő nem volt kutya, hanem az én legjobb barátom. Védett mindentől én meg persze ott térdeltem mögötte még mindig döbbenten.
~ Na ezt magyarázod ki észlény. ~ mondta a hangocska.
Na ezt volt az amin nem akartam most per pillanat gondolkozni.
- Fogatlan! - szóltam neki.
Újra rákezdett hatni az ölvészre, aki egy pillanattal később felszállt és elindult a hajók felé. Ezúttal ártó szándékkal. Fogatlan a lehető legegyszerűbb módon a mi oldalunkra állította. De itt jön a nehezebbik része a dolognak. Dagur. Vele még is mi a csudát kezdjek.
~ Jöhet a másik terv gyerünk, gyerünk. Gyerünk Hablaty találj ki valamit. Gondolkozz már ember! ~ kiabálta a hangocska.
Na én se vagyok komplett, ha egy olyan hangra hallgatok ami a fejemben van csak, de tehetek én róla, ha annak a a hangnak igaza van. Így persze hallgattam rá. Plusz még egy dolog amit Astrid szerethet bennem. Hallgatok egy olyan hangra ami nem is létezik. Na és persze akkor jön a jó terv amikor nem is arra gondolok. Ez szuper. Elég gázos terv, de ezzel Dagurnak vége. Vagyis hát remélem. A terv kész már csak megkel valósítani. Ha Dagurral végzünk akkor az ádázok elmennek, de utána mivel kellene szembe néznünk még. Drago már nem fenyeget minket. Másról meg nem igen tudok. Én is jó dolgokon gondolkozok harc közben. Van fontosabb dolgom annál, hogy emésztgessem, hogy kivel fogok ezek után még megküzdeni.
~ Indulni kéne nagy okos! ~ szólt rám a hangocska.
Indultunk volna már Fogatlannal amikor a többiek is megjelentek. Astrid nézett rám csak értelmesen a többiek elképedve nézték a ragyogó sárkányom, meg gondolom látták az akcióját is. Na ezzel fognak engem bombázni. És én ennek mennyire fogok örülök majd.
1 megjegyzés:
:o de várom az új részt!
Megjegyzés küldése